HOGYAN ÉGETHETTÉK A KERÁMIÁKAT FEHÉRRE? 2. RÉSZ HOGYAN LEHET ENGÓB ÉS MÁZ A FEHÉR ÉGETÉSSEL ÉGETETT EDÉNYEKEN? Véninger Péter

Átírás

1 HOGYAN ÉGETHETTÉK A KERÁMIÁKAT FEHÉRRE? 2. RÉSZ HOGYAN LEHET ENGÓB ÉS MÁZ A FEHÉR ÉGETÉSSEL ÉGETETT EDÉNYEKEN? Véninger Péter Véninger, P.: Wie konnten Keramiken weiß gebrannt werden? Teil 2. Wie kamen Engobe und Glasur auf die weißgebrannten Gefäße? Absztrakt: A fehér színű, engóbbal, mázzal díszített kerámiák első ránézésre nem tűnnek technológiai szempontból túlságosan különlegesnek. Azonban nemrég kiderült, hogy nemcsak olyan módon készültek, ahogyan az eddig ismert volt, hanem egy teljesen más, a mai fazekasok között ismeretlen technológiával. Ennek lényege, hogy közönséges fazekasagyagot egy különleges égetés során fehérre égetnek. Nem lesz olyan fehér, mint a valódi fehérre égő agyag, de az eredmény elfogadható. A cikk fő témája, hogy a fehér égetés során a redukciós atmoszféra ellenére hogyan lehetett engób és máz ezeken a kerámiákon, ehhez ugyanis több szokatlan megoldásra van szükség. Az edényekhez használt engób egy speciális finomszemcsés, mészmentes, magas vastartalmú agyag, ami sárga égetés során sötét narancssárga lesz, szürke égetés során pedig bizonyos ideig,,ellenáll a redukciós atmoszférának. Az edényeken lévő ólomtartalmú mázak nem mentek tönkre a redukciós atmoszféra ellenére sem. Ennek okát nem tudjuk, de a fehérre égetett kerámiákon kívül más egyéb tárgyakon is találunk erre példát. Későbbi vizsgálatok fogják megválaszolni azt, hogy ez hogyan is lehetséges. Kulcsszavak: narancssárga engób, mészmentes engób, engóbfajták, redukciós égetés, szürke égetés, sárga égetés, kísérleti régészet, kerámiatechnológia Bevezetés Ma a fehér színű kerámiák készítésére minden fazekas fehérre égő agyagot használ. 1 Emellett régen létezett egy másik eljárás, melynek segítségével átlagos fazekasagyagot valamilyen módon fehérre lehetett égetni. Az előbbinél az alapanyag különleges, az utóbbinál pedig az égetés módja. 2 A fehérre égetett kerámiák nem voltak egészen tiszta fehér színűek, de a korabeli fehérre égő agyagok a maihoz képest szintén nem voltak azok. A kétféle módszerrel előállított kerámia színe nem tért el nagyon egymástól. Fehérre égetett kerámiák (ásatásból leselejtezett töredékek) újraégetése során sikerült az égetés módjáról fontos részleteket megtudni. A kísérletek alapján úgy tűnik, hogy a fehérre égetés folyamata valójában ismert égetési elemekből állt. Az újraégetés eredménye alapján az égetést az alábbi módon rekonstruálhatjuk. Fehér kerámiát égetni kétféle módon lehet: az edények egy részét először vörösre égették, majd szürkére; egy másik módszer szerint pedig az edényeket előbb sárgára, majd szürkére égették. Az természetes, hogy égetés során a későbbi égetési szín teljesen,,felülírja és eltünteti a korábbit, de a fehér égetésnél kifejezetten fontos, hogy a szürke ne fedje el a korábbi égetési színt. Az a cél, hogy lehetőleg ugyanannyira legyen sárga és szürke színű az edény, illetve vörös (valójában rózsaszín) és szürke. Ugyanis a két szín keveréke együtt a szemünk számára világosnak, szinte fehérnek hat. (Ez alapján nevezte el Henszelman Imre optikai fehérítésnek ezt a fajta égetési módot.) Tehát a kerámia végleges színét (a megszokottól eltérő módon) nem egy adott égetési szín határozza meg, hanem az, hogy két szín azonos mértékben keveredik egymással. Ez a festékek keveréséhez hasonló jelenség, csak ebben az esetben az égetés által létrehozott színekkel történik. Ez természetesen jóval körülményesebb, mint festéket keverni. 3 Tudomásom szerint ez az első eset, amikor bizonyítható, hogy megfelelő színű kerámia elérése érdekében az,,égetési színeket nem,,tisztán hozták létre, hanem tudatosan, bizonyos cél érdekében keverték. Ebben az esetben azért, hogy minél fehérebb kerámiát tudjanak előállítani. Mindez egy technológiai érdekességnek tekinthető. A leírt készítési módnak ellentmondani látszik az a tény, hogy engób, illetve máz van a kerámiákon. Első hallásra 1 Fehérre égő agyaggal való kerámiakészítésről részletesen ír: KOVÁCS 2001, Az általa közölt képeken az edények között több olyan is van, ami (a kép alapján) nem tiszta fehér. A kétféle technika kapcsolatát érdemes lesz a későbbiekben megvizsgálni. 2 Égetési szín és egyéb fogalmak magyarázata a cikk első részében. Ugyanott a kutatástörténet és az említett újraégetési kísérlet leírása (VÉNIN- GER, 2014). 3 Aki próbált már festékből meghatározott színt keverni, az tudja, hogy ez nem könnyű feladat. Még nehezebb akkor, ha a festék nem a végleges színét mutatja keveréskor. Ilyenek az engóbok és a mázak. Még nehezebb, ha a színt nem is látjuk, mert a kemencében levő, éppen izzó kerámián kell színt keverni, így tevékenységünk végeredményét csak az égetést követően láthatjuk majd. 327

