MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2015/201(INI) Jelentéstervezet Gabrielius Landsbergis, (PE551.
|
|
- Benjámin Balla
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EURÓPAI PARLAMENT Külügyi Bizottság 2015/201(INI) MÓDOSÍTÁS: Jelentéstervezet Gabrielius Landsbergis, (PE v04-00) Az EU és Oroszország közötti kapcsolatok helyzete (2015/201(INI)) AM\ doc PE v01-00 Egyesülve a sokféleségben
2 AM_Com_NonLegReport PE v /156 AM\ doc
3 232 Gabrielius Landsbergis, Johannes Cornelis van Baalen, Liisa Jaakonsaari, Tunne Kelam, Sandra Kalniete, Gunnar Hökmark 3 a bekezdés (új) 3a. az a véleménye, hogy hosszú távon lehetséges, hogy az EU és Oroszország között mindkét partner javát szolgáló, építő jellegű és kiszámítható kapcsolat jön létre, különösen a fennálló politikai, kereskedelmi és energetikai kapcsolatokra, személyes kapcsolatokra és a közös globális kihívásokra és érdekekre figyelemmel; 233 Tunne Kelam 3 a bekezdés (új) 3a. a nemzetközi joggal és magatartási szokásokkal ellentétesnek tartja és elítéli a Kreml hivatalos doktrínáját, amely szerint jogában áll katonai erővel beavatkozni szuverén szomszédos országokban az ott élő orosz lakosság biztonságának védelme érdekében; hangsúlyozza, hogy ez a doktrína a legmagasabb szintű nemzetközi jogi döntőbírói pozíció egyoldalú bitorlásának felel meg, és sokféle politikai, gazdasági és katonai beavatkozás indokaként szolgált; AM\ doc 3/156 PE v01-00
4 234 Georg Mayer, Harald Vilimsky 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; törölve Or. de 235 Helmut Scholz 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatokban fennálló komoly feszültségek megszüntetése nagymértékben attól fog függni, hogy sikerül-e a minszki megállapodások PE v /156 AM\ doc
5 moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; alapján politikai megoldást találni a keletukrajnai konfliktusra; hangsúlyozza, hogy mindkét oldalnak átfogóan végre kell hajtania e megállapodások szellemét és szövegét, valamint hogy a konkrét végrehajtási javaslatok kidolgozása során tartózkodnia kell a másik fél mindennemű provokálásától; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy meg kell erősíteni az úgynevezett normandiai formátumot, és üdvözli a felek között Minszkben létrejött megállapodást, amelynek értelmében külügyminisztériumi szinten egy állandó felügyeleti szervet hoznak létre, amely lehetővé teszi, hogy az akut válság kezelése során mutatkozó eddigi hiányosságokat a közvetlen érintkezés révén leküzdjék, és csökkentsék a kizárólagosan a telefonos diplomáciára való hagyatkozás kockázatait; hangsúlyozza, hogy az EBESZ a számtalan korlátozás ellenére, amelybe megbízatásának végrehajtása során ütközött bizonyította, hogy olyan struktúra, amely képes arra, hogy semlegesen közreműködjön a válság megoldásában; megerősíti, hogy határozottan támogatja az EBESZ struktúráinak és fellépéseinek alapjául szolgáló együttműködési elveket, felhívja ugyanakkor a főképviselőt, hogy dolgozzon ki konkrét javaslatokat arra vonatkozóan, hogy a jövőben hogyan lehet ezeket az elveket teljes egészében ténylegesen átültetni a gyakorlatba, az EBESZ-struktúrák ehhez szükséges formális függetlenségének a világos megbízás keretében történő megerősítése mellett; ezt lehetőségnek tekinti arra, hogy megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a teljes Ukrajnakonfliktus, ezen belül pedig a Krím kérdésének stabil megoldásához; Or. de AM\ doc 5/156 PE v01-00
6 236 Liisa Jaakonsaari, Andrejs Mamikins 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU-nak késznek kell lennie arra, hogy számos kérdés vonatkozásában újra felvegye a kapcsolatot Oroszországgal, ideértve a magas szintű politikai párbeszédet, a regionális és globális külpolitikai kihívásokkal való megbirkózás során való együttműködést, egy Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő közös gazdasági térség létrehozását, az ágazati együttműködést, többek között az energia területén, a vízumkönnyítési megállapodást, az éghajlatváltozást, a környezetet, a modernizációs partnerség és az Erasmus+ program újbóli elindítását azzal a feltétellel, hogy Oroszország végrehajtja a minszki megállapodásokat, tiszteletben tartja a nemzetközi jogot és az EBESZ-en alapuló európai biztonsági rendet, és véget vet az uniós tagállamokkal közös határain a destabilizáló katonai és biztonsági tevékenységeknek; 237 Aymeric Chauprade, Mario Borghezio, Nicolas Bay, Jean-Luc Schaffhauser 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak az államok közötti szuverén egyenlőség elvének tiszteletben tartásán és azon a kölcsönösség elvén PE v /156 AM\ doc
7 esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, amely az EU-t arra ösztönzi, hogy újraindítsa az együttműködést a moszkvai hatóságokkal, amelyek csak abban az esetben fogadják el a párbeszédet, ha a NATO-tagállamok és Ukrajna jóhiszeműen alkalmazzák a minszki megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy annak érdekében, hogy ténylegesen újrainduljon a párbeszéd Oroszországgal (ennek feltétele, hogy az Európai Unió és a tagállamok hatóságai tudomásul vegyék a Krím és Szevasztopol Orosz Föderációhoz csatolását), igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Ukrajnától, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Ukrajna nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; Or. fr 238 Johannes Cornelis van Baalen, Fernando Maura Barandiarán, Alexander Graf Lambsdorff, Jozo Radoš, Javier Nart, Ilhan Kyuchyuk, Paavo Väyrynen, Ivo Vajgl, Hilde Vautmans, Marielle de Sarnez, Marietje Schaake, Anneli Jäätteenmäki 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és egy előzetes feltételeken nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, amelynek révén az EU hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést; hangsúlyozza, hogy e párbeszédnek tiszteletben kell tartania a nemzetközi jogot, és arra kell irányulnia, hogy a keleti szomszédság valamennyi országa számára biztosítsa a békét és a biztonságot, és megoldja az ukrajnai konfliktust, teljes mértékben tiszteletben tartva Ukrajna szuverenitását és területi integritását; hangsúlyozza, hogy az EU által kiszabott AM\ doc 7/156 PE v01-00
8 normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; jelenlegi szankciók és az orosz ellenszankciók mindkét oldalon károsak a gazdaságra nézve, és hangsúlyozza, hogy végső célként egy olyan Oroszországgal való teljes körű és mélyreható együttműködés helyreállítását kell kitűzni, amely tiszteletben tartja a nemzetközi jogot és a szerződéses kötelezettségvállalásokat, és megbízható és kiszámítható partnerként jár el; 239 Tamás Meszerics a Verts/ALE képviselőcsoport nevében 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon kell alapulniuk, amelynek révén az EU csak azzal a feltétellel hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; úgy véli e tekintetben, hogy a modernizációs partnerség esetleges újbóli elindítása nem korlátozódhat a gazdasági együttműködésre és a technológiai innovációra, hanem azzal párhuzamosan egy ambiciózus belső reformfolyamatnak kell végbemennie, amely a demokratikus intézmények és egy megbízható jogrendszer megszilárdítását, a jogállamiság érvényesítését, valamint egy valódi civil társadalom akadálytalan fejlődését is magában foglalja; PE v /156 AM\ doc
9 240 Boris Zala 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatok bármilyen javulását ahhoz a feltételhez kell kötni, hogy az orosz kormány egyértelműen eleget tesz a minszki megállapodások teljes körű végrehajtása iránti felelősségének; hangsúlyozza, hogy annak biztosítása érdekében, hogy a megújított párbeszéd és együttműködés során ne sérüljenek sem az európai értékek és normák, sem az EU keleti partnereivel szembeni kötelezettségvállalások, igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 241 Brando Benifei, Pier Antonio Panzeri 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden AM\ doc 9/156 PE v01-00
10 kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat, amelyek magukban foglalják az egész konfliktuszónában az államhatár ukrán kormány általi ellenőrzésének maradéktalan visszaállítását; hangsúlyozza, hogy ez a párbeszéd nem folytatható sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, sem pedig az emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartásának kárára; szükségesnek tartja, hogy az EU igen egyértelműen pontosítsa az Oroszországgal szembeni új elvárásait, amelynek a kölcsönös megértésen és a nemzetközi jog maradéktalan tiszteletben tartásán alapuló megújított partnerségre kell törekednie; mindezt szem előtt tartva szükségesnek tartja, hogy az EU kidolgozza azokat a lehetséges szankciós intézkedéseket is, amelyeket akkor hoz meg, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 242 Pablo Iglesias, Javier Couso Permuy 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és egy folyamatos, nyitott és konstruktív párbeszéden kell alapulniuk, amelynek értelmében az EU hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, mindenkor tiszteletben tartva a nemzetközi normákat és PE v /156 AM\ doc
11 megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; kötelezettségvállalásokat; Or. es 243 Fabio Massimo Castaldo 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak továbbra is a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy a párbeszéd során garantálni kell, hogy nem sérülhetnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások; AM\ doc 11/156 PE v01-00
12 kötelezettségeket; Or. it 244 Michael Gahler 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és világos feltételekhez kötött párbeszéden kell alapulniuk, amelyek szerint az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és ellenőrizhetően megkezdi e megállapodások teljes körű végrehajtását; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (amelynek ki kell terjednie a Krím Ukrajnához való visszatérésének kérdésére is), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; Or. de 245 Kati Piri 4 bekezdés PE v /156 AM\ doc
13 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon kell alapulniuk; hangsúlyozza, hogy előzetes feltételek nélküli párbeszédre van szükség, amelynek alapján azonban az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott teljes körű együttműködést, ha Oroszország teljes körűen végrehajtja a minszki megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy a párbeszéd nem vezethet sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások sérüléséhez, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 246 Arnaud Danjean 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, teljes körűen végrehajtja e AM\ doc 13/156 PE v01-00
14 megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; megállapodásokat és visszaadja a Krímet Ukrajnának; hangsúlyozza, hogy igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; Or. fr 247 Ana Gomes 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és teljes körűen végrehajtja a minszki megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem a nemzetközi elvek, az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások; PE v /156 AM\ doc
15 248 Georgios Epitideios 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd, garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól; Or. el 249 Eleftherios Synadinos 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az AM\ doc 15/156 PE v01-00
16 esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd, garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól; Or. el 250 James Carver 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások; PE v /156 AM\ doc
17 Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 251 Lorenzo Cesa 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd, garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; Or. it 252 Ramona Nicole Mănescu, Andrej Plenković 4 bekezdés AM\ doc 17/156 PE v01-00
18 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; úgy véli, hogy az EU-nak egységet, szolidaritást és elkötelezettséget kell tanúsítania a nemzetközi jogot sértő ukrajnai orosz intézkedésekkel szembeni szankciós rendszer fenntartása során; hangsúlyozza, hogy az Oroszországgal folytatott bármilyen párbeszédnek az az előfeltétele, hogy végrehajtsák a minszki megállapodást, és Ukrajna visszanyerje a nemzetközileg elismert területe feletti teljes körű ellenőrzést; 253 Marju Lauristin 4 bekezdés PE v /156 AM\ doc
19 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, ideértve az összes orosz csapat és Oroszország által támogatott illegális fegyveres csoport és zsoldos Ukrajnából történő feltétel nélkül kivonását, az összes fogoly kicserélését és az Ukrajnának a teljes a Krímet is magában foglaló területe feletti ukrán ellenőrzés helyreállítását, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 254 David McAllister 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az AM\ doc 19/156 PE v01-00
20 esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy továbbra is a minszki megállapodások teljes körű végrehajtása jelenti az egyetlen, Ukrajna függetlenségén, szuverenitásán, egységén és területi sértetlenségén alapuló, fenntartható politikai megoldáshoz vezető utat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 255 Louis Michel 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy PE v /156 AM\ doc
21 amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; Or. nl 256 Louis Michel 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; Or. nl AM\ doc 21/156 PE v01-00
22 257 Andrea Bocskor 4 bekezdés 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; 4. hangsúlyozza, hogy az EU Oroszország kapcsolatoknak a jogállamiságon és azon az előzetes feltételen nyugvó párbeszéden kell alapulniuk, hogy az EU csak abban az esetben hajlandó újraindítani a moszkvai hatóságokkal folytatott együttműködést, ha Oroszország egyértelműen és képmutatás nélkül eleget tesz a minszki megállapodásokból eredő felelősségének, és teljes körűen végrehajtja e megállapodásokat; hangsúlyozza, hogy amennyiben újraindul a párbeszéd (ennek feltétele a szakadároknak nyújtott katonai segítség és eszközök teljes visszavonása és a Krím Ukrajnához való visszatérése), garantálni kell, hogy nem sérülnek sem az európai értékek és normák, sem a nemzetközi kötelezettségvállalások, és e célból igen egyértelműen pontosítani kell, hogy mit vár el az EU Oroszországtól, és hogy milyen megtorló intézkedéseket hoz, ha Oroszország nem teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket; Or. hu 258 Liisa Jaakonsaari, Andrejs Mamikins 4 a bekezdés (új) 4a. kéri, hogy tegyék intenzívebbé a jelentős regionális és globális problémák kezelésével így az Iszlám Állam vagy DAESH szíriai és iraki előretörésével PE v /156 AM\ doc
23 kapcsolatban Oroszországgal folytatott párbeszédet; úgy véli, hogy Oroszországnak jelentős szerepet kell vállalnia a szíriai polgárháború politikai megoldásában; úgy véli, hogy az Oroszországgal folytatott terrorizmus elleni együttműködés az erőszakos szélsőségesség problémájának kezelésére irányuló általános erőfeszítés fontos része; hangsúlyozza, hogy ennek az együttműködésnek teljes mértékben igazodnia kell a nemzetközi emberi jogi normákhoz; 259 Liisa Jaakonsaari, Andrejs Mamikins 4 b bekezdés (új) 4b. üdvözli Oroszország konstruktív szerepvállalását az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokban, amelyek célja annak biztosítása, hogy Irán nukleáris programja kizárólag békés jellegű legyen; kéri, hogy Oroszország továbbra is vegyen részt a tárgyalásokban; 260 Liisa Jaakonsaari, Andrejs Mamikins 4 c bekezdés (új) 4c. megállapítja, hogy Oroszországnak a közel-keleti kvartett és az ENSZ AM\ doc 23/156 PE v01-00
24 Biztonsági Tanácsának tagjaként fontos szerepet kell játszania a közel-keleti békefolyamatban; felhívja az EKSZ-t és az uniós tagállamokat, hogy Oroszországgal együtt munkálkodjanak annak ösztönzésén, hogy mérséklődjenek a feszültségek, és tegyenek lépéseket az Izrael és a Palesztin Hatóság közötti béketárgyalások újraélesztése érdekében; 261 Liisa Jaakonsaari 4 d bekezdés (új) 4d. felhívja az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az EU Kazahsztánhoz, Fehéroroszországhoz és Örményországhoz fűződő gazdasági kapcsolataira közvetlen hatást gyakorló Eurázsiai Gazdasági Unióval való együttműködés lehetőségeit; hangsúlyozza, hogy az Eurázsiai Gazdasági Unióval való együttműködés csakis azon az alku tárgyát nem képező elven alapulhat, hogy a közös szomszédságban található valamennyi partner szabadon megválaszthatja, hogy milyen politikai vagy gazdasági szervezetekhez csatlakozik; 262 Marietje Schaake, Johannes Cornelis van Baalen 4 a bekezdés (új) PE v /156 AM\ doc
25 4a. felszólítja Oroszországot, hogy működjön együtt maradéktalanul az MH17-es járat lelövésével kapcsolatos vizsgálat során; 263 Marietje Schaake, Johannes Cornelis van Baalen 4 b bekezdés (új) 4b. elutasít és elítél minden olyan javaslatot, amely amnesztiát adna olyan személyeknek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy felelősek az MH17-es járat lelövéséért vagy más súlyos emberi jogi jogsértések elkövetéséért; 264 Andrejs Mamikins 4 a bekezdés (új) 4a. pozitívan tekint Oroszországnak a minszki megállapodás megkötésében való aktív részvételére; ezt a fellépést korrekt lépésnek tartja Oroszország részéről, és abbéli reményének ad hangot, hogy Oroszország a jövőben is támogatni fogja a minszki megállapodás végrehajtását; Or. lv AM\ doc 25/156 PE v01-00
26 265 Pablo Iglesias, Javier Couso Permuy 5 bekezdés 5. üdvözli, hogy a tagállamok szolidaritást és egységet tanúsítottak az Oroszország által Ukrajna ellen indított, hadüzenet nélküli háborúval összefüggésben, lehetővé téve a válaszintézkedések elfogadását és kiterjesztését; felszólítja a tagállamokat, hogy tekintsék abszolút prioritásnak az egység fenntartását; megismétli, hogy a tagállamok, illetve az EU és a keleti partnerség országai közötti egység és szolidaritás létfontosságú az uniós politika hatékonyságának biztosításához, valamint ahhoz, hogy képes legyen ellenállni a külső kihívásoknak és nyomásgyakorlásnak; törölve Or. es 266 Helmut Scholz 5 bekezdés 5. üdvözli, hogy a tagállamok szolidaritást és egységet tanúsítottak az Oroszország által Ukrajna ellen indított, hadüzenet nélküli háborúval összefüggésben, lehetővé téve a válaszintézkedések elfogadását és kiterjesztését; felszólítja a tagállamokat, hogy tekintsék abszolút prioritásnak az egység fenntartását; megismétli, hogy a tagállamok, illetve az EU és a keleti partnerség országai közötti 5. tisztában van azzal, hogy a béke és az egyenrangú együttműködés mellett elkötelezett sikeres uniós külpolitika milyen kedvező nemzetközi hatással járhat; felhívja a tagállamokat, hogy tekintettel arra, hogy az orosz vezetés egyértelműen az EU-val való elhúzódó konfliktusra rendezkedik be munkálkodjanak közösen és átláthatóan e helyzet okainak és a kivezető utaknak a PE v /156 AM\ doc
27 egység és szolidaritás létfontosságú az uniós politika hatékonyságának biztosításához, valamint ahhoz, hogy képes legyen ellenállni a külső kihívásoknak és nyomásgyakorlásnak; feltárásán, és kezeljék e feladatot első számú prioritásként; a tagállamok által különösen az ukrán válsággal összefüggésben ismételten tanúsított egységet csak akkor tekinti önmagában vett politikai célnak, ha azt egymással összecsengő elemzések és politikai következtetések támasztják alá; sokkal inkább annak szükségességét hangsúlyozza, hogy az egységfrontra vonatkozó formális felhívások helyett egy nyitott vita- és döntéshozatali folyamat keretében nézzenek szembe az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok új kihívásaival; abból indul ki, hogy Oroszország további elszigetelését és a nemzetközi konfliktusok megoldásából fontos partnerként történő szándékos kizárását az EU saját érdekeivel ellentétesnek kell tekinteni; Or. de 267 Georg Mayer, Harald Vilimsky 5 bekezdés 5. üdvözli, hogy a tagállamok szolidaritást és egységet tanúsítottak az Oroszország által Ukrajna ellen indított, hadüzenet nélküli háborúval összefüggésben, lehetővé téve a válaszintézkedések elfogadását és kiterjesztését; felszólítja a tagállamokat, hogy tekintsék abszolút prioritásnak az egység fenntartását; megismétli, hogy a tagállamok, illetve az EU és a keleti partnerség országai közötti egység és szolidaritás létfontosságú az uniós politika hatékonyságának biztosításához, valamint ahhoz, hogy képes legyen ellenállni a külső 5. üdvözli, hogy a tagállamok szolidaritást tanúsítottak az ukrán néppel; AM\ doc 27/156 PE v01-00
28 kihívásoknak és nyomásgyakorlásnak; Or. de 268 Aymeric Chauprade, Mario Borghezio, Nicolas Bay, Jean-Luc Schaffhauser 5 bekezdés 5. üdvözli, hogy a tagállamok szolidaritást és egységet tanúsítottak az Oroszország által Ukrajna ellen indított, hadüzenet nélküli háborúval összefüggésben, lehetővé téve a válaszintézkedések elfogadását és kiterjesztését; felszólítja a tagállamokat, hogy tekintsék abszolút prioritásnak az egység fenntartását; megismétli, hogy a tagállamok, illetve az EU és a keleti partnerség országai közötti egység és szolidaritás létfontosságú az uniós politika hatékonyságának biztosításához, valamint ahhoz, hogy képes legyen ellenállni a külső kihívásoknak és nyomásgyakorlásnak; 5. leszögezi, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti, hadüzenet nélküli háborúval összefüggésben a tagállamok által kinyilvánított szolidaritásra és egységre törekvés nem vezethet a pluralizmus elvének tagadásához, amely a magát demokratikusnak tartó valamennyi szervezet számára alapvető fontosságú elv, és hogy ennek következtében az Uniónak és intézményeinek biztosítaniuk kell mindazok véleménynyilvánítási és szólásszabadságát, akik nem osztják az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos nézeteiket; megismétli, hogy a tagállamok közötti egységre és szolidaritásra törekvés egyébiránt nem érintheti a tagállamok szuverenitása elvének tiszteletben tartását a külpolitikájukkal és diplomáciai orientációikkal kapcsolatban; Or. fr 269 Luděk Niedermayer, Jaromír Štětina 5 bekezdés 5. üdvözli, hogy a tagállamok szolidaritást és egységet tanúsítottak az Oroszország 5. hangsúlyozza, hogy a tagállamok által az Oroszország által Ukrajna ellen indított, PE v /156 AM\ doc
29 által Ukrajna ellen indított, hadüzenet nélküli háborúval összefüggésben, lehetővé téve a válaszintézkedések elfogadását és kiterjesztését; felszólítja a tagállamokat, hogy tekintsék abszolút prioritásnak az egység fenntartását; megismétli, hogy a tagállamok, illetve az EU és a keleti partnerség országai közötti egység és szolidaritás létfontosságú az uniós politika hatékonyságának biztosításához, valamint ahhoz, hogy képes legyen ellenállni a külső kihívásoknak és nyomásgyakorlásnak; hadüzenet nélküli háborúval összefüggésben tanúsított szolidaritást és egységet az amellett való kitartással is ki kell fejezni, hogy Oroszországnak maradéktalanul végre kell hajtania a minszki megállapodásokat, és vissza kell adnia a Krímet Ukrajnának, lehetővé téve ellenkező esetben a hatályos szankciók kiterjesztését; felszólítja a tagállamokat, hogy tekintsék abszolút prioritásnak az egység fenntartását; megismétli, hogy a tagállamok, illetve az EU és a keleti partnerség országai közötti egység és szolidaritás létfontosságú az uniós politika hatékonyságának biztosításához, valamint ahhoz, hogy képes legyen ellenállni a külső kihívásoknak és nyomásgyakorlásnak; 270 Ana Gomes 5 bekezdés 5. üdvözli, hogy a tagállamok szolidaritást és egységet tanúsítottak az Oroszország által Ukrajna ellen indított, hadüzenet nélküli háborúval összefüggésben, lehetővé téve a válaszintézkedések elfogadását és kiterjesztését; felszólítja a tagállamokat, hogy tekintsék abszolút prioritásnak az egység fenntartását; megismétli, hogy a tagállamok, illetve az EU és a keleti partnerség országai közötti egység és szolidaritás létfontosságú az uniós politika hatékonyságának biztosításához, valamint ahhoz, hogy képes legyen ellenállni a külső kihívásoknak és nyomásgyakorlásnak; 5. üdvözli, hogy a tagállamok szolidaritást és egységet tanúsítottak az Oroszország által Ukrajna ellen indított, hadüzenet nélküli háborúval összefüggésben, lehetővé téve a válaszintézkedések elfogadását és kiterjesztését; felszólítja a tagállamokat, hogy tekintsék abszolút prioritásnak az egység fenntartását; megismétli, hogy a tagállamok közötti egység és szolidaritás létfontosságú az uniós politika hatékonyságának biztosításához, valamint ahhoz, hogy képes legyen ellenállni a külső kihívásoknak és nyomásgyakorlásnak, a keleti partnerség országaival való elmélyültebb és együttműködő kapcsolat egyidejű elősegítése mellett; AM\ doc 29/156 PE v01-00
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Külügyi Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 30.1.2015 2014/2220(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-160 Jelentéstervezet Arnaud Danjean (PE544.334v01-00) a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról (a Tanács
MÓDOSÍTÁSOK - II. RÉSZ: 222-484
Európai Parlament 2014-2019 Külügyi Bizottság 2015/2003(INI) 18.9.2015 MÓDOSÍTÁSOK - II. RÉSZ: 222-484 Jelentéstervezet Bas Belder (PE560.676v02-00) az EU és Kína közötti kapcsolatokról (2015/2003(INI))
11238/16 gu/kb 1 DGC 1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 18. (OR. en) 11238/16 COAFR 220 CFSP/PESC 618 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. július 18. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:
*** AJÁNLÁS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0279/
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0279/2017 4.9.2017 *** AJÁNLÁS az EU LAC Nemzetközi Alapítvány létrehozásáról szóló megállapodásnak az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló
VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:
***I JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2015/0005(COD) 3.2.2015 ***I JELENTÉSTERVEZET az Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatásról szóló európai parlamenti és tanácsi
EURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00
EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Külügyi Bizottság 2009 21.3.2005 1-24.MÓDOSÍTÁS Véleménytervezet Gerardo Galeote Quecedo Az Európai Külügyi Szolgálat létrehozásának intézményi vonatkozásai (2004/2207(INI))
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0216/6. Módosítás
28.6.2017 A8-0216/6 6 Helmut Scholz, Marie-Christine Vergiat, Merja Kyllönen, Miguel Urbán Crespo, Tania González Peñas, Lola Sánchez Caldentey, Xabier Benito Ziluaga, Estefanía Torres Martínez, Sabine
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Külügyi Bizottság. a Regionális Fejlesztési Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 16.7.2015 2014/2214(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről a Regionális Fejlesztési Bizottság részére az adriai- és jón-tengeri régióra vonatkozó uniós
EURÓPAI PARLAMENT Külügyi Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 17.4.2015 2014/2229(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-173 Jelentéstervezet Vincent Peillon (PE549.275v01-00) a közel-keleti és észak-afrikai térség biztonsági kihívásairól
EURÓPAI PARLAMENT Gazdasági és Monetáris Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Gazdasági és Monetáris Bizottság 2014/2020(DEC) 9.1.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-26 Markus Ferber (PE544.162v01-00) az Európai Bankhatóság 2013-as pénzügyi évre szóló költségvetésének
HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0442/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében
11.4.2016 B8-0442/1 1 10 bevezető hivatkozás tekintettel a Törökország uniós csatlakozásával kapcsolatos 2005. október 3-i tárgyalási keretre, tekintettel a Törökországra vonatkozó 2005. október 3-i tárgyalási
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak 1 az Európai Tanács (50. cikk) fenti ülésén elfogadott iránymutatásokat.
Európai Tanács Brüsszel, 2018. március 23. (OR. en) EUCO XT 20001/18 BXT 25 CO EUR 5 CONCL 2 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács (50. cikk) ülése (2018.
EURÓPAI PARLAMENT Foglalkoztatási és Szociális Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 8.10.2014 PE539.655v01-00 MÓDOSÍTÁS: 1-12 a Tanácshoz intézett, szóbeli választ igénylő kérdés tervezete Marita Ulvskog (PE537.318v01-00)
***I JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 9.10.2014 2014/0279(COD) ***I JELENTÉSTERVEZET az Ukrajnából származó árukra vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről szóló 374/2014/EU
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.
Az Európai Tanács Brüsszel, 2014. július 16. (OR. en) EUCO 147/14 CO EUR 9 CONCL 3 FEDŐLAP Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács különleges ülése (2014. július 16.)
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, április 2. (OR. en) 8443/14 ASIM 34 RELEX 298 DEVGEN 79
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. április 2. (OR. en) 8443/14 ASIM 34 RELEX 298 DEVGEN 79 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: Tárgy: az Állandó Képviselők Bizottsága/a
EURÓPAI PARLAMENT Plenárisülés-dokumentum
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 19.3.2015 A8-0056/2015 ***I JELENTÉS az Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatásról szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló
MÓDOSÍTÁS: 1-8. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2040(BUD) Véleménytervezet Paul Rübig. PE v01-00
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Fejlesztési Bizottság 2014/2040(BUD) 9.9.2014 MÓDOSÍTÁS: 1-8 Paul Rübig (PE537.201v01-00) az Európai Unió 2015-ös pénzügyi évre szóló általános költségvetéséről összes szakasz
ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 15.7.2014 B8-0057/2014 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai fıképviselıje nyilatkozatát
Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság
Európai Parlament 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2016/2024(BUD) 26.5.2016 MÓDOSÍTÁS: 1-19 Liisa Jaakonsaari (PE580.791v01-00) A 2017. évi költségvetés tervezetéről szóló háromoldalú
JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0333/
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0333/2017 24.10.2017 JELENTÉS nem jogalkotási állásfoglalási indítvánnyal az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Új-Zéland közötti,
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a Tanács által február 4-én elfogadott, Iránról szóló tanácsi következtetéseket.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. február 4. (OR. en) 5744/19 MOG 7 CFSP/PESC 57 CONOP 9 IRAN 2 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: A Tanács következtetései
EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság. Az Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatás
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 26.2.2015 2015/0005(COD) MÓDOSÍTÁS: 1 43 Jelentéstervezet Gabrielius Landsbergis (PE549.093v02-00) Az Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi
*** AJÁNLÁS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0363/
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0363/2016 2.12.2016 *** AJÁNLÁS a Nemzetközi Tudományos és Technológiai Központ tevékenységeinek folytatására irányuló megállapodás megkötéséről szóló
JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2016/2030(INI)
Európai Parlament 2014-2019 Külügyi Bizottság 2016/2030(INI) 2.5.2016 JELENTÉSTERVEZET a harmadik felek által kifejtett EU-ellenes propaganda elleni fellépést szolgáló uniós stratégiai kommunikációról
MÓDOSÍTÁS: 1-26. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2015/2132(BUD) 20.7.2015. Véleménytervezet Reimer Böge (PE560.
Európai Parlament 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2015/2132(BUD) 20.7.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-26 Reimer Böge (PE560.817v01-00) az Európai Unió 2016-os pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetéséről
EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2014/0086(NLE) 5.9.2014 VÉLEMÉNYTERVEZET a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére az egyrészről az Európai
A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól
Alkotmányügyi Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Alkotmányügyi Bizottság 2010/2291(ACI) 2.3.2011 JELENTÉSTERVEZET a közös átláthatósági nyilvántartásról szóló, az Európai Parlament és a Bizottság közötti intézményközi megállapodás
JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2817(INI)
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 2014/2817(INI) 9.9.2014 JELENTÉSTERVEZET az egyrészről az Európai Unió, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti megállapodás megkötésére vonatkozó tanácsi
EURÓPAI PARLAMENT Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság 16.3.2015 2015/2011(BUD) MÓDOSÍTÁS: 11-24 Vélemény Kathleen Van Brempt (PE551.763v01-00) az 1/2015. számú költségvetés-módosítási ről:
MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2015/2095(INI) Véleménytervezet Demetris Papadakis (PE560.
2014-2019 Európai Parlament Külügyi Bizottság 2015/2095(INI) 8.9.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-169 Demetris Papadakis (PE560.599v01-00) a földközi-tengeri térségben uralkodó helyzetről és a migrációval kapcsolatos
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.
Európai Tanács Brüsszel, 2018. december 14. (OR. en) EUCO 17/18 CO EUR 22 CONCL 7 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2018. december 13. és 14.)
10482/16 hs/kk 1 DGC 1
Az Európai Unió Tanácsa Luxembourg, 2016. június 20. (OR. en) 10482/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. június 20. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 10134/16 Tárgy: Mianmar/Burma
*** AJÁNLÁSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/0268(NLE) 21.5.2013
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 21.5.2013 2012/0268(NLE) *** AJÁNLÁSTERVEZET az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti, a jogellenesen tartózkodó személyek
Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
Európai Parlament 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 14.12.2016 2016/2151(DEC) MÓDOSÍTÁS 1-11 Giovanni La Via (PE592.297v01-00) 2015. évi mentesítés: Az EU általános
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, november 29. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 29. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0367 (NLE) 14996/16 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató
EURÓPAI PARLAMENT Foglalkoztatási és Szociális Bizottság. Szóbeli választ igénylő kérdés tervezete Marita Ulvskog (PE537.
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 8.10.2014 PE539.660v01-00 MÓDOSÍTÁS: 1-13 Marita Ulvskog (PE537.317v01-00) Az Európa 2020 stratégia foglalkoztatási és szociális vonatkozásai
Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI))
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 27.2.2013 2012/2322(INI) JELENTÉSTERVEZET az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI)) Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi
MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2015/2132(BUD) Véleménytervezet Giovanni La Via (PE560.
Európai Parlament 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 20.7.2015 2015/2132(BUD) MÓDOSÍTÁS: 1-17 Giovanni La Via (PE560.881v01-00) Az Európai Unió 2016-os pénzügyi
EURÓPAI PARLAMENT Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 12.12.2014 2014/2075(DEC) MÓDOSÍTÁS: 1-7 Giovanni La Via (PE541.527v01-00) 2013. évi mentesítés: az EU általános
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 7. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 7. (OR. en) 9916/17 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága Előző dok. sz.: 7923/2/17 REV 2 Tárgy: az Állandó Képviselők
Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2016.9.19. JOIN(2016) 40 final 2016/0290 (NLE) Együttes javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösség és
JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0191/ a magántulajdonban lévő biztonsági cégekről (2016/2238(INI))
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0191/2017 17.5.2017 JELENTÉS a magántulajdonban lévő biztonsági cégekről (2016/2238(INI)) Külügyi Bizottság Előadó: Hilde Vautmans RR\1126221.docx
10191/15 pu/ar 1 DG C 2A
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. június 22. (OR. en) 10191/15 COEST 195 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2015. június 22. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 9972/15 COEST
ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-0276/2017 24.4.2017 ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően az eljárási szabályzat 123. cikkének (2) bekezdése alapján
ELFOGADOTT SZÖVEGEK. Az Európai Parlament szeptember 10-i állásfoglalása a fehéroroszországi helyzetről (2015/2834(RSP))
Európai Parlament 2014-2019 ELFOGADOTT SZÖVEGEK P8_TA(2015)0319 A fehéroroszországi helyzet Az Európai Parlament 2015. szeptember 10-i állásfoglalása a fehéroroszországi helyzetről (2015/2834(RSP)) Az
Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Fejlesztési Bizottság 21.8.2012 2011/0461(COD) VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 27.1.2015 2014/2086(DEC) JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről,
ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 19.3.2013 B7-0000/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0172/15f. Módosítás. Liadh Ní Riada, Marisa Matias, Younous Omarjee a GUE/NGL képviselőcsoport nevében
11.3.2019 A8-0172/15f 15 Liadh Ní Riada, Marisa Matias, Younous Omarjee 1 a bevezető hivatkozás (új) tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 41. cikkének (2) bekezdésére, 11.3.2019 A8-0172/16 16
11170/17 ol/eo 1 DGG1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései
KÖZÖS ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 14.1.2015 B8-0054/2015 } B8-0056/2015 } B8-0061/2015 } B8-0063/2015 } B8-0064/2015 } B8-0065/2015 } RC1 KÖZÖS ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY az eljárási
MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2015/2004(INI) Jelentéstervezet Eleni Theocharous (PE557.
Európai Parlament 2014-2019 Fejlesztési Bizottság 2015/2004(INI) 10.6.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-67 Jelentéstervezet Eleni Theocharous (PE557.178v01-00) A fejlődő országok helyi hatóságainak a fejlesztési együttműködésben
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.
Európai Tanács Brüsszel, 2018. március 23. (OR. en) EUCO 1/18 CO EUR 1 CONCL 1 FEDŐLAP Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2018. március 22.) Következtetések
8165/16 ek/gu/kk 1 DGE 1A
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 22. (OR. en) 8165/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. április 21. Címzett: a delegációk ENV 239 FIN 242 AGRI 200 IND 79 SAN
***I JELENTÉSTERVEZET
Európai Parlament 2014-2019 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 2016/0125(COD) 18.7.2016 ***I JELENTÉSTERVEZET a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség
10221/19 eg/as/eo 1 RELEX 2A
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. június 17. (OR. en) 10221/19 COEST 139 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2019. június 17. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 10101/19 Tárgy:
6981/17 ktr/eo 1 DG C 1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 6. (OR. en) 6981/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. március 6. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 6626/17 Tárgy: DEVGEN
Az Európai Parlament február 6-i állásfoglalása a Dnyeszter-mellékről (2014/2552(RSP))
P7_TA-PROV(2014)0108 Oktatáshoz való jog a Dnyeszteren túli régióban Az Európai Parlament 2014. február 6-i állásfoglalása a Dnyeszter-mellékről (2014/2552(RSP)) Az Európai Parlament, tekintettel a Moldova
VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0005(COD) a Külügyi Bizottság részéről. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 2014/0005(COD) 2.7.2015 VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére az egyes, a halálbüntetés, a kínzás vagy más kegyetlen,
AZ EURÓPAI UNIÓ PRIORITÁSAI AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE KÖZGYŰLÉSÉNEK 60. ÜLÉSSZAKA SZÁMÁRA
AZ EURÓPAI UNIÓ PRIORITÁSAI AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE KÖZGYŰLÉSÉNEK 60. ÜLÉSSZAKA SZÁMÁRA Bevezetés 1. Az Európai Unió mélyen elkötelezett az Egyesült Nemzetek mellett, a nemzetközi jog fenntartása
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak az Európai Tanács fenti ülésén elfogadott következtetéseket.
Európai Tanács Brüsszel, 2017. december 14. (OR. en) EUCO 19/1/17 REV 1 CO EUR 24 CONCL 7 FEDŐLAP Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az Európai Tanács ülése (2017. december 14.)
Az EU közjogi alapjai Gombos Katalin
Az EU közjogi alapjai 2017. 03. 13. Gombos Katalin 2017. 03. 13. 1 Csatlakozás Csatlakozások: Északi kibővülés Déli kibővülés Volt EFTA-államok Keleti kibővülés Horvátország Gombos Katalin 2017. 03. 13.
MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2015/2089(INI) Jelentéstervezet Anneleen Van Bossuyt. PE557.
Európai Parlament 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2015/2089(INI) 10.6.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-119 Jelentéstervezet Anneleen Van Bossuyt (PE557.205v01-00) az egységes piaci szabályozás javításáról
8831/16 eh/ju 1 DG C 1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 12. (OR. en) 8831/16 DEVGEN 89 ACP 67 RELEX 378 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. május 12. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:
14244/16 eh/kf 1 DG C 2A
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 14. (OR. en) 14244/16 COEST 292 CFSP/PESC 925 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. november 14. Címzett: a delegációk Előző dok.
Módosítás 3 Helmut Scholz, Tania González Peñas, Luke Ming Flanagan, Martina Michels a GUE/NGL képviselőcsoport nevében
7.3.2019 A8-0073/3 Módosítás 3 Helmut Scholz, Tania González Peñas, Luke Ming Flanagan, Martina Michels a GUE/NGL képviselőcsoport nevében Jelentés Sandra Kalniete Az EU és Oroszország közötti kapcsolatok
JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/2231(INI) 25.2.2015
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Külügyi Bizottság 25.2.2015 2014/2231(INI) JELENTÉSTERVEZET az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó új uniós megközelítésről a Demokráciáért Európai Alapítvány létrehozása
JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2174(INI) a természeti és ember okozta katasztrófák biztosításáról (2013/2174(INI))
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 25.9.2013 2013/2174(INI) JELENTÉSTERVEZET a természeti és ember okozta katasztrófák biztosításáról (2013/2174(INI)) Gazdasági és Monetáris Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság 2014/2223(INI) 3.2.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-65 Marek Józef Gróbarczyk (PE544.346v01-00) Az erdőket és az erdőalapú ágazatot érintő új uniós
Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 12.4.2010 2009/2229(INI) VÉLEMÉNY a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság
MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2015/2013(BUD) Véleménytervezet Victor Boștinaru (PE v01-00)
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Regionális Fejlesztési Bizottság 2015/2013(BUD) 6.3.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-14 Victor Boștinaru (PE549.331v01-00) A 2/2015. számú költségvetés-módosítási tervezet: Kötelezettségvállalások
Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2011/0413(COD) 8.5.2012 VÉLEMÉNYTERVEZET a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére a Stabilitási Eszköz létrehozásáról
Eredmények Tanulságok EURÓPA A POLGÁROKÉRT PROGRAM
Eredmények Tanulságok EURÓPA A POLGÁROKÉRT PROGRAM Partnerkeresés e-mail: europaapolgarokert@tpf.hu Partnerkereső adatbázis: http://tpf.hu/partnersearch a projekt összefoglalása angol nyelven kapcsolattartó
AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához
6.3.2019 A8-0435/6 Módosítás 6 Danuta Maria Hübner az Alkotmányügyi Bizottság nevében Jelentés A8-0435/2018 Mercedes Bresso, Rainer Wieland A személyes adatok védelme az európai parlamenti választásokkal
JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2016/2052(INI) az európai védelmi unióról (2016/2052(INI))
Európai Parlament 2014-2019 Külügyi Bizottság 2016/2052(INI) 14.7.2016 JELENTÉSTERVEZET az európai védelmi unióról (2016/2052(INI)) Külügyi Bizottság Előadó: Urmas Paet PR\1097225.doc PE584.127v01-00 Egyesülve
MÓDOSÍTÁSOK HU Egyesülve a sokféleségben HU 2009/2230(INI) Véleménytervezet Werner Kuhn (PE v01-00)
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság 2009/2230(INI) 3.3.2010 MÓDOSÍTÁSOK 1-19 Werner Kuhn (PE438.378v01-00) Az Európai Unió balti-tengeri stratégiája és a makrorégiók szerepe
5927/15 ea/kz 1 DG C 2B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. február 9. (OR. en) 5927/15 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Dátum: 2015. február 9. COHOM 17 CONUN 25 COASI 11 COMAG 18 COEST 50 CSDP/PSDC 64 COPS 31 PESC 130
Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)
Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a
Huszay Zita Külgazdasági és Külügyminisztérium. Budapest, május 4.
Huszay Zita Külgazdasági és Külügyminisztérium Budapest, 2016. május 4. Tárcaközi folyamat a KKM véleményezi az egyes kérelmeket, nem vétóz 12. cikk (1) Annak eldöntése érdekében, hogy e rendelet alapján
AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális
VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2152(INI) 23.10.2013. a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság részéről. a Külügyi Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság 23.10.2013 2013/2152(INI) VÉLEMÉNY a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére Az emberi jogok helyzete
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Fejlesztési Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Fejlesztési Bizottság 2014/0059(COD) 7.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Fejlesztési Bizottság részéről a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részére a konfliktusok által érintett és
HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében
21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;
AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJÉNEK KÖZÖS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2015.8.27. JOIN(2015) 32 final AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS AZ UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJÉNEK KÖZÖS HATÁROZATA
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a spordiplomáciáról szóló, a Tanács november i ülésén elfogadott tanácsi következtetéseket.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 23. (OR. en) 14279/16 SPORT 79 FREMP 180 RELEX 932 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. november 22. Címzett: a delegációk Előző
EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 7.11.2014 2014/0086(NLE) VÉLEMÉNY a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére az egyrészről az Európai Unió, az
OROSZORSZÁG JOGALAP AZ EU ÉS OROSZORSZÁG KÖZÖTTI KAPCSOLATOK
OROSZORSZÁG 2014 óta a Krím-félsziget Oroszország általi jogellenes annektálása, a keletukrajnai lázadó csoportok támogatása, Oroszország szomszédságpolitikája, a félretájékoztatási kampányok és a negatív
HU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0139/1. Módosítás
5.3.2014 A7-0139/1 1 21 a bekezdés (új) 21a. felszólítja az uniós tagállamokat, hogy ejtsék az Edward Snowden elleni esetleges büntetıjogi vádakat, és nyújtsanak számára védelmet, és következésképpen akadályozzák
106. plenáris ülés április 2 3. A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA
106. plenáris ülés 2014. április 2 3. RESOL-V-012 A Régiók Bizottsága ÁLLÁSFOGLALÁSA A TÖBBSZINTŰ KORMÁNYZÁSRÓL SZÓLÓ EURÓPAI CHARTÁRÓL Rue Belliard/Belliardstraat 101 1040 Bruxelles/Brussel BELGIQUE/BELGIË
8461/17 ac/ms 1 DGG 2B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. április 25. (OR. en) 8461/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. április 25. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 7875/17 + ADD 1 Biz.
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi
EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 22.1.2015 2014/2085(DEC) JELENTÉSTERVEZET az Európai Unió 2013-as pénzügyi évre szóló általános költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről,
6767/17 ps/kf 1 DGC 2A
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 28. (OR. en) 6767/17 CH 25 AELE 27 MI 168 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága a delegációk Előző dok. sz.: 6160/17 CH 23 AELE 23 MI
EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november
EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe Hatálybalépés: 2017. november Nyilatkozat Vállaljuk, hogy működésünk minden terén beleértve üzleti partnereinket és beszállítói láncunkat -- tiszteletben tartjuk
6068/16 as/ps/kb 1 DGG 1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 12. (OR. en) 6068/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága a delegációk Előző dok. sz.: 5783/1/16 REV 1 Tárgy: EF 24 ECOFIN 90 JAI 95
MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2132(INI) Véleménytervezet Vicente Miguel Garcés Ramón. PE500.
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 28.11.2012 2012/2132(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-21 Vicente Miguel Garcés Ramón (PE500.516v01-00) az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai