RIKKANCS-PROJEKT HOMMAGE 1956

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "RIKKANCS-PROJEKT HOMMAGE 1956"

Átírás

1 HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM NEMZETI RENDEZVÉNYSZERVEZŐ FŐOSZTÁLY AB ESSE AD POSSE A LÉTEZŐBŐL A LEHETSÉGESBE A JÖVŐ ISKOLÁJÁÉRT ALAPÍTVÁNY NEMES NAGY ÁGNES MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM RIKKANCS-PROJEKT HOMMAGE 1956 A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Főosztály és az Ab esse ad posse a létezőből a lehetségesbe a jövő iskolájáért Alapítvány együttműködésében sikeresen lezajlott az 1956-os forradalom 60. évfordulójára interaktív módon emlékező Rikkancs-projekt. Az előzetes felkészítő tréninget és ruhapróbát követő 10 napon át hét helyszínen zajló eseménysorozat megvalósítói a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium többségében évfolyamos diákjai és tanárai voltak. Igazi szép munka volt, méltó megemlékezés, saját bőrön át történő tapasztalás, amit a projektben részt vevő éves diákok hasznosnak és szerethetőnek tartottak, és a budapesti emberek hétköznapjait is ünnepibbé tette. A diákok közvetlen kedvessége általában pozitív reakciókat váltott ki a megszólítottakból, gyakran mosolyt fakasztottak az egyébként komor arcokon. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna negatív visszajelzések, beszólások, de ezeket a diákok a felkészítő tréningnek is köszönhetően ügyesen kezelték. Jó sajtója is volt az eseménynek, az első napon reggel-délben-este mi folytunk a médiacsapokból. 23-án kora reggel az M1-es csatorna stúdiójában nyilatkoztam az eseményről, a nap folyamán pedig a helyszínről, a villamosmegállókból és a nosztalgia villamosról tudósítottak élőben. A 10 nap alatt több újságíró és fotós is megszólította a diákokat. Más visszajelzésekből is csak pozitív véleményeket hallottunk. Összességében a tanulóink méltósággal és tehetséggel oldották meg a feladatot, nem érezték tehernek, saját bevallásuk szerint tanultak belőle és élvezték is. Budapest, november 15. Keresztúri József

2 A teljesítésigazolás részeként álljon itt néhány diákbeszámoló és fotó: Dombovári Dóra és Fodor Zsanett a Kálvin téren Russa Karina összegyűjtött kedvencei: Az első nosztalgia villamos utam. Felszálltam, és az első néni, aki meglátott, egyből hozzám szólt: "Reggel hallottam a tévében a tanárotokat, egész nap téged vártalak, adj egy újságot!" Jó kedvűen kezdtem neki a mondókámnak. Mindenki mosolygott, egy idegen lepacsizott velem. A kedvencem egy fiú volt, aki miután kézbe kapta az újságot, megkínált a kezében lévő Milka csokiból. A Nyugatin kiabáltunk és oda jött egy férfi, hogy szeretne minket lefotózni egy facebook oldalnak. A nosztalgia villamoson egy bácsi jött oda hozzám, és azt mondta: "Ez fantasztikus, nagyon köszönöm!", majd megölelt. Az első napon a legelső tapasztalatom: épp hogy csak elkezdtem kiabálni és megállt két autó, hogy menjek és adjak nekik újságot, a második autóban ülő srácok a telefonszámomat is elkérték (nem kapták meg:-).

3 Negatív esetek: Az első napon egy velünk egykorú fiú társaság ránk kiabált, hogy: "Tegnap volt, amiről kiabálsz, úgyhogy fogd be!" Egy néni oda jött panaszkodni: "Megint kéne egy ilyen forradalom, bementem a segélyért, és azért nem kaptam meg, mert nem vagyok barna bőrű, megint kéne egy ilyen forradalom!" Több esetben szidták a kormányt, ilyenkor elmondtuk, hogy ez nem erről szól, ez egy megemlékezés. Általános tapasztalat: Sokkal több volt a pozitív élményünk. Rengeteg érdeklődő mosolygós emberrel találkoztunk, volt aki fotózkodott velünk, vagy lefotózott, videóra vett minket, sokan gratuláltak a vállaláshoz, és hogy ilyen jó suliba járunk. Többen leálltak sztorikat mesélni (56-os bácsik), illetve voltak érdeklődő fiatalok is. Raul Ionescu, Russa Karina és Budai Noémi a Nyugati téren

4 Katona Eszter, Czutor Győző, Szatmári Alíz és Túri Péter a Széna téren

5 Egy érdekes találkozás: Juhász Tibor, Inkei Nelli és Szakonyi Károly drámaíró a villamoson

6 Élményekben dús egy hetet éltem át rikkancsként a Corvinon. Jó érzés volt kiabálni a megállóban, hogy szabadok lehettünk Az emberek nagy része mosollyal vette át az újságot, amiből ötször annyi is elfogyott volna, csak néhányan álltak hozzá negatívan, de hál' istennek ebből nagyon minimális volt. Nagyszerű rendezvény volt, de a hab a tortán az lett volna, ha úgy csináljuk meg a projektet, hogy minden nap az aktuális dolgokról írnak az újságok. Például: október 28-án az október 28-ai híreket kiabáltuk volna, és az aznapi újságot osztottuk volna. Az se lett volna rossz, hogyha nem 3 ember van 1 megállóban, hanem akár 7 fő, úgy még jobb hangulata lett volna, és mindenki még bátrabb lett volna. De ez mind csak 1-2 ötlet, hogy mi lett volna hab a tortán! De így is őszintén mondom, nagyszerű rendezvény volt, és jó érzés, hogy a mi sulinkat kérte meg a Honvédelmi Minisztérium. Nagyon szépen köszönjük a lehetőséget! Bencsik Balázs Horváth Martin lódenkabátban a Blaha Lujza téren

7 A legérdeklődőbb az idősebb korosztály volt, főleg akinek volt valamilyen köze az 56- os történésekhez, vagy valamilyen rokona részt vett a forradalomban. Közülük többen elmesélték emlékeiket, tapasztalataikat. Volt, aki mutatott olyan forradalmi verset, amelyet ő maga írt. Rajtuk kívül a fiatalabb korosztályok is örömmel vették el az újságokat, olykor többet is kértek, hogy vihessenek az ismerőseiknek, illetve külföldre. Nagy többségben az embereknek jól esett az efféle megemlékezés, szívesen olvasgatták az 56-os cikkeket, és tettek egy kis időutazást. Volt viszont olyan is, aki ahelyett, hogy egyszerűen egy ingyenes újság elvételével emlékezett volna meg az eseményekről, leállt vitatkozni. Többen azt firtatták, hogy ezt az újságot melyik párt adja ki, illetve volt, aki azt mondta, hogy ez bizony ellenforradalom volt. Mi, rikkancsok kaptunk hideget, meleget, de végső soron én jól éreztem magamat, nagyon érdekes volt belebújni a korabeli ruhákba, és 56-os pesti srácként, pesti lányként újságot lóbálva járkálni az emberek között. Úgy gondolom, ez egy jó dolog volt, de hozzá tenném, hogy 2 héten keresztül nem kellett volna csinálni, mert a végére már unták az emberek, mivel minden nap ugyanaz az újság volt. Koncz Réka Koncz Réka a nagy előddel pózol

Egy mindenkiért, mindenki egyért...

Egy mindenkiért, mindenki egyért... Egy mindenkiért, mindenki egyért... Comenius koordinátorok klubja Kezdetek Hogyan kezdődött? WINTER Template Sikeres pályázat - nagy öröm 01 KLIK létrejötte - hm Halmozódó problémák, kérdések Egyedül éreztem

Részletesebben

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.

Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon

Részletesebben

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT Csapat neve: Iskola neve: Szerezhető pontszám: 120 pont Elért pontszám: Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest Klapka u. 47. 2. A következő feladatok megoldása előtt tanulmányozzátok

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv Dugonics András Piarista Gimnázium Évkönyv 2010 2011 Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium ÉVKÖNYV a 2010-2011. tanévről az iskola alapításának

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Gonda Zita gyakorlóiskolai vezetőtanár Holokauszt Emléknap: hivatalos iskolai emléknap a 2000-2001-es tanévtől Gothár

Részletesebben

A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK AZ EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

Részletesebben

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint SPORTVERSENYEK 2011 / 2012. Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár Mezei futás - 600 m I X Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint - 1500 m VI IX. XII XI fiú Molnár Ferenc Kunsági

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben

Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Kálvin Emlékévek konferencia Budapest, 2014. október 18. Kálvin Emlékévek a Református Pedagógiai Intézetben Szontagh Pál igazgató Az évfordulók a felejtés elleni küzdelem eszközei. Így kínál alkalmat

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Fotó: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Szerkesztette: Horváthné Kaszás Zsuzsanna és Breznay Gáborné SZAKMÁK ÉJSZAKÁJA Idén ismét megrendezésre

Részletesebben

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Fontos tudni: Minden emberi kapcsolat alapja a kommunikáció. Mondanivalónkat, gondolatainkat, érzéseinket, a szavak mellett egész lényünkkel

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre!

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! Randi Andi - Hódíts! A sikeres randi kommunikáció titkai www.tarskeresokalauz.hu 1ÖRDÖGI KEZDÉSEK A következő kezdő szövegek

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idén évkönyvünk vendége Gryllus Dorka színésznő, aki 1987 és 1991 között volt iskolánk diákja. Vöröslő arccal, zihálva rohantam be egy magyar népmese címére hallgató pesti

Részletesebben

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea )

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea ) Idegen nyelvek oktatásának szerepe és eredményessége Az elmúlt évtizedben a nyelvtudás társadalmi értéke radikálisan megváltozott. A használható nyelvtudás számos területen a munkahely megszerzésének és

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

TEHETSÉGHÁLÓZATI MŰHELY MINDANNYIAN MÁSOK VAGYUNK! JÓ GYAKORLAT BEMUTATÁSA. MATEHETSZ Debrecen január 25.

TEHETSÉGHÁLÓZATI MŰHELY MINDANNYIAN MÁSOK VAGYUNK! JÓ GYAKORLAT BEMUTATÁSA. MATEHETSZ Debrecen január 25. TEHETSÉGHÁLÓZATI MŰHELY MINDANNYIAN MÁSOK VAGYUNK! JÓ GYAKORLAT BEMUTATÁSA MATEHETSZ Debrecen- 2019. január 25. Demarcsek Zsuzsa demarcsekzs@gmail.com 30/90-36-480 VÁSÁRHELYI LÁSZLÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

Részletesebben

Dél-Alföld Régió Sport XXI. Alapprogram Nyílt Mezei Futóverseny. Békéscsaba, október 25. JEGYZŐKÖNYV. Rendezők:

Dél-Alföld Régió Sport XXI. Alapprogram Nyílt Mezei Futóverseny. Békéscsaba, október 25. JEGYZŐKÖNYV. Rendezők: Dél-Alföld Régió Sport XXI. Alapprogram Nyílt Mezei Futóverseny Békéscsaba, 2012. október 25. JEGYZŐKÖNYV Rendezők: Magyar Atlétikai Szövetség Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club Utánpótlás Központ Helyszín:

Részletesebben

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály 2013-2014. Pölöskei Gáborné főosztályvezető Új szerepkör Új vállalások 1. Törvényben

Részletesebben

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím. Az iskola neve

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím. Az iskola neve Bács-Kiskun megye Az intézmény Corvina Óvoda és Általános Kertvárosi Általános A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím település tér 6000 Mártírok

Részletesebben

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16.

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16. VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, 2019. április 16. OBOA I. KORCSOPORT I. helyezés, Nagydíj: Bubor Sári I. helyezés: Kovács Eszter II. helyezés: Korsós Katalin felkészítő tanár: Krupiczerné

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A Pasaréti Gimnázium hírlevele A Pasaréti Gimnázium hírlevele Tisztelt Szülők, Diákok! A Pasaréti Gimnázium 2014/2015-ös tanévének márciusi hírlevelében megtalálhatja az állandó és várható programjainkat, valamint közérdekű információinkat.

Részletesebben

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév Porto-Portugália Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév 1 Porto Hogy miért Porto? Mikor 1,5 évvel ezelőtt kitaláltam, hogy Erasmusra szeretnék menni, egy dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig

Részletesebben

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.

LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére. LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) A természet varázsát ontja bőven: A fűben, a virágban és a kőben. Ó, nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 II. futam - Miskolc-Görömböly

Borsod MTB Bajnoka 2017 II. futam - Miskolc-Görömböly Felnőtt Férfi 1. BARANYI DÁVID ÁRON 4 VKE-Nelson 0:44:08 0:00:00 Pepperl+Fuchs MTB Team 2. Molnár Péter 23-0:46:35 0:02:27 3. Boda Péter 66-0:47:14 0:03:06 4. Radványi Norbert 26 AKSE 0:47:36 0:03:28 5.

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Bács-Kiskun Helyszín: Kalocsa Időpont: 2018. 10. 27. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI Ssz. Versenyző

Részletesebben

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre

A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása

Részletesebben

Tövises az út a csillagokig

Tövises az út a csillagokig Tövises az út a csillagokig T á b o r i ú j s á g a z Ú r 2 0 1 5. e s z t e n d e j é b e n j ú l i u s h a v á n a k 2 8. n a p j á n C s í k c s o m o r t á n S z é k e l y f ö l d i Ve r s t á b o

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180. Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7.

Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180. Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7. A matematikai, a természettudományos és a műszaki, informatikai kompetenciák, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Beküldési határidő: 2012. november 07. Össz.pontszám: 40p Név:.. Lakcím:... Iskola neve, címe:....

Részletesebben

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPEST BAJNOKSÁG 2009/2010 tanév. Budapest, 2010. február 20. I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPEST BAJNOKSÁG 2009/2010 tanév. Budapest, 2010. február 20. I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Budapest XVII. Kossuth L. Ált. Isk. "A" 46,000 1 0,000 1 45,600 1 91,600 2 Budapest XVII. Körösi Cs. S. Ált. Isk. és Gimn. 44,900 2 0,000 1 45,200 2 90,100 3 Budapest XVI. Kölcsey

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. június 5. évf. 7. szám B Ú

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének november 7-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének november 7-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 2014. november 7-én tartott üléséről 45/2014. képviselőtestületei határozat: szavazatszámláló ad hoc bizottság létrehozása 1 Jegyzőkönyv Készült: Önkormányzat

Részletesebben

Dr. László Miklós. A hatástól az értésig

Dr. László Miklós. A hatástól az értésig Dr. László Miklós A hatástól az értésig Dr. László Miklós A hatástól az értésig Bevezetés 2013-ban immár hetedik alkalommal került sor egy olyan kutatásra, mely témája a tinédzserek és a média kapcsolata

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

folyton felesel Furfangos Fruzsi Bé Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly

folyton felesel Furfangos Fruzsi Bé Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel OLVASNI JÓ! 6 Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel 1 Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel Könyvmolyképző Kiadó

Részletesebben

A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE

A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE RÓLUNK o A DUE MÉDIAHÁLÓZAT TÖBB, MINT 20 ÉVE TEVÉKENYKEDIK AZ IFJÚSÁGI MÉDIAPIACON. o HÁLÓZATUNKBA

Részletesebben

Ladányi Lajos Emlékverseny

Ladányi Lajos Emlékverseny Ladányi Lajos Emlékverseny A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola immár negyedik alkalommal rendezte meg 2011. április 8-án a Ladányi Lajos Emlékversenyt. A megnyitót a felújított, minden tekintetben

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT, MAJER ANNA, VERÉB SZILVIA,

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Németh Pál Dobóakadémia Őszi Versenysorozata 3. forduló Szombathely EREDMÉNYEK. Férfi Súlylökés Döntő. 18:30 1.

Németh Pál Dobóakadémia Őszi Versenysorozata 3. forduló Szombathely EREDMÉNYEK. Férfi Súlylökés Döntő. 18:30 1. EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 18:30 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény 1 Szabó Gyula 1995 Dobó SE 1 14.50 A győztes edzői Németh Zsolt és Németh László. Szabó Gyula 14.50 1/25 2016-09-30

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11.

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 2010. december 4. évf. 2. szám ISTEN HOZOTT TAMARA!

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Mozgásban a VODAFONE. 2007 december 6. december 16.

Mozgásban a VODAFONE. 2007 december 6. december 16. Mozgásban a VODAFONE 2007 december 6. december 16. A Vodafone mindig nagy nagy hangsúlyt helyez arra, hogy az igényeknek leginkább megfelelô szolgáltatást nyújtsa ügyfeleinek. Ezek kommunikálására mindig

Részletesebben

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26.

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Csapattagok: Bak Dávid 7.b Boldizsár Cintia 6.b Dudás Fanni 7.b csapatkapitány Kardellás Renátó 6.a Felkészítő tanárok: Kardosné Nagy Tímea Kelemen

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

Jól érzik magukat itt a tanárok és a tanulók is. nyitottan fogadták a kérdéseinket.

Jól érzik magukat itt a tanárok és a tanulók is. nyitottan fogadták a kérdéseinket. Mit tapasztaltam? Jól érzik magukat itt a tanárok és a tanulók is. nyitottan fogadták a kérdéseinket. Sokféleséget, közvetlenséget, nyitottságot, természetességet. Nagyon közvetlen volt mindenki és őszinte.

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév

Női Kard Egyéni. rang vezetéknév utónév Női Kard Egyéni rang vezetéknév utónév 1. MEZEI Zsófia BME 2. SZÁNTÓ Beáta 3. SZABÓ Ági DEBRECEN 4. TÓTH Virág ELTE 5. RAB Eszter PEAC 6. KUJBUS Virág DEBRECEN 7. BARTALIS Ágnes PEAC 8. LUKÁTS Lilla PEAC

Részletesebben

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Pályázat neve: Szabadnapló 2015 Litera naplópályázat Pályázat kiírója: www.litera.hu Téma: netnapló-pályázat Akik pályázhatnak: bárki Beadási időszak, határidő:

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Márti FELHÍVÁS! Március - Tavaszelõ hava. Vallási ünnepek: Jeles napok: Kalendárium

Márti FELHÍVÁS! Március - Tavaszelõ hava. Vallási ünnepek: Jeles napok: Kalendárium 2005. március A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja V. évf. 3. szám Kegyelmekben gazdag, áldott húsvétot kívánunk! - - Ébredj tavasz, pattanj rügy! Kalendárium - Március - Tavaszelõ hava

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről

Összefoglaló a Play with us játékos angol nyelvi csapatversenyről Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros

Részletesebben

Szakmai beszámoló Napirend program tevékenység

Szakmai beszámoló Napirend program tevékenység Szakmai beszámoló Napirend program tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért HU11-0005-A1-2013

Részletesebben

2012. szeptember II. évfolyam 1. szám. Tartalom. Múlt-jöv... Egy keresztel nyomában. Tanévnyitó. (Iván Csilla) Miért jó...

2012. szeptember II. évfolyam 1. szám. Tartalom. Múlt-jöv... Egy keresztel nyomában. Tanévnyitó. (Iván Csilla) Miért jó... 2012. szeptember II. évfolyam 1. szám Tartalom Múlt-jöv...Egykeresztelnyomában Tanévnyitó (IvánCsilla) Miértjó... (VasárosAlexa) Szüretifelvonulásonjártunk (BalázsRóbert) Újraitt... (MarancsicsFanni) Megemlékezésszeptember20-ról

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

Nyári pihenés - egy hónapos kihívás Életterv Life Coach - Gurin Eszter

Nyári pihenés - egy hónapos kihívás Életterv Life Coach - Gurin Eszter Nyári pihenés - egy hónapos kihívás Életterv Life Coach - Gurin Eszter 1. nap - Fújj buborékot! Otthon is készíthetsz folyadékot és egy szívószál is megteszi fújónak. 2. nap - Nézz este csillagokat! Feküdj

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat

Részletesebben

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS I. KORCSOPORT 2012. június 02.

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS I. KORCSOPORT 2012. június 02. 1. Telegdy Zsófia ELTE 17,32 2. Elek Boglárka Pannonia 18,80 3. Mussinger Maja Németvölgyi 19,24 4. Kónya Hanna Kós 20,72 5. Thomay Vera ELTE 20,99 6. Apáthy Anna ELTE 22,23 7. Szín Adrienn Arany 22,97

Részletesebben

Éves beszámoló 2013.

Éves beszámoló 2013. Éves beszámoló 2013. ÚJ VILÁG Alapítvány Székhely: 6914. Pitvaros, Rákóczi u. 19 Mobil: 06-70-203-2962 e-mail: ujvilagert@index.hu Tartalom Az ÚJ VILÁG Alapítvány 2013. évi tevékenysége... 3 Kiemelt rendezvényeink:...

Részletesebben

Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival

Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival Zágoni Balázs Barni Berlinben meseregény M. Tóth Géza rajzaival Koinónia Kolozsvár 2016 Első fejezet, amelyből megtudjuk, hogy Barni mennyi mindent tud Barni rengeteget tudott a nagyvárosokról, különösen

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben