Muskotályos borokat adó szőlőfajták

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Muskotályos borokat adó szőlőfajták"

Átírás

1 2010. március Muskotályos borokat adó szőlőfajták Dr. Hajdu Edit Magyarországon rendezett borversenyeken és borbemutatókon számos esetben tapasztalható a résztvevők ízlésvilága, amely szerint előnyös helyzetűek a muskotályos fehérborok. A bírálók dicsérik és szeretik kóstolgatni a semleges vagy enyhén a szőlővirágra emlékeztető illatú borokat, azonban, ha a borminták sorába bekerül egy finom és intenzíven muskotályos bor, a bírálók szívesen időznek mellette, a legszebb szavakkal dicsőítik. Ilyenképpen ők, mint bírálók, éppúgy képviselik a magyar nyelv ízlésvilágát, mint maguk a muskotályos borok fogyasztói. Általában a keleti népek, köztük a magyar, szereti és élvezi a muskotályos fajtákat. Számukra ugyan behízelgő a virágillatú (pl. a Piros tramini) vagy a fűszeres illatú (pl. a Cserszegi fűszeres) bor, de a muskotályos illatú és ízű borral semmi sem versenyezhet. A borok elsődleges bukéja a szőlőbogyók héjában felgyülemlett ízekből származik. Az elsődleges illat- és zamatanyagok igen kis mértékben, de annál bonyolultabb kémiai anyagként vannak jelen. Ezen anyagok szerkezeti összetételének felderítésében a gázkromatográfia óriási fejlődést nyitott borászaink számára. Az illatanyagokért az észterek, éterek, ketonok, aldehidek, de a különféle savak is felelősek. A muskotályos fajtákban a borkémikusok torpineolt, limonent, lenalolt, koriandrolt találtak. Hozzáteszem, hogy az emberek (bírálók) hihetetlen jól meg tudják különböztetni az organoleptikus (érzékszervi) bírálatokon a muskotályos jelleget, sőt egy-egy muskotályos fajtának különbözőségét a másikétól. A muskotályos illatok és ízek intenzitása, finomsága függ magától a fajtától, a termőhelytől, a bogyók érettségi állapotától, az évjárattól, tápláltsági viszonyoktól, a vízellátottságtól, de igen nagymértékben a borászati technológiától is. A borászok rendelkezésére állnak már különféle módszerek (pl. héjon áztatás, hidegen erjesztés, enzimes kezelés, különféle élesztők használata stb.), amelyek segítik a bogyókban, elsősorban a bogyóhéjban kialakult aromaanyagok feltárását. Az elsődleges szőlőillatok megőrzését a borban segíti a reduktív borkezelés, ami a muskotályos borok készítéséhez nélkülözhetetlen. 32 Fajta neve Sárga muskotály Muscat de Lunel Trilla Ottonel muskotály Muscat ottonel Muskotályos borszőlőfajták és származékaik (Magyarországon államilag minősített fajták) Keresztezési kombináció anya x apa A világ legrégibb fajtáinak egyike, Elő-Ázsiából származik Pozsonyi fehér x Muscat de Lunel Nemesítő(k) Fajtatulajdonos Kwaysser István és dr. Hajdu Edit Chasselas x Muscat de Saumur Moreau Robert Franciaország Csaba gyöngye Bronnerstraube x Muscat ottonel Mathiász János és Stark Adolf Irsai Olivér Pozsonyi fehér x Csaba gyöngye Kocsis Pál Zalagyöngye Pölöskei muskotály Aletta Mátrai muskotály Szirén Seyve Villard x Csaba gyöngye Zalagyöngye x (Glória x Erzsébet kir. eml.) Seyve Villard x Csaba gyöngye Izsáki (Arany sárfehér) x Muscat ottonel (Kadarka x Muscat ottonel) x Irsai Olivér Csizmazia D. József és Bereznai László Szegedi Sándor Csizmazia D. József és Bereznai László Kozma Pál Kurucz András és Hajdu Edit 1. táblázat Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös BCE Budapest

2 extra 35. Magyarországon a szőlőnemesítésben mindig prioritást kaptak a fűszeres és a muskotályos ízek és illatok mind a csemegeszőlő-, mind a borszőlőfajták előállításánál. Példaként sorolom fel Mathiász János: Szőlőskertek királynője muskotály, Kocsis Pál: Irsai Olivér muskotály, Kozma Pál: Kozma Pálné muskotály, Szegedi Sándor: Pölöskei muskotály, Csizmazia D. József: Zalagyöngye, Koleda István: Csépi muskotály mint étkezési szőlőnek is alkalmas fajtákat. A magyar nemesítésű borszőlőfajták között (1. táblázat) a kettős hasznosításúak: Csaba gyöngye, Irsai Olivér, Pölöskei muskotály, Zalagyöngye; és kimondottan borszőlőfajták: Aletta, Mátrai muskotály, Szirén és Trilla. Mindezek a két régi nagy fajta, a Muscat de Lunel és a Muscat ottonel utódai, vagyis muskotályos jellegűk is ezektől a fajtáktól származnak. E cikk keretében a muskotályos borszőlőfajtákat mutatom be, információt adva azoknak a szőlészeknek és borászoknak, akik a jövőben muskotályos fajtákat kívánnak termeszteni, és az azokból készített borok muskotályos íz- és illatvilágával akarnak foglalkozni. Muskotályos borokat adó szőlőfajták csoportosítása A részletes fajtaismertetésben olvasható származásuk, elterjedésük, termesztési értékük és a borok jellemzése. A régóta termesztett és már több hazai és külföldi borvidéken elterjedt fajtáknál több szinonim név is kialakult. Ezek felsorolása bővítheti az olvasó ismereteit. Azt gondolom és hiszem is, hogy kincsünk mindegyik muskotályos fajtánk. Érdemes termesztésükkel és borászatukkal foglalkozni, mert a vásárlók és fogyasztók széles körében kedvelt a muskotályos bortípus. Régi muskotályos fajták Sárga muskotály Muscat de Lunel A legrégebbi szőlőfajtáink egyike, amióta az ember a szőlőt kultúrába vette. Őshazája Elő-Ázsia, ahonnan az egész világon elterjedt. Már a régi görög és római gazdaságírók is említik írásaikban. Dél-Afrikában Frontignan néven meghatározó szőlőfajta. Több mint különlegesség. Szinonim nevei: Bárzsing, Frontignan blanc, Mirisavka, Muscat blanc, Muskotály sárga, Muscat de Frontignan, Muscat Rivesaltes, Tamiioasa alba romineasca. Rendszertani helye:vitis vinifera L. convarietas pontica, subconvarietas georgica. Elterjedése: A világ szőlőtermesztő államaiban megtalálható. Jelentős szőlőültetvényei 1994-ben országok szerint: Olaszország ( ha), Franciaország (4.700 ha Lunel és Frontignan városok környékén és a Drôme folyó mentén), Görögország (2.200 ha), Ausztrália (370 ha), Argentína (200 ha). Magyarországon főként Tokaj- Hegyalján, a Fertő-tó környékén, a Balaton mellékén, valamint Erdélyben termesztik (1955-ben: 98 ha fajtatiszta telepítés, 362 ha kevert ültetvény; 1961-ben: 322 ha; ben: 692 ha). Termesztési értéke: Hosszú vegetációjú, későn (október elején) érik, átlagosan Mm -kal és 8-12 g/l savtartalommal. Közepes termőképességű. Fürtjei rövid ideig tarthatóak a tőkéken. Bogyói szinte minden évben rothadnak és a darazsak is szívesen fogyasztják, de kedvező fekvésben és jó évjáratban aszúsodnak. Levelei és fürtjei lisztharmatra nagyon fogékonyak. Rügyei és veszszői fagyérzékenyek. Másodfürtöket nem nevel. Szálvesszős metszést igényel. Rendkívül igényes fajta, ezért hazánkban egyre jobban kiszorul a termesztésből. Bora: Intenzíven muskotályos illatú és finom savú, különleges minőségű bort is ad, de csak nagyon jó feltételek között és tízévenként. Tokaj-Hegyalján készített aszúbora különleges és ritkaság. Átlagos években a Muscat ottonel bora jobban szerepel a Muscat de Lunel boránál. Ottonel muskotály Muscat ottonel Ezt a fajtát Franciaországban Moreau Robert Angers-i kertész 1852-ben nemesítette, Galet szerint valószínű a Chasselas és a Muscat de Samur fajtákból. A világon elterjedt szőlőfajta. Szinonim nevei: Muskotály, Ottonel muskotály. Rendszertani helye: Vitis vinifera L. convarietas orientalis, subconvarietas caspica. Elterjedése: Főként Európa hűvösebb vidékein termesztik. Területe 1994-ben országok szerint: Ausztria (900 ha Burgenland, Steiermark), Franciaország (400 ha Elzász és Délnyugat-Franciaország). Németországban jelentéktelen a területe, de a Balkán-félszigeten, különösen Bulgáriában elterjedt. Magyarországon szinte minden borvidéken megtalálható, de az Alföldön és a Nyírségben is elterjedt (1955-ben: 345 ha fajtatiszta telepítés, 921 ha kevert ültetvény; : ha; 2009-ben ha). 33

3 Termesztési értéke: Rövid tenyészidejű. Korán (augusztus végén szeptember elején) érik 15,5-22,0 Mm -kal és alacsony, 4,9-7,0 g/l savtartalommal. Termékeny rügyű. Hosszúelemes (szálvesszős) metszéssel jól terem. Szőlő-levélatkára érzékeny. Bogyói alig rothadnak. Virágzáskor a hideg, hűvös időre rendkívül érzékeny. A virágok hidegben rosszul termékenyülnek, a fürtök rúgósak lesznek ben volt olyan ültetvény, ami 1 hektáron alig termett 100 kg szőlőt. Rügyei és vesszői jó közepesen fagy- és téltűrőek. Bora: Finom muskotályos illatú és zamatú, olykor lágy. Időben (savra) szüretelve borának savai kellemesek. Jól házasítható. Értékesítési lehetőségei kedvezőek. Muskotályos eurázsiai szőlőfajták hibridjei Csaba gyöngye A magyar szőlőnemesítés nagy eredménye a Csaba gyöngye. A világ legkorábban érő fajtája. Mathiász János a hibridmagokat az 1890-es években kapta a Bronnerstraube és a Muscat ottonel fajták keresztezéséből. A hibridmagokat Stark Adolf, békéscsabai vaskereskedőnek adta, aki ezekből magoncokat nevelt, és belőlük választotta ki a Csaba gyöngye fajtát óta államilag minősített. Szinonim nevei: Csaba, Csaba gyöngye fehér, Csaba gyöngye muskotály, Pearl of Csaba, Perl do Saba, Čabaky Čabanka, Čabanska, Perla, Cabsky biser, Muscat Perle von Csaba, Julski Muscat, Vita da Csaba, Perla Csabanszka, Tamioasa Ciaba, Vengerskii muskatnii rennü, Zemcsug Szaba. Rendszertani helye: Vitis vinifera L. convarietas orientalis, subconvarietas caspica, provarietas apiana. Elterjedése: Elsősorban Európában (Franciaországban 60 ha, Olaszországban), továbbá Tunéziában és Dél-Amerikában (Argentínában) terjedt el. Magyarországon minden borvidéken megtalálható. Alig van kiskert, ahol ne lenne tőkéje. Hazánkban 1975-ben 950 ha-on, 1985-ben 800 ha-on, 2000-ben 143 ha-on termesztették. Termesztési értéke: Igen rövid tenyészidejű. A legkorábban érő (július végén augusztus elején) muskotályos fajtánk. Tőkéi hosszú élettartamúak. Másodtermésre hajlamos. Kis termőképességű. Rügyei és vesszői fagyérzékenyek. A bogyói vékony héjuk miatt könnyen rothadnak. A korán érő bogyóit a darazsak és a seregélyek károsítják. Könnyen túlterhelhető, s akkor fürtjeiben sok madárkás bogyó képződik. Hosszúelemes metszést igényel. Csemegeszőlőnek is alkalmas korai érése és finom muskotályos ízű bogyói miatt. Bora: Könnyed, finom savú, kellemesen muskotályos illatú és ízű fehérbor. Gyorsan fejlődik és a szüretelést követő 3-4. hónapban már palackozható, szép bort ad. Irsai Olivér Nemesítője, Kocsis Pál a Pozsonyi fehér x Csaba gyöngye keresztezésével olyan fajtát szándékozott előállítani, mely homokos, síkvidéki területen, arid körülmények között is eredményesen termeszthető, s korai érésével kiegészíti a meglévő fajtaszortimentet. A kiemelt hibrid az Irsai Olivér lett, amely nevét arról a szegedi borkereskedőről kapta, aki a fajta borát elsőként vásárolta meg. A fajta ma hazánk egyik legértékesebb muskotályos szőlőfajtája. Szinonim nevei: Aranyló, Aranyló korai, Carola, Irsai, Irsai muskotályos, Irsai Olivér muskotályos, Irsay, Irsay Olivér, Korai aranyló, Zolotis, március Muscat Olivér, Zolotistü rannü, Zolotisztüj rannij. Rendszertani helye: Vitis vinifera L. convarietas orientalis, subconvarietas caspica, provarietas apiana. Elterjedése: Az 1960-as években csemegeszőlőként, később borszőlőként terjedt ben 340 ha-on (főleg csemegeszőlőként), 1985-ig 2300 ha-on, 2000-ben 1272 ha-on és 2009-ben 101 ha-on termesztették. A fajtát kisebb felületen Ausztriában (Gumpoldskirchen), Csehországban, a volt Jugoszláviában telepítették, de legnagyobb felületen Oroszországban (Krím-félszigeten) termesztik, ahová a vesszőküldeményt még maga Kocsis Pál adta át a II. világháború után, ezzel nagyrészt vállalva a szovjet jóvátételi szállításokból. Termesztési értéke: Rövid tenyészidejű. Igen korán (augusztus között) érik mustfokkal és 7 g/l savtartalommal. Közepes termőképességű. Rügyeinek termékenysége közepes. Virágai jól termékenyülnek. Termése a tőkén sokáig hagyható, mert bogyói nem vagy alig rothadnak, és nem peregnek. Finom ízű csemegeszőlő, de bogyói kicsik, így a nagy bogyójú fajták mellett a piacon étkezési szőlőként már nem versenyképes. Gombás betegségekre mérsékelten érzékeny. A szárazságot jól tűri. Aszályos időben a darazsak károsítják fürtjeit. Rügyei és vesszői fagyérzékenyek. Zöldmunkái egyszerűek. Szálvesszős metszést igényel. Bora: Önállóan tömény muskotályos illatú és ízű. Savai finomak, 34

4 extra 35. de kevés savú. Késői szüret után a bora könnyen egér ízű. Viszont reduktív technológiával (korai szüreteléssel) könnyed, légies, az eredeti bogyóízeket megőrző bor készíthető belőle. Muskotályos illata és íze sokarcú. A cuvée borok jó házasítási alapanyaga. A legújabb muskotályos borszőlőfajták Szirén A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben, Kecskeméten az 1960-as években kezdődött az országban nagy felületen elterjedt Kadarka nemesítése. A nemesítők a szelekcióval és keresztezéssel javították a leromlott fajtát. A keresztezésekből vörösbort adó hibridek mellett zöld bogyójú hibridek is kihasadtak. Ilyen a K.30 hibrid, amit Szirén néven minősítettek. Kurucz András munkatársaival keresztezte ben a Kadarkát a Muscat ottonellel, s az ebből kapott hibridpopulációból kiemelt egyedét tovább keresztezte az Irsai Olivérrel. Így a hibridekben átöröklődött a Muscat ottonel és az Irsai Olivér muskotályos íze. Elterjedése: Fajtakísérletekben ismert. Az Irsai Olivér termesztőkörzetekben várható további telepítése. Termesztési értéke: A vegetációja középhosszú, fürtjei szeptember második felében érnek. Bőtermő (12-16 t/ha). Fürtjei és bogyói nagyok. Rövidcsapos metszésnél fürtjei csemegeszőlőként is értékesíthetőek. Mustfoka Mm. Bogyóinak savtartalma 9-10 g/l. A bogyók cukortartalma erősen függ az évjárattól. Fagyra és lisztharmatra érzékeny. Gondos zöldmunkát igényel, mert elterülő, hosszú hajtásai sűrítik a lombsátrat. Könnyen és gyorsan szüretelhető. Értékes muskotályos fajta. Bora: Finom és intenzív muskotályos aromája az illatban és ízekben is megjelenik. Finom savú. A muskotályos borok lágyságával szemben ebben a borban savgerincre épülnek az egyéb alkotóelemek. Önállóan és házasítva is finom, könnyű, légies fehérbor. Mátrai muskotály A fajtát Kozma Pál 1953-ban munkatársaival az Izsáki (Arany sárfehér) és a Muscat ottonel keresztezésével állította elő. A nemesítők az Izsák környékén elterjedt Izsáki nagy termőképességű fajta minőségét kívánták fokozni. Szinonim nevei: A fajtának nem alakultak ki szinonim nevei, ami azzal is magyarázható, hogy még nagy területen nem terjedt el. Elterjedése: Magyarországon 1982-ben 15 ha, 1997-ben 50,5 ha, 2000-ben 20,8 ha, 2009-ben 25,3 ha ültetvénye volt. Termesztési értéke: Elég későn fakad és középkésőn (szeptember végén október elején) érik. Vitálisan nő és nagy vesszőtömeget nevel. Lombsátra feltűnően dús, ezért gondos zöldmunkát igényel. Rügytermékenysége alacsony, azaz kevés fürtöt nevel, de nagy fürtjei miatt mégis sokat terem (15-22 t/ ha). A must cukorfoka elég alacsony (15-20 Mm ). Savtartalma 7-10 g/l. Rügyei fagyérzékenyek, bogyói rothadékonyak, zöld részei gombás betegségekre érzékenyek. Termesztéséhez meleg fekvésű domboldalak és mélyrétegű talajok kedvezőek. Nagy zöldtömege gyenge növekedésű és korán érlelő alanyra oltva jól szabályozható. Könnyen és gyorsan szüretelhető. A muskotályos fajták között termőképességével tűnik ki. Bora: Sárgászöld, könnyű, kissé vékony, enyhén muskotályos és élénk savú fehérbor. Trilla A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet nemesítési programjának fajtája. Kwaysser István és munkatársai 1964-ben a Pozsonyi fehér és a Muscat de Lunel fajták keresztezésével állították elő. A nemesítési anyagot Hajdu Edit és munkatársai értékelték ki. Elterjedése: A fajta még viszonylag fiatal, ezért nincs nagy termőfelülete. Magyarországon a BCE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben, Kecskeméten és több fajtakísérletben található (Markazon, Lesencetomajon és Balatonbogláron). Már több szakember figyelmét felkeltette a fajta, akik valószínű termeszteni is fogják a jövőben. Termesztési értéke: Középhosszú a vegetációja. Termése szeptember második felében érik. Közepesen terem (12-14 t/ha). Magasművelésre és szálvesszős metszésre alkalmas. A téli fagyokat megsínyli. Liszthar- 35

5 matra fogékony, ezért gondos zöldmunkát és növényvédelmet igényel. Virágai mindig jól termékenyülnek. Nem hajlamos a madárkásságra és az elrúgásra. Alig rothad. Azonban lisztharmat-fertőzés esetén bogyórothadással kell számolni. Fürtjei könnyen szüretelhetőek. Bora: Különleges muskotálya az ízekben is megjelenik. Finom ízű és savú, kellemesen harmonikus, nagyon elegáns minőségi fehérbor. Rezisztens muskotályos fajták Pölöskei muskotály A fajtát Szegedi Sándor 1967-ben Kecskeméten nemesítette munkatársaival a Zalagyöngye x (Glória Hungariae x Erzsébet királyné emléke) fajták keresztezésével. A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet rezisztencia-nemesítési programjából származik. A fajta értékei a Zala megyei Pölöskén az OMMI fajtakísérletében tűntek fel. Innen a Pölöskei muskotály elnevezés. Szinonim nevei: nincsenek. Elterjedése: Hazánkban főként a házi kertek lugas szőlőjének használt fajtája. A bio-szőlőtermesztéshez egyre keresettebb, éppen nagyfokú gombás betegségekkel szembeni rezisztenciája miatt. Főként étkezési szőlőnek termesztik, de egyre többen borkészítéshez telepítik. A területe 1997-ben 158,8 ha, 2000-ben 26,2 ha, 2009-ben 76 ha volt Magyarországon. Termesztési értéke: Középhosszú tenyészidejű; középkésőn fakad, későn virágzik, igen korán (augusztus közepén) zsendül, középkorán (szeptember közepén) érik, vitálisan nő. Hosszú és vastag hajtásokat és nagy lombot nevel. Hónaljhajtásokat és azokon fürtöket hoz. Rügyei termékenyek, bőtermő. Virágai jól termékenyülnek, de árnyékban és hűvös időben fürtjei ligetesek lesznek. Rügyei fagyérzékenyek. Az aszályt jól tűri. Lombrezisztenciája kiváló a peronoszpórával és a lisztharmattal szemben. Bogyói nem rothadnak. Környezetkímélő termesztésre alkalmas. Fagyérzékenysége miatt meleg fekvésű helyen ajánlott művelése. Gyengén vagy középerősen növő alanyon érdemes termeszteni. Fürtjeit könnyű szüretelni, melyek jól eltarthatóak. Bora: Finom muskotályos illatú és zamatú, savszegény mégis harmonikus, könnyű fehérbor. Zalagyöngye Egerben a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben 1957-ben állította elő Csizmazia D. József és Bereznai László a Seyve Villard E:2 x Csaba gyöngye fajták keresztezésével. A rezisztens fajták közül a legelső államilag minősített fajta 1970-től. Eddig a legnagyobb karriert befutott rezisztens fajta. Először Zala megyében szaporították, innen a neve. Szinonim nevei: Perle von Zala, Pearl of Zala. Elterjedése: Hazánkban a keresztezéses nemesítéssel előállított fajták közül a legelterjedtebb, 1997-ben ha-on, 2000-ben ha-on, 2009-ben ha-on ter mesztették. Terjedőben van Bulgáriában, Oroszországban. Ismert az Amerikai Egyesült Államokban, Kaliforniában és Németországban is. Termesztési értéke: Rövid tenyészidejű, korán fakad és korán (szeptember I. dekádjában) érik mustfokkal és 8-10 g/l savtartalommal. Tőkéje vitális. Kevés, de hosszú hajtásokat nevel. Hónaljhajtásokat és azokon másodtermést hoz, amely biztonságosan március beérik. Zöldmunkára igényes. Rügyei igen termékenyek. Bőtermő (18-20 t/ha). Virágai nem termékenyülnek egyenletesen, így a fürtökben sok apró, zöld, terméketlen bogyó marad. Rügyei 19, 21 C-ig jó téltűrőek. Fagyok után tőkéje jól regenerálódik. A szőlőperonoszpórával szemben ellenálló, lisztharmatra fogékony, szőlőorbánccal szemben közepesen ellenáll. Egyesfüggöny művelése mellett könnyen elterjed az Eutypa és az ESCA, amely betegségek korai tőkeelhalást eredményeznek. Kiemelkedő a termésbiztonsága. Magnéziumhiányra és túlterhelésre érzékeny. Bora: Reduktív technológiával zöldessárga, finom muskotályos illatú és zamatú, kellemes, harmonikus savösszetételű, vidám, sokarcú bor készíthető belőle. A bio-borai itthon és külföldön is ismertek. A túlérett szőlőből készített bora gyakran aromabomlásos. Aletta A fajtát 1957-ben a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben, Egerben nemesítette Csizmazia D. József és Bereznai László a Seyve Villard fanko-amerikai hibrid és a Muscat ottonel fajták keresztezésével. A betegségekkel szemben ellenálló fajták nemesítési programjából származó populáció egyik tagja. Szinonim nevei: A hibrid jele: Egri csillagok 18, ECS

6 extra 35. Elterjedése: A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben igen sokáig várt elszaporításra. A Zalagyöngyével (ECS 24) keverten szaporodott el Csengőd térségében, ahol felfigyeltek a kiemelkedő téltűrésére, nagy termésbiztonságára, és elkezdték szaporítani. Különösen a Duna-Tisza közi síkvidéki homokterületeken terjed az Aletta saját gyökerű dugványokkal. Területe ma Magyarországon 364 ha. Termesztési értéke: Középhoszszú vegetációjú. Szeptember első felében vagy 2. dekádjában érik. Az átlagos mustfoka Mm, átlagos savtartalma 6-8 g/l. Tőkéi vitálisan nőnek. Bőtermő (15-18 t/ha). Rügyei termékenyek. Rügyeinek és vesszőinek téltűrése kiemelkedő. A szőlőlisztharmattal, de különösen a szőlőperonoszpórával szembeni ellenálló képessége magas szintű. Bogyói nem vagy alig rothadnak. Vízigényes. Szárazságban a fürtökön tömegesen jelentkezik a fürtkocsánybénulás, és a bogyói könnyen lehullanak a talajra. A virágai jól termékenyülnek. Szálvesszős metszést igényel. Magasművelésre és környezetkímélő termesztésre alkalmas. Bora: Muskotályos illatú és ízű, savban szegény asztali bor. Reduktív borkezelést igényel. Technológiai érettségben érdemes szüretelni borkészítés céljára. Túlérett terméséből készült bora nem tartós, hamar szétesik és nem harmonikus. Ez utóbbi három fajta a rezisztenciájuk miatt is figyelemre méltó, mert a környezetkímélő (bio-, integrált) szőlőtermesztésben jól használhatóak. A bemutatásra került fajták mindegyike Magyarországon állami minősítést kapott, ezért a Nemzeti Fajtajegyzékben szerepelnek, szaporíthatóak és telepíthetőek. n 37

A csemegeszőlő-fajták termesztési értékét meghatározó jellemzők

A csemegeszőlő-fajták termesztési értékét meghatározó jellemzők A csemegeszőlőfajták termesztési értékét meghatározó jellemzők Termésminőség A csemegeszőlőfajták minősége cukor és savtartalom mellett az ízharmónia és a tetszetősség is fontos A nagy, laza fürtű és nagy

Részletesebben

borszőlők vörös fajták:

borszőlők vörös fajták: Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. borszőlők fehér fajták: Bianca Chardonnay Cserszegi fűszeres Irsai Olivér Leányka Nemes olasz rizling Olasz rizling Ottonel muskotály Rizlingszilváni

Részletesebben

Szőlő fajták. Vörös borszőlő fajták. Syrah. Turán

Szőlő fajták. Vörös borszőlő fajták. Syrah. Turán Szőlő fajták Vörös borszőlő fajták Syrah Október elején érik. Fürtje hosszúkáshengeres, tömött, középnagy (130 gr). Bogyója gömbölyű, kicsi, hamvas, kék, húsa puha. Középerős növekedésű, bőtermő. Talaj

Részletesebben

Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. wwww.florapack.hu

Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. wwww.florapack.hu Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. wwww.florapack.hu KÜLÖNLEGES CSEMEGESZŐLŐK: ŐK: Anita Bíró kék Carina Conegliáno (Adriána) Csausruzsovüj (Klára) Dabuki Diamant Dunavszka lazúr Emperor

Részletesebben

Magyarország Borrégiói

Magyarország Borrégiói A DUNA BORRÉGIÓ Magyarország Borrégiói 1. 2. 3. 4. 5. 6. Duna Borrégió Balaton Borrégió Pannon Borrégió Észak Magyarország Borrégió Észak-Dunántúl Borrégió Tokaji Miért szükséges a borrégió? 22 Borvidék

Részletesebben

ATTILA. Oldal: 1 / 26

ATTILA. Oldal: 1 / 26 ATTILA Középérésű, bőtermő, erős növekedésű csemegeszőlő 1963 óta államilag elismert csemegeszőlő Talaj iránt nem érzékeny Kissé fagy érzékeny, szárazságot elviseli. Zöld munka igénye mérsékelt, Jól szállítható

Részletesebben

Államilag elismert fehérborszőlő-fajták

Államilag elismert fehérborszőlő-fajták Államilag elismert fehérborszőlő-fajták Arany sárfehér (Izsáki, Izsáki sárfehér) Convar. pontica, subconvar balcanica Későn fakad, virágzik és érik Fagyérzékeny, fagyok után jól regenerálódik Közepes Szárazságra,

Részletesebben

HELYZETKÉP A KUNSÁGI BORVIDÉK SZŐLŐTERMESZTÉSÉRŐL

HELYZETKÉP A KUNSÁGI BORVIDÉK SZŐLŐTERMESZTÉSÉRŐL HELYZETKÉP A KUNSÁGI BORVIDÉK SZŐLŐTERMESZTÉSÉRŐL A Kunsági borvidék szőlőterületének alakulása (ha) a - közötti időszakban Változások a hegyközségi adatok tükrében ( ) Gácsi Anikó Zanathy Gábor Lőrincz

Részletesebben

Ruszból. Kismis lucsüsztüj. Kismis vadkana

Ruszból. Kismis lucsüsztüj. Kismis vadkana Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. MAGNÉLKÜLI CSEMEGESZŐLŐK: ŐK: Ruszból Kismis lucsüsztüj Kismis vadkana Kismis moldavszkij Fehér Szultán Belgrádi magvatlan Ruby King Vénusz Flame seedles

Részletesebben

Magnélküli csemegeszőlő fajták:

Magnélküli csemegeszőlő fajták: Magnélküli csemegeszőlő fajták: Fürtje nagy, vállas. Bogyója közép nagy, sárgás színű, magvatlan. Bőtermő. Fürtje nagy, bőtermő, mézédes. Bogyói nagyok, kissé oválisak. Aszalva nagyon kellemes ízű mazsolát

Részletesebben

Hajdu Edit Amiről az öreg kadarkatőkék mesélnek

Hajdu Edit Amiről az öreg kadarkatőkék mesélnek Hajdu Edit Amiről az öreg kadarkatőkék mesélnek A Kárpátok koszorúzta Magyarhonban sok híres borvidékhez kötődik a kadarka borszőlőfajta. Pedig nem őshonos itt, mégis a hungarikum csoport tagja lett, mivel

Részletesebben

Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban

Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban Országos Szőlészeti, Borászati Konferencia Eger - 2015. január 21-23. Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban Kozma Pál - Werner János PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Pécs PTE TTK Szőlészeti

Részletesebben

Baglyas Ferenc Kecskeméti Főiskola, Kertészeti Főiskolai Kar, Kertészeti Tanszék

Baglyas Ferenc Kecskeméti Főiskola, Kertészeti Főiskolai Kar, Kertészeti Tanszék Az Aletta és az Ottonel muskotály szőlőfajták termesztésének gazdaságossága egy alföldi szőlőtermesztő gazdaságban The profitability of growing Aletta and Ottonel Muscat grape varieties in the Hungarian

Részletesebben

Lakitelek, 2012. február r 21. A Duna Borrégi. gió fajtaszerkezetének alakulása az EU csatlakozás s után. Hajdu Edit BCE SZBI Kecskeméti Kutatóá

Lakitelek, 2012. február r 21. A Duna Borrégi. gió fajtaszerkezetének alakulása az EU csatlakozás s után. Hajdu Edit BCE SZBI Kecskeméti Kutatóá Lakitelek, 2012. február r 21. A Duna Borrégi gió fajtaszerkezetének alakulása az EU csatlakozás s után Hajdu Edit BCE SZBI Kecskeméti Kutatóá óállomás Európai unió tagállamai Kárpát-medence A világ Magyarország

Részletesebben

A Felvidéki borrégió, mint lehetőség

A Felvidéki borrégió, mint lehetőség VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem, Eger 2005. január 2629. A Felvidéki borrégió, mint lehetőség Gál Lajos mb. igazgató FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Eger VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem,

Részletesebben

A szőlő rendszertana. Euvitis mintegy 70 faj; 2n = 38, vastag diafragma; 3 földrajzi csoport

A szőlő rendszertana. Euvitis mintegy 70 faj; 2n = 38, vastag diafragma; 3 földrajzi csoport A szőlő rendszertana Törzs: zárvatermők - Angiospermae Osztály: kétszikűek - Dicotyledonopsida Rend: bengevirágúak - Rhamnales Család: szőlőfélék - Vitaceae kacsokkal kapaszkodó liánnövények 10 nemzetség

Részletesebben

Szőlőnemesítés, fajták Szeptember 30.

Szőlőnemesítés, fajták Szeptember 30. Szőlőnemesítés, fajták 2013. Szeptember 30. Az első fajtagyűjtemény létrehozása Az 1700-as évek végén megvásárolt szőlőterületen az első teendők között szerepelt egy fajtagyűjtemény létrehozása. 1802.

Részletesebben

607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet. Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja

607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet. Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja Beérkezés dátuma (NN/HH/ÉÉÉÉ) [a Bizottság tölti ki!] Lapok száma (beleértve ezt a lapot) 18 A kérelem nyelve Magyar Az akta száma: [a Bizottság tölti ki!] 607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet

Részletesebben

Ellenálló fajták borai

Ellenálló fajták borai Magyarországon nagy hagyománya van a rezisztencianemesítésnek, az egri kutatóintézetben 1948-ban kezdte Csizmazia Darab József és Bereznai László, mondta az albizottság elnöke, Kocsis László. A sok hazai

Részletesebben

Bemutatjuk. Minden, amit tudni akarsz a kadarkáról, de sohasem merted megkérdezni

Bemutatjuk. Minden, amit tudni akarsz a kadarkáról, de sohasem merted megkérdezni Bemutatjuk Minden, amit tudni akarsz a kadarkáról, de sohasem merted megkérdezni Hosszú idõn át, az elmúlt évszázadokban a magyar szõlészeti és borászati kultúránk meghatározó fajtája volt a kadarka. Ki

Részletesebben

Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok

Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok Alanyfajták tulajdonságai (Az anyatelepeken) Vesszők beérlelése - a tenyészidő függvénye - befolyásolja a ráoltott nemes érési folyamatait Vesszőhozam:

Részletesebben

<Duna-Tisza közi OFJ> termékleírás <OFJ> TERMÉKLEÍRÁS I. NÉV

<Duna-Tisza közi OFJ> termékleírás <OFJ> TERMÉKLEÍRÁS I. NÉV Duna-Tisza közi Oltalom alatt álló földrajzi jelzés TERMÉKLEÍRÁS I. NÉV 1/16 II. A BOROK LEÍRÁSA II/1. Szőlőből készült termékek kategóriái: bor. Típusai: fehér fajta és küvé borok, rozé fajta és

Részletesebben

Hiányozhatnak a virágzatkezdemények o C-ig egyre több virágzatkezdemény. - Sok szőlőfajta termékenysége a trópusok felé haladva növekszik

Hiányozhatnak a virágzatkezdemények o C-ig egyre több virágzatkezdemény. - Sok szőlőfajta termékenysége a trópusok felé haladva növekszik A virágzatok és a termés kialakulási folyamatai A főhajtások fürtjei két vegetatív ciklus alatt fejlődik ki Hónaljhajtások másodfürtjei: néhány hónapos folyamat A kialakuló téli rügyekben végbemenő folyamatok

Részletesebben

Duna Borrégió eredetvédelmi rendszere. Keresztes József titkár, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Lakitelek, 2012. február 23.

Duna Borrégió eredetvédelmi rendszere. Keresztes József titkár, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Lakitelek, 2012. február 23. Duna Borrégió eredetvédelmi rendszere Keresztes József titkár, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Lakitelek, 2012. február 23. Izsáki OEM Monori OEM Kunsági OEM Csongrádi OEM Duna OEM/OFJ Duna-Tisza

Részletesebben

Szőlőfajták. Dr. Kocsis László egyetemi tanár. Tel: 0683/545058 email: kocsis-l@georgikon.hu. Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék

Szőlőfajták. Dr. Kocsis László egyetemi tanár. Tel: 0683/545058 email: kocsis-l@georgikon.hu. Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék Dr. Kocsis László egyetemi tanár Tel: 0683/545058 email: kocsis-l@georgikon.hu Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék Pannon Egyetem CORVINUS, CSERSZEGI FŰSZERES, FEHÉR CHASSELAS K16., HELIKON,

Részletesebben

HÁRSLEVELŰ KLÓNOK ÉS KLÓNJELÖLTEK VIZSGÁLATA 2003-2004

HÁRSLEVELŰ KLÓNOK ÉS KLÓNJELÖLTEK VIZSGÁLATA 2003-2004 HÁRSLEVELŰ KLÓNOK ÉS KLÓNJELÖLTEK VIZSGÁLATA 2003-2004 Gál Lajos 1 -Varsányi Lajos 2 -Nagy Szabolcs 1 -Kiss Péter 1 1. FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, Eger Kőlyuktető Pf. 83 2. Varsányi Lajos

Részletesebben

Wine Island borcsalád

Wine Island borcsalád Wine Island borcsalád Szigetcsépi Rajnai Rizling száraz minôségi fehérbor A Rajnai Rizling sárgászöld színe, finom fûszeres illata és zamata, kellemes savtartalma a legmagasabb igényeket is kielégíti.

Részletesebben

ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas.

ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas. Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. ŐSZIBARACK: Andosa (Stark Red Gold): Babygold 6: Balkonella nektarin: Champion: Cresthaven: Dixired: Early Redhaven: Elberta: Fantasia: Flavortop: Incrocio

Részletesebben

A termesztett szılıfajták besorolása a Kunsági borvidék körzeteiben

A termesztett szılıfajták besorolása a Kunsági borvidék körzeteiben 1 5. sz. melléklet a Kunsági Borvidék rendtartásához A termesztett szılıfajták besorolása a Kunsági borvidék eiben Fehér fajták Bácskai Ceglédi al Monori al Jászsági al Duna menti Izsáki Kecskemét- Kiskunfélegyházi

Részletesebben

A fajta szerepe a borvidéki stratégia és arculat kialakításában

A fajta szerepe a borvidéki stratégia és arculat kialakításában Szabó Attila Keresztes József A fajta szerepe a borvidéki stratégia és arculat kialakításában III. Generosa Szakmai Nap Kecskemét, 2016. május 10. A fajta helye a szőlő- és bortermelésben fajtafogalom

Részletesebben

Borászati alapismeretek

Borászati alapismeretek Borászati alapismeretek A szőlő fejlődésének és érésének menete Fürttisztulás Gyors bogyónövekedés Zsendülés Teljes (fiziológiai) érettség Túlérés Technológiai érettség Fogyasztási érettség A szőlőbogyó

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A fenntartható szőlőtermesztés fajtaválasztékának bővítése új nemes-rezisztens fajtákkal, fajta specifikus környezetkímélő termesztés-technológia kialakítása és innovatív bio termék prototípusának kifejlesztése

Részletesebben

Államilag elismert vörösborszőlő-fajták

Államilag elismert vörösborszőlő-fajták Államilag elismert vörösborszőlő-fajták Bíbor kadarka (Cs. 4.) Kadarka x Muscat Bouschet (Kozma-Tusnádi) Hosszú tenyészidejű, késői érésű fajta Rendkívül érzékeny en érzékeny Szárazságtűrő Magas művelésmódok

Részletesebben

A szőlőfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok

A szőlőfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok A szőlőfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok Fenológiai jellemzők Vegetációs és nyugalmi időszakok váltakozása, Biológiai 0 o C fogalma Tenyészidőszak hossza Magyarországon: 180-200 nap

Részletesebben

LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. T A R T A L O M. 1 1. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény

LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. T A R T A L O M. 1 1. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 1 1. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Az Országos Főállatorvos 2/2015. számú határozata --------------------------------

Részletesebben

Borvidéki szerkezetátalakítási és átállási terv Kunsági Borvidék

Borvidéki szerkezetátalakítási és átállási terv Kunsági Borvidék Borvidéki szerkezetátalakítási és átállási terv Kunsági Borvidék A 2009/2010. borpiaci évtıl érvényes borvidéki követelményrendszer a szılıültetvények szerkezetátalakítási és átállási támogatásához. A

Részletesebben

Új szőlőfajták és szőlőklónok a nemzeti listán

Új szőlőfajták és szőlőklónok a nemzeti listán extra 30. SZŐLŐTERMESZTÉSI KÉRDÉSEK Új szőlőfajták és szőlőklónok a nemzeti listán Pernesz György MgSzH Központ Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság, Budapest Csemege- és borszőlő fajtaválasztékunk

Részletesebben

TERMÉKLEÍRÁS. a ZEMPLÉNI. oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékekhez

TERMÉKLEÍRÁS. a ZEMPLÉNI. oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékekhez A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa az alábbiakat a 2010. május 17.-én megtartott ülésén fogadta el: TERMÉKLEÍRÁS a ZEMPLÉNI oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termékekhez 1. A

Részletesebben

A rozé borkészítés alapjai

A rozé borkészítés alapjai Rozéborok készítése A rozé borkészítés alapjai Kevesebb szabályozás vonatkozik az EU-ban a rozéborok készítésére Pontos definíció nem létezik Összes kénessav tartalom: fehér- és rozéborok: 210 mg/l, vörösborok:

Részletesebben

Organikus szőlő növényvédelme

Organikus szőlő növényvédelme Organikus szőlő növényvédelme Rész 1: Növényvédelmi stratégiák Az Európai Unió Lifelong Learning Programme ja támogatásával. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott a projekt költségeihez. A kiadvány

Részletesebben

KISKŐRÖS, 2014. szeptember 5.

KISKŐRÖS, 2014. szeptember 5. KISKŐRÖS, 2014. szeptember 5. REZISZTENCIAKUTATÁS Dr. Hajdu Edit REZISZTENCIA = ELLENÁLLÁS A szőlőt károsító stressz hatások: ABIOTIKUS - fagy, napsugárzás, jég, szárazság BIOTIKUS - károsítók: betegségek,

Részletesebben

1117 BUDAPEST, FACEBOOK: HEGYKOZSEG BUDAFOKI ÚT 111. TEL 06-1/

1117 BUDAPEST,   FACEBOOK: HEGYKOZSEG BUDAFOKI ÚT 111. TEL 06-1/ ELŐSZÓ A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) mint a szőlő-bor ágazat szakmaközi szervezete elkészítette a 2018. évi szüretre vonatkozó borszőlő átlagár előrejelzését. Az elmúlt évitől eltérően ez az előrejelzés

Részletesebben

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence

A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A szőlőtermesztés a tanúhegyek lankáin folyik Szent György-hegy Csobánc (Keszi-hegy) Jellegzetes kalap

Részletesebben

RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ)

RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) 2017.02.08 2017.02.17. A 2016/2017 telének tartós és kemény fagyokat hozó időjárása a korábbi enyhe évekhez képest próbára tette a szőlőtőkék állóképességét. Ebben az

Részletesebben

Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei

Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Dr. Németh Krisztina Tudományos főmunkatárs NAIK Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Kecskemét- Katonatelep Kiskőrös 2014. szeptember 05. Európában a mezőgazdaságilag

Részletesebben

PARADICSOM. (Lycopersicon esculentum)

PARADICSOM. (Lycopersicon esculentum) PARADICSOM (Lycopersicon esculentum) 1g=magszám Vetőmagigény 100 palántához Vetésidő Vetésmélység cm Sor- és tőtávolság cm Csírázási nap 18-20 C-on 270-450 0,4-0,5 g vagy 140 szem 1. I-II-hajtatás 2. II-III

Részletesebben

a szőlő fajtahasználat alakulása magyarországon, 1973-2008. között

a szőlő fajtahasználat alakulása magyarországon, 1973-2008. között SZŐLÉSZET ÉS BORÁSZAT ROVA TVEZETŐ: Dr. Zanathy Gábor egyetemi docens a szőlő fajtahasználat alakulása magyarországon, 1973-2008. között A szőlő-bor ágazat általános helyzete Aktuális újragondolni a szőlő-bor

Részletesebben

Szőlő művelés- és metszésmódok

Szőlő művelés- és metszésmódok Szőlő művelés- és metszésmódok A kialakult metszésmódok szorosan összefüggnek a művelésmódokkal. Ezért a metszés- és a művelésmódokat csak együtt lehet tárgyalni. I. A metszés ismertetését a metszés biológiai

Részletesebben

Az Aletta és Bianca szőlőfajták összehasonlító vizsgálata The comparison of Aletta and Bianca grape varieties

Az Aletta és Bianca szőlőfajták összehasonlító vizsgálata The comparison of Aletta and Bianca grape varieties Az Aletta és Bianca szőlőfajták összehasonlító vizsgálata The comparison of Aletta and Bianca grape varieties Baglyas Ferenc 1 Pölös Endre 1 Pernesz György 2 1 Kecskeméti Főiskola, Kertészeti Főiskolai

Részletesebben

Borászati technológia I.

Borászati technológia I. Borászati technológia I. A borszőlő minőségét befolyásoló tényezők Az alapanyag minősége alapvetően meghatározza a termék minőségét! A szőlész és a borász együttműködése nélkülözhetetlen. A minőségi alapanyag

Részletesebben

Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21.

Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21. Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21. A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt 100 pontos módszer szerint történt. Nyolc bíráló bizottság minősítette a borokat,

Részletesebben

Világfajták a Balatoni Borrégióban International grapevine varieties in the Balaton Wine Region

Világfajták a Balatoni Borrégióban International grapevine varieties in the Balaton Wine Region Májer János 1 Knolmajerné Szigeti Gyöngyi 2 Világfajták a Balatoni Borrégióban International grapevine varieties in the Balaton Wine Region majerj@mail.iif.hu 1 NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet,

Részletesebben

SZÜRET ÁRPROGNÓZIS a u g u s z t u s 1 4.

SZÜRET ÁRPROGNÓZIS a u g u s z t u s 1 4. SZÜRET 2017. ÁRPROGNÓZIS 2017. a u g u s z t u s 1 4. SZÜRET 2017. TERMÉSBECSLÉS A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, mint a szőlő-bor ágazatban működő államilag elismert szakmaközi szervezet a 1308/2013/EU

Részletesebben

Pannon Egyetem Agrártudományi Centrum Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsony, igazgató

Pannon Egyetem Agrártudományi Centrum Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsony, igazgató Dr. Májer János Az éghajlatváltozás lehetséges hatásai a Balatoni Borrégió szőlőtermesztésére és borászatára The possible effects of the climate change on the viticulture and oenelogy at Balaton Wine Region

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Békés A fajta elismerés éve: 2005. A fajtai korai érésű, szálkás típusú. Alkalmazkodóképessége kiváló. Fagy- és télállósága

Részletesebben

Területnagyság [ha] Terület [%]

Területnagyság [ha] Terület [%] Borvidék Kiállított betétlap (db) Területnagyság [ha] Terület [%] Kieső elméleti terméshozam [q] Kieső terméshozam [%] Kunsági borvidék 2 565 2 918 51,9% 407 374 62,3% Mátrai borvidék 1 249 781 13,9% 68

Részletesebben

Magnélküli csemegeszőlő fajták:

Magnélküli csemegeszőlő fajták: Magnélküli csemegeszőlő fajták: Belgrádi magvatlan Származása: Szerb fajta. Szülők: Galan x Kismis Belüj x Sultanina x Italia sárgászöld szeptember közepe nagy, hengeres, közepesen sűrű (450-700 g.), bogyója

Részletesebben

JAVASLAT. a Somlói Juhfark. Veszprém Megyei Értéktárba történő felvételéhez

JAVASLAT. a Somlói Juhfark. Veszprém Megyei Értéktárba történő felvételéhez JAVASLAT a Somlói Juhfark Veszprém Megyei Értéktárba történő felvételéhez Készítette: Somlói Tájegységi Értéktár Doba, 2014. május 9. (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

Borvidéki terv. 2. 1. Fajtaváltás Fajtaváltást csak az I. és II/1, II/2 termőhelyi kataszteri besorolású ültetvényen lehet végrehajtani.

Borvidéki terv. 2. 1. Fajtaváltás Fajtaváltást csak az I. és II/1, II/2 termőhelyi kataszteri besorolású ültetvényen lehet végrehajtani. Csongrádi Borvidék Hegyközségi Tanácsa Mórahalom, Röszkei út 47. Tel. Fax.: 62/280-524 Borvidéki terv CSONGRÁDI BORVIDÉK A 2007-2008 BORPIACI ÉVTŐL SZÓLÓ BORVIDÉKI KÖVETELMÉNYRENDSZER A SZŐLŐÜLTETVÉNYEK

Részletesebben

A Duna Borrégió hungarikumai

A Duna Borrégió hungarikumai A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok szerepe a területi fejlődésben és fejlesztésben című konferencia A Duna Borrégió hungarikumai Készítette: Féja Fruzsina GTK-GVAM II.évfolyam 2014 Főbb pontok: Hungarikum

Részletesebben

Dr. Janky Ferenc Rácz Kinga

Dr. Janky Ferenc Rácz Kinga Dr. Janky Ferenc Rácz Kinga Szőlészeti-Borászati és Marketing Konferencia Lakitelek, 2012. február 20.-24. Bevezetés Európa meghatározó mind a termelésben, mind a fogyasztásban Itt a fogyasztás csökken

Részletesebben

Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon

Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon Dr. Németh Krisztina Tudományos főmunkatárs NAIK Szőlészeti és Borászati Kutató Állomás Kecskemét- Katonatelep Budapest 2016. december 02. Ökológiai

Részletesebben

Borvidéki terv. Szekszárd Borvidék

Borvidéki terv. Szekszárd Borvidék Borvidéki terv Szekszárd Borvidék A 2007/2008 borpiaci évtől érvényes borvidéki követelményrendszer a szőlő szerkezetátalakítási és átállítási támogatásához A Borvidéki terv a Hegyközségekről szóló 1994.

Részletesebben

pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft.

pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft. pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft. Tokaj Furmint 2009 Száraz Szamorodni 2008 Egészségesen szüretelt és

Részletesebben

Borvidéki terv. Balatonfelvidéki Borvidék

Borvidéki terv. Balatonfelvidéki Borvidék Borvidéki terv Balatonfelvidéki Borvidék A 2007/2008 borpiaci évtől érvényes borvidéki követelményrendszer a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatásához A Borvidéki terv a Hegyközségekről

Részletesebben

PALESITS FAISKOLAI KFT.

PALESITS FAISKOLAI KFT. Import cseresznyeoltvány ajánlati lista, 2018. ősz Fytos Faiskola (CZ) Árak és fizetési feltételek: árajánlat kérés esetén mennyiségtől függően kalkulálunk árakat és azok Vevők részéről való elfogadása

Részletesebben

A Vitis vinifera rendszerezése származás alapján

A Vitis vinifera rendszerezése származás alapján A Vitis vinifera rendszerezése származás alapján Negrul fajtarendszere (1946) Jellemző Proles pontica (Pontuszi, Feketetenger melléki csoport) Proles occidentalis (Nyugati csoport) Proles orientalis (Keleti

Részletesebben

Bianca, a stratégia eszköze A fajta genetikai tulajdonságai együttesen befolyásolják a termesztési sajátosságokat. A fajta termesztési értékét

Bianca, a stratégia eszköze A fajta genetikai tulajdonságai együttesen befolyásolják a termesztési sajátosságokat. A fajta termesztési értékét Bianca, a stratégia eszköze A fajta genetikai tulajdonságai együttesen befolyásolják a termesztési sajátosságokat. A fajta termesztési értékét meghatározó tulajdonságok: Tenyészidő hossza, beérés ideje

Részletesebben

BORVIDÉKI TERV A Hajós-Bajai Borvidék szerkezetátalakítási terve

BORVIDÉKI TERV A Hajós-Bajai Borvidék szerkezetátalakítási terve Melléklet a Hajós-Bajai Borvidék Rendtartásához BORVIDÉKI TERV A Hajós-Bajai Borvidék szerkezetátalakítási terve a 2008/2009. borpiaci évtıl Készült a Hegyközségekrıl szóló 1994. évi CII. tv., valamint

Részletesebben

XX. Kunsági Borvidéki Borverseny eredményei Kiskunhalas, március 9.

XX. Kunsági Borvidéki Borverseny eredményei Kiskunhalas, március 9. XX Kunsági Borvidéki Borverseny eredményei Kiskunhalas, 2018 március 9 Barcza Gábor Kékfrankos száraz vörösbor 2017 Ezüstérem Béla Borászati Kft Kékfrankos 2017 Ezüstérem Béla Borászati Kft Irsai Olivér

Részletesebben

12/2006. (II. 3.) FVM rendelet. a Nagy-Somlói borvidék védett eredetű borairól. A védett eredetű borok. A szőlő származási helye. Szőlőfajta-használat

12/2006. (II. 3.) FVM rendelet. a Nagy-Somlói borvidék védett eredetű borairól. A védett eredetű borok. A szőlő származási helye. Szőlőfajta-használat 12/2006. (II. 3.) FVM rendelet a Nagy-Somlói borvidék védett eredetű borairól A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. -a (1) bekezdésének g) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban

Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban old. Június 3-án Faenzához közeli kajsziültetvényekben rendezett fajtabemutatót a Dalmonte faiskola és a francia Escande

Részletesebben

Import kajszioltvány ajánlati lista, ősz Fytos Faiskola (CZ)

Import kajszioltvány ajánlati lista, ősz Fytos Faiskola (CZ) Import kajszioltvány ajánlati lista, 2018. ősz Fytos Faiskola (CZ) Árak és fizetési feltételek: árajánlat kérés esetén mennyiségtől függően kalkulálunk árakat és azok Vevők részéről való elfogadása után,

Részletesebben

2015. április 10. Egerszólát. 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle.

2015. április 10. Egerszólát. 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle. ARANYTŐKE BORSZEMLE 2015 2015. április 10. Egerszólát 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle. A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt

Részletesebben

SZŐLŐFAJTAISMERET. A szőlő származása és elterjedése

SZŐLŐFAJTAISMERET. A szőlő származása és elterjedése SZŐLŐFAJTAISMERET A szőlő származása és elterjedése Alapfogalmak Szőlőfajtaismeret (Ampelográfia) - Görög ampelos szó szőlő, graphie leírás - Az ampelográfia elsődleges célja a - A taxonómia szőlő illetve

Részletesebben

Kancellár, nemesítő, kertbarát

Kancellár, nemesítő, kertbarát 1. oldal (összes: 5) Vaszily Zsolt: a helyi termékek értékesítése a bizalomra épül 2. oldal (összes: 5) Az agrárium mindig vonzott. Tisza-parti gazdálkodó családból származom. Sátoraljaújhelyen jártam

Részletesebben

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek   tel Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa

Részletesebben

Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés

Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés Mátrahill Cabernet Sauvignonkékfrankos "Nagyrédei Sz k" Kft. rosé Mátra 2012 rosé száraz Ezüst "Nagyrédei Sz k" Kft. Mátrahill Irsai Olivér Mátra

Részletesebben

Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái. Szerkesztette Tóth Magdolna

Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái. Szerkesztette Tóth Magdolna Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái Szerkesztette Tóth Magdolna Alma Batul Származás: Erdélyből származik Érési idő: szeptember vége október eleje, novembertől márciusig fogyasztható, kiválóan tárolható

Részletesebben

Az embert és szőlőt próbáló 2014-es évjárat

Az embert és szőlőt próbáló 2014-es évjárat Az embert és szőlőt próbáló 2014-es évjárat Májer János-Németh Csaba -Knolmajerné Szigeti Gyöngyi NAIK SZBKI 2014-es év időjárása szélsőséges, drámai volt! Korábbi években is hozzászoktunk a szélsőségekhez,

Részletesebben

VILLÁNY termékleírás. 607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja

VILLÁNY termékleírás. 607/2009/EK bizottsági rendelet I. Melléklet Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja Beérkezés dátuma (NN/HH/ÉÉÉÉ) [a Bizottság tölti ki!] Lapok száma (beleértve ezt a lapot) 32 A kérelem nyelve Magyar Az akta száma: [a Bizottság tölti ki!] A kérelmező A jogi vagy természetes személy neve

Részletesebben

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával!

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával! UBORKA FAJTAKÍNÁLAT KARAVÁN F1 Csúcshozam, stressz toleranciával! Nagyon korai, partenokarp uborka hibrid. Középerős növekedésű, oldalhajtásai rövidek. Termései szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra

Részletesebben

GESZTENYE: Iharosberényi 2 Nagymarosi 22 Nagymarosi 38

GESZTENYE: Iharosberényi 2 Nagymarosi 22 Nagymarosi 38 DIÓ: Alsószentiváni 117 Alsószentiváni Bonifác Alsószentiváni Kései Milotai 10 Milotai bőtermő Milotai intenzív Milotai kései Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. MANDULA_ Budatétényi 70

Részletesebben

Borvidéki szerkezetátalakítási és -átállítási terv Kunsági Borvidék

Borvidéki szerkezetátalakítási és -átállítási terv Kunsági Borvidék Borvidéki szerkezetátalakítási és -átállítási terv Kunsági Borvidék A 2010/2011. borpiaci évtıl érvényes borvidéki követelményrendszer a szılıültetvények szerkezetátalakítási és -átállítási támogatásához

Részletesebben

Ft / palack. Eberhardt Pincészet Minőségi Száraz Fehérbor Könnyű és zamatos, intenzív illattal. Sültekhez, pörköltekhez ajánljuk. Eberhardt Pincészet

Ft / palack. Eberhardt Pincészet Minőségi Száraz Fehérbor Könnyű és zamatos, intenzív illattal. Sültekhez, pörköltekhez ajánljuk. Eberhardt Pincészet Fehérborok Ft / palack Mohácsi Sauvignon Blanc 0,75 2006. 1500,- Könnyű és zamatos, intenzív illattal. Sültekhez, pörköltekhez ajánljuk. Mohácsi Olaszrizling 0,75 2005. 1500,- Finom gyümölcsös, viszont

Részletesebben

XV. Szőlészeti és Borászati Konferencia, Eger 2014. január 22-25 Előzetes program

XV. Szőlészeti és Borászati Konferencia, Eger 2014. január 22-25 Előzetes program 8 00-10 00 Regisztráció: Hotel Eger, Eger, Szálloda u. 1/3. 1. NAP 2014. január 22. szerda 10 00 Megnyitó dr Nyitrai Zsolt, országgyűlési képviselő Helgertné Dr. Szabó Ilona Eszter rektor, Károly Róbert

Részletesebben

Világtendenciák (szőlő-bor ágazat)

Világtendenciák (szőlő-bor ágazat) Világtendenciák (szőlő-bor ágazat) SZŐLŐTERMESZTÉS 1 A szőlőterület változása A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság

Részletesebben

8. szám FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉRTESÍTŐ 295. A kérelmező A jogi vagy természetes személy neve Soltvadkerti Hegyközség

8. szám FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉRTESÍTŐ 295. A kérelmező A jogi vagy természetes személy neve Soltvadkerti Hegyközség 8. szám FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉRTESÍTŐ 295 A kérelmező A jogi vagy természetes személy neve Soltvadkerti Hegyközség Teljes címe (házszám, utca neve, település, irányítószám) Házszám 11. Utcanév Szentháromság

Részletesebben

Oltvány nélkül nincsen szőlő

Oltvány nélkül nincsen szőlő A szervezet az értekezésben nemcsak a jelenlegi helyzetet mutatja be, hanem javaslatot tesz a szőlőszaporítóanyag-termesztés biológiai alapjainak korszerűsítésére. Ma mintegy 65 ezer hektáron borszőlőt,

Részletesebben

LXIV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2014. szeptember 26. T A R T A L O M. 9. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény

LXIV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2014. szeptember 26. T A R T A L O M. 9. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény LXIV. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2014. szeptember 26. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 9. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény A Felső-Magyarország oltalom alatt álló földrajzi jelzés

Részletesebben

A DUNA-TISZA KÖZI oltalom alatt álló földrajzi jelzés termékleírása. 5. változat,

A DUNA-TISZA KÖZI oltalom alatt álló földrajzi jelzés termékleírása. 5. változat, A DUNA-TISZA KÖZI oltalom alatt álló földrajzi jelzés termékleírása amely a 2017. augusztus 1-jét követően szüretelt szőlőből készült borászati termékekre alkalmazandó Tartalomjegyzék I. NÉV... 2 II. A

Részletesebben

A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai

A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai Dr. Varga Lajos Agroport-D Kft. A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai Fajtanemesítés Fajtaelismerés Hazai nemesítésű fajták, fajtahasználat Vetőmagtermesztés

Részletesebben

Bort hordok árlista - érvényes 2014. dec. 10. Csomagolás Kiszerelés Bolti ár

Bort hordok árlista - érvényes 2014. dec. 10. Csomagolás Kiszerelés Bolti ár 10 Laczkó György 1000 Mátrai Olaszrizling száraz fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1001 Mátrai Muskotály félédes fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1002 Mátrai

Részletesebben

Egyházi és Világi borok V. versenye Nagytarcsa. 2010. Június 24. Erdész Ferenc hegybíró

Egyházi és Világi borok V. versenye Nagytarcsa. 2010. Június 24. Erdész Ferenc hegybíró Egyházi és Világi borok V. versenye Nagytarcsa 2010. Június 24. Erdész Ferenc hegybíró Felhívás FELHÍVÁS! 2010-ben ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Egyházi és Világi Borok Versenye, tisztelettel

Részletesebben

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY TERMELŐNKÉNTI LISTA Jánoshalma, április 20.

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY TERMELŐNKÉNTI LISTA Jánoshalma, április 20. termelő termőhely fajta évjárat érem Aranyhegyi Szövetkezet Ceglédberceli Cserszegi fűszeres 2011 ezüst BCE Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomás Kecskemét- Katonatelep Olasz rizling

Részletesebben

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 2012. 03. 03. Idén 27. alkalommal rendeztek Sárisápon borversenyt a Bányász Művelődési Házban. Hagyomány, hogy a borverseny megrendezésére mindig

Részletesebben

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY

XIV. KUNSÁGI BORVERSENY VÉGEREDMÉNY Tápió-Vin Borgazdálkodási Kft Gomba Cabernet sauvignon barrique 2009 19,00 arany Frittmann Testvérek Kft. Soltvadkerti Ezerjó 2011 18,90 arany Közép-Magyarországi Pinegazdaság KFT. Keceli Rizlingszilváni

Részletesebben

Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja

Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja Lapok száma (beleértve ezt a lapot) 18 Kérelem eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés regisztrációja A kérelem nyelve Magyar A kérelmező A jogi vagy természetes személy neve 1. Bükki Borvidék Hegyközségi

Részletesebben

A klímaváltozás regionális hatásai és a kárenyhítési lehetőségek

A klímaváltozás regionális hatásai és a kárenyhítési lehetőségek A klímaváltozás regionális hatásai és a kárenyhítési lehetőségek Zalai Borút Egyesület, Szakmai Nap Zalaszentgrót, 2013. április 25. Májer János PE AC SzBKI, Badacsony European Lakes Under Environmental

Részletesebben

Magyarország borvidékei

Magyarország borvidékei Magyarország borvidékei Source: http://www.hungarianwinesociety.co.uk Tokaj az ország észak-keleti részében található, a Kárpátok lábánál, vulkanikus talajon. Legismertebb bora az édes Tokaji Aszú, valamint

Részletesebben