Dr. Kézdy Pál, Baranyai Zsolt Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
|
|
- Marika Szilágyi
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Inváziós fajok visszaszorításával kapcsolatos tapasztalatok homoki és vizes élőhelyeken, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén Dr. Kézdy Pál, Baranyai Zsolt Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
2 DINPI áttekintés Célzott beavatkozások kiemelt fontosságú élőhelyeken A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén az utóbbi 10 évben 17 nemzetközi forrást is felhasználó pályázat keretében történt, illetve van folyamatban inváziós fajok elleni beavatkozás. A projektek nagy része homoki és vizes élőhelyeket érint. Az elnyert pályázatok a lehetőségek széles körét ölelték fel, elsősorban LIFE, LIFE+, HUSK, KEOP, KEHOP, VEKOP forrásokat használtunk fel. A kezelések több, mint 40 helyszínen, térségben, közel 3000 hektáron javították, javítják az élőhelyek természetességét. Emellett saját forrásból és más forrásokból is folynak beavatkozások
3 DINPI áttekintés Átnézeti térkép a projekthelyszínekről
4 DINPI áttekintés A célzott kezelésekkel legtöbbször érintett inváziós fajok Közönséges bálványfa (Ailanthus altissima) Fehér akác (Robinia pseudoacacia) Kései meggy (Padus serotina) Nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) Zöld juhar (Acer negundo) Keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia) Cserjés gyalogakác (Amorpha fruticosa) Közönséges selyemkóró (Asclepias syriaca) Cseh óriáskeserűfű (Fallopia x bohemica)
5 DINPI áttekintés Inváziós fajok kezelésének költségei néhány példa alapján A kezelések költsége többek között az alábbiaktól függ: a kezelendő fajtól az állomány sűrűségétől az egyes egyedek méretétől a választott kezelés típusától bálványfa injektálás / terv. ha ha bálványfa sarjkenés/permetezés <5cm ha bálványfa utánkezelés alapegység ha ezüstfa/celtisz fakivágás/kihordás/tuskókenés / ha ha ezüstfa/celtisz sarj utánkezelés / ha ha selyemkóró kenés sűrű előfordulású ha
6 DINPI áttekintés Inváziós fajok sikeres kezelésének megalapozása A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság törekszik az inváziós fajokkal fertőzött erdőterületek kezelése előtt szisztematikus felmérések elkészítésére óta 5 helyszínen, több, mint 500 hektáron történt felmérés. A felmérés során többek között a kezelést közvetlenül segítő adatok (eltérő kezelést igénylő méretosztályonkénti darabszám, magasabb méretosztályoknál fatömeg) kerülnek rögzítésre.
7 DINPI áttekintés Inváziós fafajok sűrűségének térbeli mintázata az Ócsai Tájvédelmi Körzet részterületén
8 DINPI áttekintés Inváziós fafajok eltérő kezelést igénylő méretosztályok szerinti megoszlása
9 Zöld juhar ELŐZMÉNY: Killing it softly: Girdling as an Efficient Eco-fiendly Method to Locally Remove Invasive Acer negundo (Merceron, R. N. et al. 2016, Ecological Restoration, 34:4) D-Franciaország, 3 helyszín, folyóvizek mentén, Franciaországban kémiai peszticidek alkalmazása vizes élőhelyeken és erdőkben tilos! Kezelések: gyűrűzés / tőelválasztás alacsonyan / tőelv. magasan / tőelv. és kezelés diólevél-készítménnyel Eredmények: átmérőnek nem volt szignifikáns hatása +1 év: nem volt szignifikáns hatás, +2 év: minden kezelésnél volt leghatásosabb a gyűrűzés, átlagban 65 %-os mortalitás Ajánlott technológia: gyűrűzés, szükség esetén 2-3 év után megismételve, ha begyógyul a sebzés magoncok kihúzása sarjak eltávolítása a törzsről tavasszal, lombfakadás után
10 Zöld juhar ÓCSA kombinált eljárás: - magoncok kihúzása, - vegyszeres eljárás tuskókenés 2013
11 Zöld juhar ÓCSA kombinált eljárás tuskókenés
12 ÓCSA mechanikus eljárások: - magoncok kihúzása, - kicsákányozás - tuskó elvágása, kifordítása 2016 Zöld juhar
13 ÓCSA mechanikus eljárások 2016 Zöld juhar
14 Zöld juhar ÓCSA mechanikus eljárások: gyűrűzés vonókéssel és fűrészlánccal 2016 (fotó: 2017)
15 Zöld juhar HÁROS-SZIGET - mechanikus és vegyszeres eljárások
16 Zöld juhar HÁROS-SZIGET mechanikus eljárás: gyűrűzés , 1 ha területen Stihl kérgező adapter / machete cm törzsátmérő alatt sikeres - vastagabb, csokros fák túlélték
17 Zöld juhar HÁROS-SZIGET mechanikus eljárás csákányozás cm tőátmérőig hatásos
18 HÁROS-SZIGET vegyszeres eljárás injektálás 2017 június - szeptember Zöld juhar
19 Zöld juhar TÁTI-SZIGETEK - mechanikus eljárás: gyűrűzés motorfűrésszel 2016 Fotó: 2017
20 Zöld juhar TÁTI-SZIGETEK - mechanikus eljárás: gyűrűzés motorfűrésszel 185 zöld juhar Fotó: % 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 52% 52% 24% 24% június 2017 halott félig halott él 12% 36% július
21 TÁTI-SZIGETEK mechanikus eljárás: gyűrűzés motorfűrésszel 2016 Fotó: 2017 Zöld juhar
22 Zöld juhar KISOROSZI erdőművelési eljárás alapállapot: zöld juhar amerikai kőris ezüst juhar fehér eper 2013
23 Zöld juhar KISOROSZI erdőművelési eljárás ültetés: fehér fűz törékeny fűz fehér nyár fekete nyár vénic szil veresgyűrű som kányabangita kutybenge 2013
24 Zöld juhar KISOROSZI erdőművelési eljárás eredmény 2015
25 DONAU-AUEN nincs beavatkozás 2017 Zöld juhar
26 INVÁZIÓS NÖVÉNYFAJOKKAL FERTŐZÖTT TERÜLETEK KEZELÉSE Kezelés Előnyök Hátrányok Érintetlenül hagyás Vegyszeres irtás (permetezés, kenés, injektálás) Mechanikai irtás (kihúzás, gyökerek elvágása, gyűrűzés, tőelválasztás+sarjleverés) Terület háborítatlansága Természetes dinamikai folyamatok Hatékony Kevesebb bolygatás Nincs vegyszer-terhelés További fertőzés Őshonos fajok károsítása Nem ismert hatások (élővízbe kerülhet) Gyengébb hatékonyság Hosszabb időtartam Folyamatos bolygatás Biológiai védekezés Nincs vegyszer-terhelés Kevés tapasztalat Nem ismert hatások Terület-kezelés, gazdálkodás (pl. erdőművelés, kaszálás, legeltetés) Fenntarthatóság Nincs/kisebb vegyszer-terhelés Folyamatos bolygatás
27 Invazív fajok kezelése PROBLÉMÁK, HIÁNYOK: invazív fajok térképezése kezelési kísérletek (pl. vegyszermentes eljárások kidolgozása) kezelések hatásának monitoringja Költség-elemzések beavatkozások tapasztalatainak adatbázisba rendezése technológiai fegyelem invazív állatfajokkal kapcsolatos beavatkozások
28 magyar-angol letölthető:
Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében
Az özönnövények visszaszorításának helye a természetvédelmi területkezelés rendszerében Fenntartható tájhasznosítás a Peszér-adacsi réteken Dr. Vadász Csaba Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Miről lesz
Kiemelt jelentőségű természeti értékek megőrzése a Turjánvidék Natura 2000 terület déli részén LIFE+ Természet program
Kiemelt jelentőségű természeti értékek megőrzése a Turjánvidék Natura 2000 terület déli részén LIFE+ Természet program Csóka Annamária projektvezető Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Szárazgyepek helyreállítása
124/2009. (IX. 24.) FVM
124/2009. (IX. 24.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet
- 1-346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. -a (7) bekezdésének 25. pontjában, valamint a szabálysértésekről szóló
Alkalmazástechnikai fejlesztések az invázívnövényirtásban. 2013. 10. 14.-15. Szakmai szeminárium
Alkalmazástechnikai fejlesztések az invázívnövényirtásban 2013. 10. 14.-15. Szakmai szeminárium Kémiai kivitelezések probléma a szelektív hatóanyagok hiánya ill. korlátozott alkalmazhatósága Endoterápiás
Inváziós növényfajok irtása a Csengődi-síkon
Természetvédelmi Közlemények 18, pp. 77-81, 2012 Inváziós növényfajok irtása a Csengődi-síkon Bolla Bence Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Erdészeti és Tervezési Osztály 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc
Puhafás ligeterdık Magyarországon Természetesség, veszélyeztetettség, helyreállíthatóság
Puhafás ligeterdık Magyarországon Természetesség, veszélyeztetettség, helyreállíthatóság BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Növénytani és Természetvédelmi Intézet Sopron 2013. november 18. A Kárpát-medence
124/2009. (IX. 24.) FVM
124/2009. (IX. 24.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
Magyar joganyagok - 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet - a fás szárú növények véde 2. oldal (4)1 Ha a pótlás az 1. mellékletben szereplő inváziós fás
Magyar joganyagok - 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet - a fás szárú növények véde 1. oldal 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet a fás szárú növények védelméről A Kormány a környezet védelmének általános
Inváziós növény- és állatfajok előfordulása, hatása és kezelése hazai és európai védett területeken - egy internetes felmérés eredményei
Inváziós növény- és állatfajok előfordulása, hatása és kezelése hazai és európai védett területeken - egy internetes felmérés eredményei Kézdy Pál 1 Korda Márton 2 Csiszár Ágnes 2 Bartha Dénes 2 1 Duna
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1719/2008. Tervezet a Villányi Templom-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. december
Özönnövények problémája a Duna-Ipoly NP Ig. területén 1. Elterjedési viszonyok
Özönnövények nyek problémája és kezelése a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Natura 2000 területein Sipos Katalin (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) g) Özönnövények problémája a Duna-Ipoly NP Ig.
Ökológiai élőlényismeret 6. előadás. Invazív növények
Ökológiai élőlényismeret 6. előadás Invazív növények Az inváziós fajok kutatása Biológiai invázió: egy nem őshonos faj elterjedési területe és populációmérete adott tér- és időskálán monoton módon növekszik.
A 26-37. mellékletek (GYMS megyei hófogók) fajlistája kódokkal
A 26-37. mellékletek (GYMS megyei hófogók) fajlistája kódokkal Kód Magyar név Tudományos név A Akác Robinia pseudo-acacia AL Vadalma Malus silvestris BL Bálványfa Amorpha fruticosa CSNY Madárcseresznye
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu
Invázívnövények vegyszeres irtásának a tapasztalatai Magyarországon/Experienceof killing invasiveplantsinhungary
Invázívnövények vegyszeres irtásának a tapasztalatai Magyarországon/Experienceof killing invasiveplantsinhungary Akác (Robinia pseudoacaia) Bálványfa (Ailantus altissima) Selyemkóró(Asclepias syriaca)
HANGONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET
HANGONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 17/2013.(XII.17.) önkormányzati rendelet Hangony község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 11/2002. (VI.25.) önkormányzati rendelet
A HUDI20045 Szigethalmi homokbuckák
A HUDI20045 Szigethalmi homokbuckák kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve ÖNKORMÁNYZATI KIFÜGGESZTÉSRE Budapest 2014 Jelen fenntartási terv az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (...) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi
17. melléklet a VM/JF/2070/2011. számú előterjesztéshez A vidékfejlesztési miniszter.../2011. (......) VM rendelete a Tétényi-fennsík természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló
Tervezet. a Cégénydányádi-park természetvédelmi terület bővítéséről és a Hortobágyi Nemzeti Park határainak módosításáról. (közigazgatási egyeztetés)
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/384/2009. Tervezet a Cégénydányádi-park természetvédelmi terület bővítéséről és a Hortobágyi Nemzeti Park határainak módosításáról (közigazgatási egyeztetés)
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával
KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS KÉPZÉS Természetvédelmi követelmények című előadás tananyaga 2008. Ismertető a kölcsönös megfeleltetéshez kapcsolódó természetvédelmi követelményekről Natura2000 gyepterületek földhasználati
Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester TULAJDONOSI HOZZÁJÁRULÁS FAKIVÁGÁSOKHOZ
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Hegedűs Ferenc polgármester
Tájépítész Korlátolt Felelősségű Társaság B B-006 B-011 Populus nigra Italica Ulmus laevis Jegenyenyár Vénic szil B-013 B-014
B-006 110/20/7/4 B-011 Ulmus laevis Vénic szil 50/12/12/4 B-013 60/12/10/4 B-014 150/258/4 B-018 Carpinus betulus Közönséges gyertyán 40/8/10/4 B-030 45/10/13/4 B-035 Salix alba Tristis Fehér fűz 80/10/12/4
Ismertető a kölcsönös megfeleltetéshez kapcsolódó természetvédelmi követelményekről
Ismertető a kölcsönös megfeleltetéshez kapcsolódó természetvédelmi követelményekről Natura2000 gyepterületek földhasználati szabályai Tartalom 1. Bevezetés 2. Jogszabályi alapok 3. A kölcsönös megfeleltetés
BUDAPEST KÖRNYEZETI ÁLLAPOTÉRTÉKELÉSE 2015.
BUDAPEST KÖRNYEZETI ÁLLAPOTÉRTÉKELÉSE 2015. 1 MEGBÍZÓ Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala Városigazgatóság Főosztály Sidó Szabolcs főosztályvezető Témafelelős a Megbízó részéről:
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. november 7-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 206/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. november 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a fák és fás szárú
Az invazív növények hatása a gyepek biodiverzitására
Az invazív növények hatása a gyepek biodiverzitására Kelet Szlovákiai tapasztalatok Eva Sitášová Szitás Éva Východoslovenské múzeum Košice- Keletszlovakiai múzeum Kassa Hortobágy, 1. - 3. 10. 2009 Invazív
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/154. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 13678/2018 CPV Kód:
a Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő inváziós fás szárú növényekkel fertőzött erdőterületek megtisztítására a HUHR/1601/221/0002 azonosítószámú és Protection of the English oak in the cross-border area című
7. Magyarország növényfajainak csoportosítása származásuk alapján. Az özönnövények. Védekezés és az irtás gyakorlata és problémái.
7. Magyarország növényfajainak csoportosítása származásuk alapján. Az özönnövények. Védekezés és az irtás gyakorlata és problémái. A növényfajok eredete 1. Őshonos fajok (mely flóraelemek?) Megegyezéssel
Invazív fajok szerepe a biodiverzitás fennmaradásában
Invazív fajok szerepe a biodiverzitás fennmaradásában Készítette: Iván Judit Környezettan alapszakos hallgató Témavezető: Dr. Farkas János A biodiverzitás Élővilági változatosság több szinten való értelmezés
Természetvédelmi kezelés
Természetvédelmi kezelés Magára hagyás, bekerítés egyensúlyi paradigma természetes, önálló életközösségek (? van) zárt rendszert feltételez gátolja a természetes zavarást is Kezelés nem egyensúlyi paradigma
Általános rendelkezések
Gyöngyöspata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(IX. 27.) önkormányzati rendelete a növények ültetési, telepítési távolságára vonatkozó helyi szabályokról Gyöngyöspata Város Önkormányzat
A HUDI20019 Felső-Tápió
A HUDI20019 Felső-Tápió kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Budapest 2015 Jelen fenntartási terv az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 területek fenntartási
Budapest Kőbányai Önkormányzati 67/2004. (XII. 17.) rendelete
Budapest Kőbányai Önkormányzati 67/2004. (XII. 17.) rendelete a kerületi zöldterületek és zöldfelületek megóvásáról, használatáról, fenntartásáról és fejlesztéséről Egységes szerkezetben 5. Budapest Főváros
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
1. Általános rendelkezések. A rendelet célja
Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének../.. (..) önkormányzati rendelete a fás szárú növények védelméről, kivágásáról és pótlásáról Budapest Főváros XXIII. kerület
A HUDI20032 Mocsai ürgés legelő
A HUDI20032 Mocsai ürgés legelő kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Budapest 2014 A HUDI20032 MOCSAI ÜRGÉS LEGELŐ NATURA 2000 TERÜLET FENNTARTÁSI TERVE
A HUDI20040 Gödöllői-dombság peremhegyei. kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve
A HUDI20040 Gödöllői-dombság peremhegyei kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Budapest 2014 Pályázat azonosítója Jelen fenntartási terv az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
Bálványfa, művelési ágak, herbicidek
Bálványfa, művelési ágak, herbicidek 2013. október hó 14-15. napja BUGYI Ki minek nem mestere, hóhéra az annak! Szabó Roland Növényvédelmi szakmérnök, gyombiológus Szakmai és termék manager 30/407-9415
BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok.
SZIKI KOCSÁNYOS TÖLGY ÁLLOMÁNYOK TERMÉSZETKÖZELI FELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETEI A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MELLETT Kamandiné Végh Á. Csiha I. Keserű Zs. Erdészeti Tudományos Intézet E-mail: erti@erti.hu Debrecen;
A HUDI20040 Gödöllői-dombság peremhegyei. kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve
A HUDI20040 Gödöllői-dombság peremhegyei kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Budapest 2014 Pályázat azonosítója Jelen fenntartási terv az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
A Tunyogmatolcsi Holt-Szamos (HUHN20159) különleges természetmegőrzési terület. fenntartási terve
A Tunyogmatolcsi Holt-Szamos (HUHN20159) különleges természetmegőrzési terület fenntartási terve Debrecen 2014 Ügyfél Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Együttműködő partnerek BioAqua Pro Környezetvédelmi
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentőségű természeti területeinek és emlékeinek védelméről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése
terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.
Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül
A törvény hatálya. A fás szárú növények telepítése
TERVEZET 2011. évi... törvény a fás szárú növények védelméről Az Országgyűlés tekintettel arra, hogy a fás szárú növények mennyisége és minősége a alapvetően meghatározza települések környezeti állapotát
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság pályázatai
A pályázatai Komplex védelem: pályázatok 11 pályázat van folyamatban. LIFE Nature Szénások rekonstrukciója - főpályázóként Nagykőrösi tölgyesek rekonstrukciója - főpályázóként Rákosi vipera védelme - partnerként
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/86. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 7341/2018 CPV Kód:
Vállalkozási szerződés a Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő inváziós fás szárú növényekkel fertőzött erdőterületek megtisztítására a HUHR/1601/221/0002 azonosítószámú és Protection of the English oak in
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete. 2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501.
2008/51. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2501 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 33/2008. (III. 27.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem termelõ mezõgazdasági beruházásokhoz
II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén
II. Melléklet: Fakivágások a 441. sz. főút mentén Sorszám 1 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz ágak 2 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Beteg 3 Tilia cordata kislevelű hárs 1 Helyenként száraz
Pápa Erzsébet liget fakivágás
5 nyugati ostorfa Celtis occidentalis 5 3 száraz ágak 12 cseresznyeszilva Prunus cerasifera 40 15 száraz ágak, mézgás 24 mezei juhar Acer campestre 50 8 száraz ágak, törzssarjak külpontos 41/b kínai papíreperfa??
TÁRSULÁSOK SZERKEZETÉNEK JELLEMZÉSE KVANTITATÍV MÓDSZEREKKEL
TÁRSULÁSOK SZERKEZETÉNEK JELLEMZÉSE KVANTITATÍV MÓDSZEREKKEL A társulások megismerése és tanulmányozása terepi mintavétellel kezdődik. A mintavétel - célja a terület minél alaposabb és torzításmentesebb
5.3.2.2.4. Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás
5.3.2.2.4. Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás A támogatás jogalapja: Az 1698/2005/EK rendelet 36. (b) (iv), 42. és 46. cikke. Az 1974/2006/EK rendelet 30.
Hajósi-homokpuszta (HUKN20014) NATURA 2000 terület fenntartási terve Önkormányzati közzétételi dokumentum (2. változat)
Hajósi-homokpuszta (HUKN20014) NATURA 2000 terület fenntartási terve Önkormányzati közzétételi dokumentum (2. változat) Akusztika Mérnöki Iroda Kft. 6500 Baja, Szent László u. 105. sz. Munkaszám: BM..
IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP
Bokor Veronika, Marczin Örs Természetmegőrzési Főosztály IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK ELLENI FELLÉPÉS ÉS SZABÁLYOZÁSUK SZAKMAI NAP Földművelésügyi Minisztérium 2017. január 25. ---------------------------------------------------------------------------------
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Túrkeve, 2015. március 25. Tájtörténet és a természetvédelem története Tájtörténet és a természetvédelem
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/827/2008. Tervezet a Megyer-hegyi Tengerszem Természetvédelmi Terület 24/1997. (VIII. 1.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés) Budapest,
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban
Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban Bankovics András Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság BEVEZETÉS A projekt a Kárpát-medence egyik legnagyobb jelentőségű időszakos szikes taván
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1342/2008. Tervezet a Megyaszói-tátorjános természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember
M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 10/2014. (III. 21.) sz. rendelete a fás szárú növények védelméről
M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 10/2014. (III. 21.) sz. rendelete a fás szárú növények védelméről (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben) Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Honvédelem és természetvédelem a Kisalföldön
Tisztelt Természetvédő Barátunk, Kedves Olvasó! A Life+ közösségi program finanszírozásával 2009 februárjában négy szervezet együttműködésével, a hazai honvédelmi-természetvédelmi akciócsomag részeként,
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 35/2009. (XI. 11.) rendelete Szeged város helyi jelentıségő természeti területeinek és emlékeinek védelmérıl (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése
A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető
A Szabadság-sziget rehabilitációja WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető 2009 2013 LIFE+ NAT/H/00320, DUNASZIGETERDŐK 2013. november 18. Háttér, elvi alapok / Előzmények A WWF Mo. egyik kiemelt
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1519/2008. Tervezet az Ebergőci-láprét természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. december Az Ebergőci-láprét természetvédelmi
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1149/2008. Tervezet a Somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember
Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5.
Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.15) önkormányzati
Dömsöd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2016. (XI.10.) önkormányzati rendelete. a fás szárú növények védelméről
Dömsöd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2016. (XI.10.) önkormányzati rendelete a fás szárú növények védelméről Dömsöd Nagyközség Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról
Göd Város Önkormányzat 35/2004. (XII. 10.) sz. Ök. rendelete Göd Nemeskéri park-kiserdő (hrsz. 1934.) Helyi természetvédelmi területté nyilvánításáról A természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. tv. 24.
A Közép-Tiszán elhelyezkedő napos elöntésű erdők természetes felújítása bontóvágással
A Közép-Tiszán elhelyezkedő 40-60 napos elöntésű erdők természetes felújítása bontóvágással Szilágyi Annamária Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 7179,5 km 2 vagyonkezelője KÖTIVIZIG Tisza magyarországi
PILLANGÓ PARK FELÚJÍTÁSA TERVBEMUTATÓ
PILLANGÓ PARK FELÚJÍTÁSA TERVBEMUTATÓ MEGLÉVŐ ÁLLAPOT TERVEZÉSI TERÜLET: 63 981,5 M 2 TENISZPÁLYA+ PARKOLÓ TERÜLETE NÉLKÜL SZÁMOLVA EZEK TERÜLETE: 4048,8M 2 MEGLÉVŐ FÁK: 1221 DB TERVEZETT ÁLLAPOT ZÖLDFELÜLET:
5/2014. (IX. 1.) FM rendelet. a Pogácsa-legelő természetvédelmi terület létesítéséről
5/2014. (IX. 1.) FM rendelet a Pogácsa-legelő természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. (2) bekezdés 3. és 13. pontjában kapott felhatalmazás alapján,
A HUDI20052 Érd-szászhalombattai táblarög
A HUDI20052 Érd-szászhalombattai táblarög kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Budapest 2014 Pályázat azonosítója Jelen fenntartási terv az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja
M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat 10/2014. (III. 21.) sz. rendelete a fás szárú növények védelméről (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben) Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. a Táti és süttői Duna szigetek természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/691/2008. Tervezet a Táti és süttői Duna szigetek természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. április A Táti és
A HUDI20052 Érd-százhalombattai táblarög. kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve
A HUDI20052 Érd-százhalombattai táblarög kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Budapest 2014 Pályázat azonosítója Jelen fenntartási terv az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
Szentesi Díszfaiskola Sárréti Gyuláné 6600 Szentes, Sáfrán M. u. 71. Fax: 06-63/ Mobil:30/ ; 30/ ; 30/
Szentesi Díszfaiskola Sárréti Gyuláné 6600 Szentes, Sáfrán M. u. 71. Fax: 06-63/316-158 Mobil:30/965-1557; 30/310-2728; 30/629-7007 E-mail: info@szentesifaiskola.hu Kiskereskedelmi árjegyzék 2017 tavasz
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet. az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/267/2008. Tervezet az Erdőtelki égerláp természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. február
A HUDI20036 Nagylóki löszvölgyek
A HUDI20036 Nagylóki löszvölgyek kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve KÉP Budapest 2014 Jelen fenntartási terv az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000
Ügyleírás. 1.1 Az ügy megnevezése. 1.2 Ügy rövid leírása
Ügyleírás 1.1 Az ügy megnevezése A fás szárú növények védelmével kapcsolatos hatósági eljárás a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján
Szeged MJV Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosítása, valamint településfejlesztési döntés. Fejlesztési Iroda Városi Főépítész
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ügyiratszám: 01/19083-27/2013 Tárgy: Szeged MJV Építési Szabályzatának és Településszerkezeti Tervének módosítása, valamint településfejlesztési döntés
A Nyíregyházi lőtér (HUHN20060) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve
A Nyíregyházi lőtér (HUHN20060) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Debrecen 2014 Ügyfél Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Együttműködő partner BioAqua Pro Környezetvédelmi
1. Műemléki védettség alatt álló épületek. Bécsi utca 23. hrsz.: 4090 Ferencesek egykori kertjének kapuja, barokk,1750 körül
2. melléklet a.../2011. (...) önkormányzati rendelethez Műemléki védettség alatt álló épületek, Helyi védelemmel rendelkező, helyi védelem alá vont épületek 1. Műemléki védettség alatt álló épületek Bécsi
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata. 51/2009./XII.18./ XI.ÖK sz. rendelete. a fás szárú növények védelméről
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 51/2009./XII.18./ XI.ÖK sz. rendelete a fás szárú növények védelméről Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat)
Natura 2000 erdőterületek finanszírozása ( )
Natura 2000 erdőterületek finanszírozása (2014 2020). Általános cél az uniós természetvédelmi irányelvek maradéktalan végrehajtása (EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020, 1. Cél) érdekében a fajok és
Dr. Fazekas Sándor úr részére miniszter. Földművelésügyi Minisztérium Budapest Kossuth L. tér Tisztelt Miniszter Úr!
Dr. Fazekas Sándor úr részére miniszter Földművelésügyi Minisztérium Budapest Kossuth L. tér 11. 1055 Tisztelt Miniszter Úr! A délvidéki földikutya (Nannospalax montanosyrmiensis) hazánk legveszélyeztetettebb
A HUDI20037 Nyakas-tető szarmata vonulat
A HUDI20037 Nyakas-tető szarmata vonulat kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Budapest 2014 Jelen fenntartási terv az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura
A támogatás célja. Fogalmak
88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól A mezőgazdasági,
Szárazgyepek kezelése és helyreállítása a Felső-Kiskunságban
Szárazgyepek kezelése és helyreállítása a Felső-Kiskunságban Dr. Vadász Csaba természetvédelmi őrkerület-vezető Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Szárazgyepek helyreállítása szeminárium Győr, 2015.05.20.
1. Helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítja a turai Schossberger kastély park területet.
Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2009 (X2) rendelete a turai kastélypark helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításáról Tura Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
8.SZÁMÚ FÜGGELÉK TERMÉSZETVÉDELMI VONATKOZÁSOK. HUBN10003 Bükk-hegység és peremterületei 66400,5 Jelölő fajok:
1 8.SZÁMÚ FÜGGELÉK TERMÉSZETVÉDELMI VONATKOZÁSOK Terület azonosító Terület neve Területe (ha) HUBN10003 Bükk-hegység és peremterületei 66400,5 Jelölő fajok: Aquila heliaca Bonasa bonasia Bubo bubo Ciconia
BUDAPEST KÖRNYEZETI ÁLLAPOTÉRTÉKELÉSE MEGBÍZÓ. Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala Városigazgatóság Főosztály
1 MEGBÍZÓ Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala Városigazgatóság Főosztály Sidó Szabolcs főosztályvezető Témafelelős a Megbízó részéről: Molnár Zsolt szakmai főtanácsadó (szerkesztés)
A HUDI20055 Veresegyhazi-medence
A HUDI20055 Veresegyhazi-medence kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Budapest 2016. Jelen fenntartási terv a Fóldművelésügyi Minisztérium költségvetési felyezet Természetvédelmi
Tárgyszavak: városökológia; biodiverzitás; növény; természetvédelem; őshonos faj; betelepített faj; Berlin; Németország.
KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS Biodiverzitás Berlinben A Rio de Janeiróban 1992-ben tartott konferencia egyik természetvédelmi célkitűzése a biológiai diverzitás (sokféleség) fenntartása volt. A közelmúltban
Selyemkóró irtási kísérletek a Kisalföldi Life+ program keretében
Selyemkóró irtási kísérletek a Kisalföldi Life+ program keretében Takács Gábor, Endrődyné Király Nikolett, Peszlen Roland Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Szidonya István, Kele Ferenc IST Consulting
A PESZÉRI-ERDŐ, A KISKUNSÁG ÉKKÖVE
A PESZÉRI-ERDŐ, A KISKUNSÁG ÉKKÖVE AZ OAKEYLIFE PROJEKT BEMUTATÁSA KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Dr. Bárány Gábor erdőgazdálkodási osztályvezető, projektmenedzser KASZÓ-LIFE - Víz az Erdőkben
Egyeztetési anyag. Készítette: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Eger. 2012. május hava
Tiszaújvárosi ártéri erdők (HUBN220096) különleges természetmegőrzési területnek a Natura 2000 fenntartási terve és a Natura 2000 fenntartási terv készítését megalapozó dokumentációja Egyeztetési anyag
Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra
Nagykáta Város Önkormányzata Városgazdálkodási Szervezet Nagykáta, Temető u. 24. Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra Készítette: Kutas Péter Nagykáta,
Javaslat a. A Maros -ártér növényvilága települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a A Maros -ártér növényvilága települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó személy neve: Popányné Vaszkó Ágnes 2. A javaslatot benyújtó személy
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 27/2007.(V.31.) ÖK. számú RENDELETE
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 27/2007.(V.31.) ÖK. számú RENDELETE a közterületek tisztántartásáról és a közhasználatú zöldterületek fenntartásáról, védelméről Mezőkövesd Város Képviselő-testülete a
A ZSOMBÓI FENYŐERDŐ KÖNYVE
A ZSOMBÓI FENYŐERDŐ KÖNYVE munkaközi anyag 2016.05.18. készítette: Kármán Kolos okl. tájépítész mérnök 2016 március-április-május Folyamatosan bővűlő tartalommal: minden, a fenyőerdőhöz kapcsolódó munkaanyag