KÖNYVJELZŐ BUDAPESTI HÉTKÖZNAPOK - ÜNNEPÉLYESEN
|
|
- Csaba Sipos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tér és Társadalom : KÖNYVJELZŐ BUDAPESTI HÉTKÖZNAPOK - ÜNNEPÉLYESEN Gyáni G (1995) Hétköznapi Budapest. Nagyvárosi élet a századfordulón A város arcai" (sor.szerk.) Török Gy., Városháza, Budapest. A település- és tértudományok gyarapodó feltárásai igen sokat köszönhetnek a helytörténeti búvárlatoknak, s f őként a modern történettudomány visszatekint ő elemzéseinek, a levéltári és hagyatéki elemzéseknek, a család- és társadalomtörténeti összefüggéseket megrajzoló historikus közelítéseknek, valamint a szociológiai, kultúrantropológiai, városi néprajzi kutatásoknak. Gyáni Gábor Hétköznapi Budapest című kötete, amelyet a pesti városháza A város arcai" sorozatában adott ki, ismét mint Gyáni el őző kötetei olvastán hálára kötelezi a szakembert és a hétköznapi olvasót egyaránt. Munkája, mely korábbi írásai, a századforduló Budapestjének nyomortelepi, munkáskörnyezeti, cselédséghistóriai és térfelfogási elemzései, majd a polgári enteri őr, a városi életmód és életstílus, a női munka és a lakókörnyezet sajátosságainak feltárását követ ően most a hétköznapi élet jelenségei felé fordul, kiemelkedően hasznos forrásanyag, egyúttal élvezetes olvasmány is. A szerz ő kutatói következetessége miatt nem keletkezik az olvasóban olyan igény, hogy magáról az elemzés mikéntjér ől és tudományos alapozottságáról el őzetes magyarázatot vagy utólagos indoklást kapjon az új narratív történetfelfogás indokoltsága már az els ő oldalakon világossá válik, s őt a Braudel iskolateremt ő kutatásait követ ő történésznemzedék teljesítménye egyre komolyabb eredményekkel bizonyítja a társadalmi történések rekonstruálására törekvés nemes szándékait. Gyáni a strukturalista-kvantitatív történetírás helyett a társadalomtörténész kíváncsiságávál mélyül el a múlt társadalmi világában, értelmezési kísérleteket tesz az egyes jelenségek min őségének körülírására, de végül is tudatosan meghagyja az olvasónak azt a szabadságát, hogy maga értelmezze, maga lássa el többletjelentéssel a társadalmi tényeket, maga keltse életre az elveszettnek hitt világ valódi dimenzióit. A kötet (a szerz ő önjellemzésében is) egy adott korszak panorámaszer ű" bemutatására vállalkozik, nyíltan beszélve a források hiányosságairól, a hamis jelentéstulajdonítás veszélyeir ől, a múltbeli dolgok kutatásának látszólagos haszontalanságáról". A múlt század végi és e század eleji Budapest hétköznapi életmódtípusainak képsoraival olyasfajta invitációra vállalkozik, amelyet a jól ismert K/ösz-fotók nézegetése közben tapasztalhat az olvasó. A polgári társadalom térbeli reprezentációja
2 142 Könyvjelz ő TÉT olyan intim módon kerül elénk könyve oldalairól, olyan ünnepélyes tartalmaiban világosodik meg, mint amikor a régi fotók eseményei közé odaképzeljük, odagondoljuk magunkat, átélve a térbeli környezet sugallta bensőséges banalitásokat, a térbeli mozgás földszintességét, a fotósra bámészkodó hétköznapi emberek érzéseit és kíváncsiságát, a mainál sokkalta emberléptékűbb környezet sugárzását, a kor életérzéseit és a mindennapi történelem mikroeseményeit. Nem mintha Gyáni regényt akarna írni, de mint azt Braudelt ől idézi a mindennapok azokból az apró tényekb ől állnak, amelyek időben és térben alig hagynak magukról nyomot, (...) ám sohasem közömbös az a mód, ahogyan a különböző szinteken esznek, öltözködnek és laknak az emberek. Az ilyen pillanatképek olyan ellentéteket, különböz őségeket jelentenek az egyes társadalmak között, amelyek nem mindig felületiek. Szórakoztató játék ez...". S valóban, a játékos képzeletet a hétköznapi múlt roppant hiányos nyomaiból fennmaradt mozaikkockáinak összeállítására használó történészi attitűd maga sem tud kiszakadni abból a kulturális folytonosságból, amely a hagyománytudat és az érzékenység határán megmaradt, a múlt elemzőjét pedig annak eszközévé teszi, hogy az elmúlt korok öntudatát, közérzetét belülről láthassuk. Gyáni abból indul ki, amit a nagyvárosi létről, a nagyvárosi ember marginális pozíciójáról és idegenségérzetér ől Georg Simmel és Alfred Schütz írt, ám a társadalomtudományok e két vitathatatlan szakértőjének álláspontjával szemben a túlracionalizált és túltechnicizált tömegtársadalomban lelkileg fásulttá vált embereket nem mint egy személytelen piac termékeit szemléli, hanem épp ellenkez őleg, pontosan azokra a társadalmi életmódelemekre koncentrál, amelyek a mindennapi lét formális és szubjektíve átélhet ő tartalmait, az életstílus, az életcélok és a lelki beállítódás korszakosan jellemz ő sajátosságait testesítik meg. Az érdekli a szerz őt, mit gondoltak egymásról, hogyan éltek a mindennapokban, milyen értékeket preferáltak, milyen célokat és eszményeket, divatokat és szokástartalmakat sajátítottak el, mit fogadtak be és miként különítették el a közés a magánszféra vizuálisan is hozzáférhet ő tereit. Gyáni a viselkedés polgári kódjait, a személyes és a személytelen köztér gyakorlati tartalmait, a csoportidentitások szimbólumait, a magánélet és a nyilvános magatartásformák jelentésességét vizsgálja olyan szimpla" hétköznapi adatok alapján, amilyenek a hagyatéki leltárak, a házassági szerződések, a válási peranyagok, az öngyilkossági statisztikák, a lakásalaprajzok, bérlőlajstromok, fővárosi közgyűlési jegyzőkönyvek. Ezek a források puszta kvalitatív feldolgozás esetén holt és unalmas történetté" állnának össze azazhogy épp a történés, az emberekkel megesett dolgok, az életüket jellemz ő egyediségek, a história voltaképpeni legfőbb hordozója veszne el. Gyáni pedig ezekből rekonstruálja számunkra az életes sorsokat, a társadalmi érintkezés szabályait, a szatócskodás történeti fejl ődésútját, a polgári bérpaloták lakóinak belterjes világát, a társadalmi feltűnés és eltűnés akkoriban szokásos módjait, a patriarchális kis- és nagypolgári, értelmiségi és arisztokrata házasságok feltételrendszerét, a kalapos dámák" vásárlási szokásait és a telefonhírmondó-hálózat kommunikációs prehistóriáját. A hétköznapi Budapest Gyáni kötetében
3 TÉT Könyvjelz ő 143 a pénz, a siker és a boldogság, a ráció és a kalkulatív értékek, a mások elleni harc kíméletlensége, az életmód és a viseletek, a nyelv és a foglalkozási szerepazonosság közéletben megjelen ő formáinak gyűjtőhelyeként jelenik meg. A századvégt ől a második világháborúig ível ő történeti képben ez a fővárosi világ a maga olykor szánnivalóan merev szabályaival, máskor pedig blazírt és link" mivoltában olyasféle ellentmondások lel őhelyeként tárul elénk, amelyhez igazodni korántsem lehetett könnyű, s különösen gyötrelmes lehetett a rohamtempóban növekv ő főváros eltérő kultúrájú, etnikus és vallási tradíciókat megőrizni próbáló, mégis a nagyvárosi asszimilációnak alárendel ődő tömegei számára. A mai könyvolvasó, s főként a múlt historikus földolgozása iránt érdekl ődő korántsem érzi magától távolinak ezt a sokarcú világvárosiságot, hiszen mind a fővárosi építkezés, mind egyes kerületek hamisítatlan" térbeli azonossága, mind pedig a még e korszakról emlékeket őrző generációk kontinuus léte miatt oly ismerős, hogy elegend ő egy fénykép, egy lakótömb vázlatos rajza vagy egy házasságlevél, s máris életképszer űen megelevenedik az egykori Budapest a maiban. A város arcainak, a századforduló polgári és üzleti világának körképe, a telefon, a rádió, a női és férfi polgári viseletek, a nagyáruházak, és a bazárok kialakulása, a test kultuszának és a lakáshasználatnak leírása olyan érzékletes Gyáni interpretációjában, hogy az olvasót a mai mindenna- piságok silányságának átérzése kísérti. A szerző nem fogalmazza meg, de sorai közt az az üzenet rejlik, hogy nemcsak el ődeink életmódja, értéktudata, szokásjogi és gazdasági racionalitások által behatárolt életvezetési elvei szolgálnak saját életünk el ő- képeiként és a múlt örökségeként, de a mai városi társadalmak hétköznapjai ugyanilyen üzeneteket hordoznak majd a jöv ő nemzedékei számára. Ezt a bels ő kontrollt, mai létünk historikus és morális megindokolhatóságát kell ő távolságtartással és önfegyelemmel szemlélni már a mi saját feladatunk volna. Gyáni ahhoz segít hozzá bennünket, hogy e distancia révén párhuzamosságokat keressünk el ődeink és jelenünk kontinuus elemei, normái, életvezetési felfogásai, lehet őségei és örökségei között. S van ebben a rejtett figyelmeztetésben" valami abból az ünnepélyességb ől, amit nem a századforduló házassági fotói, épülethomlokzatai, pazar passzázsai, szalonjai és nyelvi cikornyái sugallnak, hanem épp a világvárosi életvitelben még megmaradt intim eleganciák tesznek lehetővé. A lehet őségek társadalomföldrajzi tere, szociológiai együttese, szociálpszichológiai tartalmai pedig vaskos gyökerekkel kapaszkodnak a húszadik század hétköznapiságába, Budapest normafelmutató és polgári hagyományokat teremtő, sőt azokat tartósító históriájába. Köszönet a szerz őnek, amiért e história egy jellegzetes korszakára ablakot nyitott számunkra. A. Gergely András
4 144 Könyvjelz ő TÉT TÉRSÉGI INNOVÁCIÓ VAGY PERIFERIZÁLÓDÁS Rechnitzer J (1993) Szétszakadás vagy felzárkózás. A térszerkezetet alakító innovációk. MTA RKK, Gy őr. 208 o. Egy tízéves kutatási ciklus elméleti és empirikus összegzése jelent meg az RKK győri műhelyében: Rechnitzer János és munkatársainak térszerkezeti vizsgálódásai, a térszerkezetet alakító innovációk típusainak és területi terjedésének elemzései adják e kötet anyagát, s a szerz ő, aki talán a hazai innovációkutatások egyik legtöbbet publikáló személyisége, impozáns részletességgel ismerteti a téma nemzetközi irodalmát illetve elméleti hátterét. Rechnitzer a bevezet ő, elméleti fejezetben elegáns áttekintéssel szolgál az innovációk térbeli megjelenésére és terjedésére vonatkozó külföldi kutatások széles körérő l. Schumpeter (1912-ben publikált) fejlődéselméleti alapm űvére hivatkozva a termelési technikai változások, az új termékek és tevékenységek illetve új szervezetek-kezdeményezések megjelenését a vállalkozási aktivitás motivációival magyarázza, kitérve arra is, hogy az új ötletek, új szervezetek, új közösségi viselkedési módok és motivációk milyen társadalmi és gazdasági feltételrendszer esetén változtatják meg a társadalmi megújulási érzékenységet, milyen döntésekre épülve képesek befolyásolni egyes települések, térségek, régiók alkalmazkodási hajlandóságát. Értelmezése szerint az innovációk konkrét formái a gazdasági-szervezeti, a termelési és tevékenységi, valamint a társadalmipolitikai megújulások folyamatában jelennek meg, amelynek átlátása megkívánja, hogy a gazdasági változások és a térségi fejlődés közötti összefüggéseket egyrészt makroökonómiai fejl ődési hullámok, másrészt mikroökonómiai termelési ciklusok idődimenzióiban hasonlítsuk össze. A kötet els ő nagyobb fejezetében Rechnitzer a termékéletciklusok és a térségfejlődés összefüggéseit világítja meg Schumpeter, Kondratyev, Hagerstrand, illetve Barta Gy., Lackó L. és Nikodémus A. munkáira hivatkozva. Kiemeli írásaikból azt a folyamatot, amelyben bizonyíthatóan a dinamikus vállalkozók által megvalósított innováció lesz okozója, ösztönzője a gazdasági ciklusoknak, illetve hatásuk mint az innovációk térbeli terjedésének egyik oka szerepel. Fontos ebben a folyamatban a területi differenciálódás, a regionális átrendeződés, amelynek során a centrumokból a perifériákra helyez ődnek át az innovatív tevékenységek hatásai és maga az innovációs igény számos formája is. A kötet egyes fejezeteiben kimutatja, hogy az újdonságok keletkezése nincs feltétlenül a magterületek agglomerációjához kötve, de a centrumokban (s legfőképpen a fővárosban illetve körzetében, valamint a nagyvárosokban) szükségképpen koncentráltabban találhatjuk meg az erőteljesebb innovációs törekvéseket, lévén hogy ott inspiratívabb a gazdasági környezet, kedvez őbbek a települési és munkaer őpiaci feltételek, sokoldalúbbak az információk és a szakképzettségi mutatók, vagyis az egész innová-
5 TÉT Könyvjelz ő 145 ciós miliő gazdagabb. Ugyanakkor a településhálózat történeti tagoltsága illetve ipari és infrastrukturális ellátottsága minden eredend ő elmaradottsága dacára a perifériákon is jelent ős innovációs forrás lehet, lévén sokkal nagyobb szüksége van a megújulásra, a telítetlen piacok feltöltésére, a szakképzetlenebb, de olcsóbb munkaer ő hasznosítására. A perifériák dinamikus fölfejl ődésének problémáját viszont strukturálisan akadályozta Magyarországon, hogy bár a hazai regionális iparszerkezetben a termelési kapacitások perifériára kihelyezésével jelentős eltolódás következett be a korábbi túlcentralizáltsághoz képest, azonban mindez nem járt együtt a termelés irányításának decentralizálásával, a gazdálkodás különböző szintjeinek helyi alakításával, a döntési jogosítványok helybeli gyakorlásával és a helyi gazdasági-m űszaki menedzsment kialakításának lehet őségével ami éppen a rendszerváltás éveiben, a keleti piacok elveszítése és a privatizáció megindulása idején jelentkezett élesen a tervgazdaság látszólag kiegyensúlyozott térségi politikájához képát. Rechnitzer okkal hangsúlyozza, hogy a területi differenciálódás folyamatában a térbeli struktúrák megváltoznak, a központi régió növekedése, stagnálása és hanyatlása a térbeli innovációk átrendez ődését és lassú periferizálódását eredményezi. Ennek azonban csak akkor nincs kényszerít ően kellemetlen hatása, ha a regionális potenciálok, a helyi önszervez ődések, a civil társadalom válaszai pozitívan reagálnak a kihívásokra, vagyis ha a regionális er őforrások és szocioökonómiai tényez ők hajlamosnak mutatkoznak az innovációs hullámok befogadására, hasznosítására. Következőleg az innovációk hullámgörbéi, diffúziós hatásai serkenthetik az innovációorientált regionális politikát, de mind az állami, központi, mind a lokális, regionálishelyi kormányzatok feladatait kihívások formájában inspirálniok kell, ellenkez ő esetben nemhogy európai felzárkózási álmokat nem dédelgethetünk, de számolnunk kell a leszakadás mellett a szétszakadás, a területi dezintegráció vélhet ően visszafordíthatatlan következményeivel is. A szerző úgy látja, hogy a hierarchikus és a szomszédsági diffúziók, az innovációk terjedésének intézményes és perszonális útjai hozzárendelhet ők bármilyen területi struktúrához, s éppen ezért van nagy szükség a regionális gazdaságtanra, arra, hogy a terjedési minták ismeretében a térbeli mozgáspályákat növelni, szélesíteni segítsen egy új térségi szemléletmód kialakításával. A kötet gondolatilag impozánsan felépített szerkezetén belül a szerz ő lényegében sorra veszi az innovációk típusait, magyarországi megjelenésüket és terjedési mutatóikat, illusztrálja a gazdasági-szervezeti innovációk, a vállalkozások térségi megjelenését, sorra veszi a privatizáció folyamatának máris tettenérhet ő területi összefüggéseit, a városhálózat innovációs mutatóit, a regionális potenciálok megjelenését és irányait, a humánt őke és a vállalkozói környezet inspirálására alkalmas területeket. Különösen izgalmas, ahogy kutatásaira alapozva kimutatja a világútlevelek, a személygépkocsi-értékesítő hálózatok, valamint a számítógépek elterjedésének, vagyis konkrét innovációs törekvéseknek térszerkezeti sajátosságait, s kitér a vidék" szerepére a gazdaságipolitikai átmenet korszakában, különös figyelemmel a politikai aktivitás regionális
6 146 Könyvjelz ő TÉT különbségeire és a civil társadalom önszervező erőinek megjelenésére, intézményesülésére, és településtípusonkénti illetve tájegységi adottságaira. A hazai területi politika a magánszféra intézményes korlátozására, a helyi törekvések paternalista kezelésére, a kezdeményezések becsatornázására állt be, az er őforrásokat a településhálózat városi szintjein koncentrálta és kezelte. Ezzel a lokális centrumokban megnövekedett potenciállal, amelyet különösen a polgári hagyományokat erőteljesebben őrző települések tudtak konzerválni, a hazai területi politika még a piacgazdaság elemeinek megjelenése idején sem tudott mit kezdeni. A kormányzati politika a lehetséges er őforrások java részét a válságtérségekbe koncentrálja, további erős függőségi kapcsolatokat kiépítve a centrum és a perifériák között. A növekedés-orientált regionális fejlesztések többek között ezért is szembekerülnek olykor a minőségi innovációs aktivitásokkal; az új regionális fejlesztéseknek tehát posztmodern fejlesztési stratégiákkal kell küzdeniük azért, hogy a szerkezeti problémákkal küszködő centrumok átalakítása és a perifériákon meglév ő új és régi értékek aktivizálása, revitalizálása segítségével ne csak a merev megyerendszeri, s ne csak az elavuló nemzetgazdasági cselekvési pályák változzanak meg, hanem a nagytérségi vagy makroregionális er őforrásokat, az endogén fejlesztési potenciálokat figyelemmel kísérő területfejlesztés lehessen a jöv ő útja. Rechnitzer János tanulmányai a szakmai közönség el őtt jól ismertek, hivatkozottak, sokféleképp vitatottak és értelmezettek. A recenzens itt nem is vállalhatja, hogy a maga szakterülete fel ől kritikai kifogásokat fogalmazzon meg (példaképp a társadalmi átrétegződés területi következményeinek, a munkamegosztási áttagolódás és a térségi munkaerő-gazdálkodás konfliktusos állapotainak, a határmentiség jelent őségének vagy a magyar társadalom kulturálisvallási-etnikai tagoltságából származó térségi eltéréseknek jelent őségét szívesen olvastam volna a szerző tollából). Ennél fontosabbnak látszik viszont az, hogy a kötet (az egyébként nem egykönnyen hozzáférhet ő szakmai publikációkat összefüggő szerkezetben tálalva) a nagyobb nyilvánosság számára is elérhet ő formában rendkívül fontos társadalomgazdasági, régiótörténeti, térföldrajzi és mentalitásbeli vonásokkal gazdagítja ismereteinket, s olyasmire hívja föl a figyelmet, amellyel túlzások nélkül állítható a társadalom- és a településtudományok m űvelőinek, a humán erőforrások és a gazdasági innovációk kutatóinak, végs ő soron külföldi vállalkozóknak és magyar bankároknak, ágazati fej lesztőknek és munkaer őpolitikai tervezőknek is (stb.) komoly leckét ad fel. Kihívása egyúttal válasz is arra, hogy a szétszakadás és a felzárkózás esélyei közül a szerző melyik utat választaná és az azon lehetséges elindulást milyen módon képzeli el: könyve ritkán átlátható összefüggésekről, folyamatokról és megoldásokról szól, amelyek nélkül aligha érthet őek meg a nálunk különösen a rendszerváltás folyamatában intenzívvé vált területi politikák. A. Gergely András
7 TÉT Könyvjelz ő 147 VÁROSPUSZTULÁS ÉS FELÚJÍTÁS BUDAPESTEN Lichtenberger, E. Cséfalvay Z. Paal, M (1995) Magyar Trendkutató Központ, Budapest A kötet szerz ői sajátos szempontból, a bérlakásállomány pusztulásán, rehabilitációján és privatizációján keresztül vizsgálják a fővárosban az 1990-es években lejátszódott térbeli folyamatokat. A szerz ők egyik érdeme, hogy az angolszász szakirodalomban használatos szakkifejezéseket is felhasználva világos, pontos definíciókat alkottak a várospusztulásról és felújításról, illetve az ezekhez kapcsolódó fogalmakról. A munka alapja a budapesti rehabilitációs övezet (V., VI.,VII., VIII., IX. kerület) teljes bérlakásállományára kiterjed ő empirikus vizsgálat, melynek eredményeit történeti és szociológiai összefüggésben elemezték. A Budapest térbeli társadalmi és funkcionális fejl ődésével foglalkozó szociológiai (Szelényi 1., Csanádi G, Ladányi J.) és geográfiai (Probáld F., Beluszky P., Cséfalvay Z., Pomázi I., Kovács Z.) munkák a bérlakások slumosodásának, privatizációjának, funkcióváltásának kérdését a térbeli folyamatok egyik elemeként érintették. A Várospusztulás és felújítás Budapesten" cím ű mű ezért fontos elméleti és módszertani adalék mindkét tudományterület művelői számára. Nem hanyagolható el a munka gyakorlati jelentősége sem: az empirikus kutatások segítségével értékelhet ő az előző korszak városfelújítási gyakorlata, felmérhet ő a bérlakásállomány állapota, megbecsülhetőek a felújítás költségei Budapesten és a vidéki városokban. A szerzők közel 220 oldalon, szigorú logikai rendben foglalják össze eredményeiket. Az els ő lépés és fejezet a várospusztulás és felújítás fogalmának definiálása, továbbá e folyamatok általános modelljének felállítása (Lichtenberger, E.), melyet Budapestre is alkalmaznak. A fejlődés főbb szakaszai: a 60-as években nekilendül ő lakásépítés, amely a 70-es évek közepén éri el csúcspontját és megtorpan a 80-as évek közepén; illetve az 1985 körül elinduló felújítási folyamat, amely csak négy-öt évig tart. A rendszerváltással az el őző ciklus félbeszakadt és a megújítás 1990 után, az új szakaszban még nem indult el. Cséfalvay Z. a fenti modellre építkezve elemzi az 1945 és 1989 közötti id őszak fejl ődését. Ennek legfontosabb tanulsága a bérlakásállomány szempontjából, hogy a koncepció nélkül történ ő szigetszer ű rehabilitáció, melyet az állam irányított, ám rosszul koordinált, nem vezetett a kívánt eredményre, mert folytatódott a középosztálybeliek elvándorlása e negyedekb ől, ugyanakkor a felújított szigetek" a második gazdaság színterévé váltak, tehet ős rétegek foglalták el a felújított lakásokat ( szocialista dzsentri fi kác ió"). A 90-es években elkezd ődött új ciklusban a szerz ők szerint (Cséfalvay Z. Lichtenberger, E.) két alapvető változás határozta meg a bérlakások sorsát a szerz ők szerint: új főszerepl ők megjelenése a
8 148 - Könyvjelz ő TÉT piacon (a tulajdonossá vált kerületek és a növekvő kereslettel jelentkez ő külső beruházók) és a piaci viszonyok meghatározóvá válása a szerepl ők viszonyában. Ilyen feltételek mellett kezd ődött meg a bérlakások privatizációja, melynek eddigi legfontosabb eredménye eddig a kerületek között és az azokon belül meginduló térbeli differenciálódás a privatizáció és a felújítás ütemében (utóbbi esetében a cityhez közel fekvő városrészek el őnyére). A várospusztulási jelenségeket és a felújítás folyamatának hatásait a munka központi" része, a leghosszabb fejezet tartalmazza (Lichtenberger, E.). Alapja a Michaela Paal által végzett felmérés a rehabilitációs övben házanként, lakótömbönként és a klasszikus társadalmi-építészeti hierarchia szerint. Színes melléklet és több mint másfél tucatnyi ábra, térkép mutatja be lakótömbök, kerületek példáján az említett folyamatokat. A szocialista felújítási gyakorlat eredményeit összegezve a szerző megállapítja, hogy arra a szigetszerűség és befejezetlenség jellemz ő, és ami mindezek hátterében áll: a programok felaprózódása, a pénzügyi források és az irányítás koordinációjának hiánya. Ennek következménye a bérlakásállomány halmozódó pusztulása lett. A 90-es évek elején elinduló privatizáció az állományon belül meglevő különbségeket tovább erősítette, a felújított szigetek" és környékük felértékel ődött amit az ingatlanárak alakulása is bizonyít, és a privatizáció itt gyorsan lezajlott. Ugyanakkor a leromlott lakónegyedek slumosodása tovább folytatódik, a magánosítás is megtorpant, elsősorban az V. és VIII. kerület kiterjedt területein. Az irodahelyiségek élénkül ő piacán a rehabilitációs övezet cityhez közeli részei fontos tartalék területeknek bizonyultak. A city expanziója és a slumosodás a felmérés szerint tehát párhuzamosan, egymás t ő- szomszédságában zajlik. A könyv talán legkevésbé sikerült fejezete a társadalom térbeliségét taglaló rész. A szerző (Lichtenberger, E.) elsősorban a bérlakás-privatizáció mutatóin keresztül kísérelte meg felvázolni Budapest funkcionális modelljét. A vizsgálat szintjét a kerületek jelentették, és ennek alapján három sajátos elem emelhető ki a térszerkezetb ő l: a budai zöldövezet, amely megmaradt elitnegyednek" és ahol a privatizáció korán lezajlott; a terjeszked ő city, ahol a megmaradt lakásállomány erősen leértékelődött; illetve a differenciálódó rehabilitációs övezet. A többi városrész jóval kisebb hangsúlyt kap az elemzésben, ami nyilván az alkalmazott mutatóknak köszönhet ő. A társadalmi folyamatok elemzéséhez szükséges szociológiai kategóriák is hiányoznak, a középosztály" és a fels ő osztályok" meghatározása nem elég pontos egy térbeli társadalmi modell megrajzolásához. A szerz ő inkább csak néhány, a bérlakások privatizációja által érintett városrész mobilitási folyamataira utal, a modell felvázolása nem mondható sikeresnek. A könyv méltó és igen érdekes befejezése Bécs és Budapest bérlakás-problémáinak összevetése, amely alapján fővárosunk kelet-közép-európai, megkésett fejl ő- déséből fakadó sajátosságai is kirajzolódnak. Ezek közé tartozik a századfordulón lejátszódott városrobbanás, amely gyenge minőségű, tömeges bérházépítésre ösztönözte a befektet őket, valamint a második világháború után kialakult (kialakított)
9 TÉT Könyvjelz ő 149 tulajdonviszonyok. Bécs lassúbb, harmonikusabb fejlődése, a rehabilitáció koncepciózus, köz- és magánszektorra alapozott végrehajtása fontos tanulságokkal szolgál a hazai várostervez őknek és -irányítóknak. Úgy vélem, a fenti tanulságokhoz már csak egy dolgot kell hozzátennünk: hasonló vizsgálatokat Budapest többi kerületében (például a lakótelepeken) és vidéki nagyvárosainkban is szükséges elvégezni, hiszen az összehasonlítás az egyes önkormányzatok gyakorlatában és az intézkedések társadalmi hatásaiban fontos tanulságokkal szolgálna elméleti és gyakorlati szakemberek számára egyaránt. Nagy Erika KAZINCBARCIKA - ZSÁKUTCA VAGY ÚTELÁGAZÁS Síkos T. T (szerk.) MTA RKK, Budapest, o. Az MTA RKK Budapesti Osztálya munkáját dicséri ez a kötet, még akkor is, ha a szerzők között más kutatók nevével is találkozhattunk. A könyv egy csinált" város múltját és jelenét tárja fel a szerz ők által legfontosabbnak ítélt aspektusokból. A témaválasztás tovább mutat a konkrétan feldolgozott példán, s általában felveti azt a kérdést, hogy a magyarországi csinált" városok hogyan, milyen eszközökkel, s mennyiben voltak képesek alkalmazkodni a társadalmi-gazdasági-környezeti válság egyes jelenségeihez. E városcsoportnak az elmúlt néhány évtized által kijelölt fejl ődési pályája mennyiben vólt továbbvihet ő, s végül a települések milyen eszközrendszerrel rendelkeznek ahhoz, hogy a város további fejl ődését aktívan képesek legyenek alakítani. A most megjelent kötet az olvasót rögtön továbbgondolásra készteti, összehasonlításra saját városa, vagy a közeli várósok példájával és történéseivel, s ezzel ismét ráirányíthatja a figyelmet a hazai városhálózat más elemeinek további kutatására is. A kötet szerkezete világos, könnyen követhető, bár az egyes fejezetek sorrendjével vitába lehetne szállni. A bevezetőben a szerzői kollektíva megfogalmazza a kötet létrejöttének célját: A könyv keretei között arra kívánunk vállalkozni, hogy feltárjuk a város és a városkörnyék életében a legneuralgikusabb és feszítőbb társadalmi és gazdasági kérdéseket, továbbá a felmerült problémák orvoslására
10 150 Könyvjelz ő TÉT kívánunk alternatív lehet őségeket vázolni. (...) nem törekedhettünk teljes kör űségre, minden részlet aprólékos leírására, csak a fő problémakörök átfogó elemzését tartottuk járható útnak a munka elkészítése során". A rendszerváltásig tartó id őszak főbb történéseit fogja össze az els ő fejezet (Beluszky P.), némi kitekintéssel az azóta zajló felszínen is látható, követhet ő folyamatokra. A társadalmi-gazdasági változások fő folyamatait könnyen követhetjük a tömör, világos leírásból. Talán nem haladta volna meg a könyv terjedelmi korlátait, ha a társadalmi változások esetében a puszta leíráson túl a folyamatok mögöttes tartalmáról is kaptunk volna némi információt. A gazdaság ezen belül is kiemelten a vegyipar múltja és jelene a második fejezet témája (Tiner T.). A város az elemzés tanúsága szerint egyirányú fejl ődési utat járt be, s jöv ője továbbra is a BVK utódszervezeteinek prosperitásán áll, vagy bukik. A válságból kivezet ő út felvázolásánál a kutatók egyrészt a hagyományos, helyi er ő- források feltárásán alapuló utat követték, mely újra csak valamilyen ipari (pl. épít ő- anyag-ipari) fejlesztés képében jelentkezne a városban. A már hagyományos" ágazatnak tekinthető vegyipar talpraállása/talpraállítása szintén sokak által üdvözölhet ő forgatókönyvnek t űnik. Úgyszintén népszer ű az önerőből végrehajtott kitörés lehet ősége, bár erre nézve az esély a helyi gazdaság értéktermel ő képességét és a helyi társadalom mobilizálható tartalékait tekintve csekély. Szintén az iparon belül gondolkodik az élelmiszeripari vagy a könny űipari fejlesztéseket preferáló elképzelés, melynek viszont hiányzik a helyi kereslete. A kutatók által lehetségesnek vélt kiút egyik eleme az lehetne, hogy a város és közvetlen környéke váljon a környezetrehabilitációval foglalkozó cégek referenciaterületévé, így a munkában részt vev ő cégek és a város egyaránt jól járhatna e kezdeményezés megvalósulása esetén. A város és környékének termékeit bemutató rendezvénysorozat szintén növelhetné a város ismertségét itthon és külföldön egyaránt, s fokozatosan hozzájárulhatna a korábban kialakult egyoldalú kép megváltozásához is. A harmadik fejezetben a szerz ő (Beluszky P.) bemutatja a magyar városodás folyamatának visszásságait, s rámutat a városi szerepkörök fontosságára a város és vidék kapcsolat kialakulásában. A kilencvenes évekre Kazincbarcika a városi szerepkörök mennyiségi mutatói alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye másodikharmadik városává vált, de intézményrendszerének kiépülése féloldalas maradt, köszönhetően annak, hogy a város nem kapott adminisztratív jogosítványokat a környező községek ellátásához. Az intézmények min őségi jegyeit vizsgálva a kép már korántsem egyértelm ű, számos intézmény hiányzik, melyek a polgárosodás lehet őségét, kereteit biztosíthatnák a helyben élőknek. A meglévő szerepkörök kialakították vagy éppen napjainkban is alakítják vonzáskörzetüket, melyet Kazincbarcika a kisebb közeli városok rovására folyamatosan tágítani tudott. A város er őteljes vonzódása a megyeszékhely felé rontja egy kompakt, jól lehatárolható, s a városhoz egyértel-
11 TÉT műen kötődő településcsoport meghatározását, melyre a válasz a kisebb központokkal (Putnok, Edelény, Sajószentpéter) való intenzívebb együttm űködés, s bizonyos esetekben a funkciómegosztás lehet. Az olvasó számára nehezen indokolható a kereskedelmi szerepkör külön fejezetben történt elhelyezése. Számomra ésszer űbbnek tűnt volna a gazdasági fejezetbe való betagolása, de a szerz ők a központi szerepkörök között is helyet szoríthattak volna e résznek. Külön fejezetre tagolását lényegében a kérdőíves felmérés eredményeinek bemutatása indokolta. Szakmai szempontból előremutatónak tartjuk a kereskedelmi hálózat városon belüli elhelyezkedését bemutató ábrát és elemzést, bár ilyen kisebb népességű város esetében igazán nagy meglepetésekre nem lehet számítani. Fontos lenne azonban, hogy a nagyvárosi hálózatról is készüljön hasonló tematikájú bemutatás, mely az elmúlt évtized változásait illusztrálná. A város konfliktus-térképének bemutatására vállalkozik a szerz ő (Szirmai V.) az ötödik fejezetben. A város életét befolyásoló, az itt lakók közérzetét meghatározó, a helyi társadalmat különböz ő törések mentén megosztó problémákról nagyon jól összefogott leírást olvashatunk. A fejezet erényein túl gyenge pontja, hogy kisszámú interjú készült az egyes társadalmi rétegek, státuscsoportok képviselőivel, így a szubjektív elemek kisz űrése nagyon nehézzé vált az egyes beszélgetések feldolgozása során. Szívesen láttam volna egy olyan fogalmi meghatározást is, mely a többi kutató számára megkönnyítette volna a helyi elit meghatározását. Hasonló gondjaim merül- Könyvjelz ő 151 tek fel a helyi értelmiség csoportjának meghatározásakor is. A kötet eddigi egységes szerkezetét megtöri a környezetvédelemmel foglalkozó hatodik fejezet. A fejezet írója (Kerényi A.) láthatóan küzdött a szakszer űség, illetve a közérthet őség kettős követelményével, s a konfliktus feloldása nem mindig sikerült. A jobb követhetőség érdekében a szerz ő pontokra, alpontokra tagolta a fejezetet, de benne több következetlenség is maradt. A Zajvédelem és a Hulladékkezelés alpontok szerintem nem tartoznak A vizek szennyezettsége és védelme cím ű pontba. Kár ezért a hibáért, mert a fejezet egésze nagyon fontos új szempontokat vet fel a város mint lakókörnyezet és a benne él ők viszonyáról, az egészséges életmódról, a környezeti ártalmakról, s ezek megítéléséről a társadalomban. A lakókörnyezet mennyiségi és min őségi állapotát mutatja be a hetedik fejezet (Beluszky P. Síkos T. T.), mely részletesen foglalkozik az egyes városrészek kialakulásával, jelenlegi habitusával, épített képével, infrastrukturális ellátottságával és társadalmi szerkezetével a szükségesnél kisebb terjedelemben. Számomra nagyon érdekes lett volna, egy Swot-analízis a városrészek szintjén, mely a városon belüli különbségek, eltér ő fejlődési lehetőségek bemutatására is alkalmas lehetett volna. Az elvégzett kutatás összegzése és a város jövőbeni fej ődésének lehetséges útjai jelennek meg a nyolcadik fejezetben (Beluszky P. Síkos T T.). A szerzői kollektíva Kazincbarcika irányítói számára valóban komoly elemzés után kínál reális alternatívákat, melyek a város által követ-
12 152 Könyvjelz ő TÉT hető fejlődési irányokat jelölik ki. Feltűnik az idegenforgalom, mint potenciál, aminek részletesebb elemzésével a kötet korábbi fejezetei adósak maradnak. A könyvet 27 táblázat (+3 táblázat a Függelékben), 33 ábra teszi könnyebben követhetővé, s a kötet végén 24 feketefehér fotó mutatja be a város jellemz ő arcait. A város vonzóbb image-ének kialakítása szempontjából talán célszer űbb lett volna színes képeken bemutatni Kazincbarcikát. Ennyit igazán megérdemelt volna! Ajánlom a könyvet minden településekkel foglalkozó kutatónak, és minden középiskolai tanárnak, akik els ősorban a fakultációs órákra való felkészülésekkor forgathatják hasznosan a most megjelent munkát. Nagy Gábor A DUNÁNTÚL SZOLGÁLATÁBAN Előadások Rúzsás Lajos emlékének (Szerk.) Horváth Gy. MTA Regionális Kutatások Központja, Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja, Pécs, (Ára: 800,- Ft) T Mérey Klára : Rúzsás Lajos életpályája Horváth Gyula : A Dunántúli Tudományos Intézet 50 éve Vonyó József: A Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportjának 40 éve Benda Gyula: A dunántúli városfejl ődés Rúzsás Lajos írásaiban Bácskai Vera : Dunántúl városhálózata a 18. században Kajtár István: Városi önkormányzatok a században a Dél-Dunántúlon Szili Ferenc: Adatok Somogy megye kereskedelméhez a kései feudalizmus id őszakában Ódor Imre: Kurialista nemesek a 18. századi Baranyában Simonfj5) Emil: Úrbérrendezés a nagykapornaki apátsági uradalomban Hajdú Zoltán: Dél-Dunántúl politikai földrajzi helyzetének történeti változásai Sziráki Zsuzsanna: Rúzsás Lajos tudományos munkássága Benda Gyula: Rúzsás Lajos és Benda Kálmán levelei Benda Kálmán hagyatékából A kiadvány megrendelhet ő az alábbi címen: MTA RKK Könyvtára 7601 Pécs, Pf. 199
A BÉRMUNKA PARADICSOMA MIT KÍNÁLNAK A MUNKAADÓK FEJÉR MEGYÉBEN? 1
176 Gyors ténykép TÉT XIII. évf. 1999 1-2 A BÉRMUNKA PARADICSOMA MIT KÍNÁLNAK A MUNKAADÓK FEJÉR MEGYÉBEN? 1 (Paradise of Wage-work What Do Employers Offer in Fejér County?) LEVELEKI MAGDOLNA Főbb tendenciák
IPARI PARKOK FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉGEI: REGIONÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS, INNOVÁCIÓS FOLYAMATOK ÉS KLASZTEREK
Tér és Társadalom 16. évf. 2002/4. 143-148. p. TÉT XVI. évf. 2002 4 Könyvjelz ő 143 IPARI PARKOK FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉGEI: REGIONÁLIS GAZDASÁGFEJLESZTÉS, INNOVÁCIÓS FOLYAMATOK ÉS KLASZTEREK Szerk.: Buzás
A TERÜLETI SZAKKÉPZÉS IRÁNYAI AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI'
Tér és Társadalom 12. évf. 1998/4. 143-160. p. TÉT XII. évf. 1998 4 Gyors ténykép 143 A TERÜLETI SZAKKÉPZÉS IRÁNYAI AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI' (The Tendencies in Experts for Regional Policy Chances
Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 4: 213-234 KÖNYVJELZ Ő
Tér és Társadalom 21. évf. 2007/4. 213-220. p. Tér és Társadalom XXI. évf. 2007 4: 213-234 KÖNYVJELZ Ő JAMES WESLEY SCOTT (ED.): EU ENLARGEMENT, REGION BUILDING AND SHIFTING BORDERS OF INCLUSION AND EXCLUSION
Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban
Széchenyi István Egyetem Regionális Gazdaságtudományi Doktori Iskola Doktori iskolavezető Prof. Dr. Rechnitzer János Schuchmann Júlia Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban Témavezető:
A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN
A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN Doktori (PhD) értekezés Csüllög Gábor Debreceni Egyetem Debrecen, 2006 TARTALOM BEVEZETÉS... 4 IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 7 I. A TERÜLETI
GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN
Tér és Társadalom 7. 1993.1-2: 103-111 GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN (Employment situation of men and women in rural and urban settlements of Somogy country) TARDOS
Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai
OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat
A MAGYARORSZÁGI LAKÓTELEPEK KISKERESKEDELMI PROFILJA'
TÉT XX. évf. 2006 1 Gyors ténykép 125 A MAGYARORSZÁGI LAKÓTELEPEK KISKERESKEDELMI PROFILJA' (Forms of Retailing in Housing Estates of Hungary) MICHALKÓ GÁBOR2 HEGEDŰS SÁRA 3 Kulcsszavak: kiskereskedelem
GYORS TÉNYKÉP BUDAPEST KIEMELT KÖZÉPTÁVÚ FEJLESZTÉSI CÉLJAI SCHNELLER ISTVÁN
Tér és Társadalom 6. 1992.3-4: 265-278 GYORS TÉNYKÉP BUDAPEST KIEMELT KÖZÉPTÁVÚ FEJLESZTÉSI CÉLJAI SCHNELLER ISTVÁN Budapest egyszerre közigazgatási központ, idegenforgalmi célpont, beruházások székhelye,
IfP4af5 TflP5f1Df119P\ AZ AGRÁRGAZDASÁG
IfP4af5 TflP5f1Df119P\ AZ AGRÁRGAZDASÁG KOVÁCS TERÉZ DORGAI LÁSZLÓ TÓTH LÁSZLÓ SOMOGYI SÁNDOR FERTŐ IMRE SÁNTHA ATTILA KOVÁCS TERÉZ FEHÉR ALAJOS SZÉLES GYULA BOKORNÉ KITANICS TÜNDE SÜLI-ZAKAR ISTVÁN- BARANYI
A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét
A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét Dr. Lengyel Imre, az MTA Doktora, közgazdász, dékánhelyettes, tanszékvezetı egyetemi tanár, Szegedi
Budapesti Agglomeráció Területfejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja
Budapesti Agglomeráció Területfejlesztési Koncepciója és Stratégiai Programja Végsı változat 2007. július 1 Jelen szakértıi anyag a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács megbízásából készült Szakértıi
Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.
Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS I. A PROGRAMOZÁS MÓDSZERTANI MEGFONTOLÁSAI... 4 II. GAZDASÁG- ÉS IPARFEJLESZTÉS... 14 III.
Hol laknak a magyar nagyvárosi térségek képzett, illetve elit csoportjai?
SZIRMAI VIKTÓRIA Hol laknak a magyar nagyvárosi térségek képzett, illetve elit csoportjai? A kiinduló tétel Talán kissé túlzónak hangzik, de a címben megfogalmazott kérdésre a válasz az, hogy lényegében
Budapest Főváros XXIII. kerület, Soroksár Önkormányzata
, Soroksár Önkormányzata Településfejlesztési Koncepció Helyzetfeltáró és helyzetértékelő munkarész A dokumentáció a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés
SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC WALKING
Sporttudományi képzés fejlesztése a Dunántúlon 2015 TÁMOP-4.1.2.E-15/1/KONV-2015-0003 Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Sporttudományi és Testnevelési Intézet SÍ- ÉS A MAGASHEGYI TÚRÁZÁS, NORDIC
A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG
A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG Halmai Péter, Csatári Bálint, Tóth Erzsébet (Szent István Egyetem, MTA Regionális Kutató Központ, Agrárgazdasági Kutatóintézet) 1 Vezetõi összefoglaló
Veresegyházi kistérség
Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70
Közszolgálati életpálya és emberi erőforrás gazdálkodás. Emberi erőforrás és közszolgálati életpálya kutatás
Közszolgálati életpálya és emberi erőforrás gazdálkodás Petrovics Zoltán Emberi erőforrás és közszolgálati életpálya kutatás (A jogi szabályozás munkacsoport zárótanulmánya) ISBN 978-615-5269-60-8 Á ÁROP-2.2.17
Budapest XIII. kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiája Monitoring és felülvizsgálat 2010
BUDAPEST XIII. KERÜLET INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA MONITORING ÉS FELÜLVIZSGÁLAT 2010 Készítette: Városkutatás Kft. Ekés András Petrovácz Rózsa Rita Somogyi Eszter Szemző Hanna Megbízó: Budapest
10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás
10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az
Önértékelési kézikönyv KOLLÉGIUMOK SZÁMÁRA
Önértékelési kézikönyv KOLLÉGIUMOK SZÁMÁRA Szerzők: Barcsák Marianna, Barlai Róbertné, Bot Szilvia, Farkasné Egyed Zsuzsanna, Horváthné Moldvay Ilona, Járainé dr. Bődi Györgyi, Jurecz Emil, Molnárné Stadler
Szeged Megyei Jogú Város Smart City Jövőképe
Szeged Megyei Jogú Város Verzió: 1.0 Készítette: Clarity Consulting Kft. Készült: 2016. január 6. 1/47 Tartalomjegyzék VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 3 1.1. SZEGED SMART CITY VÍZIÓJA... 5 1.2. A SMART CITY VÍZIÓ
BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS
BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS 2016. MÁRCIUS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Balkány Város Önkormányzata megbízásából Készítette: MEGAKOM
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE Nyugat-magyarországi Egyetem Sopron 2012 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZÉCHENYI ISTVÁN GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ CÉLHIERARCHIA TERVEZŐI VÁLTOZAT 2012. 12. 10.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ CÉLHIERARCHIA TERVEZŐI VÁLTOZAT 2012. 12. 10. HELYZETÉRTÉKELÉS ÖSSZEFOGLALÁSA Jász-Nagykun-Szolnok megye középtávú fejlesztési koncepcióját megalapozó
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A POLGÁRI KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK
A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI
Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Tilinger Attila okleveles közgazdász A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI TÉRSÉG PÉLDÁJÁN
A régió és településmarketing kockázatai - a célrendszer és stratégiai döntési dimenziók 1
A régió és településmarketing kockázatai - a célrendszer és stratégiai döntési 1 Piskóti István A hely-marketing, egy régió avagy egy város fejlesztése érdekében folytatandó marketing tevékenységnek meghatározó
Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.
Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen
A FELSŐFOKON TANULÓ FÉRFIAK ÉS N ŐK TÉRBELI KÖTŐDÉSE EGY REGIONÁLIS MINTÁBAN
TÉT XXIII. évf. 2009 4 Kitekint ő 189 A FELSŐFOKON TANULÓ FÉRFIAK ÉS N ŐK TÉRBELI KÖTŐDÉSE EGY REGIONÁLIS MINTÁBAN Local and Regional Attachment of Boys and Girls in Choosing Higher Education Institution
A középfokú szakképzésben tanulók átmenete a munka világába; a munkahelyi elvárásokra és kiválasztási folyamatra való felkészítés vizsgálata
A középfokú szakképzésben tanulók átmenete a munka világába; a munkahelyi elvárásokra és kiválasztási folyamatra való felkészítés vizsgálata Vámosi Tamás Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS Készült Ajak Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM Tanácsadó Iroda 2016. MÁRCIUS 9. Adatgyűjtés lezárva: 2016. január
GAZDASÁGI PROGRAM. 2008. november. 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI PROGRAM 632/2008. (XII.11.) Kt. határozat alapján jóváhagyta: Riz Levente polgármester 2008. november 1. Bevezetés, áttekintés A helyi
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének javaslatai a távhőár-megállapítás témakörében
1 A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének javaslatai a távhőár-megállapítás témakörében Előszó A jelen javaslat összeállításánál nem tekintettük feladatunknak, hogy elméleti és szabályozási modelleket,
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának
LEJTŐK ÉS CSÚSZDÁK, AVAGY A FOGLALKOZ- TATÁSI ESÉLYEK TÉRBELI EGYENLŐTLENSÉGE AZ EZREDFORDULÓN
Tér és Társadalom 20. évf. 2006/4. 49-66. p Tér és Társadalom XX. évf. 2006 4: 49-66 LEJTŐK ÉS CSÚSZDÁK, AVAGY A FOGLALKOZ- TATÁSI ESÉLYEK TÉRBELI EGYENLŐTLENSÉGE AZ EZREDFORDULÓN (Slopes and Slides: Spatial
A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők
Forray R. Katalin Híves Tamás A foglalkoztatottság és a munkanélküliség szerkezetét befolyásoló társadalmi-területi tényezők Az OFA/6341/26 sz. kutatási összefoglaló Budapest, 2008. március 31. Oktatáskutató
A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához
A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu
A termékek rejtett ára
1. fejezet A termékek rejtett ára Nemrég hirtelen ötlettől vezérelve megvettem egy játékautót: egy fényesre festett, sárga, fából készült versenyautót négy fe kete lemezkerékkel, amelyben egy kis zöld
KREATÍV FOGLALKOZÁSOK ÉS REGIONÁLIS TUDÁSBÁZIS: FOGALMAK, FOLYAMATOK ÉS TERÜLETI ÖSSZEFÜGGÉSEK
Tér és Társadalom. évf. 009/. -6. p. Tér és Társadalom XXIII. évf. 009 : -6 KREATÍV FOGLALKOZÁSOK ÉS REGIONÁLIS TUDÁSBÁZIS: FOGALMAK, FOLYAMATOK ÉS TERÜLETI ÖSSZEFÜGGÉSEK (Creative Occupations and Regional
Karsai Judit: A kapitalizmus új királyai. Kockázati tőke Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban
Könyvismertetés Közgazdasági Szemle, LIX. évf., 2012. szeptember (1037 1041. o.) Karsai Judit: A kapitalizmus új királyai. Kockázati tőke Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban Közgazdasági Szemle
INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)
INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) SÁRVIZÍ KISTÉRSÉG KÖZÖS ÉRDEKELTSÉGŰ PARTNERI EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÓLÉTI RENDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁRA Készítette: Stratégiakutató Intézet Írta: Dr.
HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2014-2019 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Az elkészítésben közreműködő külső szakértők: Róka László, Deme Lóránt MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó
IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*
CIGÁNY KISEBBSÉG: OKTATÁS, EGYHÁZ, KULTÚRA PAPP Z. ATTILA IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* Tanulmányunkban két témakört szeretnénk körüljárni. Egyrészt megvizsgáljuk,
A torz magyar térszerkezet dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök
A torz magyar térszerkezet dr. Rigó Mihály okl. erdőmérnök okl. építőmérnök Írásom természetesen az ország gazdasági térszerkezetéről szól. A felhasznált adatokat, képeket a napokban (2011. december) megjelent
Terület- és településrendezési ismeretek
Terület- és településrendezési ismeretek Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez Szerkesztette: László László Budapest 006. október A TANANYAGOT MEGALAPOZÓ TANULMÁNYOK SZERZŐI: DR. KÖKÉNYESI JÓZSEF
A jelen a jövő múltja. Járatlan utak járt úttalanságok. Szerkesztette: Muraközy László. Akadémia Kiadó, Budapest, 2009, 380 oldal
KÖNYVISMERTETÉS Közgazdasági Szemle, LVII. évf., 2010. március (278 282. o.) A jelen a jövő múltja. Járatlan utak járt úttalanságok Szerkesztette: Muraközy László. Akadémia Kiadó, Budapest, 2009, 380 oldal
SZENT ISTVÁN EGYETEM
SZENT ISTVÁN EGYETEM A magyar mezőgazdasági gépgyártók innovációs aktivitása Doktori (PhD) értekezés tézisei Bak Árpád Gödöllő 2013 A doktori iskola Megnevezése: Műszaki Tudományi Doktori Iskola Tudományága:
1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak
ÉRTÉKTEREMTŐ FOLYAM ATOK MENEDZSMENTJE II. RENDSZEREK ÉS FOLYAMATOK TARTALOMJEGYZÉK 1 Rendszer alapok 1.1 Alapfogalmak 1.2 A rendszerek csoportosítása 1.3 Rendszerek működése 1.4 Rendszerek leírása, modellezése,
Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a 136/2005.(VI. 24.) Kt. határozattal elfogadott Ifjúsági Koncepciója a./2009. (IV.24.)Kt.
Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a 136/2005.(VI. 24.) Kt. határozattal elfogadott Ifjúsági Koncepciója a./2009. (IV.24.)Kt. határozattal elfogadott felülvizsgálat kiegészítéseivel
Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014.
Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja 2011-2014. Jóváhagyva: 25/2011. (III.29) sz határozattal I. Bevezetés A gazdasági program elkészítésének célja, hogy az Önkormányzat Képviselő-testülete
AZ ÉSZAKNYUGAT-DUNÁNTÚL TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (TERVEZET)
Tér és Társadalom 11. évf. 1997/1. 219-269. p. Tér és Társadalom 1997 1: 219-269 AZ ÉSZAKNYUGAT-DUNÁNTÚL TERÜLETFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (TERVEZET) (Regional Development Strategy of North-West Transdanubia)
A TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM KIALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON
Szociológiai Szemle 2007/3 4, 278 283. A TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM KIALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON FARAGÓ Péter MTA Szociológiai Intézet H-1014 Budapest, Úri u. 49.; e-mail: peter.farago@meh.hu Tamás Pál (szerk.):
SZÉKESFEHÉRVÁR MJV ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010
SZÉKESFEHÉRVÁR MJV ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010 (TERVEZET) 2007. MÁJUS KÉSZÍTETTE: KÖZÉP-PANNON REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ZRT. Tartalomjegyzék 1. A Gazdasági Program sajátosságai... 4 1.1. Gazdasági
ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013
ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési
AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN
AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN Készült az ОТKA 400 kutatási program keretében BUDAPEST 1995/1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET
OTDK-DOLGOZAT 2015 1
OTDK-DOLGOZAT 2015 1 Környezeti vezetői számvitel alkalmazhatóságának kérdései a szarvasmarha tenyésztés területén, kiemelten az önköltségszámításban Questions of applicability of environmental management
Könyvsarok 98 MAGYAR GRAFIKA 2007/2. Dr. Garáné Bardóczy Irén. Az a mű, amelyet olvasnak: él, az a mű, amelyet másodszor is elolvasnak: megmarad.
Könyvsarok Dr. Garáné Bardóczy Irén Az a mű, amelyet olvasnak: él, az a mű, amelyet másodszor is elolvasnak: megmarad. (Alexandre Dumas) A FORMA MŰVÉSZETE Mozgalmak és stílusok hatása a kortárs formatervezésre
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. CÉH-IPARTESTÜLET-SZÖVETKEZET. Társadalmi és munkaszervezési változások az endrődi lábbelikészítő iparban
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei CÉH-IPARTESTÜLET-SZÖVETKEZET. Társadalmi és munkaszervezési változások az endrődi lábbelikészítő iparban Szonda István Témavezető: Dr. Ujváry Zoltán DEBRECENI EGYETEM
az el őadó-m űvészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairó l szóló 2008. évi XCIK. törvény módosításáról *
r Érkezett : 2011 2 9, 2011. évi törvény az el őadó-m űvészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairó l szóló 2008. évi XCIK. törvény módosításáról * 1. Az előadó-művészeti szervezetek
J/55. B E S Z Á M O L Ó
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január
A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi és volt hallgatóinak képesség-, készség- és kompetencia-kutatása
Regionális Operatív program 3.3. ROP - 3.3.1. - 05/1-2006 04-0001/36 A munka világa és a fels oktatási intézmények közötti kapcsolatok er sítése a Dunaújvárosi Kistérségben A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi
KISVÁROSI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LOKÁLIS HATÁSRENDSZERE AZ ALFÖLDÖN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei KISVÁROSI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LOKÁLIS HATÁSRENDSZERE AZ ALFÖLDÖN Petrás Ede Témavezető: Dr. Pusztai Gabriella DEBRECENI EGYETEM Humán Tudományok Doktori Iskola
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet André Lászlóné Kerékgyártó László Fejlesztési programok és eredmények a hátrányos helyzetű fiatalok szakiskolai szakképzésének előkészítésében (1998-2006)
A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján
A tervezésben résztvevő döntéshozóknak szóló ajánlások a TÁMOP 5.1.3-as program tapasztalatai alapján Autonómia Alapítvány Közösségfejlesztők Egyesülete Lechner Lajos Tudásközpont Szociális Szakmai Szövetség
Az európai növekedés zsákutcái. Dead ends of the European growth
Tér és Társadalom / Space and Society 26. évf., 3. szám, 2012 Az európai növekedés zsákutcái Dead ends of the European growth CLAUDE ALBAGLI A párizsi székhelyű Cedimes Intézet (Centre d Études du Développement
KUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879
kutatás közben 879 KUTATÁS KÖZBEN A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában Cikkünk áttekinti az ukrajnai civil szektor szociális területen kifejtett tevékenységét 1990-től napjainkig,
BUDAPEST BELVÁROSÁNAK TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE EGY KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 1
BERÉNYI B. ESZTER BUDAPEST BELVÁROSÁNAK TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE EGY KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS TÜKRÉBEN 1 Budapest rendszerváltozás utáni fejlődésének legjellemzőbb vonása az 1980-as évek végén elinduló szuburbanizációs
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSOKAT VIZSGÁLÓ IRODA. 2005. június
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSOKAT VIZSGÁLÓ IRODA 2005. június Ezt a kiadványt a Pénzügyminisztérium szervezeti keretein belül működő Támogatásokat Vizsgáló Iroda készítette. A kiadvány egyéb, az állami
TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL
TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...3 A BÍRÓI HATALOM ÁTLÁTHATÓSÁGA...3 A NYILVÁNOSSÁG ALAPELVE...5 SAJTÓNYILVÁNOSSÁG
Macsinka Klára. Doktori értekezés (tervezet) Témavezető: Dr. habil. Koren Csaba CSc egyetemi tanár
Macsinka Klára A területhasználati funkciókhoz tartozó tényleges parkolási igények modellezése (meghatározásának módszertana) a fenntartható közlekedés elvei szerint Doktori értekezés (tervezet) Témavezető:
Szakmai beszámoló A MAGYAR GZDASÁG SZEMÉLYI TÉNYEZŐINEK MINŐSÉGI REPRODUKCIÓJA
Szakmai beszámoló A MAGYAR GZDASÁG SZEMÉLYI TÉNYEZŐINEK MINŐSÉGI REPRODUKCIÓJA A munkaerő iránti igények polarizációja A technikai fejlődésnek a munkaerő-keresletre polarizáló hatása van: Egyrészt a korszerű
GYŐRI JÁRÁSI ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV
I 2015. SZEPTEMBER GYŐRI JÁRÁS Tartalomjegyzék I. Vezetői összefoglaló... 3 II. A győri járás rövid bemutatása... 5 III. Bevezetés és illeszkedés... 10 Pályázati háttér, a megvalósításról átfogóan... 10
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Az alumni szolgáltatások szerepe és az egyetemek versenyképessége Doktori értekezés tézisei Készítette:
WEKERLE TERV. A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája
WEKERLE TERV A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája Tartalom 1. A Wekerle Terv háttere... 2 2. Célrendszer... 6 2.1. Infrastruktúra összehangolása a Kárpát-medencében... 9 2.2.
MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft.
Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 4/2015. MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS
Miskolc Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Programja MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Miskolc 2006. BEVEZETÉS...3 A PROGRAM ÉRVÉNYESSÉGE...3 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSI
BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés
A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE
SZOLNOKI FŐISKOL E SZOLNOKI FŐISKOL TRTLOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLLÓ... 3 I. FEJEZET 6- BN ELFOGDOTT ÉS -BEN MÓDOSÍTOTT CÉLJINK ÉRTÉKELÉSE... 4 I.. MEGÚJULÁSI STRTÉGIÁBN DEFINIÁLT STRTÉGII CÉLOK MEGVLÓSULÁSÁNK
HH gyermekek száma. Barcs 76 31 10 13,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs 77 16 1 1,3 0 3 5. sz. Tagóvoda. Barcs 18 5 1 5,6 0 1 6. sz.
Az intézményfenntartó társulás közoktatási esélyegyenlőségi intézkedési tervében közép és hosszútávon szerepel a HH/HHH gyermekek kiegyenlített arányú elhelyezése minden óvodai intézményegységben, valamint
Balatonfűzfő Város komplex. városfejlesztési stratégiája. 2007. február
komplex városfejlesztési stratégiája 2007. február HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft. 1124 Budapest, Németvölgyi út 114. tel: [06-1]-319-1790 fax: [06-1]-319-1381 e-mail: info@hbhe.hu www.hbheuroconsulting.hu
VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA
VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA HELYZETFELMÉRŐ, HELYZETELEMZŐ ÉS HELYZETÉRTÉKELŐ
OPPONENSI VÉLEMÉNY. 1. A B. bronchiseptica dermonekrotikus toxin (DNT) kórtani szerepének vizsgálata egérben és sertésben.
OPPONENSI VÉLEMÉNY Magyar Tibor A sertés torzító orrgyulladása: a kórtan, a kórfejlődés és az immunvédelem egyes kérdéseinek vizsgálata című akadémiai doktori értekezésről A Magyar Tudományos Akadémia
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány A LEADER ÉS AZ INTERREG KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSEK SZEREPE
A Vállalkozásfejlesztési bizottság jelentés e
'\ \51' G Érkezett- 14 F c- ':j y?. Az Országgy űlé s Vállalkozásfejlesztési bizottsága Kapcsolódó bizottság - A Vállalkozásfejlesztési bizottság jelentés e Magyarország 2015. évi központi költségvetésér
BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963)
Tér és Társadalom 11. évf. 1997/2. 99-103. p. TÉT 1997 2 Könyvjelz ő 99 BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 1996 - p. 211) BARANYI BÉLA
Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola, Kommunikáció Doktori Program
Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola, Kommunikáció Doktori Program Válasz Dr. Urbán Ágnes Koltai Andrea Homo ludens televisiensis Az interaktivitás manifesztációja
Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei
Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a
Komáromi András: A külsõ forrásbevonás szerkezete: Kell-e félnünk az adóssággal való finanszírozástól?
Komáromi András: A külsõ forrásbevonás szerkezete: Kell-e félnünk az adóssággal való finanszírozástól? Magyarország külsõ egyensúlyi mutatói 2007-ben nagymértékben javultak. Ezzel párhuzamosan azonban
A nemzeti, illetve határokon átnyúló munkaerı-kölcsönzés alakulása, hatása a foglalkoztatásra és a gazdasági folyamatokra
Dél-Dunántúli Humánerıforrás Kutató és Fejlesztı Közhasznú Nonprofit Kft. TÁMOP 2.5.2. A partnerség és a párbeszéd szakmai hátterének megerısítése, közös kezdeményezések támogatása keretében megvalósuló
VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA
Készült a Veszprém megye fejlesztésének megalapozása a 2014-2020 közötti időszakra című, ÁROP-1.2.11/A-2013-2013-0011 azonosítószámú projekt keretében a Veszprém Megyei Önkormányzat megbízásából VESZPRÉM
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...
Katasztrófa elleni védelem
- 2006 - 2 Készítette: Janik Zoltán 3 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 6 1. A katasztrófák jogszabályi megközelítése... 7 1.1. A minősített időszakok fogalma, jellemzői... 7 1.2. Az országvédelem komplex rendszere...
A FELSŐOKTATÁS-PEDAGÓGIA MODERN MEGOLDÁSAI
192 KUTATÁS KÖZBEN Az állami költségvetés teherviselésének aránya hazánkban föltehetően hosszú távon is domináns marad, erre hagyományaink és európaiságunk egyaránt köteleznek. Ám hogy hatvan, hetven vagy
IPARI ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGRE ALAPOZOTT JÖVŐKÉP
IPARI ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGRE ALAPOZOTT JÖVŐKÉP Ózd példáján keresztül BME Építőművészeti Doktori Iskola Varga Piroska, 2013. január Az elmúlt 2 évben a doktori kutatásom az elhagyatott, megüresedett ipari épületek
BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK
BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK MFB Makrogazdasági Elemzések XXIV. Lezárva: 2009. december 7. MFB Zrt. Készítette: Prof. Gál Péter, az MFB Zrt. vezető
KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA
KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA CÍMLAP KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015. december hó www.vatikft.hu 06-1/413-0959 1 KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI
BODOR ÁKOS. Tér és Társadalom 29. évf., 4. szám, 2015 doi:10.17649/tet.29.4.2747
Tér és Társadalom 29. évf., 4. szám, 2015 doi:10.17649/tet.29.4.2747 A dinamikus egyensúly állapota Velkey Gábor: Dinamikus egyensúlytalanság. A hazai közoktatási rendszer szétesése, felforgatása és a