10. OLDAL. Koscsó Sándorné, Szabóné Murguly

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "10. OLDAL. Koscsó Sándorné, Szabóné Murguly"

Átírás

1 Városnapok, fesztivál Guzsalyas 5. OLDAL 3. oldal Közügyek 3. OLDAL Épületek hőfogyasztása 3. és 6.oldal Biztonság 10. OLDAL 5. OLDAL Net-nap Azt olvastam az interneten, hogy tegnap volt az internet világnapja. Hogy tisztelegjek e jeles esemény előtt, rá is ragadtam a monitorra, csatangoltam két-három órácskát a hálón. Eredetileg nem szántam ennyi időt a sajátos ünnepi megemlékezésemre, de úgy kezdődött, hogy kíváncsiságból ráklikkeltem az internet történetére. Utána persze megkukkantja az ember a híreket, és mivel tálcán kínálnak szuperakciós álomnyaralásokat, úgyis csak egy perc, már csak ránézek, hová nem megyek a hasamat süttetni idén sem. Teljesen rosszul vagyok néhány aktuális celebtől, és egyáltalán nem érdekelnek a róluk szóló álszenzációk, de van egy-két cím, amire mégis rákattintok. Már csak azért, hogy megtudjam, mi az a hülyeség, amit megint kitaláltak, és tudjak szörnyülködni. A horoszkópot akkora butaságnak tartom, hogy fintorgok már akkor is, amikor a kurzort vezetni kezdem felé és mégis. Hű, de nagyon érdekes az emberi természet. Keresek is egy pszichológiával foglalkozó oldalt, a társas kapcsolatok fejezethez érve eszembe jut, hogy ideje lenne felkukkantani az ismerősök közé, válaszolni pár levélre, törölni pár régi t Két óra negyven perce ülök a gép előtt. Áldás, hogy bármilyen információt pillanatok alatt meg lehet szerezni a világhálóról. Már ha az embernek van elég önfegyelme. -tokaji- TISZAÚJVÁROS HETILAPJA Átvették megbízóleveleiket reinek tartottak védelmi gyakorlatot Sajószögeden a Tolnai tó partján. A B-A-Z megyei polgári védelem szak- XXIX. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM Esküt tettek az ülnökök Cserkészavatás Május 25-én, szerdán órai kezdettel válaszol Tiszaújváros polgármestere a lakossági kérdésekre. Ezeket előzetesen is föl lehet tenni a fogadoora@tiszatv.hu címen, vagy levélben, 3580, Tiszaújváros, Szent István út 16., Tisza Televízió, az adás ideje alatt pedig telefonon a 49/ , ös számon. Kiállták a próbákat Újabb tagokkal bővült az sz. Tisza Cserkészcsapat. A vasárnapi istentisztelet keretében hat cserkészt avattak, akik ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy a cserkésztörvények szellemében fognak élni. Az avatást hosszadalmas felkészülés előzte meg. Az újdonsült cserkészek már legalább egy éve járnak a foglalkozá- sokra, ismerkednek a cserkészet elméleti és gyakorlati vonatkozásaival, a csapat szellemiségével, törvényeivel, és az ügyességet kívánó feladatokkal, amelyekkel egy cserkésznek illik megbirkózni. Az előzetes próbákat sikerrel állták ki a gyerekek, a megfelelő ismeretek birtokában pedig csapattaggá, cserkésztestvérré fogadták őket. Az ünnepi eseményen magas rangú kerületi cserkészek is köszöntötték az újonnan avatott tagokat. A BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖK MELLETT PEDAGÓGUS BÍRÓSÁGI ÜLNÖKÖKET IS VÁLASZTOTTAK. Tizenhárom bírósági ülnök tette le bírói esküjét és vette át megbízólevelét a minap. Mivel szeptember elsejétől Tiszaújváros olyan bíróság székhelye, amely fiatalkorúak büntetőügyeiben is eljár, szükséges volt pedagógus ülnököket is választani. Íme a névsor: Ülnökök: Jurászikné Deli Julianna, Védelmi gyakorlat Tiszaújváros kistérség polgármeste- Fogadóóra A Tisza Televízió folytatja sorozatát, melyben Bráz György polgármester válaszol a nézők közérdekű kérdéseire. Felkészítették a polgármestereket ITT TAVALY MAJDNEM ÁTSZAKADT A GÁT. Jubileum embereinek vezetésével egy árvízi katasztrófát szimuláltak azon a partszakaszon, ahol tavaly majdnem átszakadt a gát. A terepgyakorlatot elméleti képzés előzte meg, ahol a települések vezetőit készítették fel a szervezési feladatokra. Koscsó Sándorné, Szabóné Murguly Eszter, Fónyad Gyuláné, Petruska Istvánné, Balogh Barnabásné. Pedagógus ülnökök: Varga Viktória, Csengéné Bányász Mária Terézia, Papp Zsuzsanna Julianna, Drotárné Tamás Hermina, Kovácsné Pintér Éva, László Éva. A len- gyel kisebbségi önkormányzat által megválasztott ülnök: Magyary László. A CSERKÉSZTÖRVÉNYEK SZELLEMÉBEN FOGNAK ÉLNI. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Betegeink! A szakorvosi rendelőintézet és az orvosi ügyelet telefonszámai változatlanok: Tiszaújváros Városi Rendelőintézet: 49/ Központi ügyelet: 49/ Rendelési idő: Hétköznap: 17 órától más- Visszaköltözik a szakrendelő Pénteken szünetel a rendelés Értesítjük Önöket, hogy a Kazinczy utcai szakorvosi rendelőintézetben május 20-án az ellátás megszűnik. A szakrendelő a régi helyén a Bethlen Gábor út szám alatt kezdi meg működösét május 23-tól a szakrendelések, szakorvosi rendelések, fogászati rendelések már az új helyen fogadják a betegeket. A költözés ideje alatt május 20-án, pénteken a szakorvosi rendelések szünetelnek. Sürgős szakorvosi ellátás a miskolci Semmelweis Kórház Rendelőintézetben és a sürgősségi ambulancián vehető igénybe (Miskolc, Csabai kapu Tel.: 0646/ ). Az orvosi ügyelet május 20-án 17 órától szintén a Bethlen Gábor út szám alatt kezdi meg működését május között a fogászati ügyelet szakrendelés szünetel. A gyermek- és a felnőtt háziorvosi ellátás változatlanul a jelenlegi helyén működik. nap reggel 8 óráig. Hétvégén: péntek 17 órától hétfő reggel 8 óráig. Fogászati ügyelet a későbbiekben: Szombat: 8-12 óráig Vasárnap: 8-12 óráig. Tiszaújváros Városi Rendelőintézet HÉTFŐTŐL A FELÚJÍTOTT ÉPÜLETBEN FOGADJÁK A BETEGEKET.

2 2.OLDAL SOKFÉLE Versenyek sorozatban Nyelvek, matek, természet, zene április 19-én Tiszaújvárosban,az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Arany János Iskolájában rendezték meg a kistérségi angol társalgási versenyt. A versenyen 6 iskola 24 tanulója és 10 felkészítő tanár vett részt, melyen a következő eredmények születtek. 6. évfolyamon: 1. Pónus Nikolett 6/6 Arany János Iskola, felkészítő tanár: Kormos Dénesné; 2. Kiss Dóra Laura 6/6 Arany János Iskola, felkészítő tanár: Kormos Dénesné; 3. Iszlai Cintia 6/7 Széchenyi István Iskola, felkészítő tanár: Makó Éva. 7. évfolyamon: 1. Holló Dávid Eötvös József Gimnázium, felkészítő tanár: Sepsi Adrienn; 2. Faragó René 7/1 Hunyadi Mátyás Iskola, felkészítő tanár: Gálné Elek Enikő; 3. Káposzta Gergő 7/6 Arany János Iskola, felkészítő tanár: Prágainé Sóvári Anikó. 8. évfolyamon: 1. Bazsó Gábor Eötvös József Gimnázium, felkészítő tanár: Kőteleki Tünde; 2. Potyka Tamás Eötvös József Gimnázium, felkészítő tanár: Kőteleki Tünde; 3. Kiss Csaba 8/6 Arany János Iskola, felkészítő tanár: Kormos Dénesné. A Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulás német nyelvi munkaközössége 12. alkalommal rendezte meg az írásbeli feladatmegoldó versenyt május 5-én Tiszaújvárosban, melyen 39 tanuló vett részt. Az alábbi eredmények születtek: I. kategória: 5. évfolyam: 1. Guba Fanni 5/5 /Kazinczy/, felkészítő tanár: Gulyás Sándorné; 2. Tóth Gellért 5/5 /Kazinczy/, felkészítő tanár: Gulyás Sándorné; 3. Juhász Petra 5.o. /Sajószöged/, felkészítő tanár: Bacsinszkiné Tari Tímea. II. kategória: 6.évfolyam: 1. Jánosi Benjámin 6/1 /Hunyadi/, felkészítő tanár: Oláhné Alföldi Katalin; 2. Koleszár Ivett 6/5 /Kazinczy/, felkészítő tanár: Gulyás Sándorné; 3. Tóth Csilla 6/5 /Kazinczy/, felkészítő tanár: Gulyás Sándorné. III. kategória: 7. évfolyam: 1. Bacsinszki Tamás 7.o. /Sajószöged/, felkészítő tanár: Bacsinszkiné Tari Tímea; 2. Juhász László 7.o. /Sajószöged/, felkészítő tanár: Bacsinszkiné Tari Tímea; 3. Barna Gréta 7/5 /Kazinczy/, felkészítő tanár: Gulyás Sándorné. IV. kategória: 8. évfolyam: 1. Orliczki Frigyes 8/2 /Hunyadi/, felkészítő tanár: Oláhné Alföldi Katalin; 2. Dely Péter 8.o. /Hejőkeresztúr/, felkészítő tanár: Pecsét Zsuzsa; 3. Vámosi Panna 8/7. /Széchenyi/, felkészítő tanár: Gulyás Sándorné. A Kalmár László matematikaverseny megyei fordulóján az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Széchenyi István Iskola tanulói a következő eredményt érték el: 4. évfolyamon: 4. Lükő Nikolett 4/7, 5. Torma Márton 4/7, 6. Kovács-Hagyó Dániel 4/7. Felkészítőjük: Petrikné Kiss Edina 5. évfolyamon: 3. Tóth Melinda 5/7. Felkészítő: Hevesiné Cserés Margit. 6. évfolyamon: 4. Nagy Levente 6/7, 6. Mészáros Dániel 6/7. Felkészítőjük: Dózsa Imre. Április végén rendezték meg a Kis Vakond hetedhét határ legjobb kis matematikusa verseny országos döntőjét Nyíregyházán, melyen szintén a Széchenyi iskola tanulói vettek részt. Elért helyezések: 2. évfolyamon: 12. Fekete Boglárka 2/9, felkészítő tanár: Müllerné Burkus Klára, Iványiné Burai Éva. 4. évfolyamon: 9. Lükő Nikolett 4/7, 11. Torma Márton 4/7, 13. Kovács-Hagyó Dániel 4/7, 14. Stogica Kata 4/7, 15. Jónás Bence 4/7, 16. Süveges Huba 4/7, 19. Fekete Zalán 4/7, felkészítő tanár: Petrikné Kiss Edina. 6. évfolyamon: 5. Nagy Levente 6/7, felkészítő tanár: Dózsa Imre. A Budapesten megrendezett Szivárvány Átadták a Pannonmill malmát Liszt készül Palkonyán Heted 7 Határon elnevezésű levelezős verseny országos döntőjében természetismeret tantárgyból László Bíborka a Széchenyi iskola 2/7 osztályos tanulója 3. helyezést ért el. Felkészítő tanár: Vajnárovics Tiborné április 28-án került megrendezésre a Kerékpáros Iskola Kupa közlekedési kistérségi verseny. A verseny első részében a tanulók új KRESZ ismereteikről adtak számot. A második részében ügyességi feladatokkal tették próbára őket. Fiúk: 1. hely: Bódogh Máté 5/7 (Széchenyi István Iskola, felkészítő: Bodnár Tiborné), 2. hely: Vermes Kristóf 7/7 (Széchenyi István Iskola, felkészítő: Bodnár Tiborné), 5. hely: Nagyházi Dániel 6/6 (Arany János Iskola, felkészítő: Hörcsik Lajosné) Lányok: 1. hely: Kenyeres Fruzsina 8/6 (Arany János Iskola, felkészítő: Hörcsik Lajosné), 3. hely: Bóna Réka 6/7 (Széchenyi István Iskola, felkészítő: Bodnár Tiborné), 4. hely: Vígh Franciska 6/7 (Széchenyi István Iskola, felkészítő: Bodnár Tiborné) Nagy sikert értek el az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Vándor Sándor Zeneiskola növendékei április 5-én került megrendezésre a II. Egri Nádastalálkozó, amelyen Torma Márton klarinétos növendék dicséretben részesült. A B-A-Z. Megyei Zene- és Művészeti Iskolák X. Kamarazenei Találkozóján Kazincbarcikán, melyet április 20- án rendeztek meg Tóth Melinda fuvola és Bazsó Anna zongora szakos növendékek kamaraműsora a legjobbnak járó nívódíjat kapta meg. A Jancsár Lili, Lénárt Lejla, Tóth Melinda, Tóth Panna (fuvola), Petrik Szandra (gitár), Síró Flórián, Orliczki Frigyes (ütő) szakos növendékekből és Pónus Attiláné, Bakos Irina és Somogyiné Sándor Dóra tanárokból alakult együttest teljesítményük alapján dicsérettel jutalmazták. Rejtvénysorozatunk június végén zárul, a megfejtéseket postán a Tiszaújvárosi Krónika, Szent István út 16. címre, vagy ben a kronika@tiszatv.hu címre várjuk a sorozat végén. A sorsolást a Tisza TV egyik júliusi adásában tartjuk. Messze Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt Ajka sem szól többé, mert lezárt, holt. Megállott a kéz, mely csak adott, Soha semmit nem kért és el nem fogadott. (Kosztolányi) Egyházi hírek A reformátusoknál május 12-én, csütörtökön Tiszaújvárosban 18 órakor lesz Bibliaóra. Pénteken esti istentisztelet 19 órától Tiszaszederkényben. Vasárnap 10 órától Tiszaszederkényben, 11 órától Tiszaújvárosban lesznek istentiszteletek. Ugyancsak vasárnap 17:00 órától a református énekkar jubileumi ünnepi koncertjét rendezik. A görög katolikusoknál pénteken, 20-án: 8:00 Szt. Liturgia, 17:30 Paraklisz (könyörgő ájtatosság az Istenszülőhöz) Tiszaújvárosban. Szombaton 10:00-től Miskolcon a Búza téri templomban püspökszentelés. 17:30 Vecsernye Tiszaújvárosban. Vasárnap Sajóörösön 8:30-kor, Sajószögeden 9:30-kor, Tiszaújvárosban 11 órakor Szt. Liturgia. Szerdán 8:00 Szt. Liturgia, 17:30 Paraklisz Tiszaújvárosban. Az elmúlt héten - 13-án - rendezett országos görög katolikus hittanversenyen Hajdúdorogon az 5-6 osztályosok versenyében a Ládi Kriszta, Jeviczki János, Jeviczki Damján összeállítású csapat az első helyezést érte el. A római katolikusoknál a hétköznapi szentmisék órától kezdődnek a közösségi teremben. Májusban a szentmisék előtt májusi litánia. Csütörtökön a szentmise után Szentségimádás. Szombaton - május ministráns találkozó Egerben. Az autóbusz a templomtól indul reggel órakor. Május 28-án a hittanosoknak és szüleiknek családos hétvégét szerveznek de órától óráig. Mindenkit szeretettel várnak! Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy MANNHEIM JÁNOS életének 56. évében rövid, súlyos betegség után elhunyt. Temetése május 20-án (pénteken) órakor lesz Sajószögeden, a városi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÓRÓDI ISTVÁN életének 74. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Temetése május 19-én (csütörtökön) 16 órakor lesz Sajószögeden a városi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKOS MIKLÓS életének 65. évében, hosszú, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Szeretett halottunk lelki üdvéért május 20- án, pénteken órakor tartunk gyászmisét a római katolikus templomban. Temetése 14 órakor lesz az altemplomban. A gyászoló család EGY MALOMBAN ŐRÖLNEK ben kezdte építtetni a Pannonmill Malomipari Zrt. Tiszapalkonyán azt a modern malmot, melyet május 17-én ünnepélyes keretek között adtak át. Patika ügyelet A zöldmezős beruházás több mint négy milliárd forint ráfordításával az Agrár- és Vidékfejlesztés Operatív Program keretében európai uniós támogatás mellett valósult meg. A beruházás eredményeként ötven új állás létesült. A vállalat összes őrlése évi 220 ezer tonna búzát jelent, ami a teljes magyarországi őrlési kapacitás húsz százaléka. Ebből a tiszapalkonyai malom a Pannonmill teljes gyártási kapacitásának harminc százaléka, azaz a teljes magyar piac 6,5 százaléka. Május 22-ig az Borostyán Patika tart ügyeletet. Telefonszáma: 49/ Hétfőtől péntekig a nyitva tartás 8-tól 17 óráig, délután 5 órától este 9 óráig ügyelet, este 9 órától másnap reggel 8 óráig a készenléti szolgálat várja a betegeket. Szombaton 8-tól 13 óráig nyitva tartás, délután egy órától este nyolc óráig ügyelet, 20 órától vasárnap reggel 9 óráig készenlét, míg vasárnap reggel 9 órától 20 óráig ügyelet, utána készenlét várja a betegeket. Rendelkezésre állási idő: 30 perc. Május 23-tól az Arany Sas Patika veszi át az ügyeletet. A Tesco áruházban található Tisza Patika nyitva tartása hétfőtől szombatig 8-20 óráig, vasárnap 8-19 óráig. Tiszaújvárosi Krónika Főszerkesztő: Weisz György Olvasószerkesztő: Ferenczi László Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. Telefon: 49/ , Fax: 49/ kronika@tiszatv.hu Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata Hirdetés felvétel: Krekk-Infó Nonprofit Kft. Tiszaújváros, Szent István út 1/A. Terjesztés: Krekk-Infó Nonprofit Kft. Helyi elosztó: 70/ Felelős kiadó: dr. Molnár Tamás jegyző Nyomdai munkák: Inform Média Kft. Debrecen Felelős vezető: Dubóczki Tibor ISSN

