REUMATOLÓGIAI ÉS IMMUNOLÓGIAI KLINIKA
|
|
- Aurél Csonka
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BEMUTATKOZÁS A Reumatológiai és Immunológiai Klinika a PTE KK Akác utcai tömbjében m?ködik. Fekv?betegellátásban három osztály vesz részt: Reumatológia (22 ágy), Klinikai (belgyógyászati) Immunológia (20 ágy), illetve Korai Mozgásszervi Rehabilitáció (20 ágy). Emellett természetesen ezen osztályok m?ködésének hátterében a megfelel? járóbetegellátást biztosító rendelések is megtalálhatóak. Klinikánk f? m?ködése területe és egyben érdekl?dési köre a szisztémás autoimmun kórképekkel kapcsolatos, ide tartoznak a szisztémás szklerózis, szisztémás lupusz eritematózusz, Sjögren szindróma valamint az idiopátiás inflammatórikus miopátiák (miozitiszek, szisztémás vaszkulitiszek). Emellett a krónikus gyulladásos reumatológiai kórképek (reumatoid artritisz, Bechterew-kór, artritisz pszoriatika, stb.) regionális, 3 megyét összefogó centrumaként a biológiai terápiás ellátásban is jelent?s, most már 2 évtizedes tapasztalatunk van, beleértve a gyógyszervizsgálatokat is. A mozgásszervi ismeretekben való jártasság mellett szerteágazó belgyógyászati alapismeretek szükségesek a szisztémás autoimmun kórképekben szenved?k hatékony ellátásához, melyhez az immunológiai folyamatok széles kör? értékelési képessége is elengedhetetlen. Ennek részeként például klinikánk végzi a régió immunhiányos betegeinek (feln?ttkori CVID) ellátását is. Tudományos tevékenységünk kapcsán szintén több évtizedes tapasztalunk van ezen fenti kórképek bels?szervi érintettségének, túléléssel kapcsolatos adatainak vizsgálatában is, különös tekintettel a szkleroderma családra. Biobanki tapasztalataink is évtizedes múltra tekintenek vissza, mely garantálja az eddigi sok sikeres gyógyszervizsgálat mellett a megfelel? vizsgálati minta kezelését is. Klinikánk rendelkezik a biobanki minták levételéhez, el?készítéséhez (pl. temperált centrifuga) és tárolásához (-20 és -80 fokos mélyh?t?k) szükséges magas szint? humán (pl. nyelveket beszél? ápolón?k, laboratóriumi munkatársak) és tárgyi feltételekkel is. A klinikán GCP-vel rendelkez? vizsgálatvezet?k száma: 3 f? A klinikán GCP-vel rendelkez? vizsgáló orvosok száma: 6 f? Klinikai farmakológiai szakvizsgával rendelkez? szakorvosok száma: 0 f? 1. oldal (összes: 6)
2 A humán klinikai vizsgálatok lebonyolításához rendelkezésre álló eszközök, berendezések: C fagyasztó - ultrahang készülék ízületek vizsgálatára - 12 csatornás EKG készülék - kapillármikroszkóp - asztali centrifuga - termosztát REFERENCIÁINK Protokoll száma Vizsgálat neve Vizsgálatvezet? neve 1 BAY /16277 Randomizált, kett?s vak, placebo Prof. Dr. Czirják László kontrollos, II. fázisú vizsgálat a riociguat hatásosságának és biztonságosságának értékelésére diffúz kután szisztémás sclerosisban (dcssc) szenved? betegekben. 2 WA29767 III. fázisú, multicentrikus, randomizált, Dr. Minier Tünde kett?s vak, placebo kontrollált, párhuzamos, csoportos vizsgálat a tocilizumab hatásosságának és biztonságosságának értékelésére placeboval összehasonlítva szisztémás sclerosisban szenved? betegek esetében. 3 ML25503 Nyílt, multicentrikus, beavatkozással nem járó vizsgálat a tocilizumab biztonságosságán ak, tolerálhatóságának és hatékonyságának elemzésére. Prof. Dr. Czirják László VIZSGÁLATVEZET?INK 2. oldal (összes: 6)
3 DR. KUMÁNOVICS GÁBOR TUDOMÁNYOS FOKOZAT PhD, habil BEOSZTÁS egyetemi docens SZAKVIZSGÁ(K) reumatológia, klinikai immunológia- allergológia TUDOMÁNYOS ÉRDEKL?DÉS TÁRGYA szisztémás autoimmun kórképek interstíciális tüd?érintettsége, túlélési vizsgálatok, biomarkerek prognosztikus szerepe REFERENCIA VIZSGÁLATOK A Phase II, Multicenter International Indication: Raynaud, Sub-Investigator (2003) A Phase II, Multicenter International Indication: scleroderma skin, Principal Investigator ( ) Multicenter International Indication: scleroderma PAH, Observational Study, Sub Investigator ( ) A Phase III, Multicenter International Indication: scleroderma PAH, Sub Investigator ( ) A Phase III, Multicenter International Indication: Ulcers in scleroderma, Principal Investigator ( ) A Phase IIb, Multicenter International Indication: scleroderma skin, Sub Investigator ( ) MILYEN VIZSGÁLATOKAT VÁLLAL Fázis oldal (összes: 6)
4 DR. SARLÓS GÉZÁNÉ DR. VARJÚ CECÍLIA TUDOMÁNYOS FOKOZAT PhD, med. habil BEOSZTÁS egyetemi docens SZAKVIZSGÁ(K) reumatológia, klinikai immunológia-allergológia, rehabilitációs medicina TUDOMÁNYOS ÉRDEKL?DÉS TÁRGYA myositis, szisztémás sclerosis, szisztémás lupus erythematosus, rheumatoid arthritis REFERENCIA VIZSGÁLATOK BAY /16277, Multicenter International, Systemic Sclerosis, Fázis III., Sub Investigator. 5 bevont beteg WA17822 III., Rheumatoid Arthritis, 4 bevont beteg WA18695, fázis III., Rheumatoid Arthritis, 4 bevont beteg MILYEN VIZSGÁLATOKAT VÁLLAL Fázis 3-4 Dr. MINIER TÜNDE 4. oldal (összes: 6)
5 TUDOMÁNYOS FOKOZAT PhD BEOSZTÁS egyetemi adjunktus SZAKVIZSGÁ(K) reumatológia, klinikai immunológia-allergológia TUDOMÁNYOS ÉRDEKL?DÉS TÁRGYA szisztémás sclerosis, szisztémás lupus erythematosus, rheumatoid arthritis REFERENCIA VIZSGÁLATOK WA 29767, Multicenter International, Systemic Sclerosis, Fázis III., Principal Investigator BAY /16277, Multicenter International, Systemic Sclerosis, Fázis III., Sub Investigator MILYEN VIZSGÁLATOKAT VÁLLAL Fázis 3-4 KLINIKAI VIZSGÁLATI SZEMÉLYZET Study koordinátorok Klinikánk jelenleg nem rendelkezik saját f?állású study koordinátorral. Központi study koordináció el?zetes egyeztetést követ?en igénybe vehet?. 5. oldal (összes: 6)
6 Study nurse-ök A Szemészeti Klinikán jelenleg 2 f? végez study nurse feladatokat klinikai vizsgálatokban, mindketten fels?fokú (MSc) végzettséggel rendelkeznek. fels?fokú (MSc) végzettséggel rendelkez? study nurse: 2 f? fels?fokú (BSc) végzettséggel rendelkez? study nurse: 0 f? középfokú végzettséggel rendelkez? study nurse: 0 f? Study nurse-ök neve, elérhet?sége: Név Telefonszám cím Ságiné Balaton Boglárka balaton.boglarka@pte.hu [1] Ágoston-Szabó Ágnes szabo.agnes@pte.hu [2] Létrehozva: Utoljára frissítve: Forrás webcím: Hivatkozások [1] mailto:balaton.boglarka@pte.hu [2] mailto:szabo.agnes@pte.hu 6. oldal (összes: 6)
MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk a Klinikánk által szervezett. Újdonságok a reumatológia, immunológia és fizioterápia terén.
MEGHÍVÓ SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Általános Orvostudományi Kar, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ REUMATOLÓGIAI ÉS IMMUNOLÓGIAI KLINIKA Igazgató: Dr. Kovács László, tanszékvezető egyetemi docens 6725
XVI. Pécsi Reumatológus Rezidens és Szakorvosjelölt Fórum
A Magyar Reumatológusok Egyesülete és az Immunológiai Reumatológiai és Rehabilitációs Egyesület szervezésében: XVI. Pécsi Reumatológus Rezidens és Szakorvosjelölt Fórum 2018. április 13-14. A rendezvény
Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF)
Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum II. (KIIF) 2011.11.10 2011.11.12. Hotel Divinus, Debrecen Főszervező: Prof. Dr. Zeher Margit A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság és
MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap
Június 29. PÉCS PTE KK Reumatológiai és Immunológiai Klinika (Pécs, Akác u. 1.) A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. Czirják László 9.00-10.00 Regisztráció, reggeli falatkák, üdítő, kávé 10.00-10.10 Megnyitó
Klinikai immunológia, reumatológia Auguszta tanterem Tematika:
Az intézet neve: Belgyógyászati Intézet, III. sz. Belgyógyászati Klinika és Reumatológiai Tanszék A tárgy neve: Klinikai immunológia, reumatológia Oktatási év, félév: 2013. III. évfolyam, 2. félév Óraszám/félév:
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógymasszőr szakképesítés. 2390-06 Masszázs alapozás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. július 11.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
IMMUNOLÓGIA VILÁGNAP 2012. április 26 Prof. Dr. Dankó Katalin DEOEC III. Belklinika Klinikai Immunológiai Tanszék
A reumatológiai/gyulladásos betegségek felismerése és szövődményei IMMUNOLÓGIA VILÁGNAP 2012. április 26 Prof. Dr. Dankó Katalin DEOEC III. Belklinika Klinikai Immunológiai Tanszék Gyulladásos betegségek
MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila
MEGHÍVÓ A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt Dr. Szatmári Szilárd Attila A szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata című egyetemi doktori (Ph.D.)
2. hét. 3. hét. 4. hét
Az intézet neve: Belgyógyászati Intézet, III. sz. Belgyógyászati Klinika Belgyógyászati Intézet, Reumatológiai Tanszék A tárgy neve: Klinikai immunológia, reumatológia Oktatási év, félév: 2010. III. évfolyam,
REUMATOLÓGIA. SPECIÁLIS KÉPZÉSI PROGRAM EGYÉNI MUNKATERVE hatályos: jétől. Szakképzésre vonatkozó adatok:
REUMATOLÓGIA SPECIÁLIS KÉPZÉSI PROGRAM EGYÉNI MUNKATERVE hatályos: 2018.09.01-jétől Szakorvosjelölt neve: Pecsétszáma: Szakképzésbe lépés dátuma: Értesítési címe: E-mail címe: Telefonszáma: Elsődleges
Mozgásszervi elváltozások a betegek több min 90%-ában észlelhető.* Különösen a kéz érintettsége határozza meg lényegesen az életminőséget **
A szisztémás sclerosis (SSc) a bőrt, belső szerveket (gastrointestinalis rendszer,tüdő, szív, vese),és a mozgásszerveket érintő komplex pathomechanizmusú, egész életen át tartó megbetegedés * Fő patogenetikus
REUMATOLÓGIAI KUTATÁS MAGYARORSZÁGON 1 RHEUMATOLOGY RESEARCH IN HUNGARY
, 1618 1631 DOI: 10.1556/2065.178.2017.12.13 REUMATOLÓGIAI KUTATÁS MAGYARORSZÁGON 1 RHEUMATOLOGY RESEARCH IN HUNGARY Szekanecz Zoltán a Magyar Reumatológusok Egyesülete elnöke, Debreceni Egyetem Általános
Program. Tudományos program. 2013. január 25. péntek
Program 2013. január 24-26. Budapesti Immunológiai Fórum 3 Danubius Hotel Flamenco, Budapest Szervezõk: Géher Pál Nagy György Tudományos program 2013. január 24. csütörtök 15.00-15.10 Megnyitó, köszöntések
III. Melléklet. Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó részeiben szükséges módosítások
III. Melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó részeiben szükséges módosítások Megjegyzés: Ezen alkalmazási előírás, betegtájékoztató és cimkeszöveg a referál eljárás eredményeként
II. Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF)
II. Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF) 2011.11.10 2011.11.12. Hotel Divinus, Debrecen (Debrecen, Nagyerdei krt. 1.) Főszervező: A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság
A RAYNAUD SYNDROMA ÉS A SYSTEMÁS SCLEROSIS KLINIKAI EPIDEMIOLÓGIAI JELLEMZŐI. Dr. Nagy Zoltán. Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar
A RAYNAUD SYNDROMA ÉS A SYSTEMÁS SCLEROSIS KLINIKAI EPIDEMIOLÓGIAI JELLEMZŐI Dr. Nagy Zoltán Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Immunológiai és Reumatológiai Klinika PhD Tézisek Doktori
Vizsgálatvezetői tájékoztató emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények/ orvostechnikai eszközök kipróbálásához
DEBRECENI EGYETEM KLINIKAI KÖZPONT FŐIGAZGATÓ: DR. ÉDES ISTVÁN EGYETEMI TANÁR REGIONÁLIS ÉS INTÉZMÉNYI KUTATÁSETIKAI BIZOTTSÁG ELNÖK: DR. SZÁNTÓ SÁNDOR EGYETEMI DOCENS DE KK BELGYÓGYÁSZATI INTÉZET, REUMATOLÓGIAI
A Debreceni Egyetem Gasztroenterológiai Tanszéke az Országos Immonológiai Koordináló Intézet és a MGT Immunológiai Munkacsoportja közös rendezvénye
A i Egyetem Gasztroenterológiai Tanszéke az Országos Immonológiai Koordináló Intézet és a MGT Immunológiai Munkacsoportja közös rendezvénye III. i Gasztro-Immun Konferencia DEOEC, Auguszta Központ előadóterme
Provokációs tényezők szerepének vizsgálata szisztémás autoimmun kórképekben microchimérizmus indukált köpet surfactans D és KL-6
Klinikai - immunológiai vizsgálatok szisztémás autoimmun kórképekben Czirják László Klinikai-epidemiológiai vizsgálatok A régióban (Baranya, Tolna, Somogy megye) egy tízezer lakost felölelő reprezentatív
Klinikai immunológia, reumatológia Auguszta tanterem Tematika:
Az intézet neve: Belgyógyászati Intézet, III. sz. Belgyógyászati Klinika és Reumatológiai Tanszék A tárgy neve: Klinikai immunológia, reumatológia Oktatási év, félév: 2011. III. évfolyam, 2. félév Óraszám/félév:
Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam
2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig
A klinikai vizsgálatot végző orvos kötelezettségei, a Study nurse és a Study Coordinator feladatai. Kemény Vendel
A klinikai vizsgálatot végző orvos kötelezettségei, a Study nurse és a Study Coordinator feladatai Kemény Vendel A VIZSGÁLÓHELYI SZEMÉLYZET FELADATAI Előadás tartalma Vizsgáló - Vizsgálatvezető (PI) Vizsgálói
A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe
A rehabilitációs medicina szakorvos jelöltjeivel szemben támasztott követelmények, a képzőhelyek szerepe Dr. Kullmann Lajos 1, Dr. VekerdyNagy Zsuzsanna 2, Dr. Dénes Zoltán 3,4, Dr. BenderTamás 5,6, Dr.
SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR I.SZ. BELGYÓGYÁSZATI KLINIKA
SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR I.SZ. BELGYÓGYÁSZATI KLINIKA Intézet igazgató Prof. Dr Szathmári Miklós DsC KLINIKAI FARMAKOLÓGIAI EGYSÉG Vezető : Dr. Kapocsi Judit, PhD, Med. habil. egyetemi
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Belgyógyászati immunológia 6 hónap (Terv ) Budai Irgalmasrendi Kórház 1023 Budapest Frankel Leó út 438-8601 212-5378 Allergológiai és Immunológiai és Dr. Nékám Kristóf Rész 4 hónap 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15.
PROGRAMTERVEZET. Tüdőgyógyászati, Allergológiai és Immunológiai Megbetegedések (TAIM) Nemzetközi Alapítvány XI. Szakmai Továbbképzése
PROGRAMTERVEZET Tüdőgyógyászati, Allergológiai és Immunológiai Megbetegedések (TAIM) Nemzetközi Alapítvány XI. Szakmai Továbbképzése 2013. augusztus 23. péntek Debrecen, 2013. augusztus 23 24. DE OEC Elméleti
DEBRECENI EGYETEM. Népegészségügy: Kar. Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc)
DEBRECENI EGYETEM Népegészségügy: Kar Komplex rehabilitáció mesterszak (MSc) Komplex rehabilitáció mesterszak Szerezhető fokozat: mesterfokozat (master; MSc) Szerezhető szakképzettség: okleveles rehabilitációs
Túlélés, kockázatbecslés és halálozás 439 szisztémás szklerózisos betegnél
Túlélés, kockázatbecslés és halálozás 439 szisztémás szklerózisos betegnél Doktori (Ph.D.) tézisei Dr. Nagy Gabriella Témavezető: Dr. Kumánovics Gábor, Ph.D, Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola Doktori
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszır, Sportmasszır szakképesítés. 2390-06 Masszázs alapozás modul
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig minısítı neve: Vízvári László minısítı beosztása: fıigazgató JVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Szakmai önéletrajz. TUDOMÁNYOS FOKOZAT PhD (2002) habilitáció, DE (2011)
Szakmai önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Dr. Gaál János (1965), egyetemi docens, főorvos Debreceni Egyetem, ÁOK, Belgyógyászati Intézet, Klinikai Immunológiai Tanszék Egyetemi docens (2013-) Kenézy Gyula Kórház
Vizsgálatvezetői tájékoztató emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények/ orvostechnikai eszközök kipróbálásához
Érvényes: 2017. November 1-től Vizsgálatvezetői tájékoztató emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények/ orvostechnikai eszközök kipróbálásához 1. A klinikai vizsgálat címe (eredeti és magyar
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.
JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. május 29. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2011. II. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2011. II. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról hatályos: 2011.05.20 - A tanfolyamokra történı jelentkezés határideje: 1 hónap a tanfolyam
forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező gyógyszerrel kapcsolatos további adatok gyűjtésére használják; d) megbízó (sponsor): bármely természetes
35/2005. (VIII. 26.) EüM rendelet az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálatáról és a helyes klinikai gyakorlat alkalmazásáról Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2012. II. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2012. II. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról 2012. EüK. 10. szám közlemény 2 (hatályos: 2012.06.12 - ) A tanfolyamokra történı
A MAGYAR GASZTROENTEROLÓGIAI TÁRSASÁG IMMUNOLÓGIAI MUNKACSOPORTJÁNAK KONFERENCIÁJA ÉS SZAKORVOSI TOVÁBBKÉPZÉSE
A MAGYAR GASZTROENTEROLÓGIAI TÁRSASÁG IMMUNOLÓGIAI MUNKACSOPORTJÁNAK KONFERENCIÁJA ÉS SZAKORVOSI TOVÁBBKÉPZÉSE Pécs 2005. szeptember 2. Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Az utóbbi években tapasztalt erőteljes
KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Kollégák!
KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Szeretettel és tisztelettel hívjuk Önöket a VI. Magyar Homeopátia Kongresszusra. A homeopátia, mint alternatív terápia részben ismert csak az orvosok körében, de aki megismeri
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2015. II. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról hatályos: 2015.05.
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a II. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról hatályos: 05.06 - EüK. 8. szám közlemény 3 A tanfolyamokra történő jelentkez határideje:
DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése
A Klinikai Farmakológia Szakvizsga modernizálása, egységes kompetenciaszintek és vizsgakövetelmények
A Klinikai Farmakológia Szakvizsga modernizálása, egységes kompetenciaszintek és vizsgakövetelmények A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság Vezetőségének állásfoglalása az Oktatási Bizottság
Klinikai gyógyszervizsgálatok minőségbiztosítása
Klinikai gyógyszervizsgálatok minőségbiztosítása Tősér Ildikó, EOQ Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Intézet Klinikai Farmakológiai Részleg Minőségbiztosítás klinikai vizsgálóhelyen A vizsgálatot
Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány
Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány Az Alapítvány célja, hogy a gyermekreumatológiai kórképekben szenvedő beteg gyermekek a gyógyításuk során a legmagasabb színvonalú ellátásban részesülhessenek. Mottónk
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2012. I. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2012. I. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról hatályos: 2011.12.05 - A tanfolyamokra történı jelentkezés határideje: 1 hónap a tanfolyam
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2013. I. félévére meghirdetett kötelezı tanfolyamokról
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2013. I. félévére meghirdetett kötelezı okról A okra történı jelentkezés határideje: 1 hónap a kezdete elıtt! 2012. EüK. 20. szám közlemény
Differenciál diagnózisok, új diagnosztikus és terápiás eljárások a bőrgyógyászatban és határterületeiről az Olimpia évében
IV. DEBRECENI BŐRGYÓGYÁSZATI NAPOK Differenciál diagnózisok, új diagnosztikus és terápiás eljárások a bőrgyógyászatban és határterületeiről az Olimpia évében Debrecen, Thermal Hotel Aquaticum 2012. október
Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9.
Semmelweis Egyetem, Budapest, Onkológiai Tanszék, Országos Onkológiai Intézet, 1122 Ráth Gy. u. 7-9. Tanszékvezető: Prof. dr. Polgár Csaba, egyetemi tanár Tel.: +36-1-224-8690 E-mail: polgar@oncol.hu Web-site:
Az intravénás immunglobulin hatásmechanizmusa és alkalmazási köre a klinikai immunológiában
Az intravénás immunglobulin hatásmechanizmusa és alkalmazási köre a klinikai immunológiában Dr. Bazsó Anna ORFI Klinikai Immunológiai, Felnőtt-és Gyermekreumatológiai Osztály Haladás a reumatológia, immunológia
A mágnesterápia hatékonyságának vizsgálata kettős-vak, placebo kontrollált klinikai vizsgálatban
A mágnesterápia hatékonyságának vizsgálata kettős-vak, placebo kontrollált klinikai vizsgálatban Dr Simkovics Enikő, Józsa Balázs, Horváth Anita, Dr Vekerdy Nagy Zsuzsanna Orvosi Rehabilitáció és Fizikális
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport Szakmakód megnevezése: 5704 Elektroterápia 1. Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás: Olyan egészségügyi ellátási
MÁTRIX Igen/Nem. Szakma megnevezése. 3600 Ózd, Béke u. 1-3. igen 01 Belgyógyászat belgyógyászat 0100 2012.07.01 80
Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok 2012.07.01. Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott A változás
Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák
Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2012/2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V Védőnő szakos hallgatóknak, GY Gyógytornász szakos hallgatóknak,
CURRICULUM VITAE. Ságvári Endre Gimnázium (Kazincbarcika) Érettségi bizonyítvány sorszáma: P44 A 014421 Érettségi eredménye: 5.00
CURRICULUM VITAE Személyes adatok: Név: dr. Bodoki Levente Nem: férfi Születési idő: 1986. augusztus 26. Születési hely: Nagyvárad (Oradea, Románia) Állandó lakcím: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 31. I./3.
Kórház összes (24. HBCS) közvetlen költsége (100%)» 3 kritikus HB. » 2 kritikus. » 10 tovább. » Hátrányos he
Értékelemzett t arthritis protokoll beillesztése komplex terápiába Ábrahám Sándor CVS Life, PVM Dr. Áts Kt Katalin, Dr. Gál János Mobil: +3 36 30 971 9532 mikroorg.absa@chello.hu Homok kóra diagram Kórház
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye kötelező tanfolyamairól II. félévére. (hatályos: )
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar özleménye ötelező airól II. félévére (hatályos: 05.08 - ) EüK. 8. szám özlemény 1 A szaépzüet a 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet alapján 2015. július
1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:
1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A Kórház szervezeti felépítését és egységeinek felsorolását az Organogram
Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák
Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszék által a 2013/2014-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V Védőnő szakos hallgatóknak, GY Gyógytornász szakos hallgatóknak,
DROP5. DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM (pulmonológia, endokrinológia és anyagcsere) INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM Debrecen, február
DROP5 A Debreceni Egyetem ÁOK Reumatológiai Tanszék, a Magyar Reumatológusok Egyesülete Észak-Kelet Magyarországi Szekciója, a Debreceni Akadémiai Bizottság Reumatológiai Munkabizottsága és a Magyar Kísérletes
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ. Határozatok Tára október 1-től
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Határozatok Tára 2013. október 1-től a 2013. év határozatai A PTE Klinikai Központ Tanácsának 1/2013. (X.7.) határozata A Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása
Kedves Kolléganõk és Kollégák!
Kedves Kolléganõk és Kollégák! Az idén megalakult Magyar Reumatológiai Szakdolgozók Egyesülete elsõ ízben tartja tudományos kongresszusát, melynek Debrecen város Kölcsey Központja ad otthont. A rendezvény
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban között. Dr. Hortobágyi Judit
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban 2007-2011 között Dr. Hortobágyi Judit Pikkelysömörre gyakorolt hatása 2007-től 2009-ig 1. Lokális hatása 2. Szisztémás hatása 3. Állatkísérlet
A szakdoldozói program összefoglaló táblázata
A szakdoldozói program összefoglaló táblázata 2 Tudományos program 2011. október 21. péntek 9.00-9.10 Megnyitó, köszöntések Domjánné Lengyel Irén, Szekanecz Zoltán 9.10-10.45 Téma: Biológiai terápiák gyakorlatiasan
AUTOANTITEST VIZSGÁLATOK KRITIKUS ÉRTÉKELÉSE
AUTOANTITEST VIZSGÁLATOK KRITIKUS ÉRTÉKELÉSE Nagy Eszter Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Immunológiai Laboratórium Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet Budapesti Immunológiai
Alapképzési szakok - Ápolás és betegellátás alapszak (BSc)
Alapképzési szakok - Ápolás és betegellátás alapszak (BSc) A képzés célja Olyan ápoló és betegellátó szakemberek képzése, akik az egyén, a család, a közösség és a társadalom egészségvédelmérõl és az egészség
Vekerdy-Nagy Zsuzsanna tájékoztató Emmi, BUDAPEST 2014. Március 5.
Vekerdy-Nagy Zsuzsanna tájékoztató Emmi, BUDAPEST 2014. Március 5. Megváltozott a progresszivitási szintek tartalma, jelentése: az ellátások az I és a II szinten történnek zömében III. szint: rendelkezésre
Megehetők-e az orvostechnikai eszközök?
Megehetők-e az orvostechnikai eszközök? Az orvostechnikai eszközök fogalmi és besorolási szabályai 2014. március 28., Budapest Balázs György Ferenc, GYEMSZI- EMKI Főosztályvezető Az egészségügyről szóló
Program. 2010. március 26. péntek. 11.55-12.10 A rheumatoid arthritises várandós biztonságos kezelése Hittner György, Budapest 12.10-12.
Program 2010. március 26. péntek 9.00-9.15 Megnyitó Dr. Kovács József fõigazgató fõorvos, BMKT Pándy Kálmán Kórház a Fórum díszvendége 9.15-10.20 Tudományos ülés Bálint Géza, Szekanecz Zoltán 9.15-9.30
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2014. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról 2013. EüK. 17. szám közlemény 2 (hatályos: 2013.11.28 - ) A tanfolyamokra történő jelentkezés
Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből
Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből Prof. dr. Kovács Péter Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Belgyógyászati Intézet, Klinikai Farmakológiai Részleg BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ ORVOSLÁS (EBM=
Sürgősségi betegellátó osztály működési rendje MR 002.B1
Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Sürgősségi betegellátó osztály működési rendje MR 002.B1 Készítette: Dr. Lőrincz István Folyamatgazda Átvizsgálta:
Mit tehet egy innovatív gyógyszercég a hazai reumatológiai gyakorlat megismeréséért?
Mit tehet egy innovatív gyógyszercég a hazai reumatológiai gyakorlat megismeréséért? Dr. Juhász Péter ORFI HALADÁS A REUMATOLÓGIA, IMMUNOLÓGIA ÉS OSTEOLÓGIA TERÜLETÉN, 2012-2014 Budapest, 2015. április
A szponzor szempontjai a klinikai vizsgálóhelyek kiválasztásában
Miskolci Egyetem Egészségügyi kar Klinikai kutatási munkatárs (CRA) szakirányú továbbképzési szak A szponzor szempontjai a klinikai vizsgálóhelyek kiválasztásában Konzulens neve: Dr. Tarnai Judit Szerző
Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés
Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások 2010. Ph.D fokozatszerzés Ph.D fokozatot szereztek: * 2010. január 27-én Dr. Ujhelyi Enikő sikeresen megvédte a Diagnosztikus vizsgálatok prediktív
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a 2015. I. félévére meghirdetett kötelező tanfolyamokról
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar közleménye a félévére meghirdetett kötelező okról hatályos: 2014.11.14 - A okra történő jelentkez határideje: 1 hónap a kezdete előtt! Szakma Szervező
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1019 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA
9. MOZGÁSTERÁPIA ÉS FIZIOTERÁPIA SZAKMACSOPORT
9. MOZGÁSTERÁPIA ÉS FIZIOTERÁPIA SZAKMACSOPORT 9.A. Fizioterápia 9.. Fizikoterápiás asszisztens 9.3. Fizioterápiás asszisztens 9.4. Fizioterápiás asszisztens () 9.. Fizioterápiás szakasszisztens (4) 9.1.
A terápiaeredményesség kockázatának átvétele, megosztása
A terápiaeredményesség kockázatának átvétele, megosztása Dr. Bidló Judit Főosztályvezető Döntéshozói dilemma Klinikai vizsgálatok eredményei Hatásosság Biztonság Tolrálhatóság Életminőség Gazdasági kérdések
Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF)
Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórum (KIIF) Forró pontok a belgyógyászati és határterületi klinikai immunológiában 2009.09.17 2009.09.19. Kongresszusi Központ, Debrecen Főszervező: Prof. Dr.
TÜDŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA 4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222
4012 Db., Nagyerdei krt. 98. Tel/fax: (52) 255-222 Klinikaigazgató: Klinikai főorvos: Szakorvos: Szakorvos jelölt: Központi gyakornok: Tanulmányi felelős: Dr. Szilasi Mária egyetemi docens Dr. Fodor Andrea
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport Szakmakód megnevezése: 5707 Thermoterápia 1. Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás: Olyan egészségügyi ellátási
Ápoló. A Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház állásajánlatai
A Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház állásajánlatai Ápoló határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Rehabilitációs fekvőbeteg osztályokon (mozgásszervi, gasztroenterológiai profil) ápolói
Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15.
Magyar Belgyógyász Társaság 44. Nagygyűlése Budapest Hotel Novotel, Rákóczi út 43-45. 2012. december 13-15. A kongresszust a Semmelweis Egyetem akkreditálta. 2012. december 13. csütörtök Program 08.45.
ultrahangdiagnosztikai tanfolyama 2019 szeptember 3-7., Budapest 5 nap elmélet és gyakorlat keddtől szombatig
A Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinika ultrahangdiagnosztikai tanfolyama 2019 szeptember 3-7., Budapest 5 nap elmélet és gyakorlat keddtől szombatig Helyszín: Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és
Új lehetőségek az immunadszorpciós kezelésben. III. Terápiás Aferezis Konferencia, Debrecen Bielik Norbert
Új lehetőségek az immunadszorpciós kezelésben III. Terápiás Aferezis Konferencia, Debrecen Bielik Norbert TheraSorb aferézis rendszer teljes megoldást kínál a következő applikációkra: Immunadszorpció (totál
Pető András Főiskola
Név: Dr. Kullmann Lajos Intézmény: Születési hely, idő:. Budapest, 1941. május 26 Végzettség: - Budapesti Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Kar, általános orvos, 1959-65 - Budapesti Közgazdaságtudományi
Bükkszentmárton település ellátási adatai
Járó-TEK 2018-12-1 Bükkszentmárton település ellátási adatai addiktológia (1801) Progreszivítás: 2, szakorvosi, gondozás addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány addiktológia (1801) alkohológia (1811) Miskolci
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Mező Marléne
2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M
PROGRAM 2016. NOVEMBER 17. CSÜTÖRTÖK 10.00 20.00 Regisztráció 13.00 Megnyitó 13.05 13.35 Lázas megbetegedés szokatlan oka: Haemophagocytosis Dr. Szombati Andrea főorvos Fővárosi Önkormányzat Egyesített
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő
A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Központi telefonszámai: 52/411-600, 489-400 Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő Aneszteziológiai
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport Szakmakód megnevezése: 5708 Magneto-, fototerápia 1. Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás: Olyan egészségügyi
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY
MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid
Módszertani és Minőségbiztosítási Osztály - osztályvezető
Név: dr. Héjj Gábor Telefon: 06-30-95-16-014 E-mail: hejj.gabor@mail.orfi.hu Születési idő: 1948.09.08. Születési hely: Budapest Tanulmányok 2005 Egészségbiztosítás szakvizsga (jeles) 1984 Reumatológia
Biobank Hálózat kialakításának minőségügyi kérdései a Semmelweis Egyetemen
Biobank Hálózat kialakításának minőségügyi kérdései a Semmelweis Egyetemen Magyarósi Szilvia Molnár Mária Judit SE Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete Semmelweis Egyetem DEMIN 2014. május 22.
Klinikai immunológiai kutatások a DE OEC III. sz. Belgyógyászati Klinikáján
509 Szegedi Gyula Klinikai immunológiai kutatások a DE OEC III. sz. Belgyógyászati Klinikáján Felkérést kaptam arra, hogy röviden mondjam el azt, hogy munkatársaimmal együtt jelenleg milyen tudományos
Részletes szakmai önéletrajz
Részletes szakmai önéletrajz Személyi adatok Prof. Dr. Poór Gyula 1952. 09.08, Budapest Feleségem tanárnő, három gyermekünk van Munkahely Főigazgató főorvos, Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet
angiológia, phlebológia, lymphológia 01 Belgyógyászat endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia
Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus Megnevezés e Szolgáltató 6 jegyű MÁTRIX Igen/ Szakmacsoport megnevezése
Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága
Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenegy rendezvény kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások
A képalkotó diagnosztika jogi vonatkozásai
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi A képalkotó
Bevezetés a reumatológiába: epidemiológia, diagnosztika, terápia. Dr. Szekanecz Zoltán DEOEC Reumatológia Tanszék www.rheumatology.
Bevezetés a reumatológiába: epidemiológia, diagnosztika, terápia Dr. Szekanecz Zoltán DEOEC Reumatológia Tanszék www.rheumatology.hu A reumatológia a mozgásszervek belgyógyászata Reumatologiai kórképek
T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N
N E M Z E T K Ö Z I S Z Ü L É S Z E T I U L T R A H A N G T O V Á B B K É P Z Ő T A N F O L Y A M D E B R E C E N B E N A Magyar Szülészeti-Nőgyógyászati Ultrahang Társaság megalakulása óta törekszik a
KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE
KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE 96/2003. (VII. 15.) KORM. RENDELET AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS GYAKORLÁSÁNAK ÁLTALÁNOS FELTÉTELEIRŐL, VALAMINT A MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL Működési