Római jog V. Az örökösök jogi helyzete

Átírás

1 Római jog V. Az örökösök jogi helyzete az öröklés jogi hatása Az aditioval az örökös az örökhagyó universalis successorává, azaz minden átháruló jogának és kötelezettségének utódjává lett. Az örökhagyó jogai és kötelezettségei abban az állapotban mennek át az örökösre, amelyben az örökhagyónál voltak. Az örökléssel a hagyatéki vagyon beolvad az örökös vagyonába, s ott semmiféle különállást többé nem őriz meg. (néhány szándékolt kivételtől eltekintve: egyes beneficiumok esetén.) az örököstársak viszonya Több örökös esetén az utódlás mindegyik örökösre nézve csak a maga hányada erejéig áll be. Az örököstársak között mindig egy akaratlan közösség (communio incidens) keletkezik örökrészeik (mint eszmei hányad) arányában. - ez a közösség a hagyatéki dolgokon mint osztatlan közös tulajdon jelentkezik; - a követelések és tartozások ellenben szabály szerint ipso iure megoszlanak köztük, az az ki-ki csak a saját része erejéig lesz adós vagy hitelező, (illetőleg a saját része erejéig áll be a confusio a közte és az örökhagyó között fennállott kötelemnél) - kivéve, ha a kötelem tárgya természeténél fogva oszthatatlan, mikor az örököstársak egyetemlegessége következik be akár adósi, akár hitelezői oldalon. A beállott közösség felbontására az actio familiae herciscundae nevű osztókereset állt bármelyik társ rendelkezésére. osztályrabocsátás (collatio) Lemenő törvényes örökösök közötti vagyonmegosztásnál figyelembe kell jöjjenek bizonyos vagyonrészek, melyeket közülük egyik-másik a hagyaték megnyílása előtt szerzett. Ez az ún. collatio (betudás, osztályrabocsátás) intézménye, melynek célja volt a lemenő örökösöknek a szülői vagyonban lehetőleg egyenlő részt biztosítani. 1. első esete az volt, melyet a praetor az emancipált gyermek (az emancipatio utáni szerzeményekre), vagy a hozománnyal ellátott filia familias terhére állapított meg (collatio bonorum, collatio dotis). Ezek jelentősége azonban fokozatosan háttérbe szorult, mivel a családtagok vagyonképessége a posztklasszikus jogban egyre szélesebb elismerést nyert, így a hatalom alatt maradt és az onnan kivált gyermekek szerzésképessége közti különbség kiküszöbölődött. osztályrabocsátás (collatio) (2) 2. Fentiek helyett a későbbi császári jog a collationak egy új esetét ismerte el, nevezetesen a beszámítását annak a vagyonnak, melyet valamelyik lemenő az örökhagyótól élők közti ingyenes juttatás pl. hozomány, kiházasítás, vagy más ingyenes juttatás (de nem egyszerű ajándék) címén előre kapott: ún. collatio descendentium Justinianus ezt végrendeleti öröklés esetén is előírta, hacsak a szülő kifejezetten ki nem zárta. Az osztályrabocsátás csak arra a lemenőre kötelező, aki az örökségben részt kíván venni. Rákényszeríteni senkire nem lehet. növedékjog - ius accrescendi Az örököstársaknak az egész hagyatékra való joga, melyet csak társainak jelenléte korlátoz, mutatkozik meg akkor, - ha az örökhagyó végrendeletében üres részeket hagyott, vagy - ilyenek keletkeztek azzal, hogy a meghívott örökösök közül egyik-másik nem vált örökössé, akár azért, mert már érvényes delatio sem történhetett a kiesettre, pl. előbb meghalt, testamenti factio passivaját vesztette, akár azért, mert a rá nyílt hagyatékot nem tudta vagy nem akarta megszerezni. Ilyenkor a megürült hagyatéki rész a többi örököstárs részéhez minden további nélkül, automatikusan hozzánő (adcrescit). Természetesen, ha az adott esetben transmissionak vagy substitutionak van helye, akkor előbb ezek következnek be. Sorrend: 1. transmissio (házon kívüli örökösöknél) 2. substitutio 3. accrescentia 1

2 C 25% B 25% növedékjog - ius accrescendi (2) A 50% Az adcrescentia az örököstársak közt részeik arányában következik be. (Pl. A1/2, B 1/4, C 1/4; részben örökös; C elestével az ő részének 2/3-át kapja A, 1/3-át B.) Azonban, ha az örököstársak között összefüggő csoportok vannak (pl. végrendeleti összekapcsolás ill. in stirpes vagy in lineas öröklés folytán), a csoportokon belül történt megüresedés elsősorban a csoporthoz tartozók közt idéz elő növedékjogot, s csak ha a csoport minden tagja elesik, áll be a növekedés a többi örököstársak javára. Viszont a csoporton kívüli részüresedésekkel szemben a csoport, mint egység szerepel a növedék szempontjából. A hozzánövekvő résszel azonban vele mennek a ránehezedő terhek (pl. a hagyományok stb.) is. B 33% A 67% növedékjog - ius accrescendi (3) A ius accrescendi ezen egyszerű rendszerét jelentékenyen komplikálták a végrendeleti öröklésnél Augustus családjogi törvényei: 1. a házasságon kívül élő vagy gyermektelen által megszerezni nem tudott ( elejtett ) örökrészekben a növedékjog rendes szabályai - csak azoknak az örököstársaknak javára nyernek alkalmazást, akik az örökhagyó le- vagy felmenői (3. fokig), - ellenben minden más örököstárs ki van zárva a növedékjogból; 2. az elesett vagy ilyennek tekintendő megürült rész (caducum) jutalmul az illető végrendeletben kinevezett gyermekes családapák (örökösök ill. hagyományosok) javára esik; akik ezt a részt nem örökösi keresettel, de caducorum vindicatioval követelhetik, azonban csak cum onere, azaz az elesett részt terhelő hagyományokkal együtt. A caducum fő esete (a nőtlenek, gyermektelenek tekintetében) már Constantinus alatt megszűnt - Justinianus a többit is megszüntette. az örökös keresetei Az örökösre átszállnak az örökhagyó jogai és kötelezettségei. Az örökhagyó minden vagyoni természetű joga az örökös jogává válik. A pozitív vagyonalkatrészek állhatnak dolgok feletti hatalmi helyzetekben illetve keresetekben. Ha az örökös által megszerzett hagyatékból egyes vagyonalkatrészek melyek az örökhagyó vagyonában benne voltak hiányoznak, az örökös hagyatéki kereseteket indíthat saját nevében ezen jogok megszerzése, a kinnlévőségek behajtása érdekében. az örökös keresetei (2) 1. Rendelkezésére állhatnak az örökösnek olyan szinguláris keresetek, melyek az örökhagyóról szálltak át az örökösre, s amelyek érvényesítése során nem merül fel kérdésként, hogy a felperes valóban örökös-e, hanem a vita akörül forog, hogy a vitatott jog megillette-e az örökhagyót. (pl. fenn áll-e még a megörökölt követelés, vagy sem?) 2. Ha viszont a vita során a beperelt ellenfél a jogait követelő felperes örökös voltát vonja kétségbe, akkor - mivel itt rendszerint több jogosítvány, így egy egész hagyaték vagy egy hagyatéki rész kiadásáról van szó -, erre a célra már a régi jog egy univerzális keresetet bocsátott a felperes rendelkezésére: ez volt a vindicatio vagy petitio hereditatis. A val a felperes a hagyatékot, hagyatéki részt, egyes hagyatéki dolgok kiadását (vagy kötelmi tartozás megfizetését követelheti) attól, aki a felperes öröklési jogának kétségbevonásával azokat birtokolja, illetőleg aki a tartozást nem fizeti meg. A követelés tárgya tehát adott esetben vagyonrész (vagyontömeg) is lehet, s kötelmi követelések is tárgyául szolgálhatnak, ennek ellenére in rem actioról van szó. történeti formák 1. Mint a tulajdonper, úgy a hagyatéki vagyon megszerzési iránti per ősi jogbeli formája is a legis actio sacramento in rem volt: a felperes igénybejelentésére (vindicatio) a beperelt, a per tárgyát általában magánál tartó fél hasonló igényt támaszt (contravindicatio): ő is a civiljognál fogva örökösnek tartja magát. 2. A második, átmeneti történeti forma az ünnepélyes ígéret közbejöttével való döntés a dolog hovatartozása kérdésében (agere per sponsionem) Ennek során mivel az alperes nem kontravindikál, csak a felperesi állítás körül folyik a vita. A felperes megígértet egy bizonyos összeget stipulatio formájában arra az esetre, ha kiderül, hogy ő a vagyon örököse: tkp. közvetett döntés ez a felperes örökös voltának kérdésében a centumvirális bíróság előtt. 2

3 történeti formák (2) 3. A jogviták megoldásának harmadik, legmodernebb, a klaszszikus korban is jórészt alkalmazott formája a formulák útján való perlés lehetősége volt (agere per formulam petitoriam). A praetor által bevezetett civiljogi igényre épülő (in ius concepta) formulával való vindikálásnál már elegendő volt, ha az alperes tagadta a felperes intencióbeli jogállítását, vagyis hasonlóan a sponsiós formához, itt sem volt szükség kontravindikációra. Viszont a formuláris per közvetlenül a pertárgy kiadását illetve az alperes pénzbeli marasztalását eredményezhette. A formula felépítése bíró kinevezés intentio arbitratus (clausula arbitraria) condemnatio Rutilius legyen a bíró. Ha bizonyítást nyer, hogy Lucius Titius hagyatéka, amely a per tárgyát képezi, a római polgárok joga alapján Aulus Ageriusé és ezt a dolgot a rendelkezésednek megfelelő módon nem adják vissza Aulus Ageriusnak, amennyit ez a dolog érni fog, annyi pénzben, bíró marasztald Numerius Negidiust Aulus Agerius javára; ha nem nyer bizonyítást, mentsd fel. a felek A felperese a civiljogi örökös, aki hozzá akar jutni örökségéhez, vagy annak egy részéhez. Alperes az lesz, aki a hagyatékot, hagyatéki részt vagy akár egyes hagyatéki dolgot pro herede vagy pro possessore birtokolja. A per kezdetén az alperesnek, akivel szemben az örökös követeléssel lép fel, nyilatkoznia kell, hogy milyen alapon veszi fel a küzdelmet a felperessel szemben. Erre a praetor előtti meghallgatás (interrogatio in iure) szolgált. 1. Pro herede birtokol az, aki magát örökösnek vallja, akár jó-, akár rosszhiszeműen, pl. midőn a törvényes örökös a végrendeletivel szemben vitatja a végrendelet érvényességét. 2. Pro possessore birtokol az, aki az interrogatio során kitér a válasz elől: nem adja okát a birtoklásának, de nem is adja ki a dolgot, s ezzel a felperes öröklési jogát ténylegesen kétségbe vonja. ( mert birtoklok - mondja) az alperes birtokhelyzete A rei vindicatioval ellentétben nem csak akkor tekintik az alperest a pertárgyat birtoklónak, ha ténylegesen magánál tartja a teljes hagyatékot vagy hagyatéki részt. Itt elegendő, ha az alperes egyetlen hagyatéki tárgyat magánál tart, vagy a hagyaték gyümölcseit magánál tartja, az eredeti hagyatéki vagyontárgy helyébe lépő vagyonnal bír (surrogatum) (hereditatis bonorumve possessio) Birtokosnak tekintendő nem csak a dologbirtokos, hanem az is a) akinél a dolog sohasem volt, de aki magatartásával a felperest megtévesztette, hogy ellene indítsa a pert (liti se obtulit) és ezzel a valódi birtokost mentesítse, b) aki a dolgot korábban birtokolta ugyan, de csalárd módon túladott a dolgon, amidőn a felperes perlési szándékáról értesült, vagyis a per tényleges megkezdése előtt (dolo desiit possidere). Ezeket a nem birtoklókat fiktív birtokosoknak nevezik a források (ficti possessores) perbebocsátkozás Miután a felperes perbe idézte azt, akinél a megszerzendő dolgot fellelni véli, és a praetor (in iure) lefolytatta a szükséges előzetes tudakozódást, az alperesnek el kell döntenie, hogy bele megy-e a perbe. A birtokló alperes nem köteles perbe bocsátkozni, mivel az ún. in rem kereseteknél a római jog nem ismerte a perbe bocsátkozási kényszert. A perbe nem bocsátkozó alperest a praetor intedictummal (interdictum quam hereditatem) felszólítja az igényelt vagyon kiadására, s ha az nem tesz eleget a parancsnak, akkor abban az értékben marasztalja, amit a per végig vitele esetén fizetnie kellett volna az alperesnek. (litis aestimatio) Ha az alperes perbe bocsátkozik, cautio-val kell biztosítania, - hogy a per során minden dolosus magatartástól tartózkodik, - hogy a marasztaló ítéletnek eleget fog tenni. az alperes perbebocsátkozik, tagad vagy ellenérve van A lefolyása kérése a praetortól interrogatio in iure Eljárás in iure az alperes nem bocsátkozik perbe alperes a hagyatékot (dolgot) nem adja ki birtokot kap a felperes interdictum quam hereditatem megállapításra kerül a litis aestimatio litis contestatio 3

4 bizonyítási kötelezettség Jogának igazolásához a felperesnek 1. meghívottsága mellett 2. egyrészt a megnyílást (az örökhagyó halálát), ritkán a hagyaték amelyből a vita tárgya hiányzik megszerzését kell bizonyítania. 3. másrészt bizonyítania kell természetesen, hogy az alperes birtokolja a per tárgyát. Ennek igazolására azonban lehetőség volt már az eljárás első szakaszában. Ha a felperesnek sikerül ezeket igazolnia és az alperesnek nincsenek olyan bizonyított érvei, melyek a felperes igényét megkérdőjeleznék az esküdtbíró megállapítja a felperesi igény jogosságát (pronuntiatio) és a formulában megtalálható felhatalmazás (clausula arbitraria) alapján természetbeni teljesítésre szólítja fel az alperest. az alperes perbebocsátkozik, tagad vagy ellenérve van sikerül a felperes bizonyítása pronuntiatio, iussum de restituendo kiadja a dolgot és járulékait (litis aestimatio) nincs condemnatio A lefolyása (2) nem adja ki a dolgot (cl. arbitraria aktivizálódik) nem tudja kiadni, mert a dolog nincs meg: bírói becslés litis aestimatio litis contestatio nem sikerül a felperes bizonyítása felmentik az alperest Eljárás apud iudicem ítélet A dolgot abban az állapotában kell kiadni, melyben contestatio idején volt, illetve olyan helyzetbe kell hozni a felperest, mintha az általa követelt dolgot már contestatio időpontjában visszakapta volna. Elsődlegesen a restituere elv uralja a t is, a marasztalás itt is arra megy, hogy az alperes adja ki a hagyatékot, vagy hagyatéki dolgot, és mindazt, ami eladás, csere folytán helyébe lépett. (surrogatum) A természetbeni teljesítés elsődlegessége hatja át a keresetet, mivel az eljárás arbitraria actio, s pénzbeli marasztalásra amely a formuláris eljárásban főszabály minden perben csak akkor kerülhet sor, ha az alperes nem tesz eleget a bíró iussumának, vagyis a dolog természetbeni kiadására szóló parancsának. marasztalás Szemben a rei vindicatioval, ahol az alperes dolosus magatartása miatt a felperes becslő esküjének is szerepe lehet (iusiurandum in litem), a nál elsődlegesen a marasztalási összeg bírói megállapítása jöhet számításba, bár a felperesi becslő eskü szerepét itt sem lehet elvileg kizárni. Ha nem az alperes dolusa miatt marad el a természetben történő visszaadás, pl. mert - az eljárás alatt gondatlansága folytán semmisült meg a dolog, - ha a felperes a dolog mellé még kártérítési igénnyel is fellép, - a gyümölcsök kiadását is igényli, akkor bírói becslés állapítja meg az alperessel szembeni marasztalás összegét. Cél: a felperest olyan helyzetbe kell hozni, mintha a per magalapulása, contestatio idején hozzá jutott volna követeléséhez. marasztalás (2) A marasztalás összegszerűsége megállapításánál figyelembe veendő szabályokat - akárcsak a tulajdonkeresetnél - a jogtudomány alakította ki, és nem foglalta teljesen egységes szabályrendszerbe. A esetében a marasztalási alapelveket nem mindig joggal egy jogszabályra, az ún. Senatusconsultum Iuventianumra vezetik vissza, amely a klasszikus kor derekán Kr. u. 130-ban született, s amely eredetileg csak az államkincstár öröklési ügyeiben volt figyelembe veendő. Ezen keresetnél a tudomány által kidolgozott marasztalási alapelv az, hogy a) a jóhiszemű alperes (aki joggal hitte magát örökösnek) csak annak kiadásával tartozik, ami a hagyatékból contestatiokor még megvan, vagyis aminek megtartásával jogalap nélkül gazdagodnék: contestatio előtt elpusztult, elköltött, eltékozolt vagyonért nem felel. b) a rosszhiszemű alperes ellenben minden kár megtérítésével tartozik, ami azért keletkezett, mert ő a hagyatékba jogalap nélkül beavatkozott. marasztalás (3) Itt is három kérdéskörben kellett a bírónak állást foglalnia: hogyan hatott ki a marasztalás összegére, ha a követelt pertárgy a per előtt vagy annak folyamán megrongálódott vagy elpusztult; hogyan kerültek elszámolásra az alperes birtoklása alatt esetlegesen a birtokolt dologból keletkezett időközi gyümölcsök; milyen elvek szerint téríttethette meg az alperes azon ráfordításait, költségeit, melyeket az idő alatt költött a pertárgyra, míg az az ő hatalmában volt. 1. A dolog rongálódásának a problémáját a nál a tulajdonperhez hasonlóan oldották meg azzal az eltéréssel, hogy - a jóhiszemű alperest contestatio előtti károkért semmilyen alapon nem lehetett felelősségre vonni. Illetve hogy - a rosszhiszemű alperest vétkességi alapon tették felelőssé a per előtti rongálódásokért is. 4

5 contestatio előtt contestatio után a peres dolgot ért kárért való felelősség rei vindicatio jóhiszemű alperes rosszhiszemű alp. jóhiszemű alperes rosszhiszemű alp. a rei vindicatio alapján nem felel (esetleg actio legis Aquiliae alapján) a rei vindicatio alapján felel minden általa vétkesen okozott kárért emellett: rei vindicatio alapján objektive felel a tolvaj és aki dolosusan szűnt meg birtokolni a rei vindicatio alapján felel a véletlen keletkezett károkért is (de kimentés lehet) nem felel pusztulásért ill. rongálódásért felel minden általa vétkesen okozott kárért, rendes gondossággal tartozik felel minden vétkesen okozott kárért, mivel felelős omnis culpaért felel a véletlen (akár a vis maiorból) keletkezett károkért is, amely a felperesnél nem következett volna be contesta tio előtt contesta tio után a gyümölcsök elszámolása rei vindicatio jóhiszemű alperes rosszhiszemű alp. jóhiszemű alperes rosszhiszemű alp. elválással tulajdont szerez minden gyümölcsön (nem térít) téríti, a meglévőt kiadja a meglévőt ki kell adnia az anya-dologgal együtt v. külön vindicatio alapján, az elfogyasztottat külön actio alapján téríti téríti, a meglévőt kiadja csak a meglévő gyümölcsöt, valamint az elidegenített hagyatéki dolgok még meglévő ellenértékét adja ki téríti, a meglévőt kiadja téríti, a meglévőt kiadja téríti, ameglévőt kiadja 2. A nál kis eltérést mutat, hogy a jóhiszemű alperes a beszedett, vagy be nem szedett gyümölcsökért contestatio előtt nem felel, viszont ki kell adja azokat a gyümölcsöket, melyek még megvannak, valamint az elidegenített hagyatéki dolgok még meglévő ellenértékét. Ezen a ponton tehát valamivel szigorúbbak az örökösi kereset szabályai. alperes megtérítési igénye beruházásai iránt rei vindicatio jóhiszemű alperes rosszhiszemű alp. jóhiszemű alperes rosszhiszemű alp. szükséges teljes értékben teljes értékben teljes értékben teljes értékben hasznos gazdagodásig ius tollendi fényűző ius tollendi ius tollendi teljes értékben teljes értékben teljes értékben ius tollendi 3. Hereditatis petitionál hasznos beruházás esetén a pernyertes örökös mind a jó-, mind a rosszhiszemű alperesnek megtéríti a teljes beruházási értéket. Ugyanígy a jóhiszemű fényűző beruházásokat is, de a rosszhiszeműnek csak ius tollendije van. interdictum quorum bonorum Ez a birtok megszerzésére irányuló interdictum a bonorum possessor jogeszköze, ha a hagyatékból hiányzik valami: a praetor által a hagyatékba beutalt indíthatja az ellen, aki a hagyatéki dolgokat (jogokat nem!) pro herede vagy pro possessore birtokolja (ill. dolosusan szűnt meg birtokolni) Ezzel adott esetben még a civiljogi örököst is perelni lehet a hagyatéki dolgok kiadására, azonban a. ha a bonorum possessio csak sine re, akkor a civiljogi örökös val visszakövetelheti a dolgokat (ekkor interdictum célja: a kedvezőbb alperesi pozíció biztosítása) b. ha a bonorum possessio cum re, akkor a bonorum possessor végleg megtarthatja a hagyatékot a civilis örökössel szemben is. interdictum quorum bonorum (2) A jogeszköznek az a furcsasága, hogy a hagyaték elbirtoklásának lehetetlenné válása előtt erősebb volt, mint maga a, mivel az ellen is érvényesült, aki már elbirtokolta a hagyatékot. Később (vitatott, hogy már a klasszikus vagy csak a justinianusi jogban) a bonorum possessor utiliter megkapta a t is: possessoria (intentio: ha örökös lenne ), s ez már nem csak a hagyatéki dolgok, hanem a hagyatéki követelések érvényesítésére is alkalmas volt. ismétlés A hagyatékban bekövetkező jogutódlás kétféle lehet: a) egyetemes jogutódlás (universalis successio) amikor a hagyaték mint egész, a benne foglalt összes jog és kötelezettség együttesen száll át egy vagy több személyre. Ezt öröklésnek, az egyetemes jogutódot örökösnek nevezzük. Lehet több örökös, mikor is eszmei hányadban lesznek jogosítottjai az örökségben lévő jogoknak és kötelességeknek. b) különös jogutódlás (singularis successio) ennek folytán az örökhagyó egyes (szorosan meghatározott) vagyoni jogai szállnak át a jogutódra pl. a hagyomány esetén a kedvezményezett nem örökös, hanem hagyományos Ilyenkor tehát egyes jogok ki vannak véve az egyetemes jogutódlás alól, és másnak vannak juttatva. 5

6 a singularis successio esetei A justinianusi jog hagyomány alatt értett minden olyan vagyoni juttatást, melyet az örökhagyó végrendeletben, vagy codicillusban egyedileg tett. A régibb jogban a juttatás módja szerint azonban különbséget tettek szűkebb értelemben vett hagyomány (legatum) és hitbizomány (fideicommissum) között. legatum legatum fideicommissum - a hagyomány a régi civiljogból eredt, s mint ilyen szigorú formaságokhoz kötött volt; - a fideicommissum (hitbizomány) a császári jogban jelent meg, s a hagyományrendelésnek úgyszólván minden formai szabályát áttörte. a legatum Legatum (hagyomány) az örökhagyó által rendelt halálesetre szóló juttatás, végrendeletben vagy legalább megerősített fiókvégrendeletben, (codicillus confirmatus) előírt formák között, az örökös terhére (csak aktívum lehet a tárgya) egy harmadiknak, a hagyományosnak (legatarius). A legatum önmagában nem állhat meg, hanem szükségképp egy örökösnevezésre támaszkodik, ezzel áll vagy bukik: a hagyomány a végrendeleti örökös (örökösök) örökrészének csökkentése. A hagyományos csak a megterhelt örökös közvetítésével jut a hagyományhoz: - nem folytatója az örökhagyó személyiségének, csak kap valamit a hagyatékból; - nem felel a hagyatéki hitelezőknek: ezek csak az örökös ellen fordulhatnak. Viszont hagyományról csak akkor lehet szó, ha a hitelezők kielégítése után maradt még aktív hagyaték!! a legatum tárgya A hagyomány tárgya lehet bármiféle vagyoni részeltetés: - dolgok tulajdonának, - idegen dologbeli jogoknak átruházása, illetőleg engedélyezése, - kötelmi jogoknak átruházása, - kötelmi juttatás, nevezetesen: - követelés átruházása (legatum nominis), vagy - adósság-elengedés (legatum liberationis), vagy - kötelemalapítás az örökös terhére egyszeri vagy visszatérő szolgáltatásokra: járadékok, tartás stb. A legatum lehet - egy vagy több dolog vagy jog (pl. dologösszesség, bútor, üzlet, kelengye stb.) vagy - egész vagyonrész (pl. peculium, hozomány), vagy - hagyatéki rész hagyományozása (lásd alább). Passzív vagyonalkatrészek (adósságok) hagyományozása, mint a hagyomány ajándéktermészetével össze nem férő juttatás, ki van zárva. a legatum fajai Külső formáját tekintve, a régi jog szerint ünnepélyes civiljogi szavak használatához volt kötve, a formakényszer azonban idővel itt is engedett, s Constantinus óta megszűnt. A rendelés módja szerint minden hagyomány két alaptípusra vezethető vissza : a) vagy akként rendeli az örökhagyó a hagyományt, hogy a hagyományozott jog (tulajdon, szolgalom) róla közvetlenül a hagyományosra háramlik át, azaz a hagyományost nyomban a hagyomány életbelépte után dologi kereset: vindicatio (rei - servitutis - ususfructus) illesse, épp ezért ezt a rendelésmódot legatum per vindicationemnek nevezzük ; Ez nem mond ellent annak, hogy a hagyomány mindig csak egy örökösnevezésre támaszkodhat, s a hagyományos csak a megterhelt örökös tényén keresztül juthat a hagyományhoz. A vindicatiós legatum is csak akkor érvényes, ha van örökös, aki elfogadta a hagyatékot. a legatum fajai (2) b) vagy akként, hogy a hagyomány szolgáltatásával az örököst terheli meg, mikor is az örökös terhére és a hagyományos javára csak egy quasi-contractualis kötelem keletkezik, melyet az utóbbi az actio ex testamento nevű keresettel érvényesíthet, s melyet legatum per damnationemnek nevezünk. Az actio ex testamento egy stricti iuris kereset, a tagadó alperessel szemben duplumra, a megterhelt felelőssége omnis culpára megy. 6