ÉNEK-ZENE 1-4. évfolyam B változat
|
|
- Tibor Pataki
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉNEK-ZENE 1-4. évfolyam B változat
2 1 4. évfolyam A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, az igényes zene bemutatása és megszerettetése, kulcsot adva a tanulóknak az éneklésen, zenélésen keresztül történő megismeréshez, megértéshez. A közös éneklés, muzsikálás élményének megteremtésén túl, melynek révén megvalósul a befogadás és az önkifejezés, valamint az egymásra figyelés harmóniája, hangsúlyt kap a közvetlen cselekvés, alkotás, önkifejezés folyamata, mely színesíti a fantáziát, formálja az ízlést. A zenei jelrendszerek megismerése és alkalmazása a zene megértését, befogadását segíti. A magyar népzene, a nemzeti hagyományok, a zenetörténeti korszakok legfontosabb jellemzőinek megismerésén keresztül önálló zenei világkép alakul ki, fejlődik a kritikai képesség, a nemzeti identitástudat. Az 1 4. évfolyamok feladata, hogy megalapozzák a zenei nevelést, a zene megszerettetéséhez és az egyes zeneművek élményt nyújtó megismeréséhez vezető út kialakítását segítsék. A mozgással, tánccal, játékkal egybekötött csoportos éneklés, a közös muzsikálás az egymásra figyelés és a közösségformálás rendkívüli lehetőségét biztosítja. Ebben az oktatási szakaszban történik az éneklési kultúra megalapozása, a helyes testtartás és légzés, a jó fizikai állóképesség kialakítása, illetve erősítése. A ritmusjátékok, az énekléshez kapcsolódó különféle mozgások gyorsan és látványosan segítik az esztétikus, jól koordinált mozgást. A zenei emlékezet, a belső hallás fejlesztése, a zenei ismeretek elsajátítása megteremti a játékos alkotás, a zenei improvizáció feltételét. A testhangszerek, ritmushangszerek/hangszerek használata fejleszti a hangszínhallást, figyelemre, koncentrációra nevel. A zenehallgatás az auditív befogadás fejlesztésének eszköze, és a gyermeki élményvilág fontos része. A néphagyományok, népszokások a zenei anyanyelv megismerésében, a nemzeti azonosságtudat megalapozásában töltenek be fontos szerepet. A gyermekek csoport előtti éneklése, hangszeres előadása módot ad az egyéni készségek kibontakoztatására, a helyes önértékelés kialakítására és a kiemelkedő adottságú gyermekek fejlesztésére. A heti 2 óra lehetőséget biztosít arra, hogy a zenei írás-olvasás ebben a képzési szakaszban azonos súllyal szerepeljen. Az 5 8. évfolyamok feladata, hogy megszilárdítsák a zenei alapműveltséget. A heti 1 órában megváltozik a fejlesztési feladatok szerkezete. Az éneklésre fordítható időkeret csökken, a befogadói kompetenciák fejlesztésére és a zenehallgatásra, zeneművek megismerésére fordítható idő növekszik. Az elméleti ismeretanyag a 7 8. osztályok felé haladva folyamatosan csökken, a kottaolvasás gyakorlata fokozatosan eltolódik a felismerő kottaolvasás felé. A és osztályokban, bár énekes és generatív tevékenységekhez kapcsolódóan, de tovább folytatódik a hangsúly áthelyeződése a befogadói kompetenciák irányába. A zenei nevelés célja is átalakul, előtérbe kerül a zene önálló értelmezésének segítése. Cél, hogy a tanulók a zenei műalkotások megismerése révén helyesen tájékozódjanak korunk kulturális sokszínűségében, értelmezni tudják a zene különféle funkcióit, valamint a médiában és a filmművészetben betöltött szerepét. Elvárás, hogy zenei dokumentumok gyűjtésével fejlődjön rendszerezési és feldolgozási készségük, képesek legyenek önálló vélemény, értékelés megfogalmazására. A zenehallgatás feladata elsősorban a tájékozódás, az összefüggések, a zenei fejlődés láttatása, az önálló gyűjtőmunkára és véleményalkotásra késztetés. Szerepe a művek megismerésén, elemzésén keresztül a kultúrabefogadás szándékának erősítése.
3 Általánosságban véve: a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott fejlesztési követelmények alapján minden órának része az éneklés, megfelelő egyensúlyban a zenei írás és kottaolvasás, a zenei generatív készségek fejlesztése és fenntartása, valamint a zenehallgatás kapcsán nyert zenei ismeretek, kompetenciák, az esztétikai fogékonyság bővítése. A zenepedagógiai tevékenység részben a tanulók iskolában, részben az iskolán kívül szerzett zenei tapasztalataira, zenei élményeire, illetve, adott esetben, zenei gyakorlatára épül. A személyi és szervezeti adottságok feltételei szerint ösztönzi a tanulókat énekkar(ok)ban és más önszerveződő zenei együttesekben való részvételre. Támogatja a közös zenei élményeken, hangversenyeken, táncházakban való részvételt. A kerettantervek által előírt tartalmak a tantárgyak számára rendelkezésre álló időkeret kilencven százalékát fedik le. Egy heti két (évi 72) órás időkerettel rendelkező tantárgy kerettanterve tehát évi 7 óra szabad időkeretet biztosít a tantárgy óraszámán belül a pedagógusnak, melyet a helyi igényeknek megfelelően, a kerettanterven kívüli tantárgyi tartalommal tölthet meg. A táblázatokban két évre vonatkozó órakeretek vannak feltüntetve, melyek a különböző tevékenységek egymáshoz viszonyított arányát is jelzik. ek és a közműveltségi tartalmak az oktatás gyakorlatában átfedik egymást. A tagolás a Nemzeti alaptanterv fejlesztési feladatai alapján készült, a jobb áttekinthetőséget szolgálja. A fejlesztési célok a tanítás során mindig az előző ismeretanyagra, elért fejlesztésre építve, komplex módon jelennek meg. Az ének-zene tantárgy a Nemzeti alaptantervben meghatározott fejlesztési területek, nevelési célok közül az alábbiak megvalósításához járul hozzá hatékonyan: erkölcsi nevelés (az emberi kapcsolatok normáinak és szabályainak elfogadása és a cselekvés mércéjévé tétele); nemzeti öntudat, hazafias nevelés (hagyományok, ünnepek, szokások ismerete, különböző kultúrákkal való ismerkedés és azok tisztelete); állampolgárságra és demokráciára nevelés (önmaguk elhelyezése a közösségben, a szabályok fontosságának megértése, a tanulótársak, a szűkebb-tágabb közösség önkéntes aktivitással történő segítése); az önismeret és társas kultúra fejlesztése (kommunikációs képességek, a társakkal való együttműködés képessége, a mások iránt érzett felelősség és empátia); testi és lelki egészségre nevelés (kiegyensúlyozott és harmonikus személyiség fejlesztése, a mozgással erősített testtudat, érzelmi intelligencia); médiatudatosságra nevelés (választékosság, fejlett ízlésvilághoz tartozó szelekciós képesség, motiváció az értékes médiatartalmak befogadására). A kulcskompetenciák fejlesztésében az ének-zene tárgy az alábbiakhoz járul hozzá a maga eszközeivel: esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség; anyanyelvi kommunikáció; idegen nyelvi kommunikáció (5 12. osztály); matematikai kompetencia; digitális kompetencia (9 12. osztály); szociális és állampolgári kompetencia; kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia; hatékony, önálló tanulás ( osztály) évfolyam
4 Tematikai egység/ Zenei reprodukció I. Éneklés 70+4 óra Óvodából hozott gyermekjátékok, gyermekversek, gyermekdalok. Az éneklési készség fejlesztése, az éneklési kultúra kialakítása. Alapvető fejlesztési cél a dalok szövegtartalmat kifejező megszólaltatása, a szép éneklés, egységes hangzás kialakítása helyes légzéssel és artikulációval, pontos dalkezdéssel és zárással. A népzenei anyag, a népi gyermekjátékok és a gyermekdalok feldolgozása énekléssel, ritmikus mozgással, valamint néptánccal, szabad mozgásos improvizációval. Daléneklés könnyű osztinátó kísérettel emlékezetből és kottából. Könnyű kétszólamú művek éneklése. Hangszeres kíséret alkalmazása a zenei anyag megszólaltatásában. Éneklési készség fejlesztése: Megfelelő testtartás, helyes légzés és artikuláció, érthető szövegmondás. Homogén hangzás kialakítása, tiszta intonáció. Kifejező előadásmód, helyes frazeálás. Dalkezdés megadott hangról és tempóban, pontos indítással. Éneklés c d hangterjedelemben, egyenletes tempóban. Többszólamú éneklési készség fejlesztése: Második szólamként alaphang (orgonapont) éneklése, kérdésfelelet játékok, hangutánzó dallam-osztinátók, ritmus-osztinátók, hangszeres kíséretek, quodlibetek stb. Egyszerű népdalkánonok. A daltanítás módszerei: Hallás utáni daltanítás. Daltanítás jelrendszerről. Zenei anyag: Népi gyermekjátékok: mondókák, kiolvasók, csujogatók, sétálók, szerepváltó és párcserélő körjátékok, leánykérő játékok, hidas játékok, különféle vonulások stb. bi-, tri-, tetra- pentaton, illetve bi-, tri-, tetra-, pentahexachord hangkészlettel. Magyar népdalok: névnapköszöntők, csúfolódók, tréfás dalok, párosítók stb. Megzenésített versek, megszövegesített olvasógyakorlatok, illetve biciniumok: Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Járdányi Pál, Ádám Jenő stb. művei. Más népek dalai az alábbi kiadványok alapján: Forrai Katalin: Szomszéd népek dalai (Tankönyvkiadó, 1965.) Forrai Katalin: Európai gyermekdalok I-II. (Holnap Kiadó, 1999.) Olvasógyakorlatok az alábbi kiadványok alapján: Kodály Zoltán: 333 olvasógyakorlat (Editio Musica Budapest, Magyar nyelv és irodalom: gyermekversek, szókincsbővítés, érthető szövegejtés, helyes artikuláció. Matematika: páros számok. Erkölcstan: szabálytudat erősítése. Környezetismeret: környezetünk, állatok, növények a gyermekdalokban, népdalokban. Dráma és tánc: népi gyermekjátékok, szerepjátékok, népdal és néptánc kapcsolata. Vizuális kultúra: a népi tárgykultúra. Testnevelés és sport: mozgás, tánc, játék, mozgáskoordináció.
5 1962.) Kodály Zoltán: Ötfokú zene II. (Editio Musica Budapest, 1958.) Kulcs/ Testtartás, légzés, artikuláció, frazeálás, intonáció. Gyors-lassú, halk-hangos, magas-mély, kérdés-felelet, kezdőhangzáróhang ellentétpárok. Gyermekdal, népdal, quodlibet, kánon, bicinium. Egyenletes mérő, tempó, ritmus, osztinátó. Hangmagasság, dallam, dallamfordulat, dallamrajz, dallamsor, kíséret, ismétlés, variáció. Tematikai egység/ Zenei reprodukció II. Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység 15+2 óra Kisgyermekkori zenei élményanyag. Gyermekjátékok, gyermekversek, gyermekdalok. Ezekhez kapcsolódó (testi) nagymozgások, valamint hangutánzó dallam- és ritmusmotívumok. A zene és a szöveg, a zene és a mozgás, a zenei és a képi kifejezés összekapcsolása. Mozgásfejlesztés: Koordinált ritmikus mozgás, térérzékelés fejlesztése. Egyenletes mérőütés alkalmazása. Tempóváltozások érzékelése és reprodukciója. Metrikus és kisebb formai egységek érzékelése. Játékos feladatok megoldása alapritmusokkal és hangokkal. Generativitás fejlesztése: Kisebb formai egységek, motívumok, azonosságok, hasonlóságok, különbözőségek, ismétlődés, variáció (ritmikai, tempóbeli, dinamikai, dallami, karakterbeli) megfigyeltetése és tudatosítása. Megadott szövegekre (pl. versek) ritmus és dallam rögtönzése. Megadott dallamokhoz variációk fűzése. Képekhez dallam és ritmus társítása. Hallásfejlesztés: Hangrelációk érzékeltetése nagymozgással, reláció térbeli mutatásával, kézjellel. Ellentétpárok, pl. csend és hang, beszéd és énekhang, hangos és halk, mély és magas, rövid és hosszú érzékelése és reprodukciója. A tanult dalokból a dallam kiemelésének képessége: két-, három- és négyfokú dallamfordulatok: s-m; s-l; l-s-m; s-m-d; m-r-d; r-d-l,; m-r-d-l,; d-s,-l, ötfokú dallamfordulatok: lá-pentaton (s-m-r-d-l,), dópentaton (l-s-m-r-d), lefutó dó-pentachord (s-f-m-r-d), illetve lefutó Magyar nyelv és irodalom: gyermekversek, szókincsbővítés. Vizuális kultúra: ritmus a vizuális kultúrában. Testnevelés és sport: mozgás, tánc, játék, mozgáskoordináció, mozgásimprovizáció.
6 lá-pentachord (m-r-d-t,-l,). Belső hallást fejlesztő énekes gyakorlatok: dallambújtatás, dallamelvonás. Zenei memória fejlesztése: Játékos memóriagyakorlatok megadott ritmus- és dallamfordulatokkal. Ritmikai készség fejlesztése: Egyenletes mérő és a dal ritmusának hangoztatása (nagy testi mozgással, testhangszerekkel, ritmushangszerekkel). Ritmusmotívumok hangoztatása testhangszerekkel és ritmushangszerekkel. Ritmus-osztinátó, ritmusolvasás, ritmusfelelgetés, ritmuspótlás, ritmuslánc, ritmus-memoriter. Komplex mozgásfejlesztés egyszerű tánclépésekkel (kilépések, kijárások), a ritmus változatos megszólaltatásával (nagy mozgásokkal). Ütemhangsúly érzékeltetése ütemezéssel. Gyors, lassú és tempóváltás érzékeltetése. Kulcs/ Egyenletes mérő, tempó, ütem, ritmus. Hangmagasság, dallam, dallamfordulat, dallamrajz, motívum. Azonosság, hasonlóság, különbözőség, ismétlés, variáció, rögtönzés. Tematikai egység/ Zenei reprodukció III. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti ismeretek 15+4 óra Gyermekjátékok, gyermekversek, gyermekdalok. Életkornak megfelelő ritmusérzék, zenei hallás. A daltanulás módjai. A hang szolmizációs elnevezése, a kézjel használata. Grafikus notáció, ötvonalas rendszer. A zenei írásban és olvasásban használatos jelrendszer: ritmusírás, betűkotta és hangjegy. Belső hallás fejlesztése. A zeneelméleti ismeretek megszerzése az előkészítés tudatosítás gyakorlás/alkalmazás hármas egységében történik. Grafikus notáció: A test- és ritmushangszerek dinamikájának (erősebb-halkabb reláció, a hang kicsengése, elhalása), a hangok megszólalási gyakoriságának (egyenletesség, sűrűsödés, ritkulás), a hangszín, a hangzás (pl. gömbszerű kiterjedés) jelekkel (pont, vonal, folt) történő ábrázolása. Ritmikai elemek, metrum: Mérőütés. Ritmikai elemek elnevezése, gyakorlóneve és jele: negyedérték (tá), Magyar nyelv és irodalom: jelek és jelrendszerek ismerete. Vizuális kultúra: jelek, jelzések értelmezése.
7 nyolcadpár (ti-ti), negyed szünet (szün), félérték (tá-á) és félértékű szünet (szü-ün). A hangsúlyos és hangsúlytalan ütemegységek megkülönböztetése. Ütem, ütemmutató, ütemvonal, ismétlőjel, záróvonal. A 2-es ütem. Dallami elemek: Szolmizációs hangok: l-s-m-r-d-l,-s, A szolmizációs hangok kézjele, betűjele, a hangjegyek elhelyezése az ötvonalas rendszerben. A vonalrendszer megismertetése: öt vonal, négy vonalköz, alsó pótvonal. Hangjegyszár irányának megfigyeltetése, a notáció helyes alkalmazása. Lépés és ugrás megkülönböztetése. Kulcs/ Mérőütés, ütemmutató, 2-es ütem, ütemvonal, ismétlőjel, záróvonal. Szolmizációs név, kézjel, betűjel, hangjegy, hangjegy szára. Vonalrendszer, vonal, vonalköz, pótvonal. Tematikai egység/ Zenei befogadás I. A befogadói kompetenciák fejlesztése Akusztikus tapasztalatok a környezet zörejeiről, hangjairól, emberi hangokról. Hallás utáni tájékozódás térben: irány és távolság megnevezése. Zenehallgatási élmények korai gyermekkorból óra A zenehallgatásra irányuló figyelem, a koncentráció képességének kialakítása, a zenei emlékezet, a zenei fantázia fejlesztése. A hangszínhallás és a többszólamú hallási készség fejlesztése. A figyelem képességének fejlesztése: Kezdés és befejezés megfigyeltetése és érzékeltetése a szabad mozgásban. Különböző tempójú, táncos karakterű klasszikus zenedarabokhoz tánc, vagy szabad mozgás rögtönzése. Dinamikai ellentétpárok, hirtelen hangerőváltás megkülönböztetése, fokozatos dinamikai erősödés és halkítás megfigyeltetése és reprodukálása játékos feladatokkal. Tempókülönbségek és tempóváltások megfigyelése, összehasonlítása és reprodukciója. A hangszínhallás és a többszólamú hallás fejlesztése: Természetünk és környezetünk hangjainak felismerése. Az emberi hang magasságának (magas, mély) és hangszínének (gyermek, női és férfi) megkülönböztetése. Az élő zene és a gépzene hangzásának megkülönböztetése. A hangszerek hangjának felismerése: furulya, citera, zongora, hegedű, fuvola, fagott, gitár, dob, triangulum, réztányér. Környezetismeret: természetünk és környezetünk hangjai, hangutánzás. Dráma és tánc: dalszövegekhez kapcsolódó dramatizált előadás, szabad mozgásos improvizáció. Vizuális kultúra: zenével kapcsolatos élmények vizuális megjelenítése.
8 Ritmushangszerek kezelése. Tanult dalok felismerése különböző hangszerek megszólaltatásában. Intellektuális munka: A dalok szövegének értelmezése, a dalszövegekhez vagy zeneművekhez kapcsolódó dramatizált előadás (drámajáték, báb). A zene keltette gondolatok vizuális megjelenítése (festés, formázás). Kulcs/ Zajok, zörejek, zenei hangok. Kezdés-befejezés; hangerő, hangerőváltozás; tempó, tempóváltás. Gyermek-, női és férfihang; hangszer, hangszín. Tematikai egység/ Zenei befogadás II. Zenehallgatás Befogadói kompetenciák a korosztálynak és az átélt zenei élményeknek megfelelően óra Zeneművek jellegének, karakterének megkülönböztetése az ismétlődő zenehallgatások során. Esztétikai és érzelmi kompetencia fejlesztése a tanult énekes anyagok segítségével, valamint azok vokális és hangszeres feldolgozásainak megismerésével. Az életkornak megfelelő zeneművek meghallgatása. Szabad mozgás-improvizáció. Cselekményes és programzene feldolgozása, a szereplők jellemének zenei eszközökkel történő azonosítása. ZENEHALLGATÁSI ANYAG Az osztály énekes és generatív tevékenységeihez, valamint a befogadói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódóan: Természetünk és környezetünk hangjai, benyomások a zenéről: csend és hang, beszéd és ének, gyors-lassú, hangos-halk, magas-mély stb. Magyar nyelv és irodalom: zeneművek tartalma, cselekménye. Szereplők jellemábrázolása. Népzene: a tanult magyar gyermekdalok, népdalok eredeti felvételekről, illetve kortárs népzenészek, gyermekek előadásában (pl. regölés, galgamácsai gyermeklakodalmas), más népek zenéi. Népdalok feldolgozásai (válogatás Bartók Béla: Gyermekeknek című sorozatából, Kodály Zoltán és Bárdos Lajos gyermekkaraiból, biciniumaiból). Cselekményes zene, programzene (DVD, illetve videofelvételekről): Csajkovszkij, P. I.: Diótörő balett (részletek) Purcell, H.: Dido és Aeneas részletek ( Boszorkány-duett, Barlang-jelenet, Matróztánc, Dido búcsúja). Dráma és tánc: cselekményes zenék, programzenék dramatizált megjelenítése, pl. bábozás, pantomim. Vizuális kultúra: zenével kapcsolatos élmények vizuális megjelenítése. Különböző stíluskorszakokból válogatott művek: Banchieri, A.: Az állatok rögtönzött ellenpontja (Contrappunto
9 bestiale alla mente) Rameau, J. P.: A tyúk (La poule) Telemann, G. P.: Békák (Les Rainettes) Mozart, L.: Gyermekszimfónia (Berchtesgadener Musik) Mozart, W. A.: C-dúr variáció (Ah, vous dirai-je, Maman), KV Rimszkij-Korszakov, N. A.: A dongó (részlet a Mese Szaltán cárról című operából) Honegger, A.: Pacific 231 Ravel, M: Lúdanyó meséi (Ma mère l oye) részletek Bartók B.: Gyermekeknek részletek Bartók B.: Mikrokozmosz részletek Bartók B.: Gyermek- és nőikarok Héjja, héjja, karahéjja! Kodály Z.: Gyermekkarok Héja, Katalinka, Gólya-nóta, Táncnóta, Méz, méz, méz Kurtág Gy.: Játékok részletek A zenehallgatás történhet élő zenei bemutatással, vagy felvételről (audio, video). A felsorolás a minimális követelményeket határozza meg. A zeneművek megadott listája a tanár egyéni választása alapján bővíthető. A megadott művek egy része olyan terjedelmű, hogy az ének-zene óra keretei között csak részletek meghallgatására van mód. A megfelelő részletek kiválasztásához a fejlesztési céloknál meghatározott tartalmak adnak iránymutatást. Kulcs/ Énekes zene, hangszeres zene. Zenei karakter, népdalfeldolgozás. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén A tanulók képesek 60 gyermekdalt és népdalt emlékezetből, a kapcsolódó játékokkal, c d hangterjedelemben előadni. Képesek kifejezően, egységes hangzással, tiszta intonációval énekelni, és új dalokat megfelelő előkészítést követően, hallás után megtanulni. Kreatívan vesznek részt a generatív játékokban és feladatokban. Érzik az egyenletes lüktetést, tartják a tempót, érzékelik a tempóváltozást. A 2/4-es metrumot helyesen hangsúlyozzák. Felismerik és lejegyzik a tanult zenei elemeket (ritmus, dallam). Pontosan, folyamatosan szólaltatják meg a tanult ritmikai elemeket tartalmazó ritmusgyakorlatokat csoportosan és egyénileg is. Szolmizálva éneklik a tanult dalok stílusában megszerkesztett rövid dallamfordulatokat kézjelről, betűkottáról és hangjegyről. Megfelelő előkészítés után hasonló dallamfordulatokat rögtönöznek. Képesek társaikkal együtt figyelmesen zenét hallgatni. Megfigyelésekkel tapasztalatokat szereznek, melyek az egyszerű zenei elemzés alapjául szolgálnak. Különbséget tesznek az eltérő zenei karakterek között. Fejlődik hangszínhallásuk. Megkülönböztetik a furulya, citera, zongora, hegedű, fuvola, fagott, gitár, dob, triangulum, réztányér, a testhangszerek és a gyermek-, női, férfihang hangszínét. Ismerik a hangszerek alapvető jellegzetességeit. Szívesen és örömmel hallgatják újra, és dramatizálják a meghallgatott zeneműveket.
10 Tárgyi feltételek: Szaktanterem pianínóval vagy zongorával Megfelelő nagyságú tér a mozgáshoz, énekes játékokhoz Ötvonalas tábla Ritmushangszerek Jó minőségű CD- és DVD-lejátszó, erősítő, hangszórók Számítógép internetkapcsolattal, projektorral Hangtár Kottatár 3 4. évfolyam Tematikai egység/ Zenei reprodukció I. Éneklés Az előző osztályokban tanult dalok ismeretek pontos dallammal, ritmussal, szöveggel, szolmizálva. A dalok éneklése megfelelő tempóban, tiszta intonációval, szép hangon. Hallás után megtanult, különböző mozgásokkal társított népi gyermekjátékok és népdalok ismerete. Dalkezdés megadott hangról c d hangterjedelemben óra Az éneklési készség folyamatos fejlesztése. A hangterjedelem bővítése: a-e. A dalok metrumára, ritmikájára és dallamára vonatkozó megfigyelések megfogalmazása. Dalkincs bővítése elsősorban hallás utáni tanítással, megfelelő előkészítéssel jelrendszerről is. A többszólamú készség fejlesztése. Éneklési készség fejlesztése: Beéneklő gyakorlatok az óra eleji ismétlés, az alkalmazó rögzítés anyagához kapcsolódóan. Éneklés szöveggel, szolmizálva. Kifejező előadásmód, helyes frazeálás. Éneklés a-e hangterjedelemben, egyenletes tempóban. Magyar nyelv és irodalom: szókincs bővítése, érthető, kifejező szövegmondás, világos artikuláció. Többszólamú éneklési készség fejlesztése: Dallam két szólamra elosztva, tartott hangos/hangcsoportos kíséretek, dudabasszus, orgonapont éneklése. Dalok hangszer/ritmushangszer-kísérettel, kánonok, quodlibetek, Kodály Zoltán, Kerényi György, Bárdos Lajos, Szőnyi Erzsébet stb. biciniumai. A daltanítás módszerei: Hallás utáni daltanítás. Daltanítás jelrendszerről. Dráma és tánc: népdal és néptánc kapcsolata, népszokások dramatizált előadása. Vizuális kultúra: a népi tárgykultúra jellemző példáinak ismerete. Tárgyak, épületek
11 Zenei anyag: Magyar népdalok: változatos szöveg-tárgykör és hangulat szerint válogatva. Jeles napok, ünnepi szokások dallamai. ornamentikája; népzene, illetve műzene díszítései. Magyar zenetörténeti táncdallamok. Műzenei példák többféle zenei stílusból válogatva. Könnyen énekelhető témák vokális és hangszeres művekből a zenehallgatás előkészítésére. Olvasógyakorlatok az alábbi kiadványból válogatva: Tegzes György: Hétfokú olvasógyakorlatok I-II. (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002.) Kulcs/ Beéneklés. Kánon, quodlibet, hangszerkíséret, bicinium. Népdalok, jeles napok, ünnepi szokások dallamai. Táncdallamok. Tematikai egység/ Zenei reprodukció II. Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó), kreatív zenei tevékenység 15+2 óra Koordinált, ritmikus mozgás, térérzékelés, egyenletes mérő alkalmazása. Tempóváltozások érzékelése és reprodukciója. Metrikus és kisebb formai egységek érzete. A tanulók felismerik és képesek reprodukálni a tanult zenei elemeket (ritmus, dallam). A tanult dalok mintájára rövid dallamfordulatokat rögtönöznek. Kreatívan vesznek részt a generatív játékokban és feladatokban. A páros és páratlan tagolódású zenei formaegységek érzete és helyes hangsúlyozása: kérdés-felelet improvizáció. Dallami improvizáció pentaton, pentachord, hexachord, hétfokú hangkészletben. Ritmusimprovizáció egy vagy több szólamban. A zene és a szöveg, a zene és a mozgás, a zenei és a képi kifejezés összekapcsolása. Generativitás fejlesztése: Motívumokhoz, dallamsorokhoz kapcsolódó azonosságok, hasonlóságok, különbözőségek, ismétlődés, variáció (ritmikai, tempóbeli, dinamikai, dallami, karakterbeli) megfigyeltetése és tudatosítása. Kérdés-felelet, valamint dallami párbeszéd alkotása pentaton, pentachord, hexachord és diatonikus fordulatokkal (szolmizálva is), dallami kiegészítés. Magyar nyelv és irodalom: mondatszerkezetek kérdés és felelet. Nyelvi/zenei szólánc. Dráma és tánc: önkifejezés erősítése,
12 Megadott szövegekre (pl. versek) ritmus és dallam rögtönzése. Megadott dallamokhoz variációk fűzése. Képekhez dallam és ritmus társítása. Hallásfejlesztés: Hangrelációk érzékeltetése nagymozgással, reláció térbeli mutatásával, kézjellel. A tanult dalokból a hétfokú hangkészlethez kapcsolódó, új relációk kiemelésének képessége. Rögtönzés pentaton, pentachord, hexachord és diatonikus hangkészletben. Átmenet nélküli, vagy átmenettel történő dinamikai változások (forte, piano, crescendo, decrescendo) érzékeltetése kreatív gyakorlatokkal. Belső hallást fejlesztő énekes gyakorlatok: dallambújtatás, dallamelvonás. néptánc. Tánclépéskombinációk. Vizuális kultúra: vizuális jelek és jelzések használata. Zenei memória fejlesztése: Játékos memóriagyakorlatok megadott ritmus- és dallamfordulatokkal. Ritmikai készség fejlesztése: Tempó, metrum (3/4, 4/4) és ritmikai változások felismerése, reprodukciója és gyakorlása kreatív feladatokkal. Egyenletes mérő és a dal ritmusának hangoztatása testhangszerekkel, ritmushangszerekkel. Énekléssel megismert ritmusképletekhez kapcsolódó ritmusmotívumok hangoztatása ritmusnevekkel, testhangszerekkel és ritmushangszerekkel. Ritmus-osztinátó, ritmusolvasás, ritmusfelelgetés, ritmuspótlás, ritmuslánc, ritmus-memoriter. Komplex mozgásfejlesztés tánclépésekkel, a ritmus változatos megszólaltatásával. Ütemhangsúly érzékeltetése ütemezéssel. Gyors, lassú és tempóváltás érzékeltetése. Többszólamú ritmusimprovizáció. Kulcs/ Ütemfajták: 3/4 és 4/4. Zenei forma: nyitás-zárás, kérdés-felelet. Dinamikát jelölő zenei kifejezések (forte, piano, crescendo, decrescendo). Pentaton, pentachord, hexachord, diatonikus hangkészletek. Tematikai egység/ Zenei reprodukció III. Felismerő kottaolvasás, zeneelméleti ismeretek 15+4 óra Lapról olvasási készség, belső hallás. A zenei notáció ismerete a fejlődő zenei készségek és megszerzett zenei ismeretek alapján. A tanult ritmikai és dallami elemek felismerése betűkottáról, hangjegyről, kézjelről, és hangoztatásuk ritmusnevekkel, szolmizálva.
13 Daltanulás jelrendszerről. A fejlődő zenei készségek és megszerzett zenei ismeretek alapján a zenei notáció újabb elemeinek elsajátítása. A zene jelrendszerének olvasása kézjelről, betűkottáról és hangjegyről. A belső hallás segítségével olvasott kottakép azonosítása a jelölt dallammal (népdallal, népdalsorral, dallammotívummal). A zeneelméleti ismeretek megszerzése az előkészítés tudatosítás gyakorlás/alkalmazás hármas egységében történik. Ritmikai elemek, metrum: Mérőütés. Ritmikai elemek elnevezése, gyakorlóneve és jele: önálló nyolcadérték (ti) és szünete (szü), szinkópa, nyújtott ritmus (tájti/tám-ti), éles ritmus (ti-táj/ti-tám), pontozott fél (tá-á-á), pontozott fél szünetértéke (szüü-ün), egész érték (tá-á-á-á), egész értékű szünet (szü-ü-ü-ün). A notáció helyes alkalmazása. A hangsúlyos és hangsúlytalan ütemegységek megkülönböztetése. Ütemmutatók, ütemfajták: 3/4 és 4/4. Dallami elemek: Új szolmizációs hangok: d ; f; t és t,. A szolmizációs hangok kézjele, betűjele, a hangjegyek elhelyezése az ötvonalas rendszerben. A notáció helyes alkalmazása. A hétfokú hangsor dallamfordulatai. Felismerő kottaolvasás kottaolvasás: Tanult dallam felismerése kottaképről. Éneklés szolmizálva, szöveggel. Kottakép olvasása belső hallás segítségével, majd szolmizálása. Kulcs/ Matematika: matematikai műveletek alkalmazása. Az új ritmusok elnevezése (nyolcadérték; nyolcadszünet; szinkópa; nyújtott ritmus; éles ritmus; pontozott fél és szünetértéke, egész érték és szünetértéke;) és gyakorlóneve (ti; szü; szinkópa; táj-ti/tám-ti; ti-táj/ti-tám; tá-á-á; szü-ü-ün; tá-á-á-á; szü-ü-ü-ün). 3/4-es és 4/4-es ütem. Az új dallami elemek szolmizációs neve (d ; f; t és t,), kézjele, betűjele.
14 Tematikai egység/ Zenei befogadás I. A befogadói kompetenciák fejlesztése A zenére való figyelés képessége. Többszólamú hallás készsége és elemi formaérzék. Alapismeretek hangszerekről, meglévő és fejlődő hangszínhallás. A zene befogadásának képessége a zenehallgatási anyaghoz kapcsolódóan óra A zenehallgatásra irányuló figyelem képességének további fejlesztése. A hangszínhallás, a többszólamú halláskészség és a formaérzék fejlesztése. Zenei karakterek, hangulatok felismerése és meghatározása. A zenei emlékezet, a zenei fantázia fejlesztése. A figyelem képességének fejlesztése: A figyelem időtartamának növelése hosszabb zenehallgatási anyag segítségével. Zenei megfigyelésre koncentráló feladatok. A hangszínhallás és a többszólamú hallás fejlesztése: Az élő zene és a gépzene hangzásának megkülönböztetése. Szóló és kórus, szólóhangszer és zenekar hangzásának megkülönböztetése. Gyermekkórus, nőikar, férfikar, vegyeskar hangszínének megkülönböztetése. Hangszínhallás további fejlesztése új hangszerek megfigyeléséhez kapcsolódóan: tekerő, duda, oboa, klarinét, kürt, trombita, üstdob. Ritmushangszerek kezelése. Tanult dalok felismerése különböző hangszerek megszólaltatásában. Dráma és tánc: tánc és szabad mozgás, improvizáció, dramatizált előadás. Vizuális kultúra: arányok, formák megfigyelése; szimmetria, aszimmetria; hangszerkészítés, bábkészítés. Intellektuális munka: A formaérzék fejlesztése, zenei elemzés a következő használatával: azonosság (ismétlés/visszatérés), hasonlóság (variáció) és különbözőség. Egyszerű forma ábrázolása formaképlettel vagy rajzzal. Különböző karakterek zenei ábrázolásának megfigyeltetése és magyarázata. Ellentétpárok felismerése: staccato-legato, forte-piano, egyszólamú-többszólamú, szóló-együttes. A dalok szövegének értelmezése, a dalszövegekhez vagy zeneművekhez kapcsolódó dramatizált előadás (drámajáték, báb). A zene keltette gondolatok vizuális megjelenítése (festés, formázás). Népzene: Egyszerű népi hangszerek (dobok, sípok, húros hangszerek)
15 készítése. Néptánc-dialektusok. Kulcs/ Ellentétpárok: staccato-legato, forte-piano, egyszólamú-többszólamú, szóló-kórus, szólóhangszer-zenekar. Azonosság (ismétlés/visszatérés), hasonlóság (variáció), különbözőség. Új hangszerek: tekerő, duda, oboa, klarinét, kürt, trombita, üstdob. Gyermekkar, nőikar, férfikar, vegyeskar. Tematikai egység/ Zenei befogadás II. Zenehallgatás 15+2 óra A tanulók rendelkeznek alapvető hangszínhallással. Képesek társaikkal együtt figyelmesen zenét hallgatni. Különbséget tesznek az eltérő zenei karakterek között. Megkülönböztetik a furulya, citera, zongora, hegedű, fuvola, fagott, gitár, dob, triangulum, réztányér, a testhangszerek és az emberi hang hangszínét. Ismerik a hangszerek alapvető jellegzetességeit. Szívesen és örömmel hallgatják újra, és dramatizálják a meghallgatott zeneműveket. Zeneművek jellegének, karakterének megkülönböztetése az ismétlődő zenehallgatások során. Esztétikai és érzelmi kompetencia fejlesztése a tanult énekes anyag segítségével, valamint azok vokális és hangszeres feldolgozásainak megismerésével. Az életkornak megfelelő zeneművek meghallgatása. Cselekményes és programzene feldolgozása, a szereplők jellemének zenei eszközökkel történő azonosítása. ZENEHALLGATÁSI ANYAG Az osztály énekes és generatív tevékenységeihez, valamint a befogadói kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolódóan: Népzene: A tanult népdalok, hangszeres népzene felvételei, népi hangszerek megismertetése felvételről, lehetőség szerint élőzenei bemutatásban is. Forrás: Kallós Archívum, Bartók Archívum, Pátria CD-rom, Magyar Népzenei Antológia DVD-rom, Magyar Népzene 1-2. (szerk. Rajeczky Benjamin), Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje CD melléklet stb. Magyar nyelv és irodalom: zeneművek tartalma, cselekménye, szereplők jellemábrázolása. Dráma és tánc: cselekményes zenék, programzenék dramatizált megjelenítése, pl. bábozás, pantomim. Cselekményes zene, programzene, daljáték (DVD, illetve videofelvételekről): Kodály Z.: Háry János Prokofjev, Sz.: Péter és a farkas Saint-Saëns, C.: Az állatok farsangja (Le carnaval des animaux) részletek Vizuális kultúra: zenével kapcsolatos élmények vizuális megjelenítése.
16 Smetana, B.: Moldva a Hazám ciklusból Különböző stíluskorszakokból válogatott művek: Régi magyar táncok (Kájoni- és Vietoris-kódex) Lasso, O.: A visszhang (O la! O che bon eco!) Madrigálok szabadon válogatva Händel, G. F.: Vízi zene, D-dúr szvit Allegro tétel Vivaldi, A.: A négy évszak részletek Mozart, W. A.: A dúr szonáta, III. tétel Alla Turca Chopin, F: Esőcsepp prelüd Liszt F.: A Villa d Este szökőkútjai Bartók B.: Gyermek- és nőikarok Cipósütés; Lánycsúfoló; Legénycsúfoló Bartók B.: Mikrokozmosz - részletek Bartók B.: Negyvennégy duó két hegedűre részletek Kodály Z.: Gyermek- és nőikarok Túrót eszik a cigány; Lengyel László; Karácsonyi pásztortánc; Angyalok és pásztorok; Gergely-járás; Pünkösdölő; Esti dal (gyermek/nőikari, vegyeskari és férfikari változat) A zenehallgatás történhet élő zenei bemutatással, vagy felvételről (audio, video). A felsorolás a minimális követelményeket határozza meg. A zeneművek megadott listája a tanár egyéni választása alapján bővíthető. A megadott művek egy része olyan terjedelmű, hogy az ének-zene óra keretei között csak részletek meghallgatására van mód. A megfelelő részletek kiválasztásához a fejlesztési céloknál meghatározott tartalmak adnak iránymutatást. A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén Képesek a tanulók 60 népdalt, műzenei idézetet emlékezetből, a-e hangterjedelemben csoportosan, a népdalokat több versszakkal, csokorba rendezve is előadni. Képesek kifejezően, egységes hangzással, tiszta intonációval énekelni, és új dalokat megfelelő előkészítést követően, hallás után és jelrendszerről megtanulni. Többszólamú éneklési készségük fejlődik. Képesek csoportosan ismert dalokat ritmus osztinátóval énekelni, és egyszerű kétszólamú darabokat, kánonokat megszólaltatni. Kreatívan vesznek részt a generatív játékokban és feladatokban. Érzik az egyenletes lüktetést, tartják a tempót, érzékelik a tempóváltozást. A 3/4- es és 4/4-es metrumot helyesen hangsúlyozzák. Felismerik, lejegyzik és megszólaltatják a tanult zenei elemeket (metrum, dinamikai jelzések, ritmus, dallam). Az ismert dalokat olvassák kézjelről, betűkottáról, hangjegyről és emlékezetből szolmizálják. Szolmizálva éneklik a tanult dalok stílusában megszerkesztett rövid dallamfordulatokat kézjelről, betűkottáról és hangjegyről. Megfelelő előkészítés után hasonló dallamfordulatokat rögtönöznek.
17 Fejlődik zenei memóriájuk és belső hallásuk. Fejlődik formaérzékük, a formai építkezés jelenségeit (azonosság, hasonlóság, különbözőség) felismerik és meg tudják fogalmazni. Fejlődik hangszínhallásuk. Megkülönböztetik a tekerő, duda, oboa, klarinét, kürt, trombita, üstdob, a gyermekkar, nőikar, férfikar, vegyeskar hangszínét. Ismerik a hangszerek alapvető jellegzetességeit. Különbséget tesznek szóló és kórus, szólóhangszer és zenekar hangzása között. Zenehallgatásuk tudatos, figyelmesen hallgatják a zeneműveket. A zenehallgatásra kiválasztott művek közül 4-5 alkotást/műrészletet ismernek. Tárgyi feltételek: Szaktanterem pianínóval vagy zongorával Megfelelő nagyságú tér a mozgáshoz, énekes játékokhoz Ötvonalas tábla Ritmushangszerek Jó minőségű CD- és DVD-lejátszó, erősítő, hangszórók Számítógép internetkapcsolattal, projektorral Hangtár Kottatár
ÉNEK-ZENE 1-4. BEVEZETŐ
BEVEZETŐ Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez és élvezetéhez.
Két tanítási nyelvű 1-4. évf. Ének-zene. 1. évfolyam. 1. évfolyam 2 72. 1. A tematikai egységek áttekintő táblázata
1. évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 1. évfolyam 2 72 1. ek áttekintő táblázata címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó),
Művészetek műveltségterület. Ének-zene. 1-8. évfolyam
Művészetek műveltségterület Ének-zene 1-8. évfolyam Szandaszőlősi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 1 Ajánlás A ének-zene tanterv a Mozaik Kiadó kerettantervének kiegészített változata. Az átdolgozásnál
HELYI TANTERV ÉNEK-ZENE
HELYI TANTERV ÉNEK-ZENE Készült az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 2.6.1 (A változat) alapján Ének-zene az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok
1 4. évfolyam. 1. évfolyam
1 4. évfolyam A zenei nevelés általános és legfőbb ja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, a teljes személyiség sokoldalú fejlesztése. Ennek megalapozása az alsó tagozatban kezdődik, ahol a NATban meghatározott
Ének-zene. 1-2. évfolyam
Ének-zene 1-2. évfolyam Az iskolába belépő gyerekek zenei adottságai, ismeretei, élményei jelentősen különbözhetnek, ezért elengedhetetlen a tanulók minél több sikerélményhez juttatása, mely játékos módszerekkel
5.6 Ének-zene az 1 4. évfolyam számára
Ének-zene az 1 4. évfolyam számára 5.6 Ének-zene az 1 4. évfolyam számára az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 2.6.1 (A) változatához Célok és feladatok Az ének-zene
ÉNEK-ZENE. A változat
ÉNEK-ZENE A változat 51/2012. 12.21. EMMI rendelet 1. számú melléklete alapján Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat
Ének-zene 1-4. évfolyam
ÉNEK-ZENE A-változat Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez
ÉNEK-ZENE A változat
ÉNEK-ZENE A változat Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez
Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Ének-zene 1 4. osztály ÉNEK-ZENE. A változat
ÉNEK-ZENE A változat Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb céljai megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez,
2013. ÉNEK ZENE Tantárgy helyi tanterve. az 1-4. évfolyamra
2013. ÉNEK ZENE Tantárgy helyi tanterve az 1-4. évfolyamra 1. évf. 2. évf. 3. évf. 4. évf. Kötelező minimális óraszám/hét 2 2 2 2 Szabadon tervezhető óraszám/hét - - - - Rendelkezésre álló órakeret/hét
Az ének-zene alapvető feladata
Az ének-zene alapvető feladata A változat Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó
Logopédia ÉNEK. 1-8 évfolyam
Logopédia ÉNEK 1-8 évfolyam A helyi tanterv a kerettanterv A változata alapján készült. Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb céljai megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Ének-zene. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.03.1.
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Ének-zene készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.03.1. alapján 1-4. évfolyam. 2 Helyi tanterv Ének-zene 1. évfolyam 3
MŰVÉSZETEK: ÉNEK-ZENE. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam)
MŰVÉSZETEK: ÉNEK-ZENE BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) CÉLOK ÉS FELADATOK Az iskolai ének-zenei nevelés célja 1 4. évfolyamon, hogy megalapozza a zenei nevelést, segítse kialakítani zene megszerettetéséhez
1 2. évfolyam. 1. Zenei reprodukció
ÉNEK-ZENE A művészi tevékenység, a művészetek hatása semmivel nem pótolható szerepet játszik személyiségünk fejlődésében, az ízlés, a kreativitás, az érzések árnyalt kifejezésének fejlesztésében. A műalkotások
SÜLE FERENC. Kézikönyv a Második daloskönyvem 2. tanításához
SÜLE FERENC Kézikönyv a Második daloskönyvem 2. tanításához dalos_2_kk.indd 1 Szerző Süle Ferenc Szerkesztette Benkőné Nyírő Judit Kapcsolódó kerettanterv EMMI kerettanterv 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet
ÉNEK-ZENE 1 4. évfolyam
ÉNEK-ZENE 1 4. évfolyam Célok és feladatok Az iskolai zenei nevelés fontos szerepet vállal a gyermekek érzelmi, értelmi, közösségi és jellemnevelésében. A zene örömet ad, lelkesít és megnyugtat. A gazdag
ÉNEK-ZENE. 5-8. évfolyam
ÉNEK-ZENE 5-8. évfolyam Készült az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklete (2.2.12.1. A változat) alapján. Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és
ÉNEK-ZENE helyi tanterv a nyolcévfolyamos gimnázium 5-8. évfolyamon tanulók számára A változat
ÉNEK-ZENE helyi tanterv a nyolcévfolyamos gimnázium 5-8. évfolyamon tanulók számára A változat Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint
A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló
ÉNEK-ZENE A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, az igényes zene bemutatása és megszerettetése, kulcsot adva a tanulóknak az éneklésen, zenélésen keresztül történő
ÉNEK-ZENE 1-8. ÉVFOLYAM
MŰVÉSZETEK MŰVELTSÉGTERÜLET ÉNEK -ZENE 1-8. ÉVFOLYAM SZANDASZŐLŐSI ÁLTALÁNOS ISKOLA, MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2010 Ajánlás Az ének-zene tanterv az OM kerettantervének kiegészített
ÉNEK-ZENE. 5-8. évfolyam. A változat
ÉNEK-ZENE 5-8. évfolyam A változat Célok Megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez és élvezetéhez.
1 2. évfolyam. Mozgásanyanyelv megalapozása
TÁNC ÉS MOZGÁS A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánc
Ének-zene 5-8. évfolyam
Ének-zene 5-8. évfolyam ÉNEK-ZENE 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8 évfolyam Heti óraszám 1 1 1 1 Éves óraszám 36 36 36 36 5. évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 5. évfolyam
A tankönyvben található zenei szemelvények, gyakorlatok alkalmasak a kerettanterv által biztosított 10%-os szabad órakeret kitöltésére is.
Helyi tanterv az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet. 2. sz. melléklet 2.2.12. A) változatához Ének-zene az általános iskolák 5-8. évfolyama számára Kerettantervi megfelelés Jelen helyi
HALLÁS ZENEI NEVELÉS
HALLÁS ZENEI NEVELÉS Általános célok és feladatok Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség magába foglalja az esztétikai megismerés, illetve elképzelések, élmények és érzések kreatív kifejezését,
Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka
Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: osztályfőnöki A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Önismeret Milyen vagyok én? Én és te Időigény: Munkaforma: 1 óra frontális osztálymunka heterogén csoportmunka
Helyi tanterv. Célok és feladatok
Helyi tanterv ÉNEK ZENE A változat Az ének-zene tantárgy a Nemzeti alaptantervben meghatározott fejlesztési területek, nevelési célok megvalósításához tud hozzájárulni hatékonyan: az erkölcsi nevelés (elfogadják
Helyi tanterv. A változat. Összeállította: Bagarusné Szabó Katalin Király Katalin alapján
Helyi tanterv az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 5. sz. melléklet 5.2.16.1 (A) változatához Ének-zene a nyolcosztályos gimnáziumok 5 8. évfolyama számára A változat Összeállította:
ÉNEK-ZENE 6 ÉVFOLYAMOS HELYI TANTERVE
Célok és feladatok Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez
Tánc és mozgás. Általános tantervű osztály 1-4. évf. Tánc és mozgás
Tánc és mozgás A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát. A tánc
5 A szóbeli kommunikáció, a. Az auditív és vizuális észlelésnek, a belső kép készítésének fejlesztése.
1. Kinetikus észlelés - Madárhangok hallgatása CD-ről Csukd be a szemed! Ha megérintem a fejed, válaszolj a kérdésemre! - Milyen hangokat hallasz? - Hol járhatunk? - Milyen madarakat látsz? 2 - Milyen
Ének-Zene. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013.
Ének-Zene tantárgy 5-8. évfolyam 2013. ÉNEK-ZENE A változat Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene
ÉNEK-ZENE A változat
ÉNEK-ZENE A változat Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez
Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2014. TANULÁSMÓDSZERTAN. 1-4. évfolyam
TANULÁSMÓDSZERTAN A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben elsősorban az
Ének-zene helyi tantárgyi tanterv 9-10. osztály RPI szakmai munkaanyag
A tantárgy órakerete: Ének-zene Helyi tantárgyi tanterv Általános tantervű tanulócsoportok 9-1. évfolyamok Évfolyam Heti órakeret Évi órakeret Kerettantervi Helyi tervezésű órakeret órakeret 9. 1 36 32
Testzajok felismerése. Eltérô anyagból készült tárgyak hangszínei. egyéni, tanulói ötlet alapján. Dob, cintányér, furulya. Furulyaszó: népzene,
Óraszám 37 1 2. Tanítási anyag Zenei ismeretek Készségfejlesztés Óvodában tanult dalkincs ismeretének felmérése Mit játszunk lányok? Tekeredik a kígyó Sétálunk, sétálunk Fehér liliomszám Borsót fôztem
Helyi Tanterv Ének-zene 11.osztály
Helyi Tanterv Ének-zene 11.osztály Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás Zenei reprodukció Éneklés Korábbi években megszerzett kompetenciák, ismeretek, zenei élmények, népzenei és műzenei szemelvények
Helyi tanterv az alapfokú
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Helyi tanterv az alapfokú
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ének-zene
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu ÉNEK-ZENE Az ének-zene
H E L Y I T A NTERV ÉNEK-ZENE. 5.-8. évfolyam ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK RÉSZÉRE
H E L Y I T A NTERV ÉNEK-ZENE 5.-8. évfolyam ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Bilikné Niczinger Éva Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet.
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet. A tételekhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A feladatsor első részében található 1-20-ig
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
Albertné Balogh Márta. TANMENET Albertné Balogh Márta: HARMADIK DALOSKÖNYVEM 3. című tankönyvhöz ének-zene tantárgyban
Albertné Balogh Márta TANMENET Albertné Balogh Márta: HARMADIK DALOSKÖNYVEM 3. című tankönyvhöz ének-zene tantárgyban Kedves Kollégák! A Harmadik daloskönyv a 2015 2016-es tanévre már megújult formában
Tánc és mozgás - Helyi tanterv 2015/2016
Célok és feladatok A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök tárát.
a zene iránti elkötelezettséggel. Előképző évfolyamok 1. évfolyam
SZOLFÉZS KÖTELEZŐ A szolfézsnak, mint kötelező tantárgynak két előképző és négy alapfokú évfolyama van, követelményei megegyeznek a szolfézs tantárgy azonos évfolyamainak követelményeivel. Az előképző
Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
TANMENETJAVASLAT a Második daloskönyvem tanításához Kerettanterv A változat
TANMENETJAVASLAT a Második daloskönyvem tanításához Kerettanterv A változat TANMENETJAVASLAT Óra Téma, tananyag Ajánlott tevékenységformák Fejlesztendő kompetenciák Játék Egyéb javaslatok a témakörhöz
Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26
Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek
MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS?
MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 3-6. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
MILYEN A HELYES TESTTARTÁS?
MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag
9. évfolyam. Éves óraszám 36 óra. Zenei reprodukció Éneklés
9. évfolyam Éves óraszám 36 óra Tematikai egység/ Zenei reprodukció Éneklés 14 óra A tematikai egység nevelési-fejlesztési A felső tagozatban megismert népzenei és műzenei szemelvények elsajátítása során
tartalmi szabályozók eredményesebb
Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának
IKT FEJLESZTŐ MŰHELY KONTAKTUS Dél-dunántúli Regionális Közoktatási Hálózat Koordinációs Központ
Óratervezet: Kémia 7. osztály Témakör: Kémiai kötések Óra anyaga: Molekulák építése, térbeli modellezése Eszközök:, aktív tábla, projektor, számítógépek A tanóra részei Tanári tevékenység Tanulói tevékenység
SZEREPEK ÉS MAGATARTÁSMINTÁK. A modul helye a tananyagban
SZEREPEK ÉS MAGATARTÁSMINTÁK MODUL A modul helye a tananyagban A 7. évfolyam szövegértés-szövegalkotás kompetencia alapú programcsomagjának 1. fejezete a Kisfiúk és nagyfiúk. Ennek egyik modulja a Szerepek
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:
HALLÁS-, RITMUS- ÉS MOZGÁSNEVELÉS
HALLÁS-, RITMUS- ÉS MOZGÁSNEVELÉS HOZZÁFŰZÖTT MEGJEGYZÉS: Ez a tanterv a NAT MŰVÉSZETEK műveltségi terület Hallás-, ritmus- és mozgásnevelés műveltségi területnek, a Fogyatékos tanulók általános iskolai
Tá ti-ti. Tanmenet-javaslat a CSICSERGŐ Előképző 2. évfolyam zenei olvasókönyv és munkafüzet használatához:
Tanmenet-javaslat a CSICSERGŐ Előképző 2. évfolyam zenei olvasókönyv és munkafüzet használatához: 1. fejezet Zenei anyag Zenei elem Készségfejlesztés Szemléltetés Szeptember Olv.könyv M.füzet Kiegészítő
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
A GYAKORLATI VIZSGÁK, ALKALMASSÁGI VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI
A GYAKORLATI VIZSGÁK, ALKALMASSÁGI VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI FELVÉTELI GYAKORLATI VIZSGA- 2009 Mővészetközvetítési képzési terület, Vizuális kultúra képzési ág Környezetkultúra, képi ábrázolás, plasztikai
TANMENETJAVASLAT AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYA RÉSZÉRE. Óraszám: 37/év 1/hét
TANMENETJAVASLAT AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYA RÉSZÉRE Óraszám: 37/év 1/hét Témakör Óraszám Zenei reprodukció I. Éneklés 17 óra Zenei reprodukció II. Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó),
Óravázlat 4. osztály szeptember 2. hete Új népének tanítása: Jöjj, Szentlélek Úristen ÉE. 126.
Óravázlat 4. osztály szeptember 2. hete Új népének tanítása: Jöjj, Szentlélek Úristen ÉE. 126. I. Ráhangolódás az énekórára (6 perc) A dalok pergő, vidám éneklése közösen, állva - Ettem szőlőt A 2. énekléskor
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli
Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák fejlesztése
1 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák fejlesztése B modul Rajz és vizuális kultúra és az ének-zene tantárgyak keretein belül az 1. a osztályban 2009 / 2010. tanév 2 tartalma Módszerek Tevékenység
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián
Ének-zene helyi tantárgyi tanterv 5-8. osztály RPI szakmai munkaanyag
A tantárgy órakerete: Ének-zene Helyi tantárgyi tanterv Általános tantervű tanulócsoportok 5-8. évfolyamok Évfolyam Heti órakeret Évi órakeret Kerettantervi Helyi tervezésű órakeret órakeret 5. 1 36 32
- A képességek mellett a személyiség-tényezők formálásának is nagyon fontos szerepet kell kapnia a programokban.
A tehetség, olyasmi amit feltalálunk és nem felfedezünk. 1. TEHETSÉGKERESÉS, AZONOSÍTÁS A tehetséggondozó programok akkor hatékonyak, ha azokba olyan gyerekek kerülnek be, akik adottságaik alapján valóban
tematikus képek segítségével, Munkafüzet 4. old.: A tanult dal ritmusának lejegyzése, kettes ütembe rendezése A fél-, negyed- és nyolcadszünet
Évi óraszám: 37 óra Óra Dalanyag Zeneelméleti ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, 1., négyes ütem A tanult dalok felismerése A tankönyv ábrái és képei Járok egyedül ritmusról, betűkottáról Népi mesterségek
ÉNEK-ZENE TANTERV. Fejlesztési célok és feladatok
ÉNEK-ZENE TANTERV Zenei reprodukció Éneklés ok és feladatok Az iskolai ének-zenei nevelés elsődleges élményforrásai a közös éneklés és az elmélyült zenehallgatás. Az ének-zene órán tanult zenei anyag egy
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
ÉNEK ZENE 5-8. évfolyam
ÉNEK ZENE 5-8. évfolyam A tanterv, A NAT Művészetek műveltségterület, 5-8. évfolyamok követelményeinek egy részét dolgozza fel. A teljes lefedést a bevezetőben jelzettek szerint több tantárgy biztosítja.
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
SZKC_105_09. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.
TÖRTÉNETEK III. SZK_105_09 a z é n d i m e n z i ó i Ki vagyok én? önmagunk és mások megismerése modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM tanári
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:
ÉNEK-ZENE A változat
ÉNEK-ZENE A változat A zene az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza. Kodály Zoltán Az ének-zene tantárgy tanításának legfıbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével,
Kritikai érték fejlesztése
TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészeti Iskola (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI
Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév
Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát
NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET
Német nemzetiségi népismeret középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 201. NÉMET NEMZETISÉGI NÉPISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA PROJEKT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Jelentés a kiértékelésről az előadóknak
Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt NK Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt NK Úr! Ez az email tartalmazza a Népegészségügyi ellenõr
A vizuális képességek rendszere
A vizuális képességek rendszere Vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat a 6-7 éves kisgyerek megdöbbentően jó megfigyelő és emlékező; karakteresen és érzelmi töltettel
Új fejlesztéseink (NAT 2012) Középiskolai fizika, kémia
Új fejlesztéseink (NAT 2012) Középiskolai fizika, kémia Új 9.-es fizikatankönyveink (NAT 2012) Minden tankönyvhöz: Útmutató és tanmenetjavaslat Feladatok részletes megoldása NTK Player - digitális tananyag
TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM
TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM A tevékenység neve, címe: Anyanyelvi kultúra fejlesztése 4. osztályos tehetségígéreteknél
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
INFORMATIKA. Bevezető. Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Informatika 4. osztály
INFORMATIKA Bevezető Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére
ÉNEK-ZENE B változat
ÉNEK-ZENE B változat 1. évfolyam A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, az igényes zene bemutatása és megszerettetése, kulcsot adva a tanulóknak az éneklésen,
Kérdőívek. Szigetszentmiklós, 2015. június
Kérdőívek Szigetszentmiklós, 2015. június Kitöltötték 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 44% 39% 13% szülők diákok tanárok Szülői kérdőív: 13% 16 14 14 12 10 8 6 6 8 6 6 5 5 5 a b c ny 4 2 0 3
MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus
MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus KRESZ: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, 1975 óta: rendeletekbe foglalt szabálygyűjtemény, mely a közlekedést
Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT. Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL
Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása: Az órán
Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében
Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Számítógép-használati szokások
AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft.
AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN INNOVATÍV MINŐSÉGFEJLESZTÉSI ESZKÖZÖK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN (1.) EFQM Szakképzési Modell adaptáció 1995-1999 COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési
1 4. évfolyam. Ének-zene. Kerettanterv típusa: B változat évfolyam
1 4. évfolyam Ének-zene Kerettanterv típusa: B változat 1 4. évfolyam A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, az igényes zene bemutatása és megszerettetése, kulcsot
ÉNEK-ZENE. 1. évfolyam
ÉNEK-ZENE 1. évfolyam A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, az igényes zene bemutatása és megszerettetése, kulcsot adva a tanulóknak az éneklésen, zenélésen keresztül
- 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola. TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv
- 1 - Szent-Györgyi Albert Általános Iskola TÁMOP-3.1.4/08/2/2008-0031 Munkaterv - 2 - Célhoz rendelt feladatok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív
ELLENŐRZÉS, MÉRÉS AZ ÉRTÉKELÉSHEZ. 47. modul
Matematika A 3. évfolyam ELLENŐRZÉS, MÉRÉS AZ ÉRTÉKELÉSHEZ 47. modul Készítette: Dr. VASNÉ LÉGRÁDY MARIANN matematika A 3. ÉVFOLYAM 47. modul ELLENŐRZÉS, MÉRÉS AZ ÉRTéKELÉSHEZ MODULLEÍRÁS A modul célja
Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó
Diagnosztikus mérések fejlesztése (TÁMOP 3.1.9/08/01) Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Oktatáselméleti Kutatócsoport A tanulást befolyásoló affektív tényezők Szociális