Nehézfémek. Neurotoxikológia VII.
|
|
- Mátyás Gál
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Neurotoxikológia VII.
2 Nyomelemek, nehézfémek Az élettanilag nélkülözhetetlen (esszenciális ) nyomelemek közé tartozó fémek: magnézium, mangán, vas, szelén, réz, cink, kobalt, króm, molibdén, jód. Nagyobb koncentrációban ezek is lehetnek mérgezőek. Más elemek (nem esszenciális), közöttük a nehézfémek, mint például higany, ólom, arzén, kadmium már kis koncentrációban is erősen mérgezőek. A nehézfémek csoportja nem pontosan definiált, a nagy fajsúlyú fémeket sorolják ide, kb. 40 elem. A nehézfémek a környezetben persisztensek, nem bomlanak le, nem metabolizálódnak. A szervezetbe kerülve a veséken és bélrendszeren át nehezen vagy egyáltalán nem üríthetők ki, ezért elraktározódnak, bioakkumlálódnak. Természetben kötött formában vannak, de az emberi tevékenység miatt felszínre kerülnek. Bányászat, kohászat, ipari, mezőgazdasági és háztartási termékekben megjelennek. Szisztémás mérgek, sok szervet rongálnak, köztük az idegrendszert is.
3 Mérgező nehézfémek 105 elem, 80 fém, kb. 30 biztosan mérgező
4 Fémek kivonása során már régen megfigyeltek megbetegedéseket. Hippokratesz írta le először a fémek kivonásával foglalkozók hasi fájdalmait tünetként. Az arzén és a higany mérgező hatása is már az időszámítás előtt ismert volt Ellenméreg (antodótum) kelátképzők lehetnek de ez mindig csak kórházi körülmények Között alkalmazható. A fémek leginkább a gyomos-bél traktusból vagy a tüdőből szívódnak fel, vagy bőrön át jutnak a keringési rendszerbe, majd a szervezetbe. Bejuthatnak a vér-agy gátat elkerülve az agyi cerebrospinális folyadékba is, és speciális agyrégiókhoz juthatnak jelentős problémákat okozva. Megelőzés, védelem rendkívül fontos: megfelelő szűrőbetétek, munkaruha alkalmazása szükséges
5 Egészségügyi szempontból a (nehéz)fémek négy csoportba sorolhatók: Esszenciálisok: Cu, Zn, CO, Cr, Mn és Fe. Ezeket nevezik nyomelemeknek. Nem esszenciálisok : Ba, Li és Zr Kissé toxikusak: Sn és Al Erősen toxikusak: Hg, Cd, Pb, As A nehézfémek általában nyomelemek (10mg Kg-1) or in ultrnyomelemek (1μg kg-1) lehetnek attól függően, hogy milyen mennyiségben fordulnak elő az adott kornyezetben, lelőhelyeken. Az Pb, Cd, As és a MeHg gyakran együttesen, keverékben van jelen a környezetben.
6 Természetes eredetűek: fosszilis anyagok vulkáni kőzet ércek Ipari eredetűek: bányászat (por, salak, korom) feldolgozóipar (füst, részecskék, égéstermékek) kereskedelmi termékek ( peszticid, festék, gyógyszer) A szennyezés útja: emisszió bemosódás rárakódás növényzet/takarmány/ivóvíz+talaj szennyezés Bejutás oka: foglalkozási eredetű tápláléklánc eredetű környezeti eredetű (pl. inhalációs kontamináció)
7 Higany Nehézfémek A higanyt már az ókorban is vörös színű higanyoxid készítésére használták, szinezékként alkalmazták. Az alkimisták az arany előállítás egyik alapanyagának gondolták. -39 o C az olvadási pontja, gyorsan párolog. Sokféle szervetlen és szerves vegyületet alkot. A vízben rosszul oldódóak kevésbé mérgezőek. A Merkur jele A higany vegyületeit a XX. század elején, gombaölő és sterilizáló tulajdonságának felismerése után vetőmag csávázószerként (fungicid hatású), favédő szerként használták. A vérbaj első hatásos gyógyszere a XVII. században a kenőcs és füstölés formájában alkalmazott higany volt. Nátrum ill. káliumhodroxid valamint klór elektrolitos előállításánál használták, de ma már tilos higany vegyületeket ilyen célra használni Ma is évente 6500 tonna higany kerül a Föld légkörébe, mely a csapadékkal lehullik.a tengeri planktonok metilezik az elemi higanyt és ezt a tengeri élőlények felveszik. A metil-higany nagyon mérgező, ami a halak, madarak, fókák, bálnák stb. révén bekerül a táplálkozási láncba. Az elemi higanyra az LD 50 érték mg/kg-os, szervetlen higany komponensekre mg/kg-os, a metil-higanyra mg/kg-os értékben állapították meg. Az adatok patkányokra és orális adagolásra vonatkoznak. Az agyban a MeHg demetilálódik, szervetlen higany komponens lesz belőle, valószínűleg ez utóbbi a felelős az idegrendszeri károsodásokért. Germicid vagy higanygőz lámpa
8 Az elemi higanyra az LD 50 érték mg/kg-os, szervetlen higany komponensekre mg/kg-os, a metil-higanyra mg/kg-os értékben állapították meg. Az adatok patkányokra és orális adagolásra vonatkoznak. Az agyban a MeHg demetilálódik, szervetlen higany komponens lesz belőle, valószínűleg ez utóbbi a felelős az idegrendszeri károsodásokért. A Merkur jele Elsősorban a tüdőn keresztül jut a szervezetbe, a bélből az elemi higany rosszul szívódik fel, de a szerves vegyületek jól. Nagyobb mennyiségű higanygőz a tüdő bronhusokat károsítja, nyákelválasztást okoz, láz is kialakulhat. A higyan Hg 2+ -vé oxidálódik, és főleg SH csoportokhoz kötődik. Vesében, májban nagy koncentrációban lehet, de át tud jutni könnyen a vér-agy gáton. A higany csökkenti a szervezetben a szelén szuperoxid-dizmutáz antioxidáns kapacitását, segítve ezzel káros szabadgyökök képződését és a zsír peroxidációt. A higany a tiol-csoportok révén képes membránfehérjékhez vagy enzimekhez kötődve azok működését gátolni. Másrészt a szerves módosulatokban a Hg-C kötés nagy stabilitású, a szerves csoport jelenléte miatt pedig ezen módosulatok könnyen áthatolnak a sejtmembránokon. Az idegrendszeri hatás a legveszélyesebb, a legfőbb tünetek: izgatottság (pszichés zavarok), tremor (remegés) és stomatitis (száj nyálkahártya gyulladás) agyi léziók is kialakulhatnak Germicid vagy higanygőz lámpa
9 Az utóbbi időben a higanyamalgám fogtömést megszüntetik, de oltóanyagokba, kontaktlencse folyadékba, állatgyógyászatban használt vakcinákba kevernek etil-higany származékot (Na-etilhigany-tioszalicilát) konzerváló és sterilizáló hatása miatt. Az ilyen módon történő higanyterhelés mértékéről vita folyik. A legenyhébb tünete a paresztézi (bizsergés, hangyamászás-érzés). A magasabb dózissal történő mérgezés szimptómái a fájdalom, bénulás, fejfájás, izomrángás, ezenkívül a hallás, látás (perifériális látás elvesztése vagy akár vakság) és beszédkészség romlása. Gyakori a végtagok rossz koordinációja. Szövettanilag a kisagy atrófiája, a granuláris sejtek számának csökkenése és a megnagyobbodott kisagyi redők jellemzik. Különösen súlyos lehet a magzatok méhen belüli mérgeződése. Az érintett gyermekek fizikai fejlődési rendellenességekkel és szellemileg retardáltan, néhányan pedig teljesen vakon születtek. A tünetek a kisagyi rendellenességekhez hasonlítanak. A higanymérgezés jelentősen visszaveti a nagyagyi féltekék fejlődését, néhány esetben mikrokefáliát figyeltek meg
10 A Metil-higany támadáspontjai a szervezetben:
11 Minamata-öbölbeli higanyfertőzés áldozatainak emlékműve Az 1950-es évek nagy toxikológiai katasztrófája volt, amikor a Minamata nevű tengeröböl környékén levő üzemekből metil-higany került a vízbe, és az abból származó tengeri élelmek fogyasztása több ezer embert mérgezett meg. Japán: 1956 előtt a tengervízbe került közel 150 tonna metil-higany, feldúsult a halakban. A halászatot csak 1965-ben állították le Irak: kb ember került kórházba, közülük 450-en meghaltak metil-higany tartalmú növényvédszerrel kezelt gabona alapanyagú kenyér fogyasztása miatt.
12 Ólom Kékesszürke fém, gyakran használ szervetlen és szerves vegyületekben is. (ólon-oxid, ólon-dioxid, ólon-tetraoxid/mínium, ólon-kromát, ólontetraetil, ólon-sztearát, ólon-acetát) Gyakran a Szaturnusz jelével szimbolizálták Ércekben, talajban jelen van, gyakran más, értékes fémmel együtt. Felhasználás: agyfeszültségű vezetékekben, vizvezeték béléseként, tartályok béléseként. Festékek, cserépedény bevonatokban Az idült fémmérgezések között az ólommérgezés a leggyakoribb. Minden ólomvegyület mérgező, akár gáz, akár por, akár oldat alakjában jut a szervezetbe. A szerves ólomvegyületek általában színtelen jellegzetes szagú olaj szerű folyadékok. Mérgezési tüneteik a szervetlen vegyületekéhez hasonlóak. Az ólom teraetil vagy tetrametil zsírban jól oldódik, gyorsan párolog, tüdőn keresztül felszívódik.
13 Az ólom vegyületei az emésztőrendszeren keresztül vagy belégzés után felszívódva a májban, a csontokban és a vesékben halmozódnak fel. A belégzett részecskék nagyságától is függ a további sorsuk, a nano méretűek bennmaradnak a tüdőben. Megejelenik a vizeletben, verejtékben, hajban, székletben. A vizelet ólomtartalma nem áll arányban az expozíció mértékével. Mindig tartalmaz valamennyit (10-80 g/l, mérgezésre utal a 150 g/l feletti érték) Gyakran a Szaturnusz jelével szimbolizálták Az ólom az enzimek működését károsítva okoz zavart a vérképzésben és az idegrendszer működésében. Enyhe ólommérgezés esetén sokan tünetmentesek. A jelentkező tünetek általában hetek vagy még hoszszabb idő alatt alakulnak ki, néha felfellángolva. Vérképző szervek érintettek, abnormális vörösvérsejtek, súlyos esetben anémia. Erek spazmusa (görcse) jelentős tünet, emiatt bőrszín változás, szemfenéken látási problémák emiatt. Krónikus hatás emiatt: magas vérnyomás, veseelégtelenség. Fogakon ólomszegély. Bélgörcsök megjelenése. Az ólommérgezés jellegzetes idegrendszeri tünetei (általában hosszab expozíció alatt): idegvezetési sebesség csökkenés (emiatt izomerő csökkenés), gyors fáradás, fejfájás, gyengeség, érzészavarok, fémes szájíz, rossz étvágy, mozgáskoordinációs problémák, tremor, személyiségváltozás. Encefalopátia (globális működészavar), epileptikus roham is kialakulhat, maradandó hatás lehet. Perifériás idegrendszer is érintett.
14 Ólom Az ólom által okozott veszély fő forrása a gépkocsiüzemanyag ólom-tetraetil-tartalma volt, de az ólomtartalmú festékek, akkumulátorok és a kiszolgált számítógépek is jelentősek a globális környezetszennyezés szempontjából. benzinadalék 1977-ben betiltották az ólomtartalmú festékeket, és a legtöbb üzemanyag sem tartalmaz ólmot, de az ólommérgezés (plumbizmus) még mindig jelentős egészségügyi problémát jelent vízvezeték, védőburkok nyomdafesték akkumlátorok
15 Ólom Centrális és perifériás idegrendszeri hatás is Kimutatható, neuropátia, enkefalopátia, demencia, spasztikus perézis (görcsös bénulás). Mozgáskoordinációs problémák. Alacsonydózisú expozíció - Wallerian degeneráció, lumboszakrális gerincvelői ideg neurofilamentum és neurotubulus tartalma csökken. (Feldman és mtsai. 1977). Tapping teszt: neuropszichológiai teszt - csökkent működés, fáradékonyság (fatigue) Idegvezetés károsodik, réz, cink antagonizálhatja ezt az ólom hatást.
16 Arzén - legmérgezőbb félfém Az arzén (As) egészen kis mennyiségekben esszeciális, de leginkább toxikus hatásai jelentősek. Az emberi szervezetnek naponta 0,012 0,025 mg arzénre van szükséges. Gyakran ábrázolták a Hattyú szimbólumával is realgár -As2S2 arzenolit Adalékanyagul szolgál a bronz- és réz ötvözeteiben, sörétgyártásnál ólomsöréthez, mert így könnyebben formálható golyókká. Az arzénvegyületek felhasználási területe például: kártevő elleni szerek, gyógyszerek, harci gázok. A nagy tisztaságú arzén fontos anyag a félvezetők technológiájában. Az arzén gyors, biztos méreg. De! tolerancia alakulhat ki vele szemben. Pl. Tirolban és Stájerországban az arzénevés népszokás volt, mert kis mennyiségben hozzászokva a tapasztalat szerint növelte a munkabírást. A múltbeli mérgezések leginkább patkánymérgek, légypapíros, arzéntartalmú fukszin segítségével történtek, de a schweinfurti vagy a Scheele-féle zölddel festett gyermekjátékok, tapéták, szövetek, sőt élelmiszerek által következtek be.
17 Az ivóvíz megengedett As-tartalma 50 µg/l volt eddig; ezt a WHO ajánlásának megfelelően 15 µg/l-re csökkentették. Az arzénes ivóvíz komoly környezeti probléma Magyarországon: az Alföld ivóvízkútjainak mintegy harmada 15 µg/l fölötti arzéntartalmú vizet ad, így az ivóvíz arzénkoncentrációja magasabb a megengedettnél. Ezeken a területeken az ÁNTSZ rövid időn belül megtilthatja vagy korlátozhatja a víz fogyasztását. Még ma is megoldatlan probléma. A levegő As-tartalma (európai átlag): 16 ng/m3. Hazánkban is fellelhetőek arzénes gyógyvizek, melyek kiválóan alkalmasak krónikus bőrgyulladások, reumatológiai betegségek kezelésére. Az arzént bizonyos formáiban mint gyógyszert is alkalmaznak. Az arzén vegyületei közül vannak gyógyhatásúak is, mint például az arzén-szulfid, melyet már az ókorban is bőrbetegségek gyógyítására használtak. Az arzén vegyületek mérgezési fokát a vízben való oldódása adja, vagyis minél jobban oldódik vízben, annál jobban képes felszívódni a gyomor-bélrendszerben, és így, a szervezetbe jutva bizonyos enzimekhez kötődve fejtheti ki mérgező hatását.
18 Arzén Nehézfémek A ritkán előforduló As(III) vegyületei sokkal mérgezőbbek, mint az As(V)- éi. Szerves vegyületei kevésbé toxikusak, mint a szervetlenek. Az arzénmérgezés tünetei heves hasi fájdalom és hányás, hasmenés, konvulzió és görcsök. Anémia, veseelégtelenség, bőr és nyálkahártya elváltozásik is kialakulnak. Arzén-trioxid kontamináció gyártás során csökkent az idegvezetési sebesség és amplitúdó, ez napi 50μg/kg dózisnál jellemző már. Neuropátiás fájdalmak, megváltozott szezoros és motoros idegvezetés, axondegeneráció (Feldman és mtsai. 1979). keratózis Az idegrendszeri hatás feltételezett mecanizmusa
19 Kadmium Kadmium nincs aszervezetben szüetéskor, de felhalmozódik (50 év alatt kb. 30 mg) A félvezetőként, infravörös érzékelőként és ellenállásként használt kadmium daganatkeltő, hosszú távon károsítja a vesét és a csontokat. A kadmium mérgezés tünetei sokfélék lehetnek: fáradékonyság, ingerlékenység, szomjúság, légszomj, gyomor- és bélpanaszok. Állatokban (és emberben is) a vesében és a májban halmozódik fel, így különösen nagymennyiség fordulhat elő a marhák és sertések említett szerveiben. Érdemes megemlíteni, hogy a cigaretta füstje és a kávé is tartalmaz kadmiumot. A tengeri élőlények jelentős mennyiségű higanyt és kadmiumot kötnek meg, így fogyasztásuk körültekintést igényel. Az ipar sok kadmiumot dolgoz fel, így a talajból is egyre nagyobb tömegben oldódik ki a savas esők miatt, a táplálékláncba kerülve komoly egészségügyi veszélyt jelent. Először Japánban figyeltek fel az "itai-itai" (magyarul: "jajjaj") névvel említett betegségre, amelyet a kadmiumfeldolgozó üzemek környékén levő tengervízből származó tengeri élelmek idéztek elő. Sok ember halt meg fájdalmas tünetek közepette, amíg az ipari szennyvizek tisztítását megfelelően meg nem oldották. A kadmium a bélből gyorsan felszívódva főleg a vesében és a májban halmozódik fel. A krónikus kadmiumterhelés veseelfajulást és magas vérnyomást okoz, rákkeltő hatását különösen veszélyesnek tartják.
20 Kadmium A krónikus kadmiumexpozíció elsősorban a vesét károsítja. A kadmium csontrendszeri elváltozásokkal járó környezeti eredetű mérgezést okozott Japánban. Iati-itai (jaj-jaj) betegség fájdalmas csontritkulással, csonttörésekkel jár együtt, halálos lehet, mert a gerins is összeroppanhat. A betegséget Japánban észlelték először, ahol a rizs gyökerei vették fel a környezetszennyezéssel a talajvízbe került kadmiumot, s a táplálékkal jutott az emberek szervezetébe. A kadmium legfőbb veszélye, hogy képes helyettesíteni az esszenciális cinket, annak jótékony élettani hatása nélkül. Mivel erősen toxikus, a Zn helyébe beépülve súlyos károsodásokat okoz. A növények sokáig elviselik a magas Cd-tartalmat, így bekerülhet a táplálékláncba jóval azelőtt, hogy maguk a növények láthatóan károsodnának (a Cd felhalmozódik, így krónikusan toxikussá válik).
21 Kadmium Idegrendszeri hatásmechanizmus
22 Bizmut (félfém) Bizmut A bizmut-oxidot ólom-oxiddal együtt nagy törésmutatójú üvegek előállítására használják. E mellett ötvözőanyagként, alacsony olvadási hőmérséklete miatt tűzjelző berendezéseknél, olvadóbiztosítók előállításánál, biztonsági szelepekben használják. A mágneses térerő alatti eltérő tulajdonságú viselkedése miatt fontos érzékelők alapanyaga. A bizmut sóit a gyógyszeriparban röntgenvizsgálatok kontrasztanyagaként (bizmutkása) hasznosítják, emésztőszervi zavarok kezelésére is alkalmazzák. A bőrsérülések, bőrfertőzések gyógyszerének alapanyaga (dermatol). Kozmetikai cikkeknél a bizmut hozzáadása gyöngyházfényt eredményez (rúzsok, lakkok) A lágy forrasztóón bizmutot is tartalmaz. A gőze mérgező, bőrön keresztül is felszívódik. A mérgezések tünete kezdetben hányinger, fejfájás, kiütések. Terápia - fémlekötés
23 Réz Kis mennyiségű rézre szüksége van a szervezetnek, nyomelemként fontos szerepet tölt be számos élettani folyamatban (vérképzés, enzimek termelése). A réz-szulfát azonban hasonlóan más rézsókhoz mérgező hatású, de a szervezetbe a tápcsatornán keresztül nehezen kerül be, mert a gyomorba bejutva hányást okoz. Halálos adagja 8-12 gramm. Régen használták a rézszulfátot hánytatásra. Munkásoknál expozíció hatására idegvezetési lassulás, mind szenzoros, mind motoros problémák Mangán: gyökerekben falhalmozódott Mn konfúzió, memóriaromlás, figyelemzavar, Paranoia Vas parkinson betegség, epilepszia
24 Króm Kobalt A króm nyomelemként a szénhidrát-, fehérje- és zsíranyagcserében vesz részt, több enzimrendszer alkotórésze, fontos a cukorháztartásban GTFként (glucose tolerantia faktor) betöltött szerepe. Fokozza az inzulinműködést. Kobalt: B12 -vitamin kofaktora. Szinezőként különféle árucikkekben használják, pl.kék színű vécé- és üvegtisztítószerekben, mosogatószerekben. Elemek alkotórésze is lehet. A kálcium agonistája vagy antagonistája lehet. Mangán Fémként nem nagyon alkalmazzák, de számos iparilag fontos ötvözete van, nagy keménységű acélok komponense. Sóit fertőtlenítőként alkalmazzák. A gyökerekben falhalmozódott Mn konfúziót, memóriaromláts, figyelemzavart, paranoiát okozhat, ha bekerül az emberi szervezetbe. Alumínium Toxicitása kérdéses, Alzheimer kórban korábban felvetődött a szerepe bauxit
25 Globális nehézfém (pl. higany) körforgás (vizes közegbe kibocsájtás hatása)
26 Az Pb, Cd, As and MeHg jelentős agyi toxikus hatással bír, de különböző molekuláris mechanizmusok állnak a transzmitter rendszerekkel való kölcsönhatás hátterében. Eltérő receptorokhoz, Ca 2+ pumpákhoz, enzimekhez vagy aminosav funkciós csoportokhoz kötődhetnek, ennek megfelelően az egyes nehézfémek eltérő problémákat alakíthatnak ki. Gyakran központi idegrendszeri (CNS) izgalmi válasz indukálnak, ennek jelei: ataxia, izomremegés (fül, szemhéj, nyak), ijedősség, zavartság, merev mozgás, rendellenes mozgásformák, ingerlékenység, görcs A fémek (nehézfémek) hatása lehet additív, interaktiv (szinergikus vagy antagonista), de hathatnak egymástól függetlenül is. Ennek megfelelően keverékek súlyos károsodást okozhatnak. Kimutatták, hogy szubkrónikus adagoláskor az Pb, Cd és As keveréke Wistar patkányokban szinergista hatással jelentős fejlődési rendellenességeket lehetett kimutatni. Emiatt indokolt a lehetséges kölcsönhatások tanulmányozása is.
27 Pb, Cd, As and MeHg expozíció hatására kognitiv deficit, alakulhat ki, de ennek rizikója függ az expozíció intenzitásától, és a fém-szerves közeg interakciójától is. Fejlődő idegrendszerben Pb adagolás latens hatásokat (epigenetikus hatásokat) alakíthat ki pl. amiloid prekurzorokkal, ami jelentős neurodegenerációt indukálhat idősebb korra. Pb prenatális expozíciója az LTP kialakulásához szükséges folyamatokat befolyásolja, tönkreteszi, az NMDA receptor expressziót an hippokampuszban kognitiv deficitet, memóriavesztést okozva a gyerekekben, és később a felnőttekben is. De az ólom a dopaminerg rendszerre is hat, jelentős funkcióvesztést indukálhat. Ex vivo kísérletekben azt is kimutatták, hogy az As is kölcsönhatásba lép a β-amyloid proteinekkel, ami végül is tau fehérjék hyperfoszforilációját, és neurodegenerációt eredményez. Az As fejlődő agyban apoptotikus és nekrotikus útvonalakat aktivál. A metil-hgcl oxidatív stresszt indukál, ami a kognitív képességeket ronthatja.
28 Heavy metals (Pb, Cd, MeHg, As) as risk factors for cognitive dysfunction: A general review of metal mixture mechanism in Brain Venkatanaidu Karri Marta Schuhmacher Vikas Kumar Environmental Toxicology and Pharmacology 2017.
29
Neurotoxikológia II.
Neurotoxikológia II. Mérgező nehézfémek A nehézfémek pl. ólom, higany a veséken és bélrendszeren át nehezen vagy egyáltalán nem üríthetők ki, ezért elraktározódnak a szervezetben. Nyomelemek, nehézfémek
2012.12.04. A) Ásványi és nem ásványi elemek: A C, H, O és N kivételével az összes többi esszenciális elemet ásványi elemként szokták említeni.
Toxikológia és Ökotoxikológia X. A) Ásványi és nem ásványi elemek: A C, H, O és N kivételével az összes többi esszenciális elemet ásványi elemként szokták említeni. B) Fémes és nem fémes elemek Fémes elemek:
Talajvédelem előadás VIII. Szennyezőanyagok a talajban Toxicitás problémája Határérték rendszerek
Talajvédelem előadás VIII. Szennyezőanyagok a talajban Toxicitás problémája Határérték rendszerek A talajszennyeződés forrásai: élő ( főként az ember ) élettelen közvetlenül pl. túlzott műtrágya vagy peszticid
KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás
KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás Víztisztítási technológiák Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem. RKK. 2010. Vízfelhasználások Közműolló VÍZFORRÁSOK Felszíni és felszín alatti vizek
1.ábra A kadmium felhasználási területei
Kadmium hatása a környezetre és az egészségre Vermesan Horatiu, Vermesan George, Grünwald Ern, Mszaki Egyetem, Kolozsvár Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár (Korróziós Figyel, 2006.46) Bevezetés A fémionok
A mérgek eloszlása a szervezetben. Toxikológia. Szervek méreg megkötő képessége. A mérgek átalakítása a szervezetben - Biotranszformáció
A mérgek eloszlása a szervezetben Toxikológia V. előadás A mérgek eloszlása a szervezetben Biotranszformáció Akkumuláció A mérgek kiválasztása A mérgek általában azokban a szervekben halmozódnak fel, amelyek
ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok
Jelen kiadvány megjelenése után történõ termékváltozásokról, új standardokról a katalógus internetes oldalán, a www.laboreszközkatalogus.hu-n tájékozódhat. ALPHA Az alábbi standard oldatok fémek, fém-sók
A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.
A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte
Mikroszennyező anyagok a vízben szemléletváltás az ezredfordulót követően. Licskó István BME VKKT
Mikroszennyező anyagok a vízben szemléletváltás az ezredfordulót követően Licskó István BME VKKT Mikroszennyezők definíciója Mikroszennyezőknek azokat a vízben mikrogramm/liter (µg/l) koncentrációban jelenlévő
2012.11.21. Terresztris ökológia Simon Edina 2012. szeptember 25. Szennyezések I. Szennyezések II. Szennyezések forrásai
Terresztris ökológia Simon Edina 2012. szeptember 25. Nehézfém szennyezések forrásai és ezek környezeti hatásai Szennyezések I. Térben és időben elkülöníthetők: 1) felszíni lefolyás során a szennyezőanyagok
elektrokémiai-, ozmózisos folyamatokban, sav bázis egyensúly fenntartásában, kolloidok állapotváltozásaiban, enzimreakciókban.
Ásványi anyagok Ásványi anyagok Ami az elhamvasztás után visszamarad. Szerepük: elektrokémiai-, ozmózisos folyamatokban, sav bázis egyensúly fenntartásában, kolloidok állapotváltozásaiban, enzimreakciókban.
Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz
Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási
Levegıszennyezés nehézfémekkel Európában. Zsigmond Andrea Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Környezettudomány Tanszék, Kolozsvár
Levegıszennyezés nehézfémekkel Európában Zsigmond Andrea Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Környezettudomány Tanszék, Kolozsvár Toxikusak-e a nehézfémek? Elızmények: magas nehézfémtartalmú légtérben
Ásványi anyagok. Foszfor (P)
Ásványi anyagok Az ásványi anyagok azon csoportját, amelyek a szervezetünkben, a test tömegének 0,005%-ánál nagyobb mennyiségben vannak jelen, makroelemeknek nevezzük. Azokat az elemeket, amelyek ennél
Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi
VÍZSZENNYEZÉS Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi használatra és a benne zajló természetes
Étrendi terápia a betegek kezelésében/étrendi javaslatok különféle megbetegedésekben
Étrendi terápia a betegek kezelésében/étrendi javaslatok különféle megbetegedésekben PTE-ETK Fizioterápiás és Táplálkozástudományi Intézet Készítette: Szekeresné Szabó Szilvia Dietetika II. 2012 Vizsgálati
Asztroglia Ca 2+ szignál szerepe az Alzheimer kórban FAZEKAS CSILLA LEA NOVEMBER
Asztroglia Ca 2+ szignál szerepe az Alzheimer kórban FAZEKAS CSILLA LEA 2017. NOVEMBER Az Alzheimer kór Neurodegeneratív betegség Gyógyíthatatlan 65 év felettiek Kezelés: vakcinákkal inhibitor molekulákkal
Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz!
Összefoglalás Víz Természetes víz. Melyik anyagcsoportba tartozik? Sorolj fel természetes vizeket. Mitől kemény, mitől lágy a víz? Milyen okokból kell a vizet tisztítani? Kémiailag tiszta víz a... Sorold
Szolár technológia alkalmazása a szennyvíziszap kezelésben. Szilágyi Zsolt szennyvízágazati üzemvezető Kiskunhalas, 2018.December 07.
Szolár technológia alkalmazása a szennyvíziszap kezelésben Szilágyi Zsolt szennyvízágazati üzemvezető Kiskunhalas, 2018.December 07. A Kiskunhalasi Szennyvíztisztító telep tervezési alapadatai: A Kiskunhalasi
A KÉSZÍTMÉNY NEVE: RADISTART STANDARD
BIZTONSÁGI ADATLAP 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE: RADISTART STANDARD 1.1. Felhasználás: szilárd, mikrogranulált kevert műtrágya 1.2. Gyártó cég neve: PLANTACO Kft. Tel.: 06/1-336-0244 1034 Budapest, Beszterce u.
HALAK OKOZTA MÉRGEZÉS 1. toxin: kis molekulaszerkezető, hıstabil gyomornedvek nem károsítják
HALAK OKOZTA MÉRGEZÉSEK ELİADÓ DR. LEHEL JÓZSEF HALAK OKOZTA MÉRGEZÉS 1 I. MÉRGET TARTALMAZÓ HALAK MÉRGEZİ HÚSÚ toxin: kis molekulaszerkezető, hıstabil gyomornedvek nem károsítják csoport ciguatoxin, maitotoxin,
a NAT-1-1054/2006 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1054/2006 számú akkreditálási ügyirathoz A Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Mezõgazdaságtudományi Kar Agrármûszerközpont (4032 Debrecen, Böszörményi
A kiválasztó szervrendszer és betegségei
A kiválasztó szervrendszer és betegségei A szervezetben az anyagcsere során számtalan káros és felesleges anyag képződik. A sejtek bomlástermékei, a bekerült mérgezőanyagok, mind-mind eltávolításra várnak.
ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN
ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN A Föld atmoszférája kolloid rendszerként fogható fel, melyben szilárd és folyékony részecskék vannak gázfázisú komponensben. Az aeroszolok kolloidális
Ásványi anyagok, nyomelemek
Ásványi anyagok, nyomelemek Makroelemek Mikroelemek - Nyomelemek Makroelemek Kalcium (Ca) Egészséges felnõttek esetén a napi szükséglet 800 mg. Serdülõ- és idõskorban, valamint terhesség, szoptatás esetén
A tej ásványianyag-tartalma Ásványi anyagok A tej összetétele (g/dm 3 ) Átlagérték Szélsőérték Kalcium (Ca) 1,21 0,9 1,4 Foszfor (P) 0,95 0,7 1,2
ÁSVÁNYI ANYAGOK A tehéntej átlagosan literenként 7,3 g ásványi anyagot tartalmaz. A tej ásványianyag-tartalma Ásványi anyagok A tej összetétele (g/dm 3 ) Átlagérték Szélsőérték Kalcium (Ca) 1,21 0,9 1,4
Elektrokémia. A nemesfém elemek és egymással képzett vegyületeik
Elektrokémia Redoxireakciók: Minden olyan reakciót, amelyben elektron leadás és elektronfelvétel történik, redoxi reakciónak nevezünk. Az elektronleadás és -felvétel egyidejűleg játszódik le. Oxidálószer
a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1586/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Halászati és Öntözési Kutatóintézet Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium (5540
ÉLELMISZERBIZTONSÁG 4.
ÉLELMISZERBIZTONSÁG 4. Élelmiszerrel terjedő vírusok Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Élelmiszerekkel terjedő vírusok A vírusok sejtparaziták, csak élő sejtekben képesek szaporodni.
BIZTONSÁGI ADATLAP. MUSKILL kenhető légyirtószer 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE:
BIZTONSÁGI ADATLAP MUSKILL kenhető légyirtószer 1. A KÉSZÍTMÉNY NEVE: A készítmény típusa: légyirtószer A készítmény megnevezése: MUSKILL kenhető légyirtószer Gyártó és forgalmazó: METATOX Peszticid Gyártó
Éltető elemeink. Éltető elemeink: MAGNÉZIUM CALCIUM CINK SZELÉN 1 / 5
Éltető elemeink: MAGNÉZIUM CALCIUM CINK SZELÉN 1 / 5 MAGNÉZIUM Az emberi szervezet egészséges működéséhez vízre, táplálékra és a benne megtalálható sokféle vitaminra, ásványi anyagra és nyomelemre van
Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai. Gödöllő,
Tápanyag antagonizmusok, a relatív tápanyag hiány okai Gödöllő, 2018.02.15. Harmónikus és hatékony tápanyag-ellátás feltételei: A növény tápelem-igényének, tápelem-felvételi dinamikájának ismerete A tápelemek
Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben
A növényben legnagyobb mennyiségben jelen lévő, úgynevezett makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mellett közepes mennyiségben megtalálható mezo- (magnézium, kalcium, kén) és a legkisebb arányban jelenlévő,
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
Bábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok
Bábolna Takarmányozási Program Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány
Toxikus fémek és szerves vegyületek által okozott egészségkárosodások
Előadó: Dr. Lászlóffy Marianna főorvos Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály Az egészségkárosító hatások,amelyek a munkavállalót a munkahelyén érik, valamennyi szervrendszert
Tények a Goji bogyóról:
Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő
Készítette: Szerényi Júlia Eszter
Nem beszélni, kiabálni kellene, hogy az emberek felfogják: a mezőgazdaság óriási válságban van. A mostani gazdálkodás nem természeti törvényeken alapul-végképp nem Istentől eredően ilyen-, azt emberek
TIENS KARDI. Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal. A világ legtisztább vizeiből
TIENS KARDI Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal A világ legtisztább vizeiből Krill olaj étrend-kiegészítő kapszula homoktövis olajjal és amaránt magolajjal Ez
Kelet-magyarországi Biomonitoring Hálózat. A Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (TIKÖFE) LIFE- projektje
1 Kelet-magyarországi Biomonitoring Hálózat A Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (TIKÖFE) LIFE- projektje LIFE 00ENV/H/000963 Kelet Magyarországi Biomonitoring projekt A LIFE-projektben résztvevő
Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő
Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Termék neve (gyártó megnevezése) BETEGTÁJÉKOZTTÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét
Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1
Életünk és a víz Kiss Miklós www.vizinform.hu Kiss Miklós 1 Víz,ha csak életünkhöz lenne szükséges rádde magad vagy az élet! Nincs arra szó, mily fenséges enyhülést ad csodás üdeséged. Hajdan volt erőnk,
BIOGÉN ELEMEK MÁSODLAGOS BIOGÉN ELEMEK (> 0,005 %)
BIOGÉN ELEMEK ELSŐDLEGES BIOGÉN ELEMEK(kb. 95%) ÁLLANDÓ BIOGÉN ELEMEK MAKROELEMEK MÁSODLAGOS BIOGÉN ELEMEK (> 0,005 %) C, H, O, N P, S, Cl, Na, K, Ca, Mg MIKROELEMEK (NYOMELEMEK) (< 0,005%) I, Fe, Cu,
4. Felszíni vizek veszélyeztetetts ége
4. Felszíni vizek veszélyeztetetts ége Az emberiség a fejlődése során a természeti környezetbe, a benne lejátszódó folyamatokba egyre nagyobb mértékben avatkozott be. Az emberi tevékenység következtében
Trópusi övezet meleg mérsékelt öv Legforróbb kontinens : Trópusi övezet mindhárom öve megtalálható:
Trópusi övezet meleg mérsékelt öv Legforróbb kontinens : Területének 95%-a trópusi övezetben Magas napállás miatt legtöbb melegmennyiség Trópusi övezet mindhárom öve megtalálható: Egyenlítıi,átmeneti,
Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat.
Nyomelemek, ásványi anyagok: Nevükhöz hűen csak nyomokban, egészen icipici mennyiségben szükségesek a szervezet számára, ugyanakkor ez a nagyon kicsike mennyiség egyben létfontosságú is! Néhány rövid mondat
GYÓGYSZER MÉRGEZÉSEK ELŐADÓLŐADÓ DR. R. LEHEL EHEL JÓZSEFÓZSEF 2006.11.16. 1
GYÓGYSZER MÉRGEZÉSEK ELŐADÓLŐADÓ DR. R. LEHEL EHEL JÓZSEFÓZSEF 2006.11.16. 1 GYÓGYSZERMÉRGEZÉSEK PARACETAMOL SZALICILÁTOK/NSAID KOFFEIN/XANTINSZÁRMAZÉKOK 2006.11.16. 2 PARACETAMOL MÉRGEZÉS 2006.11.16.
MÉRGEK SORSA AZ ÉLŐ SZERVEZETBEN ELŐADÓ DR. LEHEL JÓZSEF
MÉRGEK SORSA AZ ÉLŐ SZERVEZETBEN ELŐADÓ DR. LEHEL JÓZSEF 2006.09.13. 1 MÉREGHATÁS FELTÉTELE 1 kapcsolat (kémiai anyag biológiai rendszer) helyi hatás szisztémás Megfelelő koncentráció meghatározó tényező
Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program
Mikroszennyezők az ivóvízben és az Ivóvízminőség-javító Program Dr. Czégény Ildikó, TRV (HAJDÚVÍZ) Sonia Al Heboos, BME VKKT Dr. Laky Dóra, BME VKKT Dr. Licskó István BME VKKT Mikroszennyezők Mikroszennyezőknek
Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Plavix 75 mg filmtabletta BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA
A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.
Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből
OTKA T037390. Szakmai beszámoló. (Zárójelentés 2002-2005)
OTKA T037390 Szakmai beszámoló (Zárójelentés 2002-2005) 2 Bevezetés A kutatás célja, feladatai A hasznosításra nem kerülő REA-gipsz a salak és pernye anyagokkal és az ún. mosóvízzel együtt sűrű zagy formájában
NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen
NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen Készítette: Battistig Nóra Környezettudomány mesterszakos hallgató A DOLGOZAT
Levegőkémia, az égetés során keletkező anyagok. Dr. Nagy Georgina, adjunktus Pannon Egyetem, Környezetmérnöki Intézet 2018
Levegőkémia, az égetés során keletkező anyagok Dr. Nagy Georgina, adjunktus Pannon Egyetem, Környezetmérnöki Intézet 2018 Tartalom Hulladék fogalma Levegő védelme Háztartásokban keletkező hulladék Keletkező
A FÖLD VÍZKÉSZLETE. A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent.
A FÖLD VÍZKÉSZLETE A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent. Megoszlása a következő: óceánok és tengerek (világtenger): 97,4 %; magashegységi és sarkvidéki jégkészletek:
A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei
A Megelőző orvostan és népegészségtan szakvizsga tételei 1. A népegészségügyi ciklus A 2. A természeti és társadalmi környezet szerepe a populáció egészségi állapotának alakulásában 3. Primer, szekunder
A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén
A közeljövő feladatai az ivóvíztisztítás területén Licskó István (BME VKKT) Laky Dóra Sonia AL Heboos (BME VKKT) Czégény Ildikó (TRV ZRt.) Mivel foglalkoznak külföldön? On-line monitoring (adat kezelés,
Eredmények. Név: Test(férfi) Születésnap: Dátum: Szív és érrendszer Vér sűrűség
Név: Test(férfi) Születésnap: 1980-01-01 Dátum: 2016-10-27 Eredmények Szív és érrendszer Vér sűrűség 48.264-65.371 68.268 + Szív és érrendszer Koleszterin 56.749-67.522 65.679 - Szív és érrendszer Vérzsír
Mobilitás és Környezet Konferencia
Mobilitás és Környezet Konferencia Magyar Tudományos Akadémia Budapest, 2012. január 23. Forgalmas autópályák környeztében termelt élelmiszerforrások nehézfém-tartalmának alakulása Kodrik László Ph.D.
Környezettechnológia. Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék
Környezettechnológia Dr. Kardos Levente adjunktus Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék A hulladék k definíci ciója Bármely anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni
Indokolt-e határértékek szigorítása a szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásánál?
Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége SZENNYVÍZISZAP 2013 HALADUNK, DE MERRE? című konferencia BUDAPEST, 2013. május 30. Indokolt-e határértékek szigorítása a szennyvíziszapok mezőgazdasági
TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
TAKARMÁNYOZÁSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Ásványi anyagok vázrendszer, fogak (Ca, P, F) enzim aktivátorok (Zn, Mn) ozmotikus viszonyok (K, Na, Cl) sav-bázis
Mérgezések. A mérgezés jellege Véletlen Suicid Szándékos. Mérgezések Sirák 1
Mérgezések Fogorvosi körülmények között előfordul, bár nem gyakori Felismerésben fontos, hogy gondoljunk rá Méreg bekerülése a szervezetbe: Orálisan (leggyakoribb) Belélegezve Ép bőrön át felszívódva Parenterálisan
Növényvédő szerek élettani hatásai
Növényvédő szerek élettani hatásai Környezettan BSc 2015 Készítette: Fűrész Zoltán Témavezető: Dr. Varró Petra Növényvédő szernek, avagy peszticidnek nevezünk bármely anyagot vagy anyagok keverékét, amelynek
A sürgősségi ellátás pszichiátriát érintő vonatkozásai II. Definitív pszichiátriai tünetekkel fellépő belgyógyászati kórképek
A sürgősségi ellátás pszichiátriát érintő vonatkozásai II. Definitív pszichiátriai tünetekkel fellépő belgyógyászati kórképek Dr. Pikó Károly Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Kórháza
a NAT-1-1070/2006 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1070/2006 számú akkreditálási ügyirathoz Az Országos Környezetegészségügyi Intézet Környezetegészségügyi Fõosztály (1097 Budapest, Gyáli út 2-6.) akkreditált
EHE Felnőttképzés 2013.05.15. Prof.dr.Tompa Anna Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet
A környezettudatosság és a globalizáció kihívása EHE Felnőttképzés 2013.05.15. Prof.dr.Tompa Anna Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet A mindennapi vegyszeradagok forrásai Bőrön keresztül: kozmetikumok
Új szilikózis kockázatok. Dr. Kardos Kálmán
Új szilikózis kockázatok Dr. Kardos Kálmán A foglalkozási megbetegedések esetszáma főbb kórformák szerint 120 100 106 97 89 2009 2010 esetszám 80 60 40 20 61 38 31 9 19 18 15 4 9 11 8 7 6 0 A bejelentett
A Ca, P és Mg háztartás szabályozása, mellékpajzsmirigy és D-vitamin szerepe
A Ca, P és Mg háztartás szabályozása, mellékpajzsmirigy és D-vitamin szerepe Ásványi anyag Kalcium Legnagyobb mennyiségben ez az ásványi anyag van jelen a szervezetben Kb. egy átlagos felnőttben 1 kg kalcium
Gránátalma - a világ egyik legegészségesebb gyümölcse
Ezért érdemes gránátalmát fogyasztani! 1. Tele van fontos tápanyagokkal A kemény héj alatt több száz mag rejlik a gránátalmában. Ezek tele vannak hasznos tápanyagokkal. Sok benne a C- és K-vitamin, valamint
Táplálkozás. SZTE ÁOK Biokémiai Intézet
Táplálkozás Cél Optimális, kiegyensúlyozott táplálkozás - minden szükséges bevitele - káros anyagok bevitelének megakadályozása Cél: egészség, jó életminőség fenntartása vagy visszanyerése Szükséglet és
Fémionok szerepe az élő szervezetben: a bioszervetlen kémia alapjainak megismerése
Fémionok szerepe az élő szervezetben: a bioszervetlen kémia alapjainak megismerése Előadó: Lihi Norbert Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Bioszervetlen Kémiai Kutatócsoport A bioszervetlen
A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András
A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András A levegő a Földet körülvevő gázok keveréke. Tiszta állapotban színtelen, szagtalan. Erősen lehűtve cseppfolyósítható. A cseppfolyós levegő világoskék folyadék,
TARTALMAZ-E ÓLMOT AZ ÁLTALUNK FOGYASZTOTT IVÓVÍZ?
TARTALMAZ-E ÓLMOT AZ ÁLTALUNK FOGYASZTOTT IVÓVÍZ? INFORMÁCIÓ CSEPPEK A közbeszédben és sokszor sajnos a hírekben is téves információk és alaptalan rémhírek keringenek, így joggal merülhet fel fogyasztóinkban
Iratjel: OrvosiKamara
39./1 39./2 39./3 39./4 39./5 39./6 39./7 39./8 39./9 39./10 39./11 39./12 Na K 39./13 Na K 39./14 Na K 39./15 39./16 39./17 39./18 * A vérbe került mérgező többletkálium káros hatását ezekkel lehet csökkenteni!
HÁZTARTÁSI VEGYI ANYAGOK
HÁZTARTÁSI VEGYI ANYAGOK OKOZTA MÉRGEZÉSEK ELİADÓ DR. LEHEL JÓZSEF 2008.04.23. 1 HÁZTARTÁSI VEGYI ANYAGOK MARÓSZERMÉRGEZÉS Savak - lúgok lefolyó/tőzhely/fémtisztító szerek Detergensek Parfümök, kölnivizek
M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes M E G O L D Ó L A P szakmai írásbeli
Vinasse +P szakmai ismertető anyag
Vinasse +P szakmai ismertető anyag Vinasz avagy Vinasse, szerves trágya A vinasz a szeszgyártás során keletkező tisztán növényi eredetű anyag, amely koncentrált és azonnal felvehető formában tartalmazza
Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei
GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési
NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL. Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta
NŐI PROBLÉMÁK A TERMÉSZET- GYÓGYÁSZ SZEMÉVEL Molnárné Haholt Zsuzsanna Természetgyógyász, életmód tanácsadó és terapeuta NŐK ÉLETSZAKASZAI Újszülött kor Csecsemőkor Kis gyermekkor Óvodás és kisiskolás
GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK
GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK Gyógynövény: - Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga, - gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény, - gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására,
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS IV. A vegyipar hulladékai, kezelésük és hasznosításuk
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS IV. A vegyipar hulladékai, kezelésük és hasznosításuk Előadás anyag nappali tagozatos Környezetmérnöki MSc szakos hallgatóknak Készítette: Dr. Bodnár Ildikó, főiskolai tanár 2013. 1
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke
Mi a bioszén? Hogyan helyettesíthetjük a foszfor tartalmú műtrágyákat
Bioszén, a mezőgazdaság új csodafegyvere EU agrár jogszabály változások a bioszén és komposzt termékek vonatkozásában Mi a bioszén? Hogyan helyettesíthetjük a foszfor tartalmú műtrágyákat A REFERTIL projekt
Klórozott szénhidrogénekkel szennyezett talajok és talajvizek kezelésére alkalmazható módszerek
Klórozott szénhidrogénekkel szennyezett talajok és talajvizek kezelésére alkalmazható módszerek Készítette: Durucskó Boglárka Témavezető: Jurecska Laura 2015 Téma fontossága Napjainkban a talaj és a talajvíz
ÉMI TÜV SÜD. Hulladékból előállított tüzelőanyagok minősítése. Magasházy György
ÉMI TÜV SÜD Hulladékból előállított tüzelőanyagok minősítése Magasházy György 2016.11.29. ÉMI - TÜV SÜD 2016. 12. 01. Hulladékból tüzelőanyag előállítás gyakorlata 2016 őszén Slide 1 Szakértelem és tapasztalat
Ásványi anyagok. -a szervezet a működéséhez nem nélkülözhet és előállítani sem képes 21 ásványi anyagot
Ásványi anyagok -a szervezet a működéséhez nem nélkülözhet és előállítani sem képes 21 ásványi anyagot -energiát nem szolgáltatnak -fontos szerepek: szervezet felépítése, anyagcsere-folyamatok -lebontásuk
Előadás címe: A vörösiszappal szennyezett felszíni vizek kárenyhítése. Mihelyt tudjátok, hogy mi a kérdés érteni fogjátok a választ is Douglas Adams
Előadás címe: A vörösiszappal szennyezett felszíni vizek kárenyhítése Bálint Mária Bálint Analitika Kft Mihelyt tudjátok, hogy mi a kérdés érteni fogjátok a választ is Douglas Adams Kármentesítés aktuális
A MAGYAROKAT TUDATOSAN IRTÁS MÉRÉSI BIZONYÍTÉKAI
36./1 Kód: magyarirtasibizonyitekok180820 A MAGYAROKAT TUDATOSAN IRTÁS MÉRÉSI BIZONYÍTÉKAI Szennyezett vezetékes ivóvízre, mérgező timsóval ételadalékolásra és mérgező mennyiségű káliumot bejuttató, konyhasóhiányos
IV.főcsoport. Széncsoport
IV.főcsoport Széncsoport Sorold fel a főcsoport elemeit! Szén C szilárd nemfém Szilícium Si szilárd félfém Germánium Ge szilárd félfém Ón Sn szilárd fém Ólom Pb szilárd fém Ásványi szén: A szén (C) Keverék,
Juhász Péter Prokisch József-Csorvási Éva-Petes Kata-Nemes Ildikó- Bársony Péter-Stündl László Debreceni Egyetem AGTC
Juhász Péter Prokisch József-Csorvási Éva-Petes Kata-Nemes Ildikó- Bársony Péter-Stündl László Debreceni Egyetem AGTC 2013. május 22-23. XXXVII. Halászati Tudományos Tanácskozás A szelén: Sokáig toxikus
Az ember szervezete és egészsége. Biológia verseny. 8. osztály. 2014. április 25. A feladatok megoldására rendelkezésre álló idő : 60 perc KÓDSZÁM:
Az ember szervezete és egészsége Biológia verseny 8. osztály 2014. április 25. A feladatok megoldására rendelkezésre álló idő : 60 perc KÓDSZÁM: Türr István Gimnázium és Kollégium 1. A tápcsatorna szervei
Ezek az ételek javítják az agyműködést
Olajos halak Az olajos halak kiváló omega-3 zsírsav források. Ezek a zsírsavak fontosak, mert a test sejtmembránjainak alkotóelemei, beleértve az agysejteket is. Ezáltal tudják javítani a szerkezetét.
Készítette: Károvics László Attila
Készítette: Károvics László Attila 1 A higany a periódusos rendszer egy kémiai eleme. Vegyjele Hg, rendszáma 80. Angolszász elnevezése (mercury) a fém cseppfolyós halmazállapotából adódó mozgékonyságára
GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár
LISZTÉRZÉKENYSÉG (COELIAKIA) SZŰRÉS (GLUTÉN-SZŰRÉS) VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR MI A LISZTÉRZÉKENYSÉG? A lisztérzékenység a kalászos gabonák fogyasztásával provokált autoimmun betegség, mely a bélrendszer és
A vegyi anyagokkal kapcsolatos munkahelyi veszélyek
A vegyi anyagokkal kapcsolatos munkahelyi veszélyek a jó munkahely a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu További
Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam
A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged... Lektorálta: Kovács Lászlóné, Szolnok 2019. május 11. Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam A feladatok megoldásához csak
VÍZTISZTÍTÁS, ÜZEMELTETÉS
VÍZTISZTÍTÁS, ÜZEMELTETÉS Területi vízgazdálkodás, Szabályozások, Vízbázisok és szennyezőanyagok SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar KLING ZOLTÁN Gödöllő, 2012.02.08. 2011/2012. tanév 2. félév