A PBKIK Elnökségének évi határozatai
|
|
- Róbert Molnár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A PBKIK Elnökségének évi határozatai 628/2012. (I. 04.) E határozat: A PBKIK Elnöksége 9 igen szavazattal 628/2012. (I. 04) E. számú határozatával elfogadta az alábbi vállalkozások tagfelvételi kérelmét: XL-PRINT STÚDIÓ BT. SZÉKELY-LR KFT. KOCSMÁR ÉS TSA KFT. RÓNAI FODRÁSZ ÉS SZOLG. BT. SZIGET-VILL BT. SZIGET-CITY KFT. KRAUTNER EÜ. BT. 629/2012 (I. 04.) E határozat: A PBKIK Elnöksége Rabb Szabolcs ügyvezetıt a mai nappal egyhangúan visszahívja és január 4. napjától május 31. napjáig terjedı határozott idıszakra egyhangú szavazattal megválasztja a PBKIK Oktatási Központ Oktatási és Vendéglátóipari Korlátolt Felelısségő Társaság (Cg ) ügyvezetınek Miszler Miklóst (lakcím: 7625 Pécs, Szılı utca 50., an.: Illés Teréz) Utasítja az Ügyvezetıt a szükséges cégjogi lépések megtételére. Határidı: azonnal 630/2012 (I. 04.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú döntéssel elhatározza az Alapító Okirat 10. pontjának alábbiak szerinti módosítását, valamint meghatalmazza dr. Horváth Ágnes ügyvédet azzal, hogy a Ctv. 51. (3) bekezdése alapján az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiraton igazolja, hogy a társasági szerzıdés egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az Alapító Okirat-módosítás hatályos tartalmának. 10. A társaság ügyvezetıje: Miszler Miklós An.: Illés Teréz Lakcím: 7625 Pécs, Szılı u. 50. Az alapító az ügyvezetıt január 4. napjától május 31. napjáig terjedı határozott idıre választotta meg. Az ügyvezetı a társaság nevében jár el, képviseli a társaságot hatóságok és bíróságok elıtt. Az ügyvezetı a társaság nevében önállóan aláírásra jogosult. Az ügyvezetı az ügyek meghatározott csoportjára nézve képviseleti jogát a társaság dolgozóira átruházhatja. A társasági szerzıdés a Gt. 18. (3) bekezdése alapján felhatalmazza az ügyvezetıt arra, hogy a fıtevékenység megváltoztatása kivételével, a gazdasági társaság cégnevét, székhelyét, telephelyeit és fióktelepeit, valamint a társaság tevékenységi köreit módosító döntéseket meghozza, valamint arra, hogy ezzel összefüggésben a társasági szerzıdést módosítsa. Utasítja az Ügyvezetıt a szükséges cégjogi lépések megtételére. Határidı: azonnal 1
2 631/2012 (I. 04.) E határozat: A PBKIK Elnöksége határozatával egyhangú döntésével jóváhagyja a PBKIK Oktatási Központ Kft. mőködtetésében lévı étterem hasznosítására vonatkozó, az elıterjesztésben szereplı konstrukciót. 632/2012 (II. 03.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal (8 igen) elfogadja az Alapszabály, az SZMSZ és a gazdálkodási szabályzatok melléklet szerinti módosítását. Az Alapszabály módosítását a Küldöttgyőlés elé terjeszti. 633/2012 (II. 03.) E határozat: A PBKIK Elnöksége kamarai kitüntetéseket adományoz az alábbiak szerint: Baranya Gazdasága Díj: Egyhangú szavazattal Jakabucz Ildikó (Hauni Hungária Kft) kapja. Az Év Üzletembere Díj: Szavazategyenlıség után, a második szavazás eredményeként hat igen szavazattal a díjat Miskolczi Imre (Pikker Kft) kapja. Életmő Díj: Egyhangú szavazattal Kleisz József (Matro Kft) kapja a díjat. Angster József Díj: Egyhangú szavazattal Hornicz Bernadett (Kesztyős Klaszter) kapja a díjat. Az Év Kézmővese Díj: Egyhangú szavazattal Gulácsi János (Gulácsi és Fia Kft) kapja a díjat. Kiváló Kamarai Munkáért Díj: Egyhangú szavazattal a díjat kapják: Hendinger Anita, Rabb Szabolcs és Marton Judit. Baranya megyei Szakképzési Díj: Egyhangú szavazattal a díjat kapják: Vajdáné Makra Vera, GLT Delta Kft és Juhász László. Baranya megyei Export Díj: Egyhangú szavazattal a Fekoral Intrernational Kft kapja a díjat. Komló Városi Díjak: János Engel Adolf Díj: dr Kiss Endre Komló Városi Szakképzési Díj: Schillinger Emil 2
3 Mohács Városi Díjak: Szakképzési Díj: Szabó László Idegenforgalmi Díj: Horváth Zoltán Szigetvár Városi Díjak: Szigetvár Gazdaságáért Díj: Bocskor Tibor Szakképzési Díj: Kuba Károly Idegenforgalmi Díj: ÖKO-Bükkösd Kft. Siklós Városi Díjak: Szakképzési Díj: Juhász Zoltánné Idegenforgalmi Díj: Fülemüle Csárda Kft 634/2012 (II. 03.) E határozat: A PBKIK elnöksége három igen és négy nem szavazattal úgy döntött, hogy a többes jelölés esetén díjat nem nyert jelöltek ne kapjanak elismerı oklevelet. 635/2012 (II. 03.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal jóváhagyja a PBKIK évi költségvetési projektjeinek módosítását a csatolt melléklet szerinti tartalommal. Felelıs: Dr. Síkfıi Tamás, titkár 636/2012 (II. 03.) E határozat: A PBKIK egyhangú szavazattal elfogadta az alábbi vállalkozások tagfelvételi kérelmét: Magyar Nábob Kft., Hıkarszer Épületgépészeti Kft, Eperjes Ildikó Pártoló tag: Gondoldó Kft. Az elnökség a pártoló tag éves tagdíját 6.000,- Ft összegben állapította meg. 637/2012 (II. 03.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal a tagsággal együtt járó kötelezettségek ismételt vagy súlyos megsértése miatt a mai nappal az alábbi vállalkozásokat kizárta a kamara tagjai közül: R.L.V. Építıipari Kft., Gaál Építı Kft., Tóth Szabolcsné dr., Mesztegnyei József, Seres István, Horváth Lászlóné, Glück Irodatechnika Bt. 3
