AGRICULTURAL POLICIES IN OECD COUNTRIES 2009: MONITORING AND EVALUATION
|
|
- Nándor Bognár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Agricultural Policies in OECD Countries 2009: Monitoring and Evaluation Summary in Hungarian Mezőgazdasági politika az OECD-országokban 2009: Vizsgálat és értékelés Összefoglalás magyarul Összefoglaló Az OECD-országok termelőinek nyújtott támogatás szintje 1986 óta most a legalacsonyabb Az OECD-térség termelőinek nyújtott támogatás becsült értéke 2008-ban a becsült termelői támogatás (PSE, Producer Support Estimate) alapján mérve 265 milliárd USD-t, illetve 182 milliárd eurót tett ki. Ez az OECD-térség agrártermelői összesített bruttó bevétele 21%-ának felel meg, ami a évi 22%-hoz, és a évi 26%-hoz képest csökkenést jelent. A most mért adatok szerint a termelőknek nyújtott támogatás az 1980-as évek közepe óta most érte el a legalacsonyabb szintet. AGRICULTURAL POLICIES IN OECD COUNTRIES 2009: MONITORING AND EVALUATION ISBN OECD
2 mely javarészt a világpiaci árak jelentős ingadozását tükrözi Az előző évhez hasonlóan a támogatások mértékének csökkenése 2008-ban is sokkal inkább a rendkívül magas agrárpiaci áraknak volt betudható, semmint a kormányok által meghirdetett konkrét támogatáspolitikai reformoknak. A 2008 második felében bekövetkezett csökkenés ellenére a világpiaci árak összesített szinten a hosszú távon mért átlagszint felett maradtak. A magas világpiaci árak mellett a belföldi árakat támogató politikák és az anticiklikus támogatások kisebb mértékű transzfert eredményeztek, ami a termelőknek nyújtott támogatás általános csökkenéséhez vezetett. A múltbéli és a közelmúltbéli tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy amikor a világpiaci árak a rendkívül magas szintekről lecsökkennek, akkor a határvédelmi és az árvonatkozású belföldi támogatási intézkedések ismét felerősödnek. A globális gazdaságot súlyosan érintette a válság 2008-ban A vizsgált időszakot rendkívüli globális gazdasági fejlemények jellemezték. A 2008-as év második felétől kezdve drámai mértékben romlott a pénzpiaci helyzet. Az üzleti és a fogyasztói bizalom, valamint a részvényárak világszerte hatalmasat zuhantak; az ipari termelés és a kereskedelem visszaesett, a munkanélküliség pedig a magasba szökött. Az OECD-térségben jelentősen lelassult a gazdasági növekedés 2008-ban, a reál GDP értéke pedig több országban is csökkent az év második felében. A gazdasági nehézségek ilyen szintű mélységére és kiterjedésére az utóbbi 60 évben nem volt példa. amikor kezdetét vette a terményárak csökkenése a történelmi csúcspontokról A pénzügyi válság éppen akkor tört ki, amikor a nominális értéken számított terményárak történelmi csúcsot értek el. A terményárak 2007 folyamán gyorsan emelkedtek, majd 2008 közepére rendkívül magas szintet értek el. Az áremelkedés élesen kihangsúlyozta az árupiac instabilitásának társadalmi következményeit. Jelentősen megnőttek az aggályok azzal kapcsolatban, hogy miként hatnak a magas élelmiszerárak az éhezők és a szegénységben élők arányára világszerte. Az áremelkedési tendencia a 2008-as év közepén hirtelen a visszájára fordult, és a terményárak a 2007 elején mért szintekre estek vissza. AGRICULTURAL POLICIES IN OECD COUNTRIES 2009: MONITORING AND EVALUATION ISBN OECD
3 A mezőgazdaság más szektoroknál jobban boldogulhat a válságban Még mindig nem tudni pontosan, milyen hatást gyakorol a pénzügyi és gazdasági válság az agrárszektorra. A válság egyes gazdasági szektorokra gyakorolt hatása nagyban függ attól, hogy azok mennyire vannak kitéve a szigorúbb hitelfeltételeknek és a csökkenő keresletnek. E tekintetben a legtöbb OECD-országban az agrárszektor jobb helyzetben lehet a többi szektornál a viszonylag alacsony pénzügyi kitettsége, a keresetek csökkenése által kevésbé befolyásolt kereslet, a meglévő támogatási politikák, és egyes esetekben a magas árak idején felhalmozott bevételek miatt. Az agrárszektorra a feltehetően nagyobb rugalmassága ellenére is valószínűleg kiigazítások várnak az egész gazdaságra kiterjedő korrekciók és a terményárak növekvő volatilitásának fényében. A vidéki területek gazdaságára a nagyobb hatást valószínűleg a nem mezőgazdasági szektorokban bekövetkező munkahely-megszűnések gyakorolják majd, amelyek a nem mezőgazdasági szektorokban a foglalkoztatottság, valamint a mezőgazdaságból élő háztartások bevételi lehetőségeinek csökkenését eredményezik. A piaci instabilitás és a gazdasági válság ad hoc jellegű támogatáspolitikai intézkedésekre ösztönzött Az OECD-országok kormányai reagáltak a terményárak volatilitására és a válság által okozott pénzügyi stresszre. Néhányan csökkentették a vámtarifákat és exportkorlátozásokat vezettek be a mezőgazdasági élelmiszerekre, hogy enyhítsék a magas világpiaci árak fogyasztókra gyakorolt hatását; mások szintén csökkentették a mezőgazdasági inputokra kivetett vámtarifákat, input-támogatásokat vezettek be, vagy bizonyos mezőgazdasági alszektoroknak adtak közvetlen támogatást. Számos feltörekvő és fejlődő ország is hasonló intézkedéseket hozott. Az intézkedések tényleges hatása egyelőre még nem ismert. Számos országban az intézkedések nem irányultak célzottan a rossz anyagi helyzetben lévő fogyasztókra, sőt, valójában még a globális piacok instabilitásához is hozzájárulhatnak végén, amikorra a pénzügyi és gazdasági válság súlyossága nyilvánvalóvá vált, néhány OECD-ország speciális intézkedéseket hirdetett ki, illetve hajtott végre a szektorban észlelhető pénzügyi stressz enyhítésére, többek között kedvezményes hiteleket, adókedvezményeket, és további közvetlen támogatást biztosítottak. AGRICULTURAL POLICIES IN OECD COUNTRIES 2009: MONITORING AND EVALUATION ISBN OECD
4 Számos OECD-ország határozott fontos támogatáspolitikai változásokról Fontos fejlemények történtek az egyes országok mezőgazdasági politikáját illetően is. Az Európai Unió elkészült a közös agrárpolitikai (CAP) reformok állapotfelmérésével, és több szektorális rendszer reformja terén is történt előrelépés. Az Egyesült Államok jóváhagyta az új mezőgazdasági törvényt a közötti időszakra, melynek címe Élelmiszer, Természetvédelmi és Energia Törvény (Food, Conservation and Energy Act). Kanada megállapodásra jutott a közötti időszakra szóló Growing Forward címet viselő mezőgazdasági keretdokumentum üzleti kockázatkezelési elemeit illetően. számos előrelépéssel a támogatáspolitikai reformok terén Az Európai Unióban bekövetkezett változások arra utalnak, hogy újabb lépés történt a támogatások termeléstől való elválasztása terén, amelyet az egységes támogatási rendszer (SPS) kibővítése jelez. Az EU-tagországok nagyobb rugalmasságot kapnak az egységes támogatási rendszerből felszabaduló pénzek elköltésében. Ez célzottabbá teheti a támogatáspolitikát, ám ugyanakkor új kihívásokat jelent a tagállamok számára a célzottabb intézkedések kidolgozása és végrehajtása terén. Az Egyesült Államok új mezőgazdasági törvénye nem tartalmaz radikális támogatáspolitikai változásokat, a támogatásra jogosult termények száma azonban bővült, egyes kölcsönkamatok és irányárak nőttek, továbbá bevezettek egy opcionális anticiklikus bevételi programot (ACRE) is. Tekintettel a jövőbeli árakkal és az ACRE program működésével kapcsolatos bizonytalansági tényezőkre, a piacra gyakorolt hatást most még nem lehet teljes bizonyossággal megjósolni. A kockázatkezelés különösen nagy hangsúlyt kap a támogatáspolitikákban Az Európai Unió lehetővé tette a biztosítók és a kölcsönös pénztárak számára a társfinanszírozású támogatások nyújtását, néhány újonnan csatlakozott EU-tagország pedig államilag támogatott biztosítási programokat vezetett be. Más országok is fokozták a kockázatok csökkentését célzó intézkedéseket, többek között felülvizsgálták, illetve kibővítették az anticiklikus programokra vonatkozó részeket az Egyesült Államok mezőgazdasági törvényében, Koreában pedig kibővítették AGRICULTURAL POLICIES IN OECD COUNTRIES 2009: MONITORING AND EVALUATION ISBN OECD
5 a természeti csapások elleni biztosítások körét. Számos OECDország, Kanadával az élen, stabilabb kereteket dolgoz ki a természeti csapások esetén nyújtandó támogatásokhoz, bár az ad hoc jellegű vészhelyzeti kárenyhítő intézkedések egy része is hatályban marad. Az új kockázatkezelési politikák hatékonysága szisztematikus, alapos kiértékelést igényel a gyakoriság, a kapcsolódó támogatás mértéke, a termelést torzító hatások és a többi kockázatkezelési stratégia esetleges kiszorítása tekintetében. csakúgy, mint a klímaváltozás és az agrárkörnyezeti fenntarthatóság A klímaváltozás és a rendelkezésre álló vízkészletek kérdése egyre nagyobb figyelmet kap az OECD-országokban. Néhány ország növelte a klímaváltozással kapcsolatos kutatásokra és megfigyelésekre szánt állami támogatások összegét, illetve stratégiát dolgozott ki, és intézkedéseket hozott a mezőgazdaság átformálására. Számos ország a termékek keresletére, a vízfelhasználásra, és az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére gyakorolt hatással kapcsolatos bizonytalansági tényezők ellenére is változatos intézkedések alkalmazásával folytatta a megújuló energiaforrások mezőgazdasági takarmányokból történő kinyerésének ösztönzését. A termőföldek védelme és a természetvédelem kérdése is fontos támogatáspolitikai prioritás. Néhány újonnan bevezetett agrárkörnyezetvédelmi intézkedés a hatékonyabb vízgazdálkodást, a környezetszennyezés csökkentését, a biodiverzitást és a tájvédelmet célozza meg. Számos ország tárgyal bilaterális és regionális megállapodásokról 2008 során intenzív munka folyt a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) védnöksége alatt folytatódó dohai fejlesztési programmal (Doha Development Agenda) kapcsolatos tárgyalásokon a mezőgazdasági kötelezettségvállalási módozatok kidolgozására irányulóan. Eddig nem született multilaterális megállapodás. Ugyanakkor a 2009 márciusában tartott G20-találkozón a résztvevő országok vezetői megerősítették a dohai fejlesztési program igényes és pártatlan lezárása iránti elkötelezettségüket. A lassan haladó multilaterális tárgyalások közepette számos OECD-ország tárgyal új bilaterális és regionális kereskedelmi megállapodásokról. AGRICULTURAL POLICIES IN OECD COUNTRIES 2009: MONITORING AND EVALUATION ISBN OECD
6 Minden OECD-országban csökkent az agrártámogatások által generált összteher Az agrárszektornak nyújtott össztámogatás becsült értéke, amely magában foglalja a termelői támogatást (PSE), a mezőgazdasággal kapcsolatos általános szolgáltatások például a kutatás, az infrastruktúra, az ellenőrzés, a marketing és a promóció támogatást és a fogyasztói támogatást, 2006 és 2008 között 368 milliárd USD-t (271 milliárd eurót) tett ki. Ez az OECD-térség GDP-je 0,9%-ának felel meg, ami csökkenést jelent az közötti 2,5%-hoz képest. Az agrártámogatások által a gazdaság egészére jelentett teher csökkenése minden OECD-országra jellemző, és elsősorban azt jelzi, hogy csökken a mezőgazdaság aránya a GDP-jükben. kevesebb a folyó termeléstől függő támogatás A relatív támogatási szint csökkenésével párhuzamosan változnak a támogatásnyújtás módozatai is. Kevesebb támogatást nyújtanak a megtermelt terménymennyiség alapján, vagy változó inputokat alkalmaznak, illetve a támogatásnyújtás egyre inkább egyéb paraméterek, például a terület vagy az állatállomány nagysága, illetve ezen paraméterek múltbeli szintje vagy fix nagysága alapján történik. A termelési mennyiségen alapuló támogatás csökkenése egyértelműen tetten érhető a belföldi és a határárak közötti különbség csökkenésében, amely az közötti időszakban (az OECD-térségben átlagosan) regisztrált 50%-ról a közötti időszakban 16%-ra csökkent, bár ebben a tendenciában az utóbbi évek magas világpiaci árai is jelentős szerepet játszottak. több az olyan támogatás, amely nagyobb rugalmasságot biztosít a termelők számára, például a kötelező termeléstől nem függő támogatás Néhány újonnan bevezetett program még tovább lép a támogatás és a termelés szétválasztása terén. A termelőknek nyújtott támogatások kevésbé kapcsolódnak egy adott terményhez, ehelyett a támogatásra való jogosultság bizonyos terménycsoportokhoz vagy bármely terményhez kötött. Továbbá 2006 és 2008 között az OECDtérség termelőinek nyújtott össztámogatás mintegy egynegyede olyan támogatáspolitikákból származott, amelyek nem kötelezték a termelőket termesztésre a támogatás igénybevételéhez. Ilyenek voltak például az Egyesült Államok által nyújtott közvetlen támogatások, illetve az Európai Unió által biztosított egységes AGRICULTURAL POLICIES IN OECD COUNTRIES 2009: MONITORING AND EVALUATION ISBN OECD
7 támogatások. Még mindig jelentős azonban a terményspecifikus támogatás aránya a rizs, a cukor és bizonyos állati termékek esetében. A rizs esetében például a terményspecifikus támogatás a termelők rizstermeléséből származó összbevételének 60%-át tette ki a közötti időszakban. A támogatáspolitika egyre jobban kötelezi a termelőket bizonyos termelési eljárások bevezetésére A támogatást egyre nagyobb mértékben kötik feltételekhez, amelyek meghatározott termelési eljárások alkalmazását követelik meg a termelőktől átfogóbb, például a környezetvédelemmel, az állatjóléttel vagy az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos célkitűzések teljesítése érdekében. A fenti követelmények teljesítésétől függő támogatások 1986 és 1988 között az OECD-térség összes becsült termelői támogatásának 4%-át tették ki. A 2006 és 2008 közötti időszakban ez az arány 32%-ra nőtt, és az ilyen jellegű támogatások legnagyobb részét jelenleg az Európai Unió nyújtja. Az OECD-országok közül az Európai Unió államaiban, az Egyesült Államokban és Svájcban a legmagasabb az inputkorlátozáshoz kötött támogatások aránya a termelőknek nyújtott össztámogatáson belül (csaknem 50%). A csökkenés ellenére még mindig túlsúlyban vannak a legnagyobb torzulást okozó támogatási formák; a reformok megvalósítása országonként eltérő Annak ellenére, hogy mind a támogatási szintek, mind a leginkább torzító támogatási formák részaránya jól láthatóan csökkent, az OECD-országok zömében még mindig túlsúlyban vannak a torzító jellegű támogatáspolitikák. A közötti időszakban a termelési mennyiségen alapuló támogatások (amibe a határvédelmi támogatások is beletartoznak) és a korlátlanul felhasználható változó ráfordításokon alapuló támogatások az OECD-térség összes becsült termelői támogatásának 56%-át tették ki. A reformok megvalósítása pedig országonként eltérő képet mutat: míg egyes országok előrébb járnak a termeléstől elváló támogatási formák bevezetésében, addig mások még csak a folyamat elején tartanak. A közötti időszakban a termelőknek nyújtott támogatás mértéke nagy eltéréseket mutatott az egyes OECD-országokban: 1% volt Új-Zélandon, 6% Ausztráliában, 10% az Egyesült Államokban, 13% Mexikóban, 18% Kanadában, 21% Törökországban, 27% az Európai Unióban, 49% Japánban, 58% Izlandon, 60% Svájcban, 61% Koreában, és 62% Norvégiában. AGRICULTURAL POLICIES IN OECD COUNTRIES 2009: MONITORING AND EVALUATION ISBN OECD
8 Napjaink gazdasági és piaci feltételei új kihívásokat teremtenek A globális gazdasági válság, a szűkös erőforrások megszerzéséért folytatott egyre élesedő verseny, az árak növekvő volatilitása, és az élelmiszerbiztonságra fordított egyre nagyobb figyelem világszerte új kihívásokat jelent a döntéshozók számára. A kormányok jelenlegi gazdasági aktivitást ösztönző intézkedései szintén nagy mértékben igénybe veszik sok ország pénzügyi erőforrásait. A recesszió enyhülésével a kormányok rosszabb pénzügyi helyzetbe kerülnek majd, ami vélhetően számos területen, többek között a mezőgazdaság területén is, a szektorális politikák felülvizsgálatára fogja ösztönözni őket. és új lehetőségek nyílnak a támogatáspolitikai reformok terén A jövőre nézve ezek a feltételek lehetőséget teremthetnek a kormányok számára, hogy támogatáspolitikai intézkedéseiket formálódó gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi céljaik megvalósításához igazítsák. OECD 2009 Ez az összefoglalás nem hivatalos OECD fordítás. Ez az összefoglalás abban az esetben másolható, ha megemlítésre kerül az OECD szerzői joga és az eredeti kiadvány címe. A többnyelvű összefoglalások az eredetileg angol ill. francia nyelvű OECD kiadványok kivonatos fordításai. Az OECD on-line könyvesboltban díjmentesen állnak rendelkezésre: További információ kérhető a Közügyi és Kommunikációs Igazgatóság Jogi és Fordítási Csoportjától: rights@oecd.org, fax: +33 (0) OECD Rights and Translation unit (PAC) 2 rue André-Pascal, Paris, France Látogasson el honlapunkra: AGRICULTURAL POLICIES IN OECD COUNTRIES 2009: MONITORING AND EVALUATION ISBN OECD
Agricultural Policies in OECD Countries: Monitoring and Evaluation 2005 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
Agricultural Policies in OECD Countries: Monitoring and Evaluation 2005 Summary in Hungarian Mezőgazdasági politika az OECD országokban: megfigyelés és értékelés, 2005 Összefoglalás magyarul VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
A Kilátások rövid összefoglalása
OECD-FAO Agricultural Outlook 2009 Summary in Hungarian OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2009 Összefoglalás magyarul A Kilátások rövid összefoglalása Az OECD és a Világbank 2008. decemberi középtávú gazdasági
OECD Economic Outlook: No. 82 December 2007. OECD gazdasági kilátások: 2007. december, 82. szám KOCKÁZATKEZELÉS. Summary in Hungarian
OECD Economic Outlook: No. 82 December 2007 Summary in Hungarian OECD gazdasági kilátások: 2007. december, 82. szám Összefoglalás magyarul KOCKÁZATKEZELÉS A közelmúltban számos csapás érte az OECD-gazdaságokat:
Áttekintés. OECD Kommunikációs Szemle. 2003. évi kiadás
Áttekintés OECD Kommunikációs Szemle 2003. évi kiadás Overview OECD Communications Outlook: 2003 Edition Hungarian translation Az Áttekintések az OECD kiadványok kivonatos fordításai. Az Online Könyvesboltban
Economic Policy Reforms Going for Growth 2009. Gazdaságpolitikai reformok A növekedés jegyében 2009. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
Economic Policy Reforms Going for Growth 2009 Summary in Hungarian Gazdaságpolitikai reformok A növekedés jegyében 2009 Összefoglalás magyarul A válságkezelés előkelő helyen szerepel a kormányzatok napirendjén
OECD Science, Technology and Industry: Scoreboard 2005. OECD Tudomány, Technológia és Ipar: 2005. évi eredménytábla. Vezetői összefoglaló
OECD Science, Technology and Industry: Scoreboard 2005 Summary in Hungarian OECD Tudomány, Technológia és Ipar: 2005. évi eredménytábla Összefoglalás magyarul Vezetői összefoglaló A tudásalapú gazdaság
Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok
Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június
A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes
A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes egyetemi tanársegéd varga.agi14@gmail.com Vidékföldrajz és vidékfejlesztés III. Szociológia alapszak, regionális és településfejlesztés
OECD-FAO Agricultural Outlook 2010. Summary in Hungarian. OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2010. Összefoglalás magyarul
OECD-FAO Agricultural Outlook 2010 Summary in Hungarian OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2010 Összefoglalás magyarul A kilátások rövid összefoglalása Az elmúlt években a mezőgazdaságot számos komoly sokkhatás
Pensions at a Glance: Public Policies across OECD Countries 2005 Edition. Pillantás a nyugdíjakra: Közpolitikák az OECD-országokban 2005.
Pensions at a Glance: Public Policies across OECD Countries 2005 Edition Summary in Hungarian Pillantás a nyugdíjakra: Közpolitikák az OECD-országokban 2005. évi kiadás Összefoglalás magyarull Az elmúlt
Vezetői összefoglaló
OECD Communications Outlook 2005 Summary in Hungarian OECD kommunikációs kilátások 2005 Összefoglalás magyarul Vezetői összefoglaló A dot-com buborék kipukkanását követően a telekommunikációs ipar válságos
OECD tudomány, technológia és ipar: 2006. évi kilátások
OECD Science, Technology and Industry: Outlook 2006 Summary in Hungarian OECD tudomány, technológia és ipar: 2006. évi kilátások Összefoglalás magyarul ÖSSZEFOGLALÓ Kedvezőbb kilátások a tudomány, a technológia
A gazdasági helyzet alakulása
#EURoad2Sibiu 219. május A gazdasági helyzet alakulása EGY EGYSÉGESEBB, ERŐSEBB ÉS DEMOKRATIKUSABB UNIÓ FELÉ Az EU munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásra irányuló ambiciózus programja, valamint
Trends in International Migration: SOPEMI 2004 Edition. Nemzetközi migrációs trendek: SOPEMI évi kiadás ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS
Trends in International Migration: SOPEMI 2004 Edition Summary in Hungarian Nemzetközi migrációs trendek: SOPEMI 2004. évi kiadás Összefoglalás magyarul ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS John P. Martin foglalkoztatási,
OECD Economic Outlook: December No. 78 Volume 2005 Issue 2 VEZÉRCIKK
OECD Economic Outlook: December No. 78 Volume 2005 Issue 2 Summary in Hungarian OECD gazdasági áttekintés: december, 78. szám 2005. évfolyam, 2. kiadás Összefoglalás magyarul VEZÉRCIKK AZ ÉSZREVEHETŐNÉL
Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
OECD Journal on Development Development Co-operation 2006 Report Efforts and Policies of the Members of the Development Assistance Committee Vol. 8 Issue 1 Summary in Hungarian OECD fejlesztési közlöny
OECD-FAO Agricultural Outlook 2012. OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2012. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
OECD-FAO Agricultural Outlook 2012 Summary in Hungarian Read the full book on: 10.1787/agr_outlook-2012-en OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2012 Összefoglalás magyarul Jelen kiadvány a mezőgazdasági kilátások
MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK
MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
OECD tudomány, technológia és ipar: évi kilátások
OECD Science, Technology and Industry Outlook 2010 Summary in Hungarian OECD tudomány, technológia és ipar: 2010. évi kilátások Összefoglalás magyarul A tudomány, a technológia és az innováció várhatóan
The DAC Journal: Development Co-operation 2004 Report Efforts and Policies of the Members of the Development Assistance Committee Volume 6 Issue 1
The DAC Journal: Development Co-operation 2004 Report Efforts and Policies of the Members of the Development Assistance Committee Volume 6 Issue 1 Summary in Hungarian A DAC közlöny: Fejlesztési együttműködés
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-
Téli előrejelzés re: lassanként leküzdjük az ellenszelet
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2013. február 22. Téli előrejelzés 2012 2014-re: lassanként leküzdjük az ellenszelet Miközben a pénzügyi piaci feltételek tavaly nyár óta lényegesen javultak
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 7.7.2009 COM(2009) 354 végleges 2009/0094 (CNS) C7-0103/09 Javaslat: A TANÁCS RENDELETE az 1234/2007/EK rendelettől ( az egységes közös piacszervezésről szóló
ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai
Válságkezelés Magyarországon
Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)
2013. tavaszi előrejelzés: Az EU gazdasága lassú kilábalás az elhúzódó recesszióból
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2013. május 3. 2013. tavaszi előrejelzés: Az EU gazdasága lassú kilábalás az elhúzódó recesszióból A 2012-es évet meghatározó visszaesést követően az előrejelzések
Információs és kommunikációs technológiák OECD Információs technológiai kilátások: 2004. évi kiadás. Kiemelt szempontok
Information and Communications Technologies OECD Information Technology Outlook: 2004 Edition Summary in Hungarian Információs és kommunikációs technológiák OECD Információs technológiai kilátások: 2004.
OECD Multilingual Summaries Education at a Glance Oktatási körkép Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
OECD Multilingual Summaries Education at a Glance 2012 Summary in Hungarian Read the full book on: 10.1787/eag-2012-en Oktatási körkép 2012 Összefoglalás magyarul Oktatási körkép: az OECD-mutatók megbízható
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
7655/14 ek/agh 1 DG B 4A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései
GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK
GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK Jelentős exportőrök végső durva szemcsés gabona készletei várhatóan tovább
AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE
AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE ELŐADÓ: DR. KENGYEL ÁKOS EGYETEMI DOCENS JEAN MONNET PROFESSZOR 1 TARTALOM A KOHÉZIÓS POLITIKA FONTOSSÁGA
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
OECD Environmental Outlook to 2030. OECD környezetvédelmi kilátások 2030-ig. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
OECD Environmental Outlook to 2030 Summary in Hungarian OECD környezetvédelmi kilátások 2030-ig Összefoglalás magyarul Hogyan befolyásolják a gazdasági és társadalmi fejlemények a környezeti változásokat
Őszi előrejelzés ra: holtponton a növekedés
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Őszi előrejelzés 2011 2013-ra: holtponton a növekedés Brüsszel, 2011. november 10. Megállt az uniós gazdasági fellendülés. Az erősen megrendült bizalom hatással van a beruházásokra
A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt
A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság
Education at a Glance: OECD Indicators 2006 Edition. Pillantás az oktatásra OECD mutatók 2006. évi kiadás
Education at a Glance: OECD Indicators 2006 Edition Summary in Hungarian Pillantás az oktatásra OECD mutatók 2006. évi kiadás Összefoglalás magyarul A Pillantás az oktatásra a pedagógusok, politikai döntéshozók,
Education Policy Analysis 2004 Edition. Oktatáspolitikai elemzés 2004. évi kiadás. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
Education Policy Analysis 2004 Edition Summary in Hungarian Oktatáspolitikai elemzés 2004. évi kiadás Összefoglalás magyarul Az OECD által először mintegy 30 évvel ezelőtt áttekintett témát felülvizsgálva
Pensions at a Glance 2009: Retirement-Income Systems in OECD Countries. Nyugdíjkörkép 2009: Nyugdíjjövedelmi rendszerek az OECD-országokban
Pensions at a Glance 2009: Retirement-Income Systems in OECD Countries Summary in Hungarian Nyugdíjkörkép 2009: Nyugdíjjövedelmi rendszerek az OECD-országokban Összefoglalás magyarul Válság és nyugdíjpolitika
A fenntarthatóság útján 2011-ben??
A fenntarthatóság útján 2011-ben?? Válogatás a Fenntartható Fejlődés Évkönyv 2011 legfontosabb megállapításaiból Az összefoglalót a GKI Gazdaságkutató Zrt. és a Tiszai Vegyi Kombinát együttműködésében
OECD Economic Outlook: June No. 77 Volume 2005 Issue 1. OECD Gazdasági áttekintés: június, 77. szám 2005. évfolyam 1.
OECD Economic Outlook: June No. 77 Volume 2005 Issue 1 Summary in Hungarian OECD Gazdasági áttekintés: június, 77. szám 2005. évfolyam 1. kiadás Összefoglalás magyarul VEZÉRCIKK EGYENSÚLY- ÉS LENDÜLETVESZTÉS?
0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés
0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként
International Migration Outlook: SOPEMI 2010. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul. Nemzetközi migrációs kilátások: SOPEMI - 2010.
International Migration Outlook: SOPEMI 2010 Summary in Hungarian Nemzetközi migrációs kilátások: SOPEMI - 2010. évi kiadás Összefoglalás magyarul A nemzetközi migráció kérdése továbbra is vezető helyet
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november
Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
OECD Journal on Development Development Co-operation 2005 Report Efforts and Policies of the Members of the Development Assistance Committee Volume 7 Issue 1 Summary in Hungarian OECD fejlesztési közlöny
OECD-FAO Agricultural Outlook 2011. OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2011. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
OECD-FAO Agricultural Outlook 2011 Summary in Hungarian OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2011 Összefoglalás magyarul A jelen dokumentum a Mezőgazdasági Kilátások tizenhetedik kiadása, amely egyben az
Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve
Erdély 2020/ Ágazat pg. 1 of 9 Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Ágazati konzultációs dokumentum
A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára
A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó
OECD Economic Outlook: Analyses and Projections December No. 80 SZERKESZTŐI VEZÉRCIKK
OECD Economic Outlook: Analyses and Projections December No. 80 Summary in Hungarian OECD gazdasági kitekintés: Elemzések és előrejelzések December, 80. szám Összefoglalás magyarul SZERKESZTŐI VEZÉRCIKK
Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata
Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.
Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István
Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István ügyvezető igazgató ICEG - MKT konferencia, Hotel Mercure Buda, 2003. Június 18 1 Az előadás vázlata Az MNB előrejelzéseiről
A Kormány klímapolitikája az Európai Unió hosszú távú klímapolitikájának tükrében
A Kormány klímapolitikája az Európai Unió hosszú távú klímapolitikájának tükrében Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014.11.19. Hevesi Zoltán Ajtony zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért, valamint
IS-LM modell Aggregált kereslet. Rövid távú modellis-lm-ad IS-LM-AD. Kuncz Izabella. Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem.
Rövid távú modell IS-LM-AD Makroökonómia Tanszék Budapesti Corvinus Egyetem Makroökonómia Mit tudunk eddig? IS-LM modell ismerjük a kamat és a jövedelem közti kapcsolatot az árupiacon (IS görbe) ismerjük
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK
2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső
FELADATLAP. Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2013/ forduló A gazdaságról számokban
FELADATLAP Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2013/2014 2. forduló A gazdaságról számokban 1. Az infláció az árak általános, minden termékre kiterjedő és folyamatos változását jelenti. A középtávú célkitűzés
Recesszió Magyarországon
Recesszió Magyarországon Makrogazdasági helyzet 04Q1 04Q2 04Q3 04Q4 05Q1 05Q2 05Q3 05Q4 06Q1 06Q2 06Q3 06Q4 07Q1 07Q2 07Q3 07Q4 08Q1 08Q2 08Q3 08Q4 09Q1 09Q2 09Q3 09Q4 A bruttó hazai termék (GDP) növekedése
GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM
Ausztrália elősegíti a búza kivitelét GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM A tavalyi rekord termés után, Ausztrália tovább helyezi a régi termés készleteit a 2017/18 kereskedelmi év (Július-Június) első
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG
Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros
Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2018. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. szeptember 7. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2018. II. negyedévben további 3,7%-kal nőtt,
A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák
A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák Dr. Viski József főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Hatásvizsgálatok
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az Agrár-környezetgazdálkodás helyzete Magyarországon és az EU-ban. 94.lecke
Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató
Finanszírozási kilátások az agráriumban Előadó: Szabó István, igazgató Agrárágazati Igazgatóság 2 A mezőgazdaság... Agrárágazati Igazgatóság 3 A mezőgazdaság befolyásoló tényezői Agrárágazati Igazgatóság
MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015
MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 dr. Teperics Károly Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport AZ EURÓPÁBA IRÁNYULÓ ÉS 2015-TŐL FELGYORSULT MIGRÁCIÓ TÉNYEZŐI, IRÁNYAI ÉS KILÁTÁSAI A Magyar Tudományos
OECD Economic Outlook: December No. 76 Volume 2004 Issue 2 AZ OLAJÁR-INGADOZÁSOK ELLENÉRE VISSZATÉR A LENDÜLET
OECD Economic Outlook: December No. 76 Volume 2004 Issue 2 Summary in Hungarian OECD Gazdasági Áttekintés: December, 76. szám 2004. évfolyam, 2. kiadás Összefoglalás magyarul AZ OLAJÁR-INGADOZÁSOK ELLENÉRE
Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1
Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2004. IV. negyedév 1 Budapest, 2004. február 21. A IV. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos
GABONA VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM
GABONA VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM EGYESÜLT ÁLLAMOK KITERJESZTETTÉK A DDGS KIVITELÉT Az Egyesült Államok továbbra is jelentős mennyiségben exportálnak DDGS-t. (distiller s dried grains with solubles szárított
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás?
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? 2012 óta a világ külkereskedelme rendkívül lassú ütemben bővül, tartósan elmaradva az elmúlt évtizedek átlagától. A GDP növekedés
Development Co-operation Report 2010. Fejlesztési együttműködés - 2010. évi jelentés. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
Development Co-operation Report 2010 Summary in Hungarian Fejlesztési együttműködés - 2010. évi jelentés Összefoglalás magyarul Az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottsága (Development Assistance Committee,
Az elosztott villamos energia termelés szerepe a természeti katasztrófákkal szembeni rugalmas ellenálló képesség növelésében
Az elosztott villamos energia termelés szerepe a természeti katasztrófákkal szembeni rugalmas ellenálló képesség növelésében Prof. Dr. Krómer István Óbudai Egyetem Intelligens Energia Ellátó Rendszerek
A fenntartható fejlődés megjelenése az ÚMFT végrehajtása során Tóth Tamás Koordinációs Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. szeptember 30. Fenntartható fejlődés A fenntarthatóság célja
AZ EXIM NEMZETKÖZI ÜZLETFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGE. Kabai Éva Nemzetközi Akvizíció
AZ EXIM NEMZETKÖZI ÜZLETFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGE Kabai Éva Nemzetközi Akvizíció NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK INTERNATIONAL FINANCIAL INSTITUTIONS NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK INTERNATIONAL FINANCIAL
SAJTÓKÖZLEMÉNY. Az államháztartás és a háztartások pénzügyi számláinak előzetes adatairól III. negyedév
5. I. 5. III.. I.. III. 7. I. 7. III. 8. I. 8. III. 9. I. 9. III. 1. I. 1. III. 11. I. 11. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 1. I. 1. III. 15. I. 15. III. 1. I. 1. III. 17. I. 17. III. 18. I. 18. III. SAJTÓKÖZLEMÉNY
Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17.
Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. A tervezés folyamata -közös programozási folyamat a két partnerország részvételével -2012 őszén programozó munkacsoport
Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest.
2013-06-10 1./5 Egy jónak tűnő, de nem annyira fényes GDP-adat Magyarország bruttó hazai terméke 2013 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal,
Formative Assessment: Improving Learning in Secondary Classrooms. Formatív értékelés: A tanulás javítása a középiskolai osztályokban
Formative Assessment: Improving Learning in Secondary Classrooms Summary in Hungarian Formatív értékelés: A tanulás javítása a középiskolai osztályokban Összefoglalás magyarul Az értékelés az oktatási
A 2014-es téli előrejelzés szerint teret nyer a fellendülés
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel/Strasbourg, 2014. február 25. A 2014-es téli előrejelzés szerint teret nyer a fellendülés Az Európai Bizottság téli előrejelzése szerint a legtöbb tagállamban
Natura 2000 & Vidékfejlesztés Az EU 2007-2013-as programozási időszakra szóló Vidékfejlesztési politikája
Natura 2000 & Vidékfejlesztés Az EU 2007-2013-as programozási időszakra szóló Vidékfejlesztési politikája Felsőtárkány 2006. június 15-16 Jelenlegi programozási időszak 2000-2006 1257/1999 Rendelet Kompenzációs
Formative Assessment: Improving Learning in Secondary Classrooms. Formatív értékelés: A tanulás javítása a középiskolai osztályokban
Formative Assessment: Improving Learning in Secondary Classrooms Summary in Hungarian Formatív értékelés: A tanulás javítása a középiskolai osztályokban Összefoglalás magyarul Az értékelés az oktatási
SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév
SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg
Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem
Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,
TisztaShow SZAKMAI NAP. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon. Budapest, október
TisztaShow SZAKMAI NAP Budapest, 2016. október 21-22. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon Barta Géza Róbert ügyvezető Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. Csak egy módon indulhatunk
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források
Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források Energiahatékonyság finanszírozása műhelyfoglalkozás I. Miskolc, 2019. április 16. Tisza Orsolya vezető projektmenedzser BEVEZETÉS Uniós finanszírozás
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON
ÁTMENETI GAZDASÁGOKKAL FOGLALKOZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONT MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MŰSZAKI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.
A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek
TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége
Makroökonómia. Név: Zárthelyi dolgozat, A. Neptun: május óra Elért pontszám:
Makroökonómia Zárthelyi dolgozat, A Név: Neptun: 2015. május 13. 12 óra Elért pontszám: A kérdések megválaszolására 45 perc áll rendelkezésére. A kérdések mindegyikére csak egyetlen helyes válasz van.
A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0282B (COD) 15577/17 ADD 1 FELJEGYZÉS AZ A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága
Helyzetkép 2013. július - augusztus
Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó
Kuti Zsolt Koroknai Péter. Egyszer már sikerült hogyan duplázható meg a lakossági állampapír-állomány?
Kuti Zsolt Koroknai Péter Egyszer már sikerült hogyan duplázható meg a lakossági állampapír-állomány? Az elmúlt évek során a lakosság állampapír-vásárlásai érdemben mérsékelték az állam és így a magyar
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium
Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg
Áttekintés. Az intermodális teherszállítmányozás összehasonlító értékelése
Áttekintés Az intermodális teherszállítmányozás összehasonlító értékelése Overview Benchmarking Intermodal Freight Transport Az Áttekintések az OECD kiadványok kivonatos fordításai. Az Online Könyvesboltban
Az EU agrárpolitikája bevezető előadás Előadó: Dr. Weisz Miklós
Az EU agrárpolitikája bevezető előadás Előadó: Dr. Weisz Miklós A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe Feladat: összeszedni A mezőgazdaság funkciói Élelmiszertermelés Alapanyag, frisstermék Takarmánytermelés
Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA
Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet
A társadalmi vállalkozások EU s támogatása : áldás vagy átok? A NESsT álláspontja és tapasztalata Közép Kelet Európában
A társadalmi vállalkozások EU s támogatása : áldás vagy átok? A NESsT álláspontja és tapasztalata Közép Kelet Európában Varga Éva, NESsT Társadalmi Vállalkozások Napja Budapest, 2012. jún.8. www.nesst.org
Az Igazgatóság jelentése a Magyar Telekom Nyrt. ügyvezetéséről, a évi üzleti tevékenységéről, üzletpolitikájáról, vagyoni helyzetéről
ELŐTERJESZTÉS A MAGYAR TELEKOM NYRT. KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE Az Igazgatóság jelentése a Magyar Telekom Nyrt. ügyvezetéséről, a Társaság és a Magyar Telekom Csoport 214. évi üzleti tevékenységéről, üzletpolitikájáról,
Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?
A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu