Debreceni Egyetem Debrecen Megyei Jogú Város Debreceni Egyetem Műszaki Kar MEGHÍVÓ október én. közösen rendezi meg az

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Debreceni Egyetem Debrecen Megyei Jogú Város Debreceni Egyetem Műszaki Kar MEGHÍVÓ október én. közösen rendezi meg az"

Átírás

1 MEGHÍVÓ A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata október én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, melyhez kapcsolódva a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék A MECHATRONIKA SZAK SZAKMAI NAPJA címmel is szervez szakmai programokat DEBRECENI EGYETEM, MŰSZAKI KAR VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS MECHATRONIKAI TANSZÉK Debrecen, október

2 A rendezvény célja, hogy bemutassa a cégek és a partnerek részére Debrecen gazdaságfejlesztési terveit, lehetőségeit, erőforrásait, illetve a cégeknek lehetőséget biztosítson a bemutatkozásra és párbeszédre a város, az egyetem, a középfokú képzés résztvevőivel. A rendezvény első napján (13-án) délelőtt a város vezetői tartanak tájékoztatást, bemutatkozik a Műszaki Kar és a középfokú képzés és szakképzés. A délelőtt egy fórummal zárul, ahol a város és az egyetem vezetői és a cégek képviselői vesznek részt. Délután a cégek bemutatkozó előadásaira kerül sor, amelyen elsősorban az egyetemisták és a középiskolások megjelenésére számítunk. Ekkor kezdődnek a Műszaki Karon a rendezvényhez kapcsolódó tudományos konferenciák, amelyek a pénteki napon is folytatódnak. A Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék a kari rendezvény keretén belül A Mechatronika Szak Szakmai Napja c. rendezvényt szervez, érdeklődő középiskolás diákoknak, BSc-MSc szakjainkon tanuló egyetemistáknak, gyakorló szakembereknek, egyetemi oktatóknak. Az Ipar napjai Debrecenben rendezvény keretében, október 13-án és 14-én a Műszaki Kar épületében, az Aulában szakkiállítást rendez a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék, ahol az Ipar 4.0 tématerületet mutatják be az Ipar képviselőinek, a hallgatóknak és a cégek partnereinek. A szakkiállításon 17 cég (magyar és külföldi cégek egyaránt) mutatkoznak be a hallgatók, illetve a szakma képviselői előtt. 2

3 MEGHÍVÓ A MECHATRONIKA SZAK SZAKMAI NAPJA ELNEVEZÉSŰ RENDEZVÉNYRE OKTÓBER Helyszín: DE Műszaki Kar 4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4., (fsz. U előadóterem, AULA, udvar) október 13. csütörtök Regisztráció, Műszaki Kar, Főbejárat, Szakkiállítás - Helyszín: A épület Aula (I. emelet) I. IPAR NAPJAI DEBRECENBEN RENDEZVÉNY A rendezvény megnyitója, plenáris előadások (kari programfüzet alapján) 11:45 12:45 Ebéd, Műszaki Kar Étterme 12:45-13:45 Plenáris előadások (kari programfüzet alapján) 18:00-22:00 DÍSZVACSORA, Debreceni Egyetem, Központi épülete, Aula (Egyetem tér 1.) II. A MECHATRONIKA SZAK SZAKMAI NAPJAI PROGRAMOK Helyszín: fsz. U előadóterem, Időpont: 15:00-16:40 óra Jamriska Péter, applikációs mérnök, BECKHOFF Automation Kft. TwinCAT Connectivity Pokó István, projektvezető,cnw Rendszerintegrációs Zrt. CANbus alapú gépjármű üzemeltetést támogató rendszer :40 Barabás Botond,innovation program manager,national Instruments Do Engineering 3

4 2016. október 14. péntek Regisztráció, Műszaki Kar, Főbejárat, Szakkiállítás - Helyszín: A épület Aula (I. emelet) II. A MECHATRONIKA SZAK SZAKMAI NAPJAI PROGRAMOK Helyszín: fsz. U előadóterem, Időpont: 09:00-13:00 óra Szabó Péter, oktatási vezető, SMC Hungary Kft. Tudatos energiatakarékosság Berkes Norbert, régióvezető, Fuchs Ádám, értékesítő mérnök, Bosch Rexroth Kft. Bosch Rexroth Kft: Ipar 4.0 a gyakorlatban Jabil Circuit Hungary Kft Németh Gábor, mérnök-üzletkötő, C+D Automatika Kft. Oktatási költségcsökkentés a demonstrációs műszaki eszközök gyártóinak oldaláról (A Lucas-Nülle GmbH. és a G.U.N.T. GmbH. új készülékei a fentiek jegyében.) Nyisztor János, termékmenedzser,festo Automatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A mérnökök játéka, vagy a jövő technikája? III. KIÁLLÍTÓ CÉGEK Időpont: október 13-án óra, és október 14-én óra, Helyszín: A épület Aula (I. emelet), Műszaki Kar udvara: ROAD SERVICE KFT. - Toyota gépjárművek bemutatása. 1. Bauviv Kft. 2. BECKHOFF Automation Kft. 3. BOSCH REXROTH KFT. 4. C+D Automatika Kft. 5. CNW Rendszerintegrációs Zrt. 6. Daniella Kereskedelmi Kft. 7. Dispomedicor Zrt. 8. Festo Automatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 9. isel Hungária AUTOMATIZÁLÁS Kft. 10. Jabil Circuit Magyarország Kft. 11. National Instruments Hungary Kft. 12. Nemzeti Közlekedési Hatóság 13. ROAD SERVICE KFT. 14. ROHDE & SCHWARZ-Österreich Gesellschaft m.b.h 15. SMC Hungary Kft. 16. SOS Electronic 17. Debreceni Egyetem Műszaki Kar Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék, illetve Puskás Dániel mechatronikai mérnök BSc szakos hallgatónk 3D Nyomtatóval 4

5 Részletes információk: Debreceni Egyetem, Műszaki Kar, Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék 4028 Debrecen, Ótemető u Telefon: (52) /77742 web: 5

Debreceni Egyetem Debrecen Megyei Jogú Város Debreceni Egyetem Műszaki Kar MEGHÍVÓ

Debreceni Egyetem Debrecen Megyei Jogú Város Debreceni Egyetem Műszaki Kar MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. október 12-13-án közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét a Debreceni Egyetem

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben Debrecen Megyei Jogú Város Meghívó A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október 13-14-én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét

Részletesebben

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara szeretettel és tisztelettel meghívja Önt AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN elnevezésű közös rendezvényére A rendezvény ideje: 2016.

Részletesebben

A Kar rövid bemutatása

A Kar rövid bemutatása A Kar rövid bemutatása Széchenyi István Egyetem (SZE-GYŐR) Műszaki Tudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Állam és jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális Intézet Zeneművészeti Intézet A Műszaki Tudományi

Részletesebben

ONLINE jelentkezés itt

ONLINE jelentkezés itt ONLINE jelentkezés itt Megállíthatatlanul gyorsul tovább a megújuló energiák technológiai fejlődése és piaci térnyerése. Rendezvényünkön a szakmai terület hazai kínálatát, legújabb technikáit fogják bemutatni

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar

Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Az Egyetem oktatási egységei Műszaki Tudományi Kar (az egyetem hallgatóinak 2/3-a) Gazdaságtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

Gyártástudomány és -technológia Tanszék

Gyártástudomány és -technológia Tanszék Dr. Takács Márton Dr. Gyurika István Gábor, Hegyi Róbert Dr. Czampa Miklós, Kutrovácz Lajos, Dr. Németh István Püspöki János Balázs Barnabás Zoltán Megnyitó: Időpont: 8.30 Eredményhirdetés: 14.50 Záróvizsga

Részletesebben

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HEA - PARTNERING. Főtámogatók: Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók:

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HEA - PARTNERING. Főtámogatók: Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók: Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia Főtámogatók: HEA - PARTNERING Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók: HUMÁN E ALAPÍTVÁNY 2 Időpont: 2012. február 22 24. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Alkalmazott Mechanika Tanszék

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Alkalmazott Mechanika Tanszék SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Alapítás: 2007. Korábban: Gépszerkezettan és Mechanika Tanszék Indulási létszám: 8 fő (7+0,4+06) Jelenleg a Tanszék személyi állománya: 10 fő 8 fő oktató, 1 adminisztrátor, 1 labormérnök

Részletesebben

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia. Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók:

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia. Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók: Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HUMÁN E ALAPÍTVÁNY Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók: 2 Időpont: 2011. február 16 18. Helyszín: A konferencia elnöke: Konferencia

Részletesebben

MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2014

MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2014 MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2014 MEGHÍVÓ ÉS PROGRAMFÜZET MESSZE LÁTÓ TUDOMÁNY: FELELŐS VÁLASZOK A JÖVŐNEK 2014. november 3. november 30. Meghívó A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM TISZTELETTEL MEGHÍVJA A MAGYAR TUDOMÁNY

Részletesebben

hétfő kedd szerda csütörtök péntek :00 Információ- és kódelmélet Ú (BP) A/ (BGI) Inf. ép. fsz :00 Termelésinformatika Ú

hétfő kedd szerda csütörtök péntek :00 Információ- és kódelmélet Ú (BP) A/ (BGI) Inf. ép. fsz :00 Termelésinformatika Ú Tisztelt Hallgató! Tájékoztatom, hogy a nappali tagozatos energetikai mérnöki* (BE), gazdaságinformatikus (BGI), gépészmérnöki** (BG), logisztikai mérnöki* (BS), mechatronikai mérnöki*, ** (BMR), mérnökinformatikus

Részletesebben

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)

AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói

Részletesebben

November 6. csütörtök

November 6. csütörtök RÖVID PROGRAM Országos Neveléstudományi Konferencia Debrecen, 2014. november 6-8. 9.30 17.30 Regisztráció November 6. csütörtök 10.30 11.00 MEGNYITÓ (Aula) A részvevőket köszönti Tóth Zoltán, a konferencia

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Péceli Gábor, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék 1 A Budapesti

Részletesebben

101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 101 éves az FPI A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet ez évben 2013. november 26-28. között rendezi meg a Fővárosi Pedagógiai Napok több évtizedes múltú programsorozatát, melyre tisztelettel meghívja

Részletesebben

Együtt a Jövő Mérnökeiért oktatási és ipari összefogás a mérnökszakma fejlesztéséért

Együtt a Jövő Mérnökeiért oktatási és ipari összefogás a mérnökszakma fejlesztéséért Együtt a Jövő Mérnökeiért oktatási és ipari összefogás a mérnökszakma fejlesztéséért Zemlényi Tamás Humánpolitikai Igazgató Miskolc Holding Zrt. EJMSz Alelnök Az EJMSZ küldetése A mérnökszakma társadalmi

Részletesebben

Villamosmérnöki és Informatikai Kar. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) számokban

Villamosmérnöki és Informatikai Kar. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) számokban Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Péceli Gábor, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék 1 Egyetem (BME) számokban 1782 Institutum Geometricum

Részletesebben

Dr. Kovács Ernő Miskolci Egyetem Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék 2011

Dr. Kovács Ernő Miskolci Egyetem Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék 2011 Dr. Kovács Ernő Miskolci Egyetem Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék 2011 Az előadás vázlata 2 A ME-n folyó villamos (erősáramú) szakember-képzés bemutatása Szervezeti felépítés Az oktatás szerkezete

Részletesebben

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek Ez úgy igaz, ahogy hiszitek a mese vers szerepe a személyiségfejlődésben, a társas kapcsolatok alakulásában Játékkal, Mesével Nevelő Óvónők XXII. Országos Szakmai Konferenciája DEBRECEN, 04. 06. 9-. P

Részletesebben

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással egybekötött szakmai napunk, mely a klíma- és légtechnika területével foglalkozik.

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással egybekötött szakmai napunk, mely a klíma- és légtechnika területével foglalkozik. Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással egybekötött szakmai napunk, mely a klíma- és légtechnika területével foglalkozik. Időpont: 2018. október 25., csütörtök, 8.30-16.30 óráig Helyszín:

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYME KTK Pénzügyi és Számviteli Intézet Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és számviteli szakmai konferencia SOPRON 2012.

Részletesebben

Kooperatív módszerek az iskolában

Kooperatív módszerek az iskolában 19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Kooperatív módszerek az iskolában Időpont: 2011. július 10 16. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 30 fő Célcsoport: tanítók Részvételi díj: 50 Ron Programfelelős(ök)/programszervező(k):

Részletesebben

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:

Részletesebben

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nemzeti Tehetség

Részletesebben

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u

EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére. BUDAPEST Köves u EGVE Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete Törökné Kaufmann Zsuzsanna elnök részére BUDAPEST Köves u. 1. 1204 Tárgy: EMVIO Szakmai nap 2018. rendezvény meghívó Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Törökné

Részletesebben

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Meghívó A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Út a megújuló világ felé Magyar-Indiai Gazdasági Együttműködési Konferencia elnevezésű

Részletesebben

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu ÓBUDAI EGYETEM Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása Alba Regia Egyetemi Központ Székesfehérvár Akkor.. és Most KANDÓ 1971 Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ 2013 Alba Regia Egyetemi Központ

Részletesebben

DUNAGÁZ Zrt. BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechniak Tanszék együttműködése

DUNAGÁZ Zrt. BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechniak Tanszék együttműködése 26. DUNAGÁZ Konferencia és Kiállítás Visegrád, 2018. április 18-19. DUNAGÁZ Zrt. BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechniak Tanszék együttműködése Dr. habil Kajtár László egyetemi docens, tanszékvezető

Részletesebben

Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság második intézményi akkreditációs értékelésről

Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság második intézményi akkreditációs értékelésről Iktatószám: BMF-RH-2080/05 Tájékoztató a Magyar Akkreditációs Bizottság második intézményi akkreditációs értékelésről A Budapesti Műszaki Főiskola tevékenysége második akkreditációs kör keretében kerül

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

NAGYVÁLLALATOK LOGISZTIKAI VEZETŐINEK 9. ORSZÁGOS ÉS 4. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA. Key stories from the logistics playground

NAGYVÁLLALATOK LOGISZTIKAI VEZETŐINEK 9. ORSZÁGOS ÉS 4. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA. Key stories from the logistics playground NAGYVÁLLALATOK LOGISZTIKAI VEZETŐINEK 9. ORSZÁGOS ÉS 4. NEMZETKÖZI KONFERENCIÁJA Key stories from the logistics playground 2015. május 14-15. Eger, Hotel Eger & Park**** Meghívó Ezúton tisztelettel meghívjuk

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

II. INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK

II. INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK A Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézete, az MTA Bányászati Tudományos Bizottsága MAB Bányászati Szakbizottság, Szénhidrogénipari és Geotermikus Albizottság, az OMBKE Egyetemi Osztálya közös szervezésében

Részletesebben

Duális képzés elérhető

Duális képzés elérhető Általános tudnivalók a(z) Gépészmérnöki és Informatikai Karon (GÉIK) folyó képzésekről. re elérhető MSc gépészmérnöki MSc logisztikai mérnöki MSc mechatronikai mérnöki MSc mérnökinformatikus MSc villamosmérnöki

Részletesebben

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn A május 24-25-i gödöllői Értékteremtő Épületgépészet konferencia - melyet a Szent István Egyetem Gépész Karának Létesítmény- és Környezettechnika tanszéke szervezett - tartalmas programot kínált az egyetemre

Részletesebben

Időpont: november 15., kedd, óráig

Időpont: november 15., kedd, óráig Megállíthatatlanul gyorsul tovább a megújuló energiák technológiai fejlődése és piaci térnyerése. Rendezvényünkön a szakmai terület hazai kínálatát, legújabb technikáit fogják bemutatni a gyártó és márkaképviselő

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR PROGRAM Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2018. február 1-2., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett

Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett Szakmai beszámoló a A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozási tevékenységének keretében meghirdetett Számítógépes Játékok Felnőtteknek avagy a Műszaki Szimulációk a Kutatásfejlesztés

