Az Urantia mozgalom története

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Urantia mozgalom története"

Átírás

1 Az Urantia mozgalom története William S. Sadler E csoport néhány tagja, akik az Urantia írások megjelenéséhez vezető előzetes kapcsolatteremtések részesei voltak, igen nagy tapasztalatot szerzett a lélektani jelenségek vizsgálatában. E csoport már korán arra a következtetésre jutott, hogy ama jelenségek, melyek az Urantia írásokkal később kapcsolatba került személyhez köthetők, semmilyen szempontból nem hasonlítanak más, jól ismert lélektani működéshez mint amilyen a hipnózis, az automatikus írás, a clairvoyance, a transzállapotok, a szellem-médiumság, a telepátia, vagy a kettős személyiség. Világosan látni kell, hogy az Urantia írások előzményei semmilyen értelemben nem köthetők az úgynevezett spiritualizmushoz a spiritualista szeánszokhoz és az eltávozott emberi lények szellemével való feltételezett kapcsolatteremtéshez. Az Urantia írások előtti kapcsolatteremtési tevékenységek Úgy tűnhet, hogy ezen első évek alatt a nem látható barátaink azzal foglalatoskodtak, hogy alaposan leellenőrizték a kapcsolatfelvételben közreműködő személyt, kipróbálták a közléscsere eljárását, kiválasztották a Kapcsolattartó Biztosokat valójában, általában véve előkészítették a terepet az Urantia írások bemutatása folyamatának későbbi beindításához. Ezen első évek alatt számos új és számunkra némiképp különös fogalommal ismertettek meg minket a világegyetemek mindenségéről, valamint az emberrel és az ember földi életével kapcsolatosan. A mindenségtan és a bölcselet e számos új eszméi közül megemlíthetők a következők: Egy kiterjedt mindenségről alkotott új felfogás Más lakott bolygók milliói Bevezetés a mennyei személyiségek megannyi különböző és változatos társadalmi szerveződésének ismeretébe. Az emberiség evolúciós eredetének sőt, egy fejlődő mindenség eredetének megerősítése. Utalás több Teremtő Istenségre. Az istentani fogalmaink kísérleti vizsgálata. Annak türelmes felmérése, hogy meddig is tudunk elmenni az istentani meggyőződésünk és a bölcseleti vélekedésünk megváltoztatásának irányába. Anélkül, hogy felfogtuk volna, az alapvető vallási nézeteink és magatartásunk a húszéves időtartam alatt nagymértékben megváltozott. Megismerkedtünk olyan fogalmakkal, mint Az Első Forrás és Középpont, Havona, felsőbb-világegyetemek, és a Legfelsőbb Lény ám csak halvány sejtelmeink voltak e megnevezések valódi jelentéséről. Olyan kifejezéseket is hallottunk, mint Tökéletes Szellemek, külső tér, és Erőtérirányítók. De ezek jelentéséről is csak keveset fogtunk fel. Értesültünk számos angyalrend létéről is. Hallottunk a Gondolatigazítókról, azonban mindennek jelentéséről ködös és bizonytalan fogalmaink voltak.

2 Homályos képet alkottunk a morontia létszintről de az írások megjelenésének kezdetéig nem is hallottuk a morontia kifejezést. A közteslények igen valósak voltak előttünk gyakran beszélgettünk velük a különböző kapcsolatteremtések során. Világosan felfogtuk, hogy a másodfajú közteslények felügyelik a kapcsolatteremtéseket. Hallottunk valamennyit a Lucifer-féle lázadásról, ám kevés ismeretünk volt Ádámról és Éváról. Az volt a benyomásunk, hogy Jézus urantiai alászállásának különleges okai voltak, de ezen ismeretlen okok természetéről vajmi kevés, illetőleg semennyi fogalmunk sem volt. Alkalmanként hallhattunk utalásokat Jézus életére és tanításaira azonban nagyon óvatosak voltak azzal, hogy bármiféle új fogalmat vezessenek be Mihály urantiai alászállásával kapcsolatban. Az egész Urantia Kinyilatkoztatásban a Jézussal foglalkozó írások okozták a legnagyobb meglepetést. Noha a Végleges Testület kifejezést nem hallottuk, azt azért halványan felfogtuk, hogy a továbbélő halandók célállomása a Paradicsom. Emberfeletti barátaink így több mint két évtizedet töltöttek azzal, hogy a mindenségrendi látókörünket tágítsák, az istentani fogalmainkat gyarapítsák, és az általános bölcseleti felfogásunkat kiterjesszék. Sohasem tudatosult bennünk, hogy a vallási gondolkodásunk mennyivel bővült addigra, amikor az írások elkezdtek megérkezni. A Kinyilatkoztatás előrehaladásával egyre jobban értékeltük, hogy ezen előzetes kapcsolatteremtések révén előzetesen felkészítettek bennünket a vallási elveinktől való nagymértékű eltávolodásra, mely kapcsolatteremtések az előzetes felkészítés több mint húszéves időszakát fogták át. A tanoncidőnk alatt a későbbi szolgálatra kapott felkészítést, valamint az Urantia írások közreadását könnyítette az a tény, hogy a közteslényekkel létesített kapcsolatok kivételével nem volt két egyforma kapcsolatfelvétel. A látogató személyekkel ritkán találkoztunk egynél több alkalommal. Minden találkozás teljesen eltért bármely korábbitól. És ez az egész élmény alapos és kötetlen oktatási jellegű felkészítés volt, mely gyarapította a mindenségtani, istentani és bölcseleti ismereteinket azt nem is említve, hogy megismertettek minket a világiasabb dolgok sokaságával kapcsolatos új eszmékkel és fogalmakkal. A kinyilatkoztatási kapcsolatteremtéseket megelőző ezen előzetes kapcsolatok során a Jézus életének és tanításainak korlátozott mértékű ismertetésére került sor, s ezt magyarázhatja az a tény, hogy a közteslények némiképp bizonytalanok voltak abban, hogy meddig is terjed a felhatalmazásuk az ilyen kérdésekben ez később derült ki, ugyanis egy teljes évet vett igénybe, hogy pontosan megállapítsák a Mihály alászállása történetének újbóli közreadására vonatkozó jogosítványukat. Közülünk azok, akik már az elejétől fogva eljártak ezekre az éjszakai virrasztásokra, sohasem gyanították, hogy mi bármiféle természetfelettivel állnánk kapcsolatban. E kezdeti évek alatt minden, az üzenetek leírása eljárásának felfedezésére irányuló megfigyelésünk és vizsgálódásunk teljes mértékben csődöt mondott. Hogyan is indultak az Urantia írások Mintegy húszévnyi kapcsolatteremtési tapasztalást követően egy állítólagos hallgató-látogató az egyik ilyen éjszakai virrasztás során a kérdéseink egyikére ezen alvó személyen keresztül

3 szólva azt mondta: Ha tudnátok, hogy mivel is álltok kapcsolatban, akkor nem tennétek fel ilyen együgyű kérdéseket. Inkább olyasmiket kérdeznétek, amelyek az emberi faj számára a legértékesebb válaszokat hoznák elő. Ez úgyszólván letaglózott minket, és egyúttal enyhe feddés is volt, és mindannyiunkat arra késztetett, hogy e különleges élményt új és eltérő módon értelmezzük. Később, még azon az éjszakán, egyikünk így szólt: Ők kérték ezt tegyünk fel hát nekik olyan kérdéseket, amilyenekre emberi lény nem tud megfelelni. Most az lesz a legjobb, ha itt megállunk és az elbeszélést új, más mederbe tereljük. Miként kezdte meg a működését a Fórum Dr. William S. Sadler, a megfigyelők és kutatók ezen első csoportjának tagja mondja el a következő történetet az érdeklődő egyének ama csoportjának létrejöttéről, mely csoport később a Fórum néven vált ismertté. Dr. Sadler elmondása szerint: Útban a Kansas-i egyetemre, ahol is előadásokat kellett tartanom az alaklélektanról, levelet írtam a fiamnak, miszerint úgy gondolom, hogy az orvosoknak meg kell próbálniuk valamennyire kapcsolatban maradniuk a régebbi betegeikkel. Javasoltam, hogy beszéljen az anyjával arról, hogy miként oldható meg, hogy néhány régi barátunkkal kötetlen beszélgetés és a társasági kapcsolatok ápolása céljából vasárnap délutánonként egy-két órára összejöjjünk. Amikor az egyik vasárnap délelőtt visszatértem Chicagóba, arról értesültem, hogy a feleségem meghívta a régi betegeink egy csoportját a házunkba aznap délután három órára. Az volt a terv, hogy ezeket a vasárnapi összejöveteleket a következőképpen vezetjük le: először is megvitatunk valamilyen egészségügyi témát olyasmit, mint a közönséges megfázások gyógymódja, a nyugtalanság oka és kezelése, és azt követően, egy csésze tea elfogyasztása után, kötetlen beszélgetésbe kezdünk kérdéseket teszünk fel és megválaszoljuk azokat. Ahogy múlt az idő, e csoportból egy sokszínű társaság vált, melyben voltak diplomás férfiak és nők orvosok, jogászok, fogorvosok, lelkipásztorok, tanárok és az élet minden területéről jött emberek is. Gazdálkodók, háziasszonyok, titkárnők, irodai alkalmazottak és egyszerű munkások. A Fórum megismertetése a Kapcsolatfelvételekkel Rövidesen felkértek, hogy tartsak több előadást a mentálhigiéniáról, illetőleg a pszichikai jelenségekről. Az első előadásom elején azt mondtam: Csak mintegy két kivételtől eltekintve az általam megvizsgált minden pszichikai jelenségről kiderült, hogy vagy tudatos vagy nem tudatos csalásról van szó. Némelyik szándékos félrevezetésnek minősült más jelenségek pedig olyan rendkívüli esetek voltak, melyekben a jelenséget előállító személy a saját tudatalatti elméje általa okozott megtévesztéseknek volt az áldozata. Alig mondtam el ezt, amikor a csoport egyik tagja hangosan így szólt: Doktor úr, ha kapcsolatba került olyasmivel, amelyet nem tudott megoldani az érdekelne minket beszéljen nekünk róla. Megkértem Lenát, hogy vegye elő azokat a feljegyzéseket, melyeket az egyik, közelmúltbeli kapcsolatteremtés során készített és olvassa fel a csoportnak. Tudni kell, hogy eddig semmiféle titokzatosság nem lengte körül ezt az esetet. Az Urantia írások megjelenése ekkor még nem kezdődött el.

4 Nagyjából ekkor történt, hogy a házunkban vasárnap délutánonként összegyűlő csoportot a Fórumként kezdték emlegetni. A csoport oly nagy érdeklődést mutatott az eset iránt, hogy többé már nemigen tudtam visszatérni az egészségügyi témákra, ahogy azt eredetileg terveztük. A hétről hétre megtartott eme kötetlen viták során történt, hogy felhívást kaptunk arra, hogy próbáljunk meg komolyabb kérdéseket feltenni, melyek révén az egész emberiség számára értékes tudáshoz juthatunk. A Fórum elkezd kérdéseket feltenni Minderről beszámoltunk a Fórumnak és felkértük őket, hogy vegyenek részt a kérdések megfogalmazásában. Elhatároztuk, hogy a mindenség eredetével, az Istenséggel, a teremtéssel, és egyéb, olyan témákkal kapcsolatos kérdésekkel kezdjük, mely dolgok messze meghaladják az egész emberiség mai tudásszintjét. Következő vasárnapra több száz kérdés gyűlt össze. E kérdéseket szétválogattuk, kiszűrtük az ismétlődéseket, és úgy általában rendszereztük azokat. Nem sokkal ezt követően e kérdésekre válaszul meg is jelent az első Urantia írás. Ahogy az írások sorban megjelentek, a kérdések sorban eltűntek. Ezt az eljárást követtük az Urantia írások fogadásával telt sok év alatt. Amint elfogytak a kérdések, nem jelent meg több írás sem. A Fórum zárt körré alakul Ekkortájt a Fórumot úgyszólván elvették tőlünk. Azt az utasítást kaptuk, hogy alakítsunk zártkörű csoportot a csoport mindegyik tagjától megkövetelték, hogy titoktartási fogadalmat írjon alá, valamint azt is, hogy az írásokat és az azokkal kapcsolatos bármilyen témát csakis olyan személyekkel beszélje meg, akik a Fórum tagjai. Tagsági igazolványok kiadására került sor és az alapszabályt elfogadók száma elérte a harmincat. E szervezeti intézkedés időpontja 1925 szeptembere volt. Az alapszabályt elfogadók közül tizenheten még ma is élnek. Azok, akiknek az volt a feladatuk, hogy összegyűjtsék a kérdéseket és a gépelt szöveget összevessék az eredeti kézirattal, a Kapcsolattartó Biztosok megjelölést kapták. Attól az időponttól fogva kizárólag ezek a kapcsolattartó biztosok vettek részt a kapcsolatteremtési eseményeken és fogadták az írott közléseket a kapcsolattartó személyen keresztül. A Fórum időről-időre új tagokat fogadott be, miután a tisztviselők meghallgatták őket és aláíratták velük ugyanazt a fogadalmat, melyet az eredeti tagok is aláírtak. E fogadalom szövege ez: Megerősítjük titoktartási fogadalmunkat, megújítván azon ígéretünket, hogy az Urantia Kinyilatkoztatásokat, illetőleg azok témáit csakis a Fórum tevékeny tagjaival vitatjuk meg, és a nyilvános találkozások alkalmával olvasott vagy megvitatott eme témákról nem készítünk feljegyzéseket, és nem készítünk másolatokat, illetőleg jegyzeteket arról, amit mi magunk olvasunk. A Fórum mint létrehozott közgyűlés május 31-én tartotta az utolsó ülését. A Fórum a 17 évnyi hivatalos működése során összesen 486 fős taglétszámot ért el. Az Urantia írások fogadása alatt több mint 300 különböző személy vett részt a választ igénylő kérdések megfogalmazásában. Kevés kivételtől eltekintve az összes Urantia írást ilyen kérdésekre válaszul kaptuk.

5 Hogyan kaptuk az Urantia írásokat Lényegében minden, amit az Urantia írások eredetéről tudni lehet, illetőleg ami arról elmondható, fellelhető itt-ott az Urantia könyvben. Röviden vegyük sorra ezeket a hivatkozásokat. p.1 (Előszó:0.2) Ez a rész utal arra, hogy milyen nehéz feladat tágabb értelmű szellemi fogalmakat bemutatni, amikor olyan korlátolt emberi nyelvre kell hagyatkozni, mint amilyen az angol is. p.1 (Előszó:0.4) Egy orvontoni bizottság vett részt a kinyilatkoztatásban és készítette ezen Előszót. p (Előszó:XII.12) A felsőbb szellemi értékek és világegyetemi jelentéstartalmak eme kinyilatkoztatásának közreadásakor több mint ezer emberi fogalmat használtak fel, melyek a ma élő, illetőleg az egykor élt emberi lények elméjéből származnak. p.16 (Előszó:XII.11) és p.1307 (121:8.12) Az igazság mindennemű kinyilatkozatása során elsőbbséget élveztek a dolgok eszményi voltával és valóságával kapcsolatos, legmagasabb rendű, meglévő emberi fogalmak. Emberfeletti ismeretek kinyilatkoztatására csak olyan esetben kerül sor, amikor arra emberi fogalom nem létezik. p.1074 (101:4.2) A kinyilatkoztatók ritkán döntenek szabadon arról, hogy előre jelezzenek tudományos felfedezéseket. Az igazság időtlen, azonban a fizikai tudományokkal és a mindenségtan bizonyos területeivel kapcsolatos tanítások az előremutató tudományos vizsgálódások új felfedezéseinek eredményeként részlegesen elavulnak. Az Urantia Kinyilatkoztatás mindenségtana nem sugalmazás. Az emberi bölcsességnek ki kell fejlődnie. p.209 (19:1.5-12) Az emberi didaktika az egyszerű felől az összetett felé halad. Az Urantia Kinyilatkoztatás az összetettebbel indít és az egyszerűbb vizsgálata felé tart. Ahelyett, hogy azzal kezdődne, hogy az ember fent keresi az Istent, az Urantia írások az Istennel kezdődnek aki lent keresi és meg is találja az embert. p.837 (77: ) A beszámoló a közteslényekről, akik az Urantia Kinyilatkoztatás elindításában és kiteljesítésében működnek közre. p.836 (77:8.8) és p (110:5.7) Az anyagi lényekkel való kapcsolatteremtés jelenségében mindig köztes teremtényeket vesznek igénybe a Kapcsolattartó Személyiségek eljárás alkalmazásával. Az eljárás alanya, akin keresztül az Urantia írások adományozására sor került, igen tapasztalt Gondolatigazítóval rendelkezik. Az alany viszonylagos közömbössége és érdektelensége a benne lakozó Igazító munkálkodása iránt minden tekintetben kedvező volt e kinyilatkoztatási vállalkozás végig viteléhez és befejezéséhez. p.1222 (114:7.9) A kapcsolattartó személy tagja volt az urantiai Beteljesülés Tartalékos Alakulatának. Ez pusztán egy volt ama több körülményből, melyek kedveztek az Urantia Kinyilatkoztatás átvitelének. p.977 (92:4.9) Az Urantia Kinyilatkoztatás különleges annyiban, hogy azt több szerző adta közre. Az Urantia Kinyilatkoztatás, hasonlóan a korábbi urantiai kinyilatkoztatásokhoz, nem sugalmazás. p (1:7.9) Egy Isteni Tanácsos az Atya valóságát és természetét megkérdőjelezhetetlen hatásköre birtokában mutatja be. p.17 (Előszó:XII.13) A Kinyilatkoztatók az emberben lakozó Igazítók és az Igazság Szelleme segítségére támaszkodnak az igazságnak az Urantia Kinyilatkoztatásban való felhasználásában.

6 p.976 (92:4.1) A kinyilatkoztatás kapcsolatban van az evolúcióval. A kinyilatkoztatást hozzáigazították a közreadásának korszakához. Az új kinyilatkoztatás és a korábbi kinyilatkoztatások között kapcsolat van. Hogyan nem kaptuk az Urantia könyvet A közelmúltban az Urantia könyvet tanulmányozó lelkipásztorok egy csoportja érkezett Észak-Indianából, az egész napot velünk töltötték, és az este folyamán Dr. Sadler vitát vezetett arról, hogy Hogyan nem kaptuk az Urantia könyvet. Az előadás veleje a következő: E csoport néhány tagja, akik az Urantia írások megjelenéséhez vezető előzetes kapcsolatteremtések részesei voltak, igen nagy tapasztalatot szerzett a lélektani jelenségek vizsgálatában. E csoport már korán arra a következtetésre jutott, hogy ama jelenségek, melyek az Urantia írásokkal később kapcsolatba került személyhez köthetők, semmilyen szempontból nem hasonlítanak semmilyen más, jól ismert lélektani működéshez mint amilyen a hipnózis, az automatikus írás, a clairvoyance, a transzállapotok, a szellem-médiumság, a telepátia, vagy a kettős személyiség. Világosan látni kell, hogy az Urantia írások előzményei semmilyen értelemben nem köthetők az úgynevezett spiritualizmushoz a spiritualista szeánszokhoz és az eltávozott emberi lények szellemével való feltételezett kapcsolatteremtéshez. Lélektani jelenségek: A tudatosság határán végbemenő szokatlan jelenségek A tudatalatti elme 1. Nem tudatos írás 2. Nem tudatos beszéd A. Megszólalás nyelveken B. Transzmédiumok C. Szellemmédiumok D. Katalepszia 3. Nem tudatos hallás Clairaudience A. Hangok hallása 4. Nem tudatos látás A. Álmodó állapotok Szürkületi elmeállapot B. Látomások Nem tudatos dramatizálás C. Hallucinációk (Téves valóságérzetek) 5. Nem tudatos gondolkodás A. Nem tudatos félelemérzés Szorongásos neurózis B. Nem tudatos eszmealkotás Kényszerképzetek C. Nem tudatos ítéletalkotás Megérzés, előérzet D. Nem tudatos eszmetársítás Sejtelmek E. Nem tudatos magyarázatalkotás E.S.P. Érzékszerven kívüli érzékelés F. Nem tudatos következtetések Téveszmék Álmok és hipnózis

7 6. Nem tudatos emlékezés A. Clairvoyance Nem tudatos emléktársítás B. Telepátia Gondolatolvasás (?) [az eredeti szövegben kérdőjellel] C. Jövendőmondás (nagyrészt csalásra építve) D. Csodás zenei és matematikai teljesítmények 7. Nem tudatos cselekvés A. Nem tudatos megnyilvánulások (Súlyosabb hisztéria, boszorkányság) B. Nem tudatos mozgások Kényszermozgások C. Nem tudatos túlzások Mániás jelenségek D. Nem tudatos járás Alvajárás 8. Nem tudatos megszemélyesítés A. Nem tudatos felejtés Emlékezetvesztés B. A személyiség nem tudatos megbomlása Kettős és hármas személyiség C. Skizofrénia Meghasonlott személyiség 9. Vegyes és kapcsolt lélektani állapotok Megjegyzés: Az angol nyelvű Urantia könyv fogadásának eljárása semmilyen tekintetben nem állítható párhuzamba, illetőleg nem hozható kapcsolatba a fent említett, a tudatosság határán túli jelenségek egyikével sem. Az Urantia könyv eredetének részleteiről való hallgatás indoka Azon indokok közül, melyeket akkoriban közöltek velünk, amikor arra kértek, hogy az Urantia könyv eredetével kapcsolatos személyes élményeink részleteit ne tárgyaljuk ki, a két fő indok a következő volt: 1. Ismeretlen jellemzők. Sok olyasmi kötődik az Urantia írások megjelenéséhez, melyet emberi lény nem képes teljesen felfogni. Egyikünk sem tudja pontosan, hogy e jelenség miként zajlott. Számos láncszem hiányzik ahhoz, hogysem megérthetnénk, hogy e kinyilatkoztatás miként jelent meg írott angol nyelven. Ha bármelyikünk bárkinek is elmondaná mindazt, amit e Kinyilatkoztatás hozzánk kerülésének évei alatt az alkalmazott eljárásról és módszerekről tud, az effajta beszámoló senkit sem elégítene ki túl sok a hiányzó láncszem. 2. A Kapcsolattartó Személy személyazonossága nyilvánosságra hozásának kerüléséül felhozható fő indok az, hogy a Mennyei Kinyilatkoztatók nem akarják, hogy bármely emberi lény bármely emberi név valaha is az Urantia könyvhöz tapadjon. Ők azt akarják, hogy e kinyilatkoztatás a saját közléseire és tanításaira támaszkodjon. Eltökélten törekednek arra, hogy a jövő nemzedékeinek úgy álljon rendelkezésére a könyv, hogy az teljesen mentes minden halandói kötödéstől nem akarnak Szent Pétert, Szent Pált, Luthert, Kálvint vagy Wesley-t. A könyv még annak a nyomdának a nevét sem viseli, melynek a létét köszönheti. Nyilvánvaló, hogy egy jó verset attól még értékelhettek, hogy nem is ismeritek a szerzőt. És hasonlóképpen, élvezhettek egy szimfóniát, még ha nem is tudjátok, ki a zeneszerző.

8 Az első Urantia írások Az írások első csoportjának 57 eleme volt. Ez után közleményben tudatták velünk, hogy mivel most már számos értelmesebb kérdést tehetünk fel, a felügyelő közvetítők és az 57 írás átvitelének felelősei hozzáfognak a kinyilatkoztatás kiterjesztéséhez és az írásoknak a mi új kérdéseink szerinti bővítéséhez. A terv ez volt: vasárnap délután elolvasunk egy írást és a következő vasárnap előadjuk az új kérdéseinket. Ezeket a kérdéseket megint csak szétválogatjuk, osztályozzuk, stb. Ez a program működött néhány évig és végül azt eredményezte, hogy megjelent az Urantia könyvben ma megtalálható 196 írás. A végleges írások fogadása Tulajdonképpen volt egy harmadik közreadás is. Azt követően, hogy ezt a 196 írást megkaptuk, közölték velünk, hogy a Kinyilatkoztatási Bizottság örömmel venné, ha még egyszer áttekintenénk az írásokat és kérdéseket fogalmaznánk meg a Fogalmak tisztázása és a Kétértelműségek kiküszöbölése tárgyban. Ez a program megint csak több évig tartott. Ezen időszakban igen kevés új ismeretet közöltek. Az írásokban csak kisebb változtatásokat végeztek. Némely részeket hozzáadtak, némelyeket pedig kivettek, de a szövegnek csak kismértékű átírására, illetőleg bővítésére került sor. Az eddig közöltek az Urantia könyvnek főként az I., II. és III. részére érvényesek. A IV. rész a Jézussal foglalkozó írások eredete egy kicsit más. Azokat egy közteslény bizottság készítette és a befejezésükre a többi írás után egy évvel került sor. Az első három rész ben készült el és ekkor kaptuk meg azokat hiteles szövegként. A Jézussal foglalkozó írásokhoz ilyen formában nem jutottunk hozzá 1935 előtt. A Jézussal foglalkozó írások fogadásában beálló késedelem A Jézussal foglalkozó írások az Urantia könyv IV. része átvételében megmutatkozó egy éves késedelem a következőkkel magyarázható: a közteslények egy kicsit nyugtalanok voltak amiatt, hogy esetleg bevonják őket a világegyetemi bíróságok előtt folyó perbe a Gábriel által Lucifer ellen indított perbe és haboztak, hogy folytassák-e a munkájukat addig is, amíg meg nem bizonyosodnak arról, hogy teljes felhatalmazással rendelkeznek Jézus földi élete történetének újból előadásához. Néhány hónapnyi várakozás után meghagyás érkezett az Uverszáról, melyben elrendelték, hogy az Urantia Egyesült Közteslényei folytassák a kinyilatkoztatási megbízatásuk teljesítését, melyben közreadják Mihály Urantián való megtestesülése alatti életének és az ő tanítói működésének történetét. Nem csak arról biztosították őket, hogy nem sértik meg az uverszai bíróságokat, hanem egyenesen felhatalmazást adtak nekik arra, hogy e szolgálatot elvégezzék és arra intettek minden érintettet, hogy tartózkodjon e feladat végrehajtásába való beavatkozástól, illetőleg annak akadályozásától. Tehát ez a magyarázata annak, hogy a Jézussal foglalkozó írások miért egy évvel a többi írás elkészülte után jelentek meg. A Kapcsolattartó Biztosok működése Ezen első évek alatt a Kapcsolattartó Biztosok számos közlést és irányelvet kaptak írásban. Ezen üzenetek csaknem mindegyikének utolsó oldalán a következő szövegű magyarázó

9 jegyzet állt: Tűzben megsemmisítendő legkésőbb az Urantia írások nyomtatásban való megjelenésének időpontjáig. Nem látható barátaink terve az volt, hogy megakadályozzák az Urantia könyv kiadását követő Urantia apokrifák megjelenését. Mindez bátorítólag hatott ránk annyiban, hogy biztosított minket arról, hogy az Urantia írások egyszer majd kiadásban is megjelennek. Ez éltette a reményeinket a késedelem évei alatti hosszas várakozásban. Az a tény, hogy külön sohasem gondoskodtak a Kapcsolattartó Bizottság ama tagjainak helyettesítéséről, akik esetleg akadályozatás vagy elhalálozás miatt kiestek a munkából, úgyszintén erősítette azon meggyőződésünket, hogy a Könyv még némelyikünk életében meg fog jelenni. A Biztosok voltak az Urantia kézirat őrzői, akik a legépelt átirat indigómásolatát egy tűz ellen védett teremben tárolták. Az ő teljes felelősségi körükbe tartozott az is, hogy a Könyv kiadásának minden részletét felügyeljék, biztosítsák a nemzetközi szerzői jogvédelmet, stb. Utasítottak bennünket, hogy tartózkodjunk a Kapcsolattartó Személy személyazonosságának felfedésétől, és a Könyv kiadását követően soha ne nyilatkozzunk semmit arról, hogy az alany él-e még vagy sem. A Hetvenek csoportja 1939-ben közülünk néhányan úgy gondolták, hogy eljött az ideje annak, hogy az Urantia írások komolyabb és módszeresebb tanulmányozására osztályt alakítsunk. E tervet előadtuk a Fórumnak, és amikor a csoporthoz csatlakozni kívánókat számba vettük, kiderült, hogy épp 70 személy akart e tanulmányozásban részt venni. Így aztán néhány éven át ezt az osztályt úgy emlegették, hogy a Hetvenek. Két vagy három évvel a Hetvenek megalakulása előtt egy csoport szerda esténként már találkozgatott nem hivatalosan. A Hetvenek csoportja április 3-tól 1956 nyaráig módszeresen tanulmányozta az Urantia írásokat, és e csoport volt az előfutára a későbbi Urantia Testvériség Iskolájának. Az évek során a Hetvenek csoportja 107 tanulót vett a soraiba. A Hetvenek 17 éven át folytatták az írások elemzését, tanulmányok készítését, és a tanítások terjesztését. Ebben az időszakban a Hetvenek csoportja nyolc írott közleményt kapott az Urantia emberfeletti Bolygói Kormánya mellett működő Haladás Szeráfjától. Felhatalmazás a nyilvánosságra hozatalra Végre valahára aztán megérkezett az engedély az Urantia írások kiadására. E felhatalmazás Bevezetőjében ez áll: Az Urantia könyvet mi úgy tekintjük, mint az emberi társadalom fokozatos fejlődésének sajátos vonását. Nem tartozik a korszakos forradalom látványos mellékeseményéhez, még ha úgy tűnik is, hogy a megjelenése az emberi társadalomban zajló egyik ilyen forradalom kezdetére lett időzítve. A Könyv a mai ideológiai küzdelem lezárása után közvetlenül megnyíló korszakhoz tartozik. Akkor jön el a napja annak, hogy az emberek hajlandók lesznek az igazság és az igazságosság keresésére. Mihelyst a mai zűrzavar eloszlik, könnyebb lesz kialakítani az emberi kapcsolatok új és fejlettebb korának mindenségét. És a földi ügyek e jobb rendjének kialakítása érdekében állt össze a könyv. Ám a könyv kiadásának azon (esetlegesen) némileg távoli időpontig való elhalasztására nem kerül sor. A könyv korai kiadásának célja az, hogy a könyv kéznél legyen a vezetők

10 és a tanítók felkészítéséhez. A könyv megjelentetését az is indokolja, hogy felkeltse a tehetős emberek érdeklődését, akik azután anyagilag is hozzájárulhatnak a más nyelvekre való lefordításához. Ezen utasítások kézhezvételét követően a Kapcsolattartó Biztosok hozzáfogtak az Urantia könyv tényleges kiadásához és terveket készítettek a terjesztésre. Az írásokat úgy adtuk ki, ahogy azokat megkaptuk. A Kapcsolattartó Biztosok nem rendelkeztek szerkesztői jogosítvánnyal. Feladatunk a helyesírásra, a nagybetűs írásra, és a központozásra korlátozódott. Dr. Lena K. Sadler az 1939 augusztusában bekövetkezett halálát megelőzően mintegy húszezer dollárt gyűjtött össze a kiadási alap javára, és a szedés és a könyv kinyomtatásához szükséges nyomólemezek elkészítése ebből az alapból vált finanszírozhatóvá. Az Urantia Alapítvány Az Urantia könyv e nyomólemezei képezték az alapját az Urantia Alapítvány létrehozásának. Ez az alapítvány, melyet Illinois állam törvényei szerint jegyeztek be, január 11-én jött létre. Az első Kuratórium személyi összetétele a következő volt: William M. Hales elnök William S. Sadler, Jr. elnökhelyettes Emma L. Christensen titkár Wilfred C. Kellogg gazdasági vezető Edith Cook segédtitkár Kiderült, hogy a Fórum tehetősebb tagjai ötvenezer dollárral kívánnak hozzájárulni a könyv megjelentetéséhez. Felsőbb utasításra azonban ezt nem engedélyeztük, mert azt mondták nekünk, az a legjobb, ha minden érintett fél lehetőséget kap a nyilvános alapba való befizetésre. Ennek megfelelően $ keretösszeg gyűjtését hirdettük meg a tízezer kötet elkészítéséhez. A bejelentésre azonnal jöttek is az adományok. A befolyt összeg meghaladta a negyvenkilencezer dollárt. Az alapítány irodájához elsőként beérkezett adományt, ezer dollárt, a később lovagi címet kapott sarkkutató, Sir Huber Wilkins küldte. A könyv nemzetközi szerzői jogvédelem alatt október 12-én jelent meg. Az Urantia Testvériség Elkerülhetetlen volt, hogy valamiféle testvéri együttműködésen alapuló szervezet ne nőjön ki az Urantia könyv tanításaiból. Minden érintett láthatta, hogy az Urantia tanítások ellentétben állnak a keresztény hívek felekezetiségével. Nyilvánvaló volt, hogy az Urantia kinyilatkoztatásnak nem célja új egyház alapítása. Ennek megfelelően január 2-án a könyv tanításaiban hívő személyek egy csoportja, akik tenni akartak a tanítások terjesztéséért is, összegyűltek Chicagóban, és megalakították az Urantia kinyilatkoztatás híveiből az önkéntes és testvéri együttműködésen alapuló szervezetet, az Urantia Testvériséget. E csoport alkotta az Urantia Testvériség rendes tagságát, és szám szerint 36-an voltak.

11 Elfogadták az Alapszabályt és a működési szabályzatokat, és ezen időponttól fogva számos egyesület alakult Egyesült Államok szerte. Ha tíz vagy több, az Urantia könyvet jól ismerő és a tanításaiban hívő személy úgy határoz, akkor e szervezet Urantia Egyesületként jegyeztethető be a Testvériségnél. Urantia egyesületi tagnak lenni nem összeférhetetlen dolog bármely egyházi vagy közösségi tagsággal. A Testvériség eredeti vezetői és az ő követőik működtethették a szervezetet az első kilenc évben. Ez után a Testvériség irányítását az Urantia egyesületek küldötteiből három évenként megválasztott küldöttgyűlés vette át. A Testvériség állandó bizottságai: Jogi Bizottság Engedélyezési Bizottság Jó kapcsolati Bizottság Belföldi Fejlesztési Bizottság Külföldi Fejlesztési Bizottság Oktatási Bizottság Kiadványok Bizottsága Gazdasági Bizottság Egyéb Tevékenységek Bizottsága A bizottsági elnökök, valamint a Testvériség tisztviselői együtt alkotják a Testvériség Ügyvezető Bizottságát. A Testvériség általános célkitűzései jól tükröződnek az Alapszabály bevezető összefoglalásában. Bevezető összefoglalás Minthogy a legszentebb meggyőződésünk, hogy az emberiség boldogulását, megelégedettségét és jólétét növeli egy olyan, az alábbiakban meghatározott céloknak szentelt szervezet, melynek létrehozására a legjobb mód a közös ügy érdekében egymást segítve és közösséget alkotva működő csoport megszervezése, ezennel egy akarattal önkéntes egyesületet és társaságot hozunk létre az Urantia Testvériség név alatt, s ezennel elfogadjuk és megalkotjuk az Urantia Testvériség ezen Alapszabályát. Az eredeti 36 alapító alkotta a Nagytanácsot, melyet a Testvériség első kilenc évében annak irányítására hívtak életre. A First Urantia Society of Chicago elnevezésű egyesületet június 17-én alakították meg és ekkor kapta meg az egyes számú szabadalomlevelet. Az egyesületnek 34 rendes tagja volt. Az egyesület rendes tagjainak száma jelenleg 142. Az Urantia Testvériség tevékenysége Az Urantia Alapítvánnyal együttműködésben dolgozik a Testvériség az Urantia könyvhöz készítendő Tárgymutató végleges szövegén, mely kiadvány a valóságban egy magyarázatos szójegyzék. A megjelenése 1961-re várható.

12 Mindannyian szeretnénk a francia fordítás mielőbbi befejezését, mely munka már az utolsó ellenőrzés szakaszánál tart, és a könyv megjelenése 1961 végén várható. A Testvériség a közelmúltban készítette el a Szentírás mellett az Urantia könyvből a vonatkozó részeket idéző temetési szertartási szöveget. A Testvériség negyedévente hírlevelet jelentet meg, melyet az Ügyvezető Bizottság elküld minden Urantia egyesületnek és más olvasói csoportoknak. A Testvériség közzé teszi az Egyesült Államok szerte, valamint a külföldön működő olvasókörök elérhetőségét. Ezen olvasói csoportok többségéből előbb-utóbb Urantia egyesületek lesznek. A múlt év során két képviselőt jelöltek ki arra, hogy segítsék az egyes Urantia egyesületek fejlődését és rendszeresen keressék is fel e csoportokat decemberében hatósági döntés született arról, hogy az Urantia Alapítvány, az Urantia Testvériség és az Urantia Testvériség Társaság működése jövedelemadó-mentes, s az e szervezeteknek befizetett adományok leírhatók az adóból. Az Urantia Testvériség Alapszabályának 13. cikk harmadik bekezdésében ez áll a The Van Award kitüntetésről: Ha az Ügyvezető Bizottság véleménye szerint az Urantia Testvériség valamely tagja rendkívüli, különleges vagy különösen értékes szolgálatot teljesít vagy nyújt, az Ügyvezető Bizottság javaslatot terjeszt a Nagytanács elé, melyben közli e személy nevét és javasolja tesz a megfelelő kitüntetés vagy cím odaítélésére. A javaslat beterjesztését követően a Nagytanács a szabályosan összehívott ülésen megjelent tanácsosok egyhangú szavazatával e személynek odaítéli, illetőleg megadja a kitüntetést vagy címet az illető személy rendkívüli, különleges vagy különösen értékes szolgálatáért úgy, ahogy és amiként azt a Nagytanács megfelelőnek tartja. Ezen alapszabályi rendelkezés szerint az első kitüntetést január 25-én ítélték oda az Urantia Testvériség Iskola elnökének. A The Van Award kitüntetés indokolásának részét képezi az alábbi idézet is: Az a szellemi látásmód és erkölcsi állhatatosság, mely képessé tette Vant arra, hogy ilyen megingathatatlanul hűséges magatartást tanúsítson a világegyetemi kormányzat iránt, nem másnak volt az eredménye, mint az ő világos gondolkodásának, bölcs eszének, józan ítélőképességének, becsületes szándékának, önzetlen céljának, saját belátáson alapuló hűségének, tapasztalatokon alapuló emlékeinek, fegyelmezett jellemének és annak, hogy magát megkérdőjelezhetetlenül a paradicsomi Atya akarata megcselekedésének szentelte. A kitüntetés indokolásának zárómondata: Az Urantia mozgalom iránti sokévi elkötelezett és kiváló szolgálatért. Az Urantia könyv terjesztése Az Urantia könyv megjelenésekor számos javaslatot kaptunk arra vonatkozóan, hogy milyen módszereket kell alkalmaznunk a terjesztés során. Ezeket az utasításokat a következőkben lehet összefoglalni: Tanulmányozandók azok a módszerek, amelyeket Jézus alkalmazott, amikor a munkáját megismertette az itteniekkel. Vegyétek észre, hogy eleinte milyen feltűnésmentesen tevékenykedett nagyon gyakran, még csodatételt követően is, e szavakkal figyelmeztette a segédkezése alanyát: Ne beszélj senkinek arról, ami veled történt.

13 Azt tanácsolták, hogy tartózkodjunk minden olyan erőfeszítéstől, mellyel korai és látványos ismertségre akarnánk szert tenni. Az első öt év során követtük is ezeket a módszereket. A terjesztés mértéke évről-évre javul. A keleti parttól a nyugatiig jelenleg több mint ötven könyvkereskedésben érhető el a Könyv. A Testvériség nagy többsége azonosult a könyv bemutatásának eme feltűnésmentes és fokozatos módjával. Csak néhány egyén mutatott némi türelmetlenséget és igyekezett gyorsabb ütemű és erőteljesebb terjesztési módszereket bevezetni. Egy dolgot le kell szögeznünk: semmit sem teszünk annak érdekében, hogy beleavatkozzunk bárkinek azon határozott és buzgó törekvéseibe, hogy az Urantia könyvet megismertesse az általa ismert legkülönbözőbb személyekkel és emberi közösségekkel. Forrás: Sadler, W.S.: A History of the Urantia Movement.

Az Urantia írások természetére, keletkezésére és összeállítására utaló idézetek

Az Urantia írások természetére, keletkezésére és összeállítására utaló idézetek Az Urantia írások természetére, keletkezésére és összeállítására utaló idézetek A kinyilatkoztatás nyelvi akadályai: William S. Sadler, Jr. A mindenségtudat tágítására és a szellemi felfogóképesség fejlesztésére

Részletesebben

Az Urantia könyv fogalmi és szerkezeti rendje

Az Urantia könyv fogalmi és szerkezeti rendje Az Urantia könyv fogalmi és szerkezeti rendje (David Kantor) This work uses quotations from the Hungarian-language translation of The Urantia Book published by Urantia Foundation, 2010 Urantia Foundation,

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

II. Tagság 7. A Nőszervezet rendes és társult tagokból áll.

II. Tagság 7. A Nőszervezet rendes és társult tagokból áll. I. Általános rendelkezések II. Tagság III. Szerveze6 felépítés a. Helyi szervezet b. Megyei/terüle3 szervezet IV. Országos Küldö?gyűlés V. Országos Elnökség VI. Záró rendelkezések I. Általános rendelkezések

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 25-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom

Részletesebben

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

LUNDI MAGYAR KULTÚRFÓRUM ALAPSZABÁLYZATA

LUNDI MAGYAR KULTÚRFÓRUM ALAPSZABÁLYZATA LUNDI MAGYAR KULTÚRFÓRUM ALAPSZABÁLYZATA 1. AZ EGYESÜLET NEVE ÉS TEVÉKENYSÉGE A Lundi Magyar Kultúrfórum a Lundban és környékén élő magyarok demokratikus közössége; nyitott mindazok számára, akik céljait

Részletesebben

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa... Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15

Részletesebben

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja

Részletesebben

Kérelmező a fenti domain névnek a kérelmezettől történő visszavonását és átruházását kérte.

Kérelmező a fenti domain névnek a kérelmezettől történő visszavonását és átruházását kérte. hundidac REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK DÖNTÉSE a hundidac.hu. domain tárgyában indult eljárásban A HunDidac Szövetség Kérelmező által a Kelet-Tanért Kft. Kérelmezett ellen az hundidac.hudomain név tárgyában indított

Részletesebben

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet Tartalom Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet 1. fejezet: Egy új szemlélet Minden vágyad meghallgatásra talál, és

Részletesebben

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. 2015. JÚLIUS 7. NAPJÁN

Részletesebben

Patandzsali Jóga szútrái

Patandzsali Jóga szútrái Patandzsali Jóga szútrái A tudat változásai Atma Center, 2009. 09. 11. Gauranga Das atmacenter.hu Bevezető mantra Harih Óm Szaha návavatu Szaha nau bhunaktu Szaha vírjan karavávahaih Tédzsaszvinávadhítamasztu

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra

Részletesebben

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE

MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE 2011 1. Az Etikai Kódex célja és alapelvei 1.1 A MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG (továbbiakban: MASZK) Etikai Kódexe a Közösség etikai önszabályozásának dokumentuma.

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

Első magyar kiadás, Készült a Kosaido Printing Co., Ltd.-nél, Tokyo, Japan

Első magyar kiadás, Készült a Kosaido Printing Co., Ltd.-nél, Tokyo, Japan BUDDHA TANÍTÁSA A TAN KEREKE A Tan Kereke a Dharmacsakra szanszkrit szó fordítása. Azt jelképezi, amint Buddha tanítása egy szekér forgó kerekéhez hasonlóan széles körben, vég nélkül terjed tovább. A kerék

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

EMLÉKKÖNYVÜNK

EMLÉKKÖNYVÜNK EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 A ceglédi Kossuth Reálgimnázium 1938. évben végzett tanulóinak emlékkönyve Összeállította: Taracsák István Mûszaki szerkesztés és tipográfia: Taracsák

Részletesebben

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában

Részletesebben

Fénykép helye, vagy mellékletként digitális formában. Személyi adatok: Vezetéknév: Keresztnév (nevek): Leánykori név:

Fénykép helye, vagy mellékletként digitális formában. Személyi adatok: Vezetéknév: Keresztnév (nevek): Leánykori név: Felvételi kérelem a Magyar Nemzeti Rend Pártba (Minden adat megadása önkéntes! Az adatok abszolút bizalmas kezelését a párt garantálja. A hiányzó adatok a felvételi eljárást befolyásolhatják. A kitöltött

Részletesebben

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT.

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. 57/2013. számú vezérigazgatói utasítás A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. által alapított gróf Károlyi Sándor-díj adományozásának szabályzata (A szabályzatot az

Részletesebben

Telenor MyTV Facebook játék játék a Telenor Hungary Facebook oldalán

Telenor MyTV Facebook játék játék a Telenor Hungary Facebook oldalán Telenor MyTV Facebook játék játék a Telenor Hungary Facebook oldalán Játékszabályzat Kérjük, olvassa el figyelmesen a Telenor Hungary Facebook oldalán megrendezett játék (a továbbiakban: Játék ) részvételi

Részletesebben

Sissi Svédországi Magyar ők Szövetségének ALAPSZABÁLYA

Sissi Svédországi Magyar ők Szövetségének ALAPSZABÁLYA Sissi Svédországi Magyar ők Szövetségének ALAPSZABÁLYA 1. év A Sissi Svédországi Magyar Nők Szövetsége a Svédországban élő magyar anyanyelvü és a Szövetség alapszabályával egyetértő nők, pártpolitikailag

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

a Közalkalmazotti Tanács elnöke

a Közalkalmazotti Tanács elnöke DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM A KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5 sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. június 06. Hatálybalépés

Részletesebben

Véletlen vagy előre meghatározott

Véletlen vagy előre meghatározott Véletlen vagy előre meghatározott Amikor fejlődésről beszélünk, vagy tágabb értelemben a világban lezajló folyamatokról, akkor mindig felmerül az a filozófiai kérdés, hogy a jelenségek, történések vajon

Részletesebben

DÖNTÉSE. a naomicampbellparfum.hu domain tárgyában indult eljárásban

DÖNTÉSE. a naomicampbellparfum.hu domain tárgyában indult eljárásban naomicampbellparfum REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK DÖNTÉSE a naomicampbellparfum.hu domain tárgyában indult eljárásban A Procter & Gamble International Operations SA. Kérelmező által természetes személy Kérelmezett

Részletesebben

37. Iktatási esküszövegek

37. Iktatási esküszövegek 37. Iktatási esküszövegek GYÜLEKEZETI FELÜGYELŐ ESKÜJE igaz Isten, / hogy felügyelői tisztségemben / egyházunk törvényes rendjét / elfogadom és megtartom; / gyülekezetünk belső békéjét / őrzöm és építem;

Részletesebben

A pénztárak közgyűléseivel kapcsolatos tartalmi és formai elvárások, a közgyűlések feldolgozása során szerzett tapasztalatok

A pénztárak közgyűléseivel kapcsolatos tartalmi és formai elvárások, a közgyűlések feldolgozása során szerzett tapasztalatok A pénztárak közgyűléseivel kapcsolatos tartalmi és formai elvárások, a közgyűlések feldolgozása során szerzett tapasztalatok Jogszabályi háttér: A pénztári közgyűlések előkészítését, lebonyolítását és

Részletesebben

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016

Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016 Az erkölcsi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az erkölcsi nevelés lényegében magatartásformálás, amelynek során a társadalom igényeinek megfelelő tartós magatartásformák kialakítására törekszünk.

Részletesebben

Bible Study Tips I. Biblia tanulmányozás kiscsoportban

Bible Study Tips I. Biblia tanulmányozás kiscsoportban I. Biblia tanulmányozás kiscsoportban Miért? nem elég igehírdetőket meghallgatni? Vasárnapi igehírdetéseket vagy evangélizációkat? De igen, elég. Sőt csak olvasni a Bibliát is elég a megtéréshez és Isten

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.4. COM(2016) 113 final 2016/0064 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 883/2013/EU, Euratom rendeletnek az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21.

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21. Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2001. június 21. 2 TARTALOMJEGYZÉK I./ Szervezeti felépítés 1./ Közgyűlés 2./ Elnökség 3./ Munkaszervezet:

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) 11263/4/08 REV 4 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) 11263/4/08 REV 4 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD) 11263/4/08 REV 4 ADD 1 EDUC 173 MED 39 SOC 385 PECOS 16 CODEC 895 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:

Részletesebben

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT A 2011. július 18-i módosítással egységes szerkezetbe foglalva. Az alapító okirat módosítását a Kapolcs-Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft ügyvezetője Ózd Város

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,

Részletesebben

Beszámoló az Iparjogvédelmi Szakértői Testület évi működéséről

Beszámoló az Iparjogvédelmi Szakértői Testület évi működéséről Beszámoló az Iparjogvédelmi Szakértői Testület 205. évi működéséről I. Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezeti és működési rendje; a működési költségek fedezete. Az Iparjogvédelmi Szakértői Testület

Részletesebben

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi

Részletesebben

Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!

Ma már minden negyedik amerikai felvilágosultnak mondható. Hallelúja! Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka

Részletesebben

ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT ÁRGUS-SECURITY KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. A S z a b á l y z a t c é l j a : A Szabályzat az ÁRGUS-SECURITY Vagyonvédelmi Kft. (Továbbiakban: ÁRGUS-SECURITY) üzleti tevékenységével és működésével

Részletesebben

A BIBLIA SZÓL EGYESÜLET. 2012. évi Közhasznúsági jelentése

A BIBLIA SZÓL EGYESÜLET. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Székhelye: 1089. Budapest, Golgota u. 3. Közhasznú jogállása: Közhasznú szervezet. Adószáma: 18297296-1-42 Egyesület képviselője: Majoros Kende Fővárosi Törvényszék 11.Pk.63.867/1990. A BIBLIA SZÓL EGYESÜLET

Részletesebben

A BENNÜNK LAKOZÓ SZELLEMRŐL KÖZÉRTHETŐEN

A BENNÜNK LAKOZÓ SZELLEMRŐL KÖZÉRTHETŐEN A BENNÜNK LAKOZÓ SZELLEMRŐL KÖZÉRTHETŐEN Tartalomjegyzék: A Gondolatigazítók eredete és természete A Gondolatigazítók küldetése és segédkezése Az Igazítók viszonya a világegyetemi teremtményekhez Az Igazítók

Részletesebben

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete

Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete Magyarországi Viharvadászok és Viharkárfelmérők Közhasznú Egyesülete Székhely: 6080 Szabadszállás, Balázspuszta 105. Adószám: 18033108-1-07 Statisztikai számjel: 18033108 9499 529 07 Pk. 60.042/2010/4.

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

Rendelet kihirdetésének napja: 2011. április 1. Rendelet hatályba lépésének napja: 2011. április 1.

Rendelet kihirdetésének napja: 2011. április 1. Rendelet hatályba lépésének napja: 2011. április 1. Karakószörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011.(IV. 01.) sz. rendelete az Önkormányzat- és Szervei Szervezeti- és Működési Szabályzatáról Rendelet száma: 3/2011(IV.01.) Rendelet kihirdetésének

Részletesebben

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 TARTALOMJEGYZÉK Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 1. A katolikus társadalmi tanítás - követelmény és valóság 33 1.1 A katolikus társadalmi tanítás politikai funkciója 33 1.2 A katolikus

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.

Részletesebben

Az értelmi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az értelmi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az értelmi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2015 Bevezetés Az értelmi nevelés a művelődési anyagok elsajátítására, illetve azok rendszeres feldolgozásával az intellektuális képességek fejlesztésére irányul, és

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

EGY BOLYGÓKÖZI ALKOTMÁNY

EGY BOLYGÓKÖZI ALKOTMÁNY EGY BOLYGÓKÖZI ALKOTMÁNY ~ 1 ~ Könyvsorozatom 33 könyvből áll. Ez a 2. könyv. 2002.06.30.-án fejeztem be. Átdolgozva 2013.06.01.-én. CÍME: EGY BOLYGÓKÖZI ALKOTMÁNY Mivel hiszek az egyetemes jogokban és

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

1976. évi 9. törvényerejű rendelet

1976. évi 9. törvényerejű rendelet 1976. évi 9. törvényerejű rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről (A

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

TAGOZATI ALAPSZABÁLY TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás május 6. napján tartott alakuló üléséről

JEGYZŐKÖNYV. az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás május 6. napján tartott alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV az Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás 2008. május 6. napján tartott alakuló üléséről Helye: 2500 Esztergom, Szent István tér 1. (Esztergomi királyi

Részletesebben

Szakdolgozati szeminárium

Szakdolgozati szeminárium Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel

Részletesebben

Lelkészi műhelymunka Berekfürdő november

Lelkészi műhelymunka Berekfürdő november Lelkészi műhelymunka 2010 Berekfürdő 2010. november 29-30. 1 2010. április 28. Ráckeresztúr Hogyan kezeljük az okkultizmust? Számunkra mi az okkultizmus? Isten döntéseit befolyásolni akarjuk; nem Istentől

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.

Részletesebben

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata A Beszerzési Vezetők Klubja Szervezeti és Működési Szabályzata A Vezetőség elfogadta: 2016. március 25. A Tagság megszavazta és egyben életbe lépett: 2016. április 06. BVK-SZMSZ 20160406.final 1/8 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Verzió: 1 Készítette: Készítette: Sebestény

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED Alapító Okirat Ezen Alapító Okirat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi törvény IV.74/A paragrafusa alapján, önálló jogi személyként működő alapítvány létrehozása

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171

Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171 A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.

Részletesebben

A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya

A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló 86/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet 10. (6) bekezdésébe alapján a Magyar Corvin-lánc Testület

Részletesebben

MAGYAR SZABADALMI ÜGYVIVŐI KAMARA 2014. 02. 03. DR. TÖRÖK FERENC szabadalmi ügyvivő

MAGYAR SZABADALMI ÜGYVIVŐI KAMARA 2014. 02. 03. DR. TÖRÖK FERENC szabadalmi ügyvivő 1. KAMARAI NAP MAGYAR SZABADALMI ÜGYVIVŐI KAMARA 2014. 02. 03. DR. TÖRÖK FERENC szabadalmi ügyvivő 1 A jogeset alapjai A tárgyalt ügy elsőbbsége: 1985. 01. 24., így az 1969. évi II. törvény alapján folyt

Részletesebben

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés helye: Budapest, XI. Műegyetem rakpart 3. K.240 BME Épültszerkezettani Tanszék konzultációs terme ideje: 2016. május 11. 16.00 A közgyűlés kezdő időpontjában a szavazati

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 18128730-1-13 Bejegyző szerv: FŐVÁROSI BÍRÓSÁG Pk.61191 Regisztrációs szám: NYILVÁNTARTÁSI SZÁM: 190 2100 Gödöllő, SZABADSÁG út 45. 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011.

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MAGYAR PORPHYRIA EGYESÜLET

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MAGYAR PORPHYRIA EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011 MAGYAR PORPHYRIA EGYESÜLET I. ÁLTALÁNOS MAGYARÁZAT Az egyesület neve: Magyar Porphyria Egyesület Székhelye: 1184 BUDAPEST TINÓDI UTCA 62. A. ép. 3. em. 12. ajtó. Az egyesület

Részletesebben

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály

Nyilas Ferencné főosztályvezető Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.:12.259-16/2006. Melléklet: rendeletmódosítás-tervezet Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Helyben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának ( ) sz. rendelete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL 1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

i's. szárnú előterjesztés

i's. szárnú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je i's. szárnú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az önkormányzati kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT

FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT FŐVÁROSI ÁLLAT- ÉS NÖVÉNYKERT ADATVÉDELMI INCIDENS KEZELÉSÉNEK SZABÁLYZATA Hatályba lépésének napja: 2019. Március 12. Alkalmazását kötelezően elrendelem: Prof. Dr. Persányi Miklós főigazgató 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Egyesület-alapítvány. Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac október 9.

Egyesület-alapítvány. Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac október 9. Egyesület-alapítvány Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac. 2013. október 9. Egyesület Ptk. 3:63-87. I.FOGALMA Közös, tartós, alapszabályban meghatározott cél folyamatos megvalósítása Nyilvántartott tagság Vagyon

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

A MÁSODIK ABORTUSZDÖNTÉS BÍRÁLATA

A MÁSODIK ABORTUSZDÖNTÉS BÍRÁLATA Tóth Gábor Attila A MÁSODIK ABORTUSZDÖNTÉS BÍRÁLATA Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az utóbbi évek legjelentôsebb alkotmánybírósági határozata az 1998 novemberében kihirdetett abortuszdöntés. Elsôsorban

Részletesebben

A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének. Működési Szabályzata

A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének. Működési Szabályzata Gyáli Liliom Óvoda Gyál Liliom utca 13-15. 2360 OM: 032993 A Gyáli Liliom Óvoda Szülői Szervezetének Működési Szabályzata 1. Az óvoda szülői szervezetének alapvető célja: Az óvodába járó gyerekek szüleinek

Részletesebben

EGYÉNI GYAKORLATI NAPLÓ

EGYÉNI GYAKORLATI NAPLÓ EGYÉNI GYAKORLATI NAPLÓ 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló Tanuló neve: Készítés éve: Szociális gondozó és ápoló képzés gyakorlati naplója OKJ 34 762 01 A szociális gondozó és ápoló szakképzés Szakimai

Részletesebben