A kukoricaszár blokk laboratóriumi vizsgálatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kukoricaszár blokk laboratóriumi vizsgálatai"

Átírás

1 A kukoricaszár blokk laboratóriumi vizsgálatai Dr. Molnár Viktor, Bozsaky Dávid Széchenyi István Egyetem, Műszaki Tudományi Kar, Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Absztrakt 2009-ben végzett hőtechnikai méréseink arra ösztönöztek, hogy kukoricaszár blokkokat további laboratóriumi vizsgálatok alá vessük. Mivel jelenleg nem léteznek olyan előírások, melyek az említett építőanyag vizsgálatait előírnák, így kiválasztottuk két létező szabványt, mely olyan építőanyagok vizsgálataival foglalkozik (fagyapot, parafa) melyek a kukoricaszár blokkokhoz hasonlóan természetes, szerves anyagok. Ezek alapján határoztuk meg a különféle vizsgálatok menetét, körülményeit, és a vizsgált mintadarabok mennyiségét, méreteit. Előző vizsgálataink során a hőtechnikai méréseken túlmenően megvizsgáltuk és elemeztük a sűrűség, a nedvességtartalom és a hővezetési tényező összefüggéseit. A termék vízzel, nedvességhatásokkal szembeni viselkedését már korábban kiemelten fontosnak ítéltük, most lehetőségünk nyílt a kukoricaszár blokk vízfelvételének meghatározására is. Különféle szilárdsági méréseket is végeztünk, melyekkel meghatároztuk húzó-, nyomó- és hajlítószilárdságát, a rugalmassági modulusát. Megvizsgáltuk a kukoricaszár blokkok méretállandóságát és dinamikai merevségét is. A kapott eredményeket összehasonlítottuk egyéb építőanyagok és hőszigetelő anyagok tulajdonságaival. 1. Bevezetés A korábbi cikkünkben.[1] már ismertetett kukoricablokk természetes építőanyag, melynek nyersanyaga a jobbára mezőgazdasági mellékterméknek minősülő kukoricaszár. Készítése során az alapanyagként szolgáló növényi rostot felaprítják, alaposan megkeverik először üresen, majd pedig a kötőanyagával (MEKOL 1130 faragasztó) Az elkészült keveréket formába helyezve kívánt méretűre préselik, s végül kiszárítják. Az így elkészült kukoricaszár blokk legfőbb előnye, hogy alapanyaga olcsó és igen nagy mennyiségben áll rendelkezésre, könnyen alakítható, újrahasznosítható, kiváló hő- és hangszigetelő, vagyis összefoglalva gazdaságos és környezetbarát. Legfőbb hátránya természetes anyagából kifolyólag az alacsony szilárdsága, vízérzékenysége, zsugorodásra, duzzadásra való hajlama, valamint a tervezési és kivitelezési szabályozás hiánya, az irodalom szegénysége. A kukoricaszár blokk vizsgálataira vonatkozó szabvány sem létezik, ezért kiválasztottunk két létező szabványt, mely olyan építőanyagok vizsgálataival foglalkozik (fagyapot, parafa) melynek a kukoricaszár blokkokhoz hasonlóan természetes, szerves anyagok. Ezek alapján határoztuk meg a különféle vizsgálatok menetét, körülményeit, és a vizsgált mintadarabok mennyiségét, méreteit. A kísérletekhez a gyártó összesen 20 mintadarabot szolgáltatott. 2. Méretállandóság vizsgálata Az MSZ EN 1603 és az MSZ EN 1604 szabványok foglalkoznak az építési hőszigetelő anyagok méretállandóságával. Előbbi szerint a vizsgált mintákat normál laboratóriumi körülmények között (23ºC) 1

2 48 órán keresztül kell tárolni, utóbbi szerint pedig ugyanilyen hosszú ideig magas hőmérsékleten (70ºC). A szabványok előírásait figyelembe véve vizsgáltuk a mintadarabok méretváltozásait, és szobahőmérsékleten tárolva átlagosan 1%-nál is kevesebb méreteltéréseket tapasztaltunk. Nagyobb sűrűségű minták esetén a súly- és sűrűségváltozás jelentősebb volt (6-7%). A 70ºC-on történő tárolás után várakozásainknak megfelelően kissé nagyobb méretváltozást és jóval nagyobb mértékű tömeg- és sűrűségváltozást regisztráltunk, melyek szabványban előírt 2-3%-os értékéknél valamivel magasabbak. Tulajdonság Könnyű minták (ρ=140,18 kg/m 3 ) Nehéz minták (ρ=196,45 kg/m 3 ) Átlag (ρ=168,16 kg/m 3 ) 48h 23ºC 48h 70ºC 48h 23ºC 48h 70ºC 48h 23ºC 48h 70ºC Szélesség 0,1% 0,8% 0,1% 1,6% 0,1% 1,4% Hosszúság 0,0% 0,9% 0,1% 1,7% 0,1% 1,4% Vastagság 0,1% 5,7% 0,5% 3,8% 0,4% 4,4% Tömeg 0,8% 9,0% 7,0% 16,2% 4,6% 13,2% Térfogat 0,3% 7,3% 0,7% 6,9% 0,5% 7,1% Sűrűség 0,5% 1,8% 6,4% 10,0% 4,1% 6,5% 1. táblázat: A kukorica blokk méretállandósága MSZ EN 1603 és MSZ EN 1604 szerint 3. Vízfelvétel vizsgálata Természetes, szerves anyagok esetén rendkívül kényes kérdés a vízzel szembeni ellenálló képesség, ezért tűnt indokoltnak a vízfelvétel vizsgálata. Mivel előreláthatóan vízre érzékeny agyagról van szó, így a csupán a rövid ideig tartó vízbemerítéses vizsgálatot végeztük el az MSZ EN A módszere szerint, 4 db 20x20cm-es minta részleges vízbemerítéssel. A vízfelvételt 3 különböző időpontban 1, 3 és 24 óra elteltével is meghatároztuk, melyből kiderült, hogy az átlagos vízfelvétel 1 óra után 11, 3 óra után 16, 24 óra után pedig 19kg/m 2. Parafa esetén ez az érték 0,5kg/m 2, míg fagyapotnál 13kg/m 2. Megfigyeltük továbbá, hogy a minták az idővel arányosan egyre nagyobb mértékű térfogatváltozást is szenvedtek, 24 óra után már 27%-os átlagos térfogat-növekedést (duzzadás) tapasztaltunk (2. táblázat). A minták méretváltozására pillantva szembeötlő, hogy a vastagságukban jóval nagyobb változás (24 óra után már 19%-os) jelentkezett, mint a másik két méretükben, ahol még 24 óra után sem mértünk eredeti méretükhöz képest 3-4%-nál nagyobb eltérést. A 2. táblázat adataiból az is kiderül, hogy az 1 órás és a 3 órás vízbemerítés között jóval nagyobb változás látható mind méretekben (vastagság, térfogat), mind a tömeget, ill. sűrűséget tekintve, mint a 3 órás és a 24 órás vizsgálat között, ezért vélhetően 24 óránál hosszabb vízbemerítés után már nem keletkezne számottevő vízfelvétel. Időtartam Szélesség Hosszúság Vastagság Térfogat Tömeg Sűrűség Vízfelvétel (ΔA) (ΔB) (Δv) (ΔV) (Δm) (Δρ) kg/m 2 1 óra 3% 3% 10% 17% 116% 82% 11 3 óra 3% 4% 18% 26% 161% 107% óra 3% 4% 19% 27% 184% 123% táblázat: A kukoricaszár blokk vízfelvételének meghatározása MSZ EN 1609 szerint 2

3 4. Szilárdsági vizsgálatok Szilárdsági vizsgálatok során meghatároztuk a kukoricaszár blokk nyomószilárdságát az MSZ EN 826, hajlítószilárdságát az MSZ EN 12089, valamint húzószilárdságát az MSZ EN 1607 szabvány szerint. A nyomószilárdság vizsgálata során minden vizsgált mintadarabból 4db 10x10cm-es próbatestet készítettünk, s a minta nyomószilárdságának a 4 próbatest átlagát tekintettük. A vizsgálatok során megállapítottuk, hogy a kukoricaszár blokk szabvány által előírt 10%-os összenyomódási értékhez tartozó nyomószilárdsága kPa között változik a sűrűség függvényében. (1. ábra), mely parafa és fagyapot esetében hasonló érték ( kPa). 1. ábra: A kukoricaszár blokk sűrűségének és nyomószilárdságának összefüggése MSZ EN 826 szerint A hajlítószilárdság meghatározásához 5db szabványban meghatározott méretű (15x30cm) próbatestet használtunk, melyet kéttámaszú tartóként kialakítva koncentrált erővel terheltünk. A mérés eredményeként azt kaptuk, hogy a vizsgált építőanyag hajlítószilárdsága szintén nagyban függ a sűrűségtől és értéke kPa között változik. Minta Sűrűség kg/m Hajlítószilárdság (σ) kpa Young-modulus (E) N/mm 2 2,57 2,39 4,63 5,57 6,74 3. táblázat: A kukoricaszár blokk hajlítószilárdsága MSZ EN szerint A kukoricaszár blokk húzószilárdságának vizsgálatakor ismerve egyéb növényi eredetű anyagok (pl. fa) rostiránytól erősen függő szilárdsági tulajdonságait figyelembe vettük a mintadarabban elhelyezkedő növényi rostok irányát. Minden vizsgált kukorica blokkból készítettünk összesen 6db 5x5cm-es mintát, melyekből 3-at rostiránnyal párhuzamosan, 3-at pedig rostirányra merőlegesen terheltünk. A várakozásoknak megfelelően kiderült, hogy a vizsgált anyag rostirányra merőleges húzószilárdsága 2,4-33kPa között mozog sűrűségtől függően, míg rosttal párhuzamos húzószilárdsága ennél nagyságrendekkel nagyobb, kPa, mely közel azonos más természetes, szerves hőszigetelő anyagokéval (parafa és fagyapot esetén σ húzó=2,5-200kpa). A rugalmassági modulus ezzel összefüggésben 0,04-0,35N/mm2, illetve 0,43-4,59N/mm2 rostra merőlegesen, ill. azzal párhuzamosan. 3

4 Minta Sűrűség kg/m Rostra merőleges Rosttal párhuzamos Húzószilárdság (σ) kpa 2,4 7,6 8,7 20,1 33,7 Young-modulus (E) N/mm 2 0,04 0,12 0,14 0,23 0,35 Húzószilárdság (σ) kpa Young-modulus (E) N/mm 2 0,43 1,60 2,12 3,49 4,59 4. táblázat: A kukoricaszár blokk húzószilárdsága MSZ EN 1607 szerint 5. Hőtechnikai vizsgálatok A mérést Taurus TCA 300 elnevezésű hővezetőképesség-mérő készülékkel végeztük 2010 nyarán, melyhez összesen 5db 30x30x8cm, valamint 16db 20x20x6cm nagyságú próbatestet használtunk. Minden mintát megmértük a 48 órás szobahőmérsékleten történő tárolás, valamint, valamint légszáraz (48 óra, 70ºC) állapotban is, így összesen 42 mérési jegyzőkönyv született. A mérőműszer a próbatestek hővezetési tényezőjét 10 C, 20 C, 30 C és 40 C-on, négy ciklusban mérte ki. Minden egyes ciklusban 30 másodpercenként ellenőrizte a minta hőmérsékletét és 10 percenként megmérte a hővezetési tényező értékét. A mérés addig folyt, míg a mérési eredmény nem stabilizálódott, vagyis két egymást követő 10 perces részeredmény közt 0,5%-nál kisebb eltérést tapasztalt. Minden mérés végeztével a mért eredmények jegyzőkönyvbe kerültek, melyek alapján (a hőmérsékletváltozás és a lambda (λ) változása közt lineáris összefüggést feltételezve) a mérőműszer kiszámította az alapértéknek tekinthető 10 C-hoz tartozó hővezetési tényezőt, mely nedves állapotban 0,0531W/mk-nek, légszáraz állapotban pedig 0,0498W/mK-nek adódott. Elmondhatjuk tehát, hogy a kukoricaszár blokk hővezetési tényezője közel azonos más természetes, szerves hőszigetelő termékekével. Állapot Nedves állapot Légszáraz állapot Változás 2009-ben végzett vizsgálat [1] ben végzett vizsgálat Összesítve ρ [kg/m 3 ] λ [W/mK] 0,0594 0,0531 0,0555 ρ [kg/m 3 ] λ [W/mK] 0,503 0,0498 0,500 Δρ (%) -10,4-4,9-7,6 Δλ (%) -15,2-6,4-9,9 5. táblázat: A 2009-ben és 2010-ben végzett hővezetési tényező vizsgálatok összesítése, a sűrűség és a hővezetési tényező változásának összefüggése Hasonlóan a tavalyi évhez, az új minták vizsgálataiból is levonható a következtetés, hogy a kisebb sűrűségű minták hővezetési tényezője alacsonyabb, mint a nagyobb sűrűségű minták esetén. Ugyancsak látható, hogy a légszáraz állapotban mért hővezetési tényező értéke alacsonyabb, mint a nedves (8-27% nedvességtartalom) állapotban mért értékek. Az 5. táblázatban szereplő adatokból kitűnik, hogy a sűrűség vagyis a nedvességtartalom csökkenése a hővezetési tényező csökkenését vonta maga után.

5 Azt is észrevehetjük, hogy a λ-érték változásának mértéke nagyjából 1,4-1,5-szöröse a sűrűség változásának, vagyis 1% sűrűségváltozás kb. 1,4-1,5% hővezetési tényező változást idézett elő. Mindezeken túlmenően megvizsgáltuk a hőmérsékletváltozás okozta hővezetési tényező változást is. A 2. ábrán látható grafikonról leolvasható, hogy a nedves minták esetében nagyobb λ-változást tapasztaltuk, mint a szárított mintáknál, vagyis a szárítás hatására a hőmérséklet és a hővezetési tényező összefüggését mutató görbe laposabbá vált. 2. ábra: a hővezetési tényező (W/mK) változása a hőmérséklet ( C) függvényében 6. Dinamikai merevség A dinamikai merevség (s ) egy adott építőanyag testhang-gátlását kifejező szám, mely megmutatja a vizsgált próbatest hangszigetelő képességét. Minél alacsonyabb ez a MN/m 3 -ben kifejezett érték, annál jobb hangszigetelő képességgel rendelkezik az építőanyag. A mérésekhez 8db 5-7cm vastag 20x40cm-es minta állt rendelkezésünkre, melyekből egyenként 2db, összesen pedig 16db 20x20cm-es próbatestet képeztünk. Az egyes minták dinamikai merevségét a két 20x20cm-es lap átlagából számítottuk. A vizsgálatot az MSZ EN szerint végezve azt az eredményt kaptuk, hogy a kukoricaszár blokk átlagos dinamikai merevsége 9,84MN/m 3, amely vastagságtól és sűrűségtől függően ugyan 4,58-17,66MN/m 3 közt változik, de mindenképpen elmondható, hogy értéke megegyezik más hangszigetelésre használt termékekével. 3. ábra: A kukoricaszár blokk sűrűségének és dinamikai merevségének összefüggése. 5

6 Összefoglalás Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy méréseink alapján a kukoricaszár blokk hővezetési tényezője és dinamikai merevsége megfelelően alacsonynak tekinthető, hiszen megközelíti a többi, hasonló célra alkalmazott szigetelőanyag tulajdonságait. A 6. táblázat adataiból az is látható, hogy szinte minden tulajdonsága a természetes, szerves anyagokéhoz (fagyapot, parafa) hasonlít a legjobban. Anyag neve Sűrűség (ρ) Nyomósz. (σ ny) Húzósz. (σ h) Hővez. tényező (λ) Din. merevség (s ) Vízfelvétel kg/m 3 kpa kpa W/mK MN/m 3 kg/m 2 Kőzetgyapot ,5-80 0,035-0, Üveggyapot n.a. n.a. 0,035-0,045 n.a. 3 EPS ,030-0, % XPS ,030-0,040 n.a. 0,1-0,3% PUR ,024-0,030 n.a. 1,5-3% Parafa ,045-0,070 n.a. 0,5 Fagyapot ,5-50 0,040-0, Kukorica blokk ,5-300 ~0, táblázat: A kukoricaszár blokk különféle tulajdonságai összehasonlítva egyéb szigetelőanyagokéval Szilárdsága ugyan nem elegendő ahhoz, hogy teherhordó szerkezet készülhessen belőle, de épületszerkezetek kiegészítő hang-, ill. hőszigeteléseként, vagy vázkitöltő falazatként elképzelhetőnek tartjuk. Gipszkarton burkolattal ellátva alkalmas lehet térelhatároló falak, válaszfalak készítésére, illetve szarufák közének hőszigetelésére. Vízfelvevő képessége tekinthető kritikus tulajdonságának, hiszen értéke szemmel láthatóan magasabb a többi anyagéhoz képest (6. táblázat). Kérdéses továbbá hő- és fagyhatásokkal, valamint rágcsálókkal, rovarokkal és egyéb kártevőkkel szembeni ellenálló képessége, vakolattartó képessége, valamint tűzállósága. Megfelelő védelem esetén gazdaságossága és környezetbarát mivolta versenyképessé teheti a szigetelőanyagok piacán. Irodalomjegyzék [1] Dr. Molnár Bozsaky Dávid: "Kukoricaszár blokk ismertetése, hővezetési tényezőjének meghatározása" ÉTE Építésszervezés és Építéstechnológia Konferencia 2009 Innovatív módszerek és technológiák, Terc Kiadó, Budapest, ISBN , 2009 (A vizsgálatokhoz felhasznált kukorica-blokkokat az Innocsekk projekt támogatásával Szűcs Imre vállalkozó (KpluszF Bt.) készítette és bocsátotta rendelkezésünkre.) 6

Kukoricaszár blokk ismertetése, hővezetési tényezőjének meghatározása

Kukoricaszár blokk ismertetése, hővezetési tényezőjének meghatározása Kukoricaszár blokk ismertetése, hővezetési tényezőjének meghatározása Molnár Viktor, Bozsaky Dávid Széchenyi István Egyetem, Műszaki Tudományi Kar, Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Absztrakt A

Részletesebben

Természetes anyagú hőszigetelések

Természetes anyagú hőszigetelések Természetes anyagú hőszigetelések dr. Bozsaky Dávid egyetemi adjunktus Széchenyi István Egyetem Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Tartalom 1. Bevezetés 2. Hőszigetelő anyagok piacának alakulása

Részletesebben

Szálas szigetelőanyagok forgalmazási feltételei

Szálas szigetelőanyagok forgalmazási feltételei Szálas szigetelőanyagok forgalmazási feltételei Brassnyó László Knauf Insulation Kft. Szálas szigetelőanyagok szabványai MSZ EN 13162 Hőszigetelő termékek épületekhez. Gyári készítésű ásványgyapot (MW-)

Részletesebben

Dr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz

Dr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz XV. NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KONFERENCIA CSÍKSOMLYÓ 2011 Dr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz y, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Hidak

Részletesebben

PÓRUSBETON FALAZÓELEMEK

PÓRUSBETON FALAZÓELEMEK PÓRUSBETON FALAZÓELEMEK STALOWA WOLA S.A. PÓRUSBETON FALAZÓELEMEK Tisztelt érdeklődő SOLBET STALOWA WOLA S.A. 50 évnyi tapasztalatot ötvöz intenzív korszerűsítéssel. Ügyfeleik érdekében nagyon sok figyelmet

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1502/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MEOLIT" Minőségellenőrző és Minőségbiztosító, Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Vizsgáló

Részletesebben

Magasépítéstan alapjai 13. Előadás

Magasépítéstan alapjai 13. Előadás MAGASÉPÍTÉSTAN ALAPJAI Magasépítéstan alapjai 13. Előadás BME MET Előadó: 2014/2015 II. szemeszter egyetemi docens, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék BME MET 2014 / 2015 II. szemeszter 13. Előadás

Részletesebben

HAZAI LOMBOSFÁK JUVENILIS (BÉL KÖRÜLI) FAANYAGÁNAK ANATÓMIAI ÉS FIZIKAI SAJÁTOSSÁGAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HAZAI ERDŐGAZDÁLKODÁSI VISZONYOKRA

HAZAI LOMBOSFÁK JUVENILIS (BÉL KÖRÜLI) FAANYAGÁNAK ANATÓMIAI ÉS FIZIKAI SAJÁTOSSÁGAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HAZAI ERDŐGAZDÁLKODÁSI VISZONYOKRA HAZAI LOMBOSFÁK JUVENILIS (BÉL KÖRÜLI) FAANYAGÁNAK ANATÓMIAI ÉS FIZIKAI SAJÁTOSSÁGAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HAZAI ERDŐGAZDÁLKODÁSI VISZONYOKRA 05-0 AG_48954 KÍSÉRLETEKHEZ HASZNÁLT ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK

Részletesebben

Belső oldali hőszigetelés - technológiák és megtakarítási lehetőségek

Belső oldali hőszigetelés - technológiák és megtakarítási lehetőségek Belső oldali hőszigetelés - technológiák és megtakarítási lehetőségek belső oldali hőszigetelés - technológiák Lehetséges megoldások: 1.Párazáró réteg beépítésével 2.Párazáró / vízzáró hőszigetelő anyaggal

Részletesebben

Kiváló minőségű ragasztott kötés létrehozásának feltételei

Kiváló minőségű ragasztott kötés létrehozásának feltételei AKTUALITÁSOK A FARAGASZTÁSBAN Kiváló minőségű ragasztott kötés létrehozásának feltételei Dr. habil Csiha Csilla tanszékvezető, egyetemi docens Sopron 2014 szeptember 11. Faanyagok ragasztása a faipari

Részletesebben

Európai Műszaki Engedély ETA-05/0093

Európai Műszaki Engedély ETA-05/0093 Német Építéstechnikai Intézet Közintézet Kolonnenstr. 30 L 10829 Berlin Németország Tel.: +49(0)30 787 30 0 Fax: +49(0)30 787 30 320 E-mail: dibt@dibt.de Internet: www.dibt.de Az 1988. december 21-i tanácsi

Részletesebben

VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. Központi Laboratórium Cím: 1113 Budapest, Diószegi út 37. Telefon: (+36-1)-372-6100 Telefa: (+36-1)-386-8794 E-mail: info@emi.hu A NAT által NAT-1-1110/2010

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1076/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ALTEX 99 Szolgáltató és Építő Kft. Laboratórium (8000 Székesfehérvár, Új Csóri

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAT-1-1271/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MAÉPTESZT Magyar Építőmérnöki Minőségvizsgáló és Fejlesztő Kft. Minőségvizsgáló

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1076/2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: ALTEX 99 Szolgáltató és Építő Kft. Laboratórium Telephelyek címe: Székesfehérvári

Részletesebben

POLIMERTECHNIKA Laboratóriumi gyakorlat

POLIMERTECHNIKA Laboratóriumi gyakorlat MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV Polimer anyagvizsgálat Név: Neptun kód: Dátum:. Gyakorlat célja: 1. Műanyagok folyóképességének vizsgálata, fontosabb reológiai jellemzők kiszámítása 2. Műanyagok Charpy-féle ütővizsgálata

Részletesebben

Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek. YTONG és YTONG MULTIPOR

Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek. YTONG és YTONG MULTIPOR Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek YTONG és YTONG MULTIPOR anyagok használatával Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek Tartalomjegyzék: 1) Környezetbarát termék 2) Hőtechnika:

Részletesebben

2011.11.08. 7. előadás Falszerkezetek

2011.11.08. 7. előadás Falszerkezetek 2011.11.08. 7. előadás Falszerkezetek Falazott szerkezetek: MSZ EN 1996 (Eurocode 6) 1-1. rész: Az épületekre vonatkozó általános szabályok. Falazott szerkezetek vasalással és vasalás nélkül 1-2. rész:

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1271/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MAÉPTESZT Magyar Építőmérnöki Minőségvizsgáló és Fejlesztő Kft. Minőségvizsgáló Laboratórium

Részletesebben

Szerkezeti faanyag szilárdsági vizsgálata

Szerkezeti faanyag szilárdsági vizsgálata Szerkezeti faanyag szilárdsági vizsgálata /Hajlítószilárdság meghatározása az MSZ EN 408 szerint/ Készítette: Csillag Máté YLWTF7 Fogas Benjamin QM4DL6 Győr, 2018. március 29. Jakab Lilla Kancler Petra

Részletesebben

TELJESÍTMÉNYNYILATKOZAT

TELJESÍTMÉNYNYILATKOZAT Száma: TNY/001 1. Terméktípus azonosító kódja: Előregyártott vasbeton vízóraakna 2. Típus-, tétel-,vagy sorozatszám: 90 110 122cm 110 110 122cm 3. A termék rendeltetése: Vízóraaknák építése olyan helyeken,

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1413/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: HE-DO Kft. Közúti Minőségvizsgáló Laboratórium 3261 Abasár, 339/5 hrsz. 2)

Részletesebben

JUBIZOL EPS F W0 (fehér EPS élképzés nélkül) JUBIZOL EPS F W1 (fehér EPS élképzéssel) JUBIZOL EPS F W2 (fehér EPS lyukacsos)

JUBIZOL EPS F W0 (fehér EPS élképzés nélkül) JUBIZOL EPS F W1 (fehér EPS élképzéssel) JUBIZOL EPS F W2 (fehér EPS lyukacsos) .3 Hőszigetelő lemezek és rögzítés technika JUBIZOL EPS F W0 (fehér EPS élképzés nélkül) 4expandált polisztirol lemez (EPS); 4vékonyrétegű homlokzati kontakt homlokzatrendszerek hőszigetelő rétegeként;

Részletesebben

Épületgépész technikus Épületgépész technikus

Épületgépész technikus Épületgépész technikus É 004-06//2 A 0/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított /2006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1495/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Innovia Minőségellenőrzési Technológiai és Innovációs Kft. I., II., III., IV

Részletesebben

Homlokzati falak belső oldali hőszigetelése

Homlokzati falak belső oldali hőszigetelése Homlokzati falak belső oldali hőszigetelése Küszöbön a felújítás! E-learning sorozat Xella Magyarország Kft. ásványi hőszigetelő lapok anyagjellemzők Ásványi és tömör Magasfokú hőszigetelőképesség Természetes

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület

Nemzeti Akkreditáló Testület Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1138/2014 számú akkreditált státuszhoz A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti szolgáltató igazgatóság Útállapot vizsgálati osztály Szegedi Minőségvizsgálati

Részletesebben

Rugalmas állandók mérése

Rugalmas állandók mérése Rugalmas állandók mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 23. (hétfő délelőtti csoport) 1. Young-modulus mérése behajlásból 1.1. A mérés menete A mérés elméleti háttere megtalálható a jegyzetben

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1046/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. HÓDÚT LABOR (6065 Lakitelek. külterület 0115/32. hrsz.; 5600 Békéscsaba, Berényi út 142.;

Részletesebben

Fehér Szerkezetek - 2014. Xella Magyarország Kft. 1

Fehér Szerkezetek - 2014. Xella Magyarország Kft. 1 Fehér Szerkezetek - 2014 Május 8. Május 13. Május 15. Május 20. Május 27. Budapest Debrecen Veszprém Hódmezővásárhely Győr Xella Magyarország Kft. 1 Fehér Szerkezetek - 2014 Program: 09.00-09.30: Követelmények

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1741/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Útlabor Laboratóriumi és Technológiai Kft. (9151 Abda, Bécsi út 15.) akkreditált területe

Részletesebben

Capatect EPS-homlokzati hôszigetelô táblák 600

Capatect EPS-homlokzati hôszigetelô táblák 600 Mûszaki Információ Capatect Nr. 600 Capatect EPS-homlokzati hôszigetelô táblák 600 Expandált polisztirol keményhab homlokzati hôszigetelô táblák 600 Termékleírás Alkalmazási területek: Capatect hôszigetelô

Részletesebben

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés 1. Bevezetés Falazott szerkezetek Tartalom Megnevezések, fal típusok Anyagok Mechanikai jellemzők 1 Falazott szerkezetek alkalmazási területei: 20. század: alacsony és középmagas épületek kb. 100 évvel

Részletesebben

NSZ/NT betonok alkalmazása az M7 ap. S65 jelű aluljáró felszerkezetének építésénél

NSZ/NT betonok alkalmazása az M7 ap. S65 jelű aluljáró felszerkezetének építésénél NSZ/NT betonok alkalmazása az M7 ap. S65 jelű aluljáró felszerkezetének építésénél Betontechnológiai kísérletek Az I. kísérlet sorozatban azt vizsgáltuk, hogy azonos betonösszetétel mellett milyen hatást

Részletesebben

Hőszigetelések anyagainak helyes megválasztása

Hőszigetelések anyagainak helyes megválasztása Hőszigetelések anyagainak helyes megválasztása 5 kwh/m² Dr. Józsa Zsuzsanna BME Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék ÉPÜLETHATÁROLÓ SZERKEZETEK HŐÁTBOCSÁTÁSI KÖVETELMÉNYEI U f (W/m 2 K) Ország Külső

Részletesebben

Laborgyakorlat. Kurzus: DFAL-MUA-003 L01. Dátum: Anyagvizsgálati jegyzőkönyv ÁLTALÁNOS ADATOK ANYAGVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV

Laborgyakorlat. Kurzus: DFAL-MUA-003 L01. Dátum: Anyagvizsgálati jegyzőkönyv ÁLTALÁNOS ADATOK ANYAGVIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV ÁLTALÁNOS ADATOK Megbízó adatai: Megbízott adatai: Cég/intézmény neve: Dunaújvárosi Egyetem. 1. csoport Cég/intézmény címe: 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. H-2400 Dunaújváros, Táncsics M. u. 1/A Képviselő

Részletesebben

Ytong építési rendszer elemei

Ytong építési rendszer elemei építési rendszer elemei Pef előfalazó lap Pfe furatos elem Pke koszorúelem Pu zsaluelem Peá elemmagas áthidaló 600 200 50 600 200 75 600 200 300 furat d=200 Pke 100 600 200 50+50 600 250 50+50 600 300

Részletesebben

Előadó neve Xella Magyarország Kft.

Előadó neve Xella Magyarország Kft. ORSZÁGOS KONFERENCIASOROZAT Főtámogató Szervezők Homlokzati falszerkezetek belső oldali hőszigetelése ásványi hőszigetelő lapokkal Előadó neve Xella Magyarország Kft. hőszigetelő lapok anyag jellemzők

Részletesebben

PASSZÍVHÁZAK TŰZVÉDELMI KÉRDÉSEI DR. TAKÁCS LAJOS GÁBOR okl. építészmérnök, egyetemi adjunktus BME Épületszerkezettani Tanszék Email: ltakacs@epsz.bme.hu SZIKRA CSABA Okl. épületgépész mérnök, tanszéki

Részletesebben

Oldal 1/2 TELJESÍTMÉNYNYILATKOZAT. Szám: 36000051. 1. A terméktípus egyedi azonosító kódja: Pke 600x200x50+50

Oldal 1/2 TELJESÍTMÉNYNYILATKOZAT. Szám: 36000051. 1. A terméktípus egyedi azonosító kódja: Pke 600x200x50+50 TELJESÍTMÉNYNYILATKOZAT a 305/2011/EU rendelet valamint a 275/2013(VII.16) korm. rendelet szerint Szám: 36000051 1. A terméktípus egyedi azonosító kódja: Pke 600x200x50+50 2. Típus, tétel vagy sorozatszám

Részletesebben

305/2011 EU rendelet ill. 275/2013 kormányrendelet alkalmazása. CREATON Hungary Kft.

305/2011 EU rendelet ill. 275/2013 kormányrendelet alkalmazása. CREATON Hungary Kft. 305/2011 EU rendelet ill. 275/2013 kormányrendelet alkalmazása CREATON Hungary Kft. 1. Kerámia tetőcserepek 2. Sík- és hullámpala 3. Szerelt homlokzatburkolatok Kerámia tetőcserepek Legfontosabb változások

Részletesebben

Teljesítménynyilatkozat DoP JPH A termék típusának egyedi azonosító kódja: Rétegragasztott, védőszeres kezelés nélküli, lucfenyő gerenda

Teljesítménynyilatkozat DoP JPH A termék típusának egyedi azonosító kódja: Rétegragasztott, védőszeres kezelés nélküli, lucfenyő gerenda Teljesítménynyilatkozat DoP JPH-010 1. A termék típusának egyedi azonosító kódja: Rétegragasztott, védőszeres kezelés nélküli, lucfenyő gerenda 2. Felhasználás célja: Építmények és hidak 3. Gyártó: Johann

Részletesebben

Elegáns hőszigetelés.

Elegáns hőszigetelés. Elegáns hőszigetelés A hőszigetelés fejlődése Hőátbocsátási tényező (W/m 2 K) Tető Fal Falazat Állagvédelmi szempontok 1,0 1,4 B30 Energiatakarékosság 1979 0,4 0,70 Uniform Környezetvédelem 1991 (0,3)

Részletesebben

a NAT /2006 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2006 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1056/2006 számú akkreditált státuszhoz A H-TPA Innovációs és Minõségvizsgáló Kft. Pécs Laboratórium (7628 Pécs, Eperfás u. 6.; 8900 Zalaegerszeg,

Részletesebben

TÖMEGÁLLANDÓSÁG FOGALMA

TÖMEGÁLLANDÓSÁG FOGALMA 1 TÖMEGÁLLANDÓSÁG FOGALMA A tömegállandóság fogalma azt fejezi ki, hogy kiszárított állapotban az anyagot tovább szárítva a tömege nem csökken. A tömegállandóság fogalma a szabványokban nem egységes, gyakorlati

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1779/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MASTER WAY Építőipari Kft. Labor (Lakitelki Mobil Laboratórium: 2750 Nagykőrös, Széchenyi tér

Részletesebben

Dr. Fenyvesi Olivér Dr. Görög Péter Megyeri Tamás. Budapest, 2015.

Dr. Fenyvesi Olivér Dr. Görög Péter Megyeri Tamás. Budapest, 2015. BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR ÉPÍTŐANYAGOK ÉS MAGASÉPÍTÉS TANSZÉK GEOTECHNIKA ÉS MÉRNÖKGEOLÓGIA TANSZÉK Készítette: Konzulensek: Csanády Dániel Dr. Lublóy Éva Dr. Fenyvesi

Részletesebben

Az ÉTI 1953. évben végzett cementvizsgálatainak kiértékelése POPOVICS SÁNDOR és UJHELYI JÁNOS

Az ÉTI 1953. évben végzett cementvizsgálatainak kiértékelése POPOVICS SÁNDOR és UJHELYI JÁNOS - 1 - Építőanyag, 1954. 9. pp. 307-312 Az ÉTI 1953. évben végzett cementvizsgálatainak kiértékelése POPOVICS SÁNDOR és UJHELYI JÁNOS 1. Bevezetés Az Építéstudományi Intézet Minősítő Laboratóriumába 1953.

Részletesebben

Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek. YTONG és YTONG MULTIPOR

Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek. YTONG és YTONG MULTIPOR Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek YTONG és YTONG MULTIPOR anyagok használatával Környezetbarát, energiahatékony külső falszerkezetek Tartalomjegyzék: 1) Környezetbarát termék 2) Hőtechnika:

Részletesebben

VÍZZÁRÓSÁG, VÍZZÁRÓSÁG VIZSGÁLAT

VÍZZÁRÓSÁG, VÍZZÁRÓSÁG VIZSGÁLAT 1 VÍZZÁRÓSÁG, VÍZZÁRÓSÁG VIZSGÁLAT Az MSZ 47981:2004 (az MSZ EN 2061:2002 európai betonszabvány magyar nemzeti alkalmazási dokumentuma) szabvány érvényre lépésével a beton vízzáróságának régi, MSZ 4719:1982

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1691/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Colas Hungária Építőipari Zrt. Technológiai Igazgatóság Keleti laboratórium

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1244/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1244/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1244/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az INNOTESZT Minőségvizsgáló, Technológiai és Fejlesztési Kft. Mobil Nagylabor

Részletesebben

e-gépész.hu >> Szellőztetés hatása a szén-dioxid-koncentrációra lakóépületekben Szerzo: Csáki Imre, tanársegéd, Debreceni Egyetem Műszaki Kar

e-gépész.hu >> Szellőztetés hatása a szén-dioxid-koncentrációra lakóépületekben Szerzo: Csáki Imre, tanársegéd, Debreceni Egyetem Műszaki Kar e-gépész.hu >> Szellőztetés hatása a szén-dioxid-koncentrációra lakóépületekben Szerzo: Csáki Imre, tanársegéd, Debreceni Egyetem Műszaki Kar Az ember zárt térben tölti életének 80-90%-át. Azokban a lakóépületekben,

Részletesebben

Függőleges és vízszintes vasalás hatása a téglafalazat nyírási ellenállására

Függőleges és vízszintes vasalás hatása a téglafalazat nyírási ellenállására Függőleges és vízszintes vasalás hatása a téglafalazat nyírási ellenállására FÓDI ANITA Témavezető: Dr. Bódi István Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki kar Hidak és Szerkezetek

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAT-1-1383/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MÉLYÉPÍTŐ LABOR Műszaki Szolgáltató Kft. KÖZPONTI ÉS TERÜLETI LABORATÓRIUMOK

Részletesebben

A hõszigetelõanyag. érvényes: 2005. 03. 16-tól. Közösen értéket teremtünk. Az árak ÁFA nélkül értendõek

A hõszigetelõanyag. érvényes: 2005. 03. 16-tól. Közösen értéket teremtünk. Az árak ÁFA nélkül értendõek A hõszigetelõanyag Á r l i s t a Az árak ÁFA nélkül értendõek érvényes: 2005. 03. 16-tól Közösen értéket teremtünk Mûszaki adatok: Szabvány Mértékegység Mérési eredmény Minimális testsûrûség MSZ-EN 1602:1998

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1676/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DÉLÚT Építő és Bányászati Kft. Minőségvizsgáló Laboratórium (6750 Algyő, Külterület

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1258/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Építőanyagok és Magasépítés

Részletesebben

Fehér Szerkezetek 2013 konferencia. Xella Magyarország Kft.

Fehér Szerkezetek 2013 konferencia. Xella Magyarország Kft. Fehér Szerkezetek 2013 konferencia Április 25. Május 7. Május 14. Május 21. Május 23. Budapest Salgótarján Veszprém Pécs Debrecen Xella Magyarország Kft. 1 Újdonságok a Xella termékpalettáján 1. Ytong:

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1220/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az EULAB Laboratóriumi és Technológiai Kft. Vizsgáló Laboratórium (2120 Dunakeszi,

Részletesebben

Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft.

Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft. Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft. 2013.10.25. 2013.11.26. 1 Megrendelő 1. A vizsgálat célja Előzetes egyeztetés alapján az Arundo Cellulóz Farming Kft. megbízásából

Részletesebben

ÖDOMÉTERES VIZSGÁLAT LÉPCSŐZETES TERHELÉSSEL MSZE CEN ISO/TS 17892-5 BEÁLLÍTÁS ADAT. Zavartalan 4F/6,0 m Mintadarab mélysége (m)

ÖDOMÉTERES VIZSGÁLAT LÉPCSŐZETES TERHELÉSSEL MSZE CEN ISO/TS 17892-5 BEÁLLÍTÁS ADAT. Zavartalan 4F/6,0 m Mintadarab mélysége (m) BEÁLLÍTÁS ADAT Minta leírás Barna iszap Előkészítési módszer magmintából Részecske-sűrűség (Mg/m³) 2.70 Feltételezett / Mért Feltételezett Betöltés sorrend információ Kezdeti mérések (gyűrű) Terhelési

Részletesebben

ÜVEG FIZIKAI TULAJDONSÁGAI,

ÜVEG FIZIKAI TULAJDONSÁGAI, ÜVEG FIZIKAI TULAJDONSÁGAI, ÜVEGTERMÉKEK Erdélyi Tamás egyetemi tanársegéd BME Építészmérnöki é kar Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék 2013. február 28. Tematika alkal om 1. 2. 3. 4. 5. nap 02.28.

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1270/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti szolgáltató igazgatóság Útállapot vizsgálati osztály Veszprémi

Részletesebben

Vizsgálati eredmények értelmezése

Vizsgálati eredmények értelmezése Vizsgálati eredmények értelmezése Egyszerű mechanikai vizsgálatok Feladat: töltésépítésre alkalmasnak ítélt talajok mechanikai jellemzőinek vizsgálata Adottak: Proktor vizsgálat eredményei, szemeloszlás,

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1046/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. HÓDÚT LABOR Telephelyek címe: Központi Mobil

Részletesebben

FAFAJTÁK, A FA SZABVÁNYOS OSZTÁLYBA SOROLÁSA, A FAANYAGOK ÉS FATERMÉKEK GYÁRTÁSA ÉS HASZNÁLATA

FAFAJTÁK, A FA SZABVÁNYOS OSZTÁLYBA SOROLÁSA, A FAANYAGOK ÉS FATERMÉKEK GYÁRTÁSA ÉS HASZNÁLATA BME Építészmérnöki Kar Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék FAFAJTÁK, A FA SZABVÁNYOS OSZTÁLYBA SOROLÁSA, A FAANYAGOK ÉS FATERMÉKEK GYÁRTÁSA ÉS HASZNÁLATA 2016. szeptember 15. BME - Szilárdságtani

Részletesebben

Tartószerkezetek modellezése

Tartószerkezetek modellezése Tartószerkezetek modellezése 16.,18. elıadás Repedések falazott falakban 1 Tartalom A falazott szerkezetek méretezési módja A falazat viselkedése, repedései Repedések falazott szerkezetekben Falazatok

Részletesebben

épületfizikai jellemzői

épületfizikai jellemzői Könnyűbetonok épületfizikai jellemzői és s alkalmazásuk a magastető szigetelésében Sólyomi PéterP ÉMI Nonprofit Kft. Budapest, 2009. november 24. HŐSZIGETELŐ ANYAGOK Az általános gyakorlat szerint hőszigetelő

Részletesebben

Ütőmunka meghatározása acél próbatesten, Charpy-kalapáccsal, amely ingás ütő-hajlítómű (Charpyinga) Dr. Kausay Tibor

Ütőmunka meghatározása acél próbatesten, Charpy-kalapáccsal, amely ingás ütő-hajlítómű (Charpyinga) Dr. Kausay Tibor Ütőmunka meghatározása acél próbatesten, Charpy-kalapáccsal, amely ingás ütő-hajlítómű (Charpyinga) Dr. Kausay Tibor Dr. Kausay Tibor 1 Charpy-kalapács, 10 m kp = 100 J legnagyobb ütőenergiával A vizsgálatot

Részletesebben

A= a keresztmetszeti felület cm 2 ɣ = biztonsági tényező

A= a keresztmetszeti felület cm 2 ɣ = biztonsági tényező Statika méretezés Húzás nyomás: Amennyiben a keresztmetszetre húzó-, vagy nyomóerő hat, akkor normálfeszültség (húzó-, vagy nyomó feszültség) keletkezik. Jele: σ. A feszültség: = ɣ Fajlagos alakváltozás:

Részletesebben

2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma:

2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma: 2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: 2008. 09. 24. Leadás dátuma: 2008. 10. 01. 1 1. Mérések ismertetése Az 1. ábrán látható összeállításban

Részletesebben

Üvegszállal erősített, megnövelt ütőszilárdságú gipszrost lap

Üvegszállal erősített, megnövelt ütőszilárdságú gipszrost lap Üvegszállal erősített, megnövelt ütőszilárdságú gipszrost lap OLDAL 2 NIDA TWARDA (KEMÉNY) ÜVEGSZÁLLAL ERŐSÍTETT,MEGNÖVELT ÜTŐSZILÁRDSÁGÚ GIPSZROST LAP NIDA TWARDA (KEMÉNY) ÜVEGSZÁLLAL ERŐSÍTETT, MEGNÖVELT

Részletesebben

Az ásványgyapot új generációja

Az ásványgyapot új generációja Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghetõ hõ- és hangszigetelõ ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1151/2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedéstudományi Üzletág

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1779/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MASTER WAY Építőipari Kft. MASTER WAY Labor 1 (Lakiteleki Mobil Laboratórium: 4272 Sáránd külterület 105

Részletesebben

A beton nyomószilárdságának vizsgálata az MSZ 4798:2004 szerint

A beton nyomószilárdságának vizsgálata az MSZ 4798:2004 szerint A beton nyomószilárdságának vizsgálata az MSZ 4798:004 szerint Nyomószilárdság vizsgálata Próbatest alakja és mérete Próbatest kora Próbatest tárolása a vizsgálatig Vizsgáló berendezés kocka 150 150 150

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1728/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve: CRH Magyarország Kft. Műszaki Szolgáltató Központ Építőanyag-vizsgáló Laboratórium

Részletesebben

Az ásványgyapot új generációja

Az ásványgyapot új generációja Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghető hő- és hangszigetelő ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a

Részletesebben

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz

SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1220/2015 nyilvántartási számú 1 akkreditált státuszhoz Az EULAB Laboratóriumi és Technológiai Kft. Vizsgáló Laboratórium (Dunakeszi Vizsgálóhely: 2120 Dunakeszi,

Részletesebben

Teljeítmény-nyilatkozat az építőipari termékhez StoPox KU 601

Teljeítmény-nyilatkozat az építőipari termékhez StoPox KU 601 1 / 5 Teljeítmény-nyilatkozat az építőipari termékhez StoPox KU 601 A terméktípus jelölőkódja PROD0848 StoPox KU 601 Alkalmazási cél EN 1504-2: Felületvédelmi termék bevonat védelem anyagok behatolása

Részletesebben

369-AA a MŰSZAKI LEÍRÁS Padlólemezek és ragasztók MÁV-START Zrt. Műszaki Fejlesztési Igazgatóság Járműkonstrukció 2017.

369-AA a MŰSZAKI LEÍRÁS Padlólemezek és ragasztók MÁV-START Zrt. Műszaki Fejlesztési Igazgatóság Járműkonstrukció 2017. MŰSZAKI LEÍRÁS MÁV-START Zrt. Műszaki Fejlesztési Igazgatóság Járműkonstrukció 2017. Oldalszám: 1 / 7 Nyilvántartási oldal A dokumentumot készítette: ellenőrizte: jóváhagyta: Név Varga Zsolt Utasi Balázs

Részletesebben

ISOVER Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft.

ISOVER Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. ISOVER Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. TETŐ ÉPÍTŐK EGYESÜLETE Székesfehérvár 2014. 02. 13. Tetőterek, padlásfödémek hőszigetelése Dr. Laczkovits Zoltán okl. épületszigetelő szakmérnök HŐSZIGETELÉS

Részletesebben

Tömeg (2) kg/darab NYLATRON MC 901 NYLATRON GSM NYLATRON NSM 40042000 40050000 40055000 50. Átmérő tűrései (1) mm. Átmérő mm.

Tömeg (2) kg/darab NYLATRON MC 901 NYLATRON GSM NYLATRON NSM 40042000 40050000 40055000 50. Átmérő tűrései (1) mm. Átmérő mm. NYLTRON M 901, kék (színezett, növelt szívósságú, öntött P 6) NYLTRON GSM, szürkésfekete; (MoS, szilárd kenőanyagot tartalmazó, öntött P 6) NYLTRON NSM, szürke (szilárd kenőanyag kombinációt tartalmazó

Részletesebben

1.1. A gyártmánycsoport műszaki meghatározása, felhasználási területe

1.1. A gyártmánycsoport műszaki meghatározása, felhasználási területe Műszaki Szakmai Elvárások 1. rész: Bútorlapok (Lécbetétes és faforgács lapok) 1.1. A gyártmánycsoport műszaki meghatározása, felhasználási területe A vasúti járművek előterének, utasterének, folyosóinak,

Részletesebben

Az EGGER ProAkustik szabvány lapok hangelnyelő, egyik oldalán dekoratív felületű elemek. A készleten tartott EGGER lapok rétegfelépítése:

Az EGGER ProAkustik szabvány lapok hangelnyelő, egyik oldalán dekoratív felületű elemek. A készleten tartott EGGER lapok rétegfelépítése: MŰSZAKI ADATLAP EGGER AKUSZTIKUS LAPOK ProAkustik szabvány lapok Az EGGER ProAkustik szabvány lapok hangelnyelő, egyik oldalán dekoratív felületű elemek. A készleten tartott EGGER lapok rétegfelépítése:

Részletesebben

Hőtechnika pótzárthelyi feladat

Hőtechnika pótzárthelyi feladat 6. március 6. Épületfizika Hőtechnika pótzárthelyi feladat A számítások elvégzéséhez a túloldali adatok alkalmazását javaslom. Kérem az ábrákban, táblázatokban jelölni a kiválasztott adatokat. A felsoroltakon

Részletesebben

Innovatív tetőfelújítási megoldások PIR keményhab táblákkal

Innovatív tetőfelújítási megoldások PIR keményhab táblákkal Innovatív tetőfelújítási megoldások PIR keményhab táblákkal Szatmári Zoltán alkalmazástechnikai mérnök-tanácsadó padlástér hasznosítás Budapest, II.ker. Előd utca Szarufák feletti hőszigetelés Fém tartószerkezet

Részletesebben

EXTRUDÁLT POLISZTIROL

EXTRUDÁLT POLISZTIROL EXTRUDÁLT POLISZTIROL A Fibrotermica SpA társaság extrudált polisztirol lemezt gyárt, melynek neve FIBROSTIR. A FIBROSTIR egyrétegû, kiváló hõszigetelõ képességû sárga színû lemez, alkalmazható mind egyéni

Részletesebben

A beton kúszása és ernyedése

A beton kúszása és ernyedése A beton kúszása és ernyedése A kúszás és ernyedés reológiai fogalmak. A reológia görög eredetű szó, és ebben az értelmezésben az anyagoknak az idő folyamán lejátszódó változásait vizsgáló műszaki tudományág

Részletesebben

A beton korai szilárdságának meghatározása kötéshő mérésével Vigh Botond A-HÍD Zrt.

A beton korai szilárdságának meghatározása kötéshő mérésével Vigh Botond A-HÍD Zrt. A beton korai szilárdságának meghatározása kötéshő mérésével Vigh Botond A-HÍD Zrt. Velence, 2018.03.28 1. ELŐZMÉNYEK A mérés alapelve a cement hidratációja során felszabaduló hidratációs hő mérése és

Részletesebben

Betontervezés Tervezés a Palotás-Bolomey módszer használatával

Betontervezés Tervezés a Palotás-Bolomey módszer használatával Építőanyagok II - Laborgyakorlat Betontervezés Tervezés a Palotás-Bolomey módszer használatával A tervezés elvei Cél: előírt nyomószilárdságú beton összetételének és keverési arányának megtervezése úgy,

Részletesebben

A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából. Dr. Kálmán Gergely

A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából. Dr. Kálmán Gergely A nád (Phragmites australis) vizsgálata enzimes bonthatóság és bioetanol termelés szempontjából Dr. Kálmán Gergely Bevezetés Az úgynevezett második generációs (lignocellulózokból előállított) bioetanol

Részletesebben

LABORVIZSGÁLATOK NETTÓ LISTAÁRAI március 1.-től (javasolt listaárak, mennyiségtől függően változhat, ÁFA nélkül értendő)

LABORVIZSGÁLATOK NETTÓ LISTAÁRAI március 1.-től (javasolt listaárak, mennyiségtől függően változhat, ÁFA nélkül értendő) LABORVIZSGÁLATOK NETTÓ LISTAÁRAI 2019. március 1.-től (javasolt listaárak, mennyiségtől függően változhat, ÁFA nélkül értendő) Az árak a minősítést, jegyzőkönyv- és szakvélemény készítést nem tartalmazzák.

Részletesebben

Tartószerkezetek tervezése tűzhatásra - az Eurocode szerint

Tartószerkezetek tervezése tűzhatásra - az Eurocode szerint Tartószerkezetek tervezése tűzhatásra - az Eurocode szerint Dr. Horváth László egyetemi docens Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszék Tartalom Mire ad választ az Eurocode?

Részletesebben

BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület BÕVÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1110/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ÉMI Építésügyi Minõségellenõrzõ Innovációs Nonprofit Kft. Központi Laboratórium

Részletesebben

Épületfelújítás eddig és ezután dr. Perényi László Mihály okl. építészmérnök okl. épületrekonstrukciós szakmérnök egyetemi docens Iparosított technológiával épített lakóépületek felújítása Pécs 2002-2009

Részletesebben