Kiegészítő melléklet
|
|
- Attila Lakatos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 E G Y E S Ü L T L A K Á S F E N N T A R T Ó S Z Ö V E T K E Z E T 3600 Ózd, Malom út 6. Tel.: 48/ Fax: 48/ B.-A.-Z. Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg.: sz. Kiegészítő melléklet december 31. Ózd, március 31. Karkusz Jánosné Lakásszövetkezet vezetője (képviselője)
2 2 BEVEZETŐ Az Egyesült Lakásfenntartó Szövetkezet szeptember 9-én alakult, 1990-től kötelezett Cégbírósági bejegyzésre, ezen időpontig az Önkormányzat (Városi Tanács) Műszaki Osztálya felügyelte a Lakásszövetkezetet. A Lakásszövetkezeti törvény évtől hatályos, addig az általános szövetkezeti előírások szerint kellett működnie. A testületi szervek az alapszabály értelmében rendszeresen megtartották testületi üléseiket, beszámoltatták a vezetést a végzett munkáról. A felügyelő bizottság minden lényeges kérdésben kifejtette véleményét, ellenőrzéseket végzett. A könyvvizsgálat folyamatos volt az év során. Az Egyesült Lakásfenntartó Szövetkezet évi munkáját a kiegyensúlyozottság jellemezte és ,59 Ft. Köztudott, hogy Magyarországon is jelentős problémát jelent a társasházi és lakásszövetkezeti lakások műszaki állapota, ugyanis a lakások életkora miatt a műszaki felújítások szükségesek lennének, ugyanakkor a tulajdonosok anyagi helyzete nem javul, hanem egyre nehezebb körülmények között élnek az emberek. Ennek ellenére a vezetés mindent megtett annak érdekében, hogy a beszámolási időszakban jelentős felújítások valósuljanak meg. Az anyagi lehetőségek figyelembe vétele mellett Ózdon a munkák hatására egyes utcák (Géza út) megszépült a homlokzat felújításoknak köszönhetően, melyet folytatunk ebben az évben is. Több épületünknél a tető felújítások megtörténtek (lapos és magas tetős épületeinknél), nyílászárók cseréjére került sor. Saját kivitelezésben folytattuk a lépcsőházak festését, mázolását és az alap- és felszálló vezetékek cseréjét. Rendkívül nehezíti a helyzetet az új hatósági előírások és kormányrendeletek. A hatóságok évig nem törődtek különösebben az előírások ellenőrzésével, melyek mindig is fontosak lettek volna vagyon és életvédelmi okokból. Ilyen például a gázfelülvizsgálat, majd 2020-ig a liftek felújítására vonatkozó előírások, valamint a kéményseprői szolgáltatást át kerül a katasztrófavédelemhez. Ezen törvényi előírások függetlenek az épületek anyagi helyzetétől és nem vizsgálják az anyagi lehetőségeket, büntetést helyeznek kilátásba. A hagyományoknak megfelelően megtartottuk február 18. és március 12. között a házértekezleteket, amelyeken közel 300 tag vett részt. Ezeken az értekezleteken részletesen beszámoltunk az egyes lakóközösségeket érintő eseményekről, kitértünk a évi gazdálkodásra. Házanként számot adtunk a rezsicsökkentések hatásáról, megszavaztattuk az ennek eredményeként jelentkező megtakarítások felhasználását. Gazdálkodásunkat jelentősen befolyásolja, hogy a nem fizetőkkel szembeni törvényes fellépés nem hatékony. Nagyon hosszú a végrehajtási eljárás. I. ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK 1.) A számviteli politika célkitűzései Szövetkezetünk számviteli politikáját a Számvitelről szóló évi C. tv. és a vonatkozó előírások alapján alakította ki. Elsődleges célként került meghatározásra, hogy a törvény előírásainak megfelelően a gazdálkodásról, annak eredményességéről, pénzügyi és vagyoni helyzetéről reális képet nyújtson, ugyanakkor biztosítson minden információt az éves beszámoló elkészítéséhez. Cégünk a számviteli törvény előírásai alapján egyszerűsített éves beszámolót, és A típusú összköltség eljárással készült eredmény-kimutatást készít, figyelembe véve az egyéb szervezetekre vonatkozó előírásokat.