4 638/2012 (II. 03.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal döntött arról, hogy a Kamara tagságát a Déldunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségében azonnali hatállyal megszünteti. Utasítja a kamarai hivatalt, hogy a határozatról tájékoztassa a szövetség ügyvitelét végzı Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát, és a hatóságokat. 639/2012 (IV. 18.) E határozat: A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége megtárgyalta az elnökségi beszámolót, mérleget, eredmény kimutatást, kiegészítı mellékleteket, kiemelt közhasznúsági jelentést, projekt beszámolót, testületi beszámolókat, és a küldöttgyőlés elé terjeszti elfogadásra. 640/2012 (IV. 18.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a PBGSZ Nonprofit Kft évi mérlegét és beszámolóját, és jóváhagyta a évi üzleti tervét. 641/2012. (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a PBKIK OK Kft évi mérlegét és beszámolóját, és jóváhagyta a évi üzleti tervét. 642/2012. (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a Dél-dunántúli Filmalap Kft évi mérlegét és beszámolóját, és jóváhagyta a évi üzleti tervét. 643/2012. (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a kamarai résztulajdonú ITFK Nonprofit Kft évi mérlegét és beszámolóját. 644/2012 (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta az Alapszabály módosítási tervezetét és azt a küldöttgyőlés elé terjeszti. 645/2012 (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége a melléklet szerinti összetételő választási bizottság, jelölıbizottság és mandátumvizsgáló bizottság megválasztását javasolja egyhangú szavazattal a küldöttgyőlésnek. 646/2012 (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége a évi kamarai választások lebonyolítási rendjére az Alapszabály által meghatározott módszerek közül egyhangú szavazattal a személyes (urnás) szavazást javasolja a küldöttgyőlés felé. 4
5 647/2012 (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal a kamarai választások idıtartalmára a melléklet szerinti ütemezést javasolja a küldöttgyőlés felé, azzal, hogy a küldöttgyőlési választásokkal egy idıben történjen a tagozati és városi elnökségek megválasztása is. 648/2012 (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta az alábbi vállalkozások tagfelvételi kérelmét. BOGNÁR JÓZSEF LAJOS FRICI BÁ KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI BT HORVÁTH MIKLÓS VASÁROS ZOLTÁN BALOKÁNY-FÉM KFT MEMO-CAR KFT AB GRAFOLÓGIAI ÉS HR KÖZPONT KFT HRCV SZEMÉLYZETI SZOLGÁLTATÓ KFT CSOKO-LÁDA KFT 649/2012. (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége a tagsággal együtt járó kötelezettségek ismételt vagy súlyos megsértése miatt a mai nappal az alábbi vállalkozásokat egyhangú szavazattal kizárta a kamara tagjai közül: A.G.S. WORK-TRADE BT ADOB CONSULTING Bt. ÁTRU-HÁZ KFT BIO-FA KOMFORT KFT BUZAGITS MEDITOR KER. ÉS SZOLG. KFT DDKKK INNOVÁCIÓS NONPROFIT ZRT "FELSZÁMOLÁS ALATT" DR. KOTA GYÖRGY FARMERWORLD BT. FICE Kft. FOOT KER. KFT. HUSZÁR ANGÉLA INKÖTA INFORMATIKAI,KÖNYVELİ ÉS TANÁCSADÓ BT. LUGEX VEGYIPARI KFT. MIK-MAN Ker és Szolg Kft. MOKSHA Ker. és Ipari Szolg. Kft. (Cserkúti Falu-Hotel Bt.) NÁDSZÉL MEZİGAZDASÁGI KER. ÉS SZ NEUBAUER KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT P.R.O.-2 PÉNZÜGYI ÉS GAZD.TANÁCSADÓ BT. PANNONREMARK KFT. P-SPRINT SZOLG. KFT 5
6 650/2012. (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta az alábbi vállalkozásoknak a Pécs- Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagja védjegy használatára vonatkozó kérelmét: FUNDUS KFT. SEREGÉLYI LÁSZLÓ GEOCHEM KFT CALAMITES KFT SERES KFT SOMFAI KFT INNOTEQ KFT ETLINGER JÁNOS BRÁZAY ÉPÍTİ KFT 651/2012 (IV. 18.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta és engedélyezi az INKAS projekt indítását. 652/2012. (IV. 18.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadja és jóváhagyja, hogy a Kamara 14 millió forint összegő visszatérítendı támogatási keretet biztosítson a KIKK Egyesület részére. A KIKK Egyesület a keretet a Creativ Cities projekt elszámolási ütemeihez és összegeihez igazodva veheti igénybe, illetve fizeti vissza. 653/2012 (VI. 29.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta a PBKIK évtıl hatályos stratégiáját. 654/2012 (VI. 29.) E határozat 1. A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal jóváhagyja a PBKIK évi költségvetési projektjeinek módosítását a csatolt melléklet szerinti tartalommal. 2. A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal a South-East programban keretében benyújtott pályázatokról szóló tájékoztatást tudomásul veszi. Felhatalmazza a Hivatalt, hogy a pályázatok pozitív elbírálását és a támogatási szerzıdések megkötését követıen az IKIR-ben tervezze meg, majd a módosított projektköltségvetést utólagos jóváhagyásra terjessze az Elnökség elé. Felelıs: Dr. Síkfıi Tamás, titkár 655/2012 (VI. 29.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta, hogy a PBGSZ Nonprofit Kft. jegyzett tıkéjét ,- forinttal felemeli. A tıkeemelés 100%-ban pénzügyi teljesítés, mely a korábbi évek során nyújtott tagi kölcsönökbıl, illetve a kamarai székház évi felújítási beruházásnak támogatásából áll. A tıkeemelés idıpontja június 29. Az emeléssel a PBGSZ Nonprofit Kft. jegyzett tıkéje forintról ,- forintra módosul. 6
7 656/2012 (VI. 29.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elhatározza az Alapító Okirat V. 1./ és V pontjának alábbiak szerinti módosítását, valamint meghatalmazza dr. Horváth Ágnes ügyvédet azzal, hogy a Ctv. 51. (3) bekezdése alapján az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiraton igazolja, hogy a társasági szerzıdés egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az Alapító Okirat-módosítás hatályos tartalmának. V. 1./ A társaság törzstıkéje ,- Ft, azaz Háromszázötvennégymillió-kétszázhatvanezer forint A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara ,- Ft, - azaz Háromszázötvennégymillió-kétszázhatvanezer forint törzsbetéttel rendelkezik, melybıl készpénz ,- Ft. Utasítja az Ügyvezetıt a szükséges cégjogi lépések megtételére. Határidı: azonnal 657/2012 (VI. 29.) E határozat A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal jóváhagyja és támogatja Jakabucz Ildikó Baranyai Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnökévé jelölését. 658/2012 (VI. 29.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta az alábbi vállalkozások tagfelvételi kérelmét. RPT INNOTEQ KER. ÉS SZOLG. KFT. NATURHELIX KFT. INNO-PROCUREMENT KFT. NYELVTANODA KFT. SZECOM KER. ÉS SZOLG. BT. CARE2YOU KFT. KIS ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI KFT. LAFARGE CEMENT MAGYARORSZÁG KFT. P-KONTÓ KFT. PERSONMED KFT. RG-NETWORKS KFT. NAGYNÉ BÉCSI TÍMEA BMN-METALL KFT. OPULENTER KFT. PÁLINKÁSNÉ BAKÓ ANIKÓ Pártoló tag: Simon Ügyvédi Iroda. Az elnökség a pártoló tag éves tagdíját ,- Ft-ban határozza meg. Senior pártoló tag: Takács János 659/2012 (VI. 29.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal elfogadta az alábbi vállalkozásoknak a Pécs- Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagja védjegy használatára vonatkozó kérelmét: Kerko-Média Kft. Elektro-Duo Kft. RG Net Kft. Kresz & Fiedler Kft. Matro Kft. Míg-Tig Kft. 7
8 Szom-Hor Kft. Dilaco Lighting Profi Metal Kft. Eures Consulting Kft. M&M Computer Kft. 660/2012. (X. 25.) E határozat A PBKIK elnöksége egyhangú szavazással (10 igen) hozzájárul ahhoz, hogy a PBKIK 100 %- os tulajdonában lévı Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztı és Szolgáltató Nonprofit Kft. a Mikrovállalkozások részére kiírt, GOP /M Gazdaságfejlesztési Operatív Program Mikrovállalkozások Fejlesztésére kombinált pályázatot nyújtson be. 661/2012. (X. 25.) E határozat A PBKIK elnöksége egyhangú szavazással (10 igen) elfogadja és támogatja, hogy a PBKIK a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztı és Szolgáltató Nonprofit Kft. számára ,- forint értékhatárig kézfizetı kezességet vállaljon GOP /M Gazdaságfejlesztési Operatív Program Mikrovállalkozások Fejlesztésére irányuló kombinált pályázat megvalósítása érdekében. 662/2012. (X. 25.) E határozat A PBKIK elnöksége egyhangú szavazattal (10 igen) a PBGSZ Kht. könyvvizsgálójának a Continental Danubia Kft.-t (7624 Pécs, Alkotmány u. 42., Cg ) választja a mai naptól május 31.-ig terjedı idıszakra, azzal, hogy a könyvvizsgálatért Gyurka László személyesen felelıs. Gyurka László a könyvvizsgálói tevékenységet június 1. napjától ténylegesen ellátta. 663/2012. (XI. 30) E határozat A PBKIK Elnöksége a 663/2012. (XI. 30.) E számú határozatával egyhangú szavazással a PBKIK évi induló költségvetési projektjeit a melléklet szerinti tartalmakat Dr. Kéri István javaslatival kiegészítve terjeszti a kamara küldöttgyőlése elé. 664/2012. (XI. 30) E határozat A PBKIK Elnöksége 664/2012. (XI. 30.) E számú határozatával egyhangú szavazással 1.) elfogadta a kamara partnerségi részvételével megvalósuló Cluster meet culture (CMC), az EVLIA, és az INKAS nemzetközi programokat, továbbá az INNO KLIPP, az INNO Portfólió és az INNO Klinika MKIK támogatásával megvalósuló projekteket, 2.) jóváhagyta a PBKIK évi költségvetési projektjeinek kiegészítését a csatolt melléklet szerinti tartalommal. 665/2012. (XI. 30) E határozat A PBKIK Elnöksége 665/2012. (XI. 30) E számú határozatával kamarai kitüntetéseket adományoz az alábbiak szerint: Baranya Gazdaságáért Kiss Tibor - Biokom Kft. Díj Vezérigazgatója Az Év Üzletembere Díj ifj. Rajnai Attila Komló 8
9 Katona Lajos Életmő Díj Nagy Tibor - Mohács Halászcsárda Angster József Díj Max Koller, Honsa Kft - Pécs Az Év Kézmővese Díj Polgár Zsuzsa mézeskalácsos, Pécs Kiváló Kamarai Dr. Kállai Sándor Munkáért Díj Králik Ivánné Barta Sándor 8 igen szavazattal Baranya Megyei Szakképzési Díj Matro Gép, Szerszám, Elektro Kft Szél István 10 igen szavazattal Kozma Béla, a Comenius Címzetes kamarai Szakközépiskola és Szakiskola tanácsos igazgatója Kamarai Tanácsos Rudics Judit PÁLYÁZATI DÍJAK Baranya Megyei Innovációs Díj Baranya Megyei Export Díj Baranya Megyei Környezetvédelmi Díj VÁROSI DÍJAK Jánosi Engel Adolf Díj Komló Városi Szakképzési Díj Idegenforgalmi Díj Komló Dr. Fáy Mihály Díj Szakképzési Díj - Mohács Idegenforgalmi Díj Mohács Szigetvár Gazdaságáért Díj Szakképzési Díj - Szigetvár Idegenforgalmi Díj Szigetvár Than Károly Díj (Siklós és Térsége Gazdaságáért Díj) Dr. Kovács L. Gábor - PTE, Science Building Trust Hungary Zrt., Mannó Pál Öko-Trade Kft., Bartos Sándor Merk Ferenc Merk József, Lakics Kft. Jakab Rózsa - Komlói Helytörténeti Győjtemény nyugdíjba vonult vezetıje Wéber Ádám - Wéber Villany Kft. Alsóvölgyi István - Judist Kft. Varga György - Mohácsi Történelmi Emlékhely Kis Attila - Kis Kft. Hóbor Lászlóné - egyéni vállalkozó Andreas Ebner Orlovics Gyula - O és R Építıipari Kft. Nem tárgyalta 9
10 Szakképzési Díj Siklós Baksa Zsusza - Thermal Hotel Idegenforgalmi Díj Herke Attila Siklós Oklevelek Sztraka Jenıné Strausz János, Strauss Metal Kft. 666/2012. (XI. 30.) E határozat A PBKIK Elnöksége 666/2012. (XI. 30.) E számú határozatával egyhangú szavazással elfogadta az alábbi vállalkozások tagfelvételi kérelmét: ANIMATIVE KFT ÁDÁM CSABA ATTRACT KER. ÉS SZOLG. KFT. CSORDÁS LÁSZLÓ INGATLANÜGYNÖKI K.F. EGYÉNI CÉG ECLAT FORTE KFT FALUDI ÉS TÁRSA KER ÉS SZOLG KFT FER KFT GULLWING CAR KFT GYIMESI ISTVÁN GYÖNGY-PROFIT KFT INFORMÁCIÓMENEDZSMENT INNOVÁCIÓS KLASZTER K3NET KFT. KAZPAL KFT. MEDGYASZAINÉ DR. PALLER GABRIELLA M-SANSZ KERESKEDELMI, TERMELİ ÉS SZOLG. KFT. NAGYNÉ HAJDU BEÁTA PHARMINVIVO KFT. QUALYSOFT SME SOLUTION KFT. S NYOMDA KFT SUGÁR JÁNOSNÉ SZABÓ-NAGY CONSULTING KFT. TRIPLA JAM KFT. VINOLIVA KFT. VL MANAGER KFT. pártoló tag: Az elnökség a pártoló tag éves tagdíját ,- Ft-ban határozza meg. DR. JUHÁSZ LÁSZLÓ 667/2012. (XI. 30.) E határozat A PBKIK Elnöksége 667/2012. (XI. 30.) E számú határozatával egyhangú szavazással a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagja védjegy védjegyhasználati szerzıdésének 10. b) pontját az alábbiak szerint módosítja: [a védjegy használatának] Elvi érvényessége mindaddig szól, amíg a védjegy használati jogát elıterjesztı (szakmai) testület írásos, 10
11 indokolt javaslatára az elnökség döntéssel meg nem szünteti azt.. Utasítja a kamarai hivatalt, hogy a jelen ülése és azt követıen engedélyezett védjegyhasználatok esetében már az új szöveggel adja ki a védjegyhasználati szerzıdéseket, valamint a korábban megkötött védjegyhasználati szerzıdéseket a fentieknek megfelelıen módosítsa. 668/2012. (XI. 30.) E határozat A PBKIK Elnöksége 668/2012. (XI. 30.) E számú határozatával egyhangú szavazással elfogadta az alábbi vállalkozásoknak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tagja védjegy használatára vonatkozó kérelmét: Dexter Informatikai Kft. Faludi és társa Kft. S Nyomda Kft. Szentkirály Kft. 11
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2012. évi határozatai 628/2012. (I. 04.) E határozat: A PBKIK Elnöksége 9 igen szavazattal 628/2012. (I. 04) E. számú határozatával elfogadta az alábbi vállalkozások tagfelvételi kérelmét:
A PBKIK Küldöttgyőlésének évi határozatai. 214/2012. (II. 17.) KGY határozat
A PBKIK Küldöttgyőlésének 2012. évi határozatai 214/2012. (II. 17.) KGY határozat A PBKIK Küldöttgyőlése egyhangú igen szavazattal elfogadja az Alapszabály melléklet szerinti módosítását. 215/2012 (II.
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2005. évi határozatai 411/2005. (III. 19.) E határozat A kamara elnöksége tal elfogadta az alábbi tagfelvételi kérelmeket. Biax-Pannon Bt Ateli Art Kft. Danbau Kft. Délviv Kft. Penthe
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2014. évi határozatai 702/2014. (IV. 04.) E határozat: A PBKIK elnöksége megtárgyalta a 2013. évi elnökségi beszámolót, mérleget, eredmény kimutatást, kiegészítő mellékleteket, kiemelt
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2015. évi határozatai 731/2015. (I. 23.) E határozat A PBKIK Elnöksége 731/2015. (I. 23.) E számú határozatával kamarai kitüntetéseket adományoz az alábbiak szerint: Baranya Gazdaságáért
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2016. évi határozatai 770/2016. (I. 11.) E határozat A PBKIK elnöksége 770/2016. (I. 11.) E számú határozatával 10 igen szavazattal elfogadta a PBKIK közérdekű adatok megismerésére
A PBKIK Elnökségének évi határozatai. A PBKIK Elnöksége egyhangú (11 igen) szavazattal elfogadta az alábbi vállalkozások tagfelvételi kérelmét:
A PBKIK Elnökségének 2011. évi határozatai 586/2011 (II. 18.) E határozat: A PBKIK Elnöksége egyhangú (11 igen) szavazattal elfogadta az alábbi vállalkozások tagfelvételi kérelmét: DR.SOLTNÉ ÉS TÁRSA EÜ-I,
A PBKIK Küldöttgyűlésének évi határozatai
A PBKIK Küldöttgyűlésének 2004. évi határozatai 138/2004 (I. 16.) KGY A PBKIK küldöttgyűlése egyhangú szavazattal elfogadta és módosította a kamara stratégiai céljait. 139/2004 (I. 16.) KGY A PBKIK küldöttgyűlése
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2009. évi határozatai 516/2009. (I. 19.) E. számú határozata PBKIK Elnöksége 10 igen szavazattal a mai naptól, azaz 2009. január 19. napjától 2009. május 1. napjáig megválasztja a
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2008. évi határozatai 482/2008. (I. 21.) E határozata A PBKIK Elnöksége 9 igen szavazattal jóváhagyja, hogy a kamara 333.334,- Ft-ot befizet a Dél-Dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák
Határozatok tára. Közgyűlések határozatai:
Határozatok tára Közgyűlések határozatai: 1/2012.01.06 határozat: a tagok egyhangúan döntenek arról, hogy létrehozzák az EGY S ÉG Központ Közhasznú Egyesületet. 2/2012.01.06 határozat: a jelen lévő alapítók
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2006. évi határozatai 432/2006 (I. 18.) E A PBKIK Elnöksége egyhangú szavazattal hozzájárul, hogy a kamara a Pécs Fejlesztési Pólus stratégia kamaránkra eső 4 millió forint költségének
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2004. évi határozatai 393/2004 (IV. 21.) E határozat A PBKIK Elnöksége 11 szavazattal 4 ellenszavazat mellett elfogadta, hogy az alapszabály módosítási tervezetben az A variációt támogatja
ELİTERJESZTÉS a Hajdúnánási Holding alaptıkéjének emelésérıl
Hajdúnánás Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ı l 15. Száma: 16614-11/2013. Elıkészítı: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2013. évi határozatai 669/2013 (II. 5.) E határozat A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége egyhangú szavazattal jóváhagyja a PBKIK 2013. évi költségvetési projektjeinek
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek - az INNOVO-PATAK
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének február 26-án megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
Alsónémedi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı u. 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. február 26-án megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
A. Befektetett eszközök: eft B. Forgóeszközök: eft C. Aktív idıbeli elhatárolás: eft
A MŐSOR-HANG Mősorszolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság (Cg.: 01-10-046530., 1133 Budapest, Váci út 78/B.; a továbbiakban úgy is, mint Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja Tisztelt Részvényeseit
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Grassalkovich
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Komló Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. július 18-i rendkívüli ülésérıl a mellékelt jelenléti ív szerint köszöntötte a megjelenteket. Megállapította,
Pécsi Patrónus Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság Alapító Okirata
Pécsi Patrónus Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság Alapító Okirata tervezet 2013. december. Pécsi Patrónus Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság Változásokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító
F.M.ÖK.375/2010. (XII.16.) önkormányzati határozata
F.M.ÖK.375/2010. (XII.16.) önkormányzati határozata az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság társasági szerzıdésének módosításáról Fejér
Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről
Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09
30. számú elıterjesztés
A határozati javaslat elfogadásához egyszerő többség szükséges! 30. számú elıterjesztés Bátaszék Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. február 21-én, 14,00 órakor megtartandó ülésére A bátaszéki
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. július 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Tündérkert
A CIB Bank Zrt. tájékoztatása leányvállalatairól
A CIB Bank Zrt. tájékoztatása leányvállalatairól A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., Cg: 01-10-041004) az általa kibocsátott kötvények tulajdonos befektetıit ezúton tájékoztatja, hogy I. a
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
VAS MEGYEI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI TÁRSULÁS TANÁCSADÓ TESTÜLETE SZÁMÁRA
Vas Megyei Szakképzés-szervezési Társulás ÜGYREND VAS MEGYEI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI TÁRSULÁS TANÁCSADÓ TESTÜLETE SZÁMÁRA 8 / 2006. (III.23.) OM rendelet 20. -a alapján A Tanácsadó Testület szavazati joggal
ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. október 30-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete által különböző szervezetekbe delegált személyek Előadó:
Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által án tartott ülésén hozott határozatairól.
Pomáz Város Önkormányzata 14/2011. ÖTÜ. Határozati Összesítı Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2011. 10. 18-án tartott ülésén hozott határozatairól. 163/2011. (X.18.)sz.Ök.határozat Pomáz
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Kisfaludy
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2002. évi határozatai 330/2002. (I. 28.) E A PBKIK Elnöksége a 2002. évi költségvetés tagozati, állandó bizottsági, városi elnökségi, és technikai valamint adminisztratív operatív
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara rendkívüli Országos Küldöttgyőlés határozatai.
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1146 B u d a p e s t, Erzsébet királyné útja 1/c. Telefon: 00-(36)-1-422-0079. FAX: 00-(36)-1-220-8921. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 33/2017. (05.24.) PB határozat A Pénzügyi Bizottság úgy dönt, hogy a 05/2017 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadja el: NYÍLT ÜLÉS:
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK év
ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2017. év 1./2017.(02.07.) számú elnökségi határozat Az SZVMSZK elnöksége a módosításokkal elfogadta a napirendi 2./2017.(02.07.) számú elnökségi határozat Az SZVMSZK elnöksége egyhangúan
Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:
HATÁROZATOK KÖNYVE 2009. év. A társaság neve: Bács- Szakma Szakképzés- fejlesztési és Szervezési Non- profit Kiemelkedően Közhasznú Zrt.
HATÁROZATOK KÖNYVE 2009. év A társaság neve: Bács- Szakma Szakképzés- fejlesztési és Szervezési Non- profit Kiemelkedően Közhasznú Zrt. A társaság rövidített neve: Bács- Szakma Non- profit Kiemelkedően
A szétválás módja: kiválás a Gt. 86.. (1) bek. alapján
A Baranya Megyei Bíróság, mint Cégbíróságon Cg. 02-10-060289 cégjegyzékszámon bejegyzett Pécs Holding Város Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (7626 Pécs, Búza tér 8.b.ép., adószáma: 12568011-2-02)
Pomáz Város Polgármesteri Hivatal 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23. Telefon: (26) , , Telefax: (26)
Pomáz Város Polgármesteri Hivatal 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23. Telefon: (26) 325-133, 325-467, 326-018 Telefax: (26) 325-640 E L İ T E R J E S Z T É S Pomáz Város Képviselı-testületének 2012. május
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2004. évi határozatai 393/ 2004 (IV. 21.) E határozat A PBKIK Elnöksége 11 szavazattal 4 ellenszavazat mellett elfogadta, hogy az alapszabály módosítási tervezetben az A variációt
A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság 2005. május 24. napján megtartásra került éves rendes közgyulésének határozatai
A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság 2005. május 24. napján megtartásra került éves rendes közgyulésének határozatai 1/2005. számú határozata A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság Közgyulése az
A PBKIK Elnökségének évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2007. évi határozatai 454/2007. (III. 31.) E határozat A kamara elnöksége 11 igen szavazattal elfogadta az alábbi tagfelvételi kérelmeket.: ÁGOSTON HOTEL KFT 7625 PÉCS, FELSŐHAVI,
J e g y z ı k ö n y v
1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 25-én megtartott nyilvános rendkívüli
M E G H Í V Ó október 18. (kedd) napjára du órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (4) bekezdése alapján
JEGYZŐKÖNYV ELNÖKSÉGI ÜLÉS
JEGYZŐKÖNYV ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2017.05.08 Résztvevők: Sándor Benedek Eisenkrammer Károly Arató Gábor Nagy Ádám Soós Gábor Sutus Juhász Tímea Battai Bori Venczli Krisztián Tam Csilla Kádi József Sándor Benedek
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 - igen - 0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 142/2012. (VIII.16.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint
POZITRON DIAGNOSZTIKA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. év
POZITRON DIAGNOSZTIKA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. év Budapest, 2006. május 22. A közhasznúsági jelentés az 1997. évi CLVI. törvény 19. -ában és a Pozitron Diagnosztika Közhasznú Alapítvány
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 18/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. szeptember 27-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 110-112. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 110/2011.(IX.27.)
Lakcíme: Ausztria, AT-2500, Baden, Johannesgasse 25. Stg. 1/5.
Tisztelt Ügyfeleink! Az SPB Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. III. em., cégjegyzékszám: 01-10-044420, képviseli: Parádi-Varga Tamás és Ladányiné
JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló
JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/10/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű
A CIB Bank Zrt. tájékoztatása leányvállalatairól
A CIB Bank Zrt. tájékoztatása leányvállalatairól A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., Cg: 01-10-041004) az általa kibocsátott kötvények tulajdonos befektetıit ezúton tájékoztatja, hogy I. a
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,
J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
H A T Á R O Z A T O K
H A T Á R O Z A T O K amely készült a Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottság 2014. január 23.-án 17 óra 20 perces kezdettel, a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út.
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által május 31-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2013. május 31-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. január 24-i ülésére
Tárgy: BÉKÉS-FERMENT KÖRNYEZETVÉDELMI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG ALAPÍTÁSA Sorszám: IV/ 8 Döntéshozatal módja: Elıkészítette: Gál András osztályvezetı Mőszaki Osztály Minısített
A SINOSZ Országos Küldöttközgyűlés évi határozatainak tára
A SINOSZ Országos Küldöttközgyűlés 2015. évi határozatainak tára Határozat száma 2015.04.18/1 2015.04.18/2 2015.04.18/3 2015.04.18/4 2015.04.18/5 2015.04.18/6 2015.04.18/7 2015.04.18/8 2015.04.18/9 2015.04.18/10
2/2011.sz. h a t á r o z a t A közgyőlés ellenszavazat nélkül elfogadja a könyvvizsgáló jelentését a Zrt évi tevékenységérıl.
KÖZGYŐLÉSI HATÁROZATOK A Szintézis Informatikai ZRt. Közgyőlése, a székhelyén (Gyır, Tihanyi Árpád u. 2.), 2011. április 28-án megtartott közgyőlésén - 10.000 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás
Elnökségi határozatok A DDÉK elnöksége egyhangú szavazattal a méltányossági tagdíjkedvezmény szabályait a következőképpen határozza meg:
DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMARA 7625 PÉCS, DR. MAJOROSSY IMRE UTCA 36. TEL/FAX: 06 72 520-505 E-MAIL:DDEK.PECS@T-ONLINE.HU WEB:WWW.DDEK.HU Elnökségi határozatok 2011. 1/2011. (I.10.) Elnökségi határozat A
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: a Képviselı-testület 2011. május 24.- i zárt ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsés Városközpont fejlesztı
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
Zárás: 2007. november 30. Frissítés: 2008. január 21. A FairConto Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Betéti Társaság (Cg. 01-06-412888) adatai.
CompLex Kiadó Kft. Céghírek FairConto Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Betéti Társaság A FairConto Könyvvizsgáló és Pénzügyi Tanácsadó Betéti Társaság (Cg. ) adatai. I. Nyilvános adatok 1. Általános
2014. évi elnökségi HATÁROZATOK KÖNYVE
2014. évi elnökségi HATÁROZATOK KÖNYVE Időpont: 2014. január 30. (Budapest, HKVSZ székhelye) 1/2014. sz. határozat Elnökség elfogadta az Iroda által javasolt munkatervet a 2014. évre vonatkozóan. A határozat
SZERDA 3 SZERDA 10 SZERDA 17 SZERDA 24
PÁLYAVÁLASZTÁSI RENDEZVÉNYNAPTÁR SZEPTEMBER SZEPTEMBER SZEPTEMBER 0 SZEPTEMBER Pályaorientációs osztályfőnöki óra Baksai Általános Iskola SZEPTEMBER - OKTÓBER 0 Porcelánfestő, kerámiakészítő pv-i foglalkozás
J e g y z ı k ö n y v. 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ı k ö n y v Készült: 2009. december 15-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra
JEGYZİKÖNYV. a FOTEX Nyrt. (székhely: 1126 Budapest, Nagy Jenı u. 12.) december 9-én a Társaság székhelyén tartott rendkívüli közgyőlésrıl
JEGYZİKÖNYV a FOTEX Nyrt. (székhely: 1126 Budapest, Nagy Jenı u. 12.) 2008. december 9-én a Társaság székhelyén tartott rendkívüli közgyőlésrıl Várszegi Gábor vezérigazgató megnyitja a közgyőlést és javaslatot
Közgyőlési jegyzıkönyv
Közgyőlési jegyzıkönyv Készült: az Oroszlányi Szolgáltató Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 2.) évi rendes közgyőlésén, 2009. május 29. napján 10 órakor az OSZ Zrt. székházában.
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Iktatószám: I.B.1941-13/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Egészségügyi Bizottsága 2010.12.14-én 14 órakor a Polgármesteri Hivatal I. emeleti Házasságkötı termében megtartott nyílt ülésérıl Jelen
Hivatal részérıl: Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia
JEGYZİKÖNYV Készült: Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének a Polgármesteri Hivatal földszinti tanácskozójában 2014. április 23-án megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Tóth István Derecskei
MMK Küldöttgyűlési határozatok
MMK Küldöttgyűlési határozatok 2016 2016. május 21. 1/2016. (V.21.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara 2016. május 21-i Küldöttgyűlése határozatképes. A szavazati joggal rendelkező 284
Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl
01/103-21/2013. JEGYZİKÖNYV 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,
A PBKIK Elnökségének 2010. évi határozatai
A PBKIK Elnökségének 2010. évi határozatai 551/2010. (III. 18.) E határozat: A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége 13 igen szavazattal elfogadta az alábbi vállalkozások a Pécs-Baranyai Kereskedelmi
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: I.B.1896-12/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Szociális és Egészségügyi
KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011.
1/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés egyhangú szavazással Dr. Ján Oravec-et levezető elnöknek megválasztja. 2/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés 3 ellenszavazattal,
J e g y z ı k ö n y v
lkunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott
MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019.
MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Urr Anitát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. 2/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET. A PÉCS/SOPIANAE ÖRÖKSÉG NONPROFIT KFT évi egyszerősített éves beszámolójához
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A PÉCS/SOPIANAE ÖRÖKSÉG NONPROFIT KFT. 2010. évi egyszerősített éves beszámolójához 2.oldal 1./ A vállalkozás bemutatása: A társaság cégneve: Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Korlátolt
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA Iktatószám: III. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Közgyőlése Gazdasági és Mezıgazdasági Bizottságának
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.
HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság január 13-ai üléséről
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2010. január 13-ai üléséről 1/2010. (01.13.) JÜB határozat 6 igen szavazattal,
CÍM: Előterjesztés a Sopron és Környéke Víz és Csatornamű ZRt. 2007. évi Éves Beszámolójáról és Alapszabályának szükséges módosításáról.
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58940-5/2008 CÍM: Előterjesztés a Sopron és Környéke Víz és Csatornamű ZRt. 2007. évi Éves Beszámolójáról és Alapszabályának
Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye
Az Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. Közleménye Rendkívüli közgyűlés határozatai amely felvételre került az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: H-; cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-045715;
J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK
J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. november 10-én (hétfın) 08 órai kezdettel megtartott rendkívüli Képviselı-testületi ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat
Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Laczkó Lászlóné és Takács Lászlóné alpolgármester Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/11/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 25. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
JEGYZİKÖNYV. A részvényesek Márton Péter kérésére kézfeltartással szavaznak, és egyhangúlag egyetértenek a közgyőlés levezetı elnökének kijelölésével.
JEGYZİKÖNYV Készült a Zalakerámia Részvénytársaság (1239 Budapest, Grassalkovich út 255.) 2005. június 27. napjának 10 órájára Budapest, Grassalkovich út 255. helyszínen (Lasselsberger Ceramics Kft.) kitőzött
ICF Magyar Tagozata Egyesület Határozatok Könyve
ICF Magyar Tagozata Egyesület Határozatok Könyve A MOM Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz u. 18.) 2018.01.18-án tartott megismételt tisztújító 1/2018 (I.18.) számú határozat: A közgyűlés elfogadja
férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0
férfi 35+ Király Zsolt (1) 0 Király Zsolt (1) 3 Bye 3 Lázár Béla Király Zsolt (1) 0 Lázár Béla 0 3 Lázár Béla Juhász Zoltán 2 Juhász Zoltán (5/8) 3 0 Lázár Béla Buday Zoltán (5/8) 3 Buday Zoltán (5/8)
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 259/2008. (05. 29.) sz. határozata. a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 259/2008. (05. 29.) sz. határozata a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről Pécs Megyei Jogú Város közoktatását meghatározó stratégiai dokumentumokban
1/2013. (IV.30.) SZ. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT
A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2013. április 30. napján megtartott, a 2012. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 47-5/2016. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 23-i ülésének jegyzőkönyvéből
24/2012. (II. 23.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat saját bevételeit és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeit bemutató középtávú tervet elfogadja. Határidő:
KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)
Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács
Szekszárdi Városfejlesztési Kft. ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS. 2014. december 18.
Szekszárdi Városfejlesztési Kft. ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 2014. december 18. 2 EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Alulírott alapító a Szekszárdi Törvényszék Cégbírósága
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 29-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Baranya-Víz Kft. taggyűlési határozatainak jóváhagyása Iktatószám: