OECD Economic Outlook: June No. 77 Volume 2005 Issue 1. OECD Gazdasági áttekintés: június, 77. szám évfolyam 1.
|
|
- Mariska Bognár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 OECD Economic Outlook: June No. 77 Volume 2005 Issue 1 Summary in Hungarian OECD Gazdasági áttekintés: június, 77. szám évfolyam 1. kiadás Összefoglalás magyarul VEZÉRCIKK EGYENSÚLY- ÉS LENDÜLETVESZTÉS? Jean-Philippe Cotis, vezető közgazdász Az a szabályos forgatókönyv, mely szerint a fellendülés sokkal egyenletesebben oszlik el az OECD országokon belül, nem valósult meg. Míg e forgatókönyv egyes elemei, például az Egyesült Államokban tapasztalható viszonylag sikeres soft landing és Japán gazdasági aktivitásának újbóli feléledése megfelelőnek tekinthetők, ami igencsak hiányzik, az az euró-térség tartós lendülete. Tulajdonképpen az idő múlásával egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a körülményekből adódó indokok (iraki háború, olaj és nyersanyagár sokkok, árfolyam-ingadozások ) nem nyújtanak elégséges magyarázatot a kontinentális Európa fellendülésének sorozatos megszakadására. Ennek következtében, és előre tekintve úgy tűnik, hogy, a növekedési kilátások között jelentős eltérések várhatók az OECD-n és a világgazdaságon belül; az ázsiai szilárd kilátásoktól, az Egyesült Államok trendnek megfelelő kilátásain keresztül az európai gyenge és bizonytalan kilátásokig. Az ilyen ellentétes gazdasági perspektívák nem OECD ECONOMIC OUTLOOK: JUNE NO. 77 VOLUME 2005 ISSUE 1 ISBN OECD
2 járulnak hozzá a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentéséhez, és előfordulhat, hogy lassabb világpiaci összkeresletben tükröződnek vissza. A növekedés ezen kimenetelei azonban nem kőbe vésett igazságok: mint mindig, a makroökonómiai és strukturális politikák hatékonyságának, valamint egy globalizáltabb környezethez való alkalmazkodási képességük függvényében alakulnak. A regionális fejlődésre összpontosítva, az Egyesült Államokban a visszamaradó pangás eltűnt, és a gazdaság a teljesítőképességének megfelelően valószínűleg tovább növekszik. A fellendülés néhány évét követően a konjunktúrát a nettó exportból származó csekély segítség mellett még mindig főleg a belföldi kereslet hajtja. Az év első negyedévében bekövetkezett, előre nem látott importcsökkenés mellett a nettó export növekedéshez való hozzájárulása valójában a dollár reál effektív árfolyamának jelentős leértékelése ellenére is elég gyenge. A kontinentális Európában 2004 első felének bíztató fellendülését követően, az elmúlt év második felében az alábbhagyó fogyasztói és üzleti bizalommal párhuzamosan gyengült a növekedés is. Bár a látszólagos, kimutatott növekedés 2005 elején némileg javult, most ismét lankadóban van, és az év vége előtt nincs kilátás határozott fellendülésre. E hirtelen gyengülés nagyban köszönhető az erősebb eurónak és a magasabb olajáraknak. Ezt a hatást azonban egyes országokban, így Olaszországban és Németországban, jelentős mértékben felerősítette a külső sokkhatásokkal szembeni rugalmasság nyilvánvaló és visszatérő hiánya, ellentétben a kisebb gazdaságokkal; így például Spanyolországgal vagy az északi országokkal, amelyek jól vették az akadályokat. Az euró zóna sokkal szembeni érzékenysége meglehetősen esetlegessé teszi a rövid távú előrejelzést: a fokozatos fellendülés megvalósulásához a jelen Áttekintés elvárásainak megfelelően, bizonyos időn át némi külső stabilitásra lesz szükség. A politikának a lehető legalaposabban és leghamarabb kell foglalkoznia a gyenge rugalmasság e krónikus példájával, valamint az euró övezeten belüli eltérő teljesítőképességgel. Ez az érintett országok növekedési kilátásainak szempontjából természetesen központi jelentőségű kérdés, viszont bizonyos mértékig a Gazdasági és Monetáris Unió hitelességének szempontjából is az. Németországban a belföldi kereslet tartós csökkenése az export oldal felőli igen erős ösztönzés ellenére is probléma. Olaszországban az éveken át tartó túlzott költséginfláció által aláásott kereskedelmi szektor aggasztó mértékben veszít piaci részesedéséből, megalapozva a jelenlegi recessziót. Az Európai Monetáris Unió kezdettől fogva felbecsülhetetlen előnyökhöz juttatta a tagállamokat, beleértve a belső pénzügyi stabilitást és a hagyományosan alacsony kamatlábakat, valamint egy árstabilitást biztosító környezetet, amely kiállta az emelkedő olajárak próbáját. Hosszú távon azonban egy mindenki számára előnyösen működő, sikeres Monetáris Unió jól működő termék-, pénzügy- és munkaerőpiacokat, valamint tagállamainak gazdasági szerkezetében magas fokú homogenitást követel meg. Ebben az összefüggésben, a további európai gazdasági integráció és a strukturális reformok ügye a politikai nehézségek ellenére továbbra is sürgető marad. OECD ECONOMIC OUTLOOK: JUNE NO. 77 VOLUME 2005 ISSUE 1 ISBN OECD
3 Ázsiában továbbra is ragyogóak a növekedési kilátások. A konjunkturális bizonyíték a 2004 közepén jelentkező erőtlen kísérletet követően fellendülést mutat Japánban. Kínában a gazdasági aktivitás egyre fokozódik, virágzó exportot, valamint némi belföldi konjunktúra-túlfűtöttséget tükrözve, amelyet a hatóságok igyekeznek megfékezni. Az elmúlt néhány év során a kelet-ázsiai gazdaságok erőteljes lökést adtak a világkereskedelemnek. Ez az egyre erősödő hatást nem szabad figyelmen kívül hagyni akkor sem, amikor más területeken, így például az árfolyam-politikák terén a világgazdaság stabilitásához való hozzájárulásuk kevésbé meggyőzőnek tűnik. Európa és egyrészt egyes ázsiai országok, másrészt az Egyesült Államok között folyamatosan fennálló eltéréseket nem lehet jóindulatú hanyagsággal kezelni. Az USA fenntarthatatlan folyó fizetési mérlegének helyzete mellett még nagyobbá válik a meglévő hiányok helyreállítására irányuló belső nyomás. E nyomás egy bizonyos ponton akár a dollár hirtelen gyengítésében is formát ölthet, s ez a Titkárság modell-szimulációi szerint ellentétes következményekkel jár az OECD térség egészére. Konkrétabban, Japánban és Európában, ahol csekély a rugalmasság, valamint a monetáris és költségvetési manőverek tere korlátozott, a csökkenő dollár nem csupán a nettó exportot nyírbálná meg, hanem a belföldi keresletet is. Bár jelenleg nem ez a legvalószínűbb kimenetel, de egyre valószínűbbnek tűnik egy ilyen kedvezőtlen forgatókönyv. A külső hiányok nagyobb megelégedést keltő csökkenése arra ösztönözné a túlzott mértékű megtakarításokat képző ázsiai (Kína, Japán stb.), valamint kontinentális európai gazdaságokat, hogy növekedési szerkezetüket a belföldi kereslet javára fordítsák, ezáltal csökkentve a globális konjunkturális korrekció költségeit, míg az Egyesült Államokban a költségvetési és monetáris makroökonómiai politikák határozottan a fenntarthatatlanul alacsony nemzeti megtakarítások növelésére irányulnak. Egyes virágzó ázsiai gazdaságokban a kooperatív korrekció a váltási árfolyam felértékelését és a monetáris politika szerepének újraértékelését is magába foglalná, amelynek olyan belföldi célokra kellene összpontosítania, mint például az árstabilitás és a teljesítmény-ingadozások egyenletessé tétele. Európában többszöri sikertelen próbálkozás után a közvetlen kihívás a belföldi kereslet tartós lendületének visszaállításában rejlik. A gazdasági stabilitáshoz és a folyó fizetési mérleg újbóli egyensúlyához való hozzájáruláson túl a még erőteljesebb belföldi kereslet talán a gazdasági reformok lelassulásának megakadályozását is elősegítheti egy olyan környezetben, ahol azok potenciális deflációs hatása a közvélemény számos szegmensében növekvő aggodalmat kelt. A sikeres gazdasági reformok és az erősebb potenciális növekedés viszont segíthetné az európaiakat a nagyobb rugalmasság megteremtésében, valamint abban, hogy jobban felvállalják a jövőbeni árfolyammozgások költségét. OECD ECONOMIC OUTLOOK: JUNE NO. 77 VOLUME 2005 ISSUE 1 ISBN OECD
4 A gazdaság keresleti oldalának jobb kezelése ennélfogva a jövőben központi prioritás marad. Mindenekelőtt, a monetáris politika a biztosítási díjak jelentős csökkentésével közvetlen szerephez juthat. A jelenlegi, alacsony alapinflációval 1 és gyenge összkereslettel jellemezhető környezetben a monetáris helyzet enyhítésének ügye az euró térségben tényleg igen sürgetőnek tűnik. Az Áttekintés korábbi kiadásaiban hangsúlyozottaknak megfelelően, a rugalmasabb és fogyasztóbarátabb lakossági pénzpiacokat célzó reformok is segíthetnének az átfogó reformstratégiában nagyobb hangsúlyt helyezni a keresletre, miközben a konjunkturális hanyatlások ideje alatt sokkal hatékonyabb monetáris politikai közvetítőcsatornákkal látnák el az euró térséget. Végezetül, míg a korábbi Áttekintések részletesen szóltak a pénzügyi korrektség iránti igényről, az állami pénzügyek konszolidációja a legtöbb nagy OECD országban legjobb esetben is csak lassan araszol előre. Európában a Stabilitási és Növekedési Paktum nemrég elfogadott, rugalmasabb változatát nagyobb nemzeti tulajdontudattal kellene társítani, és a jelenlegi költségvetési hiány komoly csökkentésének szándékával kellene megvalósítani. 1 Lásd a jelen Áttekintés maginflációs mutatókkal és azoknak a jövőbeli infláció alakulására vonatkozó jósló képességével foglalkozó külön fejezetét. OECD ECONOMIC OUTLOOK: JUNE NO. 77 VOLUME 2005 ISSUE 1 ISBN OECD
5 OECD 2005 Ez az összefoglalás nem hivatalos OECD fordítás. Ez az összefoglalás abban az esetben másolható, ha megemlítésre kerül az OECD szerzői joga és az eredeti kiadvány címe. A többnyelvű összefoglalások az eredetileg angol ill. francia nyelvű OECD kiadványok kivonatos fordításai. Az OECD Online Könyvesboltban díjmentesen állnak rendelkezésre: További információ kérhető a Közügyi és Kommunikációs Igazgatóság Jogi és Fordítási Csoportjától. rights@oecd.org Fax: +33 (0) OECD Rights and Translation unit (PAC) 2 rue André-Pascal Paris France Látogasson el honlapunkra: OECD ECONOMIC OUTLOOK: JUNE NO. 77 VOLUME 2005 ISSUE 1 ISBN OECD
OECD Economic Outlook: December No. 78 Volume 2005 Issue 2 VEZÉRCIKK
OECD Economic Outlook: December No. 78 Volume 2005 Issue 2 Summary in Hungarian OECD gazdasági áttekintés: december, 78. szám 2005. évfolyam, 2. kiadás Összefoglalás magyarul VEZÉRCIKK AZ ÉSZREVEHETŐNÉL
OECD Economic Outlook: Analyses and Projections December No. 80 SZERKESZTŐI VEZÉRCIKK
OECD Economic Outlook: Analyses and Projections December No. 80 Summary in Hungarian OECD gazdasági kitekintés: Elemzések és előrejelzések December, 80. szám Összefoglalás magyarul SZERKESZTŐI VEZÉRCIKK
OECD Economic Outlook: No. 82 December 2007. OECD gazdasági kilátások: 2007. december, 82. szám KOCKÁZATKEZELÉS. Summary in Hungarian
OECD Economic Outlook: No. 82 December 2007 Summary in Hungarian OECD gazdasági kilátások: 2007. december, 82. szám Összefoglalás magyarul KOCKÁZATKEZELÉS A közelmúltban számos csapás érte az OECD-gazdaságokat:
OECD Economic Outlook: December No. 76 Volume 2004 Issue 2 AZ OLAJÁR-INGADOZÁSOK ELLENÉRE VISSZATÉR A LENDÜLET
OECD Economic Outlook: December No. 76 Volume 2004 Issue 2 Summary in Hungarian OECD Gazdasági Áttekintés: December, 76. szám 2004. évfolyam, 2. kiadás Összefoglalás magyarul AZ OLAJÁR-INGADOZÁSOK ELLENÉRE
A Kilátások rövid összefoglalása
OECD-FAO Agricultural Outlook 2009 Summary in Hungarian OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2009 Összefoglalás magyarul A Kilátások rövid összefoglalása Az OECD és a Világbank 2008. decemberi középtávú gazdasági
Téli előrejelzés re: lassanként leküzdjük az ellenszelet
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2013. február 22. Téli előrejelzés 2012 2014-re: lassanként leküzdjük az ellenszelet Miközben a pénzügyi piaci feltételek tavaly nyár óta lényegesen javultak
Őszi előrejelzés ra: holtponton a növekedés
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Őszi előrejelzés 2011 2013-ra: holtponton a növekedés Brüsszel, 2011. november 10. Megállt az uniós gazdasági fellendülés. Az erősen megrendült bizalom hatással van a beruházásokra
A gazdasági helyzet alakulása
#EURoad2Sibiu 219. május A gazdasági helyzet alakulása EGY EGYSÉGESEBB, ERŐSEBB ÉS DEMOKRATIKUSABB UNIÓ FELÉ Az EU munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásra irányuló ambiciózus programja, valamint
Economic Policy Reforms Going for Growth 2009. Gazdaságpolitikai reformok A növekedés jegyében 2009. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
Economic Policy Reforms Going for Growth 2009 Summary in Hungarian Gazdaságpolitikai reformok A növekedés jegyében 2009 Összefoglalás magyarul A válságkezelés előkelő helyen szerepel a kormányzatok napirendjén
A 2014-es téli előrejelzés szerint teret nyer a fellendülés
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel/Strasbourg, 2014. február 25. A 2014-es téli előrejelzés szerint teret nyer a fellendülés Az Európai Bizottság téli előrejelzése szerint a legtöbb tagállamban
Gazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/2
Gazdasági jelentés pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/2 Gazdasági és monetáris folyamatok Áttekintés 2017. március 9-i monetáris politikai ülésén a Kormányzótanács megállapította, hogy igen jelentős
Education Policy Analysis 2004 Edition. Oktatáspolitikai elemzés 2004. évi kiadás. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
Education Policy Analysis 2004 Edition Summary in Hungarian Oktatáspolitikai elemzés 2004. évi kiadás Összefoglalás magyarul Az OECD által először mintegy 30 évvel ezelőtt áttekintett témát felülvizsgálva
Agricultural Policies in OECD Countries: Monitoring and Evaluation 2005 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
Agricultural Policies in OECD Countries: Monitoring and Evaluation 2005 Summary in Hungarian Mezőgazdasági politika az OECD országokban: megfigyelés és értékelés, 2005 Összefoglalás magyarul VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ
2013. tavaszi előrejelzés: Az EU gazdasága lassú kilábalás az elhúzódó recesszióból
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2013. május 3. 2013. tavaszi előrejelzés: Az EU gazdasága lassú kilábalás az elhúzódó recesszióból A 2012-es évet meghatározó visszaesést követően az előrejelzések
Gazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/8
Gazdasági jelentés pénzügyi és gazdasági áttekintés 2017/8 Gazdasági és monetáris folyamatok Áttekintés 2017. december 14-i monetáris politikai ülésén a Kormányzótanács arra a következtetésre jutott, hogy
NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND
NÉGY MEGHATÁROZÓ TREND Az összetett makrogazdasági folyamatok közül a jelentés négy meghatározó trendet emel ki, melyek a legnagyobb befolyással voltak a világgazdaság alakulására 2014ben (ugyanis a kiadvány
Áttekintés. OECD Kommunikációs Szemle. 2003. évi kiadás
Áttekintés OECD Kommunikációs Szemle 2003. évi kiadás Overview OECD Communications Outlook: 2003 Edition Hungarian translation Az Áttekintések az OECD kiadványok kivonatos fordításai. Az Online Könyvesboltban
Őszi gazdasági előrejelzés, : magabiztos növekedés, csökkenő munkanélküliség és költségvetési hiány
IP/06/1508 Brüsszel, 2006. november 6. Őszi gazdasági előrejelzés, 2006 2008: magabiztos növekedés, csökkenő munkanélküliség és költségvetési hiány A Bizottság őszi gazdasági előrejelzése szerint a gazdasági
2015. tavaszi gazdasági előrejelzés: a széljárás kedvez a fellendülésnek
Európai Bizottság - Sajtóközlemény 2015. tavaszi gazdasági előrejelzés: a széljárás kedvez a fellendülésnek Brüsszel, 05 május 2015 Az Európai Unió gazdasági növekedése kedvező hátszelet kap. Az Európai
Vezetői összefoglaló
OECD Communications Outlook 2005 Summary in Hungarian OECD kommunikációs kilátások 2005 Összefoglalás magyarul Vezetői összefoglaló A dot-com buborék kipukkanását követően a telekommunikációs ipar válságos
Trends in International Migration: SOPEMI 2004 Edition. Nemzetközi migrációs trendek: SOPEMI évi kiadás ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS
Trends in International Migration: SOPEMI 2004 Edition Summary in Hungarian Nemzetközi migrációs trendek: SOPEMI 2004. évi kiadás Összefoglalás magyarul ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS John P. Martin foglalkoztatási,
2014. őszi gazdasági előrejelzés: lassú fellendülés és rendkívül alacsony infláció
Európai Bizottság - sajtóközlemény 2014. őszi gazdasági előrejelzés: lassú fellendülés és rendkívül alacsony infláció Brüsszel, 04 november 2014 Az Európai Bizottság őszi előrejelzése szerint az év hátralevő
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
Információs és kommunikációs technológiák OECD Információs technológiai kilátások: 2004. évi kiadás. Kiemelt szempontok
Information and Communications Technologies OECD Information Technology Outlook: 2004 Edition Summary in Hungarian Információs és kommunikációs technológiák OECD Információs technológiai kilátások: 2004.
Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100
gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. október A GVI legújabb kutatása a területi egyenlőtlenségek társadalmi és gazdasági metszeteit vizsgálja. A rendszerváltás óta zajló társadalmi és gazdasági folyamatok
Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István
Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István ügyvezető igazgató ICEG - MKT konferencia, Hotel Mercure Buda, 2003. Június 18 1 Az előadás vázlata Az MNB előrejelzéseiről
Az aktuális üzleti bizalmi index nagyon hasonlít a 2013. decemberi indexhez
VaughanVaughanVaughan Econ-Cast AG Rigistrasse 9 CH-8006 Zürich Sajtóközlemény Econ-Cast Global Business Monitor 2014. december Stefan James Lang Managing Partner Rigistrasse 9 Telefon +41 (0)44 344 5681
The DAC Journal: Development Co-operation 2004 Report Efforts and Policies of the Members of the Development Assistance Committee Volume 6 Issue 1
The DAC Journal: Development Co-operation 2004 Report Efforts and Policies of the Members of the Development Assistance Committee Volume 6 Issue 1 Summary in Hungarian A DAC közlöny: Fejlesztési együttműködés
A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve
X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából
Az eurózóna 2017-ben: a Gazdasági és Monetáris Unió előtt álló kihívások. Dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Egyetem)
Az eurózóna 2017-ben: a Gazdasági és Monetáris Unió előtt álló kihívások Dr. Ferkelt Balázs (Budapesti Gazdasági Egyetem) Kiindulási pontok I. Az eurózóna tagsági feltételeinek tekinthető maastrichti konvergencia-kritériumok
OECD tudomány, technológia és ipar: 2006. évi kilátások
OECD Science, Technology and Industry: Outlook 2006 Summary in Hungarian OECD tudomány, technológia és ipar: 2006. évi kilátások Összefoglalás magyarul ÖSSZEFOGLALÓ Kedvezőbb kilátások a tudomány, a technológia
Pensions at a Glance: Public Policies across OECD Countries 2005 Edition. Pillantás a nyugdíjakra: Közpolitikák az OECD-országokban 2005.
Pensions at a Glance: Public Policies across OECD Countries 2005 Edition Summary in Hungarian Pillantás a nyugdíjakra: Közpolitikák az OECD-országokban 2005. évi kiadás Összefoglalás magyarull Az elmúlt
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az
Tartalomjegyzék. Előszó...4. Vezetői összefoglaló...5. ERKT Éves jelentés 2012 Tartalomjegyzék 3
Éves jelentés 2012 Éves jelentés 2012 Tartalomjegyzék Előszó...4 Vezetői összefoglaló...5 ERKT Éves jelentés 2012 Tartalomjegyzék 3 Előszó Mario Draghi az ERKT elnöke Örömmel mutatom be az Európai Rendszerkockázati
OECD Employment Outlook 2006 Edition: Boosting Jobs and Incomes
OECD Employment Outlook 2006 Edition: Boosting Jobs and Incomes Summary in Hungarian OECD foglalkoztatási kilátások 2006. évi kiadás: A foglalkoztatás és a jövedelmek fellendítése Összefoglalás magyarul
Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság
Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság A válságot követően számos országban volt megfigyelhető a fogyasztás drasztikus szűkülése. A volumen visszaesése
OECD Environmental Outlook to 2030. OECD környezetvédelmi kilátások 2030-ig. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
OECD Environmental Outlook to 2030 Summary in Hungarian OECD környezetvédelmi kilátások 2030-ig Összefoglalás magyarul Hogyan befolyásolják a gazdasági és társadalmi fejlemények a környezeti változásokat
Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. a Horvátországban fennálló túlzott költségvetési hiány megszüntetéséről. {SWD(2013) 523 final}
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.10. COM(2013) 914 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA a Horvátországban fennálló túlzott költségvetési hiány megszüntetéséről {SWD(2013) 523 final} HU HU Ajánlás A TANÁCS
OECD Science, Technology and Industry: Scoreboard 2005. OECD Tudomány, Technológia és Ipar: 2005. évi eredménytábla. Vezetői összefoglaló
OECD Science, Technology and Industry: Scoreboard 2005 Summary in Hungarian OECD Tudomány, Technológia és Ipar: 2005. évi eredménytábla Összefoglalás magyarul Vezetői összefoglaló A tudásalapú gazdaság
Nemzetközi migrációs kilátások: SOPEMI évi kiadás
International Migration Outlook: SOPEMI 2009 Summary in Hungarian Nemzetközi migrációs kilátások: SOPEMI 2009. évi kiadás Összefoglalás magyarul Az elmúlt két évtized folyamán erőteljesen nőtt az OECD-országokba
Gazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2018/8
Gazdasági jelentés pénzügyi és gazdasági áttekintés 2018/8 Gazdasági és monetáris folyamatok EKB Gazdasági jelentés, 2018/8. szám Gazdasági és monetáris folyamatok 2 Gazdasági és monetáris folyamatok Áttekintés
Áttekintés. Az intermodális teherszállítmányozás összehasonlító értékelése
Áttekintés Az intermodális teherszállítmányozás összehasonlító értékelése Overview Benchmarking Intermodal Freight Transport Az Áttekintések az OECD kiadványok kivonatos fordításai. Az Online Könyvesboltban
A magyar gazdaság és államháztartás kilátásai nemzetközi kontextusban
A magyar gazdaság és államháztartás kilátásai nemzetközi kontextusban Antal Judit KT Titkársága MKT szakmai Konferencia Budapest,. október 12. Tanulmányunk célja * 1. Áttekintjük a világgazdaság középtávú
2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök
2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök Az európai tejpiac helyzete és kilátásai 2013 január-április Készült a CLAL megrendelésére Főbb jellemzők:
Lankadt a német befektetők optimizmusa
www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:
Német részvény ajánló
Német részvény ajánló Mario Draghi január végi bejelentésével biztossá vált, hogy nagy mennyiségű tőke (60 milliárd /hó) érkezik az európai piacokra legalább 2016 szeptemberéig. Ennek jótékony hatásai
Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
OECD Journal on Development Development Co-operation 2006 Report Efforts and Policies of the Members of the Development Assistance Committee Vol. 8 Issue 1 Summary in Hungarian OECD fejlesztési közlöny
Formative Assessment: Improving Learning in Secondary Classrooms. Formatív értékelés: A tanulás javítása a középiskolai osztályokban
Formative Assessment: Improving Learning in Secondary Classrooms Summary in Hungarian Formatív értékelés: A tanulás javítása a középiskolai osztályokban Összefoglalás magyarul Az értékelés az oktatási
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Ülés: Tanács Dátum: 2009. február 16. Tárgy: Kulcsfontosságú üzenetek
Formative Assessment: Improving Learning in Secondary Classrooms. Formatív értékelés: A tanulás javítása a középiskolai osztályokban
Formative Assessment: Improving Learning in Secondary Classrooms Summary in Hungarian Formatív értékelés: A tanulás javítása a középiskolai osztályokban Összefoglalás magyarul Az értékelés az oktatási
3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló
Zöldforrás Vidékfejlesztés Kft 8000 Székesfehérvár, Károly János Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t-online.hu 3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során
Kínai gazdaság tartós sikertörténet. Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25
Kínai gazdaság tartós sikertörténet Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25 Főbb témák Az elmúlt harminc év növekedésének tényezői Intézményi reformok és hatásaik Gazdasági fejlődési trendek
Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA. az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.22. COM(2017) 801 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült Királyságban túlzott hiány fennállásáról szóló 2008/713/EK határozat hatályon kívül helyezéséről HU HU
GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.
Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső
Növekedés válságban. Halpern László MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet. Növekedés 2013, Pivátbankár.hu Budapest, 2013. szeptember 18.
Növekedés válságban Halpern László MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet Növekedés 2013, Pivátbankár.hu Budapest, 2013. szeptember 18. Válságok Gazdaságpolitika Növekedés 2 Válságok Adósság bank valuta
57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország
57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország Az európai építési piac kilátásai 2004-2006 között Összefoglaló Készítette: Gáspár Anna, Build & Econ Stockholm, 2004. június 10-11. Gyógyulófélben
kedd, január 19. Vezetői összefoglaló
kedd, 2016. január 19. Vezetői összefoglaló A várakozásoknak megfelelő növekedési adatokat tett közzé Kína (a GDP 6,9 százalékkal; ipari termelés 5,9 százalékkal; beruházások 10,0 százalékkal növekedtek),
Tartalomjegyzék. Előszó Vezetői összefoglaló ERKT Éves jelentés 2013 Tartalomjegyzék
Éves jelentés 2013 Éves jelentés 2013 Tartalomjegyzék Előszó... 4 Vezetői összefoglaló... 5 ERKT Éves jelentés 2013 Tartalomjegyzék 3 Előszó Mario Draghi az ERKT elnöke Örömmel mutatom be az Európai Rendszerkockázati
A világgazdaság a pénzügyi piacok szemüvegén át nézve Jaksity György, Concorde Értékpapír Rt.
A mulatságnak vége A világgazdaság a pénzügyi piacok szemüvegén át nézve Jaksity György, Concorde Értékpapír Rt. Az előadás célja Bemutatni a jelenlegi válsághoz vezető utat Elemezni a krízis legfontosabb
Az eurórendszer szakértőinek az euróövezetre vonatkozó makrogazdasági prognózisa
Az eurórendszer szakértőinek az euróövezetre vonatkozó makrogazdasági prognózisa Az eurórendszer szakértői a 2004. május 17-ig rendelkezésre álló információk alapján prognózisokat készítettek az euróövezet
Válságkezelés Magyarországon
Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)
csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom
A visegrádi négyek gazdaságpolitikája
Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Mikro- és makrogazdasági folyamatok múltban és jelenben Kutatóműhely 3920-1/2016/FEKUT (EMMI) A visegrádi négyek gazdaságpolitikája Áttekintés
OECD SME and Entrepreneurship Outlook 2005 Edition
OECD SME and Entrepreneurship Outlook 2005 Edition Summary in Hungarian OECD KKV és vállalkozói kilátások 2005. évi kiadás Összefoglalás magyarul Az OECD KKV kilátások legutóbbi kiadása (2002) óta a KKV-k
Mérséklődő inflációs nyomás régiónkban
Mérséklődő inflációs nyomás régiónkban Az ICEG Európai Központ elemzése szerint előreláthatólag 2002-ben is folytatódik az inflációs ráta csökkenése a kelet-európai gazdaságok zömében. A mérséklődő inflációban
Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika
Elméleti gazdaságtan 11. évfolyam (Mikroökonómia) tematika I. Bevezető ismeretek 1. Alapfogalmak 1.1 Mi a közgazdaságtan? 1.2 Javak, szükségletek 1.3 Termelés, termelési tényezők 1.4 Az erőforrások szűkössége
Gazdasági Havi Tájékoztató 2015. november
gh Gazdasági Havi Tájékoztató 215. november Alábbi rövid elemzésünkben azt vizsgáljuk meg, hogy a hazai vállalkozások általában milyen célból használják az internetet. Az elemzés a Gazdaság- és Vállalkozáskutató
kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló
kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az
International Migration Outlook: SOPEMI 2010. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul. Nemzetközi migrációs kilátások: SOPEMI - 2010.
International Migration Outlook: SOPEMI 2010 Summary in Hungarian Nemzetközi migrációs kilátások: SOPEMI - 2010. évi kiadás Összefoglalás magyarul A nemzetközi migráció kérdése továbbra is vezető helyet
OECD-FAO Agricultural Outlook 2010. Summary in Hungarian. OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2010. Összefoglalás magyarul
OECD-FAO Agricultural Outlook 2010 Summary in Hungarian OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2010 Összefoglalás magyarul A kilátások rövid összefoglalása Az elmúlt években a mezőgazdaságot számos komoly sokkhatás
kedd, február 16. Vezetői összefoglaló
kedd, 2016. február 16. Vezetői összefoglaló Európa tőzsdéi jó menetben, 2 százalék feletti emelkedéssel nyitották a hetet, Ázsiában is jó hangulatban telt a keddi kereskedés a regionális részvénypiacokon.
Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet
Közgazdaságtan alapjai Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti 9. Előadás Makrogazdasági kereslet Makrogazdasági kereslet Aggregált, vagy makrogazdasági keresletnek (AD) a kibocsátás iránti kereslet és az árszínvonal
7655/14 ek/agh 1 DG B 4A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései
AZ EURORENDSZER SZAKÉRTŐINEK MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL
AZ EURORENDSZER SZAKÉRTŐINEK MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL Az eurorendszer szakértői a 2010. május 27-ig rendelkezésre álló információk alapján elkészítették az euroövezet makrogazdasági folyamatainak
Gazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2018/6
Gazdasági jelentés pénzügyi és gazdasági áttekintés 2018/6 Gazdasági és monetáris folyamatok Áttekintés Szeptember 13-i monetáris politikai ülésén a Kormányzótanács megállapította, hogy a beérkező információk,
Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom II. negyedévében :54:45
Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom 2011. II. negyedévében 2015-12-16 18:54:45 2 2011. második negyedévében a Magyarországra irányuló lengyel export dinamikája jelentősen lassult. Folyó év első negyedéve
kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló A kínai recesszió kettős nyomást helyez a dollárra. Az építőipari gyorsjelentések mozgatták az amerikai tőzsdéket pozitív irányba. Marad a deflációs környezet
Az előadás tartalma. 1. Világgazdasági kilátások. 2. Magyarország Gazdasági kilátások. 3. Devizapiaci várakozások. Sebességvesztés
Az előadás tartalma 1. Világgazdasági kilátások Sebességvesztés 2. Magyarország Gazdasági kilátások Csökkenő bizonytalanság felszálló köd 3. Devizapiaci várakozások EUR/HUF, EUR/CHF, EUR/USD Európai gazdasági
A MAGYARORSZÁGI SZÁLLODAIPAR FEJLŐDÉSE KÖZÖTT
A MAGYARORSZÁGI SZÁLLODAIPAR FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA ORSZÁGOSAN 2008 2010 2012 2013 2017 2018 2018/2008 2018/2012 2018/2013 2018/2017 Szobaszám (db) 50 669 54
Közgazdaságtan alapjai. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet
Közgazdaságtan alapjai Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti 10. Előadás Makrogazdasági kínálat és egyensúly Az előadás célja A makrogazdasági kínálat levezetése a következő feladatunk. Ezt a munkapiaci összefüggések
11. Infláció, munkanélküliség és a Phillipsgörbe
11. Infláció, munkanélküliség és a Phillipsgörbe Infláció, munkanélküliség és a Phillips-görbe A gazdaságpolitikusok célja az alacsony infláció és alacsony munkanélküliség. Az alábbiakban a munkanélküliség
OECD-FAO Agricultural Outlook 2012. OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2012. Summary in Hungarian. Összefoglalás magyarul
OECD-FAO Agricultural Outlook 2012 Summary in Hungarian Read the full book on: 10.1787/agr_outlook-2012-en OECD-FAO mezőgazdasági kilátások: 2012 Összefoglalás magyarul Jelen kiadvány a mezőgazdasági kilátások
EU költségvetés. EU nem állam, hanem nemzetközi szervezet
EU költségvetés EU nem állam, hanem nemzetközi szervezet költségvetési jellemzők hiánya nincs adókivetési lehetőség nincsenek közösségi jószágok nincs eladósodási lehetőség nincs stabilitási funkció nincs
2013/2301 - Uniós pályázati lehetőség
2013/2301 - Uniós pályázati lehetőség Új pályázatot hirdetett meg az Európai Unió: a kiírást elsősorban az iparpolitikai innovációban érdekelteknek és érintetteknek érdemes böngészniük. Az iparpolitikai
Virág Barnabás: Tartósan beköszönthet a negatív reálkamatok kora
Virág Barnabás: Tartósan beköszönthet a negatív reálkamatok kora A kamatok tekintetében a gazdasági szereplők döntéseit leginkább a reálkamat mértéke határozza meg, így ennek alakulása kiemelt jelentőségű
Gazdasági jelentés. pénzügyi és gazdasági áttekintés 2019/2
Gazdasági jelentés pénzügyi és gazdasági áttekintés 2019/2 Gazdasági és monetáris folyamatok Áttekintés A gazdasági és pénzügyi részletes áttekintése alapján a Kormányzótanács március 7-i monetáris politikai
OLAJOS MAGVAK: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM AZ EU REPCE TERMELÉSÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA ELLENSÚLYOZZA AZ ALACSONYABB BEHOZATALT
OLAJOS MAGVAK: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM AZ EU REPCE TERMELÉSÉNEK VISSZAÁLLÍTÁSA ELLENSÚLYOZZA AZ ALACSONYABB BEHOZATALT Kép EU-28 repce kínálata és forgalmazása 2017/18-ban EU repce termelése várhatóan
OECD tudomány, technológia és ipar: évi kilátások
OECD Science, Technology and Industry Outlook 2010 Summary in Hungarian OECD tudomány, technológia és ipar: 2010. évi kilátások Összefoglalás magyarul A tudomány, a technológia és az innováció várhatóan
A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban
A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban Csermely Ágnes Államadósság és Gazdasági Növekedés A Költségvetési Tanács munkáját támogató szakmai konferencia 2012. Május 15. 2 Trend
Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)
Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,
FELVÉTELI DOLGOZAT MEGOLDÓKULCS KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ MESTERSZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK. 2012. május 22.
FELVÉTELI DOLGOZAT MEGOLDÓKULCS KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ MESTERSZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK 2012. május 22. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi
Az OECD Foglalkoztatási Stratégia átértékelése
OECD Employment Outlook: 2004 Edition Summary in Hungarian OECD Foglalkoztatási Kilátások: 2004-es kiadás Összefoglalás magyarul Az OECD Foglalkoztatási Stratégia átértékelése John P. Martin Foglalkoztatási,
AZ EURORENDSZER SZAKÉRTŐINEK MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL
AZ EURORENDSZER SZAKÉRTŐINEK MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL Az eurorendszer szakértői a 2008. november 20-ig rendelkezésre álló információk alapján elkészítették az euroövezet makrogazdasági
Az EKB szakértőinek 2016. márciusi makrogazdasági prognózisa az euroövezetről 1
Az EKB szakértőinek 2016. márciusi makrogazdasági prognózisa az euroövezetről 1 1 Euroövezeti kilátások: áttekintés, fő ismérvek Az euroövezet gazdasági fellendülése várhatóan folytatódik, bár a korábban
Virág Barnabás: Adósságleépítés? Korábban soha nem látott mértékű adósságokat görget maga előtt a világ!
Virág Barnabás: Adósságleépítés? Korábban soha nem látott mértékű adósságokat görget maga előtt a világ! Immáron több mint 6 év telt el 2008. szeptembere óta, amikor is az amerikai jelzálogpiacról induló
AHK Konjunktúrafelmérés Közép és Keleteurópa 2014
AHK Konjunktúrafelmérés Közép és Keleteurópa 0 A német külkereskedelmi kamarák országban végzett konjunktúrafelmérésének eredményei. évfolyam AHK Konjunktúrajelentés KKE 0 Tartalom. Bevezető.... A legfontosabb
MELLÉKLET MAKROGAZDASÁGI JELENTÉS. a következő dokumentumhoz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE. 2013. évi éves növekedési jelentés
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.11.28. COM(2012) 750 final MELLÉKLET MAKROGAZDASÁGI JELENTÉS a következő dokumentumhoz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE 2013. évi éves növekedési jelentés HU HU BEVEZETÉS Az EU gazdasága