Szekszárdi Szociális MűhelyTanulmányok

Átírás

1

2 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben Szekszárdi Szociális MűhelyTanulmányok 4. Sorozatszerkesztő: NAGY JANKA TEODÓRA 1

3 nancy l. mary Szekszárdi Szociális MűhelyTanulmányok 4. TÉRSÉG, KÖZÖSSÉG, MINŐSÉG (Nemzetközi kitekintés) Szerkesztette : ADAMIK MÁRIA - NAGY JANKA TEODÓRA PTE IGYK Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézet szekszárd

4 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés és fordítás joga fenntartva. A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem dolgozható fel, azokban nem tárolható, azokkal nem sokszorosítható és nem terjeszthető, kizárólag a szerzők, a fordítók és a szerkesztők engedélyével. Sorozatszerkesztő: Nagy Janka Teodóra Szerzők: Nancy L. Mary, Nancy Duxbury, Heather Campbell, Antonio Almeida, Brian Munday Fordította: Barát Erzsébet, Jász Krisztina, Maros Kitti, Szabó G. Tamás Lektorálta: Adamik Mária, Farkas Éva, Horváth Béla, Jász Krisztina, Kleisz Terézia, Nagy Janka Teodóra Technikai szerkesztő: Sárközi Gabriella Fedélterv: Sárközi Gabriella Szerzők 2012 Fordítók 2012 Szerkesztők 2012 A kiadvány a TÁMOP /2-C sz. TÉRSÉG-KÖZÖSSÉG-MINŐSÉG Szociális képzések fejlesztése, szakemberek képzése, továbbképzése és készségfejlesztése, valamint a helyi fejlesztési kapacitások megerősítése Szekszárdon pályázat keretében készült oktatási céllal, kereskedelmi forgalomba nem hozható. Kiadja: Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar Felelős kiadó: Dr. Horváth Béla dékán Nyomda: Szent László TISZK Nyomdája Vezető: Vida Lajos 3

5 nancy l. mary TARTALOMJEGYZÉK Előszó...5 Nancy L. Mary a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben...8 Nancy Duxbury-Heather Campbell a vidéki közösségek fejlesztése és újraélesztése a művészetek és a kultúra révén...39 Antonio Almeida infokommunikációs technológiák és fenntartható fejlődés egy perifériális régióban Brian Munday integrált szociális szolgáltatások európában

6 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben Előszó A térség, közösség és minőség fogalmának értelmezési lehetőségei kapcsolják össze azt a négy tanulmányt, amelyet a kötet közre kíván adni. Nem titkoltan nemzetközi kitekintést szeretnénk nyújtani, fogódzókat, támpontokat találni arra keresve a választ, hogy mindazon a kérdésekkapcsán, amelyek a hazai térségi fejlesztés iránt elkötelezett gazdaság- és társadalompolitikai szakembereket foglalkoztatják, milyen megoldási vagy kezelési alternatívák fogalmazódnak meg az Egyesült Államokban, itt Európában közösségi szinten és az egyes országokban. A kötetben megjelenő tanulmányok nemcsak tematikailag, de nyelvezetük, megfontolásaik, tudományos hátterük tekintetében is különbözőek. Gondolatiságukban, szövegeikben azonban mégis éppen úgy érintkeznek, illetve oly módon kerülnek egymással is köszönő viszonyba, hogy együttesen jelzik gondolkodásunk vakfoltjait. Amelyek nélkül igen csekély eséllyel indulhatnánk el no, nem arra, amerre a tanulmányok a saját közegükben netán ajánlanák, hanem abban az irányban, hogy megfontolásaik értelmét aktuális saját problémáinkra értelmezzük. Közös valamennyi tanulmányban, hogy változást sürgetnek saját vizsgálati területükön. Egyenként is, együttesen is változást feltételeznek a humánszolgáltatások, szűkebben a szociális munka elméletében és gyakorlatában. A közös értelmezések háttérben vélhetően az áll, hogy a gazdaság és társadalom viszonyában a gazdasági megfontolások oly mértékben váltak dominánssá, hogy ez társadalmi színtereken súlyos válságjelenségekhez vezetett az elmúlt években. A tanulmánykötet azt kívánja megmutatni, hogy milyen módon, milyen koncepciókkal és nyelvezetben fejezik ki mindezt olyan országokban, ahol a gazdasági megfontolások társadalom feletti uralmáról írnak és beszélnek. Az első tanulmány (Nancy L. Mary: A szociális munka szerepe a fenntartható jövőben) problémafelvetése a legerőteljesebb: A szociális munka még mindig nem találja a saját szerepét a napjainkban globálisan összekapcsolódó társadalmi problémaként ismert jelenségek esetében. Ezek a problémák ugyanis nem oldhatók meg esetmunkával vagy terápiás megközelítéssel. Azért lehet ilyen markáns és határozott a szerző megállapítása, mert koncepciója szerint a szociális munka a változó társadalomba beágyazott, és a szerző szociális munkása alkalmas és képes e változó társadalom elemzésére, az új követelmények megfogalmazására. Ez utóbbi Nancy L. Mary szerint a fenntarthatóság, de nem csupán ökológiai értelemben. A fenntarthatóság elvén alapuló természeti és társadalmi világ a társadalmi és kulturális fejlődés partnerségi modelljének irányába való elmozdulást igényli, amelyben a társadalmi nemek, a kultúrák és a természet közötti kapcsolatrendszer egyenlőség-elvűbb a korábbiakhoz képest. Az eredmény: a megnövekedett társadalmi igazságosságon, a megosztott hatalmon alapuló, a kikényszerített hierarchián létrejövő viszonyokat mellőző, és egy olyan technológiát 5

7 nancy l. mary bevezető társdalom, ahol ez utóbbi az életminőség javulását, az egészséges élet megvalósítását, azaz a globális társadalmi és környezeti jólét megteremtését szolgálja (Eisler, 1995). A szociális munka gyakorlatának modellje egybevág a partnerségi modellel, és sok más egyébbel, így a feminista megközelítéssel, az empowermentet hangsúlyozó nézetekkel, a részvételen alapuló közösségfejlesztéssel és kutatási gyakorlattal, valamint a legutóbbi, együttműködésekre vonatkozó kutatásokkal. A második tanulmány a Heather Campbell-Nancy Duxbury (A vidéki közösségek fejlesztése újraélesztése a művészetek és a kultúra révén) szerzőpárosé, akik célzottan a vidéki életminőség jobbításával foglalkoznak. Összességében a tanulmány az újdonság erejével hathat ránk, noha a kistelepülések problémái ismerősnek látszódnak, a tanulmány megoldási törekvései ismeretlenek számunkra. A népesség megtartására irányuló erőfeszítések tartalmaznak képességfejlesztő programokat, azért, hogy támogassák az olyan munkaerőt, amelyik képes vonzani ilyen iparágakat, ezáltal biztosítva a fiataloknak, hogy a saját közösségükben maradjanak, ahelyett hogy utaznának a képzések, illetve munkalehetőségek miatt. Elgondolásukban magától értetődő, hogy mindenütt közösségekben gondolkodnak és dolgoznak, mégpedig a kultúraközvetítés eszköztárával. A projekt négy alapvető kérdést vizsgált: Melyek a vidéki, kreatív és kulturális üzletek/ vállalkozások fenntartható fejlődésének a lehetőségei és a korlátai? Vannak-e kritikus összetevői vagy közös témái a művészetek hosszútávú virágzásának vidéki közösségekben? Milyen jó gyakorlattal bíró projektek, programok, partnerkapcsolatok és stratégiák működnek vidéki és távoli régiókban? A kultúraközvetítés eszköztárában megjelenik az internet is, mintegy utalva aa harmadik tanulmányra is. A kulturális tevékenységek alatt szélesebb kontextusban a szélessávú internet elérhetősége és megléte is értendő, amit kiváltképp hangsúlyoznak azon vidéki közösségek, amelyeknek egyre inkább célja a kreatív réteg, mint vállalkozással bíró lakosság bevonzása; a kultúra-átadó gyakorlatok erősítése különösen a fiatalok körében, és az internet, mint marketingeszköz kiemelt helyzetének erősítése (Duxbury and Campbell). A kapcsolódás igénye másokhoz, a piacokhoz, az inspirációk és trendek forrásaihoz, az önmagunk a külvilág felé történő közvetítése újra meg újra felmerülő téma. A harmadik tanulmány szerzője, Antonio Almeida (Infokommunikációs technológiák és fenntartható fejlődés egy perifériális régióban) abból indul ki, hogy a társadalomban az információ előállítása, elosztása, terjesztése, használata és kezelése jelentős gazdasági, politikai és kulturális tevékenység. A tanulmány az információs társadalom sokat vitatott kérdését kritikai szemléletettel, de imponáló tárgyszerűséggel elemezi. Összefoglalva elmondható, hogy az információs társadalomról kialakított elképzeléseket átitatta egy túlzott optimizmus, egyfajta fejlődést generáló csodaszernek tartották. Például felülértékelték a perifériális régiók növekedési kilátásait, valószínűsítették a hosszú ideje fennálló strukturális problémák, az évtizedek óta tartó gazdasági és politikai marginalizáció felszámolását ; vagy az infokommunikációs technológiákra tehát hosszú időn keresztül úgy tekintettek, mint amely lehetőséget teremt a provincialitás leküzdésére, 6

8 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben a környezet fenntarthatóbbá tételére, a szociális kirekesztés megszüntetésére, a periférián elhelyezkedő régiók hatékonyabb és átláthatóbb közigazgatására. Számítottak a tipikusan városi vállalkozások és a szórakoztatóipar, illetve a szabadidős szolgáltatások vidékre településére is. Felülértékelték az IKT-technológiát bár nyilván nem teljesen eredménytelenül, megpróbálták a szolgáltatások hatékonyságának és társadalmi célok szolgálatába állítani. Az információs társadalom újabb korszaka, az illúziók utáni világ pedig már számunkra is ismerős. Miután azonban nem váltotta be a hozzá fűzött felfokozott reményeket, a kezdeti optimizmust egy illúzió nélküli szakasz váltotta fel. Az Unió perifériális régiói szempontjából az információs társadalom szorosan összefonódott az EU-s támogatások hozzáférhetőségével. Ez azonban szintén csak átmeneti helyzet, amely nem feledtetheti az adekvát lokális szükségszerűségek, fejlesztési lehetőségek és erőforrások a globalizáció közepette is meghatározó szerepét. A negyedik tanulmány Brian Munday (Integrált Szociális Szolgáltatások Európában) projektjének ismertetője, az első olyan írás magyarul, amelyben a szétszórt humánszolgáltatások integrálásának lehetősége merül fel. Bizonyos szociális szolgáltatások integrációja az európai kormányok egyre inkább kiemelkedő feladata, ami azon a felismerésen alapul, hogy az elkülönült szolgáltatások gyakran nem szolgálják a szolgáltatást igénybevevők és családtagjaik, gondviselőik érdekeit. Az elkülönült szolgáltatások valószínűleg költségigényesebbek is. A projekt fő célkitűzése az volt, hogy áttekintse az Európában létező integrált szolgáltatásokat, különös tekintettel a legkiszolgáltatottabb csoportok számára nyújtott előnyeikre és a társadalmi kohézió erősítésének előmozdítására, illetve hogy kidolgozza az integráció-politika irányvonalait. A tanulmány ugyan főképpen az egészségügyi és szociális szolgáltatások integrálásával foglalkozik, a kistérségek (járások) új szolgáltatási rendszerében a szükségletekhez igazított integrációk (egyúttal kooperációk) megszervezésének lehetősége elvileg számunkra is megnyílik. A válogatás elsődleges és praktikus szempontja az volt, hogy a Humánszolgáltatás szervezési szakértő szakirányú továbbképzés hallgatói számára nyújtson nemzetközi kitekintést, hozzáférhetővé téve a legújabb angol nyelvű szakirodalmakat. A kötet tanulmányai összességükben azonban ezen túl mutatnak rávilágítva arra, hogy a térségi fejlesztések tekintetében nem beszélhetünk egyetlen megoldásról (ahogyan arról sem, hogy szakemberek egy csoportja megtalálta volna a bölcsek kövét ). A pillanatonként változó körülmények és feltételek közepette szükséges jól megszervezni azokat a lokális gazdasági, társadalmi és humán erőforrásokat, amelyek a térség közösségei számára minőségi szolgáltatásokat nyújthatnak, és így az élhető mikroközösségek révén életképes makroközösségeket teremtenek. Szekszárd, január A Szerkesztők 7

9 nancy l. mary A szociális munka szerepe a fenntartható jövőben 1 Nancy L. Mary 2 Napjainkban, minden korábbinál jobban megtapasztalhatjuk a pillanat fontosságát. Az ipari-technológiai paradicsom torz álmát egyre inkább felváltja a fokozott kölcsönös emberi jelenléten alapuló, megújulásra képes, organikus szemléletű földi közösségek életképesebb álma. Thomas Berry: A nagy munka A világ változik. 3 Emberi tevékenységeink egyértelműen egyre globálisabbá válnak. A természet-értelmezésünk és az emberi tevékenység alapjául szolgáló infrastruktúra szintén változik. A szociális munka még mindig nem találja a saját szerepét, a napjainkban globális társadalmi problémaként aposztrofált jelenségek esetében. Az ilyen típusú problémák ugyanis nem oldhatók meg esetmunkával vagy terápiás megközelítéssel. Elértük azt a pontot rendszereink működése megértése tekintetében, amikortól a társadalmi jólétet a globális túlélés elengedhetetlen feltételének kell tekintenünk. Mélyreható kapcsolat van olyan, az egyének és családok által megtapasztalt mikroszintű problémák mint a környezetszennyezés, a fenntartható és értelmes munkák hiánya, a függőség, a családon belüli erőszak, valamint a helyi és a globális közösségek által érzékelt makroproblémák között. Van egy jelentős elmozdulás a tekintetben, amit a munkánkról, a világról és arról a küldetésről gondolunk, ami nem más, mint hogy változásokat idézzünk elő az emberek és környezetük életében. 1 A tanulmány részleteket közöl Nancy L. Mary A szociális munka szerepe a fenntartható jövőben címmel megjelent könyvéből, amely sok egyéb mellett, az új paradigmán alapuló vagy más néven transzformációs gondolkodás történeti előzményeit tárgyalja, a szociális munka helyzetét pedig négy alaptémát érintve (hosszú távú fenntarthatóság, életháló, a szellemi világ / spiritualitás és a tudomány kapcsolata, a társadalmokon belüli -partnerségi kapcsolatok) tekinti, majd a szociális munka egy új módszertani megközelítésére tesz javaslatot, amely egy fenntarthatóságon alapuló szakmai modell. 2 Nancy L. Mary a szociális munka emblematikus alakja, a kaliforniai San Bernardino Állami Egyetem nyugállományba vonult professzora, aki nem csak hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban, hanem annak határain túl is elismert szakember. Fő kutatási területét a fogyatékkal élők költségvetési támogatásának kérdései alkotják. 3 A tanulmányt fordította: Jász Krisztina, lektorálta Adamik Mária, Farkas Éva, a lábjegyzetekben található kiegészítésekkel és a szövegben kiemelésekkel ellátta: Nagy Janka Teodóra. 8

10 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben E fenti kapcsolat lényege a Földanya jobb megértésében, a rá gyakorolt hatásban és a különböző szerepeink általi vele való kapcsolatban rejlik. A bolygó lakóiként a természethez való viszonyunkat a hasznosítás-mágiája helyett a tisztelet kell, hogy áthassa, annak érdekében, hogy megőrizhessük a Föld sokszínűségét és megtalálhassuk a módját a fajokkal való együttélésnek. Fogyasztók, gyártók és munkavállalók vagyunk. A fogyasztás mantrája azonban a gazdasági tevékenységeinket elvitte abba az irányba, ahol csak másodlagos fontosságú a külső gazdasági hatások környezetpusztító és globális szegénységre gyakorolt hatása. E termelés-orientált szemléletnek köszönhetően, Kína az olaj kivételével megelőzte az Amerikai Egyesült Államokat a természeti erőforrások felhasználásában. Az amerikaiakkal való lépéstartási kényszer által dominált globális verseny valószínűleg fenntarthatatlan. Az egyik legerősebb demokrácia állampolgáraként a jelenlegi, többnyire a passzív szavazói szerepkörön alapuló részvételünket át kell formálnunk olyan, a döntéshozatali folyamatokat formálni és abban részt venni képes állampolgári szerepkörbe, amely képes felülírni a politikai érdekcsoportok kreálta politikai döntéseket és a jelenlegi domináns társadalmi berendezkedést. A globális színpadon is kritikai feladatok várnak ránk. A nem kormányzati szervek, az állampolgári akciócsoportok és a kormányzati lépések befolyásolásán keresztül, valamint az eddig még kitalálásra váró beavatkozások révén egyesíteni tudjuk erőfeszítéseinket a Földön való életünk megmentése és fenntartása érdekében. Szociális munkásokként azon szakemberek közé tartozunk, akik a világ megértését segítő társadalomtudományi háttérrel rendelkeznek, miközben, a változás ügynökeinek is neveznek bennünket. A tudományunkat áthatja egy hités értékrendszer, valamint egyfajta céltudatosság is. Adott, hogy mit értünk meg a természeti és társadalmi rendszerek közötti kapcsolatból és annak sérülékenységéből, a hivatásunk értelmezéséhez és gyakorlásához azonban gondolkodásbeli változásokra van szükség. E munka célja, hogy újraértelmezze a szociális munkát, mint hivatást, a rendszerekről, az anyagi és szellemi világról, valamint a Föld fenntarthatóságának biztosítása érdekében létrehozott új intézményekről szóló, friss irodalmak tükrében. Az újraértelmezés középpontjában az amerikai egyesült államokbeli szociális munka áll, azé az országé, amelyet a legjobban ismerek, és ahol szociális munkásként és szociális munkát oktatóként töltöttem az egész életemet. Az Amerikai Egyesült Államok a globális fenntarthatóságról való gondolkodást leginkább befolyásolni képes legnagyobb vagyonnal és legtöbb erőforrással rendelkező ország, ha úgy döntünk, hogy ezt felvállaljuk. Mindamellett az általam leírtak globális szempontból is vizsgálják a társadalmi jólét és a szociális munka gyakorlatát. Ez nem keverendő össze azzal a nemzetközi megközelítéssel, amely gyakran összehasonlító módon tárgyalja az egyes országokban zajló szociális 9

11 nancy l. mary munkát. Célom az, hogy rávilágítsak: az emberi tevékenységek és az általunk létrehozott intézmények nem csupán egy-egy országon vagy rendszeren belül értelmezendők, hanem a világot, mint közösséget, a természeti környezetet és a bolygó egészét, egyaránt érintik. Engedjék meg, hogy először rávilágítsak a szociális munka alapjául szolgáló jelenlegi paradigmára: arra, hogy hogyan értelmezzük a társadalmat, a társadalmi problémákat, és hogy hogyan közelítjük a szociális munka gyakorlatát. A velünk szemben álló kihívások tükrében tárgyalom a paradigma hiányosságait. A későbbiekben, megvizsgálom a fenntarthatósággal kapcsolatos átfogó koncepciókat, és annak nagy rendszerekre való alkalmazását (például: természeti környezet), az egyes rendszerek összekapcsolódására vonatkozó élet-hálózat elméletet, a gazdaságot, az államigazgatást. Végül, mindezen kihívásokra reflektálva, javaslatot teszek az új, fenntartható szociális munkamodellre, amely egy egyfajta kibővített ideológiát és küldetést egyaránt magában foglal. Ennek kapcsán azt is tárgyalom, hogy mindez hogyan adaptálható a szociális munkát formáló politikákba és gyakorlati stratégiákba, egy fenntartható világban. A paradigma: hogyan értelmezik manapság a szociális munkások a világot? A szociális munkások társadalmi konstrukcióként formálják a világot. Arra, hogy hogyan teszik mindezt, kihat, hogy mi áll gondolataink középpontjában, a megosztani kívánt tudás, valamint az általunk követett politikai és szakmai irányvonal. Egy társadalmi egység kiválasztása és az azzal való behatóbb foglalkozás legyen az egy egyén, család, szervezet vagy gazdasági rendszer nem más, mint cselekvés, ami aztán egy szociális szolgáltatást biztosító szervezet általi, szakszerű módszertani beavatkozássá válik. A társadalmi egységekhez kapcsolódóan pedig azok a fogalmak és elméletek jelennek meg, amelyeket a szociális munkát oktató intézmények éppen hangsúlyoznak. E képzőhelyek befolyásolni tudják, hogy hogyan értelmezzük a társadalmi problémákat és a társadalmi változást, a működést végsőkig fenntartó és a fenntarthatóságra törekvő társadalmainkban. A tudományban és a szociális munkában jelenleg a világ megértését illetően a leegyszerűsítésre törekvő/redukcionista elmélet dominál. Szűk lencsét használunk azért, hogy megpróbáljuk egy esetleges beavatkozás kapcsán fenntartani az érdeklődést. Van, hogy mikroszkópot alkalmazunk, és a szervezeten belül találjuk meg a probléma forrását. Máskor viszont teleszkópot veszünk a kezünkbe, hogy kiválasszuk az adott vizsgálati egységet legyen az akár az egyén, akár a család az azt közvetlenül körülvevő rendszeren belül, amely egyúttal rávilágít azon rendszerekre is, amelyek kapcsolatban vannak a 10

12 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben vizsgálat tárgyát képező egységgel. Ez a redukcionista szemlélet leginkább a mentális betegségek és a szerhasználat, azaz az amerikai egyesült államokbeli szociális munka gyakorlat által érintett két, leggyorsabban növekvő területen jut érvényre. A mentális egészséget érintő problémákkal rendelkezők esetében jelenleg a szociális munka az egyén egyértelműen kitapintható problémáit és a diagnózist helyezi a középpontba. A gének, a normálistól eltérő agyműködés, az anyagcsere, a táplálkozás és más biokémiai folyamatok állnak a Mentális Egészség Nemzeti Intézete tudósai, a szociális munkások és a mentális egészségügyi ellátást biztosító szolgáltatók érdeklődésének fókuszában. Ellentétben a harmincöt éve ajánlott átfogó, tömbösített mentális egészségi szolgáltatásokkal, ezen szolgáltatók mandátumát korlátozták, és ma már a szolgáltatásaik legnagyobb hányadát olyan embereknek ajánlják, akik súlyos mentális betegségben szenvednek, illetve akiknél egyszerre jelentkezik a szerfüggőség és a pszichés eredetű betegség. Ez a betegség-felfogás a szerfüggőség és a mentális betegségek kezelésének gyakorlatában egyaránt érvényesül, és jellemzően kevés figyelmet szentel számos, a betegséghez kapcsoló társadalmi tényezőnek. Így a megfizethető lakhatás hiányának, az erőszakos háztartásban és szomszédságban való lét következményeinek, a szegénységnek, a munkanélküliségnek és/vagy az élhető béreket biztosító munkahelyek hiányának, az egyre több, lelepleződő illegális vállalkozásnak és a bűnözői életforma terjedésének, amely gyakran összefüggésben van az előzőekben felsorolt okokkal. Így az egyén a leggyakoribb vizsgálati egység azon kutatásokban és beavatkozásokban, amelyek a mentális egészséghez, a szerhasználathoz és a számos más területhez kapcsolódó társadalmi problémákat hivatottak kezelni. Például egy, az emberek öregedéséről és a lehetséges beavatkozásokról szóló tanulmány fókuszában a biológiai hanyatlás és a fogyatékosság áll, nem pedig a jövedelem és a hosszú távú gondoskodást biztosító lehetőségek hiánya vagy a kor miatti diszkrimináció. Amint a gerontológia mind nagyobb teret nyert az orvoslásban, a szociális munkások figyelme a vizsgálatokban és az ellátásban egyre inkább a szerves patológiára irányul, és kevésbé azokra a társadalmi és gazdasági tényezőkre, amelyekre az időseknek a minőségi élet biztosításához lenne szükségük. A redukcionista megközelítés egyre terjed. Már nem a megfelelő lakhatás hiánya a probléma, hanem a hajléktalanság. A jóléti reform nem a szegénység felszámolásának fontosságát, hanem a személyes felelősségvállalás és a képzettség hiányát hangsúlyozza. Az alkoholfüggőség magyarázata teljesen megfosztódott a társadalmi tényezőkre való hivatkozástól, az alkoholizmus: betegség (Meenaghan, Kilty és McNutt, 2004). Az egyéni problémák szembetűnőbbek; a társadalmi problémák viszont kevésbé manifesztek. Alkalmanként a média is ezt a nézetet támogatja. Például az Ütközések című film nem az intézményes rasszizmust állítja a fókuszba, hanem a szegényes kommunikációs mintákból fakadó egyéni félreértéseket. 11

13 nancy l. mary Az ilyen forgatókönyvek mind a leegyszerűsítésről szólnak. Miért uralkodik vajon ez a szűklátókörűség? Azért, mert az a társadalompolitikai környezet, amely körülveszi a tudományt és a szociális munkát, a mikroszkóp használatát támogatja a problémák beazonosítását illetően. Három trend példázza, hogy hogyan válik éppen az egyén elemzési egységgé a társadalmi problémák beazonosítása és az azokhoz kapcsolódó beavatkozások során: (1) a reziduális szemlélet folytatása a társadalmi jóléti politikák szerepét illetően, (2) ehhez kapcsolódóan az 1980-as évek elszámoltathatósági szemléletének továbbélése, (3) az egyén tanulmányozásának primátusa a társadalmi viselkedés vizsgálatával szemben, a szociális munka műhelyekben. Számos szociális munka történetével foglalkozó kutató dokumentált olyan időszakot az Amerikai Egyesült Államok jóléti politikája történetében, amikor a reziduális szemlélet diadalmaskodott az intézményi szemlélet fölött (például: Day, 2000; Popple és Leighninger, 2005). A jóléti politikák szerepe tekintetében a reziduális szemlélet által uralt korszakok közül a gazdasági válság, a polgári jogi mozgalmak és az es években zajlott Harc a szegénység ellen mozgalom időszaka jelentett kivételt. Az olajválság és az 1970-es évek közepe óta egyre növekvő társadalmi jóléti kiadások óta, a mindenkori kormányok és a társadalom tagjai, a társadalom betegségeiről inkább az egyének problémáira fókuszálták a figyelmüket. A jelenlegi hitrendszer változatlan az 1970-es évek közepe óta történt megjelenése óta, miszerint a gazdaság és a munkaerőpiac egészséges, és azok az emberek, akik nélkülöznek: betegek. Például, körülbelül 12 millió háztartás az éves bevételének több mint 50%-át lakhatásra költi, ahelyett, hogy bérleti díjra vagy jelzálogkölcsön törlesztésre költené. Egy teljes munkaidőben foglalkoztatott, minimálbért keresővel rendelkező család nem talál megfizethető, két hálószobás lakást az Egyesült Államokban (Bodaken, 2000). Még az es években is folytatódott a menhelyek és a speciális szegregált iskolák építése a gyerekek és a hajléktalanok számára, közülük is azon szerencsétlen keveseknek, akiknek segítség kellett a talpra álláshoz. Az eredmény: az áldozatok lettek a bűnbakok. Nem mindig a reziduális szemlélet volt az uralkodó megközelítés. Manapság, szövetségi szinten, számos kormányzati tanácsadónak az üzleti világhoz is vannak kötődései. Az 1930-as években, az ügyintéző Harry Hopkins és a szociális munkás Frances Perkins, aki később munkaügyi államtitkár lett, a hivatalban lévő elnök figyelmébe ajánlotta a szegénységet és a munkanélküliséget. Amint beemelték a program-értékelést és a költség-haszonelemzést a szociális szolgáltatások közé, megnőtt e témák iránti érdeklődés. Később, az 1960-as években lezajlott Harc a szegénység ellen mozgalom eredményeként, a szociális munkások előtt megnyíltak a lehetőségek, hogy szociális szolgáltatásokat biztosító irodákat vezessenek. A szociális munkát oktató intézmények elkezdték az oktatásban áthelyezni 12

14 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben a hangsúlyt a közösségszervezésről az adminisztratív ismeretek oktatására, annak érdekében, hogy megtanítsák a szociális munkásokat a szociális szolgáltatásokat biztosító szervezetek irányítására. Az 1980-as években azonban a felelősségre vonhatóságra való törekvés vagy más néven a menedzserizmus ismét megerősödött, és manapság a társadalmi jóléti politikákban az áldozatokat felelőssé téve a hibáikért (McDonald, 2003) - a reziduális szemléletet erősíti. Mivel a jóléti kiadások megnőttek az 1970-es évek közepén, a szociális szolgáltatások terén az elszámoltathatóságra, a hatékonyságra és az eredményességre sokkal nagyobb figyelem hárul. A megnövekedett szerződéses szolgáltatások nagyobb monitoring költségeket és szolgáltatási díjakat eredményeztek. Az elmúlt huszonöt évben a menedzserszemlélet elárasztotta a szociális szolgáltatásokat biztosító szervezeteket az irányított betegellátási és az irányított viselkedés-egészségügyi modellel. Egyidejűleg, jelentős növekedés tapasztalható az üzleti tanulmányok és a közigazgatási mesterképzésben azon nonprofit menedzsment specializációk iránt, amelyek a források feletti adminisztratív ellenőrzést hangsúlyozzák. Mindamellett, a szociális munka kijelöli az adminisztratív ismeretek helyét a szociális munka értékei között és annak etikájában. Egy jelenlegi kutatás rámutatott, hogy a nonprofit menedzsment modell és a szociális munka mesterképzés tanterve egyre inkább az érdekképviselet, a közpolitikák és a közösségszervezés fontosságát hangsúlyozza, az üzleti tudományok és a közigazgatási mesterprogramok által kiemelt pénzügyi menedzsmenttel, stratégiai tervezéssel és jogi ismeretekkel szemben (Mirabella és Wish, 2000). Egyértelműen látható, hogy az eltérő szakmák más-más módon oktatják a szociális ügyintézést. Valójában a menedzser-mozgalom nem szól másról, mint hogy a szociális ügyintéző feladata: az eredeti állapot helyreállítása. Tekintettel a zsugorodó forrásokra és a hatékonyságra, a felelősségre vonhatóságuk miatti félelmükben a szociális ügyintézők az ügyfelek érdekei helyett, az alapítók és szabályozók érdekeire helyezik a hangsúlyt. A számonkérhetőség nem káros dolog. A kérdés az, hogy kinek a felelősségre vonása történik és milyen célból? Természetesen, a szociális ügyintézők legyenek felelősségre vonhatók a tekintetben, hogy hogyan költik el a forrásokat; miközben a szociális szolgáltatást biztosító szervezeteknél a szociális munka alapvető célja mégiscsak a közösség tagjainak társadalmi egészségéhez való hozzájárulás. Az amerikai Szociális Munkások Országos Egyesületének Etikai Kódexe (NASW) támogatja azt a célt, amely szerint az ügyfelek számára olyan, őket helyzetbe hozni képes szervezeteket szükséges létrehozni, ahol a személytelenség, az elembertelenedés, az uniformizáltság, a függőség és a saját döntésektől való megfosztás elleni harcra nyílik lehetőségük. E megnyilvánulások ugyanis gyakoriak az egyénekkel és családokkal szemben a segítségnyújtásra hivatott modern szervezetek részéről. A felelősségre vonhatóság a szociális szolgáltatások értékelése szempontjából 13

15 nancy l. mary kétféle indikátort kell, hogy tartalmazzon: az egyik arra vonatkozik, hogy a kliensek társadalmi egészségének javulásához melyik program járult érdemben hozzá, a másik pedig az ügyfelek saját sorsuk javulásához való egyéni hozzájárulását méri. Ismét szembetűnő lehet, hogy a program eredményességét vizsgáló elemzés egysége: az egyén. Az elmúlt huszonöt évben, a felelősségre vonhatóság és a program hatékonyság eltolódott az egyéni eredmények mérése felé. Mindeközben a kimeneti céloknak a gazdagok és szegények közötti különbségek mérséklésére, a szociális intézményekhez való teljes és korrekt hozzáférés terén pedig a nők, a faji és etnikai kisebbségek számára nyújtandó fokozottabb segítségnyújtásra, valamint a társadalmi nemből, a faji hovatartozásból és az etnikai származásból fakadó szükségletek és kockázatok mérséklésére kellett volna irányulniuk (Meenaghan, Kilty, és McNutt, 2004, 17-18). A középpontban az egyén és a család áll, mert ők az elemzés és a beavatkozás alanyai. Az elszámoltathatóság mércéjét a szociális szolgáltatások eredményeit illetően nem a közösségben lévő, fogyasztói tulajdonú vállalkozások, a megélhetést lehetővé tevő szükséges bérrel rendelkezők és a munkába lépésre készen állók száma vagy az ügyfelek által elsajátított új szakismeretek jelentik. A programok értékelésének középpontjában a kliens kezelés, oktatás és rehabilitáció által bekövetkezett fejlődése vagy más egyéni változások állnak. Nem olyan fontos társadalmi célok vannak a fókuszban, mint: a társadalmi hálózatok növekvő száma, a csoportok és szomszédságok önmaguk segítésében, képességeik bővítésben és a forrásteremtésben megnyilvánuló ereje; a részvételen alapuló környezet létrehozása vagy a szakemberek és az ügyfelek alkalmassá tétele az ilyen környezet létrehozására; a kliensek hozzájárulása és értékelése, a szakemberügyfél kapcsolat alapjául szolgáló módszerek és a partnerség minősége vagy a szolgáltatások színvonala. A probléma lényegének meghatározása során megnyilvánuló, az egyén szerepét hangsúlyozó szűklátókörűség szemben a szervezettel vagy a tágabb társadalmi rendszer hatásaival vezet el bennünket egy másfajta tudáshoz, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül, amikor a problémával szembesülünk. Milyen tudás felé tartunk? Az akkreditáló testület mandátuma a Szociális Munka Oktatás Tanácsa (CSWE) indirekt módon határozza meg a szociális munka tudásbázisát az Egyesült Államokban. Jóvá hagyja a tanterveket a következő területeken: veszélyeztetett társadalmi csoportok, társadalmi és gazdasági igazságosság, emberi viselkedés és környezet, társadalmi jóléti politika és szolgáltatások, szociális munka gyakorlat és kutatás, az élet során lezajló biológiai, 14

16 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben szociológiai, kulturális, pszichológiai és szellemi fejlődésről való tudás és elméletek; az emberek alkotta társadalmi rendszerek rétegződése (az egyén, a család, a csoport, szervezet és közösség), és azon módszerek tekintetében, ahogy a társadalmi rendszerek segítik vagy akadályozzák az embereket abban, hogy megtartsák vagy elérjék az egészséget és a jólétet (CSWE, 2004). Mindamellett, minden egyes program saját maga határozza meg, hogy hogyan csomagolja a felsorolt témákat. Egy jelenlegi, az Emberi viselkedés és a környezet kurzus tartalmát és tankönyveit vizsgáló kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a viselkedés társadalmi kontextussal való összefüggésére vonatkozó ismeretanyag nem elég átfogóan és koherensen jelenik meg a kurzusokon (Stone, 2004). Egy másik megállapítás szerint fokozott figyelmet kellene szentelni a makrotársadalmi környezetnek és a makro, a közép és a mikro szinten ható erők közötti összefüggéseknek az Emberi viselkedés és társadalmi környezet tantárgy tananyagában (Taylor, Mulroy és Austin, 2004, 92). Az Emberi viselkedés és társadalmi környezet tantárgy kapcsán a szociális munkát oktató intézményekben a domináns paradigma szerint a társadalmi környezet fontos keretéül szolgál az emberi fejlődésnek és az adaptációnak. Az ökológiai rendszer-elmélet az egyén és a környezete közötti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Az elméleten belül kiemelt figyelem hárul a család, a kultúra és a társadalom egyénre gyakorolt hatására és a szociális intézmények által teremtett körülményekre. Bár a társadalmi környezetre fordított figyelem programról programra változik, a középpontban a leggyakrabban az emberi fejlődéssel kapcsolatos pszichológiai és a pszicho-szociális elméletek állnak (például: Ashford, LeCroy és Lortie, 2001). Az Amerikai Egyesült Államokban a szociális munkás hallgatóknál és a gyakorló szakembereknél az egyéni esetkezelés áll a középpontban. Szükségszerűnek tartjuk a családterápia és a család-orientált gyakorlat megkülönböztetését. Állításunk szerint a családsegítők gyakran figyelmen kívül hagyják azt a tágabb társadalmi környezetet, amelyen belül a család működik. Felelősségteljesebben viszonyulunk szociális munkásként olyan makro beavatkozások felé, mint az érdekképviselet, a jogszabályi változásokért folytatott akciók, bojkottok és tüntetések. Gyakran alakítjuk át a családokkal folytatott munkát családterápiává, és kezeljük a családot változtatásra szoruló rendszerként. Előfordul, hogy azok a családokról szóló nemzetközi tanulmányok, amelyek célja a gyermekek és családok jólétéhez szükséges tényezők magyarázata a családdinamika és a családok strukturális jellemzőinek középpontba állításával végződnek, kevés figyelmet szentelve a társadalmi rendszert érintő, a szegénység kialakulásáért, a munkanélküliségért és a családi problémákért felelőssé tehető beavatkozások és változások szükségességének (Zeitlin és mások, 1995). Egy Zeitlen és kollégái által írt tanulmányban (1995) a gyermekek jólétét és fejlődését, valamint a családok kiegyensúlyozott 15

17 nancy l. mary működését olyan változókra vezetik vissza, mint a család-dinamika, a család-menedzsment, a család ellátási kapacitása, a családi hitrendszer, a család működésének biztosítása, a családdal, mint elemzési egységgel a középpontban. Érdekes, hogy a tanulmány utolsó fejezete olyan szakpolitikai ajánlásokat tartalmaz (például a foglalkoztatást érintő beavatkozás, a dominánsan férfi-orientált jogszabályok megváltoztatása kapcsán), amelyek a tanulmány egészét jellemző szűk elemzési egységhez kevésbé illeszthetők. Ezzel ellentétben, ha kapcsolatot teremtünk az egyén, a társadalmi problémák, és az azokért felelős társadalmi, gazdasági és politikai struktúrák között, akkor integrálhatjuk az egyén fejlődésével, a társadalmi struktúrával és a társadalmi változásokkal kapcsolatos elméleti tudást. Valójában szakmánk feladata a társadalmi rendszerekben bekövetkező változások és a társadalmi igazságosság elősegítése, ahogy ezt a Szociális Munka Oktatása Tanácsa Etikai Kódexe is tartalmazza. Ez megköveteli, hogy értsük a társadalmi struktúra elméletek, a gazdasági és szociálpolitikai intézmények, valamint a társadalmi változások mibenlétét. Meg kell jegyeznünk, hogy jelenleg egyre erőteljesebb törekvés van a mikro-makro megközelítés feloldására az egyének és azon rendszerek megértése tekintetében, amelyekkel az érintettek kapcsolatban állnak, és amelyekre hatnak. Katherine van Wormer (2006) a szociális munkáról és a társadalmi jólétről szóló munkájában együtt kezeli a különböző rendszereket. Fred Besthorn-nal és Thomas Keefe-vel együttműködésben, az Emberi viselkedés és társadalmi környezet kurzus kapcsán az ember és környezete vizsgálatához a tágabb megközelítést javasolja. A szerzők végre megfelelően hangsúlyozzák a természeti környezet és a társadalmi környezet ökológiai szegmense figyelembevételének fontosságát. Joe Schriver Emberi viselkedés és társadalmi környezet: A szociális munka gyakorlat paradigmaváltásai (2004) című könyvében a különböző szintű rendszerekre irányítja figyelmünket, az egyéni szinttől a nemzetközi színtérrel bezárólag. A könyv a kritikai szemléletet erősíti, és minden egyes rendszert hármas nézőpontból elemez: a tradicionális, a tudományos, empirikus modern paradigma, valamint az alternatív elméletek alapján. Ez utóbbiak természetszerűleg humanistábbak, szubjektívebbek és interpretatívabbak a többinél. Például Schriver a fejlődést egyrészt Piaget elmélete (1952) alapján, másrészt pedig más csoportok nézőpontjának alkalmazásával, például Cass a homoszexuálisok identitásának kialakulásáról szóló modelljének (1984) vagy Cross (1971) az afro-amerikai identitás létrejöttével kapcsolatos munkájának felhasználásával magyarázza. Ez a megközelítés a tágabb lencsén keresztüli, több szempontú megközelítésre helyezi a hangsúlyt, annak ellenére, hogy még mindig nagyon ritkán fordul elő a magyarázatok többségében. Még mindig a szűk lencsén keresztüli megközelítés dominál az Emberi viselkedés és társadalmi környezet tárgyában írt tanulmányokat és a gyakorlati környezetet illetően. 16

18 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben A jelenlegi gyakorlati megközelítés: a szűk lencse használata Természetesen kezdetektől fogva a szociális munka fontos szerepet játszott a sérülékeny és a kevésbé privilegizált helyzetben lévő társadalmi csoportok segítésében, a társadalmi dezorganizáció negatív következményeit és a növekvő ipari társadalom által előidézett szegénységet kezelve. Tekintettel mindezekre, állításom szerint, az Amerikai Egyesült Államokban a szociális munka legnagyobb része manapság a fenntartható jövő biztosításához szükséges célok tekintetében irreleváns tevékenységekből áll; nem rosszakból, csak nem ahhoz illeszkedőkből. A Szociális Munkások Országos Egyesülete és a Munkaerő Tudományok Központja által, 2006-ban készített tanulmány is ezt támasztja alá. Véletlenszerű mintaválasztással tízezer engedéllyel rendelkező szociális munkást választottak ki negyvennyolc szövetségi állam területén és Columbia kerületben. A tanulmány néhány megállapítását az alábbiakban foglalom össze: A válaszadók a munkaidejük 96%-át közvetlen szolgáltatásbiztosítással töltik. Viszonylag kevés szociális munkás tölt legalább heti húsz órát valami mással, mint a szolgáltatásbiztosítás (61%) vagy menedzsment (20%). A leggyakoribb szolgáltatásbiztosítási terület a válaszadók esetében: a mentálhigiéné (37%), ezt követte a gyerekjólét, a családgondozás (13%) és az egészségügy (13%). A vizsgálat válaszadói az ügyfeleket különböző problémák (egészségügyi, pszichológiai vagy szociális természetűek) megoldásában segítik, amelyek a pszichológiai stresszorok, a mentális betegségek, a neurológiai problémák, a fejlődési rendellenességek és a szerfüggőség széles skáláján terjednek. A tanulmány alapjául szolgáló mintába nem tartoznak bele az engedéllyel nem rendelkező szociális munkások, amely az eredményeket talán emiatt, jobban a klinikai profil felé tolja, ugyanis a mentálhigiénés tevékenységhez, a kórházi szociális munkához, de még a gyerekjóléti szolgálatban való alkalmazáshoz is számos államban az állás betöltéséhez vagy az előmenetelhez engedély/licensz kell. Mindamellett a szociális munka azon törekvése, amely a többszörösen problémás ügyfelek segítésére és a privát szolgáltatásbiztosításra irányul, számottevően erősödött az elmúlt negyedszázadban. A szociális munkások biztosítják elsősorban a mentálhigiénés szolgáltatásokat az Egyesült Államokban és most támadják a szakmát. A XX. század optimizmusa közepette a jóléti állam és a szociális munka, mint hivatás fejlődésével a szociális munka a csúcsra jutott, hiszen benne volt a kollektív cselekvésből fakadó erő a társadalmi körülmények javításához és az 17

19 nancy l. mary emberek életének kiteljesítésében való segítségnyújtáshoz. De ma már új szelek fújnak. Többen ugyanis azt érezzük, hogy amennyiben a tágabb értelemben vett társadalmi problémákat próbáljuk feszegetni, vagy harcolni akarunk a társadalmi igazságtalanságok ellen, esetleg együtt akarunk működni a szegényekkel a megerősítésükért téve valamit, akkor egy olyan szakma tagjaivá válunk, amelyet a kollektív száműzetés fenyeget. Catherine McDonald, (2003) egy ausztrál szociális munkás mutatott rá, hogy a második világháború óta a szociális munka szerepét globális marginalizáció övezi. Az Amerikai Egyesült Államokban az elmúlt harminc évben ugyanezt tapasztaltuk. Állami és szövetségi szinten is lecsökkentették a humán szolgáltatások támogatását, a szociális munka egyike lett azon területeknek, amely elszenvedi a szociális és egészségügyi területet érintő támogatások csökkentését és az irányított ellátást. Ezekre a folyamatokra adott válaszként a szociális munkások a professzionalizmust sugalló (Jones, 2000) pályázati modellt kezdték követni és az egészségügyben dolgozókra, illetve a jogászokra jellemző stratégiákat átvéve próbálták foglalkoztatási státuszukat és munkaerőpiaci biztonságukat javítani. Ebből fakadóan megnövekedett figyelem hárul a kinevezések védelmére, a klinikai engedélyezésre, illetve az állami és szövetségi konferenciákon tovább folytatódik a klinikai szociális munka oktatása. E szakmai csoport bennfentesei azok az engedéllyel rendelkező orvosok, akik státusszal rendelkeznek és megbecsülés övezi őket; és akiket a helyi közösségek, az állam és a tágabb értelemben vett társadalom, valódi szakemberekként tart számon. A kívülállók azok, akik nem rendelkeznek engedéllyel, és akik a szegényekkel családon belüli erőszak és hajléktalanságot érintő projekteken, a HIV és AIDS megelőzésével kapcsolatos programokon, a szavazáson résztvevő állampolgárok regisztrációjában és alkalmanként a Vegyük vissza az utcákat típusú kezdeményezéseken dolgoznak együtt de nem munkaidőben. Szociális munkásként nem áldozatai, hanem az összeesküvők partnerei vagyunk ebben a folyamatban. Az elmúlt huszonöt-harminc évben a szociális munkások egy destabilizált foglalkozási csoport tagjai voltak egy olyan környezetben, amely a társadalmi fejlődéshez, a közösségfejlesztéshez és a politikai érdekérvényesítéshez szükséges követendő szabályokat még bonyolultabbá tette minden érdekcsoport számára. Nekünk, szakembereknek, ez sokkal több aggodalmat okozott. Mi felett is van még ellenőrzésünk? Meg tudjuk védeni a hatáskörünket a nővérekkel, az esetmenedzserekkel, a házasság- és családterapeutákkal szemben? Fel tudjuk vértezni magunkat ugyanabban az arénában, ahol MBA-vel rendelkezők, a hatékonyságés költség-haszonelemzéseken edzik az izmaikat? Tudjuk, hogy mit csinálunk? Meg tudjuk védeni a szakmánkat a más foglalkozást űzők azon érdekcsoportjaitól, akik a befolyásunk alatt álló szakterületekért harcolnak? Az ellen a társadalom ellen, akik a szociális szolgáltatásokra költött 18

20 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben adódollárjai miatti elszámoltathatóság kapcsán csap le ránk nap, mint nap? Erre a nyomásra adott válaszként a szociális munkások úgy döntöttek, hogy olyan területekre irányítják a figyelmüket, amiről azt gondoljuk, hogy az ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani: ez az egyéni diagnózis, az ellátástervezés és az egyéni eredmények mérése. De vannak más lehetőségeink is. A kimenet-orientált menedzserizmus leszűkítette a szakmai autonómiát és privilégiumokat, szigorította az elszámoltathatóságot, ami kapcsán McDonald (2003) azt javasolja, hogy vegyünk számba más lehetőségeket is a jövő tekintetében. Például újra pozícionálhatjuk magunkat a foglalkoztatás terén újrafogalmazva a csak részben szakmai, illetve száz százalékban a területhez kapcsolódó professzionális tevékenységeinket. Vagy foglalkozhatunk a globális és nemzetközi porondon zajló szociális munkával. Megalkothatjuk a kritikai szociális munka elméletet is, és a minden szinten megerősítendő szerepvállalásunk kapcsán megfogalmazhatjuk a nagyobb állampolgári részvételt, illetve a szervezetekben, az önkormányzatoknál, szövetségi és állami szinten a demokratikus környezet erősítését elősegítő beavatkozásokat. Adott esetben elkezdhetjük a bizonyítékon alapuló gyakorlatot is (BAGY). A szociális munkások az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egyértelműen a negyedik lehetőséget választották. Valójában a 2002 évi Szociális Munkások Országos Egyesülete által kiadott állásfoglalás szerint az egészségre, mentális egészségre és szerfüggőségre költött összegnek csupán a 25%-át költötték kutatási eredményeken alapú beavatkozásokra és megelőzési stratégiákra (Poctor, 2002). Mi is valójában a bizonyítékon alapuló gyakorlat, és miért pont ezt választottuk saját szakmai módszereink igazolásaként? A bizonyítékon alapuló gyakorlat csábítása A bizonyítékon alapuló gyakorlat paradigmája alapvetően az orvos kettős szerepét hangsúlyozza, aki egyszerre gyakorlati szakember és a tudományos eredmények felhasználója. A beavatkozások rangsorolt és kontrollált teszteken esnek át, és amelyek hatékonynak bizonyulnak, azokat alkalmazzák módszertanként a szolgáltatásokban (Gellis és Raid, 2004). Az orvostudományban bekövetkezett fejlődés eredményeként, a BAGY megtalálta az útját a mentálhigiéné felé, az 1990-es években pszichológusok és pszichiáterek által végzett ellenőrzött kísérleteken keresztül (Reid és Fortune, 2004). A szociális munkások prominensekké váltak a klinikai mentálhigiénében, ahol a szakembereinket ugyanaz az elismerés övezte, mint a tudósokét és az orvosokét. A bizonyítékokon alapuló gyakorlatnak köszönhetően a szociális munka bekerült a nagyobb presztízzsel rendelkező szakmák közé. Mindamellett a BAGY-ot sem kerülte el a kritika (Mullen és Streiner, 2004; Parton, 2000, Witkin és Harrison, 2001). A XXI. században e megközelítés 19

21 nancy l. mary gyengéje, hogy túl szűk lencsén keresztül tekint a problémára és annak lehetséges megoldására. A BAGY különösen szűklátókörűen, pozitivista nézőpontból definiálja a problémát és azt, hogy mit tekint releváns bizonyítéknak. A BAGY-on belül létezik a bizonyítékok elfogadott hierarchiája (Lang, 2005), ahol a randomizált, ellenőrzött kísérletek vannak legfelül, míg a gyakorlatból fakadó bölcsesség, az értékek és a világról való másféle tudás lejjebb helyezkednek el, vagy teljesen mellőzik őket. A BAGY elsősorban nem egy adott jelenség megértését szolgálja, hanem az ellenőrzését és az előrejelzését. A középpontban a társadalmi problémákban érintett emberek diagnosztizálása és kezelése áll vagy azoké, akik képesek megbirkózni az összetett feltételekkel. Így ez a módszer a probléma kiindulópontjához vezet vissza bennünket és ahhoz az egyénhez, akinél a megoldás is keresendő. A szűk látókörű megközelítés következménye, hogy kikapcsolja a szociális munkára jellemző bizonyos másféle tudást, amely az egyént a környezetével együtt kezelő problémamegoldásból fakad. Az empirikus módszertan szűk sablonjára irányuló kísérlet értéktelenné teszi a folyamatosan változó társadalompolitikai környezetre és az értékekre (például a kliens kulturális háttereit és a szervezeti kultúrát, az egyes szervezetek által alkalmazott technológiák versengő összetevőiből fakadó igényeket, az elvárt eredmény kapcsán a kliens és a szakember részéről megnyilvánuló definíciós különbségeket számításba vevő,) reflektáló gyakorlatot. Így az ügyfélnek és a szakembernek feltehetően azonos a világnézete és az érdeke, a beavatkozás pedig egy racionális problémamegoldó modell mentén történik. A kliens és az orvos gyorsan megegyeznek a tekintetben, hogy mi az ügyfél problémája, a szakember az előírt metódust követi; a kliens pedig, a szolgáltatás alanyaként elfogadja a programban való együttműködést. A szociális munka folyamata így egy technológiai racionalitáson alapuló gyakorlattá válik, amelyhez a megismételhető technikák a pozitivista tudományos kutatásból származnak, és amelyeket ugyanolyan módon alkalmaznak, mint ahogy a gépipar a mérnöki tudomány vívmányait. A gyakorlati helyzetekben megnyilvánuló, az elme, a test, a szellem és a társadalmi, politikai környezet közötti, az egyénre oda-vissza relációban ható összefüggések nem láthatók a szűk lencsén keresztül, így kevésbé veszik őket figyelembe. A szűk lencse használata melletti döntés érthető, tekintettel a világ összetettsége miatti szakmai szorongásunkra és arra a szociális munkásokra nehezedő nyomásra, ami abból fakad, hogy ki kellene a világból hasítani azt a szeletet, ami felett csak mi gyakoroljuk az ellenőrzést, és ahol előre megjósolhatjuk az eredményeket. Ha ki tudunk választani egy kellően kicsi elemzési egységet, akkor diagnosztizálni tudjuk a problémából fakadó viselkedést, szigorú beavatkozásokat tudunk alkalmazni és igazolni tudjuk a hatékonyságunkat, jelentősen csökkentve a szorongásunkat. Technikusok vagyunk, a kliensek pedig az alapanyagok. Az egyéni kimeneteken, mint bizonyítékokon keresztül tudjuk mérni azokat a következményeket, amelyeket a közvetlen szerepvállalásunk eredményeként vártunk. 20

22 a szociális munka szerepe a fenntartható jövőben De az emberi viselkedés világa és a környezet komplex egészet alkotva összefügg egymással. Az ügyfelek világa is összetett. A szociális munkások tevékenysége interaktív és reflexív. Befolyással bír az ügyfél világlátására, de a kliens világnézete és szociálpolitikai beállítódása is visszahat rá. Multifokális lencsét kell használnunk az egyének adott csoportokkal és közösségekkel kapcsolatos aktuális tapasztalatainak megfigyelésére (Schriver, 2004), mert a kultúra és számos más faktor is formálja valóságérzékelésüket és világnézetüket. A módszereinket arra alkalmazzuk, hogy tárgyalásos módon, és ne kész megoldásokkal oldjuk fel a problémákat (Parton, 2000). A gyakorlati világ kontextusa nem az a háttér, amit csak úgy ki lehet hagyni a cselekvésből de nem is jóslás vagy számolgatás tárgya. A posztmodern vagy transzformációs nézőpont elfogadja a valóság részeként az emberek különbözőségét, a diverzitást, a kétértelműséget, a káoszt és a bizonytalanságot. A gyakorlat sem csak racionalitáson alapul és nem is értékmentes. Áthatják értékeink, a szakmai etika, a szervezeti és társadalmi követelmények, az ügyfeleink reményei és álmai. Összefoglalva, ha szűk lencsét használva tekintünk az egyénre, mint elemzési egységre, és ha a beavatkozás sem más, mint a pozitivista kutatás empirikus bizonyítékának alkalmazása, nincs helye a szakmánknak az alternatív világnézetek között. A gyakorlati bölcsesség, az intuíció, a hiedelemrendszer, a kultúra, a hit és egyéb, a kliensek részéről megnyilvánuló nem racionális viselkedési minták, a szervezetek, a politikai színtér a legjobb esetben: másodlagos bizonyítékok. De ezek a dolgok alkotják azon globális társadalmi problémák legnagyobb hányadát is, amelyek veszélyeztetik a jólétünket és bolygónk jövőjét. Talán egyet tudunk érteni olyan bizonyítékokban, amelyek a bennünket övező körülmények leírásában és a beavatkozások mikéntjében nyújtanak számunkra segítséget. Ilyenek például az alultáplált gyerekek. Amikor egy háború sújtotta közösség a segítség tárgya, legyen az Dél-Los Angelesben vagy Darfurban, számos komplex megoldás létezik, amelyek a körülmények következtében változhatnak. A válasz attól függ, hogy éppen melyik országban vagyunk, milyen az adott állam státusza a világban, hogy milyen stabil a politikai rendszer, milyen az ENSZ helyzete és milyen képességekkel rendelkezik az adott közösség, hogy mozgósítsa a forrásait a jelenben és a jövőben. Az ilyen lencse tág és sokszínű. A folyamat kicsit összevissza, interaktív és politikai természetű. Ez a szociális munkás terepe. Így, ha arra törekszünk, hogy életképes szerepet játsszunk a ránk ható rendszerek megváltoztatásában, tágabbra kell vennünk a lencsét. Meg kell változtatnunk a világról való gondolkodásunkra ható paradigmát és a gyakorlati munkánkban alkalmazott módszertant is. Ahhoz, hogy véghezvigyünk egy ilyen változást, meg kell vizsgálnunk, hogy mi is a paradigma valójában. Mi az a modern paradigma, amelyből a szociális munka kifejlődött? Mi is az új-paradigmára épülő gondolkodás? Végül, hová vezet bennünket a szociális munka új paradigmája? 21