Új turbódízelek koronázzák meg a motorválasztékot

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új turbódízelek koronázzák meg a motorválasztékot"

Átírás

1 Hajtómű Új turbódízelek koronázzák meg a motorválasztékot Kezdetben: hétféle motor, mind Euro 5-ös Új 2.0 literes dízelek: kis fogyasztás, 1200 kilométeres hatótáv Benzinesek: négy- és hathengeres turbó- és szívómotorok Egyedülálló az Opel Insignia abban, hogy a már bemutatásakor nagyon gazdag motorkínálat, és mind a hét változata Euro 5-ös. A négy benzinmotor teljesítménye lóerő, az új 2.0 literes turbódízeleké pedig 110, 130 és 160. Hónapokon belül még két új motor jelenik meg: egy csökkentett méretű benzines turbó és egy turbódízel. Jövőre, később jön ki egy ecoflex kivitel, amely a teljesítmény feláldozása nélkül szorítja le a CO 2 emissziót. Ám a maga teljesítmény-kategóriájában valamennyi motor kivételesen takarékos és környezetkímélő. Mindegyikük hengerenként négyszelepes, és hatfokozatú manuális váltóval működik együtt. A két csúcs-dízelhez és két nagyteljesítményű benzineshez automatát is lehet rendelni. Összkerékhajtással a 2.0 Turbo és a 2.8 V6 Turbo benzinmotor áll rendelkezésre, de később két erősebb dízel is csatlakozik hozzájuk. A benzinmotorok változó vezérlésűek a négyhengeresek a szívó- és a kipufogóoldalon is, a hathengeres csak a szívóoldalon. Ez növeli a nyomatékot, és fontos szerepet játszik a fogyasztáscsökkentésben, illetve az Euro 5-ös határértékek betartásában. Dízelmotorok: 160 LE, 350 Nm; 5.8 l/100 km átlagfogyasztás Az Insignia új generációs dízeljei erősek és takarékosak. Átlagfogyasztásuk csupán 5.8 liter az MVEG-átlag szerint (városban 7.6, országúton 4.8 liter), a CO 2 emisszió 154 g/km. Az Insigniával mutatkozik be a 2.0 CDTI motor három változata. A belépőszintű 110 lóerős 12.1 másodperc alatt gyorsít 100-ra, és 190 km/órát ér el. A többiek megfelelő adatai: 130 LE, 11.1 másodperc, 205 km/óra; 118 kw/160 LE, 350 Nm, 9.5 másodperc és 218 km/óra. Mindegyikhez alapfelszerelés a karbantartásmentes részecskeszűrő. Adam Opel GmbH General Motors Corporation D Rüsselsheim

2 - 2 - A 70 literes tank több mint 1200 kilométeres hatótávolságot eredményez. A két felülfekvő vezértengelyes, hengerenként négyszelepes, közös nyomócsöves, többszörös befecskendezésű dízelmotorok alacsony fordulatszámon is élénk reakciójáról változó geometriájú turbófeltöltő gondoskodik, a rezgéseket kéttömegű lendkerék csillapítja. A szívócső könnyű öntött alumíniumból készül. Hűtik az elektronikus felügyelet alatt visszavezetett kipufogógázt is. A gáz mennyiségét elektropneumatikus szelepek vezérlik. A dízelmotorok áttekintése: Motor 2.0 CDTI 2.0 CDTI 2.0 CDTI Hengerszám Lökettérfogat (cm 3 ) Teljesítmény 81/110, /130, /160, 4000 (kw/le, fordulatszám) Nyomaték 260, , , (Nm, fordulatszám) Gyorsulás (11.2) 9.5 (9.6) km/h (s)* Csúcssebesség (km/h)* (204) 218 (215) MVEG fogyasztás (l/ (NB: 6.7; 5.8 (NB: 6.7; km)* HB: 6.8) HB: 6.8) CO 2 emisszió (g/km) (NB:177; HB: 179) *Hatfokozatú manuális sebességváltóval; (hatfokozatú automata) NB: lépcsőshátú; HB: lejtőshátú (NB:177; HB: 179) Belépő benzinmotorok: változó szelepvezérlés Az Insignia belépőszintű motorjai közeli rokonok. A könnyű 1.6-os és 1.8-as ECOTEC teljesítménye 85 kw/115 LE 6000/percnél, illetve 103 kw/140 LE 6300-nál, nyomatékuk 155 Nm 4000-nél, illetve 175 Nm 3800-nál. Műszaki fénypontjuk a töltést optimalizáló változó szívásvezérlés, a szelep helyett görgővel működő kétfokozatú szívócső, és az új, mágneses főtengely-szenzor az intelligens, kis súlyú konstrukció egyik példája.

3 - 3 - A motorok súlyának csökkentése, illetve merevségük növelése érdekében mind a blokk, mind a hengerfej erősen bordázott. A motor teljes súlya mindössze 118 kiló (a DIN szerint mérve), a blokk 20 százalékkal könnyebb a típuselődnél. Az öntöttvas blokk, a csapágyfedelekkel együtt, csak 27 kilós. A vezértengely szöghelyzetét nagyon kompakt, könnyű, lapátos típusú állítómű szabályozza fokozatmentesen a főtengelyhez képest. Az állítási tartomány a szívóoldalon 60, a kipufogóoldalon 45. Ennek köszönhetően tud alkalmazkodni a motor nagymértékben eltérő terhelésekhez és fordulatszámokhoz. Széles sávban nagy a nyomaték, a nagyarányú kipufogógáz-visszavezetés hatására csökken az emisszió, a fogyasztás és a zaj. Technikás: kétliteres, közvetlen befecskendezésű, könnyűfém turbómotor A hatfokozatú manuális vagy automatikus váltóval és az Adaptive 4x4 összkerékhajtással is kapható 2.0 literes turbó újdonság a középkategóriájú Opelek között. Hatékonysága igazolja a GM mértcsökkentési törekvését. Teljesítményben könnyedén versenyez öt- és hathengeresekkel, de kevesebbet fogyaszt és szennyez. Ez a 220 lóerős, közvetlen benzinbefecskendezéses gép közeli rokona az Opel GT motorjának. Az 1998 köbcentis alumínium-motor lenyűgöző teljesítménye a magas műszaki színvonal érdeme: közvetlen befecskendezés, kettős beömlésű turbó, töltőlevegő-hűtés, kettős változó vezérlés és két kiegyensúlyozó tengely segíti. A csúcsteljesítmény 162 kw/220 LE 5300/percnél, a 350 newtonméteres nyomaték pedig állandó értékű 2000 és 4000 között. E motorral 7.6 másodperc alatt gyorsul százra az Insignia, és 242 km/órás sebességet ér el. Átlagfogyasztása, manuális váltóval, mégis csak 8.9 liter. A szívócső-befecskendezéseshez képest a közvetlen befecskendezésű motor sokkal jobban égeti el a benzin-levegő keveréket. A tankból elektromos szivattyúval szállított benzint vezértengely-hajtású szivattyú juttatja tovább 155 bar nyomással alapjáraton a nyomás 50 bar. A többfuratos porlasztók a szívócső alatt foglalnak helyet; a dugattyúfenék kialakítása gondoskodik arról, hogy erős örvénylésbe jöjjön a keverék a központi helyzetű gyújtógyertya körül. A szabályozott és teljes égésnek köszönhetően 9.3:1-es sűrítést

4 - 4 - választhattak, ami nagynak számít egy turbómotortól, és kedvezően hat a részterhelési fogyasztásra. A kettős beömlésű turbófeltöltőbe az első és a negyedik, illetve a második és harmadik henger kipufogógáza jut be közös nyíláson. Ezáltal nem zavarják egymást a gázoszlopok nyomásingadozásai, energiájuk maradéktalanul kihasználható. Már 1400/percnél elkezdődik a nyomásemelkedés, így azonnali élénk gyorsulás a válasz a gázadásra. A maximális töltőnyomás 1.38 bar. A hallatlanul kompakt turbófeltöltő további érdekessége a pneumatikus megkerülő szelep és a hatékonyságra optimalizált turbinakerék. Adott depressziónál kinyílik a szelep, és visszaenged bizonyos mennyiségű levegőt a sűrítő beömléséhez. Ettől felpörög a turbó, és amikor újra gázt ad a vezető, rögtön ott a nyomás. A hengerek töltési fokának növelése érdekében a sűrített levegőt körülbelül 100 fokkal lehűtik. A motor termikus egyensúlyát a hengerek aljáig lenyúló vízköpeny és a dugattyúk alsó oldalának olajsugaras hűtése biztosítja. Az öntött alumínium dugattyúk kovácsolt hajtókarokkal forgatják a főtengelyt. Mindkét vezértengely szöghelyzetét elektrohidraulikus állítómű szabályozza, a motorelektronika felügyelete alatt, a motor terhelési állapotának megfelelően. Alacsony fordulatszámon nagyobb a szelepek összenyitása, így gyorsabban reagál a turbófeltöltő. A kipufogó szelepek nátriumtöltésűek, valamennyi szelepet görgős himba mozgatja. További jellemzői a motornak a két, ellenirányban forgó kiegyensúlyozó tengely, a csekély karbantartási igényű vezérműlánc, és a felülről könnyen hozzáférhető olajszűrő-ház. Ebben csak a szűrőbetétet kell cserélni, a karbantartás-kijelző útmutatása szerint: szenzorok érzékelik a teljesen szintetikus olaj elhasználódását, olyan paraméterek alapján, mint a hidegindítások és a gyertyák által leadott gyújtások száma. A gyújtógyertyák élettartama 160,000 kilométer, a hűtőfolyadéké 240,000. Benzines csúcsmotor: 2.8 V-6 Turbo, 260 lóerővel A benzinmotor-választék koronája, a 2.8 V-6 Turbo, nagyvonalú 191 kw/ 260 LE teljesítményt és 1900, illetve 4500/perc között jelentkező 350 Nm nyomatékot fejt ki. Ez a

5 - 5 - gép a korszerű megoldások valóságos tárháza, klasszikus, 60 fokos hengerszöggel, dupla lánccal hajtott felülfekvő vezértengellyel, változó vezérléssel és négy főcsapágyas, kovácsolt mikro-ötvözetű acél főtengellyel ilyet egyébként a versenyautókban találni. Fejlett megoldásnak számítanak a súrlódáscsökkentő bevonattal ellátott dugattyúk is, hosszú élettartamú, eloxált gyűrűhornyokkal, öntöttvas szoknyával és olajsugaras hűtéssel. A hajtókarokat szinterfémből kovácsolják, a kipufogó szelepek hűtését nátriumtöltéssel javítják, és a blokk szilárdságát öntött alumínium olajteknővel növelik. A 9.5:1 sűrítésű motor kettős beömlésű turbófeltöltője az erőátvitel felett elhelyezkedő, 0,6 bárra beállított vezérlőszelepű töltőlevegő-hűtő közbeiktatásával táplálja a motort. A turbinakerék nagymértékben ötvözött, különleges acélból készül. Kettős beömlésének köszönhetően egyenletesen táplálja a feltöltőt a két hengersor. Ez kiküszöböli a nyomásingadozásokból eredő veszteséget, és fokozza a hatékonyságot. A szívó vezértengely elektronikusan szabályozott, hidraulikus működtetésű, fokozatmentes állítása gyors gázpedál-reakciókat és alacsony fordulatszámon is nagy nyomatékot eredményez. A vezértengely szögelfordulásának mértéke a főtengelyhez képest 50 fok, ezáltal a töltés megfelel a pillanatnyi motorterhelésnek és fordulatszámnak. Mind a szívó-, mind a kipufogó vezértengely nagyszilárdságú, könnyű, hőálló és tartós alumíniumból készül. A motorteljesítmény határozott, mégis lágy karakterisztikája jórészt a 32-bites Bosch- Motronic elektronika érdeme. Szoftverjét külön az Insigniához illesztették; valamennyi fő funkciót felügyel a gyújtástól és a befecskendezéstől a turbónyomáson és a légtömegmérésen át a fojtószelep mozgatásáig. A kipufogócsonk duplafalú, a belső réteg hidroformált rozsdamentes acélból készül. Mivel kevés hőt vesz fel, hidegindításkor csökkenti az emissziót. Ugyanezt a célt szolgálja, hogy hidegindítás után 30 másodpercig levegőt fúvatnak a kipufogóba, hogy gyorsabban beinduljon a motorközeli katalizátor. A motor képességei megfelelnek igényes konstrukciójának. A 350 Nm nyomatékmaximum 90 százaléka már 1500/percnél rendelkezésre áll, a csúcsértékre pedig 1900 és 4500 között számíthatunk. A 2.8-as motor hatfokozatú manuális és automatikus váltóművel, illetve Adaptive 4x4 összkerékhajtással is kapható.

6 - 6 - A benzinmotorok áttekintése: Motor 1.6 ECOTEC 1.8 ECOTEC 2.0 Turbo ECOTEC Hengerszám Lökettérfogat (cm 3 ) Teljesítmény (kw/le, fordulatszám) Nyomaték (Nm, fordulatszám) Gyorsulás km/h (s)* 2.8 V6 Turbo 85/115, /140, /220, /260, , , , , (7.8) 6.9 (7.1) Csúcssebesség (km/h)* (240) 250** (250**) MVEG fogyasztás (l/100 km)* (9.6) 10.9 (11.6) CO 2 emisszió (g/km) FWD: NB: 208; HB: 209 (225) AWD: 215 (229) *Hatfokozatú manuális sebességváltóval; (hatfokozatú automata) ** limited NB: lépcsőshátú; HB: lejtőshátú; AWD: összkerékhajtású 256 (272) Kép és szöveg letölthetők az Internetről:

Megújult külső. Újratervezett műszerfal és kormányoszlop. Modern megjelenés és tökéletes rálátás a gép körüli területekre.

Megújult külső. Újratervezett műszerfal és kormányoszlop. Modern megjelenés és tökéletes rálátás a gép körüli területekre. Megújult külső Újratervezett műszerfal és kormányoszlop. Modern megjelenés és tökéletes rálátás a gép körüli területekre. Jóval kisebb erőfeszítés szükséges az előre/hátrameneti pedál működtetéséhez. A

Részletesebben

ADAM. Általános tulajdonságok Karosszéria. 3-ajtós / / 1464

ADAM. Általános tulajdonságok Karosszéria. 3-ajtós / / 1464 Opel műszaki adatok ADAM Magasság (mm) Hosszúság (mm) Tengelytáv (mm) Szélesség (külső tükrökkel/nélkül) (mm) Nyomtáv (elöl/hátul) (mm) Általános tulajdonságok Karosszéria -ajtós 1484 698 211 1966 / 1720

Részletesebben

ADAM ADAM ROCKS

ADAM ADAM ROCKS Opel műszaki adatok ADAM Általános tulajdonságok Általános tulajdonságok Karosszéria ADAM ADAM ROCKS Csomagtartó méretek (ECIE/GM)(mm) ADAM Magasság (mm) 1484 149 Hossz előrehajtott hátsó üléssel 1041

Részletesebben

www.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE

www.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE MI AZ AUTÓK LÉNYEGE? Rövid szabályozott robbanások sorozatán eljutni A -ból B -be. MI IS KELL EHHEZ? MOTOR melyben a robbanások erejéből adódó alternáló mozgást először

Részletesebben

Insignia Sports Tourer Hosszúság (mm) 4,908 Szélesség (mm) 1,856 Magasság (mm) 1,520 Tengelytáv (mm) 2,737 Csomagtérfogat (l) 540 1,510

Insignia Sports Tourer Hosszúság (mm) 4,908 Szélesség (mm) 1,856 Magasság (mm) 1,520 Tengelytáv (mm) 2,737 Csomagtérfogat (l) 540 1,510 2008. október 2. Opel Insignia Sports Tourer A kombik praktikuma, elegáns csomagolásban Jó megjelenés: a kombihoz is illik az Insignia designja Új motorok: 2.0 BiTurbo dízel (190 LE) és benzines 1.6 turbó

Részletesebben

Civic MOTOR 2.0 VTEC TURBO

Civic MOTOR 2.0 VTEC TURBO Öt év várakozás után 2015-ben érkezik az egyik leginkább várt kompakt szegmens sportmodell, az új Honda Civic Type R. A korábbi rendkívül sportos Type R modellek karakterét követve, illetve a modell összteljesítményét

Részletesebben

1989 C d világrekorder Calibra További aerodinamikai rekordot ér el az Opel az új Calibrával. A kupé alaktényezője szenzációs 0.26.

1989 C d világrekorder Calibra További aerodinamikai rekordot ér el az Opel az új Calibrával. A kupé alaktényezője szenzációs 0.26. GM Europe Product Development and Technology Communications Adam Opel Haus D-65423 Rüsselsheim Germany 2007. június 29. Opel környezetvédelmi mérföldkövek és újítások 1972 Világcsúcsokat állít fel az Opel

Részletesebben

AIRPOL PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok. Airpol PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok

AIRPOL PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok. Airpol PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok Airpol PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok Az Airpol PRM frekvenciaváltós csavarkompresszorok változtatható sebességű meghajtással rendelkeznek 50-100%-ig. Ha a sűrített levegő fogyasztás kevesebb,

Részletesebben

Az Opel bemutatja környezetkímélő ecoflex modelljeit

Az Opel bemutatja környezetkímélő ecoflex modelljeit GM Europe Product Development and Technology Communications Adam Opel Haus D-65423 Rüsselsheim Deutschland 2007. június 29. Az Opel bemutatja környezetkímélő ecoflex modelljeit Átfogó környezeti stratégiát

Részletesebben

Euro LUJ&M60&5EA 2H0&MSA&5EA 2H0&MH8&5EA LNP&MYJ&5EA 1.4T MT 1.8L MT 1.8L AT

Euro LUJ&M60&5EA 2H0&MSA&5EA 2H0&MH8&5EA LNP&MYJ&5EA 1.4T MT 1.8L MT 1.8L AT Euro LUJ&M60&5EA 2H0&MSA&5EA 2H0&MH8&5EA LNP&MYJ&5EA 1.4T MT 1.8L MT 1.8L AT 2.0L Euro5 Dízel MT Motor adatok Motor, elhelyezkedés elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve

Részletesebben

204 00 00 00 Motortan

204 00 00 00 Motortan 1. oldal 1. 100617 204 00 00 00 Motortan A többhengeres motor lökettérfogatának kiszámítására szolgáló helyes képlet: a dugattyú területe * dugattyú lökethossz * hengerek száma a dugattyú területe * dugattyú

Részletesebben

2.0 TDDi vs. 2.0 TDCi Dátum: 2005. november 22., kedd Téma: Hírek

2.0 TDDi vs. 2.0 TDCi Dátum: 2005. november 22., kedd Téma: Hírek 1. oldal, összesen: 7 2.0 TDDi vs. 2.0 TDCi Dátum: 2005. november 22., kedd Téma: Hírek A TDDi motort eredetileg a Ford Transithoz fejlesztették ki. Mivel a motor a várakozásokon felül jól sikerült, így

Részletesebben

Corsa. Benzin Motorok ECOTEC ECOTEC. Start/Stop LPG előkészítés. Start/Stop

Corsa. Benzin Motorok ECOTEC ECOTEC. Start/Stop LPG előkészítés. Start/Stop Opel műszaki adatok Corsa Általános tulajdonságok Karosszéria -ajtós 5-ajtós Magasság (mm) 188 188 Hosszúság (mm) 999 999 Tengelytáv (mm) 2511 2511 Szélesség (külső tükrökkel/nélkül) (mm) 19 / 171 19 /

Részletesebben

Fiat Professional Natural Power

Fiat Professional Natural Power Fiat Professional Natural Power Fiat Professional Natural Power Fiat Ducato Natural Power A Fiat Professional kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonít a környezetvédelemnek. A Fiat Group Automobiles-val

Részletesebben

Mûszaki adatok áttekintése.

Mûszaki adatok áttekintése. Mûszaki adatok áttekintése. Dízelmotorok 2,5 l TDI motor (65 kw) 1 2,5 l TDI motor (80 kw) 1 Keverékképzés/Befecskendezés Common-rail közvetlen befecskendezés Common-rail közvetlen befecskendezés Hengerek

Részletesebben

GLOBÁLIS DINAMIKUS SAJTÓBEMUTATÓ

GLOBÁLIS DINAMIKUS SAJTÓBEMUTATÓ GLOBÁLIS DINAMIKUS SAJTÓBEMUTATÓ GLOBÁLIS DINAMIKUS SAJTÓBEMUTATÓ RÖVIDÍTETT VÁLTOZAT 6 KONCEPCIÓ 12 HAJTÁSLÁNC 18 MENETDINAMIKA 36 DIZÁJN ÉS KIFINOMULTSÁG 48 BIZTONSÁG ÉS A VEZETÔT SEGÍTÔ RENDSZEREK

Részletesebben

Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT. Váltóáttétel

Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT. Váltóáttétel Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT Motor adatok Motor, elhelyezkedés elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve Hűtőrendszer zárt rendszerű, folyadékhűtés zárt rendszerű,

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES MECHANIKAI ALKATRÉSZEK LISTÁJA

KEDVEZMÉNYES MECHANIKAI ALKATRÉSZEK LISTÁJA 4PLUSZ EGYÉB ELSO FUTÓMU ALKATRÉSZEK 4PLUSZ EGYÉB HÁTSÓ FUTÓMU ALKATRÉSZEK 4PLUSZ FÉKTÁRCSÁK 4PLUSZ GÖMBCSUKLÓK 4PLUSZ LENGOKAROK 4PLUSZ SZÉRIA LENGÉSCSILLAPÍTÓK 4PLUSZ VÍZPUMPÁK ABLAKTÖRLOKAROK ABS ALKATRÉSZEK

Részletesebben

C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok július

C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok július C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok ÚJ CITROËN C4 Picasso Külső méretek 2016. Július ÚJ CITROËN Grand C4 Picasso Külső méretek 2016. Július CITROËN C4 Picasso Műszaki adatok C4 Picasso THP 16

Részletesebben

Természetjáró modell

Természetjáró modell plusz egy dimenzió Kategóriák felett Olyan korban élünk, amelyben minden perc számít. Mindenhol. Az utazás sem kivétel. A Suzuki SX4 a gyors, hétköznapi utazást dinamikus, kirobbanó teljesítménnyel képes

Részletesebben

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan

Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan 1 Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan Első pillantásra leginkább az tűnik fel, hogy az új Swift tervezői mennyi mindent megőriztek a korábbi verzióból. De ha jobban megnézi az ember, hogy mit rejtenek

Részletesebben

MOL DYNAMIC PRÉMIUM MOTOROLAJOK DUÁLFILM-TECHNOLÓGIA A MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNYÉRT

MOL DYNAMIC PRÉMIUM MOTOROLAJOK DUÁLFILM-TECHNOLÓGIA A MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNYÉRT PRÉMIUM MOTOROLAJOK DUÁLFILM-TECHNOLÓGIA A MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNYÉRT DUÁLIS VÉDŐRÉTEG EXTRÉM IGÉNYBEVÉTEL ESETÉN FOLYADÉKFILM NORMÁL TERHELÉS MELLETT DINAMIKUS DUÁLFILM-TECHNOLÓGIA (DDF) MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNY

Részletesebben

MOL DYNAMIC PRÉMIUM MOTOROLAJOK DUÁLFILM-TECHNOLÓGIA A MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNYÉRT

MOL DYNAMIC PRÉMIUM MOTOROLAJOK DUÁLFILM-TECHNOLÓGIA A MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNYÉRT PRÉMIUM MOTOROLAJOK DUÁLFILM-TECHNOLÓGIA A MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNYÉRT DUÁLIS VÉDŐRÉTEG EXTRÉM IGÉNYBEVÉTEL ESETÉN FOLYADÉKFILM NORMÁL TERHELÉS MELLETT DINAMIKUS DUÁLFILM-TECHNOLÓGIA (DDF) MAXIMÁLIS TELJESÍTMÉNY

Részletesebben

C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok július

C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok július C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok 2016. július ÚJ CITROËN C4 Picasso Külső méretek 2016. Július CITROËN C4 Picasso Műszaki adatok 2016. július C4 Picasso THP 16 EAT6 C4 Picasso BlueHDi 100

Részletesebben

C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok július

C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok július C4 Picasso és műszaki adatok 2016. július ÚJ CITROËN Külső méretek 2016. Július CITROËN Műszaki adatok 2016. július C4 Picasso THP 165 EAT6 C4 Picasso BlueHDi 100 S&S BlueHDi 120 S&S BlueHDi BlueHDi BlueHDi

Részletesebben

Optimális előgyújtás meghatározása

Optimális előgyújtás meghatározása Optimális előgyújtás meghatározása Összeállította: Vass Sándor Dr. Németh Huba Budapest, 2013 Tartalom 1. A mérés célja... 3 2. A méréshez áttanulmányozandó anyag... 3 3. A mérés leírása... 3 3.1 A mérőberendezés

Részletesebben

Mérnöki alapok 11. előadás

Mérnöki alapok 11. előadás Mérnöki alapok 11. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334.

Részletesebben

HELYI TANTERV. Gépjárműszerkezetek

HELYI TANTERV. Gépjárműszerkezetek HELYI TANTERV Gépjárműszerkezetek 1 Bevezető A gépjárműszerkezetek tantárgy tanításának célja, hogy olyan elméleti ismeretek szerezzen a tanuló, amely alapján képes a közúti jármű szakterületen karbantartási

Részletesebben

+ Egyszeres muködésu szögletes henger: +Tömlohenger: (17. ábra) Jellemzok

+ Egyszeres muködésu szögletes henger: +Tömlohenger: (17. ábra) Jellemzok 19 +Tömlohenger: (17. ábra) Jellemzok - kis beépítési méret - elvi lökethossz 80%-a'ha,sználható, külso lökethossz-határoló szükséges - szöget bezáró felilletek,között is használható - ero a lökethossz

Részletesebben

8600. Siófok, Fı u. 174-176. Tel: 84 / 769032 Mobil:+36-70-7032148 www.rotexkft.hu MAZZONI. Meleg vizes magasnyomású mosó berendezések

8600. Siófok, Fı u. 174-176. Tel: 84 / 769032 Mobil:+36-70-7032148 www.rotexkft.hu MAZZONI. Meleg vizes magasnyomású mosó berendezések MAZZONI Meleg vizes magasnyomású mosó berendezések PH 1000 Hobby kivitel, otthoni, kisipari felhasználásra ajánlott integrált, hıvédelemmel ellátott elektromos motor. - Háromdugattyús, eloxált alumínium

Részletesebben

ÚJ EURO 6 MOTOR SOROZAT

ÚJ EURO 6 MOTOR SOROZAT ÚJ EURO 6 MOTOR SOROZAT A HATÉKONYSÁG EREJE Az új Euro 6 DAF XF, CF és LF típusokhoz teljes választékban állnak rendelkezésre a csúcstechnológiát képviselő PACCAR motorok az LF-ben működő legkisebb méretű

Részletesebben

Az 2,0 literes PD-TDI motor

Az 2,0 literes PD-TDI motor Az 2,0 literes PD-TDI motor Dr. Nagyszokolyai Iván, X-Meditor Autóinformatika, 2008 - furatnöveléssel lett 2 literes, 103 kw-os az 1,9- es, 96 kw-os alapmotorból, - 16 szelepes, 2 vezértengelyű, keresztáramú

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép, rajzeszközök

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép, rajzeszközök 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 02 Autószerelő Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a vizsgafeladat

Részletesebben

Komplex szakmai vizsga Központi írásbeli vizsgatevékenység, javítási-értékelési útmutató

Komplex szakmai vizsga Központi írásbeli vizsgatevékenység, javítási-értékelési útmutató ü 54 525 Ö2/Y I N N O V Á C I Ó S É S T E C H N O L Ó G I A I M I N I S Z T É R I U M Minősítés szintje: Érvényességi idő: 2019. 05. 16. óra, perc a vizsgabefejezés szerint Minősítő neve, beosztása: Kovács

Részletesebben

FNM Dízel Hajómotorok Erőt Adunk Életéhez a Vízen

FNM Dízel Hajómotorok Erőt Adunk Életéhez a Vízen FNM Dízel Hajómotorok Erőt Adunk Életéhez a Vízen Erősítjük életét a vízen Társad az erőben Az FNM erőt jelent; erő, mely kiszámítható és megbízható. Erő, mely gyorsan reagál minden parancsodra. Erő,

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Az új Tiguan

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Az új Tiguan Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre Az új Tiguan Motorok 125 LE (92 kw) TSI 150 LE (110 kw) TSI 180 LE (132 kw) TSI 4MOTION Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek hengerenként 4 hengeres

Részletesebben

A BMW Motorrad újdonságai a 2008-as INTERMOT-on

A BMW Motorrad újdonságai a 2008-as INTERMOT-on A BMW Motorrad újdonságai a 2008-as INTERMOT-on Tartalom 1. Az új BMW K 1300 S 1.1. Koncepció és tulajdonságok 3 1.2. Hajtás 7 1.3. Futómű 16 1.4. Elektronika és elektromos rendszer 23 1.5. Megjelenés

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉP ALKATRÉSZ KENŐANYAG - SZERVIZ Telephely: 7522 Kaposújlak, 610-es Fő út, 095/3 hrsz. Telefon: 82/713-274, 82/714-030, 30/336-9804,

MEZŐGAZDASÁGI GÉP ALKATRÉSZ KENŐANYAG - SZERVIZ Telephely: 7522 Kaposújlak, 610-es Fő út, 095/3 hrsz. Telefon: 82/713-274, 82/714-030, 30/336-9804, METAL-FACH bálázók Z562 A Z562 bálázógép gyártásánál a Metal-Fach elsőként az országban alkalmazott olyan innovatív gyártási módszert, ahol a megbízhatóságot és a magas fokú préselést (szorítást) a teljesen

Részletesebben

Az erős, takarékos és tiszta Otto-motorokhoz kifejlesztett közvetlen-benzinbefecskendezés

Az erős, takarékos és tiszta Otto-motorokhoz kifejlesztett közvetlen-benzinbefecskendezés Sajtóinformáció Az erős, takarékos és tiszta Otto-motorokhoz kifejlesztett közvetlen-benzinbefecskendezés 2005 június hó RF 50603ba_GS Leonhard_MPK_hu.rtf Dr. Rolf Leonhard, A Robert Bosch GmbH benzines

Részletesebben

ESBE termékek 2009 (A teljes katalógus a www.esbe.se oldalról letölthető)

ESBE termékek 2009 (A teljes katalógus a www.esbe.se oldalról letölthető) ESBE termékek 2009 (A teljes katalógus a www.esbe.se oldalról letölthető) Kompakt háromjáratú keverőszelep sorozat sárgarézből, Ø15-50 méretben, 10 bar nyomásig, csatlakozása belső, külső menet vagy roppantó

Részletesebben

Műszaki adatok. A Transporter

Műszaki adatok. A Transporter Műszaki adatok A Transporter A kiadványban feltüntetett műszaki adatok információkat tartalmaznak az üzemanyag-fogyasztásról és a CO 2-kibocsátásról. Nem minden motor, váltó és karosszéria kombinálható

Részletesebben

Infiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE

Infiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Sajtóinformáció 2014. április 20. Infiniti műszaki adatok Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Motor 3498 cm 3, V6, benzin Kézzel készített, 3799 cm 3, V6, benzin Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Nyomaték

Részletesebben

DÍZELMOTOR KEVERÉKKÉPZŐ RENDSZERÉNEK VIZSGÁLATA

DÍZELMOTOR KEVERÉKKÉPZŐ RENDSZERÉNEK VIZSGÁLATA DÍZELMOTOR KEVERÉKKÉPZŐ RENDSZERÉNEK VIZSGÁLATA Laboratóriumi gyakorlati jegyzet Készítette: Szabó Bálint 2008. február 18. A mérés célja: Soros adagoló karakterisztikájának felvétele adagoló-vizsgáló

Részletesebben

Energiamegtakarítás SULZER HST Turbókompresszorokkal

Energiamegtakarítás SULZER HST Turbókompresszorokkal Energiamegtakarítás SULZER HST Turbókompresszorokkal Szennyvíztisztítás Üzemeltetési Költségeinek Csökkentése Szakmai Nap Budapest, 2018. április 19. Miért a sűrített levegő ellátás? Szennyvíztisztító

Részletesebben

Elvégezni a motor kezelését Bishop's Original termékkel, mely csökkenti a súrlódást és a motor elhasználódását és a jellemzők következetes mérése.

Elvégezni a motor kezelését Bishop's Original termékkel, mely csökkenti a súrlódást és a motor elhasználódását és a jellemzők következetes mérése. NANTESI EGYETEM NANTESI EGYETEM ÁLLAMI MŰSZAKI EGYETEM E.M.S.M. 1 Rue de la Noe 44072 NANTES CEDEX Tel: (40) 74.79.76 Műszai Intézet Technológia és gyártás Saját jelzés: TTPLM/AD/270 79 Motor- és géplaboratórium

Részletesebben

Autódiagnosztikai mszer OPEL típusokhoz Kizárólagos hivatalos magyarországi forgalmazó: www.opel-autodiagnosztika.com

Autódiagnosztikai mszer OPEL típusokhoz Kizárólagos hivatalos magyarországi forgalmazó: www.opel-autodiagnosztika.com A eljárás (tároló befecskendezési rendszer) az a befecskendezési rendszer, melyet például Omega-B-ben alkalmazott Y 25 DT-motor esetében használnak. Egy közös magasnyomású tárolóban (Rail) a magasnyomású

Részletesebben

9 fokozatú hidromechanikus sebességváltók

9 fokozatú hidromechanikus sebességváltók 9 fokozatú hidromechanikus sebességváltók A környezetterhelés csökkentésére, az energetikai hatásfok javítására egyik lehetőség a sebességfokozatok számának növelése. Az egymást követő fokozatok áttételi

Részletesebben

JELENTÉS. MPG-Cap és MPG-Boost hatásának vizsgálata 10. Üzemanyag és Kenőanyag Központ Ukrán Védelmi Minisztérium

JELENTÉS. MPG-Cap és MPG-Boost hatásának vizsgálata 10. Üzemanyag és Kenőanyag Központ Ukrán Védelmi Minisztérium JELENTÉS MPG-Cap és MPG-Boost hatásának vizsgálata 10. Üzemanyag és Kenőanyag Központ Ukrán Védelmi Minisztérium 1. Termék leírás Az MGP-Cap és MPG-Boost 100%-ban szerves vegyületek belső égésű motorok

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Golf. Das Auto.

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Golf. Das Auto. Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre Golf Das Auto. Diesel motor információk A katalógusban megadott CO2-kibocsátási és üzemanyag-fogyasztási értékek egy elővigyázatossági intézkedés keretén

Részletesebben

AZ ÚJ WARRIOR MODELLEK. KORLÁTOZOTT PÉLDÁNYSZÁMBAN. KORLÁTLAN TELJESÍTMÉNNYEL.

AZ ÚJ WARRIOR MODELLEK. KORLÁTOZOTT PÉLDÁNYSZÁMBAN. KORLÁTLAN TELJESÍTMÉNNYEL. AZ ÚJ WARRIOR MODELLEK. KORLÁTOZOTT PÉLDÁNYSZÁMBAN. KORLÁTLAN TELJESÍTMÉNNYEL. DEUTZ-FAHR 7250 TTV WARRIOR 9340 TTV WARRIOR 7250 TTV WARRIOR. KEMÉNYEBB, MINT A LEGKEMÉNYEBB MUNKANAP. MaxiVision 2 fülke

Részletesebben

Toyota Hybrid Synergy Drive

Toyota Hybrid Synergy Drive Toyota Hybrid Synergy Drive PRIUS prior, to go before Ahead of its time Jövő járműve Toyota Hybrid Synergy Drive Mi a hibrid járm? Bels égés motor + villamosmotor = Hibrid Hibrid Rendszerek Osztályai Visszatekintés

Részletesebben

XL1 csak természetesen

XL1 csak természetesen XL1 csak természetesen Lehetséges, hogy az egyik legmagasabban fekvő alpesi utat a világ legtakarékosabb szériagyártású autójával küzdjük le, és még élvezzük is az utat? Természetesen. Képzeljük el, hogy

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre. Golf Alltrack

Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre. Golf Alltrack Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre Golf Alltrack Motorok 150 LE (110 kw) TDI 4MOTION BlueMotion Technology 184 LE (135 kw) TDI 4MOTION BlueMotion Technology Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek

Részletesebben

Sajtóinformáció. RBHU/MK Bxb_30602ba-d MPK_GS_h. Közvetlen benzinbefecskendezés többletfunkciókkal: bepillantás a jövő benzinmotorjainak világába

Sajtóinformáció. RBHU/MK Bxb_30602ba-d MPK_GS_h. Közvetlen benzinbefecskendezés többletfunkciókkal: bepillantás a jövő benzinmotorjainak világába Sajtóinformáció RBHU/MK Bxb_30602ba-d MPK_GS_h Közvetlen benzinbefecskendezés többletfunkciókkal: bepillantás a jövő benzinmotorjainak világába Dr. Rolf Leonhard, a Robert Bosch GmbH Benzines rendszerek

Részletesebben

Kommunális gépek és járművek, hulladékkezelő eszközök a MUT Hungária Kftt ől

Kommunális gépek és járművek, hulladékkezelő eszközök a MUT Hungária Kftt ől Kommunális gépek és járművek, hulladékkezelő eszközök a MUT Hungária Kftt ől Előadó: Jámbor László 1 Variopress és Rotopress hulladékgyűjt ő célgépek 2 3 4 5 6 Nagykonténer ürít ő szerkezet 7 8 Szelektív

Részletesebben

Motor/Felszereltség lista

Motor/Felszereltség lista Motor/Felszereltség lista 1 Benzin Motor 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.8 ECOTEC 92 kw/125 LE TwinTop Váltómű 5fokozatú kézi 4 657 000 4 877 000 5fokozatú Easytronic

Részletesebben

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni

Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni megtanít A mai felgyorsult világban könnyû megfeledkezni az érzésekrõl, a természetes dolgokról. Az új fejlesztésû és stílusos Suzuki Grand Vitara azonban felélénkíti az érzékszerveket, és képessé tesz

Részletesebben

VERA HE TERMÉSZETESEN RUGALMAS

VERA HE TERMÉSZETESEN RUGALMAS VERA HE TERMÉSZETESEN RUGALMAS cod. 3952121 [VII] - www.sime.it EGY KAZÁN AZ ÖSSZES TÍPUSÚ BERENDEZÉSHEZ A Vera HE az előkeveréses kondenzációs falikazánok új termékcsaládja, mely különböző megoldásokat

Részletesebben

Yamaha YZF-R1. We R1. YZF-R1

Yamaha YZF-R1. We R1. YZF-R1 Yamaha. We R1 A MotoGP-ben versenyző YZR-M1 technológiáival rendelkező, keresztsíkú motorral, a rövid tengelytávval és csúcstechnológiás elektronikával készülő készen áll, hogy egybeolvadjon testeddel,

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Golf

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Golf Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre Golf Motorok Motor, sebességváltó 85 LE (63 kw) TSI 110 LE (81 kw) TSI 125 LE (92 kw) TSI Motortípus/szelepek hengerenként 4 hengeres benzinmotor/4 4 hengeres

Részletesebben

Igényes Szakembereknek!

Igényes Szakembereknek! Igényes Szakembereknek! Nélkülözhetetlen minden otthonban! Műhelyszerszámok Csap/tüske csavaró szett 062549 8.830 Ft Topex menetkészítő készlet M3-M12, 32 részes Dugattyú gyűrű bepattintó 90-175 mm Hossz:

Részletesebben

Az Euro 6 motorok második generációja kisebb üzemanyagfogyasztás

Az Euro 6 motorok második generációja kisebb üzemanyagfogyasztás Sajtóközlemény ISO 9001 Az Euro 6 motorok második generációja kisebb üzemanyagfogyasztás A Scania bemutatja új Euro 6 motorjait, amelyek tovább fokozzák a hatékonyságot. Az Euro 6 motorok második generációjához

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU IRÁNYELVE (XXX)

A BIZOTTSÁG.../.../EU IRÁNYELVE (XXX) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX [ ](2013) XXX draft A BIZOTTSÁG.../.../EU IRÁNYELVE (XXX) a mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok hajtására szánt motorok gáz- és szilárd halmazállapotú szennyezőanyag-kibocsátása

Részletesebben

Belső égésű motorok. Működési elv, felépítés, felosztás. 2011.02.07. Készítette: Csonka György 1

Belső égésű motorok. Működési elv, felépítés, felosztás. 2011.02.07. Készítette: Csonka György 1 Belső égésű motorok Működési elv, felépítés, felosztás 2011.02.07. Készítette: Csonka György 1 Motorok A motorok olyan gépegységek, amelyek energiaforrásként szolgálnak más gépegységek, gépek működéséhez.

Részletesebben

Autódiagnosztikai mszer OPEL típusokhoz Kizárólagos hivatalos magyarországi forgalmazó:

Autódiagnosztikai mszer OPEL típusokhoz Kizárólagos hivatalos magyarországi forgalmazó: Közös nyomócsöves rendszer - Z 19 DT OHC-dízelmotor, Z 19 DTH DOHC-dízelmotor Általános szempontok Mint már a Z 13 DT, Z 17 DTL, T 17 DTH és az Y 25 DT-motor, a Z 19 DT OHC-dízelmotor és a Z 19 DTH DOHC-dízelmotor

Részletesebben

1. Magyarázza meg és definiálja a négyütemű benzinmotor alábbi jellemzőit! Elméleti és valóságos körfolyamat A fajlagos fogyasztás és légviszony

1. Magyarázza meg és definiálja a négyütemű benzinmotor alábbi jellemzőit! Elméleti és valóságos körfolyamat A fajlagos fogyasztás és légviszony 1. Magyarázza meg és definiálja a négyütemű benzinmotor alábbi jellemzőit! Elméleti és valóságos körfolyamat A fajlagos fogyasztás és légviszony Teljes terhelési jelleggörbe 2. Magyarázza el a négyütemű

Részletesebben

fojtószelep-szinkron teszter

fojtószelep-szinkron teszter fojtószelep-szinkron teszter Általános ismertető A SYNCTOOL fojtószelep-szinkron teszter több hengeres, hengerenkénti fojtószelepes motorok fojtószelep-szinkronjának beállításához nélkülözhetetlen digitális

Részletesebben

Tegyen minden utazást emlékezetessé!

Tegyen minden utazást emlékezetessé! Opel Zafira OPEL ZAFiRA. Bármire készen áll. A Zafira egyedi Flex7 ülés rendszerével mindaz a beépített sokoldalúság és kényelem a rendelkezésre áll, amelyre egy családnak szüksége lehet. Fedezze fel a

Részletesebben

GUNT CT152-4 ütemű benzinmotor bemutatása és a hallgatói mérések leírása

GUNT CT152-4 ütemű benzinmotor bemutatása és a hallgatói mérések leírása Miskolci Egyetem, Áramlás- és Hőtechnikai Gépek tanszéke GUNT CT152-4 ütemű benzinmotor bemutatása és a hallgatói mérések leírása Készült: 2012. február "A tanulmány a TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001

Részletesebben

Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve

Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve Yamaha NMAX. Mindennapi élet mellékelve Ha a sportos stílusú Yamaha NMAX 125 robogót vezeted, a mindennapi ingázások elviselendő dologból élvezetes eseménnyé válnak. Ezt a városi robogót kifejezetten úgy

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Az új Golf Variant. Das Auto.

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Az új Golf Variant. Das Auto. Műszaki adatok Érvényes a 2016os gyártási évre z új Golf Variant Das uto. Motorok 85 LE (63 kw) TSI 110 LE (81 kw) TSI 125 LE (92 kw) TSI Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek hengerenként 4 hengeres

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a gyártási évre. Az új Touareg

Műszaki adatok Érvényes a gyártási évre. Az új Touareg Műszaki adatok Érvényes a 2018. gyártási évre Az új Touareg Motorok Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek hengerenként 6 hengeres dízel/4 Befecskendezés/feltöltés Lökettérfogat (liter/cm 3 ) 3,0/2967

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre. Golf Sportsvan

Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre. Golf Sportsvan Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre Golf Sportsvan Motorok 85 LE (63 kw) TSI 110 LE (81 kw) TSI Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek hengerenként 4 hengeres benzinmotor/4 4 hengeres benzinmotor/4

Részletesebben

21. századi. Beetle Cabriolet

21. századi. Beetle Cabriolet Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre Das Auto. Beetle Cabriolet 21. századi Beetle Cabriolet Motorok 105 LE (77 kw) TSI 150 LE (110 kw) TSI 220 LE (162 kw) TSI Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek

Részletesebben

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen.

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen. Színválaszték A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet

Részletesebben

Júniusi használtgép akció

Júniusi használtgép akció SG-2436H típusú lassúfordulatú daráló (2 hónapos) Jellemzők: 1. Fogazott vágó henger és vágó kések csoportja biztosítja a legjobb vágási teljesítményt. 2. Különleges ékszíj átvitel a csendes és egyenletes

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre. Golf Variant

Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre. Golf Variant Műszaki adatok Érvényes a 2017-es gyártási évre Golf Variant Motorok 110 LE (81 kw) TSI 125 LE (92 kw) TSI 150 LE (110 kw) TSI Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek hengerenként 3 hengeres benzinmotor/4

Részletesebben

SKYACTIV-G, a Mazda új benzinmotorja

SKYACTIV-G, a Mazda új benzinmotorja SKYACTIV-G, a Mazda új benzinmotorja A Mazda Skyactiv generációhoz tartozó szívó benzinmotorja a korábbi PFI-motorhoz képest 15%- os fogyasztáscsökkenést, valamint a teljes fordulatszám-tartományban 15%-os

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2013. modellévre. Haszonjárművek. Az Amarok

Műszaki adatok Érvényes a 2013. modellévre. Haszonjárművek. Az Amarok Műszaki adatok Érvényes a 2013. modellévre Haszonjárművek Az Amarok Az ebben a kiadványban feltüntetett műszaki adatok információkat tartalmaznak az üzemanyag-fogyasztásról és a CO 2 -kibocsátásról. Nem

Részletesebben

VOLVO B9L ALFA CIVIS 12 típusú autóbusz részletes műszaki leírása: 12m-es városi, szóló, alacsonypadlós autóbusz [Alváz típusa: B9L]

VOLVO B9L ALFA CIVIS 12 típusú autóbusz részletes műszaki leírása: 12m-es városi, szóló, alacsonypadlós autóbusz [Alváz típusa: B9L] SAJTÓANYAG 2008. március 19-én írta ki a pályázatot a Debreceni Megyei Jogú Város az autóbusz helyi közösségi közlekedés menetrend szerinti személyszállításra. A pályázat kapcsán a DKV Zrt. és az INTER

Részletesebben

NMAX. Mindennapi élet mellékelve

NMAX. Mindennapi élet mellékelve NMAX. Mindennapi élet mellékelve Az NMAX 155 azt az élvezetes vezetést és mozgékonyságot nyújtja, ami egy könnyű robogótól elvárható ezek mellett extra előny a jobb gyorsulás és a magasabb végsebesség,

Részletesebben

enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája

enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája enerátor és otor a jövőbe mutat A Volt és Amper(a) mechatronikája Kóstolgatjuk a jövőt, a jövő kóstolgat minket valahogy így van ez mostanság. Ott, valahol fent, már tudják, talán hosszabb távra is, hogy

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2015-ös gyártási évre. Az új Golf Sportsvan. Das Auto.

Műszaki adatok Érvényes a 2015-ös gyártási évre. Az új Golf Sportsvan. Das Auto. Műszaki adatok Érvényes a 2015-ös gyártási évre Az új Golf Sportsvan Das Auto. Motorok 85 LE (63 kw) TSI 110 LE (81 kw) TSI 125 LE (92 kw) TSI Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek hengerenként 4 hengeres

Részletesebben

LADOG G129 KOMMUNÁLIS ESZKÖZHORDOZÓ

LADOG G129 KOMMUNÁLIS ESZKÖZHORDOZÓ Típus: Ladog G129S Ladog G129N Teljesítmény (kw/le): 70 / 98 Hengerek száma (db): 4 Motor típus: VM Common-Rail Hűtés: víz Lökettérfogat (cm³): 3000 Üzemanyag-fogyasztás: 4-5 liter/üzemóra Kormányzás:

Részletesebben

Toyota és Lexus Hybrid autók. A valós alternatíva. LeasePlan konferencia. Krajcsovits Sándor Toyota Central Europe HU Termék marketing

Toyota és Lexus Hybrid autók. A valós alternatíva. LeasePlan konferencia. Krajcsovits Sándor Toyota Central Europe HU Termék marketing Toyota és Lexus Hybrid autók A valós alternatíva LeasePlan konferencia Krajcsovits Sándor Toyota Central Europe HU Termék marketing DAIHATSU HINO DENSO AISIN KYUSHU TAIHO KOGYO JTEKT TORSEN AICHI STEEL

Részletesebben

TwinAir értékesítői tréning

TwinAir értékesítői tréning TwinAir értékesítői tréning 1 TwinAir értékesítői tréning napirend: A csoport B csoport 9.00-10.30 elmélet tesztvezetés 10.30-12.00 tesztvezetés elmélet 12.00-13.00 ebéd 13.00-14.30 elmélet tesztvezetés

Részletesebben

Új hajtásláncok a Volvótól a nagyobb teljesítmény és a kedvezőbb üzemanyagfogyasztás

Új hajtásláncok a Volvótól a nagyobb teljesítmény és a kedvezőbb üzemanyagfogyasztás Új hajtásláncok a Volvótól a nagyobb teljesítmény és a kedvezőbb üzemanyagfogyasztás érdekében Januárban a Volvo Trucks bemutatta a világ legerősebb, 700 lóerő teljesítményű teherautóját. Most pedig a

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Volkswagen CC. Das Auto.

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Volkswagen CC. Das Auto. Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre Volkswagen CC Das Auto. Motorok 150 LE (110 kw) TSI 150 LE (110 kw) TDI 184 LE (135 kw) TDI Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek hengerenként 4 hengeres

Részletesebben

hivatalos árlista Érvényes: április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA

hivatalos árlista Érvényes: április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA LC 500 LC 500h hivatalos árlista Érvényes: 2017. április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA Alapadatok és felépítés Motor Erőátvitel Teljesítmény Gyorsulás (0 100 km/óra) kombinált üzemanyagfogyasztás

Részletesebben

1,33 literes Dual VVT-i 1NR-FE 6 M/T Stop & Start rendszerrel. Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9. Városi (liter/100 km) 6,6 5,3 5,8

1,33 literes Dual VVT-i 1NR-FE 6 M/T Stop & Start rendszerrel. Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9. Városi (liter/100 km) 6,6 5,3 5,8 Urban Cruiser Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 6 M/T Stop & Start rendszerrel Fogyasztás (utoljára a 2004/3 rendelettel módosított 80/1268 EU direktíva alapján) Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9

Részletesebben

KULCS_TECHNOLÓGIA_GÉPJÁRMŰSZERELŐ_2016

KULCS_TECHNOLÓGIA_GÉPJÁRMŰSZERELŐ_2016 KULCS_TECHNOLÓGIA_GÉPJÁRMŰSZERELŐ_2016 1. A gyújtás alapján a motorokat felosztjuk: 2 a) benzinmotorokra (Otto) b) dízel motorokra (Diesel) 2. A többhengeres motorokat a hengerek helyzetétől függően felosztjuk:

Részletesebben

Hengerenkénti üzemanyagbefecskendezés. Hengerenkénti. Üzemanyagellátó rendszer. Keréktárcsa mérete (coll/mm) / Gumiabroncs mérete:

Hengerenkénti üzemanyagbefecskendezés. Hengerenkénti. Üzemanyagellátó rendszer. Keréktárcsa mérete (coll/mm) / Gumiabroncs mérete: Epica LS Motor és sebességváltó 2.0 24V 2.0D 2.0D AT Löket (mm) 75,2 75,2 75,2 Sebességváltó 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, automata Végáttétel 3.974 3.974 3.974 Furat (mm) 75.0 75.0 75.0

Részletesebben

3 év Honda Assistance szolgáltatás* / 8 év Honda Premium Quality

3 év Honda Assistance szolgáltatás* / 8 év Honda Premium Quality Érvényes 2014.12.23.-tól visszavonásig CIVIC 1.8 TOURER COMFORT 1 AT 1 ADAS 6MT 1 ADAS AT FK271FEKGLV FK273FEKGLV FK283FEKGLV FK27FESKGC FK28FESKGC Hengerűrtartalom (cm3) 1798 1798 1798 1798 1798 Max.

Részletesebben

A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét

A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét Budapest, szeptember 30. - Európai premier október másodikán, a Párizsi Autószalonon - Kifinomult új formavilággal

Részletesebben

Toyota Avensis. sajtóanyag

Toyota Avensis. sajtóanyag Toyota Avensis sajtóanyag 1 Avensis 2.2 D-4D 2 www.toyota-media.com Rövid változat Az Avensis még tetszetõsebb lett Az Avensis immár az ötödik legkelendõbb autó saját kategóriájában (2004 végén) Az új

Részletesebben

Mérnöki alapok 10. előadás

Mérnöki alapok 10. előadás Mérnöki alapok 10. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334.

Részletesebben

ZF automata sebességváltó a közlekedésbiztonságért. Tata, Czakó László Protruck Kft

ZF automata sebességváltó a közlekedésbiztonságért. Tata, Czakó László Protruck Kft ZF automata sebességváltó a közlekedésbiztonságért Tata, 2016.12.01 Czakó László Protruck Kft TB Busz-hajtástechnika Hybrid Automata sebességváltó HyLife Manuális sebességváltó EcoLife Automatizált sebességváltó

Részletesebben

Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója

Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója A modell rövid áttekintése A Fiat Professional új modelljének kategóriagyőztes jellemzői Megbízható, környezetbarát motorok Biztonság Műszaki adatok A modell

Részletesebben

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Az új Polo. Das Auto.

Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre. Az új Polo. Das Auto. Műszaki adatok Érvényes a 2016-os gyártási évre Az új Polo Das Auto. Motorok BlueMotion Technology 90 LE (66 kw BlueMotion Technology 110 LE (81 kw) TSI Motor, sebességváltó Motortípus/szelepek hengerenként

Részletesebben

A jövő gépjárműhajtása - alacsonyabb károsanyag-kibocsátás, alternatív hajtások. és regeneratív üzemanyagok. Dr. Rolf Leonhard (a Robert Bosch GmbH

A jövő gépjárműhajtása - alacsonyabb károsanyag-kibocsátás, alternatív hajtások. és regeneratív üzemanyagok. Dr. Rolf Leonhard (a Robert Bosch GmbH 2007. június RF 70406-d Kl A jövő gépjárműhajtása - alacsonyabb károsanyag-kibocsátás, alternatív hajtások és regeneratív üzemanyagok Dr. Rolf Leonhard (a Robert Bosch GmbH dízel rendszerek fejlesztése

Részletesebben