A HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS A VÁLÁSOK ALAKULÁSA BUDAPESTEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS A VÁLÁSOK ALAKULÁSA BUDAPESTEN"

Átírás

1 A HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS A VÁLÁSOK ALAKULÁSA BUDAPESTEN NOVOTNYNÉ PLETSCHER HEDVIG A budapesti házasságkötések gyakorisága a század folyamán a legutóbbi időkig alig változott: lényegében 10 ezrelék körül állandósult. Ettől negatív irányban csak az első világháborús évek, pozitív irányban pedig az es évek adatai tértek el. Az 1970-es években azonban kedvezőtlen fordulat következett be; viszonylag mind kevesebben kötöttek házasságot: az évtized első felében ezer lakosra 10,6, a második felében már csak 9 házasságkötés jutott. Ez a tendencia folytatódott az 1980-as és felerősödve az 1990-es évtizedben. A legutóbbi években a házasságkötések száma alig haladta meg a század elejit amikor a népességszám fele sem volt a jelenleginek, aránya pedig soha nem tapasztalt mélypontra esett vissza: nem érte el az 5 ezreléket sem. A házasságok felbontása a századforduló táján még igen ritka jelenség volt, lényegében csak az as években vált mindennapossá. Ekkor a válások gyakorisága ugrásszerűen emelkedett, majd 1,6 2,1 ezrelék között stabilizálódott. Ez az arány a háború után ismét nagymértékben növekedett, s igen magas szinten 3,5 ezrelék körül állandósult, egyes években, így legutóbb 1987-ben, megközelítette a 4 ezreléket. Ezt követően kedvező változás tapasztalható: a válások száma és aránya, ha nem is töretlen, de lényegében csökkenő tendenciát mutat, s 1995-ben 2,9 ezreléket tett ki. A házasságok mérlege az 1970-es évtized második felében már jelezte a várható válságot. A megkötött és a megszünt házasságok különbözete amely mindaddig pozitív volt ekkor vált először negatívvá. Ebben még a halálozás következtében megszűnt házasságok erőteljes növekedése volt a meghatározó, a következő évtizedben azonban már a házasságkötések csökkenése vezetett a mind számottevőbb negatív egyenleg kialakulásához. A legutóbbi években a megszűnt házasságok száma ugyan mérséklődött, ezzel párhuzamosan azonban csökkent a házasságkötések száma is, így a mérleg egyenlege lényegében nem változott. (Lásd az 1. táblát.) A házasodási kedv hanyatlása nagy vonalakban már hosszabb távon nyomon követhető. A népszámlálások alapján a nem házasokra, azaz a házasodás szempontjából érdekeltekre vonatkozó rendelkezésre álló adatok szerint 1949-ben háromszor olyan gyakorisággal kötöttek házasságot, mint napjainkban óta ez az arány folyamatosan visszaesett, s az 1980-as években a csökkenés üteme jelentősen felgyorsult. (Lásd a 2. táblát.) A jelenlegi szintet még az évi, tehát már háborús évi is csaknem kétszeresen meghaladta.

2 NOVOTHNYNÉ: HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK 475 A házasságok mérlege (évi átlagok alapján) 1. tábla Időszak A házasságkötések száma A halál A válás következtében megszűnt házasságok Összesen A megkötött és a megszűnt házasságok különbsége A nők házasodási esélyei tekintettel arra, hogy létszámuk jelentősen meghaladja a férfiakét korlátozottak, a női népességre vonatkozó mutatószámok mindenkor jóval elmaradnak a férfiakétól. A felnőtt, nem házas népesség házasodási gyakorisága Az ezer 15 éves és idősebb nem házas Év férfira jutó házasságkötések nőre jutó házasságkötések száma az előző év százalékában száma 2. tábla az előző év százalékában ,7. 68, ,4 84,9 54,7 79, ,4 78,4 50,2 91, ,2 84,0 39,8 79, ,4 59,8 26,1 65,6 A házas népesség válási gyakorisága Az ezer házas Év férfira jutó válások nőre jutó válások száma az előző év százalékában száma 3. tábla az előző év százalékában 1950* 7,5 150,0 7,4 148, ,9 172,0 12,9 174, ,7 106,2 14,2 110, ,2 96,4 13,4 94, ,7 103,8 13,7 102,2 * Az évi népszámlálás népességszáma alapján számolva. A válások számának és arányának alakulását az 1945 óta eltelt fél évszázad alatt jórészt a népesség számában és összetételében bekövetkezett változások határozták meg. A

3 476 NOVOTNYNÉ PLETSCHER HEDVIG valós helyzetet jelző tisztított arányszámok azt mutatják, hogy a válások gyakoriságának emelkedése a háborút követő másfél évtizedben volt a legjelentősebb, ezután már csak kismértékben nőtt, s 1970 óta lényegesen nem változott. (Lásd a 3. táblát.) A házasságkötések, illetve válások alakulása hosszú távon kihatott a népesség családi állapot szerinti összetételére. (Lásd a 4. táblát.) A házasok aránya 1960 óta csökkent, és az 1980-as években már számukban is fogyás mutatkozik. Az elváltak száma és hányada 40 év alatt folyamatosan a többszörösére nőtt; számuk még az utóbbi két évtizedben is emelkedett, amikor pedig a 15 évesnél idősebb népesség összlétszáma már csökkent. A társadalom számára ennek kedvezőtlen következményeit jelzi, hogy mind több az egyedül élő, magányos ember. Számuk 1960 óta tízévenként átlagosan mintegy 30 százalékkal emelkedett, arányuk pedig több mint másfélszeresére nőtt. A házas és elvált családi állapotúak, illetve az egyedül állók számának és arányának alakulása Év eleje A házas Az elvált Egyedül állók férfiak nők férfiak nők Száma (fő) A 15 éves és idősebb, megfelelő nemű népesség százalékában ,9 53,9 2,0 3, ,9 58,9 2,8 5,6 10, ,2 56,4 3,9 7,4 11, ,9 57,5 6,1 9,9 12, ,0 49,5 10,1 13,7 16,6 4. tábla A házasságkötések, illetve válások tekintetében mutatkozó tendencia nem sajátos fővárosi jelenség. Az utóbbi másfél évtizedben az országos adatok is hasonló irányú folyamatokat jeleznek, csak a változás mértékében van különbség. A házasságkötések budapesti gyakorisága az 1980-as évek elején megegyezett a vidéki városokéval, a napjainkban kialakult szint azonban jóval alacsonyabb azokénál. A válások esetében fordított a helyzet. Budapesten mindig gyakoribb volt a házasságok felbontása, mint vidéken. Az utóbbi másfél évtizedben azonban a fővárosban ezen a téren sokkal erőteljesebb javulás tapasztalható, mint vidéken, így az évi arányszámok között gyakorlatilag már nincs különbség. Az európai városok között amint azt a mintegy 30 fővárosról, illetve nagyvárosról rendelkezésre álló adatok tanúsítják a házasságkötések gyakorisága szerinti rangsorban Budapest egyre hátrább szorult, (lásd az 5. táblát) jóllehet e városok többségében az utóbbi másfél évtizedben szintén csökkenő tendencia tapasztalható. A válásokat tekintve pedig fordított irányú átrendeződés következett be. A válások gyakorisága 1980 óta a vizsgált városok többségében stagnált vagy legalábbis kisebb mértékben csökkent, mint Budapesten, így Budapest helyezése jelentősen javult.

4 HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK 477 A házasságkötések és a válások gyakorisága néhány európai nagyvárosban Város A házasságkötések száma ezer lakosra A válások 1980-ban 1994-ben 1980-ban 1994-ben Budapest 7,5 4,8 3,4 2,6 Belgrád 7,4 5,8* 1,8 1,1 Berlin 6,6 5,0 3,4 2,3 Bécs 6,4 5,9 3,1 3,2 Bukarest 10,7 6,5* 2,8 1,7* Frankfurt am Main 5,4 5,2* 2,2 2,5* Göteborg 5,5 5,1 3,1 3,1 Hamburg 5,4 5,0* 2,7 2,6** Helsinki 7,8 6,9 3,1 3,5 Koppenhága 5,8 7,8 4,2 3,6 München 4,9 9,5* 1,9 2,2** Pozsony 8,8 4,8 2,9 2,6 Prága 7,5 5,7 3,6 3,1 Stockholm 5,7 5,6 3,2 3,0 Szentpétervár 12,0 7,7** 5,9 5,7*** Varsó 9,4 4,8 2,8 1,2 5. tábla * évi adat. ** évi adat. *** évi adat. A házasságkötések alakulása alapvetően a népesség korösszetételének függvénye, valójában azonban igen sok egyéb demográfiai és társadalmi gazdasági tényező, szubjektív megfontolás befolyásolja. A házasságok felbomlását előidéző okok és körülmények szintén igen sokrétűek lehetnek. A házasságkötések, illetve a válások gyakoriságának alakulása közvetett módon elsősorban a megváltozott társadalmi viszonyokkal és erkölcsi közfelfogással hozható összefüggésbe. A válások esetében ezen túlmenően minden bizonnyal közrejátszottak az új jogszabályok, amelyek 1964 óta módot adnak arra, hogy a bíróság a tovább fenn nem tartható házasságot a megromláshoz vezető okok és körülmények feltárása nélkül felbontsa. A továbbiakban a legfontosabb demográfiai jellemzők motiváló szerepe, valamint a házasodási hajlandóság, a házasodási szokások és azok változásai, illetve a válások domináns vonásai és következményei képezik a vizsgálat tárgyát, az utolsó 15 évre vonatkozó statisztikai adatok alapján. Házasságkötések A házasságkötések száma 1980-tól 1995-ig évente átlagosan 3,5 százalékkal csökkent. Ebben az időszakban évről évre a trendszámítás alapján évente 429-cel kevesebb házasságkötésre került sor. (Lásd az 1. ábrát.) A házasságkötések számának nagyarányú visszaesésében kisebb részben objektív, nagyobb részben szubjektív tényezők játszottak közre.

5 478 NOVOTNYNÉ PLETSCHER HEDVIG 1. ábra. A házasságkötések száma és trendje Ezer Száma Trendje tábla A házasságkötések száma a házasulók korcsoportja szerint Korcsoport év az év az (éves) évben év százalékában 19 és fiatalabb ,7 50, ,5 53, ,6 100, ,8 76, ,6 91, ,9 101,0 60 és idősebb ,5 88,1 Összesen ,1 75,6 19 és fiatalabb ,5 42, ,7 65, ,7 119, ,5 70, ,6 92, ,6 107,8 60 és idősebb ,1 82,7 Összesen ,1 75,6 A népesség száma 1980 óta folyamatosan csökkent, korösszetétele kedvezőtlenül módosult. Ezt tükrözi a házasságot kötők kor szerinti megoszlásának alakulása: az 1980-

6 HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK 479 as években a évesek, a legutóbbi 5 évben pedig a évesek házasságkötéseinek csökkenése. A 25 éven aluliak körében tapasztalható nagymértékű visszaesést azonban nyilvánvalóan más magyarázza, a évesek száma ugyanis az elmúlt másfél évtizedben számottevően, a éveseké mérsékelten gyarapodott. (Lásd a 6. táblát.) A házasságkötések száma visszaesésének fő oka szubjektív tényező: nevezetesen a házasodási hajlandóság hanyatlása. Különösen kedvezőtlen jelenség, hogy ez éppen a fiatalok körében mutatkozott meg legerőteljesebben. A házasságkötések gyakorisága valamennyi korcsoportban csökkent, de legjelentősebben a 25 éven aluliak esetében. (Lásd a 7. táblát.) A házasodási kedv hanyatlásának meghatározó jelentőségét igazolják számításaink. 1. Ha továbbra is megmaradt volna az évi korcsoportos arány, akkor 1990-ben a tényleges 12 ezerrel szemben a férfiak adatai alapján számolva 14,3 ezer, a nők adatai alapján számolva 15,8 ezer; 1995-ben a tényleges 9 ezerrel szemben a férfiak adatai alapján számolva 13,9 ezer, a nők adatai alapján számolva 16,5 ezer házasságkötésre került volna sor, nagyjából annyira, mint 1980-ban (15 500). 2. Az 1990-es korcsoportos arányok fennmaradása esetén 1995-ben a házasságkötések száma a férfiak adatai alapján számolva 11,7 ezer, a nők adatai alapján számolva 12,4 ezer lett volna, vagyis a ténylegesnél 2,6, illetve 3,4 ezerrel több. A házasságkötések gyakorisága a házasulók korcsoportja szerint Korcsoport Ezer megfelelő korú, illetve nemű lakosra év az év az (éves) 1980-ban 1990-ben 1995-ben év százalékában 19 és fiatalabb 12,8 5,2 2,4 40,3 46, ,7 61,0 33,4 83,3 54, ,6 48,7 42,4 92,1 87, ,7 15,6 16,6 88,6 106, ,7 7,7 7,0 89,5 90, ,5 4,7 4,6 85,5 97,9 60 és idősebb 4,4 3,0 2,8 69,8 93,3 Összesen* 20,0 15,7 12,4 78,9 79,0 19 és fiatalabb 52,0 22,7 9,0 43,3 39, ,6 71,9 44,7 83,3 62, ,5 34,5 34,1 91,3 98, ,8 11,1 10,2 80,4 91, ,5 5,5 4,8 84,6 87, ,5 3,0 3,1 83,3 103,3 60 és idősebb 1,5 0,9 0,8 64,3 88,9 Összesen* 17,0 13,1 10,0 77,5 76,3 7. tábla * A 15 éves és idősebb népesség száma alapján számítva. A házasodási szokások változásában elsősorban a házasodási kor kitolódása érzékelhető. Ez ugyan a házasságot kötők átlagos életkorának alakulásában csak kevéssé mutat-

7 480 NOVOTNYNÉ PLETSCHER HEDVIG kozik meg az mindössze másfél évvel emelkedett a vizsgált időszakban, erre utal azonban a korcsoportos arányszámok nagyságában megfigyelhető szembetűnő átrendeződés: a férfiak esetében 1980-ban és még 1990-ben is éves korban volt a leggyakoribb a házasságkötés, de a legutóbbi években itt számottevő visszaesés következett be, s most a legnagyobb arányban az 5 évvel idősebbek, a évesek házasodnak; a nők esetében a 20 éven aluli házasságot kötők aránya a töredékére esett vissza, többségük régen is, most is éves korban megy férjhez, de a legfiatalabbakat nem számítva a gyakoriságot jelző arányszám ebben a korcsoportban csökkent a legnagyobb mértékben. A fiatalok házasodási hajlandósága mérséklődésének oka lehet például a továbbtanulási kor kitolódása, de a családalapítás feltételeinek hiánya is. Jellemző ok lehet továbbá, hogy egyre gyakoribb 1980 és 1990 között legalább kétszeresére nőtt az élettársi közösségben való együttélés. A fiatalok körében mind általánosabbá válik, hogy csak a gyermek érkezésekor kötnek házasságot. Pontos adatok nem állnak ugyan rendelkezésre, de erre utalnak a következők: a párkapcsolatban élő 20 éven aluli nők 40, a évesek 17, a évesek 11 százaléka él házasságon kívüli (élettársi) kapcsolatban, az ennél idősebbek körében ezek aránya csak 6 százalék; az élveszülötteknek 1980-ban 8 százaléka (1870 gyermek), 1995-ben 27 százaléka (4460 gyermek) született házasságon kívül ben a házasságok 31 százaléka a éves férfiak éves nőkkel kötött házasságából, további 13 százaléka a évesek közötti házasságkötésekből adódott óta ezek az arányok nem sokat módosultak, számottevő változás csak a éves férfiak 19 éven aluli nőkkel, valamint a évesek egymás között kötött házasságainál mutatkozik: az előbbieknél jelentősen csökkent, az utóbbiaknál viszont növekedett ez az arányszám. A házasulók közötti korkülönbség az életkorral párhuzamosan nő. Az egészen fiatal párok még nagyjából egykorúak, később azonban a férfiak egyre fiatalabb feleséget választanak: 30 éven felül 5 évenként körülbelül egy-egy évvel nő a korkülönbség ben a 32 éves férfiak átlagosan 4, a 42 évesek 6, a 62 évesek 10, a 76 évesek pedig 14 évvel fiatalabb nővel kötöttek házasságot. Ez a párválasztási szokás a férfiak kedvezőtlenebb halandósági viszonyai következtében is távlatokban hozzájárul az özvegyen maradt, azaz az egyedül álló idős nők számának növekedéséhez. A házasulók nagy többsége természetszerűleg a nőtlenek, illetve a hajadonok közül kerül ki, s számuk az 1980-as években jóval kisebb arányban csökkent, mint az elváltaké és az özvegyeké. A legutóbbi öt évben a különböző családi állapotúak arányának csökkenése kiegyenlítettebb. (Lásd a 8. táblát.) Másfél évtized alatt az eltérő csökkenési ütem következtében a házasságot kötő nőtlen férfiak aránya 66-ról 70-re, a hajadonoké 69-ről 73 százalékra nőtt. A házasságkötések abszolút számát tekintve azonban az első ízben házasságra lépőknél tapasztalható a legnagyobb visszaesés: az 1980-hoz mérten mutatkozó csökkenés 60, illetve 65 százaléka a nőtlen férfiak, illetve a hajadon nők körében következett be. Első házasságukat a férfiak legnagyobbrészt éves korban, a nők évesen kötik, ezt követően a gyakoriság meredeken csökken. A nőtlenek, illetve hajadonok 25

8 HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK 481 éven felül az egyes korcsoportokban nagyjából azonos arányban lépnek házasságra. Az újraházasulóknál azonban a nők esélyei főleg 30 éven felül jóval kisebbek, mint a megfelelő korú férfiaké, s ez a hátrány a kor előrehaladtával egyre nő. (Lásd a 9. táblát.) Házasságkötések a házasulók előző családi állapota szerint Családi állapot év az év az évben év százalékában tlen ,2 76,5 Özvegy ,5 74,4 Elvált ,5 73,7 Összesen ,1 75,6 Hajadon ,8 75,6 Özvegy ,8 81,1 Elvált ,1 75,1 Összesen ,1 75,6 8. tábla 9. tábla Korcsoport (éves) A házasságot kötők aránya az előző családi állapot szerint korcsoportonként, 1990 Ezer megfelelő családi állapotú és korú népességre jutó házasságot kötő nőtlen férfi hajadon nő elvált özvegy férfi nő férfi nő ,5 4, ,9 56,0 125, ,3 113,4 130,1 132,9 66,7 36, ,7 104,8 80,2 69,5 55, ,9 49,0 63,7 41,6 74,5 23, ,4 27,2 49,3 28,9 51,1 20, ,4 10,3 37,7 21,7 38,0 16, ,2 9,6 35,5 19,6 42,3 10, ,6 4,1 27,0 10,6 27,1 6,2 60 és idősebb 3,8 1,1 20,4 3,7 10,0 1,0 Összesen 40,9 50,5 41,7 23,2 14,2 2, ben a protogám (mindkét fél számára első) házasságkötések tették ki az összes házasságkötés 62 százalékát. Az 1980-as években a házasságkötések számában mutatkozó visszaesésben az ilyen fajta házasságoknak csak másodlagos szerepe volt (számuk 1343-mal, az egyéb házasságkötéseké ugyanakkor 2203-mal csökkent), 1990 óta azonban a csökkenés nagyobb része itt jelentkezett (számuk 1710-zel, az egyéb házasságkötéseké 1198-cal csökkent). A protogám házasságok alakulása a jövőbeli népszaporulat szempontjából figyelemre méltó, hiszen valószínű, hogy még egyik félnek sincs gyerme-

9 482 NOVOTNYNÉ PLETSCHER HEDVIG ke, tehát itt várható leginkább gyermekáldás. Az ilyen házasságok visszaesése tehát különösen kedvezőtlen jelenség. A korábban már házasságban éltek újonnan kötött házasságának jellemzőit tekintve figyelmet érdemlő változás, hogy az előző házasság megszűnése és az új házasságkötés között manapság sokkal több idő telik el, mint 15 évvel ezelőtt. (Lásd a 2. ábrát.) Amennyiben az előző házasság megszűnését követő 1 2 éven belül megtörténik az új házasságkötés, feltételezhető, hogy a házasság megszűnésében legalábbis az esetek jó részében már szerepet játszott az új házasságkötések szándéka. Az elmúlt időszakban az ilyen rövid időn belül létrejött házasságok száma csökkent a legnagyobb mértékben, s ennek megfelelően a súlyarányok is eltolódtak. 2. ábra. Újraházasulók az előző házasság megszűnése óta eltelt időtartam szerint ,4 13,1 27,4 53, ,3 19,4 18,4 24,1 29,4 24,5 38, éven belül 2 4 év között 5 9 év között 10 és több év után ,5 24,2 22,4 26, százalék 10. tábla Gyermekek száma Házasságkötések a házasságkötés előtt élveszületett gyermekek száma szerint év az év az év év évben százalékában évben százalékában , , , , , ,2 3 és több , ,8 Összesen , ,3 Az 1995-ben kötött házasságok több mint egyharmadában valamelyik félnek már volt gyermeke: ez a férfiak és a nők esetében is mintegy 4 4 ezer gyermeket jelent (a már meglévő közös gyermekekkel együtt, így feltehetően jelentős átfedésekkel). A gyermekesek aránya a férfiaknál és a nőknél nagyjából azonos, ugyanakkor a férfiak között

10 HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK 483 gyakoribb a többgyermekes. (Lásd a 10. táblát.) Ez leginkább arra vezethető vissza, hogy a nők több gyermekkel már nehezebben mennek újra férjhez. Ők ugyanis általában magukkal viszik gyermekeiket az új házasságba, míg a férfiak gyermekei többnyire anyjuknál nevelődnek. A gyermekesek hányada 1980 óta nőtt, mégpedig leginkább az első ízben házasságot kötők között. Ezeknél nagyarányú számszerű növekedés is tapasztalható: 1980-ban a házasuló nőtlen férfiak közül csak 209-nek volt gyermeke, 1995-ben már 439-nek; a hajadon nők közül 1980-ban 385-nek, 1995-ben 551-nek volt gyermeke. Ez nyilván abból adódik, hogy a házasságkötés az esetek mind jelentősebb részében a már gyermekes párkapcsolatok legalizálását jelenti. Ezt a feltételezést bizonyítja, hogy a gyermekes hajadonok házasságkötési gyakorisága 1980 és 1990 között jóval kisebb arányban (24 százalékkal) csökkent, mint a gyermekteleneké (35 százalékkal). Válások A második világháborút követően többszörösére emelkedett válások száma 1959-ben tetőzött: ez évben közel 9 ezer házasságot bontottak fel. Az es évtizedekben évente 6 8 ezer válást regisztráltak, majd ezt követően, 1987-ig lényegében emelkedő tendencia mutatkozott: évenként átlagosan mintegy 120-szal több 1987-ben közel 8000 házasságot bontottak fel. A következő években jelentősen javult a helyzet: a válások száma évi átlagban csaknem 560-nal csökkent 1993-ban a 4600-at sem érte el, majd a legutóbbi két évben ismét emelkedett és 1995-ben meghaladta az 5500-at. 3. ábra. A válások száma és trendje Ezer 8 7 Száma Trendje A nyers arányszámok az években növekedést jeleznek: az ezer lakosra jutó válások száma 3,4-ről 3,9-re nőtt; az évtized utolsó két évében a gyakoriság az 1950-es évek első felében tapasztalt szintre esett vissza, s azóta lényegében állandósult, 2,3 3,1 ezrelék között ingadozott.

11 484 NOVOTNYNÉ PLETSCHER HEDVIG A házasságok felbontására legnagyobb számban éves korban kerül sor. A váló felek korösszetételében azonban az utóbbi 15 évben jelentős átrendeződés figyelhető meg: a 40-es korosztályba tartozók száma nagymértékben növekedett, ugyanakkor a fiatalabbak körében számottevő csökkenés mutatkozik. Válások az elváltak korcsoportja szerint 11. tábla Korcsoport év az év az (éves) évben év százalékában 19 és fiatalabb ,0 83, ,1 66, ,7 113, ,2 74, ,9 102, ,3 104,4 60 és idősebb ,3 72,9 Összesen ,7 89,9 19 és fiatalabb ,5 38, ,7 66, ,4 119, ,9 74, ,6 107, ,8 118,8 60 és idősebb ,6 60,6 Összesen ,7 89,9 Százalék ábra. A válások megoszlása a váló felek korcsoportja szerint és fiatalabb és idősebb

12 HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK 485 A differenciált eltérő mértékű és irányú változás következtében az arányok érzékelhetően eltolódtak: a 25 éven aluliak hányada felére csökkent, a éveseké csaknem megkétszereződött. Az elváltak korszerkezetében az idősebbek irányába mutatkozó eltolódás a váló felek átlagos életkorának emelkedésében is megjelenik: a férfiaké 15 év alatt 36,3-ről 38,4 évre, a nőké 33,4-ről 35,6 évre nőtt. Ez jóval nagyobb annál, mint ami a házasodók átlagos életkorának növekedésében ugyanezen idő alatt tapasztalható. A váló felek többsége akárcsak a házasságkötőké nagyjából azonos korcsoportba tartozik. A válások számának az 1980-as években tapasztalható csökkenése alapvetően objektív tényezőre: az érintett népesség számának és összetételének változására vezethető vissza. A házas népesség tíz év alatt egyhatodával fogyott, ezen belül a éveseké ahol a válások számában jelentős növekedés mutatkozik 6 százalékkal gyarapodott. A válások mutatója ebben az időszakban tulajdonképpen nem javult (lásd a 12. táblát): a házas népesség egészére számítva stagnált, egyes mégpedig a házasok többségét felölelő korcsoportok esetében pedig kiugróan emelkedett. A házasságban élők válási gyakorisága a váló felek korcsoportja szerint Korcsoport Válások ezer megfelelő korú házas év az év (éves) férfira nőre százalékában 1980-ban 1990-ben 1980-ban 1990-ben férfi nő 19 és fiatalabb 7,9 10,5 24,0 14,5 132,9 60, ,0 27,8 31,6 31,4 95,9 99, ,3 29,7 28,3 29,6 98,0 104, ,2 25,1 18,3 22,9 118,4 125, ,1 16,2 9,9 13,0 133,9 131, ,9 6,5 4,3 3,8 110,2 88,4 60 és idősebb 2,4 1,8 1,9 1,4 75,0 73,7 Összesen 13,2 13,7 13,4 13,7 103,8 102,2 12. tábla Az a tény, hogy a fiatalok válási gyakorisága nem növekedett, a házasodási szokások változásával hozható összefüggésbe. A házasodási hajlandóság mérséklődése a 25 éven aluliak esetében volt a legjelentősebb, s a házasságok egyre nagyobb részét már együttélés előzi meg. Ez a körülmény nyilván kedvező hatással van a válásokra, hiszen a fiatalon, kevésbé megfontoltan létesített párkapcsolatok felbomlása gyakorlatilag nem jelenik meg a válások számában. A válások gyakorisága valójában a tisztított arányszámok alapján több mint egytizedével emelkedett az említett időszakban. Az évi korcsoportos arányszámokkal számítva 1990-ben csak 5362 válásra került volna sor a tényleges 6124-gyel szemben, s az arányszám az évinél alacsonyabb, 12 ezrelék lenne. A tényleges és az 1980-as gyakorisággal számított adatok között a éveseknél mutatkozik a legnagyobb különbség, ami azt igazolja, hogy a helyzet az ilyen korúaknál számottevően romlott. A legutóbbi 5 évre vonatkozóan hasonló számítások elvégzésére a házas családi állapotúakra vonatkozó népességszámok hiányában nincs lehetőség. Az egyes korosztályok

13 486 NOVOTNYNÉ PLETSCHER HEDVIG létszámát figyelembe véve a kialakult tendencia folytatódott: a válások gyakorisága a fiatalok esetében csökkent, a 24 éven felülieknél pedig stagnált vagy éppen emelkedett. A válások gyakorisága a váló felek korcsoportja szerint 13. tábla Korcsoport Válások ezer megfelelő korú és nemű lakosra év az év az (éves) év százalékában évben 19 és fiatalabb 0,1 0,1 0,1 100,0 100, ,6 4,8 3,3 55,8 68, ,4 14,9 14,6 76,8 98, ,0 16,8 17,3 98,8 103, ,2 11,8 12,3 115,7 104, ,0 5,1 5,1 102,0 100,0 60 és idősebb 1,8 1,4 1,1 77,8 78,6 Összesen 9,1 8,1 7,6 89,0 93,8 19 és fiatalabb 2,4 0,5 0,2 20,8 40, ,5 10,7 6,8 61,1 63, ,9 18,1 17,8 86,6 98, ,2 15,9 15,4 112,0 96, ,5 8,8 8,9 117,3 101, ,9 2,4 2,7 82,8 112,5 60 és idősebb 0,7 0,5 0,3 71,4 60,0 Összesen 7,7 6,7 6,1 87,0 91, és 1990 között az elvált családi állapotúak száma 29 éven felül, arányuk 24 éven felül számottevően emelkedett. Mind szám szerint, mind a megfelelő korú népességen belüli arányokat tekintve a férfiak körében mutatkozik nagyobb mértékű növekedés, de az elvált nők aránya 1990-ben is minden korcsoportban meghaladta a férfiakét. Az elvált családi állapotú népesség korcsoportonként, tábla Korcsoport (éves) Az elváltak száma (fő) év az év százalékában Ezer megfelelő korúra jutó elváltak száma (fő) év az év százalékában férfiak nők férfi nő férfi nő férfi nő 19 és fiatalabb ,5 49,4 0,2 1,2 30,0 34, ,8 70,3 8,6 26,8 65,6 69, ,8 100,5 83,9 132,0 169,2 161, ,3 166,7 153,0 201,3 185,7 169, ,6 168,9 173,1 211,3 185,5 143, ,5 106,9 133,3 183,0 168,5 134,5 60 és idősebb ,3 133,9 61,2 98,5 126,7 126,0 Összesen ,7 137,3 101,2 136,6 167,3 138,4

14 HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK 487 Az elvált nők viszonylag magas hányada azzal hozható összefüggésbe, hogy a nők új társra találási esélyei jóval kisebbek, mint a férfiaké, s a korral ez a lehetőség meredeken csökken, 39 éven felül már egészen minimális: 1990-ben például ezer éves elvált nő közül mindössze 21 kötött új házasságot. Az elváltak számának az idősebb korcsoportokban mutatkozó növekedése a nők esetében különösen hátrányos, hiszen az egyedül maradás valószínűségével kell szembenézniük. Ez hosszú távon igen kedvezőtlenül hat a népesség összetételére. A válások legnagyobb hányadát 1995-ben 30 százalékát az 5 éven belül felbontott házasságok teszik ki, jóllehet 1980 óta éppen ebben a kategóriában mutatkozik a legszámottevőbb javulás: az ilyen időtartamú házasságok felbontásából eredő válások száma 46 százalékkal esett vissza, itt realizálódott a 15 év alatt történt csökkenés 90 százaléka. A több mint 5 év után bekövetkezett válások száma sokkal kisebb arányban mérséklődött, 14 éven felül pedig kifejezetten romlott a helyzet, több válásra került sor, mint korábban. Válások a házasság időtartama szerint 15. tábla A házasság év az év az időtartama (év) évben év százalékában 5 és kevesebb ,9 82, ,5 104, ,8 78, ,4 88,6 20 és több ,5 104,4 Összesen ,7 89,9 Százalék 9 5. ábra. A válások megoszlása a házasság időtartama szerint ban 1995-ben év

15 488 NOVOTNYNÉ PLETSCHER HEDVIG Az 1980-as és az 1990-es évek adatai meglehetősen eltérő tendenciákat jeleznek (lásd a 15. táblát). Az első 10 évben lényegében csak a 10 éven belül felbontott házasságok esetében mutatkozott javulás; a legutóbbi 5 évben sokkal kiegyenlítettebb a helyzet: az egyes kategóriákban nagyjából azonos mértékű csökkenés, illetőleg csak kismértékű emelkedés tapasztalható. A felbontott házasságok időtartama alapján következtetni lehet a házasságok stabilitására ban a 2., 1990-ben a 3., 1995-ben a 4. év volt a legkritikusabb, ekkor bomlott fel véglegesen a legtöbb házasság. A válások gyakorisága a házasság kezdeti időszakában évről évre emelkedik, majd fokozatosan csökken. (Lásd az 5. ábrát.) A vizsgált időszakban az arányok jelentősen megváltoztak: az 1 2 éven belül felbontott házasságok hányada 1995-ben a felét sem teszi ki az évinek, ugyanakkor jelentősen nőtt a már hosszabb együttélést követő válások aránya. A felbontott házasságok időtartama természetszerűleg szoros összefüggésben van a váló házas felek életkorával. A házasságban eltöltött évek száma a életkorral párhuzamosan nővekszik: a 30 éven aluliak többsége (a férfiak 75, a nők 65 százaléka) 5 éven belül, a évesek többsége (a férfiak 62, a nők 57 százaléka) a házasság 6 14 évében, a 39 éven felüliek többsége (a férfiak 64, a nők 70 százaléka) ennél is hosszabb idő után válik el. A néhány éven belül felbontott házasságok aránya a korban előrehaladva csökken, majd idősebb korban ismét emelkedik. Egy bizonyos koron alul és túl tehát viszonylag nagyobb a veszélye annak, hogy az együttélés nem az elképzeléseknek megfelelően alakul, s ezt az egészen fiatalok és a 60 évnél idősebbek kevéssé tudják tolerálni. A házasságok felbontását a múltban jelentősen befolyásolta az a körülmény, hogy a házasságból származott-e gyermek. Ez a tényező az idők folyamán úgyszólván elvesztette jelentőségét. A második világháború előtt, 1938-ban a felbontott házasságok 65 százaléka és még 1960-ban is közel fele gyermektelen volt, 1980-ra ez az arány 39 százalékra esett vissza, 1995-ben pedig már csak 32 százalékot tett ki. Ezzel párhuzamosan 1980 és 1990 között számottevően (24-ról 33 százalékra) nőtt azon felbontott házasságok aránya, melyekből 2 vagy még több közös gyermek származott. A válások számában 1980 óta mutatkozó csökkenés mintegy kétharmad része a gyermektelen házasságokra jut. A felbontott egygyermekes házasságok száma bár kisebb mértékben szintén mérséklődött, a többgyermekeseké az 1980-as években kifejezetten emelkedett, azóta pedig lényegében nem változott. Válások az életben lévő közös gyermekek száma szerint 16. tábla A közös év az év az gyermekek száma évben év százalékában ,2 83, ,9 86, ,4 101,4 3 és több ,2 100,0 Összesen ,7 89,9

16 HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK 489 A váló felek körén belül a gyermekesek arányának növekedése arra vezethető vissza, hogy az idők során a válófelek között az idősebb korúak, illetve a hosszabb időtartam után felbomlott házasságok hányada emelkedett. A válások számának mérséklődése nem járt együtt az érintett gyermekek számának jelentősebb csökkenésével, sőt az 1980-as években kifejezett emelkedés figyelhető meg. A növekedés a nagyobb, a 6 évesnél idősebb gyermekeknél mutatkozik, az ennél kisebbek száma csökkent. (Lásd a 17. táblát.) Ez a válások szerkezetében tapasztalható módosuláson túlmenően részben a gyermekkorú népesség számának alakulásából, illetve azon belül is a korösszetétel eltolódásából adódik. A megfelelő korúak számát figyelembe véve, napjainkban a gyermekek lényegében ugyanakkora hányadának kell a szülők válásával járó megrázkódtatásokat elviselniük, mint 15 vagy akár 5 évvel korábban. A felbontott házasságban élő közös kiskorú gyermekek száma és aránya 17. tábla Korcsoport év az év az (év) évben év százalékában Gyermekek száma összesen ,9 83, ,0 87,3 Összesen ,3 86,0 Ezer megfelelő korúra számítva ,8 13,9 12,1 100,7 87, ,0 12,7 13,4 115,5 105,5 Összesen 12,3 13,1 13,0 106,5 99,2 6. ábra. A válások a gyermekek száma szerint a évesek korcsoportjaiban Százalék gyermek 1 gyermek 2 és több gyermek A válások által közvetetten érintett gyermekek száma a közös kiskorúakénál jóval magasabb: 1995-ben a 4912 közös kiskorú gyermeken kívül a válófeleknek még 1098

17 490 NOVOTNYNÉ PLETSCHER HEDVIG közös felnőtt, ezen túl a férfiaknak 1370, a nőknek 1142 mástól származó gyermeke volt. Ez összesen több mint 8500 fő. A gyermekszám szerinti megoszlás a válófelek korának függvényében változik. (Lásd a 6. ábrát.) A gyermektelenek és az egygyermekesek hányada a korral csökken: 30 éven alul még ez a legnépesebb kategória, ezen felül az arányok mindinkább a kétgyermekesek felé tolódnak el, és nő a 3 vagy több gyermekesek súlya is. Érdekes sajátosság, hogy 59 éven felül az összetétel változik: körükben viszonylag magas a gyermektelenek hányada. A férfiak és a nők gyermekszám szerinti megoszlása az egyes korcsoportokban nagyjából azonos. Az adatok igazolják, hogy a gyermek összekötőkapocs-szerepe mindinkább gyengül. Ez azonban nem mond ellent annak, hogy a válás a gyermektelenek körében sokkal gyakoribb. Más oldalról nézve: gyermeket főleg több gyermeket általában a stabilabb házasságban élők vállalnak. A népszámlálási adatok szerint a gyermektelen nők válási gyakorisága minden korcsoportban jóval meghaladja a éveseké több mint kétszeresen a gyermekesekét. (A rendelkezésre álló adatok ugyan az összes életben lévő gyermekre vonatkoznak, de mivel a gyermekek több mint négyötöde közös, ez az információ általánosítható.) Az 1980 óta történt változások alátámasztják azt a megállapítást is, hogy a nők válási arányszáma a évesek körében a gyermekszámtól függetlenül számottevően nőtt, a többgyermekes házasságok felbontásának gyakorisága pedig csaknem minden korcsoportban növekedett. A válások gyakorisága korcsoport és gyermekszám szerint, 1990 Ezer megfelelő korú házas nőre jutó válás 18. tábla Korcsoport 0 gyermekkel 1 gyermekkel 2 gyermekkel 3 és több gyermekkel (éves) szám szerint Index: év = 100,0 szám szerint Index: év = 100,0 szám szerint Index: év = 100,0 szám szerint Index: év = 100, ,6 51,8 15,3 77,3 8,3 60, ,8 90,4 32,3 102,2 18,2 102,2 8,7 110, ,9 107,9 31,0 100,3 15,3 93,9 22,9 148, ,1 137,2 26,7 122,5 18,2 138,9 18,2 161, ,1 138,6 12,9 134,4 12,2 140,2 11,5 117, ,4 100,0 3,3 89,2 3,6 81,8 4,0 142,9 60 és idősebb 3,0 111,1 1,3 81,3 1,0 58,8 0,8 50,0 Összesen 23,3 108,9 14,2 94,7 11,1 114,4 9,6 152,4 A éves, még gyermektelen nők kiemelkedően magas válási gyakorisága különösen kedvezőtlen. A férjhezmenés esélyei a korral párhuzamosan csökkennek, többségük esetében tehát valószínűsíthető, hogy társ és gyermek nélkül maradnak. Az elváltak jelentős része nem először bontotta fel házasságát: mintegy ötödük már előzőleg is elvált családi állapotú volt. Arányuk az 1980-as években valamelyest emelkedett, 1990 óta viszont csökkent, s napjainkra a 15 évvel ezelőtti szintre esett vissza. A nőtlenek, illetve a hajadonok hányada ezzel ellenkező irányú változást mutatott, az özvegyeké pedig folyamatosan csökkent. (Lásd a 19. táblát.)

18 HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK 491 Újraházasodók a házasságkötés előtti családi állapot szerint 19. tábla Előző családi Az 1980-ban elváltak Az 1990-ben elváltak Az 1995-ben elváltak állapot aránya aránya aránya száma (fő) száma (fő) száma (fő) (százalék) (százalék) (százalék) tlen , , ,2 Özvegy 108 1,5 65 1,1 40 0,7 Elvált , , ,1 Összesen , , ,0 Hajadon , , ,5 Özvegy 127 1,8 77 1,3 47 0,9 Elvált , , ,6 Összesen , , ,0 A több ízben válók hányada a korral nő, az első házasságukat felbontóké ennek megfelelően csökken. Az özvegyek aránya még a középkorúaknál is elhanyagolható, 59 éven felül azonban ugrásszerűen, az 50-es éveikben járókénak sokszorosára nő. Az esetek többségében, 1995-ben 70 százalékában, a jelenlegi mindkét félnek az első házassága volt. Ez az arány jóval magasabb annál, mint amit a házasságkötéseknél tapasztalt hányaduk (62%) indokolna. A fennmaradó rész kétharmadát azon párok teszik ki, akik közül előzőleg az egyik, egyharmadát, akiknél mindkét fél elvált volt. (Az egyéb, az özvegyekkel vegyes összetétel mindössze 0,5 százalék.) Az ismételt válások aránya amint az a váló felek megelőző családi állapotából is következik a vizsgált időszakban lényegében nem változott, de a nők esetében a harmadik vagy többedik válások hányada jelentősen: 15,9-ről 11,5 százalékra csökkent, s így jelenleg sokkal alacsonyabb a férfiak körében előforduló 16,5 százaléknál. A válások megoszlása a válás sorszáma és az életben lévő gyermekek száma szerint, 1995 Az életben lévő és több és több gyermekek száma ízben elváló férfiak megoszlása (százalék) ízben elváló nők megoszlása (százalék) 0 24,6 18,6 13,6 23,7 18,5 27,6 1 35,5 28,8 25,6 35,7 33,8 30,9 2 32,9 32,5 28,1 33,6 35,2 28,5 3 5,7 14,6 22,1 5,7 9,0 8,1 4 0,9 3,9 8,0 0,9 2,4 4,1 5 és több 0,4 1,6 2,5 0,5 1,1 0,8 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 20. tábla A válások 30 százalékát kitevő ismételt válások több mint felénél az egyik fél először, a másik fél másodszor, a további több mint egynegyed részénél pedig mindkét fél

19 492 NOVOTNYNÉ: HÁZASSÁGKÖTÉSEK ÉS VÁLÁSOK másodszor vált el. A harmadik vagy még többedik válással kombinált esetek súlya sem elhanyagolható: megközelíti az egyötödöt. Ezek az arányok 15 év óta nagyjából változatlanok. A válások sorszáma és az életben lévő gyermekek száma között természetes összefüggés van: a három és több gyermekesek hányada a válások számával egyenes arányban nő. Ez részben abból adódik, hogy az ismételten válók idősebb korosztályba tartoznak, részben pedig abból, hogy előző kapcsolataikból is származnak gyermekek. Az első ízben váló férfiak, illetve nők gyermekszám szerinti megoszlása szinte teljesen azonos, az ismételten váló férfiak között azonban a 3 vagy még több gyermekesek aránya sokkal nagyobb, mint a nők között. A gyermekesek válásai az ún. csonka családok számát növelik: számuk az 1980-as években közel 40 százalékkal emelkedett, s arányuk a családháztartásokon belül 15-ről 22 százalékra nőtt. Az egy szülőből és gyermekből álló családok nagy többségét, mintegy négyötödét a gyermekükkel élő anyák képezik (számuk 1980-ban 67,8 ezer, ben 90,7 ezer), de 1980 és 1990 között az apás egységek száma nőtt nagyobb mértékben (16,0 ezerről 24,9 ezerre) ben már közel 160 ezer gyermek élt egyik szülőjével 46 százalékkal több, mint 10 évvel azelőtt, közülük csaknem 114 ezer eltartott, illetve 89 ezer még 15 éven aluli volt. A csonka családok többségében egy kiskorú, illetve eltartott gyermek él. A gyermekszám tekintetében az apás, illetve anyás családok között nincs érdemleges különbség. TÁRGYSZÓ: Házasság. Válás. SUMMARY The study has been compiled drawing on the publications entitled Changes in marriage attitudes and main characteristics of marriageable population in Budapest and Divorces and main characteristics of those getting divorced in Budapest released by the Budapest and County Pest Office of the Hungarian Central Statistical Office in1996. The article provides detailed analysis of the development of marriages and divorces connected with age structure and several demographie and socio-economic factors. In addition social status of marriageable population and those getting divorced is also discussed. Where it was possible international data on the frequency of marriages and divorces of some European cities are also shown.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

Vukovich Gabriella: Egyedülálló szülők és gyermeküket egyedül nevelő szülők

Vukovich Gabriella: Egyedülálló szülők és gyermeküket egyedül nevelő szülők Vukovich Gabriella: Egyedülálló szülők és gyermeküket egyedül nevelő szülők (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich Gabriella (1999): Egyedülálló

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-999-9 Készült a Központi

Részletesebben

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024 CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET 3300 EGER, KERTÉSZ ÚT 3. TELEFON / FAX: 06-36/784-825 E-mail: csaladsegito.intezet@upcmail.hu Web: csskeger.hu EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN

TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Szegedi Igazgatósága TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK A DÉL-ALFÖLDÖN Szeged, 2005. november 7. Központi Statisztikai Hivatal Szegedi Igazgatósága, 2005 ISBN 963 215 872 5 Igazgató:

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK. 2. szám

Központi Statisztikai Hivatal. Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK. 2. szám Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási főosztály Területi tájékoztatási osztály BUDAPESTI MOZAIK 2. szám Demográfiai jellemzők Gazdasági aktivitás, foglalkoztatottság Háztartás, család Lakáskörülmények

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE Magyarország népessége az első hivatalos népszámláláskor (1870) a mai területre számítva 5 011 310 fő volt, a 2005. április 1-jei eszmei időpontú mikrocenzus adatai alapján 10 090

Részletesebben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben Központi Statisztikai Hivatal 2012. március Tartalom Bevezető... 2 Demográfiai helyzetkép... 2 Egészségügyi jellemzők... 12 Oktatás és kutatás-fejlesztés...

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség, népmozgalom Magyarországon az 1980-as évek elejére új demográfiai helyzet állt elő. A XX. század korábbi évtizedeit

Részletesebben

Mikrocenzus Demográfiai adatok

Mikrocenzus Demográfiai adatok ISBN 963 235 499 6 9 789 632 354996 Mikrocenzus 216 3. Demográfiai adatok Mikrocenzus 216 3. Demográfiai adatok Budapest, 217 Központi Statisztikai Hivatal, 217 ISBN 978-963-235-494-1ö ISBN 978-963-235-53-

Részletesebben

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 7 I. AZ ELŐRESZÁMÍTÁS FELTÉTELRENDSZERE ÉS VÉGREHAJTÁSA... 10 1. A népesség családi állapot szerinti összetételének

Részletesebben

Vukovich György: Népesedési helyzet

Vukovich György: Népesedési helyzet (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich György (1994): Népesedési helyzet in: Társadalmi riport 1996, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.19. Veszprém megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.19. Veszprém megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.19. Veszprém megye Veszprém, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-415-6 Készült a

Részletesebben

Népmozgalom, 2012* 1. ábra. A népesség nem és korcsoport szerint, 2013. január 1. +

Népmozgalom, 2012* 1. ábra. A népesség nem és korcsoport szerint, 2013. január 1. + 213/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 3. szám 213. április 25. Népmozgalom, 2* A tartalomból 1 Összefoglaló 2 Természetes és tényleges szaporodás, fogyás 2 Születés

Részletesebben

A gyermekvállalási magatartás változása és összefüggései a párkapcsolatok átalakulásával

A gyermekvállalási magatartás változása és összefüggései a párkapcsolatok átalakulásával Földházi Erzsébet A gyermekvállalási magatartás változása és összefüggései a párkapcsolatok átalakulásával Magyarországon az 1980-as évek elejétől fogy a népesség, 2011-ben a lélektani határnak is számító

Részletesebben

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* 2012/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 3. szám 2012. január 18. A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* Tartalomból 1

Részletesebben

Népmozgalom, 2007. január december

Népmozgalom, 2007. január december 28/13 Összeállította: Népességstatisztikai fõosztály Népmozgalmi statisztikai osztály www.ksh.hu II. évfolyam 13. szám 28. március 18. Népmozgalom, 27. január december A tartalomból 1 Összefoglaló 2 Házasságkötés,

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE Magyarországon a háztartások és a családok összeírására már a II. világháborút megelőző népszámlálások is kísérletet tettek, feldolgozásukra azonban csak az 1930. évi népszámláláskor

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága A TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁSOK JELLEMZŐI A DÉL-DUNÁNTÚLON 1990-TŐL NAPJAINKIG : 11 / 2006 Pécs, 2006. június Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

Népmozgalmi események alakulása az Észak-Magyarország régió kistérségeiben, 2008

Népmozgalmi események alakulása az Észak-Magyarország régió kistérségeiben, 2008 2010/19 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 19. szám 2010. március 11. Népmozgalmi események alakulása az Észak-Magyarország régió kistérségeiben, 2008 Tartalom 1 Bevezető

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. NÉPMOZGALOM január december

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. NÉPMOZGALOM január december KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPMOZGALOM 2004. január december BUDAPEST, 2005 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Népesedés-, egészségügyi és szociális statisztikai főosztályán Főosztályvezető: Gárdos

Részletesebben

A kistelepülések helyzete az Alföldön

A kistelepülések helyzete az Alföldön A kistelepülések helyzete az Alföldön Központi Statisztikai Hivatal Szeged 2009. augusztus Központi Statisztikai Hivatal, 2009 ISBN 978-963-235-261-9 (internet) ISBN 978-963-235-260-2 (nyomdai) Felelős

Részletesebben

Népmozgalom, 2009. január december

Népmozgalom, 2009. január december 21/42 Összeállította: Központi Statisztikai hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 42. szám 21. március 23. Népmozgalom, 29. január december A tartalomból 1 Összefoglaló 2 Házasságkötés, válás 3 Születés, terhességmegszakítás

Részletesebben

Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében

Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich György Harcsa István (1998): A

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/35 STISZTIKAI TÜKÖR 2015. június 17. Élveszületések és termékenység az Európai Unióban Tartalom Bevezetés...1 Az élveszületések száma...1 élveszületési arányszám...1 Teljes termékenységi arányszám...2

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 510 millió fő, amelynek 1,9%-a élt Magyarországon 2016 elején. Hazánk lakónépessége

Részletesebben

Családtípusok* és párkapcsolati formák változása a népszámlálási adatok tükrében

Családtípusok* és párkapcsolati formák változása a népszámlálási adatok tükrében 213/115 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 115. szám 214. január 13. Családtípusok* és párkapcsolati formák változása a népszámlálási adatok tükrében A tartalomból 1

Részletesebben

A házasságkötési magatartás változásának demográfiai jellemzői

A házasságkötési magatartás változásának demográfiai jellemzői A házasságkötési magatartás változásának demográfiai jellemzői 2 A házasságkötési magatartás változásának demográfiai jellemzői Tartalom Bevezető...3 A házasságkötések hosszú távú irányzatai...3 A 21 és

Részletesebben

KSH NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET DEMOGRÁFIAI PORTRÉ

KSH NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET DEMOGRÁFIAI PORTRÉ KSH NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET DEMOGRÁFIAI PORTRÉ 2012 DEMOGRÁFIAI PORTRÉ 2012 DEMOGRÁFIAI PORTRÉ 2012 Jelentés a magyar népesség helyzetéről KSH NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET BUDAPEST, 2012 Szerkesztők:

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9

Részletesebben

2014/28 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/28 STATISZTIKAI TÜKÖR 214/28 STATISZTIKAI TÜKÖR 214. március 2. Népmozgalom, 213 Tartalom Összefoglaló...1 Természetes és tényleges szaporodás, fogyás...2 Születés...2 Terhességmegszakítás...3 Házasságkötés...3 Válás...4 Halálozás...4

Részletesebben

Mikrocenzus A háztartások és a családok adatai

Mikrocenzus A háztartások és a családok adatai Mikrocenzus 2016 6. A háztartások és a családok adatai Mikrocenzus 2016 6. A háztartások és a családok adatai Budapest, 2018 Központi Statisztikai Hivatal, 2018 ISBN 978-963-235-494-1Ö ISBN 978-963-235-532-0

Részletesebben

Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások

Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások 11. fejezet Nemzetközi vándorlás Gödri Irén Főbb megállapítások» Napjaink magyarországi bevándorlását a 24-es EU-csatlakozás és a 211-től bevezetett új állampolgársági törvény hatásai alakítják. A külföldi

Részletesebben

A termékenység és a párkapcsolatok nyitott kérdései

A termékenység és a párkapcsolatok nyitott kérdései A termékenység és a párkapcsolatok nyitott kérdései Kamarás Ferenc Kohorsz 18 Magyar Születési Kohorszvizsgálat Nyitókonferencia KSH 2017. november 13. A termékenység nyitott kérdései Hogyan és mikor biztosítható

Részletesebben

Népmozgalom, január december

Népmozgalom, január december 2/17 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 17. szám 2. március 21. Népmozgalom, 211. január december A tartalomból 1 Összefoglaló 2 Természetes és tényleges szaporodás,

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Népmozgalom, április 21.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Népmozgalom, április 21. STATISZTIKAI TÜKÖR 217. április 21. Népmozgalom, 216 Tartalom Összefoglaló...1 Természetes és tényleges szaporodás, fogyás...2 Élveszületések...3 Terhességmegszakítások, magzati halálozások...4 Házasságkötések...5

Részletesebben

PÁRKAPCSOLAT, HÁZASSÁGKÖTÉS

PÁRKAPCSOLAT, HÁZASSÁGKÖTÉS 1. fejezet PÁRKAPCSOLAT, HÁZASSÁGKÖTÉS Főbb megállapítások» A házasságkötések számának évtizedeken át tartó csökkenése a -es mélypont után megtört: 16-ban 51 5 házasságot kötöttek Magyarországon, ami a

Részletesebben

Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 02 207700/1120, Fax.: +4 02 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Demográfiai mutatók

Részletesebben

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2007. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2007. július 19. 1 Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS

VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS 2. fejezet VÁLÁS ÉS SZÉTKÖLTÖZÉS Földházi Erzsébet Főbb megállapítások» A párkapcsolatok két alapvető típusa a házasság és egyre növekvő arányban az élettársi kapcsolat. A házasságok válással, az élettársi

Részletesebben

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA 4. Az átlagos szülési kor egyenletesen emelkedett a kerületekben az utóbbi 15 évben, mérsékelt különbség növekedés mellett. Hipotézisünk úgy szól, hogy a kerületi átlagos szülési kor párhuzamosan alakul

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Előszó...3 2. Bevezető...3 3. A baptisták

Részletesebben

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft.

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft. ELEMZÉS A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között Készítette MultiRáció Kft. Budapest, 2008. április 1 Tartalom 1. Bevezetés...3 2. A létszámtrendek

Részletesebben

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr.

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr. CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA 1869-1949 Összeállította: Erős Péter Dr. Jankelovics János 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Abaújszántó... 4 Erdőbénye... 5 Tállya...

Részletesebben

A változó család a népszámlálási adatok tükrében

A változó család a népszámlálási adatok tükrében A változó család a népszámlálási adatok tükrében Vörös Csabáné, a KSH főtanácsosa E-mail: Csabane.Voros@ksh.hu Kovács Marcell, a KSH osztályvezetője E-mail: Marcell.Kovacs@ksh.hu Az elmúlt évtizedekben

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Borsod-Abaúj-Zemplén megye népessége és területe alapján az ország nagyobb megyéi közé tartozik, az ország területének

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL 2014 Legfőbb Ügyészség Budapest, 2014 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.) Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Nagy Tibor főosztályvezető ügyész Tartalomjegyzék

Részletesebben

Statisztikai alapfogalmak

Statisztikai alapfogalmak i alapfogalmak statisztikai sokaság: a megfigyelés tárgyát képező egyedek összessége 2 csoportja van: álló sokaság: mindig vmiféle állapotot, állományt fejez ki, adatai egy adott időpontban értelmezhetők

Részletesebben

M agyarország népességének, a társadalom és a gazdaság 2002. évi alakulásának

M agyarország népességének, a társadalom és a gazdaság 2002. évi alakulásának JELENTÉS BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* M agyarország népességének, a társadalom és a gazdaság 2002. évi alakulásának főbb jellemzői a következőkben foglalhatók össze. NÉPESSÉG

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR április 1.

STATISZTIKAI TÜKÖR április 1. STATISZTIKAI TÜKÖR 216. április 1. Népmozgalom, 215 Tartalom Összefoglaló...1 Természetes és tényleges szaporodás, fogyás...2 Születés...2 Terhességmegszakítás, magzati halálozás...4 Házasságkötés...4

Részletesebben

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált

Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált területi V. évfolyam 56. szám 2011. augusztus 19. 2011/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 15. bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, 2005 2010 A tartalomból 1 Bevezető 1

Részletesebben

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban

AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE. A munkát keresők, a munkanélküliek demográfiai jellemzői. Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE A munkát k, a ek demográfiai jellemzői Munkanélküliség a 2001. évi népszámlálást megelőző időszakban A ség alakulásának hosszabb távú értékelését korlátozza az a körülmény, hogy a

Részletesebben

DEMOGRÁFIAI PORTRÉ 2015

DEMOGRÁFIAI PORTRÉ 2015 Párkapcsolatok Válás és szétköltözés Gyermekvállalás Családtámogatás, gyermeknevelés, munkavállalás Halandóság Egészségi állapot Öregedés és nyugdíjba vonulás Generációk közötti erőforrás-átcsoportosítás

Részletesebben

1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021

1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021 1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021 1. A Kormány a) elfogadja a jelen határozat mellékletét képező a Nők

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2003. II. 1 A II. ben az értékpapírpiac általunk vizsgált egyetlen szegmensében sem történt lényeges arányeltolódás az egyes tulajdonosi szektorok között. Az

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok Somogy megye

Központi Statisztikai Hivatal ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok Somogy megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.15. Somogy megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-411-8 Készült a Központi

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. december Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2010/3 Tartalom Összefoglalás...2 Népmozgalom...2 Mezőgazdaság...3 Ipar...6 Építőipar...7

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR május 20.

STATISZTIKAI TÜKÖR május 20. STATISZTIKAI TÜKÖR 219. május 2. Tartalom Összefoglalás...1 Természetes és tényleges szaporodás, fogyás...2 Élveszületések, termékenység...3 Terhességmegszakítások, magzati halálozások...5 Házasságkötések...5

Részletesebben

Jövőnk a gyermek. Gyermekvállalás és család június 20. Hablicsekné dr. Richter Mária

Jövőnk a gyermek. Gyermekvállalás és család június 20. Hablicsekné dr. Richter Mária Jövőnk a gyermek Gyermekvállalás és család 2018. június 20. Hablicsekné dr. Richter Mária Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely Létrehozása, munkája, ez a konferencia A

Részletesebben

A CSALÁDÖSSZETÉTEL VÁLTOZÁSA A KILENCVENES ÉVEK ELSŐ FELÉBEN 1 SZŰCS ZOLTÁN

A CSALÁDÖSSZETÉTEL VÁLTOZÁSA A KILENCVENES ÉVEK ELSŐ FELÉBEN 1 SZŰCS ZOLTÁN A CSALÁDÖSSZETÉTEL VÁLTOZÁSA A KILENCVENES ÉVEK ELSŐ FELÉBEN 1 SZŰCS ZOLTÁN Egy viszonylag rövid időszak történéseinek a vizsgálatát nem lehet egy folyamatból kiragadva, csak az adott időintervallumra

Részletesebben

JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV ÉS HELYZETELEMZÉS

JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV ÉS HELYZETELEMZÉS JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV ÉS HELYZETELEMZÉS Pályázó: Tét Város Önkormányzata Készítette: BFH Európa Projektfejlesztő és Tanácsadó Kft. Alvállalkozó: Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2

Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Központi Statisztikai Hivatal 2012. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás...

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE Budapest, 2008. június 1 Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló... 3 I. Erzsébetváros szerepe a településhálózatban...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

A BELFÖLDI VÁNDORMOZGALOM STRUKTURÁLIS ÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON 1 DÖVÉNYI ZOLTÁN

A BELFÖLDI VÁNDORMOZGALOM STRUKTURÁLIS ÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON 1 DÖVÉNYI ZOLTÁN A BELFÖLDI VÁNDORMOZGALOM STRUKTURÁLIS ÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON 1 DÖVÉNYI ZOLTÁN A probléma felvetése A vándormozgalmak motívumai szerteágazóak, ezek részletes számbavételét ezúttal mellőzzük.

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Pest Győr-Moson-Sopron Budapest Szabolcs-Szatmár-Bereg Vas Fejér Hajdú-Bihar Komárom-Esztergom Csongrád Bács-Kiskun Veszprém Zala Somogy Heves Baranya Jász-Nagykun-Szolnok Tolna Borsod-Abaúj-Zemplén Nógrád

Részletesebben

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal Társadalmi jellemzõk, 2006 Társadalmi jellemzõk, 2006 Ára: 2000,- Ft Központi Statisztikai Hivatal KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁRSADALMI JELLEMZÕK, 2006 Budapest, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL,

Részletesebben

Állatállomány, 2012. június 1.

Állatállomány, 2012. június 1. 212/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 56. szám 212. augusztus 3. Állatállomány, 212. június 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

Terhességmegszakítások demográfiai jellemzői

Terhességmegszakítások demográfiai jellemzői 212/11 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 11. szám 212. december 21. Terhességmegszakítások demográfiai jellemzői A tartalomból 1 Bevezető 1 Általános irányzatok, demográfiai

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Népmozgalom, április 20.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Népmozgalom, április 20. STATISZTIKAI TÜKÖR 218. április 2. Népmozgalom, 217 Tartalom Összefoglalás...1 Természetes és tényleges szaporodás, fogyás...2 Élveszületések, termékenység...3 Terhességmegszakítások, magzati halálozások...5

Részletesebben

2015/100 STATISZTIKAI TÜKÖR

2015/100 STATISZTIKAI TÜKÖR 215/ STATISZTIKAI TÜKÖR 215. december 22. A középkorú népesség halandósága az epidemiológiai krízist követő két évtizedben Tartalom Bevezetés...1 A középkorúak általános mortalitása és a nemek közötti

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.17. Tolna megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.17. Tolna megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.17. Tolna megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-413-2 Készült a Központi

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1997): A

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.15. Somogy megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.15. Somogy megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.15. Somogy megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-411-8 Készült a Központi

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

HÁZTARTÁS- ÉS CSALÁDSZERKEZET

HÁZTARTÁS- ÉS CSALÁDSZERKEZET 9. HÁZTARTÁS- ÉS CSALÁDSZERKEZET Murinkó Lívia Földházi Erzsébet FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A háztartások összetételét érintő legfontosabb változás az egyszemélyes háztartások számának és arányának jelentős növekedése.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

2.1.1 Demográfiai folyamatok

2.1.1 Demográfiai folyamatok 2.1.1 Demográfiai folyamatok A rendszerváltozás óta eltelt időszak demográfiai folyamatai két, jól elkülönülő időszakra oszthatók. A kilencvenes évek első felében folytatódott az 1980 után megindult, kezdetben

Részletesebben

Győri Péter: Hajléktalanság. romák. gyermekszegénység. (Tévhiteket oszlató tények )

Győri Péter: Hajléktalanság. romák. gyermekszegénység. (Tévhiteket oszlató tények ) Győri Péter: Hajléktalanság romák gyermekszegénység (Tévhiteket oszlató tények ) Hajléktalanügyi országos konferencia Balatonföldvár, 2017. szeptember A Február Harmadika Munkacsoport (F3) 1999 óta minden

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/5

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/5 01/40 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 40. szám 01. június 5. dunántúli statisztikai tükör 01/5 A család-struktúra változásának területi jellemzői a on A háztartásokra

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Összefoglaló Az adatfelvétel 2017 szeptember-október során került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. Rövidtávú

Részletesebben