Vezetői Beszámoló a Kollégium év tevékenységéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vezetői Beszámoló a Kollégium év tevékenységéről"

Átírás

1 igazgató Vezetői Beszámoló a év tevékenységéről unk az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétű feladatot lát el. Szociális funkciója révén lakhatást biztosít a vidéki hallgatók részére, illetve segíti az értelmiségivé válás folyamatát, az alkotó létforma kialakulását. A kollégium az egyik legfontosabb forrása az egyetemről kikerülő, társadalmi problémákra érzékeny értelmiségi rétegnek. A kollégisták hamarabb megtanulják mi a csapatmunka, és a sok lehetőségen keresztül kipróbálhatják magukat éles környezetben. Önkormányzatra épülő irányítási és vezetési rendszerünkkel, a demokrácia gyakorlását, és a különböző konfliktusok megfelelő kezelését tesszük lehetővé a hallgatóknak. A kollégista lét nem pusztán lakhatási lehetőség, hanem meghatározó pontja és időszaka a hallgatók életének, ahol új barátokra lelnek, és életre szóló ismertségeket kötnek. Meggyőződésem, hogy a egy értékteremtő intézmény. A kollégiumi rendszer működésekor, az elhelyezés és a szolgáltatások tervezésekor célunk, hogy a lehető legmagasabb színvonalon valósuljon meg: az életkörülmények biztonságos, nyugodt és kulturált feltételeinek megteremtése, az oktatás, és a tanulmányi munka megfelelő támogatottsága, az önképzés,- és a szabadidő tartalmas eltöltésének a lehetősége, és az önállóságra, a demokratikus magatartásra, illetve a közéleti szerepvállalásra való felkészítés. A mögöttünk hagyott évben szervezeti változás az egy bérleményi férőhelyünktől (BI Márton Áron Szakkollégium) történő megválás, illetve a Kancellária rendszer bevezetése volt, ami a ot érintette. A személyi állományban bekövetkező változásokat, a június 30-al történő nyugdíjas munkatársak elküldése jelentette. Ez az esetünkben 10 főt jelentett, szerencsére ebből 5 státuszt be tudtunk tölteni, de az épületek működtetése, a megfelelő kollégiumi szakmai munka vonatkozásában határhelyzetbe kerültünk. Az új munkatársak viszont komoly fiatalítást jelentenek, és reméljük, hogy hosszútávon kölcsönös lesz az elégedettség. unk szerepvállalása és helye a felsőoktatási kollégiumok rendszerében elfogadott és elismert. Úgy ítéljük meg, hogy az elmúlt évben, köszönhetően az egyetemi közös akaratnak és támogatottságnak, elképzeléseinket szinte maradéktalanul meg tudtuk valósítani. A i rendszer szervezeti felépítését, a munkatársaink összetételének különböző szempontok szerinti elemzését, a vezetői beszámolóhoz mellékelt dokumentumok részletezik. 1. A vezetése és irányítása, szakmai, illetve közéleti tevékenysége Elkészítettük a évi költségvetési beszámolóját, illetve a évi költségvetési terveket, melyeket a szükséges fórumokon képviseltünk, azok elfogadást nyertek. Minden tagkollégiumi helyszínen lezajlottak a tisztújító Közgyűlések. A i Tanács és a KollHÖK testületei a tervezett időütemezésnek megfelelően tartották üléseiket. Részt vettünk és közreműködtünk az Egyetem sikeresen lebonyolított teljes körű minőségtanúsítási Auditján. A hagyományoknak megfelelően minden Tagkollégiumban sor került a nőnapi ünnepségre. Szintén az éves ütemezésnek megfelelően minden Tagkollégiumban sor került a tűz,- munka- és balesetvédelmi bejárásokra, illetve oktatásokra, valamint a tűzriadó gyakorlatokra, és a tavaszi dolgozói értekezletekre.

2 igazgató Ellenőrzéseket tartott a Tűzoltóság és az ÁNTSZ a Tagkollégiumainkban, melyek során említésre méltó hiányosságokat nem állapítottak meg. Az EHÖK közreműködésével előkészítettük és sikeresen lebonyolítottuk a 2013/2014-es tanévre vonatkozó Tavaszi jelentkezési időszak - Felsőbb évesek kollégiumi felvételi eljárását. A Felsőoktatási ok Országos Szövetsége (FEKOSZ) májusban a Bánki Donát ban tartotta rendes éves Küldöttgyűlését. A Lébényi Pál Tagkollégiumunk szervezésében került megrendezésre a FEKOSZ hallgatói Vezetőképzője az Egyetem balatonszepezdi Üdülőjében. Előkészítettük, majd megkötésre kerültek az Egyetem 2013/2014-es tanévre szóló Bérleményi Tagkollégiumainak szerződései, melynek keretében nem újítottuk meg a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumban lévő szerződésünket. Az így kieső 153 férőhelyet, a Terminus Hotelben az I. emelet felújításával, 83 férőhely bérlésével próbáljuk pótolni. i, KollHÖK, és az ÓE Kulturális Pályázati források bevonásával, hallgatói közreműködéssel egy összkollégiumi kirándulást szerveztünk Erdélybe. Megrendezésre kerültek a nagyobb léptékű, hagyományos programok is, így a Disznóvágás a Hotel@BMF Diákotthonban, a IX. Összkollégiumi Pókerbajnokság, a P-Faktor VI. tehetségkutató verseny és a Farsang a Bánki ban, illetve a Kiss Árpád i Napok. Az Egyetem Nagytétényi úti kollégistái nagy sikerrel szerepeltek a Tétény i Napok programsorozaton, ahol több versenyszámot is megnyertek. A Kiss Árpád és a KISÖKOSZ Hallgatói Kör közösen megszervezte a Föld Napja programot. Számos lehetőség nyílt meg előttünk az Egyetem Kulturális,- és Sportpályázatainak köszönhetően, melyeken sikeresen szerepeltünk. A Tagkollégiumokban lakó hallgatók számos színházi előadást tekinthettek meg, illetve több háziversenyt rendeztek, de különböző sportesemények belépőire, illetve sporteszközök vásárlására is jutott az elnyert összegekből. A hagyományoknak megfelelően került megrendezésre a Bánki Donát ban, A szakmai tudományos műhely névre hallgató ismeretterjesztő előadássorozat. Összkollégiumi rendezvény keretében tartottuk meg a Pedagógusnapi ünnepségünket. Nagy hangsúlyt fektettünk a kollégium vezetői utánpótlás kinevelésére, ennek szellemében ebben az évben is nagy sikerrel szerveztük meg az Egyetem Zamárdiban lévő Üdülőjében, a Vezetőképző Tábort. A Neptun rendszergazdájának köszönhetően, rendkívül felgyorsult az adatszolgáltatási sebességünk, és pontosságunk az Oktatási Igazgatóság (Felsőoktatási Információs Rendszer) irányába, gördülékennyé vált az üres férőhelyek feltöltése, illetve naprakészek a térítési, - és szolgáltatási díjak nyilvántartásai. Fejlesztési, beruházási és karbantartási tevékenységünk keretében a hallgatói igények figyelembe vételével, a komfortérzet és az otthonosság kialakítására helyeztük a hangsúlyt. Folyamatosan frissítettük a Honlapját, így naprakészen voltak nyomon követhetők az aktuális hírek és események. Az Óbudai Egyetem Hírmondójába számos cikket írtunk, illetve híreket tettünk közzé a szakmai, közösségi, illetve közéleti tevékenységét és munkáját bemutatva.

3 igazgató A nyár folyamán a hagyományoknak megfelelően sikeresen hasznosítottuk a kollégiumi üres férőhelyeket. A Hotel@BMF Diákotthon férőhelyeinek bérbe adásával, a bérleti díj nyári hónapokra eső veszteségét tudtuk csökkenteni. Az EHÖK és az Oktatási Főigazgatóság közreműködésével sikeresen lebonyolítottuk a 2013/2014-es tanévre vonatkozó Nyári jelentkezési időszak - Gólya kollégiumi felvételi eljárást. A szeptemberi tanévkezdésre, a kollégiumi beköltözésre elkészült a Terminus Hotel I. emeletének teljes körű felújítása. Szeptember első hétvégéjén rendben lezajlottak a hallgatók beköltözései a Tagkollégiumokba. Megtörténtek az első éves hallgatók beilleszkedését elősegítő tájékoztatók, illetve a különböző Gólya-rendezvények. A hagyományoknak megfelelően két egymást követő hétvégén került sor a kollégiumi Gólyatáborokra, Balatonszepezden, illetve Zamárdiban. Mind a négy tábort végiglátogatta Balogh József kollégiumigazgató, Csányi Zoltán kollégiumi Neptun rendszergazda és Schmiedt Péter, a HÖK kollégiumi alelnöke, akik szakmai előadásokkal segítették a Gólyák eligazodását és beilleszkedését az Egyetemre. A Lébényi Pál népes delegációval képviseltette magát a IX. Fehérvári lecsófőző vigasságon. Az ősz folyamán újabb négy előadással folytatódott a Bánki Donát ban a Szakmai Tudományos Műhely nyilvános ismeretterjesztő előadássorozat. A Kiss Árpád ban ismételten megrendezésre került az Interest nevet viselő szakmai előadássorozat. A Lébényi Pál ban kommunikáció, társadalmi csapdák és mediáció témákban szakmai előadássorozat került megrendezésre. Immár negyedik alkalommal, és ismét nagy sikert aratott a Hotel@BMF Diákotthon által szervezett Szeszkó Vetélkedő. A szinte teljes vezetése részt vett a FEKOSZ, és a Nyugat Magyarországi Egyetem Apáczai Karának közös rendezésű felsőoktatási kollégiumvezetők konferenciáján. Nagy sikerrel került megrendezésre a 2013-perces foci rendezvény, a Rejtő Kari HÖK és a Kiss Árpád TKollHÖK közös szervezésében. Meghirdetésre és elbírálásra került a 2013/2014-es tanévre a kollégiumi térítési díjmérséklési pályázat is, melyen 11 fő hallgató szerepelt eredményesen, így % kedvezményt kaptak a fizetendő havi összegekből. Balogh József főszervezésében került megrendezésre a FEKOSZ V. Asztalitenisz Kupa sportverseny, ahol minden unk népes delegációval képviseltette magát. Munkatársaink közül Novák János rész vett az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat vezetőképző táborában, ahol tagkollégiumainkat népes hallgatói delegáció képviselte. A Terminus Hotelben Halloween tiszteletére jelmez és tökfaragó versenyt szerveztek. Szintén a Terminus Hotel szervezésében került megrendezésre, az összkollégiumi Csocsó kupa. Novák János tagkollégiumi igazgató kollégánk szervezésében nagy sikerű összkollégiumi kirándulást szerveztünk Miskolc és környékére. A Bánki Donát ban immár hetedik alkalommal, rendkívül nagy sikerrel került megrendezésre a P-Faktor elnevezésű tehetségkutató verseny.

4 igazgató A Lébényi Pál az idén is megszervezte a LAN Kupa versenyét. A Bánki Donát és a Hotel@BMF Diákotthon hallgatói sikeresen szerepeltek az ÓE BGK Kari,- és Kari köri pályázatain. A Kiss Árpád ban ismét megrendezésre került a Körök éjszakája elnevezésű program, ahol a Tagkollégiumban működő Öntevékeny hallgatói Körök mutatkoztak be a nagyközönségnek. A Lébényi Pál ban ajtódekorációs, míg a Kiss Árpád ban szintdekorációs versenyt hirdettek meg és bonyolítottak le. i (KollHÖK, ) támogatással, és pályázati források bevonásával, hallgatói közreműködéssel egy összkollégiumi adventi kirándulást szerveztünk Bécsbe. A hagyományoknak megfelelően minden Tagkollégiumban megtartottuk az összevont évzáró ünnepi Mikulás és Karácsonyi ünnepségeket mid a hallgatók, mind pedig, a munkatársak körében. Az év utolsó kibővített i Tanács ülését, ünnepi keretek között tartottuk meg a Bánki Donát ban. 2. i elhelyezés lehetőségei és arányai Az Egyetem a hallgatók különböző komfortfokozatú kollégiumi elhelyezését három saját fenntartású épületben, a Hotel@BMF Diákotthonban, és három Bérleményi helyszínen biztosította. A 2013/14-es tanévtől a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium lemondása, és a Terminus Hotelben lévő férőhelyek bővítésével összességében 60 fővel csökken az egyetemi férőhely kapacitás. A férőhelyek iránti kereslet több mint 1,5 szeres. A kollégiumi férőhelyek kihasználtsága budapesti és országos viszonylatban is jónak mondható. A ok és Bérlemények térítési díja az államilag támogatott képzés esetén ,-Ft/fő/hó és ,-Ft/fő/hó, míg a költségtérítéses képzés esetén ,- Ft/fő/hó, illetve ,-Ft/fő/hó. Az elutasított hallgatói létszám, a kollégiumi telephelyek széttagoltsága, illetve a racionálisabb működési rendszer kialakítása megerősíti az Egyetem vezetésének az irányú törekvését, hogy a Kandó Kálmán felújítása minél hamarabb megvalósuljon. Az elmúlt évek kollégiumi férőhelyeinek mennyiségi, minőségi és szerkezeti változásának alakulását, a felvételi eljárás eredményét és egyéb kimutatásokat, a csatolt mellékletek mutatják be. 3. A nyilvánossága, kapcsolatrendszere, együttműködése intézményekkel és szervezetekkel A napi munka során fontosnak tartottuk a kollégák tájékoztatását az Egyetem és a előtt álló feladatokról, illetve az elért eredményekről. Sajnálatosan az elmúlt évben tovább csökkent az erkölcsi és az anyagi elismerések lehetősége, ezért a munkatársak megbecsülésének kifejezésére, igyekeztünk minden lehetőséget megragadni. A megfelelő nyilvánosság és a külső közvélemény tájékoztatása érdekében működtetjük a Honlapját, így naprakészen nyomon követhetők az aktuális híreink és az események. Az Egyetem Honlapján és Hírmondójában is több hírünk, illetve cikkünk jelent meg a szakmai és közösségi tevékenységét bemutatva. Napjainkban a kollégiumi eseményekről szóló híreket, a fiatalabb korosztály által gyakran látogatott elektronikus felületeken is közzé tesszük (Facebook). A napi munkakapcsolatot és párbeszédet folytat az Egyetem oktatási, gazdasági és igazgatási egységeivel, illetve partneri kapcsolatot alakított ki a Hallgatói Önkormányzattal. Szakmai munkakapcsolatot alakítottunk ki a bérleményeinket üzemeltető intézményekkel, a területileg illetékes

5 igazgató települési Önkormányzatokkal, illetve a belföldi társ felsőoktatási intézmények aival. unk ebben az évben is meghatározó szerepet töltött be a Felsőoktatási ok világában. Tagkollégiumaink aktív tagjai a Felsőoktatási ok Országos Szövetségének. Kollégáink számos konferencián, vezetőképzőn tartottak szakmai előadásokat, illetve voltak témavezetők. A FEKOSZ vezetésében jelenleg Boda Attila tagkollégiumi igazgató, mint régióvezető, illetve Novák János tagkollégiumi igazgató, mint az Ellenőrző Bizottság tagja dolgozik. Munkatársaink aktívan részt vettek az egyetem szakmai és közéleti tevékenységében. Balogh József kollégiumigazgató munkaköréből adódóan hivatalból szavazati jogú tagja a Rektori Tanács, és állandó tanácskozási jogú tagja a Szenátus testületének. Visnyei László kollégiumigazgató helyettes, gazdasági vezető kollégánk látja el a Rektori Hivatal, Könyvtár és a területén, az Éleslátást biztosító szemüveg nyilvántartás ügyvitelét, illetve a Munkahelyek, munkahelyi környezet kockázatelemzése, továbbá a védelmi megbízotti feladatokat. Visnyei László egyben, mint az egyetem belső auditora, folyamatosan részt vesz a tanúsítási eljárások munkálataiban. Novák János tagkollégiumi igazgató kollégánk az elnöke, a Kulturális támogatásokat elbíráló Bizottságnak, melynek egyik tagja Schmiedt Péter EHÖK kollégiumi alelnök. Schmiedt Péter EHÖK kollégiumi alelnök egyben, a Sporttámogatásokat elbíráló Bizottságnak is tagja. 4. Beruházás, fejlesztés, és korszerűsítés a Tagkollégiumokban A gazdálkodását a kollégiumigazgató és a gazdasági vezető irányítása, illetve ellenőrzése mellett, decentralizált tagkollégiumi gazdálkodással, az egységes TÜSZ nyilvántartó rendszer alkalmazásával valósítottuk meg. Az egyetem kezelésében lévő kollégiumi épületeknél markánsan érvényesül a tulajdonosi szemlélet, ami elősegítette, hogy megtaláljuk a leghatékonyabb módszereket az épületek gazdaságos üzemeltetésére. Beruházásaink többsége az épületek életkorából adódó állagmegóvást, karbantartási- és felújítási munkálatokat, a szakmai munkát, illetve a komfortérzet növelését célozták meg. A napi üzemeltetési, működtetési és karbantartási feladatok mellett, az elmúlt időszak fontosabb fejlesztési és beruházási munkálatokat a következőkben lehet összefoglalni: Bánki Donát Tagkollégium Irodai papíráru, irodaszerek, tonerek, tintapatronok kerültek beszerzésre. Megvásárlásra került az éves tisztítószer készlet. Háztartási gépek kerültek beszerzésre. Elkészült a szociális helységek tisztasági festése. Elvégeztettük a kollégiumi épület nagytakarítását és az ablakok tisztítását. Bővítésre került a tűzjelző rendszer. Digitális fényképezőgép került beszerzésre. Kiss Árpád Tagkollégium Megvásárlásra került az éves tisztítószer készlet. Háztartási gépek kerültek beszerzésre. Irodai papíráru, irodaszerek, tonerek kerültek beszerzésre. Elkészült a szociális helységek tisztasági festése. Elvégeztettük a kollégiumi épület nagytakarítását és az ablakok tisztítását Székesfehérvári Tagkollégium Megvásárlásra került az éves tisztítószer készlet. Háztartási gépek kerültek beszerzésre.

6 igazgató Irodai papíráru, irodaszerek, tonerek kerültek beszerzésre. Elkészült a szociális helységek tisztasági festése. Végrehajtották a konvektorok éves ellenőrzését. Bérleményi Tagkollégiumok A bérleményi férőhelyeket biztosító intézmények vezetésével való kapcsolatunk megfelelő menedzselésének köszönhetően, a saját fenntartású kollégiumokban megszokott körülmények között tudtuk elhelyezni hallgatóinkat. Szükség esetén az elhasználódott eszközöket pótoltuk, a hallgatók által kezdeményezett kisebb felújításokat támogattuk. A 2013-as év gazdálkodásának kiszámíthatóságát és tervezhetőségét, illetve a működés feltételeit nagyban befolyásolta a Kormány által hozott takarékossági- és megszorítási intézkedéseket tartalmazó rendeletek, melyek a különböző zárolásokon túl az informatikai és bútor beszerzésekre vonatkozóan hoztak korlátozásokat, illetve jelentősen korlátozták a jutalmak kifizetését. Mindezek akadályozták és megnehezítették a nyugodt és tervszerű munkát. A nagyobb léptékű beruházásokat a csatolt melléklet szemlélteti. 5. A helyzetelemző önértékelése, ellenőrzési tevékenység Tagkollégiumainkban, ebben az évben is több szakhatósági ellenőrzés zajlott. Az Egyetemet érintő felügyeleti ellenőrzések során a szükséges adatszolgáltatásokat, illetve a ra vonatkozó fejezeteket határidőre elkészítettük. Saját belső ellenőrzéseket is végeztünk a Házirendek és a szabályzataink betartása érdekében. A lefolytatott ellenőrzések során szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás nem merült fel. Fontosnak tartottuk a munkatársak tájékoztatását az Egyetem és a előtt álló feladatokról, illetve az elért eredményekről, sikerekről. Szintén hasznos a dolgozók problémáinak meghallgatása, felvetéseik és javaslataik beépítése a mindennapi munkába. Sajnálatos, hogy az elmúlt évben tovább csökkent az erkölcsi és az anyagi elismerések lehetősége, ezért a munkatársak megbecsülésének kifejezésére igyekeztünk minden lehetőséget megragadni. A telephelyi széttagoltság, az önálló gazdálkodás és adminisztráció megkövetelte, hogy munkatársaink napi feladatait megfelelő infrastruktúra támogatása mellett végezzék. Az egységes egyetemi informatikai rendszerek (Poszeidon, TÜSZ, Neptun) teljes körűen a rendelkezésünkre álltak. Szakmai és közösségi tevékenységünk keretében, az éves időütemezésnek megfelelően üléseztek a i Tanács, a Tagkollégiumi Igazgatók a és a KollHÖK testületei. Tavasszal és az ősz folyamán mindenhol lezajlottak a Közgyűlések. Nagy hangsúlyt fektettünk a kollégium vezetői utánpótlás kinevelésére, ennek szellemében szerveztük meg az Egyetem Zamárdiban lévő Üdülőjében, a Vezetőképző Tábort. Az EHÖK és az Oktatási Főigazgatóság közreműködésével sikeresen bonyolítottuk le a kollégiumi felvételi eljárásokat. Tagkollégiumainkban számos szakmai, sport- és kulturális szerveződésű öntevékeny kör működik, melyek alkalmasak a plusz tudás megszerzésére, illetve a közösségformálásra. Ilyenek például a Szakmai Tudományos Műhely előadássorozat, a Körök éjszakája rendezvény, a KISÖKOSZ környezetvédelmi Kör, a Kézműves Kör, a Zenei Kör, a Varró Kör, az Interest előadássorozat, a Számítógépes bajnokság, vagy éppen a szakmai konzultációk és korrepetálások szervezése. Több hagyományos rendezvény közül a teljesség igénye nélkül ki lehet emelni a 2012 perces foci, a Mikulás és Karácsonyi ünnepségeket, és a Nőnapi köszöntéseket. Tavasszal és ősszel is sor került az Összkollégiumi Pókerbajnokságra. Megrendezésre kerültek a nagyobb léptékű tagkollégiumi programok is, így a Kukac Napok, a Disznóvágás és a Szeszkó vetélkedő a Diákotthonban, a P-Faktor

7 igazgató tehetségkutató verseny és a Farsang a Bánki ban, illetve a Kiss Árpád i Napok. A Bérleményekben lakó hallgatóink aktív részesei és szereplői a férőhelyeket biztosító intézmények közéletének. Számos lehetőség nyílt meg előttünk az Egyetem Kulturális,- és Sportpályázatainak köszönhetően, melyeken kiemelkedően szerepeltünk. A Tagkollégiumokban lakó hallgatók számos színházi előadást tekinthettek meg, illetve sporteszközök vásárlására is jutott az elnyert összegekből. i és HÖK források bevonásával, Novák János kollégánk közreműködésével több összkollégiumi kirándulást is szerveztünk. Az elmúlt évek során sikerült egy egységes, demokratikus alapokon és képviseleti rendszeren nyugvó, hatékonyan működő kollégiumi rendszert kialakítani. A kollégium napjainkban gazdaságilag szinte már önfenntartó. Tagkollégiumaink a hallgatók számára megfelelő minőségben lakó és életteret, tanulási, művelődési és sportlehetőséget biztosítanak. Az oktatás támogatása és az életkörülmények javítása, a kollégiumi közösségek igényeinek figyelembe vételével történik. Önkormányzatra épülő irányítási és vezetési rendszerünkkel, a demokrácia gyakorlását tesszük lehetővé, illetve elősegítjük az értelmiségivé válás és a társadalmi problémákra való érzékenység kialakulását. Minden kollégiumi helyszínünkön, több alapszolgáltatáson túlmutató lehetőség biztosított hallgatóink számára. Megállapítható, hogy a állami,- és hallgató vezetői egyaránt aktívan részt vállaltak a feladatok megoldásában. Elmondhatjuk, hogy tervezett céljainkat megvalósítottuk. Eredményeink és sikereink eléréséhez nélkülözhetetlen volt munkatársaink kiváló teljesítménye, sokrétű együttműködése, valamint aktív szakmai, közéleti tevékenysége. Általánosságban elmondható, hogy a hallgatók elégedettek a Tagkollégiumok által nyújtott szolgáltatásokkal és helyi lehetőségeivel, melyet alátámasztanak a tavasszal elvégzett Hallgatói Elégedettségmérések eredményei. 6. A jövőképe, célkitűzések és feladatok Az elmúlt évek során sikerült megtalálnunk azokat a kollégiumi munkatársakat, akik nagy munkabírásukkal igazolták döntéseinket, azonosultak az Egyetem stratégiai elképzeléseivel, és a érdekeit, fejlődését, továbbá színvonalas működését tartják mindig szem előtt. A gazdálkodás kiszámíthatóságát és tervezhetőségét, illetve a működés feltételeit nagyban befolyásolja a Kormány által hozott folyamatos takarékossági és megszorításokat tartalmazó intézkedések. A 2013-as év végén a működés alapfeltételeinek biztosításán túl, mindennemű pénzügyi keret, zárolásra került. Új rendszerben kellett megtervezni a 2014-es költségvetését. Mindezen külső tényezők ellenére folytatnunk kell a Tagkollégiumok megkezdett felújításait, illetve az eszközpark cseréjét és a bútorzat korszerűsítését, ezért elkészült a évekre vonatkozó beruházási, fejlesztési terve. A jövőjét nagymértékben meg fogja határozni a Felsőoktatási rendszer strukturális és szerkezeti átalakítása, illetve az Egyetem Stratégiája és költségvetésének a helyzete. Sajnos továbbra is bizonytalan a Kandó Kálmán felújításának a kérdése, melyben évek óta nincs semmiféle előrelépés. A tervezések során felhasználtuk a teljes körűen lefolytatott hallgatói elégedettségmérések eredményeit, hogy az életkörülmények javítását és a szükséges fejlesztéseket tervezni tudjuk. További problémákat vet fel a nyugdíjba vonuló kollégák pótlásának jelenleg még fennálló tilalma. Ezen körülmények ellenére is meg kell tartani a Tagkollégiumokban kialakult szakmai, tanulmányi,- és közéleti tevékenység színvonalát. A hallgatói létszám változásához igazodva csökkenteni kell a bérleményi férőhelyek számát, majd a Kandó Kálmán sorsától függően, a bérleményi férőhelyeket teljesen meg kell szüntetni. Az így felszabaduló, a kollégiumi férőhelyekre fordítható intézményi lakhatási normatíva keretet, a meglévő saját kollégiumok felújítására, illetve állagmegóvására kell fordítani. Nagyon fontos feladat és célkitűzés, hogy a a közeljövőben önfenntartóvá váljon.

8 igazgató Biztos vagyok azonban abban, hogy kellő akarattal, összefogással és kitartással, az egyes Tagkollégiumokban kialakult munkaközösségekkel karöltve, meg fogunk birkózni a jövő kihívásaival. Bízunk magunkban, és hiszünk az elvégzett munkában, továbbá abban, hogy a körülöttünk lévő gazdasági és társadalmi környezet pozitív irányban fog változni. 7. Kitüntetések a ban Ssz. Név Beosztás Szervezeti egység Kitüntetés igazgatóhelyettes, Bánki Donát 1./ Visnyei László gazdasági vezető 2./ Ivanics Zoltán Jenőnél Gondnok 3./ Balogh Istvánné Takarító 4./ Csányi Zoltán i tanár 5./ Molnár József Portás 6./ Tősér Magdolna Igazgatási előadó 7./ Csík Erzsébet Tagkollégiumi igazgató Lébényi Pál Tagkollégium Kiss Árpád Tagkollégium Bánki Donát Bánki Donát Kiss Árpád Tagkollégium Kiss Árpád Tagkollégium igazgatói Dicséret Tagkollégium igazgatói Dicséret Tagkollégium igazgatói Dicséret Tagkollégium igazgatói Dicséret 10 éves Törzsgárda Tag 10 éves Törzsgárda Tag 35 éves Törzsgárda Tag A beszámolóban részletezett eredményeink és sikereink eléréséhez nélkülözhetetlen volt munkatársaink kiváló teljesítménye, sokrétű együttműködése, valamint az igen aktív szakmai közéleti tevékenysége. Ennek kapcsán köszönet illeti az Egyetem vezetését, az Oktatási Főigazgatóság, illetve a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság munkatársait, valamint a vezetésével szorosan együttműködő i,- és Egyetemi Hallgatói Önkormányzatot, akik nélkül nem tudtuk volna megvalósítani kitűzött céljainkat. Budapest, december 16. Balogh József s.k. kollégiumigazgató

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2014. évi tevékenységéről

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2014. évi tevékenységéről igazgató Vezetői Beszámoló a 2014. évi tevékenységéről unk az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétű feladatot lát el. Lakhatást biztosít a vidéki hallgatók részére, illetve segíti

Részletesebben

Vezetői Beszámoló. a Kollégium év I. félév tevékenységéről

Vezetői Beszámoló. a Kollégium év I. félév tevékenységéről Vezetői Beszámoló a 2016. év I. félév tevékenységéről A az Egyetem oktatási stratégiai céljainak megvalósításában szociális funkciója révén lakhatást biztosít a vidéki hallgatók részére, illetve segíti

Részletesebben

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2014. év I. félévi tevékenységéről

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2014. év I. félévi tevékenységéről Vezetői Beszámoló a 2014. év I. félévi tevékenységéről ÓBUDAI EGYETEM igazgató unk az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétű feladatot lát el. Lakhatást biztosít a vidéki hallgatók

Részletesebben

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2010. évi tevékenységéről

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2010. évi tevékenységéről Vezetői Beszámoló a 2010. évi tevékenységéről A az Egyetem oktatási-nevelési céljainak megvalósításában speciális feladatot lát el. Szociális funkciója révén lakhatást biztosít a vidéki hallgatók részére,

Részletesebben

Vezetői Beszámoló az Egyetemi Kollégium évi tevékenységéről

Vezetői Beszámoló az Egyetemi Kollégium évi tevékenységéről Vezetői Beszámoló az Egyetemi 2016. évi tevékenységéről Szervezeti keretek, személyi feltételek, vezetés és irányítás A az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétű feladatot lát

Részletesebben

Vezetői Beszámoló az Egyetemi Kollégium 2015. évi tevékenységéről

Vezetői Beszámoló az Egyetemi Kollégium 2015. évi tevékenységéről Vezetői Beszámoló az 2015. évi tevékenységéről Szervezeti keretek, személyi feltételek, vezetés és irányítás A Kollégium az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétű feladatot lát

Részletesebben

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2014.

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2014. ÓE, i Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2014. I./ ÓE, Vezetőképző Tábor Helyszín: Időpont: Résztvevők: Óbudai Egyetem Bánki Donát Üdülője, Zamárdi 2014. június 13-15. hétvége (péntek-vasárnap) max. 40 fő

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM 5. 4. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM Budapest, 2007. május szeptember A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének,

Részletesebben

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013.

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013. ÓE, i Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013. I./ ÓE, Vezetőképző Tábor Helyszín: Időpont: Résztvevők: Óbudai Egyetem Bánki Donát Üdülője, Zamárdi 2013. június 7-9. hétvége (péntek-vasárnap) max. 36 fő

Részletesebben

Emlékeztető. a Kollégium, Kollégiumi Tanácsának Zamárdi Vezetőképző Táborába kihelyezett Üléséről. (Zamárdi, június 8-10.)

Emlékeztető. a Kollégium, Kollégiumi Tanácsának Zamárdi Vezetőképző Táborába kihelyezett Üléséről. (Zamárdi, június 8-10.) Emlékeztető a Kollégium, Kollégiumi Tanácsának Zamárdi Vezetőképző Táborába kihelyezett Üléséről (Zamárdi, 2012. június 8-10.) ÓE-KOLL, 610, 2012. 2012. 06. 08. (péntek) 15.30 óra Napirendi pontok: 1./

Részletesebben

Emlékeztető. A BMF Kollégium Kollégiumi Tanács 2009. október 07-i üléséről

Emlékeztető. A BMF Kollégium Kollégiumi Tanács 2009. október 07-i üléséről Emlékeztető BMF-KOLL, 1042, 2009. A BMF Kollégium Kollégiumi Tanács 2009. október 07-i üléséről Napirendi pontok: 1./ A Kollégiumi Tanács 2009/2010-es tanév I. félév munkaterve, a Kollégium vezető testületeinek

Részletesebben

Emlékeztető. Az Óbudai Egyetem Kollégium Kollégiumi Tanács június 05-i üléséről

Emlékeztető. Az Óbudai Egyetem Kollégium Kollégiumi Tanács június 05-i üléséről Emlékeztető OE-KOLL, 557, 2010. Tervezett napirendi pontok: Az Óbudai Egyetem Kollégium Kollégiumi Tanács 2010. június 05-i üléséről 1./ Tájékoztató az Egyetem Szenátusának üléseiről, és a Kandó Kálmán

Részletesebben

Vezetıi Beszámoló a Kollégium évi tevékenységérıl

Vezetıi Beszámoló a Kollégium évi tevékenységérıl igazgató Vezetıi Beszámoló a 2011. évi tevékenységérıl A az Egyetem oktatási-nevelési céljainak megvalósításában többrétő feladatot lát el. Szociális funkciója révén lakhatást biztosít a vidéki hallgatók

Részletesebben

Emlékeztető. A BMF Kollégium Kollégiumi Tanács június 06-i üléséről

Emlékeztető. A BMF Kollégium Kollégiumi Tanács június 06-i üléséről Emlékeztető BMF-KOLL, 623, 2009. A BMF Kollégium Kollégiumi Tanács 2009. június 06-i üléséről Tervezett napirendi pontok: 1./ Tájékoztató, a Kandó Kálmán Kollégium PPP beruházás keretében történő felújításának

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE 1. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 3. melléklet A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

Részletesebben

Emlékeztető. Az Óbudai Egyetem Egyetemi Kollégium Kollégiumi Tanácsának október 12-i üléséről

Emlékeztető. Az Óbudai Egyetem Egyetemi Kollégium Kollégiumi Tanácsának október 12-i üléséről KOLL, 146, 2016. Emlékeztető Az Óbudai Egyetem Egyetemi Kollégium Kollégiumi Tanácsának 2016. október 12-i üléséről Napirendi pontok: 1./ A Kollégiumi Tanács 2016/17-es tanév I. félév munkaterve. Előterjesztő:

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 9/2018. (IX. 10.) számú rektori - kancellári együttes utasítás kollégiumi térítési és juttatási szabályzatról Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti

Részletesebben

(Min ségirányítási eljárás) 4. sz. verzió. A kiadás dátuma: 2008. március 3. Prof. Dr. Rudas Imre rektor

(Min ségirányítási eljárás) 4. sz. verzió. A kiadás dátuma: 2008. március 3. Prof. Dr. Rudas Imre rektor BUDAPESTI M SZAKI F ISKOLA 11 HALLGATÓI ÉLET (Min ségirányítási eljárás) 4. sz. verzió A kiadás dátuma: 2008. március 3. (Érvényes visszavonásig) FOLYAMATGAZDA: FHÖK elnök JÓVÁHAGYTA: Prof. Dr. Rudas Imre

Részletesebben

Emlékeztető. Az Óbudai Egyetem Egyetemi Kollégium Kollégiumi Tanácsának október 07-i üléséről

Emlékeztető. Az Óbudai Egyetem Egyetemi Kollégium Kollégiumi Tanácsának október 07-i üléséről Emlékeztető ÓE-KOLL, 0906, 2015. Az Óbudai Egyetem Egyetemi Kollégium Kollégiumi Tanácsának 2015. október 07-i üléséről Napirendi pontok: 1./ A Kollégium és az Egyetem vezető testületeinek ülésterve a

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM BUDAPEST

ÓBUDAI EGYETEM BUDAPEST ÓBUDAI EGYETEM BUDAPEST B E S Z Á M O L Ó az Óbudai Egyetem (Budapesti Műszaki Főiskola) Kollégiumának tevékenységéről 2007-2010. Budapest 2011. április A Kollégium beszámolóját összeállították: Balogh

Részletesebben

Emlékeztető. Az Óbudai Egyetem Kollégium, Kollégiumi Tanács október 10-i üléséről

Emlékeztető. Az Óbudai Egyetem Kollégium, Kollégiumi Tanács október 10-i üléséről Emlékeztető ÓE-KOLL, 1045, 2012. Az Óbudai Egyetem Kollégium, Kollégiumi Tanács 2012. október 10-i üléséről Napirendi pontok: 1./ A Kollégiumi Tanács 2012/2013-as tanév I. félév munkaterve, a Kollégium

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM 4. 3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM Budapest, 2007. április május A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének,

Részletesebben

STÚDIUM TÉRI KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2014. augusztus 29.

STÚDIUM TÉRI KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2014. augusztus 29. STÚDIUM TÉRI KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014. augusztus 29. I. A kollégium célja (1) A kollégium célja, hogy elhelyezést nyújtson az Edutus Főiskolán tanulmányokat folytató hallgatók számára,

Részletesebben

Sportpályázat. Pályázat leadás határideje: október 11. ( kedd ) 15 óra Hely: ÓE KANDÓ Kar, HTI 1084 Budapest, Tavaszmező u. 17. C ép. 501.

Sportpályázat. Pályázat leadás határideje: október 11. ( kedd ) 15 óra Hely: ÓE KANDÓ Kar, HTI 1084 Budapest, Tavaszmező u. 17. C ép. 501. Sportpályázat Az Óbudai Egyetem a pályázatot hirdet, amivel az egyetem segítséget nyújtana a hallgatói sporttevékenységekhez, valamint támogatná a sportrendezvények, versenyek rendezését, különös tekintettel

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALELNÖK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALELNÖK Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának 2015-ös évre vonatkozó költségvetési beszámolója A költségvetés rövid ismertetése: Az Egyetem Szenátusa által jóváhagyva az ELTE HÖK 286-os

Részletesebben

Vezetıi Beszámoló az Egyetemi Kollégium évi tevékenységérıl

Vezetıi Beszámoló az Egyetemi Kollégium évi tevékenységérıl Vezetıi Beszámoló az Egyetemi Kollégium 2014. évi tevékenységérıl Szervezeti keretek, személyi feltételek, vezetés és irányítás A Kollégium az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétő

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR 2. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS

Részletesebben

ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖK

ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖK Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának 2014-es évre vonatkozó költségvetési beszámolója A költségvetés rövid ismertetése: Az Egyetem Szenátusa által jóváhagyva az ELTE HÖK 286-os

Részletesebben

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.... 3 II. A KOLLÉGIUM VEZETÉSE ÉS IRÁNYÍTÁSA... 3 2.... 3 A Kollégiumi Közgyűlés... 3 3....

Részletesebben

Elégedettség mérés Márton Áron Szakkollégium (MA_2013) Válaszadók száma = 48. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

Elégedettség mérés Márton Áron Szakkollégium (MA_2013) Válaszadók száma = 48. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. ség mérés Márton Áron Szakkollégium (MA_2013) Válaszadók száma = 48 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 25% 0% 50% 0% 25% Jobb pólus

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/A. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Gazdasági elnökhelyettes Az ELTE TTK HÖK 2016. év II. negyedéves gazdasági beszámolója Kiadások költségvetési soronként (felhasználás célja szerint): Költségvetési sor Kiadás Képviselet: 0 Képzés: 695.501

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE K A N C E L L Á R I A

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE K A N C E L L Á R I A 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE K A N C E L L Á R I A BUDAPEST,

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR 5. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) 2009. évi tevékenységéről A magyarországi felsőoktatási kollégiumok országos érdekképviseleti szervezete a FEKOSZ. Közhasznú

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Dunaújvárosi Egyetem. Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend

Dunaújvárosi Egyetem. Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend Dunaújvárosi Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend Dunaújváros 2018 1. kiadás 0. módosítás 2 (8). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusának 32-2018/2019.(2018.11.06.) sz. határozatával

Részletesebben

Elégedettség mérés ELTE Nagytétényi úti Kollégiuma (EK_2013) Válaszadók száma = 57. Felmérés eredmények

Elégedettség mérés ELTE Nagytétényi úti Kollégiuma (EK_2013) Válaszadók száma = 57. Felmérés eredmények ség mérés, ELTE Nagytétényi úti Kollégiuma ség mérés ELTE Nagytétényi úti Kollégiuma (EK_2013) Válaszadók száma = 57 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) 2011. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) 2011. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) 2011. évi tevékenységéről A magyarországi felsőoktatási kollégiumok országos érdekképviseleti szervezete a FEKOSZ. Közhasznú

Részletesebben

A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE

A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/B. függelék 5. melléklet A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE BUDAPEST,

Részletesebben

Az iskola nyitva tartása: Szorgalmi időszak idején (Eltérő nyitva tartás az iskolai szünetek ideje alatt)

Az iskola nyitva tartása: Szorgalmi időszak idején (Eltérő nyitva tartás az iskolai szünetek ideje alatt) Az iskola nyitva tartása: Szorgalmi időszak idején 7.00-16.00 (Eltérő nyitva tartás az iskolai szünetek ideje alatt) Rendezvények, események a 2018/19-es tanév során Dátum Nap Esemény, rendezvény 2018.09.02

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

BÁNKI DONÁT KOLLÉGIUM Öntevékeny Hallgatói Körök, Klubok, Tevékenységek

BÁNKI DONÁT KOLLÉGIUM Öntevékeny Hallgatói Körök, Klubok, Tevékenységek BÁNKI DONÁT KOLLÉGIUM Öntevékeny Hallgatói Körök, Klubok, Tevékenységek Szakmai Tudományos Műhely Balogh József kollégiumigazgató I. em. 102. szoba balogh.jozsef@koll.uni-obuda.hu Az egyetem és külsős

Részletesebben

BÁNKI DONÁT KOLLÉGIUM Öntevékeny Hallgatói Körök, Klubok, Tevékenységek

BÁNKI DONÁT KOLLÉGIUM Öntevékeny Hallgatói Körök, Klubok, Tevékenységek BÁNKI DONÁT KOLLÉGIUM Öntevékeny Hallgatói Körök, Klubok, Tevékenységek Szakmai Tudományos Műhely Balogh József kollégiumigazgató I. em. 102. szoba balogh.jozsef@koll.uni-obuda.hu Az egyetem és külsős

Részletesebben

Önálló gazdálkodó egységek évi gazdálkodási kereteinek alakulása

Önálló gazdálkodó egységek évi gazdálkodási kereteinek alakulása 1. számú melléklet Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki i Kar Ezer Ft-ban Állami támogatásból: Személyi 14 562 275 610 51 428 341 600 303 053 38 547 Járulék 979 694 1 673 979 694 Dologi: 18

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Kollégiumi elhelyezés Általános rendelkezések és alapelvek A kollégiumi felvételi eljárás meghirdetése, a jelentkezés

TARTALOMJEGYZÉK Kollégiumi elhelyezés Általános rendelkezések és alapelvek A kollégiumi felvételi eljárás meghirdetése, a jelentkezés 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 4. melléklet Az ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI

Részletesebben

1. verzió ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM. Budapest, december

1. verzió ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM. Budapest, december 1. verzió ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM Budapest, 2009. december Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének, a Szervezeti és Működési

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 10. MELLÉKLET:

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM

ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM 1. verzió ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE Budapest, 2009. december Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének, a Szervezeti és

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések A Tagkollégium Fegyelmi Bizottsága A fegyelmi eljárás formai és tartalmi követelményei, az elj

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések A Tagkollégium Fegyelmi Bizottsága A fegyelmi eljárás formai és tartalmi követelményei, az elj 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 5. melléklet Az ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI és KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK

Részletesebben

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve Szekszá rd Junior Stárs 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve S z e k s z á r d J u n i o r S t a r s B i g B a n d 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38.

Részletesebben

Óbudai Egyetem évi gazdálkodási keretek I. félévi alakulása Szenátus szeptember 19-i ülés 3. napirend 1. melléklet

Óbudai Egyetem évi gazdálkodási keretek I. félévi alakulása Szenátus szeptember 19-i ülés 3. napirend 1. melléklet BÁNKI DONÁT GÉPÉSZ ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI KAR Állami támogatásból Személyi 7 274 236 608 19 580 263 462 137 585 125 877 Járulék 1 687 181 1 868 114 1 754 Dologi 28 099 11 100 7 154 46 353 23 970

Részletesebben

5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Iskolai : (66) , fax: (66) OM:

5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Iskolai : (66) , fax: (66) OM: GYULAI SZC DÉVAVÁNYAI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 5510 Dévaványa, Mezőtúri út 2. Iskolai : (66) 585-110, fax: (66) 585-110 e-mail: devavanya.gyszc@gmail.com OM: 203069 DIÁKÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KANCELLÁRIA KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KANCELLÁRIA KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/B. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KANCELLÁRIA KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM BUDAPEST,

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE OKTATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE OKTATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 56. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE OKTATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG BUDAPEST,

Részletesebben

A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJE

A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJE 7. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJE Budapest, 2009. november A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM 040512 Munkaterv 2017 / 2018. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

ELNÖKI PROGRAM. Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt

ELNÖKI PROGRAM. Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt ELNÖKI PROGRAM Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt Pável Ágoston Kollégium 2018/2019 Tartalom: TARTALOM:... 1 HAJMÁSI BÁLINT ELNÖKJELÖLT BEMUTATKOZÁS ÉS MOTIVÁCIÓ... 2 BEMUTATKOZÁS...

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek IV VI. fejezet a KOLLÉGIUMOK számára Dátum:... Készítette:......

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről.

EMLÉKEZTETŐ. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. EMLÉKEZTETŐ A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Hallgató Képviselet 2015. október 12-én tartott üléséről. Jelen voltak: Balla Péter Csányi Norbert Koltai Soma Lábas István Lindtner Andor Lövei Dorottya

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről

BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

TJSZ VÁLTOZÁSOK AZ ADOTT KÉPZÉSHEZ RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TÁMOGATÁSI IDŐ VÁLTOZTAK A HALLGATÓI TÁMOGATÁSOK JOGCÍMEI, LÉTREJÖTT A HALLGATÓI

TJSZ VÁLTOZÁSOK AZ ADOTT KÉPZÉSHEZ RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ TÁMOGATÁSI IDŐ VÁLTOZTAK A HALLGATÓI TÁMOGATÁSOK JOGCÍMEI, LÉTREJÖTT A HALLGATÓI TJSZ VÁLTOZÁSOK A 2015. december 21-i Szenátuson elfogadásra került a Térítési és Juttatási Szabályzat legújabb változata. A Szabályzatban számos változtatást kellett eszközölni, melyeket a kancellári

Részletesebben

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata 3. számú melléklet A Gépészkari Hallgatói Képviselet bizottságaihoz, tisztségeihez

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA REJTŐ SÁNDOR KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BMF Szervezeti és Működési Szabályzata Kari kiegészítése Budapest, 2004. december

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2013. április 15-én, 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van: Berecz Zsolt Gábor, Daku Dávid, Dávida Eszter, Farkas Péter, Heincz Dániel, Kelemen

Részletesebben

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez.

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. BESZÁMOLÓ 2006. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ 2006. év költségvetése ez időszakban

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 12. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Éves ellenőrzési jelentés

Éves ellenőrzési jelentés Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ELLENŐRZÉSI CSOPORTJA :1041 Budapest, István út. 14 231-3260; 231-3248 2. számú melléklet Éves ellenőrzési jelentés a Budapest Fővárosi

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ÓBUDAI EGYETEM. Diákotthon. Köszöntő és levezető elnök választása:

KÖZGYŰLÉS ÓBUDAI EGYETEM. Diákotthon. Köszöntő és levezető elnök választása: KÖZGYŰLÉS Köszöntő és levezető elnök választása: Félegyházi Zoltán DHÖK elnök köszönti a küldötteket és felkéri Pálmai Tündét a jegyzőkönyv vezetésére, Zámolyi Adriennt a jegyzőkönyv hitelesítésére és

Részletesebben

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség 12 hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség 12 hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 46/2012. (VII.10.) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának

Részletesebben

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL Budapest 2007 1 A Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE ÓBUDAI EGYETEM. ELŐTERJESZTÉS AZ EGYETEMI TANÁCS 2016. OKTÓBER 17-I ÜLÉSÉRE III. napirend Tárgy: Személyi ügyek III.1. Javaslat vezetői pályázatok kiírására III.2. Javaslat oktatói pályázatok kiírására

Részletesebben

MUNKATERV 2014/2015. TANÉV

MUNKATERV 2014/2015. TANÉV ZALAEGERSZEGI VÁROSI KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM MUNKATERV 2014/2015. TANÉV ELVÉGZENDŐ FELADAT, TEVÉKENYSÉG HATÁRIDŐ FELELŐS SZEPTEMBER Kollégiumi és tagintézményi alakuló értekezletek 08. 26. igazgató, tagintézményvezető

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

Szöveges beszámoló. az O.I.K évi gazdasági tevékenységéről

Szöveges beszámoló. az O.I.K évi gazdasági tevékenységéről Szöveges beszámoló az O.I.K. 2004. évi gazdasági tevékenységéről 1. Az intézménynél a tárgy évben szervezeti változás nem történt. 2. Szakmai tevékenység főbb jellemzői: Az év során megvalósult, kiemelt

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM 7. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés

Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete. 2012. évi közhasznúsági jelentés Schönherzes Villamosmérnökök és Informatikusok Egyesülete 2012. évi közhasznúsági jelentés Tartalom 1. Szervezet alapadatai 2. Az Egyesület számviteli beszámolója (éves mérleg és eredmény levezetés) 3.

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 98/2016.

Az előterjesztés száma: 98/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerűtöbbség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés : 98/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. június 7. napján,

Részletesebben

36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről

36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről REKTOR KANCELLÁR 36/2016. (XII. 22.) számú rektori-kancellári együttes utasítás a 2016/2017. tanév 2. (tavaszi) félévének kezdésével kapcsolatos teendőkről A kollégiumi felvételi eljárás, valamint a Corvinus

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE BÁNKI DONÁT GÉPÉSZ ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI KAR

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE BÁNKI DONÁT GÉPÉSZ ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI KAR 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 3. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE BÁNKI DONÁT GÉPÉSZ ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KOLLÉGIUM

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KOLLÉGIUM 7. 6. verzió BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KOLLÉGIUM A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJE Budapest, 2009. február november A Budapesti Mőszaki Fıiskola Szervezeti és Mőködési

Részletesebben

Elégedettség DEM 2018 BGK (dem_2018_bgk) Válaszadók száma = 52. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Elégedettség DEM 2018 BGK (dem_2018_bgk) Válaszadók száma = 52. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Elégedettség, DEM 08 BGK Elégedettség DEM 08 BGK (dem_08_bgk) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus

Részletesebben

Beszá molo és között végzett munkámról

Beszá molo és között végzett munkámról EHK ÜLÉSEK 2015.06.18. EHK ülés 2015.06.25. EHDK ülés 2015.06.29. EHK ülés 2015.07.13. EHK ülés 2015.08.27. EHK ülés 2015.09.03. EHK ülés 2015.09.10. EHK ülés Beszá molo 2015.06.15. és 2015.09.13. között

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Sporttámogatásra Az ELTE hallgatói rektori ügyek biztosa és a Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók sport tevékenységének támogatására. Sporttámogatásra pályázni

Részletesebben

Emlékeztető A Kiss Árpád Tagkollégium Küldöttgyűléséről

Emlékeztető A Kiss Árpád Tagkollégium Küldöttgyűléséről Emlékeztető A Kiss Árpád Tagkollégium Küldöttgyűléséről Időpont:2011.09.28 19:00 Helyszín: Kiss Árpád Tagkollégium Étterem A küldöttgyűlésen a 40 db szobából 23 küldött jelent meg, minden küldött saját

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben