A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Átírás

1 Vagyongyarapodás a tényállás tisztázása, megtakarítás Fejér Megyei Bíróság 10.K /2006/11. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fejér Megyei Bíróság a dr. Pataki Márta (címe) ügyvéd által képviselt I.rendű felperes neve(címe) I. r., valamint az ugyancsak a dr. Pataki Márta ügyvéd által képviselt II.rendű felperes neve(címe) II. r. felperesnek,- a dr. Nagy Zsuzsanna jogtanácsos által képviselt APEH Központi Hivatal Közép-dunántúli Kihelyezett Hatósági Osztály, mint az APEH Hatósági Főosztály Közép-dunántúli Kihelyezett Hatósági Osztály Fejér Megyei Részlege (Székesfehérvár, ástya u. 8.) alperes jogutóda ellen, adóügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben meghozta az alábbi í t é l e t e t : a bíróság hatályon kívül helyezi az alperes számú másodfokú határozatát az APEH Fejér Megyei Igazgatóság Magánszemélyek és Egyéni Vállalkozók Ellenőrzési Főosztály Magánszemélyek és Egyéni Vállalkozók Ellenőrzési Osztálya számú elsőfokú határozatára, valamint az alperes számú másodfokú határozatát az APEH Fejér Megyei Igazgatósága Magánszemélyek és Egyéni Vállalkozók Ellenőrzési Főosztály Magánszemélyek és Egyéni Vállalkozók Ellenőrzési Osztálya számú elsőfokú határozatára is kiterjedően és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezi. Az eljárás során felmerült illetéket az állam viseli. Az eljárás során a felek a költségeiket maguk viselik. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincsen helye. I n d o k o l á s A felperesek házastársak. Az alperes évekre mindkét felperesnél, külön eljárásban, személyi

2 jövedelemadó bevallás utólagos ellenőrzését végezte. Ennek során az I. r. felperes terhére évben személyi jövedelemadó adónemben ,-Ft adókülönbözetet, évre ,-Ft adókülönbözetet, összesen ,-Ft adókülönbözetet állapított meg, mely egyben adóhiánynak is minősül. A ,-Ft adóhiány után ,-Ft adóbírságot és ,-Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az alperes számú másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Az alperes a II. r. felperes terhére személyi jövedelemadó adónemben évre ,-Ft adókülönbözetet, évre ,-Ft adókülönbözetet, összesen ,-Ft adókülönbözetet állapított meg, mely egyben adóhiánynak is minősül. Az ,-Ft adóhiány után ,-Ft adóbírságot és ,-Ft késedelmi pótlékot állapított meg. Az elsőfokú határozattal szemben benyújtott fellebbezés alapján az alperes számú másodfokú határozatával helyben hagyta az elsőfokú határozatot. Mind az I. r., mind a II. r. felperes keresetet nyújtott be az alperesi határozattokkal szemben. A bíróság az I. r. alperes által K /2006. ügyszámon indult ügyhöz egyesítette a II. r. felperes által K /2006. ügyszámon indult ügyet. Az alperesi első fokú adóhatóság határozatában az I. r. felperes tekintetében az ellenőrzés alá volt időszakot és évben határozta meg, és személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányult. A vizsgálatot az alperes azért rendelte el, mert az I. r. felperes a vizsgált évekre nullás személyi jövedelemadó bevallást nyújtott be. Miután az alperes bevallást kiegészítő nyilatkozatra hívta fel, I. r. felperes nyilatkozata szerint évben ,-Ft, évben ,-Ft előző évek megtakarításaiból származó jövedelem szolgált a kiadások fedezetéül. Az alperesi vizsgálat ideje alatt az I. r. felperes nyilatkozott arról, hogy milyen adózott vagy adómentes jövedelemmel tudja igazolni az előző évek megtakarításait. Nyilatkozatában az I. r. felperes bérleti díjból származó jövedelmeket, valamint ingatlan értékesítéséből származó jövedelmet igazolt, valamint gépkocsi vásárlás illetve eladásokkal kapcsolatos adásvételi szerződéseket mutatott be. Nyilatkozott arra is, hogy a vizsgált évet megelőzően társasági üzletrészt is értékesített. Az alperes táblázatba foglalta 1991-től kezdődően az I. r. felperes adásbevallásaiban szereplő nettó összegeket, melyet csökkentett a KSH adatai alapján az adott évre figyelembe vett létminimum összegével, mint a ténylegesen szükséges és felmerülő költségek összegével. A kettő összeg különbözetét megtakarításként vette figyelembe. E táblázatban szerepeltette az adóbevallásban szereplő nettó jövedelem összegeken felül azokat a bevételeket, amelyekre az I. r. felperes a vizsgálat során

3 hivatkozott és amelyek mint nem rendszeres jövedelem az adott évben rendelkezésére álltak, így pl. az ingatlanértékesítésből, gépkocsi értékesítésből származó jövedelmek, bérleti jövedelem, üzletrész értékesítéséből származó jövedelem. Ugyancsak figyelembe vette az alperes azokat a kiadásokat is, amelyek az adott évben jelentkeztek. Így az üzletrész megvásárlásával, ingatlan vásárlásával, ingatlanba történő beruházással összefüggésben felmerülő költségeket, kiadásokat, gépkocsi vásárlás költségeit. Az alperes megállapításai alapján a vizsgált évben a felperesnek az előző időszak megtakarításaiból nem állt rendelkezésre olyan összeg, amely saját létfenntartását biztosította volna, ezért az így feltárt adóalapot annak az évnek a jövedelméhez számította hozzá, amelyre nézve a jövedelem eltitkolást megállapította. Hivatkozott a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. tv. 1. (3) bekezdésére, illetve a 4. (1) bekezdésére. Az alperes az Adózás rendjéről szóló évi XCII. tv. (Art.2.) 108. (1) és (2) valamint (3) bekezdés c) pontja alapján becslést alkalmazott, miután álláspontja szerint alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapjának a megállapítására. Az I. r. felperesnek a 2002., években a megélhetés fedezeteként megjelölt jövedelem adatai és ellenőrzést megelőző időszakok személyi jövedelemadó bevallásban szereplő jövedelme adatait, illetve egyéb jövedelmei, bevételei adatait, valamint az abból származó lehetséges megtakarítások között nagymértékű eltérés mutatkozott. Ez indokolta a becslési eljárás alkalmazását. Felperes adóbevallásában szereplő bevételek, valamint az I. r. felperes nyilatkozatai, további bevételek, illetve kiadások összevetése alapján azt állapította meg, hogy a létminimumhoz képest, összesen ,-Ft hiány mutatkozott adózott vagy adómentes jövedelem igazolása hiányában. Miután a vizsgálat és évekre vonatkozott, az ezekben az években fedezethiányként mutatkozó összegek kerültek egyéb jövedelemként megállapításra az I. r. felperes terhére évben ,-Ft, évben ,-Ft. összegben. Az alperes hivatkozott határozatában az Art. 99. (1) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségre, mely alapján az adózónak a fedezet meglétét igazoló, rendelkezésre álló bizonylatokat, információkat elő kell terjeszteni. Az elvárható az adózótól, hogy saját nyilatkozatát, hitelt érdemlő dokumentummal támassza alá és így igazolja a fedezet meglétét. Az az adózói nyilatkozat, hogy a rendelkezésére álló pénz az előző évek megtakarítása, önmagában bizonyító erővel nem rendelkezik. Az alperes által készített táblázatból pedig egyértelműen kitűnik, hogy az adózónak az előző évekből nem lehetett megtakarítása, mivel akkor is fedezethiányos volt. Megállapította, hogy az elsőfokú adóhatóság jogszerűen alkalmazta a becslési eljárást az Art (5) bekezdése, valamint az Art (1) bekezdése alapján, miután az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincsen arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege. Az alperes a bevétel és a kiadások egy részének

4 ismeretében valószínűsítette az adóalapot. Az I. rendű felperes fellebbezését elbírálva az alperes helybenhagyta az első fokú határozatot. Az alperesi első fokú adóhatóság a II. r. felperesnél is bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le személyi jövedelemadó adónemben évekre vonatkozott. A vizsgált időszakon belül az alperes személyi jövedelemadó adónemben az adóhiányt és évekre nézve állapította meg. A vizsgálat módszerét tekintve az alperes hasonló képen járt el, mint az I. r. felperes esetében. Egyrészt figyelembe vette a II. r. felperes által az adóbevallásában bevallott jövedelmeket, melyek a vizsgált időszakban a minimálbér összegével egyeztek meg. Ezen túlmenően az adott évre vonatkozó KSH számításik szerinti létminimumot tekintette, mint a létfenntartáshoz szükséges kiadások összegét. A II. r. felperes által bevallott jövedelem, valamint a létminimum különbözetét megtakarításként vette figyelembe. A II. r. felperes rendelkezésére álló jövedelmek tekintetében a számításait korrigálta az adott évre vonatkozó egyéb forrásból származó bevételekkel függetlenül attól, hogy a felperes azt a bevallásában szerepeltette-e vagy sem. Így a bevallások között vette figyelembe a kizárólagosan a II. r. felperes tulajdonában álló ingatlan értékesítéséből származó jövedelmet, a kizárólagosan a II. r. felperes tulajdonában álló ingatlan hasznosításából, bérbeadásából származó jövedelmet, valamint a közös tulajdonban álló ingó és ingatlan vagyon értékesítéséből származó jövedelemnek a II. rendű felperesre jutó részét és az értékpapír értékesítéséből befolyt jövedelmeket. Ugyanígy a kiadások között a közös tulajdonban álló ingó és ingatlan vagyon megszerzésére fordított összegeket, a közös tulajdonban álló vagyontárgyakkal kapcsolatos beruházási összegeket, valamint a kizárólagosan a II. r. felperes tulajdonában álló ingó, illetve ingatlan vagyon megszerzésével kapcsolatos kiadásokat vette figyelembe. Miután a II. r. felperes a vizsgált időszakban években a minimálbért kereste - mint munkaviszonyból származó jövedelem - és egyik évben sem rendelkezett egyéb forrásból származó jövedelemmel, ugyanakkor ezen időszakban a II. r. felperes ingatlanokat vásárolt, beruházott és értékesített, ezeknek a fedezete a bevallásban szereplő minimálbérből nem volt biztosított, az alperes álláspontja szerint. A II. r. felperes nyilatkozata, valamint a csatolt szerződések alapján vette figyelembe az alperes azokat a bevételeket és kiadásokat, amelyekkel korrigálta a II. r. felperesnek a vizsgált években rendelkezésére álló jövedelmét. Megállapította, hogy a II. r. felperes esetében összesen ,-Ft hiány mutatkozott az adózott vagy adómentes jövedelem igazolása hiányában a megtakarítások tekintetében. A vizsgált évekre vonatkozóan ez azt jelenti, hogy évben ,-Ft, évben pedig ,-Ft fedezet hiány mutatkozott.

5 Az alperes azt a II. r. felperes által tett nyilatkozatott, miszerint a fedezethiányként, alperes által meghatározott összeg az előző évek megtakarításaiból származott, arra tekintettel, hogy a II. r. felperes ezt hitelérdemlően bizonyítani nem tudta, nem vette figyelembe. A fedezethiányként jelentkező összeget adózatlan jövedelemnek minősítette, mely után adófizetési kötelezettséget állapított meg az Szja. tv. 1. (3) bekezdése, valamint 4. (1) bekezdése alapján. A II. r. felperes esetében is az Art (1) bekezdésébe és (2) bekezdésébe foglaltak szerint, figyelemmel a 108. (3) bekezdés c) pontjára, alkalmazta a becslést, miután megállapította, alaposan feltételezhető, hogy az adózó iratai nem alkalmasak a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapjának a megállapítására. Az alperes az adott évre a II. r. felperest terhelő személyi jövedelemadó fizetési kötelezettséget az adóbevallásban szereplő munkaviszonyból származó jövedelem, valamint az alperes által megállapított és általa kimutatott megtakarítási táblázat adott évre jelentkező hiány összegének egybevetése alapján határozta meg, mint adóalapot, amely után meghatározta a fizetendő személyi jövedelemadó összegét. Az összevont adóalap adóját csökkentette az adójóváírás, a nem megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék és a 3 gyermek utáni családi kedvezménnyel. Alperes a II. r. felperes fellebbezését követően az elsőfokú határozatot helyben hagyta. Felperes mind az I. r., mind a II. r. felperes által benyújtott keresetekben az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte és az elsőfokú adóhatóság új eljárás lefolytatására kötelezését. Hivatkozott arra, hogy mind az I. r., mind a II. r. felperes az ellenőrzés során felvett jegyzőkönyvben, majd a fellebbezésben is többször hivatkozott arra, hogy a vizsgálattal érintett években a kiadások fedezete a korábbi évek megtakarítása volt. Annak ellenére, hogy az I. r. felperes esetében az ellenőrzés és év személyi jövedelemadó ellenőrzése volt, míg a II. r. felperes esetében évekre vonatkozott az alperes 1991-ig visszamenően ellenőrizte a személyi jövedelemadó bevallásokban szereplő jövedelmeket és ennek alapján állapította meg a megtakarítás lehetőségét. Álláspontja szerint az I. r. és II. r. felperes becsatolta azokat az ingatlan értékesítésekről készült adásvételi szerződéseket, amelyek megfelelően bizonyították, hogy nem állapítható meg a felperesek esetében egyrészt a fedezethiány, másrészt pedig az Art. 99. (1) bekezdése alapján az együttműködési kötelezettségüknek is eleget tettek a felek. Hivatkozott arra, hogy csatolták a felperesek az ellenőrzés során azt az június 14-én kelt üzletrész átruházási szerződést, valamint az azzal egyidőben készült jegyzőkönyvet, amelyből megállapítható, hogy a felek részére ebben az évben fizették vissza az évben tagi hitelként befizetett összeget, fejenként ,-Ft-ot. Ezen felül kft. üzletrész értékesítéséből fejenként további ,-Ft bevételhez

