Előkészületben a Döbrentei-kódex új kiadása
|
|
- Anna Nemesné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 T. Szabó Csilla Előkészületben a Döbrentei-kódex új kiadása 1995-ben napvilágot lát a Döbrentei-kódex új kiadása Budapesten, a Régi Magyar Kódexek sorozat 18. köteteként. A Döbrentei-kódex vegyes tartalmú, a psalteriumon kívül tartalmaz egy teljes évre szóló perikóparendszert, a teljes Énekek énekét, valamint Jób könyvének egyes részleteit ban készült, egyetlen kéz által. A scriptor fel is fedi magát: Halábori Dobos Bertalan Eger vármegyei világi pap. A kódexet valószínűleg a sárospataki klarisszáknak írta, bár erre magában a kódexben semmiféle utalás sincs. 1 Jelenleg a gyulafehérvári Batthyaneum tulajdona, a Batthyány-kódexszel együtt. A kódex leírása Jelenlegi könyvtári jelzetét (R. III. 76) ceruzával írták a kötéstábla belső borítólapjára; ugyanitt található egy másik leltári szám is: Inv A múlt században, Cseresznyés András kanonok idejében, akiről Volf György is említést tesz az 1884-es kiadás előszavában, L 5 VI. 6. volt a könyvtári jelzet; 2 a kódex első lapjára, alul jegyezték be piros ceruzával, ma is olvasható. A 3. lapon szintén újkori kéz a szöveg fölé kék ceruzával a következő számot írta: 1839/503; valószínűleg ez is leltári szám lehet. A kódex anyaga papír, 262 nyolcadrét hajtott levélből, azaz 524 lapból áll. A levelek mérete 156x110 mm, az írástükör mérete a sorok számától függ: általában 120x86 mm, a sorok száma pedig között változik. A kötés, amelyről Volf bevezetőjében ír, ma már nincs meg; azóta a kódexet restaurálták, s a kötéstáblát is kicserélték. A restaurálás nyomai különösen az első ívfüzeten nyilvánvalóak. Ennek első lapja igencsak megrongálódott, sarkai, szélei lekoptak, piszkosabb is a többinél, sőt a lap közepén néhány lyukacska nyoma is felfedezhető; ezek az írásban is kárt okoztak. Az as években a kódex kétszer tette meg az utat Gyulafehérvár és Budapest között; az 1882-es könyvkiállításon is bemutatták. 3 Ez alkalommal készült a Nyelvemléktár kiadása is, s bizonyosan ekkor kötötték újra; erre enged következtetni a kódex belső borítólapján alul felfedezhető Szalatnai és Weichner könyvkötők névjegye. A kódex kötése ma barna bőr (165x112x42 mm), egyszerű sarokdíszítéssel, 5 bordával a kódex gerincén. ívfüzeteinek, lapjainak száma a Volf-féle kiadás óta (szerencsére) mit sem változott. 17 ívfüzetből áll tehát, ebből az első 7, az utolsó 15 leveles, a középső 15 hiánytalan: 16 levélből áll. Az első ívfüzet hiánya okoz a szövegben károsodást, ez abból is kitűnik, hogy az első lapon félmondattal kezdődik a szöveg. A 17. ívfüzet utolsó levele valószínűleg üres lehetett, a kódex szövegének utolsó része teljes egészében megőrződött. A 345. lap aljából is hiányzik egy ék alakú darabka, szerencsére az írástükör alatt, így nem okoz gondot az olvasásban. Több helyen pergamen lapozó fülecske maradványa vagy annak nyoma látható, pl. a 46, 76, 129, 216, 237. levélen. Volf többet említ ugyan a Nyelvemléktár előszavában, ezek valószínűleg az újrakötés alkalmával tűntek el. 1 Szentiványi Róbert: Catalogus Concinnus Librorum Manuscnptum Bibliotecae Batthyanyanae. Szeged Döbrentei codex. Közzéteszi Volf György. (Nyelvemléktár XII.) Bp VI-XVI. 3 Toldy Ferenc: Kalauz az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum részéről rendezett Könyvkiállításhoz. Bp
2 66 műhely Az első ívfüzetben a vízjel formája azonosíthatatlan. Az utána következőkben kétféle vízjel váltogatja egymást: a 2, 6, 7, valamint a ívfüzetekben egy horgony csillaggal; a 3-5, és 17. ívfüzetben pedig egy kalap monogrammal fedezhető fel. 4 Bastarda írású, egyenletes sorokkal készült kódex. Az íráshoz a scriptor egyszínű, fekete tintát használt, a díszítéshez pedig csak pirosat. Az írástükröt gondosan kijelölte: az átszúrás.szinte minden sor szélén látszik, de legtöbb lapon megmaradt a vízszintes és függőleges vonalazás nyoma is. A leveleket nem számozta (a minden páratlan oldalon levő ceruzával írt szám újkori kéztől származik), de az ívfüzetek végén piros keretbe tett őrszót használt. Kivételt ez alól az első, kisebb teijedelmű, és a 14, valamint a 16. teljes ívfüzet képez. Az őrszók hiánya itt talán azzal magyarázható, hogy e három esetben teljesen új részt indít a scriptor. nem kellett folytatnia az előző lapon megkezdett szöveget. Megállapíthatjuk, hogy jól tudott gazdálkodni a papírral. Üresen csak a 14. lapot, valamint az 510 lap egy részét hagyta; az 524. lapot, mivel utolsó, talán be sem akarta tölteni. A kódex díszítése is igen gondos; kivétel szintén az 1. ívfüzet, amelyben nincs semmilyen dísz. A lap között igen gyakran pirossal íija át a nagy kezdőbetűket, illetve a kiemelendő szavak első betűjét, a 220. laptól kezdve viszont olyan piros nagy kezdőbetűk vannak, amelyek gyakran két-, néha háromsornyi nagyságúak. Javításokat, magyarázatokat, értelmezéseket és egyéb betoldásokat is gyakran végez pirossal, talán mert újraolvasáskor éppen az a szín volt a keze ügyében. Pirossal írt szövegrész mindössze három van a kódexben, a 230, 256. és 494. lapon. Néhányszor érdekesen cifrázza" az írását: olyan lapokat is találni a kódexben, amelyek szövegében minden második szót ír csak pirossal (256, 316, lap), illetve egy szóban csak minden második betűt (235, 243, 289, 316, 346. lap). Mindig pirossal íija a címeket, pirossal húzza alá a lapon az utolsó, illetve első sor felét, valamint a 483. lapon a laptöltőnek szánt találós mesét. Ugyancsak laptöltőnek szánta a 430. lap közepétől megjelenő kis szövegecskét is, amit valószínűleg önállóan írt: Penteket ezokaiert boitolik..." kezdetűt, amelyben a neveket írta következetesen pirossal. Szinte teljesen hiányzik a díszítés a Jób könyvé bői, talán mert a scriptor igencsak sietett befejezni a munkáját. Erre enged következtetni az utolsó, 524. lap írása, amely erősen kurziválódik. Az 519. lapon legalul fordítva a iesus cristos szavakat írta fel a scriptor különösebb célzat nélkül, mintegy játékként, akárcsak a 67. lapon található emberfejszerű piros rajzot is, amelyet egy lelógó betűszárból alakított. A kódex története A kódex a múltjáról szinte semmit sem árul el, csupán a scriptor lép ki a névtelenségből a 230. lapon: Legen att'anak dilpseg es fivnak tiztesseg es zentleieknek vigassag Miként vala kezdedbe es immár es mindenkor es prpknek prpkig amen Bertalan pap bereg varme^ei Halabor falvbol nemzett: ez zoltart irta ziletes vtan ezer pt zaz nolc eztendpben" Halábori Dobos Bertalan az es években Krakkóban tanult, 5 majd egri vármegyei pap. királyi közjegyző és nyilvános íródeák volt: Et ego Bartholomeus presbyter, 1 Briquet, Charles M.: Les filigranes. I -eipzig Schrauf Károly: Regestrum bursae Hungarorum Cracoviensis. A lerakói magyar tanulók-háza lakóinak jegyzéke Bp III. 59.
3 előkészületben a döbrentei-kódex új kiadása 67 natus Gregorij Dubus de Halabor Agriensis diocesis, sacra imperiali auctoritate nótárius publicus tabellioque manifestus" íija 1512-ben egy általa kiállított oklevélben. 6 Későbbi, használható bejegyzések a kódexben nincsenek. Említésre méltó az újkori kéztől származó ceruzával való számozás a páratlan lapokon. Ezt Volf is említi. Nem szól azonban olyan apró bejegyzésekről, amelyek valószínűleg ugyanattól a későbbi kéztől származnak, s szintén ceruzával íródtak. Ilyen bejegyzés pl. a 131. lapon alul a Kóser, a 262. lapon a fal szó, a 343. lapon alul V arány, a 355. lapon pedig talán aláírásféle van, azonban olvashatatlan, az 524. lapon pedig ez áll: Anno 1508 scriptis, modern karakterű betűkkel. A 433^440. lapon ceruzával ugyanaz a kéz több helyen is magyarázatot írt a lapszélre, s ezeknek a helyét ki is jelölte nyilakkal a szövegben. Közülük ma már kevés olvasható. Megmaradt pl. a 435. lapon a főpap ceruzával írt szó, amely a szövegbeli papok pvsppkenek szókapcsolatot hivatott értelmezni. A könyv tulajdonosára vonatkozólag semmiféle bejegyzés nem található, a Batthyaneum pecsétje viszont kétféle formában (téglalap és félkör alakban) többször is fellelhető (a 2, 3, 4, lapon). A kódex sorsáról Szentiványi a már említett Katalógusában feltételezi, hogy Halábori Dobos Bertalan a sárospataki klarisszák számára másolta. Vargha Dámján szerint az a tény, hogy a lap szentírási szövegeit pirossal keretezi a scriptor, mintegy kiemelvén ezeket a sorokat: Isten zerelm es ki zeretetben lakozik, istenben lakozik es Isten v benne", azt bizonyítja, hogy a kódex ferencesek számára készült, hiszen az előbb idézett sorok a ferencesek kedves mondását tartalmazzák. 7 Szentiványi gondolatmenetét folytatva, tudjuk, hogy létezett Halábori Dobos Bertalan egyházmegyéjében, Sárospatakon előbb férfi szerzetesek számára ferences kolostor, majd mellette helyet kapott a rend női ága, a klarisszák kolostora is. 8 Valószínű, hogy nekik készült a Döbrentei-kódex, és ők vitték magukkal menekülésükkor a pozsonyi rendházba. Később, II. József parancsára jórészt felszámolták a szerzetesrendeket, és javaikat eladták. így vásárolhatta meg a kódexet Pozsonyban Batthyány Ignác más régi iratokkal együtt. Ez nagyjából megegyezik Boros Alán feltevésével, miszerint a kódex valószínűleg a XVIII. század végén került a Batthyaneumba. 9 Tímár Kálmán fölveti a kódex premontrei eredetének lehetőségét is, 10 de mindmáig nincsenek döntő bizonyítékaink sem a premontrei, sem a ferences eredetre vonatkozólag. A kódexet először Kazinczy Ferenc említi 1817-ben, 11 majd Cseresznyés András kanonok ismerteti bővebben 1819-ben ban Keserű Mózes, akkori könyvtárőr és teológiai professzor, Döbrentei felkérésének eleget téve, az Akadémia számára Elekes János papnövendékkel lemásoltatta. Ez a másolat színezésben, sőt betűformában is ragaszkodik az eredetihez, csupán a másolási hibák nagy számát ráhatjuk fel neki. Ez a másolat az MTA Könyvtárának Kézirattárában ma is kézbe vehető, jelzete: Ms 889. E másolat elé kötötték Keserű Mózes szept. 19-én kelt levelét Döbrenteihez, amelyből megtudhatjuk a fentieket. 6 Hubert Emil: Ki volt Bertalan pap. a Döbrentei-kódex másolója? M. Könyvszemle VI(1898) Vargha Dámján: A Döbrentei-kódex mint Halábori Bertalan pap írása. Szent István Akadémia Ért Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. Bp 'Boros Alán: Zsoltárfordítás a kódexek korában. Bp Timár Kálmán: Magyar kódex-családok. ItK. XXXLX(1928) Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. Tud. Gyűjt. [I](1817) Cseresznyés András: Bertalan pap által 1508-dik esztendőben magyar nyelvre fordított Biblia. Uo. [III]( 1819)
4 68 műhely A kódex névadója Toldy Ferenc, illetve az Akadémia; nevét Döbrenetei Gáborról, nyelvemlékeink lelkes gyűjtőjéről kapta, az iránta érzett elismerés kifejezéséül. A kódex tartalma Mint már említettük, a Döbrentei-kódex vegyes tartalmú. Az első 13 lapon egy Krisztus-passió található, majd ezt követi a lapon a teljes psalterium. Ez tartalmazza a 150 zsoltárt, s közbeékelődik Atanasius hitvallása az lapon. A zsoltárokat a lapon egyházi himnuszok követik az alábbi sorrendben: A kódex A szövegegység témája Latin forrás lapszáma Dániel profeta Ananias Dán 3,57-90 azarias missael aldasa" Benedictus Lk 1, Te deum 234 Nunc dimittis Lk 2, Magnificat Lk 1, adventba velernei hymnus" Conditor 236 Completa verbum Veni redemptor karalon esti velerfiere való hymnos" KaraLon napian velernere" A solis ortus cardine De patre verbum zent ianos apostol es evangelistarol való hymnos" Ex more docti mistico Bpiti velerne" 240 Criste qui lux es et dies completa Siket vasarnapi isten halalarol": Vexilla Regis prodeunt Nag heti veternere": Pange lingva gloriosi Isayas profeta ineklese Ézs 12, 1-6 hetfj?i veterfíen" Confitebor Tibi domine Ezekias kiral"' Ego dixi Ézs 38, Anna profetalasa" Exvltauit cor lkir 2, Moises hvga maria inekles 2Móz 15,1-19 israelnek" Cantemus domino Abakuk profeta penteki Habakuk 3,2-19 velernere" Domine audivi Moises profeta ineklese dagalos 5Móz 32,1-46 zidokra" Audite celi que A himnuszokat bibliai részek, leckék és evangéliumok követik a 419. lapig. A lapon egy Mária tiszteletére írott beszéd olvasható. A lapot nagyheti evangéliumok töltik ki. A 430. lap második felén egy laptöltő szövegecske olvasható.
5 előkészületben a döbrentei-kódex új kiadása 69 Penteket ezokaiert boitolik..." kezdetű; ezt a scriptor valószínűleg önállóan írta. A 431. laptól a Passió olvasható mind a négy evangéliumból; innen a 483. lapig a teljes Énekek énekének fordítása következik. A 483. lap alján újabb laptöltő szöveg tűnik fel: egy találós mese. Minden bizonnyal ez is a scriptor önálló munkája, és nem másolat. A lapon bibliai részek találhatók, majd az 510. lapig terjed Szent Jeromos beszéde. A kódexet (az 524. lapig) a Jób könyvének 1-6. és 42, vagyis utolsó részei zárják. A kódex hangjelölése, átírása Ha a scriptor nem fedné fel önmagát, az írás egyenletessége akkor is nyilvánvalóvá tenné, hogy egyetlen kéz munkájáról van szó, sőt, hogy viszonylag rövid idő alatt írta. Helyesírása egységes, s hogy a kódex csak másolat, számos hiba bizonyítja (pl. mellékjelek elhagyása, egyes olyan betűk vagy szótagok kihagyása, amelyeket néhol később sem pótol). A kódex helyesírása mellékjeles, keverék jellegű: a kancelláriai és huszita helyesírási elvek keverednek benne. A teljes egységesség alól csak az első 13 lap képez némi kivételt, talán mert más forrásból merített a scriptor. A maitól eltérő hangjelölések a következők lennének: Hang Kódexbeli jelölése, betű á a, aa (ritka, pl. 51/13). c c, cz cs L, c (pl. 189/4). é e, ee g g. g, g gy g i i,y j i, y (pl. 64/15); y (pl. 181/6); y (pl. 463/15). k k, c (szóvégen lap). iy r ny n ó o, oo ö,ő sz s, zs (pl. 61/11, 63/20); sz (pl. 55/5, 142/9, 422/16). ty t u, ú v, u ü, ű f w(pl. 179/9). v v, w (pl. 183/4, 196/2). zs s Ritkán használ henye h-t (pl. 270/11, 272/10, 273/18, 21). Néha előfordul, hogy a következő szó mássalhangzójához való hasonulást jelöli (pl. atte). A kódex í-ző nyelvjárásban íródott, Zolnai Gyula szerint e codexben bírjuk a tiszavidéki íző nyelvjárás legrégibb emlékét" Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Bp
A Bécsi Arany Biblia
A Bécsi Arany Biblia A valaha megjelent legszebb magyar Biblia A könyvnyomtatás felfedezése előtt minden írásművet, így a Bibliát is kézzel másoltak. Királyi és főúri udvarokban, szerzetes kolostorokban,
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba
Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
A héber Biblia margójára 1. Suhai György 2012.03.08.
A héber Biblia margójára 1 Suhai György 2012.03.08. Ha kinyitjuk a héber Bibliát, 2 egy hihetetlenül érdekes, izgalmas világ tárul elénk. A nyugati ember számára teljesen idegen ősi írásjelek (a Szent
Egy év alatt végig a Biblián 1
Egy év alatt végig a Biblián 1 I. 1. 1Móz 1 2 Zsolt 8 Mk 1,1 20 I. 2. 1Móz 3 5 Mk 1,21 45 I. 3. 1Móz 6 8 Zsolt 43 Mk 2,1 17 I. 4. 1Móz 9 10 Zsolt 9 Mk 2,18 28 I. 5. 1Móz 11 13 Mk 3,1 19 I. 6. 1Móz 14 16
1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY
1. Nagy betűk - először a magánhangzók: A E U Ú I Í O Ó É Á Ü Ű Ö Ő - utána a mássalhangzók: M L H T S K R N B Z G V D SZ P C GY J CS NY F TY ZS LY DZ X DZS Előnyei: - magánhangzót könnyebb megtanulni
BIBLIAOLVASÁSI KALAUZ
BIBLIAOLVASÁSI KALAUZ Az alábbi táblázat segítséget nyújt Önnek, hogy két vagy akár egy év alatt elolvassa a teljes bibliát. A táblázat első oszlopát akkor kövesse, ha egy év alatt szeretné a bibliát elolvasni.
Elmúlt idők levelezése
Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most
II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai
II. Az ember tragédiája Athenaeum díszkiadásai 17. A Tragédia első díszkiadása (Budapest, 1887, Athenaeum), (2) + 231 l + 15 t, 34 cm, 15 Zichy Mihály rézmetszetes illusztrációval jelent meg keretdíszes
TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP
TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A
Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó kétszázötvenedik kötete
Könyveink világa. Bölöni Domokos Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó kétszázötvenedik kötete A Székely Útkereső levelesládája. 1990 2000 A Székely Útkereső című folyóirat nevénél, tartalmánál, célkitűzéseinél
Szia Ferikém! Készítek neked egy leírást mert bánt, hogy nem sikerült személyesen megoldani a youtube problémát. Bízom benne, hogy segít majd.
