A Bizottság konzultációt indított arról, hogyan kerülhetne Európa a Web 3.0-ra való átállás élvonalába

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Bizottság konzultációt indított arról, hogyan kerülhetne Európa a Web 3.0-ra való átállás élvonalába"

Átírás

1 IP/08/1422 Brüsszel, szeptember 29. A Bizottság konzultációt indított arról, hogyan kerülhetne Európa a Web 3.0-ra való átállás élvonalába Európa vezető szerepet tölthetne be az internet következő generációjára való átállásban. Az Európai Bizottság ma felvázolta azokat a főbb lépéseket, amelyek lehetővé tennék, hogy Európa megfelelő választ adjon a következő években egyre intenzívebbé váló információs forradalom újabb hullámára; ez a jelenség az olyan trendek egyre szélesebb körű terjedésének tudható be, mint a közösségi hálózatok, az online üzleti szolgáltatásokra való döntő mértékű átállás, a GPS-alapú nomád szolgáltatások és a mobil televíziózás, valamint az intelligens azonosító címkék térhódítása. A jelentés rámutat, hogy Európa kedvező helyzetben van a fent említett trendek kiaknázásához, hiszen jelentős szakpolitikai támogatást kapnak a nyitott és a versenyt ösztönző távközlési hálózatok, valamint a magánélet védelme és a biztonság. A Bizottság ma nyilvános konzultációt indított azzal kapcsolatban, hogy milyen szakpolitikai és magánszektorbeli válaszokat kellene adni ezekre a lehetőségekre. A Bizottság jelentése ezen kívül kitér az új szélessávú teljesítményindexre (BPI), amelynek segítségével össze lehet hasonlítani az olyan kulcsfontosságú intézkedések vonatkozásában megvalósított nemzeti teljesítményt, mint a szélessávú hozzáférés sebessége, ára, az ágazatban megvalósuló verseny és a lefedettség. Svédország és Hollandia vezeti a szélessávú hozzáférés európai versenyét, amely kiegészíti a távközlési szabályozó hatóságok által hagyományosan alkalmazott, a szélessávú internet használatának elterjedtségére vonatkozó indexet. A jövő internete gyökeresen megváltoztatja majd társadalmunkat mondta el Viviane Reding, információs társadalomért és médiáért felelős biztos. A Web 3.0 annyit jelent, hogy bárhol és bármikor gyors, megbízható és biztonságos hálózatokon keresztül intézhetjük üzleti ügyeinket, tölthetünk le szórakoztató tartalmat és vehetünk részt a közösségi hálózatok életében. El fog tehát tűnni a mobil és a vezetékes kapcsolat közötti különbség. Ez azt vetíti előre, hogy a digitális univerzum 2015-ig várhatóan megtízszereződik. Európában pedig rendelkezésre állnak az átalakulás vezetéséhez szükséges ismeretek és hálózati kapacitás. Gondoskodnunk kell arról, hogy a Web 3.0 Európában jöjjön létre és használata is elterjedjen.

2 Az európai internet-használók egyre gyorsabb és egyre jobb ár-érték arányú internetkapcsolatokhoz jutnak: 2007 végén ötven százalékuk több mint 2 megabit/másodperc (MBps) sebességű szélessávú hozzáféréssel rendelkezett, ez a sebesség az egy évvel korábbi kétszerese és alkalmas az internetes televíziózásra. Az EU 27 tagállamában a vidéki lakosság 70%-a számára elérhető a szélessávú hozzáférés, ami azt jelenti, hogy csökken a 93%-os teljes lefedettséghez képest meglévő hátrány. Az elmúlt évben az EU-25-ökben a vidéki területek szélessávú hozzáféréssel való lefedettsége 8 százalékponttal nőtt. Mindez azt jelenti, hogy az új generációs internethasználat egyre elterjedtebb és egyértelmű, hogy az európai gazdaságra is hatást gyakorolhat. Az európaiak negyede 2007-ben használt web 2.0-es oldalakat, és a közösségi hálózatokon alapuló üzleti alkalmazások is fejlődésnek indultak. Az internetalapú vállalati szoftverek is várhatóan 15%-os növekedést mutatnak fel a közötti időszakban. Az új technológiai alkalmazásokhoz teljes internetes lefedettségre van szükség. A tárgyak internete kifejezés azt jelenti, hogy a gépek, járművek, berendezések, szenzorok és egyéb készülékek közötti vezeték nélküli interakció az interneten keresztül valósul meg. Már lehetőség van elektronikus menetjegyek használatára, és a mobil eszközök képesek lesznek az egymás közötti információcserére, amelynek köszönhetően fizethetünk vagy információhoz juthatunk. Az előrejelzések szerint 2015-re több mint egy milliárd telefon lesz képes ilyen technológiák alkalmazására. Ez pedig hatalmas lehetőséget jelent az uniós vállalkozások számára, amennyiben elegendő beruházás valósul meg a nagysebességű szélessávú hozzáférés területén és támogatást kap az innováció és a kutatás. A bizottsági közlemény szerint az EUnak ösztönöznie kell a következő generációs szélessávú hozzáférést érintő befektetéseket, például meg kell erősíteni a helyi hatóságok részvételét, mert ez utóbbiak az infrastrukturális beruházások keretében elősegítik a gyorsabb szélessávú kapcsolódást lehetővé tevő optikai kábelek törzsvezetékeihez való hozzáférést (vagy új törzsvezetékek telepítését), az internetes hozzáférés piacán fenntartják a versenyhelyzetet, megakadályozzák a fogyasztók szabad választásának tisztességtelen korlátozását, hozzájárulnak az internethasználattal kapcsolatos fogyasztói bizalom megőrzéséhez és finanszírozzák a jövő internetével kapcsolatos kutatásokat. A közleményben szerepel egy új szélessávú teljesítményindex (BPI), amely az Európában elérhető internet-hozzáférést a verseny, a lefedettség, a sebesség és a minőség szempontjából hasonlítja össze (lásd a mellékletet). Ebből jól látszik, hogy a nyitott és versenyalapú beruházási környezetnek köszönhetően az EU már most kedvező helyzetben van ahhoz, hogy kihasználja a szélessávú hozzáférésben rejlő lehetőségeket. Az index a gyorsabb szélessávú hozzáférés fejlődését érintő főbb tényezők alapján rangsorolja az EU tagállamai által a nagysebességű internet területén elért eredményeket, és segít megvilágítani a fejlesztési prioritásokat. Az index alapján az EU-ban egyértelműen Svédország és Hollandia vezeti a rangsort a fejlett szolgáltatások igénybevételére képes, megfelelő ismeretekkel rendelkező állampolgároknak és vállalkozásoknak, valamint a versenybarát környezetnek köszönhetően. Az elégtelen verseny ugyanakkor visszafogja a fejlett technológiákra irányuló beruházási kedvet és magas árakat eredményez. Az olyan társadalmi tényezők, mint az informatikai ismeretek hiánya, a számítógéppel való alacsony felszereltség és az információs és kommunikációs technológiák esetében tapasztalható alacsony költési hajlandóság is nagymértékben akadályozza a további fejlődést.

3 A jövő hálózatairól és az internetről szóló bizottsági közlemény a következő címen érhető el: A tárgyak internetével kapcsolatos nyilvános konzultációhoz keresse fel a következő weboldalt:

4 Melléklet A 100 főre vetített szélessávú penetráció az EU-ban 40% EU Broadband penetration rate (January 2008) 35% 30% 25% 20% 15% 10% 5% 7.6% 8.4% 8.8% 9.1% 9.8% 13.7% 13.8% 14.2% 14.6% 15.0% 16.1% 16.9% 17.1% 17.3% 17.4% 18.3% 19.0% 20.0% 21.2% 23.3% 23.8% 25.4% 25.6% 25.7% 31.2% 34.2% 34.6% 35.6% 0% BG PL SK EL RO LT CY HU CZ LV PT MT IT SI IE ES AT EU27 EE FR DE LU BE UK SE NL FI DK Forrás: Hírközlési bizottság Az internet sebessége az EU-ban (2008. szeptember) Subscribers by download rates in the EU (DSL and cable modem) 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% December 2005 December 2006 December 2007 up to 512 kbps 512 kbps-1mbps 1-2 Mbps 2-8 Mbps 8-20 Mbps > 20 Mbps Forrás: Idate

5 Median broadband monthly price per advertised Kbit/s (download), Euro cents PPP, April FR SE UK LU SI IT DE AT NL EL PT RO DK LV MT HU FI EE CZ BE ES IE BG CY SK PL LT Forrás: Van Dijk DSL rural and national coverage, December % 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% BE CZ DK DE EE IE EL ES FR IT CY LV LT LU HU MT NL AT PL PT RO SI SK FI SE UK EU27 BG: Data not availbale. RO: Coverage of cable modem networks Forrás: Idate Rural National

6 Szélessávú teljesítményindex (2008. szeptember) BPI Socio-economic context Take up of advanced services Speeds BB price BB competition*coverage BB coverage in rural areas BG CY RO PL EL LT SK EE IE LV HU IT CZ PT MT SI LU ES DE FI AT BE FR NO UK DK NL SE

Szélessávú internetet minden európai polgárnak a Bizottság vitát indít az egyetemes szolgáltatás jövőjéről

Szélessávú internetet minden európai polgárnak a Bizottság vitát indít az egyetemes szolgáltatás jövőjéről IP/08/1397 Brüsszel, 2008. szeptember 25. Szélessávú internetet minden európai polgárnak a Bizottság vitát indít az egyetemes szolgáltatás jövőjéről Miként érheti el az EU, hogy Finnország északi csücskétől

Részletesebben

Szélessávú szolgáltatások: Csökken a különbség Európa legjobban és legrosszabbul teljesítő országai között

Szélessávú szolgáltatások: Csökken a különbség Európa legjobban és legrosszabbul teljesítő országai között IP/08/1831 Kelt Brüsszelben, 2008. november 28-án. Szélessávú szolgáltatások: Csökken a különbség Európa legjobban és legrosszabbul teljesítő országai között A szélessávú szolgáltatások elterjedtsége továbbra

Részletesebben

IP/09/473. Brüsszel, 2009. március 25

IP/09/473. Brüsszel, 2009. március 25 IP/09/473 Brüsszel, 2009. március 25 A mobiltelefon-használat nő, míg a fogyasztói árak csökkennek: a Bizottság jelentése szerint az európai távközlési ágazat ellenáll a gazdasági lassulásnak 2008-ban

Részletesebben

Adócsalás elleni küzdelem: az Európai Bizottság tanulmányt adott ki az uniós szintű áfa-hiányról 2009 november 01., vasárnap 22:22

Adócsalás elleni küzdelem: az Európai Bizottság tanulmányt adott ki az uniós szintű áfa-hiányról 2009 november 01., vasárnap 22:22 Az adókijátszás és adócsalás elleni stratégiája keretében az Európai Bizottság a mai napon tett közzé egy külső tanácsadó cég által készített, 25 tagállamra kiterjedő tanulmányt a fizetendő és ténylegesen

Részletesebben

Foglalkoztatottság összefüggései a szegénységgel és roma aspektusai. 2015. április 22. Budapest, MTA

Foglalkoztatottság összefüggései a szegénységgel és roma aspektusai. 2015. április 22. Budapest, MTA Foglalkoztatottság összefüggései a szegénységgel és roma aspektusai 2015. április 22. Budapest, MTA Vázlat Foglalkoztatottság Jövedelmek Szegénység Roma statisztikák Munkanélküliségi ráta 12,0 Munkanélküliségi

Részletesebben

Az Európai Unió támogatási alapjai

Az Európai Unió támogatási alapjai Az Európai Unió támogatási alapjai Kazatsay Zoltán főigazgató-helyettes Európai Bizottság Foglalkoztatás, Társadalmi Ügyek, Szociális Befogadás Főigazgatóság kohéziós politika Az Európai Unió Intézményei

Részletesebben

Atipikus munkaformák és a részmunkaidős foglalkoztatás társadalmi hatásai

Atipikus munkaformák és a részmunkaidős foglalkoztatás társadalmi hatásai Mérlegen az atipikus foglalkoztatás Friedrich Ebert Stiftung és a Jól-Lét Alapítvány konferenciája Budapest, 2012. május 14., Benczúr Szálló Atipikus munkaformák és a részmunkaidős foglalkoztatás társadalmi

Részletesebben

A hazai szállítmányozók és logisztikai szolgáltatók szerepe a gazdaságban

A hazai szállítmányozók és logisztikai szolgáltatók szerepe a gazdaságban Karmazin György Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) regionalitásért és rendezvényekért felelős alelnök BI-KA Logisztika Kft. tulajdonos A hazai szállítmányozók és logisztikai

Részletesebben

A K+F és az innováció támogatása II. Nemzeti Fejlesztési Tervünkben (2007-2013) Dr. Halm Tamás elnökhelyettes Nemzeti Fejlesztési Hivatal

A K+F és az innováció támogatása II. Nemzeti Fejlesztési Tervünkben (2007-2013) Dr. Halm Tamás elnökhelyettes Nemzeti Fejlesztési Hivatal A K+F és az innováció támogatása II. Nemzeti Fejlesztési Tervünkben (2007-2013) Dr. Halm Tamás elnökhelyettes Nemzeti Fejlesztési Hivatal 900 800 700 600 Kohéziós támogatások 2000-2013 (Phare, ISPA, SAPARD,

Részletesebben

A hírközlési jogszabályok újragondolása, az EU elvárásoknak megfelelően

A hírközlési jogszabályok újragondolása, az EU elvárásoknak megfelelően A hírközlési jogszabályok újragondolása, az EU elvárásoknak megfelelően Slyuch András 2010. december 8. Tartalom Átszervezések, NMHH, megyei kormányhivatalok EU direktívák hazai implementációja Helyzetkép

Részletesebben

Európa e-gazdaságának fejlődése. Bakonyi Péter c. docens

Európa e-gazdaságának fejlődése. Bakonyi Péter c. docens Európa e-gazdaságának fejlődése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlődése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 27 tagországában

Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 27 tagországában Pán-európai közvéleménykutatás a foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozóan Reprezentatív eredmények az Európai Unió 2 tagországában Eredményeket tartalmazó csomag az EU2 és Magyarország

Részletesebben

Az EU 2020-as szélessávú fejlesztési célkitűzéseiből fakadó

Az EU 2020-as szélessávú fejlesztési célkitűzéseiből fakadó Az EU 2020-as szélessávú fejlesztési célkitűzéseiből fakadó szabályozási, tervezési és megvalósítási kihívások Elnök, EQnet Zrt. Ügyvezető, CONTEL Kft. Az EU 2020 fejlesztési kihívásai HTE Infokom 2014

Részletesebben

Munkahelyi sokszínűség és üzleti teljesítmény

Munkahelyi sokszínűség és üzleti teljesítmény Munkahelyi sokszínűség és üzleti teljesítmény 31/03/2008-28/04/2008 A beállított feltételeknek 371 felel meg a(z) 371 válaszból 0. A válaszadó adatai Ország DE - Németország 58 (15.6%) PL - Lengyelország

Részletesebben

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA

A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 2010.7.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 189/19 A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2010. július 19.) a 2004/49/EK irányelv 7. cikkében említett közös biztonsági célokról (az értesítés a C(2010) 4889. számú dokumentummal

Részletesebben

Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens

Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.2.28. COM(2017) 99 final ANNEXES 1 to 4 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a Közösség területén közlekedő haszongép

Részletesebben

2010.04.21. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlıdése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része

2010.04.21. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlıdése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része Definiciók Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

Embargó után, kvótakivezetés előtt

Embargó után, kvótakivezetés előtt Embargó után, kvótakivezetés előtt Tejpiaci helyzet kihívások a tejágazatban 2014. november 27. Tudásmegosztó nap, Székesfehérvár Varga Sándor szakértő A tejkvóta megszüntetése Helyünk az EU tejágazatában

Részletesebben

EBTP (Európai Üzleti Vizsgálati Minta) Kérdőív a jogszabályi háttér minőségével kapcsolatosan

EBTP (Európai Üzleti Vizsgálati Minta) Kérdőív a jogszabályi háttér minőségével kapcsolatosan EBTP (Európai Üzleti Vizsgálati Minta) Kérdőív a jogszabályi háttér minőségével kapcsolatosan 25.05.2005-31.12.2005 A beállított feltételeknek 826 felel meg a(z) 826 válaszból. Jelölje meg vállalkozásának

Részletesebben

A FINTECH-SZEKTOR AKTUALITÁSAI - PANELBESZÉLGETÉS

A FINTECH-SZEKTOR AKTUALITÁSAI - PANELBESZÉLGETÉS Bíró Balázs, Kincses Attila, Lemák Gábor, Strén Gábor, dr. Windisch László Moderátor: Fáykiss Péter MKT Vándorgyűlés 2018 Debrecen, 2018. szeptember 7. A FINTECH-SZEKTOR AKTUALITÁSAI - PANELBESZÉLGETÉS

Részletesebben

Dr. Baja Ferenc informatikáért felelıs kormánybiztos, Miniszterelnöki Hivatal államtitkára október

Dr. Baja Ferenc informatikáért felelıs kormánybiztos, Miniszterelnöki Hivatal államtitkára október Dr. Baja Ferenc informatikáért felelıs kormánybiztos, Miniszterelnöki Hivatal államtitkára 16. TÁVKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI HÁLÓZATOK SZEMINÁRIUM ÉS KIÁLLÍTÁS 2008. október A kormányzati informatikai feladatok

Részletesebben

Őszi gazdasági előrejelzés, : magabiztos növekedés, csökkenő munkanélküliség és költségvetési hiány

Őszi gazdasági előrejelzés, : magabiztos növekedés, csökkenő munkanélküliség és költségvetési hiány IP/06/1508 Brüsszel, 2006. november 6. Őszi gazdasági előrejelzés, 2006 2008: magabiztos növekedés, csökkenő munkanélküliség és költségvetési hiány A Bizottság őszi gazdasági előrejelzése szerint a gazdasági

Részletesebben

2007.6.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 153/9

2007.6.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 153/9 2007.6.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 153/9 A BIZOTTSÁG 653/2007/EK RENDELETE (2007. június 13.) a 2004/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikkének megfelelő biztonsági tanúsítványok

Részletesebben

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3.

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3. ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése 1. AT Ausztria 99-999/9999 9 számjegy A kötőjelet és a perjelet egyes esetekben (például elektronikus

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.10.22. COM(2009)557 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

Dr. Bakonyi Péter c. docens

Dr. Bakonyi Péter c. docens EU indikátorok Magyarország Dr. Bakonyi Péter c. docens eeurope 2005 indikátorok Indikátorok INTERNET INDIKÁTOROK A. Az állampolgárok hozzáférési és használati jellemzıi A.1 Az otthoni internethozzáféréssel

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

Plenáris hírlevél, 2009. november 23-26. Gumiabroncsok címkézése: jobb tájékoztatás. Koppenhágai csúcs: ambiciózus megállapodást szeretne az EP

Plenáris hírlevél, 2009. november 23-26. Gumiabroncsok címkézése: jobb tájékoztatás. Koppenhágai csúcs: ambiciózus megállapodást szeretne az EP Plenáris hírlevél, 2009. november 23-26. Végszavazás a telekom-csomagról: garantált internethozzáférés Gumiabroncsok címkézése: jobb tájékoztatás Koppenhágai csúcs: ambiciózus megállapodást szeretne az

Részletesebben

Hent-füzetek 2. Tények és adatok a hamisításról magyarországon

Hent-füzetek 2. Tények és adatok a hamisításról magyarországon Hent-füzetek 2. Tények és adatok a hamisításról magyarországon M a g ya r S z a b a d a l m i H i v a t a l 2 1 TÉNYEK ÉS ADATOK A HAMISÍTÁSRÓL MAGYARORSZÁGON Tartalomjegyzék Bevezetés 2 I. A magyar fogyasztók

Részletesebben

Adópolitika és Jogalkotás

Adópolitika és Jogalkotás Adópolitika és Jogalkotás Kihívások és feladatok a jogalkotó szemével a 2018-as ART alapján IZER Norbert Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. szeptember 28. 1 Adócentralizáció Az adóelvonás

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 24.5.2005 COM(2005) 203 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.16. COM(2014) 363 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Összegző jelentés az ivóvíz minőségéről az EU-ban a 98/83/EK irányelv szerinti, a 2008 2010 közötti időszakra vonatkozó

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. Megújuló energia: A 2020-ra szóló célkitűzés teljesítése terén tett előrehaladás

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. Megújuló energia: A 2020-ra szóló célkitűzés teljesítése terén tett előrehaladás HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.31. COM(2011) 31 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Megújuló energia: A 2020-ra szóló célkitűzés teljesítése terén tett előrehaladás

Részletesebben

KÖTÖTTPÁLYÁS VASÚTPIACI KITEKINTÉS

KÖTÖTTPÁLYÁS VASÚTPIACI KITEKINTÉS KÖTÖTTPÁLYÁS VASÚTPIACI KITEKINTÉS MAGYAR VASÚT KONFERENCIA 2017. Dunai Zoltán, Budapest, 2017.10.03. DE FR PL IT UK ES SE RO CZ HU FI AT BG NO BE SK NL DK HR PT EL IE LV LT EE SI LU VASÚTVONALAK HOSSZA

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 25.9.2008 COM(2008) 572 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK

Részletesebben

A BIZOTTSÁG ÉS A TANÁCS KÖZÖS FOGLALKOZTATÁSI JELENTÉSÉNEK TERVEZETE

A BIZOTTSÁG ÉS A TANÁCS KÖZÖS FOGLALKOZTATÁSI JELENTÉSÉNEK TERVEZETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.11.26. COM(2015) 700 final A BIZOTTSÁG ÉS A TANÁCS KÖZÖS FOGLALKOZTATÁSI JELENTÉSÉNEK TERVEZETE amely a következőt kíséri: a Bizottság közleménye a 2016. évi éves növekedési

Részletesebben

LAKOSSÁGI INTERNET-HASZNÁLAT 2006

LAKOSSÁGI INTERNET-HASZNÁLAT 2006 LAKOSSÁGI INTERNET-HASZNÁLAT 2006 A felmérés módszertana adatfelvétel november 25-e és december 8-a között személyes interjúkkal a válaszadók lakásán Az adatfelvételt a Medián kft. kérdezőbiztosai végezték

Részletesebben

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)

Részletesebben

FEHÉR KÖNYV. A megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendje. (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2012) 7 final} {SWD(2012) 8 final}

FEHÉR KÖNYV. A megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendje. (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2012) 7 final} {SWD(2012) 8 final} EURÓPI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.2.16. COM(2012) 55 final FEHÉR KÖNYV megfelelő, biztonságos és fenntartható európai díjak menetrendje (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2012) 7 final} {SWD(2012) 8 final} FEHÉR

Részletesebben

Broadband Barométer - Magyarország

Broadband Barométer - Magyarország Tom Schwieters VP & Regional Director, Central Region IDC CEMA Broadband Barométer - Magyarország Sajtótájékoztató, 2007. február 7. www.idc.com A szélessávú Internet jellemzıi A gyors, megfizethetı és

Részletesebben

NEMZETI JELENTÉS: MAGYARORSZÁG

NEMZETI JELENTÉS: MAGYARORSZÁG Candidate Countries Eurobarometer European Commission EUROBAROMETER 2004.1 KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS A TAGJELÖLT ÉS CSATLAKOZÓ ORSZÁGOKBAN Terepmunka: 2004 február-március Nyilvánosságra hozatal: 2004 július

Részletesebben

Az Európai Szemeszter gyakorlat és tapasztalatok

Az Európai Szemeszter gyakorlat és tapasztalatok Az Európai Szemeszter gyakorlat és tapasztalatok Deák Zoltán Európai Bizottság Magyarország Képviselete Számszerűsített célok - 2020 FOGLALKOZTATÁS 75% a 20 64 évesek körében INNOVÁCIÓ 3% az Európai Unió

Részletesebben

Európa energiaügyi prioritásai J.M. Barroso, az Európai Bizottság elnökének ismertetője

Európa energiaügyi prioritásai J.M. Barroso, az Európai Bizottság elnökének ismertetője Európa energiaügyi prioritásai J.M. Barroso, az Európai Bizottság elnökének ismertetője az Európai Tanács 2013. május 22-i ülésére A globális energiapiac új realitásai A pénzügyi válság hatása A magánberuházások

Részletesebben

Előadás vázlata. Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések

Előadás vázlata. Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések Az EU költségvetése Előadás vázlata Általános jellemzők Bevételek Kiadások Ellenőrző kérdések Általános jellemzők Az országok közötti erőforrás-újraelosztási rendszer legfontosabb fóruma a közösségi költségvetés.

Részletesebben

A Megújuló Energiaforrás Irányelv és a Nemzeti Cselekvési Terv szerepe a 2020 as célok elérésében

A Megújuló Energiaforrás Irányelv és a Nemzeti Cselekvési Terv szerepe a 2020 as célok elérésében A Megújuló Energiaforrás Irányelv és a Nemzeti Cselekvési Terv szerepe a 2020 as célok elérésében Szélenergia a tények szélenergia integrációja Magyarországon, EWEA Budapest, 2009 június 12. EUROPEAN COMMISSION

Részletesebben

VITAIRAT A SZÉLESSÁVRÓL

VITAIRAT A SZÉLESSÁVRÓL V4.0_09_04_30 VITAIRAT A SZÉLESSÁVRÓL Vitaindító gondolatok a magyarországi szélessávú piac kínálati és keresleti oldalának állami, piaci és civil összefogással történı fejlesztéséhez Miért fontos a szélessáv?

Részletesebben

A nemzeti innovációs rendszer állapota és fejlesztésének irányai

A nemzeti innovációs rendszer állapota és fejlesztésének irányai A nemzeti innovációs rendszer állapota és fejlesztésének irányai Innováció: esély a felzárkózásra Heti Válasz konferencia 2008. május 22. Nyiri Lajos lahoska@gmail.com OECD vizsgálat a magyar nemzeti innovációs

Részletesebben

Gondolatok a nemzetközi referenciaárazás témájában. Sinkovits Balázs META ülés, április 11., NEAK nagytárgyaló

Gondolatok a nemzetközi referenciaárazás témájában. Sinkovits Balázs META ülés, április 11., NEAK nagytárgyaló Gondolatok a nemzetközi referenciaárazás témájában Sinkovits Balázs META ülés, 2017. április 11., NEAK nagytárgyaló Mit jelent a gyakorlatban a nemzetközi referenciaárazás? Csaknem valamennyi európai ország......különböző

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL

ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL Találja meg az Ön számára legmegfelelőbb megoldást! ADSL/VDSL INTERNET Az Invitech Solutions költséghatékony és korszerű megoldásaival támogatja vállalkozását. Szolgáltatásunkat

Részletesebben

Köszöntjük a Napenergia hasznosítás aktuális helyzete és fejlődési irányai szakmai konferencia résztvevőit

Köszöntjük a Napenergia hasznosítás aktuális helyzete és fejlődési irányai szakmai konferencia résztvevőit Köszöntjük a Napenergia hasznosítás aktuális helyzete és fejlődési irányai szakmai konferencia résztvevőit Napenergia hasznosítás aktuális helyzete és fejlődési irányai 14:30 14:45 Napelemes piaci körkép

Részletesebben

Gazdaságra telepedő állam

Gazdaságra telepedő állam Gazdaságra telepedő állam A magyar államháztartás mérete jóval nagyobb a versenytársakénál Az állami kiadások jelenlegi szerkezete nem ösztönzi a gazdasági növekedést Fókusz A magyar államháztartás mérete

Részletesebben

ZA5598. Eurobarometer 77.2. Country Questionnaire Hungary

ZA5598. Eurobarometer 77.2. Country Questionnaire Hungary ZA5598 Eurobarometer 77. Country Questionnaire Hungary A Projekt témaszáma (0-05) EB77. A B Ország kódja (06-07) EB77. B C EOS témaszáma (08-0) EB77. C D Kérdőív sorszáma (-6) EB77. D EB077HUXTRA /9 8/0/0

Részletesebben

Az Európai Unió KKV politikája. Small Business Act

Az Európai Unió KKV politikája. Small Business Act Az Európai Unió KKV politikája Small Business Act Európai KKV hét Magyarországon Székesfehérvár, 2011. október 7. Németh István, Európai Bizottság Miért fontosak a KKV-k? Tőzsdén jegyzett Nagy Közepes

Részletesebben

Felsőoktatás-finanszírozási tévelygések - jó kérdések, rossz válaszok Polónyi István

Felsőoktatás-finanszírozási tévelygések - jó kérdések, rossz válaszok Polónyi István Felsőoktatás-finanszírozási tévelygések - jó kérdések, rossz válaszok Polónyi István Szabadság és Reform Intézet Alapítvány felsőoktatási konferenciája 2013. április 11 Elfújta a Széll A Széll Kálmán terv

Részletesebben

Erasmus + Információs Füzet

Erasmus + Információs Füzet Erasmus + Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Részletes

Részletesebben

NONBUSINESS ÉS NON-TECH INNOVÁCIÓK SZEREPE A VERSENYKÉPESSÉGBEN. Prof. habil. Dr. Dinya László Győr 2016. március 21.

NONBUSINESS ÉS NON-TECH INNOVÁCIÓK SZEREPE A VERSENYKÉPESSÉGBEN. Prof. habil. Dr. Dinya László Győr 2016. március 21. NONBUSINESS ÉS NON-TECH INNOVÁCIÓK SZEREPE A VERSENYKÉPESSÉGBEN Prof. habil. Dr. Dinya László Győr 2016. március 21. Alapkérdések 1. A negyedik ipari forradalom következtében a globális, makro- és mikro-szintű

Részletesebben

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. Részletes vizsgálat MAGYARORSZÁG tekintetében. amely a következő dokumentumot kíséri

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. Részletes vizsgálat MAGYARORSZÁG tekintetében. amely a következő dokumentumot kíséri EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.4.10. SWD(2013) 119 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM Részletes vizsgálat MAGYARORSZÁG tekintetében a makrogazdasági egyensúlyhiányok megelőzéséről és kiigazításáról

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A TÁMOGATÁSOK FÜGGETLENÍTÉSE TERÉN ELÉRT EREDMÉNYEKRŐL

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A TÁMOGATÁSOK FÜGGETLENÍTÉSE TERÉN ELÉRT EREDMÉNYEKRŐL EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.9. COM(2013) 617 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A TÁMOGATÁSOK FÜGGETLENÍTÉSE TERÉN ELÉRT EREDMÉNYEKRŐL HU HU A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

Részletesebben

lakáshitelezés az EU tükrében Harmati László Vezérigazgató-helyettes

lakáshitelezés az EU tükrében Harmati László Vezérigazgató-helyettes Homerun? a magyar lakáshitelezés az EU tükrében Harmati László Vezérigazgató-helyettes 1 Tartalom 1. Az EU lakáshitel-piaca és Magyarország 2. A hazai lakáshitelezés fejlődése. Mi van a számok mögött?

Részletesebben

Az ADR ellenőrzés EU szabályozása és gyakorlati végrehajtásának fő jellemzői

Az ADR ellenőrzés EU szabályozása és gyakorlati végrehajtásának fő jellemzői Dr. Lázár Gábor Az ADR ellenőrzés EU szabályozása és gyakorlati végrehajtásának fő jellemzői Szerzőnk az említett biztonsági intézkedés vizsgálatát is magában foglaló közúti ellenőrzés európai uniós szabályozását,

Részletesebben

A növekedést, foglalkoztatottságot és a versenyképességet meghatározó tényezõk

A növekedést, foglalkoztatottságot és a versenyképességet meghatározó tényezõk hanem egyes helyeken koncentrálódnak (1.7 térkép). Ezeken a területeken meg kell tisztítani a környezetet és meg kell akadályozni a további károk okozását. De nem kevésbé fontos az sem, hogy meg kell elõzni

Részletesebben

Gondolatok az élelmiszerkidobásról. KE-GTK Dr. Borbély Csaba 2013. november 11.

Gondolatok az élelmiszerkidobásról. KE-GTK Dr. Borbély Csaba 2013. november 11. Gondolatok az élelmiszerkidobásról KE-GTK Dr. Borbély Csaba 2013. november 11. 1 Élelmiszer pazarlás Élelmiszer veszteség: a termelés, a feldolgozás, a szállítás, a kereskedelem és a fogyasztás során keletkező

Részletesebben

2011.01.24. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlődése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része

2011.01.24. Definiciók. Definiciók. Európa e-gazdaságának fejlődése. Szélessávú hozzáférés-ezer. Web felhasználók- Európa-fejlett része Definiciók Európa e-gazdaságának fejlődése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Az E-gazdaság fejlődése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és

Részletesebben

A harmadik pillérbe tartozó nyugdíjtermékek fogyasztóvédelmi kérdései

A harmadik pillérbe tartozó nyugdíjtermékek fogyasztóvédelmi kérdései EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉG- ÉS FOGYASZTÓÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2013. április 11. BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A harmadik pillérbe tartozó nyugdíjtermékek fogyasztóvédelmi kérdései KONZULTÁCIÓS

Részletesebben

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -

Részletesebben

Adópolitika és jogalkotás 2018

Adópolitika és jogalkotás 2018 Adópolitika és jogalkotás 2018 IZER Norbert Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 28. Az adóelvonás szintje még mindig magasabb a régiós versenytársainknál A GDP arányos adóelvonás

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE évi éves jelentés a szubszidiaritásról és az arányosságról

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE évi éves jelentés a szubszidiaritásról és az arányosságról EURÓPI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.6.30. COM(2017 600 final NNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: BIZOTTSÁG JELENTÉSE 2016. évi éves jelentés a szubszidiaritásról és az arányosságról HU HU Melléklet zon bizottsági

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.11.14. COM(2012) 659 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A 2011. ÉVRE VONATKOZÓAN AZ IONIZÁLÓ SUGÁRZÁSSAL KEZELT ÉLELMISZEREKRŐL ÉS ÉLELMISZER-ÖSSZETEVŐKRŐL

Részletesebben

2012. március 8.: Nemzetközi nőnap A nemek közötti egyenlőtlenségek az Európai Unióban. Európai Parlament, Eurobarométer gyorsfelmérés (EB flash 341)

2012. március 8.: Nemzetközi nőnap A nemek közötti egyenlőtlenségek az Európai Unióban. Európai Parlament, Eurobarométer gyorsfelmérés (EB flash 341) Kommunikációs Főigazgatóság A Polgárokkal Való Kapcsolattartás Osztálya Közvélemény-figyelő Osztály 2012 március 7, Brüsszel 2012 március 8: Nemzetközi nőnap A nemek közötti egyenlőtlenségek az Európai

Részletesebben

A rezsicsökkentés lakossági energiafelhasználásra gyakorolt hatásának vizsgálata az LMDI index dekompozíciós módszer alkalmazásával

A rezsicsökkentés lakossági energiafelhasználásra gyakorolt hatásának vizsgálata az LMDI index dekompozíciós módszer alkalmazásával Magyar Energia Szimpózium, 2017 A rezsicsökkentés lakossági energiafelhasználásra gyakorolt hatásának vizsgálata az LMDI index dekompozíciós módszer alkalmazásával Sebestyénné Szép Tekla, PhD egyetemi

Részletesebben

Az életen át tartó tanulás hatása a szakképzésre és a felnőttképzésre

Az életen át tartó tanulás hatása a szakképzésre és a felnőttképzésre Benedek András Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Az életen át tartó tanulás hatása a szakképzésre és a felnőttképzésre Változás és stabilitás a szak- és felnőttképzésben V. Országos Szak-

Részletesebben

Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek

Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek Győri Enikő EURÓPAI ÜGYEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR KAP REFORM 2014-2020 AGRÁRGAZDASÁGI KIHÍVÁSOK Budapest, 2012. július 3. 7 éves Keretköltségvetés:

Részletesebben

Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár

Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár EU indikátorok Magyarország Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár eeurope 2005 indikátorok Indikátorok INTERNET INDIKÁTOROK A. Az állampolgárok hozzáférési és használati jellemzıi A.1 Az otthoni internethozzáféréssel

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.4. COM(2016) 174 final ANNEX 12 MELLÉKLETEK a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kolumbia és Peru közötti

Részletesebben

Gyorsuló növekedési pályán

Gyorsuló növekedési pályán BIZTONSÁGOS JELEN VERSENYKÉPES JÖVŐ V a r g a M i h á l y n e m z e t g a z d a s á g i m i n i s z t e r e l ő a d á s a a z L V. K ö z g a z d á s z V á n d o r g y ű l é s e n Gyorsuló növekedési pályán

Részletesebben

A megújuló energiaforrások közgazdaságtana

A megújuló energiaforrások közgazdaságtana A megújuló energiaforrások közgazdaságtana Ságodi Attila Partner KPMG Tanácsadó Kft. Energetikai és közüzemi tanácsadás Energetikai körkép FAKT Konferencia 214. október 7. AGENDA I. Megújulók helyzete

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

L 137/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.6.3. AJÁNLÁSOK

L 137/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.6.3. AJÁNLÁSOK L 137/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.6.3. AJÁNLÁSOK A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA (2010. június 2.) az élelmiszerek akrilamidszintjének megfigyeléséről (EGT-vonatkozású szöveg) (2010/307/EU) AZ EURÓPAI

Részletesebben

A magyarországi bérfelzárkózás lehetőségei és korlátai

A magyarországi bérfelzárkózás lehetőségei és korlátai A magyarországi bérfelzárkózás lehetőségei és korlátai MKT 2017. június 8. Palócz Éva Kopint-Tárki Zrt. palocz@kopint-tarki.hu www.kopint-tarki.hu A magyar gazdaság teljesítménye 2010 óta, a régióban 120

Részletesebben

Élelmiszergazdálkodás és tudatos fogyasztás: miért pazarol az ember

Élelmiszergazdálkodás és tudatos fogyasztás: miért pazarol az ember Élelmiszergazdálkodás és tudatos fogyasztás: miért pazarol az ember Mikor az ember valóban felnőtté válik Gazdaság és fenntarthatóság a XXIszázadban Dr. Borbély Csaba borbely.csaba@ke.hu 30-5647533 Fogalmi

Részletesebben

Kutatói mobilitási lehetőségek az EU 7.Keretprogramjában

Kutatói mobilitási lehetőségek az EU 7.Keretprogramjában Kutatói mobilitási lehetőségek az EU 7.Keretprogramjában Az Emberek specifikus program pályázati lehetőségei A Marie Curie ösztöndíjak Csuzdi Szonja 2008. május 26., Sopron A 7. Keretprogram felépítése

Részletesebben

Az EU környezetvédelmi jogának végrehajtása: az Európai Bizottság és a nemzeti bíróságok szerepe (bevezetés)

Az EU környezetvédelmi jogának végrehajtása: az Európai Bizottság és a nemzeti bíróságok szerepe (bevezetés) Az EU környezetvédelmi jogának végrehajtása: az Európai Bizottság és a nemzeti bíróságok szerepe (bevezetés) Budapest, 2010. január 11. Koller Péter Európai Bizottság Környezetvédelmi Fıigazgatóság EU

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrárgazdaságtan Alapfogalmak A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe 20.

Részletesebben

Biztos alapok az innovációhoz. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár

Biztos alapok az innovációhoz. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár Biztos alapok az innovációhoz DR. PALKOVICS LÁSZLÓ felsőoktatásért felelős államtitkár EU Innovációs Eredménytábla (2013) Az innováció dimenziói Potenciálok Piaci tevékenység Eredmények Humánerőforrás

Részletesebben

Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége. Dr. Nagy Ádám főosztályvezető

Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége. Dr. Nagy Ádám főosztályvezető Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége Dr. Nagy Ádám főosztályvezető 2018.12.05. Tartalom Versenyképesség: hol állunk? Versenyképesség 2018 után: tovább a magyar

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.18. COM(2013) 916 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a lobogó szerinti állammal szembeni követelmények teljesítéséről szóló 2009/21/EK

Részletesebben

A mobilitás jelentősége az Európai Unióban

A mobilitás jelentősége az Európai Unióban A mobilitás jelentősége az Európai Unióban Bokodi Szabolcs felsőoktatási csoportvezető Tempus Közalapítvány Balatonszárszó, 2013. augusztus 10. A Tempus Közalapítvány tevékenységi köre A mobilitás előzményei

Részletesebben

Szélessávú piacok hatósági szabályozása. Kihívások az infokommunikációban IVSZ NHH konferencia Ludányi Edgár - NHH

Szélessávú piacok hatósági szabályozása. Kihívások az infokommunikációban IVSZ NHH konferencia Ludányi Edgár - NHH Szélessávú piacok hatósági szabályozása Kihívások az infokommunikációban IVSZ NHH konferencia Ludányi Edgár - NHH 2 Tartalom I. Szélessávú piacok helyzete, fejlődési irányai II. Szélessávú piacok fejlődését

Részletesebben

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 6. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 6. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 6. (OR. en) 11765/17 ADD 1 AGRIFIN 84 FIN 513 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma:

Részletesebben

Működőtőke-befektetések Adatok és tények

Működőtőke-befektetések Adatok és tények Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 1. Konjunktúrafórum 13. november. Működőtőke-befektetések Adatok és tények Működőtőke-befektetések állománya Magyarországon 1.1.31., származási ország szerint,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A tejpiaci helyzet alakulása és a tejágazati csomag rendelkezéseinek alkalmazása

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A tejpiaci helyzet alakulása és a tejágazati csomag rendelkezéseinek alkalmazása EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.13. COM(2014) 354 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A tejpiaci helyzet alakulása és a tejágazati csomag rendelkezéseinek alkalmazása

Részletesebben

EURÓPA NÖVEKEDÉSI FORRÁSAI. J.M. Barroso, az Európai Bizottság elnökének ismertetője az Európai Tanács 2011. október 23-i ülésére

EURÓPA NÖVEKEDÉSI FORRÁSAI. J.M. Barroso, az Európai Bizottság elnökének ismertetője az Európai Tanács 2011. október 23-i ülésére EURÓPA NÖVEKEDÉSI FORRÁSAI J.M. Barroso, az Európai Bizottság elnökének ismertetője az Európai Tanács 2011. október 23-i ülésére Útiterv a stabilitás és a növekedés felé 1. Határozott válasz Görögország

Részletesebben

Infokommunikációs tervek 2025

Infokommunikációs tervek 2025 Infokommunikációs tervek 2025 Kelemen Csaba főosztályvezető 2018. szeptember 25. 1. Szakpolitikai területek 2. A megkezdett munkák. Célok és státusz. 3. Új célok 2025-ig Rövid tartalomjegyzék SZAKPOLTIKAI

Részletesebben

Innováció a Horizont 2020 programban. Csuzdi Szonja főosztályvezető Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya NKFIH 2015. 02. 26 ELTE Innovációs Nap

Innováció a Horizont 2020 programban. Csuzdi Szonja főosztályvezető Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya NKFIH 2015. 02. 26 ELTE Innovációs Nap Innováció a Horizont 2020 programban Csuzdi Szonja főosztályvezető Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya NKFIH 2015. 02. 26 ELTE Innovációs Nap Horizon2020 költségvetése (milliárd euró) 2,7; 3% 1,9; 2% 3,2;

Részletesebben

Konjunktúrajelentés 2009

Konjunktúrajelentés 2009 Konjunktúrajelentés 2009 Az üzleti helyzet és várakozások A befektıi környezet A DUIHK 15. konjunktúrafelmérése Dirk Wölfer 2009. április 21. 1 Mőködı tıke befektetések az újrabefektetett tıke stabilizálja

Részletesebben