P Á R I Z S. adatok Franciaország fővárosa. területe: 105 km 2 népesség: 2,2 Mfő agglomeráció: 9,9 Mfő
|
|
- Flóra Orbán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 P Á R I Z S adatok Franciaország fővárosa. alapítása: Kr. e. 3.sz. területe: 105 km 2 népesség: 2,2 Mfő agglomeráció: 9,9 Mfő népesség változása: ,0 Mfő ,6 Mfő ,8 Mfő ,9 Mfő ,7 Mfő ,5 Mfő ,2 Mfő
2 természeti adottságok: Párizsban 12,8 km hosszan kanyarog a lassú, békés folyó, a Szajna. A rómaiak idején még több homokos szigetet ölelt körül a víz, majd a feltöltéseket, szabályozásokat követően csak a két központi sziget, a Cité és a Saint-Louis maradt meg. A Szajna szélessége Párizson belül 200 és 85 méter között változik, így ez a kis távolság mindig is lehetővé tette a két part együttélését. Jelenleg közel 40 híd ível át a folyón. Párizst történelme folyamán többször elöntötte a víz, és csak a legutolsó, 1910-es nagy árvíz után építették ki teljes védőgát rendszerét. A víz szennyezettségét az 1990-es években szüntették meg, így napjaink legfontosabb várostervei irányulnak a Szajna part és a Szajna felértékelésére. A történeti belváros a Szajna völgyében fekszik, alapvetően sík területen, a tengerszint feletti kb. 35 m magasságban. Párizs központját kisebb dombok veszik körbe: Északon a Montmartre /129 m/, Keleten a Belleville /128 m/, Nyugaton a Chaillot /70 m/ magaslatok. városfejlődés Párizs mai területe már Kr. e óta lakott. Kr.e. 250 és 225 között a gall parisiusok telepedtek itt le, és városuk, Lutetia a Szajna Cité szigetére korlátozódott /rózsaszín/. Caesar Gallia elleni hadjáratai során Kr.e. 52-ben foglalta el a területet, és Lutetiát a római városok mintájára építette újjá. A város a Cité sziget mellett, a Szajna bal partján is fejlődésnek indult és a római kori úthálózat, valamint épületei egy része /Rue St. Jacques, Rue des Écoles, Thermes, Aréna, stb./ napjainkban is őrzi ennek a kornak az emlékét. Párizs a népvándorlások zavaros időszaka után, a középkorban már Franciaország fővárosa volt, és Fülöp Ágost erős fallal vette körbe a virágzásnak induló várost /lila/. A bal parton kialakult a Quartier Latin, a jobb parton a Marais negyed ben a pápa Párizsban egyetemet alapított. A belváros mai egyedi karakteréhez a középkori úthálózat és fennmaradt gótikus épületek is hozzájárulnak.
3 V. Károly a 14. században megépítette a Bastille-t, és a jobb parton újabb negyedeket vett körbe városfallal /zöld/. A város és a királyi család viszonya azonban évtizedekig viharos volt, és csak ban, az udvar visszaköltözése után indult el Párizs újabb jelentős fejlődési korszaka. Megkezdődött a Louvre erődítményének reneszánsz palotává formálása, lerombolták a régi városfalakat, közparkokat telepítettek, általánossá vált a közvilágítás és a 16. században királyterek létesítettek. A 17. században Párizs ismét uralkodó nélkül maradt, mivel a királyi udvar Versailles-be települt. Az egyre növekvő zsúfolt város lakóinak többsége szegény és elégedetlen. A csempészet megakadályozására 1785-től újabb falat, vámhatárt építettek a város köré /kék/, melyet majd 1860-ban bontanak el, hogy helyén boulevardokat létesítsenek. A 19. században a város növekedése és modernizálódása már megállíthatatlan volt. A francia forradalmat követően, a császárként uralkodó Napóleon a város szépítését fontos feladatának tekintette. Hidak, szökőkutak, csatornák épültek, piacok és vágóhidak nyíltak, elkezdődött a Rue Rivoli kiépítése, átadták a dicsőséget hirdető Vendome oszlopot. Az 1830-as években, külső támadásoktól tartva felépítették Párizs utolsó védművét, a Thiers féle városfalat /piros/. Ezt 1919-ben bontották el, és így több, mint 30 km hosszú, kb. 300 méter széles határsáv szabadult fel Párizs körül, hogy teret adjon a 20. századi városfejlesztésnek /körgyűrű, sportterületek, lakóterületek/. modern nagyváros Európa kulturális központja Párizs Európa nagyvárosainak /Budapestnek is/ példát mutató városmegújítása III. Napóleon idején kezdődött, az 1853-ban kinevezett Haussmann prefektus irányításával. A városfejlesztés ésszerűsítése miatt 1860-ban a közeli elővárosokat Párizshoz csatolták, és így létrejött a 20 kerületből álló, a Thiers városfalig megnövelt város. A mai Párizs közigazgatási határa is nagyjából ezt a vonalat követi. A kapitalizmus kezdetén a világ legnagyobb ipari városává alakult Párizst modern, kozmopolita várossá akarták formálni. Haussmann minimális publicitás mellett a maximális hatékonyságra törekedve dolgozott és hosszútávú tervekkel határozta meg a város jövőjét. Első ütemben 1958-ig, alapvetően állami finanszírozással a történeti belváros legfontosabb tengelyeit modernizálták: elnyerte végleges formáját a Napóleon által megkezdett Rue Rivoli, ami a város keletnyugati tengelyének központi része, megerősítették az észak-déli tengelyt, rendbe tették a Városháza környezetét és bővítették, ill. angolparkként kiépítették a Bois de Boulogne-t. Második ütemben / / megkezdődtek a nagy barokk beavatkozások, a haussmann-i vágatok látványosan a város megújulását eredményezték: új nagyvárosi csomópontok születtek / Place de l Étoile, Place de la République, Trocadéro/, sugárutakkal kötötték össze a város legfontosabb középületeit, új középületeket építettek /színházak, opera, pályaudvarok/, megkönnyítették a városon belüli közlekedést. Mindent áthatott a modernség érzete, mert átláthatóbbá, tisztábbá, higiénikusabbá vált a város /kiépült a csatornahálózat, az ivóvízellátás, a közvilágítás teljes rendszere/. A beavatkozások nyomán homogenizálódott Párizs összképe, a társadalmi különbségek kevésbé voltak láthatók, mert a tágas, fasorral szegélyezett sugárutak mentén egységes maszkot kaptak a házak. Harmadik ütemben - már városi beruházásban - a fejlesztés a korábbi külvárosokat is elérte és már a bankok és az ipar házasításával létrejött építési vállalkozások is egyre nagyobb szerepet vállaltak a városmegújításban.
4 Létrejött a boldog békeidők sokat csodált Párizsa. A város fényét a külvilág felé világkiállításaival is reklámozta: 1855, 1867, 1878, 1889, 1900, 1925, Párizs építkezései azonban az I. világháború után szinte teljesen leálltak. Lakossága 1920-ra megközelítette a 3 milliót, megkezdődött a város stagnálása, ill. a külvárosok és az elővárosok drámai átalakulása. II. világháború utáni városfejlődés fejlesztés a modernizmus szellemében A II. világháborút követően 1959-re készült el Párizs modernizációs terve, mely az egészségtelen lakásállomány bontásával felszabaduló területekre - Le Corbusier-t és az amerikai városfejlődési mintákat követve - magasházak és sávházak építését tette lehetővé. Párizs külső részeinek - elsősorban Keleten és Délen - az arculata teljesen átalakult, amit természetesen a társadalmi összetétel megváltozása is kísért. Párizs belső területein magasházak építését törvény tiltotta, de 1973-ra mégis felépült a 210 méter magas Montparnasse torony és a 85 méteres Zamansky torony. A belváros égbe törő folyamatait Valéry Giscard d Estaing államelnök 1974-ben állította le véglegesen. A külső részeken /Place d Italie környékén, a nyugati Szajna parton, A Gare de Lyon-nál, a Rue de Flandre-on/ azonban közel 160 db 50 méternél magasabb torony áll, melyek a nemzetközi tőke erejét és a 60-as, 70-es évek vak modernizmusát tükrözik. Párizs ezt a befektetői nyomást érezve és egyben a fejlesztéseknek lehetőséget adva az 50-es években jelölte ki a város melletti Défense negyedet a tercier ágazat nagyvállalatainak hatalmát szimbolizáló tornyok elhelyezésére. A város körül a korabeli urbanisztika mintaprojekteiként új városokat /Villes
5 Nouvelles/ építettek és elkezdődött Párizs 20 századi metamorfózisa, Párizs mai 10 milliós agglomerációjának kiépülése, betelepülése ben fogadták el Párizs új szabályozási tervét, mely visszatért a város hagyományos értékeihez és az utca, a tömb, a telek, a zártsorúság, stb. fontosságát emeli ki. A belvárosban az építménymagasság 25 méter, a külső részeken pedig 37 méter lehet maximálisan. Grands Projets a nagy reprezentatív állami középület építések időszaka / / Egy 1932-ben lebontott belvárosi tömb helyén 1977-ben adták át a Pompidou Központot. A high-tech építészet első megjelenése /Piano, Rogers/ történeti közegben hatalmas vitákat kavart, de az épület extremitásának, rendeltetésének és elhelyezkedésének köszönhetően az Eiffel-torony után Párizs második leglátogatottabb turista célpontjává vált. Francois Mitterand, akit az építészetért rajongó polihisztornak tartottak 1981-től 1995-ig volt Franciaország köztársasági elnöke. Ez az időszak Párizs 20. századi magára találása, a Nagy Tervek korszaka. Megújuló és új középületek, közterületek formálták újra a város identitását. A legfontosabb, nemcsak az adott környezetre, hanem egész Párizsra, Franciaországra, a nemzetközi idegenforgalomra is ható állami beruházások a következők voltak: Orsay Múzeum, Arab Intézet, Louvre Piramis, Grande Arche de la Défense, Bastille Opera, La Villette park, Zeneakadémia, Gazdasági Minisztérium, infrastruktúra fejlesztések 1. úthálózat Párizs városfejlődéséből adódóan sugaras-gyűrűs szerkezetű. Hauszmann sugárútjai lazítottak a város sűrű úthálózatán, de a 20. század második felétől megnövekedett járműforgalomnak már ezek sem tudnak megfelelni ben elbontott Thiers városfal helyén, 34 km hosszan a 70-es évekre épült ki a párizsi körgyűrű /périférique/ és a Szajnán közel 40 híd ível át. A hagyományos városszerkezet nem tudja tökéletesen kielégíteni a mai forgalom igényeit /2000-ben naponta 1,5 millió autó használta Párizs úthálozatát/, így Párizs körgyűrűjén, belső útjain már évtizedek óta állandósultak a dugók. Úthálózatot csak a felszabaduló és beépülő volt iparterületeken fejlesztenek, de itt is mindig kizárólag fásított városi boulevárokat építve. A parkolásért 1981 óta a város egész területén fizetni kell. Az első mélygarázst 1962-ben adták át az Esplanade des Invalides alatt.
