Kistolmács Község Önkormányzata 4/2001. (II.7.) számú rendelete. A KISTOLMÁCS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (módosítással egységes szerkezetben)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kistolmács Község Önkormányzata 4/2001. (II.7.) számú rendelete. A KISTOLMÁCS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (módosítással egységes szerkezetben)"

Átírás

1 Kistolács Község Önkorányzata 4/2001. (II.7.) száú rendelete A KISTOLMÁCS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (ódosítással egységes szerkezetben) Kistolács Község Önkorányzatának Képviselő-testülete az évi LXV. törvény ában, valaint az épített környezet alakításáról és védeléről szóló évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében (a települési önkorányzatnak az országos szabályoknak egfelelően, illetve az azokban egengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet terészeti, táji és épített értékeinek védelével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelényeket, jogokat és kötelezettségeket agába foglalóan) az alábbi önkorányzati rendeletet alkotja eg. 1. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1. A rendelet hatálya és alkalazása 1. A rendelet területi hatálya Kistolács község teljes közigazgatási területére terjed ki. 2. A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani, épületet és ás építényt (a űtárgyakat is ide érve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valaint indezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű előírások ellett csak és kizárólag e rendelet (és a hozzá tartozó szabályozási terv együttes) alkalazásával szabad. E rendeletben ne szabályozott kérdésekben az OTÉK előírásai alkalazandók. 3. A rendelet területi és tárgyi hatályát érintően inden terészetes és jogi szeélyre nézve kötelező előírásokat tartalaz (aelyek alól az első fokú építési hatóság - jegyző - csak azon a területen és csak abban a körben biztosíthat eseti eltérést, ahol és aely tárgyat érintően erre az önkorányzati rendelet kifejezetten feljogosítja). 2. Az engedélyezés általános szabályai Engedélyhez kötött építési unkák: a képviselőtestület az egyes építényekkel, építési unkákkal és építési tevékenységgel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (Xll.29.) KTM rendelet 9. -ában eghatározott építési unkák körét ne bővíti. 3. Az építési engedély kérelekhez a 46/1997. (Xll.29.) KTM rendelet 12. -án, illetve 17. -án túlenően egyéb ellékleteket ne kell csatolni, kivéve a helyi építészeti értékek védeléről szóló 25. -ban foglaltakat.

2 4. A település geológiai felépítése és orfológiai jellezői iatt szükséges tennivalók: - építészeti tervek elkészítését egelőzően el kell végezni a tervezett új beépítésű területek felszínozgás veszélyességének egállapítását geotechnikai és érnök-geológiai feldolgozással, aelynek eredényeit a helyi építési szabályzatba folyaatosan be kell építeni, - központi belterületen építési tevékenység csak az építési terület üreg- és pinceviszonyainak tisztázása után végezhető, - a Magyar Geológiai Szolgálat közreűködése szükséges az 5 -nél nagyobb szabad agasságú földet egtáasztó, a 3 -nél nagyobb földvastagságot érintő tereprendezéssel járó építkezéseknél, továbbá a lakosság, Önkorányzat, vagy tervezők által észlelt kedvezőtlen érnökgeológiai adottságok esetén, - a Magyar Geológiai Szolgálat Területi Hivatalával egyeztetés szükséges a kereskedeli, szolgáltató gazdasági (KG) és egyéb ipari gazdasági (IG) terület beépítése előtt készítendő talajechanikai vizsgálatokról. 5. Építési engedélykérelek elbírálásának szabályai 1. Az építésügyi hatóság a kérele elbírálása során vizsgálja indazon szepontokat, elyeket száára a 46/1997. (XII.29.) KTM rendelet kötelezően eghatároz, továbbá vizsgálja, hogy a tervezett létesítény egfelel-e az épített környezet eberhez éltó és esztétikus kialakítása elvárásainak (lásd: évi LXXVIII. tv. 6. 1/b. bek.). 2. Azokon a területeken, ahol a terület felhasználása, vagy az építés inősége (övezete) a szabályozási terven jelöltek szerint egváltozik, építés (és telekalakítás is) csak a változásnak egfelelően engedélyezhető. 3. Az építési övezeti, illetőleg övezeti előírásokat a korábban épült épületek bővítése, átalakítása esetében is alkalazni kell. Azokat az épületeket, aelyek elhelyezkedése (a telekhatároktól és a szoszédos épületektől való távolsága), valaint nagysága (alapterülete, agassága) túllépi a hatályos előírásokat, csak a szabályossá tételükkel egyidejűleg szabad bővíteni, vagy átalakítani. 4. Ez a korlátozás ne vonatkozik a eglévő épületek felújítására és bővítés nélküli korszerűsítésére, továbbá a korábbi előírások szerint engedélyezett és épült épületek bővítésére. A korábbi előírásoknak egfelelő elhelyezkedésű és agasságú épületek abban az esetben bővíthetők, ha: - ne állnak építési korlátozás, vagy tilalo alatt; - vízszintes irányú bővítésük ne jár a hatályos előírások szerint egengedhető beépítettségnél esetleg ár nagyobb beépítettség további növelésével, valaint az építési határvonalak átlépésével; - függőleges irányú bővítésük ne növeli tovább a hatályos előírások szerint egengedhető építény-agasságnál esetleg ár nagyobb építény-agasságot, továbbá a telekhatároktól való távolság (a H/2 szabály alkalazása iatt) ne korlátozza az építény-agasság növelését; - a bővítést a szoszédos épületektől betartandó távolságok ne korlátozzák.

3 5. A 2. bekezdésben foglaltaktól eltérően építés (illetve telekalakítás) a szabályozási tervvel ne egyező terület-felhasználás esetében akkor is engedélyezhető, ha: a.) az építés a legszükségesebb (élet-, vagyon-, vagy közbiztonság, esetleg egészségi szepontok iatt elengedhetetlen) unkálatok elvégzésére irányul, b.) a terv szerinti terület-felhasználás nagyobb távlatban (tíz, vagy több év) válik esedékessé és végrehajtását a kérelezett állapot ne akadályozza, és ne teszi költségesebbé (aennyi ben az építtető vállalja a kártalanítás nélküli elbontási kötelezettséget, érték létrehozása is engedélyezhető, azonban az építény ideiglenes eglétét, illetve az építtető kártalanítás nélküli elbontási kötelezettségét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni). 6. Azokon a beépítésre szánt területeken, elyeken az építés feltételei (például területelőkészítés, közűvesítés hiánya iatt) ne biztosítottak, építési engedély ne adható, elvi építési engedély esetében az építési engedély feltételeit a határozatban közölni kell. 7. Épület építése csak olyan telken engedélyezhető, aelynek közterületről, vagy agánútról gépjárűvel közvetlenül történő egközelítése biztosított. 8. Minden beépítésre szánt területen az építények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához a 253/1997. (Xll.20.) Kor. rendelet 42. -ában eghatározott értékű járűtárolót, várakozó (parkoló) helyet, és rendszeres teherszállítás esetén rakodóhelyet kell biztosítani. 9. Állattartó épület építésének engedélyezési eljárásánál a vonatkozó önkorányzati rendeletben egfogalazott külön feltételrendszer eglétét is vizsgálni kell. 6. Telekalakítási rendelkezések 1. Az új telkek legkisebb éreteit az övezeti előírások szerint kell egállapítani. 2. Az új saroktelkek szélességi éretének legalább 3,0 -rel nagyobbnak kell lennie az övezetben kialakítható telkek előírt legkisebb szélességénél. 3. A korábban kialakított építési telkek akkor is beépíthetőnek inősülnek, ha a éreteik csak a kialakításuk idején hatályos előírásoknak felelnek eg, 4. A ezőgazdasági űvelés alatt álló belterületi földeket agába foglaló töbökön belül csak akkor adható engedély telekalakításra, ha előzetesen az egész töbre kiterjedő elvi telekalakítási engedélyt adott az építésügyi hatóság. 1 ha-nál nagyobb földrészleteknél az illetékes körzeti földhivataltól eg kell kérni az érintett területek ás célú felhasználásának engedélyezését is. 7. Közterületek használata 1. A közterületeket rendeltetésének egfelelő célra bárki szabadon használhatja, azonban a használat ások hasonló célú jogait ne korlátozhatja.

4 2. A közterület rendeltetéstől eltérő használatához a tulajdonos önkorányzat hozzájárulása szükséges, 3. Aennyiben az eltérő használat építési tevékenységgel is összefügg, a tulajdonosi hozzájáruláson túl az építési hatóság engedélyét is be kell szerezni. 4. A község közterületein engedélyezhető eltérő használat az alábbi lehet: - hirdető (reklá) berendezés elhelyezése, - árusító pavilon (ozgó árusítóhely) létesítése, - közúti közlekedéssel kapcsolatos építények (várakozóhely, töltőálloás) kialakítása, - köztisztasággal kapcsolatos építények (tárgyak) elhelyezése, - szobor, díszkút elhelyezése, - távbeszélő fülke elhelyezése, - építési unkával kapcsolatos létesítények, állványok elhelyezése, ideiglenes építőanyag tárolás. 5. A közterületek eredeti rendeltetésétől eltérő használatának időtartaát, a közterülethasználat egyéb feltételeit, illetőleg a használat díját a közterület tulajdonosa esetenként, pályázat útján, esetleg a tulajdonosi elvárásokat és az engedély nélküli használat szankcióit tartalazó külön rendeletben szabályozza. 8. Közűvek elhelyezésének, üzeeltetésének rendje 1.A közűvek területigénnyel járó létesítényeit, továbbá a űködésük által egkövetelt védőterületeket a szabályozási terven jelölt területeken kell elhelyezni. 2. A szennyvizek elhelyezésére (kezelésére, tisztítására) vonatkozóan a indenkori hatályos előírások érvadók. 3. A közűvek elhelyezésével érintett területeken belül építény elhelyezése csak az illetékes szakhatóság eseti előírásai szerint (esetleg ideiglenes jelleggel) kerülhet sor. 4. A 24/1994. (IX.29.) KHVM rendelettel kötelezővé tett MSZ 7478 száú szabvány előírása szerint a távközlési hálózat részére biztosított területsávot szabadon kell hagyni, valaint betartandók a 9004/1982. (Közi. Ért. 16.) KPM-IPM száú együttes közleény 4. száú szabályzatában és a 30/1994. (XI.8.) IKM rendelettel kötelezővé tett MSZ 151. sz. szabványban foglaltak. 9. Az építények elhelyezése, kialakítása 1. Oldalhatáron álló beépítési ód esetében az épületek az oldalhatáron sorosan, az utcai építési vonaltól 5,0 távolságban keresztszárnnyal is bővülhetnek. 2. Oldalhatáron álló beépítési ód és legfeljebb 5,0 -nél ne nagyobb egyást átfedő oldalholokzatok esetében az oldalkert érete legalább 4,0. 3. Kialakult állapot - 4,0 -nél kisebb oldalkert - esetében új épület a régi épület kontúrján belül létesíthető.

5 4. Ikres beépítési ód esetében a közös telekhatárt építési vonalnak kell tekinteni, és az épületeket erre a vonalra kell kötelezően elhelyezni. 5. Az épületek tetőzete a hagyoányos forákhoz igazodó, agastetős konstrukcióban készülhet. Az épületek töegéből adódó változatos tetőforák, a hagyoányokban gyökerező kontyolások és fióktetők alkalazása ajánlott. Kerülni kell a indkét oldalon tűzfalakkal zárt nyeregtetők alkalazását az új lakóterületeken. 6. A lakóépülettől különálló épület (gazdasági épület) - kialakult állapot kivételével - legfeljebb 3,0 építényagasságú, a lakóépülettel összhangban lévő, ahhoz haronikusan illeszkedő építészeti kialakítású lehet. 10. Az állattartó épületek elhelyezésére, kialakítására vonatkozó szabályok lakóterületen 1. Állattartó épület ott létesíthető, ahol az állattartásról szóló önkorányzati rendelet ezt lehetővé teszi. Az állattartási rendelet korszerűsítését - jelen szabályozási rendelettel párhuzaosan, azzal szinkronban - el kell végezni. 2. A eglévő gazdasági épületek állattartási épületté történő átalakítási, bővítési unkái is építési engedélyhez kötöttek. 3. Az állattartó épületek elhelyezésekor és telepek létesítésekor betartandó legkisebb távolságok és védőtávolságok vonatkozásában a 41/1997. (V.28.) FM száú rendeletben, valaint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiadott OTH 3003/98. száú levelében foglaltakat kell figyelebe venni (lásd: elléklet a HÉSZ 10. -ához). 11. Járűvek elhelyezése 1. Az építények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához biztosítandó várakozóhelyek száa idényszerű használat esetében 30-kal csökkenthető. 2. Az ideiglenes, illetőleg alkali közterületi üzleti területekhez ne szükséges új várakozóhelyeket létesíteni. 12. Tűzvédele 1. A 253/1997. (XII.20.) Korányrendelet 36. (2) bekezdése a.) pontjában egfogalazottak alapján, ha a kialakult állapot indokolja, az építények közötti (tűz)távolságot a eglévő állapotnak egfelelően csökkenteni lehet, de ehhez ki kell kérni az illetékes elsőfokú tűzvédeli hatóság szakhatóságának állásfoglalását. 2. A III-V. tűzállósági fokozatú (fa, vagy ás éghető anyagú külső térelhatároló szerkezetű, falazatú, héjazatú) anyagból létesítendő építények esetében be kell szerezni az illetékes elsőfokú tűzvédeli hatóság szakhatóságának állásfoglalását.

6 3. A település tüzivíz (oltóvíz) ellátását, valaint a tűzoltás előfeltételeit (tűzoltási út, terület, stb.) a 35/1996. (XII.29.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédeli Szabályzat vonatkozó előírásai szerint kell kialakítani, illetve biztosítani. II. TERÜLET-FELHASZNÁLÁSI ÉS ÖVEZETI ELŐÍRÁSOK 13. Településszerkezet, terület-felhasználás A szabályozási terv a.) a község közigazgatási területét beépítésre szánt, valaint beépítésre ne szánt területre, ezeken belül pedig különböző terület-felhasználási egységekre osztja fel; b.) a beépítésre szánt területbe tartozó terület-felhasználási egységek területeit különböző építési övezetekbe sorolja; c.) a beépítésre ne szánt területbe tartozó terület-felhasználási egységek területeit különböző övezetekbe sorolja; d.) az építési övezeteket, illetőleg övezeteket közterületekre és közterületnek ne inősülő területekre osztja. A SZABÁLYOZÁSI TERV TERÜLETÉNEK BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEI 14. A beépítésre szánt terület-felhasználási egységre vonatkozó előírások A község beépítésre szánt területén építési használatuk általános jellege, valaint sajátos építési használatuk szerint a következő terület-felhasználási egységek vannak: a.) lakóterület (FL), b.) üdülőterület (ÜÜ, HÜ), c.) különleges terület (KÜ). (A terület-felhasználási egységeket, határaikat, és jelkulcsaikat a szabályozási terv tartalazza.) Megjegyzés: - a táblázatokban a telkekre és építény-agasságra vonatkozó értékek tervezett épületre értendők, - a K jel a kialakult állapotra utal. 15. Falusias lakóterület (FL) 1. A területen az OTÉK 14. (1) és (2) bekezdésében egnevezett építények helyezhetők el. 2. A falusias lakóterületen elhelyezhető gazdasági célt szolgáló épületekre - ező- és erdőgazdasági építény, kereskedeli, szolgáltató, vendéglátó épület, kézűipari építény - vonatkozó szabályok: 2.1. A gazdálkodási célú épület - ha a telken lakóépület is van - ne lehet nagyobb az építési telek éretének 15 -ánál. A lakótelek beépítettsége a gazdálkodás építényeivel együtt se lehet nagyobb az övezetekre vonatkozó értéknél..

7 2.2. Gazdálkodás céljára elsősorban a eglévő gazdasági épületeket kell felhasználni A eglévő gazdasági épület felhasználásakor a.) állattartó épület esetében a lakóépülettel esetleg eglévő közvetlen kapcsolatot eg kell szüntetni, b.) a gazdasági épület telekhatáron álló - vagy csorgóközzel a telekhatáron álló - épületrészén - falán, tűzfalán - a telekhatárra néző nyílást, terészetes, vagy esterséges szellőző berendezést eg kell szüntetni A gazdálkodás célját szolgáló épület a községben kialakult oldalhatáron álló beépítésnek egfelelően oldalhatáron, illetve csorgóközzel az oldalhatárra helyezhető el A telkek beépítésének hagyoányai szerint a gazdálkodás célját szolgáló épület a gazdasági udvar végén keresztbefordítottan is elhelyezhető, ez esetben is biztosítani kell a hátsókertbe való bejárást A különböző épületeket építészeti egységben kell kialakítani. 3. A kialakult építési övezetekben axiu két telek vonható össze. Az újonnan kialakuló lakóterületen a telek legnagyobb szélessége 40, A terület építési övezeteit, valaint az azokban betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázatok tartalazzák: FL-1 jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - K A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - K -16 élységi érete - K - 35 A beépítési ód* - oldalhatáron álló, szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke A zöldfelület legkisebb értéke * szabadonálló beépítési ód csak akkor lehetséges, ha a telekszélesség iniu 20. FL-2 jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - K A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - K -25 élységi érete - K - 35 A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke A zöldfelület legkisebb értéke Az elő- és oldalkert szélessége: a kialakult beépítési ód, illetve az OTÉK bekezdése szerinti érték, a hátsókert felé az építési vonalat a szabályozási terv jelöli. 1 Módosította: 11/2003. (XII. 18.) önkorányzati rendelet 1. -a. Hatályos: től.

8 16. Üdülőházas üdülőterület (ÜÜ) 1. A területen az OTÉK 22. -ában egnevezett építények, valaint az üdülővendégek és a lakosság ellátását szolgáló kereskedeli, szolgáltató, vendéglátó építények helyezhetők el. 2. A terület építési övezeteit, valaint az azokban betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázatok tartalazzák: ÜÜ jelű építési övezet (KEMPING) OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - K A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - 40 élységi érete - 50 A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 2,5-3,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke A zöldfelület legkisebb értéke az építési telket valaennyi oldaláról 10 -es zöldsávval kell körülvenni. 17. Hétvégi házas üdülőterület (HÜ) 1. A területen az OTÉK 23. -ában egnevezett építények, továbbá az üdülővendégek és a lakosság ellátását szolgáló kereskedeli, szolgáltató, vendéglátó építények helyezhetők el. 2. Az üdülőegységek száa szabadon álló (SZ) beépítési ód esetén legfeljebb 2 lehet. 3. Egy építési telken csak egy épület létesíthető. 4. A terület építési övezeteit, valaint az azokban betartandó telekalakítási és beépítési előírásokat a következő táblázatok tartalazzák: HÜ-1 jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - 16 élységi érete - 35 A beépítési ód - oldalhatáron álló szabadon álló

9 A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,0 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke A zöldfelület legkisebb értéke A HÜ-1 jelű építési övezetben az előkert iniális szélessége 5, az oldalkert iniális szélessége 6, a hátsókert szélessége az OTÉK bekezdése szerinti érték. HÜ-2 jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - 20 élységi érete - 35 A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,0 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke A zöldfelület legkisebb értéke A HÜ-2 jelű építési övezetben az előkert iniális szélessége 5, az oldalkert iniális szélessége 6, a hátsókert szélessége az OTÉK bekezdése szerinti érték. 18. Különleges terület (KU) 1. A különleges területbe azok a területek tartoznak, aelyek a rajtuk elhelyezendő építények különlegessége iatt (helyhez kötöttek, jelentős hatást gyakorolnak a környezetükre, vagy a környezetük egengedett külső hatásaitól is védelet igényelnek) és ás beépítésre szánt terület-felhasználású területektől eltérnek. 2. KÜ-T jelű övezet: teető KÜ-T jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - nincs kikötés 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - nincs kikötés élységi érete - nincs kikötés A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 40 10

10 A zöldfelület legkisebb értéke KÜ-SP jelű övezet: sportterület KÜ-SP jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - nincs kikötés 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - nincs kikötés élységi érete - nincs kikötés A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke 40 2 A zöldfelület legkisebb értéke KÜ-ST jelű övezet: sportterület KÜ-ST jelű építési övezet OTÉK HÉSZ A kialakítható legkisebb telekterület éret - nincs kikötés 2 A kialakítható telek legkisebb szélességi érete - nincs kikötés élységi érete - nincs kikötés A beépítési ód - szabadon álló A egengedett legkisebb/ legnagyobb építényagasság - 3,0-4,5 A beépítettség egengedett legnagyobb értéke A zöldfelület legkisebb értéke A SZABÁLYOZÁSI TERV TERÜLETÉNEK BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEI 19. A község beépítésre ne szánt területén a következő terület-felhasználási egységek vannak: a.) közlekedési, közű-elhelyezési, hírközlési terület, b.) zöldterület, c.) erdőterület, d.) ezőgazdasági terület, e.) egyéb terület.

11 20. Közlekedési, közű-elhelyezési, hírközlési terület (K) 1. E terület-felhasználási egység (terület) az OTÉK 26. (1) és (3) bekezdésben leírt célra szolgál. 2. Az e területbe tartozó közterületek telekhatárait, szabályozási szélességét a szabályozási terv jelöli. E területsávba eső eglévő épületeken indenneű építési tevékenység - a területsáv kialakításának várható idejét, az épületeknek a területsávban elfoglalt helyét, az épület sajátosságait (eszei és gazdasági értékét) érlegelve, az illetékes közlekedési szakhatóság állásfoglalásának figyelebevételével - engedélyezhető. 3. A közutak, vasutak építési területének legkisebb szélességét - ahol a szabályozási terv ásként ne jelöli - az OTÉK 26. (2) bekezdés szerint kell biztosítani. 4. A község közúti átkelési szakaszai, valaint lakóútjai - ivel közlekedési és közű létesítények a eglévő szélességek ellett elhelyezhetők - a jelenlegi szabályozási szélességükben egaradnak. 5. Az építési telkeket kiszolgáló utak építési területének a szélesség e a keresztetszeti eleek helyszükségletének éretezése alapján telekalakítási eljárás keretében csökkenthető, aennyiben ahhoz az út- és közűkezelők, valaint a szakhatóságok hozzájárulnak. 6. Közút területét - szélességben, vagy hosszúságban - üteezve kialakítani ne szabad. 7. Azoknál a területeknél, ahol a közlekedés területeinek, létesítényeinek védőtávolsága (OTÉK) ne biztosítható, a közlekedés eleeire környezeti hatásvizsgálatot kell végezni és egyedi vizsgálat alapján eghatározni a szükséges űszaki és szervezési intézkedéseket. 21. Zöldterület (KP) 1. E terület-felhasználási egységbe (területbe) a közparkok (KP), a védő- takaró fásítások tartoznak. 2. A területen legfeljebb 4,5 építényagasságú építények helyezhetők el. 3. A közparkokat külön kertészeti terv alapján kell kialakítani és fenntartani. 4. A közparkokban az OTÉK 27. (4) és (5) bekezdése szerint helyezhető el építény. 5. A eglévő és újonnan létesítendő zöldterületek és felületek folyaatos fenntartásáról esetenkénti felújításáról gondoskodni kell. 6. A szabályozási tervben jelölt, jelenleg ás rendeltetésű területeken az eredeti rendeltetés egszüntetése után az előfásítást el kell végezni.

12 22. Erdőterület (E) 1. E terület-felhasználási egységbe (területbe) a védeli (VE) és gazdasági (GE) rendeltetésű erdők, illetőleg az ilyen célra kijelölt területek tartoznak, azok besorolását a indenkor érvényes erdőgazdálkodási üzeterv tartalazza. 2. Az állai pénzeszközből egvalósuló erdőtelepítéshez az erdészeti szakhatóság engedélye szükséges. 3. A területen - a kilátótornyok kivételével - építények ne helyezhetők el, kivéve a gazdasági rendeltetésű erdőterületen az erdő rendeltetésének egfelelő gazdasági, szolgálati és vadgazdálkodási építények elhelyezhetők kivonással. 4. A közhasználatra szánt védőerdő területeit erdészeti eszközökkel in os borítottsággal kell beültetni, több szinten kialakítani. E területeken csak a rendeltetésszerű használatot elősegítő létesítények helyezhetők el. 5. Ahol az erdő adott létesítény védelét szolgálja (VE), ott bekerítése engedélyezhető A védőerdő létesítése és fenntartása az adott létesítény tulajdonosát terheli. 6. Beruházás céljára csak akkor vehető erdő igénybe, ha erre alkalas ás űvelési ágú terület nincs. A terelésből való kivonáshoz az erdészeti szakhatóság engedélye szükséges. 7. Az erdősítési prograokat gyenge inőségű gyepterületeken, vagy alacsony aranykorona értékű szántókon kell egvalósítani. 23. Egyéb (vízgazdálkodási) terület (VT) 1. E terület-felhasználási egységben (területen) az OTÉK 30. (2) bekezdése szerinti építények helyezhetők el. 2. Az egyéb terület a vízgazdálkodással kapcsolatos, összefüggő területek elhelyezésére szolgál (vízfolyások, árkok területe). 3. A területen csak a vízügyi jogszabályokban egengedett vízkár-elhárítási létesítények helyezhetők el. 4. A csapadékvíz elvezetés vízűvel történő egoldása vízjogi engedély köteles tevékenység. A vízjogi engedélykérelenek, illetve ellékletének ki kell elégíteni a 18/1996. (IV.13.) KHVM rendelet vonatkozó előírásait. 24. Mezőgazdasági terület (M) 1. E terület-felhasználási egység (terület) az OTÉK 29. -a szerinti célt szolgálja.

13 2. A terőföldön történő építény létesítéséhez az évi LV. tv. 70. (2) bekezdésének a) pontja értelében a földhasználónak talajvédeli szakhatósági hozzájárulást kell beszerezni az építési engedélyhez, elsősorban a huuszos terőréteg egóvása és a csapadékvizek egfelelő elvezetése ellenőrzésének érdekében. 3. Bárilyen terőföldön történő tereprendezéshez (akár építény elhelyezése esetén is) a talajvédeli hatóság engedélyét be kell szerezni az évi LV. tv. 62. (4) bekezdésének b) pontja és a 69. ( 1) bekezdésének a) pontja értelében. 4. A területen - a földterületek űvelése érdekében - a űvelési ág változtatása egengedett, az erdősítés táogatandó. 5. A szabályozási terven jelölt ezőgazdasági rendeltetésű terület erdőterületté az illetékes hatóságok jóváhagyásával, közlekedési és egyéb rendeltetésű területté a szabályozási terv ódosításával sorolható. 6. A ezőgazdasági terület a következő övezetekre tagolódik: - Általános (hagyoányos áruterelő) M-Á - gyepterület M-GY - szőlőhegyi kertövezet M-K - terészeti területek M-T 7. Az előírások szerint axiálisan beépített földrészlet tovább ne osztható. 8. Általános ezőgazdasági övezet (M-Á): a.) Ebbe az övezetbe sorolandók a szántó, gyüölcsös, gyep űvelési ágak területei. b.) Az övezet területén erdő is létesíthető. c.) Az övezetben kialakítható legkisebb földrészlet területe nél kisebb telken építényt elhelyezni ne szabad. -A t eghaladó teleknagyság esetén - elynek szélessége iniu 50 axiu 3 -os beépítettséggel, de legfeljebb bruttó alapterületű, az adott terület űvelésével összefüggő gazdasági épület helyezhető el legfeljebb 4,5 -es építény agassággal. - Ezen építési lehetőségeken belül lakóépület is létesíthető, axiu 1 -os beépítettséggel és legfeljebb bruttó alapterülettel. A különálló lakóépület építényagassága legfeljebb 4,5 lehet, a tetőtér beépíthető. Lakás önállóan ne építhető. d.) Az övezetben az átlagos építény agasság értékét indokolt esetben eghaladhatja a technológiai szepontból szükséges építények (kéény, tároló, stb.) agassága. Az indokoltságot az építési hatóság bírálja el. e.) Az övezet telkein növényteresztés célját szolgáló fóliasátor elhelyezhető. f.) Az övezetben épületet a feltáró út (dűlőút) tengelyétől 30 -re, az oldalhatároktól iniu re lehet telepíteni. Az épületet/épületcsoportot fasorral kell övezni. 9. Szőlőhegyi övezet (MK): a.) Telekalakítás, beépítés szabályai: - A kertövezetben csak es, vagy azt eghaladó, csak közterületről, vagy agánútról egközelíthető új földrészletek alakíthatók ki, elyek iniális szélessége: A t eghaladó földrészleteken a 3 beépítettséget eg ne haladó alapterületű, ideiglenes tartózkodásra is alkalas gazdasági épület helyezhető el. Különálló építényként

14 csak pince és közűpótló berendezés építhető: árnyékszék csak a főépülettel együtt helyezhető el. - A telken axiu 2 épület létesíthető. Az épületek szabadon állóan és oldalhatáron állóan is elhelyezhetők. - Az épületekben a szőlő- és borkultúrához kapcsolódó vendéglátás egengedhető, elynek feltétele: ivóvíz, villany, zárt szennyvíz-gyűjtő közűpótló berendezés, - Az épületek a növényzeti, doborzati, egközelítési, tájolási, stb. adottságoknak egfelelően az építési helyen belül szabadon elhelyezhetők. - A szoszédos telektől olyan távolságokat kell egtartani, hogy az elhelyezni kívánt épület ellékfunkciói (pl. pince földdobja, épület körüli víztelenítés, stb.) a szoszédos telkek használatát ne zavarják. Egyáshoz közeli épület elhelyezés esetén az OTÉK-ben előírt tűztávolságot kell egtartani. - Az előkert élysége iniálisan 8, az oldalkert és hátsókert iniálisan 6, figyelebe véve az OTÉK ában fog laltakat. b.) A gazdasági épület előírásai: - A területen új épület építése, a eglévők bővítése csak építési engedély alapján végezhető. - A földrészleten felvonulási épületet csak a gazdasági épületre kért érvényes építési engedély birtokában lehet létesíteni, és az csak az épület elkészültéig aradhat fent. - A gazdasági épület földszintes, legfeljebb 4,00 -es építényagasságú lehet. Az épület tetőtere beépíthető. - Az épületet o -os hajlásszögű szietrikus nyeregtetővel kell lefedni, a héjazat égetett agyag cserépfedés, pikkelyes fedési jelleget adó bituenes zsindely lehet. Hullápala, féleez fedés ne alkalazható. - Az épületek csak terészetes építőanyagokból építhetők (kő, tégla, vályog). A holokzatképzésnél keráiaburkolat, drótüveg, űanyag hulláleez, űpala ne alkalazható. - A nyílászárókat a biztonsági követelényekre való tekintettel fatáblákkal, vagy zsalukkal célszerű védeni. c.) Pince, kerítés, táfal: - Pince az épülettel szerves egységben, abból nyílóan, az épület ögött, a dob felőli oldalon, vagy attól különállóan helyezhető el. A pincének egész terjedelével a rendezett terepszint alatt kell lennie. - A pince közterület, vagy idegen telek alá ne nyúlhat, illetve azt ax. 1 -re közelítheti eg. - Az egyes földrészleteket elhatárolni huzallal erősített élősövénnyel, illetve axiu 1,50 agasságú drótfonatú kerítéssel lehet. Ugyanez vonatkozik a telek holokvonalára is. - A eglévő, vagy a űvelésből, beépítésből adódó agasságkülönbségeket terészetes földűvekkel (rézsűkkel) kell kialakítani. A rézsűk biológiai eszközökkel történő védele kötelező. III. ÉRTÉKVÉDELEM 25. Helyi építészeti értékek védele A szabályozási terv készítése során elvégzett építészeti értékvizsgálat alapján 1. Helyi védeleben (HV) kell részesíteni: Béke u.-248 hrsz.-ú út sarok hrsz.: 251 Béke u.-248 hrsz.-ú út sarok hrsz.: 251 (Szent család szobor) Fő u. 1. hrsz.: 247

15 Külter. zártkert hrsz.: 1149 (Szent Donát szobor) A helyi védele kiterjed az épületek, építények teljes töegére, szerkezetére, anyagaira, díszítésére, színezésére és közvetlen környezetére, (telkére, hozzá tartozó területére), és kiterjedhet kerítésére, kapuzatára, a csatlakozó terület kialakítására, burkolatára Helyi védele alatt álló épület belső korszerűsítését - int az épület fennaradásának, használhatóságának legjobb garanciáját -, engedélyezni és szorgalazni kell. 2. A védett épületek felújítási (bővítési) unkái során az épületek építészeti alaktani rendje / alapvető töege, utcai és udvari (tornácos) főholokzata, azokon a nyílásrend, tagozatok - lényegében az első fokozatú védele tárgya - ne változhat. 3. Védett épület bővítése az oldalhatár entén ill. rövid keresztszárnnyal az udvari részen történhet. A keresztszárny a lakóház eredeti főbejárata (konyhai bejárat) után helyezhető el, így a lakóház eredeti töegéből és tornácából a nagyobb rész érintetlen aradhat. 4. A védett épület közvetlen szoszédságában lévő építkezés engedélyezési dokuentációját ki kell egészíteni utcaképpel, aely az adott építkezés két-két szoszédos épületének utcai holokzatát, kerítését, kapuzatát, valaint a jellező növényzetet is tartalazza. 5. Védett épületen végzendő inden olyan építési, tatarozási unkát, aely az épület egjelenésében (akárcsak színében is) változást okoz, csak az építési hatóság előzetes hozzájárulásával lehet végezni A tulajdonos köteles az épület, építény jókarbantartásáról gondoskodni, azt a eghatározott ódon és időszakonként felülvizsgálni. 2. Ha a védele érdeke egköveteli, az első fokú építési hatóság elrendelheti a védett épület jókarbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését, elrendelheti a korábban, vagy engedély nélkül kivitelezett - a védele tárgyát torzító - átalakítások, toldások, stb. helyreállítását. 3. A védett épületek elsősegély jellegű állagegóvási unkáit az Önkorányzat indokolt esetben táogathatja. 29. A település történeti település sziluettjének védele érdekében a település bárely területén, ahol a településre jellezőtől eltérő szintszáú épület vagy eltérő agasságú építény egvalósítását tervezik, az építés csak településképi vizsgálat alapján engedélyezhető.

16 Egyedi tájértékként védendő: település bel- és külterületén található - a szabályozási terven ábrázolt - keresztek. Az egyedi tájértékek egtartását a település rendezése során biztosítani kell, a beépítés során int adottság kezelendő. 2. Helyi védelere javasolt zöldfelület: a teető egész területe. 3. A településen helyi kataszterezés alapján inden 50 évesnél idősebb fát szakai véleényezéssel védele alá kell helyezni. A védendő fák a szabályozási terven szerepelnek. KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI SZABÁLYOK Hatálya kiterjed a föld és a víz védelére, a levegő tisztántartására, az élővilág-, táj- és terészet védelére, a települési környezet egóvására, zaj- és rezgések elleni védelere, valaint a hulladékkezelésre. Környezet- és tájvédele Általános követelények a.) A beruházások ne okozhatnak olyan hatásokat, elyek a környező területek jelenlegi és tervezett használati ódját lehetetlenné teszik. A terőföldön történő beruházásokat úgy kell egtervezni, hogy a létesítények elhelyezése a környező területeken a talajvédő gazdálkodás feltételét ne akadályozza. b.) A beruházások egvalósítása, eglévő tevékenységek folytatása, rendeltetési ód változtatás(ok), valaint a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenység (jelenleg a 80/1999. (Vl.11.) Kor. rendelet) csak a környezetvédeli kölcsönhatások ellenőrzése, a környezetvédeli előírások és határértékek betartása alapján történhet, a szakhatóságok előírása szerint. c.) Az új területek beépítésének előfeltétele a közűvesítés, különös tekintettel a szennyvízcsatorna és csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése, illetve a eglévő beépített területeken a közűvek egvalósításáig szakszerű közűpótló (zárt gyűjtő) betervezése és kivitelezése kötelező. d.) A vízhasználat csak a csatornahálózat egyidejű fejlesztésével bővíthető. e.) A csapadékvíz elvezetéséről vagy a szennyezetlen vizek elszikkasztásáról inden telek tulajdonosának, használójának gondoskodnia kell. A vízfolyásokba csak az első fokon eljáró vízügyi hatóság hozzájárulásával és feltételeinek betartásával szabad csapadékvizet bevezetni. f.) A vizek és közcélú vizi-létesítények fenntartását biztosítani kell [jelenleg a 46/1999. (III.18.) Kor.rendelet és a 120/1999. (VIII.6.) Kor.rendelet]. g.) A telkek területeinek - az övezeti előírásokban - eghatározott részét zöldfelületként kell kialakítani. Az övezeti előírásokban szereplő értékek egyszintes növényálloányra vonatkoznak. Többszintes növényálloány telepítése esetén a zöldfelület ennél kisebb is lehet, de kertészeti szakvéleénnyel kell igazolni, hogy ezáltal a környezeti értéke ne lesz kisebb. h.) A közutak építési területén fasorokat kell telepíteni. A fasorok helyét a közűvek és az útburkolatok tervezésekor biztosítani kell.

17 i.) Az új járű-várakozóhelyeket az OTÉK 42. (7) bekezdése szerint fásítani kell. j.) A területen agresszív pollenterelő növényeket (pl. kanadai nyárfát) ültetni tilos. 2. Környezetterhelési határértékek a.) Az új létesítény kialakításánál, a eglévő, illetve új technológiák üzeeltetésénél teljesíteni kell a környezeti levegőtisztasági követelényeket [jelenleg az 5/1990. (XII.6.) NM rendelet alapján az MSZ országos szabvány] és a levegőtisztaság-védeli előírásokat, valaint határértékeket [jelenleg a 21/1986. (VI.2.) MT sz. rendelet és a végrehajtására kiadott 4/1986. (VI.2.) OKTH sz. rendelkezés,,védett-i." területi kategória szerint]. b.) Élővízbe illetve közcsatorna-hálózatba bocsátott szennyezőanyag-tartalora vonatkozó határértékeket be kell tartani [jelenleg a 3/1984. (II.7.) OVH, illetve a 4/1984. (II.7.) OVH rendelkezés VI. területi kategória szerint]. c.) Zajt kibocsátó berendezés, telephely, tevékenység úgy létesíthető, illetve üzeeltethető, hogy zajkibocsátása ne haladhatja eg az előírt zajterhelési határértéket [jelenleg a 4/1984. (I.23.) EüM rendelet 1. sz. ellékletében foglaltak]. d.) Meglévő közlekedési útvonalak elletti, új telekalakítású és tervezésű, vagy egváltozott övezeti besorolású területeken, egfelelő beépítési távolság eghatározásával, az épületek védett holokzatainak egfelelő tájolással, illetve űszaki intézkedésekkel kell biztosítani az előírt zajterhelési határértékek teljesülését. Új út létesítésének, a forgali viszonyok lényeges és tartós egváltozását eredényező felújítás, korszerűsítés tervezésekor a zajterhelési határértékeket érvényesíteni kell. Ennek érdekében a hosszú távra tervezett forgalo figyelebe vételével zajcsökkentő létesítények, berendezések alkalazását kell szükség esetén előírni. [Jelenleg a határértékeket a 4/1984. (I.23.) EüM rendelet 3. sz. elléklete határozza eg.] e.) Szórakoztató- és sportlétesítények hangosító berendezéseire vonatkozó zajterhelési határértéket külön önkorányzati rendeletben kell eghatározni, illetve a tevékenység, űködés során a helyi szabályokat és határértékek betartását eg kell követelni. 3. Speciális eljárási szabályok a.) Jelentős környezeti hatást okozó tevékenységekre környezeti hatásvizsgálat alapján környezeti hatástanulányt kell készíteni a vonatkozó rendelet szerint [jelenleg a 152/1995. (XII.12.) Kor. rendelet ellékletei szerint], és környezetvédeli engedélyezési eljárást kell lefolytatni - az elvi engedélyezést kivéve - ás engedélyezési eljárásokat egelőzően. b.) A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valaint az ivóvízellátást szolgáló vizi-létesítények védeléről szóló jogszabályoknak egfelelően kell a vízügyi hatóság előírásai szerint az érintett területeken az engedélyezéseket lefolytatni [jelenleg a 123/1997. (VII.18.) Kor. rendelet szerint]. c.) A beruházások egvalósítása során a terőföldről szóló jogszabályban foglaltaknak egfelelően kell eljárni [jelenleg az évi LV. törvény 70. ]. d.) A telephely-engedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységek engedélyezése [jelenleg a 80/1999. (VI.11.) Kor. rendelet szerint] a környezeti kölcsönhatások ellenőrzése alapján történhet a szakhatóságok előírásai szerint. e.) A hulladékok elhelyezéséről - különös tekintettel a terelési és veszélyes hulladékokra - gondoskodni kell. Veszélyes hulladékok keletkezésével járó tevékenységek engedélyezése során a kérelezőnek nyilatkoznia kell a hulladékok egfelelő elhelyezéséről, ártalatlanításáról [jelenleg a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény és a 102/1996. (VII.12.) Kor. rendelet szerint].

18 Beépítésre szánt területen a telekhatárok és a növények között legalább a következő ültetési (telepítési) távolságokat kell betartani: a.) szőlő, valaint 3 -nél agasabbra ne növő gyüölcs- és egyéb bokor (élősövény) esetében 0,5 ; b.) 3 -nél agasabbra növő gyüölcs- és egyéb bokor, valaint bárilyen fa esetében 2,0. 2. Beépítésre ne szánt területen a telekhatárok és a növények között legalább a következő ültetési (telepítési) távolságokat kell betartani: a.) gyüölcsfa-iskolai nevelés alatt álló növény, továbbá szőlő, köszéte- (egres-), ribiszke-, josta és álnabokor, valaint 1 éternél agasabbra ne növő dísz- vagy védeli szerepű bokor (élősövény) esetében 0,8 ; b.) inden egyéb gyüölcsbokor (pl. ogyoró), továbbá birs, naspolya és birsalanyra oltott körtefa, valaint 3 -nél agasabbra ne növő dísz-, vagy védeli szerepű bokor (élősövény) és - a c.) pontban ne szereplő - fa esetében 2 ; c.) kajszi- és cseresznyefa, valaint vadalanyra oltott ala- és körtefa esetében 4,0 ; d.) 3 -nél agasabbra növő dísz-, vagy védeli szerepű bokor (élősövény), továbbá dió- és gesztenyefa, valaint 5 -nél agasabbra növő fa esetében 5,0. 3. Közút területén az építési területük határai és a növények között - az 1. és 2. bekezdés rendelkezésétől eltérően legalább a következő ültetési (telepítési) távolságokat kell betartani: a.) cserjék és 3 -nél agasabbra ne növő fák esetében 1,5 ; b.) 3 -nél agasabbra növő fák esetében 2,5. IV. A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEI A rendezési tervben foglalt feladatok egvalósítása érdekében - azok aktualitása esetén - az Etv ába foglalt sajátos jogintézények űködtethetők jelen szabályozási terv keretén belül, külön önkorányzati rendelet szerint. 2. Jelen rendelettel egyidejűleg az önkorányzat az alábbi sajátos jogintézényekkel él: 2.1. Építésjogi követelények: a.) A település beépítésre szánt területén épület csak építési telken helyezhető el (kivételt képeznek ez alól a közterületen, zöldterületen történő építések). b.) A település beépítésre ne szánt területein új építényt építeni, eglévő építényt átalakítani, bővíteni, rendeltetését, vagy használati ódját egváltoztatni csak akkor szabad, ha: - a terület rendeltetésszerű használatát szolgálja, - közérdeket ne sért, - az építények csak a hozzájuk tartozó terület jelentéktelen hányadát veszik igénybe, és biztosított, hogy az építények a telek területe nélkül ne idegeníthetők el Elővásárlási jogi követelények: a.) Elővásárlási jog illeti eg az önkorányzatot a következő területeken elhelyezkedő ingatlanok esetében: - a terv szerinti új közterületek területeire,

19 - a terv szerinti közterület szélesítésekhez szükséges területsávokra, aennyiben azok a helyi közút céljára történő lejegyzés hatálya alá ne tartoznak. b.) Az elővásárlási jogot az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. c.) Ezen ingatlanokon az elővásárlási jog gyakorlása előtt is csak olyan építési unkák, valaint telekalakítás végezhető, int ailyen a szabályozási tervnek egfelel, továbbá ait az Étv a tartalaz Helyi közút céljára történő lejegyzés: a tervezett út létesítésére kijelölt területsáv Településrendezési kötelezések: a.) Helyrehozatali kötelezettség: lásd: Helyi építészeti értékek esetében b.) Beültetési kötelezettség: közérdekű környezetalakítás céljából a terv a szabályozási terven jelölt helyeken és területeken (fasorok, védőerdő sávok) fásítást ír elő. 34. Záró rendelkezés 1. E rendelet és a hozzá tartozó szabályozási terv február hó 7. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépést követően keletkezett ügyekben kell alkalazni. Kistolács, február 7. Marton Miklós polgárester Szabóné Dr. Csányi Mariann b. városi jegyző

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 7/2005. (II. 21.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet ódosításáról és a Budapest, XVI. kerület Újszász

Részletesebben

Zajk Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2001. (IV.2.) önkormányzati rendelete. Zajk Község Helyi Építési Szabályzatáról

Zajk Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2001. (IV.2.) önkormányzati rendelete. Zajk Község Helyi Építési Szabályzatáról Zajk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2001. (IV.2.) önkormányzati rendelete Zajk Község Helyi Építési Szabályzatáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Zajk Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Murarátka Község Önkormányzata 14/2000. (XII.15.) rendelete A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL. (módosításokkal egységes szerkezetben)

Murarátka Község Önkormányzata 14/2000. (XII.15.) rendelete A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL. (módosításokkal egységes szerkezetben) Murarátka Község Önkormányzata 14/2000. (XII.15.) rendelete A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (módosításokkal egységes szerkezetben) Murarátka Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990.

Részletesebben

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3) RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)

Részletesebben

Murarátka Község Önkormányzata. 14/2000. (XII.15.) rendelete A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL. (módosítással egységes szerkezetben)

Murarátka Község Önkormányzata. 14/2000. (XII.15.) rendelete A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL. (módosítással egységes szerkezetben) Murarátka Község Önkormányzata 14/2000. (XII.15.) rendelete A TELEPÜLÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (módosítással egységes szerkezetben) Murarátka Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 15/2002. (III. 27.) számú r e n d e l e t e Sóstófürdő Kemecsei u. Állomás u. 15403 hrsz-ú út Napfény u., valamint a Kemecsei u. Állomás u. 27751/156 hrsz-ú

Részletesebben

ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Ellend község Önkormányzatának Képviselıtestülete az 1990. évi LXV. törvény 16. - ában, valamint

Részletesebben

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u 52 Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út I/2 Tel/Fax: 46/356-345, Mobil:06/530-6676 E-mail: provinciaterv@gmailcom

Részletesebben

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI

Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI LAKÓTERÜLETEK Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI 30. Általános előírások a lakóterületekre 43. (1) Lakóterületen az építési helyen belül a tűzvédelmi távolságok

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁSA

TARTALOMJEGYZÉK JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁSA TARTALOMJEGYZÉK JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV I. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1 A rendelet hatálya 1 Szabályozási eleek 1 Sajátos jogintézények 2 Fogalo eghatározás

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 43/2003. (VIII. 28.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Általános Rendezési Terve szabályozási előírások és szabályozási terv Tiszavasvári út Tagló utca 0518/33

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV RÉSZMÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - 14/2008 (III. 21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT (46/2003.

Részletesebben

PUSZTASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL

PUSZTASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL Pusztaszentlászló Község Önkorányzata Képviselőtestületének 5/2009.(V.04.). önkorányzati rendelete PUSZTASZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL 1 Pusztaszentlászló Község Önkorányzat

Részletesebben

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat

110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat 110/2012 (IX. 10.) sz. kt. határozat Csór Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Vásárosdombó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2005 (X.28.) számú rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL.

Vásárosdombó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2005 (X.28.) számú rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL. Vásárosdobó Község Önkorányzata Képviselő-testületének 22/2005 (X.28.) száú rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL. Vásárosdobó Község Önkorányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16.

Részletesebben

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 28/2001.(VII.20)Ök. számú rendelete

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 28/2001.(VII.20)Ök. számú rendelete Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 28/2001.(VII.20)Ök. számú rendelete a Budapest, XXIII. kerület Helsinki út Hold u. MÁV vasútvonal által határolt terület szabályozási tervéről

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2004. (IV.29.) számú önkormányzati RENDELETTEL jóváhagyott, 23/2005. (XII.15.), 22/2006 (XI. 23.) és 8/2008.

Részletesebben

Balatonfenyves Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2006 (IX.15) számú rendelete (egységes szerkezetben a módosításokkal)

Balatonfenyves Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2006 (IX.15) számú rendelete (egységes szerkezetben a módosításokkal) Balatonfenyves Község Önkorányzata Képviselő-testületének 21/2006 (IX.15) száú rendelete (egységes szerkezetben a ódosításokkal) BALATOFENYVES KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL. Balatonfenyves Község

Részletesebben

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata 7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata Az ingatlanok értékbecslése kapcsán gyakran felmerül egy adott ingatlan

Részletesebben

28/2003.(XII.19.) Ör. R E N D E L E T E

28/2003.(XII.19.) Ör. R E N D E L E T E Gönyű Község Önkorányzata Képviselő-testületének 28/2003.(XII.19.) Ör. R E N D E L E T E Gönyű Építési Szabályzata és a Szabályozási Terv jóváhagyásáról Gönyű Község Önkorányzati képviselő testülete az

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK JÁNOSHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3 / 2007. (II.22.) sz. önkorányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról Jánoshida Község Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv. 8. (1) szerinti

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat 38/2007. (XII. 21.) rendelettel módosított 32/2004. (IX. 27.) rendelete a Budapest, XVI. kerület Biztató út - Árpádföldi sor - HÉV vonal - (117579) hrsz. közterület

Részletesebben

TÖTTÖS Község Önkormányzatának... / 2005. (... ) rendelete a helyi építési szabályzatról. - t e r v e z e t

TÖTTÖS Község Önkormányzatának... / 2005. (... ) rendelete a helyi építési szabályzatról. - t e r v e z e t TÖTTÖS Község Önkormányzatának... / 2005. (... ) rendelete a helyi építési szabályzatról - t e r v e z e t PREAMBULUM a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet szerint Töttös Német

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Rendelettel jóváhagyandó. /2014.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról Lajosmizse Városának Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

A rendelet megalkotásának napja: május 27.

A rendelet megalkotásának napja: május 27. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat

Részletesebben

JÁNKMAJTIS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete

JÁNKMAJTIS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete Jánkmajtis község képviselő testületének 10/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete Hatályos:2018-01-18-2018-01-19 Jánkmajtis község képviselő testületének 10/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete Jánkmajtis

Részletesebben

Kiszelovics Ildikó vezető településtervező, EV Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNSZENTMÁRTON VÁROS

Kiszelovics Ildikó vezető településtervező, EV Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNSZENTMÁRTON VÁROS Kiszelovics Ildikó vezető településtervező, EV. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 15/ 2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ KUNSZENTMÁRTON VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

TORNYISZENTMIKLÓS Község Önkormányzata Képviselő-testületének

TORNYISZENTMIKLÓS Község Önkormányzata Képviselő-testületének TORNYISZENTMIKLÓS Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2007. (IV.19.) sz. rendelete ( a 12/2009.(IX.15.) ÖR és 1/2017.(I.24.) ÖR-rel egységes szerkezetben ) A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Tornyiszentmiklós

Részletesebben

ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete. I. fejezet A Szabályozási Tervlap szabályozási elemei

ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete. I. fejezet A Szabályozási Tervlap szabályozási elemei 69/2007. (2008.I.14.) RENDELET 2. számú melléklete ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete Kiegészítő előírások a Budapest III. kerület Békásmegyer, Királyok útja, Hadrianus utca, Hatvany Lajos utca és Sarkadi utca

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011. (III.17.) önkormányzati rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011. (III.17.) önkormányzati rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011. (III.17.) önkormányzati rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

TATA, Szomódi út GÜNTNER TATA terület TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ

TATA, Szomódi út GÜNTNER TATA terület TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ LT - PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Szoódi út GÜNTNER TATA terület TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA - 2018 - JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ Tervező: László Tibor okl. építészérnök TT-1/11-0086

Részletesebben

13/2001. (VIII.29.) 18/1993. (VI.

13/2001. (VIII.29.) 18/1993. (VI. Ercsi Város Önkormányzatának 13/2001. (VIII.29.) Kt. számú rendelete a többször módosított 18/1993. (VI. 29.) Kt. Ercsi Nagyközség helyi építési szabályzat 19. -ának kiegészítéséről, illetve módosításáról,

Részletesebben

1. A rendelet hatálya és alkalmazása. 2. Szabályozási elemek

1. A rendelet hatálya és alkalmazása. 2. Szabályozási elemek Sárisáp Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) ök. rendelete a Sárisáp Helyi Építési Szabályzatáról szóló 18/2006. (IX. 27.) ök. rendeletének módosításáról Sárisáp Község Önkormányzatának

Részletesebben

területfelhasználási egységekbe sorolja.

területfelhasználási egységekbe sorolja. Kisunyom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (IX. 11.) önkormányzati rendelete a község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 3/2000. (VI. 19.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK NAGYKOVÁCSI FŐÚT MELLETTI GDASÁGI TERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERVE - SZT-9 FŐÉPÍTÉSZI ÉS KIFÜGGESZTÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ ÉTV. 9. (6) 2011. SZEPTEMBER HÓ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK../2017. (...) önkormányzati rendelete Debrecen Megyei Jogú Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 8/2003. (V. 23.) Kr.

Részletesebben

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges.

(Főépítészi véleményre alapozva) a szabályozási terven más elnevezéssel szerepel a terület, az összhang megteremtése szükséges. Önkormányzati válaszok Püspökladány város Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztályának

Részletesebben

(2) A rendelet 2. (4-8) bekezdéseinek számozása (5-9)-ra módosul.

(2) A rendelet 2. (4-8) bekezdéseinek számozása (5-9)-ra módosul. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház

Részletesebben

1. A R. 2. -a kiegészül az alábbi új (4) bekezdéssel, mellyel egyidejűleg a korábbi (4)-(8) bekezdéseinek számozása (5)-(9) bekezdésekre módosul:

1. A R. 2. -a kiegészül az alábbi új (4) bekezdéssel, mellyel egyidejűleg a korábbi (4)-(8) bekezdéseinek számozása (5)-(9) bekezdésekre módosul: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2011.. rendelete a Budapest, IX. ker. VÁGÓHÍD UTCA ÉS KÖRNYÉKE Soroksári út Haller utca Nagyvárad tér Szent László Kórház

Részletesebben

Pincehely Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2003.(XII.31.) önkormányzatai rendelete A helyi építési szabályzatról

Pincehely Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2003.(XII.31.) önkormányzatai rendelete A helyi építési szabályzatról Pincehely Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2003.(XII.31.) önkormányzatai rendelete A helyi építési szabályzatról (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 5/2014.(VII.22.) önkormányzati

Részletesebben

11/2002. (VI. 3.) rendelete

11/2002. (VI. 3.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 11/2002. (VI. 3.) rendelete a Budapest XVI. kerület Bökényföldi út Zsemlékes út Íjász utca E-TG keretövezet által határolt terület szabályozási tervéről (Egységes

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Encsencs településrendezési tervéhez IV. üte SZABÁLYOZÁSI TERVEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT IV. RAJZI MUNKARÉSZEK: IV. SZÖVEGES MUNKARÉSZEK: IV./1 ENCSENCS Településrendezési Terv Helyi

Részletesebben

45/1996. (XII.17.) sz. önkor.mányzati rendelete

45/1996. (XII.17.) sz. önkor.mányzati rendelete BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 45/1996. (XII.17.) sz. önkor.mányzati rendelete a Budapest X. ker., Jászberényi út - Rézvirág utca - Zöldpálya u. által határolt terület R-43012 tt.számú Részletes Rendezési

Részletesebben

0 KL - 1 KISVÁROSIAS LAKÓTERÜLET ZÁRTSORÚ BEÉPÍTÉSSEL

0 KL - 1 KISVÁROSIAS LAKÓTERÜLET ZÁRTSORÚ BEÉPÍTÉSSEL 0 KL - 1 KISVÁROSIAS LAKÓTERÜLET ZÁRTSORÚ BEÉPÍTÉSSEL BEÉPÍTETTSÉ G meglévő teleknagyság 250 m 2 alatt 250-500 m 2 között 500 m 2 felett 60 (75)* de max.137,5(175) a telek beépítési százalék (% max) m

Részletesebben

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9. I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 E-mail: provinciaterv@gmail.com

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 22/2005. (VII. 11.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület

Részletesebben

ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEKŰ 39/2005. (IX.20.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE

ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEKŰ 39/2005. (IX.20.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE ÓBUDA - BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEKŰ 39/2005. (IX.20.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE BUDAPEST, III. KERÜLET MIKOVINY U. - FOLYONDÁR U. - PODOLIN U. - DOBERDÓ ÚT KÖZÖTTI TERÜLET KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA LOVÁSZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2007. (VIII 31.) SZÁMÚ RENDELETE A KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL - egységes szerkezetben - Lovászi község Önkormányzata

Részletesebben

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 4/2002.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kápolnásnyék Község

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 6. sz. melléklet Vegyes területek A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 11. (1) A településközpont vegyes építési övezetek intézményi, kereskedelmi, szolgáltatási

Részletesebben

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról

Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete. Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzatának 3/2010. (II. 11.) számú rendelete Abádszalók helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosításáról Abádszalók Város Önkormányzati Képviselőtestülete A helyi

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. október 28-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. október 28-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 28-i ülésére Tárgy: Helyi építési szabályzat és a mellékletét képező szabályozási terv módosításának folyamatában a véleményezési

Részletesebben

b) Vegyes terület ba) Településközponti vegyes c) Üdülő terület d) Gazdasági terület Gksz jelű e) Különleges terület

b) Vegyes terület ba) Településközponti vegyes c) Üdülő terület d) Gazdasági terület Gksz jelű e) Különleges terület Vasszécseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (.) önkormányzati rendelete Vasszécseny Község Szabályozási Tervének jóváhagyásáról, valamint Helyi Építési Szabályzatáról szóló 2/2005. (II.25.)

Részletesebben

P E T Ő H Á Z A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS

P E T Ő H Á Z A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS REGIOPLAN KÖRNYEZET ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, APÁCA U. 44. TEL/FAX.: 96/529751, 311304 email: regioplan@regioplan.hu Munkaszám. Rp.I.1136 P E T Ő H Á Z A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete

Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló a hatályos 21/2008.(XII.17.) önkormányzati rendelet módosításáról ARNÓT

Részletesebben

A r t V i t a l Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft. Településrendezési Csoport CÍMLAP

A r t V i t a l Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft. Településrendezési Csoport CÍMLAP CÍMLAP Kántorjánosi Község Településrendezési Tervének - módosításához - M3-as autópálya Kántorjánosit érintő szakasza 2008. KÜLZETLAP Kántorjánosi Község Településrendezési Tervének - módosításához -

Részletesebben

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik:

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (X. 17.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása

Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása Szekszárd, 4635 hrsz-ú ingatlan bemutatása Ingatlan-nyilvántartás adatai: Ingatlan címe: Szekszárd, Alkotmány u. 23. Helyrajzi száma: szekszárdi 4635 hrsz.; Fekvése: belterület; Területe: 242 m 2 ; Megnevezése:

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK 1, 2, 3 1. számú függelék a 10/2007.(Vlll.10.) önkormányzati rendelethez 1. BEÉPÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK A helyi építési szabályzat a tervszerű telekgazdálkodás, a beépítés helyes

Részletesebben

BAKONYBÁNK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL

BAKONYBÁNK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL Bakonybánk 8/2003. (X. ( 30.) ök. rendelettel megállapított Helyi Építési Szabályzat BAKONYBÁNK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014. (..) rendelettervezete a 8/2003. (X. 30.) rendelettel

Részletesebben

8/2005.(VI. 1.) számú. rendelete. KADARKÚT NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (Módosításokkal egységes szerkezetben)

8/2005.(VI. 1.) számú. rendelete. KADARKÚT NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (Módosításokkal egységes szerkezetben) Egységesítve:2014.noveber 13. Hatályos: 2011. augusztus 1. Kadarkút Nagyközség Önkorányzata Képviselő-testületének 8/2005.(VI. 1.) száú rendelete KADARKÚT NAGYKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL (Módosításokkal

Részletesebben

16/2017. (VIII.16.) 21/ 2009.(XII.

16/2017. (VIII.16.) 21/ 2009.(XII. Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2017. (VIII.16.) önkormányzati rendelete Kozármisleny város helyi építési szabályzatáról szóló 21/ 2009.(XII. 01.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen

Részletesebben

HÉSZ módosítás önkormányzati döntés alapján.

HÉSZ módosítás önkormányzati döntés alapján. Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014.(IX.09.) önkormányzati rendelete Balkány Város Szabályozási Tervének elfogadásáról és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról szóló 3/2009.

Részletesebben

Balatonszabadi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonszabadi község helyi építési szabályzatáról szóló 17/2005.(X.27.) önk.

Balatonszabadi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonszabadi község helyi építési szabályzatáról szóló 17/2005.(X.27.) önk. Balatonszabadi Község Önkorányzata Képviselő-testületének Balatonszabadi község helyi építési szabályzatáról szóló 17/2005.(X.27.) önk. rendelete ( Egységes szerkezetben a 26/2006.(XI.30.) a 8/2010.(VI.24.),

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 1 VERŐCE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT 2 Verőce Község Önkorányzata 9/2010. (X. 06.) önkorányzati rendelete VERŐCE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL Módosította: 3/2011. (I. 12.) és 10/2012.

Részletesebben

T A L I Á N D Ö R Ö G D Településrendezési terv HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. HÉSZ február

T A L I Á N D Ö R Ö G D Településrendezési terv HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. HÉSZ február T A L I Á N D Ö R Ö G D HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT HÉSZ 2006. február TALIÁNDÖRÖGD község Önkorányzata Képviselő-testületének 1/2006.(II.2.) száú rendelete TALIÁNDÖRÖGD HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/2005. (VI.29.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE a Budapest III. kerület Harsány lejtő 20039/2 út EV övezet nyugati határa 20 067/2 telek déli határa Domoszló

Részletesebben

M A G Y A R E G R E G Y

M A G Y A R E G R E G Y M A G Y A R E G R E G Y HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA (RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK) TERVEZET HÜBNER TERVEZŐ KFT. 7621 PÉCS, JÁNOS UTCA 8. VEZETŐ TERVEZŐ: Hübner Mátyás (TT/1 É 02-0107) HÜBNER TERVEZŐ

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁSA

TARTALOMJEGYZÉK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁSA TARTALOMJEGYZÉK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV 1 I. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 1 A rendelet hatálya 1 Szabályozási eleek 1 Sajátos jogintézények 2 Fogalo eghatározás

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete az Önkormányzat 11/2008. (III. 28.) számú rendeletével jóváhagyott Újpest 3. számú városszerkezeti

Részletesebben

HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓMUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓMUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓMUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK BABÓTKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA./2018. (.) HATÁROZAT BABÓTKÖZSÉG110/2016. (X. 21.) HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

Részletesebben

A szabályzat hatálya és alkalmazása 1.

A szabályzat hatálya és alkalmazása 1. ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVRŐL SZÓLÓ 7/2005. (XI.11.) SZ. RENDELETE A 6/2006.VI.7.), 7/2006.(IX.20.), 9/2007.(IX.5.), AZ 5/2010.(II.19.),

Részletesebben

ALATTYÁN HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

ALATTYÁN HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TMT Településrendezési és Műszaki Társulás 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2. Tel: (56) 419 087 e ail: tt@chello.hu Sz: 45 / 2005. RENDELETTEL MEGÁLLAPÍTOTT MUNKARÉSZ ALATTYÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 32.. 6a) pontja szerinti állami főépítészi eljárás dokumentációja: SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA a Helyi építési szabályzat Ipari gazdasági

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FŐÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. szám: 7399-5 /2008. Javaslat a településrendezési terv és a Salgótarján Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról

Részletesebben

ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVRŐL SZÓLÓ 7/2005. (XI.11.) SZ.

ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVRŐL SZÓLÓ 7/2005. (XI.11.) SZ. ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVRŐL SZÓLÓ 7/2005. (XI.11.) SZ. RENDELETE A 6/2006.VI.7.), 7/2006.(IX.20.), 9/2007.(IX.5.), AZ 5/2010.(II.19.),

Részletesebben

HADRIANUS UTCA, HATVANY LAJOS UTCA, SARKADI UT- CA és KIRÁLYOK ÚTJA

HADRIANUS UTCA, HATVANY LAJOS UTCA, SARKADI UT- CA és KIRÁLYOK ÚTJA ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 69/2007. (2008.I.14.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001. (XI.30.) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint, a Budapest III. kerület, HADRIANUS

Részletesebben

19/1998. (X. 13.) RENDELETE

19/1998. (X. 13.) RENDELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 19/1998. (X. 13.) RENDELETE a Bökényföldi út - nagynyomású gázvezeték védősávja - Cinkotai út és a 103867 hrsz-ú ipari út által határolt terület szabályozási

Részletesebben

BALATONUDVARI TELEÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

BALATONUDVARI TELEÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK BALATONUDVARI TELEÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK Balatonudvari Község Önkorányzata Képviselő-testületének 1./2014. (I.15.) önkorányzati rendelete Balatonudvari község HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Kihirdetve: 2014.

Részletesebben

Rendelet-tervezet VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

Rendelet-tervezet VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Rendelet-tervezet VAJA VÁROS ÖNORMÁNYZAT ÉPVISELŐTESTÜLETÉNE./2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Vaja város Szabályozási Terveinek elfogadásáról és a Helyi Építési Szabályzat megállapításáról

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 52/2001. (IX. 10.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 52/2001. (IX. 10.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 52/2001. (IX. 10.) számú r e n d e l e t e a Garibaldi u. Korányi F. u. Krúdy Gy. u. - Ószőlő u. közötti terület Szabályozási Tervének elfogadásáról és a Helyi

Részletesebben

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza.

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza. HATÁSVIZSGÁLATI LAP Gyöngyösfalu község Önkormányzatának a Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási tervéről szóló 10/2015 (IX. 29.) önkormányzati rendelete módosításához 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás

Részletesebben

M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e

M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e M ó d o s í t á s i s m e r t e t é s e Képviselő-testület telektulajdonos kérelmére kezdeményezte a településrendezési eszközök módosítását 16/2016.(II.10.) Kt. sz. határozatában. A határozat értelmében

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2005.(V.10.) Ök. sz. rendelete. Kozármisleny község helyi építési szabályzatáról szóló

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2005.(V.10.) Ök. sz. rendelete. Kozármisleny község helyi építési szabályzatáról szóló Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2005.(V.10.) Ök. sz. rendelete a Kozármisleny község helyi építési szabályzatáról szóló 10/2003. (VII.3.) Ök. sz. rendelet módosításáról Kozármisleny

Részletesebben

RAKTÁR UTCA - VIHAR UTCA - HUNOR UTCA - HÉVÍZI ÚT - KUNIGUNDA ÚTJA

RAKTÁR UTCA - VIHAR UTCA - HUNOR UTCA - HÉVÍZI ÚT - KUNIGUNDA ÚTJA ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2003. (X.2.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület RAKTÁR UTCA -

Részletesebben

Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete

Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete Kapolcs Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 2/2004. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA LT - PLA BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA - 2018 - Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 JÓVÁHAGYADÓ MUKARÉSZ Tata Város

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca város helyi építési szabályzatának, és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 13/2008. (VI. 02.)

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT FARKASGYEPU KOZSEG ff, TELEPÜLÉS RENDEZÉS 1TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT FARKASGYEPU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÖTESTÜLETÉNEK..../2003 RENDELETE A HEL YI ÉPÍTÉSI SZABÁL YZA TRÓL Farkasgyepu község Önkormányzatának

Részletesebben

A Helyi Építési Szabályzat (továbbiakban: HÉSZ) 1. (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép:

A Helyi Építési Szabályzat (továbbiakban: HÉSZ) 1. (1) bekezdése helyébe a következı rendelkezés lép: Lövı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2/2012.(IV.2.) önkormányzati rendelete Lövı község szabályozási tervének jóváhagyásáról, valamint helyi építési szabályzatáról szóló 11/2005. (VIII.1.)

Részletesebben

2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5

2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5 Kaposvár megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (II.27) önkormányzati rendelete Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló, többször módosított 70/2005.(XII.15.)

Részletesebben

MEGRENDELŐ: TERVEZŐK:

MEGRENDELŐ: TERVEZŐK: MEGRENDELŐ: Letkés község Önkormányzata 2632 Letkés Dózsa György u. 22. TERVEZŐK: Generáltervező: POMSÁR ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 1065 Budapest, Nagymező utca 25. Tel: (1) 331 8494 Településrendezés:

Részletesebben

A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 )

A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 ) 4001 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: (42) 524-524 NYÍREGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA A(z) 4255 HRSZ-Ú FÖLDRÉSZLETRE ( 2009 ) A jelen adatszolgáltatás tájékoztató jellegű Nyíregyháza

Részletesebben

BARLAHIDA Község Önkormányzata Képviselőtestületének. 5/2006 (III. 21.). sz. ökt. Rendelete

BARLAHIDA Község Önkormányzata Képviselőtestületének. 5/2006 (III. 21.). sz. ökt. Rendelete BARLAHIDA Község Önkorányzata Képviselőtestületének 5/2006 (III. 21.). sz. ökt. Rendelete BARLAHIDA KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL Barlahida Község Önkorányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BÉCSI ÚT - KISCELLI UTCA - SAN MARCO UTCA - KENYERES UTCA

BÉCSI ÚT - KISCELLI UTCA - SAN MARCO UTCA - KENYERES UTCA ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27./2003. (IX.08.) Ö.K. SZÁMÚ RENDELETE AZ ÓBVSZ-RŐL SZÓLÓ 32/2001.(XI.30) Ö.K. RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL valamint A BUDAPEST III. kerület BÉCSI ÚT -

Részletesebben

Pomsár és Társai Építész Iroda Kft 1065 Budapest, Nagymező utca 25. Tel: ,

Pomsár és Társai Építész Iroda Kft 1065 Budapest, Nagymező utca 25. Tel: , BARACS KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA HÉSZ ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA kikötő bővítés, lakóterület bővítés, átminősítés gazdasági területté JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 2009. november egyeztetési

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 27/2009.(IX.04.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: a Helyi Építési Szabályzatról Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben