HÁZIREND. A házirend célja és feladata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÁZIREND. A házirend célja és feladata"

Átírás

1 HÁZIREND amely a Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket. 2. A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai közösségi életének megszervezését. A Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény házirendjének elfogadása és jóváhagyása Az iskolai házirendet az iskola nevelőtestülete év március hó 2. napján tartott értekezletén elfogadta. Kelt: *****. igazgató Az Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény házirendjét a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kulturális-, Oktatási- és Sportbizottsága év május hó 23. napján tartott ülésén jóváhagyta. Kelt:. Polgármester 1

2 A házirend hatálya 1. A házirend előírásait be kell tartania az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak és más alkalmazottainak. 2. A házirend előírásai azokra az iskolai és iskolán kívüli, tanítási időben, illetve tanítási időn kívül szervezett programokra vonatkoznak, melyeket a pedagógiai program alapján az iskola szervez, és amelyeken az iskola ellátja a tanulók felügyeletét. 3. A tanulók az iskola által szervezett iskolán kívüli rendezvényeken is kötelesek betartani a házirend előírásait. A házirend nyilvánossága 1. A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie. 2. A házirend egy-egy példánya megtekinthető: az iskola portáján az iskola irattárában az iskola könyvtárában az iskola nevelői szobájában az iskola igazgatójánál az iskola igazgatóhelyettesénél 3. A házirend egy példányát a törvényi előírásoknak megfelelően az iskolába történő beiratkozáskor a szülőnek át kell adni. 4. Az újonnan elfogadott vagy módosított házirend előírásairól minden pedagógusnak, minden tanév elején tájékoztatnia kell: a tanulókat a szülőket szülői értekezleten 5. A házirendről minden érintett tájékoztatást kérhet az iskola igazgatójától, igazgatóhelyettesétől, valamint a pedagógusoktól a nevelők fogadó óráján vagy ettől eltérően előre egyeztetett időpontban. 2

3 A tanulók egészségének, testi épségének megőrzését szolgáló szabályok 1. A tanuló kötelessége, hogy: óvja saját és társai testi épségét, egészségét; elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és a biztonságát védő ismereteket; betartsa és igyekezzen társaival is betartani a tanáraitól hallott, balesetek megelőzését szolgáló szabályokat; azonnal jelentse az iskola valamelyik dolgozójának, ha saját magát, társait vagy másokat veszélyeztető helyzetet, tevékenységet, illetve valamilyen rendkívüli eseményt (pl.: természeti katasztrófát, tüzet, robbantással történő fenyegetést) vagy balesetet észlel; azonnal jelentse az iskola valamelyik nevelőjének amennyiben ezt állapota lehetővé teszi -, ha rosszul érzi magát, vagy, ha megsérült; megismerje az épület kiürítési tervét, és részt vegyen annak évenkénti gyakorlatában; rendkívüli esemény (pl.: természeti katasztrófa, tűz, robbantással történő fenyegetés) esetén pontosan betartsa az iskola felnőtt dolgozóinak utasításait, valamint az épület kiürítési tervében szereplő előírásokat. 3. Az iskola teljes területén, valamint bejáratának 5 méteres körzetében tilos a dohányzás. A tanulók közösségei Az iskolában az azonos évfolyamra járó tanulók elméleti (szolfézs, zeneirodalom, kamara) képzése zajlik csoportosan. A csoport élén a tárgyat tanító pedagógus áll. 3

4 A tanulók és a szülők tájékoztatása 1. A tanulókat az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális tudnivalókról: Az iskola igazgatója * a tanárokon keresztül * a tanári fogadó órákon * hirdetőtáblán keresztül folyamatosan tájékoztatja. 2. A tanulót és szüleit a tanuló fejlődéséről, egyéni haladásáról a tanárok folyamatosan szóban és a tájékoztató füzeten (ellenőrző könyvön) keresztül írásban tájékoztatják. 3. A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról Az iskola igazgatója * hirdetőtáblán keresztül folyamatosan tájékoztatja, A pedagógusok * a szülői értekezleteken, * a fogadó órán adnak tájékoztatást. 4. A szülőket a nevelők a tanulók egyéni haladásáról az alábbi módon tájékoztatják: Szóban: * a szülői értekezleteken, * a tanárok fogadó óráin, * a nyílt tanítási napokon, * a tanuló értékelésére összehívott megbeszéléseken, Írásban a tájékoztató füzetben (ellenőrző könyvben). 5. A szülői értekezletek és a nevelők fogadó óráinak időpontjait tanévenként az iskolai munkaterv tartalmazza. 6. A szülők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg közölhetik az iskola igazgatóságával. 4

5 Az iskola működési rendje 1. Az iskola épületei szorgalmi időben reggel 8 órától 20 óráig vannak nyitva. 2. Az iskolában tartózkodó gyermekek felügyeletét az iskola a tanórák ideje alatt tudja biztosítani. 3. Az iskolában a tanítási órák rendje egyéni beosztás szerint történik. 4. A növendék köteles a tanórákon mindenkor pontosan és felkészülten megjelenni. Az esetleges késés vagy az órabeosztástól eltérő megjelenés miatt elmaradt órát pótolni a tanárnak nem kötelessége. 5. A növendékek óráik megkezdése előtt a folyosón csendben várakoznak. A szolfézs és egyéb csoportos órák esetében a tanteremben csak tanári engedéllyel lehet tartózkodni. A tanulók a tanítási órát nem zavarhatják, a tantermekbe a tanítási idő alatt benyitogatni tilos. Gyakorlás céljára üres termet csak rendkívüli esetben tudunk biztosítani, elsősorban a B tagozatos, zenei pályára, ill. versenyre, fesztiválra készülő növendékek esetében. Az ütős terem gyakorlási beosztásáról és biztosításáról a mindenkori főtanszaki tanár gondoskodik. 6. A növendékektől megkívánjuk, hogy az iskolában ápoltan és tisztán jelenjenek meg. Ünnepségeken, hangversenyeken, zenei versenyeken, fesztiválokon az alkalomhoz illő ruhákat viseljenek, és mindenütt kulturált magatartást tanúsítsanak. 7. Azok a tanulók, akik hangversenyeken vagy külső szereplésen vesznek részt, azon a napon felmentést kérhetnek a főtárgy tanártól vagy az igazgatóságtól, a főtárgyi és kötelező órák látogatása alól. 8. Az iskola növendékei- a főtárgy tanár vagy az igazgatóság engedélye nélkül- rendezvényeken vagy előadásokon nem működhetnek közre zeneszámokkal. A főtárgy (hangszeres) tanár az engedély megadásával egy időben megfelelő előadási darabot választ ki a növendék részére. 5

6 9. Iskolánkba minden tanévben újra be kell iratkozni az igazgatóság által meghatározott időpontban. 10. Növendékeink ellenőrző könyvüket a fő- és kötelező tárgyi órákra kötelesek magukkal hozni. Az ellenőrző könyv megfelelő bejegyzéseit a szülővel (gondviselővel), ill. a fő- és kötelező tárgy tanárával láttamoztatni kell. 11. Iskolánkban a növendékek félévente térítési díjat kötelesek fizetni, mely 5 hónapra szól. A törvényben meghatározott esetben a növendékek félévente tandíjat kötelesek fizetni. Aki a térítési ill. tandíj kötelezettségének nem tesz eleget, az a tanórákat nem látogathatja. A növendék év végi és a félévi tanulmányi eredménye alapján állapítjuk meg a térítési díj összegét, amelyet az igazgató által meghatározott határideig egy összegben kell befizetni. Indokolatlan kimaradás esetén a térítési díjat nem tudjuk visszafizetni. Más iskolához való elkerülés esetén tanév közben hivatalos igazolást tudunk adni a térítési díj befizetéséről. 12. A tanítási órán a növendék hozzátartozója vagy más idegen személy nem tartózkodhat, csak az igazgatóság engedélyével. A tanárt a teremből a tanítási óra alatt nem lehet kihívni. 13. Az iskolában működő kotta-és lemez tárat a tanárok használhatják. 6

7 A tanulók feladatai saját környezetük rendben tartásában; a tanítási órák, az iskolai rendezvények előkészítésében 1. Az iskola épületeit, helyiségeit berendezéseit, hangszereit rendeltetésüknek megfelelően kell használni, tisztán tartásuk mindenkinek kötelessége. Az iskola helyiségének használói felelősek: az iskola tulajdonának megóvásáért, védelméért, az iskola rendjének, tisztaságának megőrzéséért, a tűz- és balesetvédelmi, valamint a munkavédelmi szabályok betartásáért, az iskola szervezeti és működési szabályzatában, valamint a házirendben megfogalmazott előírások betartásáért. 2. Minden tanulónak feladata, hogy az iskola rendjére, tisztasására vigyázzon, ne szemeteljen, erre társait is figyelmeztesse, maga és társai után az iskola udvarán és helyiségeiben rendet hagyjon. 3. A hangszerek és egyéb tárgyak, kölcsönkapott kották, könyvek rendeltetéstől eltérő igénybevétele súlyos fegyelmi vétségnek minősül és az okozott kár megtérítése mellett a legszigorúbb intézkedést vonja maga után. A kölcsönzés ideje alatt a hangszereken történt sérülés vagy a tartozékok hiánya (szándékos vagy nem szándékos) azok helyreállítása és pótlása a szülőt (gondviselőt) terheli. (Lásd még: hangszerkölcsönzési kötelezvény. ) 4. Az iskola lépcsőházában, folyosóin, udvarán, tantermeiben hangoskodni, szaladgálni szigorúan tilos. 5. A tanulók kerékpárjukat csak az arra kijelölt helyen, lezárva tárolhatják. Az iskola udvarán kerékpározni szigorúan tilos. 6. Bombariadó, ill. tűzriadó esetén a tanulóknak és az iskola dolgozóinak a menekülési terv alapján kell az épületet elhagyni. 7

8 A tanulók mulasztásának igazolása 1. A tanuló hiányzását a tanítási órákról a szülőnek igazolni kell. 2. Ha a tanuló egy félévben a tanítási órák egyharmadánál többet igazoltan hiányzik, nem kaphat osztályzatot a félévről. A tanuló órái igazolatlannak minősülnek, ha az előírt határidő alatt nem igazolja távolmaradását. Két igazolatlan hiányzás esetén az iskola a szülőt írásban felszólítja a hiányzások igazolására. Tanórán kívüli foglalkozások Az iskola a tanulók számára a tanórai foglalkozások mellet az alábbi tanórán kívüli foglalkozásokat szervezi: Tehetséggondozó foglalkozások: A kiemelkedően tehetséges tanulók képességeinek, tehetségének kibontakozását, gondozását segítik a tanórán kívüli egyéni foglalkozások. (Különösen fellépésekre, szakmai versenyekre történő felkészülés estén.) Versenyek, vetélkedők, bemutatók: A tehetséges tanulók továbbfejlesztését segítik a különféle versenyek, vetélkedők, melyeken iskolánk évente rendszeresen részt vesz városi, megyei regionális vagy akár országos szinten. Hangversenyek: Az iskolánkban rendezett koncertek a tehetséggondozás fontos részét alkotják, sőt a város zenei életében is aktívan részt vesznek növendékeink a különböző fellépési lehetőségek által. Kirándulások: Az iskola által szervezett kirándulásokon, hangverseny-látogatásokon, testvériskolák látogatásán a kiemelkedően szorgalmas növendékeink vehetnek részt. 8

9 A tanulók jutalmazása 1. Azt a tanulót, aki képességeihez mérten folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el, az iskolában vagy az iskolán kívül hangversenyeken, előadásokon, bemutatókon vesz részt, versenyeken vesz részt jó eredménnyel, az iskola érdekében közösségi munkát végez, vagy bármely más módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez, az iskola jutalomban részesíti. 2. Az iskola igazgatósága a főtárgy tanár javaslata alapján a kiemelkedő tanulókat a következő dicséretekben részesítheti: szaktanári dicséret, igazgatói dicséret könyvjutalom. A dicséretet a tanuló bizonyítványába be kell jegyezni. 3. Az iskolai szintű versenyek első három helyezettje oklevelet és könyvjutalmat kap, melyet az iskola közössége előtt vehet át. 4. Az iskolán kívüli versenyeken, vetélkedőkön, ill. előadásokon, bemutatókon szereplő tanulók; a jó tanulmányi eredményt elért tanulók, a kiemelkedő szorgalmú tanulók igazgatói dicséretben részesülnek. 9

10 A tanulókkal szembeni fegyelmező intézkedések 1.Azt a tanulót, aki tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti, az iskolai rendtartás, a házirend szabályait megszegi, igazolatlanul mulaszt, büntetésben lehet részesíteni. 2.Az iskolai büntetések formái: a főtárgyi, ill. kötelező tárgyi tanár részéről négyszemközti figyelmeztetés igazgatói figyelmeztetés, megintés. 3.Súlyos kötelességszegésnek minősülnek az alábbi esetek: az agresszió, a másik tanuló megverése, bántalmazása, az egészségre ártalmas szerek (dohány, szeszesital, drog) iskolába hozatala, fogyasztása, a szándékos károkozás, az iskola nevelői és alkalmazottai emberi méltóságának megsértése, ezen túl mindazon cselekmények, melyek a büntető törvénykönyv alapján bűncselekménynek minősülnek. 4. A tanuló súlyos kötelességszegése esetén a tanulóval szemben a magasabb jogszabályokban előírtak szerint fegyelmi eljárás is indítható. A fegyelmi eljárás megindításáról az iskola igazgatója vagy a nevelő testület dönt. A fegyelmi eljárás részletes szabályait a 11/ MKM rendelete, ill. az azt módosító 16 /1998-as sz. rendelkezés 3. sz. melléklete tartalmazza, amelynek betartása iskolánk vonatkozásában is érvényes és kötelező. 5. A büntetést írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni. 6. A tanuló gondatlan vagy szándékos károkozása esetén a tanuló szülője a magasabb jogszabályokban előírt módon és mértékben kártérítésre kötelezhető. A kártérítés pontos mértékét a körülmények figyelembe vételével az iskola igazgatója határozza meg. 10

11 Az iskolai tanuláshoz nem szükséges dolgok behozatala az iskolába 1.A tanulók az iskolába a tanuláshoz szükséges eszközökön, felszereléseken túl behozott egyéb dolgokat a tanár utasítására kötelesek a tanítás végéig a tanárnak átadni, melyeket az óra végén a tanulók visszakapnak. 2. Nagyobb értékű tárgyak (ékszer, mobiltelefon, értékes óra stb.) valamint nagyobb összegű pénz iskolába hozatala esetén az iskola azokért felelősséget nem vállal. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 1.A házirend tervezetét a tanárok, a tanulók és a szülők javaslatainak figyelembe vételével az iskola igazgatója készíti el. 2. A házirend tervezetét megvitatják a nevelők munkaközösségei, és véleményüket eljuttatják az iskola igazgatójához. 3. Az iskola igazgatója a fentiek véleményének figyelembe vételével elkészíti a házirend végleges tervezetét. 4. A házirendet a nevelőtestület fogadja el nevelőtestületi értekezleten, s az a soproni Önkormányzat Képviselő-testületének jóváhagyásával lép hatályba. 5.Érvényben levő házirend módosítását - bármely nevelő, szülő vagy tanuló javaslatára, ha azzal egyetért - kezdeményezheti az iskola igazgatója, a nevelőtestület, az iskola vezetősége. 6. A házirend módosítását az első-negyedik pontban leírt módon kell végrehajtani. 11

12 Záró rendelkezések Ez a házirend június hó 1. napján az iskola fenntartójának jóváhagyásával lépett hatályba. Kelt: P.H igazgató 12

HÁZIREND. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. A házirend célja és feladata HÁZIREND mely a Nivegy-völgyi Nemzetiségi Általános Iskola és Zeneiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata

Részletesebben

A Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIRENDJE

A Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIRENDJE A Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIRENDJE Készítette: Hargitai Géza igazgató 1 A Kocsis Albert Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje Tartalomjegyzék:

Részletesebben

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011.

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. 1 SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. Sorszáma: Változások átvezetésére - kötelezett: - nem kötelezett: A Házirend a SIPKAY

Részletesebben

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE - GÖNYŰ, 2004. NOVEMBER - A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola

Részletesebben

Az iskola házirendje

Az iskola házirendje Az iskola házirendje Debreczeni Márton Szakképző Iskola Házirend Az intézmény székhelye: 3518 Miskolc, Debreczeni Márton tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 029340 Az intézmény felügyeletei szerve: Miskolc

Részletesebben

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata H Á Z I R E N D mely az FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai

Részletesebben

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND amely a Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 2008. A házirend célja és feladata 1. A

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA ISKOLAI HÁZIREND 2016. Változások átvezetésére Sorszáma: kötelezett: nem kötelezett:

Részletesebben

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5.

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Készítette: Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató 1 HÁZIREND, mely a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék Házirend Tartalomjegyzék A házirend célja és feladata...2 A Gróf Széchenyi István Általános iskola házirendjének elfogadása és jóváhagyása...2 1. A házirend hatálya...3 2. A házirend nyilvánossága...3

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

HÁZIREND A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA

HÁZIREND A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA Budapest Táncművészeti Szakközépiskola, Kortárs Művészeti Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIREND HÁZIREND A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a Kisgyőri Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza. a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 HÁZIREND mely a Kisgyőri Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg

Részletesebben

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola HÁZIREND mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata

Részletesebben

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola. és Alapfokú Művészeti Iskola

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola. és Alapfokú Művészeti Iskola Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8130 Enying, Kossuth u. 65-67. / Fax: 22/372981 E-mail: tinodi@tinodi.hu Az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános

Részletesebben

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA HÁZIREND Mely a SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 1.ÁLTALÁNOS ELVEK

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND 2013 Tartalomjegyzék I. A házirend célja és feladata... 3 II. A zalaszentgróti Deák Általános Iskola és Gimnázium házirendjének elfogadása és jóváhagyása... 4 III. A házirend hatálya... 5 IV.

Részletesebben

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. HÁZIREND mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 Első rész A házirend célja, érvényessége és hatálya I. A házirend

Részletesebben

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3528 Miskolc, Csele u. 14. AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2013. Tartalomjegyzék Házirend

Részletesebben

Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Házirendje

Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Házirendje Az Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola Házirendje A Házirend hatálya kiterjed az intézményben, iskolarendszerben tanulókra, a felnőttképzésben résztvevőkre, a dolgozókra, a szülőkre és az

Részletesebben

Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda

Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda 2769 Tápiószőlős, Kossuth L. út 3. / Fax: 53/585 538; 53/585 539 E-mail: halesz@t-online.hu OM azonosító: 201823 TÁPIÓSZŐLŐS-ÚJSZILVÁS REFORMÁTUS

Részletesebben

Általános rendelkezések. A házirend célja és feladata

Általános rendelkezések. A házirend célja és feladata Általános rendelkezések A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket. A köznevelésről

Részletesebben

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28.

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28. Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND Vasad,2013. március 28. A V A S A D I Á L T A L Á N O S I S K O L A H Á Z I R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda H Á Z I R E N D Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 2008 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések...3 1.1 Az intézmény adatai...3 1.2 Személyi hatálya...3

Részletesebben

HÁZIREND. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium

HÁZIREND. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium HÁZIREND Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 1 HÁZIREND mely a Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium (1026 Budapest, Pasaréti

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01. Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 2011. szeptember 01. 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS HÁZIREND...3 1.1. A házirend célja

Részletesebben

Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND

Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND amely a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza az érvényben lévő magasabb rendű

Részletesebben

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel OM azonosító: 201 365 2737 Ceglédbercel, Pesti út 160. Tel./ fax: 53/ 378

Részletesebben

HÁZIREND. Az iskola mőködési rendje

HÁZIREND. Az iskola mőködési rendje HÁZIREND Az iskola mőködési rendje 1. Az iskola épületei szorgalmi idıben hétfıtıl péntekig reggel hét órától délután tizennyolc óráig vannak nyitva. 2. Az iskolában tartózkodó gyermekek felügyeletét az

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata 2009. október 14-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata 2009. október 14-i ülésére Előterjesztés 2. Lajosmizse Város Önkormányzata 2009. október 14-i ülésére Tárgy: Fekete István Általános Iskola házirendjének jóváhagyása Az előterjesztést készítette: Nagy Judit Intézményirányító és

Részletesebben

CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája

CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája 2712 Nyársapát, József A. u. 6. Tel./ fax: 53/ 389 004 e-mail: iskola@erdei-nyapat.sulinet.hu HÁZIREND mely a Nyársapáti Általános Mővelıdési

Részletesebben

NYITRA STREET CULTURAL CENTRE and

NYITRA STREET CULTURAL CENTRE and NYITRA STREET CULTURAL CENTRE and ELEMENTARY SCHOOL HÁZIREND 2009. 1 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ Nyitra Street Cultural Centre and Elementary School Általános

Részletesebben

OM azonosító: 035249

OM azonosító: 035249 Szerb Antal Gimnázium 1 Házirend OM azonosító: 035249 2013-as javított változat Érvényes: 2013. márciustól Az iskola székhelye: 1164 Budapest Batthyány Ilona utca 12. Az iskola postacíme: ua. (telefonszáma:

Részletesebben

Könyves Kálmán Általános Iskola Házirend 2013 Könyves Kálmán Általános Iskola Versegi Tagiskola. Tartalomjegyzék

Könyves Kálmán Általános Iskola Házirend 2013 Könyves Kálmán Általános Iskola Versegi Tagiskola. Tartalomjegyzék HÁZIREND 2013 mely a Könyves Kálmán Általános tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. Házirend 2013 Tartalomjegyzék 1. A házirend célja és feladata...

Részletesebben

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878 5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu OM azonosító: 035878 a Szegő Gábor Általános Iskola HÁZIRENDJE Módosításokkal együtt hatályba lép: 2015.

Részletesebben

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10.

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. 1135 Csata u. 20. Házirend Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 II. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 4 A TANULÓK ÉS A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA...

Részletesebben

Házirend Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Házirend Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirend Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 3100 Salgótarján, József Attila u.2/a OM azonosítója:039959 Elfogadásának, hatályba lépésének dátuma: 2010. szeptember 7. 2010. - 0 -

Részletesebben

Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola I S KOLAI HÁZI R E N D

Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola I S KOLAI HÁZI R E N D 1 Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola I S KOLAI HÁZI R E N D 2013 2 A Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola HÁZIRENDJE Aktualizálva: 2015. szeptember 10. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje Kincskereső Általános Iskola Tófej Házirendje 2014 Az általános iskola házirendje 1. Bevezető A házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek gyakorlására, az

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND,mely a Szigetszentmártoni Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. TARTALOM I. Házirend célja és feladata II. Bevezető

Részletesebben

BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE

BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE BEREGI ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE 1 A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A nevelőtestület által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének szervezését,

Részletesebben

HÁZIREND. alapfokú oktatás

HÁZIREND. alapfokú oktatás HÁZIREND Az intézmény megnevezése: Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Egressy Béni Bilingual Primary School Az intézmény címe: 3200 Gyöngyös, Iskola út 1. Feladata: alapfokú oktatás A fent

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók

Részletesebben

A Tótkomlósi Alapfokú Művészeti Iskola házirendje. OM azonosító: 201245

A Tótkomlósi Alapfokú Művészeti Iskola házirendje. OM azonosító: 201245 A Tótkomlósi Alapfokú Művészeti Iskola házirendje OM azonosító: 201245 2013 év március hó 26 nap P.H. Jóváhagyta:. intézményvezető TARTALOMJGYZÉK Bevezető A házirend feladata, célja A házirend személyi

Részletesebben

Bevezetés. Törvényi háttér:

Bevezetés. Törvényi háttér: Bevezetés HÁZIREND, amely a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola tanulóira, a tanulók szülőire és az iskola dolgozóira vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. Törvényi háttér: közoktatásról

Részletesebben

HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola OM: 101 281 2400 Dunaújváros, Március 15.tér 5-6. Tel.: +36/25/502-995 Fax: +36/25/502-996 e-mail: dacapo@invitel.hu wesleydacapo@gmail.com Kelt: Dunaújváros,

Részletesebben

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve a kötelezettségek végrehajtásának módját, továbbá az iskola által elvárt viselkedés szabályait tartalmazza

Részletesebben

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Hatályba lépés időpontja: 2015.december 4. Tartalom 1. Bevezetés... 4 1.1. A házirend

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Mezőhegyesi József Attila Általános Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 5820 Mezőhegyes, Béke park 1. Pf: 46 Tel./Fax: 06-68-466-103 vagy 06-30-445-5432 www.mezohegyesamk.hu, E-mail: mezohegyesiskola@gmail.com

Részletesebben

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,

Részletesebben

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Aranykéz Középiskola és Szakiskola ASZI HÁZIRENDJE. A módosításokkal egységes szerkezetben 2014. december 5.

Aranykéz Középiskola és Szakiskola ASZI HÁZIRENDJE. A módosításokkal egységes szerkezetben 2014. december 5. Aranykéz Középiskola és Szakiskola ASZI HÁZIRENDJE A módosításokkal egységes szerkezetben 2014. december 5. Aranykéz Középiskola és Szakiskola HÁZIRENDJE A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.)

Részletesebben

HÁZIREND. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

HÁZIREND. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 HÁZIREND Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola Tartalomjegyzék I. A házirend célja, feladata... 3 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága... 4 IV. A tanulók

Részletesebben

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND Budapest, 2005. február 23. --------------------------------------- igazgató 2005.02.23. HÁZIREND A Centenáriumi Általános

Részletesebben

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5.

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5. Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola KLIK 080002 OM 031191 4065 Újszentmargita, Hunyadi u. 5. /fax.: 52/214-104 e-mail: hunyadiiskola@gmail.com HÁZIREND 2015 Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita

Részletesebben

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012.

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. Janikovszky Éva / Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 4 1.1 A házirend célja és feladata 4 1.2 A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 4 1.3 A házirend

Részletesebben

NAPKORI JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA NAPKORER JÓSIKA MIKLÓS GRUNDSCHULE. OM azonosító: 033579 HÁZIRENDJE. Napkor, 2015. augusztus 31.

NAPKORI JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA NAPKORER JÓSIKA MIKLÓS GRUNDSCHULE. OM azonosító: 033579 HÁZIRENDJE. Napkor, 2015. augusztus 31. NAPKORI JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA NAPKORER JÓSIKA MIKLÓS GRUNDSCHULE OM azonosító: 033579 HÁZIRENDJE Napkor, 2015. augusztus 31. Készítette: Tudlik Ferenc igazgató Házirend mely a Napkori Jósika Miklós

Részletesebben

HÁZIREND. NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b)

HÁZIREND. NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b) HÁZIREND NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b) Tartalom 1. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 3 4. TANULÓI JOGVISZONY

Részletesebben

AZ EGRESSY BÉNI ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

AZ EGRESSY BÉNI ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE AZ EGRESSY BÉNI ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE Tartalom Általános információk 2. o. 1. Tanulói jogviszonnyal kapcsolatos rendelkezések 2. o. 2. Az iskola munkarendje 3. o. 3.

Részletesebben

KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 035861 5300 Karcag, Kálvin út. 2. : 59/400-577 Fax: 59/400-577 E-mail: refi@freemail.

KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 035861 5300 Karcag, Kálvin út. 2. : 59/400-577 Fax: 59/400-577 E-mail: refi@freemail. KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 035861 5300 Karcag, Kálvin út. 2. : 59/400-577 Fax: 59/400-577 E-mail: refi@freemail.hu HÁZIREND amely a KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE 2010. június 28. Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 3 1. Az intézmény alapadatai... 4 2. Az iskola tanulóközösségei... 5 II. Jogok és kötelességek... 6

Részletesebben

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu OM azonosító: 037116 H Á Z I R E N D mely a Művészetek Völgye Általános

Részletesebben

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015. Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása

Részletesebben

KISKUN. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Házirendje

KISKUN. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Házirendje A KISKUN Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1. A házirend célja Intézményünk házirendje helyi jogforrás, amelynek célja olyan szabályok kialakítása,

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola HÁZIRE DJE

Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola HÁZIRE DJE Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola HÁZIRE DJE I. Általános rész 1. Az Ybl Miklós Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskola házirendje az 1993. évi LXXIX. számú, a közoktatásról szóló módosított

Részletesebben

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 TARTALOMJEGYZÉK Jogszabályi háttér:... 3 A házirend célja és

Részletesebben

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013.

HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. HÁZIREND Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. 1 Tartalom: A.) ISKOLA I. Bevezető 1. Cél, feladat 2. Házirend hatálya 3. Közösségek meghatározása II. Jogok 1. A tanulók

Részletesebben

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1.

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Intézmény neve: Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. 037602 Intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND Az Iskola házirendje a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND =

KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND = KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA = HÁZIREND = A Házirend a tanulók jogait, kötelességeit, az iskola életét, rendjét meghatározó szabályokat és munkarendet tartalmazza. A Házirend

Részletesebben

A házirend célja és feladata

A házirend célja és feladata 1 Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola 1147 Budapest, Telepes utca 32. OM azonosító: 035057 HÁZIREND Budapest, 2013. december 13.. Csermendyné Rapatyi Mária igazgató A házirend célja

Részletesebben

HÁZIREND. DALLAM Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND. DALLAM Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND DALLAM Alapfokú Művészeti Iskola 2014.09.01. Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam,

Részletesebben

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Házirendje

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Házirendje A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Házirendje Bevezetés: Az iskolai Házirend tartalmát, hatáskörét a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.), valamint a 20/2012.

Részletesebben

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5.

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Móra Ferenc tagiskolája Püspökszilágy, Kossuth Lajos u. 13. OM azonosító: 037735 ISKOLAI HÁZIREND Átdolgozva: közoktatási szakértő véleménye alapján

Részletesebben

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009.

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. Az iskola mindenkor ápolja a tanulóban a szülők tiszteletét és szeretetét, méltán elvárja tehát ugyanezt a családtól (1938.) TARTALOMJEGYZÉK A házirend célja

Részletesebben

HÁZIREND. Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Pápa

HÁZIREND. Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Pápa HÁZIREND Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Pápa Tartalom Az intézmény rövid bemutatása... 3 I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS

Részletesebben

HÁZIREND Tartalom 1. Bevezetı rendelkezések ---------------------------------------------------------------------------------- 3

HÁZIREND Tartalom 1. Bevezetı rendelkezések ---------------------------------------------------------------------------------- 3 HÁZIREND Tartalom 1. Bevezetı rendelkezések---------------------------------------------------------------------------------- 3 1.1 Az intézmény adatai --------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

HÁZIREND. Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 8. OM azonosítója: 040015

HÁZIREND. Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 8. OM azonosítója: 040015 HÁZIREND Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 8. OM azonosítója: 040015 1. BEVEZETŐ... 3 1.1. A Házirend területi hatálya... 3 1.2. A Házirend személyi hatálya...

Részletesebben

HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata 1 amely a Kossuth Lajos Általános Iskola ( OM azonosító: 35104 ) tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1. A házirend célja és feladata 1.1.

Részletesebben

Tartalomjegyzék - 1 -

Tartalomjegyzék - 1 - Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bevezető rendelkezések... 2 A házirend nyilvánossága... 3 Az intézmény adatai... 3 Az iskola nagyobb tanulóközösségei... 3 Jogok és kötelességek... 4 A tanulók jogai...

Részletesebben

A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE. 2013. március

A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE. 2013. március BONI----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------BONI A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY

Részletesebben

A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. 9027 Győr, Mártírok útja 13-15.

A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. 9027 Győr, Mártírok útja 13-15. A LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE 2013 9027 Győr, Mártírok útja 13-15. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 1. HÁZIREND...4 2. A HÁZIREND HATÁLYA...6 2.1

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 HÁZIREND Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A Házirend célja, feladata... 4 1.2. A Házirend

Részletesebben

1. A házirend szabályozási hatáskörével kapcsolatos jogszabályok

1. A házirend szabályozási hatáskörével kapcsolatos jogszabályok A KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM HÁZI RENDJE 1 1. A házirend szabályozási hatáskörével kapcsolatos jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 229/2012.

Részletesebben

H Á Z I R E N D. mely a II. Rákóczi Ferenc Szakközép-és Szakiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

H Á Z I R E N D. mely a II. Rákóczi Ferenc Szakközép-és Szakiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza H Á Z I R E N D mely a II. Rákóczi Ferenc Szakközép-és Szakiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig 5 Tartalomjegyzék I. Preambulum...6 1. Intézményi adatok...6 2. A házirend célja és feladata...6

Részletesebben

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014.

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete 2014. augusztus 28-án. A Házirend készítésekor véleményezési jogot gyakorolt a szülői

Részletesebben

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D H Á Z I R E N D I. Készült a DUNAFERR Szakközép és Szakiskolában Dunaújváros Vasmű tér 1-2. OM: 030213 Hatálybalépés ideje: 2012. év szeptember 1. A Házirend hatálya A Házirend területi hatálya az iskolai

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde

Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde Fehérgyarmat, Május 14. tér 33. Telefon/fax: 44/510-193 e-mail: kolcseyiskola@fehergyarmat.hu ISKOLAI HÁZIREND 1 Tartalom 1. Az iskola egyházi

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

HÁZIREND. Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola. Vásárosnamény Kossuth u. 19. 4800

HÁZIREND. Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola. Vásárosnamény Kossuth u. 19. 4800 2015 HÁZIREND Lónyay Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola Vásárosnamény Kossuth u. 19. 4800 1 Tartalomjegyzék ISKOLAI ETIKAI KÓDEX... 3 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1. A HÁZIREND CÉLJA

Részletesebben

A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2014 2 Az intézmény tanköteles korú gyermekeinek jogaira, kötelezettségeire, ellátására, a szülőkkel

Részletesebben

A Alapfokú Művészeti Iskola. Házirendje

A Alapfokú Művészeti Iskola. Házirendje A Valcer Alapfokú Művészeti Iskola je A Valcer Alapfokú Művészeti Iskola jének elfogadása és jóváhagyása Az iskolai et az iskolai diákközösség 2013. március 29-i ülésén megtárgyalta és a benne foglaltakkal

Részletesebben

HÁZIREND. Óbudai Nagy László Általános Iskola. 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b.

HÁZIREND. Óbudai Nagy László Általános Iskola. 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b. HÁZIREND Óbudai Nagy László Általános Iskola 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b. (telephely) Nevelőtestületi elfogadás dátuma: 2013. év március hó 25. nap Fenntartói

Részletesebben