A Kuffner család szerepe Diószeg és környéke iparosodásában

Átírás

1 Pokreis Hildegarda A Kuffner család szerepe Diószeg és környéke iparosodásában Az Osztrák-Magyar Monarchia országai ipari fejlettség szempontjából nagyon is eltérő színvonalon álltak. Az 1851-ben bevezetett közös vámterület, a kiegyezést követő önállósulás, a céhek megszüntetését tárgyaló, 1872-ben kiadott törvény, valamint az 1884-ben életbe lépett ipartörvény, a közeledést támogató intézkedések, a vasúthálózat kiépítése, a kedvezményes vasúti díjszabás, az állami szubvenciók, az adókedvezmények 1 és nem utolsósorban a közös pénznem bevezetése (1892-ben az aranyalapra helyezett korona) hozzájárult az ipari forradalom ügyének előremozdításához. A hazai versenyképes ipar kialakulása és további fejlesztése azonban sokkal több beruházást igényelt, mint amellyel a hazai tőkepiac rendelkezett, ezért a magyar ipar terjeszkedésének mértéke az 1870-es évek végén egyenes arányban állt az osztrák tőke beáramlásával. Az iparosítás folyamata Magyarországon a cseh és az osztrák ipar fejlettsége miatt szorosan összefüggött az élelmiszeripar kiépítésével, amelynek feltétele volt a megfelelő nyersanyagbázis kialakítása. Az élelmiszeripar ugyanis a mezőgazdasági termékek feldolgozásával foglalkozik, mint pl. a malomipar, a cukor- és szeszgyárak stb. Az élelmiszeripar egyik ágazata, ahol a kiegyezés utáni korszakot követően tanúi lehettünk az intenzív nagyipari termelésnek és a velejáró tőkefelhalmozódásnak, a cukoripar volt. A cukoripari termelés szorosan összefüggött a külföldön is érvényben levő cukoradótörvényekkel. Az évi cukoradóreform a termelt cukorra kimért termékadó helyett ismét a répaadót léptette érvénybe, azaz a cukor helyett a répát adóztatták meg. A törvények a tényleges és a feltételezett répamennyiséget feltételezett hozadékkal terhelték, e szerint állapították meg a visszatérítés mértékét, amelynek összege viszont jóval magasabb volt a ténylegesen megfizetett adóénál, tehát a gyártó aránylag nagy nyereségre tett szert. Magyarország gyárai azonban - tekintettel a hazai cukorrépa kisebb cukortartalmára és a gyárak alacsony színvonalú műszaki berendezésére - a cseh, a morva és a sziléziai gyárakkal szemben nem állhatták a versenyt. Az 1870-es években a cukorpiacon túltermelés mutatkozott, amelyet az 1873-ban beállott kereskedelmi válság tetézett. A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara januári jelentése szerint az 1873-ban fennállott 26 cukorgyár közül 13 részben abbahagyta az üzemeltetést, részben közel került a csődhöz, 2 viszont a feldolgozott répa mennyisége egyre növekedett. A legnagyobb cukorgyárak, a diószegi és a nagysurányi külön-külön az évi összes répamennyiség 1/6-át dolgozták fel ben a cukor ára a világpiacon annyira leesett, hogy a korabeli mezőgazdasági szaklapok az évi cukorrépatermést a gazdáknak takarmányozásra ajánlották. 3 A répacukorgyártás a 19. század vége felé azonban mégiscsak jobb napokra virradt. Az ban kiadott XXIII. tc. új cukoradót vezetett be. Az új adótörvény a kész árut - a cukrot - terhelte meg adóval, így megszűnt a hazai gyártók hátránya, amely a cukorrépa kisebb cukortartalmából származott. A raktáron tárolt cukrot sem volt kénytelen a gyártó akár előnytelen áron is minél gyorsabban eladni. 1 Bizonyos üzemek az 1881-ben kiadott LXIV. tc. értelmében 1895-ig adómentességet élveztek. 2 SZEMZŐ, Földmívelési Erdekeink,

