Adójóváírás, arányosított adójóváírás 2011.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Adójóváírás, arányosított adójóváírás 2011."

Átírás

1 Adójóváírás, arányosított adójóváírás A számított adót adójóváírás csökkenti ahogy azt korábban már írtuk -, amely az adóévben megszerzett bér és az arra tekintettel megállapított adóalapkiegészítés együttes összegének 16 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként forint, feltéve, hogy a magánszemély összes jövedelme az adóévben nem haladja meg az alábbiakban meghatározott jogosultsági határt, vagy az előző pont alapján meghatározott összegnek a jogosultsági határ feletti éves összes jövedelem 12 százalékát meghaladó része, ha a magánszemély éves összes jövedelme az adóévben meghaladja a jogosultsági határt, de nem éri el a jogosultsági határ 1 millió 210 ezer forinttal növelt összegét. Jogosultsági hónapnak az a hónap számít, amelyre a magánszemélyt az adóévben bér illette meg. Az a hónap, amelyben többször vagy több kifizetőtől illette meg bér a magánszemélyt, szintén egy jogosultsági hónapnak számít. Ebből adódóan egy adóévben legfeljebb 12 jogosultsági hónap vehető figyelembe. A jogosultsági határ értéke pedig az adóévre 2 millió 750 ezer forint. Lehetőség van arra, hogy év közben is alkalmazzuk az arányosított adójóváírást, azonban ehhez az állami adóhatóságtól engedéllyel kell rendelkeznünk. Jó, ha tudjuk, hogy nem kell engedéllyel rendelkeznünk erről, ha az általunk használt program képes kezelni év közben is az arányosított adójóváírást és a szoftver cég rendelkezik a szükséges, egyedi adóelszámolás használatára vonatkozó engedélyhez.

2 Példa az arányosított és nem arányosított adójóváírás számítására az szja előleg számításához Hó Tárgyhavi bér Tárgyhavi bér adóalapkiegészítéssel Éves halmozott bér adóalapkiegészítéssel Szja törvény szerinti adójóváírás nyilatkozat alapján Arányosított adójóváírás alkalmazása nyilatkozat alapján Össz Év végén számított adójóváírás összege az éves jövedelem tükrében forint. Ebből látszik, hogy a már év közben arányosított adójóváírás nem okoz év végén adókülönbözetet az év végi adónál, illetve az év közbeni adóelőlegeknél számított adójóváírás értéke között. Ehhez nem kell mást tenni, mint előre becsülni az év végéig várható jövedelmet, abból kiszámítani az adójóváírást és az adott hónapra arányosan visszaszámolni a havi érvényesíthető adójóváírást és már meg is kapjuk az arányosított adójóváírás összegét.

3 Adó Sziget Klub Szakmai Kiadványának januári írásai Munkaügy, bérszámfejtés Magánnyugdíjpénztári tagságról: Miként alakulnak a járulékok, ha valaki marad és miként, ha visszalép az állami nyugdíjrendszerbe Adójóváírás, arányosított adójóváírás Adóelőleg nyilatkozatok az szja előleg számításához 2011-ben Számvitel, Könyvelés Vevők értékelése az év végi beszámolóhoz Külföldi pénzeszközök értékelése az év végi beszámolóhoz Adólevonási jog korlátozása Ízelítő további Adó Sziget Klub írásokból a közelmúltban Foglalkoztató járulékfizetése 2011-ben évi M30 Igazolás a évi szja és különadó bevalláshoz Példák a évi jövedelmek, adók és járulékok alakulására évi adatszolgáltatások "K" nyomtatványok Számlakibocsátás meghatalmazott alapján 2010., és évi változások a Társasági adóban

4 Adó Sziget Klubról Bővebben szakmai online szolgáltatásunkról: Adó Sziget Klubtagságunk keretében a következőket nyújtjuk Önnek: Folyamatos szakmai tájékoztatást Havonta megjelenő szakmai elektronikus kiadvány bérszámfejtés és könyvelés témakörökben Online kiemelt szakmai írások az Adó Szigeten* hétről-hétre Jogszabályváltozás figyelést Havi elektronikus jogszabályváltozás összesítő Online jogszabályfigyelő hétről-hétre az Adó Szigeten* Online iratgyűjteményt Online munkaügyi és számviteli alap iratgyűjtemény az Adó Szigeten* Elektronikus Szakkönyv Elektronikus szakkönyvek, melyek letölthető az Adó Sziget honlapunkról Jelenlegi szakkönyvek: Munkaügy-Adó-Járulék Elektronikus Szakkönyv Egészségbiztosítási ellátások Elektronikus Szakkönyv

5 10% kedvezményt további termékeinkből, szolgáltatásainkból Minden Adó Sziget Klubtag tagsága alatt 10% kedvezményben részesül valamennyi képzésünk, szakkönyvünk, illetve egyéb termékünk árából. További részletek termékeinkről: *Adó Sziget Bővebben szakmai online szolgáltatásunkról: Szolgáltatás fajtája Adó Sziget Klub Alap Féléves szolgáltatás Adó Sziget Klub Alap Éves szolgáltatás Adó Sziget Klub Prémium Éves szolgáltatás Szolgáltatás nettó díja Ft / félév Ft / év Ft / év Megrendeléshez kattintson ide:

