Tanmenet és tantárgyi követelmények. Közbeszerzés Illetve a Közbeszerzések joga tantárgyhoz. 2015/2016. tanév II. (tavaszi) félév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tanmenet és tantárgyi követelmények. Közbeszerzés Illetve a Közbeszerzések joga tantárgyhoz. 2015/2016. tanév II. (tavaszi) félév"

Átírás

1 Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közbeszerzés Illetve a Közbeszerzések joga tantárgyhoz 2015/2016. tanév II. (tavaszi) félév Igazgatásszervező (BA) szak NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, január

2 I. A tantárgy célja A tantárgyak célja a közbeszerzések jogának közigazgatási jogon belül elfoglalt helyének feltérképezése, a közbeszerzési alapintézmények, az egyes eljárási szabályok gyakorlati megvalósíthatóságának, eljárásrendjének az elsajátítása, különös tekintettel a közbeszerzési jogorvoslatok legfontosabb kérdéseinek a feldolgozása. A tárgyak gyakorlat specifikus tárgyak, amely elsősorban azt jelenti, hogy az egyes elméleti blokkok elsajátítását követően gyakorlati feladatok, jogesetek feldolgozására kerül sor. A gyakorlati szempontú ismeretanyag átadását gyakorlati szakemberek oktatásba történő bekapcsolódása is segíti. II. A tantárgy alapadatai A tantárgy tárgy felelőse és oktatója:, P.hD., LL.M. egyetemi docens A tárgy tantervi kódja: AFFNÁI12SZ; KKJ6M17 A tárgy oktatói:,,, meghívott külső szakértők A Közbeszerzés c. tárgy nappali tagozaton előadás és szeminárium, míg levelező tagozaton előadás, míg a Közbeszerzések joga mindkét tagozaton előadások formájában kerül oktatásra. ok helye és időpontja: Szak/tagozat kód: KKJ6M17 időpontja : : : : : : : :00 Közbeszerzés Nappali tagozat témaköre A közbeszerzés és a közbeszerzések joga. A közbeszerzések intézményrendszere. A közbeszerzések (jog)forrásai. A Kbt. felépítése, hatálya. helye Előadó A közbeszerzés alanyai. 2

3 : :00 Kommunikáció, nyilvánosság, közzététel a közbeszerzési eljárásban : :00 közbeszerzések szabályai I : :00 közbeszerzések szabályai II : :00 közbeszerzések szabályai III : :00 közbeszerzések szabályai IV : :00 Sajátos beszerzési módszerek : :00 Az uniós értékhatár alatti közbeszerzési eljárások : :00 A koncessziós beszerzési eljárás : :00 A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések : :00 Jogorvoslatok a közbeszerzési eljárásban : :00 A közbeszerzési perek. 3

4 Szak/tagozat kód: KKJ6M17 Közbeszerzés Levelező tagozat időpontja témaköre helye Előadó :20 (Szombat) :45 (Szombat) :00 (Szombat) :15 (Szombat) :00 (Szombat) :15 (Szombat) A közbeszerzés és a közbeszerzések joga. A közbeszerzések intézményrendszere. A közbeszerzések (jog)forrásai. A Kbt. felépítése, hatálya. A közbeszerzés alanyai. közbeszerzések szabályai Az uniós értékhatár alatti közbeszerzési eljárások. A koncessziós beszerzési eljárás. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések. Jogorvoslatok a közbeszerzési eljárásban. A 103/AB A 103/AB A 103/AB Szak/tagozat kód: AFFNÁI12SZ időpontja : : : : : :00 Közbeszerzések Joga Nappali tagozat témaköre helye Előadó A közbeszerzés és a közbeszerzések joga. A közbeszerzések intézményrendszere. A közbeszerzések (jog)forrásai. A Kbt. felépítése, hatálya :25 A közbeszerzés alanyai.

5 : : :00 Kommunikáció, nyilvánosság, közzététel a közbeszerzési eljárásban : :00 közbeszerzések szabályai I : :00 Oktatásmentes nap : :00 közbeszerzések szabályai II : :00 közbeszerzések szabályai III : :00 Sajátos beszerzési módszerek : :00 Az uniós értékhatár alatti közbeszerzési eljárások : :00 A koncessziós beszerzési eljárás : :00 A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződések : :00 Jogorvoslatok a közbeszerzési eljárásban. 5

6 : :00 A közbeszerzési perek. Szak/tagozat kód: AFFLÁI12SZ időpontja : :15 témaköre helye Előadó A közbeszerzések joga. III. Kötelező és ajánlott irodalom Kötelező irodalom: A közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény Ajánlott irodalom: Cser Palkovics Tamás, Márton Gizella, Mészáros Áron, Patay Gábor, Patay Géza (szerk.); Smaraglay Gábor: Kommentár a gyakorlat számára - Hetedik, átdolgozott kiadás. HVGOrac dr. Bakonyi József, dr. Barabás Gergely, dr. Bozzay Erika, dr. Dezső Attila (szerk.), dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Hajós Orsolya, dr. Homolya Róbert, dr. Hubai Ágnes, dr. Kéri Zoltán, dr. Kontor Eszter Ágnes, dr. Kothencz Éva, dr. Kovács András György, dr. Kovács, dr. Krizsán Brigitta, dr. Miklós Gyula, dr. Nagy-Fribiczer Gabriella, dr. Németh Anita, dr. Perczel Zsófia, dr. Szterényi Sándor, dr. Tátrai Tünde, dr. Tosics Nóra, dr. Várhomoki-Molnár Márta: Kommentár a közbeszerzési törvényhez. Wolters Kluwer Kiadó IV. A számonkérés módja Vizsga: írásbeli. Budapest, Január Dr. Temesi István tanszékvezető 6

Tanmenet és tantárgyi követelmények a Bizonyítás közigazgatási eljárásjogban tantárgyhoz. 2016/2017. tanév II. (tavaszi) félév. NAPPALI és LEVELEZŐ

Tanmenet és tantárgyi követelmények a Bizonyítás közigazgatási eljárásjogban tantárgyhoz. 2016/2017. tanév II. (tavaszi) félév. NAPPALI és LEVELEZŐ Tanmenet és tantárgyi követelmények a Bizonyítás közigazgatási eljárásjogban tantárgyhoz 2016/2017. tanév II. (tavaszi) félév NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, 2017. február I. A tantárgy célja A bizonyítás

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS Tanmenet és tantárgyi követelmények a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak (2015) NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, szeptember Postai

Részletesebben

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek tantárgyhoz 2016/2017. tanév I. (őszi) félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak 2014. NAPPALI és LEVELEZŐ

Részletesebben

Tanmenet és tantárgyi követelmények a. Közigazgatási jog 1. tantárgyhoz. 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév

Tanmenet és tantárgyi követelmények a. Közigazgatási jog 1. tantárgyhoz. 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév Tanmenet és tantárgyi követelmények a tantárgyhoz 2014/2015. ta II. (tavaszi) félév Katasztrófavédelmi szakirány Tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány Iparbiztonsági szakirány NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat

Részletesebben

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:

Részletesebben

K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő

K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő RENDŐRTISZTI FŐISKOLA ALKOTMÁNYJOGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI JOGI TANSZÉK T Á J É K O Z T A T Ó a KÖZIGAZGATÁSI JOGI ÉS POLGÁRI JOGI ISMERETEK tantárgyakból K R I M I N A L I S Z T I K A I S Z A K É R T Ő SZAKIRÁNYÚ

Részletesebben

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2016/2017. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. hálóterv szerint JK 10201) Társfeltétele: JK 10101 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád Megnyitó előadások Gárdos Péter, ügyvéd: A Ptk. az elmúlt év tükrében Az I. Wolters Kluwer Jogi Konferencián elhangzott, hogy

Részletesebben

Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai. 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Dr. Szakály Zoltán egyetemi tanár

Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai. 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Dr. Szakály Zoltán egyetemi tanár Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai 2. A neve, beosztása: egyetemi tanár 3. Szak megnevezése: Kereskedelem és Marketing BA szak, levelező tagozat 4. A tantárgy

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB03 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Jövedéki jog 1. 3. A tantárgy megnevezése (angolul):

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB10 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Gazdasági szakismeret 1. 3. A tantárgy megnevezése

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB31 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Gazdasági szakismeretek (pny.) 1. 3. A tantárgy

Részletesebben

Tantárgyi program a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz

Tantárgyi program a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz Tantárgyi program a KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS tantárgyhoz 2018/2019. tanév II. félév Közigazgatás-szervező alapképzési szak Nappali és Levelező tagozat Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet Budapest, 2019.

Részletesebben

Pénzügyi instrumentumok számvitele

Pénzügyi instrumentumok számvitele Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Nappali tagozat MESTERSZAK Pénzügyi instrumentumok számvitele Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:

Részletesebben

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620

Részletesebben

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév Jogi alapok Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam 2011/2012. tanév I. félév 1/5 Jogi alapok Valamennyi szak/levelező és Távoktatás tagozat/i. évfolyam 2011/2012 tanév I. félév A tantárgyat

Részletesebben

Tantárgyi program. 8. Az oktatás személyi feltételei: Gyakorlati oktató: Dr. Szigeti Orsolya egyetemi docens

Tantárgyi program. 8. Az oktatás személyi feltételei: Gyakorlati oktató: Dr. Szigeti Orsolya egyetemi docens Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMNL211-K3 Marketing kutatás 2. A neve, beosztása: 3. Szak megnevezése: Kereskedelem és Marketing BA szak, levelező tagozat 4. A tantárgy típusa: A 5. A

Részletesebben

TANTÁRGYI PROGRAM. 1. A tantárgy megnevezése: Rendvédelmi ismeretek. 1.1: A tantárgy angol neve: Rendvédelmi ismeretek. 1.2: A tantárgy rövid neve:

TANTÁRGYI PROGRAM. 1. A tantárgy megnevezése: Rendvédelmi ismeretek. 1.1: A tantárgy angol neve: Rendvédelmi ismeretek. 1.2: A tantárgy rövid neve: ANÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy megnevezése: 1.1: A tantárgy angol neve: 1.2: A tantárgy rövid neve: 2. A tantárgy kódja: Rendvédism ZNEINB2010 3. A tantárgy oktatásáért felelős tanszék: KLHK Biztonság-és

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai c. tárgy tanulmányozásához Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév A tantárgy rövid

Részletesebben

IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok

IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok Nappali képzés 2014/2015. I. félév Tantárgyi útmutató 1 Tantárgy

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közbeszerzés

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közbeszerzés PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közbeszerzés Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképzés Adóigazgatási és költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB38 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Jövedéki és adójog 1. 3. A tantárgy megnevezése

Részletesebben

Költség és teljesítmény elszámolás

Költség és teljesítmény elszámolás SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Költség és teljesítmény elszámolás Számvitel mesterszak szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK

Részletesebben

Számviteli esettanulmányok

Számviteli esettanulmányok SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számviteli esettanulmányok MSC Pénzügy-számvitel szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy

Részletesebben

A szakdolgozat/diplomamunka védés beosztása

A szakdolgozat/diplomamunka védés beosztása NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM, GEOINFORMATIKAI KAR 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. 8002 Székesfehérvár, Pf. 52. Email: ep@geo.info.hu +36 22 516 528 Fax: +36 22 516 521 http://www.geo.info.hu OKTATÁSI

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék Tárgy neve: Munka- és szociális jog 3. Szak: jogász Neptun-kódja: 30703 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN

VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Levelező tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN Tantárgyi útmutató 2012/2013 tanév őszi félév 1 Tantárgy megnevezése:

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA

Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Politikatudományok alapképzési szak levelező tagozat képzés terv POLL17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz I. évfolyam GM+PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti kommunikáció Tanszék: Vállalkozás és

Részletesebben

BTK ATTI. Vizsgaidőpontok. 2017/2018. tanév II. félév. Módosítva: május 30.

