Magyar Dzsembori Csapat 2015
|
|
- Margit Tóth
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyar Dzsembori Csapat 2015 Projektindító anyag
2 Bevezető Kedves Cserkésztestvérem, kedves Olvasó! Az Országos Elnökség OE-4/2013 döntése értelmében megbízott a 2015-ös Magyar Dzsembori Csapat vezetésével. Ez a dokumentum ennek a munkának a kezdetén került összeállításra. Mindenkinek szól, aki bármilyen módon szerepet vállal, vagy akár érdeklődik a Dzsembori iránt. Megismerheted belőle mindazokat az alapokat, amelyek mentén dolgozunk, megtudhatod hogyan és kikkel tervezzük megvalósítani a programot. Remélem, sok kérdésedre választ kapsz, mire a végére érsz. Jó olvasást és Jó Munkát! Böröczky Csongor csst Mi a dzsembori? Teljes mértékben elfogadjuk a korábbi megfogalmazást, amely szerint: A dzsembori egy olyan, minden aktív cserkész számára elérhető korosztályi cserkészprogram, amely alkalmat ad a találkozásra, kapcsolatépítésre és a töltődésre. A dzsembori alatt egyszerre képviseljük hazánkat és a magyar cserkészetet. A dzsemborin szerzett élmények motivációt jelenthetnek a cserkészeink számára. Céljaink A dzsembori alapvető céljának egy olyan életreszóló cserkészélmény adását látjuk, amelytől minden kiutazó valamilyen többlettel tér haza. A 23. Dzsembori jelmondatában ( 和 : a Spirit of Unity Érezzük az egységet!), három téma fonódik össze: életerő ( energy ), megújulás ( innovation ), összhang ( harmony ). A Magyar Dzsembori Csapat kiemelt céljai ezen témákkal egységben a következők: Közösség Cél olyan, csapatokon átívelő közösség létrehozása, amely a Dzsembori után is élő marad. Az MCSSZF-tagszövetségekből érkező tagok bevonásával erősítjük a tagszövetségek közötti informális, baráti kapcsolatokat is. A különböző cserkészkerületekből és szövetségekből érkező tagok összefogásával és a közös programokkal a Magyar Csapat segíti a magyar cserkészet szokásainak és megjelenésének egységesítését. Fontos cél az új közösségen keresztül történő nevelés, és ezzel párhuzamosan az önnevelés segítése is. Helyünk a világban Amint megérkezünk a dzsembori helyszínére, azonnal egy más kultúrkörben találjuk magunkat, ahol a mienktől eltérő szokások, életritmus és vallás van
3 érvényben. Cél a dzsembori-élményen keresztül a különböző kultúrák, vallások, nemzetek megismerése, amely magában hordozza a csapattagok nyelvtudásának és kommunikációs készségeinek fejlesztését is. A dzsembori szervezői külön figyelmet fordítanak arra, hogy a kiutazóknak legyen lehetőségük tudományos és technológiai ismereteik szélesítésére és a tudományokból fakadó előnyök megértésére a japán csúcstechnológiák megfigyelésén keresztül. Cél személyes nemzetközi barátságok és kapcsolatok kialakítása és a kiutazók kapcsolati tőkéjének gyarapítása az egész világról jelen levő résztvevőkkel közös programok és élmények által. Reprezentáció A dzsembori remek lehetőség arra, hogy a Magyar Csapaton keresztül építsük Magyarország imázsát külföldön, és a (magyar) cserkészetről kialakult képet belföldön. Cél, hogy minél több értékes megjelenésünk legyen az itthoni médiában és sajtóban, és minőségi, maradandó élményt adó megjelenésünk a dzsemborin. További fontos céljaink: Hitélet Cél olyan tartalmas lelki programok megvalósítása, amelyekkel példa adható a hit megélésére a dzsembori körülményei között. Fontos és nehéz feladat ezt a megszokottól gyökeresen eltérő környezetben megvalósítani. Hagyományok és modernitás összehangolása Cél saját kultúránkra összpontosítva átgondolni és felhasználni azokat a tapasztalatokat, melyeket a dzsembori alatt e fontos témában szereznek a résztvevők a japán példán keresztül. Külön programok foglalkoznak majd ezzel a kérdéskörrel a dzsemborin. Japán megismerése Minden külföldi cserkésztábornak célja a rendező ország felfedezése, és ez a hazánktól való távolság növekedésével csak egyre nagyobb szerepet kap. Cél, hogy a Magyar Csapat jeles orientalistánk, Vámbéry Ármin szavaival élve ésszel járja be Japánt. Tehát a dzsembori időtartamán kívül sem csupán egyszerű turistaként leszünk jelen, nem a nevezetességeket pipálgatjuk, hanem a japán kultúra komplex megismerése a cél, annak minél több összetevőjével együtt (történelem, vallás, életmód, szokások, ételek, művészetek, stb.). Ennek része a helyiekkel való találkozás, a helyi közösségeknek- és velük együtt végzett szolgálat és munka (erre a dzsembori keretei között is lehetőségünk lesz), és része a Japánban élő magyar közösség megismerése is. A béke jelentősége A szervezők külön kiemelt célja a béke és a békekultúra építése, erősítése. A béke tudatos megélése igen fontos, amire a dzsembori célkorosztálya hazánkban talán nem mindig fektet kellő hangsúlyt. Pedig nekünk cserkészeknek a világon mindenhol aktív szerepet kell vállalnunk a béke
4 megteremtésében, fenntartásában. Cél e nézőpont kialakítása a Magyar Csapat tagjaiban, hogy a különbségek elfogadásával és az egység érzetével építhessünk egy jobb világot. A folyamat A dzsembori nemcsak egy utazást jelent. A dzsembori egy kétéves folyamat, amelynek csúcspontja maga a tábor. A tábort megelőzi a felkészülési-, és követi a lezárási időszak. Kiemelt figyelmet fogunk fordítani a teljeskörű lezárásra, és tapasztalatátadásra a 2019-es Magyar Dzsembori Csapat részére. Eseménynaptár: május 9. Magyar Dzsembori Csapat CMT megalakulása szeptember 1. Honlap indulás október 15. Vezetői válogató meghirdetés december 15. Vezetői válogató jelentkezés lezárása február 15. Vezető válogató március 15. Dzsembori kampány indulás április 1. Résztvevő/ŐV/IST jelentkezés kezdete augusztus 31. Résztvevő/ŐV/IST jelentkezési határidő szeptember Résztvevő/ŐV/IST válogató szeptember 16. Válogató eredményének kiértesítése szeptember 21. Szülői tájékoztató október 3-5. I. felkészítő hétvége november 7-9. II. felkészítő hétvége február III. felkészítő hétvége március IV. felkészítő hétvége ápr. 30. máj. 3. V. felkészítő hétvége július Előtábor július 25. IST érkezés július 28. Résztvevő érkezés júl. 28. aug World Scout Jamboree augusztus Közös kintmaradás (utána opcionális kintmaradás) augusztus 9. IST hazaindulás (aki nem akar kint maradni) október Utóhétvége december 1. Dzsembori album megjelenés december 31. Pénzügyi lezárás Célcsoportunk A Magyar Dzsembori Csapat az aktív cserkészeket kívánja bevonni a tagjai közé. A dzsemborin való részvétel feltétele, hogy a küldő cserkészcsapatnak nem lehet anyagi, vagy adminisztrációs tartozása a saját Cserkészszövetsége felé.
5 A Dzsembori a WOSM rendezvénye, amelyre a tagdíjunk megfizetése által válunk jogosulttá. Ezért ezt a szolgáltatást nem tudjuk biztosítani azoknak, akik nem járulnak hozzá a közös költségekhez. A cserkészek válogatás során kerülhetnek be a Magyar Dzsembori Csapat tagjai közé. A válogatás során az egyéni teljesítményt és rátermettséget tekintjük az értékelés alapjának. A kiválasztott résztvevőket területi-, életkori- és nemi alapon rendezzük őrsi és raji keretekbe. Létszám A következő szempontokat tartjuk fontosnak a Magyar Dzsembori Csapat létszámával kapcsolatban: Legyen a magyar cserkészek létszámához viszonyítottan arányos nagyságú kontingens. Legyen reális lehetősége minden potenciális jelentkezőnek bekerülni a kontingensbe. Legyen reális lehetőségünk összegyűjteni a részvételi díjat. Minimális létszámot nem határozunk meg. Komoly válogatókat tartunk, és csak a teljes mértékben megfelelő jelentkezők kapnak lehetőséget a dzsemborin való részvételre. Felkészítés A felkészítés során az elmúlt évek tapasztalataiból tanulva és a céljainknak megfelelően elsősorban a közösségépítésre helyezzük a hangsúlyt. Ezt elsősorban közösen átélt élményeken és csoportos feladatokon keresztül kívánjuk megteremteni. A felkészítés során öt felkészítő hétvégét tartunk. Minden csapattagot minden hétvégén örömmel látunk. A hétvégéken való résztvétel a magyarországi résztvevőknek kötelező. IST tagok minimum két hétvégén kell jelen legyenek, ezek közül az egyik az utolsó hétvége (2015. április 30. május 3.) kell legyen. HMCSSZ, KÁMCSSZ, RMCSSZ, SZMCS, VMCSSZ tagoknak az utolsó hétvége (2015. április 30. május 3.) kötelező, KMCSSZ tagoknak nem kötelezőek a hétvégék. A felkészülés során átadni kívánt ismeretek között egyebek mellett szerepelnek: Forrásteremtési ismeretek A dzsemboriról szóló információk, felkészítés a részvételre, hangulatra A dzsembori 3 témája (életerő, harmónia, összhang) Viselkedés multikulturális közegben Japán kultúra, nyelvi alapok, felkészülés a HoHo-ra WOSM ismeretek Alaki, egységes megjelenés Specifikusan a dzsemborin szükséges angoltudás Magyarságismeret
6 Vezetőink Arató Tádé logisztika 1994-ben született Budapesten ben érettségizett a Budapesti Piarista Gimnáziumban. Tanulmányait a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki karán folytatta. Jelenleg másodéves közlekedésmérnök hallgató óta aktív tagja a 442. Báthory László Cserkészcsapatnak. A vándorkorosztály tagjaként számos kisebb nemzetközi cserkészrendezvényen vett részt. Beszél angolul és olaszul. Arendt Adrienn, Adri rajparancsnok 1994-ben született Budapesten. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett 2013-ban. Jelenleg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem matematika fizika szakos hallgatója óta cserkész a 439. Boldogasszony cserkészcsapatban, 2009 óta vezeti őrsét és 2012-től kezdve rajparancsnok először kiscserkész rajban, később cserkész korosztályú rajban ben szerzett őrsvezetői képesítést és a 2014-es év során szerzi meg segédtiszti képesítését. Részt vett a 2011-es svédországi dzsemborin. Beszél angolul és németül. Barabási Dániel, Dani rajparancsnok 1995-ben született Bronxban erdélyi származású szülőktől. A massachusettsi Newton South középiskolából ballagott 2013-ban, s azóta az indianai Notre Dame egyetemen neurobiologiát hallgat, orvosi szakra készül. A cserkészetet 2003-ban kezdte a Garfieldi csapatban, aztán 2008-ban csatlakozott a 2. Bodnár Gábor Cserkészcsapathoz Bostonban ben szerzett ŐV képesítést a Sík Sándor Cserkészpark nyári vezető képző táborában ben ŐV a fillmore-i Jubi táborban, 2011-ben tag a svédországi Dzsemborin, 2012-ben őv a Sík Sándori VK/Nagy Minta táborban, 2013-ban tagja a jubileumi Tutajtúrának. Beszél angolul és spanyolul.
7 Bedekovics Péter, Bepe rajparancsnok 1989-ben született Szolnokon. A tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban érettségizett 2007-ben. Jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológuslelkész szakos hallgatója, református segédlelkész ben őrsvezetői képesítést szerzett a Bugaci Őrsvezetőképzőben (VIII. Csker), 2014-ben pedig segédtiszti képesítést a 21/a Központi STVK-ban. Aktív cserkészélete során több csapatnak is volt tagja, től a debreceni 43. Főnix cserkészcsapatban tevékenykedik között, illetve 2012 óta újra aktív őrsvezető között, illetve 2013 óta csapatparancsnok. A IX. Cserkészkerület Grund ŐVVK-jának újjászervezője és képzésvezetője, illetve kiképző a 22/a Központi STVK-ban között a IX. Észak- Alföldi Cserkészkerületben vezetőképző-szakvezető, között vezetőtiszt-helyettes volt, 2014-től a kerület vezetőtisztje ben őrsvezető volt az angliai dzsemborin. Beszél angolul és németül. Böröczky Csongor csapatvezető, utazásszervező 1989-ben született Budapesten. A Szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett 2008-ban. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzős geográfus hallgató óta cserkész a 442. Báthory László Cserkészcsapatban, jelenleg a vándor korosztály parancsnoka ben szerzett segédtiszti képesítést a 21/a STVK-ban. Az Országos Külügyi Bizottság tagja ben részvevő volt Roverwayen, 2010-ben törzstag ConCordián, 2011-ben CMT-tag a svédországi Dzsemborin. Beszél angolul és németül. Csortán-Szilágyi György, Csoszi csárda projektvezető 1990-ben született Kolozsváron. A százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnáziumban érettségizett 2009-ben. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán végzős Gépjárműmérnök BSc hallgató óta tagja az Szent László király Cserkészcsapatnak, 2005 óta őrsvezető. Részt vett a 2007-es Dzsemborin, a 2010-es ConCordián mint ŐV, és a 2011-es Dzsemborin, mint IST. STVK 20/A-ban szerzett segédtiszti képesítést, csapatának külügyi felelőse, 2013 óta pedig a csapat kiscserkész rajának vezetője. Angolul és németül beszél.
8 Fehér Tamás, Mobil kiállításvezető 1987-ben született Gyöngyösön. A Hevesi Eötvös József Gimnáziumban érettségizett 2006-ban. Jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző kar, védelmi igazgatási szak végzős hallgatója óta a Budapesti Rendőr-főkapitányságon dolgozik rendőrként ban lett cserkész, a gyöngyösi 789. Kapisztrán Szent János Cserkészcsapatban ban a II. ker. ÖVVK-ban szerzett öv. képesítést, között őrsvezető ben 1 hónapot töltött az USA-ban amely során részt vett a KMCSSZ által szervezett fillmorei nagytáborban. Az angliai dzsemborin 2007-ben őrsvezető volt ben résztvevő és kiállítás szervező az izlandi Roverwayen. A ConCordián és az NNT-n BALTA munkacsoport tag. Beszél angolul és egy kicsit németül. Havasy András, Andris IST- és RPK-koordinátor 1989-ben született Budapesten. A Szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett 2008-ban. A Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki karán 2013-ban szerzett Építőmérnök alapdiplomát, jelenleg az Infrastruktúra-építőmérnök (MSc) képzés hallgatója ben lett a 442. Báthory László Cserkészcsapat tagja óta aktív vezető őrsvezetői, rajparancsnoki és korosztály parancsnoki szinteken. Jelenleg a vándor korosztály rajparancsnoka ben törzstag a Concordián, azóta számos külföldi cserkészkapcsolatot épített ki. Beszél angolul és németül. Lakatos Gergely, Gergő kommunikációs vezető 1985-ben született, 1992 ősze óta cserkész. 1,5 évet élt német nyelvterületen, fél évet pedig Írországban ben végzett a BGF-KVIFK turizmus menedzsment szakán, német-magyar diplomát kapott óta házas. Csapatában 3 kiscserkész őrsöt indított el (Wombat, Szöcske és Musztáng). A STVK-t 2006-ban végezte óta jár nemzetközi cserkésztalálkozókra: 2 világdzsemboriban (2003, 2007), 4 (közép)-európai cserkésztalálkozón ('05 '06, '08, '10) vett részt. A ConCordia 2010 főszervezője volt. Jelenleg a Magyar Cserkészszövetség Kft-jének ügyvezetője. A Sztrilich Pál Cserkészparkot és a Teleki-Tisza Kastélyt menedzseli.
9 Molnár-G. Olivér, Oli fotós 1979-ben született Szegeden, 1998-ban érettségizett egy francia két tannyelvű gimnáziumban és 2003-ban szerzett diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen óta cserkész, 1992-ben végezte el az V. kerület őrsvezető képzését, majd 1997-ben szerzett segédtiszti képesítést a II. kerületben ban Ópusztaszeren, 2001-ben a MET-en őrsvezető, csakúgy, mint a chilei Dzsemborin. A fotózással 2008-óta foglalkozik komolyabban, több hazai és nemzetközi pályázaton szerepeltek sikerrel a képei. Házas, két gyermek édesapja, jelenleg Szegeden dolgozik egy építőipari cégnél, angolul és franciául beszél. Sáfár László, Safy megjelenési vezető 1983-ban született Budapesten, 1991-ben lépett be a 433. Szent Bernát cserkészcsapatba óta vezeti az őrsét, 2000-ben végzett őrsvezetőként Pál utczában, ahol 2004 és 2009 között kiképzőként tevékenykedett ben szerzett segédtiszti képesítést. Most is aktív tagja a 433-asoknak. A 2001-es érettségit követően sportújságírást tanult, majd az ELTE német-testnevelés szakára járt ban kezdett el dolgozni a Képes Sportnál grafikusként, majd pedig hét év után, 2013-ban átigazolt az MCSSZ-hez, jelenleg ott dolgozik művészeti vezetőként. Végzett alkalmazott grafikusi képzést, és mivel igencsak kötődik a sporthoz, vívómesteri képesítést is szerzett, az OSC-ben tanít vívást. Szeret zongorázni, olvasni, terepasztalt építeni, legózni (ahogy mindenki), lövöldözni a fantasztikus légpuskájával és bármikor szívesen megy bármilyen cserkésztáborba! Szentiványi Mátyás, Matyi pénzügyi vezető 1988-ban született Budapesten ban érettségizett a Budapesti Piarista Gimnáziumban, majd a BME Építész karán szerzett építészmérnöki diplomát 2013-ban óta informatikai szolgáltatói szektorban dolgozik értékesítés területen ban végzett az I. kerületi ŐVVK-ban, majd ben szintén az I. kerületi 15/A STVK-ban között őrsvezető, között raj-, ill. korosztályparancsnok volt között eleinte KCsŐVK kiképző, majd képzésvezető, táborparancsnok. A ConCordia 2010 Magyar Csapat pénzügyi vezetője. Beszél angolul, németül és olaszul.
10 Vörös Rózsa pénzügyi kapcsolattartó 1990-ben született Dunaújvárosban. A dunaföldvári Magyar László Gimnáziumban érettségizett 2009-ben. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Főiskola pénzügyi és számvitelen szakán számvitel szakirányon tanul. A Magyar Cserkészszövetség Kft-jének pénzügyi gyakornoka óta cserkész a 105. számú IV. Béla Cserkészcsapatban, 2005 óta őrsvezető ben BÖK, 2009 KCsVK, 2010-ben ST tábort végzett óta kiképző a KCsŐVK-ban. Beszél németül és angolul. A 2015-ös Magyar Dzsembori Csapat felépítése:
11 Anyagiak A dzsembori sajnos nem olcsó program, de minden lehetőt megteszünk azért, hogy minél olcsóbb legyen. Így kerülünk minden felesleges kiadást vagy fényűzést. A dzsembori díja a tábordíjból ( JPY), az utazási költségekből (kb ft), a tagok dzsembori ruházatából (pl. póló, nyakkendő, stb.), a csapat közös költségeiből (pl. előhétvégék), és a közös kintmaradás költségeiből (kb JPY) állnak össze. Számításaink szerint a dzsembori teljes fejenkénti költsége Ft lesz. Ez a forint árfolyamának megfelelően változhat. A tábor költségeit idén is főleg támogatásokból kívánjuk összegyűjteni. A résztvevők forrásteremtő munkája elengedhetetlen része a költségek fedezésének! Emellett természetesen központi forrásteremtő munkát is végzünk. Minimum Ft-ot mindenkinek saját forrásból kell befizetnie. A támogatáskeresésen felül érdemes már most elkezdeni pénzt gyűjteni pl. nyári munkával, diákmunkával is. Az első részlet Ft, ennek befizetésére az a válogatót követően az első előhétvégéig (2014. október 3-5.) van lehetőség. Lezárás A szakmai és pénzügyi lezárás végső határideje december 31. A lezárás részeként kiadjuk a hagyományos dzsembori albumot, amely gazdag illusztrációval mutatja be a dzsemborit magyar szemszögből. A dzsembori album mellett elkészítünk egy minden munkaterületre kiterjedő szakmai beszámoló gyűjteményt, amelyet minden központi vezető munkája során folyamatosan bővít. Kapcsolat A program teljes ideje alatt minden információt és az aktuális beszámolókat is megtalálod a Magyar Dzsembori Csapat honlapján: cserkesz.hu/dzsembori en a dzsembori@cserkesz.hu címen érsz el minket, fordulj hozzánk bizalommal! Kérünk, csak útján keress minket.
NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály)
1. Általános tudnivalók Időpont: 2013. augusztus 11-19. Helyszín: Ócsa NEMZETI NAGYTÁBOR Résztvevők: minden magyar cserkészcsapatból legalább egy őrs jelenléte magyar ajkú cserkészek világszerte kárpát-medencei
I. Kerületi Elnökségi koncepció
I. Kerületi Elnökségi koncepció Kontextus Fontos számunkra az önkéntességen alapuló alulról szerveződés. Hiszünk benne, hogy a feladatainkra minőségi időt kell fordítanunk. Fontosnak tartjuk az elérhetőséget.
Külügyi kézikönyv. Foreign relations handbook
Külügyi kézikönyv Foreign relations handbook 01 Ti, mint cserkészek, sok nemzet fiainak nagy seregéhez csatlakoztatok, és minden földrészen lesz barátotok. /Lord Baden-Powell of Gilwell/. Cserkész Világtalálkozó
Erő. Forrás. Építés. Elnökségi program
Nézz körbe, nézz a magasba, nézz a távolba, és meglátod az utad! BiPi ( Egy hegyi álom, The Scouter, 1939. március) Erő. Forrás. Építés. Elnökségi program 2019-2022 Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a Szövetség
Magyar Cserkészszövetség Hungarian Scout Association
Budapest, 2011. február 18. Magyar Cserkészszövetség Hungarian Scout Association Országos Igazoló Bizottság Cím/Address: H 1025 Budapest, Tömörkény u. 3/a. Levélcím/Letters: H 1255 Budapest, Pf.: 192 Tisztelt
Az MCSSZ helyzete. Új csapatparancsnoki kinevezések. Hírlevél IX/26, 2014. október 10.
Hírlevél IX/26, 2014. október 10. Az MCSSZ helyzete o Új csapatparancsnoki kinevezések o Eseménynaptár - változások Országos és regionális programok, események, képzések o KÖFoT Debrecenben! o Októberi
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
Gyombolai Gyula segédtisztet (FB7221-5) országos ügyvezetőelnöknek, Ronkay János Péter segédtisztet (BA6226-7) országos vezetőtisztnek.
Magyar Cserkészszövetség Buday Barnabás elnök 1025 Budapest Tömörkény utca 3/a. Budapest, 2015. május 22. Tisztelt Elnök Úr! Hivatkozva az Alapszabályunk 59. -ra, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatunk
Jegyzőkönyv. A Magyar Cserkészszövetség Országos Intéző Bizottságának üléséről
Jegyzőkönyv A Magyar Cserkészszövetség Országos Intéző Bizottságának üléséről 2011. szeptember 24. Julianna major, Sztrilich Pál Cserkészpark Ugron Ákos köszönti a jelenlévőket, megállapítja, hogy az OIB
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND
ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének
GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.
GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség
A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2006
A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2006 Magyar Bálint oktatási miniszter 2005. december 2. A felsőoktatásba bekerülők aránya 10-15 évvel ezelőtt ma 10% >40% Ugyanazt és ugyanúgy tanítani
Egy Szövetségben az Átmenet programja
Mottó: Cserkészként embert és ezáltal kultúrát formálunk! Egy Szövetségben az Átmenet programja Bevezető Kedves Cserkésztestvérek! Az utóbbi időben nagyon sok helyről tapasztaltuk a magyar cserkészet,
GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.
GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag
Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,
A Kerületi Jelölőbizottság jelentése
A Kerületi Jelölőbizottság jelentése A Kerületi Jelölőbizottsághoz 2011. január 12-ig az alábbi szabályos jelölések érkeztek be: Betöltendő tisztség Jelölt neve Jelölő neve Kerületi elnök Virág Zsolt st.
Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58
Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:
DUÁLIS KÉPZÉSI TANÁCS. Műszaki Szakbizottság
DULIS KÉPZÉSI TANCS Műszaki Szakbizottság DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL - Élő kapcsolatban a műszaki felsőoktatással 2 DULIS KÉPZÉSI TANCS MOL igényei a változás kapcsán Az üzleti igényeknek megfelelő szakképzettségű,
A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA
1. NTP-OTDKR-14-0001 2. NTP-OTDKR-14-0002 3. NTP-OTDKR-14-0003 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi i Műszaki és Gépészmérnöki i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Pályázat a Semmelweis Egyetem
Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?
Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás
Kérdésed van? Kérdezz bátran! 1. MI A CSERKÉSZET?
1. Mi a cserkészet? 2. Mi a KMCSSZ? 3. Mik a cserkészcsapat alapítás feltételei? 4. Hogyan kapunk segítséget? 5. Mi az a turul őrs? 6. Milyen egy cserkészcsapat felépítése? 7. Mi történik egy cserkész
Mire törekszünk szülőként?
Gyermekeink jövője Mire törekszünk szülőként? A szülők legszebb és egyben legnehezebb feladata, hogy gyermekeiket felkészítsék az ÉLETRE, hogy olyan értékrendszert és tudást közvetítsenek feléjük, amelynek
Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben
Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól
ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó!
Kedves Olvasó! Bevezető Az Alumni hírlevél különszámával jelentkezünk. Jelenlegi hírlevelünk célja, hogy értesítést és információt adjunk a Szolnoki Főiskola keresztféléves képzéseiről. Képzési kínálatunkban
MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG I. (BUDAI) CSERKÉSZKERÜLET TÁMOGATÁSI KÉRELEM ADATLAP
Iktatószám: Kezelőszervezet tölti ki! Első a Kerület! MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG I. (BUDAI) CSERKÉSZKERÜLET TÁMOGATÁSI KÉRELEM ADATLAP 2012. Kérelmező cserkészcsapat: 304. Kőrösi Csoma Sándor cserkészcsapat
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények
GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb
Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA
1. 0001 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Semmelweis TDK 2016 1 200 000 2. 0002 Mezőgazdasági Hódmezővásárhely SZTE MGK TDK Műhelymunka támogatása 974 000 3. 0003 Állam- és Jogtudományi Szeged
GDF felmérések DPR2017-Hallgatói motivációs vizsgálat () Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.
GDF felmérések DPR07-Hallgatói motivációs vizsgálat () Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus
A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai
Paksi Adrienn A Városkommunikációs Mesterkurzus tapasztalatai Partnerség és kommunikáció a területi tervezésben - Elmélet és gyakorlat Lechner Lajos Tudásközpont 2014. december 15. Az energikus 314-es
GDF felmérések DPR2015_hm(Hallgatói mot.2015) () Válaszadók száma = 177. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.
GDF felmérések DPR2015_hm(Hallgatói mot.2015) () Válaszadók száma = 177 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 25% 0% 50% 0% 25% Jobb pólus
A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája
Pályázati kategória kódja Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely Település Székhely Megye Projekt címe Igényelt támogatás összege - 0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége - 0002
1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar Az Egyetem oktatási egységei Műszaki Tudományi Kar (az egyetem hallgatóinak 2/3-a) Gazdaságtudományi Kar Állam- és Jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális
Az országos vezetőtiszt éves jelentése. a 2011. évről
Az országos vezetőtiszt éves jelentése a 2011. évről Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 Cserkészek, őrsök, rajok... 3 Csapatok... 4 Helyzetünk... 4 Egységes Ifjúságnevelési Koncepció (EINK)...
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
Berzsenyi Dániel Gimnázium. 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2015. január 12. (BDG) Tájékoztató 2015. január 12. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató
Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista
Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus
Pontszámítás alapjai:
Pontszámítás alapjai: 1. tanulmányi pontok (maximum 200 pont), a. A tanulmányi pontokat a jelentkező 9 12. (nyelvi előkészítő esetén 9 13.) évfolyamos középiskolai érdemjegyeiből (100 pont) 1. magyar nyelv
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során
Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!
Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati
Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu
Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2015. március 3. Dunaújváros Gazdálkodási folyamatok feltérképezése a Dunaújvárosi Főiskolán Lenner Tamás 2015. március 5. Nyíregyháza Gazdálkodási folyamatok feltérképezése
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt
Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9.
Fakultációválasztás előtt Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella 2017. február 9. Továbbtanulási lehetőségek 1. Szakma (OKJ képzés) tanulása 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba
III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói
FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2010 75 III. Magyarországi egyetemi és főiskolai karok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, 2010. 3 (első helyes jelentkezések) 4 Eötvös Loránd
Berzsenyi Dániel Gimnázium január 27. (BDG) Tájékoztató január / 26
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2016. január 27. (BDG) Tájékoztató 2016. január 27. 1 / 26 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató
Magyar Cserkészszövetségek Fóruma 2014.október 2-5., Budapest Magyarország
Szakmai beszámoló Kisközösségben felnőve - utak és lehetőségek a határon túl (második rész) Időpont: 2014. október 3. Helyszín: 1014 Budapest, Magyarság Háza A megvalósított rendezvény célja volt: 1.)
A Kar rövid bemutatása
A Kar rövid bemutatása Széchenyi István Egyetem (SZE-GYŐR) Műszaki Tudományi Kar Gazdaságtudományi Kar Állam és jogtudományi Kar Egészségügyi és Szociális Intézet Zeneművészeti Intézet A Műszaki Tudományi
KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:
KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy: EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntesek nem-formális tanulási folyamatát támogató képzések, találkozók: - Megérkezés utáni képzés (2 alkalom) - Félidős értékelő találkozó (2
Stratégiai projekt súlyponti kérdései a közigazgatásban
1 Stratégiai projekt súlyponti kérdései a közigazgatásban Kovács Endre Projekt Koordinációs Főosztály főosztályvezető / projektvezető Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság PM Fórum Budapest, 2015. április
1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.
Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:
A 2016/2017. tanévben induló osztályok:
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk
A 2009. SZEPTEMBERÉBEN KÉSZÍTETT ORSZÁGOS MATEMATIKA FELMÉRÉS TAPASZTALATAIRÓL. Csákány Anikó BME Matematika Intézet
A 2009. SZEPTEMBERÉBEN KÉSZÍTETT ORSZÁGOS MATEMATIKA FELMÉRÉS TAPASZTALATAIRÓL Csákány Anikó BME Matematika Intézet Előzmények 1. Fizika felmérő 2008 2. A TTK Dékáni Kollégium 2008. okt. 30-i ülésén elhatározta,
Magyar Táncművészeti Főiskola mester képzés, táncpedagógus szak, modern tánc szakirány, esti tagozat
ÖNÉLETRAJZ Név: Horváth Anikó Születési hely, idő: Győr, 1981. 11. 30. Levelezési cím: 9028 Győr Soproni u. 18. Telefon: 06-20-598-78-88 E-mail: horvatha@tf.hu Iskolai végzettségek: 2011-2012 Magyar Táncművészeti
A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista
1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József
Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!
Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.
A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:
9 8 8 A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon 3 + 0 + %! A L K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás 0000 Magyartörténelem A L K igazságügyi igazgatási alapszak 0000
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA. a 2019/2020. tanévben
TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYÉNI TANREND ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ A 11. ÉVFOLYAMRA a 2019/2020. tanévben A 11. (12.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól
A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA
1. NTP-OTDKR-16-0001 Debreceni Egyetem Magyarország Hajdú-Bihar Debrecen OTDK részvétel Debreceni Egyetem 10 076 000 2. NTP-OTDKR-16-0002 Állatorvostudományi Egyetem XXXIII. OTDK hallgatói részvételének
Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)
Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új
Duális képzés szükségessége, dilemmák ISOFÓRUM XXII. NMK
A duális mérnökképzés dilemmái és lehetőségei a felsőoktatásban Dr. Ailer Piroska 2015. szeptember 18. Duális képzés szükségessége, dilemmák 2 2 Duális képzés kecskeméti modellje 1. A duális felsőoktatás
Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat férjezett, 3 gyermek édesanyja népzenei tárgyak tanára, tanszakvezető
Önéletrajz Személyi adatok Név Szabó Ágnes Cím 1022 Budapest, Ruszti út 7. Telefonszám +36304790140 E-mail szaboo.agnes@gmail.com Születési év Családi állapot 1978 férjezett, 3 gyermek édesanyja Szakmai
Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest
Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Berzsenyi Dániel Gimnázium január 11. (BDG) Tájékoztató január / 27
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2017. január 11. (BDG) Tájékoztató 2017. január 11. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató
Felvételi 2012 Felvételi tájékoztató 2012
Felvételi 2012 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. szeptemberben induló képzésekre OFIK honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2012. (Felvi-rangsorokkal) Diploma 2012.
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás
BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI F OSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról A 2012. évi őszi vizsgaidőszakban a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet 11. (4) bekezdésben foglaltak
Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska
Duális felsőoktatási képzés az elmúlt három év tapasztalatai Dr. Ailer Piroska 2015. november 10. Duális képzés szükségessége, dilemmák 2 2 Duális képzés a Kecskeméti Főiskolán a kezdetek Két vállalati
ROMÁNIAI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG. A 2015 2016-os cserkészév vezetőképzési folyamatai
ROMÁNIAI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG A 2015 2016-os cserkészév vezetőképzési folyamatai MEGHIRDETÉS Vezetőképzések 2015 2016 időszakra Kedves Cserkészvezető testvéreim! 25 évesek lettünk, egyre inkább elmondhatjuk
Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember
Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
Cselekedve tanulás. A 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat pedagógusokhoz szóló bemutatkozó kiadványa
Cselekedve tanulás A 929. sz. Szent Mihály cserkészcsapat pedagógusokhoz szóló bemutatkozó kiadványa Összeállította: Téglás Gergely cspk. Felelős kiadó: 929 Parancsnokság 2013 Tartalom Előszó...3 Mi a
'00-~L. Magyar Cserkészszövetség Buday Barnabás elnök 1025 Budapest Tömörkény utea 3/a. Budapest, 2015. november 20.
Magyar Cserkészszövetség Buday Barnabás elnök 1025 Budapest Tömörkény utea 3/a. Budapest, 2015. november 20. Tisztelt Elnök ÚrI Hivatkozva az Alapszabályunk 59. -ra, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatunk
munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.
1 Mi a képzés célja? A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes Mi lesz akkor a diplomámba írva? szociológia BA szociális
A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS
A számítástechnika-oktatás kezdetei Magyarországon ÁTTEKINTÉS www.njszt.hu/files/neumann/infotortenet Projektek Sántáné-Tóth Edit santane.edit@gmail.com NJSZT ITF 2010.03.11. A projekt indulásáról Kiindulásként
Székesfehérvári felsőoktatási képzések
Székesfehérvári felsőoktatási képzések Corvinus Egyetem Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Két egyetemmel való együttműködés célja: a meglévő munkaerőhiányt csökkentsük, és a vállalatok által jelzett
Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége
tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11
Az MCSSZ helyzete. Új csapatparancsnoki kinevezések. Hírlevél X/4, 2015. január 29.
Hírlevél X/4, 2015. január 29. Az MCSSZ helyzete o Új csapatparancsnoki kinevezések Országos és regionális programok, események, képzések o Csíksomlyói búcsú - cserkészeknek Beszámolók o Szakági konferencia
PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.
Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév
Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,
A Széchenyi István Egyetem külföldi hallgatók fogadása során szerzett intézményi gyakorlata. Dr. LUKÁCS Eszter PhD Oktatási rektorhelyettes
A Széchenyi István Egyetem külföldi hallgatók fogadása során szerzett intézményi gyakorlata Dr. LUKÁCS Eszter PhD Oktatási rektorhelyettes Győr Alapítás éve: Kr. e. 500 Városalapítás1271 Lakosság: 135.000
Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.
Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1. szept. 1-7 8.00 Évnyitó utána 3 osztályfőnöki óra 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 2. szept. 8-14 a 12-es évfolyam
DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30.
DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP POGÁTSNIK MONIKA 2016. szeptember 30. ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Alba Regia Műszaki Kar Székesfehérvár
Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27
Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2018. január 10. (BDG) Tájékoztató 2018. január 10. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató
Diákhitel Központ Zrt.
Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Statisztikai adatok az egyes intézményekben tanult, törlesztésre kötelezett ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM:
A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta
A János Középiskola és Kollégium a 2014/2015. tanévet is sikerrel zárta A fenntartói értékelés témái: Tanulmányi eredmények Érettségi vizsgákról János Középiskola és Kollégium nyelvvizsga eredményei Továbbtanulás
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:
Magyar Cserkészszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. A 2011. évről. (2011. január 1. 2011. december 31.)
Magyar Cserkészszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. évről (2011. január 1. 2011. december 31.) A Magyar Cserkészszövetség országos hatáskörű társadalmi szervezet Fővárosi Bíróság nyilvántartási száma:
Magyar fizika siker az 1000 mosoly országában
Magyar fizika siker az 1000 mosoly országában Az idén 28. alkalommal megrendezett Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén (eredetileg: International Young Physicists Tournament, röviden: IYPT) a magyar csapat
SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:
SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb
KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján
KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2017. október 20-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/felveteli (1) b) A
KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján
KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2017. október 20-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/felveteli (1) b) A