Az elengedés gyötrelme

Átírás

1 44 fotók: Belényesi Tímea ( Az elengedés gyötrelme Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ebben a számban egy, az életünket átszövő, nehéz és sokakat a múlt fogságában tartó, lelkileg-testileg végtelenül megerőltető pszichés folyamatról szeretnék írni, ami nem más, mint az elengedés, a gyász megélése s az újrakezdés. Gondoljunk csak bele, mily gyakran kell elengednünk vágyainkat, illúzióinkat, szerelmeinket, elengedés kíséri minden szerettünk, barátunk, szeretett kisállatunk elvesztését, párkapcsolataink felbomlását, válásainkat, becsődölt karrierálmainkat, így magától érthető, hogy életünkben gyakran szerepet kap a gyászmunka, vagy annak elhárítása. Témaválasztásom oka Az adás és az elfogadás után a szeretet iskolájának talán legnehezebb tantárgya az elengedés mûvészete. Elengedni mindent és mindenkit, akiket valaha szerettünk, és hinni, hogy a lélek szabadságában örökre együtt maradunk. Simon András kettős. Ha a kineziológiát vesszük alapul és az öt elem tanból indulunk ki, akkor tudjuk, hogy az ősz a bánat, az elengedés fázisa, vagyis ezen időszak a gyászmunkáról szól. Ennek megfelelően, ebben a fázisban, a fizikai testünkben ezen érzelmi feladatokhoz tartozó szervek, a tüdő és a vastagbél, míg az öt testünk közül az éteri, amely testünk védelmi vonalainkat adja (aura, csakrák, meridiánok) kerülnek előtérbe. Ugyanakkor így van ez a mindennapi, racionális életünkben is, hiszen november hónapunkat a Halottak napjával kezdjük, ekkor emlékezünk mindazokra, akiket elvesztettünk

2 45 Az elengedés folyamata ugyan egy mintázatot mutat mindenkinél, tudnunk kell azonban, hogy az elengedés, a gyász minden esetben egyéni, mivel veszteség esetén minden ember saját érzelmeit éli meg, saját emlékei foglya, és saját poklát járja meg, amelynek következtében egyedi reakciókat mutat. Azonban az egyediség tiszteletben tartása mellett sem lehet nem észrevenni, hogy mindannyian ugyanazon az elengedési úton haladunk, csak másképp tapasztaljuk azt meg. Ha elengedési folyamatban (krízisben) vagyunk, akkor több érzelmi szakaszon (sokk, elutasítás, érzelmi túláradás/közöny, átdolgozás, lezárás) is átesünk, esetleg el-elakadva az egyikben vagy a másikban. Hogy melyik fázis, mennyi időbe telik egyénés helyzetfüggő. Gyászunkat befolyásolja az elvesztett személyhez, vágyhoz, álomhoz való kötődésünk mértéke, érzelmeink egyértelműsége vagy ambivalenciája, az idő előtti, váratlan veszteség ténye (pl. párkapcsolat nem várt vége, váratlan elbocsátás, gyermekhalál). De hatást gyakorolnak korábbi veszteségeink és azok feldolgozásainak állapotai, mint ahogy szociális kapcsolataink megléte vagy hiánya, a veszteség bekövetkeztében való érintettségünk (pl. hűtlenségünk), a jelenlegi, amúgy is már rossz fizikai vagy pszichés állapotunk. Az elkövetkező részben azzal szeretnék segíteni Önöknek, hogy bepillantást nyújtok a különböző fázisokhoz kapcsolódó érzelmekre és néhány apró technikát is bemutatok, miként lehet az adott érzelmet, veszteséget úgy megélni, hogy közben fel is dolgozzuk azt, és az elengedésünk is minél túlélhetőbb legyen. Van úgy, hogy az ember már érzi vagy akár tudja is, hogy valami véget fog érni. Így van ez egy halálos betegségben szenvedő szerettünk esetén vagy egy párkapcsolatnak a végéhez közeledésénél is (ha tudatosan éli valaki az életét). Ekkor az ember igyekszik felkészülni az elválásra és ez a folyamat nemcsak megkönnyíti (hiszen van időnk felkészülni a változásra, illetve átgondoltan megtenni a változás egyes lépéseit), de meg is nehezíti az elengedést, hiszen ha az szeretetteljes (minél kevesebb fájdalmat okozzunk törekvésű), akkor tovább erősítheti a ragaszkodást. Ebben a fázisban nagyon sokat segíthet, ha őszintén beszélünk egymással, segítünk egymásnak az elengedésben, és bár megéljük még azt, ami Az elengedés, gyász együtt jár a szomorúság, a kétségbeesés érzésével, a fájdalmas, nyomott hangulattal, a külvilág iránti érdeklôdés csökkenésével, a szeretôképesség elveszt é sével, az aktivitás csökkenésével, a gyászolandó személyre, kapcsolatra, karrier-elképzelésre való emlékezés kettôsségével, részben vággyal telve, részben kétségbeeséssel megadatik (haldokló esetén), de elkezdjük a távolodást és annak feldolgozását, hogy elveszítjük a másikat, a munkánkat stb. Ebben a szakaszban is sokat segíthet, ha érzelmeinket leírjuk és szembenézünk velük. A naplóval őszinték tudunk lenni, s mindezt úgy, hogy nem kell vele a másikat terhelnünk. A sokk fázisában, amely néhány fûszerezve. perctől néhány napig is tarthat, attól függően, hogy mennyire volt váratlan a veszteség, milyen kapcsolat volt az elengedő és az elengedett között, van-e feldolgozatlan ügyük (bűntudat). A változás (elhagylak, elválok, elbocsátjuk, baleset érte és meghalt ) hírére, a sokk hatására különbözőféle reakciókat mutathatunk. A tagadás, illetve a kiüresedés és bénultság mellett jellemzően megjelenhetnek az érzelmi viharok, illetve emocionális kitörések. Ezt a szakaszt a kontrollhiány jellemzi, függetlenül attól, hogy ez a közömbösség vagy az impulzív érzelmek feletti kontrollvesztésben mutatkozik meg. Mi segíthet itt? Szeretteink segítőhálója, amely körülveszi a szenvedő lelkünket. A közeli hozzátartozók, barátok, munkatársak sokat tudnak abban segíteni, hogy az általunk nem birtokolt kontrollt megadják. Fontos, hogy ne akarjuk gyászoló szerettünknek megmondani, hogy sírjon vagy sem, hogy szedje össze magát, hogy az a mocsok meg sem érdemli és így tovább. Ahogy

3 46 az angol is mondja shoulder to cry on legyünk, azaz támasz, amely megtartja a gyászolót, de nem írja elő az elengedés mikéntjét. Ne ítélkezzünk, ne mondjunk véleményt, csak hallgassunk vagy kérdezzünk, de hagyjuk, hogy a gyászoló saját érzéseivel és gondolataival küzdhessen meg s ne a milyeinkkel. Ebben a fázisban sokat segíthet a Bach cseppek közül a jól ismert elsősegélycsepp, amely az érzelmi kiborulásokat és közönyöket kiváltja egy elviselhető harmonikus fájdalommegéléssel. A kontrollált szakasz az, amely a veszteség tudatosulásától a lezárás fizikai bekövetkezéséig (pl. elköltözésig, temetésig) tart. Ilyenkor az elengedő az ügyek intézésére fordítja a figyelmét, szembesül azzal, hogy jövőbeni életét az elvesztett személy, munkahely stb. nélkül kell élnie. Ez a stádium gyakran álomszerűnek tűnik, mivel az események úgy tűnnek, mintha nem is az elengedésben levő emberrel történnének meg (személytelenül, robotként cselekszik). Ahogy az előző szakaszban, úgy itt is sokat segíthet a társas támogatás, a Bach elsősegélycsepp, vagy akár a tennivalók listájának írása, hogy minél több kapcsolatot tudjunk a változással, az új életünkkel kialakítani és fenntartani. A tudatosulás szakasza a gyász, elengedés legösszetettebb szakasza, ekkor egyre több területen szembesül az elengedő a veszteség okozta kínnal és mindennapi, már megszokott és kialakított rutin hiányával. Ebben a szakaszban általában a társas támogatások is ritkulnak, ami részben tovább nehezíti az elengedés fájdalmának megélését, ugyanakkor elősegíti annak feldolgozását. Ennek a szakasznak egyénre jellemző érzelmi viharai és kavalkádjai a magány, a bánat, a tehetetlenség, Az elengedés, gyász során a legnagyobb segítség, amit adhatunk, az a szeretetteljes elfogadás és támasz (nem a tanácsok) nyújtása. a megkönnyebbülés, a megsemmisülés, a félelem, a szorongás, az üresség, a harag, a megsemmisültség, a bűntudat és az önmarcangolás. Ekkor éljük meg kognitív képességeink megváltozását is, mint a reakcióidőnk megnövekedése, szelektivitás, a veszteséggel (pl. válás, halál) kapcsolatos fixált gondolatok dominanciája, jellemzően a múlt újraélésével, mágikus gondolkodás megjelenésével és döntéshozási zavarokkal (döntésképtelenség vagy számos, gyors döntés meghozása). A gyászoló szociális kapcsolatok iránti vágya paradoxitást mutathat, mivel egyszerre van jelen a visszahúzódás, egyszerre vágyik az egyedüllétre, de a meghitt beszélgetésekre is. Mindezen pszichés és viselkedéses elengedési tünetek mellett szomatikus distressz állapotok (hirtelen fellépő testi tünetek és ahhoz kapcsolódó szomorúság és feszültség) is megjelenhetnek. Ebben a szakaszban a barátok, családtagok abban tudnak segíteni, ha hagyják a gyászolót az elengedés fájdalmát megélni, de ügyelnek arra, nehogy beleragadjon, és a kétségbeesés és feladás állapotába kerüljön a krízist megélő. Az átdolgozás szakaszában a tolakodó emlékképeket felváltják a tudatos emlékezések, amelyek során a fájdalmasak mellett egyre több szép emlék is megjelenik. A tudatosulás és az átdolgozás szakaszai általában hónapokig tartanak, és egymástól nem különülnek el élesen. Bár még itt is a veszteség (a volt férj/feleség, munkahely, az elhunyt) áll a gyászoló gondolatainak középpontjában, de az érzelmek intenzitása csökken, az elkerülő magatartás enyhül és erősödik az az érzés, hogy képes túlélni ezt a helyzetet. Míg az adaptáció fázisában a gyászoló már úgy éli meg a veszteséget, mint ami/aki benne él tovább. Az elengedőnek kialakul új identitása, világképe, a jövőre irányultság és az újbóli nyitottság lesz rá jellemző, továbbá ekkorra már elsajátítja az új élethelyzet adta szerepeket, így képes feladatainak ellátására, megszűnnek testi tüne-

4 47 tei és újra a jelenben él és a jövő felé tekint. Itt a fókuszban már az új célok, a jövő építése áll, úgy, hogy közben a megszakadt, elképzelt, megélt, valaha folytonos múltat jelent jövőt helyreállítjuk, és integrált egésszé dolgozzuk. Már érezzük, van magyarázatunk arra, hogy mi miért történt, értjük mit üzen a veszteség nekünk, s miért kellett megélnünk az elmúlást. Azaz nem kínoznak tovább a miért kérdések. Kedves elengedők, gyászolók és segítő szerettek! Fontos tudnunk, hogy gyászunk függ nemünktől és életkorunktól is. Ezt a segítő barátoknak, családtagoknak figyelembe kell venniük. Az érzelmi és szociális gyászfeldolgozás a nőkre jellemzőbb. A nők általában erősebben élik meg a bűntudatot, a bánatot, viszont keresik a társas támogatást gyászuk enyhítésére és könnyebben formálják szavakká érzéseiket. Míg a férfiakra általában a kognitív, magányos, kontrollra és cselekvésre törekvő gyász jellemző. A férfiaknál a harag, a düh, a szorongás és a kontroll elvesztésének félelme szokott intenzívebb lenni. Általában magányosan gyászolnak, hajlamosabbak az intelektualizációra (értelmileg gyászolnak, azaz magyarázatokat keresve hárítják érzéseiket) és a megoldok mindent szerepet felvenni, mint a család oltalmazója. Általában nehezebben tudják megélni gyászukat, mivel kettős elvárást kellene teljesíteniük: a szocializációs folyamatoknak köszönhető egy férfi mindig erős, de ugyanakkor legyen képes megélni és kimutatni érzelmeit kívánalmaknak. Tartsuk ezt tiszteletben, és ne kritizáljuk, ha valaki, akár nemére jellemző vagy attól eltérő módon is gyászol. Most ejtsünk néhány szót gyászoló gyermekeink lelki, viselkedésbeli vonatkozásairól. Ha egy gyermeket veszte- ség ér (elköltözik a barátja, meghal a szeretett kisállata, elhagyja első nagy szerelme, oda a sportálom, vagy meghal egy szerette) gyakran megjelenik nála az agresszivitás, a magatartászavar, evési zavarok, a bűntudat, esetleg a mágikus gondolkodás (ő okozta a bajt). A csecsemőknél három szakasz figyelhető meg a tiltakozás, a kétségbeesés és harag, majd az elfogadás. Nekik a testi érintéssel, szeretgetéssel, szükségleteik minél pontosabb kiszolgálásával tudunk a legtöbbet segíteni. Az idősebb gyermekek elengedési folyamatára a késleltetett gyász jellemző. Azaz Az elengedés, gyász mindenkinél más és más érzelmi küzdelmet jelent, s amelyre sok minden hatással van, még a nemünk és korunk is.

5 48 kezdetekben kisebb intenzitásúak az érzelmeik (olyan mintha le lennének fagyva), majd magatartászavarok, bepisilési, bekakilási problémák, mutizmus, szorongások és félelmek, alvási nehézségek jelenhetnek meg, és a szociális visszahúzódás is megfigyelhető náluk. A serdülők gyásza már sokban hasonlít a felnőttekéhez, azonban fennáll a veszélye, jellemzőbben a fiúknál, a bűnözői magatartásnak, míg lányoknál a promiszkuitásnak. Fontos megértenünk, hogy a gyerekek az elvesztés speciális eseténél, a halálnál azzal is küzdenek, hogy el tudják különíteni a halált, mint fogalmat az elválástól. Mindenképpen figyeljünk oda gyermekeink elengedési küzdelmeire és szükség esetén kérjük szakember segítségét is. Ugyanakkor akár kisebb, akár nagyobb gyermekeinknél a gyurmázás, bábozás, más művészetterápiás technikák mellett sokat segíthet, ha meghallgatjuk őket és válaszolunk kérdéseikre (Miért hagyott el?... Miért nem sikerült? Most, hogy a nagyi meghalt, hol van?..). Az elengedés, a gyász igen speciális esete a perinatális gyász (születés körül elvesztett gyermek halála). Tudnunk kell, hogy ilyen esetben a párkapcsolat igen terheltté válik, közeledhetnek is a partnerek, de számos konfliktus is megjelenhet. Meghatározó az önvádlás/vádaskodás, a bűntudat érzése, és mint hibás megküzdés előfordulhat a további terhességek nem vállalása, illetve az azonnali új gyermekvállalás. Mindenképpen javaslom szakember segítségének a kérését. Az elengedés, a gyász, legyen az akár egy válás, egy álom elengedése, vagy egy szerettünk halálának az elfogadása és feldolgozása, mindig a változás elfogadásáról, a múltnak a jövőtől való elválásától, fájdalmunk, önsajnálatunk és más érzelmeink feldolgozásáról szól. Megjárjuk az elutasítás, a felszakadó érzelmek, a keresés és az elválás pokoli bugyrait, s közben új viszonyt alakítunk ki saját magunkkal és a világgal. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az elengedő/ gyászoló azonosuljon a veszteséggel, s majd fokozatosan viszszavonja energiáit a múltból és az életbe, az alkotásba helyezze át. Akkor beszélhetünk feldolgozott gyászról, sikeres elengedésről, ha bekövetkezik az adaptáció a gyászoló életében, azaz az elengedett veszteség emlékével együtt élve képes életének a folytatására úgy, hogy kiteljesedése folytatódik. Az elengedésnél éppen úgy, mint a trauma-feldolgozásnál a szublimációnak, mint a feszültségeknek az egyik Az elengedés, legmélyebb átdolgozási formájának lényeges segítőszerepe van. a gyászmunka akkor sikeres, ha a gyászoló A veszteségnek a kreatív feldolgozása (pl. búcsúajándék készítése, versírás stb.) nemcsak a gyermekeknek könnyíti meg az elen- újraépíti belsô világát és elképzeléseit jövôjérôl. gedést, hanem a felnőtteknek is. Az ilyenkor született művek segítik a trauma, a veszteség átdolgozását, azaz az adaptáció fázisába való jutást, valamint fenntartják a kettős tudatállapotot, amely biztosítja az elvesztett álom, kisállat, személy megtartását, a kapcsolat újrateremtését és a továbblépést. Ne feledjük testi tüneteinket! Minden, ami a tüdőhöz (pl. tüdőgyulladás), a vastagbélhez (pl. székrekedés), esetleg a bőrhöz, az orrhoz kötődik, azt jelzi, hogy bánat emészt minket, s nem engedjük el azt, ami rossz, ami lelket-testet mérgező, s így belső világunk és a külső történések egymásnak feszülnek. Ha ilyen testi bajokat észlelünk, akkor mindig gondoljuk át, hogy mi az, amivel nem nézünk szembe, és nem engedünk el, hanem rágódásunkkal, agyalásunkkal a múlt láncainak fogságában tartjuk magunkat. Ahogy az ismert a gyógyulás, az elengedés első lépése, hogy beazonosítjuk és tudatosítjuk a baj forrását. Csak démonaink megnevezése után jöhet a lomtalanítás, amelyhez iránytűt adhat egy Zen bölcsesség: Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.

6 49 POSTALÁDA Három gyermekünk van és egyikkel sem bírunk. Próbáltuk fenyíteni, büntetni őket, de ezek sem, ahogy a szép szavak és az elmagyarázás sem segített. Rettenetesen megviseli az egész családot, hogy neveletlenek és számtalanszor kellemetlen helyzetekbe kerülünk miattuk, amikor is megszólnak minket neveletlen gyermekeink miatt. Mit lehet ilyenkor tenni?... Kedves Olvasó! Következő számunkban a gazdasági válság okozta szorongásokról, és azoknak a gyermekek lelkébe való begyűrűzéséről és kezelésről ejtek néhány szót. A kérdéseket a mona@mmmonline.hu címre várom, amelyekre örömmel válaszolok Önnek ben vagy a rovat hasábján. A honlapomon pedig további érdekes információkkal fogadom Önt. Kedves Noémi! Ebben is hathatós segítséget tud nyújtani a kineziológia, de a családkonzultáció, vagy a kognitív viselkedésterápiából ismert zsetonmódszer (egy kidolgozott program, aminek segítségével a helyes viselkedést jutalmazzuk, azaz a nevelés eszköze a motiválás, a megerősítés és nem a büntetés) is. Mindenképpen javaslom, hogy forduljanak szakemberhez, mivel a gyermekeknek keretekre, az egész családnak pedig nyugalomra van szüksége, ahhoz, hogy újra jól érezzék magukat egymás társaságában, és a gyermekek érzelmi, kognitív és szociális fejlődése ideális és harmonikus legyen.