ÉRTEKEZÉSEK A MAGYARORSZÁGI LATINSÁG KÖRÉBŐL
|
|
- Piroska Hajduné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JANUS-ARCOK
2 ÉRTEKEZÉSEK A MAGYARORSZÁGI LATINSÁG KÖRÉBŐL ÚJ SOROZAT SZERKESZTI MAYER GYULA ÉS SZOVÁK KORNÉL 2. KÖTET MTA ELTE PPKE ÓKORTUDOMÁNYI KUTATÓCSOPORT
3 TÖRÖK LÁSZLÓ JANUS-ARCOK összegyűjtött tanulmányok, recenziók, fordítások és kommentárok Szerkesztette MAYER GYULA Budapest, 2008
4 A kötet megjelenését a keretében támogatta: Török László, Typotex, 2008 ISBN Témakör: középkori magyarországi latinság, Janus Pannonius Kedves Olvasó! Önre gondoltunk, amikor a könyv előkészítésén munkálkodtunk. Kapcsolatunkat szorosabbra fűzhetjük, ha belép a TypoKlubba, ahonnan értesülhet új kiadványainkról, akcióinkról, programjainkról, és amelyet a címen érhet el. Honlapunkon megismerkedhet kínálatunkkal is, egyes könyveinknél pedig új fejezeteket, bibliográfiát, hivatkozásokat találhat, illetve az esetlegesen előforduló hibák jegyzékét is letöltheti. Észrevételeiket a velemeny@typotex.hu címen várjuk. Kiadja a Typotex Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja. Felelős kiadó: Votisky Zsuzsa A kötetet gondozta: Jutai Péter Borítóterv: Sain Péter Terjedelem: 18,3 (A/5) ív Nyomta a Séd Nyomda Kft., Szekszárd Felelős vezető: Katona Szilvia
5 Tartalom Janus Pannonius (rövid életrajz és előszó) 7 Tanulmányok 13 Catullus-hatások Janus Pannonius költészetében 15 Klasszikus prózai olvasmányélmények Janus Pannonius epigrammáiban 37 Szövegproblémák Janus Pannonius epigrammáiban 53 De Graeco? 63 Janus Hungaricus, avagy fi lológiai barangolások a Janus-epigrammák magyar fordításainak birodalmában 69 Adalékok a Guarino da Veronát dicsőítő Janus-epigrammák nyelvi-gondolati hátteréhez 99 Scythia tecta 117 Janus (poeta) festivus 119 Janus (poeta) lascivus 133 Elferdített elégiák 149 Recenziók 159 Janus Pannonius: Epigrammata The Epigrams (Anthony A. Barrett) és Janus Pannonius: Epigrammata lasciva Pajzán epigrammák (Csorba Győző) 161 Vadász Géza: Janus Pannonius epigrammái 169
6 Fordítások és kommentárok 183 Ad Clementem (Epigr. I. 72) Kelemenhez (Török László) 185 De signo Amphitryonis (Epigr. I. 121) Amphitryon jeléről (Kurcz Ágnes) 185 De eodem (Epigr. I. 250) Ugyanarról (Török László) 186 In Hodum (Epigr. I. 280) Hódusra (Kardos Tibor) 186 Veris prognosticon (Epigr. I. 98) A tavasz előrejelzése (Kurcz Ágnes) 187 In Basinum (Epigr. I. 205) Basinóra (Török László) 188 In arrogantem (Epigr. I. 45) Egy okoskodóra (Török László) 189 Ad Rubertum (Epigr. I. 50) Róberthez (Weöres Sándor) 189 In Carolum (Epigr. I. 189) Károlyra (Bánosi Görgy) 190 De se ipso (Epigr. I. 103) Önmagáról (Török László) 191 De Lucia (Epigr. I. 141) Lúciához (Berczeli Anzelm Károly) 192 In eandem (Epigr. I. 207) Ugyanarra (Török László) 192 De vulva Ursulae (Epigr. I. 306) Orsolya muffjáról (Török László) 193 De vulva Ursulae (Epigr. I. 321) Orsolya muffjáról (Török László) 194 Laus Pannoniae (Epigr. I. 61) Pannonia dicsérete (Török László) 195 Abiens valere iubet sanctos reges Waradini (Epigr. II. 5) Búcsú Váradtól (Török László) 196 Panegyricus in Guarinum Veronensem Dicsőítő ének a veronai Guarinóra (Csorba Győző) 203 6
7 Klaniczay Tibor ( ) Komlovszki Tibor ( ) Bollók János ( ) Borzsák István ( ) Est enim benignum, ut arbitror, et plenum ingenui pudoris fateri per quos profeceris: hoc nunc libro laus illis debetur et a me gratia maior. Janus Pannonius (1434. augusztus március 27.) Janus Pannonius (Johannes de Chesmicze, Csezmiczei János) augusztus 29-én (in die decollationis Iohannis Baptistae) született a szlavóniai Körös vármegyében, a Belovár közelében fekvő Csezmiczében. Köznemesi rendű apját korán (1440) elveszítette. Anyja, Borbála, elsősorban bátyjától, a Hunyadi János pártfogását élvező Vitéz János váradi püspöktől (1445) kapott támogatást neveléséhez ben a 13 éves Janust Vitéz János Ferrarába küldte Guarino da Verona iskolájába. A ferrarai diákévek ( ) alatt a tehetséges, zseniális memóriával megáldott pannoniai ifjúból immár Janus Pannonius néven a latin nyelvű humanista költészet egyik elismert, európai hírű költője lett. Életének talán ez volt a legtermékenyebb időszaka: több száz epigrammája, jó néhány elégiája és számos epikus költeménye keletkezett ekkor. Nagy hatással volt költői mintaválasztására, útkeresésére Antonio Beccadelli hírhedt Hermaphroditusa (1426), illetve az Anthologia Planudea, amelynek mintegy húsz darabját fordította latinra. A görög versfordítások Janus számára egyfajta költői előjátékot jelentettek saját epigrammáinak megírásához is. Valószínűleg Beccadelli versei vezették el a költészetét később mindvégig meghatározó martialisi epigrammákhoz, amelyeknek tematikáját, nyelvi megoldásait tudatosan utánozta, Martialist nyíltan mesterének vallotta. A műfajt érintő valamennyi kérdésben elfogadta és hirdette példaképe esztétikai alapelveit, aemulus poetaként a XV. század Martialisa akart lenni. Epigrammáinak sokszínűségével az antik irodalom egészét kívánta újra megszólaltatni. A neolatin költészet legkiválóbb
8 Rövid életrajz és előszó képviselőit is fölülmúlta irodalmi jártassága: a homéroszi eposzoktól a XV. századi színvonalas humanista alkotásokig szinte minden jeles auktort felhasznált. Tanárát, az idős Guarinót, apjaként szerette, számos epigrammában dicsőítette mint a latin nyelv Camillusát. Több versben magasztalta a ferrarai Este család tagjait, az udvar ünnepségeire, Guarino, illetve Francesco Barbaro lányának esküvőjére epithalamiumokat írt. Mint ünnepelt költő, megrendelésre köszöntötte 1452-es ferrarai látogatásakor III. Frigyes császárt (Pro pacanda Italia). Felkérésre írta terjedelmes panégürikoszait is: Ad Ludovicum Gonzagam (1450), Ad Renatum (1452). A diákévek emlékeit és a tudós humanista tanár portréját örökítette meg az 1450 tájt elkezdett Guarino-panegyricusban. Ferrarai elégiáiból még hiányzik a szubjektív, egyéni hang, többnyire a klasszikus retorikai elemek uralják e verseket között római és kánonjogot tanult Padovában. Komolyságot követelő új tanulmányai kezdetén versben intett búcsút a költészetnek (Valedicit Musis), s ebből az időszakból valóban csak néhány alkalmi versét és a monumentális Panegyricus ad Iacobum Antonium Marcellum Venetumot ismerjük, amelynek terjedelme (2923 sor) lenyűgöző ugyan, de nem pótolja a ferrarai évekből megismert életízű epigrammákat. Ugyancsak ekkoriban készült két prózai fordítása Plutarkhosz Moraliájából ben hazatért, Bécsújhelyen részt vett a császári birodalmi gyűlésen, kapcsolatba került Enea Silvio Piccolominival ben elnyerte a titeli prépostságot ban doktorált, majd az év májusában Rómában pápai kedvezményeket nyert. Egykori tanulótársa, testvérként szeretett barátja, Galeotto Marzio meghívására Narniba látogatott. Padovában Andrea Mantegna, a híres festő kettős portrét festett róluk, Firenzében fölkereste Cosimo de Medicit és Poggio Bracciolinit nyarán Vitéz János hívására hazatért. Királyi személynök, között pécsi püspök, ben a királyné kancellárja. Mátyás király mellett, hadjáratai során is, diplomáciai leveleket fogalmazott, követekkel tárgyalt ben Velencébe és Rómába vezetett küldöttséget a török elleni segély ügyében. II. Pál pápától engedélyt szerzett Vitéz János pozsonyi egyeteméhez, Firenzében kapcsolatba került Marsilio Ficinóval és az újplatonizmussal, kódexeket vásárolt magának és királyának. Az közötti időszak verseit többnyire a rezignált hang jellemzi, a Fekete-tenger mellé (Tomi) száműzött Ovidius elégiáinak motívumaival utal társtalanságára, a költészetét elsorvasztó környezet közönyére. Betegségek sora emésztette fel gyönge szervezetét, apasztotta fogyó életkedvét. Édesanyja halálára (1463) szívszorító elégiát írt (Threnos de morte Barbarae matris), az 1464-es hadjárat során megbetegedve már az élettől is elbúcsúzott De se aegrotante in castris című versével, amelyben büszke öntudattal örökítette meg majdani sírfeliratát. 8
9 Rövid életrajz és előszó Ekkoriban írt monumentális epigrammáival a király politikáját támogatta, szatirikus vénáját csak a II. Pál ellen írt versfüzérben csillogtatta meg újra. Ugyancsak kiemelkedő darabja e korszakának az Abiens valere iubet sanctos reges Waradini (Búcsú Váradtól) című költemény, amely a magyar táj későbbi költői ábrázolásaival vetekszik nyarán lefordította az Íliász 6. énekének két részletét, illetve Pszeudo-Démoszthenész Epitaphiosát ban írott elégiái kiújuló betegségéről tanúskodnak (Conquestio de aegrotantibus suis, Ad Somnum). A lelkével társalgó Ad animam suam című verse az újplatonizmus tanításának költői foglalataként újra a halál gondolatát veti fel ben a király kíséretében volt az erdélyi lázadók leverésekor, vereségüket epigrammákban ünnepelte között kincstartó, 1468-ban részt vett Mátyásnak a cseh király, Podjebrád György elleni hadjáratában, s jelen volt 1469-ben, Olmützben, Mátyás cseh királlyá választásán is ben szlavón bán, 1470 februárjában a király környezetében megverselte a Firenze által Mátyásnak küldött oroszlánpárt. Humanista mintára összegyűjtötte leveleit (Hédervári-kódex), lefordította és Mátyásnak ajánlotta a plutarchosi Moralia egy újabb darabját (1467), illetve Démoszthenész egyik, Philipposz elleni beszédét. Elégiáinak gyűjteményét elküldte Marsilio Ficinónak, 1469-ben befejezte a Guarino-panegyricust. E látszólag termékeny időszakáról valódi képet a De amygdalo in Pannonia nata és a De arbore nimium fecunda című költeményei adnak, mindkettő a költői én tragédiájának, kiábrándultságának jelképpé sűrített, modern megfogalmazása ben Vitéz Jánossal együtt a Mátyás elleni összeesküvés vezetője lett, ez év telén Nyitrán a leleplezés után is ellenállt. Itália felé menekülve halt meg március 27-én Medvevárban. A később kiengesztelődött király Pécsett eltemettette, verseit Váradi Péterrel összegyűjttette a Bibliotheca Corviniana számára. Műveinek első tudományos igényű kritikai kiadása Teleki Sámuel és Kovásznai Sándor nevéhez fűződik (Utrecht, 1784), ezt követően Ábel Jenő (1880), majd Horváth János (1974) tett közzé újabb Janus-műveket. Janus életéről, műveiről adatokban rendkívül gazdag, mindmáig mérvadó monográfi át írt Huszti József (Janus Pannonius, Pécs, 1931). A Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum sorozatból régóta hiányzó, modern kritikai összkiadás megjelentetését szinte a XX. század valamennyi jelentős Janus-kutatója tervbe vette, végül Klaniczay Tibor, Borzsák István és Ritoókné Szalay Ágnes védnöksége alatt az 1980-as évek elején megkezdődtek az új Janus-kiadás előmunkálatai. Az elmúlt húsz év során ugyan e tudományos adósságból sokat törlesztettünk, de közben május 14-én elvesztettük ügyünk fáradhatatlan harcosát, egyik legjobb mesterünket, Klaniczay Tibort július 5-re, születésének 80. évfordulójára szerény ajándékként dis manibus optimi magistri Tiburtii 9
10 Rövid életrajz és előszó Klaniczay kezdtem el írni, összeállítani ezt a Janus-könyvecskét, amely azonban saját fájdalmas veszteségeim (2001. február 13. Mater, io, cur me rerum inter prospera linquis? [Ian. Pann. El. I. 6, 135]; november 15. hic me, pater optime, fessum / deseris, heu tantis nequiquam erepte periclis! [Verg. Aen. 3, ]) miatt csak 2007-ben nyert véglegesnek (aligha) mondható formát. A keserű évek fájdalmait átmenetileg enyhítette a régóta várt Janus-kiadás első kötetének (Iani Pannonii Opera Quae Manserunt Omnia, Volumen I. Epigrammata, Fasciculus 1. Textus) megjelenése aug. 8-án, amelynek látványosan gyors megszületésében oroszlánrészt vállalt magára a Janus-szövegeket és szöveghagyományt több mint két évtizede hűségesen kutató kiváló kollégám, Mayer Gyula (Iulius Mayer), illetve a Balassi Kiadó áldozatot, energiát nem kímélő kiadói (Kőszeghy Péter és Gilicze Ágnes). (Ego pro mea parvitate similia loca addidi.) Az újszülött Janus-kiadás hiányosságait pótló, majdani javított kiadás számára a 2006 után felfedezett párhuzamokat azóta is (T)örök Sziszüphoszként megszállottan gyűjtögetem december 9-én a pallida mors újból igazságtalan lábbal kopogtatott be (iniquo pede pulsavit) szorongó életünk ajtaján: meghalt szeretve tisztelt egykori professzorunk, Borzsák István, aki ezentúl az égből fi gyeli szigorú-jóságos tekintetével a Janus-elégiák kiadása közben atyai segítségéért fohászkodó tanítványait. Húsz évvel az első (megjelent) Janus-publikációmat követően Mayer Gyula önzetlen közbenjárása révén most útjára bocsáthatom a Janusszal eltöltött két évtized írásait abban a reményben, hogy talán mégsem volt elvesztegett idő e (Vajda Jánoséhoz hasonló) beteljesületlen szerelem. Megköszönöm mindenkinek (vivis in terra beatis mortuis in caelo) a segítséget, amelyet ego servus inutilis aligha tudok valaha is méltó módon meghálálni 10
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:
Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem
Operációkutatási modellek
Operációkutatási modellek Alkalmazott matematika A sorozat kötetei: Kóczy T. László Tikk Domonkos: Fuzzy rendszerek (2000) Elliott, J. R. Kopp, P. E.: Pénzpiacok matematikája (2000) Michelberger Szeidl
Történelmi áttekintés
A MAGYAR RENESZÁNSZ Történelmi áttekintés a Balkán felől a török veszély növekedése 1389.Rigómezo 1396.Nikápoly Itália felől a humanizmus 1446 52. Hunyadi János kormányzó 1452 57. V. László király 1453.
Az orvostudomány önkritikája
Az orvostudomány önkritikája Az orvostudomány önkritikája James Le Fanu Fordította: Gyárfás Vera Budapest, 2008 Az eredeti mű címe: The Rise and Fall of Modern Medicine Little, Brown and Company, London,
Károlyi Zsuzsa. Csak logiqsan! Játékos logikai feladványok minden korosztálynak
Csak logiqsan! A LOGIKA VILÁGA Philippe Boulanger: Ezeregy tudós éjszaka Raymond Smullyan: A hölgy vagy a tigris? Raymond Smullyan: Alice Rejtvényországban Raymond Smullyan: A tao hallgat Raymond Smullyan:
Bán András A vizuális antropológia felé
Bán András A vizuális antropológia felé Bán András A vizuális antropológia felé Budapest, 2008 A kötet megjelenését az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottsága és a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti
A relativitáselmélet alapjai
A relativitáselmélet alapjai További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Bódizs Dénes: Atommagsugárzások méréstechnikái Frei Zsolt Patkós András: Inflációs kozmológia Geszti Tamás: Kvantummechanika John D.
Janus Pannonius ( ) összeállította / a cura di / compiled by Enikő Békés
Janus Pannonius (1434 1472) Válogatott bibliográfia / Bibliografia selezionata / Selected Bibliography összeállította / a cura di / compiled by Enikő Békés Fordítások Traduzioni Translations Magyar nyelven
35. ábra (folyt.) 36. ábra
41. Madách Imre munkái: Az ember tragédiája és Madách Imre költeményei Madách Imre képével (Budapest, 1904, Franklin-Társulat megyar irodalmi intézet és könyvnyomda) (2) + 292 l + 1 t, 20 cm, a Magyar
BACCALAUREUS SCIENTIÆ TANKÖNYVEK
PSZICHOLÓGIA BACCALAUREUS SCIENTIÆ TANKÖNYVEK A SOROZAT KÖTETEI: BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet Ergonómia
1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?
"ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.
Osztályozóvizsga témakörök
Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom
Kutyagondolatok nyomában
Kutyagondolatok nyomában Gyorsuló tudomány Sorozatszerkesztõ: Szívós Mihály A sorozat kötetei: Pataki Béla: A technológia menedzselése (2005) Máté András: Magyar matematikusok és a filozófia (elõkészületben)
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
Dombi-konyv5.qxd 5/14/2008 6:52 PM Page 1 HISZEM VAGY TUDOM?
HISZEM VAGY TUDOM? További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Giorgio Agamben: A profán dicsérete Alister McGrath: Tudomány és vallás Kutrovátz Gábor Láng Benedek Zemplén Gábor: A tudomány határai Láng Benedek:
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: HRASKÓ PÉTER: Relativitáselmélet FREI ZSOLT PATKÓS ANDRÁS: Inflációs kozmológia E. SZABÓ LÁSZLÓ: A nyitott
Az isteni a-tom További olvasnivaló a kiadó kínálatából: HRASKÓ PÉTER: Relativitáselmélet FREI ZSOLT PATKÓS ANDRÁS: Inflációs kozmológia E. SZABÓ LÁSZLÓ: A nyitott jövő problémája TIMOTHY FERRIS: A világmindenség.
Egészértékű programozás
Egészértékű programozás Alkalmazott matematika A sorozat kötetei: Kóczy T. László Tikk Domonkos: Fuzzy rendszerek (2000) Elliott, J. R. Kopp, P. E.: Pénzpiacok matematikája (2000) Michelberger Szeidl Várlaki:
Szabó Csaba KAMIKAZE MOLEKULÁK (ÉS EGYÉB ÍRÁSOK)
Kamikaze molekulák Tudomány tömören Szabó Csaba KAMIKAZE MOLEKULÁK (ÉS EGYÉB ÍRÁSOK) Budapest, 2006 Szabó Csaba, Typotex, 2006 ISBN 963 9664 30 8 Témakör: biokémia Kedves Olvasó! Önre gondoltunk, amikor
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Levélben értesítsen engem!
2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Bolonyai Gábor (szerk.): Antik szónoki gyakorlatok Hamp Gábor: Kölcsönös tudás Kárpáti Eszter: A szöveg fogalma
Í R Á S 1. 0 További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Bolonyai Gábor (szerk.): Antik szónoki gyakorlatok Hamp Gábor: Kölcsönös tudás Kárpáti Eszter: A szöveg fogalma Blaskó Ágnes Hamp Gábor Í R Á S 1.
Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen Mátyás király életének és uralkodásának főbb eseményeit és helyszíneit a számok megfelelő helyre történő
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Szám: 318-2/2007. ELŐTERJESZTÉS A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági
I. Mátyás ( ) az igazságos
I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála
Róka Sándor PÁRKERESŐ. Fejtörő matematika alsósoknak
Róka Sándor PÁRKERESŐ Fejtörő matematika alsósoknak A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap a kiadói program keretében támogatta. Róka Sándor, Typotex, Budapest, 2017 Engedély nélkül semmilyen formában
Gráfelméleti feladatok
Gráfelméleti feladatok Az informatika elmélete A sorozat kötetei: Rónyai Ivanyos Szabó: Algoritmusok Bach Iván: Formális nyelvek Katona Recski Szabó: A számítástudomány alapjai Buttyán Vajda: Kriptográfia
MAGYAR IRODALOM TÉTELEK 2016/2017-es tanév I. félévi vizsga
MAGYAR IRODALOM TÉTELEK 2016/2017-es tanév I. félévi vizsga 9. évfolyam Ókor irodalma 1. Mítosz, mitológia Prométheusz mítosz 2. Homéroszi eposzok homéroszi-kérdés; Iliász, Odüsszeia Iliász embereszménye
Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN
01CNfint.qxd 10/19/06 2:13 PM Page 3 Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN Szerkesztette Finta Gábor Sipos Lajos AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST 01CNfint.qxd 10/19/06 2:13
Bolonyai Gábor (szerk.): Antik szónoki gyakorlatok Hamp Gábor: Kölcsönös tudás Kárpáti Eszter: A szöveg fogalma
Í R Á S 1. 0 További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Bolonyai Gábor (szerk.): Antik szónoki gyakorlatok Hamp Gábor: Kölcsönös tudás Kárpáti Eszter: A szöveg fogalma Blaskó Ágnes Hamp Gábor Í R Á S 1.
TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ
TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy
Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM
Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli
Mátyás király öröksége
Mátyás király öröksége Történelmi-mőveltségi levelezıs játék 1.forduló A csapat neve: Tagjai: Az iskola neve, címe, tel.sz.: Felkészítı tanár neve: 1. Egérrágta Az alábbi szövegrészt egészítsétek ki a
REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN TERÜLETFEJLESZTÉS
REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN TERÜLETFEJLESZTÉS BACCALAUREUS SCIENTIÆ TANKÖNYVEK A SOROZAT KÖTETEI: BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Alkalmazott Pedagógia és
Irodalomtörténeti Közlemények 20. C. évfolyam szám
(ItK), 115(2011). BODA MIKLÓS JANUS PANNONIUS VÁRAD-VERSÉRŐL Mégis, kinek a búcsúja? Ezzel a kérdéssel vezette be a jelen írás szerzője a Reneszánsz Osztály és az egyetemi társrendezők pécsi konferenciáján
Irodalomtudományi Olvasóterem szakrendje
Oldal: 1 / 8 Irodalomtudományi Olvasóterem szakrendje 0.1 Lexikonok 0.11 Általános lexikonok 0.12 Életrajzi lexikonok 0.2 Szótárak 0.21 Kétnyelvű szótárak 0.22 A magyar nyelv szótárai értelmező tájszótár
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Kós Károly 21. századi tükre Egy illusztrált, magyar kiadású szakkönyv bemutatása Készítette: Dróth Júlia Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007.
Tudjon róla! Az év fiatal könyvtárosa elismerõ cím elnyerésére. Hírek a kulturális szakemberek 7 éves továbbképzési tervérõl. Pályázati felhívás
Tudjon róla! A hetedik magyarországi Internet Fiesta programjaira 2007. március 20. és 31. között kerül sor. Részletes információk a http://fiesta.kjmk.hu oldalon találhatók. Pályázati felhívás Az év fiatal
BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY
BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2013/2014. tanév országos döntő I. kategória, 7-8. évfolyam 2014. április 23. szerda versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma: Elérhető pontszám: 71
Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium
Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Megoldások (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium Előzetes kutatások I. A Pécsi Szemle című várostörténeti
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos
Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika
Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport Források és tanulmányok 2. Sorozatszerkesztő Sudár Balázs BUDAPEST 2017 MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport
V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások. V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások
V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások 66.-68. Az ember tragédiája (Budapest, 1958, Magyar Helikon) (2) +188 l + 20 t + 34 l, 28 cm, Révai József tanulmányával.
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
Alice Rejtvényországban
Alice Rejtvényországban A LOGIKA VILÁGA Raymond Smullyan: A hölgy vagy a tigris? Raymond Smullyan: A tao hallgat Raymond Smullyan: Emlékek, történetek, paradoxonok Raymond Smullyan: Mi a címe ennek a könyvnek?
BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ
Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas u. 8-10. BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY KERÜLETI DÖNTŐ A versenyző neve:.. osztálya:.... Az iskola neve:. Az iskola címe:.
Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám
Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király
Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály. Készítette: Sziládi Lívia. Óravázlat 1. Módszer: Az óra típusa: számítógép, projektor, prezentáció
Óravázlat 1. Témakör: A barokk irodalom Az óra típusa: közlő Taneszközök: tankönyv Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály Az óra anyaga: Zrínyi Miklós Módszer:, egyéni Szemléltető eszközök: számítógép,
HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont
KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló
ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514.
ELÕZMÉNYEK Az itáliai reneszánsz mûvészet hatásainak igen korai és az Alpokon innen egészen kivételes jelentkezése Magyarországon kezdetben, az 1476-ot követõ évektõl csupán az uralkodó, Mátyás király
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
AZ IRODALOMTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK CÍMLEÍRÁSI ÉS JEGYZETELÉSI ALAPELVEI
AZ IRODALOMTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK CÍMLEÍRÁSI ÉS JEGYZETELÉSI ALAPELVEI Az 1997-ben 101. évfolyamát megkezdõ Irodalomtörténeti Közlemények szükségesnek tartja közzétenni és valamennyi szerzõjének és olvasójának
275 éve született Benyovszky Móric kiállítás
2016/09/27-2017/01/28 A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója, Benyovszky
CERES ÉS IACCHUS AJÁNDÉKAI
CERES ÉS IACCHUS AJÁNDÉKAI Adalékok egy Janus Pannonius-epigramma értelmezéséhez POLGÁR ANIKÓ A neolatin költészet fordítása Csorba Győző szerint külön metodológiát igényelne, mely az antik költészet fordításától
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy
Székács József püspök visszaemlékezései
Székács József püspök visszaemlékezései Székács József püspök visszaemlékezései Szerkesztette, sajtó alá rendezte, jegyzetekkel ellátta, a névmagyarázatokat készítette és a bevezető tanulmányt írta Kertész
Differenciálegyenletek. Bevezetés az elméletbe és az alkalmazásokba. Javítások és kiegészítések
Differenciálegyenletek. Bevezetés az elméletbe és az alkalmazásokba. Javítások és kiegészítések Differenciálegyenletek Bevezetés az elméletbe és az alkalmazásokba. Javítások és kiegészítések Tóth János
Mark Buchanan NEXUS, A HÁLÓZATOK ÚTTÖRÔ TUDOMÁNYA. Fordította Kepes János TYPOTEX
Nexus Mark Buchanan NEXUS, AVAGY KICSI A VILÁG A HÁLÓZATOK ÚTTÖRÔ TUDOMÁNYA Fordította Kepes János TYPOTEX Budapest, 2003 Az eredeti mû címe: Nexus. Small Worlds and the Groundbreaking. Science of Networks
A szöveggenetika elmélete és gyakorlata
U N I V E R S I TA S tóth réka A szöveggenetika az írás folyamatát rekonstruálja és elemzi: a kéziratokban mozgásban lévő szöveg mintájára mozgásban lévő elméletnek és szövegmegközelítési módnak nevezhetnénk,
Irodalom. II. A Biblia 4. A Biblia jellemzői Szereplők és történetek a Bibliából (Bibliai kislexikon című rész a füzetből)
Témakörök a javítóvizsgára magyar nyelv és irodalom tantárgyból SZÉ 12/1/E (A kihúzott tétel (irodalom és nyelvtan) 35%-os teljesítése esetén elégséges) 9. évfolyam Irodalom I. Az antikvitás irodalma 1.
Radóczné Bálint Ildikó TANÁRI KÉZIKÖNYV. az Irodalom 7. tanításához
Irodalom 7_kk_2014:irodalomkezik_7 2011.qxd 2014.06.17. 12:45 Page 1 Radóczné Bálint Ildikó TANÁRI KÉZIKÖNYV az Irodalom 7. tanításához Irodalom 7_kk_2014:irodalomkezik_7 2011.qxd 2014.06.17. 12:45 Page
PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember
tudományos konferencia PROGRAMFÜZET Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet Időpont: 2018. szeptember 20 21. további információ: www.memhung.unideb.hu Hunyadi Mátyás és kora (Konferencia, 2018.
Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Hunyadi Mátyás, a király Hagyomány és megújulás a királyi udvarban, 1458 1490 Készítette: Gajdáné Fekete Zita Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest,
JANUS PANNONIUS 500. PÉCS TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A KÖLTŐ HALÁLÁNAK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL MÁRCIUS
JANUS PANNONIUS fö TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A KÖLTŐ HALÁLÁNAK o 500. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL o PÉCS 1972. MÁRCIUS 27-31. AZ ÜLÉSSZAK TITKÁRSAGA V. Kovács Sándor tudományos titkár Sántha Teréz szervező titkár
Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ
Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Csapatnév:... Csapattagok: 1.... Csapattagok: 2.... Csapattagok: 3.... (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium
IRODALOM ELSŐ FELADATLAP
IRODALOM ELSŐ FELADATLAP I.RÉSZ 1. Keressetek minél több szinonimát a TAVASZ szóra. Használd segítségül a Szinonima Szótárt és az Értelmező szótárt az interneten! Kikelet, nyárelő, újjáéledés, megújulás,
6. A reneszánsz és a humanizmus társadalmi háttere, szerepváltozásai. Magyar művelődéstörténet Biró Annamária PKE, Magyar Nyelv- és Irodalomtudomány
6. A reneszánsz és a humanizmus társadalmi háttere, szerepváltozásai Magyar művelődéstörténet Biró Annamária PKE, Magyar Nyelv- és Irodalomtudomány Renaissance - újjászületés 16. század, Giorgio Vasari
Hölderlin. Életpályája
Hölderlin Életpályája Friedrich Hölderlin (1770 1843) a német költészet és az egyetemes világirodalom egyik legnagyobb lírikusa, a legtisztább eszményekért rajongó költô. Míg élt, kevés elismerésben volt
Jelentése. codex = fatábla (latin)
Jelentése codex = fatábla (latin) Jelentése codex = fatábla (latin) Kézzel írott középkori könyv, amely a 4. században jelent meg. Ám a 11. századig nem volt papír! Csak pergamenre írták, mert papirusz
Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.
Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai
LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ EXAMEN DE BACALAUREAT - 2008 PROBA ORALĂ MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008 SZÓBELI VIZSGATÉTELEK
Ministerul Educaţiei Cercetării şi Tineretului Centrul Naţional pentru Curriculum şi Evaluare Învăţământul Preuniversitar LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ EXAMEN DE BACALAUREAT - 2008 PROBA ORALĂ MAGYAR NYELV
Tehetségpont: pont könyvtárban? - egy kísérlet tapasztalatai. Lászlóné Bauer Nóra Minerva Könyvtár Egyesület Pécs
Tehetségpont: pont könyvtárban? - egy kísérlet tapasztalatai Lászlóné Bauer Nóra Minerva Könyvtár Egyesület Pécs Megtisztelt a felkérés, de fogok-e tudni egy 6 éve lezajlott programról érdekeset mondani?
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Fordította GÁSPÁR CSABA LÁSZLÓ Lektorálta GÖRFÖL TIBOR ISBN Kiadja az Akadémiai
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html
Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott
KÖZKÖLTÉSZET, NÉPI KULTÚRA A XVI-XVH. SZÁZADBAN
KÖZKÖLTÉSZET, NÉPI KULTÚRA A XVI-XVH. SZÁZADBAN Tudományos ülésszak Tata 1992. május 20-23. A tudományos ülésszakot Tata Város Önkormányzatának védnöksége alatt a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi
Hazám tudósi, könyvet nagy nevének!
Hazám tudósi, könyvet nagy nevének! Arany János pályájának művelődéstörténeti olvasatai Szerkesztette: Cieger András MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Országos Széchényi Könyvtár Universitas Könyvkiadó
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború
Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358 A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború között megjelent) műveinek feldolgozása és kiadása,
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI
Itt kezdődött a reformkor
Itt kezdődött a reformkor 24 ÓRÁS FELOLVASÁS A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN SZOMBATHELYI ÉRETTSÉGI VIZSGÁ -JÁNAK 200. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Johann Ender: Széchenyi István ifjúkori portréja, 1818
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 328B-12/1-2012-0001 Családi Nap 5 tematikája; Sárospatak, 2013 június 29 szombat Cím: Sárospatakon Nemzetközi út Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek
Székely Júlia. Publikációs jegyzék. Balassi Bálint énekei és komédiája. Talentum Műelemzések. Akkord Kiadó, 2001, 74 p.
Székely Júlia Publikációs jegyzék Könyvek és könyvrészletek Balassi Bálint énekei és komédiája. Talentum Műelemzések. Akkord Kiadó, 2001, 74 p. A másik Bethlen Kata, in Eszmei és poétikai kérdések a régi
Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.
9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:
Országos Széchényi Könyvtár 1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6. Tel.: +36 1 224-3845,487-86-52 www.oszk.hu; pr@oszk.hu; facebook.com/nemzetikonyvtar; twitter.com/nemzetikonyvtar INTERPRETÁCIÓK INTERPRETÁCIÓJA
1. A Padovai Tudományegyetem Általános Nyelvészeti Intézetének Magyar Szemináriuma
OLASZORSZÁG RÓMAI EGYETEM SÁRKÖZYPÉTER: A magyar nyelv és irodalom oktatása Olaszországban A korábbi sporadikus kezdeményezésektől, valamint a XIX. század utolsó negyedének fiumei helyzetétől eltekintve
Pathy Lívia Seper Judit AZ ÉN VILÁGOM
Pathy Lívia Seper Judit AZ ÉN VILÁGOM Pathy Lívia Seper Judith Az én világom Sodalitas Wien Bécs, 2012 Támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapest Lektorálta Kovátsné dr. Németh Mária Sántáné
2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb
2 Tiszták, hősök, szentek Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2013 ( 2 ) Adalbert Prága püspöke volt Szent Adalbert emléknapja: április 23. Az államalapítást követő évtizedekben
(2013. november 5.) Ingyenes WIFI beiratkozott olvasóknak az Egyetemi Könyvtárban
EKSZ HÍRLEVÉL 2013/3 (2013. november 5.) E-VILÁG Ingyenes WIFI beiratkozott olvasóknak az Egyetemi Könyvtárban 2013 októberétől az Egyetemi Könyvtárba beiratkozott olvasók ingyenesen használhatják a vezeték
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
A kolozsvári egyetem tanárai és a sport
Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később
Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró. Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6.
Széplaki Erzsébet érdemes tankönyvíró Szövegértés-szövegalkotás tanári kézikönyv 6. szövegertes6_kk_2014_ok.indd 1 SZÉPLAKI ERZSÉBET a Tankönyvesek Országos Szövetségétől 2008-ban elnyerte az Érdemes tankönyvíró
BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON A nyomtatott korpusz bemutatása és irodalomtörténeti vizsgálata Papp Ingrid Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi
Az Ószövetség másik fele
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI K a r a s s z o n Is t v á n Az Ószövetség másik fele A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékének
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.