3 AKTUÁLIS Tavaszi közmeghallgatások 3.OLDAL Közterületek, közlekedés óra Május 23. (hétfő) Ünnepélyes megnyitó a kulturális központ színháztermében Megnyitó beszédet mond: Bráz György Tiszaújváros polgármestere A Magyar Gimnasztráda Válogatott Tiszaújvárosi Csoportjának 15 éves jubileumi műsora két részben - műsoridő 120 perc A belépés díjtalan, helyek elfoglalása előre igényelt 0 Ft-os jeggyel lehetséges. Támogatói jegy a kulturális központban és a helyszínen kapható óra Május 24. (kedd) Magyar Állami Népi Együttes: Magyar Concerto című produkciója két részben Hommage à Bartók Béla műsoridő: 100 perc. A belépődíj: 1800 Ft, Tiszaújváros kártyával: 1600 Ft, Nyugdíjas,diák: 1500 Ft Május 25. (szerda) óra Dr. Lenkei Gábor orvos, író előadása Egészségünk titkai Amit még soha nem mondtak el Önnek! címmel egy részben műsoridő: 120 perc. A belépés díjtalan, helyek elfoglalása előre igényelt 0 Ft-os jeggyel lehetséges óra L art pour l art Társulat A három testőr és a jeti vagy mi a pék című színházi est Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt, Szászi Móni közreműködésével egy részben műsoridő: 100 perc. Május 26. (csütörtök) A belépődíj: 1800 Ft, Tiszaújváros kártyával: 1600 Ft, Nyugdíjas, diák: 1500 Ft óra óra óra A Tisza-part városrészben tartott nyitány után a Városházán és Tiszaszederkényben rendezett fórumokkal folytatódott Tiszaújváros képviselő-testületének tavaszi közmeghallgatás-sorozata. A Városházán testületi határozat is született a Tisza-part városrészt érintő közlekedési probléma megoldására. Közterületek, nyilvánosság A Városházán május 11-én rendezett közmeghallgatáson kevesen jelentek meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vetődtek volna fel problémák. A közmeghallgatások állandó résztvevője, Major László egész listát ismertetett és adott át írásban is a Munkácsy-Teleki-Rózsa út környezetéből. Egyebek mellett az akadálymentesítés, a sebességkorlátozás, egy gyalogátkelő, egy homokozó, illetve a kollégiumnál egy pad hiányát tette szóvá. Mint kiderült néhány felvetése okafogyottá vált, mert a Polgármesteri Hivatal már intézkedett, néhányra pedig a forgalomtechnikai terv felülvizsgálatakor születhet döntés. Ami az akadálymentesítést illeti, általános érvényű válasz érkezett, Május 27. (péntek) Vendégünk Beregszász A Bereg alkotóközösség kiállításának megnyitója a Városi Kiállítóteremben Baráti találkozó a színházteremben Testvérvárosi programok Beregszászi csoportok bemutatkozása Ludovika Néptáncegyüttes, Street dance tánccsoport, Natali tánc együttes. További fellépők: Takács Viktória popénekes, Holozsi Imre énekes, valamint az Énekszó Baráti Kör műsora és gyemektánc-show blokk a Tiszaújvárosi Gyermek Mazsorett Csoport, PeppeR Akrobati kus Rock and Roll SE óvodás csoport és a Kisbocskor Néptáncegyüt tes közreműködésével - műsoridő: 90 perc. A belépés díjtalan. TISZASZEDERKÉNYBEN EZÚTTAL KEVESEN VOLTAK. számolás alatt álló cég tulajdonában van. nélkül közlekedtek volna. Bráz György hozzátette, a városvezetés Jogos a feltételes mód, ugyanis az önkorszándéka az, hogy az épület kerüljön visz- mányzat gyorsan intézkedett. Az önkorsza az önkormányzat, vagy a TiszaSzolg mányzat által működtetett úgynevezett szerződéses járatokra kötött megállapodás Kft. tulajdonába. Egy Juhar közi lakó ( aki neve mellőzését lehetővé tette, hogy a járatok továbbra is kérte lapunktól ) látszólag egyéni problé- a megszokott útvonalon közlekedjenek. mával fordult a testülethez, ám panasza A járatok megrendelésével egyidejűleg az jól példázza az egyén és a közösség vi- önkormányzat felkérte a Borsod Volánt, szonyát. A lakó földszinti lakásának ab- hogy végezzen folyamatosan utasszámlálást, hogy pontos adatok legyenek a járatok igénybevételéről, kihasználtságáról. A Polgármesteri Hivatal ennek birtokában készít javaslatot június 30-ig a probléma végleges megoldására. Csendes Szederkény Május 28. (szombat) Zenélő Filmkockák - élő koncert A műsorban fellépnek: Keresztes Ildikó, Auth Csilla, Majsai Gábor, Szokodi Zoltán, Csejtei Flóra, Menyhárt Péter, 5 fős zenekar, tánco sok - műsoridő: 120 perc. A belépődíj: 2800 Ft, Tiszaújváros kártyával, nyugdíjas, diák: 2500 Ft JÓR HÍR TISZA-PART VÁROSRÉSZ LAKÓINAK: MEGMARADTAK A JÁRATOK. mint elhangzott, ezt a problémát a járdafelújítások alkalmával orvosolja az önkormányzat. Simon Imre, társasházi közös képviselő az Árpád út 1-7. sz. épületnél egy ferde parkoló létesítését javasolta, mivel az itt lévő garázsboltok miatt nagy a forgalom, s az egyirányú utcában szinte lehetetlen szabályosan megállni. A hivatal szakemberei jogosnak tartják az igényt, meg is lehet valósítani, ám több közterületi beruházásra már kész tervek vannak, s ezek elsőbbséget élveznek. Simon úr a Szederkényi úti garázssor szemétszállítási problémáját is szóba hozta, véleménye szerint a garázsszövetkezetet nem alakított tulajdonosokra kommunális adót kellene kivetni, s az önkormányzatnak kellene gondoskodni a szemétszállításról. Bráz György polgármester e kérdéskörre reagálva elmondta, hogy elindult egy felmérés, mely a rendezetlen, problémás területeket szedné lajstromba. A polgármester ilyennek nevezte a Bartók Béla út 7-9. sz. épületet is, amely egy fel- laka előtt ugyanis egy pad van, s az ezen zajló közösségi élet, s főleg a dohányzás következtében beáramló füst, nagyon zavarja krónikus beteg feleségét. Az ügy ismert a hivatalban is, intézkedtek is a pad áthelyezéséről, ám a lakók kérésére viszszahelyezték. A hivatal bevonva a társasházi lakóközösséget is most ismét nekirugaszkodik a kérdésnek. Orbán László is nekirugaszkodott kedvelt témaköréhez, a tájékoztatáshoz, a nyilvánossághoz. Örömmel vette tudomásul az Önkormányzati Krónika múlt heti megjelenését, remélte, lesz folytatás és javasolta, hogy a jövőben más területekre civil szervezetek, cégek - is terjedjen ki a széleskörű tájékoztatás, nyilvánosság. Maradtak a járatok A közmeghallgatás végén testületi ülést tartottak a képviselők. Amint azt egy hete megírtuk, az AES Tiszai Erőmű Kft., valamint az AES Borsodi Energetikai Kft. megrendelésében közlekedő műszakos járatpárok a megrendelés felmondása miatt május 12-től Tisza-part városrész érintése Társadalmi munka az Ifjúsági parkban Alighanem negatív csúcs született május 12-én Tiszaszederkényben. A városrészben tartott közmeghallgatások történetében ugyanis soha nem volt ilyen kevés (3) hozzászóló, s nem is tartott ilyen rövid ideig (20 percig) az esemény. Ebben szerepe lehetett a nyárias időjárásnak is, de talán annak is, hogy a testület minapi döntése értelmében 2011-ben megvalósulhat a városrész évtizedes igénye, a kerékpárút. Az örökzöld téma hiányában azért akadt néhány friss vadhajtás. Például, hogy nem egyértelmű a Dózsa György út és a Jabil közötti járda státusza, az egyik oldalon ugyanis kerékpárút jelző tábla is van, a másokon viszont nincs. Tiszaszederkényben is sok kárt okozott a tél, több utat is kátyúzni kell, s akad probléma a vízelvezető árkok tisztításával, az árkok út felőli oldalának használásával is. Ha nem is mérgesen, mindenesetre elég vehemensen tette szóvá egy hölgy, hogy eszeveszetten száguldoznak az autósok a Vasvári úton, elkelne ide egy fekvőrendőr. Egy másik hölgy pedig mérget kért. Patkánymérget, mert telkét ellepik a patkányok, melyek nagy része egy közterületen lévő aknában vert tanyát, s onnan vándorol a portájára. A felvetéseket megvizsgálják, illetve intézkedik a hivatal összegezhető a reagálás. A fekvőrendőr ügyében egy általános érvényű válasz is elhangozott. Az önkormányzat újszerű, aszfaltból készíthető forgalomlassítók építését tervezi a kritikus helyeken. Ilyenek vannak például Miskolcon is a Cora bevásárlóközpontnál. Ferenczi László Vonalaztak, festettek, takarítottak Tavaszias időben, jó hangulatban kezdődött el az Ifjúsági park közös- Összehasonlító táblázat Épületenkénti hőfogyasztás Az előző évekhez hasonlóan most is közzé tesszük a lakóépületek fűtési fajlagos hőfogyasztás. Az adatokat növekvő sorrendbe állítottuk a 2010/2011. évi fűtési időszak fajlagos összhőfogyasztása alapján. A táblázatban feltüntettük a lakóépületek címét, melynek alapján felhasználóink könnyen megtalálhatják saját épületüket. Megjelenítettük továbbá a rendelkezésünkre álló információink alapján a lakó- épületek olyan tulajdonságait is, amelyek jelentősen befolyásolják a hőfogyasztást (pl. fűtési rendszer korszerűsítettsége, külső nyílászárók cseréje, külső hőszigetelés). A táblázatból kitűnik, hogy a fűtéskorszerűsített, hőszigetelt, korszerű nyílászárókkal ellátott lakóépületek fogyasztották a legkevesebb hőenergiát. Ezért cégünk továbbra is javasolja a fűtésés épületkorszerűsítési beruházásokat. TiszaSzolg 2004 Kft. (A táblázatot lapunk 6. oldalán találják.) ségi tereinek felújítása. A Városért Egyesület pénteken és szombaton várta a társadalmi munkában résztvevő tagjaikat, valamint azokat a városlakókat, akik szabadidejüket áldozták a sportpályák megújítására. A játékterek vonalazása, a pihenőpadok, valamint a színpad és a mellette álló szobor graffitimentesítése történt meg az újrafestésekkel. - Szomorú látvány, ha egy ilyen közösségi park a festékszórós firkálás és a rongálások miatt elveszíti a szépségét. Egyesületünk többször tartott itt rendezvényt, és megfogalmazódott bennünk, hogy erőnkhöz képest mi is fordítsunk többet az állagmegóvásra. Külön öröm volt számomra, hogy a helyi kisvállalkozók és a cserkészcsapat fiataljai is kivették ré- ÚJRAFESTETTÉK A JÁTÉKTEREK VONALAIT IS. szüket a munkából.- mondta Kébel Zsolt, zis gyerkőcök is bekapcsolódtak a park az egyesület elnöke. életre keltésébe, melynek megújulása A pénteki aszfaltrajz versennyel a napkö- tovább folytatódik.

4 4.OLDAL ÖNKORMÁNYZAT Május 31 a határidő Helyi iparűzési adó Tisztelt Vállalkozó! A évről benyújtandó állandó jellegű helyi iparűzési adó bevallásának benyújtási határideje az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény értelmében: május 31. Az állandó jellegű helyi iparűzési adó mértéke az önkormányzat döntése alapján évben az adóalap 2 %-a. Tájékoztatjuk a vállalkozókat/vállalkozásokat, hogy a 30/1995. (XII.19.) sz. helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet értelmében az elmúlt évekhez hasonlóan évben is - az az adózó, akinek a vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg a ,- Ft-ot, mentesül az adó megfizetése alól. A ,-Ft-nál magasabb vállalkozói szintű adóalap esetében a kedvezmény már nem érvényesíthető! Felhívjuk a figyelmet, hogy ha a vállalkozó adókötelezettsége nem áll fenn az egész adóévben, akkor a megkezdett hónapjaik alapján időarányosan vehetik figyelembe a kedvezmény összegét! Kérjük, a fenti kedvezményt a bevallás VII/13. számú során szíveskedjenek szerepeltetni! A bevallás VIII. számú blokkjában szeptemberében és a márciusában esedékes adóelőlegeket is be kell vallani! A szeptember 15-ig esedékes előleg általános esetben a évi adó és a március 15-ig esedékessé vált adóelőleg pozitív különbözete, a március 15-ig esedékes adóelőleg összege általános esetben pedig a adóévi adó fele. AZ ADÓBEVALLÁS ALÁÍRÁS NÉLKÜL ÉRVÉNYTELEN! Az adóbevallási és befizetési naptár 2011/2012. évben állandó jellegű iparűzési tevékenységet folyamatosan végzők esetében a következők szerint alakul/alakult: Határidő Kötelezettség március évi I. félévi előleg befizetése a évi bevallásban szereplő VIII/3. pont alapján május adóévi bevallás benyújtása (egy idejűleg az előlegek bevallása), valamint a évre megfizetett adóelőleg és az éves tényleges adó közötti különbözet megfizetése, visz-szaigénylése szept. 15. A évre a bevallás VIII/2. pontjában bevallott adóelőleg befizetése december 20. Előleg-kiegészítés (feltöltés) befizetése és bevallása március 16. A évre a bevallás VIII/3. pontjában bevallott adóelőleg befizetése A fenti időpontok a naptári évtől eltérő üzleti évet alkalmazó társaságokra nem vonatkoznak. Bevallás, befizetés Tisztelt Vállalkozó! A helyi iparűzési adót az OTP Bank Nyrt-nél vezetett számú Tiszaújváros helyi iparűzési adó beszedési számlára kell megfizetni! Kérjük, hogy az átutalási megbízásokon közleményként az önkormányzati nyilvántartási (mutató) számot vagy az adó-számot szíveskedjenek feltüntetni! Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy késedelmes befizetés esetén késedelmi pótlék kerül felszámításra, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat két-szeresének a 365-öd része. A vállalkozó/vállalkozás az adóelőleget és az éves tényleges kötelezettség különbözetét 100 forintra kerekítve fizeti meg, illetve igényelheti vissza! A 100 forintot el nem érő adókötelezettséget az adózónak nem kell megfizetnie, illetve a 100 forintot el nem érő adó-visszatérítést az adóhatóság nem utalja ki! Ne feledjék, hogy azon adózóknak (vállalkozóknak/vállalkozásoknak) is be kell nyújtaniuk a bevallásukat, akik törvényi vagy önkormányzati adómentesség, adókedvezmény miatt mentesülnek az adó megfizetése alól! A évi HIPA bevallás kitöltését segítő excel nyomtatvány és az adózással kapcsolatos egyéb információk a honlapon az ügyfélterminál/adóügyek alatt elérhetők. Az adóbevallások be nem nyújtása, illetőleg annak késedelmes teljesítése esetén a többször módosított évi XCII. tv a alapján mulasztási bírság állapítható meg, ezért ismételten kérjük a határidő pontos betartását! A bevallási nyomtatvány kitöltésével vagy a helyi iparűzési adóval kapcsolatos bármely problémájával, észrevételével szí-veskedjen az ügyintézőkhöz fordulni. Polgármesteri Hivatal 202. szoba, telefon: 49/ , 49/ Polgármesteri Hivatal, Adócsoport Vállalkozók kommunális adója A évről benyújtandó vállalkozók kommunális adója záró bevallásának benyújtási határideje az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény értelmében: május 31. A vállalkozók kommunális adójának mértéke az önkormányzat döntése alapján évben változatlanul 2000,-Ft/fő, alapja az önkormányzat illetékességi területén foglalkoztatottak átlagos statisztikai létszáma. Ha a vállalkozó kommunális adókötelezettsége nem áll fenn az egész adóévben, akkor az adó megállapításá-hoz az egy főre meghatározott évi adómérték egy hónapra eső hányadát szorozni kell a korrigált átlagos statisztikai állományi létszámmal és az adókötelezettség hónapjainak számával. A számítás során minden megkezdett hónap egész hónapnak számít. A VÁLLALKOZÓK KOMMUNÁLIS ADÓJA TŐL MEGSZŰNT. Az adónem kivezetéséből adódóan a évi előlegfizetési kötelezettség is megszűnt. Korrigált átlagos statisztikai létszám: (a KSH ÚTMUTATÓ az intézményi munkaügyi statisztika kérdőíve c. kiadvány január 01. napján érvényes szabályai szerint) az éves szinten számított statisztikai állományi létszám, ideértve a saját nevében és saját kockázatára rendszeresen, haszonszerzés céljából vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélyt, továbbá azt a tulajdonost, aki vállalkozásában személyes közreműködésre kötelezett vagy azt mellékszolgáltatásként végzi, valamint a segítő családtagot. A vállalkozók kommunális adóját az OTP Bank Nyrt-nél vezetett számú Tiszaújváros vállalkozók kommunális adója számlára kell megfizetni! Kérjük, hogy az átutalási megbízásokon, postai befizetéseken a közleményként az önkormányzati nyilvántar-tási (mutató) számot vagy az adószámot/adóazonosítót szíveskedjenek feltüntetni! A vállalkozó/vállalkozás az adóelőleget és az éves tényleges kötelezettség különbözetét 100 forintra kerekítve fizeti meg, illetve igényelheti vissza! A 100 forintot el nem érő adókötelezettséget az adózónak nem kell megfizetnie, illetve a 100 forintot el nem érő adóvisszatérítést az adóhatóság nem utalja ki! Ne feledjék, hogy azon adózóknak (vállalkozóknak/vállalkozásoknak) is be kell nyújtaniuk a bevallásukat, akik törvényi mentesség miatt mentesülnek az adó megfizetése alól! Az adóbevallás aláírás nélkül érvényte-len. Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy késedelmes befizetés esetén késedelmi pótlék kerül felszámításra, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének a 365-öd része. A bevallási nyomtatvány letölthető az Internetről, a honlap ügyfélterminal/adóügyek/vállalkozók kommunális adója/nyomtatványok menüpontja alól. Az adóbevallások be nem nyújtása, illetőleg annak késedelmes teljesítése esetén a többször módosított évi XCII. tv a alapján mulasztási bírság állapítható meg, ezért ismételten kérjük a határidő pontos betartását! A bevallási nyomtatvány kitöltésével, észrevételével szíveskedjen az ügyintézőkhöz fordulni. Polgármesteri Hivatal vállalkozók kommunális adója 203. szoba, telefon: 49/ Polgármesteri Hivatal, Adócsoport Mérget helyeznek ki Rágcsálómentesítés Tiszaújváros rágcsálómentességének tavaszi fenntartási munkáira május hónapban kerül sor, a város teljes területén (beleértve 3. sze., 4. sze. Kertváros, Örösi úti lakópark, Tiszaszederkény városrész, Tisza-part városrész). A munkálatok során véralvadásgátló ható-anyagú szert, VARAT paraffinos kockát helyeznek ki a zárt szennyvíz-, illetve csapadékcsa-torna-hálózatba. Hatóanyag: Brodifacoum, g Bitrex védelemmel ellátva, III. forgalmazási kategóriájú, szabadforgalmú szer. Ezer forint egy évre Kiskertek bérleti díja A Polgármesteri Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a kiskertek bérleti díjának (1.000 Ft/db) befizetésére május 16-tól május 27-ig van lehetőség személyesen a Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Irodán (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. szám, I. emelet 124. szoba). Ügyfélfogadási idő: Hétfő: Kedd: Szerda: és Csütörtök: Péntek: Polgármesteri Hivatal Árverési hirdetmény Tiszaújváros Polgármesteri Hivatala értékesítésre meghirdeti az önkormányzat tulajdonában lévő Tiszaújváros, belterület, 652/73 hrsz-ú, m2 területű, kivett beépítetlen terület megnevezésű vállalkozói telekingatlanát. Az ingatlan árverésen kerül értékesítésre a kihirdetett alapárról induló szabad licitálással. Ingatlan árverési alapára: Ft/nm + ÁFA, azaz E Ft + ÁFA = Ft Az árverésen való részvétel feltételei: - az értékesítés feltételeinek megismerése és elfogadása, - határidőben beadott jelentkezési lap és nyilatkozat és a kaució befizetésének igazolása, Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy május 25-én 16-tól 18 óráig KISS LÁSZLÓ tart képviselői fogadóórát. Zöld szám A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/ es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a polgármesteri hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket. Eladó vállalkozói telekingatlan - legalább egy alkalommal az ingatlan megtekintése, - az árverésen való személyes részvétel vagy a pályázó törvényes meghatalmazottjának jelenléte, - a megadott összegű kaució ( Ft) befizetése. Jelentkezési lapok benyújtási határideje: május 25-én 12,00 óráig az Ügyfélszolgálati Irodán Árverés ideje, helye: május 26-án óra a Polgármesteri Hivatal 117. számú iroda. Polgármesteri Hivatal Eladó ingatlanok MEGNEVEZÉS CÍM HRSZ. Telek m 2 felépítmény m 2 Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 599/ Vállalkozói telek Ipari Park 2308/ Vállalkozói telek Ipari Park 2308/ Vállalkozói telek Ipari Park 2308/ Vállalkozói telek Ipari Park 2308/ Építési telek Vasvári Pál út 2301/ Építési telek Arany János utca 2301/ Építési telek Vasvári Pál út 2302/ Építési telek Vasvári Pál út Építési telek Vasvári Pál út Válallkozói telek Honvéd út Válallkozói telek Honvéd út Irodaépület Honvéd út 2167/ Beépítetlen terület Honvéd út Bogács, Szarvas út 10. Faházas üdülő (Bogács) (A telek bejárata a Fürdő utcából nyílik) Ifjúsági Tábor Tiszalök Tábor út / db épület össz: 1412 m2 Érdeklődni: H-P a 49/ v. 70/ A VARAT antikoaguláns, ellenszere a K- 1 vitamin. A munkálatok május 3-án reggel kezdődtek el a Szederkényi Lorántffy Zs. Liszt F. utak kezelésével. A hónap során folyamatosan történik a fenntartó kezelés, illetve ezt követő-en a visszaellenőrzés. Az utolsó fázisban, a próbakockák kihelyezését követően, a tavaszi rágcsálómentesség fenn-tartásának eredményességi vizsgálatát május 30-án tartják. Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. TiszaSzolg KFt.

5 KULTÚRA 5.OLDAL A Derkovits Kulturális Központ programjai Kulturális Központ Május 26. (csütörtök) óra A szokásostól eltérő kezdési időpontttal, este órakor Kulturissimo (kultúrkör, zenei és szellemi műhely teával) Hamvas Béla Városi Könyvtár Május 19. (csütörtök) óra Egészségünk Titkai sorozat Hogyan kerülhetjük el a hiánybetegségeket? Táplálkozási hiányállapotok és megelőzésük. Előadó: Tóth Gábor. Helyszín: a könyvtár előadóterme. Belépődíj: 300 Ft Május 25. (szerda) óra A SZÍVPÁRNÁKAT A MEGYEI KÓRHÁZBA JUTTATJÁK EL. Művelődéstörténeti sorozat A HEGYI BESZÉD IDŐSZERŰSÉGE Hamis prófétákkal szemben a kősziklára építés. Jézus nevében szóló vagy Őt követő kereszténység? Előadó: Dr. Reisinger János irodalomtörténész. Helyszín: a könyvtár előadóterme. Belépődíj: 300 Ft Május 26. (csütörtök) óra A Pozitív Gondolkodásúak Klubjának összejövetele a könyvtár előadótermében Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár Május 24. (kedd) 14 óra Anya és gyermeke Gyermekrajz-kiállítás megnyitója Játék, egészség Gyermek-és családi nap Május 29-én, vasárnap a Gyógy-és Strandfürdőben rendezik meg az idei városi gyermek-és családi napot. A nagy medencében búvármerüléssel kezdődik a program 9:30-kor, 10:30-kor a mazsorettek adnak műsort, majd Bráz György polgármester nyitja meg a rendezvényt. A színpadon ezt követően játékos torna, fitness, testépítő, tánc és jóga bemutató lesz 13 óráig. Délután 2-kor a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtott sportolókat jutalmazzák és elismerést vehetnek át az 50 év felettiek szűrővizsgálatán megjelentek. Délután kettőig családi játszóház lesz a gyerekeknek, délután háromig pedig szűrővizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők. Egész nap üzemel majd a játszópark, 13 órakor játékos ügyességi versenyt tartanak. A színpadi program 15 órakor a gimnasztrádások bemutatójával folytatódik, délután 4 órakor pedig Vastag Tamás lép fel. A rendezvényre a belépés díjtalan. Segítség a daganatosoknak Szívpárnák szívből A tiszaújvárosi foltvarrók is csatlakoztak ahhoz az akcióhoz, melynek célja az emlődaganatos betegek segítése. A szív alakú párna a műtött oldali kart feltámasztja, és ezzel megkönnyíti a vér- és nyirokkeringést, csökkenti a sebhúzódást, így gyorsabb a gyógyulás. Az Egyesült Államokból indult szívpárna-akcióhoz már számos európai foltvarró csoport is csatlakozott. A tiszaújvárosi foltvarrók által készített 32 szívpárnát a megyei kórházba juttatják el a napokban. 35 éves a Guzsalyas Díszítőművészeti Szakkör Tűbarátság, történelem, közösség Énekeljünk, énekeljünk, Guzsalyasba merre menjünk? Ide, s ide az utcába Egy fiatal városban hivatott összefogni a fiatal lányokat, asszonyokat az a díszítőművészeti szakkör később Guzsalyas Díszítőművészeti Szakkör -, melyet Molnár Istvánné alapított 1976-ban. A szabás - varrással és hímzéssel foglalatoskodók létszáma a kezdeti nyolchoz képest mára már huszonkét főre duzzadt. Jelenleg Kis Ferencné, Magdi néni az, aki immáron 35 éve aktív tagja a csoportnak. Guzsalyas történelem A megalakulást követő tizedik esztendőben Szabados Lajosné, Terike vette át az irányítást, melynek köszönhetően hatalmas lendületet kapott a szakkör mondja Füredi Zsuzsanna, a guzsalyasok jelenlegi vezetője. Csodálatos munkák sokasága látott napvilágot, s Terike indította el anno a foltvarró kört is. Megszámlálhatatlan kiállítás és program jöhetett létre, melyek közül talán az egyik legkiemelkedőbb és legemlékezetesebb a Vizitke tábor. De, hogy mi is az a vizitke? A vizitke egy szentistváni viselet, melyet különleges alkalmakkor látogatás, vizitálás során hordtak a nők. Így stílszerűen ezt a nevet kapta az a tábor, ahol a borsodi régió hímzői nyaranta összegyűltek. Éves hímző - Fontos, hogy ne dobjuk el magunktól a régi dolgokat! Annak idején minden esztendőben az adott időszaknak és hagyománynak megfelelően tevékenykedtek a nők. Mi is e rendszer szerint dolgozunk hangsúlyozza Zsuzsa, amikor arról kérdezem, hogy vajon hogyan is képzeljük el a guzsalyas kör éves munkáját. Az új esztendőt gombócfőzéssel indítják, melyből együtt jósolnak a gyerekekkel, az idősebb korosztály tagjai pedig a házi készítésű süteményekkel köszöntik az újévet, miközben átbeszélik az elkövetkezendő 12 hónap feladatait. S mivel gyorsan peregnek a hónapok, máris elérkezik a farsang, a fánksütés időszaka, a húsvéti tojásírás, majd a AZ ÉVFORDULÓ ALKALMÁBÓL KIÁLLÍTÁS IS NYÍLT. 10 éves a Tiszaújvárosi Református Énekkar nyári pihenő után készülhetnek az őszi ünnepkörökre, s végül a karácsonyi forgatagra. Az ünnepi ciklusokhoz igazodva jönnek létre a hímző alkotások, a régmúltat idéző kalárisok, s mindemellett kiállításokat, gyermek játszóházakat szerveznek. Hímző történelem A magyar népművészeti alkotások legfőbb jellemzője az, hogy a funkció és a díszítés arányban van egymással. A használati funkció volt az elsőszámú szempont asztalterítő, sulyok stb. s csak aztán következett az adott tárgy ízléses díszítése. A hímzés korai szakaszában rengeteg próbaváltozat látott napvilágot. A virágzás korában a funkció és a díszítés a legtökéletesebb arányban állt egymással. Ekkor persze még nem voltak harsány színek, hisz nem is volt színes fonal. Sokszor maguk állították elő azt. A hanyatlás ideje főleg a színezésben bontotta meg a törvényszerűséget. Akkor már nem a letisztult fehér, drapp, esetleg kék, piros színek voltak a jellemzőek, hanem az élénk, változatos színű fonalak kerültek a textilekre. Az elmúlt évszázadok alatt csodás férfi-női viseletek készültek, díszítették ruhájukat, kendőjüket, de még fehérneműjüket is. A rendkívül gazdag magyar hímző kultúrát 24 tájegységre oszthatjuk. Borsod megyében a legismertebbek a színpompás matyó alkotások. Habár a régi stílusú matyó darabok csupán piros-kékkel színezettek, melyeken legjellemzőbb a lepedővégekre készült csipkés-madaras minta. A rózsás matyó hímzés Kisjankó Bori hímző asszony és mintaírónak köszönhető, aki szűcs apja bundákra felvitt motívumait textilre helyezte át, ezzel egy új stílust megteremtve. Híres még a tardi keresztszemes, a szentistváni vizitke, a bogácsi madaras minták, és a gömöri csomós hímzés is. A közösség ereje - Sokaknak már kicsit idegen a régi világ, de ha valaki belemerül, akkor csodákat talál. Ez egy kiváló csoport, melyet a közös tett, akarás visz előre már 35 éve. Segítjük egymást az élet minden területén. A foglalkozások alkalmával megosztjuk egymással örömünket, bánatunkat, s persze eközben folyamatosan jár a kezünk fejezte be mondandóját Füredi Zsuzsanna a Guzsalyas Díszítőművészeti Szakkör. O.K. Ünnepi hangverseny, vendégekkel Megalakulása és működése 10 éves évfordulója megünneplésére készül a Tiszaújvárosi Református Énekkar május 22-én 17 órakor kezdődő ünnepi hangversenyével, melynek helyszíne a helyi református templom lesz. Az elmúlt 10 évben a Református Egyház kebelében megalakított vegyeskórus Birtalan Judit karnagy vezetésével és Birtalan József zeneszerzői munkásságával egy újabb városi értéket hozott felszínre és mutatott meg városunk egyre gazdagodó kultúrájában, zenei életében. Sok itthoni, hazai és számos külföldi fellépésével pedig városunk hírnevét növelte, úgy hazánk különféle helyein, mint az erdélyi magyarság körében. Az évtizednyi munkásság eredményeit összefoglaló jubileumi hangversenyt ajánlja most az énekkar a tisztelt érdeklődők figyelmébe azzal, hogy ez alkalommal nemcsak az eddigi legsikeresebb és legkedveltebb műveket, énekfeldolgozásokat hozza a közönség elé, hanem a ma már házi zeneszerzőnek számító Birtalan József eddig itt el nem hangzott, és legújabb műve is műsorra kerül ősbemutatóként. A jubileumi hangversenyen két vendégkórus is szerepelni fog, nevezetesen a Szilágybagosról érkező Református Énekkar és a Mezőkeresztesi Kamarakórus, akik részben önálló műsorral, részben pedig a három énekkar közös produkciójában vesznek részt. A jubileumi hangverseny megrendezéséhez és lebonyolításához szükséges anyagi fedezetet pályázatok útján a Tiszaújvárosi Önkormányzat Képviselő Testülete, a Nemzeti Civil Alap és a Tiszaújváros Jövőjéért Alapítvány, valamint önkéntes perselypénzadományok és saját erőforrások biztosítják, melyekért ez úton is köszönetet mondunk. M. Fekete Béla énekkari elnök A Tiszaújvárosi Krónika hasábjain hétről hétre felidézzük, mi is történt negyvenöt évvel ezelőtt, amikor várossá vált településünk. Ehhez a visszatekintéshez korabeli dokumentumokat, elsősorban újságokat nézünk át. Azon túl, hogy ismét termelt a TVK nitrogénműtrágya gyára - mint arról az előző számban beszámoltunk, 1966 május elején, bővítési munkálatok miatt leállt a gyár -, rögtön túlteljesítésre, pontosabban annak vállalására adta a fejét a cég. De ne szaladjunk ennyire előre. A nagyobb termeléshez szükséges átalakítást rekordidő alatt, a tervezett 4-5 naphoz képest alig három nap alatt sikerült megvalósítani. Így hamarabb kezdődhetett el a munka. Manapság, amikor minduntalan a tervezett befejezési idők újbóli kitolásáról hallunk (legyen az metró, híd, autópálya vagy bármi más), ez szinte a mese kategóriájába illik. Túlteljesítettek 45 éve történt Ennek tükrében az, hogy TVK éves szinten mintegy négy százalékos túlteljesítést vállal, már nem is csodálható. " A TVK egész évi teljes termelési értéke 887 millió forint. Ezt az összeget a vállalt terv túlteljesítésének eredményeként további 33 millió forinttal növeli." Ilyen fejlődés látszott a városon magán is. Egy képes hír erejéig számoltak be arról a Borsodi Vegyész május 19-i számában, hogy épül az általános iskola. A készültségi szint joggal adott reményt arra, hogy az 1966/67- es tanévet már ott kezdhetik el a nebulók. Az, hogy ki alkalmas vezetőnek, s ki nem, mióta világ a világ, viták alapját képezi. Van, hogy a vezető úgy érzi, csak ő az, aki képes elirányítani helyesen a rá bízott termelőegységet,és akad olyan is,hogy a dolgozók kérdőjelezik meg egy vezető képességeit. Az ilyen félreértések elkerülése végett szerveztek ankétot Tiszaszederkényben. A rendezvény célját - miszerint mondja el mindenki észrevételeit és meglátásait -, elérte. Legalábbis a beszámoló szerint. A jövő héten ismét szemlézgetünk. b.k. Zeneovi, köszönet Szól a Tücsökzene A Tücsökzene Alapítvány zeneóvodájának 2011/2012. évi foglalkozásaira május 19-től június 15-ig lehet jelentkezni. A beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat megtalálhatják a Vándor Sándor Zeneiskola irodájában. Bővebb információ: Pónus Attiláné, ének-zene,fuvola szakos tanár 06/ A Tisza TV műsora Május 19., csütörtök 9:00 Hatvan perc. Benne: A Piramis két esztendeje Kinyitott a strand Új szálloda Tiszaújvárosban Közmeghallgatások összefoglalója Mentősök versenye Biztonság napja Hamarosan betegeket fogad a felújított rendelő Modellezők napja Sajóörösön Sportpercek 10:00 Hatvan perc plusz, a hírek hátteréről (A műsor a szerdai adás ismétlése) Tiszaújváros önkormányzatának illetve egy magányszemély anyagi támogatásának köszönhetően, a Tücsökzene Alapítvány egy régóta dédelgetett álma valósulhatott meg azzal, hogy egy digitális zongorát vásárolhattak meg. A hangszer hatalmas segítség lesz majd a zeneóvodai foglakozásokon, és a fellépések alkalmával is. Az új zongora a májusi Kulturissimo-n debütál. Május 25., szerda 18:00 Hatvan perc, a Tisza Tv heti hírműsora: - Testületi ülés előtt - Tizenöt éves Gimnasztráda - Állami Népi Együttes fellépése - Könyvhét előtt - Egészségnap - Átköltözött a rendelő - Sportpercek 19:00 Hatvan perc plusz: - Fogadóóra. Bráz György polgármester válaszol a nézők közérdekű kérdéseire 19:30 Tiszaújvárosi Tisza TV Phoenix KK - Kanizsa KK DKG-EAST kosárlabda mérkőzés felvételről

6 6. OLDAL HŐFOGYASZTÁS S.sz. ÉPÜLET FAJLAGOS HŐFOGYASZTÁS (MJ/légköbméter) CÍME JELE TÁRSASHÁZ NEVE FŰTÉSI RENDSZER FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS NYÍLÁSZÁ- SZIGETELÉS ÖSSZES RÓK CSERÉJE október novemberdecember január február március április 1 Árpád u RÁKÓCZI Társasház kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Teljes Teljes 9, , , , , ,9538 3, , Hajdú tér 2. MEDITERRÁN Társasház kétcsöves, vízszintes Lakásonkénti szabályozás és mérés Teljes Teljes 11, , , , , ,9082 4, , Pajtás köz ÉSZAK Társasház egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Teljes Teljes 11, , , , , ,9664 6, , József A. u PIRAMIS Társasház egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Teljes Teljes 17, , , , , ,0459 5, , Árpád u BÜKK Társasház kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Teljes Teljes 13, , , , , ,2527 6, , Szent I. u TÓPART Társasház egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Teljes Teljes 13, , , , , ,4100 5, , József A. u BEM Társasház egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Teljes Teljes 14, , , , , ,0655 7, , Árpád u SZÉCHENYI Társasház kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház Végfal 12, , , , , ,5449 3, , József A. u A II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 7, , , , , ,5648 6, , Építők útja SZŐKE TISZA Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 15, , , , , ,3604 7, , József A. u II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház Végfal 10, , , , , ,6580 8, , Szederkényi u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 13, , , , , ,7548 3, , Hajdú tér TVK A-B egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 15, , , , , ,4380 8, , Szederkényi u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 10, , , , , ,1461 8, , Bólyai köz PANEL Társasház kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház Végfal 12, , , , , ,8947 3, , Bartók B. u BARÁTSÁG Társasház kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 13, , , , , ,5734 3, , Bartók B. u MOBIL Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház K-NY-végfal 18, , , , , , , , Deák F. tér II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 12, , , , , ,9119 8, , Munkácsy M. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőházi ajtó Teljes 16, , , , , ,7857 8, , Munkácsy M. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház Ny-végfal 17, , , , , ,3353 6, , Lorántffy Zs. u LORÁNTFFY Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 18, , , , , ,7285 8, , Munkácsy M. u kétcsöves, függőleges Lépcsőház 16, , , , , ,9565 8, , Teleki B. u HÁMÁN KATÓ Társasház kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 16, , , , , ,0512 9, , Deák F. tér II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 14, , , , , ,6492 9, , Lorántffy Zs. u ŐSZIRÓZSA Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház D-É-Végfal 20, , , , , ,8494 9, , Rózsa u KOCKA Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 17, , , , , ,6472 7, , Tisza u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház D-É-Végfal 17, , , , , , , , Építők útja ÉPÍTŐK Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 19, , , , , ,0214 4, , Széchenyi I. u VÖRÖSMARTY Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház NY-K-végfal 17, , , , , ,3240 9, , Árpád u II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés 13, , , , , ,0388 9, , Örösi u II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átfolyós Lépcsőház 17, , , , , , , , Deák F. tér II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 12, , , , , , , , Szederkényi u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 17, , , , , ,4879 8, , Tisza u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház D-É-Végfal 18, , , , , ,1327 9, , Munkácsy M. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 16, , , , , , , , Árpád u II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átfolyós Lépcsőház 18, , , , , , , , Barcsay tér 1-3. A/2 AUGUSZTUS 20 Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 20, , , , , , , , Kazinczy u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 19, , , , , , , , Örösi u FENYŐ Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház Végfal 19, , , , , , , , Örösi u PETŐFI Társasház egycsöves, átkötőszakaszos Lépcsőház 26, , , , , , , , Árpád u II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átfolyós Lépcsőház 18, , , , , , , , Béke u SZ. Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 23, , , , , ,4310 9, , Rózsa u SZ. Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 23, , , , , , , , Kazinczy u KAZINCZY Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 20, , , , , , , , Bethlen G II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 21, , , , , , , , József A. u II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átkötőszakaszos Lépcsőház 23, , , , , , , , Tisza u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 21, , , , , , , , Barcsay tér 6-8. B/2 SZEDERINDA Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 21, , , , , , , , Teleki B. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges 20, , , , , ,6994 8, , Tisza u A VÍZTORONY Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 22, , , , , , , , Hajdú tér TVK A-B egycsöves, átfolyós Lépcsőház 23, , , , , , , , Mátyás K. u MODUL Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 20, , , , , ,1107 9, , Árpád u II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átfolyós Lépcsőház Végfal 17, , , , , , , , Szederkényi u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 17, , , , , , , , Örösi u II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átkötőszakaszos Lépcsőház 19, , , , , , , , Árpád u IKER Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 27, , , , , , , , Munkácsy M. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 22, , , , , , , , Bólyai köz B TORONY Társasház egycsöves, átkötőszakaszos Lakásonkénti szabályozás és mérés 22, , , , , , , , Hajdú tér TISZA Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 23, , , , , , , , Mátyás K. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 24, , , , , , , , Béke u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház É-D-Végfal 21, , , , , ,5117 8, , Tisza u KOSSUTH Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 23, , , , , , , , Szederkényi u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 20, , , , , , , , Szent I. u A/3 AUGUSZTUS 20 Társasház kétcsöves, függőleges Lh+70% Teljes 21, , , , , , , , Építők útja I. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 22, , , , , , , , Lorántffy Zs. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 22, , , , , , , , Árpád u FAVORIT Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 25, , , , , , , , Építők útja I. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 24, , , , , , , , József A. u ÚJ Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 27, , , , , , , , Lorántffy Zs. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 23, , , , , ,2168 7, , Szent I. u A/4 AUGUSZTUS 20 Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház É-D-Végfal 25, , , , , ,2975 8, , Árpád u ÁRPÁDHÁZ Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 21, , , , , ,8736 9, , Építők útja II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 23, , , , , ,6370 9, , Szent. I. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 23, , , , , , , , Lorántffy Zs. u VADVIRÁG Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház É-Végfal 23, , , , , , , , Mátyás K. u CSALÁD Társasház kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 22, , , , , , , , Tisza u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 23, , , , , , , , Juhar köz II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 23, , , , , , , , Szent I. u VIHARSAROK Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 25, , , , , , , , Örösi u TÖLGY Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 23, , , , , , , , Bethlen G A/1 BETHLEN G. Társasház kétcsöves, függőleges Végfal 22, , , , , , , , Munkácsy M. u ZÖLDDIÓFA Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 20, , , , , ,2679 9, , Szederkényi u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 21, , , , , , , , Bólyai köz A PARABOLA Társasház egycsöves, átfolyós 17, , , , , , , , Mátyás K. u FÉSZEK Társasház kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház Végfal 22, , , , , , , , Mátyás K. u LIGET Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 21, , , , , , , , Árpád u VÁSÁRHELYI Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 21, , , , , , , , Árkád sor II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 21, , , , , , , , Örösi u A 222A egycsöves, átfolyós Lépcsőház Végfal 21, , , , , , , , Hajdú tér FAGYÖNGY Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 24, , , , , ,3229 9, , Rózsa u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 25, , , , , , , , Szederkényi u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 18, , , , , , , , Munkácsy M. u /A DÉLIBÁB Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 22, , , , , , , , Juhar köz II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 25, , , , , , , , Árpád u B OLIMPIA Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 22, , , , , ,3664 7, , Árkád sor ÁRKÁD Társasház kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház É-Végfal 25, , , , , , , , Bartók B. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 28, , , , , , , , Munkácsy M. u TISZA GYÖNGYE Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház É-D-Végfal 25, , , , , , , , Alkotmány köz ALKOTMÁNY Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 23, , , , , ,4509 9, , Árkád sor ARANY J. Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház É-D-Végfal 26, , , , , , , , Szederkényi u LORDOK HÁZA Társasház kétcsöves, függőleges 21, , , , , , , , Rózsa u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lakásonkénti szabályozás és mérés Lépcsőház 25, , , , , , , , Szederkényi u /D ORGONA Társasház kétcsöves, függőleges Végfal 25, , , , , ,7281 7, , Munkácsy M. u /H MUNKÁCSY Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 25, , , , , ,0494 9, , Árkád sor FEHÉRHÁZ Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház É-D-Végfal 21, , , , , , , , Pajtás köz ADY Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 27, , , , , , , , Örösi u SOLÁR Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 24, , , , , , , , Lévay u /C SIRÁLY Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 19, , , , , , , , Barcsay tér 5-7. B/3 SZERENCSE Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 25, , , , , , , , Árpád út EDISON Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 19, , , , , , , , József A. u ATTILA Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 31, , , , , , , , Munkácsy M. u /G HORIZONT Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 23, , , , , , , , Rózsa u /F HUNGÁRIA Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 25, , , , , , , , József A. u JÓZSEF ATTILA Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 27, , , , , , , , Örösi u II. sz. Lakásszövetkezet egycsöves, átfolyós Lépcsőház 22, , , , , , , , Szent I. u ARANYFŰZ Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 27, , , , , , , , József A. u JÓZSEF ATTILA Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 30, , , , , , , , Mátyás K. u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 27, , , , , , , , Szederkényi u /E NYÍRFA Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 25, , , , , , , , Rózsa u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 29, , , , , , , , Barcsay tér 2-4. B/1 BÁSTYA Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 27, , , , , , , , Építők útja II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 28, , , , , , , , Deák tér KÉKTORONY Társasház egycsöves, átfolyós Lépcsőház 26, , , , , , , , Építők útja II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 28, , , , , , , , Bólyai köz NAPSUGÁR Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház Végfal 28, , , , , , , , Lévay u /B SALLAI Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 31, , , , , , , , Rózsa u II. sz. Lakásszövetkezet kétcsöves, függőleges Lépcsőház 32, , , , , , , , Bartók B. u PARK Társasház kétcsöves, függőleges Lépcsőház 28, , , , , , , ,5618

7 ÁLLÁSPÁLYÁZATOK 7.OLDAL Intézményvezetői pályázat Iskolaigazgatói állás Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (3580 Tiszaújváros, Alkotmány köz 2.) igazgatói (magasabb vezetői) feladatainak ellátására. A megbízás időtartama: 5 év A megbízás kezdő napja: szeptember 1. Megszűnésének időpontja: július 31. A vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Irányítja, tervezi, szervezi, ellenőrzi az intézményben folyó nevelő-, oktató munkát. A költségvetés keretein belül gondoskodik az intézmény személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról, az alapító okirat szerinti feladatok ellátásáról, munkáltatói jogkört gyakorol. Kapcsolatot tart fenn a fenntartóval és a különböző szakmai szervezetekkel. Pályázati feltételek: - büntetlen előélet, - pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú iskolai végzettség és szakképzettség, - pedagógus szakvizsga, - legalább 5 év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, - az intézményben pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan időre szóló alkalmazás, illetve a magasabb vezetői megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő határozatlan időre szóló alkalmazás. Előnyt jelent: - intézményvezetői szakképzettség, - legalább 5 év általános iskolában szerzett vezetői gyakorlat, - felhasználói szintű számítógépes ismeretek. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a vezetői pótlékra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottakról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben 138/1992. (X. 8.) kormán rendelet rendelkezései az irányadóak. A pályázathoz csatolandó iratok, igazolások: - szakmai életrajz, - az intézmény vezetésére vonatkozó program, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelés (vezetési program), - végzettséget igazoló oklevélmásolat, - 3 hónapnál nem régebbi hatósági bizonyítvány, - a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, - a pályázó hozzájáruló nyilatkozata ahhoz, hogy a pályázati eljárásban résztvevők a teljes pályázati anyagba betekinthessenek. A pályázat benyújtásának határideje: június 6. A Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján történő megjelenés időpontja: május 6. A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, a pályázat Tiszaújváros Város Önkormányzata polgármesteréhez történő megküldésével (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7.). Kérjük a borítékon feltüntetni az Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási és Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat igazgatói pályázata szöveget. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázat elbírálására a véleményezési határidő lejártát követő első képviselőtestületi ülésen, várhatóan augusztus 25-én kerül sor. A pályázatot a Kjt. 20/A. (6) bekezdése alapján bizottság véleményezi. Az állás a Képviselő-testület döntését követően szeptember 1-jétől tölthető be. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: Tiszaújváros Város Önkormányzata oktatási ügyekért felelős alpolgármesterétől (06-49/ ), illetve a Polgármesteri Hivatal Intézményi, Szociális és Sport Irodájának vezetőjétől (06-49/ ). Gépészet, elektrotechnika Műszaki tanárok kerestetnek Az Eötvös József Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium - Tiszaújváros pályázatot hirdet műszaki tanár munkakör betöltésére. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Gépészeti alapismeretek elméleti oktatása különböző tantárgyak (pl.: anyagismeret, mechanika, géprajzi alapismeretek, stb.) keretein belül szakközépiskolai valamint szakiskolai osztályokban. Továbbá gépgyártás-technológiai elméleti ismeretek oktatása technikus képzésben. A pályázat elnyerésének feltételei: - Felsőfokú műszaki végzettség (gépészmérnök). - Büntetlen előélet. Előnyt jelent: - gépészmérnök tanár, vagy - egyetemi szintű gépészmérnök végzettség, - oktatási intézményben szerzett tanítási gyakorlat, A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - Rövid szakmai önéletrajz. - A végzettséget igazoló oklevél (oklevelek) másolata. - 3 hónapnál nem régebbi eredeti bejegyzés mentes erkölcsi bizonyítvány. A pályázat benyújtásának feltételei és az elbírálás határideje: A pályázatot postai úton kell eljuttatni a következő címre: az iskola igazgatójához, Eötvös József Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros, Munkácsy út 13. Pályázati felhívás A borítékon fel kell tüntetni a megpályázni kívánt állás megnevezését. A pályázatok benyújtásának határideje: június 30. A pályázatok elbírálásának határideje: július 8. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szamosi Barna szakképzési igazgatóhelyettes nyújt, a as telefonszámon. A részletes pályázati anyag elérhető: honlapon Az Eötvös József Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium - Tiszaújváros pályázatot hirdet 2 fő műszaki tanár munkakör betöltésére. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Elektrotechnikai és elektronikai alapismeretek elméleti és gyakorlati oktatása különböző tantárgyak (pl.: elektronika, elektrotechnika, villamos mérések, villamosságtani alapismeretek, villamos gépek, elektronikai gyakorlat, stb.) keretein belül szakközépiskolai valamint szakiskolai osztályokban. Továbbá alkalmazott elektronika, automatika, alkalmazott informatika, számítógépes mérések, szakma-specifikus CAD/CAM ismeretek, stb., elméleti és gyakorlati oktatása az elektronikai technikus és a villanyszerelő képzésben. A pályázat elnyerésének feltételei: - Felsőfokú műszaki végzettség (villamosmérnök). - Büntetlen előélet. Előnyt jelent: Takarítói állás A Városi Intézményellátó Szervezet pályázatot hirdet 1 fő takarító munkakör betöltésére, 4 hónap próbaidő kikötéssel, határozatlan időre szóló kinevezéssel. Pályázati feltételek: - általános iskola 8 osztály - magyar állampolgárság - büntetlen előélet - egészségügyi alkalmasság - előnyt jelent hasonló munkakörben szerzett tapasztalat Feladatok: A kijelölt takarítási terület napi takarítása, tisztán tartása, fertőtlenítése. Munkaidő: 13,30-21,30 óráig Bérezés a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint. A pályázathoz csatolni kell: - kísérőlevelet, - önéletrajzot - bizonyítvány másolatot, - a borítékon fel kell tüntetni az 1294/2011. számot. A pályázat benyújtásának határideje: A pályázat elbírálásának határideje: Az állás az elbírálást követően azonnal betölthető. Érdeklődni és a pályázatokat benyújtani a Városi Intézményellátó Szervezetnél lehet. Cím: 3580 Tiszaújváros, Munkácsy M. u Telefon: 06-49/ Műszaki tanár végzettség (mérnöktanár). - egyetemi szintű villamosmérnök végzettség, - oktatási intézményben szerzett tanítási gyakorlat, A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - Rövid szakmai önéletrajz. - A végzettséget igazoló oklevél (oklevelek) másolata. - 3 hónapnál nem régebbi eredeti bejegyzés mentes erkölcsi bizonyítvány. A pályázat benyújtásának feltételei és az elbírálás határideje: A pályázatot postai úton kell eljuttatni a következő címre: az iskola igazgatójához, Eötvös József Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros, Munkácsy út 13. A borítékon fel kell tüntetni a megpályázni kívánt állás megnevezését. A pályázatok benyújtásának határideje: június 30. A pályázatok elbírálásának határideje: július 8. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Szamosi Barna szakképzési igazgatóhelyettes nyújt, a as telefonszámon. A részletes pályázati anyag elérhető: honlapon Nyári munka Uszodamestert keresnek A TiszaSzolg 2004 Kft. USZODAMES- TERI munkakörbe szezonális munkavállalót keres. A jelentkezés feltétele: uszodamesteri képesítés Jelentkezés határideje: május 31. Bővebb információ és jelentkezés: A telefonszámon vagy személyesen a Termálfürdő üzemeltetői irodájában (Tiszaújváros, Szederkényi u. 12.) Középiskolai igazgatói pályázat Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (3580 Tiszaújváros, Munkácsy út 13.) igazgatói (magasabb vezetői) feladatainak ellátására. A megbízás időtartama: 5 év A megbízás kezdő napja: október 1. Megszűnésének időpontja: július 31. A vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Irányítja, tervezi, szervezi, ellenőrzi az intézményben folyó oktató-nevelő munkát. A költségvetés keretein belül gondoskodik az intéz-mény személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról, az alapító okirat szerinti feladatok ellátásáról, munkáltatói jogkört gyakorol. Kapcsola-tot tart fenn a fenntartóval és a különböző szakmai szervezetekkel. Pályázati feltételek: - büntetlen előélet, - pedagógus munkakör betöltéséhez szükséges egyetemi szintű tanári végzettség és szakképzettség, - pedagógus szakvizsga, - legalább 5 év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, - az intézményben pedagógus munkakörben fennálló, határozatlan időre szóló alkalmazás, illetve a magasabb vezetői megbízással egyidejűleg pedagógus munkakörben történő határozatlan időre szóló alkalmazás. Előnyt jelent: - intézményvezetői szakképzettség, - legalább 3 év középiskolában szerzett vezetői gyakorlat, - felhasználói szintű számítógépes ismeretek, - angol és/vagy német nyelv kommunikációs szintű ismerete. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a vezetői pótlékra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalma-zottakról szóló évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatá-si intézményekben a 138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet rendelkezései az irányadóak. A pályázathoz csatolandó iratok, igazolások: - szakmai életrajz, - az intézmény vezetésére vonatkozó program, szakmai helyzetelem-zésre épülő, fejlesztési elképzelés (vezetési program), - végzettséget igazoló oklevélmásolat, - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, - a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, - a pályázó hozzájáruló nyilatkozata ahhoz, hogy a pályázati eljárásban részt vevők a teljes pályázati anyagba betekinthessenek. A pályázat benyújtásának határideje: július 20. A KSZK honlapján történő megjelenés időpontja: december 6. A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, a pályázat Tiszaújváros Város Önkormányzata Polgármesteréhez történő megküldésével (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7.). Kérjük a borítékon feltüntetni az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói pályázata szöveget. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázat elbírálására a véleményezési határidő lejártát követő első Képviselőtestületi ülésen, várhatóan szeptember 29-én kerül sor. A pályázatot a Kjt. 20/A. (6) bekezdése alapján bizottság véleménye-zi. Az állás a Képviselő-testület döntését követően október 1-jétől tölthető be. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: Tiszaújváros Város Önkormányzata oktatási ügyekért felelős alpolgármesterétől (06-49/ ), illetve a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Közművelődési és Sport Irodájának vezetőjétől (06-49/ ). Októbertől, öt évre Főigazgató-főorvosi pályázat Tiszaújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Tiszaújváros Városi Rendelőintézet (3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út ) főigazgató főorvos (magasabb vezető) beosztás ellátására. A megbízás időtartama: 5 év A megbízás kezdő napja: október 1. Megszűnésének időpontja: szeptember 30. A vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az intézmény vezetése, szakmai és gazdasági működésének tervezése, szervezése és irányítása. A költségvetés keretein belül gondoskodik az intézmény személyi és tárgyi feltételeinek biztosításáról, az alapító okiratban foglalt feladatok ellátásáról, és az intézmény által nyújtott szolgáltatások ellenőrzéséről. Az intézmény alkalmazottai felett munkáltatói jogokat gyakorol (a gazdasági igazgató-helyettes felett egyéb munkáltatói jogokat). Kapcsolatot tart fenn a fenntartóval, a különböző szakmai szervezetekkel, és intézményekkel. Pályázati feltételek: - Orvostudományi vagy egyéb egyetemi szintű végzettség. - Egészségügyi (szak) menedzseri képesítés, vagy egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés. - Legalább ötéves vezetői gyakorlat. - Büntetlen előélet. - Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalása. Magasabb vezető beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető. A betöltendő közalkalmazotti munkakör: a pályázó legmagasabb iskolai végzettségének megfelelően kerül megállapításra. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a vezetői pótlékra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény egészségügyi intézményekben történő végrehajtását meghatározó 356/2008. (XII.31.) Kormányrendelet rendelkezései az irányadóak. A pályázathoz csatolandó iratok, igazolások: - iskolai végzettséget igazoló okiratok közjegyző által hitelesített másolatai, - részletes szakmai önéletrajz, - az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó program, - 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, - nyilatkozat az egyes vagyonnyilatkozattételi kötelezettségekről szóló évi CLII. törvény szerint előírt vagyonnyilatkozat-tételei kötelezettségek vállalásáról, - a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, - a pályázó hozzájáruló nyilatkozata ahhoz, hogy a pályázati eljárásban résztvevők a teljes pályázati anyagba betekinthessenek, - nyilatkozat a pályázatnak a szakbizottság és a testületi ülés nyílt, vagy zárt ülésen történő tárgyalásáról. A pályázat benyújtásának határideje: június 30. A Nemzeti Közigazgatási Intézet honlapján történő megjelenés időpontja: február 25. A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, a pályázat Tiszaújváros Város Önkormányzata Polgármesteréhez történő megküldésével (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7.). Kérjük a borítékon feltüntetni a Tiszaújváros Városi Rendelőintézet főigazgató-főorvosi pályázata szöveget. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázat elbírálására a pályázati határidő lejártát követő első Képviselő-testületi ülésen augusztus 25-én kerül sor. A pályázatot a Kjt. 20/A. (6) bekezdése alapján a megbízási jogkör gyakorlója által összehívott bizottság véleményezi. A bizottság tagjai a 356/2008. (XII.31.) Kormányrendelet 4. /1/ bekezdésében meghatározott személyek. Az állás október 1-jétől tölthető be. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: Tiszaújváros Polgármesteri Hivatalának Szociális és Egészségügyi Irodavezetőjétől (06-49/ )

8 8. OLDAL Útlezárások Tisztelt Városlakó! Szeretnénk tájékoztatni, hogy május 21-én, szombaton 13:00 18:00 ig, május 22-én, vasárnap 9:00 16:00-ig bonyolítjuk le a XX. Tisza Triatlon versenyt. A verseny központja a Termálfürdőben lesz. A verseny kerékpáros számát a Lévay út Szent István út (a körforgalomtól az Örösi útig) Örösi út és kesznyéteni utakon rendezzük meg. Kérjük, hogy ezen az útvonalon a fent jelzett időpontokban ne parkoljon, és ne közlekedjen, hogy a versenyt balesetmentesen tudjuk lebonyolítani. ÚTLEZÁRÁSOK: Szombaton (május 21): Lévay út, Szent István út, Örösi út és kesznyéteni út 13:00-tól 18:00-ig. Vasárnap (május 22): Lévay út: 09:00-16:00, Szent István út: 09:10-16:00, Örösi út és kesznyéteni út: 09:40-16:00 Mindkét napon rendezők és rendőrök fogják irányítani a forgalmat és igény esetén további információval fogják Önöket ellátni. Kérjük, hogy együttműködésükkel segítsék a rendezvény sikeres lebonyolítását. Mindkét napon állandó, rendőri irányítással történő áthaladást biztosítunk: RENDEZVÉNYEK/HIRDETÉS RC modell nap Nem a méret a lényeg - a Kertvárosból a régi városrészbe, a Bethlen Gábor út és Lévay út kereszteződésében (református templom, Castello Cukrászda) - a Kertváros keleti és nyugati része között, a Margit sétány és a Szent István út kereszteződésében. Megértésüket előre is megköszönve, támogatásukban és szurkolásukban bízva! Tisztelettel: Dr. Márkus Gábor, főrendező A MODELLEZŐK A VÁROSHÁZTÉRRE IS ELLÁTOGATTAK. Ismét látványos légiparádénak lehettek tanúi azok, akik a hétvégén Sajóörös felé vették az irányt és megálltak a Robinson tanya mellett. A repülők és helikopterek kavalkádja azonban csak kicsiben idézte a nagy repülőnapokat. És ezt most szó szerint kell érteni, ugyanis a Borsodi RC Modell HELIKOPTER KICSIBEN. Fórum által szervezett II. Sajóörösi RC Modellező Nap eseményeinek volt helye a fent említett terület. A légi járművek mellett a négykerekűek is képviseltették magukat. Ők, pontosabban tulajdonosaik a terület melletti aszfaltos bekötőúton szórakoztatták az érdeklődő közönséget. Azok is megtalálták számításukat, akik nem csak a miniatűr járművek miatt látogattak ki a napra, ugyanis számos kísérő rendezvény is szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. - A célunk az volt, hogy egy igazi családi napot hozzunk össze - mondta Krajcz Attila, az esemény és a Borsodi RC Modell Fórum csapatának szervezője, vezetője. - Mint látható, egyre többen és többen látogatnak ki rendezvényeinkre és nem csak a térségből, hanem szinte az ország minden szegletéből. Ez a célunk is, mi így akarjuk öregbíteni a térség és Sajóörös hírnevét. A rendezvény keretében néhány résztvevő a nap folyamán ellátogatott a tiszaújvárosi Biztonság Napjára, ahol látványos bemutatóval szórakoztatták a közönséget.

9 SPORT 9.OLDAL Triatlon Részvételi csúcs a klubcsapat bajnokságon A TVK-Mali Triatlon Klub kilenc egységet indít a szombati, tiszaújvárosi klubcsapat országos bajnokságon, mely a hazai triatlon szezon nyitányát is jelenti. A XX. Tisza Triatlon május 21-i első versenynapján - az idei Triatlon Tour első állomásaként a Pellet Klubcsapat Országos Bajnokságot rendezi meg a TVK-Mali TK. Az eddigi 75-ös részvételi csúcs megdőlt, ugyanis idén 84 csapat regisztrálta magát a versenyre. A viadalnak ezúttal is az utóbbi években megszokott Gyógy- és Strandfürdő ad otthont. Szombaton 13 órakor a legfiatalabbak kezdik meg a versengést, majd egy órával később az összes többi korosztály képviselőit is rajthoz szólítják. - Egyesületünk kilenc csapatot indít a bajnokságon tudtuk meg Lehmann Tibortól, a TVK-Mali TK vezetőedzőjétől. Az elit kategóriás felnőtt férfi gárda Török Alfréd, Török Dániel, Benőcs Zoltán, Balogh Bence, Hankó Dávid öszszeállításban próbál meg visszavágni a címvédő, idén is jó versenyzőkből toborzott Uniqa-Újbuda TC-nek, akik tavaly mindössze egy másodperccel bizonyultak jobbnak nálunk. Ebbe a csatába azonban a Vanek Ákos vezette Budaörsi TKE, a Faldum Gábor és Bajai Péter nevével fémjelzett Mogyi SE, valamint a Fecskovics Attila és Pocsai Balázs húzta Debreceni Sportszolgáltató Kft. is bele fog szólni. Reményeink szerint szintén az aranyért harcol majd a Tóth Zsófia, Szakály Zsuzsanna, Szakály Zsófia, Vízi Viktória alkotta női elit csapatunk, továbbá a Hankó Gábor, Balogh Máté, Magyarosi Zoltán, Kiser Tamás, Marton Előd összeállítású utánpótlás-2 kategóriás ötös-fogatunk. Dobogóra várjuk a Szabó Evelin, Szabolcsi Fruzsina, Sávolyi Sára, Walkó Andrea amatőr licenszes kvartettet, a Bálint Lóránt, Ferge László, Oláh György, Kunfalvi András, Vígh Sándor László szenior sorunkat és az utánpótlás 1-es kategóriában induló három csapatunk (fiú-a: Lehmann Bence, Tóth Róbert, Miskolci Máté, fiú-b: Lehmann Csongor, Orosz Gergő, Fróna Ákos, leány: Filep Zsanna, Putnóczki Dorka, Mátyus Lili) egyikét. A tavalyi bajnok amatőr licenszes gárdánk idén dr. Gályász András, Bari Béla, Temesvári László, Zelei Ádám és Szűcs Rajmund összeállításban próbál szerencsét. Ebből a társaságból nagyon fog hiányozni Benedek László, akinek felgyógyulásáért ezen a napon megmozdul a teljes magyar triatlonos társadalom!,,mozdulj Lacikáért! - váltó Az Újpesti Torna Egylet (ÚTE) névadó támogatójának, a Sonepar Magyarország Kft.-nek a jóvoltából meg van az első komoly, százezer forintos nevezési-felajánlás a klubcsapat ob után, szombaton 17 órától megrendezendő jótékonysági váltófutamra. A futam célja: elősegíteni Benedek Lászlónak, a TVK-Mali Triatlon Klub fél éve közlekedési balesetet szenvedett sportolójának a mielőbbi felépülését. A folyamatos ápolás anyagi terhének enyhítéséért rendezendő eseményre a helyszínen 3 fős csapatokkal lehet nevezni. A futam nem verseny, hanem közös úszás (50 m), kerékpározás (4 km), vagy futás (500 m), Laciért. Amennyiben valaki nem tud indulni, de segíteni szeretne, megteheti aznap, a versenyirodán kihelyezett gyűjtőláda igénybevételével. A váltó versenyre a nevezés csapatonként minimum 1000 forint, de ez lehet csapattagonként bármilyen nagyobb összeg is. A teljes bevételt még aznap, a klubcsapat ob eredményhirdetése után átadják a Benedek-családnak. Folytatás egyéniben A XX. Tisza Triatlon másnapi, május 22- i folytatásában a Pellet gyermek, serdülő és sprint ranglistaverseny vár a résztvevőkre, mely a Triatlon Tour egyéni 1. fordulója is egyben. Reggel 9 órakor indul a nagyüzem, ekkor az újonc 1-es korcsoportos fiúk kezdhetik az úszást. Az utánpótlás korosztályok küzdelmei után 12:05 órakor lesz az elit férfi rajt, míg az elit női mezőny tagjai 15:05 órakor kezdik a 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló erőpróbát. A várhatóan ötszáznál is több sportolót felvonultató egyéni versenyben a házigazda TVK- Mali TK szintén nagyon népes csoporttal képviselteti magát, akik közül többen is dobogó közelben zárhatnak. Aguatlon Bronzos hétvége Százhalombatta adott otthont május 14-én az idén hatodik alkalommal kiírt NSI aquatlon országos döntőnek. A négy korcsoportban meghirdetett, úszásból és futásból álló versenyben 46 egyesület, 553 versenyzője vett részt. Megyénket a TVK-Mali Triatlon Klub képviselte. A tiszaújvárosi színek reprezentánsai közül Lehmann Bence a 3000 méteres futásban remekelt, 9:58 percet teljesített, ami a legjobb volt a mezőnyben. Putnóczki Dorka 400 méteren elért 5:26 perces úszása a rangsor harmadik helyét jelentette, míg Lehmann Csongor azonos távon a negyedik legjobb időt, 5:20 percet jegyezhetett. A csapatversenyben a tiszaújvárosi gyermek leány- és fiú csapat is a dobogó harmadik fokára állhatott fel az eredményhirdetéskor. Eredmények: Leányok, gyermek kcs. (400 m úszás, 2000 m futás): 10. Mátyus Lili, 12. Putnóczki Dorka, 29. Filep Zsanna. Csapat: 3. TVK-Mali TK (Mátyus Lili, Putnóczki Dorka, Filep Zsanna). Fiúk, gyermek kcs. (400 m úszás, 2000 m futás): 3. Lehmann Csongor, 15. Fróna Ákos, 20. Orosz Gergő. Csapat: 3. TVK-Mali TK (Lehmann Csongor, Fróna Ákos, Orosz Gergő). Serdülő kcs. (800 m úszás, 3000 m futás): 4. Lehmann Bence (TVK-Mali TK). Sportprogram Május 21., szombat Kosárlabda 18:00 Tisza TV Phoenix KK- Kanizsa KK DKG- EAST NBI/B-s bajnoki mérkőzés (rájátszás) Játékcsarnok Tenisz 10:00 Tiszaújvárosi TC-Bp. Ganz EKM Ob III-as bajnoki mérkőzés Teniszpálya Május 22., vasárnap Labdarúgás 11:00 FCT U19- Kazincbarcika bajnoki mérkőzés Füves edzőpálya 13:00 FCT U17- Kazincbarcika bajnoki mérkőzés Füves edzőpálya Zárva lesz a parkoló Értesítjük a város lakosságát, hogy május 20-án, pénteken sportrendezvény miatt 9- től 14 óráig zárva lesz a Phőnix Hotel melletti nagy parkoló. Megértésüket köszönjük. A szervezők Labdarúgás Nehezen, de kivasaltuk a Vasast Szokatlan időpontban, délelőtt fogadta az FCT a Vasas II. számú csapatát. A találkozó rangadónak számított, hiszen a harmadik és negyedik helyezett együttes csatázott egymással. A meleg nem zavarta meg a csapatokat. Izgalmas, küzdelmes, kiállításokban, gólokban és fordulatokban gazdag mérkőzésen sikerült itthon tartani a pontokat. FC Tiszaújváros Vasas tartalék 3-1 (1-1) Tiszaújváros, 150 néző. V.: Demeter. Tiszaújváros: Varsányi Németh B., Martis, Fodor, Németh D., Horváth T., Gacsal, Lippai, Török (Berta), Dávid (Gaál), Kovács P. (Gulácsi). Edző: Koleszár György. Vasas tartalék: Tulipán - Stranigg, Matolcsi, Salem, Polényi, Görgényi, Piller, Ferkó (Jasmin), Mundi, Balogh (Aranyos), Csoór (Hristov). Edző: Tóth András. 21. perc: Csoór remek ütemben ugratta ki középen Mundit, aki a védők között kilépett és tizenhat méterről a kifutó Varsányi mellett a kapu bal oldalába gurított perc: Horváth Tamás a Vasas térfelének közepén szabálytalanul szerelte Csoórt, a játékvezető sárga lappal jutalmazta a megmozdulást, s mivel a tiszaújvárosi játékosnak már volt egy ilyen színű kártyája, a pirosat is megkapta. 36. perc: A csereként beállt Gaál egyedül tört kapura, az érkező Polényi utolsó emberként elütötte. Ezért piros lap járt, így ő is mehetett Horváth után az öltözőbe. 40. perc: Kovács Péterrel a vendégek kapusa Tulipán a tizenhatoson belül szabálytalankodott. A játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt a sértett nagy erővel a kapu közepébe lőtte perc: Kovács Péter bal oldali hatalmas ívű bedobását Martis továbbcsúsztatta, az öt és feles magasságában érkező Németh a védőket megelőzve ballal a hálóba lőtte KOVÁCS PÉTER KÍMÉLETLEN ÍTÉLETVÉGREHAJTÓNAK BIZONYULT. A HARMADIK TI- SZAÚJVÁROSI GÓL ELŐTTI PILLANAT. 73. perc: Gaál a bal oldalon futott el, középre ívelt, ahol a gólra éhesen érkező Kovács Pétert Piller a tizenhatoson belül elsodorta. A játékvezető ezúttal is a 11-es pontra mutatott, Pillert pedig kiállította. Az ítéletvégrehajtó ismét Kovács Péter volt, ezúttal élesen a jobb alsó sarokba lőtt Igazi helyzet nélküli első húsz perc után egy szemfüles góllal megszerezte a vezetést a Vasas. A játékosok nem kímélték egymást, így nem csoda, hogy két kiállítás is borzolta a kedélyeket. A félidő lefújása előtt sikerült egyenlítenie a hazaiaknak. A második játékrész rögtön góllal kezdődött, ami megnyugtatta a vendéglátókat. A félidő közepén újabb gólt lőttek, ismét egy jogos tizenegyesből. A kilenc főre olvadt vendégeknek ezután már nem volt esélyük a pontszerzésre. A tiszaújvárosiak minden dicséretet megérdemelnek, igazi csapatként küzdöttek. Gaál beállítása jó húzásnak bizonyult. Kovács Péterrel együtt minden megmozdulásuk gólveszélyt jelentett a Vasas kapujára. Koleszár György: - Gratulálok a csapatomnak! A jövő reménységei AZ ELMÚLT HÉTVÉGÉN PÓTOLTÁK A ROSSZ IDŐJÁRÁS MIATT EGY HÉTTEL EZELŐTT ELMARADT BOZSIK TORNÁT, AHOL HÁROM KOROSZTÁLYBAN RÚGTÁK A BŐRT AZ AP- RÓSÁGOK. KÉPÜNKÖN A LEGKISEBB TISZAÚJVÁROSI FOCISTÁK. Kosárlabda Nincs szerencséje a végjátékokkal a Phoenix csapatának. A Sárváron vendégszereplő gárda ezúttal is az utolsó másodpercekben bukta el a mérkőzést, mindössze két ponttal. FSZKC Sárvár-Tisza TV-Phoenix KK (22-15, 6-18, 17-15, 20-15) Phoenix: Tóth T. (7/3), Csabák Bence (4), Pöstényi (11), Benőcs (11), Szabó (4). Csere: Kiss G. (8/6), Varga (10/6), Laisz (6), Radányi (2), Vásári, Benőcs V. Hiába vezetett a Tiszaújváros a harmadik percben 5-2-re, a mezőnyben eladott sok labda megbosszulta magát, a hazaiak természetesen azonnal éltek a lehetőséggel és hét pontos előnyre tettek szert a negyed végére. A mindössze kétperces pihenő jót tett a tiszaújvárosiaknak. A 16. percre ledolgozták hátrányukat és még arra is futotta, hogy a félidő végére átvegyék a vezetést Pontosabb volt a Sárvár A fordulás után kiegyenlített volt a játék, ami meglátszott a negyed eredményén, de még így is három pontos volt a vendégelőny A találkozó utolsó játékrészében a játékvezetők jóval több szabálytalanságot láttak a kék-sárgáknál, a 35. percben Pöstényi, a 38. percben Benőcs Dávid pontozódott ki. Akárcsak Tiszaújvárosban, - ahol a Phoenix egy ponttal győzött Sárváron is izgalmasan alakult a végjáték. Huszonnégy másodperccel a találkozó végét jelentő dudaszó előtt volt az állás, de a Phoenix utolsó támadása sikertelen volt, nem így a hazaiaké a túloldalon Benőcs Tibor edző: Lelkes hazai csapat ellen játszottunk. A sárváriak számára nem volt tétje az összecsapásnak. Kulcsembereink enerváltan és felelőtlenül játszottak, ráadásul a kipontozódás is bennünket sújtott. A végjátékban a bírók sok szabálytalanságot nem fújtak le és ez vezetett az újabb két pontos vereséghez. Tóth András: - Ha az első félidőben hasonló játékot játszunk, mint a második játékrészben emberhátrányban, akkor eldönthettük volna a mérkőzést. Gratulálok a Tiszaújvárosnak! További eredmények: Ózdi FC- Dunakeszi 2-1 Putnok - Balassagyarmat 4-0 Eger - RKSK 1-1 RAFC - Felsőtárkány 1-4 Tura - SBTC 0-0 Balmazújváros - Heves 3-0 Gyöngyös - Monor 5-1 Következik a 27. forduló. Május 21., szombat, 17.00: Monor Salgótarjáni BTC, Felsőtárkány Tura, Hevesi LSC RAFC, Dunakeszi Tiszaújváros, Balassagyarmat Ózd, Rákosmente Putnok Május 22., vasárnap, 11.00: Vasas II. Balmazújváros, 17.00: Gyöngyösi AK Egri FC Tibolddaróc is kipipálva A Magyar Kupa B-A-Z megyei selejtezőjének 4. fordulójában a megyei II. osztályú Tibolddaróchoz látogatott az FC Tiszaújváros csapata és közönségszórakoztató játékkal több mint fél tucat gólt lőve lépett tovább a kupában. Tibolddaróc - FC Tiszaújváros 0-7 Tibolddaróc: 100 néző, Vezette: Kátai FCT: Varsányi Berta, (Farkas), Martis, Fodor, Horváth, (Török)- Németh B.(Kovács R.), Gacsal, (Gulácsi), Lippai, Németh D.- Gaál, Dávid Gólok: Dávid (4), Martis, Fodor, Németh D. Nem volt esélyünk U17 DVTK "A" FC Tiszaújváros 6-0 (3-0) Gulyás Csaba edző: A gólkülönbség ellenére sem futballozott le minket a listavezető, tartottuk magunkat, de a győzelmüket nem tudtuk megakadályozni. U19 DVTK "A"- FC Tiszaújváros 8-1 (4-0) Góllövő: Leith Gulyás Csaba edző: Ha a hiányzóink itt lettek volna, akkor sem hiszem, hogy tudunk nyerni, de talán szorosabb meccset játszunk. A hétvégén utolsó hazai mérkőzését játszsza a Phoenix a csoport éllovasa, a Nagykanizsa ellen, majd zárásként a Kozármisleny csapatához látogatnak. A két mérkőzés eredményétől függetlenül a tiszaújvárosi csapat már biztos bentmaradó az NBI/B-ben, az egymás elleni eredmények kosáraránya miatt. Döntőben a Club 96 A Club 96 kosárcsapata második helyezettként bejutott a férfi felnőtt megyei kosárlabda döntőjébe. A május 22-én, vasárnap a miskolci Generali Aréna Városi Sportcsarnokban a Club 96 legénységén kívül pályára lép a MISI, a Sátoraljaújhely TK, a MEAFC csapata. A program 9:30 - kor kezdődik, a Club 96 11:15-kor játssza első mérkőzését a Sátoraljaújhely TK ellen. Ezt követően 14 órakor a harmadik, és 16 órakor az első helyért küzdenek a vesztes és a győztes együttesek.

10 10. OLDAL BIZTONSÁG Országos mentősverseny a mentőbarát városban Elmélet és gyakorlat Az Országos Mentőszolgálat dolgozói közül 22 csapat érkezett a versenyre.hazánk minden megyéje képviseltette magát a mentőgépjármű vezetők első országos ügyességi és szakmai versenyén. A vendéglátók nevében Bráz György, Tiszaújváros polgármestere köszöntötte a mentőket, méltatva munkájukat. - A mentők kötelességtudóan, hozzáértően, megfelelő emberszeretettel végzik a munkájukat, és ezt a lakosság is elismeri. Tiszaújvárosban is nagyon kedveltek a mentősök, mivel kis városról van szó, mindenkit ismernek és őket is ismerik. A mi városunk örömmel ad helyet ennek a rendezvénynek és örömmel támogatja anyagilag is. - mondta a polgármester. Az országban először - Borsodban, és ezzel az országban is tavaly ősszel rendeztük az első ilyen ver- Eredmények: egyéni ügyességi verseny I. helyezett: Kővári Attila (Fejér megye) elméleti verseny I. helyezett: Szász Szabolcs (Békés megye) csapat összesített verseny I. helyezett: Kovács IstvánKovács László (Hajdú-Bihar megye). senyt. Olyan nagy sikere volt, hogy úgy gondoltuk ezt meg kell mutatni országszerte a mentős kollégáknak is.- mondja Breitenbach Géza, az Észak-magyarországi Regionális Mentőszervezet orvosigazgatója. -Egy mentő csapatnak nagyon fontos tagja a gépkocsivezető. Ezzel a versennyel az általuk végzett feladatot is elismerjük és ez a rendezvény üzenet lesz mindazoknak, akiknek elmesélik majd a versenyzőink szerte az országban. Mentőbarát város -Hogy miért hoztuk ide ezt a rendezvényt? Nézzenek körül, nézzék meg a várost, ezért esett a választás Tiszaújvárosra. Ez egy gyönyörű hely.- Ezekkel a gondolatokkal indokolta meg Göndöcs Zsigmond, az OMSZ műveleti és szervezési igazgatója a rendezvény helyszínválasztását. - A másik pedig az,- folytatta, hogy Bráz György még alpolgármester korában is nagy barátja volt a mentősöknek és persze az önkormányzat is. Évek óta nagyon jó kapcsolatban vagyunk a városvezetéssel, amit anyagiakban is ki szoktak fejezni. Példás dolog az, hogy az önkormányzat az itteni mentőmotoros szolgálatot is támogatja és ezt a mai rendezvényünket is. Tiszaújvárosi sikerek A megnyitó és a köszöntők után a hotel parkolójában kezdődött el a verseny. A mentősofőröknek egy rutinpályához hasonló terepen kellett különböző manőve- reket végrehajtaniuk, persze ez a pálya sokkal technikásabb volt. Siska József és Barna Sándor a Tiszaújvárosi Mentőállomás két gépkocsivezetője az őszi megyei versenyen próbálhatták ki először magukat. Akkor a középmezőnyben végeztek. Az ott megszerzett rutinnal a hátuk mögött ezúttal hazai, ám technikásabb terepen tesztelhették tudásukat. A tiszaújvárosi mentősök a huszonkét csapatból a negyedik helyezést érték el. - Sajnos gyakorlási lehetőségünk a megyei verseny óta sem volt, de a munkánk során nap-mint nap, hasonló terepen kell teljesítenünk szolgálatot. Az utakon nem mesterséges körülmények között dolgozunk, mint itt a versenyen. A való életben nem pontoznak minket, viszont akár életek is múlhatnak azon, hogyan teljesítünk. - mondja Siska József mentősorfőr. Gyorsan, de biztonságosan -A mentő gépkocsivezetők munkája olyan nehéz, mintha egy játékteremben a legmagasabb fokozatra állítanánk egy szimulátort és úgy próbálnánk pontokat gyűjteni. Annyi a különbség, hogy míg a játékteremben lehet újabb zsetont bedobni, addig az életben sajnos nagyon komoly következményei lehetnek még egy apró koccanásnak is, ha a sofőrnek megkülönböztető jelzést használva kell eljutnia a kórházba. Egy nagyon stresszes és nehéz foglalkozásról beszélünk. mondja Győrfi Pál az OMSZ sajtószóvivője. Sajnos sokszor a civil autóstársadalom sem vesz figyelembe minket az utakon. NEM VOLT EGYSZERŰ A PÁLYA TELJESÍTÉSE. Egyre nehezebb közlekednünk szirénázva a városban és lakott területeken kívül is. Az autósok egy része a bömbölő rádió miatt nem hallja, ha jövünk szirénázva az úton, a másik része pedig hallja, de nem jól reagál. Persze van olyan is, hogy kétirányú lehúzódással segítik a mentők előrehaladását, de ez egyre ritkább. A gépkocsivezetőinktől mindig az kérjük, hogy ne tövig nyomják a gázpedált, még akkor sem, ha sürgős esetről van szó. Itt nem a sebesség a döntő, hanem az, hogy oda is érjünk. A mentőknél eddig is, és ezután is a biztonság marad a legfontosabb szempont. Elmélet és gyakorlat -Mindenki számára hasznos az, ha jól fel- készült gépkocsivezetők állnak szolgálatban, hiszen a mai megnövekedett forgalomban elég nagy szakmai kihívás közlekedni. mondja Pap Zsolt az Északmagyarországi Regionális Mentőszervezet vezető mentőtisztje.- A versenyzők ezt a pályát most látják először. Akik az őszi megyei versenyen részt vettek, talán rutinosabban állnak most a rajtvonalhoz. A verseny fontossága abban rejlik, hogy egy kicsit rádöbbentsük a versenyzőket arra, hogy milyen is a vezetési tudásuk technikailag és szakmailag. Az elméleti feladatsor, amit meg kellett oldaniuk leginkább a KRESZ módosításokra koncentrál, a gyakorlat pedig, amit a nagyközönség is láthatott, a volán mögött ülő kollégáink vezetéstechnikai tudását teszteli. Berta Judit Mentők, rendőrök, tűzoltók bemutatói Biztonság Napja A rendvédelmi szervek konvoját a Derkovits Fúvószenekar és Mazsorett Csoport vezette fel szombaton délután a Biztonság Napja nyitányaként. A délutáni kezdés ideálisnak tűnt, melyet alátámasztott az is, hogy sokan látogattak ki a Városháza előtti térre. FEL A KEZEKKEL! Itt a terület szélén a rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédelmisek és nem utolsó sorban mentősök foglalták el a helyet, hogy a kiállított jelenlegi és egykori eszközeiken keresztül ismertessék meg munkájukat. Akik ennél többre vágytak, azok is elégedetten távozhattak, ugyanis egy olyan nagyszabású gyakorlat helyszíne volt a Szent István út, amely során egy közúti baleset kezelésében résztvevő valamennyi szervezet képviseltette magát, a végletekig realizálva az eseményeket. Ennek keretében még a mentőhelikopter is megérkezett. Leszállása a gyakorlat csúcspontja volt. Ezután már ismét a Városháza előtti tér és annak környéke volt a rendezvények helye. A tűzoltók, habpartival, füsttel telt sátorral - ebben a füsttel telt épületben való közlekedést szimulálták biztonságos körülmények között - és technikai eszközeik testközelből való megismertetésével kedveskedtek a megjelenteknek. A rendőrök fegyver- és eszközbemutatóval, valamint kerékpáros ügyességi versennyel várták a kicsiket és a kicsit nagyobbakat, a mentősök pedig a legmodernebb eszközeik mellett egy ma már őskövületnek számító NISA rohamkocsit is kiállítottak. Náluk egyébiránt ugyancsak nagy sikernek örvendett az a sátor, ahol megismertették az újraélesztés tudományát. A legtöbb nézőt azonban érthető módon a színpad illetve a tér vonzott. Ott ugyanis A TŰZOLTÓK SEM HABOZTAK: HABPARTIT CSINÁLTAK. Hárman köszöntöttek Biztonság, hivatás, együttműködés HÁTBORZONGATÓ JELENET A SZENT ISTVÁN ÚTON. SZERENCSÉRE CSAK GYAKORLAT VOLT önvédelmi karatebemutatót, valamint a A nap zárásaként a Borsodi RC Modell miskolci Eldorado Agility Club segítsé- Fórum csapata tartott, RC autókkal, repügével, kutyás bemutatót láthattak az ér- lőkkel és egy helikopterrel, látványos deklődők. földi és légi parádét. Szakrendelő - nyitott kapu Mindent a szemnek A Biztonság Napja keretében lehetőség nyílt arra, hogy bárki, aki érdeklődik a már megújult épület iránt, megtekintse a felújított szakrendelőt. Látogató volt is szép számmal. Kit az újdonság látványa, kit pedig a praktikus információk iránti igény hajtott, hogy még a valós nyitás előtt bejárja az épületet. - Csodálatos, gyönyörű, nem is találok szavakat - mondta látható elragadtatással Szabó Istvánné. - Ez egy nagyon szép intézmény lett, melyre büszke lehet minden tiszaújvárosi. - Én nem hittem volna, hogy a régi szakrendelő ilyen szépen is kinézhet - mondta Oláh Sándorné -, szinte a sírás fojtogat mindattól a szépségtől, amit láttam. Volt olyan is, aki nem csak az új, modern eszközöket és az esztétikus épületet szemlélte, hanem a praktikussági, használhatósági feltételeket is górcső alá vette. - Mint kerekesszékes, már számos észre- TÓTH GYULA ELÉGEDETT. vételt tettem, de szerencsére megnyugtattak minden esetben - mondta Tóth Gyula. - Persze a puding próbája az evés, de eddig megvagyok a látottakkal elégedve. Aki szombaton nem jutott be a megújult épületbe, az már csak a visszaköltözés után teheti azt meg. Erre nem kell sokat várni, mert május 23-án, hétfőn már a régi -új helyén várja a betegeket a szakellátás. b.k. A Biztonság Napját hivatalosan hárman nyitották meg. A város részéről dr. Fülöp György alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket. - Mi a filozófiája az immár harmadik alkalommal megrendezett Biztonság Napjának? Miért döntött úgy az önkormányzat, hogy létrehozzuk ezt a rendezvényt? Úgy gondolom ennek két oka van. Mindenkinek fontos a biztonság, fontos az, hogy a saját biztonságunkért tegyünk, és azt gondolom, hogy a mai napon ilyen technikákat is el tudunk sajátítani. A második ok pedig az, hogy ezen a napon alkalmunk adódik megköszönni a mentőknek, tűzoltóknak, rendőröknek, hogy a mindennapokban vigyáznak ránk. A megnyitó folytatásában Pap Zsolt, az Országos Mentőszolgálat Észak-magyarországi Regionális Mentőszervezet vezető mentőtisztje, tiszaújvárosi önkormányzati képviselő szólt a megjelentekhez. - A mi munkánk egy hivatás, amit nagyon komolyan vesz mindenki, mert emberéletekről van szó. Mi megpróbálunk megfelelni az elvárásoknak, próbálunk mindig a legjobban dolgozni, és most megpróbáljuk megmutatni azt a munkát, amit mi mindennap végzünk. A megnyitó harmadik résztvevője dr. Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója volt. - A mindennapokban nagyon jól együtt tudnak működni az itt jelenlévő szervezetek. De a munkán túl mindenkinek lennie kell egy olyan időszaknak, amikor meg tudja mutatni magát, és én úgy látom ez a mai nap éppen erről szól.

6. OLDAL. Zárva a hivatal

6. OLDAL. Zárva a hivatal Nyári étkeztetés Jubileum Szünidős gondok 3. oldal Korszerűsítés 8. OLDAL 3. OLDAL Fogadóóra Tisza-part városrészben Juniális 3.oldal 6. OLDAL Fesztivál Még 37 nap 8. OLDAL Értesítjük a Tisztelt Lakosságot,

Részletesebben

Felsőoktatási ösztöndíjak. Alapítványi támogatások. Kaland Ünnep Temetőrend Akadémia. Háromról kettőre. Kertvárosi kitérő. Zárva lesz a hivatal is

Felsőoktatási ösztöndíjak. Alapítványi támogatások. Kaland Ünnep Temetőrend Akadémia. Háromról kettőre. Kertvárosi kitérő. Zárva lesz a hivatal is Felsőoktatási ösztöndíjak 4. oldal Alapítványi támogatások 8.oldal Kaland Ünnep Temetőrend Akadémia 8. OLDAL 3. OLDAL 3. OLDAL 7. OLDAL Hosszú hétvége Zárva lesz a hivatal is November 1-je, kedd, mindenszentek

Részletesebben

Első olvasatban jó költségvetés

Első olvasatban jó költségvetés Készülnek a kártyák /7. oldal Első olvasatban jó költségvetés /3. oldal Farsang farka /8. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 18. XXXIV. évfolyam, 7. szám Egyre több megbetegedés Hozzánk is betört

Részletesebben

Támogatások, beszámoltatások. A Napsugár Bölcsőde energetikai korszerűsítésére már benyújtották a pályáza-

Támogatások, beszámoltatások. A Napsugár Bölcsőde energetikai korszerűsítésére már benyújtották a pályáza- Búcsú 20 év után /9. oldal Támogatások, beszámoltatások /3. oldal Egészséges szórakozás /7. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. június 2. XXXIV. évfolyam, 22. szám Már nem kell aggódni Angyali találat:

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

2013. ÁPRILIS 25. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM. Tavasz van! Felmérnek, javítanak

2013. ÁPRILIS 25. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM. Tavasz van! Felmérnek, javítanak Közszolgáltatói fórum 3. oldal Szúnyogok Táncosok Mecénás ösztöndíj 4. oldal Látogatók Gólvágók 3. OLDAL 5. OLDAL 5. OLDAL 9. OLDAL Városi majális 10.oldal Biztonság napja 10.oldal Április 26-27 Forgalomkorlátozások,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév KESZÜI HÍREK XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév Keszü Község Önkormányzata 2015. december 4-én tartotta meg 2015. évi Német Nemzetiségi Önkormányzattal közös közmeghallgatását, alacsony lakossági

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/6. szám (14. hét) 2016. április 8. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Nyolcmilliárd közelében

Nyolcmilliárd közelében Konzultációs fórum A város költségvetéséről, az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok helyzetéről tájékozódhattak a Tiszaújvárosi Konzultációs Fórum múlt heti ülésén a fórum tagjai és az érdeklődők.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2012. március 1. XIV. ÉVFOLYAM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Képviselő-testületi határozatok és rendeletek TARTALOM Önkormányzati hírek 1-3. o. Meghívó március 15.

Részletesebben

2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK

2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK 2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2011. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzati piacok működéséről szóló 37/2007. (IX.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 2-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 25-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne: Községháza

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1551/2012. (VIII. 29.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1551/2012. (VIII. 29.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/35819-13/2011. Tárgy: az 1243/2011. (IX. 21.) számú, BJ/20481-6/2011. ügyiratszámú médiatanácsi határozat o) és r) pontjaiban foglaltak, valamint a közösségi médiaszolgáltatásokkal szembeni

Részletesebben

Húsvéti hajrá a háztartásokban

Húsvéti hajrá a háztartásokban Három tálentum /9. oldal Katolikus középiskola? /3. oldal Régi forma, új edző /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. március 24. XXXIV. évfolyam, 12. szám Bevásárlás, tojásírás, kirándulás Húsvéti hajrá

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 6. szám 2005. június Ballagó nyolcadikosaink 2 PÁTYI KURÍR 2005. június PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község

Részletesebben

Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal

Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal Téli közlekedés /8. oldal Növekvő költségvetés, csökkenő adó /3. oldal Megkezdődött az alapozás /11. oldal Kinek öröm, kinek bosszúság Megmutatta havas arcát a tél Tiszaújváros hetilapja 2016. január 7.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója

Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója Á G F A L V I K R Ó N I K A XVI. évfolyam 12. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2015. DECEMBER Boldog Karácsonyt! Fröhliche Weihnachten! Merry Christmas! 2 Á G F A L V I K R Ó N I K A 2 0 1 5.

Részletesebben

A kultúra napján. A rendszerben lévő szénhidrogéneket fáklyázással semmisítették meg.

A kultúra napján. A rendszerben lévő szénhidrogéneket fáklyázással semmisítették meg. Új helyen a központ /3. oldal A kultúra napján /3., 8., 9. oldal Veszélyes hulladék /3. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. január 28. XXXIV. évfolyam, 4. szám Az újraindításkor gyulladt ki Kemencetűz az

Részletesebben

2013. ÁPRILIS 18. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM. műsort ad. A rendezvény csak az 1.100 forintos étkezési jegy ellenében látogatható,

2013. ÁPRILIS 18. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM. műsort ad. A rendezvény csak az 1.100 forintos étkezési jegy ellenében látogatható, Egészségi állapotunk 5. oldal Avattak Daloltak Változatlan ÉMÁSZ 3. oldal Szavaltak Kikaptak 2. OLDAL 10. OLDAL 7. OLDAL 9. OLDAL Szavak A gyerekkorból a mérlegelés nélkül kimondott szavakat irigylem legjobban.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Javaslat a szükséges anyagi fedezet biztosítására a Városi Mikulás rendezvényre Előterjesztő: Kelemenné Sípos Sarolta

Jegyzőkönyv. 2. Javaslat a szükséges anyagi fedezet biztosítására a Városi Mikulás rendezvényre Előterjesztő: Kelemenné Sípos Sarolta Jegyzőkönyv Készült: 2008. november 11-én 16.00-16.30 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Magyar János, Neuwirth László, Pallagi Ákos, Sági

Részletesebben

2011. január 20-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről.

2011. január 20-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. január 20-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Fülöp Erik polgármester, Császár József Sándor alpolgármester, Bakné Répási

Részletesebben

Hirdetés leadás módja

Hirdetés leadás módja KÉPÚJSÁG EGERSZALÓK Hirdetés leadás módja Hirdetések leadási határideje hétfő és csütörtök. Ahatáridő után leadott hirdetések garantáltan csak a soron következő frissítéskor kerülnek feldolgozásra. Technikai

Részletesebben

Nem a kiválásra, igen az átvételre

Nem a kiválásra, igen az átvételre Az öntörvényű kispataki /8. oldal Nem a kiválásra, igen az átvételre /3. oldal Vertük a Somost, na most...! /11. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. május 12. XXXIV. évfolyam, 19. szám Egységben él a város

Részletesebben

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és művészetkedvelő barátait 2016. május 28-án, szombaton 18 órára Debrecenbe, a Kölcsey Központ Bényi

Részletesebben

50/2013. (II. 14.) számú Képviselő-testületi Határozat

50/2013. (II. 14.) számú Képviselő-testületi Határozat készült könyvéből: 50/2013. (II. 14.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Tóth Imre önkormányzati képviselő által benyújtott, a Hajdúnánási Polgármesteri

Részletesebben

Polgármesteri Hírek 2010. május 14.

Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Polgármesteri Hírek 2010. május 14. Önkormányzati hírek - Pályázatok Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér A falu közösségi életében jelentős minőségi változást hoz majd, ha 2011. december végére elkészül

Részletesebben

Mikulástól karácsonyig

Mikulástól karácsonyig Sikeres év Tiszaújváros pénzügyi helyzete stabil, már most látszik, hogy sikeres, jó évet fogunk zárni. Év végi értékelő interjú Bráz György polgármesterrel. /3. oldal Mikulástól karácsonyig Ismét benépesült

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét 2011. október 27-i ülése 317 KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2011. T A R T A L M A Z Z A Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 216. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 3/216.(I. 28.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege Város

Részletesebben

H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal.

H írek. Szívből köszönöm mindazok segítségét, munkáját, akik az idei Falunapunkat széppé tették! Studer Imre polgármester. www.bikal. Bikali Újság 2014. augusztus Horváth Piroska Jövendő Zizzen a létünk aranykalászon, érik a hitünk búzaszemekben - mézízű remény fonott kalácson, bíborszín nedű - fut az erekben. Vágyaink kelyhén harmatcsepp

Részletesebben

Rendkívüli testületi. Kikeleti hóvirág. Véradás a könyvtárban. Húszcentis légpárna. Kocsonyabál vetélkedővel. Ösztöndíjas tanulók

Rendkívüli testületi. Kikeleti hóvirág. Véradás a könyvtárban. Húszcentis légpárna. Kocsonyabál vetélkedővel. Ösztöndíjas tanulók Ösztöndíjas tanulók /8. oldal Húszcentis légpárna /9. oldal Kocsonyabál vetélkedővel /7. oldal Tiszaújváros hetilapja 2016. február 11. XXXIV. évfolyam, 6. szám Mecénás támogatás Tanulmányi ösztöndíj a

Részletesebben

Tisztelt Városlakók!

Tisztelt Városlakók! Tisztelt Városlakók! A i, házi gyermekorvosi és i tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 3/C. (1) bekezdése értelmében a választás elősegítése céljából tájékoztatom Önöket a i körzetek területi

Részletesebben

VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE

VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE VILLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2008. (XII. 11) SZÁMÚ RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Villány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi közösség áldozatvállalása alapján az önkormányzati feladatok

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek egyéni előfizetők számára nyújtott internet és adathálózati szolgáltatásra

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek egyéni előfizetők számára nyújtott internet és adathálózati szolgáltatásra Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek egyéni előfizetők számára nyújtott internet és adathálózati szolgáltatásra Jelen módosítás hatálybalépésének

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Képviselő-testület 2013. június 26.-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

E l ő t e r j e s z t é s. A Képviselő-testület 2013. június 26.-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2013. június 26.-i ülésére Tárgy: Költségvetési rendelet módosítása. Tisztelt Képviselő-testület! A 2013.évi költségvetés módosítását a következő területeken

Részletesebben

K I V O N A T. A Képviselő-testület 2011. szeptember 28-án 14.00 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Képviselő-testület 2011. szeptember 28-án 14.00 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. 637-226/2011. szám 226/2011. számú Képviselő-testületi határozat: Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - felveszi a napirendek közé a,,bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2012., a,,gépkocsi lízing

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

VIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2010. ÁPRILIS 28. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK:

VIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2010. ÁPRILIS 28. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 12/2010. (IV. 29.) ÖKT. r. A szociális igazgatásról és egyes szociális ellátási 3. formák szabályairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 495 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2011.október 25-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 1. számú melléklet Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 2012 Az alább felsorolt és röviden ismertetett fesztiválok kívánják alkotni annak a városi programportfóliónak az alapját, amely

Részletesebben

Tiszaújvárosi Konzultációs Fórum. Tisztelt Tiszaújvárosiak!

Tiszaújvárosi Konzultációs Fórum. Tisztelt Tiszaújvárosiak! Alapítványi támogatások Tisztújítók 3. OLDAL Kettőről háromra Nyári időszámítás Március 27-én lép életbe a nyári időszámítás. Hivatalosan vasárnap éjszaka 2 órakor kell átállítanunk időmérő szerkezeteinket

Részletesebben

19/2012. sz. jegyzőkönyv

19/2012. sz. jegyzőkönyv 19/2012. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2012. december 13-án 8 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók

A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók Ökrös Fanni (úszás Báthory István Ált. Isk. Gimn. és SZKI Nyírbátor) Ökrös Nelli (úszás Báthory István Ált. Isk. Gimn. és SZKI Nyírbátor) Pelyák

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 12- én (csütörtökön)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 20/2004. (XII.15.) rendelete. a helyi adókról és az alkalmazandó méltányossági eljárásról

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 20/2004. (XII.15.) rendelete. a helyi adókról és az alkalmazandó méltányossági eljárásról Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 20/2004. (XII.15.) rendelete a helyi adókról és az alkalmazandó méltányossági eljárásról Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2004.

Részletesebben

Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben

Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben - beszámoló Anyagi, tárgyi és személyi feltételek 2011-ben A Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár gazdálkodását 2011-ben is a Polgármesteri

Részletesebben

Jászvidék 6 Mezei Béla T magánoktató Tel.: 06 30 945-70-36 JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul Segédmotor-motorkerékpár-személygépkocsimezőgazdasági vontató kategóriában Jászárokszálláson! Tanfolyamok délelőtt

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. május 26-án, 14:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

név megye iskolanév helység tanárnév

név megye iskolanév helység tanárnév k ó d 1 k ó d 3 név megye iskolanév helység tanárnév o s z t á l y pont segédpont 9678 1 Berecz Balázs Heves Nekcsei Demeter Általános Iskola Gyöngyöspata Borik Ildikó 1 8 1. 9664 10 Cserkuti Emese Heves

Részletesebben

A Bábolnai Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi beszámolója

A Bábolnai Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi beszámolója A Bábolnai Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi beszámolója 1 I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék...2 II. Beszámoló a Bábolnai Közös Önkormányzat Hivatal munkájáról...3 III. A Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

5. OLDAL. az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumból. A búcsúzó 12 osztály

5. OLDAL. az Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumból. A búcsúzó 12 osztály Rendelési idők Érettségi 4. oldal Pénzmaradvány 3. OLDAL 3. OLDAL Imádta a munkáját Alkotótábor 5. OLDAL 8.oldal 7. OLDAL Ikszdé Sosem bíztam a gépekben. Ismerni kell minden rezdülésüket, nekem pedig nem

Részletesebben

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 8-10. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra Jelen ÁSZF hatályba lépésének napja:

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. JANUÁR 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS LAKÁSRENDELETÉRŐL

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. JANUÁR 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS LAKÁSRENDELETÉRŐL SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE T Á J É K O Z T A T Ó SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011. JANUÁR 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS LAKÁSRENDELETÉRŐL Készítette: Szombathely Megyei Jogú Város

Részletesebben

K I V O N A T. A Képviselő-testület 2012. április 25-én 14.00 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Képviselő-testület 2012. április 25-én 14.00 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. 1 1161-79/2012. szám 79/2012. számú Képviselő-testületi határozat: Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felveszi a napirendek közé,,a Móra Ferenc Városi Könyvtár kérelme a TÁMOP 3.2.13-12/1 pályázaton

Részletesebben

9.szám 2 TARTALOMJEGYZÉK MISKOLC MEGYEIJOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI

9.szám 2 TARTALOMJEGYZÉK MISKOLC MEGYEIJOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI 9.szám 2 TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEIJOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI 1998.november 6-iki közgyűlés: - 38/1998. sz. rendelet az Önkormányzat Szervezeti és Működési szabályzatáról szóló 55/1995.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 2. Értelmező rendelkezések

1. Általános rendelkezések. 2. Értelmező rendelkezések Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 8/2011. (II.17.) önkormányzati rendelete a közterületi várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról (egységes szerkezetben a 24/2011.(IV.28.),

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata testületének 2013. november 12-i ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata testületének 2013. november 12-i ülésén. KÉTTORNYÚLAKI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/181-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata testületének 2013. november 12-i ülésén. Jelen vannak:, Kovács Tiborné, Magvasi

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János, Boda István,

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-5/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 115/2015.(II.24.) számú határozata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. február 26-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Mészáros

Részletesebben

SÁROSPATAKI ESEMÉNYNAPTÁR 2016.

SÁROSPATAKI ESEMÉNYNAPTÁR 2016. SÁROSPATAKI ESEMÉNYNAPTÁR 2016. Tourinform Iroda - 3950 Sárospatak, Szent Erzsébet út 3. Telefon: 47-513-150 E-mail: sarospatak@tourinform.hu tava s z A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Részletesebben

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége Az MTA Néprajztudományi Bizottsága 2014-ben két alkalommal ülésezett (január 15- én és november 11-én). Az ülésre első alkalommal a Néprajzi Múzeum Tanácstermében

Részletesebben

Kód: 90. Rendészeti szakmacsoport Szakközép 9 C; 9.D. Munkalap1. felvehető létszám: 60 fő

Kód: 90. Rendészeti szakmacsoport Szakközép 9 C; 9.D. Munkalap1. felvehető létszám: 60 fő Kód: 90 felvehető létszám: 60 fő Rendészeti szakmacsoport Szakközép 9 C; 9.D Rangsor Név Iskolája 101. Arany Rita Szabadszállás, Petőfi Sándor Ált. Isk. 106. Bacsa Anikó Kunadacs, Kunadacs-Ladánybene Ált.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ikt.szám: 24094/2015 Javaslat a Salgótarján, Klapka György út 4. szám alatt található 3876 hrsz.-ú ingatlan KLIK részére történő ingyenes használatba adására

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2015. (XI.13.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2015. (XI.13.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015. (XI.13.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

INFORMÁCIÓS HAVILAP I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. MÁJUS

INFORMÁCIÓS HAVILAP I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. MÁJUS Szolgáltatók Ingatlan Mesterek Egészség INFORMÁCIÓS HAVILAP I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. MÁJUS Kultúra Gépjármű Orbán Viktor miniszterelnök úr a Modern Városok Program keretei között Békéscsabára látogatott.

Részletesebben

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés ( Üzemeltetési szerződés)

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés ( Üzemeltetési szerződés) A 249/ 2012.(IX.19.) számú Ökt. határozat melléklete Kegyeleti közszolgáltatási szerződés ( Üzemeltetési szerződés) amely létrejött egyrészről Kazincbarcika Város Önkormányzata ( 3700 Kazincbarcika, Fő

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest VIII. Orczy út 14. szám alatti, 38728/3/A/1

Részletesebben

Tisztelt Jászkisériek!

Tisztelt Jászkisériek! A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány

Részletesebben

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

2.) Árubeszerzés tárgyú közbeszerzési eljárásokban közreműködő Bíráló

2.) Árubeszerzés tárgyú közbeszerzési eljárásokban közreműködő Bíráló BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2007. február hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A HUNGAROTEL Rt. koncessziós ügye - Takács Péter képviselő kérdést tett

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/ 521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér

Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér Zöld világítás /3. oldal Új esztendő, új okmány /3. oldal Dorkát díjazták /8. oldal A hétvégén ismét havazhat Gyorsan jött, gyorsan ment, visszatér Az utak, járdák csúszásmentesítését nehezítette a mínusz

Részletesebben

Egy csepp ZÖLD - Friss hírek, programajánlók

Egy csepp ZÖLD - Friss hírek, programajánlók Egy csepp ZÖLD - Friss hírek, programajánlók Szerzõ Bodzán Gábor 2010. szeptember 18. Utolsó frissítés 2010. szeptember 18. Eleven Televízió - A dél-borsodi térség televíziója - Bükkábrány,Mezõnyárád,Mezõkeresztes,és

Részletesebben

Ünnepnap-tár. szeptember október

Ünnepnap-tár. szeptember október 2015/19. szám (37. hét) 2015. szeptember 15.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda:

Részletesebben

ISMERTETŐ KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ

ISMERTETŐ KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ ISMERTETŐ KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ AZ ALÁBBI ISMERTETŐ A KIBOCSÁTÓ MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÜLT, ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY A KIBOCSÁTÓ TÁJÉKOZTASSA A BEFEKTETŐKET A FORGALOMBA HOZATAL

Részletesebben

2013. JÚLIUS 18. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM

2013. JÚLIUS 18. TISZAÚJVÁROS HETILAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM Álláspályázatok 4. és 5. oldal Diákmunka Napközi Gyermekétkeztetés 3. oldal Szülinap Tréning 3. OLDAL 5. OLDAL 8. OLDAL 7. OLDAL Ügyfélfogadási szünet Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2013. július

Részletesebben

T I S Z T E L T S Z Ü L Ő K!

T I S Z T E L T S Z Ü L Ő K! 8 1932-2012. 1 Horváth István Általános Iskola ÉVE A JÖVŐÉRT Pétfürdő Berhidai út 54. Tel/Fax:06-88/598-910 E-mail: iskola@horvath-petfurdo.sulinet.hu Web: www.horvath-petfurdo.sulinet.hu OM: 037023 T

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája

Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi listája Jogszabályi alapja: a 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) és (5)

Részletesebben