Törpefenyo (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifollium) cserjések (4070*) illetve enyves éger (Alnus glutinosa) és magas koris

Átírás

1 Törpefenyo (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifollium) cserjések (4070*) illetve enyves éger (Alnus glutinosa) és magas koris (Fraxinus excelsior) alkotta ligeterdo élohelyek ökológiai helyreállítása

2 TARTALOM I. II. III IV V VI A Natura 2000 természetvédelmi hálózat... A LIFE08 NAT/RO/ projekt... A 4070* Törpefenyves (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) csejés kiemelt fontosságú élõhelytípus restaurálása... Általános megjegyzések az alhavasi cserjésekrõl... Az alhavasi cserjések szerepe... A 4070* Törpefenyves (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) csejések... A 4070* élõhelytípus jellemzése... A 4070* élõhelytípust veszélyeztetõ fõ tényezõk... A 4070* Törpefenyves (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) csejés élõhelytípus restaurálása a Kelemen-havasokban... A csemeték elõkészítése... Elsõ kiültetés... Az erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) regenerálódásának elõsegítése... Második kiültetés... Monitorozás... Eredmények... Következtetések és javaslatok... Általános megjegyzések az ártéri erdõkrõl... Az ártéri erdõk szerepe... A 91E0* Puhafás ligeterdõk, éger- és kõrisligetek, illetve láperdõk élõhelytípus... A 91E0* élõhelytípus jellemzése... A 91E0* élõhelytípust veszélyeztetõ fõ tényezõk... A 91E0* Puhafás ligeterdõk, éger- és kõrisligetek, illetve láperdõk élõhelytípus restaurálása a Maros-szorosban... Az akác (Robinia pseudoacacia) irtása a Maros-szorosban... Enyves éger (Alnus glutinosa) ültetések... Monitorozás... Eredmények... Következtetések és javaslatok... Irodalom

3 I. A NATURA es HÁLÓZAT A Natura 2000-es hálózat a Európai közösségek Tanácsa 3. cikkének (1) bekezdése 42/1992 szerint egy összefüggõ, európai hálózat, amely lehetõvé teszi egyes közösségi fontosságú élõhelyek és fajok fenntartását és visszaállítását a megfelelõ állapotba. Így a Natura 2000 hálózat egy európai politikai középpont a természet megõrzésében és a biodiverzitás fenntartásában, számításba véve a regionális sajátosságokat, figyelembe véve a szocio-gazdasági és kulturális kérdéseket. 2

4

5 4 A Natura 2000-es terület hálozata Romániában

6

7 II. A LIFE08 NAT/RO/ projekt PROJEKT NEVE: A Kelemen- Görgényi SCI elsõbbségi élõhelyeinek kedvezõ védettségi állapotának biztosítása. CÉL: A Kelemen- Görgényi Natura es terület élõhelyeinek visszaállítása a korábbi állapotukba a fenntarthatatlan antrópikus hatásokkal érintett területeken. A projekt egyesíti három közösségi természetes élõhely visszaállítását, megalapozott intézkedéssel, demonstratív és innovatív módszekkel, amelyek új modelleket szolgáltatnak az Európai Unió hasonló területeinek. PARTNEREK: - Maros Megye Környezetvédelmi Ügynöksége -Maros Megye Erdészete IDÕTARTAM: 2010 január december A VÉGREHAJTÁSI TERÜLET: Kelemen- Görgényi Natura 2000-es terület Kelemen-havasok, Görgényi havasok A PROJEKT ÖSSZEGE: , amelybõl Európai Únió hozzájárulása a, LIFE+ progranmon keresztül és nemzeti társfinanszírozás.

8 7

9 III. A 4070* Törpefenyves (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) csejés kiemelt fontosságú élõhelytípus restaurálása 3.1. Általános megjegyzések az alhavasi cserjésekrõl Az alhavasi cserjések jelentik a természetes vegetációtípust hegyeink alhavasi övezetében, általában m között fordulnak elõ. Alacsony, kúszó növekedésõ fenyõfélék dominálják a közösségeket, leginkább a törpefenyõ (Pinus mugo) és a törpe boróka (Juniperus sibirica), de megtalálható sok félcserje is (fekete áfonya, vörös áfonya, havasszépe, csarab), a cserjések alsó határán pedig a fenyves öv fafajai vegyülnek a törpefenyõ közé: cirbolyafenyõ (Pinus cembra), lucfenyõ (Picea abies), vörösfenyõ (Larix decidua) és madárberkenye (Sorbus aucuparia).

10 A cserjések sõrõ bozótot alkotnak, leginkább a törpefenyõ akár négy éven át is túlélõ tõlevelei révén. A közösségek sekély talaon, szilikátos és meszes alapkõzeten egyaránt elõfordulnak, pionír jelleggel. Több szintes vegetációtípus, a sõrõ mohaszinttõl a lágyszárú-félcserje szinten keresztül a cserjeszintig. Egyes esetekben a törpefenyõ megtelepedhet oligotróf tõzeglápokban is, fõleg ezek késõi szukcessziós stádiumában. Ezek a cserjések jellegzetes élõhelyei néhány védett emlõs- és madárfajnak, amelyek közül a legkiemeltebbek a zergék (Rupicapra rupicapra), a mormoták (Marmota marmota) és a nyírfajdok (Lyrurus tetrix). A védett növényfajok közül említésre méltó az erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium), az árnika (Arnica montana) - amely szerepel az Élõely Irányelv IV Függelékén, valamint a pettyes tárnics (Gentiana punctata). Sajnos a múlt százatól kezdõdõen ezt az élõhelytípust rendszeresen irtották, egyrészt mert haszontalannak tartották, másrészt pedig azért, hogy új alpesi legelõterületeket nyerjenek. Jellemzõ fajait (fõleg a törpefenyõt) gyógyszerészeti célokkal gyõjtötték, acirbolyafenyõt pedig kitermelték értékes faanyaga miatt. Ezt tovább súlyosbította az ellenõrizetlen turizmus és az építkezés, amely nemcsak a növényvilágot károsítja, hanem az állatvilágot is zavarja. Legelõterületek nyerése céljából kiirtott törpefenyves 9

