Elszámolási segédlet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elszámolási segédlet"

Átírás

1 Elszámolási segédlet A pályázat elszámolása két fő részből áll: 1. Tartalmi rész: Tartalmi beszámoló + mellékletek (fénykép, újságcikk, stb.) A tartalmi beszámoló szöveges összefoglaló, amelyben a támogatott leírja a pályázat megvalósításának menetét, valamint a beszerzések indoklását. A tartalmi beszámolóhoz kérjük mellékelni a projekt folyamán készült fényképeket, illetve az esetleges filmfelvételek vagy újságcikkek másolatát, vagy az elkészült kiadványok egy példányát. 2. Pénzügyi rész: A pénzügyi elszámolás a projekt során felmerült kiadások tételes igazolása. Ennek részei: Elszámolási összesítő (számlák felsorolása sorrendben) Az elszámolási összesítő a számlákon megjelenő költségek összegzésére szolgál, amelyhez az űrlapot honlapunkról lehet letölthetni. A táblázatos részben kizárólag a számlák adatait kell feltüntetni a számlák sorrendjében. Banki avizó (amelyben a bank értesíti a támogatottat) A banki avizó a számlavezető bank értesítése a támogatás beérkezéséről. Általában megjelenik rajta a támogató (jelen esetben a Szülőföld Alap Iroda) neve, a szerződés száma és a megítélt támogatás összege. A banki avizó helyett esetenként amikor a számlavezető bank avizót nem ad ki elfogadható a folyószámla-kivonat is, amennyiben a fenti adatok feltüntetésre kerültek rajta. Valutaátváltási bizonylat (kivétel Ausztria, Magyarország, Szlovénia) Az elszámolásban tételenként lennie kell: - szöveges/jogi dokumentum (szerződés, vagy megrendelő, vagy szabályzat az elszámolni kívánt tétel jellegétől függően.) - bizonylatok (számlák) * amelyen a szervezet neve és címe, valamint az ÁFA értéke szerepeljen * számlamásolatok + magyar fordítás (aláírva, pecséttel) - pénzkifizetési igazolás (banki utalásról igazolás vagy készpénzes pénztári bizonylat) Az előbbiekben felsorolt dokumentumokat minden esetben le kell fordítani, illetve másolatuk hitelesítésére van szükség a következő szöveggel: A bizonylatról készült másolat az eredeti okirat szöveghű másolata, amely az eredetivel mindenben megegyezik, felhasználva a... nyilvántartási számú támogatási ügy elszámolásához. A fordítást, illetve hitelesítést a pályázó maga végzi, nem szükséges hivatalos fordítást, vagy hitelesítést becsatolni. Fogalommagyarázat: Felhalmozási költségek: olyan tárgyi eszközök, amelyeknek egyedi értéke meghaladja a forintot és/vagy beszerzése hosszú távú használatra történt és/vagy minőségi javulást okoz (pl. építkezés, felújítás) A nagyértékű tárgyi eszközöket kötelező nyilvántartásba venni és a számla mellé csatolni a nyilvántartásba vételi bizonylat másolatát. Amennyiben épület felújítását, korszerűsítését kívánja a támogatott elszámolni, úgy szükséges az állományba vételi bizonylat másolatának becsatolása. Működési költségek: forintot nem meghaladó értékű tárgyi eszközök beszerzése: ebben az esetben nem kötelező a nyilvántartásba vétel

2 olyan tevékenységek, amelyek az adott tárgy, ingatlan értékének megőrzését szolgálják (pl. karbantartás) szolgáltatások, utiköltségek, illetékek, jelen esetben a személyi kifizetések is. Az elszámolni kívánt kiadásokhoz becsatolandó dokumentumok: I. Személyi kifizetések Alkalmazottakkal járó költségek a) fizetések elszámolása esetén - munkaszerződés, vagy kinevezés és annak fordítása, - fizetési ív, bérkarton, - pénztári bizonylat, vagy banki átutalási megbízás másolata b) előlegek, napidíjak elszámolása - igazolás arról, hogy a kiküldött a szervezet alkalmazásában áll - a kiküldetési szabályzat másolata és fordítása, - kiküldetési rendelvény, - kiküldetési elszámolási ív, - pénztári bizonylat, vagy banki átutalási megbízás másolata. II. Működési költségek 1. Szolgáltatások a) megbízási díj, - megbízási szerződés és annak fordítása (magánszemélyek esetén) - teljesítési igazolás, - kifizetés igazolása (kifizetési bizonylat, vagy banki átutalási megbízás) b) vállalkozói díj, - vállalkozói szerződés és annak fordítása, - számla másolata és fordítása, - kifizetés igazolása (kifizetési bizonylat, vagy banki átutalási megbízás) c) víz, villany, gáz, vonalas telefon, Internet költség - a szolgáltatóval kötött szerződés másolata és fordítása, - havi számla, - kifizetés igazolására szolgáló bizonylat másolata. d) mobiltelefon-költség - a szolgáltatóval kötött szerződés másolata és fordítása, - mobiltelefon használati szabályzat másolata és fordítása, vagy pedig a mobiltelefon-használatot szabályozó határozat, döntés másolata és fordítása, - számla másolata, - banki átutalás igazolása. f) étkezési költségek - az étkezési költség indokoltságának igazolása - megrendelőlap másolata és fordítása, - számla másolata, - kifizetési bizonylat, vagy átutalási megbízás másolata. Amennyiben a beszerzés közértben történt, úgy a megrendelőlaptól a pályázó eltekinthet. g) szállásköltségek - a szállásköltség indokoltságának igazolása - megrendelőlap másolata és fordítása, - számla másolata,

3 - kifizetési bizonylat, vagy átutalási megbízás másolata. h) postaköltségek - a posta által a pályázó nevére kiállított számla másolata, - kifizetési bizonylat. 2. utiköltség a) gépjármű esetén - kiküldetési rendelvény, - gépjármű használati szabályzat és fordítása, vagy a vonatkozó jogszabály, döntés, határozat másolata és fordítása, - számla és nyugtamásolat, - menetlevél, - forgalmi engedély másolata. b) vonat, busz, repülőgép esetén - kiküldetési rendelvény, - menetjegy másolata - számla másolata. c) taxiköltség esetén - a taxi igénybevételének igazolása, - a pályázó nevére kiállított számla másolata, - kifizetési bizonylat másolata. 3. Banki illetékek - bankszámlakivonat Általános szabály minden szerződéskötés és kifizetés esetén, hogy időrendben először történik meg a szerződéskötés, majd a szerződés teljesülésének igazolása (teljesítési igazolással, vagy számlával), végül pedig a szerződéses összeg megtérítése.

4 1. számú melléklet A szerződés kötelező tartalmi elemei: - szerződő felek neve, - szerződő felek címe, adószáma, vagy más, az azonosításra szolgáló adata, - szerződés tárgya, - szerződés futamideje, - szerződött összeg, - szerződés megkötésének dátuma, - felek aláírása, amennyiben van, pecsétje.

5 1. számú melléklet Iratminták romániai pályázóknak Kiküldetési rendelvény

6

7 Menetlevél

8

9 Nyilvántartásba vételi bizonylat nagyértékű tárgyi eszközökhöz

10

11 Bérkarton

12 2. számú melléklet Számla Kifizetési bizonylat

13 Menetlevél

14 Kiküldetési rendelvény

15 Nyilvántartásba vételi bizonylat (leltárív)

BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 201. évi Működési támogatottak részére

BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 201. évi Működési támogatottak részére Támogatott neve: Támogatási szerződés azonosító száma: I. PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS: BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 01. évi Működési támogatottak részére 1. Részletes költségvetés:

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Idősügyi támogatási keretből nyert támogatások elszámolásához kapcsolódó segédlet

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Idősügyi támogatási keretből nyert támogatások elszámolásához kapcsolódó segédlet Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Idősügyi támogatási keretből nyert támogatások elszámolásához kapcsolódó segédlet I. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Idősügyi támogatási keretből (továbbiakban:

Részletesebben

Kérjük, kitöltés előtt figyelmesen olvassa el az alábbi információkat!

Kérjük, kitöltés előtt figyelmesen olvassa el az alábbi információkat! Pénzügyi és szakmai beszámoló és útmutató Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi Egészségügyi célú feladatok támogatása előirányzatból nyújtott támogatás felhasználásáról Támogatott szervezet

Részletesebben

TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA

TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA TÁMOP PROJEKTEK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSA 2010.02.26. POLGÁR ÉVA TÉMAKÖRÖK elszámolható költségek útmutató (ESZA/ERFA) könyvvizsgálat a projekt végén előlegből származó kamatbevétel bevételek kezelése milyen

Részletesebben

SEGÉDLET A SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS

SEGÉDLET A SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS SEGÉDLET A SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ÁLTAL TÁMOGATOTT 2012-13-HEF KÓDÚ PÁLYÁZATI PROGRAMOKH OZ A támogatási szerződésben rögzített feladatok,

Részletesebben

Pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében. Nagy Ildikó

Pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében. Nagy Ildikó Pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében Nagy Ildikó Támogatás folyósítása Előleg kifizetése (automatikusan) Köztes kifizetés (PEJ alapján) Számlák, illetve

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI TAVASZI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI TAVASZI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI TAVASZI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ 1. Az elszámolás szabályai A megítélt támogatásra vonatkozóan a Pályázónak elszámolási kötelezettsége van, melyért felelősséggel tartozik!

Részletesebben

Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016

Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016 Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016 A támogatásra fordítható pénzkeret 2016. évben: 600.000,- A pályázat

Részletesebben

ELŐADÓ: 2008. ÉVI MOLÁSAINAK

ELŐADÓ: 2008. ÉVI MOLÁSAINAK ELŐADÓ: 2008. ÉVI PÁLYÁZATOK PÉNZP NZÜGYI ELSZÁMOL MOLÁSAINAK ÖSSZEÁLLÍTÁSA 2008. ÉVI NCA PÁLYÁZATOK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSAINAK ÖSSZEÁLLÍTÁSA 1. JÓVÁHAGYOTT KÖLTSÉGVETÉSNEK MEGFELELŐEN A TELJES TÁMOGATÁSI

Részletesebben

A MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT BELFÖLDI KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA

A MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT BELFÖLDI KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA A MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT BELFÖLDI KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA A Marcali Városi Kulturális Központ kiküldetési rendjét a 1992.évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról, a személyi jövedelemadóról

Részletesebben

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek (M4)

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek (M4) EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek (M4) Évközi beszámoló szeminárium Csigi Klaudia Tempus Közalapítvány 2015. szeptember 17. Beszámoló benyújtása Eredeti példányban,

Részletesebben

Pályázatok benyújtása: Pályázni a pályáztató által kibocsátott adatlapon július 01. napjáig

Pályázatok benyújtása: Pályázni a pályáztató által kibocsátott adatlapon július 01. napjáig Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Civil szakmai programok megvalósítása 2016 A támogatásra fordítható pénzkeret 2016.

Részletesebben

Elszámolási segédlet 2017

Elszámolási segédlet 2017 1 Elszámolási segédlet 2017 2 3 4 5 6 7 8 ( A táblázattól függetlenül csak a ben meghatározott céloknak megfelelő költségek számolhatók el.) Záradékolási kötelezettség: a ben meghatározott szöveggel, a

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2014/2015. ÉVI ŐSZI-TÉLI KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁHOZ

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2014/2015. ÉVI ŐSZI-TÉLI KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁHOZ ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2014/2015. ÉVI ŐSZI-TÉLI KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁHOZ Az elszámolás szabályai A megítélt támogatásra vonatkozóan a Pályázónak elszámolási kötelezettsége van, melyért felelősséggel

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap. Örökségvédelem Kollégium

Nemzeti Kulturális Alap. Örökségvédelem Kollégium Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelem Kollégium 2. Téma: Műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan

Részletesebben

ELTE Rektori Kulturális pályázat ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ 2014. nyár

ELTE Rektori Kulturális pályázat ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ 2014. nyár ELTE Rektori Kulturális pályázat ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ 2014. nyár Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a megítélt támogatásra vonatkozóan elfogadta a felhasználási és elszámolási szabályokat, melyért felelősséggel

Részletesebben

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében. Nagy Ildikó

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében. Nagy Ildikó Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében Nagy Ildikó A Kincstár feladatai Projekt előrehaladási jelentések átvétele FH-tól Pénzügyi

Részletesebben

Kérjük, az alábbiakat figyelmesen szíveskedjék elolvasni!

Kérjük, az alábbiakat figyelmesen szíveskedjék elolvasni! 3. számú melléklet Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) 2014. év Kérjük, az alábbiakat figyelmesen szíveskedjék elolvasni!

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT 1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

Elszámolási segédlet 2019

Elszámolási segédlet 2019 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Munkaadókat terhelő járulékok Bruttó bér Elszámolható költségnemek Személyi jellegű egyéb kifizetések Munkaadót terhelő járulékok Elszámolási segédlet 2019 ( A táblázattól függetlenül

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. Pénzügyi és szakmai elszámolás

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. Pénzügyi és szakmai elszámolás Pénzügyi és szakmai elszámolás 1 Szakmai beszámoló Célja: a pályázatban vállalt feladatok végrehajtásának szöveges bemutatása Része: a) elektronikus szakmai adatlap (EPER), b) kötelezően előírt, vagy a

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT HALLGATÓI KULTURÁLIS ÉS SZAKMAI PÁLYÁZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT HALLGATÓI KULTURÁLIS ÉS SZAKMAI PÁLYÁZAT Elszámolási útmutató a Hallgatói kulturális és szakmai pályázathoz 1. Elnyert támogatás felhasználásának folyamata Teendők a pályázati cél megvalósítása előtt: 1.1. Pályázati ügyintéző felkeresése Sikeres

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közgazdasági, pénzügyi, jogi, valamint az ezekhez kapcsolódó interdiszciplináris témájú konferenciatámogatási

Részletesebben

ELSZÁMOLÁS A TÁMOGATÁSI ÖSSZEG FELHASZNÁLÁSÁRÓL. Beszerzés, teljesítés megnevezésének jogcíme 7. Könyvelési sorszám 6. Nettó összege ÖSSZESEN

ELSZÁMOLÁS A TÁMOGATÁSI ÖSSZEG FELHASZNÁLÁSÁRÓL. Beszerzés, teljesítés megnevezésének jogcíme 7. Könyvelési sorszám 6. Nettó összege ÖSSZESEN 1. sz. melléklet Szerződés száma: Pályázó neve: Címe/székhelye: ELSZÁMOLÁS A TÁMOGATÁSI ÖSSZEG FELHASZNÁLÁSÁRÓL A pályázatban megjelölt projekt/feladat megvalósításának költségei Sorszám kibocsátó neve

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt tananyagfejlesztési programban résztvevő Pályázóira az alábbi meghatározott jelentkezési,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt nemzetközi konferencialátogatási programra pályázó résztvevőkre az

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL Miskolc 2016. 6.17. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL Miskolc 2012. 6.17. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

Részletesebben

Kötelező érvényű szabályzat sablonok. Pénzkezelési szabályzat

Kötelező érvényű szabályzat sablonok. Pénzkezelési szabályzat Kötelező érvényű szabályzat sablonok Pénzkezelési szabályzat Tartalomjegyzék: 1. A készpénzben történő pénzforgalom lebonyolítási rendje 1.1. A leggyakrabban előforduló pénztári pénzmozgások 2. Bankszámlán

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat 10/2002. (IV. 24.) önkormányzati rendelete 1 a külföldi kiküldetésekről - a módosítással egységes szerkezetben - 2

A Tolna Megyei Önkormányzat 10/2002. (IV. 24.) önkormányzati rendelete 1 a külföldi kiküldetésekről - a módosítással egységes szerkezetben - 2 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 10/2002. (IV. 24.) önkormányzati rendelete 1 a külföldi kiküldetésekről - a módosítással egységes szerkezetben - 2 A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

PANNON Egyetem TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0017. Projektirányítás Kézikönyv. 2.sz. MELLÉKLET. a Pannon Egyetemre vonatkozóan

PANNON Egyetem TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0017. Projektirányítás Kézikönyv. 2.sz. MELLÉKLET. a Pannon Egyetemre vonatkozóan Projektirányítás Kézikönyv 2.sz. MELLÉKLET a Pannon Egyetemre vonatkozóan I. BESZERZÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ ELŐÍRÁSOK, ELVÁRÁSOK: Minden beszerzési igény teljesítése (kötelezettségvállalás: szerződéskötés,

Részletesebben

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax:

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax: Nemzeti Együttműködési Alap 2018. évi támogatások Elszámolási tudnivalók, gyakorlati tanácsok Támogatási időszak fogalma: A támogatási szerződésben rögzített, a támogatási igényben megjelölt támogatható

Részletesebben

PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK

PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK a Szakiskolai fejlesztési program II keretében megvalósítandó tanári, oktatói és tanulói mobilitás elnevezésű programokhoz a támogatás felhasználásáról szóló

Részletesebben

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

Szegedi Kistérség Többcélú Társulása által meghirdetett Idısügyi szervezetek mőködésének támogatás elszámolásához kapcsolódó segédlet

Szegedi Kistérség Többcélú Társulása által meghirdetett Idısügyi szervezetek mőködésének támogatás elszámolásához kapcsolódó segédlet Szegedi Kistérség Többcélú Társulása által meghirdetett Idısügyi szervezetek mőködésének támogatás elszámolásához kapcsolódó segédlet I. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Idısügyi szervezetek mőködésének támogatásában

Részletesebben

Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez

Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez (NTP-KKT-12-A/B-P) A pályázatban csak a támogatási időszakban megvalósult, a projekt megvalósításához kapcsolódó gazdasági események költségeit alátámasztó,

Részletesebben

Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása. (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet

Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása. (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez A pályázatban csak

Részletesebben

I. Sportágfejlesztési támogatás (amely tartalmazza a korábbiakban a MOB által biztosított műhelytámogatás összegét is) igénybevételének folyamata

I. Sportágfejlesztési támogatás (amely tartalmazza a korábbiakban a MOB által biztosított műhelytámogatás összegét is) igénybevételének folyamata Tisztelt Egyesület! A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége 2018. 03.21-én megtartott ülésén a 20/2018 (III.21.) és 21/2018 (III.21.) számú határozatával döntött a 2018. éves sportágfejlesztési, valamint

Részletesebben

Elszámolási útmutató az ELTE 2016. évi tavaszi sportpályázatához

Elszámolási útmutató az ELTE 2016. évi tavaszi sportpályázatához Elszámolási útmutató az ELTE 2016. évi tavaszi sportpályázatához 1. Elnyert támogatás felhasználásának folyamata Teendők a pályázati cél megvalósítása előtt: 1.1. Pályázati ügyintéző felkeresése Sikeres

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt külföldi tanulmányútra pályázó résztvevőkre az alábbi meghatározott jelentkezési, tervezési

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt tananyagfejlesztési programban résztvevő Pályázóira az alábbi meghatározott jelentkezési,

Részletesebben

Beszerzések és szerzõdések

Beszerzések és szerzõdések Beszerzések és szerzõdések Szolgáltatások, eszközök beszerzése esetén a beszerzés menete egyrészt függ a beszerzés értékétõl azaz: Nettó 100.000 Ft alatti (kis értékû) szolgáltatás, eszköz beszerzése Az

Részletesebben

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2012. január 5.

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2012. január 5. Útmutató a látvány-csapatsportok társasági adóból való közvetett állami támogatásának felhasználásához és elszámolásához Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes 2012. január 5. Elszámolható

Részletesebben

Termékbeszerzések és szolgáltatások esetén minden esetben a

Termékbeszerzések és szolgáltatások esetén minden esetben a A Natura 2000 fenntartási tervek készítéséhez nyújtott támogatás jogcím kifizetési kérelmében kötelezően benyújtandó dokumentumok 1. Személyi jellegű kiadások Az ügyfél köteles az egyes fenntartási tervek

Részletesebben

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ Tartalom Határidők a projekt megvalósításában Záró elszámolási csomag benyújtása Záró elszámolási csomag ellenőrzése Kötelező tevékenységek

Részletesebben

Útmutató a kifizetési kérelem benyújtásához vállalkozások/cégek esetében

Útmutató a kifizetési kérelem benyújtásához vállalkozások/cégek esetében Útmutató a kifizetési kérelem benyújtásához vállalkozások/cégek esetében A támogatói szerződés (VKTSZ) megkötését követően kezdődik el a projekt megvalósítása, aminek alapja, az Pályázó jogainak és kötelezettségeinek

Részletesebben

Elszámolási segédlet sportágfejlesztési támogatás egyesületi elszámolásához

Elszámolási segédlet sportágfejlesztési támogatás egyesületi elszámolásához Elszámolási segédlet sportágfejlesztési támogatás egyesületi elszámolásához Általános formai követelmények Számlák: Minden eredeti számlát záradékolni szükséges, a záradék szövege: az MVSZ számú támogatási

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ PhD kutatói program pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ PhD kutatói program pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ PhD kutatói program pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt PhD kutatói program pályázóira az alábbi meghatározott jelentkezési, tervezési és elszámolhatósági

Részletesebben

Elszámolást alátámasztó dokumentumok (Az egyes elszámolható költségekhez, projektelem/tevékenység kategóriákhoz)

Elszámolást alátámasztó dokumentumok (Az egyes elszámolható költségekhez, projektelem/tevékenység kategóriákhoz) Elszámolást alátámasztó dokumentumok (Az egyes elszámolható költségekhez, projektelem/tevékenység kategóriákhoz) 1. Föld és ingatlan vásárlás Területszerzéssel kapcsolatos bizonylatok összesítıje Hatósági

Részletesebben

5. számú melléklet A TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA

5. számú melléklet A TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA 5. számú melléklet A TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA A támogatási szerződés aláírásával a tagszervezet nyilatkozik, hogy az alábbi feltételeket ismeri és elfogadja, illetve kötelezettséget vállal arra, hogy az elszámolás

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség. Állami támogatások elszámolásával kapcsolatos változások 2015-IV. ütem

Magyar Birkózó Szövetség. Állami támogatások elszámolásával kapcsolatos változások 2015-IV. ütem Magyar Birkózó Szövetség Állami támogatások elszámolásával kapcsolatos változások 2015-IV. ütem Általános információk I. Támogatási időszak 2015.01.01.-2016.01.15. ÉVES támogatási periódus Elszámolás végső

Részletesebben

SEGÉDLET BESZÁMOLÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

SEGÉDLET BESZÁMOLÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ SEGÉDLET BESZÁMOLÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ I. A BESZÁMOLÁS A Támogatottnak negyedévente beszámolót kell benyújtania, mely tartalmazza a szakmai és a pénzügyi beszámolót. A beszámolókban igazolni kell, hogy a támogatás

Részletesebben

Szülőföld Alap Pénzügyi Teljesítési és Elszámolási Szabályzata (2010.)

Szülőföld Alap Pénzügyi Teljesítési és Elszámolási Szabályzata (2010.) Szülőföld Alap Pénzügyi Teljesítési és Elszámolási Szabályzata (2010.) 1. A Szülőföld Alap Iroda (a továbbiakban: SZAI) a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 355/2006.

Részletesebben

AZ ELSZÁMOLÁSRÓL. VALUTAVÁLTÁS: bizonyítani kell, hogy a valuta honnét származik: csatolni kell a valutaváltási bizonylatot, DE:

AZ ELSZÁMOLÁSRÓL. VALUTAVÁLTÁS: bizonyítani kell, hogy a valuta honnét származik: csatolni kell a valutaváltási bizonylatot, DE: AZ ELSZÁMOLÁSRÓL Az alábbi információkat a MOB és az EMMI által közösen kiadott Benchmark, valamint az elszámolás során összegyűjtött tapasztalataink alapján állítottuk össze Általánosságban: Mindenről

Részletesebben

EGT Alap Ösztöndíj program Intenzív programok. Pénzügyi tudnivalók

EGT Alap Ösztöndíj program Intenzív programok. Pénzügyi tudnivalók EGT Alap Ösztöndíj program Pénzügyi tudnivalók A támogatás kifizetése Támogatás: 90%, saját forrás: 10% Előleg: 40% Ha az évközi beszámoló alapján az előleg 60%-át elköltötték 40% utalása Fennmaradó 20%:

Részletesebben

4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:... 1. melléklet a 21/2015. (VIII.27.) számú önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP A pályázó szervezet adatai A szervezet megnevezése:....... A szervezet székhelye: A szervezet levelezési címe: A szervezet

Részletesebben

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása ÁROP-1.A.5, 3.A.2 Pályázói információs nap Előadó: Kocsis Beáta, Pénzügyi menedzser MAG Zrt. 2014. március 25. Budapest Szabályozási háttér 4/2011

Részletesebben

Határtalanul! program Elszámolási útmutató a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-17-01) nyílt felhíváshoz

Határtalanul! program Elszámolási útmutató a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-17-01) nyílt felhíváshoz Határtalanul! program 2017. Elszámolási útmutató a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-17-01) nyílt felhíváshoz Figyelem! Az EPTK FAIR beszámoló felülete jelenleg nem szerkeszthető. A beszámoló postai

Részletesebben

A Projekt Előrehaladási Jelentésben/szállítói kifizetési igénylésben benyújtandó, elszámolható költségek valódiságát igazoló alátámasztó dokumentumok

A Projekt Előrehaladási Jelentésben/szállítói kifizetési igénylésben benyújtandó, elszámolható költségek valódiságát igazoló alátámasztó dokumentumok A Projekt Előrehaladási Jelentésben/szállítói kifizetési igénylésben benyújtandó, elszámolható költségek valódiságát igazoló alátámasztó dokumentumok Közbeszerzési értékhatárt elérő esetekben: - a teljes

Részletesebben

Pénzügyi és szakmai beszámoló segédlet

Pénzügyi és szakmai beszámoló segédlet Pénzügyi és szakmai beszámoló segédlet Jelen dokumentum nem elválasztható az Elszámolási Útmutatóban foglaltaktól. A dokumentáció összeállítása során az elszámolási útmutatót és a támogatási/megbízási

Részletesebben

A Communitas Alapítvány elszámolási szabályzata a Művelődés-, Ifjúsági-, Sport-, Szórvány Szaktestületek által támogatott rendezvényekre 2019

A Communitas Alapítvány elszámolási szabályzata a Művelődés-, Ifjúsági-, Sport-, Szórvány Szaktestületek által támogatott rendezvényekre 2019 A Communitas Alapítvány elszámolási szabályzata a Művelődés-, Ifjúsági-, Sport-, Szórvány Szaktestületek által támogatott rendezvényekre 2019 2011-től kezdődően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által

Részletesebben

Útmutató. a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetésre került Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázat beszámolójához

Útmutató. a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetésre került Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázat beszámolójához Útmutató a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetésre került Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázat beszámolójához 1.Bevezetés Az útmutató segítséget nyújt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

Intézményi pályázatok a KPSZTI kezelésében 2010.

Intézményi pályázatok a KPSZTI kezelésében 2010. Intézményi pályázatok a KPSZTI kezelésében 2010. 1. Renovabis Iskolafejlesztési Pályázat 2. Pro Paedagogia Christiana Alapítvány kiépítése (PPCHA) 1. Renovabis Iskolafejlesztési Pályázat Pályázható tevékenységek

Részletesebben

ÚTMUTATÓ a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány által támogatott pályázati programok pénzügyi elszámolásához

ÚTMUTATÓ a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány által támogatott pályázati programok pénzügyi elszámolásához ÚTMUTATÓ a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány által támogatott pályázati programok pénzügyi elszámolásához Az elszámolást az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény,

Részletesebben

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium. Mike-Nagy Edit Tempus Közalapítvány 2015. február 18.

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium. Mike-Nagy Edit Tempus Közalapítvány 2015. február 18. EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium Mike-Nagy Edit Tempus Közalapítvány 2015. február 18. A támogatás kifizetése Előleg: 80% Időközi beszámoló: legkésőbb

Részletesebben

SEGÉDLET BESZÁMOLÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

SEGÉDLET BESZÁMOLÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ SEGÉDLET BESZÁMOLÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ I. A BESZÁMOLÁS A Támogatottnak negyedévente beszámolót kell benyújtania, mely tartalmazza a szakmai és a pénzügyi beszámolót. A beszámolókban igazolni kell, hogy a támogatás

Részletesebben

A LEADER Helyi Akció Csoportok kifizetési kérelmében kötelezően benyújtandó dokumentumok

A LEADER Helyi Akció Csoportok kifizetési kérelmében kötelezően benyújtandó dokumentumok A LEADER Helyi Akció Csoportok kifizetési kérelmében kötelezően benyújtandó dokumentumok 1. Személyi jellegű kiadások (a jogcímspecifikus rendelet alapján, a támogatott célterület feladatainak ellátása

Részletesebben

Külföldi kiküldetések és a külföldi vendégek fogadásának rendje ellenőrzési nyomvonala

Külföldi kiküldetések és a külföldi vendégek fogadásának rendje ellenőrzési nyomvonala Külföldi kiküldetések és a rendje ellenőrzési nyomvonala 1 Kiutazás eztetése 2 Személygépkocsi használat eztetése 3 Előleg igénylése 4 Taxi- illetve taxi rendszerű utazás ezése és a és a és a és a Keret

Részletesebben

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IV. 24.) sz. rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.~.(1) bekezdése alapján

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2017. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének (továbbiakban Kt.) a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi

Részletesebben

Támogatási szerződés, szerződéskötések, elszámolható költségek, számlabefogadás. 2009. november 24., 27. Varga Dénes PhD

Támogatási szerződés, szerződéskötések, elszámolható költségek, számlabefogadás. 2009. november 24., 27. Varga Dénes PhD Támogatási szerződés, szerződéskötések, elszámolható költségek, számlabefogadás 2009. november 24., 27. Varga Dénes PhD 1 Támogatási szerződés tartalma I. ÁSZF 1. Általános rendelkezések 2. Projekt megvalósításához

Részletesebben

Elszámolási segédlet

Elszámolási segédlet Elszámolási segédlet Adó levonási jog (ÁFA visszatérítés) A Kedvezményezett a pályázat benyújtásakor nyilatkozott, hogy a támogatás tekintetében az általános forgalmi adó levonására (ÁFA visszatérítésre):

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ

EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ Elszámolási Kézikönyv a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott működési költségvetési támogatás szakmai tájékoztatójának és pénzügyi kimutatásának elkészítéséhez 1.

Részletesebben

Szabályzat a. Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola tevékenységével összefüggő belföldi kiküldetésekről. Cegléd 2013.08.01.

Szabályzat a. Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola tevékenységével összefüggő belföldi kiküldetésekről. Cegléd 2013.08.01. Szabályzat a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola tevékenységével összefüggő belföldi kiküldetésekről Cegléd 2013.08.01. A Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola

Részletesebben

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

A pályázat benyújtásának határideje: március óra. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 21/2015.(VIII.27.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi

Részletesebben

A LEADER Helyi Akció Csoportok kifizetési kérelmében kötelezően benyújtandó dokumentumok

A LEADER Helyi Akció Csoportok kifizetési kérelmében kötelezően benyújtandó dokumentumok A LEADER Helyi Akció Csoportok kifizetési kérelmében kötelezően benyújtandó dokumentumok 1. Személyi jellegű kiadások (a jogcímspecifikus rendelet alapján, a támogatott célterület feladatainak ellátása

Részletesebben

Elszámolási szabályzat vizsgafilm forgatási költségekhez

Elszámolási szabályzat vizsgafilm forgatási költségekhez Elszámolási szabályzat vizsgafilm forgatási költségekhez Tartalmi beszámoló A tartalmi beszámolónak tartalmaznia kell a vizsgafilm forgatásának menetét, az alkotócsoport tagjainak szerepét illetve az igényelt

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

A Communitas Alapítvány elszámolási szabályzata rendezvényekre 2016

A Communitas Alapítvány elszámolási szabályzata rendezvényekre 2016 A Communitas Alapítvány elszámolási szabályzata rendezvényekre 2016 2011-től kezdődően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kiírt és a Communitas Alapítvány által lebonyolított pályázatok támogatási

Részletesebben

NCA Információs Nap. Módosítási kérelmek Elszámolások 2009.05.29. 1 2009.05.29. 2

NCA Információs Nap. Módosítási kérelmek Elszámolások 2009.05.29. 1 2009.05.29. 2 NCA Információs Nap Módosítási kérelmek Elszámolások 2009.05.29. 1 2009.05.29. 2 1 Költségvetés módosítása A módosítási kérelem benyújtására a támogatási idıszak végéig van lehetıség: 2009. május 31.!

Részletesebben

G) EGYÉB PÉNZÜGYI NYOMTATVÁNYOK

G) EGYÉB PÉNZÜGYI NYOMTATVÁNYOK G) EGYÉB PÉNZÜGYI NYOMTATVÁNYOK Sorszám Bizonylat megnevezése Bizonylat száma Azonosító 1. Szállítólevél B. 10-70/A/V. r.sz. G01. 2. Bevételi előírások és bevételek analitikus nyilvántartó lapja C. 318-29.

Részletesebben

SEGÉDLET BESZÁMOLÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

SEGÉDLET BESZÁMOLÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ SEGÉDLET BESZÁMOLÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ I. A BESZÁMOLÁS A Támogatottnak negyedévente beszámolót kell benyújtania, mely tartalmazza a szakmai és a pénzügyi beszámolót. A beszámolókban igazolni kell, hogy a támogatás

Részletesebben

Tolna Megyei Civil Információs Centrum GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR

Tolna Megyei Civil Információs Centrum GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR 1. Mi az elszámolás határideje? Az elszámolási határidő a pályázati támogatási időszak zárónapját követő 30. nap. 2. Hogyan és hol történik az elszámolás? A

Részletesebben

A teljesítés meggyőző bizonyításához azonban további dokumentumokat is bekérhet az MVH.

A teljesítés meggyőző bizonyításához azonban további dokumentumokat is bekérhet az MVH. A LEADER Helyi Akció Csoportok kifizetési kérelmében benyújtandó dokumentumok (A tényállás tisztázásához bekérhető kifizetés igazoló, elszámolt kiadásokat alátámasztó dokumentumok listája.) A teljesítés

Részletesebben

APEH által közzétett üzemanyagár, vagy a számlával (számlákkal) igazolt üzemanyagvásárlás vehető figyelembe

APEH által közzétett üzemanyagár, vagy a számlával (számlákkal) igazolt üzemanyagvásárlás vehető figyelembe 1. táblázat : a projekt során elszámolni kívánt költségek elszámolásához szükséges dokumentumok : pirossal az EPEJ-ben benyújtandó dokumentumok vannak kiemelve * : azon tételek melet szerepel, amelyek

Részletesebben

Az elszámolásban a Beszámolóhoz benyújtandó dokumentumok tartalma.

Az elszámolásban a Beszámolóhoz benyújtandó dokumentumok tartalma. A hazai hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos lakossági szemléletformálásra fordítható támogatás Pályázati azonosító: OKTFNHI-LSZF/2015-01. 3. számú melléklet Az elszámolásban

Részletesebben

A kifizetési kérelem mellé benyújtandó, pénzügyi és szakmai előrehaladást igazoló dokumentumok összessége - mátrix 2011.

A kifizetési kérelem mellé benyújtandó, pénzügyi és szakmai előrehaladást igazoló dokumentumok összessége - mátrix 2011. benyújtandó 1 Föld és ingatlan vásárlás Adásvételi szerződés Számla (amennyiben a föld és ingatlanvásárlásról számla is kiállításra került) Tulajdoni lap (60 napnál nem régebbi) Értékbecslő vagy jogszabály

Részletesebben

BELFÖLDI ÉS KÜLFÖLDI HIVATALOS KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA

BELFÖLDI ÉS KÜLFÖLDI HIVATALOS KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Budapest, Köves út 2. BELFÖLDI ÉS KÜLFÖLDI HIVATALOS KIKÜLDETÉS SZABÁLYZATA Hatályos: 2012. január 1. napjától Jóváhagyta: Dr. Ari Lajos elnök A kiküldetéssel

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

GSZ 6. számú melléklet

GSZ 6. számú melléklet GSZ 6. számú melléklet 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A Szabályzat hatálya 1.2. Fogalmak 1.3. A kiküldetés pénzügyi forrása 2. RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK 2.1. A belföldi kiküldetések 2.1.1.Belföldi kiküldetések

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét

Részletesebben

A beszámolókészítés pénzügyi szempontjai (2016-os projektek) Laczó Ilona Éva Pénzügyi monitoring koordinátor Pénzügyi Monitoring Csoport

A beszámolókészítés pénzügyi szempontjai (2016-os projektek) Laczó Ilona Éva Pénzügyi monitoring koordinátor Pénzügyi Monitoring Csoport A beszámolókészítés pénzügyi szempontjai (2016-os projektek) Laczó Ilona Éva Pénzügyi monitoring koordinátor Pénzügyi Monitoring Csoport Háttér, alapfogalmak Szerződés pénzügyi szabályait tartalmazó részei:

Részletesebben

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében A Kincstár feladatai Projekt előrehaladási jelentések átvétele FH-tól Pénzügyi adatok rögzítése

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI SEGÉDLET. ProAnt

ELSZÁMOLÁSI SEGÉDLET. ProAnt ELSZÁMOLÁSI SEGÉDLET ProAnt A kevésbé tapasztalt pályázók körében gyakran nehézséget jelent, hogy a kifizetési igénylések összeállításakor egyes költségeket milyen típusú összesítőn kell elszámolni, valamint

Részletesebben

Elszámolási útmutató az ELTE 2015. évi nyári kulturális pályázatához

Elszámolási útmutató az ELTE 2015. évi nyári kulturális pályázatához Elszámolási útmutató az ELTE 2015. évi nyári kulturális pályázatához 0. Egyes pályázati kategóriák speciális jellemzői 0.1. Konferenciaszervezés Konferenciaszervezés esetén a catering szolgáltatást reprezentációs

Részletesebben

Elszámolási segédlet

Elszámolási segédlet Elszámolási segédlet Adó levonási jog (ÁFA visszatérítés) A Kedvezményezett a pályázat benyújtásakor nyilatkozott, hogy a támogatás tekintetében az általános forgalmi adó levonására (ÁFA visszatérítésre):

Részletesebben