6 2. kötöttpályás közlekedés fejlesztése Párizsban már a 20. század elején felismerték, hogy folyamatos közlekedés csak kötött pályán biztosítható ig a várost behálózó 8 metróvonalat /kéregalatti vasút/ építettek, napjainkban 14 működik. A legújabb, vezető nélküli automatizált vonalat, a Meteort 1998-ban adták át. Az RER /gyorsvasút hálózat/ a metróhálózathoz kapcsolódva a 70-es évektől köti össze az agglomeráció településeit a központtal. A 4 RER vonal mindegyike átmenő jellegű, a városon kívüli szakaszokon elágazásokkal, a felszíni vasútvonalakon halad. Párizsban villamos nincs, de napjainkban a Párizs melletti településeken /pl. Saint-Denis, Défense/ korszerű villamos vonalak építésével próbálják élhetőbbé tenni a köztereket és javítani a közösségi közlekedés színvonalát. városépítészeti elvek, beavatkozások A város és a városiasság értékei és problémái, ill. a városszépítés és a városmegújítás kérdésköre már évszázadok óta fontos szerephez jut a francia gondolkodásban. Önálló építész urbanista felsőfokú képzés 1919-ben indult, így nem véletlen a francia szakemberek felkészültsége ezen a területen ben törvényben rögzítették, hogy az építészet a kultúra része, és az építészeti alkotások és megvalósításuk magas színvonala közérdek. A francia társadalmi és épített környezetben bekövetkezett változások az elmúlt évtizedekben, ill. a szellemi háttér átalakulása is a városépítészet /projet urbain/ új szemléletének megszületését és a műfaj definiálását eredményezte. A modernista törlés és helyettesítés helyett a városi folyamatok megismerése, értékelése, a városi sokféleség értékeinek megtartása és kortárs eszközökkel történő továbbépítése vált lényegessé. Város és építészet már egymástól elválaszthatatlan. A 90-es évek elejétől az ország legtöbb városában jelentős városmegújítási projektek realizálódnak. A látványos átalakulásokat eredményező tervek háttere nagyon összetett. A parlament párhuzamosan 3 törvényt fogadott el / /, melyek a hagyományosan központosított állam és a helyi hatóságok viszonyát változtatták meg, ezáltal elősegítik a települések együttműködését a fejlesztésekben, ill. előtérbe helyezik a fenntarthatóság elveire épülő városmegújítást. Szintén törvényi előírás kötelezi a településeket szociális bérlakások / fő felett a lakosságszám 20%-a/ biztosítására, hogy a szegregációs folyamatok gyengüljenek és a társadalmi mixitás erősödjön. A francia városépítészet kortárs válaszokat keres és mutat a mobilitás problémáira /villamos vonal fejlesztések, parkolás, gyalogos prioritások/ és a városi életmód javítására /lakás körülmények változtatása, köztér rehabilitációk, közösségi intézmények építése/, ill. megpróbál hosszú távon és táji léptékben /városi táj/ gondolkodni. Az élhetőbb jövőt megalapozó tervek és megvalósításuk különböző kutató, tervező szakemberek, a gazdasági élet szereplői, a politikusok és a lakosság együttműködésére épül.
7 1. történeti, városi és építészeti értékek védelme Párizs misztikuma mindig is vonzotta az utazót. Város, ahol a pillanat hatásának és benyomásának engedve lehet kóborolni és érdemes szemlélődve elmerülni az édes semmittevésben. Európa teljes múltja nyomait hagyta itt, és mára a teljes világ jelen van Párizsban. Párizs régóta tudatosan épít erre a szerepkörre, és megőrizve történeti értékeit szeretne a 5 nagy globális város /New York, Tokió, Sanghai, London/ között maradni. De a verseny egyre nehezebb, a hangsúlyok eltolódnak A város kiemelkedő építészettörténeti emlékei és városépítészeti együttesei kitűnő állapotban vannak, mert a 80-as évektől kezdve /ld. Grands Projets/ felújították, átalakították őket. A város számtalan múzeuma a világ legjobbjai közé tartozik. Az átlag turista számára Párizs arisztokratikus, finom és kiművelt arcát fordítja, olyan városét, ahol nem csak a múlt, hanem a jövő is szépnek tűnik. Azonban létezik egy másik Franciaország, egy másik Párizs is. A 10 milliós agglomeráció hatalmas külvárosai, a 70-es évek új városai szakadnak le a fénylő központról. Transznacionális etnikai identitások születnek és keresik helyüket a roncsolt társadalmi és fizikai környezetben. A valós kihívásokat a francia építész urbanisták számára valójában ezek a külső szemek elé ritkán kerülő problémák jelentik. 2. városrehabilitáció akcióterületek: ZAC építész koordinátor szerepe A párizsi városrehabilitáció legfontosabb célterülete a város keleti része. A történelmileg is Párizs szegénynegyedének tekinthető városrészre /10., 11., 12., 13., 18., 19., 20. kerületek/ Párizs Urbanista Tervező Irodája /APUR Atelier parisien d urbanisme/ 1973-tól kezdődően folyamatosan fejlesztési programokat, terveket készít. A hatalmas területen belül akcióterületeket határolnak le /ZAC Zone d aménagement concerté a francia városfejlesztésben 1967 óta törvény alapján létező egység/, melyek beépítési lehetőségeit a viszonylag laza szerkezeti terv alapján pluridiszciplináris tervezőcsoportok /építészek, urbanisták, tájépítészek, filozófusok, történészek, szociológusok, közgazdászok/ a várossal folytatott konzultációkból álló pályázat során véglegesítik. Ezt követően a nyertes tervezőcsoport vezetőjét kinevezik a terület független építész koordinátorának, aki az eredeti elveket képviselve irányítja az akcióterület tervezési és megvalósulási folyamatát. A területet csak így, szakmailag tökéletesen előkészítve és a beruházást állandó kontrol alatt tartva vehetik át a befektetők. A keleti rész első látványos átalakulásai az 1980-as években kezdődtek: a volt vágóhíd helyén létrejött a La Villette park, szociális bérlakásépítések kezdődtek, 1990-re kiépült a két kerületen is áthaladó új köztér rendszer: a Promenade Plantée. ZAC Bercy / /
8 Nemzetközileg is nagy elismerést váltott ki a Szajna parti volt vásárterület, a Bercy negyed átépítése, mivel városépítészetileg, tájépítészetileg, építészetileg egyaránt magas színvonalú, egységes együttes született. A hely történeti értékeinek megtartása mellett /szerkezet, egyes épületek, köztér részletek, növényzet/ jutott szerephez a modernizmusra alapozott francia kortárs építészet. A területet a folyóval párhuzamos park, a vasút és a park közé befeszített lakónegyed, ill. a keleti részen a régi műhelyeket is integráló kereskedelmi, szolgáltató zóna 3 karakteresen elkülönülő részre tagolja. Bercy beépítési tervét Jean-Pierre Buffi építész urbanista készítette, aki törekedett a történelmileg kialakult városi zártsorú, keretes beépítés, ill. a modernista objektum jellegű épületek együttes alkalmazására. A lakónegyedet 9 részre osztotta /befektetők, építészek/ és nem a tömböket, hanem az átjáró utcák két oldalán megjelenő épületeket tette egységgé. Emellett Buffi, mint a terület koordinátora a lakóházakat tervező építészek /neves francia építészek/ számára kötelezően megtartandó elveket fektetett le: nyitottság a park felé, tetőteraszok alkalmazása, park felé duplex lakások építése, adott korlát használata az erkélyeken, fehér kőburkolat a park felé, szürke az utcák felé. A tervezők a játékszabályokat betartották és egyéni házaikkal, egy zenekar szólistáiként járultak hozzá az együttes létrejöttéhez. Bercy új lakóterülete együtt él a hely szellemét őrző 13 hektáros kortárs parkkal, és a kezdeti értékesítési nehézségeket követően napjainkra Párizs egyik legelegánsabb területévé vált. ZAC Seine Rive Gauche /1991 A Szajna túlsó partján, Párizs Kelet fejlesztésekhez kapcsolódva - miután az 1992-es Olimpia rendezési jogát nem Párizs nyerte el -, a felszabaduló iparterületre írták ki 1988-ban a Francia Nemzeti Könyvtár pályázatát. Dominique Perrault tervei alapján épült épületet - a még kietlen helyen ban adták át. Ezzel párhuzamosan 1991-ben jött létre a ZAC Szajna Bal Part /Seine Rive Gauche/, melynek területe 130 hektár, amiből 26 hektár a térszín alá süllyesztett vasútvonal felett keletkezett m2 lakó /részben szociális bérlakás/, iroda, kereskedelem, szolgáltatás, oktatás /a volt malom területére egyetemi campus épül/, stb. funkciók számára készítették elő a területet ban átadták az új metróvonalat, 2000-ben pedig a városrész már RER-rel is megközelíthetővé vált. A hatalmas akcióterületet kisebb egyéni arculatú egységekre osztották és minden terület irányítására pályázat útján neves francia építészeket választottak ki: Tolbiac: Roland Schweitzer / / Austerlitz: Christian Devillers / / Chevaleret: Bruno Fortier / / Masséna: Christian Portzamparc / / A már megvalósult épületek és közterek magas építészeti minőséget képviselnek. Néhány év alatt új Párizs születik ezen a tájon
9 3. köztér rehabilitáció terek és parkok - Szajna part Párizst korábbi királyi és hercegi palotákhoz tartozó reprezentatív francia parkok, 19. századi tájképi kertek és kortárs parkok tagolják. A város határán két nagy zöld tüdő, a Bois de Vincennes és a Bois de Boulogne őrzi a régi városkörüli erdőségek nyomait. A Szajna partján elnyúló Tuileriák Európa egyik első, mintaértékű közparkja, melynek teljes felújítása a Louvre átalakításához kapcsolódóan 2000-re fejeződött be. A városfejlesztés nagy gondot fordít a parkok kultúrájának ápolására. Felújításuk, karbantartásuk mellett az elmúlt évtizedekben felhagyott iparterületek helyén több új városi park is létesült: 1987-ben adták át a dekonstruktivizmus első megvalósult alkotásaként a La Villette parkot, 1988-ban a dombra felkúszó Belleville-parkot, a 90-es évek közepére készült el a Citroen gyárterület helyén kialakított különleges, 14 hektáros kortárs park, és mára a Bercy-park is vonzó közparkká vált. A legújabb köztérfejlesztési tervek a Szajna part megújítását célozzák meg. A folyó folytonosságát erősítve, de karakteresen eltérő funkciójú és arculatú szakaszokra tagolva újul meg Párizs vízi tengelye. A központi parti sétányokat felújították, az Eiffel torony környéken új hajóállomások épültek, a keleti fejlesztési területek a Szajnához kapcsolódnak, Nyugaton pedig vízi sportlétesítmények /Szajnára épülő uszoda/ építésébe kezdenek. A Szajna partján vezet végig Párizs egyik legfontosabb közlekedési útvonala. A 90-es évek végétől a rakpartokat minden hétvégére mentesítik a forgalomtól és átadják a kerékpározóknak, görkorcsolyázóknak, sétálóknak. Benépesülnek a partok, a lakók és a turisták visszahódíthatják maguknak a várost építészeti mintaprojektek Miterrand által elindított Grands Projets-k az építészetet ismét város- és identitásformáló tényezővé tették és az új házak kritikai értékelése hétköznapi beszédtémává vált. A francia építészek mellett /Nouvel, Portzamparc, Solar, Perrault/ megjelentek a nemzetközi szakma sztár szereplői, mivel a jelképerejű projektek tervezőit hatalmas nemzetközi tervpályázatok útján választják ki /Pei, Tschumi, Piano, Meier, Gehry/. Minden közberuházás is pályázat köteles. A pályázati rendszer kétfordulós, a referenciák alapján kiválasztott cégek meghívásos pályázatokon keresztül jutnak munkához. Az engedélyezési, kiviteli tervek és a művezetés díja együttesen a beruházás tényleges költségének 10-13%-a. Az új épületek többségét a kísérletező szellem jellemzi és nemcsak koncepcionálisan, hanem szerkezeteket, anyaghasználatot tekintve is a világ élvonalában járnak.
10 Jean Nouvel az Arab Intézettel /1987/ került a nemzetközi szakmai élvonalba, a Fondation Cartier /1996/ újabb párizsi sikere, a Musée Quai Branly etnográfiai múzeum /2006/ pedig az Eiffel torony lábainál nyitotta meg kapuit. A Francia Nemzeti Könyvtár /1995/ a Belvároson belüli egyetlen új magasház /80 m/, mivel a városrendezési előírások napjainkban már az egységes, történetileg kialakult összkép megtartására köteleznek. Megújulnak a régi középületek /pl. Grand Palais, Pompidou Központ/ és a frekventált helyen lévő, építészetileg gyorsan túlhaladott modern épületek tűnnek el, hogy új kísérleteknek adjanak teret /pl. a Les Halles 80-as évekbeli épülete is bontásra kerül, jelenleg a 2004-es pályázat alapján folyik a terület teljes áttervezése/. Párizs városfejlesztésében a lakófunkció dominanciájának megtartására és a hagyományos városi értékek megőrzésére törekednek. Lakásépítésben új folyamatok indultak: belvárosi foghíjak épülnek be és új fejlesztési területek kapnak erős identitást az építészet segítségével. Párizson belül az építészeti minőség a szociális bérlakás szektort és a piaci alapú lakásépítést egyaránt jellemzi. /ld. Piano, Solar, Herzog& de Meuron házai/. Az épületek racionálisan és gazdaságosan formálódnak, de különlegesen hangsúlyos a lakóházak közösségi tereinek kialakítása. Zárt lakóparkok nem épülnek, az új együttesek nyilvános, félnyilvános és magán területekből szerveződnek. tanulságok - az épített örökség és a hagyományos városépítészeti elvek /utca, tömb, beépítés/ védelme - rendezett törvényi háttér - APUR /Atelier parisien d urbanisme/ kiemelkedő szerepe a városfejlesztésben től létező ZAC-ok /akcióterületek/ sikere a városrehabilitációban - építész koordinátorok alkalmazása - magas építészeti minőség megkövetelése
11 - szakmailag előkészített és kontrollált befektetések - az érvényben lévő magassági korlátozás miatt a városon belül nem épülnek magasházak - kompakt város adta korlátok az infrastruktúra fejlesztésekben - kötöttpályás közlekedés fejlesztése - kozmopolita város - köztérrehabilitáció kortárs eszköztárral - új szabadidős területek kialakítása /felszabadult iparterületeken/ és régiek felújítása - Szajna partok hétvégi mentesítése a forgalomtól - világszínvonalú kiállítások, események rendezése - források személyes tapasztalatok Projets Urbains en France, Le Moniteur, Paris, 2002 Urbanisme 2002, hors série No. 17 Danielle Chadych, Dominique Leborgne: Atlas de Paris evolution d un paysage urbain, Parigramme, Paris, 1999 Párizs, Park Kiadó, Budapest, 1998 Paris Tourist Guide, Michelin, Paris, 1996 Architecture d Aujord hui 295 Bernát Bora Fodor: Világvárosok, nagyvárosok, Gondolat, Budapest, 1973
ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA
AZ OPERATÍV VÁROSFEJLESZTÉS AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG INTEGRÁLT VÉDELMÉNEK SZOLGÁLATÁBAN BAJNAI LÁSZLÓ PhD EGYETEMI ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV
Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója
A jelenlegi belváros nem méltó hozzánk! Közösségi tervezéssel Budafok-Tétény belvárosának megújulásáért! Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója Döbrönte Katalin a közösségi tervezési
ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT
ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY 2017. 11. 10. VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT Hajdu Csaba okleveles településtervező, városrendezési referens PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS
Keleti kikötő negyed, Amszterdam
Amszterdam Keleti kikötő negyede néhány mesterséges félszigeten helyezkedik el, melyeket 1900 körül létesítettek az intenzív hajó- és áruforgalom kiszolgálására. A kikötői funkció jellege azóta megváltozott,
Budapest, július 13.
Budapest, 2017. július 13. Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester Belváros-Lipótváros Önkormányzata 1051 Budapest, Erzsébet tér 4. hivatal@belvaros-lipotvaros.hu Tárgy: Az alsó rakpart XXI. századi megújítása
felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján:
Városépítészet1 témakörök, mintakérdések a vizsgához 2014/2015 a BME Urbanisztika Tanszék kötelező tantárgya felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján: http://www.urb.bme.hu/segedlet/varos1/eloadasok_2014/
Város1 vizsgakérdések 2012/2013 a BME Urbanisztika Tanszék kötelező tantárgya
Város1 vizsgakérdések 2012/2013 a BME Urbanisztika Tanszék kötelező tantárgya Város ea.: Benkő Melinda Röviden ismertesse a XX. században lezajlott urbanizációs folyamatokat és okait! Jellemezze a városméret
BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29.
BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29. A településszerkezeti terv felépítése I. Bevezető II. Jóváhagyandó munkarész A terv leírása Rajzi
A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése
A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel
Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19.
Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, 2019. március 19. Molnár László Az elmúlt évtized néhány legitim város és közlekedésfejlesztési dokumentuma: - BKRFT Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve
Fenntartható tömbök Párizsban
benkő melinda PhD Fenntartható tömbök Párizsban 104. oldal > 122. oldal > 108 A világ öt globális városa - London, Párizs, New York, Tokió és Sanghai közül Párizs az egyetlen, amely a több mint kétezer
Hidroplánleszálló is volt egykor a Duna újbudai szakaszán
Hidroplánleszálló is volt egykor a Duna újbudai szakaszán 2016. július 3. 10:55 portfolio.hu A XI. kerület Budapest fiatalabb kerületei közé tartozik. A terület szentimrevárosi és lágymányosi részei a
2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és
26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának
2015. április 23. Környezet munkacsoport
2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák
AZ EKF HATÁSA PÉCS VÁROSÁRA. Dr. Merza Péter vezérigazgató Pécsi Városfejlesztési Nzrt.
AZ EKF HATÁSA PÉCS VÁROSÁRA Dr. Merza Péter vezérigazgató Pécsi Városfejlesztési Nzrt. AZ EKF HATÁSA A VÁROS ÉLETÉNEK HÁROM TERÜLETÉRE Városfejlesztési hatások Városfejlesztési célok elérése a kulturális
ADOTTSÁGOK TÖRTÉNELMI MÚLT KERÜLET KIALAKULÁSA RÉGI TOPOGRÁFIAI TÉRKÉPEKEN 1836 1927
Megjegyzés: Jelen összeállítás a 2014. június 26-án csütörtökön, a Soós István Borászati Szakközépiskolában megtartott Záró Vezetői Városfejlesztési Kerekasztalon Rumi Imre kerületi főépítész által bemutatott.ppt
S C.F.
Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS
A MODERN VÁROSOK PROGRAM KERETÉBEN MEGÚJUL A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK CAMPUSA.
2017. november 10-én írta alá a Pécsi Tudományegyetem és a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezetése azt a szerződést, melynek értelmében a cég megkezdheti a pécsi orvoskar új épületének tervezését, majd felépítését
Átnézeti térkép Kivonat az érvényben lévő szabályozási tervből Kivonat az érvényben lévő szerkezeti tervből
18. 2d-2 Páfrány úti URÁN Társasgarázs A Páfrány út 543/1 hrsz-ú ingatlan beépítési %-nak növelése 70%-ra (Páfrány úti garázstelep). nem nem igen A kérést méltányolandó, az övezetben a beépítési lehetőséget
Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk!
XIII. kerület Gömb utca 17-21. Velünk kerek a világ! Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk! www.gombhaz.com Modern lakáselrendezés Miért a Gömb Ház legyen az otthona? Alacsony fenntartási költség
A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és
A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és agglomerációjában több mint 300 000 ember él Gazdag ipari múlttal rendelkezik
Ki tervezi a várost? - Szombathely városfejlesztési lehetőségei és kényszerei
Ki tervezi a várost? - Szombathely városfejlesztési lehetőségei és kényszerei Dr. Puskás Tivadar polgármester SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM Szombathely, 2016. július 3-8. Városfejlesztés A város
Párizs á la carte városnézés
Párizs á la carte városnézés Buszos és hajós Hop On/Off városnézés egyben. A Párizs á la Carte városnézés a Hop On/Off városnéző busz és a Batobus hajós Hop On/Off városnézés - kombinációja, 2 napos érvényességgel.
PÁRIZS HÍRES, ÉS ÉRDEKES ÜZLETEI, BUTIKJAI, PIACAI
PÁRIZS HÍRES, ÉS ÉRDEKES ÜZLETEI, BUTIKJAI, PIACAI Párizs vitathatatlanul a divat fővárosa, és a shoppingolni szeretők álma. Otthona az ún. Haute Couture üzleteknek, ahol a világ 15 vezető divatcégének
Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november
BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2009. ÉVI PROGRAM Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november TARTALOMJEGYZÉK 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS Változások a városrészben Önkormányzati feladatok
város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt
1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,
Pályázati figyelő 2010. augusztus
Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot (célok) Támogatási keret Támogatás összege Nemzeti Kulturális Alapprogram Múzeumi Szakmai Kollégium Érvényes működési
Kiemelt ajánlat. Budapest XIV. kerület, Városliget, Ajtósi Dürer sor
Kiemelt ajánlat Budapest XIV. kerület, Városliget, Ajtósi Dürer sor Budapesten a Városliget délkeleti határán az Ajtósi Dürer soron patinás, több szintes, szintenként 500 m2-es villa jellegű épület / kereskedelmi
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 61/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. ker. KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS
Kormányzati és innovációs negyed
Kormányzati és innovációs negyed a felvirágzó, új belvárosban www.corvinsetany.hu Corvin Sétány pályázati előnyök Már meglévő koncepció Az előírt irodai nagyságot tudjuk biztosítani Megvalósítás indulásra
Budapest a BME Urbanisztika Tanszék oktatási és kutatási tevékenységeiben Benkő Melinda PhD tanszékvezető egyetemi docens
Budapest a BME Urbanisztika Tanszék oktatási és kutatási tevékenységeiben 2012. 10. 25. Benkő Melinda PhD tanszékvezető egyetemi docens Városépítési Tanszék, 1929. - Urbanisztikai Intézet 1992. BME Urbanisztika
Újpest Káposztásmegyer lakótelep KÉSZ rövid összefoglalójáról szóló tájékoztatás (településrendezési szabályozási koncepció kivonat)
Újpest Káposztásmegyer lakótelep KÉSZ rövid összefoglalójáról szóló tájékoztatás (településrendezési szabályozási koncepció kivonat) A vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a Káposztásmegyeri városrész
Ipari városok megújulása, városfejlesztési stratégia, köztérfejlesztés, átmeneti (alternatív) iparterület használat
IPARI VÁROS - IPARVÁROSOK ÉS VÁROSI IPARTERÜLETEK MEGÚJULÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI Borsod-Abaúj-Zemplén megye meghatározó ipari városainak példáján keresztül Ipari városok megújulása, városfejlesztési stratégia,
Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/496/elkeszult-a-rakparti-setany-a-duna-arenahoz Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához 2017.06.02. 19:33 CET Budapest kiemelt fekvésű és festői szépségű
Városfejlesztési Kerekasztal - Elképzelések Budafok Belváros fejlesztéséről -
Városfejlesztési Kerekasztal - Elképzelések Budafok Belváros fejlesztéséről - 2012. november 6. Promontorium Polgári Casino Somfai Ágnes: somfai.agnes@lehetmas.hu Tervek Remélhetően 1998-ban megkezdődik
Népesség és település földrajz
Népesség és település földrajz Népességet jellemző adatok: 1, Népesség szám: - adott évben hányan születtek - adott évben hányan haltak meg - vándorlási különbözet Ezek együttesen adják a tényleges szaporodást
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ. együttgondolkodást indító munkaközi anyag
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ együttgondolkodást indító munkaközi anyag 1. JÖVŐKÉP Mogyoród az agglomeráció egyik kiemelt turisztikai célpontja legyen. Ön milyen települést szeretne?:. Mogyoród egy olyan
r é s z l e t : 10 EURÓPAI NAGYVÁROS T A N U L M Á N Y POZSONY ADATOK
r é s z l e t : 10 EURÓPAI NAGYVÁROS T A N U L M Á N Y POZSONY IHRIG Dénes 2007. január 31. ADATOK Szlovákia legnagyobb városa és fővárosa. terület (Nagy-Pozsony): 367,5 km2 Népesség: 450.000 fő Legrégebbi
TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK
Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Közlekedésfejlesztés Magyarországon 10 év az Európai Unióban Konferencia Balatonföldvár, 2014. május 13-15. TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK
A települések általános kérdései. Dr. Kozma Gábor
A települések általános kérdései Dr. Kozma Gábor A., A településekkel kapcsolatos alapfogalmak I. A település 1. Definíció: a., Mendöl T.: a település egy embercsoport lakó- és munkahelyének térbeli egysége
Településrendezés az előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyaink:
Településrendezés BME Urbanisztika Tanszék Településrendezés az előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyaink: Városépítéstörténet, Kortárs városépítészet, A világ városépítészete, Urbanisztika, Építészet
A város tervezése FEJLESZTÉS TERVEZÉS RENDEZÉS SZABÁLYOZÁS INGATLAN TELEPÜLÉS VÁROS TERÜLET REGIONÁLIS
Tartalom: I. II. Várostervezés mint építészeti, műszaki, társadalmi tervezés III. IV. V. INGATLAN TELEPÜLÉS VÁROS TERÜLET REGIONÁLIS FEJLESZTÉS TERVEZÉS RENDEZÉS SZABÁLYOZÁS Arezzo látképe Piero della
Michel DESVIGNE. francia tájépítész (Montbéliard, )
Michel DESVIGNE francia tájépítész (Montbéliard, 1958- ) Nem érzem magam urbanistának, az urbanista az épített felé fordul, építményeket szervez össze. A tájépítész a helyek földrajzát nézi, topográfiáját,
Földrajztudományi Kutatóintézet
VÁROSREHABILITÁCIÓ ÉS TÁRSADALOM 1 Tartalomjegyzék.pmd 1 Szerkesztõ: Lektor: EGEDY TAMÁS BERÉNYI ISTVÁN Technikai szerkesztõ: Technikai munkatárs: GARAI-ÉDLER ESZTER POÓR ISTVÁN A tanulmánykötet az OTKA
FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA NÖVELÉSE VASÚTI PÁLYÁK FELUJÍTÁSA SZABADKIKŐTŐ FEJLESZTÉSE
FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ KÖZLEKEDÉSI INFRASTRUKTÚRA NÖVELÉSE ÚJ HIDAK ÉS VILLAMOSPÁLYA ÉPÍTÉSE VASÚTI PÁLYÁK FELUJÍTÁSA SZENT IMRE TÉR FEJLESZTÉSE SZABADKIKŐTŐ FEJLESZTÉSE CSEPEL MŰVEK ÁTÉPÍTÉSE ZÖLDTERÜLETEK,
TARTALOM. Ábrajegyzék Táblázatok jegyzéke Bevezetés I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE
TARTALOM Ábrajegyzék... 11 Táblázatok jegyzéke... 15 Bevezetés... 21 I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE 1. A régió általános bemutatása... 31 1.1. A soknemzetiség régió... 33 1.2. A gazdaság
LIGET BUDAPEST. Liget Park Fórum
Liget Park Fórum 2016.11.24. CSE OMR PVA CIR FAN PAV PHE LAK KKI BA P VAJ BAZ BRE ZEN NGL PAR KKO MKO KOM OLO ROM NEP REM PDO SZI ÚJ NEMZETI GALÉRIA Funkció: Múzeum Terület: nettó 51.950 m 2 Státusz: tervezés
VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3.
VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. Szakmai háttéranyag a,,várpalota Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése című pályázathoz Jóváhagyta Máténé Dr. Ignácz
Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában
Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában Takács Viktor Tibor főépítész Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata Újbuda a főváros nyugati kapuja M1 / M6 / M7 autópályák,
SEM IX sajtóbeszélgetés Sajtóanyag
SEM IX sajtóbeszélgetés Sajtóanyag Időpont: 2010. február 25. délelőtt 10:30 Helyszín: Téglamúzeum, Budapest IX. Liliom u. 36. Résztvevők: Dr. Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere Jordán Péter, a SEM
Budaörs TSZT/HÉSZ partnerségi észrevételek és válaszok KAMARAERDŐ területén
Kamaraerdő Érdekvédelmi egyesület képviselőivel 2014. január 24-én történt főépítészi egyeztetésen elhangzottak alapján válaszaink: A terület magánterület, ahol fejlesztési szándék jelentkezett. A TK-GY/3
IDŐ. állandóság ideiglenesség múlandóság fenntarthatóság örökség - mozgás ritmus stílus - utópia fény - flexibilitás. külső idő belső idő
IDŐ szavak állandóság ideiglenesség múlandóság fenntarthatóság örökség - mozgás ritmus stílus - utópia fény - flexibilitás külső idő belső idő mérhető és mérhetetlen 1 KORSZELLEM 2000 1900 1800 egyéni
TÁRSASHÁZ. BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz: Műszaki leírás. településképi konzultációhoz. Megrendelő:
TÁRSASHÁZ BUDAPEST, VIII. KŐRIS UTCA 1-3A., Hrsz:36079 Műszaki leírás településképi konzultációhoz Megrendelő: Corvin Corner Kft. 1086 Budapest, Lujza u. 26. 2/1 Tervező: Invenio Studio 1114 Bp., Eszék
Az áramló körutak városa
párizs Az áramló körutak városa Párizs Oly pompás, oly édes az élet a Szajna partján, Párizs városában írta Heinrich Heine. Európa egyetlen más városát sem szeretik ilyen rajongással, mert egyik sem kínál
BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN
BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő régió, ahol számos ország éves GDP-növekedése meghaladja az EU átlagát. Magyarország a Kárpát-medence közepén, a Közép-európai
Budapest, XV. kerület Hubay Jenő tér 8. ingatlanfejlesztési koncepció
Budapest, XV. kerület Hubay Jenő tér 8. LOKÁCIÓ Budapest, XV. kerület Hubay Jenő tér 8. A pályázati ingatlan Budapest XV. Kerület, Rákospalota városrészében helyezkedik el, a Hubay Jenő tér 8. szám alatt.
S C.F.
Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Az eljárás megindításának tervezett időpontja
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ADALÉKOK A VÁROSFEJLESZTÉS XXI. SZÁZADI GYAKORLATÁHOZ Dr.
S C.F.
Ref. 0436 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Bergamo Luxusingatlan eladó Lombardiában LEIRÁS Az eladó
BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ
BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2004. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2005. ÉVI PROGRAM 2004. december hó Készítette: Főépítészi Iroda 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÁS 2004. ÉVI ÉRTÉKELÉS A városrészt érintő változások,
Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén
Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Dr. Schneller Domonkos Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár 2018. november 26.
Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja
Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot
Állandó kiállításokkal gazdagodott az edelényi L'Huillier-Coburg kastély
Állandó kiállításokkal gazdagodott az edelényi L'Huillier-Coburg kastély Befejeződött az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély fejlesztésének második üteme, a 900 millió forintos uniós támogatással egyebek
3. számú melléklet. Akcióterület
Városrész Belváros Felsıpárt A megvalósítás pontos helyszíne AT Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny által határolt terület Kossuth tér 6. Erzsébet tér, Kossuth utca Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny
S C.F.
Ref. 1117 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Alessandria Csodás kastély eladó az olasz Alessandria
újbuda kulturális városközpont kvk program bemutatkozás sajtóanyag
újbuda kulturális városközpont kvk program bemutatkozás sajtóanyag Újbuda Kulturális Városközpont program Újbuda Önkormányzatának vezetése több éve megfogalmazta az Újbuda Kulturális Városközpont létrehozásának
Új földrajzi irányzatok 5. Posztmodern geográfiák, Timár Judit
Új földrajzi irányzatok 5. Posztmodern geográfiák, Timár Judit Egyetemi docens DE Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék (MTA Közgazdasági és Regionális Kutatóközpont) 5600 Békéscsaba, Szabó
interaktivitás tudásmegosztás
funkció - informatórium Informatórium - Eugene Garfield, a tudományos információszolgáltatás úttörője 1953-ban egy kis esszét írt, amelyben a jövő könyvtáráról gondolkodva egy magas intellektusú, tudományokban
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2014-2030 Munkaközi példány (1. változat) GYŐR 2014. JANUÁR KÉSZÍTETTÉK Megbízó: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 9021 Győr, Városház tér 1. Megbízott:
RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban
A Budapest Főváros VIII. kerület Horváth Mihály tér rehabilitációjának tervezési programja
A Budapest Főváros VIII. kerület Horváth Mihály tér rehabilitációjának tervezési programja 2014 1 Bevezetés A Budapest VIII. kerület Horváth Mihály tér a városrész szívében található, a Baross utca tengelyében,
konzultáció V. A feladat beadása a félév értékelése
T6-L ÉPÜLETTERVEZÉS VI. (ÉPÍTÉSZ BSC-LEVELEZŐ) Budapesti projektek ALAPADATOK FÉLÉV VEZETŐJE OKTATÓK, ELŐADÓK LEÍRÁS ELŐADÁSOK SZÁMA (HETENTE) GYAKORLATOK SZÁMA (HETENTE) VIZSGA / ZH : dr. A SZIE YMÉK
Településrendezési Tervének módosításához
Nagyecsed Város Településrendezési Tervének módosításához Teljes eljárás Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció G a z d a s á g i t e r ü l e t e k - 2016 T ervező: Art Vital T ervező, Építő és Kereskedelmi
Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése
Balatonfűzfő sport- és ifjúságturisztikai fejlesztése A projekt azonosító száma: 8583073882 A kivitelezés ideje: 2014. 03. 12. 2014. 09. 30. A kedvezményezett neve és elérhetősége: Balatonfűzfőért Alapítvány
a Nyíregyházi Törvényszék épületének bemutatása (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2.) Készítette:
a Nyíregyházi Törvényszék épületének bemutatása (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2.) Nyíregyháza, 2019. március 26. Készítette: Pollák József Elnöki titkárságvezető 1 / 9 I. A NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK ELÉRHETŐSÉGE
Csipkeház. Javaslat a. települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez.
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Csipkeház települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szabóné Gőgh Henriett. Kiskunhalas, 2014. január 6. Javaslat a Kiskunhalasi
FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter
FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp
A 2017/2018 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai. INFORMATIKA II. (programozás) kategória
Oktatási Hivatal A 217/218 tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő fordulójának feladatai 1. feladat: Csatornák (24 pont) INFORMATIKA II. (programozás) kategória Egy város csomópontjait csatornahálózat
RÁKOSMENTE KERÜLETKÖZPONT FEJLESZTÉSE
1 TELJES AKCIÓTERÜLETI TERV RÁKOSMENTE KERÜLETKÖZPONT FEJLESZTÉSE TELJES AKCIÓTERÜLETI TERV 2 TELJES AKCIÓTERÜLETI TERV TARTALOMJEGYZÉK 1 Bevezetés... 3 2 A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához
Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)
PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.
A hazai fény... Referencia projektek 2009-2011
A hazai fény... Referencia projektek 2009-2011 MAGYAR TERMÉK Tervezéstől a gyártásig A hazai fény... A világítástechnikában eltöltött több évtizedes múltunknak köszönhetően, szinte minden kihívásnak meg
BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL
BESZÁMOLÓ PROJEKTLÁTOGATÁSRÓL HACS neve: Déli Napfény LEADER Egyesület Projektlátogatás helyszíne és időpontja: Sándorfalva, Nádastó Szabadidőpark A projektlátogatást végző személy/ek: Terhes Csaba, Bajuszné
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE a Budapest III. kerület Harsány lejtő 20039/2 út EV övezet nyugati határa 20 067/2 telek déli határa Domoszló
Ötletek átvétele, vagy véletlen hasonlóságok?
Ötletek átvétele, vagy véletlen hasonlóságok? A frankfurti Eisener steg és a Ferenc József híd Domonkos Csaba Muzeológus Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum EiseRner Steg 1869-ben épült, egy kis gyaloghíd
6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐ ÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E 20543 11
Tonton-mánia a francia médiában
2011 május 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Harminc évvel ezelőtt, május 10-én, pontosan este 8 órakor a francia
SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR
SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR A város közlekedési csomópontjában Az egykori Pattantyús-házak Schlichter Üzletház néven születnek újjá Győr központjában, az Eszperantó utca
TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT
TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT TARTALOM: A településrendezés fogalma, célja és jogi háttere A magyar települési tervrendszer A településszerkezeti terv A településszerkezet és az éghajlati problémák A szabályozási
Budapest geopolitikai helyzete
Budapest geopolitikai helyzete Miért éppen itt? A Kárpát-medence legenergikusabb pontja. Medence-közepi fekvés, a centrális úthálózat központja A Duna vízi útja. Ideális dunai átkelőhely a nemzetközi utakat
MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV
2. DOMASZÉK KÖZSÉG MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV - 2 - TARTALOMJEGYZÉK KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Közlekedési Felügyelet levele 2002. 03.
AJKA VÁROSFEJLESZTÉSI KÉRDŐÍV
Tisztelt Hölgyem, Uram! Ajka város Önkormányzata 2008-ban elkészítette első Integrált Városfejlesztési Stratégiáját, erre alapozva jelentős fejlesztéseket sikerült megvalósítani a városban. A stratégia
A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS
A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS Egy várostervező morgolódásai Aczél Gábor DLA 2016. 07. 06. MOTTÓ Edgar Degas: Könnyű annak festeni, aki nem tud festeni A VÁROSRENDEZÉS ELHELYEZKEDÉSE AZ URBANISZTIKÁN BELÜL
BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2006. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2007. ÉVI PROGRAM
BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2006. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2007. ÉVI PROGRAM 2006. december hó Készítette: Főépítészi Iroda 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÁS 2006. ÉVI ÉRTÉKELÉS Változások a városrészben Önkormányzati
BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Készült: 2004. január hó Készítette: Főépítészi Iroda 1 BEVEZETŐ Belső Ferencváros a kerület legrégibb, legértékesebb épületeket magába foglaló része,
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 20. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu Tisztelt Képviselőtestület! Pápa Város Önkormányzata által a 2014-2020-as programozási ciklus
Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz
Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz 1. Az ITS 2.1 A megvalósítást szolgáló beavatkozások bemutatása városrészenként 1. Városközpont című pontjának A1. Nádasdy vár és környezeteközösségi
BUDAPEST III. KERÜLET ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BUDAPEST III. KERÜLET ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (I. 31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 a a Budapest III. kerület által határolt terület kerületi szabályozási tervére vonatkozó,
A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A LEADER kritériumok kiindulási pontjaként tekintett LEADER alapelvek: 1. Területalapú megközelítés