11 Az alhavasi cserjések szerepe Az alhavasi cserjéseknek sok fontos funkciója van. Mivel az alhavasi öv pionír közösségei, és sekély váztalajokat kolonizálnak, fontos védelmet nyújtanak a talajerózióval szemben (legyen az víz, hó, lavina, vagy hõmérsékletingadozás következménye). A lavina elleni védelem talán egyik legfontosabb funkciójuk, amely kiváltotta azt a felismerést, hogy érdemes ezeket a cserjéseket visszatelepíteni (néhány emberéletet is követelõ lavina után). 10

12 Másik fontos szerepe ezeknek a cserjéseknek az, hogy menedéket és búvóhelyet biztosítanak a vidék jellegzetes vagy védett emlõsfajainak, mint amilyen a zerge (Rupicapra rupicapra), de egy sor kisemlõsnek is (mókusok, egerek, mormoták), amelyek táplálékul szolgálnak olyan karizmatikus ragadozómadár fajoknak, mint amilyen a szirtisas (Aquila chrysaetos). A védett madarak közül legfontosabb a nyírfajd (Lyrurus tetrix), amelynek a cserjés nemcsak búvóhely, de a tisztások dürgõhelyül is szolgálnak. Nem utolsó sorban a cserjések szélén sok védett növényfaj húzódik meg, közösségi fontosságúak és országosan védettek egyaránt. Ezek közül említésre méltó közösségi fontosságú növényfajok a fõrészeslevelõ harangvirág (Campanula serrata) és az árnika (Arnica montana), országosan védettek pedig a havasi gyopár (Leontopodium alpinum), a zergeboglár (Trollius europaeus), a pettyes tárnics (Gentiana punctata) és a bíbor sötétkosbor (Nigritella rubra), de a domináns törpefenyõ (Pinus mugo) és cirbolyafenyõ (Pinus cembra) is védett fajok. Campanula serrata (fõrészeslevelõ harangvirág) Arnica montana (hegyi árnica)

13 3.2. A 4070* Törpefenyves (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) csejések A 4070* élõhelytípus jellemzése 12 A törpefenyõ (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) cserjések az alhavasi öv jellegzetes élõhelytípusai. A törpefenyõ (Pinus mugo) uralkodik a nagyon sõrõ cserjeszintben, de az alacsonyabb tengerszint feletti magasságokon, ahol az alhavasi cserjések érintkezek a fenyvesekkel, lucfenyõ (Picea abies), vörösfenyõ (Larix decidua), madárberkenye (Sorbus aucuparia) és cirbolyafenyõ (Pinus cembra) alacsony példányai elegyedhetnek közé. A cserjeszintben alacsonyabb bokrok is megtalálhatóak, fõleg törpe boróka (Juniperus sibirica), vagy havasi ribizli (Ribes petraeum), de sok a törpecserje és félcserje is: fekete áfonya (Vacinium myrtillis), erdélyi havaszépe (Rhododendron myrtifolium), vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea), törpefõz (Salix silesiaca), zöld éger (Alnus viridis), valamint Bruckenthal-hanga (Bruckenthalia spiculifolia). A gyepszintben nagyrészt a fenyvesekbõl jól ismert fajokat találjuk - fenyõalja és fõrészeslevelõ harangvirágot (Campanula abietina, Campanua serrata), havasi mirigylaput (Homogyne alpina), nagy harangrojtot (Soldanella major), szõrfüvet (Nardus stricta), de kárpáti bennszülött növényeket is, például a havasi kakukszegfõt (Lychnis nivalis). Említésre méltó a sõrõ mohaszint is, amelyben acidofrekvens mohafajokat (Hylocimium splendens, Polytrichum juniperinum, Dicranum scoparium) és zuzmókat találhatunk.

14 A 4070* élõhelytípust veszélyeztetõ fõ tényezõk Az alhavasi cserjések területe az utóbb idõben kevesebb, mint felére csökkent, ez pedig legnagyobb mértékben emberi beavatkozás miatt történt. Rendszeresen irtották ezeket a cserjéseket, hogy újabb és újabb alhavasi legelõkre tegyenek szert, néha akár indokolatlanul is. Továbbá nem ismerték a cserjések fontos szerepét, és ezért haszontalannak tartották õket. A törpefenyõ irtásával egyidõben a cirbolyafenyõt is kitermelték értékes és mutatós faanyaga miatt. Nemcsak a törpefenyõt, de lágyszárúakat is fõleg árnikát gyõjtöttek gyógyászati célokra. Terpentin nyerés céljából kivágott törpefenyves Kénbányászat a Kelemen-havasokban Az égetés szintén fontos veszélyeztetõ tényezõ. A tüzek nagy részét az emberek okozzák (véletlenül vagy szándékosan), de nagy szárazság esetén természetes tüzek is elõfordulnak. Az ellenõrizetlen turizmus legfontosabb negatív hatásai között a szemetelést, az állatok zavarását és a növények gyõjtését lehet megemlíteni. A törvénytelen és ellenõrizatlen legeltetés tovább súlyosbítja az élõhely leromlását, hiszen nemcsak károsítja a növényzetet, de a regenerálódását is lehetetlenné teszi, amikor a törpefenyõ amúgy is egy nagyon lassan szaporodó és terjedõ faj. A külszíni fejtés is károsította ezt az élõhelytípust, fõleg a 80-as években. 13

15 3.3. A 4070* Törpefenyves (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) csejés élõhelytípus restaurálása a Kelemen-havasokban A Kelemen Nemzeti Parkban, a Rekettyés közelében 30 hektár törpefenyvest termeltek ki a 90-es években, gyógyszerészeti célra. A Life projekt célja ennek a területnek a helyreállítása volt, a törpefenyõ visszalütetésével. 14

16

17 A csemeték elõkészítése 2009-ben a Maros Megyei Erdészeti Hivatal tobozokat gyõjtött a restauráláshoz szükséges magok miatt ben, a projekt kezdetekor a Palotailva Erdészeti Kerületben csemetekertet és fóliaházat létesítettek csemetenevelés céljából. Így biztosították a több, mint törpefenyõ csemete nevelését és gondozását. létrehoztak egy veteményt nyílt területen, 750 m2-en: elegyengettk a talajt, eltávolították a köveket, elveteték a magokat, eltávolították a gazokat, és fenyõ fõrészporból készült komposzttal trágyázták, valamint õrizték a veteményt; 50 m2-en fóliaházat hoztak létre 2010-ben: elõkészítették azt, táptalajt készítettek, elvetették a magvakat, eltávolították a gazokat, és locsolták a veteményt. A magvak helyi populációkból származtak, ökológiai és genetikai szempontoknak megfelelõen.

18 Elsõ kiültetés 2011 októberében egy 1,5 hektáros területen ültettek elõször 4500 törpefenyõ csemetét.ezek 2 évesek voltak, és a Lunca lui Ionel fóliaházból származtak. A kiültetés lépései a következõk voltak: a csemetéket a fóliaházból való kivételük után mõanyag edényekben és ládákban tárolták, elszállították õket az ültetés helyszínére és ott tárolták õket, a fenyõ fõrészporból készült komposztot az ültetés helyszínére szállították, elõkészítették a területet az ültetésre: eltakarítoták a növényi maradványokat, köveket és kõtörmeléket, elõkészítetté a talajt, és 60/80 cm-es ültetõgödröket készítettek, mindenik ültetõgödörbe 7 liter komposztot töltöttek, a csemetéket az ültetõgödrökhöz szállították, kapák segítségével elültették a csemetéket. 17

19 Az ültetést 2011 október a között végezték, a következõ meghatározó erdõsítési képlet: 10Jn; jellemzõkkel: sõrõség: 3000 csemete/hektár; ültetési távolság megközelítõleg: 2,00 x 1,65m.

20

21 Az erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) regenerálódásának elõsegítése 2011 és 2012 októberének végén a törpefenyõ ültetvény 1,5 hektárán havasszépe magvakat vetettek, hogy felgyorsítsák a leromlott élõhely regenerálódását. A havasszépe természetes élõhelye a törpefenyves bozót tisztásain van, sziklás, köves részeken, ahol sekély a talaj. Így természetesen a havasszépe azokon a helyeken szaporodik fel,amelyek nem megfelelõek a törpefenyõ számára, így az élõhely tulajdoképpen törpefenyves bozótba ágyazott havasszépe enklávékból áll. A havasszpe újratelepítését csíráztatással végezék, és ez a következõ lépésekben zajlott: a havasszépe magvak begyõjtése a Kelemen-Görgény védett területrõl a csíráztatásnak legmegfelelõbb helyszín kijelölése, a törpefenyõ regenerálódási helye mellett, ahol a legjobb a védelem. A célterületen körülbelül törpefenyõ egyed vlt hektáronként, amelyek vagy természetes regenerációból származtak, vagy megmaradtak a kitermelések után. Ezeknek a tövébe vetették a magvakat. a magvetés helyérõl elakarítoták a növényi maradványokat és a havat, így biztosították, hogy a magvak érintkezzenek a talajjal, és csírázás után növekedhessenek. A megtisztított felszínek kicsik voltak, csak az a rész, ahova a magvakat szórták, körülbelül 10 x 15 cm, és kizárólag fõnyírót használtak a felszín tisztítására. a havasszépe magvak szétszórása. Minden helyszínen körülbelül 1000 magot szórtak ki - amelyek 4-6 toktermésbõl származtak. Összesen körülbelül magot szórtak el, 50 helyen az 1,5 hektáros területen belül. a magvak kiszórása után kézzel betakarták õket egy réteg talajjal, amelyet késõbb befedett a hó. A hó alatti teleltetés szükséges a magvak csírázásához. A hideghatástól óvott magvak nem csíráznak, ezt in vitro ktatások is kimutatták.

22 Második kiültetés 2012októberében az elsõhöz hasonló módon kiültettek még törpefenyõ csemetét, valamint 500 cirbolyafenyõ (Pinus cembra) csemetét is, amelyeket szintén a Maros FSA szolgáltatott, a Ratosnyai Erdészeti Kerületen keresztül. A cirbolyafenyõ glaciális relktum, és jellemzõ a 4070*-es élõhelytípusra a Kelemen-havasokban. Ezért tartották fontosnak ezt a harmadik fajt is bevezetni az élõhely restaurálás során. Ezeket a csemetéke vesszõkosarakban szállították, mivel a 2011-es tapasztalat azt mutatta, hogy a ládákban való szállítás nem megfelelõ, amikor meredek lejtõkön szállítják azokat gépjármõvekkel májusában még 3000 törpefenyõ csemetét ültettek ki, hogy pótolják azokt az elõz õsszel kiültetetteket, amelyeket károsított a hóolvadás. 21

23 22

24 Monitorozás Az élõhely helyreállításimunkák eredményét ban vizsgálták erdészeti módszerrel és klasszikus fitocönológiai módszerrel is, mind a 30 hektáron. Az erdészeti módszer a következõket foglalta magába: a helyreállított terület 2%-át lefedõ próbaterületek kijelölése, összesen 30 próbaterület, a próbaterületek kör alakúak, és karók jelzik õket, amelyeket egy merõleges négyzetháló mentén helyeztek el, a próbaterületeket évente kétszer ellenõrizték, elõször tavasszal, hóolvadás után, másodszor õsszel, miután beállt a fenyõk nyugalmi állapota, megszámolták a csemetéket, feljegyezték az datokat azok növekedésére és fejlõdésére vonatkozóan, megállapították a veszteségeket, valamint a továbbiakban szükséges munkákat, mindezt terepi jegyzetekben rögzítették, mivel az élõhelytípusnehezen megközelíthetõ, azt tekintették "sikeres megmaradásnak", ha a törpefenyõ csemeték legalább 75%-a megmaradt, és ugyanakkor a technikai veszteség (a kezdetben elültetett csemetékre vonatkoztatva) legtöbb 25%. a csemeteszámolásnál csak az egészséges, jól növekedõ, hibátlan egyedeket vették számításba. ugyanakkor feljegyezték az átlagos magasságot, valamint a vegetációs állapotot a következõ skála szerint:nagyon erõs növekedésõ, erõs növekedésõ, normális, gyenge növekedésõ, nagyon gyenge növekedésõ. az adatgyõjtés és azok elemzése után megállapították azokat a munkálatokat, amelyek az élõhely szempontjából fonts fafajok normális növekedésének a biztosításához szükségesek.

25 Próbaterületek A klasszikus fitocönológiai módszer alapját a terepi adatlap képezi, amleybe periódikusan feljegyzik minden évszakban a mintaterületek paramétereit. A biológus szakember a következõket vizsgálja: a csemeték száma, minden faj abundanciája, vegetációs állapota, feljegyzi a hidrológiai és az éghajlati változásokat, a helyzetüket, és az emberi hatásokat. Így a 30 hektár helyreállított élõhelyen 7 parcellát állapítottak meg, több tényezõ függvényében: a fajok természetes abundanciája, a felszín szabdaltsága, a felszín energiája, megközelíthetõség, és természeti jelenségeknek való kitettség (lavina, kõomlás). Így a szakember meg tudja állapítani a természetvédelmi állapot változását is a helyreállított élõhelyen. 24 Egy természetes élõhely konzervációs állapotát azok a tényezõk adják meg, amelyek hatnak az élõhelyre és annak jellegzetes fajaira, és amelyek befolyásolhatják annak terjedését, szerepeit, és szerkezetét, valamint a jellegzetes fajok túlélését. Egy élõely természetvédelmi állapota akkor "kedvezõ", ha teljesülnek a következõk: az élõhely természetes areája és az általa elfoglalt területek stabilak, vagy növekednek, megvannak azok a funkciói, amelyek biztosítják az élõhely megmaradását, és ezek a jövõben nagy valószínõséggl meg is maadnak, a jellegzetes fajok konzervációs állapota kedvezõ.

26 A monitorozó rendszer térképe

27 26 A törpefenyõ ültetvény és a havasszépe csíráztatás helyét villanypásztorral kerítették be, hogy megóvják a turisták és a leelõ állatok zavarásától.

28 Eredmének A helyreállítási munkák fontosabb eredményei a következõk: megnõtt a törpefenyõ abundanciája, és a ritk fajok (cirbolyafenyõ és havasszépe) gyakorisága. megnõtt az élõhely fajgazdagsága. a 4070* Törpefenyves (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) csejések élõhelytípus természetvédelmi állapota nagyon leromlott kategóriából relatív kedvezõ (átlagban) kategóriába került. 27

29 28 Számokban kifejezett értékek: kiültetett törpefenyõ csemete, körülbelül 80%-os megmaradási sikerrel, 500 kiültetett cirblyafenyõ csemete, 90%-os megmaraási sikerrel, kiszórt havasszépe mag, körlbelül 1%-os csírázási sikerrel.

30 29

31 Következtetések és javaslatok (Javaslatok az élõhelytípus helyreállíásához és jövõbeni kezeléséhez a projekt területén belül, illetve az egész országra nézve) Az eddig bmutatott adatok és tapasztalato alapján több következtetés is levonható a 30 hektár 4070* Törpefenyves (Pinus mugo) és erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) csejések élõhelytípus helyreállítására vonatkozóan. Ennek az élõhelytípusnak a leromlásához több tényezõ együttes hatása nagykiterjedésõ területek kiirtása, járult hozzá: nagykiterjedésõ területek felégetése, intenzív legeltetés, intenzív bányászat (fõleg külszíni fejtések), nem megfelelõ turizmus, nem lebomló anyagokkal való szennyezés, legális és illegális építkezések (fõleg sípályák), természeti jelenségek, amelye eróziót okoznak az elõzõleg kiirtott területeken (hõmérsékleti változások, lavinák, talajlemosódás). 30

32 A helyreállítási munkák hatékonyságának a növelése érdekben és az élõhelytípus konzervációs állapotának a javítása céljából a következõket javasolják: A csemeték ellenõrzött forrásból kell származzanak, hogy eleget tegyenek az ökológiai és genetikai követelményeknek. A magvak gyõjtése szeptemberben történik, bõ termésõ években. A csemetéket csemetekertekben és fóliaházakban érdemes nevelni, a kockázatok csökkentése érdekében. A csemetéket vesszõkosarakban javasolt szállítani, egyedbõl álló kötegekben. A csemetéket 3 vagy 4 évesen érdemes kiültetni. Az kiültetést õsszel javasolt végezni, miután beállt a csemeték nyugalmi állapota. Tavasszal a célterület nehezen megközelíthetõ lehet, néha csak júniusban hozzáférhetõ. Az ültetõgödröket a kiültetéskor érdemes megásni, majd fel kell tölteni fenyõ fõrészporból származó komposzttal. Mivel a talaj sekély, a 4 hónappal korábban megásott ültetõgödrök felteltek az idõjárás miatt. Érdemes bekeríteni az ültetvényeket, hogy a legelõ állatok ne tudjanak kárt tenni bennük. Nyáron érdemes eltávolítani a fejlõdõ vegetációt a csemeték szomszédságából. Az ültetvényeket állandóan kell õrizni. A lágyszárú növényzet regenerálódása gyors a talaj megtakarítása, és a komposzt miatt. A mesterséges magvetés eredményei azonban gyengék (a havasszépe csak 1%-ban csírázott). A leégés megelõzése érdekében meg kell tiltani az ültetvények környékén a sátrazást és tõzgyújtást. A legeltetést ellenõrizni kell, és a pásztorokat idõszakosan ki kell képezni. A törpefenyõ bármilyen célú kivágását meg kell tiltani. 31

33 IV. A 91E0* Puhafás ligeterdõk, éger- és kõrisligetek, illetve láperdõk kiemelt fontosságú élõhelytípus restaurálása A folyók szerkezete alkalmazkodik a természeti tényezõkhöz, legyenek azok nagyléptékõek és idõben hosszú távúak, mint amilyen az éghajlatváltozás, vagy ideiglenesek és rövid távúak, mint amilyenek a hordalékmennyiség helyi változása, vagy a meanderek átszakadsa. A vízparti növényközösségek, akár ártéri erdõkrõl van szó, akár magaskórósokról, nemcsak válaszolnak ezekre a változásokra, hanem befolyásolják is ezt a dinamikát, annak sebességét és irányát, mivel biztosítják apartok stabilitását és rugalmasságát. Ez a válasz az egyes növények egyedi válaszából tevõdik össze az egyes folyószakaszokon. Így az alföldi folyószakaszokon, például a Duna mentén a természetes ártéri erdõket afehér nyár (Populus alba) - fekete nyár (Populus nigra) - fehér fõz (Salix alba) puhafa ligeterdõk képviselik, dombvidékeken inkább fõz - mézgás éger (Alnus glutinosa) ligeterdõket találunk, míg a hegylábi patakok partján egyre több a

34 hamvas éger (Alnus incana). Bár sokat tanulmányozták már ezeket a vízi-vízparti közösségeket, mindig megjelenhet a dinamikájukban a sztohaszticitás, így megújulásukhoz feltétlenül szükséges a magas talajvízszint és a megfelelõ talajfelszín. Az abiotikus és biotikus tényezõk együttes hatása révén egy heterogén parti környezet alakul ki, amely mindig változik, és amelyben a vízi, vízparti és szárazföldi közösségek különbözõ szukcessziós állapotai váltakoznak. Az emberi hatások, amelyek magukba foglalják a vízrendészeti munkálatok széles skáláját, olyan gyorsan történnek, hogy lényegileg megváltoztatják a természetes közösségeket. Az ártéri erdõk szukcesszijában kulcsszerepet játszó pionír fajk, amilyenek a fõzfélék (Salix sp.) és a hamvas éger (Alnus incana) a legveszélyeztetettebbek, mivel egyre csökken a regenerálóásukhoz szükséges felszín. Jelen pillanatban is tanúi vagyunk az ártéri erdõk fokozatos eltõnésének és megváltozásának, nemcsak a folyószabályozások miatt (árvízvédelmi célokból, valamint új mezõgazdasái területek nyerése végett), de az ártéri erdõk gyors növekedésõ fafajok ültetvényeire való lecserélése miatt is (hibrid nyár, vagy energiafõz ültetvények). Az élõhelyek zavrsának az eredményeképen pedig aggasztóan kezdenek terjedni az idegenhonos, invazív növényfajok, leginkább az akác (Robinia pseudo-acacia), a gyalogakác (Amorpha fruticosa), a szerbtövis (Xanthium strumarium), vagy a süntök (Echinocystis lobata).

35 4.1. Az ártéri erdõk szerepe Az ártéri erdõk magas konzervációs értéke azok összetett funkciójában rejlik, amely biztosítja a vízi és vízparti közösségek stailitását. Az ártéri erdõk biztosítják a folyóvizek folytonosságát, mintegy zöld folyosóként szolgálva az fajok terjedése és szaporodása során. Úgy ezeknek az élõhelyeknek jellemzõje a magas fajdiverzitás, és egyfajta menedékheyet jelentenek az intenzív agrárterületek között. A vízszint ingadozásának és a sõrõ vegetációnak köszönhetõen kialakul az élõhely foltossága (csupasz talajfelszínek, különbözõ árnyékoltsággal, tápanyagban gazdag foltok, idõszaks pocsolyák az ár levonulása után), amelyek kulcsfontosságúak a magvak csírázásakor (fõleg a fõzek és a nyárfák számára, de a lágyszárúaknak is), valamint a kétéltõek, halak és rovarok szaporodásakor. Ezekben az erdõkben találnak menedéket különbözõ nagyvadak, például a vaddisznó (Sus scrofa), a szarvas (Cervus elaphus), az õz (Capreolus capreolus), de itt ás magának várat a vidra (Lutra lutra) és a borz (Meles meles) is. A hegylábi égeresek biztosítják a faanyagot a hódváraknak is. Madárviláguk is gazdag. Öreg ártéri erdõkben találhatjuk a gém- és kormorántelepeket, itt szaporodik és pihen a szürke gém (Ardea cinerea), a vörös gém (Ardea purpurea), a selyemgém (Ardeola ralloides), a bakcsó (Nycticorax nycticorax), a nagy és kis kócsag (Ardea alba, Egretta garzetta), a fekete gólya (Ciconia nigra), a nagy és kis kárókatona (Phalacrocorax carbo, Phalacrocorax pygmaeus), a ragadozók közül pedig a rétisas (Haliaetus albicilla). A vízparti füzesben halászik a jégmadár (Acedo atthis), itt táplálkozik a barázdabillegetõ és a sárga billgetõ (Motacilla alba, Motacilla flava), a billegetõcankó (Actitis hypoleucos), és ide építi különös ügyességgel csüngõ fészkét a függõcinke (Remiz pendulinus). Az énekesmadarak közül leggyakrbban a vörösbeggyel (Erithacus rubecula), a fülemülével (Luscinia megarynchos) és a sárgarigóval (Oriolus oriolus) találkozhatunk, de a harkályok közül is sok elõfordul, mint például a nagy és kis fakopáncs (Dendrocopos major, Dendrocopos minor) vagy a fekete harkály (Dryocopus martius). A dombvidéki égeresek szintén magas fajdiverzitást mutatak Itt szaporodnak védett kétéltõink (unkák és gõték), de innen terjedhetnek a vízparti magaskrósok jellegzetes növényfajai is, mint a a fehér és vörös acsalapu (Petasitea albus, Petasites hybridus, Petasites kab- Ártéri erdõ a Maros-szorosban 34 foto: Peter Lengyel

36 Salamandra salamandra Rana temporaria obb kárral járó árvizek sújtották a szomszédos területeket, mint azelõtt, és a lecsapolással nyert mezõgazdasági területek az állandó ntözés és mõtrágyázás miatt erõsen szikesednek. Egy másik fontos szerepe az ártéri erdõknek a parterõsítés, amelyet a sõrõ gyökérrendszer és vegetáció biztosít. Nem utolsó sorban pedig az ártéri erdõk képesek mérséklni a szomszédos mezõgazdasági területekrõ a vízbe beszivárgó vegyszerek káros hatását. Anguis fragilis likianus) vagy a Waldstein-aszat és káposztás aszat (Cirsium waldsteinii, Cirsium oleraceum). Ugyanakkor az ártéri erdõk több szempontból is pufferzónát képeznek, és talán ez a legfontosabb szerepük. Elsõ sorban ezek a közösségek védenek a szélsõséges árvizek ellen, mivel nagymenyiségõ víz felszívására képesek, és azt lassan adják vissza a vízkörforgásba. Több tanulmány is megerõsíti hogy az ártéri erdõk kivágása után sokkal nagy-

37 V. A 91E0* Puhafás ligeterdõk, éger- és kõrisligetek, illetve láperdõk élõhelytípus 5.1. A 91E0* élõhelytípus jellemzése 36 A 91E0* Puhafás ligeterdõk, éger- és kõrisligetek, illetve láperdõk élõhelytípus magába foglalja a folyók és patakok partján elterjedt éger - fõz - kõris ligeterdõket, dombvidéktõl hegyvidékig. Így több altípusa különböztethetõ meg, a különbözõ folyószakaszok mentén, és ezt a fajkészletük tükrözi. Általában folyóhordalékon, öntéstlajokon telepednek meg, rendszeresen idõszakosan elárasztott területeken. Hegyvidékeken a hamvas égeresek (Alnus incana) a legelterjedtebbek, ezek gyors folyású kis folyók és patakok mentén találhatóak. A lombkoronaszintben a hamvas éger az uralkodó, de bükk (Fagus sylvatica), jegenyefenyõ (Abies alba) vagy lucfenyõ (Picea abies) is elegyedhetik a környezõ tõlevelõ erdõkbõl. Cserjeszintje szegényes, mogyoró (Corylus avellana), ükörkelonc (Lonicera xylosteum), és rekettyefõz (Salix triandra) alkothatja. A lágyszárú szint viszont annál inkább sõrõ, nedvességkedvelõ magaskórósok uralják: Teleki-virág (Telekia speciosa), vörös és fehér acsalapu (Petasites hybridus, Petasites albus), erdei angyalgyökér (Angelica sylvestris), káposztás aszat (Cirsium oleraceum), Waldstein-aszat (Cirsium waldsteinii), podagrafõ (Aegopodium odagraria). Alacsonyabb dombvidékeken, a lassúbb folyók mentén mézgás éger (Alnus glutinosa) uralta erdõket találunk amelyeknek lombkoronaszintjébe jócskán vegyül magas kõris (Fraxinus excelsior), vénic szil (Ulmus laevis), fekete és fehér nyár (Populus nigra, Populus alba), fõzek (Salix sp.), és mezei juhar (Acer campestre). Cserjeszintje gazdagabb, kutyabenge (Frangula alnus), veresgyõrõs som (Cornus sanguinea), fekete bodza (Sambucus nigra), mogyoró (Corylus avellana), galagonya (Crataegus monogyna) és ostomén bangita (Viburnum lantana) alkotja. Lágyszárú szintje szintén gazdag, magaskórósok alkotják, amelyek közül említésre méltó a sédkender (Eupatorium cannabinum), az enyves zsálya (Salvia glutinosa), a ragadós galaj (Galium aparine), a podagrafõ (Aegopodium podagraria), a lómenta (Mentha longifolia) és jellegzetes faja, a csillaghúr (Stellaria nemorum). Sok esetben jellemzõ a törékeny fõz (Salix fragilis) és megjelenhet a fehér fõz (Salix alba) is.

38 5.2. A 91E0* élõhelytípust veszélyeztetõ fõ tényezõk Több tényezõ hatására csökken az égerligetek területe. Elsõsorban a vízrendészeti munkálatok veszélyeztetik ezt az élõhelytípust, mivel minden ilyen munka a vízparti fák kivágásával kezdõdik és a partszakaszok lebetonozásával folytatódik, így nemcsak eltõntetik a domináns fafajokat, de a regenerálódásukhoz szükséges felszínt is meszõntetik. A nedves, tápanyaggazdag vízarti területek helyét teljes mértékben mesterséges környezet veszi át. Ugyanígy tönkreteszi ezeket az élõhelyeket a vízierõmõvek építése, mivel a munkálatok vagy szintén eltõntetik ezeket az élõhelyeket, vagy nagymértékben zavarják. Ennek a zavarásnak az eredménye az, hogy megbomlik a közösség egyensúlya, és könnyen betelepülnek az idegenhonos invazív növényfajok. Ezek közül sok máris megfigyelhetõ a folyóvizek partján: az akác (Robinia pseudo-acaia) elõbb megtelepedik, majd elözönli az erdõk lombkoronaszintjét, a gyalogakác (Amorpha fruticosa) monodomináns foltokat hoz létre a csarjeszintben, fõleg az alacsonyabb folyószakaszokon, a japánkeserõfõ (Reynoutria japonica) a megbolygatott talajfelszínen telepedik meg, és sõrõ monodomináns bozótot alkot, a bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera) pedig kiszorítja az õshonos magaskórósokat. Szintén veszélyforrást jelent a fakitermelés, ugyanis vagy kivágják az égert tõzifa céljából, vagy véletlenül kitörnek a szomszédos lucfenyves kitermelésekor. Néha a helyi lakosok is vágják az égert tõzifának.

39 38

40 VI. A 91E0* Puhafás ligeterdõk, éger- és kõrisligetek, illetve láperdõk élõhelytípus restaurálása a Maros-szorosban 6.1. Az akác (Robinia pseudoacacia) irtása a Maros-szorosban

41 A Maros felsõ szakaszán elhelyezkedõ célterület (Maros-szoros Natúrpark) az utóbbi idõben nagyon károsodott, leginkább a vízrendészeti munkálatok (parterõsítések, mederszabályozásaok), de a tõzifakitermelés miatt is. Észrevehetõ az akác (Robinia pseudoacacia) terjedése is, amely egy idegenhonos, invazív fafaj, amely fokozatosan kiszorítja az õshonos égert és fõzet. Az akác kiirtása nehéz feladat, mivel erõsen sarjazik, ezért a gyökereit is le kell távolítani. A munkák során 105 akácot távolította el. A megtisztított terület 3,8 hektáros, és a Maros-szoros alsó szakaszán helyezkedik el. Az akácokat kivágták, a sarjakat eltávolították, a 11 köbmétert kitevõ nagyobb példányoka pedig felajánloták a Göde falu iskolájának tõzifa gyanánt. 40

42 6.2. Enyves éger (Alnus glutinosa) ültetések A következõ lépésben több, mint enyves éger (Alnus glutinosa) csemetét ültettek 12,5 hektárra. Ez 2011, 2012 és 2013 májusában történt, elõször csemetét ültettek, majd a következõ évek tavaszán pótlásokat végeztek a biztos sikerért. A Maros mindkét partjára ültettek, valamint a szigetekre is, Dédabisztra és Csobotfalva között. A csemetéket egy helyi forgalmazó biztosította, és azok természetes újulatból származtak. Begyõjtésük nem jelentett természetkárosítást, mivel felnõtt fák alól emelték ki õket, ahol nem tudtak volna fejlõdni, vagy azokról az árterekrõl, ahol építkezések folytak a Ratosnyai Vízgyõjtõtó miatt, és a csemetéket végleg elárasztották volna. A csemetéket gödrökbe ültették, a terepi viszonyoknak megfelelõen cm-es csupasz gyökerõ csemetéket használtak. Hektárankét körülbelül 1400 csemetét ültettek, 2,5 m x 3,0 m távolságra egymástól, ahol pedig ez nem volt lehetséges, ott sorokba ütették õket. Minden csemetének biztosítottak 7 liter fenyõ fõrészpor komposztot. 41

43 Az ültetés során a következõ lépések történtek: a természetes újulatból származó csemeték kiemelése és csomagolása a csemeték kiültetési helyre sállítása gépkocsikkal a csemeték ideiglenes tárolása a kiültetési helyen a talaj ültetéshez való elõkészítése az ültetõgödrök elõkészítése a csemeték ültetõgödrökhöz szállítása a csemeték elültetése 7 liter komposzttal csemeténként az anyagok kézi szállítása a kapák élesítése. 42

44 6.3. Monitorozás A 2011-ben ültetett égerest monitorozzák a projekt teljes iõtartama alatt, és a monitorozás folytatódik 2018-ig, és alkalmazzák az összes erdészeti eljárást, amely a mesterséges helyreállítást célozza, addig, ameddig a csemeték elérik az önálló kort: ellenõrzik az ültetvényeket, eltávolítják a biomasszát a csemeték tövébõl, kiegészítik új csemetékkel ott, ahol azok kiszáradtak. A helyreállítás eredményeit a 12 hektáron között erdészeti és klasszikus fitocönológiai módszerekkel egyaránt vizsgálták. Biomassza eltávolítás az enyves éger csemeték tövérõl

45 Az erdészeti módszer a következõket foglalta magába: kijelölték a próbaterületeket karókkal, minden ültetett részben idõközönként megszámolták a csemetéket, a próbaterületeket évente kétszer ellenõrizték, tavasszal és õsszel, megszámolták a csemetéket, feljegyezték az datokat azok növekedésére és fejlõdésére vonatkozóan, megállapították a veszteségeket, valamint a továbbiakban szükséges munkákat, mindezt terepi jegyzetekben rögzítették, a csemeteszámolásnál csak az egészséges, jól növekedõ, hibátlan egyedeket vették számításba. ugyanakkor feljegyezték az átlagos magasságot, valamint a vegetációs állapotot a következõ skála szerint:nagyon erõs növekedésõ, erõs növekedésõ, normális, gyenge növekedésõ, nagyon gyenge növekedésõ. az adatgyõjtés és azok elemzése után megállapították azokat a munkálatokat, amelyek az élõhely szempontjából fonts fafajok normális növekedésének a biztosításához szükségesek.

46 A klasszikus fitocönológiai módszer alapját a terepi adatlap képezi, amleybe periódikusan feljegyzik minden évszakban a mintaterületek paramétereit. A biológus szakember a következõket vizsgálja: a csemeték száma, minden faj abundanciája, vegetációs állapota, feljegyzi a hidrológiai és az éghajlati változásokat, a helyzetüket, és az emberi hatásokat. 45

47 6.4. Eredmények A "Közösségi fontosságú élõhelytípusok kedvezõ konzervációs állapotának bitosítása a Kelemen-Görgény Közösségi Fontosságú Védett Területen" LIFE projekt keretén belül 12.6 hektár folyómenti égerest (91E0* Puhafás ligeterdõk, éger- és kõrisligetek, illetve láperdõk élõhelytípus) állítottak helyre a Maros-szoros felsõ szakaszán, és eltávolították az akácot. A monitorozás azt mutatta, hogy az égerültetés sikeressége 89%-os. A fennmaradó 11%-os veszteség a következõkbõl adódott: a Maros partját kaszálták a kaszálók kezelõi, a tavaszi hóolvadás letörte a csemetéket, valamint az áradások és a halászok is kitörtek néhányat.

48 6.5. Következtetések. (Javaslatok az élõhelytípus helyreállíásához és jövõbeni kezeléséhez a projekt területén belül, illetve az egész országra nézve) Az élõhelytípus minél jobb megõrzése végett javaslott a folyómedret valamint a partot érintõ munkák elkerülése, valamint a fakitermelés megszüntetése az égerlgetekben. Továbbá, figyelembe véve az élõhelytípus területének csökkenõ irányát, hasznos lenne helyreállítani a partmenti égereseket azokon a folyószakaszokon, ahol ezek egy fasornira redukálódtak. Miután a domináns fafajok (mézgás és hamvas éger) megtelepedtek, elindulhat a jellemzõ lágyszárú fajok betelepítése is: sásfajok (Carex sp.), acsalapuk (Petasites sp.), békaszityó (Juncus effusus), szomszédos populációkból, anélkül, hogy azokat károsítanák. Ugyanakor nagyon ontos a helyi közösségekben tudatosítani az ártéri erdõk fontos szerepét, és ismeretterjesztõ kampányokat szervezni, úgy az ártéri erdk természetvédelmi értékére vonatkozóan, mint azok parterõsítõ funkciójára vonatkozóan. 47

49 Irodalom Braun, B. & Shoeb A. Z. M. (2011). Ecological Rehabiliation and Public Participation: General Considerations and Empirical Evidence from a Creek Rehabilitation Scheme near Cologne, Germany, Journal of Life Earth Sciences 6: 1-11 Buzea, E. (2011). Flooded Areas and their Importance in Maintaining Biodiversity. Meadow Lower Danube, Journal of Wetlands Biodiversity 1: Doniþã, N., Paucã-Comãnescu, M., et al. ( ). Habitatele din România, Editura Tehnicã Silvicã, Bucureºti Gafta, D. & Mountford, O. (coord.)(2008). Manual de interpretare a habitatelor Natura 2000 din România, Editura Risoprint, Cluj-Napoca Hughes, F. M. R.Adams, W. M., Muller, et al. (2001). The Importance of Different Scale Processes for the Restoration of Flodplain Woodlands, Regulated Rivers: Research and Management 17: Machar, I. (2008). Floodplain Forests of Litovelske Pomoravi and their Management, Journal of Forest Science 54 (8): Sándor D. A. (2013). Proiect LIFE08 NAT/RO/ Asigurarea stãrii favorabile de conservare pentru habitatele prioritare din SCI Cãlimani- Gurghiu - Refacerea a 10,56 ha de 91E0* - Pãduri aluviale de Alnus glutinosa ºi Fraxinus excelsior - Raport proiect Sándor D. A. (2013). Proiect LIFE08 NAT/RO/ Asigurarea stãrii favorabile de conservare pentru habitatele prioritare din SCI Cãlimani-Gurghiu - Restaurarea pãdurilor aluviale cu Alnus glutinosa si Fraxinus excelsior (Alno- Pandion, Alnion incanae, Salicion albae) - Raport proiect Balda, I. (2007). Refacerea habitatelor forestiere din Rezervaþia Biosferei Pietrosul Rodnei, Raport de popularizare privind proiectul LIFE 2003, Bucureºti Blada, I. (2007). Recomandãri de management pentru habitatul 4070* Tufãriºuri cu Pinus mugo ºi Rhododendron myrtifolium, Raport proiect LIFE Habitate prioritare alpine, subalpine ºi forestiere din România Danci, O. V. & Cristea, V. (2009). Mountain Pine Habitats in the Maramureº Muntains Nature Park (I): Distribution and Management, Contribuþii Botanice 44, Cluj-Napoca: Doniþã, N., Paucã-Comãnescu, M., et al. ( ). Habitatele din România, Editura Tehnicã Silvicã, Bucureºti Gafta, D. & Mountford, O. (coord.)(2008). Manual de interpretare a habitatelor Natura 2000 din România, Editura Risoprint, Cluj-Napoca 48

50 Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség Tel: Maros Megyei Erdészeti Igazgatóság Tel: , Szerzõk: Atena Groza, Calin Cengher, Cristian Domsa Jelen kiadvány anyaga nem képviseli kötelezõ módon az Európai Unió hivatalos álláspontját és a "Kiemelt elõhelyek kedvezõ védettségi állapotának biztosítása a Kelemen-Görgény élõhelyvédelmi területen" címû LIFE08/NAT/RO/ pályázat keretén belül valósult meg.