Dr. Gy rfi László Keller László

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Gy rfi László Keller László"

Átírás

1 1.) Napirend: A január 25-én megtartott képvisel -testületi ülésen Csuka Attila képvisel önálló indítványa kapcsán hozott határozat újratárgyalása Keller László emlékezteti a Képvisel -testület tagjait, hogy a január 25-i ülésen döntöttek Csuka Attila képvisel úr önálló képvisel i indítványáról, ezt követ en pedig polgármesterként kezdeményezte a döntés ismételt megtárgyalását. A január 25-i ülésen három határozatot fogalmaztak meg és mind a hármat újratárgyalásra kérte, mert véleménye szerint az elfogadott határozatok sértik Törökbálint érdekeit. Az els határozat szerint a Tópark szabályozási tervével kapcsolatban született 338/2006. (IX. 21.) ÖK. határozatát a Képvisel -testület úgy módosítja, hogy az (1) bekezdésben szerepl, "de biatorbágyi területen" kitétel kerüljön ki a határozatból. Ez a döntés szakmailag ugyan megalapozottnak nik, de sérti Törökbálint Önkormányzatának azt a szándékát, amelyet a szeptember 21-i ülésen fogalmaztak meg és amely szerint biatorbágyi területen keresztül kell ezt a területet megközelíteni. A január 25-i határozati javaslat 2.) pontjában úgy döntöttek, hogy visszavonják a Képvisel -testület 398/2006. (X. 12.) ÖK. számú határozatát. A döntésnél nem állt rendelkezésükre a hivatkozott 398/2006. (X. 12.) ÖK. határozat és ez értelmezhetetlen helyzetet teremtett. A határozat 3.) pontjában visszavonták a 382/2006. (IX. 28.) ÖK. rendeletet, ami valójában nem is létezik, mert ez nem rendelet, hanem egy Képvisel -testületi határozat, ezért ez a határozat is értelmezhetetlen. Ennek alapján azt javasolja, hogy ezt a döntést ne tartsák fenn, hanem a megfelel példányszámú Szabályozási Terv kézhezvétele után azt a Településszerkezeti Tervvel együtt benyújtja a megfelel szakhatósági egyeztetésekre. Csuka Attila kijelenti, hogy a határozat nem sérti Törökbálint érdekeit, hiszen biatorbágyi közigazgatási területre vonatkozóan Törökbálint nem hozhat semmilyen döntést. Az autópálya-csomópont esetleges áthelyezésével kapcsolatban hivatkozik a területre érvényben lev építési engedélyre, valamint a 2003-as törvényre és a 40/2004. tulajdonosi hozzájárulásra. E szerint erre a területre lehet az érvényes építési engedéllyel rendelkez csomópontot megépíteni, máshova nem. A határozat további részével kapcsolatban emlékezteti a Képvisel -testület tagjait, hogy a Szabályozási Terv és a Településszerkezeti Terv közötti ellentmondást már az el Képvisel -testületi ülésen tisztázták és ennek során megállapították, hogy a Településszerkezeti Terv hibás, azt korrigálni kell. A határozat utolsó pontjában a Képvisel -testület a JÜB-re ruházta a Tó-park közérdek felajánlása tartalmi elemeinek megfelel jogi formába öntését és ezt követ en Testület elé való terjesztését, oly módon, hogy a 382/2006. (IX. 28.) ÖK. rendelet a Képvisel -testület 463/2006. (XII. 22.) ÖK. határozatában elfogadott tartalmi elemekkel és a Jogi és Ügyrendi Bizottság által jóváhagyott, megfelel garanciákat is tartalmazó közérdek kötelezettségvállalás aláírásával egy id ben lép hatályba. Keller László megjegyzi, hogy országgy lési képvisel ként részt vett azon a Képvisel testületi ülésen, amelyen az M0-ból való lecsatlakozás lehet ségér l tárgyaltak és akkor világosan megfogalmazódott Törökbálint érdeke. Ehhez képest viszont Csuka Attila képvisel úr most mást mond. A Szabályozási Tervvel kapcsolatban azt kéri, hogy a szakmai álláspontokat ne írják felül politikai szempontokkal. A területi f építész augusztus 3-i levelében egyértelm en leírta, hogy a Szabályozási Terv tervezete nem felel meg a hatályos törvényeknek. Azóta sem változott a helyzet. A folyamat nem fordítható meg, ezt a Tó-park beruházóival is tisztázták és abban egyeztek meg, hogy az egyeztetésekkel egy id ben készítenek egy törvénymódosító javaslatot is a PESTTERV bevonásával és azt országgy lési képvisel ként be fogja nyújtani, azért, hogy a Településszerkezeti Terv, a Szabályozási Terv és a törvény szinkronban legyen. A Szabályozási Terv ma nem felel meg a hatályos

2 törvényeknek ugyanúgy, mint ahogy a Szabályozási Terv elfogadási eljárása sem. A 3.) ponttal kapcsolatban ismételten kijelenti, hogy a megfogalmazott határozat értelmezhetetlen, mert Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának Képvisel -testülete szeptember 28-án nem fogalmazott meg ilyen számú rendeletet, a Településszerkezeti Tervvel kapcsolatos határozat pedig nincs összefüggésben a 463/2006. (XII. 22.) ÖK. határozattal. Kijelenti, hogy amennyiben a Képvisel -testület továbbra is fenn kívánja tartani ezeket a határozatokat, abban az esetben törvénytisztel polgármesterként a Közigazgatási Hivatalhoz fog fordulni. Dr. Gy rfi László kijelenti, hogy az anyagban nem talált jogszabály-sértésre utaló körülményeket. A Szabályozási Tervnek az országos település-rendezési szakmai el írások szerinti elkészítését a tervez szavatolta. A terv kidolgozása során a kompetenciával bíró államigazgatási szerveknek, valamint az érintett önkormányzati szerveknek az el készítésbe való bevonása a többször módosított évi LXXVIII. Törvény vonatkozó rendelkezésének megfelel en megtörtént. A szabályzat tervezetének véleményeztetése minden, a jogszabályban meghatározott államigazgatási, települési önkormányzati, érdekképviseleti, valamint társadalmi szervezettel megtörtént. Az érintett szakhatóságok az eljárás során feladataikat ellátták. A véleményezési eljárás befejezése után a szabályzat szövegtervezete legalább egy hónapra közzé lett téve, mégpedig augusztus 22-t l október 5-ig. A tervezetet a területi f építész részére szakmai véleményezés céljából megküldték. A területi építész a Szabályozási Tervet jóváhagyta. A területi f építész jóváhagyó nyilatkozatát szeptember 14-én küldte meg Törökbálint Nagyközség f építészének. A Szabályozási Terv ennek megfelel en a Képvisel -testület elé terjeszthet volt megalkotás céljából. Ugyanakkor semmilyen jogszabályi akadálya nincs annak, hogy a tulajdonos, vagy a tervkészítés finanszírozója az Önkormányzat felügyelete mellett és az Önkormányzat kérése, vagy iránymutatása szerint technikai segítséget nyújtson. Természetesen maga nem folyhat bele az engedélyezési eljárás lefolytatásába. Az anyagból ugyanakkor megállapítható, hogy az el készítési folyamatot annak minden vonatkozásában a törökbálinti Önkormányzat irányította, pontosabban a Polgármesteri Hivatal felügyelte, bonyolította. Valamennyi értesített érdekelt tértivevényén az Önkormányzat szerepelt feladóként és amennyiben valamelyik önkormányzati küldemény nem a posta útján, hanem esetleg a finanszírozó közrem ködésével került kézbesítésre, az nem tekinthet jogszabálysértésnek. Az egyeztetés során számos érdekelt államigazgatási és egyéb szerv adott intézkedést, vagy magyarázatot igényl észrevételt, amelyek a tervezet végleges verziójának elkészítésénél elfogadásra és figyelembe vételre kerültek, illetve valamennyi észrevételt tev részére a tervez megküldte vonatkozó nyilatkozatát. Az észrevételek közül az aggályokat felvet nagy sebesség vasút nyomvonal-tervezése elfogadásra került. Nézetem szerint tehát semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy a Képvisel -testület a tervezetet érdemben tárgyalta. A közérdek kötelezettség-vállalás szabályait a Polgári Törvénykönyv paragrafusai tartalmazzák, amelyben magán és jogi személyek ingyenes vagyoni szolgáltatásra vállalnak kötelezettséget, azzal, hogy vagyoni szolgáltatásuk felhasználási célját maguk határozzák meg. A szolgáltatás ingyenes, tehát vagyoni ellenszolgáltatás nélküli, de a szolgáltatás elfogadása az elfogadó részére is kötelezettségeket teremthet. A közérdek kötelezettség-vállalásnak tartalmaznia kell a felajánlás célját és a vagyoni szolgáltatás tartalmát, másrészt a szolgáltatás feltételeit. Véleménye szerint az el terjesztés ezeknek nagyrészt megfelelt, de a határozatnak megfelel en a JÜB természetesen közre fog m ködni a további finomításban. Keller László megkérdezi Dr. Gy rfi László képvisel urat, hogy az elhangzottak az jogi szakvéleményét tartalmazzák-e, vagy egy más személy által készített szakvéleményb l idézett.

3 Dr. Gy rfi László közli, hogy társszerz je a szakvéleménynek. Ficsór Bálint a közérdek kötelezettség-vállalással kapcsolatos véleményének kíván hangot adni. Úgy értelmezi, hogy a FIDESZ egy millió forint érték óvoda, bölcs de építésére vonatkozó közérdek kötelezettség-vállalást támogat. Véleménye szerint ez nincs arányban azzal a beépítéssel, ami a közeljöv ben hihetetlen mérték közfeladat ellátását rója Törökbálintra. A tópart körbejárása sem nevezhet közérdek kötelezettség-vállalásnak, hiszen ez évtizedek óta Törökbálint lakosságának elemi joga. Az utak karbantartása sem nevezhet közérdek kötelezettség-vállalásnak, hiszen magánutakról van szó. Nem vitatja, hogy törvényes a nagy sebesség vasút nyomvonal-kijelölése, de az is biztos, hogy a lakosság számára kifejezetten hátrányos. Ha a nyomvonala a jelenlegi vasút nyomvonala mellett fog haladni, abban az esetben az Dr. Gy rfi László képvisel úr választókörzetének lakóházaitól méter távolságban lesz és információi szerint nem is annyira a zajterheléssel lesz probléma, hanem a rezgések okoznak majd igazán nagy gondot. Azt kéri, hogy a döntéshozatalnál ezeket a szempontokat is vegyék figyelembe. Csuka Attila kijelenti, hogy a nagy sebesség vasút nyomvonalát törvény írja el, ez független a Szabályozási Tervt l. S t, az a véleménye, hogy ez a Szabályozási Terv lehet séget ad arra, hogy ez a vasút távolodjon a települést l. Ha a területre nem készül Szabályozási Terv és a vasút megépül, akkor az nyílegyenes nyomvonalon fog haladni, 360 kilométeres sebességgel. Ez a Szabályozási Terv viszont olyan nyomvonalat tartalmaz, ami ívekkel, kanyarokkal tarkított és ez eleve csökkenteni fogja a sebességet. Felhívja Ficsór Bálint képvisel úr figyelmét arra a tényre, hogy a törökbálinti tó magántulajdonban van, ezért amennyiben a tulajdonos lehet vé teszi annak körbejárását, azzal tulajdonképpen a törökbálintiak egy régi vágya teljesülhet. Az intézményi igényekkel kapcsolatos felajánlás mértékének megítélése szubjektív kérdés, de ennél a beruházásnál az els dleges cél az adóbevételek növelése. El lehet utasítani ezt a beruházást, de akkor el kell utasítani azt a több, mint 2 milliárd forintot is, ami ebb l a beruházásból várható és azt is deklarálni kell a beruházók, vállalkozók felé, hogy nem támogatnak semmilyen törökbálinti beruházást. Törökbálint költségvetésében jelenleg nincs olyan összeg, amivel a problémák megoldhatók lennének. Ne csak azt vegyék figyelembe, hogy épülnek-e lakások a területen, hanem azt is, hogy ezer munkahely lesz itt helyben. Természetesen minden fejlesztés kellemetlenségekkel jár, ezeket próbálták a közérdek kötelezettség-vállalás kapcsán enyhíteni, de a fejlesztés elutasításának is vannak kellemetlenségei. A választókat az érem mindkét oldaláról tájékoztatni kell. Ficsór Bálint hangsúlyozza, hogy nem magát a beruházást ellenzi, hanem annak a módját, a közérdek kötelezettség-vállalás nagyságrendjét. Ami a munkalehet séget illeti, azzal kapcsolatban információi szerint ez a beruházás els sorban egy kutatóbázis lesz, ami a kutatóknak, fizikusoknak teremt munkalehet séget, de abból nem részesülhet minden törökbálinti munkavállaló. Dr. Gy rfi László kijelenti, hogy a nagy sebesség vasutat nem befolyásolják az Önkormányzat által kialakított normatívák. Tudomásul kell venni, hogy minden ilyen jelleg projektnek vannak negatív hatásai, de más esetben is tettek engedményeket a vállalkozók felé egy kés bbi haszon reményében közérdek kötelezettség-vállalás nélkül. Erre jó példa az Égett-völgyi 8 hektáros terület. A negatív hatásokat ennek a beruházásnak a bevételeib l tudják csökkenteni és az ilyen beruházások teremtik meg a saját lábra állás lehet ségét.

4 Pekk József kijelenti, hogy a Tó-park területén egyetlen lakás sem lesz. Aki ennek az ellenkez jét állítja, az nem mondja ki pontosan az igazat, mert szolgálati lakás lesz, de lakás nem. Kifogásolja, hogy Ficsór Bálint képvisel úr nem hallatta a hangját akkor, amikor a PANNON GSM beruházásáról, illetve közérdek kötelezettség-vállalásának hiányáról volt szó. Csuka Attila kijelenti, hogy egy ekkora beruházásnál nemcsak fizikusok és kutatók számára lesznek munkahelyek. Elek Sándor emlékezteti Ficsór Bálint képvisel urat, hogy ezt az egykor állami tulajdont 1992-ben mentették át magántulajdonba és akkor a terület átmin sítéséért 32 ha területet kapott Törökbálint közérdek kötelezettség-vállalásként. Dr. Somogyvári Gyula azt kéri, hogy a vita során válasszák külön a Szabályozási Tervvel kapcsolatos kérdéseket és az ellentételezés kérdését. Mint azt Polgármester úr elmondta, a Szabályozási Tervvel kapcsolatban egyezségre jutottak a beruházóval, ezért arra kéri a beruházó képvisel jét: nyilatkozzon arról, hogy mit akarnak még tenni. Keller László kijelenti, hogy akikkel F építész Asszony társaságában tárgyalt, azok közül senki sincs jelen az ülésen. Arra kéri Nánay Éva F építész Asszonyt, hogy a Szabályozási Tervvel, eljárási renddel és a törvényesség kérdésével kapcsolatos felvetésekre reagáljon szakmai szempontból. Nánay Éva reagálni kíván arra a felvetésre, amely szerint a Szerkezeti Terv módosítása és a Szabályozási Terv nem függ össze. Kijelenti, hogy ez a két kérdés összefügg, olyannyira, hogy a Szerkezeti Terv és az abban meghatározott m szaki fejlesztések jelentik az alapot és a Szabályozási Terv ezekre az alapokra készül. A Szerkezeti Tervet határozattal kell elfogadni, a Szabályozási Tervet pedig rendelettel. A két terv összefüggésére és szétválaszthatóságára jó példa a f város, ahol a Szerkezeti Terv módosítása a f város hatáskörébe tartozik, a Szabályozási Terv elfogadása pedig a kerület hatásköre, de a kerület mindaddig nem tudja elfogadni a Szabályozási Tervet, amíg a f város a Szerkezeti Tervet nem módosítja. Amikor egy-egy Szabályozási Terv kapcsán a Szerkezeti Terv módosításáról van szó, minden az adott Szabályozási Terv területére vonatkozik a Szerkezeti Terv módosítása. Így volt ez az Égettvölgy esetében is és ez teljesen szabályos volt, de az egy formai hiba volt, hogy a Szerkezeti Terv módosítása külön határozattal nem történt meg, amikor elfogadták a Szabályozási Tervet. Ezt a formai hibát a Képvisel -testület következ ülésén korrigálta. Az M0-val és a biatorbágyi területtel kapcsolatban idézi a 4. (9) bekezdését, amely szerint a Tó-park területén útcsatlakozás, kapubehajtó az M0 autópályáról nem létesíthet, az autópályával szomszédos telkek megközelítése az M0-tól függetlenül kialakítandó, bels kiszolgáló utakról lehetséges. A Szabályozási Terv is egyértelm en jelzi, hogy az M0-ról nem nyitható kapubehajtó, tehát a Tó-park egész területe csak a kiszabályozott úton és a településen keresztül közelíthet meg. Keller László kijelenti, hogy ezek egyértelm szakmai érvek. Csuka Attila megállapítja, hogy F építész Asszony két hónappal ezel tt ezzel teljesen ellentétes véleményt fogalmazott meg, amikor úgy nyilatkozott, hogy a Szabályozási Tervet elfogadhatják, mert a Szerkezeti Terv és a Szabályozási Terv nem érinti egymást. Mintegy 3-4 hónapja vár arra, hogy pontos választ kapjon az állítólagos törvénytelenségek helyére, megjelölésére, de ez a mai napig sem történt meg.

5 Keller László kijelenti, hogy a mai ülésen is több alkalommal megjelölte ezeket a törvénytelenségeket, F építész Asszony is err l beszélt. Dr. Somogyvári Gyula véleménye szerint aki cége képviseletében megjelenik egy ilyen tárgyaláson, az ismeri az el tárgyaláson elhangzottakat, ezért nem fogadja el Polgármester úr válaszát. Keller László hangsúlyozza, hogy amennyiben valaki szót kér, nincs akadálya annak, hogy elmondja gondolatait, csupán azt jelezte, hogy a teremben senki nincs azok közül, akikkel korábban tárgyalt. Nánay Éva reagálni kíván Csuka Attila képvisel úr megjegyzésére, amely szerint iménti véleménye ellentétes a korábbiakban elmondottakkal. Korábban arról volt szó, hogy a Szerkezeti Terv és a Szabályozási Terv szétválasztható-e és ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy szétválaszthatók és a kett külön-külön is elfogadható. Erre említette példának a f város esetét. Azt viszont soha nem állította, hogy ez a két terv egymás nélkül is elfogadható. Keller László a pontosítás kedvéért megjegyzi: a Szabályozási Tervhez nem volt megfelel Szerkezeti Terv, amikor a Szabályozási Tervet elfogadták. Pekk József megjegyzi, hogy a területi f építész augusztus 3-i levelében nem találja megfelel en a Szabályozási Tervet, miközben ugyan szeptember 14-i levelében megfelel nek min síti azt. A közérdek kötelezettség-vállalással kapcsolatban megjegyzi, hogy az utóbbi id ben azoktól kértek 10 % körüli közérdek kötelezettség-vállalást, akiknek a területét átmin sítették, de ez más eset. Ha itt egy beruházás kapcsán kérnek közérdek kötelezettség-vállalást, akkor a magánszemélyt l is kérhetnek majd az építési engedély kiadása fejében. Keller László megjegyzi, hogy a képvisel k egyre jobban gondolkodnak a befektet k fejével. Fürész János kijelenti, hogy mindeddig egyetlen olyan konkrét felméréssel sem találkozott, amelyben a beruházó munkahely létesítését ígérte volna. Mint azt Csuka Attila képvisel úr mondta, a beruházás 15 évig fog tartani. A 7., 8., 9. és 10. körzet 15 évig fogja viselni ennek a beruházásnak minden terhét! A község lakossága nevében tiltakozik az ilyen ellentételezés ellen. Csuka Attila hangsúlyozza, hogy az építkezés nem a község területén fog zajlani, mert a beruházást a feltáró utak megépítésével kell kezdeni. Ami a munkahelyek számával kapcsolatos észrevételt illeti, azt tanácsolja Fürész János képvisel úrnak: forduljon frakciótársához, Gáldi György képvisel úrhoz, mert Gáldi képvisel úr számolta ki ezt az adatot a PB ülésén. Keller László felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét F építész Asszony hozzászólására, amelyben pontosan idézte a rendelet szövegét. Kijelenti, hogy a rendeletet abban az esetben sem fogja aláírni, ha azt a Képvisel -testület elfogadja. Csuka Attila hangsúlyozza, hogy idegen közigazgatási területre nem fogalmazhatnak meg határozatot.

6 Keller László kijelenti, hogy a Szabályozási Tervr l szóló rendeletet a Képvisel -testület abban a tudatban fogadta el, hogy azt hitték: biatorbágyi területen valósulhat meg az M0 gyorsforgalmi úthálózat csatlakozása. Ezt most kiemelik a rendeletb l, de nincs más alternatív javaslat, csak az, amit F építész Asszony ismertetett és ez Törökbálintra nézve tragikus. Természetesen a Szabályozási Terv vitája során meg lehet majd fogalmazni más javaslatot is, de ha most hatályban tartják a határozat 1.) pontját, akkor azzal értenek egyet, hogy a feltárás Törökbálint területér l történik, a belterületr l. Csuka Attila ismételten hangsúlyozza, hogy a területre érvényes építési engedély van, nincs módosítási lehet ség. Keller László véleménye szerint nem a fejlesztést utasítja el az, aki most aggályainak ad hangot, csupán megfontolt fejlesztést szeretne. Aki így tesz, az nem vállalkozás-ellenes, hanem megfontolt vállalkozás-telepítésben érdekelt, amely a település érdekét is szem el tt tartja, nemcsak a befektet ét. Ami az ipar zési adóból származó bevételt illeti, a befektet részér l is megfogalmazódott, hogy kicsi a valószín sége annak, hogy ebb l a beruházásból 2010-ig jelent sebb ipar zési adó bevételre tegyen szert a település. Az elhangzott vita alapján az a véleménye, hogy mindhárom kezdeményezése megalapozott és abban az esetben, ha a Képvisel -testület nem vonja vissza korábbi döntését, érdemben akkor sem történik semmi lényeges. A törvényes eljárást végig kell csinálni, a Szabályozási Tervet a Képvisel testület elé kell hozni, a közérdek kötelezettség-vállalásról tárgyalni kell, tehát a döntés hatályban hagyásával csupán bizonytalan helyzetet teremtenek. Mindezek alapján azt a határozati javaslatot terjeszti a Képvisel -testület elé, amely szerint a január 25-én Csuka Attila képvisel önálló indítványa kapcsán hozott 24/2007. (I. 25.) ÖK számú határozatot ne tartsák fenn. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 14 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 4 Ellene: 10 Tartózkodás: 2 Távollev k: Géczy Krisztián, Dr. Szedlay Gyöngyi, Vokány Erika, Gyarmati Mihály 33/2007. (II. 6.) ÖK: A Képvisel -testület 4 igen 10 nem szavazattal (4 távollev mellett) elutasította a Polgármester javaslatát, mely szerint a január 25-én Csuka Attila képvisel önálló indítványa kapcsán hozott 24/2007. (I. 25.) ÖK számú határozatát ne tartsa fenn. Határid : Felel s:

7 Keller László bejelenti, hogy ezek után a Közigazgatási Hivatalhoz fog fordulni. Megállapítja, hogy a Képvisel -testület rendkívüli ülésén több tárgyalásra váró napirend nincs, ezért a Képvisel -testület rendkívüli ülését berekeszti. A jegyz könyv lezárva február 6-án, 17,50 órakor. k.m.f. Keller László polgármester Dorka Ágnes jegyz

22.) Napirend: Önálló képvisel i indítványok Csuka Attila Tó-parkkal kapcsolatos javaslata

22.) Napirend: Önálló képvisel i indítványok Csuka Attila Tó-parkkal kapcsolatos javaslata 22.) Napirend: Önálló képvisel i indítványok Csuka Attila Tó-parkkal kapcsolatos javaslata Csuka Attila röviden összefoglalja az el zményeket. A tavalyi év során hosszas munkával megalkották a Tó-park

Részletesebben

4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve

4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve 4.) Napirend: A Tó-park Szabályozási Terve Turai István tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a Szabályozási Tervet a TTKB és a JÜB tárgyalta. A JÜB elfogadásra, míg a TTKB elutasításra javasolta

Részletesebben

11.) Napirend: Fejlesztési célú hitel felvételéhez közbeszerzési pályázat kiírása

11.) Napirend: Fejlesztési célú hitel felvételéhez közbeszerzési pályázat kiírása 11.) Napirend: Fejlesztési célú hitel felvételéhez közbeszerzési pályázat kiírása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a BFB, a JÜB, valamint a PGB tárgyalta.

Részletesebben

18.) Napirend: Géczy Krisztián önálló képvisel i indítványa. Törökbálint játszótér program

18.) Napirend: Géczy Krisztián önálló képvisel i indítványa. Törökbálint játszótér program 18.) Napirend: Géczy Krisztián önálló képvisel i indítványa. Törökbálint játszótér program Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a BFB, valamint az OKSB tárgyalta.

Részletesebben

10.) Napirend: A civil szervezetek és alapítványok 2006. évi támogatása

10.) Napirend: A civil szervezetek és alapítványok 2006. évi támogatása 10.) Napirend: A civil szervezetek és alapítványok 2006. évi támogatása Turai István tájékoztatja a Képviselő-testület tagjait, hogy az előterjesztést a PB tárgyalta. Felkéri Gáldi György képviselő urat,

Részletesebben

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz Törökbálint Város Önkormányzata J e g y z k ö n y v Amely készült Törökbálint Város Önkormányzatának 2007. augusztus 30-án megtartott képvisel-testületi ülésén, a Munkácsy Mihály Mveldési Ház tanácskozótermében.

Részletesebben

1.) Az új Polgármesteri Hivatal megvalósítására tervpályázat kiírása

1.) Az új Polgármesteri Hivatal megvalósítására tervpályázat kiírása 1.) Az új Polgármesteri Hivatal megvalósítására tervpályázat kiírása Keller László elmondja, hogy ez egy olyan napirend, amelyet a testület egyszer már döntéssel lezárt. Az SZMSZ szerint tehát arról kell

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzata. Jóléti és Ügyrendi Bizottságának február 18-án (szerdán) órai kezdettel megtartott

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzata. Jóléti és Ügyrendi Bizottságának február 18-án (szerdán) órai kezdettel megtartott J E G Y Z K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. február 18-án (szerdán) 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésér l 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Készült Szirák Község Önkormányzatának Képvisel -testületének 2013.február 27.-én megtartott rendkívüli ülésén.

JEGYZ KÖNYV. Készült Szirák Község Önkormányzatának Képvisel -testületének 2013.február 27.-én megtartott rendkívüli ülésén. JEGYZ KÖNYV Készült Szirák Község Önkormányzatának Képvisel -testületének 2013.február 27.-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak : Kómár Jánosné polgármester Baranyi Gusztáv képvisel Cselovszki

Részletesebben

16.) Napirend: Tájékoztatók, beszámolók, egyebek

16.) Napirend: Tájékoztatók, beszámolók, egyebek 16.) Napirend: Tájékoztatók, beszámolók, egyebek Keller László tájékoztatni kívánja a Képvisel -testület tagjait az alakuló ülés óta eltelt id ben végzett munkáról. Elmondja, hogy az alakuló Képvisel -testületi

Részletesebben

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata. J e g y z k ö n y v

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata. J e g y z k ö n y v Törökbálint Nagyközség Önkormányzata J e g y z k ö n y v Amely készült Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának 2006. december 22-én megtartott képvisel-testületi ülésén, az Alsóerdsor utcai pálya öltözépületének

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

29.) Napirend: Közterület-felügyelet létrehozásával kapcsolatos feladatok

29.) Napirend: Közterület-felügyelet létrehozásával kapcsolatos feladatok 29.) Napirend: Közterület-felügyelet létrehozásával kapcsolatos feladatok Keller László felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét, hogy egyel re a rendeletet fogadták el. Az el terjesztést a JÜB,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

19.) Napirend: Zöldhulladék-kezeléssel kapcsolatos feladatok

19.) Napirend: Zöldhulladék-kezeléssel kapcsolatos feladatok 19.) Napirend: Zöldhulladék-kezeléssel kapcsolatos feladatok Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a témával kapcsolatban újabb kiegészítés nincs, egy kiegészít levél került kiosztásra,

Részletesebben

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása

23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása 23.) Napirend: Kritikus forgalmi helyzetek áttekintése, feladatok meghatározása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a TFKB tárgyalta. Felkéri Gyarmati Mihály

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság Közgyűlése 3/2005 Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2005. november 7-én de. 11.00 órai kezdettel

Részletesebben

23. Csuka Attila képvisel interpellációja az önkormányzat jogi képviseletének ellátásával kapcsolatban

23. Csuka Attila képvisel interpellációja az önkormányzat jogi képviseletének ellátásával kapcsolatban 23. Csuka Attila képvisel interpellációja az önkormányzat jogi képviseletének ellátásával kapcsolatban Csuka Attila felolvassa interpellációját: Közpénzek a jogi képviselet körében. A képvisel testület

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzat. Képvisel -testületének július 22-én (kedden) 09:00 órai kezdettel megtartott

J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzat. Képvisel -testületének július 22-én (kedden) 09:00 órai kezdettel megtartott J E G Y Z K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képvisel -testületének 2014. július 22-én (kedden) 09:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésér l 1 Az ülés helye: Jelen vannak: Képvisel testületb l:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 09.23.-án megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. június 30-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése

14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése 14.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére kiírt közbeszerzési pályázat eredményhirdetése Keller László tájékoztatja a a Képvisel -testület tagjait, hogy a napirendet tárgyalta

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária

Részletesebben

Pék László, polgármester (Kékkút): Megállapítom, hogy Kékkút Képvisel -testülete határozatképes.

Pék László, polgármester (Kékkút): Megállapítom, hogy Kékkút Képvisel -testülete határozatképes. JEGYZ KÖNYV Készült: K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete, Kékkút Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2013. június 25-én 16: 00 órakor megtartott együttes testületi ülésér l. Az ülés

Részletesebben

16.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére vonatkozó közbeszerzés kiírása

16.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére vonatkozó közbeszerzés kiírása 16.) Napirend: A Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat m ködtetésére vonatkozó közbeszerzés kiírása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a JÜB, a PGB, valamint

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2015. január 20. napján az Önkormányzat hivatali épületében (8943

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 1/ 2016. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2016. január 28-án 18,00 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2012. május SO-i ülésére. Tárgy: Budapest, X. kerület, Kerepesi út - Pilisi utca - 40907/7 telek ÉK-i határa - Rákos-patak

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 18-án megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 18-án megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. november 18-án megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Sportpálya megközelítését

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. május 30. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30. napján 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és fogadja el a határozati javaslatot.

POLGÁRMESTERE. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és fogadja el a határozati javaslatot. 1 0 1 I C 1 0 BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Budapest, XVII. kerület, Pesti út - (1398004) hrsz-ú út - Gyergyószentmiklós u. - (1398007) hrsz-ú út által határolt terület

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 18-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló város településrendezési terveinek 2016. évi 1. számú módosítása

Részletesebben

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA Az el terjesztés címe, tárgya: Az el terjeszt megnevezése: Az el terjesztés Képvisel -testület általi tárgyalásának id pontja:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről

6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 27-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

Kúria Önkormányzati Tanácsának Köm.5020/2017/3. határozata

Kúria Önkormányzati Tanácsának Köm.5020/2017/3. határozata Hatály: 2017.XII.18. - Kúria Önkormányzati Tanácsának Köm.5020/2017/3. határozata Szabadkígyós Község Önkormányzat Képviselő-testülete törvényen alapuló jogalkotási kötelezettségének elmulasztásáról 1

Részletesebben

1.) a/ Napirend: Javaslat a Kalóz-tanya játszótér fejlesztésére

1.) a/ Napirend: Javaslat a Kalóz-tanya játszótér fejlesztésére 1.) a/ Napirend: Javaslat a Kalóz-tanya játszótér fejlesztésére Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a BFB, a JÜB, az OKSB, a PGB, valamint a SZEB tárgyalta.

Részletesebben

Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV

Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. május 11-én 11:15 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről. Helye: Kékkút

Részletesebben

29.) Napirend: Anna-hegy M0 melletti terület ivóvíz és szennyvízcsatorna létesítés költségkalkulációjának bemutatása

29.) Napirend: Anna-hegy M0 melletti terület ivóvíz és szennyvízcsatorna létesítés költségkalkulációjának bemutatása 29.) Napirend: Anna-hegy M0 melletti terület ivóvíz és szennyvízcsatorna létesítés költségkalkulációjának bemutatása Turai István tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést a BFB,

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK JEGYZŐKÖNYV

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK JEGYZŐKÖNYV PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám:150/2011. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL MARADT: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL: Paloznak Község Önkormányzat

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz

J e g y z k ö n y v. Tanácskozási joggal jelen van: Dorka Ágnes jegyz, Schliesshahn Henrikné aljegyz Törökbálint Nagyközség Önkormányzata J e g y z k ö n y v Amely készült Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának 2007. április 26-án megtartott képvisel-testületi ülésén, a Munkácsy Mihály Mveldési Ház tanácskozótermében.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2012. január 13-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2012. január 13-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 1/2012. Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2012. január 13-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyz könyve Napirend: A polgármester beszámolója

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. október 25-én megtartott üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Cseh János

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 01-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 01-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 158-6/2014/ÁBR. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 01-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése 34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése Keller László kéri a Képvisel -testület tagjainak a beszámolóval kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Rothauszky

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 27. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Benke Marcell alpolgármester,

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. szeptember 21-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ A 2010. május és június

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 207/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. november 22-i ülésére Tárgy: Dél-pesti Centrum Kórház beruházásával összefüggésben

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

4.) Napirend: A Településszerkezeti Terv aktualizálása

4.) Napirend: A Településszerkezeti Terv aktualizálása 4.) Napirend: A Településszerkezeti Terv aktualizálása Keller László el terjeszt ként tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a bizottságon elhangzott észrevételek alapján a f építész egy feljegyzést

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2/ 2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2017. január 26-án 18,05 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Az ülés kezdete:19.o5.h. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Soós Zsoltné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárrétudvari Közös Önkormányzati Hivatal /Kossuth u. 72./ hivatali helyiségében 2014. január 13-án, Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Tankó Károly polgármester

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Tankó Károly polgármester Jegyzőkönyv Készült: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én 17.00 órakor kezdődő, rendkívüli nyilvános ülésén, a Körjegyzőség Csabdi Kirendeltségének Hivatal hivatalos helyiségében,

Részletesebben

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása

2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása 2.) Napirend: A Szociális rendelet megalkotása Keller László el terjeszt ként tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a rendeletet második olvasatban tárgyalják, miután a bizottsági ülésekre kézhez

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A évi július hónap 17. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A évi július hónap 17. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYVE A 2013. évi július hónap 17. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésr l JEGYZ KÖNYV Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. december 21-i ülésére Iktató szám: 281/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: IX. kerület VÁGÓHÍD UTCA ÉS

Részletesebben

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Falubarát Győrújbarát Egyesület Alapszabálya

Falubarát Győrújbarát Egyesület Alapszabálya Falubarát Győrújbarát Egyesület Alapszabálya A Falubarát Győrújbarát Egyesület alapító tagjai, a 2006. június 26. napján megtartott alakuló gyűlés 1/2006. számú határozata alapján az egyesület alapszabályát

Részletesebben

REGIOPLAN HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 31-i rendkívüli ülésére Minősített többség Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletet

Részletesebben

22.) Napirend: Civil szervezetek pályázatainak elbírálása

22.) Napirend: Civil szervezetek pályázatainak elbírálása 22.) Napirend: Civil szervezetek pályázatainak elbírálása Keller László felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét, hogy rendkívül fontos az, hogy a mai nap döntésre jussanak, mert a civil szervezetek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről.

JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. Időpontja: 2013. augusztus 22. 19:20 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.

Részletesebben

12.) Napirend:Szociálisan hátrányos helyzet középiskolai és fels fokú képzésben résztvev tanulók ösztönz támogatása

12.) Napirend:Szociálisan hátrányos helyzet középiskolai és fels fokú képzésben résztvev tanulók ösztönz támogatása 12.) Napirend:Szociálisan hátrányos helyzet középiskolai és fels fokú képzésben résztvev tanulók ösztönz támogatása Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést az OKSB,

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. szeptember 20-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzata

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzata 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67., : 96/ , Fax: 96/ ,

Gönyű Község Önkormányzata 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67., : 96/ , Fax: 96/ , Szám: 186-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. december 16-án 17 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében tartott, nyílt üléséről. Jelen vannak: Major Gábor polgármester Hécz

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület négy igen szavazattal az alábbi napirendeket fogadta el:

Jegyzőkönyv. A képviselő testület négy igen szavazattal az alábbi napirendeket fogadta el: Jegyzőkönyv Tárgy: Gyöngyössolymos Közös Önkormányzati Hivatal képviselő testületének 2013.április 30. 18.00 kor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal irodájában, Gyöngyössolymos,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. február 27-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. február 27-én megtartott üléséről Iktatószám: 235-3/2009. J e g y z ő k ö n y v Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 27-én megtartott üléséről Határozatok: 3 db Rendeletek: 3 db Kisgörbő Községi Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 93-98. /2016.(XI.10.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Tárgy: Szentes Város Helyi Építési Szabályzata

Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Tárgy: Szentes Város Helyi Építési Szabályzata Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ikt. sz.: E-807-4/2008. Témafelelős: Juhász Márta, Czirokné Tárgy: Szentes Város Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 117/2017.(XI.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

Úny Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Úny Község Önkormányzata Képviselı-testülete Úny Község Önkormányzata Képviselı-testülete 2528 Úny, Kossuth Lajos u. 2. Tel.: 33/508-800 Fax: 33/508-801 Email: info@uny.hu ================================================================== 13/2009.

Részletesebben

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/20-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 3-án, 18:00 órai

Részletesebben

Képviselő- testületének április 9-én 18:30 órakor. rendkívüli ülésének. Jegyzőkönyve

Képviselő- testületének április 9-én 18:30 órakor. rendkívüli ülésének. Jegyzőkönyve Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő- testületének 2014. április 9-én 18:30 órakor megtartott rendkívüli ülésének Jegyzőkönyve 72/2014. (IV. 09.) számú határozata a jegyzőkönyv hitelesítőkről 73/2014.

Részletesebben

n o v e m b e r 3 - á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

n o v e m b e r 3 - á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben