Kerékpárral a Fertő-tó körül

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kerékpárral a Fertő-tó körül"

Átírás

1 Kerékpárral a Fertő-tó körül A Menetszél 2016-os szezon első túrája a Fertő-tó körül vezetett. Három nap, 40km Magyarország, 110 km Ausztria. 2 nemzeti park, 1+1 Esterházy kastély, egy kőbánya, egy osztrák mintaváros, egy római emlékhely, végeláthatatlan nádas, rengeteg madár és végig kitűnő minőségű kerékpárút. Indulhatunk? A kiindulási pont, ahogy mindig, most is a szentesi Pusztai László Sporttelep. A kisbuszban öt személy és öt kerékpár. A hatodik fő az utolsó pillanatban lemondta. A cél Fertőújlak, kicsi zsákfalú a Fertő Hansági Nemzeti Park sarkában. Az út 350 km azaz 4 óra két pihenővel - az első kávé szünet, a második tudjukmilyen. Kisbusz leparkoltuk a határőrség egykori bázisából átalakított Csapody István Természetiskola és Látogatóközpont udvarán majd a kerékpárok menetkész állapotban hozatala után irány az országhatár. Végig kerékpárút, kissé szeles és borongó idő és a határnál udvarias osztrák egyenruhás kamasz (a határőr erős szó lenne rá, és a funkciója sem tisztázott, lévén, hogy udvariasan mosolygott és jó utat kívánt). Ne feledjük, történt mindez a menekültválság hajnalán, amikor minden híradás az osztrák határzárról beszélt.

2 A B10 jelzésű, klasszikus kerékpárutat követve - igen, Ausztriában a kerékpárutaknak száma van, nem véletlenül - az első település Apelton, majd Ilmic. Ezt követően bemerészkedtünk a Neusiedler See - Seewinkel National Park vagyis a Fertő-tó - Fertőzug Nemzeti Park területére és máris letudtuk az első (és egyetlen) eltévedést, lévén, hogy arrafelé már nincsenek kitáblázva az utak és egy idő után átmentek murvás, sáros csapásokká. Visszakeveredve a biztonságos B10-re, rájöttünk, hogy semmit sem vesztettünk, ugyanis szebbnél szebb helyeken vezet keresztül, sőt egy pompás kilátó is útba esik, ahonnan csodálatos a kilátás a tóra. Az egyetlen veszélyt a kerékpárúton átballagó vadliba családok jelentették, akik időnként rezignált nyugalommal, időnként viszont támadó gágogással vették tudomásul a betolakodókat. Sűrűn kerülgetve a nyugdíjas osztrák fotós szafarizókat ez itt nemzet sport -, begördültünk Pátfaluba, vagyis Podersdorf am See- be. Itt egy nagyobb pihenőt tartva választ kaptunk a kérdésre, hogy miért nehéz ezen a hétvégén szállást találni a tó körül. Nemzetközi szörf verseny zajlott ugyanis, ezért volt a telt ház mindenfelé. Óriás színpad, kivetítők, készülődés, és egy kerékpárút, ahol a sávok sövénnyel voltak elválasztva. Az ébredező szörfösöktől és

3 fáradt partiarcoktól hemzsegő Podersdorf után ismét egy olyan szakasz következett, ami a természettel való együttélésről szól: jobbról megszámlálhatatlan szélturbina, balról sűrű nádas és murvával felszórt kerékpárút lévén az aszfalt tájidegen. Közel 40 kilométerrel a lábunkban megérkeztünk Nezsiderbe vagyis Neusidl am See-be, ahol némi hegymenet után megtaláltuk szállásunk. A város több szállal kapcsolódik a tóhoz, elsősorban nagy kikötője révén, ami nem akármilyen nádtenger közepén van. Szállásunk, egy youth hostel, némi nosztalgikus hangulatot ébresztett a társaságban, de panaszra nem volt okunk: tisztaság, bőséges reggeli, segítőkész személyzet. Angolul nem nagyon beszéltek ugyan, de a szobalány persze magyar volt. Természetesének vették, hogy kerékpáros turistaként csak egy éjszakára maradunk és a viszontlátás reményében kívántak jó utat. Neusidl am See-től lefelé változott a táj. A kedvező széljárással a hátunkban, a tótól kicsit eltávolodtunk, és a végeláthatatlan nádas és a mezők helyett szántók és szőlőskertek váltakoztak. Itt fejtettük meg a második nagy kérdést, a legendás széles osztrák kerékpárutak rejtélyét. Kétségkívül, hogy előttünk járnak a kerékpáros infrastruktúrát illetőleg, de be kellett látnunk, ez sem csupán pénz kérdése. Az osztrákok rájöttek, hogy nem kell mindenhová külön kerékpárút, elég ha leaszfaltozzák az úgynevezett négyöles utakat, amit aztán a legnagyobb egyetértésben használnak a helyi földművesek és a kerékpárosok. Megjegyzem, valami hasonló van a Tisza-tó körül is, ahol a gáton futó utat hasonlóan együtt használják a horgászok a horgászhelyek megközelítéséhez és a kerékpárosok. Én sem ott, sem itt a Fertő-tó

4 körül nem tapasztaltam semmi konfliktust az autósok (traktorosok) és a bringások között, tehát még egy mítosszal kevesebb; mégsem kibékíthetetlen az ellentét az autós és a biciklis között. Fertőfehéregyháza után még jobban eltávolodtunk a tótól, letértünk ugyanis a B10-ről és a tettünk egy kis kitérőt Kismartonba. A cél természetesen az Esterházy kastély volt, amiért, mint utólag kiderült, bőven megérte az a közel 30 kilométeres kitérő. Már távolról hívogatott a kastély ódon épülete, amiről aztán, amikor közelértünk, kiderült, hogy egy másik kastély, némileg más funkcióval. Aztán persze meglett az Esterházyak másik kastélya is. A 15 ezer lakosú kisvárosban természetesen minden a grófi családról és Haydn-ról szól, de ennek ellenére élhetőnek tűnt és nem temetett mindent maga alá az ilyenkor szokásos giccs és pátosz. A kastély, a sétálóutcák, a jobbnál jobb kávéházak és cukrászdák mind-mind maradásra csábítottak, de menni kellett tovább, mert amilyen könnyű volt betalálni a városba, olyan nehéz volt megtalálni a Szentmargitbánya felé vezető utat. Elsősorban a település határában található kőbányát szerettük volna megtekinteni, ahol még a rómaiak kezdtek el követ bányászni, majd az elmúlt század elejétől passiójátékoknak és más előadásoknak adott helyet. Egy derekas emelkedőt kellett megmászni, hogy aztán szomorúan vegyük tudomásul, a hely körbe van kerítve. Persze a leleményes magyarnak elég volt öt perc, hogy lyukat találjon a kerítésen és megcsodálhassuk a meredélyt és a színházat.

5 Kis pihenő után hatalmas lejtőzés következett egészen Rust-ig, a Fertő-tó leghangulatosabb kisvárosáig. Az egyik legrendezettebb osztrák kisváros kedves terei, utcái szintén nagyon marasztalóak voltak, a rengeteg turista ellenére is. Kicsit nehéz volt kitalálni lévén, hogy egyszerre kellett a forgalma figyelni és ámulni a házak kéményein látható rengeteg gólyafészek (és gólya) láttán. Ezután értünk újra Magyarországra, hogy aztán elfoglaljuk szállásunk Fertőrákoson. Kiadós vacsora után Puskás Sörkert és étterem, egészen lent a völgyben, köszönet a tippért a Kőfejtő portásának - jól esett a pihenés.

6 A harmadik nap újabb meglepetéssel indult. Fertőrákos főutcáján végig lejtőzve meg is feledkeztünk, hogy nemrég átadták a Fertő-tó magyar szakaszát végig kísérő új kerékpárutat, ami fenn a dombokon vezet egész Balfig. Egy autós útbaigazítása és némi hegymenet után igazán jó minőségű és biztonságos még meleg kerékpárúton folytattuk az utunk, dombra fel, völgybe le. Balfnál megálltunk a nagyon híres és nagyon egészséges, de förtelmes ízű és szagú forrásnál, majd gyanús esőfelhők kísérete alatt szárazon elértük Fertődöt. A mi Esterházy kastélyunk szomszédságában ki pizzázott, ki kastélyt látogatott, majd egy hosszabb pihenő után úgynevezett kerékpárosbarát autóúton folytattuk utunk Fertőújlakig, megint csak rengeteg madár, bivaly, és más haszon vagy haszontalan állat és útszéli fotós között. A csapat 3 nap alatt 10 órát és 41 percet töltött nyeregben. Ez alatt 152 km-t tett meg, az átlagsebesség pedig 14,2 km / óra volt. Nem kell tehát megijedni, inkább kalandra fel!!!

Kerékpárral a Tisza-tó körül

Kerékpárral a Tisza-tó körül Kerékpárral a Tisza-tó körül A Menetszél 2016-os második túrája a Tisza-tó körül vezetett. Egy nap, 65km, ebből 58 km gáton, kerékpárúton, kerékpárosbarát autóúton és 7 km életveszély közepette. Egy nemzeti

Részletesebben

Szakaszok Ssz Szakasz Összesen 124,8

Szakaszok Ssz Szakasz Összesen 124,8 Útvonaltérképek Szakaszok Ssz Szakasz Km 1. Sopron - Donnerskirchen 30,9 2. Donnerskirchen - Podersdorf 30,6 3. Podersdorf - Fertőújlak 26,0 4. Fertőújlak - Fertőhomok 17,5 5. Fertőhomok - Sopron 19,8

Részletesebben

TÚRAVEZETÉS. Csoportos látogatóink a következõ programok közül választhatnak: Kenutúra a Fertõ nádasában

TÚRAVEZETÉS. Csoportos látogatóink a következõ programok közül választhatnak: Kenutúra a Fertõ nádasában TÚRAVEZETÉS Csoportok, iskolai osztályok elõre egyeztetett, írásban megrendelt idõpontokban vehetnek részt a túravezetéseinken. Ünnep- és vasárnapokon a csoportvezetés szünetel. Csoportos látogatóink a

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

Sikeres határon átnyúló együttműködés a Fertő-Hanság Nemzeti Park térségében. Bad Sauerbrunn 2010. november 19.

Sikeres határon átnyúló együttműködés a Fertő-Hanság Nemzeti Park térségében. Bad Sauerbrunn 2010. november 19. Sikeres határon átnyúló együttműködés a Fertő-Hanság Nemzeti Park térségében Bad Sauerbrunn 2010. november 19. A Fertő-Hanság Nemzeti park és a Nationalpark Neusiedler See- Seewinkel védett területei Fertő-tó

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testülete.. határozatának 4. számú melléklete

Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testülete.. határozatának 4. számú melléklete Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testülete.. határozatának 4. számú melléklete TELEPÜLÉSSZERKEZETI LEÍRÁS A TELEPÜLÉSSZERKEZETET MEGHATÁROZÓ KÖZLEKEDÉSI KAPCSOLATI ELEMEK A TELEPÜLÉSSZERKEZETET

Részletesebben

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit BT. 5502 Gyomaendrőd, Fő út 67. Telefon:: 70/940-1619 e-mail: hetszinviragtuskevar@upcmail.hu www.hetszinviragbt.webnode.hu Gyomaendrőd

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Hármashatár-hegyi kilátópont

Hármashatár-hegyi kilátópont 2016. áprilisától látogatható a Hármashatár-hegy legmagasabb pontján épült új kilátó. A fából készült szerkezet 8 méter magas, és tökéletes panoráma nyílik róla Budapestre. Csatapunk ezúttal a gömb alakot

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Rajzpályázat 2008. 1. helyezés

Rajzpályázat 2008. 1. helyezés Horváth Dániel (11 éves. Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Fertőrákos). A mű címe: A pellengér (Grafika kategória) Corso Étterem 9400 Sopron Várkerület 73. Mészáros Tibor 06 99 340

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

Kecskeméti kerékpáros koncepció

Kecskeméti kerékpáros koncepció Kecskeméti területi szervezet Kecskeméti kerékpáros koncepció Jobbágy Zsigmond 2010. december 17. KIK VAGYUNK? A Magyar Kerékpárosklub 2002-ben alakult civil szervezet Ezer fı feletti taglétszám Országos

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Thermal Tour

Randonneurs Hungary. Thermal Tour www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Thermal Tour BRM200 Balaton kerülés 2018 - BRM300 Piliskerülő 2018 - BRM400 Felvidék Maraton - BRM200 Tour of Sopianae BRM600 Central Pannonian Circle - BRM200 Thermal

Részletesebben

Randonneurs Hungary. Dunazug 202

Randonneurs Hungary. Dunazug 202 www.brnhubgary.hu Randonneurs Hungary Dunazug 202 Kiskunfélegyháza Maraton BRM200-Balaton kerülés BRM200- Dunazug 202 BRM200-Tour of Sopianae BRM200-Sió mente Maraton BRM200- Piliskerülő BRM300 - Bakony

Részletesebben

MEGHÍVÓ ÉS TÚRA LEÍRÁS TELJESÍTMÉNYTÚRA. A 6. próba!

MEGHÍVÓ ÉS TÚRA LEÍRÁS TELJESÍTMÉNYTÚRA. A 6. próba! Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Tel./Fax: (06-59) 351-753 E-mail: rmitiszato@hungarytourism.hu www.tisza-to-info.hu

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0909 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Montecatini Terme ELEGÁNS VILLA ELADÓ TOSZKÁNÁBAN LEIRÁS

Részletesebben

1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország

1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország 1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország Hosszas készülődés és tervezgetés után úgy döntöttünk pünkösd hétvégéjén túlesünk az első csomagos túránkon a tandemünkkel. A célunkon sokáig filozofáltunk,

Részletesebben

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND

MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A

Részletesebben

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra Túraútvonal leírás 0 km. Hajdúszoboszló, Bocskai u. 12. A túra kiindulási pontja a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum. Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta

Részletesebben

1656/2017. (IX. 13.) Korm. határozat Magyarország rövidés középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásával és

1656/2017. (IX. 13.) Korm. határozat Magyarország rövidés középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásával és 1656/2017. (IX. 13.) Korm. határozat Magyarország rövidés középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásával és azok 2022-ig történő megvalósításával összefüggő egyes

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Kerékpártúra az országhatár mentén 20. szakasz Berettyóújfalu - Debrecen

Kerékpártúra az országhatár mentén 20. szakasz Berettyóújfalu - Debrecen Kerékpártúra az országhatár mentén 20. szakasz 2017.07.15. Berettyóújfalu - Debrecen A 20. szakasz Berettyóújfalu Debrecen 68 km távolságú kerékpártúrára 2017. július 15-én került sor. A résztvevőknek

Részletesebben

Közlekedési és turisztikai célú fejlesztések kapcsolata ÖSSZETEKERÜNK! KERÉKPÁROS TURIZMUSFEJLESZTÉS

Közlekedési és turisztikai célú fejlesztések kapcsolata ÖSSZETEKERÜNK! KERÉKPÁROS TURIZMUSFEJLESZTÉS Közlekedési és turisztikai célú fejlesztések kapcsolata ÖSSZETEKERÜNK! KERÉKPÁROS TURIZMUSFEJLESZTÉS Bevezető Hazánk a kerékpáros turizmus fejlesztéséhez kedvező adottságokkal rendelkezik A lehetőségek

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,

Részletesebben

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR. vacesvideke@gmail.com izalapito@gmail.com Kosztyán Attila 06 30 331 19 71 Kosztyán Enikő 06 30 337 03 16. 1.

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR. vacesvideke@gmail.com izalapito@gmail.com Kosztyán Attila 06 30 331 19 71 Kosztyán Enikő 06 30 337 03 16. 1. MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR www.vacesvideke.hu www.izalapito.hu vacesvideke@gmail.com izalapito@gmail.com Kosztyán Attila 06 30 331 19 71 Kosztyán Enikő 06 30 337 03 16 1. oldal A Magyarkúti gyermektábor Magyarkúton

Részletesebben

Kusadasi nyaralás Nagy dilemmák közepette került a választás Törökországra és azon belől Kusadasira. A családdal igazából külföldi nyaralás révén Görögországban voltunk ezidáig. Viszont a választásunkat

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0137 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze LUXUSVILLA ELADÓ A FIRENZE MELLETTI

Részletesebben

Tűz és víz. Fertő-táj Világörökség Nap 2012. május 19. 9-17 óra. Programfüzet

Tűz és víz. Fertő-táj Világörökség Nap 2012. május 19. 9-17 óra. Programfüzet Tűz és víz Fertő-táj Világörökség Nap 2012. május 19. 9-17 óra Programfüzet Fertő-táj Világörökség Nap www.vilagoroksegnap.hu; www.fertotaj.hu A 2001. decemberében világörökségi rangot nyert Fertő-táj