BTK ATTI. Vizsgaidőpontok. 2017/2018. tanév II. félév. Módosítva: május 30. BTK ATTI Vizsgaidőpontok 2017/2018. tanév II. félév Módosítva: 2018. május 30. Prof. Dr. Csepeli György, Professor emeritus Tárgy Vizsgatípus Vizsga kezdete Vizsga vége Maximális létszám Fő/nap Terem Szigorlat

Részletesebben

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV. JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév Alkotmányjog I. Egyháztörténet Latinitás a jogtudományban II. Magyar állam- és jogtörténet Római jog II. Statisztika 03.20 15.00-19.00

Részletesebben

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA Budapest 2007 1. A Hallgatói Véleményezés Szabályzatának hatálya (1) A Hallgatói Véleményezés Szabályzata

Részletesebben

Ellenőrzési és könyvvizsgálati esettanulmányok

Ellenőrzési és könyvvizsgálati esettanulmányok PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Nappali tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK Ellenőrzési és könyvvizsgálati esettanulmányok Tantárgyi útmutató

Részletesebben

Számvitel mesterszak (Nappali tagozat) Számvitel szabályozása Tantárgyi útmutató

Számvitel mesterszak (Nappali tagozat) Számvitel szabályozása Tantárgyi útmutató Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak (Nappali tagozat) Számvitel szabályozása Tantárgyi útmutató 2014/2015. tanév 1. félév 1 Tantárgy megnevezése: SZÁMVITEL

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Komplex elemzés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán meghatározó

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB07 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Adóztatás 1. 3. A tantárgy megnevezése (angolul):

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. A civil (nonprofit) szervezetek számviteli sajátosságai tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2013/2014. tanév II.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. A civil (nonprofit) szervezetek számviteli sajátosságai tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2013/2014. tanév II. SZÁMVITELI TANSZÉK : 469-66-98 Budapest TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ A civil (nonprofit) szervezetek számviteli sajátosságai tantárgy tanulmányozásához Nappali tagozat 2013/2014. tanév II. félév A tárgy oktatásának

Részletesebben

2014/2015. tanév I. (őszi) félév. Előfeltétele: (10502M) Helye a mintatantervben: 5. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

2014/2015. tanév I. (őszi) félév. Előfeltétele: (10502M) Helye a mintatantervben: 5. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2014/2015. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE: MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS JOG I. Neptun kódja: 30701 (30701M) Előfeltétele: 10502 (10502M) Helye a mintatantervben: 5. szemeszter

Részletesebben

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR ENERGIOGI ÉS TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK SZAKTANACSÁDÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. tanév I. félév Energiajogi és természeti

Részletesebben

IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok

IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Nappali tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok Tantárgyi útmutató

Részletesebben

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK NAPPALI TAGOZAT I. évfolyam 2015/2016. tanév I. félév (2015.09.15.)

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK NAPPALI TAGOZAT I. évfolyam 2015/2016. tanév I. félév (2015.09.15.) Tantárgy kód Ker. = Kereskedelem és marketing (Kereskedelmi logisztika, kereskedelmi, marketing kommunikáció ) Nsz. = Nemzetközi gazdálkodási (Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai ) Psz. = Pénzügyi

Részletesebben

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam Központ: 5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. Tel.: +36-66-524-700 Fax: +36-66-447-220 E-mail: dekan@gk.szie.hu Telephely: Egészségtudományi Campus, 5700 Gyula, Szent István u. 17-19.,Tel., Fax:: +36-66-561-620

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán

Részletesebben

Számvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I.

Számvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 1 c. tárgy tanulmányozásához Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának

Részletesebben

TEMATIKA 2011/2012. tanév II. (tavaszi) félév. MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS JOG 2. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék

TEMATIKA 2011/2012. tanév II. (tavaszi) félév. MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS JOG 2. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék TEMATIKA 2011/2012. tanév II. (tavaszi) félév MUNKA- ÉS SZOCIÁLIS JOG 2. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék Tárgy neve: Munka- és szociális jog 2. Szak: jogász Neptun kódja: 30702 Helye a mintatantervben:

Részletesebben

Konszern számvitel alapjai

Konszern számvitel alapjai SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai Pénzügy-számvitel alapszak Nappali tagozat 2016/2017. tanév II. félév 1 A tárgy oktatásának célja: A világgazdaságban és ebből következően

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB44 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Adóztatás (pny.) 1. 3. A tantárgy megnevezése

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató.

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató. Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Vezetéselmélet és módszertan Tantárgyi útmutató Nappali 2014/2015. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Vezetéselmélet

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgyi

Részletesebben

22. sz. Záróvizsga bizottság

22. sz. Záróvizsga bizottság 22. sz. Záróvizsga bizottság Vizsga helye: Szabadka ideje: 2015. június 26. 9:00 levelező MA mérnöktanár Portfólió bemutatása és védése levelező MA mérnöktanár mérnök informatika szakirány: 1. Bálint Krisztián

Részletesebben

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA

Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Politikatudományok alapképzési szak nappali tagozat képzési terv POLN17-BA Társadalomtudományi alapismeretek (20-30 kredit) Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Bevezetés a politikatudomány forrásainak

Részletesebben

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter kód tárgy A jogrendszerek világa TANREND 201/2018 őszi szemeszter JL201 Ajánlott egyéni tanterv az 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan 201..0 péntek 812 Prof. Dr. Badó Attila Dr. Mezei Péter 201..1

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz II. évfolyam Gazdaságinformatikus Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business tanulmányokhoz LEVELEZŐ KÉPZÉS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: E-business Tanszék: Vállalkozás és

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzési szak B csoport 2017/2018-as tanév I. félév Órarend

Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzési szak B csoport 2017/2018-as tanév I. félév Órarend 1. képzési nap Helyszín: Ménesi út 5 Megnyitó Dr. Nagy Balázs Ágoston Oktatási épület II.emelet 211 Értékalapú kormányzás (4 csoport) Oktatási épület III.emelet 301 Időpont Tanóra típusa Tantárgy Oktató

Részletesebben

Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AVM_GLB008-K3 Élelmiszergazdasági marketing

Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AVM_GLB008-K3 Élelmiszergazdasági marketing Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AVM_GLB008-K3 Élelmiszergazdasági marketing 2. A neve, beosztása: egyetemi tanár 3. Szak megnevezése: Gazdasági agrármérnök MSc szak, levelező tagozat 4. A

Részletesebben

Angol-magyar Orvosi Szakfordítóképzés tanterve és vizsgarendje 2009/2010. tanévben

Angol-magyar Orvosi Szakfordítóképzés tanterve és vizsgarendje 2009/2010. tanévben Angol-magyar Orvosi Szakfordítóképzés tanterve és vizsgarendje 2009/2010. tanévben II. félév I.évfolyam Tantárgy és heti óraszám Kontrasztív országismeret II. (1 ó) ESZT-22 terminológia (2 ó) ESZT-41 A

Részletesebben

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs

Részletesebben

Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése

Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Levelező tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése Tantárgyi útmutató 2015/2016. tanév 2. félév Tantárgy megnevezése: Konszolidált beszámoló

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom (MA) MAGTALM1 képzési terv

Magyar nyelv és irodalom (MA) MAGTALM1 képzési terv Magyar nyelv és irodalom (MA) MAGTALM1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: MAGTALM1 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének

Részletesebben

Közbeszerzési referens képzés

Közbeszerzési referens képzés KÖZÉRTHETŐ KÖZBESZERZÉS Közbeszerzési referens képzés Államilag elismert (OKJ 54 343 03 0000 00 00) A módosított közbeszerzési törvény gyakorlati tapasztalatai alapján aktualizált tematikával indul! Az

Részletesebben

MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS, LEVELEZŐ Tanrendi előírások, leckekönyvi adatok az I. évfolyam számára 2016/2017. I. félév

MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS, LEVELEZŐ Tanrendi előírások, leckekönyvi adatok az I. évfolyam számára 2016/2017. I. félév MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS, LEVELEZŐ Tanrendi előírások, leckekönyvi adatok az I. évfolyam számára Neptun kód Tanegység Félévi óraszám Beszámolási kötelezettség Kredit BTOMA1L01 Bevezetés az 5

Részletesebben

Pszichológia (BA) PSYTANB3 képzési terv. Kód: PSYTANB3. Módszer. Értékelés. Felelős PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM

Pszichológia (BA) PSYTANB3 képzési terv. Kód: PSYTANB3. Módszer. Értékelés. Felelős PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Pszichológia (BA) PSYTANB3 képzési terv Kód: PSYTANB3 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje: Az ezen idõpont elõtti

Részletesebben

Gépipari Technológiai Intézet

Gépipari Technológiai Intézet Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépipari Technológiai Intézet FOGLALKOZTATÁSI TERV ÉS TANTÁRGYI ISMERTETŐ Egyszerűsített értékelésű tantárgyakhoz Tartalom 1. Általános adatok...1 1.1. A tantárgy

Részletesebben

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Prezentációs és íráskészségfejlesztés

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a Kari Etikai Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról

Részletesebben

Politikatudományok (BA) POLTANB3 képzési terv. Kód: POLTANB3. Értékelés. Felelős. Kreditkövetelmény PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM. Bölcsészettudományi Kar

Politikatudományok (BA) POLTANB3 képzési terv. Kód: POLTANB3. Értékelés. Felelős. Kreditkövetelmény PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM. Bölcsészettudományi Kar Politikatudományok (BA) POLTANB3 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: POLTANB3 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének

Részletesebben

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2

Részletesebben

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program Képzési idő: 6 félév Tagozat: nappali képzés munkarendje szerint. Finanszírozás: államilag támogatott, illetve

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:

Részletesebben

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS TAGINTÉZMÉNYEI. Éves munkaterve A 2015/2016. tanévre

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS TAGINTÉZMÉNYEI. Éves munkaterve A 2015/2016. tanévre A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS TAGINTÉZMÉNYEI e A 2015/2016. tanévre 2015. június 2015. június 30. Pályaorientációs és jelentkezési nap 2015. július 2015. július 28. 2015. július 31-ig 2015. július

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. tanulmányokhoz Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar III. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozástan I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:

Részletesebben

TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a KONTROLLING tantárgyhoz

TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a KONTROLLING tantárgyhoz TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a KONTROLLING tantárgyhoz Nappali tagozat Pénzügy és számvitel szak Budapest, 2015. február A TANTÁRGY OKTATÁSÁNAK CÉLJA A tantárgy oktatásának célja az alkalmazott számviteli eljárásokból

Részletesebben

Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %.

Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Pszichológia (BA) PSYTALB2 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: PSYTALB2 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje:

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2016.január 29. 2016. 12. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2016. január 1-jétől irányadó

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar TANTÁRGYI PROGRAM. 1. számú példány NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Rendészettudományi Kar 1. számú példány TANTÁRGYI PROGRAM 1. A tantárgy kódja: RVPTB48 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Szabályzatismeret (pny.)1. 3. A tantárgy megnevezése

Részletesebben

szociális munka (BA)-BTK XXX-SZMTANB3/ képzési terv

szociális munka (BA)-BTK XXX-SZMTANB3/ képzési terv szociális munka (BA)-BTK XXX-SZMTANB3/15-16-1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: XXX-SZMTANB3/15-16-1 Szükséges kredit: 210 Félévek száma: 7 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék Tárgy neve: Államháztartástan 2. Szak: IGAZGATÁSSZERVEZŐ Tárgy besorolása: kötelező Kreditértéke: 3 Helye a mintatantervben: BA III.

Részletesebben

4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA

4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA 4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA 4.1. A felsőfokú szakképzés tantervét táblázatban összefoglaló óra és vizsgaterv

Részletesebben

Pszichológia (BA) PSYTANB3 képzési terv. Kód: PSYTANB3. Értékelés. Felelős. Kreditkövetelmény PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM. Bölcsészettudományi Kar

Pszichológia (BA) PSYTANB3 képzési terv. Kód: PSYTANB3. Értékelés. Felelős. Kreditkövetelmény PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM. Bölcsészettudományi Kar Pszichológia (BA) PSYTANB3 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: PSYTANB3 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje:

Részletesebben

Vezetői és humán számvitel

Vezetői és humán számvitel SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés (I.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Vezetői és humán számvitel c. tárgy tanulmányozásához 2016/2017. tanév II. félév

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Dr. Varga István dékán Szervezeti egység : Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Közlekedésmérnöki

Részletesebben

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek A mintatanterv egy ajánlás a hallgató részére, amelynek betartásával 10 félév alatt befejezheti

Részletesebben

Számvitel mesterszak. Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése. Nappali tagozat. Tantárgyi útmutató

Számvitel mesterszak. Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése. Nappali tagozat. Tantárgyi útmutató Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése Nappali tagozat Tantárgyi útmutató 2014/2015. tanév 2. félév

Részletesebben

TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA

TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁ (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzési szak A csoport 2017/2018-as tanév I. félév Órarend

Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzési szak A csoport 2017/2018-as tanév I. félév Órarend Helyszín: Ménesi út 5 Megnyitó Oktatási épület I.emelet 104/AB Dr. Nagy Balázs Ágoston Oktatási épület I.emelet 104/A Értékalapú kormányzás (4 csoport) Dr. Pallai Katalin Oktatási épület I.emelet 104/B

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS. tanulmányokhoz évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pályázatkészítés Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások

Részletesebben

Szintetikus és analitikus elszámolások. A könyvviteli zárlat. Leltár és leltározás. A költségvetési szervek számlakerete.

Szintetikus és analitikus elszámolások. A könyvviteli zárlat. Leltár és leltározás. A költségvetési szervek számlakerete. TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2012/2013. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE SZÁMVITELI ALAPISMERETEK Neptun kódja: I608E Előfeltétele: - Helye a mintatantervben: V. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. A konszern számvitel alapjai tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2014/2015. tanév II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. A konszern számvitel alapjai tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2014/2015. tanév II. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK : 469-66-98 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ A konszern számvitel alapjai tantárgy tanulmányozásához Nappali tagozat 2014/2015. tanév II. félév A tárgy oktatásának

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak

Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak Versenyjogi és versenyfelügyeleti jogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak Együttműködő partnerünk: A képzés célja: A képzésben résztvevők alkalmassá válnak arra, hogy a versenyfelügyeleti intézményrendszerben

Részletesebben

EU szabályozási környezet. Tantárgyi útmutató

EU szabályozási környezet. Tantárgyi útmutató Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest EU szabályozási környezet Tantárgyi útmutató Nappali 2014/2015. I. félév 1 Tantárgy megnevezése EU szabályozási környezet Tantárgy kódja:

Részletesebben

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz II. évfolyam GI szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz LEVELEZŐ Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezeti magatartás és vezetés Tanszék:Vállalkozás

Részletesebben

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai I. Tantárgyi útmutató /NAPPALI 2011-2012 1. félév Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kontaktórák száma: 24 Egyéni tanulási óra igény: 36 Vizsgajelleg:

Részletesebben