2011. májusi törvényváltozások betegszabadság és táppénz

2011. májusi törvényváltozások betegszabadság és táppénz 2011. májusi törvényváltozások betegszabadság és táppénz 2011. májustól változnak a betegszabadsághoz és táppénzhez kapcsolódó előírások Jelen díjmentes kiadvány az Adó Sziget Klub havi szakmai kiadványából

Részletesebben

Hogyan számítsuk a személyi jövedelemadó előleget, ha nem rendszeres jövedelmet is fizetünk a munkavállalónak? Mi az adóelőleg alapja

Hogyan számítsuk a személyi jövedelemadó előleget, ha nem rendszeres jövedelmet is fizetünk a munkavállalónak? Mi az adóelőleg alapja Hogyan számítsuk a személyi jövedelemadó előleget, ha nem rendszeres jövedelmet is fizetünk a munkavállalónak? Mi az adóelőleg alapja Jó, ha tudjuk, hogy nem mindig a bevétel teljes összege képezi az adó

Részletesebben

Mit kell tudnunk a felmondási időről és a munkavégzés alóli felmentésről, ha megválunk egy munkatársunktól?

Mit kell tudnunk a felmondási időről és a munkavégzés alóli felmentésről, ha megválunk egy munkatársunktól? Mit kell tudnunk a felmondási időről és a munkavégzés alóli felmentésről, ha megválunk egy munkatársunktól? Jelen díjmentes kiadvány az Adó Sziget Klub havi szakmai kiadványából egy témakör kiemelése.

Részletesebben

Vevők értékelése az év végi beszámolóhoz

Vevők értékelése az év végi beszámolóhoz Vevők értékelése az év végi beszámolóhoz Amit ne felejtsünk el, amikor készítjük az év zárásához kapcsolódó mérleget és eredménykimutatást! Jelen díjmentes kiadványt az Adó Sziget Klub bocsátja az Ön rendelkezésére,

Részletesebben

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén?

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Az alábbi szakmai írásunkban megnézzük, hogy mire számítsunk abban az esetben, ha munkaügyi ellenőrzés lenne nálunk, illetve még az ellenőrzés előtt fel tudjunk

Részletesebben

2010. évi adatszolgáltatások K jelű nyomtatványok

2010. évi adatszolgáltatások K jelű nyomtatványok 2010. évi adatszolgáltatások K jelű nyomtatványok Mint ahogy azt már korábbi években is megszoktuk, idén, 2010-ben is a magánszemélyek jövedelemadójának megállapítása és ellenőrzése céljából az állami

Részletesebben

Munkáltatónak letiltással kapcsolatos kötelezettsége

Munkáltatónak letiltással kapcsolatos kötelezettsége Munkáltatónak letiltással kapcsolatos kötelezettsége Előfordulhat, hogy egy-egy munkavállalóval kapcsolatban bírósági letiltást kapunk, mely alapján jövedelméből valamennyi összeget egy bizonyos jogcímen,

Részletesebben

Adatlap 2012. A munkáltató (kifizető) neve:... címe: adószáma: A dolgozó (tag) neve:...

Adatlap 2012. A munkáltató (kifizető) neve:... címe: adószáma: A dolgozó (tag) neve:... Adatlap 2012 A munkáltatótól (társas vállalkozástól, polgári jogi társaságtól) származó jövedelemről, az adó és adóelőleg levonásáról a munkaviszony (tagsági viszony) megszűnésekor Felhívjuk szíves figyelmét

Részletesebben

Adatlap Budapest, János utca 55. Budapest, Bíbor utca 22

Adatlap Budapest, János utca 55. Budapest, Bíbor utca 22 Adatlap 212 A munkáltatótól (társas vállalkozástól, polgári jogi társaságtól) származó jövedelemről, az adó és adóelőleg levonásáról a munkaviszony (tagsági viszony) megszűnésekor Felhívjuk szíves figyelmét

Részletesebben

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva.

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva. Munkabér előleg Időállapot: 2017-01-01-2017-12-31 Szerző: Varga Ferenc, Lektor: Zatik László, Módosítva: 2017-01-03 14:57:11 Tartalomjegyzék: 1. A munkabérelőleg elszámolásának gyakorlata 2. Adózás 3.

Részletesebben

Mit könyveljünk a személyi jellegű egyéb kifizetések közé, hogy könyvvezetésünket és beszámolónkat szakszerűen készíthessük?

Mit könyveljünk a személyi jellegű egyéb kifizetések közé, hogy könyvvezetésünket és beszámolónkat szakszerűen készíthessük? Mit könyveljünk a személyi jellegű egyéb kifizetések közé, hogy könyvvezetésünket és beszámolónkat szakszerűen készíthessük? avagy határozzuk meg pontosan, tételesen a személyi jellegű kifizetések körét,

Részletesebben

Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően)

Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően) Változások a személyi jövedelemadóban (2008. január 1-jét követően) 2008. január 1-jétől az étkeztetési szolgáltatások igénybevételére szóló utalványok havi adómentes értéke 10 000 forintról 12 000 forintra,

Részletesebben

KÖLTSÉGMEGTAKARÍTÓ FRISS TUDNIVALÓK A PRAXIS HATÉKONY MŰKÖDTETÉSÉHEZ A Prémium Megoldás Kft. hírlevele háziorvosok, fogorvosok számára

KÖLTSÉGMEGTAKARÍTÓ FRISS TUDNIVALÓK A PRAXIS HATÉKONY MŰKÖDTETÉSÉHEZ A Prémium Megoldás Kft. hírlevele háziorvosok, fogorvosok számára FONTOS! 21 KÖLTSÉGMEGTAKARÍTÓ FRISS TUDNIVALÓK A PRAXIS HATÉKONY MŰKÖDTETÉSÉHEZ A Prémium Megoldás Kft. hírlevele háziorvosok, fogorvosok számára 2011 JANUÁR 1 A Prémium Megoldás Kft. munkatársai nevében

Részletesebben

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont] Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - BÉRKALKULÁTOR 2018 - Nettó bér Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,

Részletesebben

Készítette: Nagypál Imre Pécs, november 29.

Készítette: Nagypál Imre Pécs, november 29. A kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó 2014. évi változásai Készítette: Nagypál Imre Pécs, 2013. november 29. Jogszabályi hely A 2012. évi XCLVII. tv. a kisadózó vállalkozások tételes

Részletesebben

Szja bevallás a 2012-es évről

Szja bevallás a 2012-es évről Szja bevallás a 2012-es évről Önkéntes pénztári adójóváírás és önkéntes pénztári adóköteles kifizetés esetén 132. sor: Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett összeg utáni rendelkezési jogosultság

Részletesebben

A göngyölítéses módszer elvi leírása

A göngyölítéses módszer elvi leírása Tárgy: Elvi leírás az adóelőleg eltérő módszerrel történő levonásához 2012-re Készítette: Vántus Imre Telefon: 0630/9389241, 0676/505-818 Email: v.imre@parameter.hu Tisztelt NAV! Alábbiakban egy éves göngyölítésen

Részletesebben

Or«Ággyülés Hivatala. irornányszám :

Or«Ággyülés Hivatala. irornányszám : irornányszám : Or«Ággyülés Hivatala Érkezett : 2005 O KT 0 5. Országgyűlési Képviselő Módosító javaslat Dr. Szili Katalinnak az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A házszabály 94. (1)

Részletesebben

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M 1308M MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Az adózó adószáma adóazonosító jele neve (elnevezése)

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény 2014

Családi járulékkedvezmény 2014 Családi járulékkedvezmény 2014 NAV tájékoztató Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója az Ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembe vételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény

Családi járulékkedvezmény Családi járulékkedvezmény 24/A. (1) Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított és - a családi kedvezményt megosztással érvényesít ő- biztosított házastársa, élettársa

Részletesebben

ADÓIGAZOLÁS A ÉVI ÖNKÉNTES NYUGDíJPÉNZTÁRI BEFIZETÉSEKRŐL

ADÓIGAZOLÁS A ÉVI ÖNKÉNTES NYUGDíJPÉNZTÁRI BEFIZETÉSEKRŐL Powered by TCPDF (www.tcpdf.org) Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár 1135 Budapest, Aba u. 4. Postacím: 1397 Budapest, Pf.: 528 Telefon: (1) 329-6651, (1) 329-7010, (30) 749-9980 Fax: (1) 288-0448

Részletesebben

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I.

A különadó. Kire nem vonatkozik a minimum járulékalap. Új járulék kedvezmények július 1- jétől. A minimum járulék-alap II. A minimum járulék-alap I. A minimum járulék-alap I. A járulék és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség várható változásai 2007. január 1-jétől 2006. december 15. A munkaviszonyban álló biztosított foglalkoztatója a társadalombiztosítási

Részletesebben

ARKCONSULTING KFT. Kisadózó vállalkozások tételes adója 2013.

ARKCONSULTING KFT. Kisadózó vállalkozások tételes adója 2013. ARKCONSULTING KFT. Kisadózó vállalkozások tételes adója 2013. Sz KISADÓZÓ VÁLLALKOZÁSOK TÉTELES ADÓJA - KATA A 2013-ban bevezetésre került új adónem számos lehetőséget biztosít azok számára, akik saját

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról. Benyújtandó az illetékes elsőfokú adóhatósághoz

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról. Benyújtandó az illetékes elsőfokú adóhatósághoz 0708A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Benyújtandó az illetékes elsőfokú adóhatósághoz 0A0001C A javítani

Részletesebben

Vállalkozási forma. A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet

Vállalkozási forma. A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet Vállalkozási forma A tevékenység TEÁOR önálló vállalkozói tevékenységek jegyzéke KSH 36/2011(XII.23) KIM rendelet Bejelentés köteles telepengedély köteles tevékenységek 57/2013 (II.27.) Korm. rendelet

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. Általános tájékoztató a családi kedvezmény érvényesítéséhez 1

ÚTMUTATÓ. Általános tájékoztató a családi kedvezmény érvényesítéséhez 1 ÚTMUTATÓ az NY29CSK jelű nyilatkozat mintához a 2014. évi személyi jövedelemadó munkáltató által történő megállapításához a családi adóalap érvényesítéséhez Felhívjuk figyelmét, hogy a nyomtatvány kitöltése

Részletesebben

Személyi jövedelemadó. Példák

Személyi jövedelemadó. Példák Személyi jövedelemadó Példák Jövedelemadó levezetésének általános sémája Bevétel Nem bevétel Bevételcsökkentő kedvezmények Elszámolható (diktált) költség Adóalap Adóalap csökkentő kedvezmények Korrigált

Részletesebben

Kiegészítő melléklet és a Cash-flow kimutatás

Kiegészítő melléklet és a Cash-flow kimutatás Kiegészítő melléklet és a Cash-flow kimutatás Segédlet az éves beszámolóhoz, avagy minden fontos információ a kiegészítő mellékletről Jelen díjmentes kiadvány az Adó Sziget Klub havi szakmai kiadványából

Részletesebben

A mezőgazdasági őstermelő és az egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettsége. Matlné Kisari Erika

A mezőgazdasági őstermelő és az egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettsége. Matlné Kisari Erika A mezőgazdasági őstermelő és az egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettsége Matlné Kisari Erika A járulékfizetés feltételei Biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony Járulékalapot képező jövedelem

Részletesebben

10M30. közt. közt. Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alap:

10M30. közt. közt. Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alapja:** Alap: 10M30 A munkáltató (társas vállalkozás, polgári jogi társaság) által az szja előleg levonásánál figyeleme vett összegekről kiadott igazolás, a 2010. évi személyi jövedelemadó és különadó evallásához 1.

Részletesebben

Az átmeneti szabályok szerint három adózói csoport

Az átmeneti szabályok szerint három adózói csoport Az elektronikus adó- és járulékbevallások szabályai 2006-2007 dr Zsohár Istvánné Az Art. 31. (2) bekezdése szerinti bevallás benyújtására kötelezett minden kifizető és munkáltató (ideértve az egyéni vállalkozónak

Részletesebben

A személyi jövedelemadó változásainak hatása a magánszemélyek és a költségvetés szempontjából

A személyi jövedelemadó változásainak hatása a magánszemélyek és a költségvetés szempontjából XXXVII. Tudományos Diákköri Konferencia Székesfehérvár, 2012. november 15. A személyi jövedelemadó változásainak hatása a magánszemélyek és a költségvetés Szerző: szempontjából Nagy Richárd mérnök informatikus,

Részletesebben

Társadalombiztosítás, szociális hozzájárulási adó, egészségügyi hozzájárulás 2017-es változásai

Társadalombiztosítás, szociális hozzájárulási adó, egészségügyi hozzájárulás 2017-es változásai Társadalombiztosítás, szociális hozzájárulási adó, egészségügyi hozzájárulás 2017-es változásai Dr. Kiss Mariann Bővül a biztosítottak köre a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról

Részletesebben

AZ ADÓKEDVEZMÉNYRŐL HEMATOLÓGIAI BETEGEKNEK

AZ ADÓKEDVEZMÉNYRŐL HEMATOLÓGIAI BETEGEKNEK AZ ADÓKEDVEZMÉNYRŐL HEMATOLÓGIAI BETEGEKNEK Ingyenes kiadvány 2019 A képek forrása: Pixabay Jogi nyilatkozat A MOHA hiteles információk közlésére törekszik, de azok időszerűségével, érvényességével, teljességével

Részletesebben

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben - ADÓBEVALLÁS 2014 - Adó 2014 - Adó 1 sz EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben, EHO (egészségügyi hozzájárulás) fizetési kötelezettség

Részletesebben

DTM Hungary Tax Intelligence

DTM Hungary Tax Intelligence VÁLTOZÁSOK A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓBAN 2012. Kedves Ügyfelünk! Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és azzal összefüggő, egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Részletesebben

I. 2014. január 1-től életbe lépett, a MunBér14 programot érintő jogszabály-változások, hatásuk a programra

I. 2014. január 1-től életbe lépett, a MunBér14 programot érintő jogszabály-változások, hatásuk a programra MUN v14.0130 Ez a verzió adatbázis módosításokat hajt végre, ezért először csak egyetlen munkahelyről szabad indítani (a windows tálcán se legyen letéve a program)! Ha ez a feltétel nem teljesül, a program

Részletesebben

Fogyatékos személyek adó-kedvezménye

Fogyatékos személyek adó-kedvezménye Fogyatékos személyek adó-kedvezménye Az összevont adóalap adóját csökkenti a súlyosan fogyatékos magán-személynél az erről szóló igazolás alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától ezen állapot

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS 2014 2013. december 12. Előadó: Lakiné Szkiba Judit Családi járulékkedvezmény Jogosultak: Az Szja tv. szerinti családi kedvezmény érvényesítésére jogosult biztosított, és a családi

Részletesebben

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M

MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ 1308M 38M MAGÁNSZEMÉLYENKÉNTI ÖSSZESÍTŐ a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról, valamint a szakképzési hozzájárulásról Az adózó adószáma adóazonosító jele neve (elnevezése)

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2018.

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2018. Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2018. Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi

Részletesebben

A Személyi JövedelemadJ vedelemadó változásai 2013 Szatmári László Egykulcsos adórendszer Megszűnik az adóalap-kiegészítés Tényleges 16 %-os adókulcs Egyszerűbb adóelőleg, adónyilatkozat 2 Külföldiek ldiek

Részletesebben

Egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség január 1-jétől

Egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség január 1-jétől EHO 2011: egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2011-ben. Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli a munkáltatót, kifizetőt az általa magánszemélynek juttatott

Részletesebben

Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália

Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália Az EKHO hatálya Az Szja és a Tb kötelezettségeket váltja ki, de az EHO-t nem A törvény hatálya kiterjed: a törvényben meghatározott

Részletesebben

BEVALLÁS. az elmulasztott személyi jövedelemadó, egészségügyi hozzájárulás és járulék bevallásának pótlására

BEVALLÁS. az elmulasztott személyi jövedelemadó, egészségügyi hozzájárulás és járulék bevallásának pótlására Adó- és Pénzügy i Ellenőrzési Hiv atal HIVATAL (A) 0436 BEVALLÁS az elmulasztott személyi jövedelemadó, egészségügyi hozzájárulás és járulék bevallásának pótlására Benyújtandó 1 példányban az illetékes

Részletesebben

Kulcs-Bér 2012 frissítés

Kulcs-Bér 2012 frissítés Kulcs-Bér 2012 frissítés Megjelenés dátuma: Nettóérték megőrző részkedvezmény érvényesítése a hónap egy részében fennálló munkaviszony alapján, ha a hónap során betegszabadság távolléti díja is elszámolásra

Részletesebben

MUNKAANYAG. Máger Dóra. Munkaerő-nyilvántartás, bérszámfejtés. Társadalombiztosítás. A követelménymodul megnevezése: Pénzügyi feladatok

MUNKAANYAG. Máger Dóra. Munkaerő-nyilvántartás, bérszámfejtés. Társadalombiztosítás. A követelménymodul megnevezése: Pénzügyi feladatok Máger Dóra Munkaerő-nyilvántartás, bérszámfejtés. Társadalombiztosítás. A követelménymodul megnevezése: Pénzügyi feladatok A követelménymodul száma: 1969-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja:

Részletesebben

Adónaptár 2006. 2006. január

Adónaptár 2006. 2006. január Adónaptár 2006 2006. január jan. 12. jan. 15. (jan. 16.) jan. 20. az igazoláson szereplő, a kifizető által le nem vont adó, adóelőleg megfizetése a magánszemély, az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bevezető rendelkezés

önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bevezető rendelkezés Fülöpszállás Község Képviselő-testületének 21/2004. (X.28. )számú önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bevezető rendelkezés A helyi adóról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) l..

Részletesebben

2012/01. Ver

2012/01. Ver 2012/01 Ver 6.4.12.001 1, Adóalap kiegészítés 2, Járulékok 3, Szocho kedvezmények 4, Munkabér nettóérték kedvezmény 5, Jogcím importálás 6, Szakképzési 7, Korkedvezmény-biztosítási járulék 1, Adóalap kiegészítés

Részletesebben

AZ INGATLAN-BÉRBEADÁS, ILLETVE SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS ADÓZÁSA 2012 AZ INGATLAN-BÉRBEADÁS ÉS A SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS ELHATÁROLÁSA

AZ INGATLAN-BÉRBEADÁS, ILLETVE SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS ADÓZÁSA 2012 AZ INGATLAN-BÉRBEADÁS ÉS A SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS ELHATÁROLÁSA AZ INGATLAN-BÉRBEADÁS, ILLETVE SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS ADÓZÁSA 2012 AZ INGATLAN-BÉRBEADÁS ÉS A SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS ELHATÁROLÁSA SZÁLLÁSHELY-SZOLGÁLTATÁS Részletes feltételeit a 239/2009. (X.20.)

Részletesebben

Az egyéni vállalkozó átalányadózása

Az egyéni vállalkozó átalányadózása Átalányadó és szja 2012: az átalányadózás és adóbevallás új szabályai 2012-től. Az átalányadózásra vonatkozó szabályokat a személyi jövedelemadó törvény 50 56. -ai tartalmazzák. Az átalányadót a következő

Részletesebben

Példák a személyi jövedelemadóra

Példák a személyi jövedelemadóra Példák a személyi jövedelemadóra Magyar állampolgár itthon és külföldön szerzett jövedelme egyaránt adóköteles Miről volt szó? SZJA kiszámítása Társadalombiztosítási kötelezettségek Kifizetők szerepe SZJA

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához december

TÁJÉKOZTATÓ. a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához december TÁJÉKOZTATÓ a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához 2017. december 2 Tisztelt Ügyintéző! Az alábbiakban a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

A nyugdíjak összegének kiszámítása

A nyugdíjak összegének kiszámítása A nyugdíjak összegének kiszámítása A példák kitalált személyek nyugdíjügyei. A fiktív nyugdíjösszegek magasabbak, mint az átlagos nyugdíjösszeg amiatt, hogy illusztrálják a nyugdíj számításának folyamatában

Részletesebben

Szociális hozzájárulási adó változás Egészségügyi hozzájárulás megszűnése

Szociális hozzájárulási adó változás Egészségügyi hozzájárulás megszűnése Szociális hozzájárulási adó változás 2019. 2018.évi LII. törvény Egészségügyi hozzájárulás megszűnése 2019. január 1-jétől kibővül a szociális hozzájárulási adó kötelezettség és megszűnik az egészségügyi

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. Általános tájékoztató az első házasok kedvezményének érvényesítéséhez 1

ÚTMUTATÓ. Általános tájékoztató az első házasok kedvezményének érvényesítéséhez 1 ÚTMUTATÓ az NY29CSK jelű nyilatkozat mintához a 2015. évi személyi jövedelemadó munkáltató által történő megállapításához az első házasok ének és a családi érvényesítéséhez Felhívjuk figyelmét, hogy a

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete*

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Közgyűlés a helyi adókról

Részletesebben

FOGLALKOZTATÓI IGAZOLÁS

FOGLALKOZTATÓI IGAZOLÁS ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR Érkezett: FOGLALKOZTATÓI IGAZOLÁS Igényelt ellátás: táppénz X terhességi-gyermekágyi segély gyermekgondozási díj baleseti táppénz Igénylő jogviszonya: munkaviszonyban

Részletesebben

Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I

Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I Összehasonlító példák Hol tartunk? Családi állapothoz igazodó kedvezmények Adójóváírások és hitelek Ki mennyit fizet? Kína Egyéni vállalkozók személyi jövedelemadózása Példa bér adójának kiszámítására

Részletesebben

A Tbj. törvény 2010. évi változása

A Tbj. törvény 2010. évi változása A Tbj. törvény 2010. évi változása A 2010. január 1-jétıl megszerzett jövedelmekre és fizetési kötelezettségekre kell alkalmazni. A 19. (1) és (3) bekezdését a 2010. január 1-jétıl megszerzett jövedelmekre

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u.69. 1308-6/2003. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2003. november 28-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Iparűzési

Részletesebben

MUNKAANYAG. Máger Dóra. Alkalmazottakkal és vállalkozóval kapcsolatos ismeretek, bevallások, bejelentések. A követelménymodul megnevezése:

MUNKAANYAG. Máger Dóra. Alkalmazottakkal és vállalkozóval kapcsolatos ismeretek, bevallások, bejelentések. A követelménymodul megnevezése: Máger Dóra Alkalmazottakkal és vállalkozóval kapcsolatos ismeretek, bevallások, bejelentések A követelménymodul megnevezése: Pénzügyi feladatok A követelménymodul száma: 1969-06 A tartalomelem azonosító

Részletesebben

Különadó 2007. Magánszemély adóalapja, adója

Különadó 2007. Magánszemély adóalapja, adója Különadó 2007 A 2006. július 10-én elfogadott adótörvény alapján magánszemélyeknek és vállalkozásoknak különadót, hitelintézeteknek járadékot kell fizetniük. Magánszemély adóalapja, adója Elírás 2007.

Részletesebben

Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete. az iparűzési adóról

Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete. az iparűzési adóról Álmosd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2007. (XI. 30.) számú rendelete az iparűzési adóról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

Vállalati Tervezés 2012

Vállalati Tervezés 2012 Vállalati Tervezés 2012 Adóváltozások(k) SZJA-t érintő változások, bérkompenzáció 2011. december 7. Radisson Blu Béke Hotel Főbb személyi jövedelemadó változások adóalap I. Az új szabályok szerint évi

Részletesebben

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás előnyei

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás előnyei A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás előnyei A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) egy olyan kedvező adózási módot jelent, amely a vállalkozások meghatározott köre számára összehasonlítva

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó kivétje vagy átalányban megállapított jövedelme után fizetendő nyugdíjjárulékával szemben érvényesítheti a

Részletesebben

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed Gyömrő város közigazgatási területének egészére. Az adókötelezettség 2.

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed Gyömrő város közigazgatási területének egészére. Az adókötelezettség 2. Gyömrő Város Képviselő-testületének 25/2002. (XII.19.) sz. önk. rendelete a helyi iparűzési adóról a 33/2003. (XII.22.) az 5/2004. (III.11.) sz. a 8/2012.(III.09.) sz. 29/2012. (XI.29.) sz. és a 19/2015.(XI.30.)

Részletesebben

és egyéb változások 2015

és egyéb változások 2015 és egyéb változások 2015 A béren kívüli juttatások köre: Erzsébet utalvány - 8.000 Ft/hó Munkahelyi étkeztetés 12.500 Ft/hó Helyi közlekedési bérlet bérlet árának összegéig Iskolakezdési támogatás min.

Részletesebben

Csávoly Község Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 6/1996. (XII. 26.) ÖKt. rendelete a helyi iparűzési adóról

Csávoly Község Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 6/1996. (XII. 26.) ÖKt. rendelete a helyi iparűzési adóról Csávoly Község Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 6/1996. (XII. 26.) ÖKt. rendelete a helyi iparűzési adóról (Egységes szerkezetben) Csávoly Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető CAFETERIA 2017 Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető A cafeteria szerepe a személyi jövedelemadóban A cafeteria adózás szempontjából nem önálló juttatási jogcím. Szerepe a személyi jövedelemadóban

Részletesebben

Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2003. (VIII. 28.) rendelete. A helyi iparűzési adóról

Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2003. (VIII. 28.) rendelete. A helyi iparűzési adóról Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2003. (VIII. 28.) rendelete A helyi iparűzési adóról A Képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1). bekezdésében

Részletesebben

Áfa változások dr. Király Kata NAV KMRAFI Tájékoztatási ügyintéző

Áfa változások dr. Király Kata NAV KMRAFI Tájékoztatási ügyintéző Áfa változások 2015. dr. Király Kata NAV KMRAFI Tájékoztatási ügyintéző 2015 Időszakos elszámolású ügyletek Általános forgalmi adó 58. (1) bekezdés Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához

TÁJÉKOZTATÓ. a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához TÁJÉKOZTATÓ a jövedelemkiegészítés összegének munkáltató általi megállapításához Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2015. szeptember 2 Tisztelt Ügyintéző! Az alábbiakban a jövedelemkiegészítés összegének

Részletesebben

Ügyfeleink elvárásainak megfelelően rugalmasan vállaljuk könyveléssel, bérszámfejtésekkel kapcsolatos teendők elvégzését

Ügyfeleink elvárásainak megfelelően rugalmasan vállaljuk könyveléssel, bérszámfejtésekkel kapcsolatos teendők elvégzését Ügyfeleink elvárásainak megfelelően rugalmasan vállaljuk könyveléssel, bérszámfejtésekkel kapcsolatos teendők elvégzését "Kielégítõ, ha azt mondom, hogy ez egy könyvelõiroda és megkeressük önnek a legmegfelelõbb

Részletesebben

vedelemadózás Magyarországon gon Minden forint egyenlő 2016/2017. I. félév Dr Lakatos Mária

vedelemadózás Magyarországon gon Minden forint egyenlő 2016/2017. I. félév Dr Lakatos Mária Személyi jövedelemadj vedelemadózás Magyarországon gon Minden forint egyenlő Miről l volt szó? Adókról általában Társadalombiztosítás alapjai Biztosítási rendszer eredete Egy kis történelem Elvek, célok,

Részletesebben

ADÓVÁLTOZÁSOK 2011. KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához

ADÓVÁLTOZÁSOK 2011. KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához ADÓVÁLTOZÁSOK 2011 KIEGÉSZÍTŐ az ADÓZÁS című könyv 2010. évi kiadásához Budapest, 2011 Adozas_kieg_2011.indd 1 2011.04.05. 10:46:11 Szerző: Sztanó Imréné dr. Lektor: Dr. Bokor Pál Kézirat lezárva: 20.03.31.

Részletesebben

VÁLTOZÁS A JÁRULÉK-, EHO-, SZOCHO KÖTELEZETTSÉGBEN

VÁLTOZÁS A JÁRULÉK-, EHO-, SZOCHO KÖTELEZETTSÉGBEN VÁLTOZÁS A JÁRULÉK-, EHO-, SZOCHO KÖTELEZETTSÉGBEN A BIZTOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉG ALÓL KIZÁRT SZEMÉLYI KÖR BŐVÜLÉSE 2015. január 1-jétől nem terjed ki a biztosítási kötelezettség az Szja tv. 1/B. hatálya

Részletesebben

2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012

2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012 2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012 2011. december 8. 1 Összevont adóalap megállapítása Adóalap-kiegészítés (29 (3)) 2424 ezer forint éves jövedelemig 0% Éves

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 1108A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

Számvitel III 9. gyakorlat EHO, Vállalkozást és természetes személyt terhelő közterhek 10. szeminárium

Számvitel III 9. gyakorlat EHO, Vállalkozást és természetes személyt terhelő közterhek 10. szeminárium 1. A vállalkozás 201X. év. május hónapban 6 000 000 forintot fizetett ki reprezentációs költségként. 1. Számítsa ki a személyi jövedelemadó, és az EHO összegét. EHO (6000000*1,19*0,27) 1 927 800 Szja (6000000*1,19*0,15)

Részletesebben

kukta.hu Tbj Járulékalapot képező jövedelem: Tbj. 4. k) pont 2. alpont helyébe

kukta.hu Tbj Járulékalapot képező jövedelem: Tbj. 4. k) pont 2. alpont helyébe kukta.hu Tbj. 2015. 1. Járulékalapot képező jövedelem: Tbj. 4. k) pont 2. alpont helyébe 2014. 12. 31-ig az 1.) alpont szerinti jövedelem hiányában a munkaszerződésben meghatározott alapbér, ha a munkát

Részletesebben

Határozza meg a munkavállaló február havi nettó keresetét! (adatok forintban)

Határozza meg a munkavállaló február havi nettó keresetét! (adatok forintban) SZJA 1.példa Egy munkaviszonyban lévő elvált nő, havi rendszeres keresete 180 000 Ft. A munkáltatójától havi 8 000 Ft értékben kap élelmiszervásárlásra jogosító Erzsébet utalványt. Más juttatása az adott

Részletesebben

SPORTTÁMOGATÁS ADÓKEDVEZMÉNYE II. RENDELKEZÉS AZ ADÓRÓL TÁMOGATÓI NÉZŐPONT

SPORTTÁMOGATÁS ADÓKEDVEZMÉNYE II. RENDELKEZÉS AZ ADÓRÓL TÁMOGATÓI NÉZŐPONT SPORTTÁMOGATÁS ADÓKEDVEZMÉNYE II. RENDELKEZÉS AZ ADÓRÓL TÁMOGATÓI NÉZŐPONT ÁLTALÁNOS ISMÉRVEK Ki támogathat? Társasági adó alanya Mi kell ahhoz, hogy az adókedvezmény igénybe vehető legyen? Támogatási

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

ALFA HÍRLEVÉL. Az Alfa-Human Kft. szakmai kiadványa 2009/2

ALFA HÍRLEVÉL. Az Alfa-Human Kft. szakmai kiadványa 2009/2 ALFA HÍRLEVÉL Az Alfa-Human Kft. szakmai kiadványa 29/2 Tisztelt Partnerünk, Tisztelt Érdeklődő! Örömmel értesítjük arról, hogy az ALFA HÍRLEVÉL 29/2. számával folytatjuk időszakosan megjelenő, tájékoztató

Részletesebben

Társadalombiztosítási változások 2011.

Társadalombiztosítási változások 2011. Társadalombiztosítási változások 2011. A./ Járulékmértékek Foglalkoztatói járulék Változatlanul 27 százalék, felső határ nélkül. Belső megoszlása továbbra is ugyanaz: 24 százalék a nyugdíjbiztosítási,

Részletesebben

REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK TOVÁBBKÉPZÉSE 2011

REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK TOVÁBBKÉPZÉSE 2011 REGISZTRÁLT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELÕK TOVÁBBKÉPZÉSE 2011 Budapest, 2011 Szerzõ: Dr. Nagy Gábor Lektorok: Pölöskei Pálné Botka Erika ISBN 978 963 638 394 7 Kiadja a SALDO Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai

Részletesebben

A helyi iparűzési adóról ( egységes szerkezetben )

A helyi iparűzési adóról ( egységes szerkezetben ) Öregcsertő községi Önkormányzat Képviselő testületének 7/2010 ( XII.17.) számú önkormányzati rendelete a 14 /2009 ( XII.18.) számú önkormányzati rendeletének a módosításáról A helyi iparűzési adóról (

Részletesebben

Költségvetési projekció Bakó Tamás,Cseres-Gergely Zsombor, Vincze János MTA KRTK KTI

Költségvetési projekció Bakó Tamás,Cseres-Gergely Zsombor, Vincze János MTA KRTK KTI Költségvetési projekció 2014-2015 Bakó Tamás,Cseres-Gergely Zsombor, Vincze János MTA KRTK KTI Tartalom 1. A feladat 2. A módszer 3. A makró előrejelzés 4. A változatlan költségvetés feltétel 5. A költségvetési

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása 1. Rehabilitációs hozzájárulás A rehabilitációs hozzájárulást a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG ÉVI

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG ÉVI COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG 2016. ÉVI VERZIÓINAK VÁLTOZÁSAI. Tartalomjegyzék: Tartalom MUN v16.0129... - 2 - - 1 - MUN v16.0129 Ez a verzió adatbázis módosításokat hajt végre, ezért először csak

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 1108A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

2011. évi törvényváltozások a bérszámfejtés területén

2011. évi törvényváltozások a bérszámfejtés területén 2011. évi törvényváltozások a bérszámfejtés területén Bár honlapunkon (www.adosziget.hu) megjelentettük a bérszámfejtést érintő törvényváltozásokat, most egy külön kiadványban az Önök rendelkezésére is

Részletesebben

A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ VÁLTOZÁSAINAK HATÁSA A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS A KÖLTSÉGVETÉS SZEMPONTJÁBÓL

A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ VÁLTOZÁSAINAK HATÁSA A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS A KÖLTSÉGVETÉS SZEMPONTJÁBÓL Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ VÁLTOZÁSAINAK HATÁSA A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS A KÖLTSÉGVETÉS SZEMPONTJÁBÓL Szerző: Nagy Richárd mérnök informatikus,

Részletesebben

Személyi jövedelemadó 2013

Személyi jövedelemadó 2013 Összevont adóalap Személyi jövedelemadó 2013 Megszűnik az adóalap-kiegészítés, teljes egészében érvényesül a 16 százalékos adómérték. A kiszámított jövedelem 78 százaléka minősül adóalapnak akkor, ha a

Részletesebben