6 jutottak. Hivatkoztak ezen túlmenően a felperesek arra is, hogy évben a kft. neve létrejöttét követően a kft. 54 millió forint értékben vásárolt meg egy Sz-i,... ingatlant, mely alátámasztja a felperesek által nyújtott tagi hitel valós voltát, illetve azt, hogy ilyen összegű megtakarítással évben rendelkeztek. A peres eljárás során nyilatkozott mind az I. r., mind a II. r. felperes, hogy az 1979-es házasságkötést követően az ingatlan-nyilvántartásban kizárólagosan valamelyik házastárs nevén lévő ingatlan ténylegesen a házastársi közös vagyon részét képezi és ezen ingatlanok tekintetében elék a másik házastárs ½-ed arányú ingatlannyilvántartáson kívüli tulajdonát. Ezen túlmenően nyilatkoztak arra, hogy valamennyi, a házasság fennállása alatt szerzett ingóság is a házastársi közös vagyon részét képezi. I. r. felperes hivatkozott arra, hogy az alperes által végzett jövedelem kimutatás nem tartalmazza a valós jövedelem adatokat. Egyrészt hivatkozott arra, hogy az alperes által a megtakarítások számításánál figyelembe vett időszakban, évet követően harmadik gyermeke születése révén gyest vett igénybe. A gyes összege a bevallásában is szerepel, az alperes ugyanakkor ezt az összeget nem vette figyelembe a jövedelme meghatározásánál, ugyanígy a három gyermekre tekintettel kapott családi pótlék összegét sem. Mind I. r., mind II. r. felperes nyilatkozott arról, hogy évtől kezdődően a 80'- as évek közepéig, a 90'-es évek elejéig csirke és kacsa előneveléssel foglalkoztak, valamint zöldségtermesztéssel, illetve a csirke és kacsanevelés holtidejében, az őszi időszakban Cs-on káposzta savanyító, illetve savanyúság készítő üzemet üzemeltettek. Ezekből az évekből kb. 40 millió forint megtakarításuk származott, mely megtakarítás meglétét tanúbizonyítással kívánták igazolni. Hivatkozott arra, hogy az és év között a csirke és kacsa előnevelés során egy előnevelt csirkén kb ,-Ft, egy előnevelt kacsán kb ,-Ft haszon volt. Ezen túlmenően a vizsgált időszakban az alperes által figyelembe vettnél több ingatlan volt a tulajdonukban, és ingatlanokat bérbeadás útján is hasznosítottak. Ezen túlmenően 2000-től 2004-ig a háztartásukban befogadó nyilatkozat alapján lakott R-ból két személy, akik a felperesek megélhetéséhez összesen ,-Ft-tal hozzájárultak, mely ténylegesen a lakás fenntartási költségeihez való hozzájárulást jelentette. Téves az alperes által felállított táblázatban az a számítás, miszerint a Sz-i,... szám alatti ingatlan felújítására, mely ingatlant a felek 1994-ben 2-3 millió forintért vásárolták és ,-Ft értékesítették júniusában, ,-Ft beruházás történt volna. Az ingatlan értékesítése szerkezetkész állapotban történt, a II. r. felperesnek pedig az alperes előtt tett ,-Ft-os beruházási értékről tett nyilatkozata tévedés volt, valójában a beruházás ,-Ft összeget tett ki. Tévesen vette figyelembe az alperes a családi, eltartotti létszámot is, hiszen

7 2000. évtől kezdődően a nagyobbik gyermekük már az élettársával élt, így az 1 főre jutó kiadás összege is csökken. A II. r. felperes évtől az Egyesült Államokban dolgozott, mely időszakból származó jövedelmet az alperes nem vette figyelembe évben mind az I. r., mind a II. r. felperes 6+9 millió forint, összesen 15 millió forint kölcsönt nyújtott magánszemély részére év végi visszafizetési határidővel. Alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy az alperes a vizsgálat során a felperesek által rendelkezésre bocsátott valamennyi szerződést, bizonylatot megvizsgált. Az I.-II. r. felperes az ellenőrzés során az alperes felhívására azt kívánta bizonyítani, hogy rendelkeztek a kiadásaik fedezetéül szolgáló bevételekkel a vizsgált időszakban. Az alperes vizsgálta azt, hogy valóban rendelkeztek-e akkora jövedelemmel, amelyekkel a kiadásokat fedezni tudták. Ennek alapján jutott arra a következtetésre, hogy az I. és II. r. felperes személyi jövedelemadó bevallásában nem szereplő bevételek és jövedelem fedezeteként megjelölt megtakarítások az előző évek megtakarításaiból nem keletkezhettek. A bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékok egybevetése alapján jutott a revízió arra a meggyőződésre, hogy adózónál az ellenőrzést megelőző időszakok személyi jövedelemadó adatai, továbbá a felperesek egyéb jövedelmei, bevételei és kiadásai alapján becslési eljárás lefolytatása indokolt, miután a felperesek nem igazolták és nem bocsátották a vizsgálat rendelkezésére valamennyi olyan dokumentumot, amelyek a megtakarításokat alátámasztották volna. Az Art (1) bekezdése alapján a becslés módszerével állapította meg az alperes a vizsgált évekre vonatkozóan az adóalapot, miután az adóhatóság megállapítása szerint adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nem volt arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmek együttes összege. Hivatkozott az alperes arra, hogy az Art (3) bekezdése alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. Az alperes vizsgálata azért nem terjed ki az évet megelőző időszakra, mert a felperesek azokat a megtakarításokat, amelyekre hivatkoztak dokumentumokkal bizonyítani nem tudták. Az alperes valamennyi, a közigazgatási eljárás során a felperesek által csatolt iratot egyenként és összességében is értékelte, azok valamennyi adatát táblázatokba rendezte és kimutatta, hogy a felpereseknek a vizsgált időszakban nem volt megtakarításuk, hanem fedezethiány mutatkozott, annak ellenére, hogy az alperes a megtakarítások lehetőségét igen tág körben vette figyelembe. Megélhetési költségként

8 csupán a létminimum összegét vette figyelembe, és az adóbevallásban szereplő nettó jövedelem valamint a létminimum különbségét teljes egészében megtakarításként számolta el annak ellenére, hogy a felperesek nem a létminimumnak megfelelő életszínvonalon éltek, melyre utal az is, hogy a vizsgálattal érintett időszakban a felperesek a gyermekük részére is vásároltak személygépkocsit. Hivatkozott az alperes arra, hogy annak ellenére, hogy a felpereseket együttműködési kötelezettség terhelte, az alperes felhívására ellenére csak részben bocsátották az alperes rendelkezésére azokat az iratokat, adásvételi szerződéseket, jegyzőkönyveket, amelyek a felperesek rendelkezésére álló jövedelmet, illetve a megtakarítások nagyságát alátámasztották volna. A felperesek csak a peres eljárás során csatoltak több adásvételi szerződést, illetve D.S. nyilatkozatát is. Így az alperesnek a felperes hallgatása révén nem volt és nem is lehetett információja olyan jövedelmekről, amely jövedelmek meglétéről a felperesek csupán a peres eljárás során nyilatkoztak, illetve bizonyították. Hivatkozott az alperes arra, hogy a felperes által a megtakarítások között figyelembe venni kívánt jövedelmek teljes egészében megtakarításként nem vehetők figyelembe. A felperes előkészítő irata (5. sorszámú beadvány és mellékletei) csupán a felperes bevételeit tartalmazza, a megélhetési költségekre, a később értékesített ingó és ingatlanvagyon beszerzési költségeire, így a sz-i ház, a b-i telek, a B. utcai telek, a B. P., D. utcai lakás eladása stb. nem tér ki. Ugyanakkor mindezeknek a beszerzéseknek költségei és ráfordításai voltak, ezeknek a személyi jövedelemadó bevallásokban meg kellett volna jelenniük. Hivatkozott az alperes arra, hogy a II. r. felperes közokiratban nyilatkozott az (utca neve) szám alatti házra fordított beruházási költségekről, így nem tartotta megalapozottnak a a téves nyilatkozattételre vonatkozó előadást azt is figyelembe véve, hogy a II. r. felperes nyilatkozataként szereplő beruházási összeg nem csupán számmal, hanem kiírva is megjelenik a jegyzőkönyvben és ezt a jegyzőkönyvet a II. r. felperes aláírta. Ugyanígy álláspontja szerint a felperesek nyilatkozata részben annak a függvényében is változott az eljárás során, hogy milyen fedezetet kell igazolni. Ebben a körben egyrészt hivatkozott az (utca neve) szám alatti lakáson végzett beruházási költségek alakulásával kapcsolatos felperesi nyilatkozatra, valamint a Chrisler New Yorker típusú gépkocsi beszerzési értéke tekintetében módosuló felperesi nyilatkozatra. A felpereseknek azon előadására, miszerint évtől kezdődően csirke és kacsatenyésztéssel, illetve egyéb más gazdasági tevékenységgel (zöldségtermesztés és értékesítés, valamint savanyítás) foglalkoztak, előadta, hogy felperesek hitelt érdemlően nem tudták igazolni azt, hogy milyen összegű jövedelmük keletkezett e tevékenységből, illetve milyen megtakarításuk. A felperesek által tanúként megjelölt személyek nyilatkozata, miszerint a csirkenevelés során 20-50,-Ft, illetve a kacsanevelés során ,-Ft az elérhető nyereség egy állaton, ez önmagában hitel érdemlő bizonyítéknak nem tekinthető, és nem igazolja a felperes által megjelölt, mintegy 40 millió forintos megtakarítás meglétét. Ezen túlmenően a felperesek közötti évekre mezőgazdasági

9 tevékenységből származó 40 millió forint megtakarítást jelöltek meg, ugyanakkor az ennek az alapjául szolgáló jövedelem a felperesek bevallásaiban nem jelent meg. Az alperes álláspontja szerint a bevételek valószínűsítéséhez a felperesnek meg kell neveznie a vevőit is, ilyen nagy értékű értékesítésnek, gazdálkodó szervezetek felé is kellett történnie, és csak így van mód az ár és a mennyiség ellenőrzésére. Az alperesnek ugyancsak nem állnak rendelkezésére a Gyes, a Gyed és a családi póték adatai, ebben a körben ugyancsak a felperesnek kell adatokat szolgáltatnia. Az alperes vitatta a D.S. által tett nyilatkozatban szereplő ,-Ft-nak a felperesi bevételek között teljes egészében való figyelembe vételét. Mind a felperes, mind pedig az alperes perköltség megállapítását kérte. A bíróság álláspontja szerint a felperes keresete részben megalapozott. Az Adózás rendjéről szóló évi XCII. tv. (Art.2.) 97. (4) bekezdése szerint az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani, kivéve, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi. Az (5) bekezdés szerint bizonyítási eszközök és bizonyítékok különösen az irat, a szakértői vélemény, az adózó képviselője, alkalmazottja, illetőleg más adózó nyilatkozata, a tanúvallomás, a helyszíni szemle stb. Az Art. 95. (1) bekezdése szerint az ellenőrzést az adóhatóság az adó, a költségvetési támogatás alapjának, összegének megállapításához szükséges iratok, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások, ideértve az elektronikus úton tárolt adatokat is, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával folytatja le. Az Art. 1. (5) bekezdése szerint, többek között az adózó köteles a jogait jóhiszeműen gyakorolni és elősegíteni az adóhatóság feladatainak végrehajtását. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a bíróság azt állapította meg, hogy az alperes az Art. 97. (4) bekezdése szerinti tényállás felderítési és tisztázási kötelezettségének nem tett eleget. Az I. r. és II. r. felperesek ugyanakkor megsértették az Art. 1. (5) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettséget, valamint az Art. 95. (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kötelezettséget is akkor, amikor az alperes felhívására az adó alapjának a megállapításához szükséges adatokat, iratokat, bizonylatokat nem illetve csak részben bocsátották az adóhatóság rendelkezésére. Ezt támasztja alá az, hogy a bírósági eljárás során az I. r. és II. r. felperes több olyan bizonyítékot csatolt, amelyeket a felperes rendelkezésére álló jövedelem számításánál figyelembe kell venni. Így további ingatlan vásárlásról, illetve értékesítéséről szóló adásvételi szerződéseket, D.S. nyilatkozatát, valamint nyilatkozott az I. r. felperes arról is, hogy jövedelemként rendelkezésére állt a Gyes a Gyed és a

10 családi pótlék összege is. A bírósági eljárásban nyilatkozott úgy mind az I. r., mind a II. r. felperes, hogy az évben történő házasságkötésüket követően szerzett valamennyi ingó, illetve ingatlan vagyon esetében, amely az egyik vagy másik fél kizárólagos tulajdonaként szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban, a házastársi közös vagyonba tartozást elismerik. Ebből következően az alperes nem is volt abban a helyzetben, hogy teljes körűen fel tudja tárni a vizsgált időszakra nézve azt, hogy az I. r. és a II. r. felperes ténylegesen milyen jövedelemmel és abból milyen megtakarítással rendelkezett. Az alperes jogszerűen alkalmazta a becslés módszerét. Az Art (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A 109. (1) bekezdése szerint, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is, az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. Az alperes rendelkezésére álló adatok alapján az I. r. felperes által és évre benyújtott nullás adóbevallás, valamint a vizsgálat során feltárt jövedelmek alapján az alperes jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy az I. r. felperes vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincsen arányban az I. rendű felperes jövedelme. Ugyanígy nincsen arányban a II. rendű felperes bevallott jövedelme a vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal. Arra nézve, hogy ténylegesen milyen összegű jövedelem állt az I. r. és II. r. felperes rendelkezésére a vizsgált időszakban, az alperes - az utóbb feltárt bizonyítékokat is figyelembe véve - a tényállást teljes körűen felderíteni nem tudta.. Ezért a megismételt eljárás során az alperesnek számba kell vennie valamennyi, a felperesek által a közigazgatási és a bírósági eljárás során becsatolt ingó és ingatlan vagyon értékesítéséről, illetve vásárlásáról rendelkezésre álló bizonylatot és a felperesek jövedelménél azt számításba kell venni. Ennek során figyelembe kell venni a felperesek által tett nyilatkozatban szerepelteket is, miszerint évtől kezdődően megszerzett valamennyi vagyon tekintetében a közös vagyonba tartozást elismerik. Egyébként a felperesek nyilatkozatának hiányában sem helytálló az alperesi határozatnak az a megállapítása és következtetése, miszerint a valamelyik fél kizárólagos tulajdonában álló ingó vagy ingatlan vagyon hasznosításából származó jövedelmet csupán a tulajdonos jövedelménél vette figyelembe. Ez ellentétben áll a Házasságról, a családról és a gyámságról szóló évi IV. tv. (Csjt.) 27. (1) bekezdésébe foglaltakkal, miszerint a házastársi közös vagyonba tartozik többek között

11 a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. Ebből következően bármelyik fél különvagyonába tartozó ingatlan bérbeadásából származó jövedelem a házastársi közös vagyonnak a része, így mindkét fél jövedelménél számításba kell venni, a tulajdoni aránynak megfelelően. Az Art. 97. (4) bekezdése alapján a tényállás felderítési kötelezettség az alperest terheli. Ugyanakkor a felpereseket terheli, hogy az alperes rendelkezésére bocsássák mindazokat a bizonyítékaikat, amelyek a vizsgált évre vonatkozó adóalap megállapításánál számításba kell, hogy kerüljön. Az Art. 95. (1) bekezdéséből következik, hogy az ellenőrzést az adóhatóság az adó, a költségvetési támogatás alapjának, összegének megállapításához szükséges iratok, bizonylatok könyvek nyilvántartások, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával folytatja le. Ennek során az alperesnek a felperes által felajánlott valamennyi bizonyítási eszközt értékelni kell, köztük magának a félnek a nyilatkozatát, a tanúvallomásokat, illetve azt a körülményt is, hogy a jövedelmet nem csak legális forrásból, pénzügyi jogszabályoknak megfelelően szerzett bevételek tekintetében lehet igazolni. Ezeknek a bizonyítékoknak azonban hitelt érdemlő bizonyítékoknak kell lennie. A bizonyítandó tény hitelt érdemlő igazolása a felperesek kötelezettsége. A felperesek által felajánlott bizonyítékok ismeretében kell az alperesnek azt eldönteni, hogy arányban áll-e az adózó vagyongyarapodásával és életvitelére fordított kiadásaival az a jövedelem, amely áll egyrészt a felperes által bevallott jövedelemből, az adómentes jövedelmekből, illetve az olyan egyéb, más jövedelmekből, amelyek a felperesek rendelkezésére álltak függetlenül attól, hogy ezután a jövedelem után az adóbevallási és adófizetési kötelezettséget teljesítették-e a felperesek. A jövedelmek között számításba kell venni az olyan jövedelmet is, amely bevallási kötelezettség alá nem is esik. Amennyiben az alperes azt állapítja meg, hogy nincsen arányban a felperesek vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásaival az így az alperes tudomására jutott jövedelem, ebben az esetben az alperesnek az Art a szerinti becslési eljárást kell lefolytatnia annak megállapítása érdekében, hogy az I. r. és II. r. felperesnek milyen jövedelemre volt szüksége ahhoz, hogy a megállapított vagyongyarapodást, illetve az életvitelét fedezni tudja. Ugyanakkor a felperesnek lehetősége van arra, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés hitelt érdemlő adatokkal igazolja az Art (3) bekezdése alapján. Ebből következik azonban az is, hogy önmagában a felperes előadása, amennyiben az egyéb, más bizonyítékokkal nincsen alátámasztva, hitelt érdemlőnek nem tekinthető. Alperesnek ugyanakkor a határozata indokolásában számot kell adnia arról is, hogy a felperes által felajánlott bizonyítékot, vagy bizonyítást miért nem fogadja el, miért nem tekinti azt hitelt érdemlőnek. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adómegállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is

12 vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerinti vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett (Art (3) bekezdése). A perbeli esetben az eljárás jelen szakaszában a felperesek még nem igazolták hitelt érdemlően azt, hogy az év közötti időszakban 40 millió forint megtakarításuk keletkezett volna. Nem állnak hiteles adatok rendelkezésre a felperesek által folytatott mezőgazdasági kistermelésből származó bevétel összegére, illetve a költségekre nézve és így a felperesek rendelkezésére álló jövedelem, és az ebből származó megtakarítás összegére nézve sem. Ugyancsak nem bizonyította a II. r. felperes azt, hogy a külföldi munkavégzéséből származóan milyen összegű megtakarítása keletkezett. A II. r. felperes által külföldön végzett munkának a pontos helye, ideje, tartalma, az abból szerzett jövedelem összege, annak M-ra kerülése nem állapítható meg. A II. r. felperes hiteles adatokat nem szolgáltatott a külföldi munkavégzésből származó bevételre, illetve jövedelemre vonatkozóan. Ugyancsak nem vehető figyelembe az I. r. és II. r. felperes megtakarításainál azoknak a társaságoknak a vagyona, illetve a társaságok részéről történő beruházás, amely társaságoknak egyébként a felperesek a tagjai voltak, hiszen a felperesek személyes vagyona, illetve a társaság vagyona egymástól elkülönül. Így a felperesek előadásával ellentétben a felperesi megtakarításoknál a kft. neve által évben történő ingatlan vásárlás ugyancsak nem vehető figyelembe. Miután a felpereseket terheli a bizonyítása annak, hogy hitelt érdemlő adatokkal igazolják az alperes által, a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést, a felperesek érdekében áll az is, hogy akár az elévülési időn túli időszakra nézve is a bizonyítékaikat előadják és a felperesek által hivatkozott megtakarítások meglétét igazolják. Mindezek alapján a bíróság a rendelkező részben írtak szerint hatályon kívül helyezte az alperesi határozatokat és új eljárás lefolytatására kötelezte az alperest a rendelkező részben írtak szerint. A megismételt eljárás során az alperesnek az ítélet indokolásában kifejtettek szerint kell meghatározni az I. r. és II. r. felperes esetében az adóalapot, figyelemmel az Art és ába foglaltakra is. Az I. r. és II. r. felperes a közigazgatási eljárás során az együttműködési kötelezettségének csak részben tett eleget. Ennek következtében az alperes a tényállást teljes körűen nem tudta felderíteni, mely az alperesi határozat hatályon kívül helyezésére és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezéséhez vezetett. Ezért a bíróság a perköltséget a Pp. 81. (1) bekezdése alapján határozta meg úgy, hogy az eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik Miután a bíróság az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte, az eljárás során felmerült illeték az államot terheli. Székesfehérvár, január 17.

13 Gieszné dr. Boda Orsolya bíró

14 Kfv.I /2007/5.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Pataki Márta ügyvéd által képviselt(i.rendű felperes címe) I. r. és II.rendű felperes neve (II.rendű felperes címe) II. r. felpereseknek a dr. Nagy Zsuzsanna jogtanácsos által képviselt Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatal Közép-dunántúli Kihelyezett Hatósági Osztály, mint az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Hatósági Főosztály Közép-dunántúli Kihelyezett Hatósági Osztály Fejér Megyei Részlegének jogutódja alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében a Fejér Megyei Bíróság január 17-én kelt K /2006/11. sorszámú jogerős ítélete ellen az alperes részéről 12. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fejér Megyei Bíróság K /2006/11. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, az I. és II. r. felperesek keresetét elutasítja. Kötelezi az I. r. felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek (húszezer) forint első fokú és (tízezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Kötelezi a II. r. felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek (tízezer) forint első fokú és (ötezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Kötelezi az I. r. felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra (ötvenháromezer-egyszáz) forint kereseti és (ötvenháromezer-egyszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Kötelezi a II. r. felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra (harmincezer-kettőszáz) forint első fokú és (harmincezer-kettőszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s Az adóhatóság évekre mindkét felperesnél - külön-külön eljárásban - személyi jövedelemadó (továbbiakban szja) adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott első fokú határozatban az adóhatóság kötelezte az I.r. felperest Ft szja, Ft adóbírság, Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az I.r. felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a számú határozatában az első fokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését a évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 91. (4) bekezdésében, aiban, az évi CXVII. törvény (továbbiakban SZJA tv.) 1. (3) bekezdésében, 4. (1)

15 bekezdésében, a és 31. -aiban foglaltakra alapította. Az alperes határozatában megállapította, hogy az I.r. felperes a két egymást követő évben 0 Ft adattartalmú szja bevallást nyújtott be, és az egymást követően évben jövedelme nem érte el a mindenkor minimálbért, bérbeadási tevékenységet pedig nem folytatott. A felperes vagyongyarapodásával, életvitelére fordított kiadásaival nincs arányban az adómentes, a bevallott és bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, ezért az adó alapját becsléssel állapította meg. Rögzítette, hogy a felperesnek állításával ellentétben a vizsgált időszakban nem megtakarítása, hanem fedezethiánya mutatkozott, és ezt a fedezethiányt állapította meg adóalapként. A revízió eredményeként hozott első fokú határozatban az adóhatóság a II.r. felperest kötelezte Ft szja adókülönbözet, Ft adóbírság, Ft késedelmi pótlék megfizetésére. A II.r. felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a számú határozatában az első fokú határozatot helybenhagyta. Az alperes érdemi döntését ugyanazon törvényhelyekre alapította, mint az I.r. felperes esetében. Az alperes megállapította, hogy a II.r. felperes a vizsgált időszakban mindig a minimálbért kereste, mint munkaviszonyból származó jövedelmet, és egyik évben sem rendelkezett egyéb más forrásból származó jövedelemmel, ugyanakkor ingatlanokat vásárolt, beruházott, értékesített, és a bevallásokban szereplő minimálbérek ezekre nem nyújtottak fedezetet. Az alperes azt állapította meg, hogy a II.r. felperesnek - állításával ellentétben - nem megtakarítása, hanem fedezethiánya volt. Az alperes becslést alkalmazott és a fedezethiány összegét tekintette adóalapnak. Az I. és II.r. felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését, vagy hatályon kívül helyezés mellett az első fokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte. A felperesek vitatták a becslés jogalapját, azzal érveltek, hogy az alperes nem tett eleget az Art. 97. (3), (4) és (6) bekezdése szerinti tényállás tisztázási kötelezettségének, a javukra szolgáló tényeket, körülményeket nem tárta fel. Arra hivatkoztak, hogy a vizsgált időszakban megélhetésüket, kiadásuk fedezetét az ezt megelőző időszakban megtakarított jövedelmük képezte, amely csirketenyésztésből, zöldségtermesztésből származott, és a tagi hitel kivételek is kellő fedezetet nyújtottak, gyes-hez, gyed-hez és családi pótlékhoz is hozzájutottak. A háztartásukba befogadott külföldi állampolgár és fia a közös megélhetés költségeihez Ft-tal hozzájárult. Az alperes megállapításával szemben nem 5, hanem 4 fő megélhetéséről kellett gondoskodniuk, és gépkocsit is értékesítettek. A házastársi életközösség idejére valamennyi ingatlan tekintetében elismerték a házastársak ½-d - ½-d arányú telekkönyvön kívüli tulajdonjogát és úgy nyilatkoztak, hogy valamennyi ingóságuk a házastársi közös vagyon részét képezi. A megyei bíróság az alperes és számú határozatait az első fokú határozatokra is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az alperest" új eljárás lefolytatására kötelezte, egyebekben akként rendelkezett, hogy a költségeiket a felek maguk viselik, a kereseti illetéket pedig az állam. A megyei bíróság a felperesek keresetét részben találta alaposnak, jogi álláspontja a következő volt:

16 Az alperes jogszerűen alkalmazta a becslést, de nem tett eleget az Art. 97. (4) bekezdése szerinti tényállás tisztázási kötelezettségének. Az I. és II.r. felperes megsértette az Art. 1. (5) bekezdése szerinti együttműködési, valamint az Art. 95. (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét, mivel az alperes felhívása ellenére nem, illetve csak részben bocsátotta az adóhatóság rendelkezésére a szükséges adatokat, iratokat, bizonylatokat. A felperesek csak a bírósági eljárás során csatoltak olyan bizonyítékokat, amelyeket a jövedelem számításánál figyelembe kell venni, ezért az alperesnek nem tudta teljes körűen felderíteni a tényállást. A megyei bíróság azt állapította meg, hogy a felperesek a bírósági eljárásban nem igazolták hitelt érdemlően, hogy mezőgazdasági tevékenységükből közötti időszakban 40 millió Ft megtakarítás keletkezett volna. A II.r. felperes nem bizonyította a külföldi munkavégzéséből származó megtakarítást. Az I. és II.r. felperesek javára nem vehető figyelembe azoknak a társaságoknak a vagyona, illetve beruházása, amelyeknek a tagjai voltak, mivel a személyes vagyon elkülönül a társaság vagyonától. A megyei bíróság az új eljárásra előírta, hogy az alperesnek ismételten számba kell vennie valamennyi közigazgatási és bírósági eljárás során becsatolt ingó- és ingatlan vagyon értékesítéséről, vásárlásáról rendelkezésre álló bizonylatot és figyelembe kell vennie azt, hogy a felperesek 1979-től megszerzett valamennyi vagyontárgy tekintetében elismerték a közös vagyonba tartozást. A felperesek javára kell értékelni a külföldi állampolgár közjegyző előtt tett nyilatkozatát, és a felperesek azon előadását, hogy jövedelemként rendelkezésükre állt még a gyes, a gyed és a családi pótlék összege is. Az első fokú bíróság perköltségre vonatkozó döntését a Pp. 81. (1) bekezdésében foglaltakra alapította. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, és a felperesek keresetének elutasítását, vagy az első fokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára. Az alperes azzal érvelt, hogy az első fokú bíróság eljárása és érdemi döntése nem felel meg a Pp. 3. (3) bekezdésében, 137. (1) bekezdésében, 143. (1) bekezdésében, 164. (1) bekezdésében, 336/A. (1) bekezdésében, 339/A. -ában, az Art. 1. (5) bekezdésében, 95. (1) bekezdésében, ában, az SZJA tv. 4. -ában foglaltaknak, téves jogértelmezésen, és okszerűtlen ténybeli és jogkövetkeztetéseken alapul. Az adóhatósági határozatok nem voltak jogszabálysértők, az első fokú bíróság érdemi döntését adójogi konzekvenciák levonására alkalmatlan bizonyítékokra tekintettel hozta meg". Az alperes külön vitatta a perköltségre vonatkozó ítéleti rendelkezést és annak indokolását is. Az I. és II.r. felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, azzal érveltek, hogy megtakarításaikat a peres eljárás során hitelt érdemlő bizonyítékokkal igazolták, a nem bizonyított tény, illetve körülmény pedig a terhükre nem értékelhető. Az alperes köteles lett volna az Art. 97. (6) bekezdése értelmében a javukra szóló tényeket is feltárni, de ezt elmulasztotta. Adásvételi szerződéseket, a gyes-re és gyedre, családi pótlékra vonatkozó okiratokat mellékeltek, kérték ezek figyelembe vételét. Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos a következők szerint:

17 A rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének, a bizonyítékok ismételt egybevetésének, felülmérlegelésnek, a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére álló iratok alapján dönt (Pp (1) bekezdése). A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között bírálhatja felül (Pp (2) bekezdése). A rendkívüli jogorvoslati eljárásban az alapeljárás során el nem bírált, fel nem merült tényre, bizonyítékra, jogcímre hivatkozni nem lehet. (Pp (1) bekezdése, 275. (1) bekezdése, BH , EBH ) Az előzőekben ismertetett rendelkezésekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság rögzíti, hogy a felperesek által kizárólag a rendkívüli eljárásban csatolt, alapeljárásban fel nem merült okiratokat nem vonta értékelési körébe, és a jogerős ítéleti megállapítást vitató felperesi érveléseket, valamint az ezek alátámasztására megjelölt bizonyítékokat sem vizsgálta meg érdemben. A Legfelsőbb Bíróság a rendkívüli jogorvoslati eljárás során tehát kizárólag az alperesi felülvizsgálati kérelem által vitatott körben hozhatott és hozott érdemi döntést, mivel a felperesek felülvizsgálati kérelmet, illetve csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nem terjesztettek elő. Ennél fogva a Legfelsőbb Bíróság irányadónak tekintette azt a jogerős ítéleti megállapítást, hogy az alperes jogszerűen alkalmazta a becslést, és azt is, hogy a felperesek nem tettek eleget az Art. 1. (5) bekezdése, 95. (1) bekezdése szerinti együttműködési, adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Az adóhatóság az ellenőrzés során - nem vitásan - köteles a tényállást tisztázni és bizonyítani, és az adózó javára szolgáló tényeket feltárni. Ez alól azonban kivételt jelent az, ha a törvény a bizonyítást az adózó kötelezettségévé teszi, és a törvény a becslési eljárásra nézve e körben speciális szabályozást rögzít, valamint azt is kimondja, hogy a nem bizonyított tény, körülmény - a becslési eljárás kivételével - az adózó terhére nem értékelhető" (Art. 97. (4) és (6) bekezdései). A becslés kapcsán rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy ez olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve a költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A becslési eljárásban az Art (1) és (2) bekezdése értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslés alkalmazásának feltételei fennálltak, továbbá azt, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést pedig az adózó igazolhatja hitelt érdemlő adatokkal az Art (3) bekezdése értelmében. A Pp. 339/A. -a akként rendelkezik, hogy a bíróságnak a közigazgatási határozatot - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a meghozatalkor hatályban volt jogszabályok és a közigazgatási eljárás megindításakor fennálló tények alapján kell felülvizsgálnia. A Pp (1) bekezdése alapján pedig a per eldöntéséhez szükséges tényeket

18 annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Adóügyi perekben a bíróság hivatalból bizonyítást nem vehet fel (Pp. 336/A. ). Mivel a becslés jogalapja fennállt, módszere jogszerű volt és a felperesek nem tettek eleget az együttműködési és adatszolgáltatási kötelezettségüknek, a bizonyítás - az előzőkben ismertetett szabályokból következően - a közigazgatási és a peres eljárásban nem az alperest, hanem a felpereseket terhelte. Az adóhatóság terhére a Pp. 97. (4) és (6) bekezdése alapján a becsléssel kapcsolatos speciális rendelkezésekre tekintettel eljárási jogszabálysértés nem állapítható meg. A perbeli jogvita adójogi jogviszonyból ered, ennél fogva elbírálására az adójogi jogszabályi rendelkezések az irányadóak. Az Szja. tv. 4. (5)-(6) bekezdések értelmében a közös tulajdonban álló ingatlan és ingó átruházásából származó jövedelem után a tulajdonostársakat a tulajdoni hányad arányában terheli az adókötelezettség. A tulajdonostársak eltérő rendelkezése hiányában ugyanez vonatkozik a dolog bérbeadásából és az értékpapír elidegenítéséből származó jövedelemre is. A házassági vagyonközösség fennállása alatt a felek tevékenységéből származó - és az (5) bekezdésben említetteket kivéve - ezen időszakban keletkezett minden más jövedelem után azt a magánszemélyt terheli az adókötelezettség, aki azt a tevékenységet folytatja, illetőleg a jövedelemszerzés jogcímének jogosultja. Az SZJA tv. nem ismeri a családi adózás jogintézményét, a magánszemélyeknek az adójogszabályok értelmében egyenként kell számot adniuk adóköteles jövedelmükről. Az évi IV. törvény (Csjt.) 27. (1) bekezdésére alapított okfejtése ezért téves, mivel az kizárólag a házastársak egymás közti belső jogviszonyára irányadó módon határozza meg az aktív és passzív közös, illetve külön vagyon körét és nem tartalmaz rendelkezést a házastársak és harmadik személyek közötti külső, adójogi jogviszonyra nézve. Ennél fogva tévesen állapította meg a megyei bíróság, hogy a felperesek közös tulajdonra vonatkozó perben benyújtott nyilatkozata alapján új eljárás elrendelésének lenne helye. A jogcímek egyébként az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonos nevére szólnak, ezek alapján a vételár, illetve bérleti díj a tulajdonost illeti meg, azaz a jövedelemszerzés jogcímének jogosultja az adóztatandó magánszemély. A gyes, a gyed és a családi pótlék összege az adózó megélhetésének forrásaként vehető figyelembe. Erre vonatkozóan azonban a felperesek a közigazgatási és az első fokú bírósági eljárás során hitelt érdemlő bizonyítékokat nem csatoltak, csak nyilatkozatokat tettek. Önmagában az adózói nyilatkozat nem alkalmas a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérés hitelt érdemlő igazolására, a rendkívüli jogorvoslati eljárásban pedig bizonyítás felvételének nincs helye. Tekintettel arra, hogy a felperesek nem igazolták hitelt érdemlően a 40 millió forint összegű megtakarítást a jogerős ítélet meghozataláig sem, nem teljesült az Art (3) bekezdése szerinti törvényi feltétel, ennél fogva e tekintetben az alperes új eljárásra kötelezése ugyancsak a bizonyítási teherre vonatkozó szabályok téves jogértelmezésén alapul. Az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy a külföldi állampolgár közjegyzői okiratba

19 foglalt nyilatkozata nem tekinthető az Art (3) bekezdése szerinti hitelt érdemlő adatnak. Ez ugyanis kizárólag azt bizonyítja, hogy a nyilatkozattevő az okiratban foglalt nyilatkozatot az okiraton feltüntetett időben és módon megtette (Pp (1) bekezdése). Az okiratban foglaltak valóságtartalmát illetően semmilyen adat vagy bizonyíték nem áll rendelkezésre, ilyenekre a felperesek nem hivatkoztak és ilyet nem is csatoltak a jogerős ítélet meghozatalát megelőzően. Nem áll tehát rendelkezésre olyan hiteles adat, amelyből megállapítható lenne, hogy a nyilatkozattevő fiával együtt mettől meddig és milyen jogcímen lakott a felpereseknél, mi volt megélhetésük forrása, mi indokolta, a Ft-os hozzájárulást a felperesek megélhetési költségeihez, ez az összeg hogyan, mikor, milyen módon, milyen jogcímen került átadásra, rendelkezhetette a nyilatkozattevő ilyen összeggel. Nem hagyható figyelmen kívül továbbá az sem, hogy az alperes a felperesek közös háztartásában élő személyek számát a felperesek előadása alapján állapította meg, míg a felperesek csak a nyilatkozattevő által nyújtott bevételt kérték figyelembe venni. Önmagában a nyilatkozattétel a benne foglalt összeget, mint hozzájárulást az említetteken kívül már csak azért sem igazolhatja hitelt érdemlően, mivel a határozatok szerinti időszakon túl mutató időszakra is vonatkozik. A megyei bíróság tévesen állapította meg az új eljárás indokoltságát a felperesek által közigazgatási eljárás során meg nem jelölt ingatlanértékesítések tekintetében is. A felperesek ugyanis az iratokból megállapíthatóan bevallási kötelezettségüknek e körben sem tettek eleget, és az alperes elévülési időszakon túli ingatlanértékesítés esetén nem tudja és nem is köteles megállapítani az értéknövelő beruházások értékét, eltitkolt megtakarításként esetleg jelentkező jövedelmek nagyságát mivel a bizonyítási teher e körben ugyancsak a felpereseket terhelte. Az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy a jogerős ítéletben megállapítottakra és a felülvizsgálati kérelmében megjelölt törvényhelyekre figyelemmel az első fokú bíróság tévesen rendelkezett akként, hogy költségeiket a feleknek maguknak kell viselniük. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az I. és II.r. felperes keresetét elutasította. A pervesztességre figyelemmel kötelezte az I. és II.r. felperest a Pp. 78. (1) bekezdése alapján az első fokú és felülvizsgálati perköltség megfizetésére. A pertárgyértékhez igazodó kereseti és felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére a felperesek a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. (2) bekezdése alapján kötelesek. Budapest, évi április hó 17. napján Dr. Lomnici Zoltán sk. a tanács elnöke, Dr. Kárpáti Magdolna sk. előadó bíró, Dr. Danziger Éva sk. bíró