Részletesebben

Beszámoló kerékpártúráról Olaszország, Dolomitok

Beszámoló kerékpártúráról Olaszország, Dolomitok Beszámoló kerékpártúráról Olaszország, Dolomitok Néhány napra elmentünk hárman (Ákos 19 éves, Éva és István 59 éves)) egy kis családi túrázásra a Dolomitokba egy hagyományos országúti kerékpárral, egy

Részletesebben

Szállásaink. Vendégszoba, apartman

Szállásaink. Vendégszoba, apartman Szállásaink Vendégszoba, apartman Az apartmant 2 felnõtt és 1 kisgyermek üdülésére alakítottuk ki. A nyári hõségben légkondícionáló berendezés mûködtethetõ külön térítés mellett. Az apartmanban elérhetõ

Részletesebben

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni

Részletesebben

Közlekedési táblák. Mottó: "Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk."

Közlekedési táblák. Mottó: Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk. Közlekedési táblák Mottó: "Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk." 1. Képes szótár. a. Utak. Autóút Autóút vége Kerékpárút Gyalogút Autópálya Parkolóhely b. Itt valami

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

2013.04.23. Kaposvár Megyei Jogú Város a DDOP-5.1.1-11-2011-0002 azonosító számú Kaposvár kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése című projektjének keretében, európai uniós támogatással mintegy hét kilométerrel

Részletesebben

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán!

Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! Köszöntünk a Szent László teljesítménytúrán! A teljesítménytúra távjai: 34,3 km, illetve 15,6 km. A távokhoz rendelt szintidők 10 óra, illetve 6 óra. Az ellenőrzőpontok 6 km/h sebességre nyitnak és az

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral:

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: (a hatályos KRESZ KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 54. ) (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy

Részletesebben

ÉV ELEJI PROGRAM AJÁNLAT 2016. ÉVI ÜDÜLÉSRŐL A HAJNAL HOTELBEN

ÉV ELEJI PROGRAM AJÁNLAT 2016. ÉVI ÜDÜLÉSRŐL A HAJNAL HOTELBEN ÉV ELEJI PROGRAM AJÁNLAT 2016. ÉVI ÜDÜLÉSRŐL A HAJNAL HOTELBEN A VASAS SZAKSZERVEZETI TAGOK ÉS CSALÁDJAIK SZÁMÁRA 2016. Év eleji programok Január 15. 17. 3 nap /2 éj Reggeli: svédasztal + (hagymás vér)

Részletesebben

GASZTROKALAUZ DINING GUIDE GASTRO WEGWEISER

GASZTROKALAUZ DINING GUIDE GASTRO WEGWEISER GASZTROKALAUZ DINING GUIDE GASTRO WEGWEISER Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. Tourinform iroda 9400 Sopron, Szt. György u. 2. + 36 (99) 517560 Tűztorony Infopont 9400 Sopron, Előkapu 2-7.

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Esőben sárban masírozik a baka

Esőben sárban masírozik a baka Esőben sárban masírozik a baka Ez a nóta juthatott eszébe azoknak, akik december 8-án rendben masírozó katonákkal találkoztak Létavértes utcáin. Nem hadgyakorlatra, csak a LÉTAFIT SE szervezésében megrendezett

Részletesebben

- IV. Aquarius Triatlon fél- és negyedtáv TriBest TriFest széria amatőr kupa V E R S E N Y K I Í R Á S

- IV. Aquarius Triatlon fél- és negyedtáv TriBest TriFest széria amatőr kupa V E R S E N Y K I Í R Á S - IV. Aquarius Triatlon fél- és negyedtáv TriBest TriFest széria amatőr kupa V E R S E N Y K I Í R Á S 1) Helyszín: Versenyközpont címe: 2400 Dunaújváros Alsó Duna-parti út GPS koordináta: Verseny időpontja:

Részletesebben

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló A nagyvisnyói táborban 170 diák vett részt, és 7 kisebb tábort foglalt magába. A mi táborunk a kézilabda lánytábor, amelynek 40 résztvevője volt. Ezen

Részletesebben

A MADÁR EMLÉKEZTETŐ: 51. SÍK SÁNDOR CSERKÉSZCSAPAT HAVILAPJA, 1. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZEPTEMBER 27. SZENT ISTVÁN TÚRA FÜTYÜLI - CSAPATUNK HÍREI -