Szia Ferikém! Készítek neked egy leírást mert bánt, hogy nem sikerült személyesen megoldani a youtube problémát. Bízom benne, hogy segít majd. Első lépés: Töltsd le a programot innen: http://download.vessoft.com/files/fyds/freeyoutubedownoad.exe
Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben
Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és
Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése?
Hogyan készült a Vizsolyi Biblia szedése? Timkó György 1906-ban jelent meg Beöthy Zsolt szerkesztésében A magyar irodalom története című kétkötetes könyv. Ebben olvasható: [Károlyi] nem oly jártas ugyan
1/50. Teljes indukció 1. Back Close
1/50 Teljes indukció 1 A teljes indukció talán a legfontosabb bizonyítási módszer a számítástudományban. Teljes indukció elve. Legyen P (n) egy állítás. Tegyük fel, hogy (1) P (0) igaz, (2) minden n N
Ady Endre bibliájáról * Nemzetben is megtette közleményében arra mutat rá, hogy Ady Endre A megőszült tenger
A. Molnár Ferenc Ady Endre bibliájáról * Az Irodalomismeretben nemrég recenzió jelent meg a Kazinczy Ferenc Társaság 2001-es évkönyvéről és hírleveléről. i Az írás külön is kitér Szabó Lajos képírók képén
Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!
0 Budapest VIII., Bródy Sándor u.. Postacím: Budapest, Pf. 7 Telefon: 7-900 Fax: 7-90. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ 0. április. HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Írd le,
Kulturális Javak Bizottsága
Kulturális Javak Bizottsága 2007. szeptember 12-i ülés Az ülés napirendje 1. Franz Schrotzberg (1811-1889): Ismeretlen nő (Mária Lujza) képmása, 1846, (Olaj, vászon, 127 cm x 94,5 cm, Védési száma: 63/94.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 267/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Közérdekűvé nyilvánítási kérelem Előterjesztő: Készítette:
Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet
Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet 2015/12/14 Pálosaink és Pécs címmel jelent meg az OSZK és a Magyar Pálos Rend közös pálos rendtörténeti kiállításához kapcsolódó 2015 februárjában
Jelentése. codex = fatábla (latin)
Jelentése codex = fatábla (latin) Jelentése codex = fatábla (latin) Kézzel írott középkori könyv, amely a 4. században jelent meg. Ám a 11. századig nem volt papír! Csak pergamenre írták, mert papirusz
KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT
Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású
Kulturális Javak Bizottsága 2015. június 1-i ülés
KJB / 2015.06.01. Kulturális Javak Bizottsága 2015. június 1-i ülés Az ülés napirendje 1/2 [első rész: 1-6. napirendi pontok] KJB / 2015.06.01. 1. Kramer, Samuel Theophilus: Huszár József és felesége,
Megjelenőben a Nagyszombati Kódex új kiadása
Tamásné Szabó Csilla egjelenőben a Nagyszombati Kódex új kiadása A Nagyszombati Kódex a Régi agyar Kódexek című sorozatban lát napvilágot Budapesten, várhatóan a jövő évben. 1 A Nagyszombati Kódex (1512,
Kép és Gondolat. Kép és Gondolat Published on Országos Széchényi Könyvtár ( 2013/06/ /03/10
2013/06/22-2014/03/10 [1]Dante Alighieri 700 évvel ezelőtt megírt sorait írók és költők különböző formában tolmácsolták olvasóiknak saját gondolataikkal, egyéniségükkel átszőve, vagy hűen Dante minden
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI
A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI Köntös László gy jteményi igazgató (Pápa) 2015 Szabadon tenyészik A Pápai Református Kollégium a történeti hagyomány szerint 1531 óta m ködik
Ózdi kistérség ÓZDI KISTÉRSÉG. Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén
Ózdi kistérség Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Ózd Kistérség Többcélú Társulása 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel/fax: 48/470-332 ozdgfi@axelero.hu Az Észak-magyarországi régióhoz tartozik,
2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra!
1. Másold le írott betûkkel! 2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! 3. Írd le írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! b c cs d dz dzs f g gy h j k l ly m n ny p q r s sz t ty
MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára. MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
6. évfolyam MNy1 Javítási-értékelési útmutató MAGYAR NYELV a 6. évfolyamosok számára MNy1 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A javítókulcsban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók. A pontszámok
Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén
1 Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén Valamivel több mint egy éve hangzott el legutóbbi közgyűlési beszámolónk. Azóta is körülbelül ugyanúgy működött társaságunk, úgyhogy semmi
Pázmány Péter kritikai kiadás OTKA 67975. sz. pályázat záró beszámolója, 2011. augusztus. A beszámolót készítette Hargittay Emil projektvezető
Pázmány Péter kritikai kiadás OTKA 67975. sz. pályázat záró beszámolója, 2011. augusztus. A beszámolót készítette Hargittay Emil projektvezető I. Az elvégzett munka (2007-2011) A Pázmány Péter kritikai
Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám
Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király
ű ú ü ü ü ü ü ü Á ü ú ü Á Á Á É Ö Ö Ö Á É É ü Á ú ű ú Í Á Í Á ű ü ű ü Ö ű ű É ú ű ú Á Á ű ü ú ű ú ü ú ú Ó ü ű ü ü Í ü Í Í Í Ó ú ú ú ú ú ú ü ú Í Ó ű ú ű Á Á ü ü ú É Í Ü ű ü ü Á ü ú Í É ú Ó Ö ú Ó Ó Ó Í ú
Tételek hittanból (2016. május 20.)
Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának
Krónika. Konferenciák, tudományos események a Szent Adalbert Központban 2008. Szent Márton konferencia az Incoronata (a Mátyás-templom.
124 Krónika Konferenciák, tudományos események a Szent Adalbert Központban 2008. november 7. november 12. november 19. november 24. december 5-6. december 7. december 11. december 27. Szent Márton konferencia
ő ő ó ő ó ü Ü Ö ő ü ó ü ó ú ó ü ó ü ő ó ő ó ó ó ű Á Ö ó ü ó ő ó Ű Ö ő ó Ö ü ü ó ó ü ő Ö Ö ó Ö ű ó Í ó ó Ü ó ó ő ó ő ü ú ő ő ú ő ő ő ü ó ő ű ú ü ü ú ő ő ó ó ő ó ú ő ő ű É ú ő ú ő ő ü ő ü ú ő ó ó ő ő ú ü
Á Á Ö Ö Ö É É Á Á Á ö ő É É É ö Á ö É ö Ü Á Ó É Ü Á É Á Á Á É ö É É É Á Ó Á Á Á É Ó Á É ő Ü Á É Á Á Á É Á ö Á Á Á Ü Á Á É ö Á É Á Ü Á Á Á É É É ö Ó Ü Ü É É É ű É Á Á ő É É É É Á ő É ö É É Ü É É Á É Ü É
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Pesti Mizsér Gábor 1536-ból való Új Testamentum fordításának mai nyelvhez igazított kiadásához
UTÓSZÓ Pesti Mizsér Gábor 1536-ból való Új Testamentum fordításának mai nyelvhez igazított kiadásához PESTI GÁBOR jelentõsége, hogy elsõnek adta közre magyarul nyomtatásban a Biblia négy evangéliumát,
Jellege: 8 osztályos általános iskola. órakeret órakeret 5. 2 72 64 8 6. 2 72 64 8 7. 2 72 65 7 8. 2 72 58 14
A hit- és erkölcstan tantárgy helyi tanterve (5-8. évfolyam) Tánc és dráma kapcsolópontokkal KÓD: ÁLT04. Intézmény neve, székhely-település vagy fejléc Általános Iskola Jellege: 8 osztályos általános iskola
A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL
KISS ANDRÁS A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL A Komáromy András által megindított, az egész országra kiterjedő rendszeres boszorkányper-kutatás és ennek eredményeként megjelent forráskiadványát
Az elemzés részletes összefoglalását táblázatban mellékeljük. Tapasztalataink alapján
ELEMZÉS, AJÁNLÁS OLVASÓKÖNYVEK PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZ AT NEVELÉSI TAN Á C S AD Ó A Nevelési Tanácsadó munkaközössége átnézte az első osztályos olvasókönyv családokat a következő szempontok alapján: betűtípus,
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/1992.(VII.1.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/1992.(VII.1.) számú r e n d e l e t e az önkormányzat jelképeinek meghatározásáról (egységes szerkezetben a 17/1993. (V.1.) sz, és a 37/1993. (X.6.) számú
ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA
KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból
Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)
Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM
Első lépésként elkészítjük magát, az album alapot. 40 db 15 x 20 cm-es alapkartont kaptatok, ebből 15 db-ot használunk fel az album alapjához, 10 pedig megmarad fotóalátétnek illetve a díszítőelemek elkészítéséhez.
INTERNETES HITTANVERSENY osztály. II. forduló. Beküldési űrlap elérhetősége:
INTERNETES HITTANVERSENY 7-8. osztály Beküldési határidő: 2019. január 13. II. forduló Beküldési űrlap elérhetősége: https://goo.gl/forms/asnmain5qe9ca1qo2 Eredményed megtekintése: https://docs.google.com/spreadsheets/d/12fbohchhk3nqfykrqen-
Megmenteni a világot
Megmenteni a világot Kisfilm forgatókönyv Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Ne lődd le a hírvivőt...2 Nem minden az, aminek elsőre látszik...2 Megmenteni a világot...3 Mi a fene???...4 A világ bajai...4 Ökológiai
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.
A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte
Kulturális Javak Bizottsága
KJB / 2008.03.12. Kulturális Javak Bizottsága 2008. március 12-i ülés Az ülés napirendje KJB / 2008.03.12. 1. Franz Schrotzberg: Ismeretlen nő (Mária Lujza) képmása, 1846, (Olaj, vászon, 127 cm x 94,5
[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE
BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán
Érzékszerveink. Olvasószint: A
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermeknek
B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)
138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?
7 tördelt képpel uj rsz.qxp:layout 1 6/11/14 8:36 AM Page 227. Tartalom
7 tördelt képpel uj rsz.qxp:layout 1 6/11/14 8:36 AM Page 227 Tartalom Nyári élmények................................................ 4 Nyári rajz (Nemes Nagy Ágnes).............................. 5 A ny
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ... 7 1. GONDOLKOZZ ÉS SZÁMOLJ!... 9 2. HOZZÁRENDELÉS, FÜGGVÉNY... 69
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ............................................................ 7 1. GONDOLKOZZ ÉS SZÁMOLJ!............................. 9 Mit tanultunk a számokról?............................................
A Fuggerek Tervező: Klaus-Jürgen Wrede
A Fuggerek Tervező: Klaus-Jürgen Wrede 2-4 játékos részére 10 éves kortól játékidő kb. 30-45 perc Tartalom 9 árkártya az árak jelölésére (1-9 gulden) 1 Gazdag Jakab-kártya 5 áruértékjelző kártya 45 árukártya
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
Chomsky-féle hierarchia
http://www.ms.sapientia.ro/ kasa/formalis.htm Chomsky-féle hierarchia G = (N, T, P, S) nyelvtan: 0-s típusú (általános vagy mondatszerkezetű), ha semmilyen megkötést nem teszünk a helyettesítési szabályaira.
Tudjon róla! Az év fiatal könyvtárosa elismerõ cím elnyerésére. Hírek a kulturális szakemberek 7 éves továbbképzési tervérõl. Pályázati felhívás
Tudjon róla! A hetedik magyarországi Internet Fiesta programjaira 2007. március 20. és 31. között kerül sor. Részletes információk a http://fiesta.kjmk.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás Az év fiatal
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Haász Gabriella. Babits Mihály és a San Remo-díj. Témavezető: Prof. emer. Dr. Sipos Lajos CSc. habil.
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Haász Gabriella Babits Mihály és a San Remo-díj Témavezető: Prof. emer. Dr. Sipos Lajos CSc. habil. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat. /egységes szerkezet/
1 Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat 7/2009./VI. 29./Ör. rendelettel módosított 1/2005. /I.31./Ör. rendelete /egységes szerkezet/ a helyi kitüntető címek, díjak és elismerések alapításáról és adományozásának
Az összetartozás építõkövei
Klamár Zoltán Az összetartozás építõkövei Gondolatok Silling István Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban címû könyvérõl Folyamatosan változó mikrovilágunkban sok érték menne veszendőbe, ha
A GIMP festő és rajzolóeszközei
A GIMP festő és rajzolóeszközei Az eszközök felsorolása Menü: Eszközök/Festőeszközök, vagy eszköztár Kitöltési eszköz (Bucket fill) színnel vagy mintával tölti ki a hasonló egybefüggő területet Színátmenet
Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról
PPEK 756 Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról Prohászka Ottokár Emlékbeszéd Vasvári Pálról mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza
A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti
Írásbeli beadandó vizsgadolgozatok formai szabályai
SSTF 2016/17 BIBLIKUMOK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Írásbeli beadandó vizsgadolgozatok formai szabályai Az írásművek külalakja: Betűtípus: Times New Roman (ajánlott) Betűnagyság: 12-es (címeknél 14-es, 16-os)
MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.
MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak
Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119
Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27
Aki nélkül nem lehetne Karácsony
III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?
Magyar Biblia a reformáció korában
Magyar Biblia a reformáció korában Komjáti Benedek Pozsonyi kanonok volt, s 1527 és 1529 között a bécsi egyetemen tanult. A török elől menekült, amint maga írja, Huszt várába. Perényiné Frangepán Katalin,
Két madaras könyv tipográfiai összevetése
A KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE VIZSGADOLGOZAT Két madaras könyv tipográfiai összevetése Mark Rauzon: Képes madárenciklopédia (Maecenas Kiadó, 1994.) és Dr. Reinhardt Witt: Nagy európai madárkalauz (Officina Nova,
1000 forintos adósságunkat, de csak 600 forintunk van. Egyetlen lehetőségünk, hogy a
A merész játékok stratégiája A következő problémával foglalkozunk: Tegyük fel, hogy feltétlenül ki kell fizetnünk 000 forintos adósságunkat, de csak 600 forintunk van. Egyetlen lehetőségünk, hogy a még
Ars Alba Restaurátor Bt. H-2000 Szentendre Alkotmány u , Szakmai beszámoló
1 Ars Alba Restaurátor Bt. H-2000 Szentendre Alkotmány u. 14. +36 26 315 456, www.arsalba.hu, info@arsalba.hu Szakmai beszámoló A Magyar Ferences Könyvtár (Budapest, Margit körút 23.) felkérésére a következő
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi
Halandó, ezeket megmondjad! magyar nyelvű imádságok a XV XVI. századból
Halandó, ezeket megmondjad! magyar nyelvű imádságok a XV XVI. századból Válogatta, és a szöveget gondozta Dömötör Adrienne Haader Lea Tinta Könyvkiadó 3 Lektor Szentgyörgyi Rudolf ISBN 978 963 9902 91
Puriter. Szerzés: vásárlás - Lektorátus Érték: 700.000.-Ft Származás: a művésztől Állapot: Ép Fénykép száma: Lemez száma:
Leltári szám: 2011/1 Puriter Baglyas Erika, 2005 Szappan, tükör, szöveg 90x30x300 cm Üveglapon három sorba rendezett szappandarabkákba vésett szórészletekből a tökéletes tisztaság lehetetlenségéről értekező
Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde 3450 Mezőcsát Szent István út 1-2.
5. osztály 1. feladat: Éva egy füzet oldalainak számozásához 31 számjegyet használt fel. Hány lapja van a füzetnek, ha az oldalak számozását a legelső oldalon egyessel kezdte? 2. feladat: Janó néhány helység
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked
GHESAURUS. Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára. Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN
GHESAURUS Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza hatvanadik születésnapjára Szerkesztette CSÖRSZ RUMEN ISTVÁN rec.iti Budapest 2010 3 A kötet megjelenését támogatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és a szerzők
22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)
7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)
Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szilágyi Zoltán (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015
Nézzünk meg találomra néhány ország különböző rádióinak logóit és végül az ország zászlóját! Milyen összefüggést látunk?
Nézzünk meg találomra néhány ország különböző rádióinak logóit és végül az ország zászlóját! Milyen összefüggést látunk? És ez az alábbi, kétsornyi logó vajon melyik országra lehet jellemző? És milyen
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein
Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein MAGYAR Erzsébet Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest magyar.erzsebet@ppk.elte.hu Molnár-C. Pál (1894-1981) festőművész, grafikus, egyházművész
Rátz László Matematikai kvízverseny 5. osztály
Rátz László Matematikai kvízverseny 5. osztály 2010. november 26. 1. feladat Ez a különleges óra a pontos időt mutatja. Az első sor ötórás intervallumokat számol (minden ötóránként vált szürkére), a második
Megoldások. I. Osztályozás, rendezés, kombinatorika. 1. osztály
Megoldások I. Osztályozás, rendezés, kombinatorika 1. osztály 4. Lackó kezében egy gesztenye van. 5. Kettő. 1 + 1 = 2. 6. Öt. 3 + 2 = 5. 7. Igaz állítás: A), D), E). 2. osztály 1. 6 lehetőség van. Ha ismétel,
Kulturális Javak Bizottsága 2015. szeptember 14-i ülés
KJB / 2015.09.14. Kulturális Javak Bizottsága 2015. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje KJB / 2015.09.14. 1. Munkácsy Mihály (Munkács, 1844 Endenich, 1900): Golgota, 1884 (vászon, olaj, 460 x 712 cm,
Kedves Gyerekek és Kedves, Lelkes Családok!
Kedves Gyerekek és Kedves, Lelkes Családok! Íme az ígért versenyről minden tudnivaló, olvassátok el figyelmesen és készüljetek! Külön feltételek olvashatók az alsó- és felső tagozatosok számára! MEGSZENTELT
A nagyszlabosi és a fiumei papír vízjeleinek megkülönböztetése - II. rész
A nagyszlabosi és a fiumei papír vízjeleinek megkülönböztetése - II. rész A megjelenés előtt álló új illetékbélyeg-katalógus készítése során részletesen ellenőrizni, és szükség szerint korrigálni kellett
A program leírása: A program célja:
A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel
E gyházközségi L evél
E gyházközségi L evél 2012. évi 3. szám pünkösd 1 Már Krisztus mennybe költözött, Szentlélek Isten, szállj le ránk, ahonnan egykor földre jött, tedd oltároddá hű szívünk, hogy ossza Atyja kincseit, erénnyel
Borbás Gabriella Dóra bibliográfiája
Borbás Gabriella Dóra bibliográfiája Tudományos munkássága a Magyar Tudományos Művek Tárában: https://vm.mtmt.hu//search/slist.php?lang=0&authorid=10023178 Könyv A Biblia mint kommunikációs tankönyv. Vince
SZEMLE. Érsekújvári Kódex A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel
Szemle 347 SZEMLE Érsekújvári Kódex. 1529 1531. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel Közzéteszi: Haader Lea. Régi magyar kódexek 32. MTA Nyelvtudományi Intézete MTA Könyvtára