2 ez nem tűnik túl nyilvánvaló ellentmondásnak, ezért érdemes egy kicsit bővebben tárgyalni. Az engób (valójában agyag, amit festékként használ a fazekas) égetés közben ugyanúgy változtatja a színét, mint bármilyen egyéb agyag. Tehát elvileg egy fehérre égetett kerámián nem lehet narancssárga színű 4 engóbos festés. Az engóbnak is engedelmesen ki kéne fakulnia, ahogyan a cserép is teszi. A fehér égetés végén levő szürke (redukciós atmoszférájú) égetés pedig elvileg kizárja az ólmos máz használatát. (Feketére és szürkére égetett kerámiákon soha nincs, a másodlagosan égett kerámiákon pedig átlátszatlan szürke anyaggá válik a máz.) Mindazok az információk, amelyek eddig a fehér égetés kapcsán rendelkezésünkre állnak, még nem elegendők ahhoz, hogy a gyakorlatban rekonstruáljuk az égetést. A cikk célja, hogy a további kísérleti régészeti égetéseknél, illetve anyagvizsgálatoknál támpontként felhasználható legyen. Az engóbról és a mázról szóló részletek megismerése előtt szeretnék a fehér égetéshez kapcsolódóan a sárga és a szürke égetéshez néhány kiegészítést tenni. Sárga égetés szerepe a fehér égetésben Felvetődik a kérdés, hogy mi lehet az oka annak, hogy a legtöbb égetési színnel szemben a sárga színű kerámiák színskálája igen szűk? Elméletileg lehetne fakósárgától az élénksárgáig, narancsostól a sárgás rózsaszínesig, zöldessárgáig mindenféle színű a kerámia, azonban a leggyakoribb szín egy fakósárga árnyalat, a többi ennél jóval ritkább. (A narancssárga szín pedig valójában nem is a sárga, hanem a vörös égetéshez tartozik.) A fehér égetéshez arra van szükség, hogy lehetőleg minél világosabb sárga színűre égessünk agyagot. A világossárga szín elérésének legkézenfekvőbb megoldása az, ha a kiindulási anyagként használt fazekasagyagot fehér agyaggal keverjük különböző arányban. A világossárga színű kerámia létrehozását célzó kísérlet során fehérre égő (,,Manises néven forgalmazott agyagot) és vörösre égő (kishajmási 5 ) agyagot kevertem egymással különböző arányban 6 azért, hogy a várható színárnyalatbeli eltérések láthatóak legyenek. Ilyen módon azonos méretű, de különböző összetételű agyagkeverékeket készítettem. Egy egységnek 2 g-ot vettem. A mérést 0,1 g pontosságú, kalibrálható digitális mérlegen végeztem. Minden egyes keveréket kétfelé választottam, hogy kétféle módon égetve megfigyelhessem a színük közötti különbséget. Minden egyes elkészült mintát karcolással jelöltem a későbbi beazonosíthatóság miatt. A minták kis mérete miatt nem jelöltem a teljes keverési arányt, csak a fehér agyag mennyiségét (pl. 3F = 3 fehér agyag 7 vörös agyag keverékét jelenti). Arra számítottam, hogy a fehér agyag nem, vagy alig változik sárágra, így a több fehér agyagot tartalmazó keverékek világosabb sárgák lesznek, a kevesebb fehér agyagot tartalmazók pedig sötétebbek. Azonban sárga égetés után a legnagyobb meglepetésemre minden egyes minta élénksárga színű lett. Ezek alapján a fehér agyagok (legalábbis a,,manises nevű agyag) sárga égetés során nem marad fehér, hanem sárga lesz, mint egy hétköznapi agyag. Elsőre természetesnek tűnhet, hogy a fehér és a vörös agyag is sárga lesz, hiszen sárga égetésről van szó. Logikus, hogy sárga égetés során minden sárga legyen. A helyzet ennél sajnos kicsit bonyolultabb, hiszen a fehér agyag barna, szürke és fekete égetés során többnyire alig változik, és az égetésre jellemző színnek rendszerint csak egy halvány változata jelenik meg. Ezen logika alapján a sárga színnek is csak alig észrevehetően kéne megjelennie fehér agyagon. A fehérre és a vörösre égő agyagok közötti kémiai különbségek közül a legfontosabb az agyagok vastartalma. A fehér színűre égő agyagok mindig igen kevés vasat tartalmaznak. 7 Egészen meglepő, hogy ez a kis mennyiségű vas elegendő ahhoz, hogy intenzív sárga szín alakuljon ki, továbbá az is, hogy a jóval nagyobb mennyiségű vas jelenléte sem eredményezi a cserép vörös színét. Tehát a vörös égetés során egészen különböző színű (és vastartalmú) agyagok nagyjából ugyanolyan sárga színűek lesznek. Ennek a ténynek akkor van jelentősége, amikor a fehér agyag minősége nagyon változó. A Gömör környéki fehérre égő agyagokra jellemző az, hogy a fehérre és a vörösre égő agyag egymással keverten fordul elő. 8 Ha ismerjük a fehérre égetés technikáját, akkor nem okoz gondot, hogy a kibányászott agyagunk mennyire fehér vagy vörös, mert előbb sárgára, majd szürkére égetve elfogadhatóan fehér kerámiát kapunk Hagyományosan a régészetben, és részben a néprajzban is vörös festésnek szokás nevezni a fehér színű kerámiák festését. Ezt a hagyományt kénytelen vagyok szándékosan megszegni, ugyanis bizonyos, a készítés szempontjából fontos részletek egyébként nehezen lennének érthetőek a későbbi részekben. Kishajmási agyag néven kapható meszes, vastartalmú fazekasagyag. Egy sorozat alapján (melynek összege mindig tíz) 9:1, 8:2, 7:3, stb. Fehérre égő agyag vastartalma: 3%, vagy az alatti (akár 1% alatti is) (TAMÁS 1982, 781). Fazekasagyagok vastartalma: 5 6% (TAMÁS 1982, 404, 783); 3,5 7% (HINSENKAMP SASVÁRI SÖVEGJÁRÓ 1953, 130). A tiszta fehér agyag nagyon mélyen van, illetve a fazekasok gyakran szándékosan keverték vörösre égő agyaggal, mert a tiszta fehér agyag égetési hőmérséklete túl magas. Csupor István szóbeli közlése. 328

3 Szürke égetés szerepe a sárga égetésben A szürke égetés során az előzetesen sárgára égetett kerámiák másképp viselkednek, mint azok, amelyeket vörösre égettek. Viszonylag sok tapasztalatunk van arról, hogy utóbbiak hogyan viselkednek szürkére égetés során, de arról nincs, hogy sárga kerámiák hogyan viselkednek ugyanilyen helyzetben. Ha az a cél, hogy minél fehérebb legyen egy kerámia, akkor a világosabb színű (sárga) kerámiát érdemes minél világosabb szürke színűre égetni. Azt láttuk, hogy a sárga színt világosítani nem könnyű, mert az egyébként fehérre égő agyagok ugyanolyan sárgák lesznek. De ha ugyanezeket a sárga kerámiákat szürkére égetjük, akkor lesz-e különbség? A szürke égetésnél az égetési hőmérséklet emelkedésével egyre világosabb (de nem akármilyen világos) szürke színt kapunk. Ezért valószínűleg az vezet eredményre, ha a sárgára égetett agyagot a maximális égetési hőmérséklethez közel égetjük (tovább) szürkére. Engóbok A fehérre égetett edények nagy részét engóbozták, rendszerint sötét narancssárga színűre. Ennek van néhány szemmel látható sajátossága, amiben eltér a legtöbb kerámián látható engóbtól. (És a ma használatos engóboktól szintén.) Ezeknek a sajátosságoknak a pontosabb megértéséhez fontos megismerni a engóbfajtákat. Ma egyfajta engóbot használunk és ezért könnyen tűnhet úgy, mintha csak egy fajta létezne. Valójában három fajtát egész biztosan el lehet különíteni. 9 Az engóbfajták között folyamatos átmenet van, de a jellegzetes típusok jól felismerhetőek és mindegyik típus tulajdonsága eltér a többitől. Röviden érdemes áttekinteni az engóbokkal kapcsolatos információkat ahhoz, hogy a fehér kerámiák engóbjainak sajátos viselkedését megérthessük. A mai engóbok jól fednek, átlagos szemcseméretük és szemcseeloszlásuk nagyjából megegyezik az átlagos fazekasagyagokéval. Gyenge kötőanyagnak számítanak (a többi engóbhoz képest), és nem képesek túl sok színezőanyagot megkötni, emiatt a megszínezett engóbok égetés után többnyire nem túl élénk színűek. De erre nincs is szükség, mert ma az engóbokra mindig máz kerül, aminek köszönhetően az edényeknek élénk színe és csillogása lesz. Korábban jellemzőbb volt egy olyan engóbtípus, ami a mainál finomabb szemcseméretű volt, ezért jobb kötőanyag is. Ez a típus máz nélkül is élénk színű volt, és egészen sötét színeket is elő lehetett állítani velük. Az ókori görög edényeken és római terra sigillatákon levő fényes engób tér el leginkább a mai engóboktól. Ez a fényes engób az égetés során tömörre ég, az élénk színű engóboknál pedig finomabb szemcseméretű festék. A fehérre égett kerámiákon levő engób A ma használt engóboktól néhány dologban jelentősen eltér a fehérre égetett edényeken látható narancssárga engób. Ez leginkább akkor szembetűnő, ha egymás mellé teszünk két ilyen darabot. A