A MADÁR EMLÉKEZTETŐ: 51. SÍK SÁNDOR CSERKÉSZCSAPAT HAVILAPJA, 1. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZEPTEMBER 27. SZENT ISTVÁN TÚRA FÜTYÜLI - CSAPATUNK HÍREI - 51. SÍK SÁNDOR CSERKÉSZCSAPAT HAVILAPJA, 1. ÉVFOLYAM 1. SZÁM A MADÁR FÜTYÜLI - CSAPATUNK HÍREI - EMLÉKEZTETŐ: SZEPTEMBER 27. SZENT ISTVÁN TÚRA...Immár hagyomány, hogy a magyar cserkészcsapatok a cserkészév

Részletesebben

A Sopron-Fertő táj kiemelt turisztikai térség fejlődési irányai, lehetőségei

A Sopron-Fertő táj kiemelt turisztikai térség fejlődési irányai, lehetőségei Alpokalja - Fertő Táj Vidékfejlesztési Egyesület A Sopron-Fertő táj kiemelt turisztikai térség fejlődési irányai, lehetőségei Barcza Attila Tanácsnok Ifjúsági, turisztikai, és sportbizottság elnöke Hegykő,

Részletesebben

NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18.

NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18. 1 NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18. 2 BESZÁMOLÓ Augusztus 12. Délelőtt a 13 fős szamosújlaki gyerek izgatottan várakozott az Idősek Klubja előtt az autóbuszra. Tíz órakor indultunk el Gyügye

Részletesebben

jelenlegi burk terv burk megj megnevezes Nádor cs M7 hídja jp-i nyílás átjárója homok aszfalt

jelenlegi burk terv burk megj megnevezes Nádor cs M7 hídja jp-i nyílás átjárója homok aszfalt 1 1500 E zabadbatty án Nádor cs jp M7-ig, árvízvédelmi töltésen kijárt dűlőút fűvel benőve aszfalt KDVIZIG árvízvédelmi töltés árvízvédelmi töltés 2 40 E zabadbatty án Nádor cs M7 hídja jp-i nyílás átjárója

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

Burgenlandban jártunk szeptember

Burgenlandban jártunk szeptember Burgenlandban jártunk 2012. szeptember Nagy izgalommal indultunk útnak Szegedről reggel 6 órakor. Körülbelül hatórányi buszozás után érkeztünk meg utunk első állomására, Bécsbe, az osztrák fővárosba. Jónyer

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Balatonszőlősi kirándulások. Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak

Balatonszőlősi kirándulások. Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak Balatonszőlősi kirándulások Balatonszőlősről induló gyalogos kirándulási lehetőségek, fotótúra- pontok és ajánlott túra- útvonalak 1. útvonal A falu nyugati végén, a 2. számú fotótúra- ponttól indulunk.

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

IX. Réhelyi Természetvédelmi Tábor

IX. Réhelyi Természetvédelmi Tábor IX. Réhelyi Természetvédelmi Tábor Réhelyi Látogatóközpont - Dévaványa 2014. július 07-12. Réhelyi Természetvédelmi Tábor / tábortervezet / Helye: Körös-Maros Nemzeti Park Ig. - Réhelyi Látogatóközpont

Részletesebben

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Az év vége közeledtével beköszöntött a fagy is, de ez nem szegi kedvünket, sőt, idén is megtartjuk hagyományos évzáró gyűlésünket, melynek keretében egyesek

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2017 - Merry Christmas, your Lordship! Exkluzív adventi HOSSZÚ HÉTVÉGE Angliában Utazás időpontja: 2017. december 7-10. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Létszám (min-max): 10-12 fő Részletes program 1. nap

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM

Részletesebben

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában Tata és környékének megismerése Az kirándulása Lebonyolító: Sollertia Kft. (7761 Kozármisleny,

Részletesebben

DANUBIUS HOTELS GROUP

DANUBIUS HOTELS GROUP KREATÍV KONFERENCIÁK KIHAGYHATATLAN PROGRAMOK SOPRONBAN ÉS KÖRNYÉKÉN Vegyen egy mély levegőt és élvezze az Alpoknak és a meseszép erdős vidéknek köszönhető üdítően tiszta, friss levegőt. KONFERENCIA ÉS

Részletesebben

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése Vasúti felüljáró híd építése 10,3 milliárd Ft átadás: 2015. nyár Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése

Részletesebben

Csillagtúra egy Európáról

Csillagtúra egy Európáról Csillagtúra egy Európáról Nagyon vártuk a csapat első Csillagtúráját több okból. Egyrészt mert bár a Kékszalag a legnagyobb médiaesemény a Balatonon, de a leginkább embert próbáló verseny szerintem a Csillagtúra.

Részletesebben

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT 2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT 1. 02.08. Téli Túra az Alföldi Kéken Táv: 7km Útvonal: Halászlak Szarvas Kirándulás a Téli Arborétumba 2. 03.15. Petőfi Emléktúra Mezőberény Útv.: Mezőberény - Liget - Laposi

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

Gasztrokalauz. Gastro Wegweiser. Sopron és Fertő-táj Sopron and the Fertő Landscape Sopron und die Landschaft Neusiedler See

Gasztrokalauz. Gastro Wegweiser. Sopron és Fertő-táj Sopron and the Fertő Landscape Sopron und die Landschaft Neusiedler See Gasztrokalauz Dining guide Gastro Wegweiser Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. Tourinform iroda 9400, Liszt F. u. 1. + 36 (99) 517560 sopron@tourinform.hu www.turizmus.sopron.hu www.visitsopron.com

Részletesebben

Tűz és víz. Fertő-táj Világörökség Nap 2011. május 19. 9-17 óra. Programfüzet

Tűz és víz. Fertő-táj Világörökség Nap 2011. május 19. 9-17 óra. Programfüzet Tűz és víz Fertő-táj Világörökség Nap 2011. május 19. 9-17 óra Programfüzet Fertő-táj Világörökség Nap www.vilagoroksegnap.hu; www.fertotaj.hu A 2001. decemberében világörökségi rangot nyert Fertő-táj

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

tel: web:

tel: web: - 2017 - Andiamo in Toscana! Húsvéti kirándulás és gasztro workshopok Toszkánában Utazás dátuma: 2017. április 14-18. Utazás hossza: 5 nap/4 éj Létszám (min-max): 6-8 fő Szakadj ki a mindennapokból egy

Részletesebben

Eötvös gyakorlósok Tokaji teszt - je

Eötvös gyakorlósok Tokaji teszt - je Eötvös gyakorlósok Tokaji teszt - je Mielőtt bárki is véletlenül arra gondolna, hogy a címben szereplő program a méltán világhírű tokaji borok iskolai programba illesztett kóstolásával függne össze, akkor

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

Rajzpályázat 2008. 3. helyezés. Langer Ármin (17 éves, Széchenyi István Gimnázium, Sopron) A mű címe: Rómaiak Mithras kapui előtt (Grafika kategória)

Rajzpályázat 2008. 3. helyezés. Langer Ármin (17 éves, Széchenyi István Gimnázium, Sopron) A mű címe: Rómaiak Mithras kapui előtt (Grafika kategória) Langer Ármin (17 éves, Széchenyi István Gimnázium, Sopron) A mű címe: Rómaiak Mithras kapui előtt (Grafika kategória) 1 fő részére egy órás sétahajózás Fertő Tavi Hajózási Kft. 9421 Fertőrákos, Hajókikötő

Részletesebben

2017. szeptember 01. szeptember 03.

2017. szeptember 01. szeptember 03. 2017. szeptember 01. szeptember 03. Miután e közel három napos nehéz utat követően végre elértük Kodiak szigetét és sikeresen lehorgonyoztunk, mély álomba merültünk. Az idő, ami az éjszakából még maradt,

Részletesebben

6. nap Délelőtt fürdőprogram a Büki Gyógyfürdőben vagy kerékpározás

6. nap Délelőtt fürdőprogram a Büki Gyógyfürdőben vagy kerékpározás Együtt a család 1. nap Érkezés, délutáni program a Büki Gyógyfürdőben. 2. nap Délelőtt golfízelítő az egész család számára Zsirán, délután lutzmannsburgi fürdőprogram. 3. nap A szombathelyi Kalandváros

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Támogatási szerződés száma: TOP BK

Támogatási szerződés száma: TOP BK Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Teljes település közlekedési úthálózatának kerékpáros baráttá alakítása kerékpárforgalmi létesítmények kijelölésével, építésével Támogatási szerződés száma:

Részletesebben

Szárnyait bontogató Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Szárnyait bontogató Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A hozzánk érkező kis vendégek egy része el sem tudja képzelni, hogy televízió és internet, vagy akár térerő nélkül is lehet létezni. A legelső feladat ezért az, hogy megértsék, ezekre a dolgokra nem lesz

Részletesebben

A tájkarakter változás érzékelése határon átnyúló közép-európai térségekben 20. századi szóbeli történelem Konkoly-GyuróÉva BacsárdiValéria Tirászi Ágnes BalázsPál Sylvi Bianchi Anke Hahn Gregor Trokar

Részletesebben

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5.

Sóly - Gyártelep. 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24. 1. nézői pont. 2-3. nézői pont. 4. nézői pont. 6. nézői pont. 7. nézői pont. 5. www.veszpremrallye.net www.larocosport.com Sóly - Gyártelep 14km - Gy1 15:36, Gy2 17:24 1. nézői pont 2-3. nézői pont 4. nézői pont 6. nézői pont 5. nézői pont 7. nézői pont RAJT CÉL GPS koordináták: É47

Részletesebben

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven

Csernela Zsófia PTE-ÁOK, általános orvos szak, VI. évfolyam 2016/2017 Belgium, Leuven Catholic University of Leuven Az Erasmus programról csoporttársaimtól hallottam, akik régóta tervezték, hogy hatodéves gyakorlataink közül néhányat külföldön fognak végezni. Szerettem volna én is kipróbálni magam, hogyan tudok helyt

Részletesebben

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Szuppinger Péter REC 2013.05.08. Szentendre Integrált közlekedéstervezés és a kerékpározás Miért integrált? Cél: Miért kerékpározás, integrált? mint mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Tapasztalat:

Részletesebben

Szezonális médiafoglalás (melléklet)

Szezonális médiafoglalás (melléklet) Szezonális médiafoglalás (melléklet) Sándor Imre PR-díj Ügynökség: SAKKOM Interaktív 2014.10.15. A szezon indítását máris nem tervezett kommunikációval kezdtük. A 2013. március 15-ei hosszú hétvégén rendkívüli

Részletesebben

Balatoni Halfesztivál 2 0 1 5. A U G U S Z T U S 1-9.

Balatoni Halfesztivál 2 0 1 5. A U G U S Z T U S 1-9. Balatoni Halfesztivál 2 0 1 5. A U G U S Z T U S 1-9. R É V F Ü L Ö P, B A L A T O N P A R T Bemutatkozás A Gastrofestival Europe Fesztiválszervező Iroda 2012-ben kezdte meg működését, azzal a céllal,

Részletesebben

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR A Magyarkúti gyermektábor A Magyarkúti gyermektábor Magyarkúton található Verőcétől 5 km-re körülvéve tölgyes és bükkös erdőkkel. Budapesttől 58 km, Váctól 15 km-re, közúton és vasúton

Részletesebben

Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján. Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság

Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján. Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság A Közép- Dunántúli Régió Közép-Dunántúl Szolgáltatók száma a

Részletesebben

Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza

Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza Állomások és megállóhelyek: 1. Úttörő stadion (fejállomás) és fűtőház 2. Úttörő placc (VÁ, és 2 db tárolóvágány) 3. Nagy rét

Részletesebben

Együtt az Erdőért! Arborétumi programok 2013.

Együtt az Erdőért! Arborétumi programok 2013. Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Együtt az Erdőért! Arborétumi programok 2013. Együtt az Erdőért! Tanuld-tanítsd, barangold be és fedezd fel az arborétum csodás tájait. Fedezzük fel együtt

Részletesebben

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok)

Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok) 1. szöveg Hallgassa meg a szöveget, és oldja meg az utána következő feladatokat! Maximális pontszám: 10 Feladatmegoldási idő: 15 perc Ha farsang, akkor természetesen bál. A farsangi bálok a XIX. század

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Tárgy: a budapesti Zirzen Janka és a Hűvösvölgyi Gyermekotthonok táboroztatása. Tábor ideje: 2015.10.26-30-ig (5 nap, 4 éjszaka)

B E S Z Á M O L Ó. Tárgy: a budapesti Zirzen Janka és a Hűvösvölgyi Gyermekotthonok táboroztatása. Tábor ideje: 2015.10.26-30-ig (5 nap, 4 éjszaka) B E S Z Á M O L Ó Tárgy: a budapesti Zirzen Janka és a Hűvösvölgyi Gyermekotthonok táboroztatása Tábor ideje: 2015.10.26-30-ig (5 nap, 4 éjszaka) Utazás/transzfer: a csoport vonattal érkezett Vasvárra,

Részletesebben