Vörös milliárdosok. Lakatos Pál MAGYARORSZÁG AZ OLASZ ALVILÁGÉ LETT. A maffia újra felosztotta a világot

Átírás

1 Vörös milliárdosok Előszó 1990 tavasza. Feledhetetlen pillanatok. Megalakult az Antall-kormány, örömünnep az országban. Optimizmusunk az egekig ér, legyőztük, elkergettük a kommunistákat. Tudtuk, hogy nehéz esztendők várnak ránk, de megingathatatlanok voltunk hitünkben. A nehézségek azért vannak, hogy legyőzzük azokat. S mi biztosan legyőzzük, mondtuk. Történelmünk során, talán először, nem mi leszünk a vesztesek. Mondom, ezt hittük. Pedig ha tudtuk volna, amit azóta többé-kevésbé ismerünk már Ha tudtuk volna, hogy még 1990 előtt mások és máshol már régen döntöttek a sorsunkról. Döntöttek a szabadságunkról. Arról, hogy megint rabszolgák leszünk. A pénz és a rablók rabszolgái. Akkor, amikor mi még az utcákat jártuk nemzetiszínű zászlóval a kezünkben, amikor Erdély falvaiért tüntettünk, amikor egyre felszabadultabban ünnepeltük a mi március 15-énket, igen, akkor, a nyolcvanas évek közepén, a maffiavilág már felosztotta Kelet-Közép-Európát. A KGB, a Cosa Nostra, a szicíliai maffia már akkor döntött a keleti tömb 450 millió lakójának vagyonáról. Döntött arról, hogy elveszi tőlünk, amit magunkénak hittünk. Ehhez szövetségeseket keresett és persze talált is. Kirablásunkban partnerükké szegődött a volt MSZMP vezetőgárdája. Tíz év alatt húszezermilliárd forintot, hat év magyar költségvetését lopták ki a zsebünkből. Kialakult a Máté-birodalom, a caolás Nagy Imre birodalma. Tőkéssé lett a szakszervezeti érdekvédő Schalkhammer Antal, a Veszprém megyei volt KISZ-es első titkár Szekeres Imre, az önmagát szociáldemokratának hirdető Csintalan Sándor, a fotexes Békesi László, a Kádár-korszak bányaügyi minisztere, Kapolyi László. Ők lettek a vörös milliárdosok. Róluk szól ez a könyv. És persze rólunk, a becsapottakról, a kisemmizettekről. A hitben gyarapodókról, vagyonukbó l kiforgatottakról. Tanulságos történetek, amelyek szenvedői mi vagyunk. Tanuljunk hát ezekből végre. Még mindenünket nem lopták el. Lakatos Pál MAGYARORSZÁG AZ OLASZ ALVILÁGÉ LETT A maffia újra felosztotta a világot Több mint negyvenéves kommunista diktatúra után a megváltást várja a magyar nép. Az időpont Vágyainkban talán már egy más világ él, és a körülöttünk zajló események feljogosítanak bennünket arra, hogy hihessünk a másik világ bekövetkeztében. Mi, magyarok tehát készülünk erre. De készül a világ, hogy bennünket megszerezzen, becsapjon, hogy vagyonunkat megcsapolja. Miféle osztozkodás zajlik 1988-ban a magyar nép tudta nélkül, de a magyar vezetők közreműködésével Európa-szerte? Ez az osztozkodás világszerte zajlott. Magyarországon ebből csak azt éreztük, hogy váltás van: Kádár János rendszere megbukott, következett Grósz Károly, majd utána gyorsan Németh Miklós lesz a miniszterelnök. Kicsúszik az MSZMP kezéből a hatalom, létrejönnek a reformkörök. Mindenki szabadabban beszél ekkortájt, és megszületik egy sarkalatos törvény, az évi gazdasági társaságokról szóló törvény, az úgynevezett hatos, amely történelmi léptékű, csak épp a magyar nép nem tudja, mi van benne. Mit mond ki ez a törvény? Azt, hogy szabad a vásár. Ez egy önprivatizációs, álságos törvény. Bár az állami tulajdon védelme ekkor még alkotmányban rögzített, az említett hatos törvénnyel szétzúzzák az úgy-

2 nevezett sztalini alkotmánynak még ezt a viszonylag normális rendelkezését is. Eszerint bármilyen módon lehet a vagyont apportálni, bármilyen értéken, egyszemélyes, kétszemélyes kft.-kbe, akár milliárdos értéket is. Mondok példát is: 980 milliós könyvszerinti értéket egymillió forintért apportálnak, amelyet utána természetesen magánvagyonként továbbforgatnak ben. Tehát a törvény feltételeit a gazdasági, a banki, a KISZ-lobby, a jól fölkészült, Nyugatot megjárt bankár-lobby már önmaga hasznára forgatja. Beszéljünk még 1988-ról, arról az időszakról, amikor Németh Miklós lesz Magyarország miniszterelnöke. Kádár János ekkor már eltűnik, igaz Horn Gyula mond még egy beszédet az MSZMP KBülésen, ahol közli: fölháborító, hogy egyesek még Kádár Jánost is merik kritizálni. Egy rendkívül rövid, agresszív, rossz korszak jön, Grósz Károly miniszterelnöksége, a haza megmentése program, teli üres jelszavakkal. És ekkor előrébb lép az ifjú titán, Németh Miklós. Ő lesz a miniszterelnök. Ő már szakértői kormányként hirdeti kabinetjét, tevékenysége azonban a legsötétebb része újkori történelmünknek. Ekkor születnek meg az önprivatizációt engedélyező szabadrablási törvények, ekkor történik meg a sajtó teljes letarolása, az írott sajtó önprivatizációja. A történelem és az idő általában mindent megszépít, ezt az időszakot azonban képtelenség megszépíteni. Rendkívül csúnyára sikerült, mérhetetlen károkat okozott a további privatizációban. Egyszerűen nyakába lökték a fölkészületlen magyar és a kelet-közép-európai országoknak Nyugatot, a tőke feltétlen tiszteletét. Azt azonban szándékosan észre sem vették, hogy ezek az úgynevezett tőkések piacot venni jöttek ide, sajnálatos módon a hazai politikai elit segítségével. Ha már Németh Miklós neve szóba került, és ennyire meghatározó szerepe volt 1998 és '90 között a későbbi sorsunk alakulásában, elmondok egy történetet. Amikor először hallottam, megdöbbentem, de muszáj volt elhinnem igazságát. Egy orvosprofesszor mesélte el nekem. Ez az az időszak, amikor Grósz Károly súlyos rákbeteg, több veseműtéten is átesett. Ez a profesz-szor végezte a műtétet. Bizalmi kapcsolatba került Grósz Károllyal, aki elmondta neki, hogy a politikai átalakulás időszakában egyetlen emberben csalódott igazán, az unokaöccsében, Né-meth Miklósban. Tehát Grósz azt állította, hogy Németh Miklós az unokaöccse! Elmondta, hogy a mindent eldöntő politika bizottsági ülés előtt, mikor a tét az volt, megmarad-e vagy sem az MSZMP, Németh Miklós mindenben őt támogatta, ott bent viszont hátat fordított neki, szembefordult vele. Erre mondta Grósz, hogy őt még senki nem csapta be annyira, mint Né-meth Miklós. Meggyőződése, hogy Németh Miklós azért futhatott be gyors karriert, mert az ő unokaöccse. Nekem azt mondta Grósz, hogy Németh Miklós a legkedvesebb rokona. Háromszor beszéltem 1995-ben a már nagyon beteg Grósz Károllyal, az ő kérésére. Soha nem felejtem el, akkor azt mondta: énnekem már nincs miért hazudnom, mert tudom, hogy meghalok, és valahogy meg is békélt. Németh Miklósra nagyon mérges volt, még betegségében is indulatba jött, s azt mondta róla, hogy egy csúszó-mászó, aki soha nem mondott előre véleményt, hanem mindig megvárta az erőviszonyok alakulását. Amikor pedig ő is a karrierje útjába állt, természetesen ellene fordult. Akkor most térjünk vissza megint 1988-hoz, a világ újrafelosztásához. Mert nemcsak nálunk készülődtek a rablóhordák, hanem máshol is. Akkor már lehetett látni, hogy a gazdasági verseny és ennek erejéből származó katonai verseny győztese az Amerikai Egyesült Államok által vezetett NATO és a nyugat-európai piac-

3 gazdálkodás. A Szovjetuniót ebben az időszakban egy rendkívül nyitott ember vezette, Gorbacsov, aki ezt a felismerést elfogadva tudta, hogy a térségben a továbbiakban nem lehet szocializmust játszani. Nem megfelelőek az érdekviszonyok, nincs benne demokrácia, tehát a szocializmus önmaga ellen működik. De mindezt jól látta a saját hírszerzése, a világ egyik legerősebb, legrégebbi és legszervezettebb hírszerzése, a KGB. Ennek vezető tisztjei nemcsak tanácsokat adtak, hanem információkat szereztek és vontak el a szovjet politikai vezetéstől ban a szervezett alvilág csúcsa már tudta, hogy négyszázötvenmillió ember vagyonát az elkövetkezendő évtizedben magánosítják, magyarul: másfél nyugat-európai méretű vagyon kerül magánkézbe. Felkészült a KGB ukrán és orosz vonala, a Cosa Nostra és a klasszikus európai maffia, az olasz maffia, amelyikről ismert, hogy mennyire beépült az olasz gazdaságba. A szervezett alvilág mintegy ötszázmilliárd dollárt elkülönített a négyszázötvenmillió ember vagyonának megszerzésére, amely, ha az ásványi kincseket is beleszámítjuk, négy európányi vagyon. Ilyen osztozkodás a világtörténelemben még nem volt. Magyarország volt a célország, azért, mert a legnyitottabb volt, a legszabadabb barakk, és az 1988-ban megindult gazdasági törvénykezés már egy évtizedes gyakorlatra tekintett vissza. Hisz emlékezzünk vissza a gazdasági munkaközösségekre, a kft.-kre, a polgári jogi társaságokra. A nyolcvanas évek elejétől Magyarországon vállalkozási szabadság volt, kizsákmányolhattuk magunkat. A technikák már ki voltak találva a vállalati gazdasági munkaközösségekben, a kisszövetkezetekben az állami és a szövetkezeti vagyon magánosítására. Megvoltak a kitaposott utak. Ebben az alvilági osztozkodásban, ha a privatizáció kezdeteit nézzük, az olasz maffia kapta meg Magyarországot. A növényolajipar a privatizáció során olasz kézbe került, a cukoripar szintén. Olaszország tehát, pontosabban az olasz maffia, megkapott bennünket. Nagyjából az olasz alvilág, amelyik nagyon egybenőtt a nyolcvanas években az olasz politikai elittel, megkapta a térség egyik legerősebb jövedéki termékei, a cukor és a szesz egy részét, valamint a növényolajipart, amelyhez ötszázezer hektáros földintegráció tartozott. Ez a terület tehát '91-ben rendkívül gyorsan, törvénytelenül és alkotmányellenesen került olasz kézbe. Megkezdődött a harc a vagyonért. A magyar médiumok azonban nem közölték azt, hogy például a Feruzzi-klánt, amely a magyar növényolajipart kapta meg, Olaszországban a saját maffiája kivégezte. Az orosz maffia a fegyveriparban lett tulajdonos, a Magnexben. De a bankrendszerbe, a brókerrendszerbe betörő alvilági körök sem voltak magyarok. Ezeket persze befektetői körként emlegették, s ennek a befektetői körnek senki, de senki nem vizsgálta meg az eredetét! Érdekes módon a titkosszolgálatoknak is a kipróbált területévé váltunk, hisz a Stási szerezte meg például az Autókert De milyen segítséggel? Tevőle ges miniszteri közreműködéssel. Ki volt ez a miniszter? Az akkori privatizációs miniszter, Szabó Tamás. aki segítségül hívta Csepi Lajost, az ÁVÜ ügyvezető igazgatóját. Ők ketten olyan szerződést kötöttek, ha a vevő nem fizeti ki a vételárat, akkor évenként tízmillió márkával csökken a vételár. Ezek a szerződések természetesen megvannak nekünk. Ez annyira hihetetlen és nevetséges volt, hogy amikor a miniszterelnök úrnak, Antall Józsefnek bevittem ezt a faxot, azt hitte, viccelek. Később aztán kiderült, hogy ez messze nem vicc. Az értékvesztés az Autókernél mai reális értékén számolva körülbelül huszonötmilliárd forint. Erre mondjuk azt, hogy spontán privatizáció Egyáltalán nem volt spontán. Működött a szervezett alvilág, amelyben az a veszélyes, hogy rendkívül gyorsan tud dönteni, nincs kontrollja, hatékonyabb mint a politikai elit, és ráadásul rajta keresztül a korrupció elárasztotta Kelet-Közép-Európát. A maffia aztán, mint tulajdonos, a saját erőszakos

4 módján hódítja meg folyamatosan a pénzmosáson, az ingatlanok megszerzésén keresztül, a robbantásokon, a fegyvereken keresztül Nyugat-Európát is. És ez még nem az út vége. Németh Miklós az átalakulás miniszterelnöke, a '89-es nagy határnyitó. Ez a kép alakult ki Grósz Károly unokaöccséről. Síklaky István közgazdász azonban állítja, hogy a szocialista politikus közismertségét, a nemzetközi pénzvilágban ma is fennen ívelő karrierjét egészen másnak köszönheti. Kezemben van Síklaky Istvánnak egy nyilvánosság elé még nem került írása, amelyben az egykori miniszterelnökről a következőképpen ír a címben: Németh Miklós, az újragyarmatosítás kulcsembere. Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a klasszikus gyarmati rendszer megszüntetése után a nemzetközi pénzvilág nagyon átgondoltan, szakszerűen és eredményesen végrehajtotta a világ újragyarmatosítását. Ez annyiból új, hogy jogilag nem nyúl hozzá a gyarmatosított államok szuverenitásához, valójában azonban gazdasági eszközökkel, nevezetesen az eladósítással, az ennek alapján történő zsarolással és a gazdaságpolitikának a nemzetközi Valutaalap révén való meghatározásával függő helyzetbe hozta ezeket az államokat. Ezt a helyzetet pedig arra használja ki, ami a klasszikus gyarmatosításnak is a célja, hogy az ott termelt értékeket kiszivattyúzza, minél nagyobb mértékben. Ebbe a státusba került a szovjet birodalomból való kiválása után Magyarország, és ennek a kulcsembere Németh Miklós, amit kész vagyok igazolni. Németh Miklós júniusától az MSZMP Központi Bizottságának gazdaságpolitikai titkára, majd őszétől '90 tavaszáig miniszterelnök. De ha a tevékenységét értékelni akarjuk, akkor vissza kell nyúlni az Országos Tervhivatalig. Gyors karrier az övé, szerepe a viszszás átalakulásban jól tetten érhető. Amikor azt mondom, hogy Németh Miklós az új gyarmatosítás kulcsembere, távolról sem azt akarom mondani ezzel, hogy valami magányos harcos lett volna. A kommunista nómenklatúra felső rétege a nyolcvanas évek elején már tisztán látta, hogy a szovjet birodalom öszszeomlása napirenden van. Most visszapillantva egyértelműen megállapítható, hogy egy jól átgondolt stratégiát dolgozott ki ez a felső réteg arra, hogy a szovjet összeomlás után megtarthassa hatalmi és anyagi pozícióit az új világrend keretében. Ezt pedig úgy érte el, hogy a Magyarország fölötti gyarmatosító pozíciót átjátszotta a nemzetközi pénzvilág számára, tehát ez ennek a vezető rétegnek kollektív, kidolgozott stratégiája volt. A végrehajtásban viszont, a kritikus időszakban, a főszerep Németh Miklósnak jutott. Szóljunk Németh Miklós miniszterelnök gazdaságpolitikájáról, azokról a törvényekről, ame-lyeket a magyar Parlament Németh Miklós miniszterelnöksége alatt hozott meg. Elsőként, máig ható erővel, az úgynevezett spontán privatizációs törvényt emlegetik nagyon sokan, mint bűnt, mint rosszat. Ez az, ami miatt a leginkább el kell marasztalni Németh Miklóst, mert az adósságállomány alakulása olyan, amilyen. Az azonban tény, hogy Magyarország termelő nemzeti vagyonának a zöme az elmúlt tíz évben egyszerűen elolvadt és megszűnt. Úgy szűnt meg, hogy még csak nem is a külső adósság fedezésére fordítottuk. S ennek a feltételeit Németh Miklós regnálása alatt teremtette meg az akkori Parlament. Pontosan három összehangolt törvénnyel: ez a társasági törvény, az átalakulási törvény és a csődtörvény. Ezek a törvények gyakorlatilag a kommunista vezérigazgatók tulajdonába adták a magyar termelőszféra vállalatait. Ezek a vezérigazgatók pedig, élve a lehetőséggel, azt a termelő vállalati szférát, amely jogilag a nép vagyona volt a kommunista alkotmány szerint is, jogilag is a saját magántulajdonukká tették. Azzal a korrekcióval, hogy ezt a magántulajdont megosztották a kommunista politikai veze-

5 tőkkel és a nyugati tőkével. Ezzel vásárolva meg azt a biztonságot, amivel a saját pozíciójukat megtartották. Tehát ekkor dobták a gyeplőt a kommunista vezérigazgatók közé, akik ezzel a szabadsággal kitűnően élve, a következő privatizációs évek alatt elég rövid idő alatt a zöme végbe is ment végrehajtották a magyar termelő népvagyon széthordását. Nem véletlen, hogy a népnyelv ezt a törvényt spontán privatizációs törvénynek nevezi. Benne rejlik a kifejezésben az is, hogy ellenőrizhetetlen módon történt. Nem volt meg a jogi ellenőr-zése annak, hogy miképpen zajlik a privatizáció Magyarországon. Igen, és az is indokolja ezt a találó spontán megnevezést, hogy a hivatalos felső vezetők is azzal hárították el a felelősséget, hogy nem ők rendelkeztek arról, hogy X nagyvállalat XY kommunista vezérigazgató vagy a retyerutyája tulajdona legyen. Ezzel szemben az az igazság, hogy olyan jogi keretet hoztak létre, ami a közember számára átláthatatlan, és lehetővé tette azt, hogy ez a kommunista vezérigazgató megkaparintsa a magántulajdonát és később aztán továbbadja, átjátssza. Fogalmazhatunk úgy, hogy mire az Antall-kormány, az átalakulás kormánya májusában megalakul Magyarországon, addigra Németh Miklós idejében hozott törvények segedelmével a gazdasági hatalom teljes egészében a kommunisták kezébe kerül. Igen, így van. Egész pontosan úgy fogalmazhatunk, hogy a termelő állami vagyon fölötti tulajdonosi rendelkezés ténylegesen a kommunista vállalati vezetők kezébe került, éppen a Németh Miklós- féle törvények folytán. Tehát az Antall-kormánynak nem volt jogi alapja ahhoz, hogy beleszóljon ezeknek a vállalatoknak az életébe. Az Antall-kormány parlamentje megváltoztathatta volna ezeket a törvényeket, most ne beszéljünk arról, hogy ezt miért nem tette meg. Volt-e valami hallgatólagos megállapodás arra vonatkozóan, hogy ezek a volt kommunista vezetők megkapják a gazdasági hatalmat, ugyanakkor viszont a megalakult új utódpárt, az MSZP anyagi támogatását ezen a gazdasági hatalmon keresztül próbálják később megoldani. Magyarán a kiváltságokért feketén fizetnek. Nekem nincs tudomásom arról, hogy erre vonatkozóan vannak-e írott vagy rögzített dokumentumok. A tények azonban azt igazolják, hogy ez egy tervszerű lépéssorozat volt, hiszen azóta nagyon sok tény napvilágra került, amely bizonyítja, hogy az állami termelő vagyon fölötti osztozkodásnak egyik eleme az MSZP anyagi hátterének biztosítása volt. Egy másik eleme az MSZP-s politikai vezetők vagyonnal való ellátása, és a harmadik eleme amint már említettem a külföldi tőkének egy jelentős rész juttatása annak érdekében, hogy a nemzetközi pénzvilág elfogadja ezt az új hatalmi váltást. A privatizációnak abban a kezdeti időszakában kétféle megoldási lehetősége volt: az egyik, hogy azokat a gyárakat, üzemeket, amelyeket el akarunk adni akár külföldinek, akár belföldinek, fölfejlesztjük, és mint értéket adjuk el, vagy pedig teljességgel leromboljuk és értéktelenként próbálunk megszabadulni tőle. Ez az utóbbi ment végbe Csak én másként fogalmazok, mert itt nem a megszabadulás gesztusát látom, hanem azt, hogy azért tették értéktelenné és csökkentették nagyon átlátszó eszközökkel minimálisra a termelő vállalatok értékét, hogy a kiszemelt külföldi tőkés mintegy ajándékba kapja, és ezért háláját kifejezze azoknak, akiktől kapta.

6 Magyarán: beveszi utána részesnek a volt kommunista vezetőt? Részint úgy történt, hogy a volt kommunista vezető résztulajdont kapott, részint pedig úgy, hogy egy biztosított pozíciót kapott a vállalat vezetésében, ami egy állandó, ismert eljárása a nemzetközi tőkének a vele szövetséges helyi vezetőkke l szemben. Ennek történelmi hagyománya van. Már Metternich, amikor a bécsi forradalom elkergette, a londoni bankároknál keresett menedéket, mert előzőleg olyan őket, kiszolgáló intézkedéseket tett, aminek nagy része volt a forradalom kitörésében, éppenséggel a magyar forradalom kitörésében is. Németh Miklósnál ugyanezt látjuk: a szolgálatai ellenértékeképpen kapott egy tízéves, jól fizető állást, nyilván nem azért, mert a nemzetközi szakmai színvonalból kiemelkedő pénzügyi tehetség. Londonban az egyik banknál jelenleg személyzeti ügyekkel foglalkozó alelnök. Egyesek sze-rint még az ebédjegyeket is ő osztja szét a dolgozók között. Így van. És ugyanez a megszokott formula ment végbe Bokros Lajosnál, aki szintén a szolgálatai ellenértékeképpen vezető banki pozíciót kapott az EBRD-nél. A spontán privatizáció következtében hány munkahely szűnt meg Magyarországon? A spontán privatizáció és az azzal összefüggő másodlagos jelenségek együttes hatásaképpen ebben a néhány évben másfél millió munkahely szűnt meg Magyarországon. Ez azóta is nyomasztja a magyar társadalmat, a munkahelyek jelentéktelen hányada aktivizálódott ismét. Hogyha össze kellene foglalni gazdasági szempontból mindazt, amit Németh Miklóskorszaknak nevezünk, akkor a közgazdász ezt miképpen tenné meg? A kommunista rezsim közjogilag a nép tulajdonába adta 1945 után a magántulajdonban lévő termelőszférát és Németh Miklós regnálása alatt ezt a termelőszférát ugyanez a kommunista vezetés magántulajdonába vette át. Végeredményben tehát, ha összekötjük a kezdőpontot a végponttal, az történt, hogy a kommunista vezető garnitúra a második világháború utáni magántulajdonosoktól saját magántulajdonába rabolta el az átalakulás időszakában a magyar termelőtőkét. Sajtószabadság pedig nincsen, helyette szociál-liberális médiahatalom uralkodik a magyar nyilvánosságon állítja a kutató szociálpszichológus, Fehér Ibolya. A kép egyáltalán nem rózsás. Médiaháború médiaháborút követ. A sajtó nagyobb része, amikor beszélni kellett volna, hallgatott. Nyilvánosságrahozatal helyett beállt a korrupciós sorba. Nézzük, 1989-ben miképpen történt a megyei lapok tulajdonosváltása. Rengeteg cégnek, vállalatnak a külföldi befektető általi privatizációja úgy ment végbe, hogy a vállalatvezetőket, menedzsereket, vagyis a régi rendszer embereit, a régi MSZMP-s kádereket meghagyták volt pozíciójukban. Ez úgy zajlott le, hogy értékéhez képest fillérekért cserélt gazdát egy-egy állami vállalat. Hogy a korábbi hallgatólagos megegyezés alapján meddig tűrik meg a régi rend kádereit, nem tudjuk, de a mai napig itt vannak, az biztos. Azt mondja akkor, hogy a sajtóban ugyanaz történt, mint más privatizációnál, hogy áron alul eladták a megyei lapokat, és az új tulajdonos, itt most az Axel Springerről beszé lünk, ennek fejében otthagyta a régi vezetőket.

7 Nagyon sok megyei lap esetében ez történt. Nem folyt pályáztatás, tehát nem történt nyíltan, reálisan a külföldi befektető keresése, hanem a szokásos módszer szerint, úgymond fű alatt keresték meg azt a befektetőt, akivel előzetesen egyeztették, hogy átveszi a lapokat fillérekért, körülbelül tíz-húsz százalékos értéken. Ennek fejében megmaradhattak a régi szerkesztők. Ez történt a legtöbb megyei lapnál. Az országgyűlési vizsgálóbizottság, amelynek vezetője Debreczeni József volt, a tanulmányában megállapította, hogy a tizenkilenc megyei lap eladása időpontjában kétmilliárdháromszázmillió forintot ért. Mennyiért adták el? Húszmillió forintért. Körülbelül ennyiért adhatták el, persze ez csak feltételezés, hiszen ez az összeg nem folyt be az állam privatizáció számlájára. Hogy a pénz hol kötött ki, erről csak vélekedések vannak, a vizsgálóbizottság ezt már nem tudta megállapítani. Feltehetőleg az MSZP közeli József Attila Alapítványba folyt be, és onnan aztán láthatatlan csatornákon elfolyt. Tehát az a lényeg, hogy nulla forint folyt be ebből a 2, 3 milliárd forintértékből a magyar privatizáció számlájára és '88 között kétmilliárd forintot fizettek be a lapkiadók a pártkasszába. Nevezetesen abból a pénzből, amit én, mint újságolvasó fizettem az újságért, az MSZMP-t finanszírozták. Ez így történt, és ezen kívül még nagyon fontos azt is szem előtt tartani, amit a vizsgálóbizottság akkori Fidesz-es tagja szintén kiemelt és sajnos ez is elsikkadt, pedig ez a lényeg, hogy ezek a lapok, valamikor az ötvenes években, állami pénzből jöttek létre. Tehát ez állami invesztáció volt, itt szóba sem jöhet az, hogy később az MSZP tulajdona volna, az MSZP ezt bitorolta nevezzük nevén, ez idő alatt is. Korábban, amikor még az MSZMP megalakította ezeket a lapokat, akkor még nem lévén adórendszer, tizennyolc százalék társasági adót kérték. A lapkiadó vállalatokon keresztül ez a pénz is a magyar államot illette volna meg. De ha már bitorolták, akkor legalább a rendszerváltáskor, '89-'90-ben tisztességesen kellett volna privatizálni. Hogyan lett végül ezekből a megyei lapokból Axel Springer-tulajdon? Egy jól megszervezett puccsként lehet leírni az egészet. Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások során és az egyéb fejleményekből látszott, hogy az általuk korábban elképzelt ázsiai típusú szocializmust nem tudják megvalósítani, tehát elkerülhetetlen a többpártrendszer, elkerülhetetlen a választások kiírása. Nagyon gyorsan cselekedtek tehát. Úgy tettek, mintha egyik napról a másikra az áremelkedés miatt csődbe menne a kiadó, illetve a szerkesztőség. Hirdették, hogy holnap, holnapután nem tudják már megjelentetni az újságot. Ez nem volt igaz, mert rengetegen vallották a vizsgálóbizottság előtt, hogy szándékos csődbevitel történt, szórták a pénzt, vásároltak, dupla fizetéseket adtak, tizenharmadik havi fizetést. Mindezt azért, hogy ezt a mesterséges csődállapotot utólag igazolni tudják, és közben pedig az Axel Springer képviselőjével, akivel mindezt előre megbeszélték, szinte napok alatt lebonyolították a tulajdonoscserét. Hogy a dolgozók beleegyezését megszerezzék, olyan trükkökhöz folyamodtak például, hogy nyugdíjas takarítónőt, portást, irodai alkalmazottat is behívtak a tárgyalásra csak azért, hogy meglegyen a többség. Nagyon sok helyen így szavaztatták meg azt, hogy a dolgozók beleegyeznek a változtatásba május 30-án hozott magának még egy fontos törvényt MSZMP. Az állami privatizációs ellenőrzés alól kivonta a társadalmi szervezeteket, vagyis saját magát. Nyugodtan garázdálkodott, kft.-be, alapítványba, részvénytársaságba vitte a lapok és a szakszervezet tulajdon-

8 jogát, vagyonát, mindezt alaposan kuszálva, keverve, hogy lehetetlen legyen megállapítani az ellopott vagyon útvonalát től kezdve, amikor a rendszerváltás szele megérintette az országot, megszoktuk, hogy az MSZMP, illetve aztán az MSZP mindig hozott gyorsan egy olyan törvényt, saját többségű parlamentjével, illetve egyhangú parlamentjével természetesen, amivel lega lizálni tudta ezeket a magyarul kifejezve lopásokat. Így a társadalmi szervezeteket kivonta a privatizációs ellenőrzés alól. Ezek tulajdonképpen mind az MSZMP, tehát a párt, vagy a párt által bújtatott vagy a párt kezében tartott szervezetek voltak. Azon kívül, hogy az MSZMP kivonta a társadalmi szervezeteket az ellenőrzés alól, még előzőleg a kiadókat és a szerkesztőket egyetlen felelős személy alá vonta. Ez mindig a szerkesztő lett, hiszen ő volt a megbízható pártkáder. Innentől kezdve már csak egy aláírás kellett bármilyen lépés elvégzéséhez. A szerkesztőségi dolgozókat egyszerűen átléptették a régi- új újsághoz, tehát elé tették azt a papírt, amin lemondta az MSZMP- hez való viszonyát, a másikon pedig aláírta az Axel Springer-es munkaviszonyát. A kiadó kezében lévő tulajdont, tehát bútorokat, felszereléseket, számítógépeket, épületbérletet, épületbérleti jogot pedig a szokásos módszer szerint redukálták, vagyis töredékértékben határozták meg. Ezt az értéket nevezték meg vételárnak, és így tulajdonképpen a mindentől megfosztott kiadót ajánlotta fel az MSZP többször is nagy hangon a magyar államnak. Ez semmi más nem volt, mint pár doboznyi cégirat, ami a volt lapkiadó és a volt szerkesztőség formalitását jelentette. Az MSZMP október 6-án megszűnik és megalakul az MSZP, de október 8-án még az MSZMP nevezi ki Lengyel Sándort a Vas megyei napilap élére, aki korábban az MSZMP Központi Bizottságának instruktora volt. Más megyei lapoknál is megtaláljuk a volt KISZ KB és MSZMP KB instruktorait és egyéb vezetőit. Ami a dátumokkal való visszaélést illeti, erre azt lehet mondani a birtokomban lévő dokumentumok alapján, hogy abszolút fütyültek még a formalitásokra is, tehát teljesen lényegtelen volt, hogy legalább dokumentáltan rendben legyen a do log. Ezzel nem foglalkoztak, mint ahogy azzal sem, hogy a megszűntnek nyilvánított, illetve felszámolás alá került volt lapkiadót teljesen megszüntesse, ezt bejegyezze a cégbíróság, és az újat úgyszintén bejegyezze. Párhuzamosan futottak a dolgok. Tehát az adminisztratív területre, a törvények betartására abszolút nem figyeltek. Az újonnan alakult MSZP 1989-ben létrehozta a vállalkozásszervező és -kiadó egyszemélyes kft.-t, és ennek vezetője lett Nagy Imre, aki a KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkára volt. Az volt a szerepe, hogy egy kézben tartsa a dolgot, és még feltehetően az, hogy a befolyt összegekkel gazdálkodjon. És az is, hogy a befolyt összeg az MSZP számlájára eljusson, mint ahogy el is hangzott később a vizsgálóbizottság előtt, hogy feltehetőleg az MSZP 1990-es kampányköltségeit fogják ebből fizetni. De azt is cinikusan hozzátette akkor a nyilatkozó, hogy különben ehhez senkinek semmi köze. Megszűnik egy lap, új tulajdonossal újra indul. Ez már egy másik lap tulajdonképpen, mert hiszen egy-egy szót a korábbi névhez hozzábiggyesztettek és azt mondták, ez már egy másik, új lap. De elgondolkodtató, hogy a régi előfizetőkhöz az új lapot egyik napról a másikra, azon-nal el tudták juttatni. A régi címlista alapján. Ez az a pont, ahol a jó érzésű ember is azt mondja, hogy nagyon tisztességtelen lépés tör-

9 tént. Magyarul kifejezve: csalás, visszaélés. Ezt a volt MSZMP-s káderek, barátságok, kapcsolatok nélkül meg sem lehetett volna csinálni, hiszen valójában az történt, hogy a posta egyik napról a másikra az új szerkesztőségeknek kiadta az előfizetők névsorát. Itt szegte meg a törvényt a Magyar Posta, de ebben a vizsgálóbizottság elé hívott postaigazgatók semmi kivetnivalót nem találtak. Álságos módon azt hangsúlyozták, hogy mindez az előfizetők, az ügyfelek érdekében történt. Jóllehet az nem az ügyfelek érdeke volt, hogy választási lehetőség nélkül, tettszik- nem tetszik alapon továbbra az új lapot kapták. Itt az MSZP, illetve a szerkesztők és az egész ebben részt vevő társaság arra alapozott az olvasói szokásokat meglovagolva, hogy kihasználhatják a lakosságnak azt a tulajdonságát, hogy nem szeret ügyet intézni, nem fog mászkálni azért, hogy lemondja a régi előfizetést, nem fog elmenni az OTP-be, hogy az átutalást megszüntesse. A kényelemre, a bürokrácia utálására alapozva tették meg azt, hogy az előfizetőknek egyik napról a másikra eljuttatták, illegális módon, az új újságot. Ebben az időszak már működnek az úgynevezett nemzeti pártok, van már MDF például. Hogy-hogy nem vették észre az akkori pártvezetők, hogy tulajdonképpen az egész ország nyil-vánosságát ily formában elveszik tőlünk? Feltehetőleg észrevették, de a négy igenes szavazás előkészítése annyira igénybe vette őket, meg egyáltalán a választások kidolgozása, hogy senki nem gondolta azt, hogy az MSZP képes lesz ezt megtenni, amikor azt mutatja, hogy roppant híve a demokráciának. Lényegében az MSZP álságos módon azzal élt vissza, hogy az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon és más sajtó- megnyilvánuláson roppant demokratikusnak, roppant többpárt-szimpatizánsnak, piacgazdaság-szeretőnek tetette magát, Miközben a sajtóprivatizálás során mindezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyta, tehát abszolút a piaci érdekek figyelembe vétele nélkül hasznosította az MSZP lapjait. Hiszen megtehette volna azt is már ha elfogadjuk azt, hogy ő a tulajdonos, hogy pályáztatja ezeket a lapokat és minél nagyobb összegért adja el. Erre azonban nem így került sor. Az Axel Springer tulajdonosi gárdáját itt Magyarországon konzervatív gondolkodásúnak tekintették. Ha ez így van, akkor hogy mehetett bele egy konzervatív gondolkodású tulajdonosi gárda egy olyan váltásba, ahol a régi kommunisták megmaradnak a helyükön, nevezetesen a megyei lapok főszerkesztői posztjain? Azt tapasztaltam majd tízéves németországi tartózkodásom alatt, hogy az Axel Springer lapok nem kifejezetten konzervatívak. Ez egy tudatosan elültetett információ lehetett itthon. Félrevezető szándékkal hirdették, hogy az Axel Springer kereszténydemokrata, azért, ho gy további vizsgálódások ne történjenek. Így az akkori ellenzék, illetve a vizsgálóbizottság munkája során már a nemzeti pártok is bizalommal tekintettek az Axel Springer és a többi német vállalkozó felé. De meg kell mondani, hogy a Beltersmann, a Népszabadság gazdája úgyszintén kiszolgálja az MSZP érdekeket. Még 1999 nyarán beszéltünk az eleki olajmaffiózó, Molnár László titokzatos haláláról, aki a helyi rendőrség szerint ugyan közlekedési baleset áldozata lett, ám édesanyja, Molnár Jánosné állítja, megölték. Szóltunk az akkori Vasárnapi Újságban a Békés megyei rejtélyes rendőrhalálokról is. A hivatalos verzió szerint mind az öt esetben öngyilkosság történt. De vajon milyen megfontolásból dug a szájába öngyilkossági szándékkal pisztolyt egy rendőr, miközben éppen eszik. Mert az egyik öngyilkosnak kikiáltott rendőrtiszt nyelőcsövében a halá-la utáni vizsgálat során ételmaradékot találtak. Az olajmaffia Békés megyei ténykedése bizony foglalkoztatja és módfelett nyugtalanítja is az ott élőket, hiszen az olajmosodákban százmilli-árdok tűnnek el. Pallag László, a Független Kisgazdapárt Békés megyei

10 országgyűlési képvi-selője tisztázó vizsgálatokat követel március 31-én Eleken, máig tisztázatlan körülmények között meghalt Molnár László, aki a rendszerváltozás után az SZDSZ tagja lett. Azóta Molnár Lászlót olajszőkítőként, olajmaffiózóként ismerik. Pallag László szerint van-e összefüggés Molnár László halála, illetve tevékenysége és a Békés megyei rendőrök: Kuzma Mihály, Szabó András, Kovács László Zsolt, Szuvek János és Dénes Gábor halála között? Kuzma Mihály nyomozott és vizsgálódott, nem csak olajügyekben, csempészügyekben, kábítószeres ügyekben, hanem vizsgálódott a kollégáik, a főnökeik mozgáskörét, kapcsolatait illetően a korrupciógyanús ügyekben is. Vizsgálat tárgyai voltak bizonyos vállalkozók, mondhatnánk maffiózók kapcsolatai a rendőrökkel, befolyásuk a rendőri vezetőkre. Közbevetőleg idéznem kell a Napi Magyarország egyik számát, amelyben az olajszőkítéshez kapcsolódóan a következőt lehet olvasni: A szabad demokraták és itt Elekről van szó, mert hiszen Ramasz István az SZDSZ eleki szervezetének elnöke adja ezt az interjút az MDF-kormány megbuktatása céljából alakítottak ki kitűnő kapcsolatot az olajmaffiával. Az elekiek tájékoztattak engem erről. Nyomon követtük az ottani eseményeket. Tavaly őszszel a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatalának vezetőjével kerültem kapcsolatba vagy vitába sajtón keresztül. Sőt odáig elment a dolog, hogy mentelmi jogomat is föl kívánták függeszteni. Akkor utaltam arra, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatala ne adjon nekem kitüntetést: az, akit az olajszőkítésben érdekelt SZDSZ-es körök segítettek ebbe a pozícióba. Ez óriási vitát és óriási botrányt váltott ki, vizsgálatok voltak egészen a Vám- és Pénzügyőrség országos felügyeleti szervéig, majd az általam leadott anyagokat megvizsgálva kaptam választ is. Ezt a választ valójában nem fogadtam el, de elértem azt, hogy a megyében kezdtek jobban odafigyelni a vámosok munkájára. Egyik rendkívül nagy lépés volt, amikor Badajon megfogták a gépkocsi-csempészeket, hat határőrt és egy vámtisztet le is tartóztattak. Miképpen képzelhető el ön szerint, hogy egy párt, egy parlamenti párt, jelen esetben az SZDSZ-ről beszélek, kapcsolatba kerülhet az olajmaffiával? Nagyon szomorú, hogy ez így van Így van? Tehát ön állítja? Úgy tapasztaltam az elmúlt évek során, hogy igenis, van kapcsolatuk. A Futaki-szál az egyik biztos szál a megyében, rajta keresztül alakultak a dolgok. Az ő felesége volt Molnár László védőügyvédje Valamint az Olaj Bt. jogi illetékese is, majd közreműködött a Miller Olaj Bt. átalakításában is, egy másik társaságba átvíve a vagyont. Ekkor bukkan föl Ramasz Józsefné neve is. Igen, de én szóvá tettem a megyei rendőrparancsnoknak egy képviselői meghallgatás során, a kapitányságon, hogy miképpen lehet az Molnár László halálával kapcsolatban, hogy a baleset utáni éjszaka beviszik a Mercedest a gyulai rendőrkapitányságra, és az onnan másnap eltűnik. Valaki elviszi. Miközben még arra sem volt idő, hogy megvizsgálják a gépjárművet,

11 ugyanakkor az olaj-érdekelt felek képviselői megkeresik Molnár László testvérét, bizonyos váltókat mutatnak be, Molnár László tartozásait, és ennek fejében kérik a gépkocsit. Molnár László testvére azonnal jelentkezik a Vám- és Pénzügyőrségnél, segítséget kér, majd a baleset éjszakáját követő délelőtt kimennek Gyulára, hogy megvizsgálják a gépkocsit, és már nem találják ott. Ezt nagyon szigorúan jelenteni kellett volna, és magának a megyei Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhivatala vezetőjének kellett volna azonnal feljelentést tennie az esetleges rendőr közreműködőkkel szemben. Az eleki olajügyben, az olajszőkítésben több milliárd forint fordul meg, és ha itt ilyen hatalmas pénz van, és ekkora visszaélés, akkor hogy kerülhet ennek, majdhogynem a közepébe még egyszer hangsúlyozom egy parlamenti párt, a Szabad Demokraták Szövetsége? És ők tetszelegnek jelenleg kritikusként, ellenzéki pártként, és fogalmaznak meg olyan kritikákat, amik nagyrészt valótlanok. Ez tényleg elfogadhatatlan. És nemcsak az SZDSZ-t érintették az olajpénzek, hanem az MSZP-t is. Ezekre a pénzekre működésük során szükségük volt, valamint ezekből különböző cégeket hoztak létre. A demokrácia bajnokaiként nyilatkoznak ország-világ előtt, közben a háttér tele van korrupcióval, mocsokkal, piszokkal. A nyilvánosság fölhasználásával szeretném elérni azt, hogy egy teljes körű vizsgálat folyjon le Békés megyében, központban a rendőrség, a rendőri vezetők és a korrupció felszámolása. Hiszen a kormányprogramban a szervezett bűnözés elleni harc kulcskérdésként szerepel a választók előtt. Ön levelet írt a Fővárosi Főügyészségre, Bócz Endrének, amiben megemlíti, hogy tisztázni kellene Gál dandártábornok úr szerepét, aki abban az időben Békés megye rendőr-főkapitánya volt, most pedig a Belügyminisztériumban dolgozik. Jelenleg a rendvédelmi szervek hivatalvezetője a Belügyminisztériumban. Eszerint neki kell kivizsgálni, hogy mi történik a rendőrkapitányságokon, tehát azt is, miképpen halt meg az öt Békés megyei rendőr. Amikor meghalt Kuzma Mihály, akkor Gálnak azonnal kifogást kellett volna jelentenie önmaga ellen, és kérni, hogy az ügyet más vizsgálja. Akkor lett volna igazán tiszta az ügy. Ugyanis Kuzma Mihály velük szemben is fellépett, és a kifogásokat, a vizsgálati anyagokat megküldte az Országos Rendőr- főkapitányság illetékes szervének. Tehát a bizonyítékok folyamatosan jöttek föl Budapestre. Akkor ki volt az országos rendőr-főkapitány? Ha jól tudom Pintér Sándor, a jelenlegi belügyminiszter. A belügyminiszter úrnak tudni kellett volna azt, hogy Gál László ideje alatt mik történtek Békés megyében. A beadványomban kifogásként említem az elfogultság bejelentésének elmulasztását, kötelező intézkedések megtételének elmulasztását. Hivatali bűnpártolás és korrupció gyanúja miatt történt a feljelentés. Tehát az általam az ügyészségre leadott beadványokban mindenütt tetten érhető az, hogy nem jelentett elfogultságot Gál László ezekben az ügyekben. Ezek közül legsúlyosabb a Kuzma- ügy. Akkor lett volna tiszta a vizsgálat és elfogadható, ha más megyét kér fel a vizsgálat lefolytatására. De megvan az oka annak, hogy ez nem így történt. Gál tábornoknak elfogultságot kellett volna jelentenie a beadványban lévő többi ügyben is, mint például a Hidasháti Rt. ügye, amelyben az igazgató ellen bűnvádi eljárás folyik, miközben a kommandósok vadásznak a Vadászkertben, szórakozni járnak a bélmegyeri vadászkastélyba, kártyáz-

12 nak, teniszeznek, itókáznak, csajoznak elnézést szexelnek. A Fási-ügyben is ezt kellett volna tennie a tábornoknak. Fási úr a hazai szépségkirálynő-választás atyja. Igen, sőt tovább megyek! A mostani rendőrségi vizsgálat során is elfogultságot kellett volna jelentenie Gál Lászlónak és önként fölállni a székből. Mindaddig, amíg meg nem történik a vizsgálat vele kapcsolatban, valamint a vezetőtársaival szemben. Az volt a cél, hogy egy kézben összpontosítsunk és megakadályozzuk a szervezett bűnözés elleni harcot. Ha ezt nem teszi meg, és nem áll fel, akkor én szólítom fel arra, hogy tegye meg. Én kerestem meg levélben a belügyminiszter urat, kérve őt arra, hogy állítsa fel az ügyészségi vizsgálat idejére, és a parlamenti vizsgálóbizottság idejére is, mindaddig, amíg nem tisztázódnak a dolgok. Úgy tudom, hogy azok az emberek, akik a Békés megyei kapitányságon dolgoztak, korábban eredményesen léptek fel a Bács-Kiskun megyei hasonló korrupciós ügyekben is. Most mások dolgoznak ott helyettük. Ebben a kezdeményezésemben segítségül hívom a kormányt, a kormánykoalíciót azért, hogy a szervezett bűnözés elleni harc menjen és működjön, és megtudjuk, hogy hova nyúlik vissza a bűnözés, mit kell itt tennünk. És tudni akarjuk azt is, hogy kik azok, akik ebben a kérdésben a háttérben ott voltak és mozogtak. Önnek mentelmi joga van, tehát egyfajta védettsége is. De ez a mentelmi jog a golyókkal szemben nem védheti meg. Én azt mondtam, ha a képviselő-társaim nem sorakoznak fel mögém, ha hallgatnak, akkor vagy érintettek az ügyekben, vagy gyávák. A képviselőséggel vállaltuk az ezzel járó feladatokat. Amikor a választópolgárok megkerestek, amikor Karancsi Tibor kiterítette azokat az ügyeket, amiket én előző évben a Vám- és Pénzügyőrség kapcsán felvetettem, többen megállítottak: hallgatsz Laci? Nem szólalsz meg? Meg fogsz szólalni? Elvárjuk, hogy ne hagyd, legalább te állj már ki ezek ellen, és mindent tegyél meg, hogy felszámolják a bűnszövetkezeteket. Úgy néz ki, hogy ez a kezdeményezés rendkívüli elismerést váltott ki a közvéleményben, elismerést váltott ki a miniszterelnök úr sajtótájékoztatón való bejelentése, amikor azt mondta, egészen a gyökerekig, az olajszőkítésig le kell menni, és kéri a vizsgálatok eredményét. Megküldtem minden anyagot a miniszterelnök úrnak, hogy tájékoztassam arról, hogy mik a kifogásaim, mit küldtem a Fővárosi Főügyészségnek, mit küldtem a belügyminiszter úrnak, és kértem őt, segítsen abban, hogy a vizsgálat ideje alatt olyan ember ne lehessen ott, felügyelve a vizsgálatot, akiről szól a vizsgálat. Tudom, hogy a másik oldalról minden eszközt felhasználnak arra, hogy ezt a polgári kormánykoalíciót megbontsák. Tapasztaljuk ezt mi is, mindenféleképpen éket akarnak verni közénk. Éppen ezért mindenkinek, a kormánykoalíción belüli képviselőknek, minisztériumi vezetőknek, minisztereknek, mindenkinek, ebben a kérdésben egyöntetűen fel kell állni. Ez az ország jövőjét jelenti. A rendőrség megtisztítása súlyos kérdés. Nemcsak Békés megyéről van szó, hanem a többi megyéről is, sőt a fővárosról is. Kaptam értesítést Szegedről, hogy egy jugoszláv vállalkozó összepakolt és tele műkincsekkel meg akart lépni az országból. Két kocsi át is ment a határon, a harmadik kocsi a vámosok váltása miatt fennakadt a vizsgálaton. Tehát látszik az eredmény, csak nem mindenki dolgozik egyformán jól a szervezett bűnözés ellen. Tisztességesnek tartom a rendőrök többségét, az ügyészek többségét, a bírák többségét, de a korrumpálható kisebbséget fel kell számolni! A korrumpálható kisebbség kezéből ki kell venni a hatalmat, hogy a megtisztulás ne csak szó legyen, meg is történjen!

13 A KÜLFÖLDI ÁLLAMADÓSSÁG KIALAKULÁSA Fekete János szelleme itthon tovább él Egyes közgazdászok szerint ma Magyarország külső államadóssága húszmilliárd dollár, bruttóban. A kölcsönfelvétel, az ország igazi eladósodása 1982-től számítható. De ha már kimondom ezt a dátumot, akkor egy nevet is mellé kell tennem, Fekete Jánosét, aki a kölcsönfelvételben teljhatalmú úr volt Magyarországon. Mit tudunk Fekete Jánosról? 1957-től, a forradalmat leverő kormány egyetlenegy bizalmasa bankárvonalon Fekete János, aki Kádár János legközvetlenebb munkatársa. Kádár évente két napot, tavasszal és ősszel vele töltött Magyarország pénzügyi helyzetének megtárgyalására. Ugyancsak Fekete János volt az összekötő a nyugati pénzvilág és hazánk között. Ő a szocialista Magyarország egyes számú pénzügyi embere. Hogy ki volt az elnök, bankelnök, egyéb, ez már teljesen indifferensnek számított. Mármint a Magyar Nemzeti Banknál. A tényleges hatalom Fekete Jánosé volt, talán még azt is mondhatnánk, hogy hatása jelenleg is él, hisz az általa kinevelt bankárok kerültek utána a kereskedelmi bankok élére. A CIB Banktól kezdve, hisz 1982-től a kereskedelmi bankok létrehozását nagyon kemény káderpolitika előzte meg. Itt János bácsi volt a legerősebb. Fekete János egy interjújában a következőt mondta: valaki említette neki, hogy ha ő olyan sok bűnt követett volna el a rendszerváltozás előtt pénzügyileg, mint amiről nálunk beszélnek, akkor ő nagy bajban lenne most 1999-ben. De mivel vele nincs baj, mondta, ez azt is bizonyítja, hogy ő semmi rosszat nem tett ennek az országnak. A pénzügyi világ azokat az embereket soha nem hagyja cserben, akik eredményeket hoztak nekik. Nyilvánvaló, hogy a titkosított bankrendszerbe nemhogy a magyar állam bűnüldöző hatóságai, de még a politikusai sem láttak bele. Annál okosabb volt a Nemzeti Bank volt alelnöke, minthogy magának kelljen úgymond lopni, ezért hozták létre a kereskedelmi bankokat, és azért volt annak vezérigazgatója, igazgatója, ügyvezető igazgatója, igazgató tanácsa, hogy ők hajtsák végre ezeket a piszkos munkákat. Ez talán történelmünk egyik legsötétebb időszaka, mert a külső és belső államadósság ebben az úgynevezett nagyon okos politikában elérte a tízezermilliárd forintot. Ennyi a minimális, ebben még a magánszemélyek és a vállalatok fölvett adóssága nincs is benne. Ez lehet kicsit több is, egy pár milliárddal. Az viszont teljesen bizonyos, hogyha csak a minimális kamatot fizetjük is ebben az inflációban, ebben a csúszó forintleértékelésben, akkor ennek az összegnek csak a kamatterhe egy évben legalább ezermilliárd forint. Azt kell fölfogni, hogy költségvetésünknek körülbelül az egynegyede mindig a kamatra megy el. Nézzük meg, a hitelfelvétel után mi marad Magyarországon? Ha egy szóval akarnám kifejezni: az adósság. A fölvett hitelek fölhasználását mindig a Világbank szakemberei ellenőrizték. Ehhez kaptak megfelelő támogatást a könyvvizsgáló cégek, természetesen ezt pénzért, százalékért végezték évente. Az újsághírekben csak azt láttuk, hogy itt vannak a Világbank szakemberei, de arra nem gondoltunk, hogy az általuk megismert adatok egyúttal a magyar gazdaság belső adatait is rögzítették. Ezek alapján privatizálták a magyar nemzeti vagyont, ezek alapján történt meg a bankkonszolidáció. Szinte fölfogha-

14 tatlan, de igaz, hogy a hitelből mi még kifizetjük a szakértőnek álcázott hitelezőket is. Van olyan fölvett világbanki hitel, mint ahogy az Egészségbiztosítónál történt, hogy a negyvenötmillió dollár fölvett hitelből tízmillió dollárt már szakértőre, tolmácsolásra, utazásra, egyebekre elköltöttek, és a világon semmi nem valósult meg a fölvett hitelből. Itt vetődik fel egyébként a hitelt adó felelőssége is, mert tudják, hogy a pénz Közép- és Kelet-Európában sok helyen magánzsebekbe vándorolt. Akkor lehet úgy fogalmazni, hogy ha Magyarország fölvett egy meghatározott összegű hitelt, és itt most az 1982 és '90 közötti időszakról beszélek, akkor annak mondjuk húszharminc százaléka eleve visszavándorolt abba az országba, majdhogynem abba a bankba, amelyik a hitelt adta, mert a szakértők rögtön visszavitték innen a pénzt, miközben nem is végeztek szak-értői munkát? Minden esetben a magyar szakemberek végezték el a szakértői munkát, csak a számlázás történt természetesen a nagy nyugati cégeknél. Mindig azt mondta Nyugat is és a mi politikánk is, hogy azért adósodtunk el, mert túlfogyasztottunk. Nem azért adósodtunk el! Magyarország belső fogyasztása soha nem volt arányban a létrehozott teljesítménnyel. Az igazi probléma az, hogy a kereskedelmi bankrendszeren keresztül a fölvett hitelek jelentős része, ismételten mondom, magánzsebekbe vándorolt. Nézzünk meg egy speciális adósságfajtát. A Szovjetunió fölbomlása utáni, úgynevezett átvál-lalt orosz államadósságot, amely az indulása körül olyan kétmilliárd dollár körül volt. A felét Jelcin elnök ittléte alkalmából már áruban törlesztették, és utána körülbelül millió dollár maradt, ami orosz államadósságként Magyarországon jelentkezett. Külön csapat alakult, akik majd ezt az orosz államadósságot kezelni fogják. Ilyen például a Társaság a Keleti Piacokért. Ebben részt vettek az MSZP vezető politikusai: Hujber Ottó, Pál László, Máté László, akik ezt a kvázi rossz hitelt ugyanabban a rendszerben mert azt mondták, az oroszok nem akarják megadni hajlandók a legjobb feltételekkel biztosítani hazánk részére. Amit tehát nem hadianyagban teljesítettek, és nem a Honvédelmi Minisztériumon keresztül kaptunk meg MIG 21-esekben és egyebekben, annak a maradék összegét ez az érdekcsoport le akarta nyúlni. Sikerült is belőle zsebre tenni pár milliárd forintot, de összevesztek rajta. Ekkor robbant ki az olajbotrány, ekkor robbantak ki Dunai Imrének, Pál Lászlónak a viselt dolgai. Itt már az MSZP-s érdekcsoportok egymásnak is betartottak, ez miniszterváltásokat eredményezett, majd az olajügyben ezek az érdekcsoportok sok súlyos bűncselekményt követtek el. Az olajügy ebben az államadósság gondban-bajban keletkezett, a legjobb megoldás az lett volna, ha az orosz állami vállalat a magyar, az akkor még teljesen állami vállalat, a MOL részére teljesít bartell-megállapodás formájában. Akkor viszont nem nyertek volna rajta a tisztelt urak, ezért a MOL és az orosz importőr közé magánszemélyeket kellett beiktatni, akik a közvetítői jutalékból is rendkívüli módon megéltek volna. Az, hogy az egész 950 millió dollár jelentős része nem került át '94 és '98 között magánzsebekbe, a belső marakodásnak köszönhető Tudunk neveket mondani? Korábban ezzel összefüggésben említette például Berecz János nevét is. A Társaság a Keleti Piacokért szervezetben több százfős csapat van, természetesen Berecz János is benne van. Ez a keleti piac Kapolyi Lászlótól kezdve arra szakosodott, hogy a régi elvtársi-baráti kapcsolatok információira épüljön. Az új kormányzatnak, az Antallkormánynak semmilyen hasznosítható keleti kapcsolata nem volt. A régiek viszont baráti,

15 üzlettársi kapcsolatban voltak a felbomlott szovjet birodalom vezető pozíciójú embereivel. Ez egy nagyon fontos momentum, mert nemcsak Magyarországon történt az állami tulajdon ilyen módon való kiprivatizálása és az állami javak eltüntetése. Ugyanez történt a fölbomló Szovjetunióban, de nagyságrendekkel nagyobb csalásokkal. Megint szóba került egy név, Kapolyi Lászlóé. Az ő keleti kapcsolatai jelenleg is nagyon erősek, nemcsak az úgymond kormányzati, hanem az úgynevezett tudósi kapcsolatai is. Mennyire gazdag ember Kapolyi László? Legalább Máté László mértékű a gazdagsága. Ez pedig, mint ahogy említettük már, negyvenmilliárd forint körüli. Meggyőződésem, hogy Kapolyi László e körüli részvény és egyéb tulajdon boldog birtokosa. És ez hogy jött össze? A kapcsolatok, amelyek keleti irányban nagyon erősek voltak, pénzzé változtak. Ez a pénz pedig nem kis pénz. Százmilliárd forintokban mérhetők. Térjünk vissza a bevezetőben említett Fekete Jánoshoz. Említette, hogy a mai bankszakemberek jelentős része Fekete-tanítvány. Kikről van szó? Itt most megnevezhetnénk a CIB-bank elnök-vezérigazgatóját, Zdeborszky Györgyöt, az Agrobank Kunos Pétere természetesen szintén tanítvány, Surányi György, Bokros Lajos is atyai mesterének tekinti Fekete Jánost, de Medgyessy Péter is. A Magyar Fejlesztési Bank elnökeként Medgyessy a fő tanácsadójának Fekete Jánost jelölte a '94 utáni időben. Miután ez idáig megalakultak a kereskedelmi bankok a Postabankig bezárólag, ezáltal valamennyi megnevezett személy ma is tanítómesterének Fekete Jánost tartja. Akkor Fekete János szelleme, gazdasági szellemisége a tanítványokon keresztül él tovább? És még évtizedekig élni fog. Ő mindenkor úgy tartotta a nyugati bankvilág érdekeit szem előtt, hogy meg is tudta magyarázni: ha nem így teszünk, akkor Magyarország hitelt sem fog kapni. Jelezték is a nyugati bankok a Világbanknak, hogy ők csak Fekete Jánossal óhajtanak beszélni. Ő nemcsak a Világbanknak, hanem például az osztrák bankelnöknek, Androsnak is személyes barátja. A pénzvilág első számú letéteményese ő volt. Ez még évtizedekig így lesz. Azt tudom mondani, hogy a magyar bankrendszerből minimálisan 4000 milliárd forint tűnt el 1982 óta. Ha ezt inflációval számoljuk, legalább tízezermilliárd forint tűnt el ez idő alatt. Fekete János ma mit csinál? Magyar-ausztrál állampolgárságú, minimum két hazája van már. Ha nem három. De azzal a harmadik országgal Izraellel nincs kiadatási egyezményünk.

16 LOPTAK, CSALTAK Húszezermilliárd forint és ami mögötte van Társadalombiztosítási pénzek és közszolgálati televízió, Technomark és Nádor 95, Agrobank és Pillér, Conexus és Globex fejezetcímeket soroltam Tellér Gyulának az egyik napilap sorozataként olvasható írásából, amelyben a közelmúlt gazdasági visszaéléseit elemzi. A szerző 1990-es árfolyamon ezermilliárdra becsüli az állam privatizációból adódó veszteségét, amely ma mintegy nyolcezermilliárd forintot jelent. Egyes közgazdászok állítják, hogy csak az olajszőkítésből származó veszteség ötezermilliárd forintot tesz ki. Ez testvérek között is tizenháromezermilliárd forint. Dr. Kőrösi Imre, az Agrár Munkaadók Szövetségének elnöke, a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetségének tagja, aki egyébként a magyarországi maffiavilággal régóta foglalkozik, sőt annak fenyegetettje, egyetért ezzel a számadattal, vagy esetleg kevesli, netán túlzónak tartja becsapottságunkat? Gyakorlatilag mintegy nyolcezermilliárddal, a nemzeti vagyon privatizációs összegével növelendő az iménti összeg, tehát mintegy húszezermilliárd forintról van szó. Ez a húszezermilliárd megoszlik olajmaffiára, szesz- és gabonamaffiára, a legnagyobb bankmaffiára, a brókermaffiára, az ÁFA-maffiára, az export-támogatás visszatérítési maffiára, valamint az eltűnt nemzeti vagyonra, a privatizációnak nevezett tolvajlásra. Tehát ez inkább húszezermilliárd forint, amit számszerűen bizonyítani is lehet. Nyilvánvaló, hogy ekkora összeg, ami közel ötéves nemzeti jövedelmünk, hihetetlen károkat okozhatott úgy a politikában, mint a közigazgatásban. Hány és hány embert lehetne igazán boldoggá tenni anyagilag, ha nincs ez a korrupció Az államilag menedzselt maffia 1989-ig működött, később, a rendszerváltást követően, megerősödött mint tulajdonos. Létrejöttek a parlamenti jogalkotás által a szakosodott maffiát segítő törvények, amelyek a kilencvenes évek elejétől kilencvennégyig a jövedéki törvényeken, a halasztott vámfizetési törvényeken keresztül legalizálták a tolvajlást. A liberalizáció címén behozott és ki nem fizetett árumennyiség is őket támogatta. A bankkonszolidációról pedig ne is beszéljünk, mert azért több száz évet kellene a bankároknak adni Ezek akkora összegek, hogy ki sem szabad mondani szinte. Húszezermilliárd forint! De ami még növeli a bajt, hogy ennek hatása évtizedekre előre nyúlik. Ezzel ugyanis nem csökkent a magyar államadósság, hanem a külső és belső államadósság mintegy megnégyszereződött az elmúlt tíz évben. Akkor, amikor a nemzeti vagyont egyúttal el is tüntettük. Ön azt mondja, hogy ben a törvényalkotás adott lehetőséget a liberalizálás közreműködésével arra, hogy ez a rablóhelyzet kialakuljon. De 1990-ben Kőrösi Imre az MDF színeiben ott ült a parlamentben, képviselőként. Elég hamar fel is lázadtam őszén volt az első ilyen tiltakozásom, s akkor elmondtam, hogy rosszak a törvényeink: rossz a pénzintézeti törvény, a korrupció ellenes törvény. Megkérdeztem, hogy miért kell nekünk, képviselőknek a munkát azzal kezdeni, hogy amnesztiát adunk a bűnözőknek. Egy idő után ugyanis ez látható volt. De a közigazgatás, ahol az igazi korrupció van, kétségkívül rengeteg jó szándékú, tisztességes képviselőt, tanárt, orvost és a képzetlen politikust félrevezette. Akiket pedig nem tudott félrevezetni, az kizáratott. Mint én is. Nyakon lehet csípni a korrupciót? Nyakon lehet csípni a húszezermilliárd forintot elherdá-

17 lókat? Végig tudunk-e vezetni egyetlen folyamatot, hogy minden érthető legyen? El tudom mondani, hogy hol működik a kerozinmaffia több százmilliárd forinttal, tudom, hogy hol van az olajmaffia központja a MOL Rt. kétféle árképzésével. Tessék elővenni a MOL Rt. éves mérlegeit, tessék elvenni a TIK-készleteket, hogy használta föl úgy a Magyar Honvédség Milyen készletet mond? A tartalékgazdálkodásnak az olaj- és egyéb energiakészlete. Tehát ezek tetten érhetők, csak azt az egyet kell tudni, hogy aki tetten éri, az vagy eltűnik, vagy egyéb más, nagyon súlyos dolog történik vele. Hogy történt akkor ennek a tartalékkészletnek a felhasználása? Ez a történetünk a kilencvenes évek elején kezdődik. Nem akarok néven nevezni most még senkit. Harmincezer tonna kerozin beérkezik a telephelyre, ahol a tiszt elvtárs azonnali hatállyal minősítteti. A leminősítés tíz percig tart. Az egész készlet, mint meg nem felelő energiahordozó kerül leselejtezésre, ára három forint kilónként. Tessék kiszámolni, egy kiló 1,12 literrel egyenlő. Az ára literenként hatvan forint. A bróker még aznap elszállíttatja Debrecenbe, Szolnokra vagy máshová. Gyakorlatilag három forintból ötvenhét forint hasznot csinál azonnal a rossz leminősítéssel. Ezek a csalássorozatok a Napnál világosabbak. Elő kell venni a könyveket, a megszüntetett nyomozások jegyzőkönyveit. Hogy ha összeadják, nem kell ide különösebb parlamenti vizsgálóbizottság. Tessék berendelni az illetékeseket, hiszen az ügyletek bizonylata jelenleg is megvan. A legnagyobb üzlet a mögöttünk lévő tíz évben az olaj volt? A szeszmaffia legalább ekkora eredményt hozott, működésük és egymásba átmosódásuk szinte azonos nagyságrendű. De a legnagyobb üzlet természetesen a banki pénzmosás, a brókercégek csalássorozatai, az összeszedett pénzek megcsapolása, majd értékének ötszörösére-hatszorosára emelkedése. Ez legalább akkora ügy volt. A legnagyobb kár azonban reálértékben a nemzeti vagyon úgynevezett privatizációval történő átjátszása. Ez körülbelül nyolc-kilencezermilliárd forint veszteséget okozott mindannyiunknak. Azt nyilatkozta a közelmúltban műsorunkban Tellér Gyula, a miniszterelnök egyik tanácsadója, hogy a bankkonszolidációval, amely hatszázötvenmilliárd forint körül lehetett, a pénz egyharmada magánzsebekbe vándorolt. Kicsit nagyobb a szám, mint egyharmad, közel a fele, de hogyha megnézzük az ebből következő felszámolási eljárásokat és az alultőkésített cégeket, akkor legalább ezerkétszázmilliárd forintba került nekünk a bankkonszolidáció, plusz annak az értékvesztése. Mert a bankkonszolidáció csak egy része a vagyon konszolidációjának. Tehát a bankkonszolidáció révén mintegy nyolcszázmilliárd forint vándorolt illegálisan magánzsebekbe. Nézzük az olajmaffiát, a szeszmaffiát, a bankkonszolidációt, a mögötte lévő maffialehetőségeket. Találunk közös nevezőt, közös személyeket? Tökéletesen azonosíthatók, ismert személyek voltak. Még az MDF-kormány idején alakult ki az igazi úgynevezett MSZP-s maffia, tehát Máté Lászlóék, Szekeres Imréék csoportja, akik

18 akkor gazdagodtak meg igazából, akik mellesleg kiépítették maguknak a magán titkosszolgálataikat, a Postabank-maffiát. Ebben az ügykörben körülbelül ötszázmilliárd forint tűnt el, nemcsak a Tellér által említett föltőkésített százötvenmilliárd forint. Tetten érhető tehát ez a kör. Ha megnéznénk a magyar cégjegyzéket és az off-shore cégeken keresztül kivándorolt pénzt, akkor körülbelül harminc-negyven emberrel kellene csupán számolnunk. Az ő aktív vagyonuk tíz és harmincöt-negyvenmilliárd forint körül van. A privatizáció időszakában miféle lehetőségek adódtak a pénz illegális zsebretételére? Fel kell venni bankkölcsönt, mérhetetlen olcsóra le kell értékelni a vagyont, a bankkölcsönt pedig nem kell visszafizetni. Akkor csődbe megy a cég? Természetesen csődbe megy a cég, és fölszámoláson keresztül nulla forintért a régi főnökség megvásárolja. Ez egy kitalált út, erre hozták létre a fölszámoló cégeket. Tessék megkérdezni esetleg Máté Lászlót, hogy kell ezt csinálni. Ő tudja. De ha ez ennyire világos, akkor miért nem tudjuk nyomon követni? Kinek az érdeke, hogy mindez ne derüljön ki, hogy a szálakat ne lehessen elvarrni? A mai közigazgatás kötődik a régi nómenklatúrához. Az új politikai erő, mire fölismerte egyáltalán, hogy minek a részese miközben azt hiszi, hogy aktív szereplője, de valójában szinte passzív szemlélője, már körbe is veszi a maffia őket. Ezek az úgynevezett nagypénzű emberek, és sajnálatos módon egyúttal meg is kenik, korrupttá teszik az átvert politikusokat, a közigazgatásban dolgozókat. Amikor pedig a közigazgatás korrupttá válik, onnantól kezdve semmi nem derülhet ki, tudniillik nem rendőrségi feladat a szervezett bűnözés fölszámolása. Ezt a nyilvánossággal és a törvények végrehajtásával lehet csak fölszámolni, de azt is kell tudni, a magyar sajtó legalább olyan korrupt, szennyezett, mint maguk a politikai erők vagy a maffia. Mivel bizonyítja? Egy teljesen törvénytelen privatizációval, ami 1989-ben kezdődött. Emlékezünk ugye az Axel Springerre, amikor a megyei napilapokat privatizálták?! Ugyanaz a vízfejű sajtó uralkodik most is, amely uralkodott a Lakatos-Berecz kettős idejében Lakatos Ernőre gondol? Igen, igen, igen. Ugyanez az átvilágítatlan III/3-as maffia uralkodik jelenleg is, és vonyít abban a szent pillanatban, ha közülük pár senkihez hozzányúlnak. Az a baj, hogy a sajtó ma még meg sem kérdezte, hogy hova tűnt a nemzeti vagyon. Nyilvánvaló, hogy nem, mert részese, cinkosa, vagy talán még kedvezményezettje is a vagyon elherdálásának. CSŐDÖK ÉS KONSZOLIDÁCIÓK Fehérgalléros bankrablók Én már annak idején megmondtam, hogy baj lesz itt, ha Kádár apánk lehunyja a szemét, csak a Gyuláék jönnének már vissza! Mit ugrál ez a majom itt a harminchat évével? mond-

19 ta, hörögte, üvöltötte az utcai árus. Nyakán kidagadtak az erek, fújtatott, indulatában levegő után kapkodott. Néhányan megpróbáltak a forgatagban hozzászólni, vagy legalább bekapcsolódni, de a szitokáradat elnyomott minden más hangot. Az ő figyelmébe ajánlom elsősorban a most következőket. Csillognak az újonnan felépített banképületek, suhannak a csöndes járású liftek, mobiltelefonoznak a csokornyakkendős urak, elénk tárul a magyar bankvilág. Nyilvánosságra került egy bankvezér havi jövedelme, fölhördült az ország, amikor meghallották, hogy nyolcmillió forint fölött van. Ő a rosszul fizetett bankárok közé tartozik, a kereskedelmi bankokban a jövedelem ennél lényegesen magasabb. Ez a jövedelem egy középszintű bróker fizetése. Ez a bankvezér alulfizetett a bankszakmában. Tudomásul kell venni, hogy ennél legalább ötszázan sokszorosan többet keresnek. Mennyi ez a sokszorosan? Hogyha részvényben veszik ki a fizetésüket, mint erre több példa volt: az OKHB-nél, a Hitelbanknál, egyebeknél, és miután a részvény értéke a bankoknál a privatizáció után megtízszereződött, akkor ez a sokszorosa, mondhatni húszszorosa, harmincszorosa is lehet. Ismerünk olyan bankárt, aki két nap alatt keresett hatszázmillió forintot a részvény-trükkökkel. Ez már azért vérlázító. És akkor tegyük mellé azt, hogy most arról vitatkozunk, huszonötezer vagy huszonötezerötszáz forint legyen-e a minimálbér. Felháborító, hogy a minimálbér és az átlagkereset milyen szinten van Magyarországon, és milyen mértékben szipolyozták ki az országból a keletkezett értékeket. A magyar ba nkrendszer fölépítése és annak a károkozása több mint ötezermilliárd forint az elmúlt tíz évben. Számokkal bizonyíthatom. A magyarországi privatizációnak és ezzel együtt az állami tulajdon kiárusításának alapjait a magyar bankoknál kereshetjük? 1982-ben döntés született a kétszintű bankrendszer kiépítésére. Ez hihetetlen nagyságrendű összeget emésztett fel, az infrastruktúrával együtt nyugodtan mondhatunk ezermilliárd forintot, s ez még alábecsült szám. Ha azt nézzük, hogy a kétszintű bankrendszer által ellenőrizhetetlen kereskedelmi bankrendszeri tevékenység alakult ki, amely teljes privatizációjából szinte nulla forint érkezett a magyar államkasszába, a kiáramló összeg pedig négy-ötezer milliárd forint, akkor ez az 1983-tól kiépülő bankrendszer, valamint a szintén elkótyavetyélt biztosítási rendszer egy egész éves nemzeti jövedelmet elvett az országtól. Nézzük meg két bank privatizációját: az Országos Kereskedelmi és Hitelbankét és a Hitelbankét. Mindkét banknál 1995 májusában közgyűlést hívtak össze az iszonyatos károkra, a rossz portfolióra való tekintettel. Tizedére csökkentették a jegyzett tőkét, ami az egyiknél negyvennyolcmilliárd forint volt, a másiknál hetvenhétmilliárd. Tehát az OKHB-t 4,8 milliárddal jegyezték '95 május óta a Horn-kormány idején, a másikat 7,7 milliárdon. Innentől kezdve a hozzáértők tudták, hogy itt privatizációra kerül sor, ami meg is történt egy jó fél év múlva, és dicsőséges módon jelentették be a Parlamentben, hogy kétszázhúsz százalékon kelt el a két

20 bank. A valóságban azonban ez a Hitelbanknál huszonkét százalék. Ez egyszerűen becsapása a közvéleménynek, a saját képviselőinknek is, hiszen a képviselőktől tudom azt, hogy ez mekkora siker volt. Mondtam nekik fél évvel ezelőtt, hogy nézzétek meg, lapozzátok fel a közgyűlési jegyzőkönyvet, aztán majd rájöttök, hogy mekkora siker is ez. Rakjuk egymás mellé a számokat még egyszer. Tehát a Hitelbank jegyzett tőkéje 1995-ben 77,5 milliárd forint, ezt tizedére csökkentik, 7,7 milliárd forint lesz belőle, és eladják milliárd forintért. De mekkora a valóságos értéke ekkor a Hitelbanknak? A jegyzett tőke és az alaptőke soha nem fedi a valóságos értéket, ami rendszerint négyszerese, ötszöröse ezeknek a bankoknál. Minimálisan négyszerese-ötszöröse. Tehát itt háromszázötvenmilliárdra nyugodtan lehet taksálni a bank értékét, mert ha az infrastruktúrát nézzük, tehát a benne lévő ingatlanegyüttest, a hozzá kapcsolódó pénzmozgást, a mérleget, a hozzá csatolódó üzleti lehetőségeket, ez ennyi. S még azt is megkockáztatom, hogy ez a háromszázháromszázötvenmilliárd is nagyon alábecsült könyvszerinti érték. Minden egyes privatizáció, ami a nagy elosztórendszerek, a kereskedelmi bankok vagy éppenséggel a biztosítási rendszerünk odaadását sikertörténetként jellemzi, az a valóságban azt jelenti, hogy egy alulbecsült, kifosztott és papíron értéktelen céget adunk oda, aminek az értéke viszont, mikor az új tulajdonos idekerül, egy év alatt megtízszereződik a tőzsdén. De ez a történet nem egyedi és nem csak a bankoknál fordul elő. Az EGIS Gyógyszergyár is egy év alatt meghétszerezte az értékét, hisz a magyar tőzsde ebben az időben a befektetők paradicsoma volt, sajnos nem a magyaroké, hanem a szélhámos nyugati befektetőké. Mielőtt a jegyzett tőkét csökkentették volna, mielőtt a privatizációra sor került volna, ezek a bankok konszolidáción is keresztülestek, tehát állami pénzzel följavították őket. Sajnos az Antall- és a Boross-kormány nem tudott mit kezdeni a bankokkal, ezért mintegy háromszázkilencvenmilliárd forinttal konszolidálta a banki menedzsment által elkövetett galádságokat. De ezt nemcsak a banki menedzsment követte el, hanem a hozzá csatolódó nómenklatúra is. Ezáltal ez a bankrendszer, ami ilyen olcsón kerül átadásra adásvételt szándékosan nem mondok, előtte már közel négyszázmilliárdot fölemésztett ben. Ezzel azonban még nem fejeződött be a bankrendszer átvilágítása, hisz a legkorruptabb bankokról még szót sem ejtettünk: a Postabankról, a Trigonbankról és a CW Bankról. Ezeknek a korrupt kihelyezései sok százmilliárd forintosak, amit nyilvánvaló, hogy részint a Nemzeti Bankon keresztül (például a CW Banknál), részint a magyar államon keresztül (a Postabanknál), az állami adófizetők pénzéből kell konszolidálni. Amikor először nyilvánosságra került, hogy a CW Banknak hetvenmilliárd forintos hiánya van, fölhördültek jó néhányan. Később már azt mondták például Boros Imre tárca nélküli miniszter, hogy százmilliárd forint a hiány. Most, a legutóbbi tárgyalásokon, amikor a CW Bank vezetőit itthon meghallgatták, már százötvenmilliárd forintos hiányról beszélünk. Kőrösi Imre viszont azt mondja, ez még nem a vége. Lesz az kétszázötvenmilliárd is. Ugyanaz a történet, mint a Postabanknál, hogy egyszerre nem merik elmondani, mennyi a hiány. A Postabanknál is milliárdnál kezdődött. Amikor ez napvilágra került, én mint a biztosító egyik ellenőrzője, az egészségbiztosító egyik képviselője jeleztem, hogy ez nem igaz. Akkor azt mondtam, hogy ez nem Postabank, hanem Panamabank, és minimálisan százötvenmilliárd forint lesz a hiány. Hiszen lehetett látni! A CW Banknál ez a szertornázás ugyanígy folytatódik, tudniillik a hetvenmilliárd körülbelül a négyszeresénél fog megállni. Ezek a bankok gyakorlatilag nem banki tevékenységet folytat-