3 3 2.) A számviteli alapelvek betartása Az ismertté vált gazdasági eseményeket, azok eszközre, forrásra, eredményre gyakorolt hatását a beszámolási időszak számviteli elszámolása teljes körűen tartalmazza. Az értékelésnél a Számviteli törvény által előírt értékelési alapelvek az irányadók. A beszámolási időszak könyvvezetésében a bruttó elszámolás elve érvényesült, a bevételek és ráfordítások, a követelések és kötelezettségek egymással szemben nem kerültek elszámolásra. Az eszközök, a követelések és kötelezettségek a beszámoló során egyedileg kerültek értékelésre. Az éves beszámoló alapját képező könyvvezetés áttekinthető. 3.) A beszámoló elkészítésében közreműködők adatai a) igazgatósági elnök, főkönyvelő: Karkusz Jánosné 3600 Ózd, Mogyorósvölgy 19. Regisztrációs szám: b) könyvvizsgáló: Nagy-Sándorné Havelant Erika 3600 Ózd, Október 23. tér 1. regisztrációs szám: MKVK A beszámolóban alkalmazott értékelési eljárások: E szközök ér t ékelése: Az immateriális javakat és tárgyi eszközöket a mérlegben nettó módon értékeljük, a főkönyvi elszámolásban az eszközök bruttó értékének és értékcsökkenési leírásának külön főkönyvi számlákat vezetünk. A vásárolt készleteket tényleges beszerzési áron értékeljük. A követeléseket (egyeztetés után) könyvszerinti értéken szerepeltetjük. A pénzeszközöket a XII. 31-i leltárral alátámasztott pénztárjelentésen és bankkivonaton szereplő záróegyenlegek tartalmazzák. F o rrások értékel ése: Tőkeváltozásként a tárgyévi eredmény kerül kimutatásra. A rövid lejáratú kötelezettségeket analitikával egyeztetett, leltárral alátámasztott értékben mutatjuk ki. Passzív időbeli elhatárolásként mutattuk ki a mérlegben a tárgyidőszakot terhelő, a mérleg fordulónapja után felmerült költségeket. A tárgyidőszakban kifizetett, de a következő éveket terhelő költségeket aktív időbeli elhatárolásként mutattuk ki. II. MÉRLEGHEZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTÉSEK 1.) Az immateriális javak és tárgyi eszközök állományváltozásának és elszámolt értékcsökkenésének bemutatása az 1. sz. mellékletben. 2.) Befektetett pénzügyi eszközként a lakáskasszánál lévő lekötött betétek állami támogatással és kamattal növelt, valamint a következő évben lejáró szerződések összegével csökkentett értékét mutattuk ki.
4 4 3.) Követeléseink értéke E Ft díjtartozás. 4.) A rövid lejáratú kötelezettségeket a 2. sz. melléklet részletezi. 5.) A szövetkezet egyéb, a kiegészítő mellékletben kötelezően szerepeltetendő ténnyel, adattal nem rendelkezik. 6.) A vezetés úgy ítéli meg, hogy lényeges bizonytalansági tényezők a Szövetkezet továbbélését a fordulónap utáni 12 hónapban a jelenlegi információk alapján jelentősen nem befolyásolják. III. AZ EREDMÉNYKIMUTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTÉSEK 1. Anyagjellegű ráfordítások (E Ft-ban) - Anyagköltség közüzemi díjak karbantartás, felújítás egyéb anyagjellegű költség 96 - Összesen Személyi jellegű ráfordítások (E Ft-ban) - bérköltség személyi jell. egyéb kifizetések járulék Összesen: Az összevont kimutatást a 3. sz. melléklet tartalmazza. 3. Egyéb költségek Kimutatásunk a 4. sz. mellékletben. 4. Egyéb ráfordítások Részletezése az 5. sz. mellékletben. MELLÉKLETEK JEGYZÉKE 1. sz. melléklet Összevont kimutatás az immateriális javak és tárgyi eszközök változásairól 2. sz. melléklet A rövid lejáratú kötelezettségek tartalmának részletezése 3. sz. melléklet Személyi jellegű ráfordítások 4. sz. melléklet Egyéb költségek részletezése 5. sz. melléklet Egyéb ráfordítások kimutatása
5 5 1.. melléklet Összevont kimutatás az immateriális javak és a tárgyi eszközök változásairól Nyitó érték (bruttó) Növeke dés Csökkenés Elszámolt értékcsökkenés Tárgyévi 2014.év Halmozott Tárgyévi Nettó érték = I. Immateriális javak - szellemi termékek (114) II. Tárgyi eszközök - ingatlanok (123) járművek (142) üzemi berendezések (131) üzemi gépek, berendezések(1411) irodai berendezések (143) műhely berendezések (1412) Tárgyi eszközök összesen: Összesen évben elszámolt értékcsökkenés: 875 EFt évben megszűnt az XP program és ezért új notebook, nyomtató és program beszerzése vált szükségessé. Értékcsökkenés elszámolása: Szellemi termékek amortizációs kulcsát 20%-ban állapította meg a Szövetkezet. Első évnek a beszerzési éve számít. Tárgyi eszközök értékét a Társasági adótörvény 2. sz. mellékletében szereplő amortizációs kulcsokkal, lineáris módszerrel. Időarányos leírást alkalmazunk lineáris értékcsökkenési leírási kulcsokkal. Terven felüli értékcsökkenés a tárgyi eszközöknél selejtezéskor, megsemmisüléskor számolható el (költségként, ill. ráfordításként).