narancssárga szín már önmagában is érdekes, ugyanis az agyagok között viszonylag ritka, ami narancssárgára ég. 10 A színre még vissza fogunk térni. A mai engóbokhoz képest feltűnő, hogy a fehérre égetett edényeken levő engób mennyire rosszul fed. A narancssárga színnek sokféle árnyalatát látjuk ugyanazon az edényen, és a vékonyabb részeken a cserép színe átdereng. Az engób színének intenzitása a rétegvastagságtól függ: ha elég vastag réteget alkot az engób, akkor már egyenletes színű a festés, de ilyet ritkán látunk. Az ideálisnak tűnő vastagságtól rendszerint vékonyabb a festés, illetve az engób áttetszősége miatt úgy tűnik, mintha kicsit összecsapták volna. Ebből azt lehet valószínűsíteni, hogy festéskor az agyagnak jobb volt a fedőképessége, mint égetés után, vagyis az égetés során az engób áttetszőbbé vált. A mai engóbok viszonylag vastag réteget alkotnak a felületen. A fehérre égetett edények engóbja ehhez képest jelentősen vékonyabb. Ezt úgy érzékeljük, hogy az engóbos felületen is látható a kerámia minden apró felületi egyenetlensége. (Akár egy ujjlenyomat is.) Törésfelületen szabad szemmel nem látható az engób vastagsága, tehát tizedmm-nél mindenképp vékonyabb. 11 Ha aprólékosan megnézzük egy edény felületét, akkor gyakran olyan apró hibákat látunk, amelyek a mai típusú engóbokat használva nem igazán jellemzőek. Ahol vastag az engób, ott nagyon finom repedésháló látható. Ahol még Az itt leírt rendszer a szerző saját rendszere, ami pusztán az engóbok fizikai sajátosságain (porozitás, szín, stb.) alapul. Ez a rendszer szándékosan független a régészetben használt slip, glancton, firnisz, stb. szavaktól, de ezek bármelyike elhelyezhető a rendszerben. A régészeti szavaktól független besorolás oka, hogy szükséges a régészeti kerámiákon levő engóbokról beszélni régészeti háttérinformáció (kor, edénytípus) nélkül is. Az engóbok itt leírt csoportosítási rendszere összeegyeztethető a kerámiatechnológia szakirodalmával is. Tekinthető olyan rendszernek, ami a technológia szemszögéből jellemez, de nemcsak a modern, hanem a történeti kerámiatechnológia számára is használható. A narancssárga szín vörös égetésnél (oxidáló atmoszféránál) keletkezik természetesen. A mészmentes, de vasas agyagok ilyenek. A terra sigillaták fényes engóbjának rétegvastagsága alapján néhány ezredmm-es mérettartomány valószínű. 329

4 ennél is vastagabb (pl. mert megcsurgott a festék), ott a bevonat felvált a felületről, és hiányzik. A fentieket összegezve: a túl vékony engób (áttetszőség) és túl vastag engób (repedezés, felválás) hibái gyakran egy tárgyon egyszerre vannak jelen. Ebből az következik, hogy ezt a fajta engóbot igen nehéz (vagy lehetetlen) úgy használni, hogy nagyobb, egységes felületet hozzunk létre. 12 Úgy tűnik, hogy ez a finomszemcsés engób kizárólag kisebb foltok és vékonyabb vonalak festésére volt használható. A fazekasok ezzel tisztában lehettek, hiszen az általuk használt minták ehhez a tulajdonsághoz igazodnak. Ezek a sajátosságok (nagyon vékony réteget alkot, áttetsző, narancssárga színű) egyáltalán nem jellemzőek a mai típusú engóbokra. Ezek a tulajdonságok leginkább a fényes engóbra illenek. (Mivel a túl vékony és túl vastag fényes engóbra jellemző hibák együtt fordulnak elő, ezért gyenge minőségű fényes engóbhoz hasonlít.) Egyetlen, de lényeges különbség az, hogy a fehérre égetett edények engóbja nem fényes. Utóbbiak (technológia szempontjából) legközelebbi párhuzamai a szarmaták által használt terra sigillata utánzatok és a római kori ún. légiós kerámiák. Azonban a látható tulajdonságokból az következik, hogy ez az engób a ma használatosakhoz képest nagyon finom szemcséjű. (Mert nagyon vékony réteg a felületen, és a festés foltosságából látszik, hogy áttetsző.) A finomszemcsés engóboknál a narancssárga szín az engób jellemző saját színe. 13 A terra sigillaták 14 és görög vázák 15 engóbjáról szintén elmondható, hogy vörös égetésnél (oxidáló atmoszféra) narancssárga. A finomszemcsés engóbnak használható agyag természetben való előfordulásáról nagyon kevés információnk van, mert az ilyen agyag önmagában nem alkalmas edénykészítésre, ezért a kerámiaipar nem tekinti nyersanyagnak. A fehérre égetett kerámiákon az is látható, hogy engóbként való használata sem mindig problémamentes. Lehetséges, hogy találtak olyan agyagot, amit kezelés nélkül használhattak naranscsárga engóbként. Még az is lehetséges, hogy a természetben valamilyen oknál fogva ez a narancssárgára égő agyag még finomszemcsés is. Valószínűbb azonban, hogy mesterségesesen kellett iszapolással előállítani. De mi az oka annak, hogy nagy munkával előállítottak egy olyan engóbot, ami a festésnél ennyire problémás? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, át kell gondolni azt, hogy a fehér égetés során hogyan viselkedhetnek a különböző engóbok. Engóbok viselkedése redukáló atmoszférában A fehér égetés során lezajló fontosabb változások megértéséhez azt kell megvizsgálnunk, hogy hogyan viselkednek az engóbok sárga és szürke égetésnél. A két égetési szakasz eltérő atmoszférája egész más módon hat a kerámiára és az engóbra, ezért külön kell vizsgálni a kétféle égetési módot. A megoldás mindkét problémára ugyanaz az engób lesz, de két egészen különböző tulajdonsága miatt. Ma leginkább a szürke égetéssel kapcsolatban vannak tapasztalataink a redukáló atmoszférájú égetések közül. Azonban sajnos a szürkére égetett kerámiákon nem szokás engóbokat használni. Az égetési színek engóbokra gyakorolt hatásáról meglehetősen kevés információnk van. Ennek az az oka, hogy ma a fazekasok kizárólag vörös (oxidáló atmoszférájú) égetésnél használnak engóbokat és mázakat, egyéb égetési móddal készült kerámiáknál nem. Sárga égetési szakasz A mai fazekasságnak nincs tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy az engóbok hogyan viselkednek sárga vagy barna égetésnél. Erre vonatkozóan a legtöbb tapasztalat a néprajzi és a régészeti anyagban van. Ezek alapján egészen biztos, hogy sárga és barna égetésnél (enyhe redukciós atmoszférájú égetéseknél) használhatóak bizonyos engóbok. Következetes kísérletek még nem történtek, de az eddigi égetési kísérletek alapján ezt ki lehet egészíteni néhány dologgal. A vasat tartalmazó, meszes agyagból (átlagos fazekasagyagok felhasználásával) készült engóbok másképp viselkednek égetés során, mint a mészmentes (és vasat tartalmazó) engóbok. Sárga égetésnél az utóbbiak színe narancssárga lesz, talán valamivel sötétebbé válik, mint amilyen oxidáló atmoszféránál lenne. Ha az atmoszféra erőteljesebben redukáló, akkor a narancssárga engób néha fémes színűvé válik. (Erre van példa régészeti anyagban is.) Más narancssárga engóbok, pl. a jó minőségű fényes engóbok, amelyeket az ókorban használtak a görögök és a rómaiak, alkalmasak voltak arra, hogy egységes felületet hozzanak létre a segítségükkel. A fent leírt hibák mindegyike előfordul ókori kerámiákon, de nem gyakori, és csak nagyon kis mértékben jelentkezik. Saját kísérleteim során is azt tapasztalom, hogy a különféle agyagokból ülepítéssel különválasztott finomszemcsés rész narancssárgára ég. A szín összefügg azzal, hogy a finomszemcsés engóbok viszonylag sok vasat tartalmaznak és mészmentesek. Ennek oka, hogy az agyagban levő mész a rendszerint durva szemcseméret-tartományba esik, és ezt külön választják a fényes engóbtól. A terra sigillaták engóbjáról: GABLER 2006, A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének vezetőjében több képen is látható, hogy a fényes engób nem a szándékolt redukciós színét mutatja, hanem néhol narancssárga. Ilyen a 17. oldalon levő geometrikus stílusú mykénéi terrakotta szobor és a 35. oldalon Andokidés-festő kylixének részletét ábrázoló képen a szakáll vonala. Olyan tárgy is van a kiállításban, amelyen a fényes engób nem valamilyen égetési egyenetlenség miatt narancssárga, hanem szándékosan. Ilyen az 59. oldalon levő szarvasfej alakú rhytón edény része (SZILÁGYI 2002, 17, 35, 59). 330

5 Ezek alapján úgy tűnik, hogy egy mészmentes agyag jól használható engóbként a fehérre égetett kerámiák díszítéséhez. Nem közismert az, hogy a mészmentes narancssárga engób nem lesz fakó enyhe redukciós égetésnél. Ezért ennek használata segíthet abban, hogy ne derüljön ki a trükkös égetés. Szürke égetési szakasz A probléma egyik fele az, hogy egy enyhe redukciós atmoszférájú égetést jól visel egy mészmentes narancssárga engób, de a szürke égetési szakasz már erősebb redukciós atmoszférával jár. Bármilyen színű engóbot is használunk, a szürke valamilyen árnyalata kell hogy legyen, ezért ezt a problémát külön meg kell vizsgálni. Ezen a ponton óriási jelentősége van annak, hogy az edényeken nem egy mai értelemben vett,,,egyszerű engób van. Minden hátránya ellenére a megoldás az engóbnak abban a sajátos tulajdonságában rejlik, hogy viszonylag tömörre ég. Mivel a narancssárga engób jóval finomabb szemcséjű, mint az edény, ezért az ókori görög vázák égetéséhez hasonlóan mindig lassabban reagál az égetési atmoszféra változására, vagyis a többihez képest,,fáziskésésben van. 16 Így lehetséges az, hogy egy tárgyon kétféle (különböző) égetési színt látunk egyszerre. A fentiek alapján a fehérre égetett kerámiáknál a következő történhetett az égetés során: egy rövid ideig tartó, redukciós atmoszférájú (szürke) égetési szakasz hatása először csak a porózus kerámián (vagyis magán az edényen) jelentkezik. Ekkor a cserép szürke lesz, az engób még narancssárga. Természetesen ha kellően hosszú a redukciós atmoszférájú szakasz, akkor a fáziskésés ellenére az engób is megváltoztatja a színét. Természetesen a fazekas ezt nem várta meg. Egyrészt azért, mert nem volt cél, hogy egészen szürke legyen az edény, másrészt azért, hogy az engób se változzon szürkére. Lehetséges, hogy selejt kerámiák között előfordul szürke engóbos fehér kerámia. A túlságosan szürkévé vált edény (ha egyéb baja nincs, pl. nem repedt), akkor újraégetéssel valószínűleg javítható. A fehérre égett kerámiákon levő máz Az okkersárga és a fűzöld szín csak ólmos mázakban létezik, 17 ezért különösebb anyagvizsgálat nélkül megállapítható az, amit mindenki tud: a fehérre égetett kerámiákon ólmos máz van. Annak sincs nagy jelentősége, hogy a mázak színe kissé megváltozott elektromos kemencében történő újraégetésnél. Ez csak azt jelenti, hogy eredetileg alacsonyabb hőmérsékleten égették az edényeket, mint ahogyan az újraégetés történt. Mázak viselkedése redukáló atmoszférában Ma a kerámiamázakat csak és kizárólag vörös égetéssel égetjük. Közismert, hogy a redukciós égetés tönkreteszi az ólmos mázakat. (Másodlagos égésnél sokszor látható, hogy szürke, átlátszatlan anyaggá válik a máz.) Hogy lehet mégis máz a fehérre égetett kerámiákon? Hiszen a fehér égetés,,tartalmazza a szürke égetést is. A közhiedelemmel szemben viszonylag sok olyan mázas kerámia van, amit nem vörösre égettek. Az olasz reneszánsz majolikák, a holland fajansz csempék és a habán kerámiák egy része sárga cserepű. A bizonyos régészeti kerámiák és a magyar népi kerámiák egy része (főleg fazekak) barna színű. Középkori fazekak egy részének a cserepe szürke. Ezen tárgyak alapján láthatjuk, hogy lehetséges redukciós atmoszférában is ólmos mázat használni. Mivel ellentmondó információkkal van dolgunk, a kérdés valójában az, hogy mi a feltétele annak, hogy a redukciós atmoszféra ellenére jó legyen a máz? Ennek eldöntése további kísérleteket igényel, de az biztos, hogy a fehér égetéshez szükséges rövid ideig tartó redukciós égetési szakasz nem feltétlenül teszi tönkre a mázakat. Egyszer vagy kétszer égethették az edényeket? A mai kézművességben kizárólag kiégetett kerámiát szokás mázazni, majd mázazás után újra égetni. Korábban többé-kevésbé szokás volt az égetetlen agyagedények mázazása is. Utóbbi esetben egy égetéssel készült el a tárgy. Ennek előnye, hogy gyors és olcsó. Hátránya, hogy gyakrabban keletkeznek hibák a tárgyakon. A fehérre égetett, engóbos és mázas kerámiák készítésénél (a sajátos fehérre égetési technológia miatt) való- 16 A görög kerámiaégetésnél nem szürke, hanem fekete égetési szakasz van, ami csak hőmérsékletében különbözik a szürkétől. A két égetési módban az a közös, hogy különböző atmoszférájú égetési szakaszok váltakoznak, és az is, hogy porózus kerámia és tömörre égő engób van mindkét esetben. Az égetés pontos menete és végeredménye azonban különbözik egymástól. 17 Ez a kijelentés a történeti mázakra igaz. A modern bórtartalmú, ólommentes mázakra nem. 331

6 színűbbnek tűnik az egyszeri égetés, mint a kétszeri, hiszen az újraégetés felülírja az égetési színt. Ha ez más módon történik, mint a fehér égetés, akkor kárba veszik az eddigi munka. A tárgyak kétszeri égetése sem lehetetlen, ha a mázas kerámiát ugyanolyan módszerrel égetik, mint a mázatlanokat. Például olyan módon, hogy a kemencében vegyesen vannak mázas és mázatlan kerámiák. Így egészen biztosan ugyanolyan módon égetik másodszor mázasan, mint ahogyan először. Összefoglalás A fehér színű, engóbbal, mázzal díszített kerámiák első ránézésre nem tűnnek technológiai szempontból túlságosan különlegesnek. De nemrég kiderült, hogy nemcsak olyan módon készültek, ahogyan az eddig ismert volt, hanem egy teljesen más technológiával is, ami a mai fazekasok között ismeretlen. Ennek lényege, hogy közönséges fazekasagyagot egy különleges égetés során fehérre égetnek. Ez nem lesz olyan fehér, mint a valódi fehérre égő agyag, de az eredmény elfogadható. A fehérre égetett, engóbos, mázas kerámiák készítéséhez szükséges öt olyan technikai fogás ismerete, ami a magyar népi és a mai kézműves kerámiakészítés szempontjából nézve egészen szokatlan és ismeretlen. Ezek közül a korábban írt cikkem foglalkozott az elsővel, a fehér égetéssel, 18 a jelenlegi pedig a többi néggyel: 1. A fehér égetés használata. Erre legalább kétféle eljárás biztosan létezik: 1. vörösre, majd szürkére kell égetni. Ha a két szín egyszerre, egyforma erősen van jelen, akkor egymás színező hatását kioltják, és hatásában meglehetősen világos, piszkosfehér szín keletkezik. 2. sárgára, majd szürkére kell égetni az előzővel azonos szempontokat figyelembe véve. (Könnyen lehetséges, hogy a kétféle eljárás a valóságban nem tisztán történik, hanem többé-kevésbé keverednek egymással, mert a kemencében zajló folyamatok nehezen kontrollálhatóak.) 2. A fehér kerámiát égető fazekasnak tudnia kell, hogy sárga égetésnél mindegy, hogy fehérre, vagy vörösre égő agyagot használunk. A kiégetett kerámia színe nagyjából ugyanolyan sárga lesz. Vagyis a sárga égetés (és ennek módja) meghatározóbb, mint a felhasznált agyag. 3. Meg kell oldani azt, hogy a sárga égetési szakasz következményeként ne legyen fakó az engób. Ehhez tudnia kell, hogy a mészmentes narancssárga engób használható, mert sötét színű marad. (Vagy tapasztalati úton találnia kell olyan engóbot, ami ilyen.) 4. Meg kell oldani, hogy a szürke égetési szakasznál ne változzon szürkévé az engób: finomszemcsés agyagból készült, tömörre égő engóbra van szükség, mert az a tömörsége miatt lassan változtatja meg a színét. (Ez is lehet véletlen, ha a választott engób finomszemcsés.) 5. Máz használata fehérre égetett kerámián: meg kell oldani, hogy a máz a redukciós atmoszféra ellenére ne legyen szürke. Az edények égetésénél mindezeket a sajátosságokat kihasználta a fazekas. Ezeknek az összessége már jelentősen eltér a közismert kerámiakészítési technológiától. Mindezek hatására úgy tűnik, mintha egyszerűen fehérre égő agyagból készült volna az edény. (Amelynél bármilyen engób és máz problémamentesen használható és egyszerűen égethető.) Lehetséges, hogy pusztán szerencsés véletlen az, hogy ilyen sok, szokatlan megoldás együtt ad olyan képet, mintha minden egy másik, drágább, ritkább, de technikailag sokkal egyszerűbb megoldással készült volna. De sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy ez tudatos fejlesztés eredménye. Ha valóban így van, akkor ez pusztán gyakorlati tapasztalatokból jött létre, a mai értelemben vett fizikai és kémiai ismeretek segítsége nélkül. Ha szeretnénk fehérre égetni kerámiákat, akkor ennél pontosabban kell rekonstruáljuk a korabeli égetési módszert. Nem elég az égetés fázisait megállapítani, szükséges az is, hogy rájöjjünk arra, hogy a kemence kevés visszajelzése ellenére hogyan tudták megvalósítani a fehér égetést. Hiszen egy ilyen viszonylag összetett égetésnél mindenképp szükséges valamilyen módon ellenőrizni, hogy mikor hol tart és milyen fázisban van az égetés. 18 VÉNINGER,

7 Irodalom GABLER Dénes 2006 Terra Sigillata, a rómaiak luxuskerámiája. Enciklopédia Kiadó, Budapest. HINSENKAMP Alfréd SASVÁRI György SÖVEGJÁRÓ János 1953 Durvakerámiai kézikönyv. Építésügyi Kiadó, Budapest. B. KOVÁCS István 2001 Agyagkenyér. Fejezetek az agyagművesség történetéből Gömörben és Kishontban. Gömör-Kishonti Múzeumi Egyesület, Rimaszombat. SZILÁGYI János György 2002 Antik művészet. Vezető az Antik Gyűjtemény állandó kiállításához. Szépművészeti Múzeum, Budapest. Dr. TAMÁS Ferenc (szerk.) 1982 Szilikátipari kézikönyv. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. VÉNINGER Péter 2014 Hogyan égethettek fehérre kerámiákat az Árpád-korban? In: Hadak Útján A népvándorlás kor fiatal kutatóinak XXIV. konferenciájának tanulmánykötete. (Megjelenés alatt.) 333

8 Wie konnten Keramiken weiss gebrannt werden? Teil 2 Wie kamen Engobe und Glasur auf die weissgebrannten Gefässe? Péter Véninger Die weißfarbigen, mit Engobe und Glasur verzierten Keramiken scheinen mit Sicht auf die Technologie auf den ersten Blick nicht besonders speziell. Unlängst kam heraus, dass sie nicht nur auf diese Weise hergestellt wurden, sondern auch mit einer ganz anderen, unter den heutigen Töpfern unbekannten Technologie. Ihr Wesen ist, dass gewöhnlicher Schluff während eines besonderen Brandes weiß gebrannt wird. Dieser wird nicht so weiß, wie der echte weiß brennende Ton, aber das Ergebnis ist annehmbar. Zu der Herstellung der weiß gebrannten, glasierten Engobenkeramiken ist die Kenntnis von fünf technischen Kniffen nötig, was aus der Sicht der ungarischen volkstümlichen und der heutigen handwerklichen Keramikherstellung ganz ungewöhnlich und unbekannt ist. Der frühere Artikel hat sich unter diesen mit dem ersten, mit dem Weißbrennen beschäftigt. Dieser Artikel beschäftigt sich mit den anderen Vier. 1. Der Gebrauch des Weißbrennens. Sicher gibt es dafür mindestens zweierlei Verfahren: 1. Es muss rot, dann grau gebrannt werden. Wenn die zwei Farben zugleich, gleichermaßen stark vertreten sind, dann löschen sie einander den Färbungseffekt aus und eine ziemlich helle, beige Farbe entsteht. 2. Es muss gelb, dann in Anbetracht der vorherigen Hinsichten grau gebrannt werden. (Es kann leicht vorkommen, dass die zwei Verfahren in Wahrheit nicht klar verlaufen, sondern mehr oder weniger vermischen sie sich miteinander, weil die im Brennofen ablaufenden Verfahren schwer kontrolliert werden können.) 2. Der Weißkeramik brennende Töpfer muss wissen, dass es beim Gelbbrennen egal ist, ob wir weiß oder rot brennende Tonmasse verwenden. Die Farbe der gebrannten Keramik wird ungefähr genauso gelb. Das heißt, das Gelbbrennen (und dessen Art) sind bestimmender, als das verwendete Material. 3. Wir müssen lösen, dass die Engobe infolge der gelben Brennphase nicht bleich wird. Der Töpfer muss dazu wissen, dass er die kalkfreie, orangefarbige Engobe verwenden kann, weil sie dunkelfarbig bleibt. (Oder er muss empirisch die Engobe finden, die genauso ist.) 4. Es muss gelöst werden, dass sich die Engobe in der grauen Brennphase nicht in grau verwandelt: sie muss eine aus feinkörnigem Ton hergestellte, massiv brennende Engobe sein, weil sie wegen ihrer Kompaktheit ihre Farbe langsam verändert. (Es kann auch ein Zufall sein, wenn die gewählte Engobe feinkörnig ist.) 5. Die Verwendung der Glasur auf weiß gebrannte Keramik: es muss gelöst werden, dass die Glasur gegen die Reduktionsatmosphäre nicht grau wird. Der Töpfer hat diese Eigenarten beim Brennen der Gefäße ausgenutzt. Die Gesamtheit dieser Eigenarten weicht bedeutend von der bekannten Technologie der Keramikherstellung ab. Infolgedessen scheint es, als ob das Gefäß einfach aus weiß brennendem Ton hergestellt worden wäre. (Bei diesem kann jede Engobe und Glasur problemlos verwendet werden und einfach gebrannt werden.) Möglicherweise kann es nur ein glücklicher Zufall sein, dass die vielen, ungewöhnliche Lösungen zusammen ein Bild ergeben, als ob alles mit einer anderen teureren, selteneren, aber technisch viel einfacheren Lösung hergestellt worden wäre. Es scheint aber vielmehr wahrscheinlich zu sein, dass es das Ergebnis einer bewussten Innovation ist. Wenn es wirklich das Ergebnis einer bewussten Entwicklung ist, dann ist es nur aus praktischen Erfahrungen entstanden, ohne Hilfe der physischen und chemischen Kenntnissen im modernen Sinne. Wenn wir Keramiken weiß brennen möchten, dann müssen wir die zeitgenössische Brennmethode genauer rekonstruieren. Es ist nicht genug, die Brennphasen festzustellen. Wir müssen erkennen, wie konnte der Weißbrand gegen die geringe Rückmeldung des Backofens verwirklicht werden. Bei einem verhältnismäßig komplexen Brennvorgang ist es notwendig, auf irgendeine Weise zu kontrollieren, wann und wo und in welcher Phase sich der Brand befindet. 334

9 1. kép 2. kép 1. tábla 1. kép: Fehérre és vörösre égő agyagok keverékei különböző módon kiégetve (Fenti sorban vörös égetés után, lent sárga égetés után.) 2. kép: Kora újkori szürke cserepű, mázas kerámiatöredékek 335

10