2 A Mátyásföld területén már a kiegyezést megelőző korszakban is működtek cukorgyárak. Igaz, hogy még csak kísérleti szinten, de Nagyfödémesen működött az ország első cukorgyára, melyet Lacsny Miklós 1830-ban alapított. A kezdeti fellendülés azonban nem tartott sokáig, a gyár 1842-ben meg is szűnt. A termelést a belga Dubois és a francia Imhoff vezette. A gyárépület romjai a mai napig megtalálhatók a községben. Ezt követően 1845-ben Szeredben is alakult egy cukorgyár. A 19. század végéig a mai Szlovákia nyugati részén már 6 cukorgyár (Magyarfalu, Nagyszombat, Diószeg, Nagysurány, Oroszka és Tavarnok) működött. A történelmi Magyarországon ugyanakkor összesen 20 cukorgyárat tartottak nyilván. Ez a szám 1913-ig Magyarországon elérte a 30-at. Mátyusföld területén 1945-ig két számottevő cukorgyár működött, az egyik Magyardiószegen, a másik Szeredben. A cukorgyárak a legnagyobb üzemek közé tartoztak. Ebben az iparágban nem létezett és nem is létezhetett kisüzem, tekintettel a gyártási eljárások, a technikai berendezés, felszerelés igényességére. A nyereség aránya, a termelékenység szintje ugyanis elsősorban a termék eladhatóságától, az éves beruházásoktól és az azt követő karbantartástól függött. A különféle adalékanyagok, a szén, a mészkő, a bőséges víz- és energiaellátás szempontja sem volt elhanyagolható, ezért a kisüzemi gyártás eleve kizárt dolog volt. A termelés a malomiparhoz hasonlóan a cukoriparban is a külföldi piactól függött. A gyárosok az exportált cukor mennyisége után ún. titkos " állami jutalékban részesültek, így nem csoda, ha a magyarországi éves termelés több mint 1/3-a külföldre irányult. A cukoripar ígéretes fejlődését megszakította az 1902-ben elfogadott brüsszeli konvenció, mely leállította az állami segélyek folyósítását. A cukorgyártásban így pangás állt be, egészen 1910-ig, amikor újra fellendült a cukor iránti kereslet. Ez az iparágazat mindig is az osztrák és a magyar vállalkozók és beruházók érdekkörébe tartozott. A viszonylag magas bevételek, állami prémiumok nem kerülték el a bankok figyelmét sem. A 19. század végéig hamarosan csaknem mindegyik cukorgyárba betársultak a magyar és az osztrák pénzintézetek. A történelmi Magyarország egyik legjelentősebb cukorgyára, a Diószegi Cukorgyár Rt ben alakult, alapítói a dél-morvaországi Kuffner és Gutmann család tagjai voltak. A család gazdag hagyományokkal és bő tapasztalatokkal rendelkezett e téren ben Kuffner Jakab és Hermán Bfeclavban (Lundenburgban) alapította meg az első családi cukorgyárat, 1500 q cukorrépát dolgoztak fel itt naponta. A cukorgyár mellett szeszgyár és élesztőgyár is működött, ahol 1892-ig folyt a termelés ben Kuffner Hermán újabb cukorgyárat vásárolt Podivínban, így a család kezében összpontosult a dél-morvaországi cukorrépatermés felvásárlása és feldolgozása. Nem csoda tehát, hogy a család egyik sarja, Kuffner Károly is hü maradt a családi hagyományokhoz, csak éppen működésének helyéül a mai délnyugat-szlovákiai községet, Magyardiószeget választotta, amely a történelmi Magyarország területén, Pozsonytól kb. 45 km-re található, mai hivatalos neve Sládkovicovo. Talán ezért is esett a vállalkozó család választása erre a községre, mert termékeny síkság övezte, és ráadásul a közvetlen közelében tiszta, bővizű folyócska volt található ben a lundenburgi Kuffner és a bécsi Gutmann család tagjai a helyi földesúrtól, Zichy Ferenc gróftól 20 hold földterületet vásároltak a Dudvág folyó közelében. A következő évben, 1868-ban beindult a termelés, a kampány 160 napig tartott, kb tonna cukorrépából 7291 tonna cukrot gyártottak. A magyardiószegi gyár felvirágoztatása Kuffner Károly nevéhez fűződik, aki 1869-ben érkezett Magyardiószegre és majd fél évszázadig itt is maradt. Vezetése alatt a gyár Magyarország egyik legfejlettebb üzemévé vált, ő volt az ipartelep lelke. Kuffner Károly zsidó családból származott. Édesapja, Kuffner Jakab Bfeclavban köztiszteletben álló nagyvállalkozó volt. A család vezetékneve újkori eredetű, a Kuffner nevet az eredeti Koppl helyett csak II. József

3 pátense alapján vették fel, mely kimondta, hogy a zsidó családok németes hangzású vezetéknevet használjanak. Édesanyja, Hamburger Netti prostejovi származású zsidó lány volt. A házasságból 9 gyermek, 7 lány és 2 fiú született. Károly július 25-én látta meg a napvilágot. Tanulmányait a bécsi műegyetemen és a mosonmagyaróvári gazdasági főiskolán végezte, ahol viszonylag gyorsan elsajátította a nyelvet. Kuffner Károly esetében az iskolában szerzett elméleti ismeretek szerencsés módon keveredtek a gyakorlati élet tapasztalaival. Fiatalos lendülettel nagyon sok olyan gyártási eljárást vezetett be, melyek alkalmazása más cukorgyárban is általánossá vált. A cukorgyárak műszaki fejlettségének mércéje a diffúziós készülék, 4 amelynek teljesítőképessége mérvadó volt a kitermelt cukor mennyisége szempontjából. A Felvidéken csak a tapolcsányi és az aranyosmaróti cukorgyár rendelkezett ilyen készülékkel, a diószegi gyárban 1874-ben szereltette ezt fel Kuffner Károly mint újdonsült gyáros ben Kurzwill Jánossal közösen szabadalmaztattak egy találmányt, a szállítóhevedert, mellyel a cukorrépát szállították a feldolgozás színhelyére. Az 1890-es évek elején Kuffner Károly egy újfajta szűrőberendezést fejlesztett ki, melynek segítségével a nyers szirupból kiszűrték a kristályosítást akadályozó rostokat. Mivel 1871-ben egy tűzvész elpusztította a gyárépületet és az áruval megrakott raktárakat, 1873-ban megszervezte a gyári önkéntes tűzoltó testületet, melynek tiszteletbeli elnöke és egyben védnöke is volt. A községben ekkor még nem létezett tűzoltó testület, így szükség esetén a gyáriakat hívták ki, ha úgymond a piros kakas kukorékolt a háztetőn. A tűzvész után a felújítási munkálatok 2 évet vettek igénybe. I. Ferenc József császár 1908-ban, a testület fennállásának 25. évfordulója alkalmából munkásságukat elismerve arany érdemrendet adományozott nekik. Kuffner Károly mindig nyitott volt a műszaki újdonságok iránt ban elsőként bevezettette a telefonhálózatot a gyárba, amelynek 8 melléke volt. A fejlett, modern ipartelephez cukorfinomító, műmalom, terjedelmes gazdaság ( hold) is tartozott. A gazdaságokban főleg cukorrépát (350 magyar holdon), borsót (600 magyar holdon) termesztettek, az állattenyésztés terén főleg a marhahizlalással foglalkoztak. A cukorgyári gazdaságokban Kuffner Károly szintén úttörőmunkát végzett. Az egyes ipartelepeket és