Részletesebben

Szakmai partnerek:mégsz Ipari és Technológiai Tagozat Épületgépészeti Hegesztési és Technológiai Klaszter

Szakmai partnerek:mégsz Ipari és Technológiai Tagozat Épületgépészeti Hegesztési és Technológiai Klaszter Ipari és technológiai újdonságok épületgépészeknek + látogatás a MOL Dunai Finomítójába Nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással és a százhalombattai finomítómű bejárásával egybekötött szakmai

Részletesebben

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

A képzési folyamatok megítélése a végzős hallgatók elégedettsége alapján

A képzési folyamatok megítélése a végzős hallgatók elégedettsége alapján [1-6] Végzett hallgatók elégedettsége Az oktatási tevékenység megítéslése összességében BGK KGK KVK NIK RKK AREK TMPK ÓE Célérték 2007/2008 2008/2009 2009/2010 2010/2011 2011/2012 Felmérésben résztvevők

Részletesebben

Robotino-t. Ajándékozzon. Robotino Olimpia. a kedvenc egyetemének!

Robotino-t. Ajándékozzon. Robotino Olimpia. a kedvenc egyetemének! Ajándékozzon Robotino-t Robotino Olimpia a kedvenc egyetemének! A Festo és a Dunaújvárosi Főiskola Robotino Olimpia elnevezéssel vetélkedőt hirdet a magyarországi műszaki főiskolák és egyetemek számára.

Részletesebben

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR

DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A Környezetmérnöki MScszak bemutatkozása A környezetmérnök, a jövő biztosítéka! DE DEBRECENI EGYETEM 14 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI

Részletesebben

I. Országos Táplálkozástudományi Szakemberek Konferenciája. Programfüzet tervezet

I. Országos Táplálkozástudományi Szakemberek Konferenciája. Programfüzet tervezet I. Országos Táplálkozástudományi Szakemberek Konferenciája Programfüzet tervezet A KONFERENCIA FŐVÉDNÖKE Prof. Dr. Szilvássy Zoltán a Debreceni Egyetem rektora KONFERENCIA IDŐPONTJA 2019. március 9. HELYSZÍNE

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2017. február 2-3., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, 1. nap: Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

Műszaki Informatikai Kar: Oktató-Kutató-Fejlesztő Központ a Pannon Egyetemen

Műszaki Informatikai Kar: Oktató-Kutató-Fejlesztő Központ a Pannon Egyetemen Műszaki Informatikai Kar: Oktató-Kutató-Fejlesztő Központ a Pannon Egyetemen Dr. Friedler Ferenc dékán Veszprém, 2006. május 31. Tartalom Pannon Egyetem története Kar mint szervezet Kar tevékenysége: K+O+F

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. A Schaeffler

Részletesebben

DISTRICT KONFERENCIA ÉS ROTARYS CSALÁDI HÉTVÉGE PÉCSETT

DISTRICT KONFERENCIA ÉS ROTARYS CSALÁDI HÉTVÉGE PÉCSETT DISTRICT KONFERENCIA ÉS ROTARYS CSALÁDI HÉTVÉGE PÉCSETT 2015.05.29-05.31. PROGRAM 2015.05.29. Kodály Központ (PÉNTEK DÉLELŐTT) 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. 09.30 10.45 4. sz. Kormányzó Tanács ülés

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

B&O EGINEERING ROBOTICS AND AUTOMATION

B&O EGINEERING ROBOTICS AND AUTOMATION B&O EGINEERING ROBOTICS AND AUTOMATION Bemutatkozás, célkitűzések Fejlődés, innováció, kifizetődő megoldások - A B&O Kft. alapításakor ezek az irányelvek lebegtek a szemünk előtt. Célunk, hogy Megbízóinknak

Részletesebben

Szakmai távlatok a láthatáron

Szakmai távlatok a láthatáron Szakmai távlatok a láthatáron Lehetőségek egyetemi hallgatók számára a Schaeffler csoporton belül az FAG Magyarország Ipari Kft.-nél FAG Magyarország Ipari Kft. 4031 DEBRECEN Határ út 1/D. Egy vonzó jövőkép

Részletesebben

Továbbtanulás, pályakövetés

Továbbtanulás, pályakövetés Továbbtanulás, pályakövetés 2002-2003 Gimnázium, Idegenforgalmi szakközépiskola, Vendéglátóipari 199 fő % szakközépiskola 70 43 71 44 szakképzésre 49 30 2003-2004 Gimnázium 102 fő % 51 50 49 48 szakképzésre

Részletesebben

Debreceni Egyetem Műszaki Kar 4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4. Tel:(52)415-155 Fax:(52)418-643 E-mail:csiha@mk.unideb.hu

Debreceni Egyetem Műszaki Kar 4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4. Tel:(52)415-155 Fax:(52)418-643 E-mail:csiha@mk.unideb.hu Debreceni Egyetem Műszaki Kar 4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4. Tel:(52)415-155 Fax:(52)418-643 E-mail:csiha@mk.unideb.hu Tárgy: XVI. Épületgépészeti, Gépészeti és Építőipari Szakmai Napok Jelentkezési felhívás

Részletesebben

nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban

nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban MEGHÍVÓ FELSŐOKTATÁSI NEMZETKÖZIESÍTÉSI TÖREKVÉSEK ITTHON ÉS KÜLFÖLDÖN nemzetközi szakmai konferencia a Campus Hungary Programban TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 A Tempus Közalapítvány tisztelettel meghívja

Részletesebben

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BSC KÉPZÉSI SZINT 2017-2018. tavaszi II. félév SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar Járműgyártási Tanszék Gépészmérnöki szak Járműgyártási (Automobil

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MEGHÍVÓ Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

APÁCZAI CSERE JÁNOS KARRA

APÁCZAI CSERE JÁNOS KARRA 2017. évi általános felvételi eljárásban felvételt nyert Gólyák számára APÁCZAI CSERE JÁNOS KARRA felvételt nyert hallgatók számára gyógypedagógia alapképzés 205. 2017. 08. 30. 13.00 Bihari Anna Bianka

Részletesebben

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA PROGRAM TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA A, a TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 számú, kialakítása

Részletesebben

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával

Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Multimédia anyagok szerkesztése kurzus hatékonyságnövelése web alapú projekt módszer alkalmazásával Béres Ilona Heller Farkas Főiskola Turcsányi-Szabó Márta ELTE-IK Média és Oktatásinformatika Tanszék

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

ÓRAREND. 3. félév (keresztfélév) után (BSc_ D ) Műszaki menedzser szak csoport (BSc_ D ) M1_1, M1_2 labor kurzusok

ÓRAREND. 3. félév (keresztfélév) után (BSc_ D ) Műszaki menedzser szak csoport (BSc_ D ) M1_1, M1_2 labor kurzusok Józsefváros 2. félév után 3. félév (keresztfélév) után (BSc_ D ) Műszaki menedzser szak 25 + 35 csoport (BSc_ D ) M1_1, M1_2 kurzusok RMTIN35MTD Informatika 20 é 3 Sándor Tamás TA-F-4 (MAI) 2018.04.14.

Részletesebben

A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: 2009. február 18. (szerda) 16.00-18.30 1. szekcióülés 2. szekcióülés

A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: 2009. február 18. (szerda) 16.00-18.30 1. szekcióülés 2. szekcióülés PARTNERING ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONFERENCIA A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: 2009. február 18. (szerda) 10.00-12.00 szakmai workshopok 13.00-15.00 1. plenáris ülés 16.00-18.30 1. szekcióülés

Részletesebben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR MEGHÍVÓ Pénzügyi mágiák pénzügyi kiutak controlling, számviteli és adózási konferencia SOPRON 2010. szeptember 30 október 1. A Nyugat-magyarországi

Részletesebben

Tartalom A műszaki pedagógusképzés célja EU helyzetkép Európai trendek Magyarországi helyzetkép A ciklusos képzés szerinti átalakulás

Tartalom A műszaki pedagógusképzés célja EU helyzetkép Európai trendek Magyarországi helyzetkép A ciklusos képzés szerinti átalakulás A MŰSZAKI PEDAGÓGUSKÉPZÉS HELYZETE ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI 2006. június 20. Tartalom A műszaki pedagógusképzés célja EU helyzetkép Európai trendek Magyarországi helyzetkép A ciklusos képzés szerinti

Részletesebben

GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés)

GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) Ikt.szám: SZF/ /2015. Ügyintéző:

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI

Részletesebben

MOME Nyílt Nap 2011. A MOME kancellárja üdvözli a Nyílt Nap látogatóit Információ az egyetemi előkészítőről, tanfolyamokról

MOME Nyílt Nap 2011. A MOME kancellárja üdvözli a Nyílt Nap látogatóit Információ az egyetemi előkészítőről, tanfolyamokról Központi programok Köszöntő PreMOME Szabadegyetem Tanulmányi, Információs és Oktatási Központ MOME Nyílt Nap 2011 A MOME kancellárja üdvözli a Nyílt Nap látogatóit Információ az egyetemi előkészítőről,

Részletesebben

PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa

PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa PE MIK Pengine 30,5 0 0 30,5 1 Schneider Electric ÓE KVK AI Óbudai Mákvirágok 29,5 0 0 29,5 2 Wago SZTE TTIK

Részletesebben

30. VILLAMOS és MŰSZAKI INFORMATIKUS SZAKNAPOK. 2005. április 7-9. Tisztelettel meghívjuk. Önt és munkatársait

30. VILLAMOS és MŰSZAKI INFORMATIKUS SZAKNAPOK. 2005. április 7-9. Tisztelettel meghívjuk. Önt és munkatársait 30. VILLAMOS és MŰSZAKI INFORMATIKUS SZAKNAPOK 2005. április 7-9. Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a Hi-Fi bemutató -val és kiállítással egybekötött rendezvénysorozatunkra A rendezvény színhelye:

Részletesebben

XV. Szigetelésdiagnosztikai Konferencia. Szeretettel köszöntjük a konferencia résztvevőit!

XV. Szigetelésdiagnosztikai Konferencia. Szeretettel köszöntjük a konferencia résztvevőit! XV. Szigetelésdiagnosztikai Konferencia Szeretettel köszöntjük a konferencia résztvevőit! 2001. és 2002. Balatonfüred, Lidó Szálló 2001. április 26-27. 2002. április 25-26. Létszám 2001. és 2002. Balatonfüred,

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának szakbizottságai

A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának szakbizottságai A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának szakbizottságai A Kari Tanács 2013. október 28-i ülésén elfogadva Tartalomjegyzék Építészmérnöki BSc, Építész osztatlan és Szerkezettervező építészmérnök

Részletesebben

XVII. ÔSZI SZIMPÓZIUM

XVII. ÔSZI SZIMPÓZIUM XVII. ÔSZI SZIMPÓZIUM A Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése és az Országos Mentôszolgálat Értekezlete Bük, Konferenciaközpont 2011. október 6-7. 2011. OKTÓBER 6. 10.00 10.30 MEGNYITÓ Németh Sándor

Részletesebben

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mechatronikai mérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Részletesebben

Képz. idő (félév) Kapacitás min. < max. matematika és 7 30 < < < 20

Képz. idő (félév) Kapacitás min. < max. matematika és 7 30 < < < 20 2018. szeptemberi képzések, OE-BGK : Nappali képzések Képzési szint: ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHRDETETT SZAKOK Fin.forma: A=Állami ösztöndíjas, K= es Képzési : =műszaki, PED= pedagógiai Szint

Részletesebben

Dr. Rentka László a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke

Dr. Rentka László a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke Nyílt rendezvények a Debreceni Sportuszodában, melyekhez a megadott időszakokban és a megadott létszám határig díjtalan belépéssel lehet csatlakozni! A Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program rendezvényei

Részletesebben

MEGHÍVÓ Határtalan elme Téma I.: Kardiológia és Pszichiátria Téma II.: Irodalom és Pszichiátria Mentális Egészség Tanévzáró Konferenciájára

MEGHÍVÓ Határtalan elme Téma I.: Kardiológia és Pszichiátria Téma II.: Irodalom és Pszichiátria Mentális Egészség Tanévzáró Konferenciájára MEGHÍVÓ Az Országos Pszichiátriai Központ, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinika, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Zrt. Határtalan elme címmel konferenciát szervez Téma I.: Kardiológia

Részletesebben

Statisztika oktatása és alkalmazása a mérnöki területen

Statisztika oktatása és alkalmazása a mérnöki területen Statisztika oktatása és alkalmazása a mérnöki területen 1,2 1:, Neumann János Informatikai Kar, Élettani Szabályozások Csoport 2: Budapesti Corvinus Egyetem, Statisztika Tanszék MTA Statisztikai Tudományos

Részletesebben

Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzési szak B csoport 2017/2018-as tanév I. félév Órarend

Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzési szak B csoport 2017/2018-as tanév I. félév Órarend 1. képzési nap Helyszín: Ménesi út 5 Megnyitó Dr. Nagy Balázs Ágoston Oktatási épület II.emelet 211 Értékalapú kormányzás (4 csoport) Oktatási épület III.emelet 301 Időpont Tanóra típusa Tantárgy Oktató

Részletesebben

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2016/2017. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2016/2017. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Fornai Éva 2. a Richterné Somlyai

Részletesebben

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I.

PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I. PROGRAM Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen 2019. február 15. 9:30-10:30: REGISZTRÁCIÓ 10:30-10:45 KÖSZÖNTÉS, MEGNYITÓ 10:45-11:30 PLENÁRIS ELŐADÁS Z. Karvalics László Hogyan kapcsolódhat

Részletesebben

Föld, víz, levegő, élettér

Föld, víz, levegő, élettér DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A környezetmérnöki MSc szak bemutatkozása Föld, víz, levegő, élettér DE DEBRECENI EGYETEM 15 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI KÉPZŐHELYE

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok 1. Tanfolyam címe: Analitikus

Részletesebben

A kompetencia alapú képzés a kiút a mőszaki felsıoktatás válságából? - vitaindító

A kompetencia alapú képzés a kiút a mőszaki felsıoktatás válságából? - vitaindító A kompetencia alapú képzés a kiút a mőszaki felsıoktatás válságából? - vitaindító dr. Abonyi János 2009. február 9. Válság??? reform??? Nem minden egyetem, fıiskola kínál jó minıséget; igen sok helyen

Részletesebben

Meghívó Viega szakmai előadásra

Meghívó Viega szakmai előadásra Meghívó Viega szakmai előadásra Tervezzen a legkorszerűbb ismeretek szerint! Ivóvízellátás az épületgépészetben az új szabályozások szerint Új tervezési előírások AZ MSZ EN 806-1-5 szabványsorozat új

Részletesebben

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak. 2013. január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak. 2013. január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak 2013. január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex 14.00-15.00 15.00-15.30 15.30-16.00 Mai program 1. Amit feltétlenül

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

A 2014. évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére

A 2014. évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére A évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. 2012. április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 BME - VIK BME 1. 269 526 m 2

Részletesebben

2009. november 26 csütörtök

2009. november 26 csütörtök 2009. november 26 csütörtök 09.30 09.45 Megnyitó I. szekció (elnök: Lengyel Zsolt egyetemi tanár) 09.45 10.00 Kerekesné Dócs Nikoletta (hallgató): Univerzális és egyedi jellemzők az afáziások beszédében

Részletesebben

II. számok tükrében. MISKOLCI EGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE INFORMÁCIÓ 2010 www.uni-miskolc.hu/allasborze

II. számok tükrében. MISKOLCI EGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE INFORMÁCIÓ 2010 www.uni-miskolc.hu/allasborze II. számok tükrében 13 www.uni-miskolc.hu/allasborze II. számok tükrében tartalom 5. 6. 10. 11. 11. 11. 12. 12. 13. 14. 14. 14. 14. 15. 17. 18. 19. 21. 23. 24. I. Bevezető II. Számok tükrében III. Általános

Részletesebben