6 6 2. sz. melléklet Rövidlejáratú kötelezettségek Megnevezés Nyitó egyenleg Záró egyenleg XII. 31. Kötelezettségek áruszállításból Adófizetési kötelezettség = Ebből: Személyi jövedelemadó Jövedelem-elszámolás (munkavállalókkal) szembeni) Járulékok =Ebből:* Nyugdij- és egészségbiztosítási Szociális hozzájárulási adó EHO 52 0 Kaukció hf lakásokért Egyéb rövid lejáratú kötelezettség Összesen: sz. melléklet Személyi jellegű ráfordítás, E Ft-ban év év - bérköltség személyi jell. egyéb kifizetések járulék Összesen: Személyi jellegű egyéb kifizetések: évben tisztségviselők tiszteletdíja E Ft évben teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma: 19,17 fő.
7 7 Egyéb költségek részletezése 4. sz. melléklet Megnevezés év Hatósági díjak 3748 Bankköltség 2003 Biztosítási díjak 3067 Posta, telefon 869 Szemétszállítás Kéményseprés 680 Perköltség 103 Üzemorvosi díj 159 Jogtanácsosi díj 1620 Könyvvizsgálói díj 823 Hírlap, folyóirat, szakkönyv 0 Rovar- és rágcsálóirtás 568 Munkavédelmi költség 178 Egyéb 1171 Összesen sz. melléklet Egyéb ráfordítások részletezése Megnevezés év Késedelmi kamat 0 Helyi iparűzési adó 24 Gépjárműadó 12 Építményadó 143 Le nem vonható ÁFA 738 Követelések (behajthatatlan) 2886 Kerekítési különbözet 7 Összesen 3810 Egyéb költség és egyéb ráfordítások összesen: E Ft.
Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31
1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója Kelt: Budapest 2012.április 21. egyéb szervezet vezetője Statisztikai
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához A Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. (továbbiakban:
KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET TÁMASZ IDŐSEK OTTHONA BALATONFŰZFŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ
KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET TÁMASZ IDŐSEK OTTHONA BALATONFŰZFŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ Általános rész: A vállalkozás megnevezése: TÁMASZ Idősek Otthona
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum. korlátolt felelősségű társaság. 2013. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum Korlátolt Felelősségű Társaság 2013. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához Általános rész: Név: FÜZESGYÓGY KFT. Képviseletre jogosult:
Egyszerűsített éves beszámoló
23147647-8810-572-01 Statisztikai számjel 01-09-955179 Cégjegyzék száma Hegyhát Nonprofit Kft 1121. Budapest, Hegyhát út 25-27. Egyszerűsített éves beszámoló 2015 A közzétett adatok könyvvizzsálatal nincsenek
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET BISZK - Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara 2015.évi egyszerűsített beszámolójához I. Általános rész A Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara az 1995.évi CXIV. törvény által létrehozott
Kiegészítő melléklet a 2010. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz
Kiegészítő melléklet a 2010. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS A kiegészítő melléklet az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Társaság)
Kiegészítő melléklet
Kiegészítő melléklet ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS A kiegészítő melléklet a SZOMBATHELYI MÉDIAKÖZPONT NONPROFIT KFT. 2014. január1-től december 31-ig terjedő időszak üzleti tevékenységéről készült. Jogszabályi
Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés
Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány 2011. évi Közhasznúsági jelentés Címe: 1065 Budapest, Bajcsy Zsilinszky u. 9. Bírósági végzés száma: 61194 Statisztikai száma: 18023099-9499-569-01 Közhasznúság fokozata:
Kiegészítő melléklet. A Transzin Kft. 2012. évi beszámolójához
Kiegészítő melléklet A Transzin Kft. 2012. évi beszámolójához I. Általános rész 1. A vállalkozás bemutatása A Társaság a Transz-In Bt-ből való átalakulással 2001.március 10-én kezdte meg működését. Tulajdonosai:
A számviteli politika meghatározó elemei (nem teljes körűen), illetve alkalmazott fontosabb értékelési eljárások az alábbiak:
HORTENZIA Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány 3170. Szécsény Somogyi B. út 8. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2012. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz I. ÁLTALÁNOS RÉSZ: Az Hortenzia Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány
Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány. Kiegészítő melléklet. A Számviteli törvény szerint egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójához. 2013.
Bírósági bejegyzés: PK.60.144/2003/4. Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány Kiegészítő melléklet A Számviteli törvény szerint egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolójához 2013. év Kistelek, 2014.március
Egyszerűsített éves beszámoló
1 4 5 3 9 2 6 2 1 1 0 5 2 1 3 Statisztikai számjel 1 3-0 9-1 2 4 5 0 1 Cégjegyzék száma Egyszerűsített éves beszámoló 2015. Üzleti évről 2015. január 01-2015. december 31- ig A vállalkozás megnevezése
TÁJÉKOZTATÓ ADATOK (KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET) a 2011. április 30-i fordulónapra elkészített, a tevékenységet lezáró egyszerűsített éves beszámolóhoz
Balassagyarmat Foglalkoztatási Nonprofit Közhasznú Kft 2660 Balassagyarmat Cégjegyzékszám: 1209006301 Óváros tér 15. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK (KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET) a 2011. április 30i fordulónapra elkészített,
Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Szöveges kiegészítő melléklete a 2014. évi beszámolóhoz Budapest, 2015.03.12 a szervezet képviselője 1 K I E G É S Z Í T Ő M E L L É K L E T 2014. I. Általános
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. 2015.06.30-i tevékenységet záró egyszerűsített éves beszámolójához A Pro Szentendre Városfejlesztési Kft. v.a. (továbbiakban: Társaság)
Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány. 2012. évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. (2030 Érd, Júlia u. 49.)
Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány 2012. évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. A alapítvány rövid bemutatása: Tevékenység kezdete: 2005.02.17 Székhelye: 2030 Érd, Júlia u. 49. A beszámoló aláírására jogosult:
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
1022 Budapest, Ribáry u. 10. Adószáma: 18273689-1-41 Statisztikai számjel: 18273689-9499-569-01 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2012. évi egyszerűsített beszámolóhoz A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített
Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23.
2016. Évi beszámoló Ügyfél neve: Ügyfél címe, telefonszáma: 9024. Győr, Szérűskert u.36. Statisztikai számjele: 2 3 1 7 5 7 6 9 0 3 2 2 5 7 2 0 8 Cégjegyzék száma: 0 8-0 9-0 2 1 4 0 6 A társaság adószáma:
Héra Alapítvány évi Egyszerűsített éves beszámolójának kiegészítő melléklete
Héra Alapítvány 2016. évi Egyszerűsített éves beszámolójának kiegészítő melléklete Budapest, 2017-03.31. -1- Tartalomjegyzék I. Általános kiegészítések 1. Az alapítvány bemutatása, jogi viszonyok 2. Kapcsolt
2012. Szobért-Szobiakért Közalapítvány 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Egyszerűsített éves beszámoló. Nyilvántartási szám: 1380
Szobért-Szobiakért Közalapítvány 2628 Szob, Szent Imre u. 12. Nyilvántartási szám: 138 Egyszerűsített éves beszámoló 212. Tartalom: - közhasznúsági jelentés - mérleg - eredmény-kimutatás - könyvvizsgálói
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Az Érdi Városi Televízió és Kulturális Nonprofit Kft. 2011 évre vonatkozó Egyszerűsített Éves beszámolójához
A Kft. rövid bemutatása : KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Az Érdi Városi Televízió és Kulturális Nonprofit Kft. 2011 évre vonatkozó Egyszerűsített Éves beszámolójához A társaságot, mint egyszemélyes Kft.-t Érd Város
Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. (2030 Érd, Júlia u. 45.)
Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány 2015. évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. A alapítvány rövid bemutatása: Tevékenység kezdete: 2005.02.17 Székhelye: 2030 Érd, Júlia u. 45. A beszámoló aláírására jogosult:
Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE
Sirius Állat és Természetvédelmi Alapítvány 2016. évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1. A alapítvány rövid bemutatása: Tevékenység kezdete: 2005.02.17 Székhelye: 2030 Érd, Júlia u. 45. A beszámoló aláírására jogosult:
Egyszerűsített éves beszámoló. Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft. 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5.
Statisztikai számjel: 10802827-6920-113-13 Cégjegyzék száma: 13-09-094656 Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5. 2014. december 31. Törökbálint, 2015. január 30. 1 Reáltax
Kiegészítő melléklet
Statisztikai számjele: 13920410-4741-113-15 Cégjegyzék száma: 15-09-071364 Vállalkozás megnevezése: MasterMind Interactive Kft Vállalkozás címe: 4400 Nyíregyháza Korányi F. utca 29/A Kiegészítő melléklet
Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat
Statisztikai számjele: 18474244-6910-131-06 Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat Az üzleti év mélegfordulónapja: 2014. december 31. Adatok ezer Ft-ban ESZKÖZÖK (ek) módosításai Tárgyév 01.
15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma:
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Cégjegyzékszáma: 05 09 018640 Székhelye: BROKERGOLD
Kiegészítő melléklet az ATIS Építési, Szakipari, Karbantartó és Szolgáltató Bt. 2009. évi Mérlegéhez és Eredménykimutatásához ÁLTALÁNOS RÉSZ A számviteli politikáról általában A társaság számvitelének
Kiegészítő melléklet
Adószám: 18936678-2-19 VESZPRÉM MEGYEI ÉFOÉSZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE TAPOLCA 8300 Tapolca, Vincellér u. 7. Kiegészítő melléklet A 2015. évi beszámolóhoz A közzétett adatokból a TÁMOP 5.3.8. projekt 2013-2015
Egyszerűsített éves beszámoló
1 8 0 3 2 1 0 7 6 9 1 0 1 3 1 0 2 - - Statisztikai számjel Dr Szakály Ügyvédi Iroda a vállalkozás megnevezése 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 45. a vállalkozás címe, telefonszáma Egyszerűsített éves beszámoló
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2018. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2019. május 27. A társaság bemutatása
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft december 31.-i fordulónapra elkészített beszámolójához
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. 2017. december 31.-i fordulónapra elkészített beszámolójához I.1. A társaság bemutatása: I. ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK A Mezőkövesdi Média Nonprofit
La Leche Liga Magyarország EGYESÜLETI JELENTÉS. 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9199- -01
1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9199- -01 EGYESÜLETI JELENTÉS a 2012. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Budapest, 2013. február 2 EGYESÜLETI
SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ
SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Budapest, 2012. március 28. 1. SZÁMVITELI POLITIKA A SEM IX. Városfejlesztő Zrt. könyveit és nyilvántartásait a Számviteli
15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma:
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Hatvan TISZK Kft Cégjegyzékszáma: 10 09 028738
Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz
hírkomp.hu Kft. Adószám: 24102670-2-43 Cégjegyzékszám: 01-09-990571 Kiegészítő melléklet a 2012. évi beszámolóhoz A hírkomp.hu Kft. alaptevékenysége folyóirat, időszaki kiadvány kiadása. A cég belföldi
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET AZ ART MOTIVES KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 2009. ÉVI ZÁRÓMÉRLEGÉHEZ ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSÁHOZ ÁLTALÁNOS RÉSZ Vállalkozás elnevezése: Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET GSM FOREVER KFT év
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET GSM FOREVER KFT 2015. év 1 I. ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK A GSM_Forever Korlátolt Felelősségű Társaságot (9021 Győr, Kisfaludy u. 15.) a Győr-Moson- Sopron Megyei Cégbíróság 2010. augusztus
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2016 évi beszámolóhoz Vállalkozás neve: MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG Vállalkozás adószáma: 18231052-2-41 Vállalkozás székhelye: 1138 Budapest, Dagály utca 11/A. Alakulás időpontja: 1990.
Egyszerűsített éves beszámoló. Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft Törökbálint, Ady Endre utca 5.
Statisztikai számjel: 10802827-6920-113-13 Cégjegyzék száma: 13-09-094656 Reáltax Gazdasági Tanácsadó Kft 2045 Törökbálint, Ady Endre utca 5. 2009. december 31. Törökbálint, 2010. március 15. P.H. Hámori
Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2011. december 31.
1. ÁLTALÁNOS HÁTTÉRINFORMÁCIÓK Az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot ( Társaság ) az 2007. szeptember 26-i alapító okirattal alapították. A társaságot a Cégbíróságon a
RAVICSA NONPROFIT KFT.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a RAVICSA NONPROFIT KFT. 2011. évi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Rakamaz, 2012. április 20 Ling Béla ügyvezető igazgató Kiegészítő Melléklet a 2011. évi beszámolóhoz I. Általános
Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM
1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM Gyerekszem Művészeti Egyesület 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 1. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Egyszerűsített éves beszámoló
DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete
DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet 2012. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete Adószám: 13386140-2-13 Cégjegyzékszám: 13-09-101130 Ügyvezető
Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2.
Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 1088 BUDAPEST Vas utca 12. II/2. KIEGÉSZITÕ MELLÉKLET 2016. 01. 01. - 2016. 12. 31. I. Általános kiegészítések II. Mérlegtételekhez kapcsolódó kiegészítések III.
Kiegészítő melléklet 2017.
Adószám: 2584638-2-4 Cégbíróság: Gyulai Törvényszék Cégjegyzék szám: 4-9-13973 KÖRÖSLADÁNYI NAPELEMPARK KFT 5516 Körösladány, Dózsa Gy út 2. Kiegészítő melléklet 217. Fordulónap: 217 december 31. Beszámolási
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
MAGYAR SZŐRMEIPARI SZÖVETSÉG 1133. Budapest, Váci út 76.III.em. Nyilvántartási szám: 13.150 www.szormeszov.hu KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. év Tartalomjegyzék Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló Mérleg
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009. év. Klímabarát Települések Szövetsége
18135365-1-41 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 29. év Klímabarát Települések Szövetsége 138 Budapest, Templom utca 64. Budapest, 21. január 11.
Közhasznúsági jelentés 2007.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. JÚNIUS Adószám: 19011211-2-13 Bejegyzõ szerv: Fõvárosi Bíróság Regisztrációs szám: 378 Magyar Pulmonológiai Alapítvány 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály út 70. Közhasznúsági
DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet. 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete
DUNAVARSÁNYI VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. 2336 Dunavarsány Kossuth Lajos utca 18. Kiegészítő melléklet 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló melléklete Adószám: 13386140-2-13 Cégjegyzékszám: 13-09-101130 Ügyvezető
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. a évi. egyszerűsített éves beszámolóhoz
1 Kumánia Gyógyfürdő Kft. Cégjegyzék száma: 16-09-013675 5310. Kisújszállás Statisztikai számjele: 23580259-9329-113-16 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2011. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz 2 I. ÁLTALÁNOS
Kútvölgyi Klinika Alapítvány
1 8 0 5 0 4 1 9 8 6 9 0 5 6 9 0 1 Statisztikai számjel Kútvölgyi Klinika Alapítvány 1125 Budapest Kútvölgyi út 4. Nyilvántartási szám: 4172 Bírósági Végzés száma: 16. Pk. 60.809 / 1993 / 14 Adószám: 18050419-1-43
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.02.07-2013.12.31. egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. március 31.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 213.2.7-213.12.31 egyszerűsített éves beszámolójához 213. március 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A
Kiegészítő Melléklet a Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2012. évi Egyszerűsített éves beszámolójához ÁLTALÁNOS RÉSZ Vállalkozás elnevezése: Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt
Kiegészítő melléklet
Kiegészítő melléklet ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS A kiegészítő melléklet a BJO NP Kft. 2013. január 1-jétől 2013. december 31-ig terjedő időszak üzleti tevékenységéről készült. Jogszabályi háttérként a beszámoló,
EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK
FŐKÖNYVI KIVONAT 2013.01.01-2013.12.31 Psalmus Humanus Egyesület - 2013 Forgalom Fők.szám Megnevezés Tartozik Követel 1 14 3 31 36 38 381 384 39 392 4 41 45 454 463 464 471 474 49 5 51 143 145 149 1491
15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Pápai Ingatlanfejlesztő Kft Cégjegyzékszáma:
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Pápai Ingatlanfejlesztő Kft Cégjegyzékszáma:
Montesz Alapítvány Cím : 1205 Budapest, Révay utca 22. Nyilvántartási szám : 11. PK. 60.119 Adószám : 18257393-2-43
Név: Montesz Alapítvány Cím : 1205 Budapest, Révay utca 22. Nyilvántartási szám : 11. PK. 60.119 Adószám : 18257393-2-43 Kiegészítő melléklet A 2012. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz 2012.01.01-12.31.
2017. évi éves beszámoló kiegészítő melléklete
2017. évi éves beszámoló kiegészítő melléklete Elek-Ágh Állatmenhely Közhasznú Alapítvány I. Általános kiegészítések 1.A gazdálkodó bemutatása 1.1. A gazdálkodó főbb adatai - székhely: 2316 Tököl, Fő u.129.
Készült: 2012. április 26... aláírás
Adószám: 18131677-1-41 Statisztikai számjel: 18131677-9499-569-01 Székhely: 1135 Budapest, Szent László út 15. V/8. EUROPA VARIETAS ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. április 26....
Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére
1. Az egyszerűsített éves beszámoló készítése lehetőségének meghatározása: A vállalkozás 2006. október 1-jével kezdte meg előtársaságként működését, a társaságot a cégbíróság október 31.-vel jegyezte be,
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője)
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 2014 egyszerűsített éves beszámolójához 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég teljes neve: Alapítás időpontja:
MAGYARORSZÁGI GYÓGYSZERTÖRZSKÖNYVEZÖK TÁRSASÁGA
1 8 1 0 0 2 9 1 9 1 3 3 5 2 9 0 1 Statisztikai számjel MAGYARORSZÁGI GYÓGYSZERTÖRZSKÖNYVEZÖK TÁRSASÁGA 1112 Budapest Péterhegyi lejtő 8. Nyilvántartási szám: 9013. Adószám: 18100291-1-43 KÖZHASZNÚ beszámoló
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról
Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:../2013.K KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról Jóváhagyom:... elnök 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT
2015. 07. 02. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E
A Magyar Rektori Konferencia 2010. XII. 31. számviteli beszámolója (közhasznú egyszerűsített éves beszámoló)
A Magyar Rektori Konferencia 2010. XII. 31. számviteli beszámolója (közhasznú egyszerűsített éves beszámoló) 1) Mérleg (a 224/2000. (XII.19.) Korm. rendelet 4. melléklete szerint) MAGYAR REKTORI KONFERENCIA
Montesz Alapítvány Cím : 1205 Budapest, Révay utca 22. Nyilvántartási szám : 11. PK. 60.119 Adószám : 18257393-2-43
Név: Montesz Alapítvány Cím : 1205 Budapest, Révay utca 22. Nyilvántartási szám : 11. PK. 60.119 Adószám : 18257393-2-43 Kiegészítő melléklet A 2011. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz 2011.01.01-12.31.
Közhasznúsági jelentés 2011
Adószám: 18642304-1-12 Bejegyző szerv: Nógrád Megyei Bíróság, Regisztrációs szám: 615 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011. január 01. - 2011. december
Kiegészítő melléklet
Kiegészítő melléklet ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS A kiegészítő melléklet a Szombathely-Olad Plató Viziközmü Társulat 2010. január 1-től 2010. december 31-ig terjedő időszak üzleti tevékenységéről készült. Jogszabályi
Kiegészítő melléklet. Forcont Kft
Adószám: 12167191-2-13 Közösségi adószám: HU12167191 Cégbíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 13-09-149998 Kiegészítő melléklet Forcont Kft. 2015. Fordulónap: 2015. december
Kiegészítő melléklet
Adószám: 19560942-1-06 Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.013/2009./4.,5. Ligetszépe Szociális Alapítvány 6600 Szentes, Kováts Károly utca 3. Telefon: 63/850-020 Kiegészítő melléklet 2015. január 1. 2015.
Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány Kiegészítő melléklet 2011.
Adószám: 18715792-1-13 Bíróság: Budapest Környéki Törvényszék Bírósági végzés: 4.13.PK.60.034/2007/4 Statisztikai számjel: Fordulónap: december 31. Beszámolási időszak: január 01- december 31. Gödöllő,
Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Kiegészítő melléklete a évi beszámolóhoz /Adatok: ezer Ft -ban/
1. oldal Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Kiegészítő melléklete a 2016. évi beszámolóhoz /Adatok: ezer Ft -ban/ I. Általános rész 1./ Általános háttérinformációk Bakony és Balaton Keleti
Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013. december 31.
1. ÁLTALÁNOS HÁTTÉRINFORMÁCIÓK Az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot ( Társaság ) az 2007. szeptember 26-i alapító okirattal alapították. A társaságot a Cégbíróságon a
A Hollóné Dr Baranyi Zita Ügyvédi Iroda kiegészítő melléklete 2014. december 31. (adatok ezer forintban)
1. Általános magyarázatok 1.1 JOGI VISZONYOK Az alapító-tulajdonos Hollóné Dr Baranyi Zita ügyvéd kérelme alapján a BAZ Megyei Ügyvédi Kamara elnöksége 2005. július 01-i ülésén az alapító okirat jóváhagyásával
2014. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE
SVÁBHEGYI ORSZÁGOS ALLERGOLÓGIAI, IMMUNOLÓGIAI ÉS PULMONOLÓGIAI NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT 1037 BUDAPEST, BOKOR U. 17-21. 2014. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Budapest, 2015-05-27
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi egyszerűsített éves beszámolóhoz
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz A társaság főbb adatai: Neve: DunaKörösMarosTisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft Címe: 6722 Szeged, Tábor u.
ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2009. évi egyszerűsített éves beszámolója
1 8 4 0 0 6 5 6 Statisztikai számjel - - Cégjegyzék száma 1 1 ÓZDI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ÉS INKUBÁTOR ALAPÍTVÁNY Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2009. évi egyszerűsített éves beszámolója 1 2 3 1 8 4 0 0 6
Kiegészítő melléklete
Statisztikai számjel: 25004582-6312-113-01 Cégjegyzék száma: 01-09-194184 Vállalkozás megnevezése: Direkt36 Újságíró Központ Nonprofit Kft. Vállalkozás székhelye: 1137 BUDAPEST POZSONYI ÚT 10. 2. EM/8
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Kiegészítő melléklet
1 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 5000 Szolnok, Verseghy park 8. Kiegészítő melléklet Fordulónap: 2014. december 31. Beszámolási időszak: 2014. január 01-2014. december 31. 2 1.
Egyszerűsített éves beszámoló
22247067-7219-599-06 Statisztikai számjel 06-09-011662 Cégjegyzék száma Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. 6720 Szeged, Széchenyi tér 5. Egyszerűsített éves beszámoló 2011. év Keltezés: Szeged, 2012.03.20.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft 217 egyszerűsített éves beszámolójához Budapest, 218.5.22. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég teljes neve: atlatszo.hu
Normál egyszerűsített éves beszámoló
1 9 8 3 5 5 2 9 1 Statisztikai számjel 7 2-2 6-9 9 1 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe: A vállalkozás telefonszáma: 39768 Vörösmarty Társaság 1137 Budapest, Jászai Mari tér
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2011. január 1. - 2011. december 31. I. A szervezet alapadatai 1. Név: Magyar Bothmer Gimnasztika Egyesület 2. Elnök: Szalay László 3. Székhely: 9941.Öriszentpéter Galambosszer 16/C.
Kiegészítő melléklet
Adószám: 18458776-2-06 Szentesi Vízilabda Klub 6600 Szentes, Csallány Gábor part 4. Telefon: 63/400-146 Kiegészítő melléklet 2013. január 1. 2013. december 31. Dátum: Szentes, 2014. május 29. 2 I. Általános
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 2 2016.05.31 12:40:47 Szervezet neve: Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 1 3 4 Település: Budapest Közterület
Számviteli beszámoló 2011
Számviteli beszámoló 2011 1 9 6 6 5 8 2 7 9 4 1 2 5 4 9 0 1 Statisztikai számjel vagy adószám A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 1 ÉV Magyar Juhtenyésztők
Kiegészítő melléklet 2009.december 31. Érdi Csatornamű és Vízgazdálkodási Társulat. I.Alap-adatok
Kiegészítő melléklet 2009.december 31. Mérlegkészítésért személyében felelős: Miskei Mária mérlegképes könyvelő PM regisztrációs száma: 167379 Lc: 2030 Érd, Radnai u. 75.. Érdi Csatornamű és Vízgazdálkodási
TÁJÉKOZTATÓ ADATOK (KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET) a 2010. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz
Balassagyarmat Foglalkoztatási Nonprofit Közhasznú Kft 2660 Balassagyarmat Óváros tér 15. Cégjegyzékszám: 12-09-006301 TÁJÉKOZTATÓ ADATOK (KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET) a 2010. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz
CATLEYA HUMÁN NONPROFIT
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET CATLEYA HUMÁN NONPROFIT Korlátolt Felelősségű Társaság Cg. 01-09-969316 Egyszerűsített éves beszámolójához 2013. január 01. 2013. december 31. I. Általános rész a) A vállalkozás bemutatása
Kiegészítő melléklet 2012. december 31. Mérlegkészítésért személyében felelős: Miskei Mária mérlegképes könyvelő PM regisztrációs száma: 167379
Kiegészítő melléklet 2012. december 31. Mérlegkészítésért személyében felelős: Miskei Mária mérlegképes könyvelő PM regisztrációs száma: 167379 Érdi Csatornamű Vízgazdálkodási-társulat I. Alapadatok A
Kiegészítő melléklet a HUNGARNET Egyesület 2010. évi beszámolójához
Kiegészítő melléklet a HUNGARNET Egyesület 2010. évi beszámolójához Budapest, 2011.március 29. Dr. Zombory László a Hungarnet Egyesület elnöke 1/6 Szabályozási háttér A Fővárosi Bíróság a Magyar Felsőoktatási
a 2012. évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához
a 2012. évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához Győr, 2013. április 25. ph. vállalkozás vezetője Jelen kiegészítő melléklet tartalmazza mindazon
2018. évi. Egyszerűsített éves beszámoló
Szervezet címe: 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Nyilvántartási szám: 19-02-0002960 2018. évi Egyszerűsített éves beszámoló Berhida, 2019. május 16. Elnök 1/a melléklet MÉRLEG Fordulónap: 2018.12.31 adatok
SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ
SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ IV. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Tudományos Ismeretterjesztő Társulat /TIT/ Jurányi Lajos Egyesülete 2014. évi közhasznú beszámoló mérleg és eredmény-kimutatásához A 2000. évi C. a számvitelről
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ
FEHÉR MIKLÓS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM ADÓSZÁM: 18016512-1-08 KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2012. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Győr, 2013.05.23. Horváth Zsolt Képviselő FEHÉR MIKLÓS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
Statisztikai számjel: Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület
Statisztikai számjel: 19383578-9499-569-19 Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Szervezet címe: 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Nyilvántartási szám: 19-02-0002960 2017. évi
Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) adatok E Ft-ban
2 4 7 3 4 1 9 0 4 7 5 9 1 1 3 1 0 Statisztikai számjel 1 0-0 9-0 3 4 2 7 4 3 1 Cégjegyzék száma Az üzleti év mérlegfordulónapja: 2013. 12. 31. (év, hó, nap ) Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA