193/2009. (IX.15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl. 5. Cím BEJELENTÉSI ELJÁRÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "193/2009. (IX.15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl. 5. Cím BEJELENTÉSI ELJÁRÁS"

Átírás

1 193/2009. (IX.15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl 5. Cím BEJELENTÉSI ELJÁRÁS A bejelentés megtétele 45/A. (1) A bejelentésre az e rendeletben foglalt eltérésekkel alkalmazni kell a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvénynek a nyelvhasználatra és a tolmács igénybevételére, az adatkezelésre, a joghatóságra, hatáskörre és illetékességre, a kapcsolattartás általános szabályaira, valamint az elektronikus kapcsolattartásra és az elektronikus tájékoztatásra, a képviseletre, az iratra, a határidı számítására, a nyilvántartásra, továbbá a költségmentességre vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy ahol a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény ügyfelet említ, azon a bejelentést tevı építtetıt kell érteni. (2) Az építtetı a bejelentés megtételével egyidejőleg megkezdheti a tevékenységet, ha az építésügyi hatóságnak bejelenti az Engr. 1. melléklet a) IV. oszlopában meghatározott építési tevékenységek végzését, b) VII. oszlopában meghatározott bontási tevékenységek végzését, és c) X. oszlopa szerinti építési tevékenységek esetében az építmény használatbavételét. (3) Az építési és a bontási bejelentés megtételétıl számított hat hónapig folytatható a bejelentett tevékenység. (4) Az építtetı haladéktalanul köteles bejelenteni a bejelentett építési és bontási tevékenység befejezését az építésügyi hatóságnak. 45/B. (1) A bejelentés tartalmazza a) a bejelentı nevét, megnevezését, b) a bejelentı lakcímét, szervezet esetén székhelyét, c) az építési tevékenységgel érintett ingatlan címét, helyrajzi számát, d) a bejelentés 45/A. (2) bekezdés szerinti fajtáját, e) a bejelentés tárgyát és annak rövid leírását a bejelentéssel érintett építmények számának, típusának és rendeltetésének megjelölésével, f) a bejelentés tárgyával összefüggésben korábban keletkezett hatósági döntések megnevezését, számát és keltét, g) a bejelentı építtetı aláírását és nyilatkozatát arról, hogy rendelkezik a 18. szerinti építési jogosultsággal, h) az építési és bontási bejelentéshez csatolt tervezıi nyilatkozatot, vagy a használatbavételi bejelentéshez csatolt felelıs mőszaki vezetı nyilatkozatot és i) az eljárási illeték vagy igazgatási szolgáltatási díj megfizetésének igazolását. (2) A tervezıi nyilatkozat tartalmazza a) az építtetı nevét, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet esetén megnevezését, b) a felelıs tervezı nevét, címét, jogosultsága számát, c) az építési tevékenység ca) megnevezését, cb) helyét, az ingatlan címét, helyrajzi számát, és cc) rövid leírását, jellemzıit, valamint d) a tervezı nyilatkozatát arról, hogy da) a tervezett építési tevékenység az Engr. elıírásai szerint bejelentésköteles, a bejelentéshez elıírt építészetimőszaki dokumentáció elkészült és az abban általa tervezett építészeti-mőszaki megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak, általános érvényő és eseti elıírásoknak, db) a vonatkozó nemzeti szabványtól eltérı mőszaki megoldás alkalmazása esetén a szerkezet, eljárás vagy számítási módszer a szabványossal legalább egyenértékő, dc) az adott tervezési feladatra azonos módszert alkalmazott a hatások, terhek és az ellenállások, valamint a teherbírás megállapítására, és azt a tervezés során teljes körően alkalmazta, dd) az építmény tervezésekor alkalmazott mőszaki megoldás az Étv. 31. (2) bekezdés c)-h) pontjában meghatározott követelményeknek megfelel, de) egyeztetett-e az érintett közmőszolgáltatókkal és mi az egyeztetés tartalma, df) az építési, bontási tevékenységgel érintett építmény tartalmaz-e azbesztet, és Bejelentési eljárás május 28-tól 1/13

2 dg) az általa tervezett építmény megfelel-e az energetikai követelményeknek és az ezt igazoló energetikai számítást az épületek energetikai jellemzıinek meghatározásáról szóló miniszteri rendelet szerint elkészítette. (3) A felelıs mőszaki vezetıi nyilatkozat az építıipari kivitelezési tevékenységrıl szóló kormányrendeletben meghatározottakat, továbbá az érintett közmőszolgáltatóval a 19. (2) bekezdésében meghatározott követelmények teljesítése tekintetében lefolytatott egyeztetés eredményét tartalmazza. A bejelentés nyilvántartásba vétele 45/C. (1) Az építésügyi hatóság a 45/A. (2) bekezdés szerinti bejelentés megérkezését követı naptól számított tíz napon belül a bejelentésben foglaltakat hivatalból nyilvántartásba veszi, és az errıl szóló határozatában - a bejelentés fajtájától függıen - tájékoztatja a bejelentıt arról, hogy a) a bejelentés alapján annak megtételétıl számított legfeljebb hat hónapig folytatható építési vagy bontási tevékenység, ezt követıen a tevékenység jogszerően nem folytatható, befejezetlen építési vagy bontási tevékenység esetén a tevékenység folytatásához új bejelentést kell tenni, b) a bejelentett építési vagy bontási tevékenységtıl az Engr. szerint bejelentéshez kötött építési vagy bontási tevékenység végzésével eltérni csak ismételt bejelentés alapján lehet, és c) az Engr. szerint bejelentéshez kötött építési tevékenység befejezését követıen használatbavételi bejelentést kell tenni. (2) Az építmény-nyilvántartásba vételrıl szóló határozatnak tartalmaznia kell a 29. (2) bekezdés d)-f) pontjában elıírtakat, valamint a bejelentés elıterjesztésének napját. (3) Az (1) bekezdés szerinti építmény-nyilvántartás az Étv.-ben, valamint az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról szóló kormányrendeletben elıírtakat tartalmazza. A bejelentett építési tevékenység ellenırzése 45/D. (1) Bejelentés alapján építési és bontási tevékenység csak az Engr.-ben meghatározott építészeti-mőszaki dokumentáció birtokában végezhetı. A dokumentációt az építtetı köteles az építés helyszínén tartani és építésügyi hatósági ellenırzés során a hatóság rendelkezésére bocsátani. (2) Az elsıfokú építésügyi hatóság a bejelentett építési vagy bontási tevékenység folytatását vagy megvalósítását, illetve a bejelentett használatbavételt az éves építésügyi hatósági ellenırzés keretében legkésıbb a bejelentés hatályának lejártát követı százhúsz napon belül a helyszínen ellenırzi. (3) Az építésügyi hatóság a helyszíni ellenırzéskor vizsgálja a bejelentésben és annak mellékleteiben foglaltak jogszerőségét és szakszerőségét, valamint hogy az elvégzett vagy folytatott tevékenység a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel-e. (4) Ha az építésügyi hatóság ellenırzése során azt állapítja meg, hogy az építési vagy bontási tevékenységet bejelentés nélkül vagy a bejelentéstıl eltérıen végezték, illetve a használatbavétel bejelentés nélkül vagy a bejelentéstıl eltérıen valósult meg, az e rendelet szerinti építésrendészeti eljárást folytatja le, a bejelentett tevékenységet vagy építményt - a fennmaradási engedélyezés esetét kivéve - törli a nyilvántartásból, és a szabálytalan építés jogkövetkezményeit alkalmazza. Bejelentési eljárás május 28-tól 2/13

3 Az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenırzésrıl szóló 193/2009. (IX.15.) Korm. rendelet: Az építési jogosultság megállapítása 18. (1) Az elvi építési és a használatbavételi engedélyezés kivételével az építésügyi hatósági engedély megadásához az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása szükséges a (2) és (3) bekezdésben foglaltak szerint. (2) Az építési (továbbépítési), bontási és fennmaradási (a továbbiakban együtt: építési) jogosultság a következı okiratokkal igazolható: a) saját tulajdonban lévı ingatlanon történı építési tevékenység végzése esetében aa) a rendelet hatálya alá tartozó építési tevékenységek esetén az érintett telekre vonatkozó tulajdonjogát feltüntetı ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap három hónapnál nem régebbi hiteles másolatával, ab) jogerıs hagyatékátadó végzéssel, ac) jogerıs bírósági vagy hatósági határozattal, illetıleg ad) ha van egyéb, az ingatlannal rendelkezni jogosult személy, úgy annak hozzájáruló nyilatkozatával vagy az ezt pótló bírósági határozattal; b) idegen tulajdonban lévı ingatlanon történı építési tevékenység végzése esetén az a) pontban meghatározottakon túlmenıen valamennyi, az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájáruló nyilatkozatával vagy az ezt pótló bírósági határozattal; c) közös tulajdonban álló ingatlanon történı építési tevékenység végzése esetén az a) pontban meghatározottakon túlmenıen az ingatlannal rendelkezni jogosultak hozzájáruló nyilatkozatával vagy az ezt pótló bírósági határozattal; d) társasház esetén az a) pontban meghatározottakon túl da) a társasházi közös tulajdonban tervezett építési tevékenységhez, a közös tulajdon beépítésével, a közös tulajdonra történı ráépítéssel járó építési tevékenységhez a társasház közgyőlésének a külön jogszabályban meghatározottak szerint meghozott határozatával, db) a társasházi külön tulajdonban tervezett építési tevékenység esetén, ha az építési tevékenység az alapító okiratban közös tulajdonként megjelölt építményrészt érinti, a tulajdonostársak tulajdoni hányad szerinti 2/3-ának hozzájáruló nyilatkozatával, dc) a társasházi külön tulajdonban tervezett, közös tulajdont nem érintı építési tevékenységhez a külön tulajdonnal rendelkezni jogosultak hozzájáruló nyilatkozatával, dd) ha az építtetı nem társasházi tulajdonos, az építési jogosultság igazolására a b) pont az irányadó; e) lakás-, üdülı-, garázsszövetkezet-tulajdon esetében az a) pontban meghatározottakon túlmenıen a szövetkezet hozzájáruló nyilatkozatával ea) a szövetkezeti tag tulajdonában álló lakást, üdülıt vagy garázst érintı építési tevékenység esetén, ha az az épületszerkezetet is érinti, eb) a szövetkezet tulajdonában álló, az épülethez tartozó földrészletet, az épületszerkezetet, az épület közös használatra szolgáló területét és helyiségét, a központi berendezéseket, a lakást (ideértve a házfelügyelıi, gondnoki lakást is), továbbá a szövetkezet célját szolgáló más építményt (iroda, mőhely, raktár stb.) és vagyontárgyat érintı építési tevékenység esetén; f) jelzálogjoggal terhelt ingatlan esetén építmény bontására irányuló építésügyi hatósági engedélyezéskor a jelzálogjog jogosultjának hozzájáruló nyilatkozatával. (3) A (2) bekezdés b)-f) pontja szerinti hozzájáruló nyilatkozatokat az építési jogosultság igazolásához közokiratba vagy teljes bizonyító erejő magánokiratba kell foglalni. (4) Ha a kérelmezı a (2) bekezdés a) pont aa) alpontban meghatározott adatokat nem igazolja, a hatóság az engedély iránti kérelem elbírálásához adatszolgáltatás iránti kérelemmel fordul az adatokról nyilvántartást vezetı hatósághoz. Étv 31. (2) Az építmények és azok részeinek (önálló rendeltetési egység) építése, bıvítése, felújítása, átalakítása, helyreállítása, korszerősítése során érvényre kell juttatni az országos építési szakmai követelményeket, különösen a)-b) (hatályon kívül helyezve: tıl ) c) a mechanikai ellenállás és stabilitás, d) a tőzbiztonság, e) a higiénia, egészség- és környezetvédelem, f) a használati biztonság, g) a zaj és rezgés elleni védelem, h) az energiatakarékosság és hıvédelem, i) az élet- és vagyonvédelem, valamint katasztrófavédelem követelményeit. Bejelentési eljárás május 28-tól 3/13

4 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-mőszaki dokumentációk tartalmáról 1. melléklet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelethez Az építésügyi hatósági engedélyhez vagy bejelentéshez kötött építési tevékenységek Építési engedélyezés, bejelentés Engedélyezés Bejelentés (a tevékenység egyidejő megkezdése mellett) Engedély és bejelentés nélkül végezhetı építési tevékenységek Építési engedélyezési eljárás Egyszerősített építési engedélyezési eljárás I. II. III. IV. V. Akkreditált intézet által bevizsgált technológiával, szerkezeti elemekkel, rétegrenddel és kialakítással (ETA, ÉME) rendelkezı könnyőszerkezetes épületek (kész- vagy gyorsház stb.) 1. Építmény építése, bıvítése, elmozdítása a II-V. oszlopokban foglalt kivételekkel. a) Azon meglévı építmény bármely okból történı felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerősítése, megerısítése, homlokzatának megváltoztatása, tetıtérbeépítése, mely építése e rendelet szerint építési engedélyhez, egyszerősített építési engedélyhez kötött lenne, ha a felsorolt építési tevékenység során az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit is meg kell változtatni, át kell alakítani, el kell bontani, meg kell erısíteni. b) Az e rendelet szerint építési engedélyezéshez vagy egyszerősített építési engedélyhez kötött, használatbavételi engedéllyel még nem rendelkezı, építıipari kivitelezés alatt álló építmények tartószerkezeti rendszerének vagy tartószerkezeti elemeinek megváltoztatása, a) Azon meglévı építmény bármely okból történı felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerősítése, megerısítése, homlokzatának megváltoztatása, tetıtérbeépítése, mely építése e rendelet szerint bejelentéshez kötött lenne, ha a felsorolt építési tevékenység során az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit is meg kell változtatni, át kell alakítani, el kell bontani, meg kell erısíteni. b) Az e rendelet szerint bejelentéshez kötött, használatbavételi bejelentéssel még nem rendelkezı, építıipari kivitelezés alatt álló épületek tartószerkezeti rendszerének vagy tartószerkezeti elemeinek megváltoztatása. Meglévı építmény bármely okból történı felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerősítése, homlokzatának megváltoztatása, tetıtérbeépítése, ha a felsorolt építési tevékenység során az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni, nem kell átalakítani, nem kell elbontani, nem kell megerısíteni. Bejelentési eljárás május 28-tól 4/13

5 megerısítése (módosított építési engedélyezés). 2. Temetı területén sírbolt, 3. Mőemléki vagy világörökség területen lévı telek közterület felıli telekhatárán kerítés urnasírbolt építése 50 m 2 -t és 3,0 m építménymagasságot meghaladó méretben. Temetı területén sírbolt, urnasírbolt építése 50 m 2 vagy annál kisebb és 3,0 m építménymagasságot nem meghaladó méretben. 4. Építményben építésügyi hatósági engedélyezéshez nem kötött építési munkával járó, vagy építési munkával nem járó, a huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó önálló rendeltetési egységek számának megváltoztatása (egyesítés, leválasztás). 5. Mőemlék építmény a) homlokzatán végzett átalakítási, felújítási, vakolási, színezési, felületképzésmódosítási építési tevékenység, vagy nyílászárócsere; b) homlokzatára, födémére vagy tetızetére szerelt bármely berendezés, antenna, antennatartó szerkezet, mőtárgy, égéstermék-elvezetı létesítése; c) homlokzatán, tetızetén hirdetési vagy reklámcélú, illetve mővészeti ábrázolást tartalmazó építmények, berendezések, szerkezetek elhelyezése méretre való tekintet nélkül. Mőemléki területen lévı telken meglévı nem védett építmény a) homlokzatán végzett átalakítási, felújítási, vakolási, színezési, felületképzésmódosítási építési tevékenység, vagy nyílászárócsere; b) homlokzatára, födémére vagy tetızetére szerelt bármely szerelvény, berendezés, antenna, antennatartó szerkezet, mőtárgy, égéstermék-elvezetı létesítése; c) homlokzatán, tetızetén, valamint mőemléki területen hirdetési vagy reklámcélú, illetve mővészeti ábrázolást tartalmazó építmények, berendezések, szerkezetek elhelyezése méretre való tekintet nélkül. Önkormányzati rendelettel védetté nyilvánított meglévı építmény a) homlokzatán végzett átalakítási, felújítási, vakolási, színezési, felületképzésmódosítási építési tevékenység, vagy nyílászárócsere; b) homlokzatára, födémére vagy tetızetére szerelt bármely szerelvény, berendezés, antenna, antennatartó szerkezet, mőtárgy, égéstermék-elvezetı létesítése; c) homlokzatán, tetızetén hirdetési vagy reklámcélú, illetve mővészeti ábrázolást tartalmazó építmények, berendezések, szerkezetek elhelyezése méretre való tekintet nélkül. Védetté nyilvánított területen lévı telken meglévı nem védett építmény a) homlokzatán végzett átalakítási, felújítási, vakolási, színezési, felületképzésmódosítási építési tevékenység, vagy nyílászárócsere; b) homlokzatára, födémére vagy tetızetére szerelt bármely szerelvény, berendezés, antenna, antennatartó szerkezet, mőtárgy, égéstermék-elvezetı létesítése; c) homlokzatán, tetızetén hirdetési vagy reklámcélú, illetve mővészeti ábrázolást tartalmazó építmények, berendezések, szerkezetek elhelyezése méretre való tekintet nélkül. Temetı területén urnasírhely, (kettıs) sírhely, sírjel és urnafülke építése, elhelyezése. Kerítés Meglévı építmény utólagos hıszigetelése, a homlokzati nyílászáró áthidaló méretét nem változtató cseréje, a homlokzatfelület színezése, a felületképzés megváltoztatása. Bejelentési eljárás május 28-tól 5/13

6 6. Polgári lıtér mőtárgyainak 7. Elektronikus hírközlési építmény - az 5. sorban meghatározottak kivételével - esetében a) antenna elhelyezése, ha bármely irányú teljes mérete a 4,0 m-t meghaladja; b) mőtárgynak minısülı antennatartó szerkezet létesítése, ha - az antennával együtt mért - bármely irányú teljes mérete a 6,0 m-t meghaladja. 8. A telek természetes terepszintjének végleges jellegő megváltoztatása a) beépítésre nem szánt, védett természeti területen, Natura 2000 területen 1,0 m-t meghaladóan, b) egyéb területen 2,0 m-t meghaladóan. 9. a) 6,0 m építménymagasságot meghaladó, új, önálló (szabadon álló) égéstermékelvezetı létesítése. b) Meglévı építményben égéstermék-elvezetı létesítése, ha emiatt az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit is meg kell változtatni, át kell Mőemléki területen a) antenna elhelyezése, ha bármely irányú teljes mérete a 4,0 m-nél kisebb; b) mőtárgynak minısülı antennatartó szerkezet létesítése, ha - az antennával együtt mért - bármely irányú teljes mérete 6,0 m-nél kisebb. A telek természetes terepszintjének 2,0 m vagy annál kisebb, végleges jellegő megváltoztatása. a) 6,0 m építménymagasságot nem meghaladó, új, önálló (szabadon álló) égéstermékelvezetı létesítése. b) Meglévı építményben égéstermék-elvezetı létesítése, ha annak megvalósítása nem jár a meglévı építmény tartószerkezetének megbontásával, Elektronikus hírközlési építmény létesítése - az 5. sor I., II., III., IV. és V. oszlopában és a 7. sor IV. oszlopában meghatározottak kivételével - az alábbi feltételek együttes teljesülése esetében: a) antenna létesítése, ha bármely irányú teljes mérete 4,0 m vagy annál kisebb, és b) mőtárgynak minısülı antennatartó szerkezet létesítése, ha - az antennával együtt mért - bármely irányú mérete 6,0 m vagy annál kisebb, és c) antenna, antennatartó szerkezet, csatlakozó mőtárgy létesítése, ha építményen történı elhelyezése az építmény tartószerkezetének megerısítését nem igényli. A telek természetes terepszintjének 1,0 m vagy annál kisebb, végleges jellegő megváltoztatása. Bejelentési eljárás május 28-tól 6/13

7 10. Megfelelıségi jóváhagyott mőszaki specifikációval nem rendelkezı építményszerkezető tömegtartózkodás céljára alkalmas a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tetı, lelátó; b) mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint elıadás tartására szolgáló építmény; c) levegıvel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek); d) zárt, állandó jellegő kiállítási célú területen belül kiállítási vagy elsısegélyt nyújtó építmény 11. Megfelelıségi jóváhagyott mőszaki specifikációval rendelkezı építményszerkezető, állandó jellegő, 180 napot meghaladóan fennálló, tömegtartózkodás céljára alkalmas a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tetı, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint elıadás tartására szolgáló építmény; b) zárt, állandó jellegő kiállítási célú területen belül kiállítási vagy elsısegélyt nyújtó építmény; c) levegıvel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek) alakítani, el kell bontani, meg kell erısíteni. Megfelelıségi jóváhagyott mőszaki specifikációval nem rendelkezı építményszerkezető a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tetı, lelátó; b) mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint elıadás tartására szolgáló építmény; c) levegıvel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek); d) zárt, állandó jellegő kiállítási célú területen belül kiállítási vagy elsısegélyt nyújtó építmény Védett természetvédelmi területen és NATURA 2000 területen megfelelıségi jóváhagyott mőszaki specifikációval rendelkezı építményszerkezető, állandó jellegő, 180 napot meghaladóan fennálló a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tetı, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint elıadás tartására szolgáló építmény; b) zárt, állandó jellegő kiállítási célú területen belül kiállítási vagy elsısegélyt nyújtó építmény; c) levegıvel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek) átalakításával, megerısítésével. Megfelelıségi jóváhagyott mőszaki specifikációval rendelkezı építményszerkezető, állandó jellegő, 180 napot meghaladóan fennálló a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tetı, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint elıadás tartására szolgáló építmény; b) zárt, állandó jellegő kiállítási célú területen belül kiállítási vagy elsısegélyt nyújtó építmény; c) levegıvel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek) Megfelelıségi jóváhagyott mőszaki specifikációval rendelkezı építményszerkezető, ideiglenes jellegő, legfeljebb 180 napig fennálló a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tetı, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint elıadás tartására szolgáló építmény; b) zárt, állandó jellegő kiállítási célú területen belül kiállítási vagy elsısegélyt nyújtó építmény; c) levegıvel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek) Bejelentési eljárás május 28-tól 7/13

8 12. 6,0 m vagy annál nagyobb építménymagasságú, vagy m 3 vagy annál nagyobb térfogatú épített siló, ömlesztett anyag-, folyadékés gáztároló, föld feletti vagy alatti tartály, tároló elhelyezéséhez építmény a) A 100 m 2 vagy annál kisebb bruttó alapterülető, 6,0 m vagy annál kisebb építménymagasságú, emberi tartózkodásra nem alkalmas vagy nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény b) Mőemléki-, világörökség, védett természetvédelmi, NATURA 2000 területen az 50 m 2 vagy annál kisebb bruttó alapterülető, 2,5 m vagy annál kisebb építménymagasságú, emberi tartózkodásra nem alkalmas vagy nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény, állatkifutó és trágyatároló építmény 14. Szobor, emlékmő, kereszt, emlékjel, emlékfal építése, elhelyezése, ha a) annak talapzatával együttmért magassága 6,0 m-nél nagyobb, vagy b) a talapzatának magassága 6,0 m-nél nagyobb. 15. Építménytıl különállóan a 20,0 m 2 -es felületnagyságot, vagy a 3,0 m-es magasságot meghaladó, tartószerkezettel is rendelkezı reklám-, cég-, címtábla vagy fényreklám, Az 50 m 2 vagy annál kisebb bruttó alapterülető, 2,5 m vagy annál kisebb építménymagasságú, emberi tartózkodásra nem alkalmas vagy nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény Szobor, emlékmő, kereszt, emlékjel emlékfal építése, elhelyezése, ha a) annak talapzatával együttmért magassága 3,0 m-nél nagyobb, vagy b) a talapzatának magassága 3,0 m-nél nagyobb. Építményen vagy attól különállóan a 2,0 m 2 -es felületnagyságot meghaladó reklám-, cég-, címtábla vagy fényreklám, hirdetési vagy reklámcélú, illetve mővészeti 6,0 m-nél kisebb építménymagasságú, vagy 60 m 3 -nél kisebb térfogatú épített siló, ömlesztett anyag-, folyadék- és gáztároló, föld feletti vagy alatti tartály, tároló elhelyezéséhez építmény Szobor, emlékmő, kereszt, emlékjel, emlékfal építése, elhelyezése, ha a) annak talapzatával együttmért magassága 3,0 m- nél kisebb, b) a talapzatának magassága 3,0 m-nél kisebb. A 2,0 m 2 -es vagy attól kisebb felületnagyságú reklám-, cég-, címtábla vagy fényreklám, hirdetési vagy reklámcélú, illetve mővészeti ábrázolást tartalmazó Bejelentési eljárás május 28-tól 8/13

9 hirdetési vagy reklámcélú, illetve mővészeti ábrázolást tartalmazó építmény, kirakatszekrény építése, elhelyezése, létesítése. 16. A rendezett terepszinttıl számított 2,0 m-nél magasabb támfal építése és legalább egy ilyen mérető támfal által határolt támfalgarázs 17. Közforgalom elıl elzárt telken belül 3,0 m fesztávnál nagyobb áteresz, bejáró-, átjáróhíd ábrázolást tartalmazó építmény, kirakatszekrény építése, elhelyezése, létesítése. A rendezett terepszinttıl számított 2,0 m vagy annál alacsonyabb támfal Közforgalom elıl elzárt telken belüli, tehergépjármőforgalommal terhelt út 18. Az épület homlokzatára szerelt vagy az épület homlokzata elé épített fix vagy nyitható-csukható szerkezető, kinyitott állapotban a homlokzati síktól 4,0 m vagy annál nagyobb 19. Az épület szerkezetével egybe- vagy összeépített, fix, a homlokzati síktól 4,0 m-nél nagyobb kiállású vagy 50,0 m 2 -nél nagyobb vízszintes vetülető elıtetı, védıtetı kiállású vagy 30,0 m 2 vagy annál nagyobb vízszintes vetülető elıtetı, védıtetı, ernyıszerkezet építése, felszerelése. Az épület szerkezetével egybe- vagy összeépített, fix, a homlokzati síktól 4,0 m, vagy annál nem nagyobb kiállású vagy 25,0 m 2 -nél nagyobb vízszintes vetülető elıtetı, védıtetı építmény, kirakatszekrény építése, elhelyezése, létesítése. A rendezett terepszinttıl számított 1,0 m vagy attól alacsonyabb támfal Közforgalom elıl elzárt telken belüli, tehergépjármőforgalommal nem terhelt út és 3,0 m fesztávú vagy annál kisebb áteresz, bejáró-, átjáróhíd Az épület homlokzatára szerelt vagy az épület homlokzata elé épített fix vagy nyitható-csukható szerkezető, kinyitott állapotban a homlokzati síktól 4,0 m-nél kisebb kiállású vagy 30,0 m 2 -nél kisebb vízszintes vetülető elıtetı, védıtetı, ernyıszerkezet építése, felszerelése. Az épület szerkezetével egybe- vagy összeépített, fix, a homlokzati síktól 2,0 m-nél nem nagyobb kiállású vagy 25,0 m 2 - nél nem nagyobb vízszintes vetülető elıtetı, védıtetı 20. a) 100 m 2 Az év során 180 napot Az év során legfeljebb 180 bruttó alapterületet meghaladóan felállított napra felállított idényjellegő, meghaladó és 6,0 m-es építménymagasságnál állandó jellegő, huzamos huzamos emberi nagyobb mérető, emberi tartózkodásra nem tartózkodásra nem szolgáló szolgáló üvegház építése üvegház építése aa) az év során legfeljebb 180 a) beépítésre nem szánt a) beépítésre nem szánt napra felállított idényjellegő, huzamos emberi területen 100 m 2 vagy annál területen méretkorlátozás nélkül, tartózkodásra nem szolgáló kisebb alapterülettel és 6 m üvegház építése beépítésre vagy annál kisebb b) beépítésre szánt területen Bejelentési eljárás május 28-tól 9/13

10 21. szánt területen ab) az év során 180 napot meghaladóan felállított állandó jellegő, huzamos emberi tartózkodásra nem szolgáló üvegház építése beépítésre nem szánt területen b) Beépítésre szánt területen 50,0 m 2 bruttó alapterületet meghaladó és 6,0 m vagy annál nagyobb építménymagasságú, huzamos emberi tartózkodásra nem szolgáló üvegház 100,0 m 3 -nél nagyobb térfogatú vagy 2,0 m-nél mélyebb magánhasználatú épített kerti víz-, fürdımedence, épített kerti tó 22. Fóliasátor építése a) beépítésre nem szánt területen - a mezıgazdasági terület kivételével - állandó (nem idényjellegő, több mint 180 napra felállított) méretkorlát nélkül; b) beépítésre szánt területen ba) idényjelleggel (legfeljebb 180 napra felállított) bruttó 500,0 m 2 -nél nagyobb alapterülettel és 7,0 m-nél nagyobb építménymagassággal, bb) állandó jelleggel (nem idényjellegő, 180 napnál hosszabb idıre felállított), 3,0 m-nél nagyobb építménymagassággal. építménymagassággal, b) beépítésre szánt területen 50,0 m 2 vagy annál kisebb alapterülettel és 6,0 m vagy annál kisebb építménymagassággal. 50,0 m 3 -nél nagyobb térfogatú vagy 1,0 m-nél mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdımedence, épített kerti tó 100,0 m 2 vagy annál kisebb alapterülettel és 6,0 m vagy annál kisebb építménymagassággal. 50,0 m 3 -nél nem nagyobb vagy 1,0 m-nél nem mélyebb magánhasználatú kerti víz-, fürdımedence, épített kerti tó Fóliasátor építése a) beépítésre nem szánt területen belül mezıgazdasági területen idı- és méretkorlát nélkül, egyéb övezetben idényjelleggel (legfeljebb 180 napra felállított), méretkorlát nélkül; b) beépítésre szánt területen ba) idényjelleggel (legfeljebb 180 napra felállított) és bruttó 500,0 m 2 vagy annál kisebb alapterülettel és 7,0 m vagy annál kisebb építménymagassággal, bb) állandó jelleggel (nem idényjellegő, 180 napnál hosszabb idıre felállított) 3,0 m vagy annál kisebb építménymagassággal és bruttó 500,0 m 2 vagy annál kisebb alapterülettel. Bejelentési eljárás május 28-tól 10/13

11 23. Közterületen közhasználatú park, játszótér, sportpálya építıipari megfelelıségi mőszaki specifikációval nem rendelkezı mőtárgyainak 24. Az OTÉK 4. számú mellékletében meghatározottak szerint személygépkocsi elhelyezési kötelezettséggel járó és 500,0 m 2 vagy annál nagyobb bruttó alapterülető kereskedelmi, vendéglátó célú építmény Az OTÉK 4. számú mellékletében meghatározottak szerint személygépkocsi elhelyezési kötelezettséggel járó és 500,0 m 2 -nél kisebb, de 30,0 m 2 - nél nagyobb bruttó alapterülető kereskedelmi, vendéglátó célú építmény Az OTÉK 4. számú mellékletében meghatározottak szerint személygépkocsi elhelyezési kötelezettséggel járó és 30,0 m 2 -es vagy annál kisebb, de 10,0 m 2 -nél nagyobb bruttó alapterülető kereskedelmi, vendéglátó célú építmény a) Nem közterületen (nem közhasználatú) park, játszótér, sportpálya mőtárgyainak építése, továbbá park, játszótér, sportpálya kialakításához szükséges egyéb építési tevékenység végzése. b) Közterületen (közhasználatú) park, játszótér, sportpálya építıipari mőszaki engedéllyel vagy megfelelıségi tanúsítvánnyal, illetve mőszaki specifikációval rendelkezı mőtárgyainak építése, továbbá park, játszótér, sportpálya kialakításához szükséges egyéb építési tevékenység végzése. Az OTÉK 4. számú mellékletében meghatározottak szerint személygépkocsi elhelyezési kötelezettséggel járó és 10,0 m 2 vagy annál kisebb bruttó alapterülető kereskedelmi, vendéglátó célú építmény 25. Napenergia-kollektor, napelem, szellızı-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, árués pénzautomata, kerékpártartó, szelektív hulladékgyőjtı, szınyegporoló, sorompó, árnyékoló elhelyezése. 26. Növénytámasz elhelyezése. 27. Magasles, vadetetı, erdei építmény 28. E rendelet hatálya alá tartozó közmőbecsatlakozási- és közmőpótló mőtárgy Bejelentési eljárás május 28-tól 11/13

12 29. Háztartási szilárd hulladékgyőjtı, -tartály, - tároló 30. Kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökıkút, pihenés és játék céljára szolgáló mőtárgy, kerti napkollektor stb.), kerti épített tőzrakóhely, kerti lugas, pihenés célját szolgáló kerti építmény (pl. lábon álló kerti tetı, pavilon), kerti szabadlépcsı, kerti tereplépcsı és lejtı 31. Háztartási célú kemence, húsfüstölı, jégverem, zöldségverem 32. Zászlótartó oszlop (zászlórúd) és zászlótartó 33. Geodéziai építmény 34. Építmény építéséhez szükséges, annak használatbavételekor elbontandó állványzat, felvonulási épület építése mérethatár nélkül. 35. Mőemlékben huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó önálló rendeltetési egységek számának megváltoztatása. 1. Mőemléki területen meglévı építményben huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiséget tartalmazó önálló rendeltetési egységek számának megváltoztatása. Bontási engedélyezés, bejelentés VI. Bontási engedély VII. Bontási bejelentés (a tevékenység egyidejő megkezdése mellett) a) Az 500,0 m 3 -nél nagyobb térfogatú és a rendezett terepcsatlakozástól mérten 6,0 m-nél magasabb építménymagasságú építmény bontása. b) Mőemlék telkén álló építmény, építményrész bontása. a) Az 500,0 m 3 -es és annál kisebb térfogatú vagy a rendezett terepcsatlakozástól mérten 6,0 m-es és annál kisebb építménymagasságú építmény bontása, ideértve a lakóépületet is. Lakás rendeltetésének változása, egyéb rendeltetéső építmény rendeltetésének lakás rendeltetéssé módosításának bejelentése. Építményben önálló rendeltetési egységek számának változtatása. VIII. Bontási engedély és bontási bejelentés nélkül végezhetı bontási tevékenységek (a VI-VII. oszlopban elıírtak figyelembevételével) Lakóépület kivételével a 300,0 m 3 -es és az annál kisebb térfogatú vagy a rendezett terepcsatlakozástól mérten 4,0 m-es és annál kisebb építménymagasságú egyszintes építmény bontása. Bejelentési eljárás május 28-tól 12/13

13 c) Mőemléki területen 100,0 m 3 -nél nagyobb térfogatú és a rendezett terepcsatlakozástól mérten 2,0 m-nél nagyobb építménymagasságú építmény bontása. b) Mőemléki területen 100,0 m 3 -es vagy annál kisebb térfogatú és a rendezett terepcsatlakozástól mérten 2,0 m-es vagy annál kisebb építménymagasságú építmény bontása. 2. Zártsorú vagy ikres beépítési mód esetében egy vagy több épület bontása mérethatár nélkül. 3. Elektronikus hírközlési építmény bontása, ha a) az antenna bármely irányú teljes mérete a 4,0 m- t meghaladja, b) a mőtárgynak minısülı antennatartó szerkezet antennával együtt mért bármely irányú teljes mérete a 6,0 m-t meghaladja. 4. Mérettıl függetlenül a) polgári védelmi építmény (óvóhely), illetıleg b) közterületrıl nyíló vagy az alatt lévı minden pince bontása. 5. a) A rendezett terepszinttıl számított 2,0 m-nél magasabb támfal lebontása. b) 2,0 m-nél mélyebb pince bontása. 6. Mérettıl és rendeltetéstıl függetlenül minden olyan építmény bontása, amely azbesztet tartalmaz. 7. Egy teljes építményszint bontása többszintes építmény esetén. 8. Égéstermék-elvezetı bontása az 1. sor VI., VII. és VIII. oszlopában és a 7. sor VI. oszlopában foglaltak figyelembevételével. Használatbavételi engedélyezés, bejelentés Elektronikus hírközlési építmény bontása, ha a) az antenna bármely irányú teljes mérete a 4,0 m- t nem haladja meg, b) a mőtárgynak minısülı antennatartó szerkezet antennával együtt mért bármely irányú teljes mérete a 6,0 m-t nem haladja meg. A rendezett terepszinttıl számított 2,0 m-es vagy annál alacsonyabb támfal lebontása. IX. Használatbavételi engedély X. Használatbavételi bejelentés (a bejelentéssel egyidejő használatbavétel mellett) 1. Az I. és II. oszlop szerinti építési tevékenységek esetében. A III. és IV. oszlop szerinti építési tevékenységek esetében. Bejelentési eljárás május 28-tól 13/13

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-mőszaki dokumentációk tartalmáról

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-mőszaki dokumentációk tartalmáról A jogszabály mai napon hatályos állapota 2009-11-03 Váltás a jogszabály következı idıállapotára ( 2010.I.1. ) 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási

Részletesebben

Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára. 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet

Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára. 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 1. oldal, összesen: 16 Hatály: 2010.VI.30. Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki

Részletesebben

1. melléklete szerint. Építési engedélyezés, bejelentés

1. melléklete szerint. Építési engedélyezés, bejelentés Az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról szóló 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 1. Építmény építése, bővítése, elmozdítása a II-V.

Részletesebben

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészetiműszaki dokumentációk tartalmáról

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészetiműszaki dokumentációk tartalmáról Hatályos: 2011.10.06-37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészetiműszaki dokumentációk tartalmáról Az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek Nyomtatható verzió Kedves Partnereink! Mivel az általános forgalmi adóról szóló 2008. január 1-én bevezetett, az építési munkákra vonatkozó un. fordított

Részletesebben

193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről

193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről Változások - 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet - az építésügyi hatósági eljárásokról és az építésügyi hatósági ellenőrzésről 1. oldal 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról

Részletesebben

25/2009. (IX. 30.) NFGM rendelet. az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes miniszteri rendeletek módosításáról

25/2009. (IX. 30.) NFGM rendelet. az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes miniszteri rendeletek módosításáról 25/2009. (IX. 30.) NFGM rendelet az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi

Részletesebben

Az építészeti-mőszaki dokumentáció tartalma

Az építészeti-mőszaki dokumentáció tartalma I. Általános elıírások Az építészeti-mőszaki dokumentáció tartalma 1. Az építészeti-mőszaki dokumentáció tartalmi elemei a tervezés tárgyától függıen: a) írásos munkarészek különösen: aa) tartalomjegyzék,

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r), u), v) és x) pontjában, valamint a 38. vonatkozásában a szolgáltatási tevékenység

Részletesebben

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet. az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról 1. oldal 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról Az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter /2008. E l ő t e r j e s z t é s az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészetiműszaki dokumentációk tartalmáról szóló 37/2007.

Részletesebben

290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet. az építõipari kivitelezési tevékenységrõl, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról

290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet. az építõipari kivitelezési tevékenységrõl, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról 290/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építõipari kivitelezési tevékenységrõl, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról A Kormány az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló

Részletesebben

Egyszerűsített építési engedélyezési eljárás

Egyszerűsített építési engedélyezési eljárás Egyszerűsített építési engedélyezési eljárás Az építtető kivételekkel - csak a jogerős építési engedély és az ahhoz tartozó, engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentáció birtokában

Részletesebben

1. Településképi véleményezési eljárás

1. Településképi véleményezési eljárás Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 21/2015.(IV.30.) Ör-rel módosított 12/2013. (III.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról

Részletesebben

83/2011. (VIII. 31.) VM rendelet. 1. Értelmező rendelkezések

83/2011. (VIII. 31.) VM rendelet. 1. Értelmező rendelkezések 83/2011. (VIII. 31.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető támogatásról [Figyelem! Az itt elérhető módosításokkal

Részletesebben

Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelete Balatonföldvár város településképi védelméről

Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelete Balatonföldvár város településképi védelméről Balatonföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelete Balatonföldvár város településképi védelméről Balatonföldvár Város Képviselőtestülete az épített környezet

Részletesebben

SIKLÓSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL

SIKLÓSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL SIKLÓSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL 72/579-500 7800 Siklós, Kossuth tér 1. Tájékoztató a településképi értékek védelme érdekében megalkotott önkormányzati rendeletekről Tisztelt Városlakó!

Részletesebben

1. A rendelet hatálya, célja és értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya, célja és értelmező rendelkezések 3500 Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 15/2013.(IV.26.) önkormányzati rendelete Dunaújváros településképi eljárásairól és az önkormányzati építészeti-műszaki tervtanácsról Dunaújváros

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete SÁROSPATAK VÁROS JEGYZİJÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a t -

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (VI.27) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (VI.27) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (VI.27) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)

Részletesebben

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő- testületének. /2013. (.) önkormányzati rendelete

Szentendre Város Önkormányzat Képviselő- testületének. /2013. (.) önkormányzati rendelete Szentendre Város Önkormányzat Képviselő- testületének. /2013. (.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Szentendre Város Önkormányzat Képviselő- testülete

Részletesebben

1. A rendelet hatálya és célja. (1) A rendelet hatálya Balatonszárszó Nagyközség közigazgatási területére terjed ki.

1. A rendelet hatálya és célja. (1) A rendelet hatálya Balatonszárszó Nagyközség közigazgatási területére terjed ki. Balatonszárszó Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2015.(XII. 16.) önkormányzati rendelete Balatonszárszó Nagyközség Településképi védelméről Balatonszárszó Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2013. (I.21.) önkormányzati rendelete. Kaposvár Megyei Jogú Város településképi védelméről

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2013. (I.21.) önkormányzati rendelete. Kaposvár Megyei Jogú Város településképi védelméről KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2013. (I.21.) önkormányzati rendelete Kaposvár Megyei Jogú Város településképi védelméről Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról

Részletesebben

További információk a következı címen szerezhetık be: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

További információk a következı címen szerezhetık be: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal AZ EGYSZERŐ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Építési beruházás Árubeszerzés Szolgáltatás Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió X Tisztelt Ajánlattevı! Jelen ajánlattételi felhívás a Kbt. 251. (2)

Részletesebben

Rendelet tervezet. Pilisszentkereszt község Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (.) számú önkormányzati rendelete

Rendelet tervezet. Pilisszentkereszt község Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (.) számú önkormányzati rendelete Rendelet tervezet Pilisszentkereszt község Önkormányzat Képviselő-testületének./2015. (.) számú önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Pilisszentkereszt község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Lakossági tájékoztató az egyes építésügyi hatósági eljárásokról, valamint az építésügyi hatósági tevékenységről

Lakossági tájékoztató az egyes építésügyi hatósági eljárásokról, valamint az építésügyi hatósági tevékenységről Lakossági tájékoztató az egyes építésügyi hatósági eljárásokról, valamint az építésügyi hatósági tevékenységről Tartalomjegyzék 1. Telekalakítási engedélyezése...2 2. Az építési jogosultság igazolása...3

Részletesebben

CompLex Hatályos Jogszabályok Győjteménye

CompLex Hatályos Jogszabályok Győjteménye 1. oldal, összesen: 96 CompLex (http://www.complex.hu/) Jogtár (http://www.jogtar.hu/) Céginfo (http://www.complex.hu/ceginfo.php) Termékeink (http://www.complex.hu/termekek.php) CompLex Hatályos Jogszabályok

Részletesebben

Felhívjuk Tisztelt Elõfizetõink figyelmét, hogy 2011. január 1-jétõl a Pénzügyi Közlöny megújult névvel és tartalommal jelenik meg.

Felhívjuk Tisztelt Elõfizetõink figyelmét, hogy 2011. január 1-jétõl a Pénzügyi Közlöny megújult névvel és tartalommal jelenik meg. Budapest, 2011. március 22. Ára: 4870 Ft 3. szám Felhívjuk Tisztelt Elõfizetõink figyelmét, hogy 2011. január 1-jétõl a Pénzügyi Közlöny megújult névvel és tartalommal jelenik meg. A Pénzügyi Közlönyt

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 32/2013.(VI.28.) Rendelet típusa: Alap (egységes szerkezet) Rendelet címe: Hatvan város településképi védelméről -

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2010. SZEGED Szegedi Tudományegyetem Vagyonkezelési Szabályzata 2 TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 4 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 I.1. A szabályzat

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 13. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. február 15., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 13. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. február 15., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 13. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2011. február 15., kedd Tartalomjegyzék 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelet 5/2011. (II. 15.) KIM rendelet 6/2011. (II. 15.) NGM rendelet 7/2011.

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 15/2000.(III.31.) Kgy rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról (Egységes szerkezetben) A lakások és helyiségek

Részletesebben

PILIS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 20/2002. (XII. 12) sz. önkormányzati rendelete

PILIS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 20/2002. (XII. 12) sz. önkormányzati rendelete PILIS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 20/2002. (XII. 12) sz. önkormányzati rendelete A helyi iparőzési adóról szóló 15/1998. (XII. 24.), 2/1999. (111.25.), 19/1999. (XII. 30.), 17/2000.

Részletesebben

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója

A Közbeszerzési Hatóság útmutatója A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági

Részletesebben

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet 1. oldal 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhıszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a távhıszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.)

Részletesebben

8/2010. (I. 28.) Korm. rendelet a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól

8/2010. (I. 28.) Korm. rendelet a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól 8/2010. (I. 28.) Korm. rendelet a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól 9/2011.(II.15.) Korm. rendelet a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól 2. E rendelet alkalmazásában:

Részletesebben

MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A BANKSZÁMLÁK VEZETÉSÉRİL, A BETÉTGYŐJTÉSRİL ÉS A KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A BANKSZÁMLÁK VEZETÉSÉRİL, A BETÉTGYŐJTÉSRİL ÉS A KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A BANKSZÁMLÁK VEZETÉSÉRİL, A BETÉTGYŐJTÉSRİL ÉS A KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL Budapest, 2012. június 1. TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 6 1. Az Üzletszabályzat

Részletesebben

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhetı építési tevékenységek

Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhetı építési tevékenységek - 1-1. melléklet a hez Építésügyi hatósági engedélyhez és bejelentéshez kötött, illetve engedély és bejelentés nélkül végezhetı építési tevékenységek I. A következı építési tevékenységek a II. és III.

Részletesebben

18/2008. (VIII. 6.) HM rendelet. A rendelet hatálya. Értelmezı rendelkezések

18/2008. (VIII. 6.) HM rendelet. A rendelet hatálya. Értelmezı rendelkezések A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 18/2008. (VIII. 6.) HM rendelet a tőzvédelem és a mőszaki mentés honvédelmi ágazatra vonatkozó különös szabályairól A tőz elleni védekezésrıl, a mőszaki

Részletesebben

Lamos Péter plamos@gov.veszprem.hu. Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal. Városépítészeti Iroda

Lamos Péter plamos@gov.veszprem.hu. Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal. Városépítészeti Iroda Lamos Péter plamos@gov.veszprem.hu Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városépítészeti Iroda HATÁSKÖRÖK, ILLETÉKESSÉG HATÁSKÖRÖK, ILLETÉKESSÉG az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 39/2009.(VIII.28.) Rendelet típusa: Alap (Egységes szerkezet) Rendelet címe: Hatvan város helyi építési szabályzatáról

Részletesebben

BAGAMÉR Nagy 1 község H e l y i É p í t é s i S z a b á l y z a t a m ó d o s í t á s á n a k

BAGAMÉR Nagy 1 község H e l y i É p í t é s i S z a b á l y z a t a m ó d o s í t á s á n a k BAGAMÉR Nagy 1 község H e l y i É p í t é s i S z a b á l y z a t a m ó d o s í t á s á n a k R E N D E L E T E E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n - 1-1. számú melléklet: Szabályozási Tervek A T 2m

Részletesebben

ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM

ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM Az építési tevékenység végzésére az 1.Mellékletben (lent) felsoroltak kivételével az építésügyi hatóságtól építési engedélyt kell kérni. Az építési engedélyt egy telekre az egy

Részletesebben

Kedves Olvasó! 2005. november 1-jén az Államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló

Kedves Olvasó! 2005. november 1-jén az Államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló Kedves Olvasó! 2005. november 1-jén az Államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény, az Áe. (1957. évi IV. tv.) helyett a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 15/2000. (XI.23.) számú rendelete a lakások és helyiségek bérletérıl

Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 15/2000. (XI.23.) számú rendelete a lakások és helyiségek bérletérıl Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 15/2000. (XI.23.) számú rendelete a lakások és helyiségek bérletérıl (egységes szerkezetben a 9/2001. (VI.21.), 5/2005. (II.24), 17/2006. (V. 18.), 34/2006.

Részletesebben

Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének

Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 72/2012. (XII.20.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 1 Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre

Részletesebben

93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet

93/2007. (XII. 18.) KvVM rendelet a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenırzésének A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. (8) bekezdés m) pontjában

Részletesebben

8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet. a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésérıl

8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet. a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésérıl 8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezésérıl A foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE. a közterület-használatról

1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE. a közterület-használatról 1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE a közterület-használatról Kéthely Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított

Részletesebben

26/2006. (V. 5.) GKM rendelet

26/2006. (V. 5.) GKM rendelet az autó töltıállomás építésének és üzemeltetésének szabályairól A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról szóló 297/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. ának c) és e) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 30/2009.(XII. 18.) rendelete

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 30/2009.(XII. 18.) rendelete Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 30/2009.(XII. 18.) rendelete Hatályos: 2012. október 1-tıl. Egységesítve:2012. szeptember 28. a szociális rászorultságtól függı pénzbeli és természetben

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2012. (.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról szóló 1/2009. (II. 3.) önkormányzati

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL

Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL Száma: 5797-5/2012. 4. Elıkészítık: Dr. Borbély Beatrix önkormányzati és szervezési ügyintézı, Füz Péterné vagyonkezelési és hasznosítási ügyintézı Az elıterjesztés

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya és értelmezése

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya és értelmezése Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010. (IX.1) önkormányzati rendelete Szigliget Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről 1 (Módosítással egybefoglalva és lezárva:

Részletesebben

1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet. Bevezetı rendelkezések

1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet. Bevezetı rendelkezések A közúti közlekedésrıl szóló 1988 évi I törvény, valamint a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter feladat- és hatásköre alapján a belügyminiszterrel, az ipari és kereskedelmi miniszterrel, a mővelıdési

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 82/2012 (XII. 21.) önkormányzati rendelete Eger településképi védeleméről /Módosította: 15/2013 (V. 24.) önkormányzati rendelet/ /Módosította: 28/2013

Részletesebben

TERVELLENÕRI SZABÁLYZATA (TT-TSZ) Ideiglenes hatályú 2010-11-30

TERVELLENÕRI SZABÁLYZATA (TT-TSZ) Ideiglenes hatályú 2010-11-30 MMK TERVELLENÕRI SZABÁLYZATA (TT-TSZ) Ideiglenes hatályú 2010-11-30 Készült az MMK megbízásából, az MMK Tervellenõrzési Szabályzat 2008. MMK Állásfoglalása a független tervellenõrzésrõl 2009 dokumentum

Részletesebben

A gépjármőfenntartó tevékenység szakmai személyi feltételei. hulladékai. 5 A hulladékok jegyzékérıl szóló 16/2001. (VII. 18.) KöM

A gépjármőfenntartó tevékenység szakmai személyi feltételei. hulladékai. 5 A hulladékok jegyzékérıl szóló 16/2001. (VII. 18.) KöM MHK adatbázis 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet (C) 1993-2009 Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet a gépjármőfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeirıl A közúti közlekedésrıl

Részletesebben

1995. évi CXVII. törvény. a személyi jövedelemadóról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet ALAPELVEK

1995. évi CXVII. törvény. a személyi jövedelemadóról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet ALAPELVEK Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok közterhekhez való hozzájárulásának alkotmányos kötelezettségébıl kiindulva az Országgyőlés a következı törvényt alkotja: ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 3372 3442 II. GAZDASÁG 3443 3462 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 3463 3544

TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 3372 3442 II. GAZDASÁG 3443 3462 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 3463 3544 Budapest, 2012. szeptember 25. Ára: 4935 Ft 11. szám TARTALOMJEGYZÉK I. PÉNZÜGY 3372 3442 II. GAZDASÁG 3443 3462 III. FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA, MUNKAÜGY 3463 3544 3372 NEMZETGAZDASÁGI KÖZLÖNY 11. szám I.

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 52. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2009. október 22., csütörtök. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 52. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2009. október 22., csütörtök. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2009. október 22., csütörtök 52. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter utasítása Miniszteri

Részletesebben

Páty Önkormányzat Képviselıtestületének 13/2002.(VII.16.) rendelete a közterület használatról egységes szerkezetben

Páty Önkormányzat Képviselıtestületének 13/2002.(VII.16.) rendelete a közterület használatról egységes szerkezetben Páty Önkormányzat Képviselıtestületének 13/2002.(VII.16.) rendelete a közterület használatról egységes szerkezetben Páty Önkormányzat Képviselıtestülete az 1990. évi LXV. tv. 16 (1) bekezdése 1997. Évi

Részletesebben

Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1./2013. (I.28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1./2013. (I.28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1./2013. (I.28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 36/2003.(XII.31.) számú. r e n d e l e t e

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 36/2003.(XII.31.) számú. r e n d e l e t e Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 36/2003.(XII.31.) számú r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függı pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokról, valamint a személyes

Részletesebben

Online Jogszabályok Mindenkinek

Online Jogszabályok Mindenkinek Online Jogszabályok Mindenkinek A szöveg hossza: 85789 karakter A megjelenítés ideje: 2008.01.09 17:05 Az oldal kinyomtatása - Vissza a találati listához Ez a dokumentum a Magyar Hivatalos Közlönykiadó

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI FÖLDMŐVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM 41.381/5/2007 ELİTERJESZTÉS a Kormány részére a földrendezı és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény

Részletesebben

ZÖLDÍTÉS TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015

ZÖLDÍTÉS TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 ZÖLDÍTÉS TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2015 1. Vonatkozó rendelet: Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület,

Részletesebben

A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki)

A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki) A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki) A pályázat benyújtásának idıpontja: (kiíró tölti ki) A pályázat iktatószáma: (kiíró tölti ki) PÁLYÁZATI ADATLAP Paks Város Önkormányzata

Részletesebben

26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet

26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet 26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeirıl és a szakmai vizsga szervezésére jogosult intézmények jegyzékérıl A szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. törvény

Részletesebben

Pécsi Vízmőveket Mőködtetı és Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság ALAPSZABÁLYA 1

Pécsi Vízmőveket Mőködtetı és Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság ALAPSZABÁLYA 1 A Pécsi Vízmőveket Mőködtetı és Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság ALAPSZABÁLYA 1 1Egységes szerkezetbe foglalva a Közgyőlés 2013. december 16-i.../2013. (12.16.) számú határozata szerinti

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.1.0.

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.1.0. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Program Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2007-5.1.0. A projektek az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap

Részletesebben

6/1989. (VI. 8.) IM rendelet. a társadalmi szervezetek nyilvántartásának ügyviteli szabályairól

6/1989. (VI. 8.) IM rendelet. a társadalmi szervezetek nyilvántartásának ügyviteli szabályairól 6/1989. (VI. 8.) IM rendelet a társadalmi szervezetek nyilvántartásának ügyviteli szabályairól Az egyes minisztertanácsi rendeletek egyesülési joggal kapcsolatos rendelkezéseinek módosításáról szóló 41/1989.

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara 2006.

Magyar Mérnöki Kamara 2006. Magyar Mérnöki Kamara Építésügyi tervezıi- és szakértıi jogosultságok szabályai 2006. Ideiglenes jelleggel elfogadva a 6/2006. (V.13.) MMK Küldöttgyőlési határozattal. Felhatalmazta a Választmányt az ideiglenes

Részletesebben

113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet. A rendelet hatálya. Értelmezı rendelkezések

113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet. A rendelet hatálya. Értelmezı rendelkezések 1. oldal A jogszabály mai napon hatályos állapota 113/1998. (VI. 10.) Korm. rendelet a felvonók és a mozgólépcsık építésügyi hatósági engedélyezésérıl, üzemeltetésérıl, ellenırzésérıl és az ellenırökrıl

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA PC-PLANET Informatikai Kft. 5400 Mezıtúr, Dózsa György út 40. ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA Hatályos: 2012. május 1-tıl. 1 Tartalomjegyzék 1. Általános adatok, elérhetıség...3

Részletesebben

IGÉNYBEVÉTELÉRE H1HANG SZOLGÁLTATÁS

IGÉNYBEVÉTELÉRE H1HANG SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEI TÁVBESZÉLİ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE H1HANG SZOLGÁLTATÁS Készült: 2003. március 01. Az utolsó módosítás hatályos: 2010. április 1-tıl 1. oldal Tartalomjegyzék 1. A szolgáltató

Részletesebben

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés f), i), o), r),

Részletesebben

2/2013. (I. 22.) NGM rendelet a villamosművek, valamint a termelői, magán- és közvetlen vezetékek biztonsági övezetéről 2013.02.22

2/2013. (I. 22.) NGM rendelet a villamosművek, valamint a termelői, magán- és közvetlen vezetékek biztonsági övezetéről 2013.02.22 1. oldal, összesen: 11 oldal 2/2013. (I. 22.) NGM rendelet a villamosművek, valamint a termelői, magán- és közvetlen vezetékek biztonsági övezetéről 2013.02.22 2 2/2013. (I. 22.) NGM rendelet a villamosművek,

Részletesebben

INDOKOLÁS. A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez

INDOKOLÁS. A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez INDOKOLÁS A Képviselő Testület 2013. március 28-án tartandó üléséhez Tárgy: Új rendelet alkotása a Településképi bejelentési eljárásról, valamint az építtetők tájékoztatásáról és az eljárásokhoz szükséges

Részletesebben

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (III. 01.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátások helyi szabályozásáról

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (III. 01.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátások helyi szabályozásáról ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (III. 01.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a szociális

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések 1.

I. Fejezet Általános rendelkezések 1. Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testületének 33/2008.(XI.24.) és 8/2005.(03.09.)rendelettel módosított, 5/2009.(I.26.)rendelettel kijavított egységes szerkezetbe foglalt 31/2003(11.25) sz. rendelete

Részletesebben

3. Gyámhatósági ügyek. 4. Gyámügyi Igazgatás: védelembe vétel, iskoláztatási támogatás felfüggesztése.

3. Gyámhatósági ügyek. 4. Gyámügyi Igazgatás: védelembe vétel, iskoláztatási támogatás felfüggesztése. Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu BESZÁMOLÓ - a Képviselı-testületnek - a Sárospataki Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET. Budakeszi Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervérıl

EGYSÉGES SZERKEZET. Budakeszi Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervérıl EGYSÉGES SZERKEZET 118. Budakeszi Város Önkormányzat Képviselı-testület 39/2010. (IX. 23.), ÖR, 30/2010. (IX. 15.) ÖR, 29/2010. (IX. 15.) ÖR, 1/2009. (I. 19.), 54/2008. (XII. 17.), 38/2007. (X. 3.), 5/2007.

Részletesebben

1996. évi LXXXI. törvény. a társasági adóról és az osztalékadóról

1996. évi LXXXI. törvény. a társasági adóról és az osztalékadóról Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételek biztosítása, a vállalkozások kedvezı mőködési feltételeinek elısegítése, továbbá az Európai Közösségekhez való társulásból eredı szempontok érvényesítése

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Értékesítésre kerülı földterületek: A teljes ingatlan terület

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Értékesítésre kerülı földterületek: A teljes ingatlan terület Árverési azonosító SOM-2804/09 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY a Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt. (1133 Budapest, XIII. Pozsonyi út 56.) a továbbiakban Kiíró, a Nemzeti Földalap oni körébe tartozó földterületek értékesítési

Részletesebben

312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet

312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról A Kormány az épített környezet alakításáról

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE VI. 1712/2009 ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére Tárgy: Ingatlanhasznosítással összefüggı ügyek 6/2009. Balatonvilágosi

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történı hozzáadásának egyes kérdéseirıl szóló NEFMI rendeletrıl

ELİTERJESZTÉS. a vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történı hozzáadásának egyes kérdéseirıl szóló NEFMI rendeletrıl NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTER SZÁM: 4033-8/2011-JOGI Tervezet ELİTERJESZTÉS a vitaminok, ásványi anyagok és bizonyos egyéb anyagok élelmiszerekhez történı hozzáadásának egyes kérdéseirıl szóló NEFMI rendeletrıl

Részletesebben

1990. évi XCIII. törvény. az illetékekrıl

1990. évi XCIII. törvény. az illetékekrıl 1990. évi XCIII. törvény az illetékekrıl Az Országgyőlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az illetékek

Részletesebben

29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet a távközlési építmények engedélyezéséről és ellenőrzéséről

29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet a távközlési építmények engedélyezéséről és ellenőrzéséről Opten Törvénytár Opten Kft. I. 29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet 29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet a távközlési építmények engedélyezéséről és ellenőrzéséről A 2010.04.22. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék

Részletesebben

ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1990. évi XCIII. törvény az illetékekrıl Az Országgyőlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az illetékek

Részletesebben

YKÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T

YKÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG H A T Á R O Z A T YKÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG Ügyszám: 22535/2013. Iktatószám: 11441/2014. Ügyintézı: Marcsek Balázs Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R O Z A T 1.00 Engedélyes:

Részletesebben

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Értékesítésre kerülı földterületek: A teljes ingatlan terület. Edelény 015/16 szántó 0,2551 4,87 1/1 0,2551 4,87 81 000

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Értékesítésre kerülı földterületek: A teljes ingatlan terület. Edelény 015/16 szántó 0,2551 4,87 1/1 0,2551 4,87 81 000 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY a Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt. (1133 Budapest, XIII. Pozsonyi út 56.) a továbbiakban Kiíró, a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó földterületek értékesítési szabályzata vonatkozó

Részletesebben

81/2015. (XII. 16.) FM rendelet Hatályos: 2016.01.02 -

81/2015. (XII. 16.) FM rendelet Hatályos: 2016.01.02 - 81/2015. (XII. 16.) FM rendelet Hatályos: 2016.01.02-81/2015. (XII. 16.) FM rendelet a borszőlő telepítés és kivágás engedélyezésének és ellenőrzésének eljárási rendjéről A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 3/1993.(II.19.)KT r e n d e l e t e A helyi iparőzési adóról

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 3/1993.(II.19.)KT r e n d e l e t e A helyi iparőzési adóról Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 3/1993.(II.19.)KT r e n d e l e t e A helyi iparőzési adóról Módosítva: 13/1993.(V.28.) KT, 1/1994.(I.28.) KT, 6/1994.(IV.22.)KT, 23/1995.(VIII.25.) KT,

Részletesebben

R E N D E L E T T E L J Ó V Á H A G Y O T T R É S Z E K. Helyi építési szabályzat

R E N D E L E T T E L J Ó V Á H A G Y O T T R É S Z E K. Helyi építési szabályzat R E N D E L E T T E L J Ó V Á H A G Y O T T R É S Z E K Helyi építési szabályzat Szabályozási tervek (Helyi Építési Szabályzat mellékletei) Külterület szabályozási terve m=1:20 000 SZT-1 Külterület szabályozási

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a 12AVBA Bejelentı adatlap kitöltéséhez)

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a 12AVBA Bejelentı adatlap kitöltéséhez) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a 12AVBA Bejelentı adatlap kitöltéséhez) Ingó vagyontárgy és ingóhoz kapcsolódó vagyoni értékő jog ajándékozás során történt megszerzésére vonatkozóan Az adatlapot a vagyonszerzınek

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztıbizottsága) tölti ki

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztıbizottsága) tölti ki 5. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTİ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter. / 2008.(..) KvVM rendelete

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter. / 2008.(..) KvVM rendelete TERVEZET A környezetvédelmi és vízügyi miniszter / 2008.(..) KvVM rendelete a környezetvédelmi és a vízügyi elıirányzatok felhasználásának és ellenırzésének szabályairól Az államháztartásról szóló 1992.

Részletesebben