A fenntartható jövő, a befogadó társadalom és a megújuló demokrácia stratégiája
|
|
- Bence Boros
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lehet Más a Politika A fenntartható jövő, a befogadó társadalom és a megújuló demokrácia stratégiája A választási programok bár közvetlenül nem bírnak közjogi relevanciával, ám közvetve annál inkább: lévén a leendő kormánypárt programjának alapját képezik. Ily módon a választási programok léte (esetleg hiánya) és tartalma a demokrácia fokmérője lehet. Az MPK ezért azt tűzi célul, hogy egy elemzéssorozat keretében bemutassa a 200-es országgyűlési választásra írott pártprogramokat. Célunk az, hogy pontos eligazodást kínáljunk Olvasóinknak, mindazoknak, akik érdeklődnek a választási programok politológiai elemzését illetően. Már ennek kapcsán érdemes leszögezni, hogy az elemezés tisztán politológiai, azonban annak minden eszköztárával. Nem lehet elsődleges célunk tehát a programok gazdasági értékelése, az ígéretek beárazása, gazdasági megvalósíthatóságának feltárása az ilyen típusú vizsgálatokra (üdvözlendő módon) már alakult is önkéntes kezdeményezés. Elemzői kapacitásainak arra terjednek ki, hogy elvégezzük a programok több szempontú politológiai elemzését, a következő tényezőkre vagyunk kíváncsiak: - -
2 I. Pozíció A Lehet Más a Politika tavaly, az EP-választásokon robbant be a hazai köztudatba, amikor is a nemrég párttá alakult szerveződésnek jobb eredményt sikerült elérnie, mint az SZDSZ. A párt azóta több dokumentumban (EP-program, korrupciós ellenes pontok, egy szakpolitikai anyag a részvételi költségvetésről) is megmutatta programírási képességét a nagyérdeműnek. Azt mondhatjuk tehát, hogy jelen írás amely valójában nem is program, hanem új műfajként egy programtanulmány korántsem előzmények nélküli. Ehhez hozzávehetjük azt, hogy a párt az elmúlt időszakot szellemi holdudvar kiépítésére is felhasználta. A programban egy markáns ideológiai attitűd összegződik: beigazolódni látszanak azok a feltételezések, hogy az LMP egy balra pozícionálható ökopárt legalábbis ebből a programból ez derülhet ki. Miért fontos ez? A párt frissessége miatt még korántsem lehettünk (s maga a párt sem) abban biztosak, hogy milyen ideológiai irányt vesz majd a formáció, jelenleg tehát a programból egy baloldali (szociálisan érzékenynek mutatkozó), ökológiai szempontból mélyen elkötelezett pártot láthatunk. Sokszor elhangzik mostanság, hogy az LMP a Jobbik mérsékelt testvére. Ez a megállapítás (noha korlátok között), de magából a programból is igazolható, hiszen a párt ha nem is látványosan, de elhatárolódik mind a korábbi hatalmi elittől (MSZP-Fidesz), főként azok kormányzati teljesítményétől, egyúttal pedig a Jobbik megoldásait is magabiztosan bírálja ( Elítéljük azoknak a magatartását, akik a gazdasági válság közepette a cigányságból akarnak bűnbakot csinálni. Súlyos félreértés volna azonban a problémát a rasszisták és az antirasszisták szembenállására egyszerűsíteni. A párt tehát úgy tűnik megtalálja helyét az újjáalakuló magyar politikai palettán, sőt azt mondhatjuk, hogy egyik alakítójának is tekinti magát (ezt egyébként a kampány-nyilatkozatok is megerősítik, hiszen LMP-program 2. p - 2 -
3 egyik célja lehet a pártnak, hogy egy leendő Fidesz-kormány azon 2/3-ot igénylő döntéseit támogassa, amelyekből maga is profitálni tud). II. Szakpolitika kormányzóképesség A programra a már említett program-tanulmány műfaj megnevezés lehet helyet álló. Az írás az alcím három szeletét (fenntartható jövő, befogadó társdalom és a megújuló demokrácia stratégiája) bontja ki, meglehetős részletezettséggel. A tanulmány jelleget erősíti, hogy minden egyes rész többszörösen összetett, alfejezetekre oszlik. Fontos megjegyezni azt, hogy a tudományos jelleget erősítni a kiterjedt hivatkozási és szakirodalmi jegyzék. A párt szakpolitikai tájékozottsága és a program szakmai részletezettsége kiemelkedő a programok mezőnyében. A három szerkezeti egység mindegyike erős helyzetértékelő résszel indul, s ezt egészíti ki a párt javaslat-csomagja. A demokrácia megújítása A közjogi szerkezet átalakítása, a pártrendszer újjáélesztése, a részvé- teli demokrácia fejlesztése, demok- ráciára nevelés Az uniós politikai és intézmény- rendszer átláthatósága és elszámol- tathatósága A befogadó társadalom megvalósítása Foglalkoztatás; Igazságosság és esélyteremtés az oktatásban; A vidéken élők esélyegyenlősége; A cigányság társadalmi integrációja; Lakhatás és hajléktalanság; Nyugdíjrendszer; Az európai szociális vívmányok védelme, nemzetközi fejlesztéspolitika és migrációs politika A fenntarthatóság stratégiája A fenntartható társadalom gazdasága zöld fordulat; Energiagazdálkodás és közlekedés; Egészség és környezet; Klímavédelem, természeti értékek védelme - 3 -
4 Egyedül az LMP tekint ki választási programjában a hazai feltételeken túlra: foglalkozik az Európai Unió szükséges és küszöbön álló reformjával, valamint az itt megjelenő magyar érdekekkel. Az LMP programjára is igaz lehetne az MSZP-nél említett megállapítás, nevezetesen az, hogy a kevesebb olykor több. De ezúttal az olvasó nem egy szakpolitikai ömlesztést és vállalások sorozatát kapja, hanem egy tudományos igénnyel megírt dolgozatot. Abban is különbség van, hogy az LMP nem veszik el a részletekben, megjelöl három (már említett irányt) ehhez tartja magát és közük kapcsolatot is teremt. Más kérdés, hogy épp a tudományos jelleg ronthatja is a hatékonyságot: az igen hosszú programot (gyakran a megalapozó, bevezető részek indokolatlanul is terjedelmesek) nem túl sok választópolgár képes átlátni. A program szakpolitikai szempontból a harmadik részben teljesedik ki, ez a legerősebb rész, nem csoda, hiszen ez a párt hazai pályája. A komplex környezetpolitikai helyzetértékelést egy olyan javaslatrendszer követi, amelynek elemi nem találhatóak meg más pártoknál (különösen a zöld költségvetésre és adórendszerre vonatkozó javaslatok). A párt úgy véli, hogy a demokráciánk és alkotmányos berendezkedésünk nincs válságban, azonban vannak kiigazítanivalók ezt az első rész (A demokrácia megújítása) foglalja magába. Megemlíthetjük, hogy a párt itt is próbál konkrét javaslatokkal élni, azonban legtöbbször megmarad az általánosságok szintjén. Fontos kezdeményezése az LMP-nek amellyel egyébként kevés párt élt (pl. MSZP igen) a demokrácia-nevelés komolyan vétele és fejlesztése
5 A párt már említett baloldali jellegét erősíti, hogy szociális téren meglehetős érzékenységet mutat: nem csak a hajléktalanok, a mélyszegények, de a cigányok sorsáért is aggódik a párt. Ebben a körben mindenképp utalni kell arra, hogy az LMP minimumnyugdíj és garantált minimum-jövedelem bevezetését javasolja, sőt a lakhatáshoz való jog Alkotmányba foglalását is előirányozza.a szakpolitikai elképzelések hátteréről egészen világos képet nem kapunk: mivel az adórendszer gyökeres átalakítását hirdeti, a kieső állami jövedelmeket az új zöld államháztartásból és zöld adókból véli pótolni. Megjegyzendő, hogy a program egészét te- az LPM meglehetősen etatista álláspontos képvisel, minden területen szákintve mít az állam segítségére és hátterére. III. Ígéretorientáltság A programra nem jellemző az ígéretekben való gondolkodás: nem vállalásokkal találkozunk, hanem a leíró szakmai részek után, az abból egyenesen következő szakpolitikai javaslatokkal. S amint említettük is, az LMP legtöbbször meg is jelöli azt a finanszírozási alapot, amelyből képes a vállalását fedezni talán túlzott op- timizmussal tekint a párt a megreformálandó államháztartási és adórendszerre, s nem hagy menekülési útvonalakat, ha esetleg nem jönne be az elvárt bevétel. IV. RELÁCIÓ A program iránya (a magyar sajátosságokat leszámítva) megfelel az Európai Zöld Párt (EGP) legfontosabb célkitűzéseinek 2 (a kampány során jelentették be, hogy az EGP az LMP-t támogatja a választásokon). A program-tanulmány nem gyárt ellenségképet, de mindenképp elhatárolódik a szélsőjobbtól. Az írás folyamatosan reflektál Magyarország állapotára és a rendszerváltás utáni kormányok politi
6 kájára. Jelen választási irat illeszkedik (a már említett) a párt korábbi dokumen- tumainak sorába, azok szellemi-tudományos megalapozása. V. A program élete Az LMP új politikai alakulat lévén még igen diffúz a jövőben tovább alakítható ideológiai maggal bír. Jelen program a párt fejlődésének fontos állomása: hiszen egy helyen rögzíti azt, hogy mi az LMP, kihez kíván szólni, s legfőképp pedig azt, hogy mely kérdések köré akarja szervezni mondanivalóját. A program legfontosabb tételei előkerültek a választási kampány során, s a program maga meglehetősen későn jött ki: éppen ezért azt mondhatjuk, hogy jelen irat sokkal inkább a párt eddigi tevékenységének és jövőbeli irányának összefoglalója, semmint egy választási program. Így a program messze túlmutat önmagán az LMP elkövetke- időszakának agendáját tisztelhetjük zendő benne. Összegzés Az LMP 200-es választási programja a rendszerváltás utáni program-irodalom egy sajátos vívmánya: két értelemben is kilóg a korábbi pártprogramok sorából. Egyrészt egy program-tanulmánnyal állunk szemben (kiterjedt hivatkozások és bőséges irodalomjegyzék), másrészt a friss párt politikai ars poeticájának eddigi legteljesebb összefoglalója, a párt elkövetkezendő politikai agendája. A programban nem gyárt az LMP ellenségképet, hanem pontosan jellemzi (saját szemszögéből) a rendszerváltás utáni Magyarországot és elhatárolódik a szélsőséges pártoktól. Három fő irányba indul a program: fenntartható jövő, befogadó társdalom és a megújuló demokrácia stratégiája. Ezek közül a megújuló demokrácia a legkidolgozottabb nem véletlenül, hiszen ez a párt saját terepe. A program nem bocsátkozik ígéretlicitben, hanem megmarad a szakmai javaslatok szintjén. A - 6 -
7 program meglehetősen nagy terjedelme és szakpolitikai agenda-jellege felveti a kérdést, hogy kinek írták: a választópolgároknak, vagy magának a pártnak, illetve párttagságnak. Valószínű mindkettőnek, hiszen a három fő csapásirány (bár integráns egységet alkot), de önmagában is érdekes olvasmány. A programelemzés módszertana Vizsgálandó szempontok Strukturáló szempontok Kvalitatív-elemzés Kvantitatív-elemzés 3 A párt által vizionált Van-e pártnak jövőkép elemzése; jövőképe? Kínál-e I. Pozíció Melyek a párt legfontosabb reformjavaslatai? középtávú terve- a párt rövid és. Jövőkép Reálisak-e ezek a javaslatokket, programokat? Van-e a programnak 2. Ideológia pozíció Milyen típusú ideológiai ideológiai attitűdöt lehet a program 3 Az elemzés során az adott strukturáló szempont 0 -t kap, ha nem jellemző a programra, -t pedig akkor, ha jellemző arra
8 II. Szakpolitikai-kormányzóképesség III. Ígéret-orientáltság IV. Reláció V. A program élete alapján beazonosítani? töltete? A párt vélt/valós ideológiai Koherens a prog- 3. Koherencia pozíciója megfelel-e ram ideológiája a a programban kifejtet- párt ideológiájá- tekkel? hoz? A program mérsékelt Mérsékelt-e a 4. Mérsékelt-szélsőséges vagy szélsőséges attitű- program? döt tükröz? Összegzés Összesen 4 A párt által kínált szakpolitikai Van-e a pártnak 5. Szakpolitikai faktor javaslat-csomag bemutatása szakpolitikai javaslatcsomagja? Milyen a szakpolitikai Kínál-e a párt 6. Szakpolitikai lefedettség javaslatok területi megosztottsága? Vannak-e tikai tervet? komplex szakpoli- aránytalanságok? 7. Konkretizáltság Részelesek-e a Mennyire kifejtett, részletes? szakpolitikai javas- latok? Alkalmas-e a párt 8. Kormányzóképesség A szakmai program a kormányzásra szakpolitikai szempontból Összegzés Összesen 4 Milyen típusú ígéretek Vannak-e ígéretek 9. Ígéret-szerep jelennek meg a programban? a programban? 0 0. Konkretizáltság Mennyire kifejtett, részletes? ígéretek? Konkretizáltak-e az 0 Meg van-e határozva a Van-e a vállalásoknak. Egyensúly-szemlélet fedezet? nak-e konkrétan megneve- vállalások fedezete (van- zett átcsoportosítások, stb.) Az ígéretek és a program Arányos-e a prog- 2. Program-egyensúly egyéb részeinek ram az ígéreteket összevetés illetően? Összegzés Összesen 2 3. Kontinuitás 4. Reflexió 5. Ellenségkép 6. Pártcsalád Mi a viszonya a programnak a párt korábbi álláspontjaihoz, korábbi programjaihoz? Milyen kép rajzolódik ki a programból a versenytársakat illetően? Sugall-e program ellenségképet? Milyet? Milyen elemeket vesz át az adott pártcsalád politikájából a párt? Van-e koherencia a pártok korábbi programjaihoz képest? Reflektál-e a program más pártokra? Van-e programnak ellenségképe? Átvesz-e a párt elemeket pártcsaládja politikájából? Összegzés Összesen 2 A program álláspontjai A program megjelenik megjelennek-e a párt a kampány- 7. Megjelenés hivatalos kommunikációjában? Eltér-e a párt a programtól? ban? Alkalmasak-e a párt A politikusok 8. Megjelenítés politikusai a program igyekeznek-e képviseletére? Vannak-e propagálni a programot? külön utakon járók?
9 Kimutatható-e a koherencia Van-e koherencia 9. Koherencia a kampány és a a kampány és program között? program között? Kimutatható-e az, hogy Fejlődik-e a program? párt korrigálja a programját 20. Evolúció a választási kampány során vagy 0 pedig kész tényként kezelik? Összegzés Összesen 3-9 -
Szaktudással a tisztességes emberek pártján
Civil Mozgalom Szaktudással a tisztességes emberek pártján A választási programok bár közvetlenül nem bírnak közjogi relevanciával, ám közvetve annál inkább: lévén a leendő kormánypárt programjának alapját
Nemzeti ügyek politikája
Fidesz Nemzeti ügyek politikája A választási programok bár közvetlenül nem bírnak közjogi relevanciával, ám közvetve annál inkább: lévén a leendő kormánypárt programjának alapját képezik. Ily módon a választási
Jobbik. Radikális változás
Jobbik Radikális változás A választási programok bár közvetlenül nem bírnak közjogi relevanciával, ám közvetve annál inkább: lévén a leendő kormánypárt programjának alapját képezik. Ily módon a választási
A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon. Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály
A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály Költségvetési fenntarthatóság és átláthatóság Válság államadósság
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság
KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, 2008. Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári Péter c. egyetemi docens A regionális politika szakaszai
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS
TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt
Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.
Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia 2016. április 22. A FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS LEHETŐSÉGEI Galambos Annamária főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium VÁLTSUNK SZEMLÉLETET!
A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól
A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól 2011. november 1 Vezetői összefoglaló A Class FM-en az összes
TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001
FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Politikatudományok BA szak Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete 2018 I. Bevezetés a politikatudományba 1. A politika és a politikatudomány alapfogalmai: állam,
Frakcióvezetők a Parlamentben
Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint
A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON
A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal munkájának első szakaszát bemutató szakmai konferencia Budapest, 2007. szeptember 25. Az Oktatási Kerekasztal célja Egyrészt tisztázni
Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására
Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban
SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015
Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A Jó Állam kutatások bemutatása Dr. Kaiser Tamás Tudományos igazgató Államkutatási és Fejlesztési Intézet Nemzeti Közszolgálati
Tudásmenedzsment, Oktatás, Képzés. GNTP Munkacsoport megbeszélés 2009, június 10, MTA
Tudásmenedzsment, Oktatás, Képzés GNTP Munkacsoport megbeszélés 2009, június 10, MTA 1 Előzmények (az NKTH támogatás elnyerése után) Kickoff meeting (március 18.) Platform vezetőség Titkárság Munkacsoportok
Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.
Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.0/12-2013-0009 azonosítószámú projekt Előzmények A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési
Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, november 22. Enyedi György Emlékülés
Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, 2017. november 22. Enyedi György Emlékülés A bizarr cím indokolása Enyedi Györgyöt személyisége és kutatói habitusa távol tartotta a politikától
2. Az Állandó Képviselők Bizottsága megállapodott arról, hogy a következtetéstervezetet elfogadás céljából továbbítja az EPSCO Tanácsnak.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. december 1. (OR. en) 15015/16 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész) a Tanács SOC 755 EMPL 505 ECOFIN 1136 EDUC 409 JEUN 104 Előző
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szám: 22.616-3/2007-SZMM. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási
HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL
HELYI TANTERV MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET TANTÁRGYBÓL MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET A szabályozásnak megfelelően az iskolánk 9. évfolyamán kötelezően választható tantárgy a mozgóképkultúra és médiaismeret,
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
Panel második hullám változói
Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök
JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0442/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében
11.4.2016 B8-0442/1 1 10 bevezető hivatkozás tekintettel a Törökország uniós csatlakozásával kapcsolatos 2005. október 3-i tárgyalási keretre, tekintettel a Törökországra vonatkozó 2005. október 3-i tárgyalási
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november
TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN
EURÓPAI PARLAMENT BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA B. TEMATIKUS OSZTÁLY: STRUKTURÁLIS ÉS KOHÉZIÓS POLITIKÁK KULTÚRA ÉS OKTATÁS TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN
A évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2014. június 11. A 2015. évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését A múlt örökségének és a válság
Tájékoztatás a SPARK programról
Hoippj^j Bnln jjjjkkk Társadalompolitikai Programok Értékelésének Támogatása Európában Tájékoztatás a SPARK programról Scharle Ágota/Váradi Balázs Vezető kutató, Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Hélène
Regionális hulladékgazdálkodási rendszerek értékelése
Regionális hulladékgazdálkodási rendszerek értékelése Magyar Tudomány Ünnepe XII. Környezettudományi Tanácskozás 2015. november 13. Tartalom 1. Témafelvezetés 2. Történeti áttekintés 1. A hulladékgazdálkodás
Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár
Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs
LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási pályázatok LIFE Climate Governance and Information (GIC) projects
LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási pályázatok LIFE Climate Governance and Information (GIC) projects Kovács Barbara, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Klímapolitikai Főosztály I. LIFE
Európa jövője: lehetséges forgatókönyvek. Perger István képviseletvezető-helyettes Európai Bizottság Magyarországi Képviselete
Európa jövője: lehetséges forgatókönyvek Perger István képviseletvezető-helyettes Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Az Európai Unió kihívásai Demográfiai kihívások Európa gazdasági súlyát illetően
SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV
SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV A Sefta-Ker Kft. felismerve a fenntartható fejlődés jelentőségét, egyúttal mélyítve munkatársainak e szemlélet iránti elkötelezettségét megalkotja fenntarthatósági
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Jogforrások, költségvetés 139. lecke A közösségi jog Az EGK Szerződésnek
14127/16 ea/kz 1 DGG 2B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 8. (OR. en) 14127/16 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. november 8. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 13265/16 Tárgy: FIN
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Új Magyarország Fejlesztési Terv 40. lecke Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2013
EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2015/0009(COD) 6.3.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság és a Gazdasági
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.
12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről
Társadalmi innovációk szerepe a perifériák visszailleszkedési folyamatában
Társadalmi innovációk szerepe a perifériák visszailleszkedési folyamatában Varga Ágnes ELTE TTK Földtudományi Doktori Iskola Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék doktorandusz A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI
Helyi fejlesztés - a TEHO-tól a társadalmi innovációig
Helyi fejlesztés - a TEHO-tól a társadalmi innovációig Gazdaságtudományi Kar Eger, 2015. november 19. Tartalom Elemzési keretek: a helyi fejlesztés fogalma, feltételrendszere A magyarországi helyi fejlesztés
A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.
A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,
A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák
A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák Dr. Viski József főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Hatásvizsgálatok
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE 10. ea.: Projektek végrehajtása II. A sikeres projekt ismérvei. Önellenőrzés
ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE 10. ea.: Projektek végrehajtása II. A sikeres projekt ismérvei Tipikusan megjelenő hibák Önellenőrzés A SIKERES PROJEKT ISMÉRVEI TIPIKUSAN MEGJELENŐ HIBÁK (1) Relevancia: kapcsolódik
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment
Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének előadása az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen Kecskemét 2016. szeptember 17. Az előadás tézise 2 Magyarország
HORIZONTÁLIS KAPCSOLÓDÁSOK
Monitoring Bizottsági tagok felkészítése a fejlesztéspolitikai tevékenységükhöz kapcsolódóan 2015. június 3. HORIZONTÁLIS KAPCSOLÓDÁSOK GYENE GYÖNGYVÉR MONITORING ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY A horizontális
J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására
J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására Ózd, 2012. március 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejl. és Vagyong. Osztály
A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2018. augusztus 28.
A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2018. augusztus 28.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,
Ipari városok megújulása, városfejlesztési stratégia, köztérfejlesztés, átmeneti (alternatív) iparterület használat
IPARI VÁROS - IPARVÁROSOK ÉS VÁROSI IPARTERÜLETEK MEGÚJULÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI Borsod-Abaúj-Zemplén megye meghatározó ipari városainak példáján keresztül Ipari városok megújulása, városfejlesztési stratégia,
REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA
Dőry Tibor REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON DIALÓG CAMPUS KIADÓ Budapest-Pécs Tartalomj egy zék Ábrajegyzék 9 Táblázatok jegyzéke 10 Keretes írások jegyzéke
Iromány száma: H/1486. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: XTHAU6B50001
Iromány száma: H/1486. Benyújtás dátuma: 2018-09-17 17:51 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: XTHAU6B50001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Határozati javaslat benyújtása Benyújtó:
SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu
SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI
Integrált Városfejlesztési Stratégia kiindulás
Integrált Városfejlesztési Stratégia kiindulás Az európai uniós városfejlesztési források megszerzésének eszköze, feltétele a pályázatok értékelésének alapja, a szociális- városrehabilitációs pályázatok
Kik voltak a NOlimpia aláírói?
Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA SZÉKESFEHÉRVÁR A MEGYEI JOGÚ VÁROS földrajzi helyzet, urbánus
Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu
Digitális követ az információs társadalom segítésére Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu EU 2020 uniós gazdasági stratégia és Európai digitális menetrend Komoly kihívás
Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )
Natura 2000 erdőterületek finanszírozása (2014 2020). Általános cél az uniós természetvédelmi irányelvek maradéktalan végrehajtása (EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020, 1. Cél) érdekében a fajok és
Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai
OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat
ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Plenárisülés-dokumentum 20.6.2013 B7-****/2013 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B7-****/2103. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 115. cikkének
Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások -
Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások - 1 Államhatalmi
A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓDOT IGÉNYLŐ GYERMEKEK ESÉLYEI AZ OKTATÁSBAN, LEHETŐSÉGEI A TÁRSADALMI RÉSZVÉTELBEN PAPP GABRIELLA
A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓDOT IGÉNYLŐ GYERMEKEK ESÉLYEI AZ OKTATÁSBAN, LEHETŐSÉGEI A TÁRSADALMI RÉSZVÉTELBEN PAPP GABRIELLA ESÉLYTEREMTÉS A tanulás társadalmi feltételei nem egyenlően adottak ma Magyarországon.
12606/16 eh/zv/zv/eh/ju 1 DG B 1C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 27. (OR. en) 12606/16 SOC 565 EMPL 375 ECOFIN 837 EDUC 302 FEDŐLAP Küldi: Címzett: Tárgy: a szociális védelemmel foglalkozó bizottság az Állandó Képviselők
Korszakhatár küszöbén? - A 20. és 21. századi pártokról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)
Kovács János vezető elemző Az elmúlt időszakban a politikai valóságértelmezés egy újabb pillérévé vált a 20-21. századi pártok felosztás, melynek valódi jelentőségét a centrális erőtér működése, az új
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
AJÁNLOTT TANTERV a politikatudományi MA képzésen
AJÁNLOTT TANTERV a politikatudományi MA képzésen PGT MP KE PM A politikai gondolkodástörténet paradigmái Magyarországon Magyar politika a rendszerváltás után Kisebbségpolitika, etnikumok Parlamentarizmus
LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok
LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok IV. LIFE Klímapolitikai Tréning 2017. február 16. Kovács Barbara LIFE Éghajlat-politika alprogram Nemzeti kapcsolattartó I. A LIFE program
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA REZÜMÉ A családi otthonteremtési kedvezményt a magyar társadalom 43 százaléka tartja helyes kor- mányzati intézkedésnek,
Lesz e újabb. nyugdíjreform?
Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országgyűlés Képviselőcsoport Gazdasági Kabinet Lesz e újabb 12 1 8 6 4 2-2 nyugdíjreform? Munkanélküliség 5,6 5,6 GDP 4,3 Infláció 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999
11170/17 ol/eo 1 DGG1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései
Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai
Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 A megyei
A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe. SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember
A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember 24-25. Berlin/Potsdam 1 2 A megszorító programok hatása a közszférára Spanyolországban:
Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)
2016. március 17. Kovács János vezető elemző A Jobbikot és az LMP-t (tehát az ún. XXI. századi pártokat) bizonyos nézőpontból közös platformra helyező elemzések kezdetben elsősorban az anti-establishment
Helyi gazdaságfejlesztési üzenetek és beavatkozási logikák az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióban és a Partnerségi Megállapodásban
Helyi gazdaságfejlesztési kezdeményezések 2014 20-as fejlesztéspolitika koncepcionális szintjein Helyi gazdaságfejlesztési üzenetek és beavatkozási logikák az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési
A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat
A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít és felelősséget visel a fogyatékos személyek iránt, és biztosítani kívánja e
A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)
C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak
A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 15.
A közigazgatási szakvizsga Általános államháztartási ismeretek c. III. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 15.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,
SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS. a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon. Készült:
SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon c. pályázathoz Készült: az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézetében Pécs,
Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020
ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes
A szolidáris és szociális gazdaság viszonyulása a város- és vidékfejlesztéshez
A szolidáris és szociális gazdaság viszonyulása a város- és vidékfejlesztéshez Budapest, 2013.04.08. Dr. G. Fekete Éva A szolidáris gazdaság (SSE) háttere Munkakészlet csökkenése Tudásigény emelkedése
Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések
Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések dr. Szöllősi László helyettes államtitkár 2011. október 26. Stratégiák,
A KULTURÁLIS HATÁSOK MÉRHETŐSÉGE A KÖLTSÉG-HASZON ELEMZÉSEK SORÁN
A KULTURÁLIS HATÁSOK MÉRHETŐSÉGE A KÖLTSÉG-HASZON ELEMZÉSEK SORÁN Fodor Beáta PhD hallgató Témavezető Prof. Dr. Illés Mária A költség-haszon elemzés szakirodalmi háttere 1800 Albert Gallatin (USA) 1808
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.
A közigazgatási szakvizsga Az Európai Unió szervezete, működése és jogrendszere c. V. modulhoz tartozó írásbeli esszé kérdések (2017. augusztus 01.) Az írásbeli vizsgák részét képezik tesztfeladatok (mondat-kiegészítés,
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A PROJEKTBEN Selmeczi Zoltán FŐOSZTÁLYVEZETŐ SALGÓTARJÁNI PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONT OKTATÁSI HIVATAL PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK MIÉRT ÉPPEN A POK-ok? A nemzeti
Erasmus + Sport Infónap
Erasmus + Sport Infónap AZ EURÓPAI UNIÓ SPORT SZAKPOLITIKAI HÁTTERE Garamvölgyi Bence Emberi Erőforrások Minisztériuma EU és nemzetközi referens bence.garamvolgyi@emmi.gov.hu AZ ERASMUS + SPORT FEJEZETÉHEZ
Minoség. Elismerés. Mobilitás. Oktatás /képzés. Standardok. Foglalkoztathatóság. Munkaerő piaci igényekre épülő képzési programok és képesítések
Minoség Elismerés Mobilitás Oktatás /képzés Standardok Foglalkoztathatóság Munkaerő piaci igényekre épülő képzési programok és képesítések A VSPORT+ projekt A VSPORT+ projekt fő célja, hogy a főbb szereplők
A Magyar EU elnökség a halászatban, a Közös Halászati Politika változásának lehetséges hatásai a haltermelésre
A Magyar EU elnökség a halászatban, a Közös Halászati Politika változásának lehetséges hatásai a haltermelésre Bardócz Tamás halászati osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Az előadás tartalma: Magyar
A SZÁZ LEGNAGYOBB SZERVEZET KAPJA AZ ADÓEGYSZÁZALÉKOK HARMADÁT
A SZÁZ LEGNAGYOBB SZERVEZET KAPJA AZ ADÓEGYSZÁZALÉKOK HARMADÁT A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2017.05.17. www.nezopontintezet.hu +36 1 269 1843 info@nezopontintezet.hu A SZÁZ LEGNAGYOBB SZERVEZET KAPJA AZ
SZKA208_11. Az EU a nemzetközi együttműködés
SZKA208_11 Az EU a nemzetközi együttműködés terepe tanulói AZ EU A NEMZETKÖZI EGYÜTTMÛKÖDÉS TEREPE 8. évfolyam 103 11/1 SZÓKÁRTYÁK Az activity játékhoz Tagállam Bizottság Parlament Euró Zászló Szerződés
* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!
Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! A Magyar Természetvédők Szövetsége 2005 év elején kétszer kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról AZ EURÓPAI PARLAMENT, AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó