DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Czerjak Milána
|
|
- Enikő Gulyás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Czerjak Milána AZ EMBER ÁBRÁZOLÁSA ÉS A MŰVÉSZET ÉS ALKOTÁS PROBLÉMÁI GOGOL PÉTERVÁRI ELBESZÉLÉSEK CÍMŰ ELBESZÉLÉSCIKLUSÁBAN Szeged
2 2
3 I. I. Mint ismeretes, a világirodalom klasszikusainak alkotói örökségéről beszélve különböző szempontokat kell figyelembe venni, például az adott kor szellemi állapotának jellemzését, amely az egyes alkotók munkásságát meghatározta és értelmezésük egyik feltétele. Gogolról is elmondható, hogy könyvtárnyi szakirodalom, könyv és tanulmány foglalkozott már művészetével, a gogoli titok megfejtésével. Véleményem szerint a számos kiváló kutató-elemző próbálkozás mellett is célszerű Gogol életművének új szempontból történő újraértelmezése, hiszen korunk is számos új lehetőséget, megközelítési módot kínál a nagy író munkásságának értelmezésére és értékelésére. Jelen disszertációban Gogol utolsó elbeszélés-ciklusát az író egész életművének, művészi és nem kifejezetten művészi tevékenységének részeként vizsgálom. Megjegyzendő, hogy a korábban a szakirodalom által a nem kifejezettem művészi írások közé tartozó Válogatás barátaimmal folytatott levelezésemből, valamint a Szerzői önvallomás című írásokat a legújabb szakirodalom már az életmű szerves, elidegeníthetetlen részének tekinti. Megjegyzendő, mint arról a Gogolról szóló szakirodalom legjelesebb szerzőinél olvashatunk, Gogol műveiben kora és korábbi századok kultúrhagyományait használta fel, az orosz és kisorosz, valamint az európai folklór alkotásait éppúgy, mint ezen országok irodalmait, meséit, mítoszait stb. A szakirodalom különös jelentőséget tulajdonít Gogol bibliai olvasmányainak, illetve a német romantika egyes képviselőinek. Azt lehet mondani, hogy Gogol titka a Holt lelkek hetedik fejezetének elején található könnyeken keresztül történő nevetés önmeghatározásában rejlik. Ennek a kérdésnek a vizsgálata a fentebb jelzett információs feladat fontos részét kell képeznie. Ezen kérdés elemzése és megvilágítása nélkül elképzelhetetlen, hogy munkásságának legfőbb problémájával, az ember problémájával foglalkozzunk. A gogoli életmű neves kutatója, a filozófus Zenykovszkij az író alkotó tevékenységét leleplező pátoszként határozza meg. A gogoli romlottságtól történő elrugaszkodást már Puskin is Gogol jellemző tulajdonságaként említette. Valóban, a Holt lelkekben az író az embereket hatalmába kerítő szenvedélyekről ír. Figyelemre méltó, hogy Gogol már a Holt lelkek hetedik fejezetének elején egy számára mindvégig megmaradó élményről, a meg nem értett 3
4 író keserű tapasztalatáról ír, amely írói szándékának a kortársak által történő félreértelmezéséből fakad. Ez az írói szándék Gogol esetében elválaszthatatlan a moralista Gogol törekvésétől, ami úgy foglalható össze, hogy művei által az író az egész társadalmat, az egész emberiséget kívánta egy morális megrendülést követően az igaz útra téríteni, az ember elhagyott, elvesztett istenarcúságát visszaszerezni. A fentebb említett művekben, különösen a Szerzői önvallomásokban gyakran találkozhatunk az író ezen törekvésével. Közismert, hogy Gogol alkotói munkássága értékelésekor gyakran hivatkozott Puskin véleményére. Gogol, Puskinhoz hasonlóan féltő szeretettel írt Oroszországról, az orosz kultúra sorsáról, Oroszország rendeltetéséről. Mindkét író hazája sorsán töprengve a fenti kérdést, illetve az arra adott választ Nagy Péter uralkodásával, az Európára ablakot nyitó péteri reformokkal kapcsolja össze. (Puskin: Stanzák, 1826). Gogol Válogatott leveleinek XVIII levelében, amelynek címe Négy levél különböző személyekhez a Holt lelkek kapcsán, a második levélben Péter reformjáról szólva a cár mindenekelőtt az értékek igaz, transzcendens igazságból származik, annak megfelelő hierarchiáját állítja vissza. Gogol mint korábban Puskin is I. Péter cárt az igazi értékek letéteményesének tartja, aki reformjaival az abszolutisztikus monarchia államát is ezen értékeknek megfelelően kívánta berendezni. Gogol idézett levelében korának megváltozott, értékvesztő szellemikulturális állapotára utalva a megoldást is az egyetemes szellemi-morális megújhodásban, újjászületésben látja, az értékek transzcendens megalapozottságának jegyében. A fentiekben Gogol véleményem szerint a szellemi kultúra kérdését összekapcsolja az államiság fogalmával. Gogol elképzelése szerint a társadalom intézményeinek ideális rendeltetésük szerint a világegyetem, a teremtés ontológiai elvet és metafizikai rendjét kell megvalósítaniuk, amely nemhogy nem tagadja, hanem ellenkezőleg, integrálja a nép valláson alapuló kulturális-szellemi örökségét és erkölcsi értékrendszerét. A kultúra és államiság nem lehet egymás kölcsönösen kizáró fogalom. Ezen a ponton, úgy gondolom, nem felesleges felhívni a figyelmet arra, hogy az író fentebb jelzett álláspontja milyen mértékben cseng össze mind az 4
5 Ószövetségnek az ember teremtéséről és istenarcúságáról, mind az Újszövetség adományokról szóló részeivel. Gogol írásai alapján egyértelműen megállapítható, hogy az író egész életművét a keresztény kultúra eszmeisége hatja át. Nyikolaj Bergyajev a keleti és a nyugati kultúra összehasonlításakor az orosz eszme ortodoxiából származó eszkatologizmusát a kereszténység ontológiailag leginkább megalapozott formájának tartja. Ugyanabban a művében Bergyajev Gogolt nem szatirikusnak, de nem is realistának tartja, hanem fantasztának, aki nem valódi embereket ábrázol, hanem elementáris gonosz szellemeket, mindenek előtt a hazugság szellemét, amely a hatalmába kerítette Oroszországot. Gogol saját munkásságát a gonosz, a társadalmi bűnök és a romlottság mint társadalmi jelenség komikus és karikaturisztikus ábrázolásaként értelmezte. Puskin az elsők között hívta fel a figyelmet Gogol egyedülálló képességére, amellyel az élet romlottságát döbbenetes erővel megjeleníti. Gogol erről a Holt lelkekről írt második levelében tesz említést, amelyben írói önmeghatározását és alkotói pozíciójának jellemzését adja. Gogol műveinek túlnyomó többségében nem az emberi erényeket, hanem a bűnöket elemzi, beleértve saját bűnösségét is. Merezskovszkij úgy gondolta, hogy az ördög Gogolt egész életén át üldözte. II. Korai elbeszélésciklusában, az Esték egy gyikanykai tanyán elbeszéléseiben Gogol Jurij Mann szerint megszemélyesíti a gonoszt. A neves kutató szerint az ebben a ciklusban ábrázolt ördög nem minden esetben eredeztethető a tulajdonképpeni orosz folklórbeli tisztátalan lélekből, más kutatók is némely figurát a német romantika hagyományával kapcsolják össze. Az ukrán és orosz folklór, valamint az irodalmi hagyománynak megfelelően ezen korai elbeszélések ördög-alakja nemegyszer komikus, karikaturisztikus ábrázolás tárgyává válik, s miután nevetségessé vált, többé nem veszélyes. Ilyen ábrázolás tárgya az ördög a Karácsony éjszakája című elbeszélésben a kovács és az istenes festő Vakula festményén Ami Gogol a művészet alakító, a világban megrendült harmóniáját újjáteremteni képes erejéről és rendeltetéséről való elképzelését illeti, jól példázza az 5
6 író első elbeszélésének befejező részéből vett mondat: A szorocsinci vásár c. elbeszélésről van szó, amelyben a népi művész, a hegedűs hangszerét megszólaltatva visszaállítja az ördög, a gonosz szellem mesterkedési következtében megbillent harmóniát. A továbbiakban azonban világossá válik, hogy a gonosz szellem nem tűnik el véglegesen a világból, s az idézett elbeszélés végére a személytelenség alakjában érhető tetten. Gogol további munkásságában mélyebben elemzi az életben fellelhető gonosz szellem és az emberre gyakorolt bénító-pusztító hatását. A következő, Mirgorod c. ciklus Vij című elbeszélésében személytelenségének, szellem nélküli ürességének következtében éppen a világban harmóniát teremteni hivatott szellemi ember, a teológus-filozófus Homa Brut válik a pusztító erők áldozatává. A Régimódi földesurak című elbeszélésben látható, hogy az egyébként jóságos, szeretetteljes emberek is a kárhozat áldozatává válhatnak, amennyiben nincs bennük szellemiség és nincs kapcsolatuk Istennel. Ebből a kapcsolatnélküliségből a sok kutató által szerelemnek minősített érzés megszokásként jelentkezik. A Pétervári elbeszélések Az arckép című darabjában Gogol analóg problémát érint a festő Csartkov sorsát ábrázolva, de ez utóbbi elbeszélésben a gonosz már metafizikai méreteket ölt, önállósulva pusztító erővé válik. Az önállóvá váló metafizikai gonosz kapcsán a vallásos metafizika egyrészt az önállósuló gonoszra teszi a hangsúlyt, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni az ortodox kereszténységnek a gonoszon történő felülemelkedésről, a rossz meghaladásáról szóló tanítását. Ezzel kapcsolatban Szergej Bulgakov a rossz természetéről írott metafizikai tanulmányát említeném, amelyben a szerző a világban ható rosszról mint az ember által aktualizált semmiről beszél, aminek nincs igazi ontológiai alapja. Sz. Bulgakovval egy másik jeles orosz vallásfilozófus, Pavel Florenszkij is egyetért. Martin Buber A hit két formája című művében A tudás fája című fejezetben a gonosz emberi életbe történő behatolásának és aktualizálódásának alapos elemzését adja. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a Gogol műveiben ábrázolt gonosz mint nem a léthez tartozó szerepel a földi életben; kiküszöbölésének, 6
7 leküzdésének lehetőségeit, módozatait mind művészeti alkotásaiban, mind az ún. nem kimondottan művészi alkotásaiban az író élete végéig kutatta. V. Zenykovszkij szerint a gogoli ábrázolás mögött az emberi lélek bonyolult témája húzódik meg. Erről írt Gogol is számos helyen Szerzői önvallomásaiban, melyben. az író művészi elhivatottságáról és feladatvállalásáról szól. Gogol a művészetet nem az élet utánzásában látja, mivel az élet a gonosz hatalmában van, s nem is az élet démonikus ábrázolásában, hanem az alkotói eszme művészi megvilágításában, ami az információáramlás nézőpontjából nehezen érthető. Az a körülmény, hogy Gogol korai A nő című cikkét a szakirodalomban nem kellő mértékben vizsgálták, arról tanúskodik, hogy nem egészen értették meg Gogol alkotói krédóját. Ezt a művét kizárólagosan szofiológiai aspektusban lehet megérteni. Grigorij Szkovoroda, a XVIII. század végi kisorosz vallásfilozófus, műveiben sokat foglalkozott a Sophia-tannal, valamint a belső ember problémájával. Véleményem szerint a szofiológiai gondolkodás meghatározó tényező Gogol alkotói gondolatvilágában. Nem szeretnék szofiológiai rendszereivel és a velük folytatott vitákkal foglalkozni, jelen dolgozatomban. Gogol számára ugyanakkor a Szófia esztétikai aspektusa is igen fontos, a világot alkotó esztétika, vagy a bölcsesség mint Szépség. Gogol szerint a szépség a világ harmóniája isteni eszméjének művészi kifejezése, amely gondolat megfelel Sz. Bulgakov által az alkotás Szófia-jellegéről mondottaknak. Ez az a nézőpont, amelyből véleményem szerint Gogol művészetének értelmezésében új perspektíva nyílik, amely szorosan összekapcsolható a pétervári ciklus elbeszéléseivel. III. Ezek az elbeszélések képezik a disszertáció tényleges tárgyát, kutatási témáját. A pétervári elbeszélések ciklusában az író nem szakítja meg korábbi gondolkodásmódját az eszme változatlanul összekapcsolható szofiológiai megközelítésből a korábbi művekkel, csak nagyobb intenzitással jelentkezik. Itt már a nagyvárosról van szó (amit ráadásul eleve úgy alapított I Péter mesterségesen), egy új életről, új világrendről. Az értékrend átalakult, az egisztencia 7
8 hétköznapi, gyarló elemei kerülnek előtérbe. Gogol egyszerű kisemberek, akik ennél fogva még inkább ki vannak téve a lét látszólagosságának, felszínességének.. Miután ugyanúgy mint a korábbi ciklusok hőseinél a gogoli értékrend elemei (lélek, szellem, hit) valamelyikében hiányt szenvednek, így bukásra ítéltetnek. A nagyvilági élet illuziórikus forgatagában, mint látható még a művész lásd a festő sem képes felismerni a helyes utat. A látszatok, a felszín elnyomják elfedik a mélyebb, de annál magasztosabb világot. A hősök téveszmékbe esnek, és enek következtében a tárgyaknak tulajdonítják a sopiai szépség isteni mivoltát tárgyaknak ( Köpeny ) és a romlottságnak ( Nyevszkij Proszpekt ) A Róma című elbeszéléséban úgy látszik Gogol megtalálja a megoldást az ember problémájára, új eszkatológiai perspektívát állít fel. A herceg az új Párizsból régi hazájába visszatérve felfedezi annak szépségeit, a nép egységét. Minden, amit lát és tapasztal a sopia szépségében egyesül. Mindezek megalapozott feltárásához és alátámasztásához forrást elemeztem, értékeltem, kerestem és találtam meg bennük azokat a részeket, elemeket, melyek tartalmazzák azt a gogoli eszmeképet, azt a világot, melyben bemutatja a lélek, szellem, hit szükségességét, Istenhez való természetes közeledést, mely szükséges ahhoz, hogy ez ember is egységes egész legyen, és az emberiség is találkozhasson az Égi Testvériségben A vizsgált és említett forrásmunkák alapján megállapítható, hogy Gogolnál létezik és jelen van a dolgozat tárgyát képező vertikális szellemi világ A ciklusok vizsgálata és az irodalmi előzménykutatás során egyértelművé vált és sikerült alátámasztani a gogoli gondolkodás egységét, ennek jelenlévő, általam vizsgált új vetületét. A fő rész megállapításai még konkrétabban bemutatják ennek a gondolatnak, eszmerendszernek a meglétét. 8
9 A TÉMÁVAL KAPCSOLATOS PUBLIKÁCIÓ 1.Проблемы онтологизма изображения зла в эстетическом мировоззрении Гоголя // Dissertationes Slavicae, XXIII. Материалы и сообщения по славяноведению. Szeged, с Проблемы неполноты бытия в повести Гоголя «Шинель» // Slavica, XXXIII.Debrecen, с Осмысление демонизма в творчестве Пушкина и его современников: Гете, Байрона, Лермонтова // А.С. Пушкин и мировой литературный процесс. Сборник научных статей по материалам Международной научной конференции, посвященной памяти профессора Арнольда Алексеевича Слюсаря. Одесса: Астропринт, с Идейная проблематика кризиса творчества у Гоголя («Невский проспект») // Гоголевский сборник. Выпуск 4 (2). СПб.- Самара, с Возвращение «блудного» князя. По повести Н. Гоголя «Рим» // Гоголь и 20 век. Материалы международной конференции, организованной докторской программой ELTE «Русская литература и культура между Востоком и Западом». Bр., с Гений и злодейство, А.С. Пушкин «Моцарт и Сальери» // А.С. Пушкин и мировой литературный процесс. Сборник научных статей по материалам Международной научной конференции, посвященной памяти профессора А. А. Слюсаря. Одесса: Астропринт, с
10 7. A müvészet mint kommunikativ aspektus Gogol alkotásfilozófiájaban // A varázsgyűrűtől interkonfesszionális communicációig. Szerk.: Tóth Zsófja Anna. Szeged: Primavare, c Духовная проблема человека в творческом мире Кафки и Гоголя // Серебрянный век: диалог культур. Сборник статей по материалам III Международной научной конференции, посвященной памяти доктора филологических наук, профессора С.П. Ильева. Одесса: Астропринт,
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte
A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
ELTE Bölcsészettudományi Kar Kutatási adatbázis
Kutatóhely neve: Ukrán Filológiai Tanszék, Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék Kutatási téma címe: A moskal alakjának ábrázolása az ukrán irodalomban A kutatás célja a moskal ábrázolásának vizsgálata volt
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Kristó Sándor Zsolt
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Kristó Sándor Zsolt TEREK, TÉRKÉPZETEK LEONYID ANDREJEV PRÓZÁJÁBAN Témavezető: Prof. Dr. Szőke
1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért.
1. Bevezetés* Ha nem is minden előzmény nélkül, de a tradicionális iskola magyar ágában jelent meg az a nézet, amely az európai filozófia egyik kifejezését, a szolipszizmust alkalmazta a tradicionális
A realizmus fogalma 1.
A realizmus A realizmus A romantikával egyidejűleg XIX. sz. elejétől a századforduló időszakáig terjedt el az európai festészetben, irodalomban. Az 1850-1870 közötti két évtizedben a legjelentősebb. Az
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT
Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST Fordította GÁSPÁR CSABA LÁSZLÓ Lektorálta GÖRFÖL TIBOR ISBN Kiadja az Akadémiai
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
Franciaország a felvilágosodás után
FRANCIA SZOCIOLÓGIATÖRTÉNET. PORTÉVÁZLATOK. AUGUSTE COMTE. ÉMILE DURKHEIM. PIERRE BOURDIEU A középkorban, illetve a felvilágosodás koráig uralkodó utópiák, társadalomalakító illúziók, reformok és víziók
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE irodalom, filozófia PROLÓGUS A tisztelt Olvasó egy név- és címjegyzéket tart a kezében. 4363 év legjelentősebb bölcsészeti és irodalmi alkotásainak jegyzékét, a szerzők
Tézisek. Babics Zsófia. Istenek és hősök ábrázolása Giovanni Boccaccio Genealogia deorum gentilium című művében. Témavezető:
Tézisek Babics Zsófia Istenek és hősök ábrázolása Giovanni Boccaccio Genealogia deorum gentilium című művében Témavezető: Acél Zsuzsanna, PhD Armando Nuzzo, DSc Pázmány Péter Katolikus Egyetem, BTK Irodalomtudományi
Mi köze a sógunoknak a leanhez?
A menedzsment szerepe a Lean és Six Sigma programok eredményességében Mi köze a sógunoknak a leanhez? A Japán Ipari Menedzsment történeti és társadalmi alapjai Tóth László Tartalomjegyzék 1. Bevezetés
Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.
Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,
Megkésettség helyett románc
Megkésettség helyett románc Nyilasy Balázs: A XIX. századi modern magyar románc Budapest, 2011, Argumentum Az igazán jelentős tudományos teljesítményekkel gyakran járunk úgy, hogy sokat ígérnek, sokat
Kora modern kori csillagászat. Johannes Kepler ( ) A Világ Harmóniája
Kora modern kori csillagászat Johannes Kepler (1571-1630) A Világ Harmóniája Rövid életrajz: Született: Weil der Stadt (Német -Római Császárság) Protestáns környezet, vallásos nevelés (Művein érezni a
További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:
Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem
Kokoly Zsolt. Az audiovizuális médiaszolgáltatók feletti területi joghatóság kérdése az Európai Unió médiaszabályozásában. A doktori értekezés tézisei
Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola Kokoly Zsolt Az audiovizuális médiaszolgáltatók feletti területi joghatóság kérdése az Európai Unió médiaszabályozásában A doktori értekezés
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 15. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A rész (30 pont) 1. feladat Írja
IRODALOM ELSŐ FELADATLAP
IRODALOM ELSŐ FELADATLAP I.RÉSZ 1. Keressetek minél több szinonimát a TAVASZ szóra. Használd segítségül a Szinonima Szótárt és az Értelmező szótárt az interneten! Kikelet, nyárelő, újjáéledés, megújulás,
Tömbösített tanmenet 5.o
Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Filozófia Doktori Iskola Openness The Phenomenon of World-openness and God-openness PhD értekezés tézisfüzet Hoppál Bulcsú Kál Témavezető: Dr. Boros János
Az európai irodalom története" mint önéletrajz
Az európai irodalom története" mint önéletrajz FERENCZI LÁSZLÓ A Szigorú Úrnő uralja a századforduló irodalmát. Neve és neme változik, de mivel már a Múzsák is asszonyok voltak, legillőbb azon a néven
TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013
TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013 Bevezetés 3 Tér- Identitás-Rekonstrukció Az identitás a célok és az élettapasztalatok forrása az emberek számára. Értekezésem célja
TÖRTÉNELEM 5-7. Kulcsfogalmak tanítása és gyakorlása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. Kulcsfogalmak tanítása és gyakorlása 2015. február 26. történelmi
Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai
III. LÉTKÉRDÉS KONFERENCIA EGYÜTT-LÉT. A kapcsolatok természetrajza Az emberi kapcsolatok transzcendentális vonatkozásai Sivaráma Szvámi vaisnava teológus - Mit nevezünk kapcsolatnak? - Azt a közös alapot,
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam
SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.
Vajda János 1827-1897 Versek: Húsz év múlva. Műfaj: Harminc év múlva. Ellentétre épül: Műfaj: Realizmus Jelentése: Tipikus realista téma:
Vajda János 1827-1897 Pesten született, szülei hamar meghaltak. Nagybátya neveli. Petőfi a példaképe. Részt vesz a 48-as forradalomban. Beáll katonának, önkéntes honvéd, utána hadnagy lesz. Forradalom
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN
Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Nemrégiben egy író-olvasó találkozón vettem részt, ahol Kőrösi Zoltán szerintem méltatlanul kevéssé ismert kortárs magyar írónk volt a vendég.
MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi
MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak
A SZEMÉLYES KAPCSOLATOK ERKÖLCSE (SZEXUÁLETIKA) TÉTELSOR
A SZEMÉLYES KAPCSOLATOK ERKÖLCSE (SZEXUÁLETIKA) TÉTELSOR 2. Férfinak és nőnek teremtette 2.1. A nemek eredete 2.2. Ami azonos: a személyes méltóság 2.3. Ami különbözik: a nemi sajátosságok 2.4. Az azonosság
Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga
EMBERI JOGOK A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉLETÉBEN ÉS JOGÁBAN. Szerkesztette Orosz András Lóránt OFM
EMBERI JOGOK A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉLETÉBEN ÉS JOGÁBAN Szerkesztette Orosz András Lóránt OFM Sa p ie n t ia Iuris 1 A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Egyházjog Tanszékének sorozata Sorozatszerkesztő:
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: SZABÓ G. Zoltán. Nyitólap: www.iti.mta.hu/szorenyi60.html
Nem sűlyed az emberiség! Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztők: JANKOVICS József CSÁSZTVAY Tünde CSÖRSZ Rumen István SZABÓ G. Zoltán Nyitólap:
Az értekezés tárgya, a kutatás célja
Az értekezés tárgya, a kutatás célja Művészeti gyakorlatomban is évek óta foglalkozom a valóság észlelésének, szemlélésének és leképezésének komplexitásával, bemutathatóságával, a térbeli nézőpont kérdésével.
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)
Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉCTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK TÖRTÉNETI DEMOGRÁFIAI FÜZETEI 8. Dr.SCHNELLER KÁROLY / 1893-1953/ SCHNELLER KAROLY NÉPESSÉGTUDOMÁNYI ÉLETMŰVE Budapest 1990/1 KÖZPONTI
Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,
Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.
Tolkien: a keresztény író, aki nélkül nincs fantasy
2013 január 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Január 3-án született 121 éve J. R. R. Tolkien angol író, nyelvész,
A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit
A szláv írásbeliség kialakulása Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kezdetei A szláv nyelv első írásos emlékei:? szláv rúnák (rovásírás)? óbolgár rúnák A szó és írás szakrális és mágikus jellege
Karl Marx. [Tézisek Feuerbachról 1 ]
Karl Marx [Tézisek Feuerbachról 1 ] 1 Minden eddigi materializmusnak (Feuerbach materializmusát is beleszámítva) az a fő fogyatékossága, hogy a tárgyat, a valóságot^ érzékiséget csak az objektum vagy a*
A tánc, mint a szellemi kulturális örökség része. A Kárpát-medencei népzenekutatók délvidéki konferenciája 2006. szeptember 29 - október 1.
A tánc, mint a szellemi kulturális örökség része A Kárpát-medencei népzenekutatók délvidéki konferenciája 2006. szeptember 29 - október 1. Tartalom 1. UNESCO Egyezmény a szellemi kulturális örökség védelméről
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
TÉZISEK. HARRY POTTER HÉT ARCA: J. K. Rowling regénysorozatának hét irodalomelméleti megközelítése
TÉZISEK HARRY POTTER HÉT ARCA: J. K. Rowling regénysorozatának hét irodalomelméleti megközelítése J. K. Rowling tíz évig írta regénysorozatát, így egy utolsó szegletéig jól átgondolt művel van dolgunk.
Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl
Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl Az esszék írói M. FetHullah Gülen iszlámtudós, kiemelkedő egyéniség a vallásközti párbeszéd és az oktatás fejlesztésének területein. Dr Ibrahim Canan
Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó
Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Szociálpszichológiai Osztály Tel.: közvetlen: 279 6091 mellék: 6091 VH.1. emelet 119. szoba E-mail cím: mailto:halasz[kukac]mtapi[pont]hu PUBLIKÁCIÓK
Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása
1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR
Hol a szobrászat mostanában?
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola Hol a szobrászat mostanában? DLA értekezés tézisei Cseh Lili 2009 Témavezető: Körösényi Tamás egyetemi docens 0 A dolgozat témája Doktori dolgozatom témája
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
1 Татьна Касаткина: Искусство пережить смерть автора (Каталин Кроо: «Творческое слово» Ф. М.
Opponensi vélemény Kroó Katalin Irodalmi szövegfolytonosság. A közvetítő alakzatok poétikája Dosztojebvszkij alkotásaiban című akadémiai doktori értekezéséről Kroó Katalin értekezése jól felépített, nagy
A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015
A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett
A populáris ezotéria és az olvasás piaca DOKTORI TÉZISEK
A populáris ezotéria és az olvasás piaca DOKTORI TÉZISEK I. Az értekezés tárgya Umberto Eco talán a Foucault-inga írása idején a következő tapasztalatáról számolt be: A Buchmesse standjai közt járva feltűnik,
Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
Elsők és utolsók : elbeszélések. Médea és gyermekei
Ljudmilla Ulickaja művei a Debreceni Városi Könyvtár fiókkönyvtáraiban Daniel Stein, tolmács Központi Olvasóterem Elsők és utolsók : elbeszélések Petőfi Emlékkönyvtár Kukockij esetei Benedek Elek Könyvtár
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Filozófia középszint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 18. FILOZÓFIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A rész (30 pont) 1. Írja a fogalmak
SZMSZ VIII. sz. melléklete. A kutatóközpontok szabályzatai
SZMSZ VIII. sz. melléklete A kutatóközpontok szabályzatai A Sárospataki Református Teológiai Akadémia mint egységes kutatóintézet működik. Az egyes tudományterületeknek megfelelő kutatásokat kutatóközpontok
Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!
Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka
Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára
Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Retextil termékfejlesztői pályázat Kreatív termékötlet-pályázat textil újrahasznosítás témában Pályázni olyan termékötletekkel
Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié
Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy
Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió
Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Nemes Éva 2016. 10. 21. Kapcsolataink üzenete Szupervíziós Vándorkonferencia, Keszthely Változó világ Változó környezet, kiszámíthatatlan jövő Most zajlik.
Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek B. Biblikumok C. Rendszeres teológia
Osztályozási rend A. Bibliák, bibliai nyelvek A.1. Bibliák, bibliai részletek A.2. Konkordanciák A.3. Bibliai lexikonok, fogalmi szókönyvek A.4. Bibliai atlaszok A.5. Bibliai nyelvek A.5.1. Héber és arám
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S
NEMZETKÖZI SZEMLE Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S Ha a Helsinkiben megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezlet (1975) kontinensünk második világháború utáni békés korszakának
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
A romantika. Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői
A romantika Kialakulása, társadalmi háttere, általános jellemzői A romantika A romantika: egyetemes művészettörténeti korszak és korstílus a XIX. sz. első felében Választóvonal a klasszikus és a modern
9. évfolyam. Közös olvasmányok
9. évfolyam Közös olvasmányok Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei Egy rejtélyes sziget. Egy elhagyott árvaház. Egy különös fényképekből álló gyűjtemény. Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS
Célok és feladatok. Általános koncepció
HELYI TANTERV Bibliaismeret -. évfolyam Általános koncepció A bibliaismeret tantárgy tanterve az elsajátítandó ismeretanyagot a () év folyamán koncentrikus körökben dolgozza fel: ugyanazok a témák többször
Fizika középszintű szóbeli érettségi vizsga témakörei
Fizika középszintű szóbeli érettségi vizsga témakörei 1. Mechanika Newton törvényei Mozgásformák Munka, energia Folyadékok és gázok mechanikája 2. Hőtan, termodinamika Hőtágulás Állapotjelzők, termodinamikai
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére
Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:
EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ÚJSZÖVETSÉGI TANSZÉK. DOKTORI (Ph.D.). ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VERBUM DOMINI MANET IN AETERNUM
EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ÚJSZÖVETSÉGI TANSZÉK DOKTORI (Ph.D.). ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VERBUM DOMINI MANET IN AETERNUM AZ ÓSZÖVETSÉG RECEPCIÓJÁNAK VIZSGÁLATA A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉLBEN AZ INTERTEXTUÁLIS
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó
Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával
Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,
Oktatási Hivatal FILOZÓFIA. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA Javítási-értékelési útmutató OKTV 2013/2014 1. forduló 1. feladat Igazságkeresés! A következő állításokról
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
A szolgáltat tapasztalatairól
A szolgáltat ltatás s kultúra hazai tapasztalatairól Dr. Heidrich Balázs habil.. egyetemi docens Szeged, 2008. november 19. A szolgáltatások és termelés láthatóságának összehasonlítása TERMELÉS SZOLGÁLTATÁS
India magyar szemmel. Magyar utazók Indiában kiállítás
India magyar szemmel. Magyar utazók Indiában kiállítás 2013/10/01-2014/02/01 1. oldal (összes: 8) 2. oldal (összes: 8) [1] Indiában sokan még ma is a mesék országát látják. Az útleírások a legtöbb művelt
A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT. 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL
A főtitkár 2009/03/05 Réf.: D(2009) 9352 A FŐTITKÁR JELENTÉSE AZ ELNÖKSÉG TAGJAI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI PARLAMENT 2010-es PÉNZÜGYI ÉVRE VONATKOZÓ ELŐZETES KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZAT-TERVEZETÉRŐL (az Eljárási
Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek
Kelecsényi László: Lovagiatlan ügyek Kelecsényi László Lovagiatlan ügyek (Részlet) (Részlet) 2 0 1 0 Kelecsényi László A kézirat szerkesztésében Székely Sz. Magdolna működött közre. Borító: Kelecsényi
Színházi táncos Táncos
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Kozmikus ember Kozmikus ember, a gondolkodás kiterjesztése, humán kulturális evolúció
Kozmikus ember, a gondolkodás kiterjesztése, humán kulturális evolúció 1 / 5 Mit jelent az emberi kulturális evolúció kifejezés? Pontosan nem tudhatjuk a választ, de az elnevezés alapján sejthetjük, hogy
Alkotószakkör iskolánk könyvtárában
Alkotószakkör iskolánk könyvtárában Gyermekeink esztétikai érzékenysége, művészetek iránti fogékonysága az élményt és eredményt biztosító aktivitás révén fejlődik igazán. Alkotó, kreatív, a saját világát
ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal
A regény nem szól valamiről, hanem maga a valami. (O. G.) ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal Dr. Fűzfa Balázs Károli Gáspár Református Egyetem, 2017. március
A LÉLEK MEGVÁLTÁSÁNAK HERMÉSZI ÚTJA
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA HAMVAS ENDRE ÁDÁM A LÉLEK MEGVÁLTÁSÁNAK HERMÉSZI ÚTJA (HERMÉSZ TRISZMEGIS ZTOSZ ÉS A PLATÓNI HAGYOMÁNY) DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI TÉMAVEZETŐ:
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandók
Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN
01CNfint.qxd 10/19/06 2:13 PM Page 3 Véges végtelen ISTEN-ÉLMÉNY ÉS ISTEN-HIÁNY A XX. SZÁZADI MAGYAR KÖLTÉSZETBEN Szerkesztette Finta Gábor Sipos Lajos AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST 01CNfint.qxd 10/19/06 2:13
XX. Összefoglalás. 1. Melyek a fontosabb avantgárd irányzatok? Említs néhány alkotót is! 2. Értelmezd a következő fogalmakat!
XX. Összefoglalás 1. Melyek a fontosabb avantgárd irányzatok? Említs néhány alkotót is! 2. Értelmezd a következő fogalmakat! abszurd irodalom: _ aktivizmus: családregény: egyperces novella: _ epikus dráma:
Médiaajánló. Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!
Küldetésünk: Rádiónk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapítói szándéka szerint keresztény értékrendet közvetítő, az egyetemes és a magyar kultúrát a középpontba állító közösségi rádió, mely minden
Szemle. Kimondható és elbeszélhető tartományok. Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p.
Szemle Kimondható és elbeszélhető tartományok Z. Varga Zoltán, Önéletrajzi töredék, talált szöveg, Balassi Kiadó, Budapest 2014, 201 p. Az önéletrajzról szóló elméletek kidolgozása az elmúlt évszázad 70-es
szövegek (szubjektív, lírai) képleírások is egyben, máskor az adott alkotó művészetéről általánosságban szól a vers. (Az isten bőre esetében a szerző
Kitekintő Határterületek Jász Attila: Alvó szalmakutyák avagy áldozati ének; isten bőre Kalligram, Pozsony, 2010, 60 l.; isten bőre, Napkút, 2011, 78 l. Jász Attila utóbbi két verseskötete mintha igazából