majorságokat, melyek a központi teleptől 5-20 km távolságra voltak, lóvontatású keskenynyomtávú iparvasút kötötte öszsze. Tekintettel a 19. századbeli viszonyokra, amikor a legfőbb szállítási eszköz a szekér volt, ez a kisvasút nagyban megkönnyítette a kitermelt cukorrépa, gabona- és takarmányféleségek betakarítását. A későbbiekben, amikor a karbantartása egyre nagyobb beruházásokat igényelt, ez a tétel a részvényesek egyik neurotikus pontjává vált. A részvénytársaság a cukorgyártáson kívül növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozott. Minthogy a cukorgyártás egyik alapvető követelménye a megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyagok minél olcsóbb beszerzése volt, a részvényesek figyelme érthető módon elsősorban a cukorrépa, és csak másodsorban a takarmánynövények, a gabonafélék kitermelésére irányult. A mezőgazdaság terén Kuffner Károly legnagyobb érdeme a helyi magnemesítő intézet létesítése volt, melyet 1870-ben kezdtek kiépíteni. Mint jó gazdász arra törekedett, hogy önellátó legyen minden téren, a répamagtermeléstől a cukorrépa vetéséig, a betakarítástól egészen a feldolgozásig. A magnemesítő állomáson a korszak legjobb szakemberei foglalkoztak a cukorrépa, a búza, a kukorica kiváló fajtáinak előállításával, nemesítésével. A környéken vetett búzafajták keresztezésével olyan új gabonafajtákat nemesítettek ki, mint pl. a diószegi óriás búza, mely aztán meghódította jóformán az egész Magyarországot és a környékbeli országokat is. Az új Diffúziónak nevezzük azt a jelenséget, melynek folyamán a feloldott folyadékok és gázok egymással keveredve homogén oldatot alkotnak.

4 búzafajtával egyidejűleg (1912-ben) megszületett a különösen nagy magvú Florentin kukoricafajta is. A cukorrépamag termelésére fokozott gondot fordítottak, s nem egy esetben a társaság szorosan együttműködött más szakemberekkel is, akik megfigyeléseket végeztek a répaültetvényeken, és egyúttal a különféle állati kártevők elleni védekezéssel kapcsolatban is hasznos tanácsokat adtak. Az itt kitermelt cukorrépamag aránylag kisebb súlyú, kb. 300 g-os répát adott, de ennek a répának jóval magasabb (18%) volt a cukortartalma, mint a szokványos fajtáké. Jó gazdász lévén, az ismereteit nem tartotta meg csak magának, élő bemutatóval egybekötött előadásokat rendezett a nyilvánosságnak, a közönséget általában végigvezette a gyári gazdaságokon is. A diószegi mintagazdaság hírneve eljutott a nagyvilágba, számos vendég ellátogatott Diószegre, többek között pl ben Abesszínia hercege. Belay herceg európai tanulmánykörútja során az európai gazdálkodási módszereket tanulmányozta, így udvartartásával nem kerülték el a diószegi cukorgyárat és a hozzá tartozó gazdaságokat. A herceget március 8-án fogadta Kuffher Károly és a gyár igazgatója, Jacques Brichta. A vendégek először a galántai marhahizlaldába látogattak, majd megtekintették a mezőgazdasági munkagépek kiállítását a cukorgyár udvarán. A legnagyobb sikert a diószegi speciális gőzgép aratta, melyet drótkötélen vontattak. A cukorgyári gazdaságban 5 az országban elsőként alkalmaztak a mezőgazdasági termelésben olyan módszereket, amelyekkel másutt még csak kísérleteztek től rendszeresen műtrágyázták a termőföldeket a magasabb terméshozam elérése érdekében. Nyitottak voltak a technikai újdonságok iránt is, elsőként (1881-ben) alkalmazták a nagybirtokon a mélyszántásnál a gőzekét, 6 amely alkalmas volt a cséplésre is. A cukorrépamagot a híressé vált diószegi vetőgéppel vetették. 