37. ISKOLAKERT (2 írás)
|
|
- Artúr Nagy
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 37. ISKOLAKERT (2 írás) Molnár Lászlóné: Iskolakert Mottó: Hallom és elfelejtem, Látom és emlékszem rá, Csinálom és megértem. Kínai közmondás Az iskolakert a természet darabjaként sokrétű lehetőséget nyújt a környezeti nevelés gyakorlati oktatásában, a környezeti nevelésben. Ugyanaz a mondat másként hat a kerti tó partján guggolva, mint a terem falai között a katedrán. Természetesen, ha nincs hely kertnek, tónak, be kell érni ládás, edényes megoldással kihasználva az ablakpárkányt, vagy a folyosók, termek csendesebb zugát élősarokként akváriummal, terráriummal benépesítve. Az iskolakertben jól (vagy éppen legjobban) megvalósítható a) oktatási célok: az elméleti tudást gyakorlati tapasztalatokkal, saját megfigyelésekkel, elemzésekkel, felismerésekkel alátámasztva megerősíteni. a tantárgyakra szétszabdalt iskolai világot a valósággal szembesíteni, megmutatni a működések sokféleségét, összefüggéseit, egységét. b) nevelési célok: a természetben való viselkedés alapszabályait érvényesíteni érzelmileg ráhangolódni, érdeklődést, kíváncsiságot felkelteni, esztétikai érzéket fejleszteni, képzelőerőt fejleszteni, természethez való viszonyt formálni, együttműködésre késztetni. A kert egy darabka az egészből, ami megmutatja az egységet, ugyanakkor részekre bontható. Holisztikusan közelítve meg: olyan hely, ahol jó lenni, ahol egyszerre több hatás érvényesül. Ezek eredményként érezzük azt, hogy szívesen vagyunk ott. Rekreációs helyként alkalmas arra, hogy kiszellőztessük a fejünket, és újra befogadóvá váljunk. A színek, hangok, illatok, hangulatok, a változatosság segítenek minket ebben. Ha a gyerek is így érzi, vigyázni fog a kertre, hiszen fontos neki, vágyik oda. Analitikusan nézve: ez a hely vizsgálható, elemezhető, úgy, hogy részenként figyeljük meg a dolgokat, történéseket. A szemlélődésen túl tevőlegesen is befolyásolhatjuk, ökológiai szemlélettel irányíthatjuk a kert folyamatait.
2 Az iskolakert lehetséges szerepei A) Az iskolakert lehet egyszerűen helyszín, ahol különféle tanulásszervezési keretek közötti tevékenységek folyhatnak (tanórai, tanórán kívüli, napközi, szakköri, kiscsoportos, pedagógus nélküli, szabadidős stb.). Irányított: foglalkozás, kísérlet, vizsgálat, megfigyelés, játék, munka (ápolás, gondozás, gyomlálás, telepítés, locsolás stb.). Spontán: szemlélődés, töprengés, társasági élet, játék, egyéni vagy páros tanulás. B) Az iskolakert másrészt lehet vizsgálati anyagok forrása és a vizsgálódás tárgya Lehetséges vizsgálati anyagok pl.: vízminta, avarminta, talajminta, rügyek, levelek, virágok, termések, kérgek stb. Lehetséges vizsgálatok pl.: Virágok, termések, levelek esetén: illata, szaga, színe, szőrözöttsége, mirigyei, formája (mire hasonlít), mérete, aránya, esztétikája, hasonlósága, különbözősége, funkciója más élőlények szempontjából (pl. táplálék, fészkelőhely, búvóhely), funkciója saját szervezete szempontjából, s amire az ember használja. Fa esetén: méretei (magasság, körméret), kora, a kéreg tapintása, kitüremkedései, szaga, színe, mohák, zuzmók léte/nem léte, állati jelenlét nyomai (rágás, kaparás, odú, ürülék, fészek, köpet), lombkorona formája. Talaj (kövek, kavicsok is) esetén: típusa, állaga (tömör, laza), vízmegtartó képessége, vegyi összetétele, tapintása, keménysége, mérete (térfogata, tömege), formája, állati jelenlét nyomai (üreg, járat, lyuk, ürülék, nyom, túrás) Milyen egy jó iskolakert? Szép, érdekes, árnyas, változatos, izgalmas, tanulságos, le lehet ülni (van fű, pad), lehet tevékenykedni, játszani, hozzáférhető Mi minden lehet egy jó iskolakertben? Fák, bokrok, sövények, lugas, gyep, dísz-, fűszer-, gyógynövények, egyéb termesztett növények, sziklakert, kerti tó, padok, asztalok, madáretető, madáritató, madárodú, komposztáló, meteorológiai mérőeszközök, kuka(c), Hogyan működik az iskolakert? A kert olyan közös alkotás legyen, amiben egyaránt részt vesz a diákság, a tantestület, a szülők közössége, de bevonható a lakóközösség is. A gyerek számára fontos a személyes kötődés, számon tartja, hogy melyik virágtövet, követ hozta ő, mi lett a sorsa, melyik az ő fája, hol lakik a pókja, meg van-e még a tücsöklyuk. A kert sosincs kész, hisz állandó gondozást igényel. A kert egyes részeit érdemes rábízni egyegy osztályra. Ezáltal a közösség felelősséget vállal az ott lévő életközösségért, így még inkább sajátjuknak érzik, tehát jobban vigyáznak rá. Összhangot kíván a tantestülettől is, hiszen a feladatokat meg kell osztani a kert megteremtésétől kezdve, annak fenntartásáig. Tervezni, közösen gondolkodni a használatáról, az időbeosztásról, a tapasztalatokról, a felmerülő
3 költségekről, a munkamegosztásról. Együttműködésre sarkallja a szülői hátteret, de akár a helyi lakókat is. Elsősorban a kert kialakításakor van szükség több felnőtt segítségére (de a gyerekeket se hagyjuk ki). Meg kell tervezni, mit hová akarunk elhelyezni, meg kell szervezni, ki mikor, mit csinál, mit hoz: földmunkákat elvégezni, trágyát beszerezni, szaporítóanyagokat hozni (magvak, hagymák, sarjak, tövek, gumók, indák, csemeték), kerítést, asztalokat, padokat készíteni, elhelyezni, gondoskodni a kert fenntartási munkálatairól. Az eligazodást segíti, ha laminált névjegykártyát kapnak a jellegzetes fajok. Jó játék esetenként összekeverni, majd újra rendezni a feliratokat. Számolni kell az anyagi kiadásokkal is. Nyilván az a jó, ha szülői, lakossági felajánlásként tervezhetünk munkával, anyaggal, szakértelemmel. Meg lehet környékezni a helyi boltost magvakért, vagy vállalkozót, aki tud adni a kerti tóhoz való fóliát, az önkormányzat szállítóeszközt, az erdészet vagy faiskola csemetét. Folyamatosan pályázni is lehet iskolafásításra. Pénzbeli forrást teremthetünk például az SzMK által tervezett bál bevételéből, hulladékgyűjtésből, zsibvásárból (gyermeki felajánlás a feleslegessé vált holmikból). Gondolnunk kell a vízdíjra is (a locsolás, a tó szintjének biztosítása). Kritikus időszak a nyári szünet. A kert léte, fenntartása leképezi az iskola társadalmának működését is. Az iskolakert lehetőségei a különféle tantárgyi órákon (Az alábbi lista távolról sem teljes, inkább csak ötletadó kíván lenni a szaktanárok számára.) Földrajz: ki lehet alakítani kinti terepasztalt, ahol modellezni lehet vízfolyásokat, eróziót, megfigyelni a szél munkáját; térkép rajzolása a kertről; tájékozódás égtájak szerint, gnomon készítése; napóra készítése; meteorológiai eszközök használata; talajvizsgálat, talajszelvény ásás. Kémia: vízvizsgálatok (ph-, keménység, oldott oxigén, lúgosság, átlátszóság mérés); csapadék, kerti tó és csapvíz összehasonlítása; zavarosság, szag, szín, látható szerves szennyeződés; SO 2 hatása a zuzmókra; kémiai talajvizsgálat (meszesség kimutatása); klorofill-vizsgálat (futtatás papíron, krétán); csersav kimutatása gubacsból, fakéregből; hangyasav kimutatása kék virággal (antocián), a víz felületi feszültségének változása vegyszerek hatására. Fizika: tükrök, lencsék, optikai jelenségek megfigyelése a szabadban; mérések (mikroklíma, párolgás, térfogat); halmazállapot változások; csapadékformák; termések röptének vizsgálata; a víz felületi feszültsége. Matematika: mérések (térfogat, távolság, magasság); halmazok képzése a kert anyagaiból; szimmetriák, aszimmetriák, kicsinyítés, nagyítás, tükrözés, elforgatás; sorozatok; arányok. Rajz: levél és virágformák; színek, perspektíva, nézet; kicsinyítés, nagyítás, helyszín. Technika: kerti munkák, levélképek, termésbábok, dekoráció, komposztálás, helyszín. Ének: helyszín; dalok a természetről. Irodalom: helyszín, ihlető környezet, megszemélyesítjük a kert lakóit, vers- vagy meseírás (megadjuk a címeket, vagy kulcsszavakat) Nyelvtan: a kert fajneveinek helyesírása, beszélőnevek értelmezése. Biológia: fajismeret; faji jellegzetességek, a növény felépítése, életműködése, alkalmazkodása (szárazsághoz, vízhez), a megporzás módjai; növények egymásra hatása (a biokert elvei, gyakorlata); a növények szerepe a táplálkozásunkban, a gyógyászatban. Állatok élőhelye, viselkedése (mozgás, táplálkozás, szaporodás); kapcsolatok (állat-állat, növény-növény, növény-állat); rendszerszemlélet, ökológia, életközösségek és működésük, a víz körforgása.
4 A tanítók szerencsésebb helyzetben vannak, hiszen bátrabban szervezhetik az óráikat, a tantárgyi keretek nem olyan merevek. Remekül el lehet játszani, hogyan lesz a magból (makk), óriási fa (tölgy), és mi minden történik közben. a) körben állva mindenki ugyanazt csinálja, vagy b) minden gyerek más szerepet játszik: a szajkó elrejti a makkot, az eső öntözi, nap süti, kikel a magonc, csemetévé, suhánggá serdül, fává erősödik, közben szél fújja, jönnek a látogatók (cinkék, lepkék, hernyók táplálékot, pihenő és búvóhelyet keresnek), vaddisznó jön a malacaival stb. A Kerti Híradón, faliújságon érdemes az iskola egész közösségét tudósítani minden, a kerttel kapcsolatos történésről (feladatok, megtörtént események, rejtvények, rajzok). Miért jó a kert? Az élményszerű tanulás mindig hatásosabb, főleg ha ez a természetben történik. Egy-egy óra a szabadban megtöri a tantermi egyhangúságot. Az itt alkalmazott módszerek, tapasztalatok előkészítik az erdei iskola sikerét is. A kertben való nyüzsgés több teret ad az ún. rossz tanulóknak, hogy nekik is sikerélményük legyen, hiszen lehet, hogy itt, a gyakorlati terepen nagyobb biztonsággal tudnak mozogni, igazán szemfülesek és segítőkészek tudnak lenni. Az osztálytermen kívüli foglalkozás külön szervezést igényel. Egyeztetni kell, hogy másik osztállyal ne ütközzön a program, a szükséges eszközöket összeállítani, a gyerekeket felkészíteni a más jellegű feladatokra. Mindez persze többletmunkával jár, s kell hozzá némi bátorság is, hogy a tankönyvtől és munkafüzettől elszakadjunk. A fáradság azonban megtérül, mivel a gyerek rájön, hogy mit miért tanul, látja az értelmét, s el tudja helyezni a valós rendszerbe a tudás morzsáit. Tó az iskolakertben Tó nélkül is sok mindenre alkalmas egy iskolakert, de egy mesterséges tó megsokszorozza a lehetőségeket. Kerti tavat többféleképpen lehet készíteni. Agyagos területen nyilván nem kell bélelni. Egyéb talajviszonyok esetén, ha tudunk hozatni agyagot, 20 cm-es réteget borítva és döngölve megfelelő vízzáró réteget kapunk. Egyszerűen megoldhatjuk a szigetelést, ha Bentonit agyagásványt terítünk az aljzatra. Ha tófóliát használunk, érdemes alá geotextiliát, vagy kimustrált szőnyeget teríteni. Így megakadályozzuk, hogy esetlegesen valami éles törmelék, vagy egy erőteljesen növekedő gyökér átszúrja. Biztonságosabb, ha a két fóliaréteg közé néhány cm agyagot rétegzünk. A műanyag hátránya a sérülékenységén túl az is, hogy a napon 5-6 év alatt elöregszik. A fólia szükséges méretét így kapjuk meg: hossz x szélesség x kétszeres mélység. A mélyedés oldalán lépcsőket alakítunk ki a növények részére. Fekete fólia dupla rétegével béleljük. A széleit lebujtatjuk, s a kitermelt földdel takarjuk. A part borításához (fólia, vékony talajréteg, illetve mosott kavics) mohapárnákat, valamint futónövényeket (pénzlevelű lizinka, kereklevelű repkény) telepítünk. A mederbe érdemes visszalapátolni némi földet. Több szempontból is fontos: jó a betelepülő állatoknak búvóhelynek, valamint az aljzaton gyökerező növényeknek a kapaszkodáshoz. Ha kavicsot rakunk bele, számítsunk rá, hogy az előbb-utóbb be fog feketedni, iszapolódni.
5 A növények egy részét természetes tavakból telepíthetjük át (védett helyekről és védett növényeket nem!), de szükség esetén vásárolni is lehet a kertészetekben. Közeli csatornából szerezhetjük be a vízinövények másik részét: nádat, gyékényt, kákát, sást, közönséges lizinkát, hínáros békaszőlőt. (A mi esetünkben bekerült még véletlenül a védett rovarevő rence is.) A lebegőhínár nagyon lényeges a rejtőzködés miatt. Cserepesen is el lehet helyezni a töveket: vízi mentát, mocsári gólyahírt, réti füzényt, mocsári nőszirmot stb. Érdemes figyelembe venni, hogy milyen növényekről tanulnak az évek során a gyerekek. Hozzunk még néhány vödör iszapos vizet is, hogy mielőbb benépesüljön a kerti tó. Vízzel az udvari csapból töltjük fel slaggal. Ha békalencsét vagy vízidarát terítünk a víz felszínére, számítsunk rá, hogy teljesen benövi a felületet. Így nem láthatunk az aljzatra, s a molnárkák, keringőbogarak sem tudnak szaladozni, táplálkozni, a tetején. A madarak is szívesebben isznak, fürdenek a nyílt víznél. Előnye azonban, hogy kevésbé melegszik fel a víz. Áthidaló megoldásként lehet egy fakeretet úsztatni, vagy rögzítve elhelyezni. Erre a madarak is rá tudnak ülni. Az élőlények hamar felfedezik az új életteret, s megjelennek a békák, szitakötők, csíborok stb. Tudatosan ne telepítsük be a védett kétéltűeket és hüllőket! Ha valaki mégis hoz, akkor vissza kell juttatni az egyedet a szabad természetbe. Az ékszerteknős is jól érzi magát a kerti körülmények között. Vigyázzunk azonban, hogy ez a hobbiállat ne kerüljön ki az őshonos mocsári teknőssel azonos élőhelyre, mert kiszoríthatja azt onnan. Betelepíthető halfajok: aranyhal, naphal, kárász, keszeg, koi ponty. (Bár az utóbbi a fenéken turkál, s zavarossá válik a víz emiatt.) 3-4 hal elegendő köbméterenként. Legyen olyan szakasz, ahová a gyerekek odaguggolhatnak szemlélődni. A többi részt kis karókkal, madzaggal érdemes lezárni, hogy ne tapossák le a növényeket. Figyelmeztető, ismertető táblákkal segítsük az eligazodást. Lényeges a fokozatos vagy lépcsőzetes mélyülés, hogy a békák, gőték ki-be tudjanak mászkálni. A sütkérezéshez kis, a parthoz rögzített stéget is ácsolhatunk. Alkalmas lehet egy érdekes formájú fatuskó, vagy egy kőkupac, amire a madarak is rászállhatnak. Szívesebben fürdenek sekély vízben. Sok múlik azon, hogy mekkorára tervezzük a tavunkat. Természetesen minél nagyobb annál jobb. Az optimális felület 5m 2, a mélység cm. Így a nagy hidegben sem fagy át teljesen, tehát át tudnak telelni a halak. Ha kisebb a víztömeg, oda kell figyelni a vízszint tartására. Időnként pótolni, frissíteni kell a vizet. Kritikus időszak a nyári szünet, ugyanis tönkremehet az egész munkánk, ha az utántöltésről nem gondoskodunk. Az elburjánzó növényeket féken kell tartani. A cserépbe, vagy ládába ültetett fajokkal kevesebb a gond, kivéve, ha kimásznak belőle. A nád nagyon terjed. A feldúsuló szerves anyagot (belehulló faleveleket, növényi maradványokat) időnként szükség szerint ki kell szedni. Így járjunk el akkor is, ha túlteng a békanyál. (Ezen a moszaton jól megfigyelhető a sok kis oxigén buborék. Vigyázat, óvatosan! Tele van élőlényekkel: ászkák, szitakötő- és csíborlárvák, tegzesek stb.) Ha egy villára műanyaghálót erősítünk, könnyen össze tudjuk gyűjteni a felesleges növényeket a felszínről. A tó létrehozásához a fagyok elmúltával érdemes hozzáfogni, vagy mindjárt szeptemberben, hogy még a tél beállta előtt kialakuljon az életközösség. Akkor fog igazán jól működni a medencénk, ha van körülötte nyugodt, növényzettel benőtt rész néhány bokorral, ahová pl. a zöld varangy el tud húzódni, vagy a zöld levelibéka ki tud telepedni. Alkalmas lehet a kis tó medréből kitermelt föld sziklakertnek. Célszerű pihenésre, megfigyelésre padokat, asztalokat állítani. (Mi az erdészettől kaptuk ezeket ajándékba.) Így a kis létszámú osztályokkal szabadtéri órát tarthatunk ott.
6 Télen legjobb, ha a vizet rábízzuk a természetre. Ne törjük a jeget, a szilánkok nehogy kiszúrják a fóliát. Ha újra kell fóliázni a medret, érdemes meghagyni a régit. Először emeljük ki a növényeket, majd terítsük le az új anyagot. Engedjük rá a vizet, ami lenyomja a fóliát az aljzatra, miközben a régi víz kipréselődik a két réteg közül. Miután kialakul a vízi életközösség, a tavunk önszabályozó rendszerként működik, azaz szükségtelen forgatni a vizet, vagy tisztítószereket alkalmazni. Teljesen soha nem szabad kitakarítani. Évente a fenék csupán egyharmadáról távolítsuk el az iszapot, különben felborul a tó ökológiai egyensúlya. Ha végképp nincs lehetőség kerti tavat létrehozni, tanácsos legalább madáritatónak egy edényt süllyeszteni a talajba. A madarak etetésekor ugyanis gondoskodnunk kell ivóvízről is. Szívesen fürdenek a téli hidegben is, csak legyen egy kődarab az edényben. Fontos, hogy legyen a tantestületben olyan pedagógus, aki folyamatosan figyelemmel kíséri a vízivilág életét. Nem feltétlenül biológia szakosnak kell lennie! Javasoljuk, hogy a tó építésének elkezdése előtt mindenki gondolja át, hogy a saját településén kitől kérhet támogatást. Talajmunkák, szállítás, anyagbeszerzés stb. Szinte mindig van a szülők között, aki ebben segíteni tud. Sokszor ők irányítják a pedagógusokat a megfelelő vállalkozásokhoz, vállalatokhoz. Szakmai tanácsot kérhetünk a nemzeti parkoktól, az erdészetektől, a kertészetektől, a vízművektől, az egyesületektől. Ne becsüljük le a gyerekek segítségét sem! Sok apró kéz nagyon sok munkát el tud végezni. Megéri a sok munka, hisz közös ünnep, amikor felfedezzük a zöld varangy petefüzérét rátekeredve a vízinövényekre, észrevesszük a hatalmas csíborlárvát, megjelenik a közönséges acsa, rátalálunk a víziskorpióra, elszaporodnak és nyüzsögnek a vízibolhák, az ebihalak sorban legelésznek az algamezőn, a szemünk láttára születik meg a szitakötő a lárvából, rendszeres látogatóvá válnak az erdei pintyek, zöldikék, fekete rigók, tengelicek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ehhez kapcsolódó programja a Madárbarát kert, ehhez bárki csatlakozhat. A Lepkebarát kert kialakításának szempontjairól szintén itt érdeklődhet. További információ: 80/ , ingyenesen hívható számon!
7 Anderle Attiláné: Díszbab ültetése az iskola kertjében (Projektterv) A projekt helyszíne A Derkovits Gyula Általános Iskola a VI. kerület legszebb részén, a Városligeti fasorban helyezkedik el. Iskolánk másodszor nyerte el az ökoiskola címet, így különösen fontos számunkra, hogy a gyerekek még a város szívében is megtapasztalják a természet közelségét, szépségét. Több év munkájának köszönhetően elértük, hogy udvarunk már kertnek nevezhető, melyet folyamatosan bővítünk, alakítunk a tanulókkal közösen. Van fűszer- és gyógynövénykertünk, virágoskertjeink, sok a díszfa illetve cserje. Még néhány szőlőtőkénk is van, mely ősszel már termést is hozott. Ez adta az ötletet, hogy díszbabot telepítsünk. Azért ezt a növényt választottam, mivel gyors növekedésű, viszonylag szerény igényű, tetszetős, hasznos, valamint a tananyaghoz is kapcsolódik. Előkészítési szakasz Szükséges anyagok beszerzése: Vetőmag, termőföld, palántázó poharak, ágyásszegély, zsineg Ideje: március vége Felelős: tanító Előzetes kutatómunka megszervezése: a bab származási helye, fajtái, igénye, felhasználása. Források megnevezése. Tabló készítése. Ideje: március vége Felelős: tanító Megvalósítás A tanulók ismertetik, bemutatják, mit gyűjtöttek a babról. Beszélgetés az elkészült tablókról. Az ültetés megbeszélése. A vetőmagok elültetése. (csoportos tevékenység) Minden gyereknek saját kis palántája lesz, melyet ő gondoz a tanteremben a kiültetésig. Csoportonként készítenek egy-egy csíráztató tálat, melyen folyamatosan megfigyelhetjük, mi történik a földben levő babszemekkel. Megbeszéljük, hova helyezzük a palántákat a tanteremben. (világos, meleg helyre) További teendők megbeszélése. (öntözés szükség szerint) Közösen megegyezünk, hogy mindenki felelős a saját kis növénykéjéért. Azért nem rögtön szabadföldbe ültetjük a magokat, hogy a gyerekek testközelből láthassák, hogyan fejlődnek szinte óráról órára a babok, így sokkal személyesebb az élmény, valamint a sikeresség is biztosabb. Ideje: április eleje Felelős: tanító Folyamatos gondozás, megfigyelés. Amikor kellően megerősödnek a palánták, előkészítjük a kiültetést. (kb. 2 hét) Meglelelő helyet keresünk a kertben. (napos, kerítés melletti kb. 3 négyzetméternyi terület) Ágyásszegélyt készítünk, felássuk a területet, termőtalajt terítünk. Karókat rakunk le, futtató kordont feszítünk ki. (csoportos tevékenység tanítói felügyelettel, az iskola kertészének segítségével.) Elültetjük a palántákat. Ideje: április közepe Felelős: tanító, kertész
8 Folyamatos gondozás: öntözés, gyomlálás Ideje: tanév végéig Felelősők: tanító, önkéntes kiskertészek (heti váltással) A nyári szünetben az iskola kertésze vállalja ezt a feladatot. Folyamatos megfigyelés: a növények növekedése, új növényi részek megjelenése (virág, nyár végén termés) Ősszel, az új tanévben folytatjuk a megfigyelést, gondozást. A termés betakarítása, vetőmag elrakása tavaszra. A kertrész kitakarítása, felásása. Ideje: október közepe Felelős: tanító, kertész Tantárgyi kapcsolódások Környezetismeret: A növény életfeltételei Mi szükséges a csírázáshoz, a növekedéshez? A lágyszárú növény részei. A növények szaporodása. Egynyári növény fogalma. Növényvédelem. Az ember és a természet kapcsolata, egymásrautaltsága. Természetvédelem, a természet szeretete. Olvasás: Az égi érő paszuly című mese feldolgozása. Népmese, műmese fogalma. Mesés elemek és a valóság kapcsolata. Emberi tulajdonságok megfigyelése: bátorság, önfeláldozás, szeretet, kíváncsiság. Nyelvtan: Rokonértelmű szavak keresése. Melléknevek gyűjtése a babról. Igék gyűjtése a babról. Fogalmazás: Élménybeszámoló Babot ültettünk. Leírás A babnövény. A mese dramatizálása drámaórán. Hogyan folytatnád a mesét?
9 Matematika: Hosszúságmérés zsinegek hosszának lemérése. Kerületmérés ágyásszegély kerületének kiszámítása Rajz: Síkbábok készítése az Égig érő paszuly című meséhez. Technika: Karók elkészítése, ágyásszegélyek elhelyezése, futtató kordon elkészítése.
Molnár Lászlóné Iskolakert. Mottó: Hallom és elfelejtem, Látom és emlékszem rá, Csinálom és megértem. Kínai közmondás
Molnár Lászlóné Iskolakert Mottó: Hallom és elfelejtem, Látom és emlékszem rá, Csinálom és megértem. Kínai közmondás Az iskolakert a természet darabjaként sokrétű lehetőséget nyújt a környezeti nevelés
6. fejezet Óravázlatok
6. fejezet Óravázlatok 1. Osztály:1. Téma: Ősz Tananyag: Ősszel a gyümölcsösben Hely: az iskolakert Cél: Az évszakok jellemzőinek megismerése, közvetlen környezetünk felfedezése. A fa részeinek megfigyelése
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
Ökoiskola munkaterv 2012/2013.
Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:
Ökoiskola munkaterv 2011/2012.
Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának
Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET. 2. osztályosoknak. Heti: 1 óra. Évi: 37 óra KOMP
Tanmenetjavaslat KÖRNYEZETISMERET 2. osztályosoknak Heti: 1 óra Évi: 37 óra KOMP Óraszám Téma Ismeretanyag, 1. Vakáció után Közlekedési eszközök ismerete Város, falu, vízpart, hegyvidék felismerése 2.
Ökoiskola munkaterv 2010/2011.
Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
Ökoiskola munkaterv 2013/2014.
Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész
Meghívó felhívó. Hogyan tudtok részt venni a programban és a munkában?
Meghívó felhívó A 12.H osztály összefogásra és a Madárbarát iskola programban való résztételre hívja az iskola minden tanulóját, pedagógusát, dolgozóját, mert szeretnénk, ha egy év múlva az iskola elnyerné
A/ Általános elvárások:
Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok
kertésznaptár gyerekeknek
kertésznaptár gyerekeknek 2014 Január 1 2 3 4 5 Újév 6 7 8 9 10 Madáretető feltöltése 11 12 Hólapátolás 13 14 15 16 17 Tárolt hagymák, gumók ellenőrzése Vastag hóréteg leverése az ágakról 20 21 22 23 24
Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult
A madárbarát Magyarországért! Madárbarát Kert Halmos Gergő Magyarország legszebb konyhakertje Karcag 2013. november 15. Az MME 1974-ben alakult 1 10000 tag 32 MME csoport Magyarországon 2 BirdLife Partnership
Ökoiskola munkaterv 2014/2015.
Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.
Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő
Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése
A Serényi László Általános Iskola Ökoiskolai Iskolakert programja a 2016/17 tanévre
Ökoiskolai Program 2016/17. tanév A Serényi László Általános Iskola Ökoiskolai Iskolakert programja a 2016/17 tanévre 1 Készítette: Novák Ilona környezeti nevelő, ökoiskolai koordinátor Putnok, 2016. augusztus
ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV
ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV.] ÖKOISKOLAI MUNKATERV Az ökoiskolai munka célja: Fenntarthatóságra nevelés: példamutatás, tapasztalatszerzés. Szemléletformálás,
LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.
LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos
Ökoiskola munkaterv 2017/2018.
Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2017. szeptember 1. 1/a. Iskola mindennapos működése igazgató 1/b. Iskolai rendezvények, kirándulások környezetre gyakorolt hatása 2. munkaterv
SZKA_101_26. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM
SZK_101_26 Élőlények és életműködésük Én és a világ modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 274 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31.
2014 Ökoiskolai munkaterv Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 1. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Tápai Zsuzsanna Tamás Emilia Élő Márta Jobbágy Miklósné Felker Fruzsina Lecsek
Ökoiskola munkaterv 2018/2019.
Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2018. szeptember 1. A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenységének környezetre gyakorolt hatása Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása
ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019
A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 ÖKO munkacsoport vezetője: Paulcsikné Budás Gabriella Természettudományi munkaközösség II. vezetője:
ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK A
ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK 14.00-15.30 A Serényi László Általános Iskola tanulói számára 2016/17-es tanév Készítette: Novák Ilona ökoiskolai koordinátor CÉLOK
Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018
Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.
ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás
Az őszi témahét programja:
Az őszi témahét programja: 2011. október 10-14 Osztály: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3.a osztályában Időkeret: 5 nap x 5 x 45 perc Kapcsolatok: NAT Környezetismeret Művészetek dráma, vizuális kultúra,
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.
2.Fák ábrázolása Célja: Lehetséges ábrázolási módok bemutatása Kérdések: Milyen ábrázolásbeli eltéréseket látsz a képeken?
KOVÁCSNÉ DANI TÜNDE Projektfeladat Problémafelvetés Az alsó tagozatos gyerekek minden évfolyamon ismerkednek természetismeret órákon az erdő élővilágával. Vizuális nevelés terén is sokszor tananyag az
TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL
TANULJUNK ÉLNI, GONDOL KODNI ZÖLDÜL Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program Önálló innováció: Egész tanévet átfogó környezetvédelmi program A program felelősei: Erdei Lászlóné Máté Melinda Érintettek:
Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket.
Lassan 17 éve Szolnokon élek a Széchenyi lakótelepen, így bőven volt alkalmam kiismerni a lakhelyemhez közeli területeket. A lakóteleptől északra helyezkedik el a Széchenyi Parkerdő, ami a köztudatban
HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. KÖRNYEZETISMERET Évfolyam: 1-4.
EMBER ÉS TERMÉSZET Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 1-4. ok évfolyamonként Tantárgy 1. 2. 3. 4. Környezetismeret 1 1 1 2 Éves óraszám 36 36 36 72 Célok és feladatok Érdeklődés felkeltése, a gyermek természetes
Ökoiskola munkaterv 2011/2012.
Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Ökomunkaközösség E g e r, 2011. szeptember 01. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének
Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben
Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben Dr. Hartl Éva egyetemi docens Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Magyar Nemzeti Parkok Hete 2018 Értékek és élmények
Mivel a zsázsa nagyon gyorsan nő, a csírázást és növekedést pontosan megfigyelheted. A zsázsának a vizen kívül fényre is szüksége van a növekedéshez.
Első kísérletek: növények Rendelési szám: 19 04 29 Általános tanácsok és utasítások szülőknek és felhasználóknak: Figyelem! Ennek a kísérletező doboznak egyes részei a funkciójukból adódóan hegyesek vagy
A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos
GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET
A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,
Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017 Pogány, 2016.09.16. Patói Öko-iskolai koordinátor Iktatási
HOSSZÚSÁGMÉRÉS SZABVÁNY MÉRTÉKEGYSÉGGEL Paradicsom paprika
MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul HOSSZÚSÁGMÉRÉS SZABVÁNY MÉRTÉKEGYSÉGGEL Paradicsom paprika Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul:
Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály
Általános iskola 7. osztály A tanuló értse az éghajlati övezetek kialakulásának okait és a biomok összetételének összefüggéseit az adott térségre jellemző környezeti tényezőkkel. Ismerje a globális környezetkárosítás
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Rum-Kastély Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény 2016/2017
ÖKOISKOLAI MUNKATERV Rum-Kastély Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény 2016/2017 Ökoiskolai Munkacsoport tagjai NÉV MUNKAKÖZÖSSÉG Zsoldos Tibor Lászlóné Szociális Képességek Munkaközösség Simonné
ALKALMAZÁS MEGÉRTÉS FELFEDEZÉS INSPIRÁCIÓ 3. MODUL A TERMÉSZET EGYENSÚLYA
ALKALMAZÁS MEGÉRTÉS FELFEDEZÉS INSPIRÁCIÓ 3. MODUL A TERMÉSZET EGYENSÚLYA PRINCIPLES AND OBJECTIVES ALAPELVEK ÉS CÉLOK 3. MODUL: A TERMÉSZET EGYENSÚLYA Alapelvek: Hulladék= élelemforrás (waste=food); A
1. osztály. Készítette: Jantner Pálné
1. osztály Írjunk hát egy medve-dalt! Minden medve tudja majd, minden medve megtanulja, két perc múlva fejből fújja: medve-dal, medve-dal, amit minden medve hall! (Nemzetközi medve-induló) Készítette:
Osztály: 4. Tanév: 2017/2018. ÓRAVÁZLAT Óraszám:
ISKOLA: Zrínyi Miklós-Bolyai János Általános Iskola Tantárgy: Technika Osztály: 4. Tanév: 2017/2018 Műveltségi terület: - természettudomány - társadalomtudomány - művészetek - technika ÓRAVÁZLAT Óraszám:
Tegyünk többet környezetünkért! Háromhetes projekt Munkácsy Mihály Általános Iskola Fiumei utcai telephely Pápa március 1-20.
Tegyünk többet környezetünkért! Háromhetes projekt Munkácsy Mihály Általános Iskola Fiumei utcai telephely Pápa 2010. március 1-20. A kompetencia alapú oktatás bevezetése Pápa innovatív intézményeiben
szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM
szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT
TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK
TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK Tantárgyi fejlesztések Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna. Kristine Barnett
2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
2019 szeptemberétől várja az iskolakezdőket a Hunyadi! Bemutatkozik a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola MIT KÍNÁLUNK A NÁLUNK TANULÓ DIÁKOKNAK? Német nemzetiségi oktatást-nevelést;
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott
5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei
5. fejezet Tanórán kívüli felhasználás lehetőségei KERTÉSZ SZAKKÖR Szeptember 1. Gyógy- és fűszernövények szedése - Ősz elején újból le kell szüretelni a gyógynövényeket. - A növények helyes szárításának
2. Itató és porfürdő
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 2. Itató és porfürdő Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. A legegyszerűbb itató a 40-60 cm átmérőjű műanyag virágalátét: - ez nem törik el könnyen
Madárbarát Iskola programja
1 A Serényi László Általános Iskola Madárbarát Iskola programja Legyél te is madárbarát projekt szakmai beszámolója Készítette: Novák Ilona projekt felelős Készült: 2016. május 2 Bevezetés: A Madárbarát
Biokert az iskolában első lépések Ábrahám Enikő gondolatai
Biokert az iskolában első lépések Ábrahám Enikő gondolatai Egy iskolának nagyon sokféle feladata van, nagyon sokféle elvárásnak kell megfelelnie. Minden korban így volt, de talán napjainkban a legnehezebb.
VSZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÖKOISKOLA MUNKATERV. 2018/2019 Tanév
ÖKOISKOLA MUNKATERV 2018/2019 Tanév A 2018/19-es tanév Ökoiskola munkaterv céljai: 1. bővítése, ökoiskola munkaközösség létrehozásának előkészítése. 2. Az iskola történetében először megpályázni az Ökoiskola
ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető
Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné
ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK
ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés
Természetmadárvédelem. gyerekszemmel
Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben
Környezeti munkacsoport Éves munkaterv. Készítette: Major Kornél szeptember 1.
Környezeti munkacsoport Éves munkaterv Készítette: Major Kornél 2017. szeptember 1. A munkacsoport tagjai Bezdán Katalin reál munkaközösség Krékityné Dancsó Ágnes reál munkaközösség Ceglédi Anna humán
Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. 33/500-250 irisz@dunamuzeum.h u Duna Múzeum Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum
MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Név Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Megrendelés Telefon E-mail Név Telefon E-mail Fehér Györgyi 33/500-250 irisz@dunamuzeum.hu
MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY
MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók
Ökoiskola munkaterve a 2014/2015. tanévre
Ökoiskola munkaterve a 2014/2015. tanévre Készítette: ÖKO je 2007-ben nyerte el iskolánk az Ökoiskola Címet először, 2010-ben második alkalommal is sikeresen pályáztunk.2014-ben benyújtottuk pályázatunkat
Polimedence telepítési útmutató
Polimedence telepítési útmutató Telepítse elkészült medencéjét házilag! Medencéink telepítése nem csak egyszerű, de gyors is! Jelen leírás útmutatóként szolgál a Polimedence polipropilén műanyag medencéinek
TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.
TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető
DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT
A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,
Ökoiskolai munkaterv Intézmény: Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8.
Ökoiskolai munkaterv 2016-17 Intézmény: Gregus Máté Szakképző 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8. Az Ökoiskola célja, feladatai Környezeti nevelési folyamat megvalósítására történő törekvés. Felismerése,
ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ. A fentiek megállapításához talajfelmérésre lehet szükség.
ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ 01 A TALAJ ELŐKÉSZÍTÉSE A TALAJNAK A KÖVETKEZŐ FELTÉTELEKNEK KELL MEGFELELNIE: > a talajvíz szintje 2 méternél mélyebben legyen, > 6 m mélységig ne legyen sziklatömb,
Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat
Az ot készítő pedagógus: Csörsz Katalin Az címe, témája: MIT MESÉL A TERMÉSZET? - a Tizenkét hónap című újgörög népmese feldolgozása 6 10 éves (általános iskola alsó tagozat) Ajánlott korosztály: 1. változat
Ibolyáskert közösségi kert
Ibolyáskert közösségi kert A Telekom fenntarthatósági kezdeményezése, a hello holnap!, a Kortárs Építészeti Központtal (KÉK) összefogva 2013. márciusában pályázatot hirdetett budapesti általános iskolák
Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről
K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út
EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK!
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EGY, KETTŐ! FELFEDE(Z)ZÜNK! ÉLMÉNYPEDAGÓGIA AZ ALSÓ TAGOZATON Környezettudatos jövő Egészség, elsősegélynyújtás
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 22-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát kezdeményezéshez Előadó: Ottó Péter
Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel
SZKb_102_05 A mi tavunk II. É N É S A M Á S I K Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség
Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola
Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás
Fedezd fel és ismerd meg Patca titkait! Falunéző séta 2014.07.07.
Fedezd fel és ismerd meg Patca titkait! 2014.07.07. Minden feladatot ki kell tölteni! Üresen nem hagyunk semmit! Szükséges eszközök: toll, ceruza, vonalzó, színes ceruzák Hát, akkor jó munkát kívánok!
Ökoiskolai munkaterv 2017/2018.
Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Ökoiskolai munkaterv 2017/2018. Készítette: Szakálné Galbavi Márta ökoiskolai kapcsolattartó Ha majd az Időben eljön az a korszak,
SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.
SZKA_101_29 Barátaink az állatok Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 298 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
Éti csiga. Fekete csupaszcsiga
Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,
Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer
Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer Debreceni Dózsa György Általános Iskola Kiss János Istvánné Barczikay Zsuzsanna 2015.november 15-20. A Tempus Közalapítvány Erasmus+ programjára
2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK
A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS GYEREKEKKEL 2012 MÁRCIUS 1MÁJUS 10., GÖDÖLLŐIDOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINAVÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS
Tapasztalati tanulás. Saly Erika Budapest, október 10.
Tapasztalati tanulás Saly Erika erika.saly@gmail.com Budapest, 2017. október 10. Tapasztalat? tap-asz-t-al-at Személyes átélés (érzelmi élmény) Tudás vagy hozzáértés Személyes alkalmazás eredménye Empirizmus
Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök
Tartalom 5. évfolyam... 1 Tájékozódás a térképen, térképismeret... 1 Az időjárás és az éghajlat elemei... 2 A földfelszín változása...2 Környezetünk élővilága... 3 6. évfolyam... 4 Tájékozódás a térképen
ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév
ÖKO-iskola munkaterv 2014/2015 tanév Szentlőrinc, 2014. 09. 24. Készítette: Tóth Beáta Iskolánk, a Szentlőrinci Általános Iskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye pályázati úton, a 2012/2013-as
ÖKOISKOLAI MUNKATERV
ÖKOISKOLAI MUNKATERV Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2014-2015-ös tanév Hónap Központi téma Kirándulások, feladatok, megfigyelési szempontok Felelős pedagógus Osztály Augusztus 1. munkaközösségi megbeszélés
A természetismeret munkaközösség munkaterve
A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Név Tantárgyak Óraszám Stankovicsné Soós Mária biológia-technika 4 Csiszár Attila földrajz-testnevelés 26 Györéné Timár Éva kémia-matematika
TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER
TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy neve Természetismeret ttp. Tantárgy kódja BTA1224 Meghirdetés féléve II.évf. 2.félév Kreditpont: 4 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+2 Félévi
Ökoiskolai munkaterv Intézmény: Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8.
Ökoiskolai munkaterv 2016-17 Intézmény: Gregus Máté Szakképző 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8. Az Ökoiskola célja, feladatai: Környezeti nevelési folyamat megvalósítására történő törekvés Felismerése,
Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET. Természetismeret. tantárgyból
Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET a Természetismeret tantárgyból a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0038 Leleményesen, élményekkel, Társakkal rendhagyót alkotni
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.
Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül
Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév
Felsős munkaterve 2016/2017. tanév Célok, feladatok A szóbeli kommunikáció erősítése A kommunikációs Az önálló ismeretszerzés képességének Önértékelés, önbecsülés Élmény alapú tanulás, tanítás alkalmazása
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola neve: ÁLTALÁNOS ISKOLA PERESZTEG Az iskola címe:9484 PERESZTEG Fİ u.76 Az iskola OM azonosítószáma: 030679 Személyi feltételek Pedagógusok
NT ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT. Készítette: Báder Ilona
NT-11144 ERKÖLCSTAN 1. osztály TANMENETJAVASLAT Készítette: Báder Ilona Az én világom Nevelési fejlesztési cél: Az énkép, az önkifejezés és az önbizalom fejlesztése. A saját környezet elemeihez való viszonyulás