7 Az általánosan használt Kutzer-féle répamagvetőgépet Kuffher Károly egy nehezékkel tökéletesítette, és ezt a változatot hamarosan átvette a gépipar is, és a diószegi vetőgép márkanéven hozták forgalomba. Az így elvetett répamag egyenletesen és egy időben kelt ki, ami különösen fontos volt a megmunkálás és a betakarítás szempontjából. Ez a módszer ugyan biztosította az egyenletes kelést, viszont rendkívül munkaigényesnek bizonyult, de ennek ellenére szinte általánosan elterjedt. Az Európa-szerte híres diószegi módszerrel, amely egy hatéves főforgóból és bizonyos területeken négyes forgóból állt, több tankönyv és szakirodalom foglalkozott, külön tanulmányok is készültek róla. Kuffher Károly másik jelentős találmánya az univerzális répafeldolgozó gép volt, amelyet a motoros mezőgazdasági gépek 1913-ban Galántán megrendezett kiállításán mutattak be a nyilvánosság előtt. Kuffner Károly sikeresen hasznosította a mezőgazdasági termelés és a cukorgyártás során keletkezett hulladékokat is, így a répaszeleteket vagy a szalmát. Évente 5300 hizlalt fiatal bikát szállítottak külföldre, főleg a bécsi piacra és Angliába. A cukorgyártás másik melléktermékét, a melaszt 1870-ben létesült szeszgyárban hasznosították. Napi kitermelése 7 hektoliter szesz volt. A szeszt a cukorgyártás során keletkezett melléktermékből 8 és a cukorgyár gyümölcsösének feleslegéből égették. 5 A 19. század végén ide tartozott Magyar- és Németdiószeg, Ábrahám, Barakony, Dévényújfalu, Galánta, Gány, Hodi, Kajál, Kis- és Nagymácséd, Kosút, Majtény, Nagyfödémes, Pusztafödémes, Nagyszombat, Nebojsza, Nyék, Páld, Szered, Spáca, Tósnyárasd, Vágszerdahely, Vezekény és Vízkelet. 6 A gőzeke két kifeszített drótkötél között mozogva jóval nagyobb földterületet szántott fel a hagyományos módszernél, melynél az eke nem fordította meg olyan mélyen a szántóföldet. 7 CSERHÁTI - RÖSZLER, A cukorgyártás mellékterméke a melasz és a végszörp, amely még 50 % cukrot tartalmaz, de gazdaságosan már nem kristályosítható ki.

5 Ezt a Kuffner Károly által kidolgozott, az ipari gyártást a mezőgazdasági termeléssel egybekötő módszert mint kötelező tantárgyat bevezették a mosonmagyaróvári mezőgazdasági főiskolán is. A cukorgyáron kívül az ipartelephez tartozott még az 1912-ben létesített hengeres gőzmalom, napi teljesítőképessége 3 vagon gabona volt. A malmot Kuffner Károly felesége után nevezték el. Kuffner Károly tevékenysége nem csupán csak a gazdasági életre korlátozódott, közéleti munkássága is áldást hozott az egész környékre, munkát és kenyeret adott nemcsak a község, hanem a széles környék lakosságának. A cukorgyárban kezdetben csak 200 munkást alkalmaztak, vezetése alatt azonban az állandó alkalmazottak száma között mozgott, az idénymunkák alatt ez a szám megkétszereződött. Szinte már megtiszteltésnek számított, ha valaki a gyárban dolgozhatott. A gyári alkalmazottaknak a cukorgyár mellett külön lakótelepet építtetett takaros kertes családi házakkal, ahol a magasabb beosztású tisztviselők laktak. A tisztviselők gyerekei számára magániskolát rendezett be, ahol francia és német nyelvet is oktattak ben, amikor a községet árvíz fenyegette, személyesen is bekapcsolódott az életmentésbe, amiért a király elismerő oklevélben részesítette. A Kuffner család szívügyének tekintette a szegény sorsú gyerekek, falusi iskolák, tanítók segélyezését ben a magyardiószegi új iskola építését jelentős összeggel segélyezte, a cukorgyár gazdaságaiban éíő cselédek gyerekei számára pedig két iskolát tartott fenn saját költségén: fizette a tanítókat, lakást, fűtőanyagot biztosított. Az iskolák színvonaláról tanúskodik az a tény, hogy a kezdeti évek után már nemcsak a cselédség, hanem a környékbeli falvakban lakók gyermekei is odajártak, holott az ő szüleiknek már tandíjat is kellett fizetniük. A jótékonykodáson (tej- és ruházkodási akciók, cipőadományok, karácsonyi ajándékcsomagok) kívül a család hozzájárult az építészeti emlékek felújításához is, támogatták a hazai amatőr színjátszók csoportját és a környékbeli kulturális előadásokat. Kuffner Károly széles körű közéleti tevékenységet folytatott, aktívan bekapcsolódott több állami szintű szervezet, egyesület és intézmény munkájába is. Mint a Szlovákiai Cukorgyárosok Egyletének az elnöke Pozsonyban, a Csehszlovák Ipari Szövetségnek (Prága) alelnöke, a Cukorgyárosok Központi Egyletének (Prága) alelnöke, a Nagybirtokosok és Bérlők Mezőgazdasági Egyletének helyettes elnöke, a Pozsonyi Börze alelnöke, a Galántai Hitelbank elnöke, a Budapesti Sörgyár közigazgatási tanácsadója hatékonyan befolyásolta legfelsőbb szinten is az ipari termelés és a mezőgazdaság körül felmerülő problémákat. Munkásságának elismeréséül 1896-ban nemesi rangot kapott, a de Diószegh" előnévvel, és december 4-én megkapta a bárói címet is. A családi címer tervét a királyi címerfestő, Krahl Ernő készítette, és május 3-án hagyta jóvá a magyar királyi belügyminiszter ben újabb megtiszteltetés érte. A párizsi világkiállításon való részvételéért - ahol az egész Magyarországot képviselte -, királyi elismerésként arany érdemkeresztet kapott. A király nevében a kitüntetést Széli Kálmán miniszterelnök adta át. Kuffner Károly 37 éves korában nősült, választottja, Maria Franciska de Firmian bárónő volt, aki az olaszországi Corona Mezzé városból származott. A család határozott ellenzése dacára is (tekintettel a bárónő keresztény hitvallására) a fiatalok Bécsben kötöttek házasságot, a vőlegény feltételezhetően ekkor tért át keresztény hitre. A házasság megnyitotta előtte a legmagasabb körökbe is az utat, amit ki is használt. A családi hagyományok szerint a jól kiépített ipartelepet az egyetlen fiú, Raoul őrölte. A sokoldalúan művelt, világot látott fiatalember azonban inkább intellektuális beállítottságú volt. Második felesége, a hírneves lengyel festőnő, Tamara de Lempická hatására alig hét évvel apja halála után eladta a családi birtokot és külföldre költözött.

6 A család több évtizedes tevékenysége hathatósan hozzájárult Diószeg és könyéke iparosodásához, fejlődéséhez. Felhasznált irodalom CSERHÁTI - RÖSZLER, SZEMZŐ, Cserháti Sándor - ifj. Röszler Károly: A cukorrépára vonatkozó kísérletek 1905-ben. Budapest Szemző Béla: A cukorrépa-termesztés Magyarországon, Bp., A cukorgyár udvara

7 Báró Kuffner Károly Kuffner Raoul, a cukorbáró egyetlen fia

8 A Kuffner család kastélyának udvari látképe