ÖSSZEFOGLALÓ BÁCS-KISKUN MEGYE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ BÁCS-KISKUN MEGYE"

Átírás

1 ÖSSZEFOGLALÓ BÁCS-KISKUN MEGYE Bács-Kiskun megye általános bemutatása A paprika Az első foglalkozáson általánosságban beszélgettünk a megyéről, megkerestük a megyetérképen, megnéztük nagyobb városait és szó volt arról is, hogy melyikük járt már valamelyik városában, majd PowerPoint bemutató segítségével ismerkedtünk meg a megyével jobban.

2

3

4

5 Térképen megkerestük a bemutatóban előforduló földrajzi neveket és bejelölték ezeket a kontúrtérképükbe, majd dekorálták is a lapot.

6 Kíváncsi voltam, mennyire ismerik a paprikát, így beszélgettük a termesztéséről, felhasználásáról, fajtáiról. Megkérdeztem azt is, tudják-e, hogy mit takar a tv paprika név. Nem tudták, megbeszéltük.

7

8

9 A PowerPoint megnézése után plakátot készítettek a gyerekek hungarikumunkról, a paprikáról.

10 Kecskemét A kajszibarack és a barackpálinka

11

12

13

14 A bemutató után meghallgattuk Kodály Zoltán Háry János c. művéből a Toborzó dalt Melis György előadásában. A bemutató előtt beszélgettünk arról, hogy kinél van a kertben barackfa, felelevenítettük azt, amit már tudnak a barackfáról és megbeszéltük, hogy mi mindent lehet készíteni ebből az édes finomságból.

15

16 A bemutatót követően a gyerekek plakátokat készítettek a kecskeméti barackpálinkáról, mint hungarikumról.

17 A Kiskunsági Nemzeti Park Bevezetésként meséltem a gyerekeknek a nemzeti parkról. Az január 1-jén alapított Kiskunsági Nemzeti Park hazánk második nemzeti parkja. Hasonlóan a Hortobágyhoz, ez a táj is az ember és a természet sok száz éves együttélésének emlékeit őrzi. A nemzeti park értékes területei a Duna-völgy szikes pusztái, tavai, a Duna-Tisza közi homokhátság homokbuckái, homokos pusztái, mocsarai, az Alsó-Tiszavidék holtágai és ártéri erdői, a Bácska homokbuckái és dunavölgyi löszpartjai. Területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra programja 1979-ben bioszféra-rezervátummá nyilvánította. Vizes élőhelyei a Ramsari egyezmény hatálya alá tartoznak és fokozottan védettek. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága Kecskeméten található. Beszélgettünk arról is, hogy jártak e már ezen a területen, majd a gyerekek csoportmunkában készítettek plakátot a következő élőlényekről: búbos banka nagy kócsag réti csík rézsikló kései szegfű homoki báránypirosító A kalocsai hímzés Az foglalkozás elején beszéltem a kalocsai hímzés történetéről, a hímzés során használt színekről és öltési technikákról. Közösen beszéltünk arról, hogy melyikük tud hímezni, illetve hogy kinél található otthon terítő, vagy ruhadarab, ami ezzel a szép mintával díszített. A kalocsai szállások női lakossága bérmunkában varrta a hímeket már a 19. század végén is. Főleg a környező vidék városai és a nagyobb települések igényesebb úri-polgári háztartásai számára készítették a fehér hímzéseket. Kezdetekben úgynevezett "kalocsai ütőfá"-val nyomták elő a motívumok körvonalait a vászonra. A kalocsai előnyomda 1860 körül nyílt meg Kalocsán. Természetesen a bérmunka időszak kezdete előtt is hímezték e vidék asszonyai, leányai a saját holmijukat is. Később a hímzőasszonyok, leányok maguk rajzolják elő a mintákat az alapanyagon, amely az iparosodás után már egyre inkább finomabb gyolcs, pamut a korábbi vászon helyett. Az 1890-es évek után egyre gyakrabban előfordult, hogy a kezdetben lyukhímzéssel kivarrt motívumokat teljesen betöltik laposöltéssel ben nyílt meg a nagyatádi fonalgyár, ahonnan már színtartó fonalat tudtak beszerezni a kalocsai hímzéshez. A színtartó fonalak elterjedésével a kalocsai hímzés az első világháború után kezd színesedni. A varrógép elterjedésével a 20. században sajátos iparág alakult ki ezen a vidéken: a kalocsai gépi hímzés, amely "riseliős" néven terjedt el. A riseliős hímzés csipkeszerűen áttört felületet ad. Az ó kalocsai hímzések egyszínűek voltak. Eleinte csak tiszta fehér hímzőfonalat használtak az ágynemű, párnavég, asztalnemű díszítésére. Az ágyruhát gyakran fehér lyukhímzéssel

18 varrták ki a korai időkben. Saját használatú holmikra hímeztek kék-vörös, fekete pamutfonallal is. A régi egyszínű színes hímzések általában kifakult zöldet mutatnak. Ennek oka az volt, hogy nem tudtak színtartó fonalat készíteni, beszerezni a korai időszakban. A huszadik század első harmadától kezdve igen színessé vált a kalocsai hímzés. A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek: tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék. A kalocsai színes hímzésben jelenleg használatos a hat főszín két árnyalatban, amelyeket így célszerű párosítani: a bordót a pirossal, a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával, a narancssárgát citromsárgával, a kéket saját sötétebb árnyalatával, a lilát saját sötétebb árnyalatával és a zöldet saját sötétebb árnyalatával. A leveleket középen lehet felezni, s a zöld kétféle árnyalatával hímezni. A viseletdarabok hímzéseinek színezését meghatározta viselőjük életkora. A legdíszesebb, legélénkebb színezésű az új menyecske ruhája volt. Az idősebb asszonyok öltözete kevésbé díszes, a színek sötétülnek. A kék-lila-zöld színekkel hímzett darabokat szomorúpamukosnak nevezték, s a félgyász jele volt a kalocsai hímzésben. Stílustörés, ha pl. a szomorúpamukos vagy öregmintákat a későbbi időkben kialakult természethű mintákkal együtt úgy alkalmazzák, hogy nem hangolják össze ezeket. A melírozott fonal alkalmazása erőltetett, nem tartozik a kalocsai hímzés hagyományaihoz. A kész hímzések kis díszekként és emlékként szolgálnak majd mindannyiunknak. Nagyon jó hangulatban teltek a Bács-Kiskun megyét feldolgozó órák. A gyerekek és mi, pedagógusok is nagy kedvvel barangoltuk be ezt a megyét.

18.a) Beszéljen a TAMBURG hímző gép működéséről és öltéstechnikájáról! b) Ismertesse a környezetvédelem fogalmát, területeit és módszereit!

18.a) Beszéljen a TAMBURG hímző gép működéséről és öltéstechnikájáról! b) Ismertesse a környezetvédelem fogalmát, területeit és módszereit! 2 Szakmai ismeretek 1. a) Ismertesse a hímzés kialakulását és rendeltetését! (Hímzés-szövés, hímzés- csipke kapcsolata) b) Ismertesse a munkavédelem célját, feladatát és fő területeit! 2. a) Sorolja fel

Részletesebben

Magyarorsza gi Nemzeti Parkok

Magyarorsza gi Nemzeti Parkok Magyarorsza gi Nemzeti Parkok Név: Kvaszingerné Prantner Csilla Szak: Informatika Évfolyam: III. Tartalomjegyzék Az Aggteleki Nemzeti Park szövegrésze... 3 A Balaton-felvidéki Nemzeti Park... 3 Tihany...

Részletesebben

Á ő ő ő ő ő ő ű ó ó ő ó ő ő ó ő ő ő ő ó ő ó ő ő ő ő ő ü ő ő ó ő ó ő ő ő ó ó ő ő ű ő ó ő ó ő ő ő ő ő ű ő ü ó ű ő ó Á ó ő ő ó ü ő ő ó ő ő ü ő ő ü ó ő ő ó ó ü ő ü ő ő ő ő ő ó ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő

Részletesebben

AZ ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA

AZ ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA I. AZ ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT CÉLJA, TARTALMA Az önköltség számítási szabályzat célja, a vállalkozás gazdálkodásának hatékonyabbá tétele a költséggazdálkodás tervezése, elemzése útján. Szabályozza

Részletesebben

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás:

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás: Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 91.480-2-74/2013. Ea: Hargitai Attila dr. Ruzsáli Pál Berényi Anita Balatonyi Zsolt Lovászi Péter Tárgy: Országos

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET

PILISVÖRÖSVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET PILISVÖRÖSVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ A FOGYASZTÓNAK NYÚJTOTT HITELRŐL SZÓLÓ 2009. ÉVI CLXII. TV. HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ TERMÉKEKRŐL SZABADFELHASZNÁLÁSÚ REZIDENCIA HITEL Hatály: 2016.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1 J e g y z ı k ö n y v Készült 2008. április 02-én, 17 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzata Szociális és Egészségügyi Bizottságának megtartott rendkívüli és nyilvános

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2007. évi értékelése Elıkészítette: Tárnok Lászlóné osztályvezetı Igazgatási osztály, Bimbó Mária Gyámhivatali csoportvezetı, Károlyi Szilvia gyámügyi ügyintézı,

Részletesebben

ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 217/2011. (10.27.)Öh.

Részletesebben

Beszámoló. Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05.

Beszámoló. Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05. Beszámoló Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05. A Projecte Hombre Szövetség (Spanyolország) Baleár-szigeteken működő programja, a Domin Alapítvány (Lengyelország), a Leo Amici Alapítvány (Magyarország) és a Belvárosi

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a Kft 2011. évi Éves beszámolójához

Kiegészítő melléklet a Kft 2011. évi Éves beszámolójához Szocio-Produkt Kft 3526. Miskolc, Blaskovics u. 22. Kiegészítő melléklet a Kft 2011. évi Éves beszámolójához 1 A. Általános kiegészítések 1. A társaság bemutatása Alakulása 1994. december 01. Tevékenység

Részletesebben

ü ü ő ő ü ő ü ő ü Ü ü Ő ő Ú ü ő Ü ü Ú Ó ű Ú Ó Ú Ó Ú ő Ú Ó Ó Ú Ó ű Ú Ó Ú Ó ő Ö Ú Ó Ó Ú Ó Ó ő Ö Ú Ó Ú Ó Ő Ő Ö ő ő Ő Ü Ó Ü ü Ő Ó ő ő ő ő Ó Ü ü ű ő Ó ő Ü ü ő ő ü Ú Ó Ő Ó ő Ő ű ő ü Ú Ú Ö Ö ő ő ő Ö Ő Ő ő ő ű

Részletesebben

É É ö Ü É ő Ü É Ö Ó Ö Ó Ü Ü Ü É É É É ö É Ó É ö Ü Ü É Ö ő ő ö Ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü É Ó É ő ö ö É ö ö ő ő ö ő ö É ö É ő ű É Ü Ü ö ő É É ö ő É Ü ö ö ö Ü É É ö É É ö É É É Ü É Ü Ü ő Ő ő Ü É É ő ö Ü ö Ü

Részletesebben

ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő

ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő ű ű ű Ú ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő Ö Ó ű ű ű Ö Ö ű ű Ö Ü ű ű ű Ó ű ű Ö ű Ö Ú Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ö Ö Ü Ó ű Ú Ó Ó ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű Ü ű ű ű ű ű ű Ó ű

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l 6783 Ásotthalom, Felszabadulás u. 2-6. Telefonközpont: 62/291-556; Telefon/Fax: 62/291-085 13/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt.

Részletesebben

ő ö ü ö ű ö Ó ű ő ő ő ő ú Ó ő ő ö ő ö Ó Ó ő Ó ő Ó ö ő ö Ó ő ő ő ö ő ö ő ö Ó ö ő ű ő ö Ó ö Ó Ó Ó Ó ö ő ö ő ü ö Ó Ó ő ü ő ö Ó ő ö ő ö ő ő ö Ö ö ö ő ő ő ö ő ö ő Ó ő ö ő ő ő ö ő ő ő ö ő ő Ó ö ő ő ü ő ö ü ő

Részletesebben

Ü Ú ű ö ö ö Ú ű Ú ö ö Ú Ü ö ű ű ö ö ö Ü ö ö Ü ö ö Ú ö Ú ö Ü Ú ö Ú ö Ü Ú Ú Ú ö ö ö Ú ö ű ö ö ö Ó ö ö ö ö ö ö ű ö ö Ö ö ű ű ö Ó ö ö Ú ö ö Ú Ó ÓÚ ö ö ö ö Ó Ú ű Ú ö ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ű

Részletesebben

ú ú ú ű ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű ű ű ú ú ú ú Ó ú ú ú ú Ü Ü Ü ú ű ű ú ú ú ú ú ű ű ú ú ű ú ű ú ú ű ú Ö Ö Ú Ü Ö ű ű ú ű ű ű ú ű ű ú ű ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ű ú ű ű Ú ú ű ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ű ű ú ú ú ú ű ű

Részletesebben

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1.

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. 1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon II., Kálvin

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-10/2011. Sorszám: 18. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. október 27.

Részletesebben

3. Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása

3. Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása 3. Tisztséget és funkciót viselők feladatainak leírása A tisztséget és funkciót viselők abban az esetben tudják megfelelően ellátni a feladataikat, valamint a választás folyamán akkor tudnak felelősséggel

Részletesebben

Fogyasztói preferenciák és attitűdök hagyományos és tájjellegű élelmiszerekkel kapcsolatban

Fogyasztói preferenciák és attitűdök hagyományos és tájjellegű élelmiszerekkel kapcsolatban Fogyasztói preferenciák és attitűdök hagyományos és tájjellegű élelmiszerekkel kapcsolatban Jasák Helga Fehér András Szakály Zoltán Magyarország mezőgazdasági és élelmiszeripari kincseit a HÍR-gyűjtemény

Részletesebben

Copac Flow. Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília. Rozsdagombák Baktériumos betegségek. Általános adatok. Hatóanyag

Copac Flow. Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília. Rozsdagombák Baktériumos betegségek. Általános adatok. Hatóanyag 80 Szerkatalógus 2015 Gombaölő szerek Irtható kórokozók: Tafrina Peronoszpóra Monília Rozsdagombák betegségek Általános adatok Hatóanyag Hatóanyagcsoport Forgalmazási kategória 24% fémréz (36% réz-hidroxid)

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád OM azonosító: 030 579 Cím: 9321 Farád, Győri u. 27. Tel.: 96/279/137 Fax: 96/535-017 E-mail: altiskfarad@gmail.com

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Ajánlattételi felhívás

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Ajánlattételi felhívás Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Ajánlattételi felhívás Inkontinencia termékek, és betegalátétek szállítására 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszám, telefax szám: Telefonszám: 62/532-222,

Részletesebben

J/9457. B E S Z Á M O L Ó

J/9457. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/9457. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január

Részletesebben

ó ó ő ü í ó ó ü ő ü ó í ó ő ő í ő ú ú ó

ó ó ő ü í ó ó ü ő ü ó í ó ő ő í ő ú ú ó Ú Í ú í ó ő ő ó ó ő ü í ó ó ü ő ü ó í ó ő ő í ő ú ú ó ó ő ű í ó Í í ó Ü Í ő Ó Ó Ó Ú Ó Ó í ü ú ú ű í ó ó ő ó í í ú ú ő ő ő ü ő í í í ő ó í ó í ő í í ő í í í ő í ő í ő í í ő í ü ú ü ü ú ó ó ő ó ú ó í ó ó

Részletesebben

A Berek-Víz Kft. pénzügyi beszámolója.

A Berek-Víz Kft. pénzügyi beszámolója. A Berek-Víz Kft. 2011. 1-11. havi eredményéből, mivel még huszadika előtt vagyunk, egyelőre a bevételi oldalt tudjuk bemutatni. 2010 Tény 2011 Tény 2011/2010 %- ban Megnevezés 1-1- Nettó árbevétel 268763

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 4 AZ ÁSVÁNYTaN ÉS kőzettan TÁRGYa, alapfogalmak IV. AZ ÁsVÁNYOK (És kőzetek) KELETKEZÉsE 1. BEVEZETÉs Bárhol képződhetnek ásványok (kőzetek), ha gőzök, olvadékok

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály J E L E N T É S A Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály 2009. első negyedévében végzett munkájáról és tapasztalatairól

Részletesebben

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 Ügyirat száma: 510-20/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselőtestületnek

Részletesebben

Testsúlycsökkentő komplex életmódprogram túlsúlyos, illetve elhízott Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek (SNI) számára

Testsúlycsökkentő komplex életmódprogram túlsúlyos, illetve elhízott Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek (SNI) számára Testsúlycsökkentő komplex életmódprogram túlsúlyos, illetve elhízott Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek (SNI) számára Féléves beszámoló az elért eredményekről A program során az elérni tervezett cél a következő

Részletesebben

A VISELKEDÉSKULTÚRA TANTÁRGY OKTATÁSI TAPASZTALATAI A

A VISELKEDÉSKULTÚRA TANTÁRGY OKTATÁSI TAPASZTALATAI A A VISELKEDÉSKULTÚRA TANTÁRGY OKTATÁSI TAPASZTALATAI A TREFORT ÁGOSTON MÉRNÖKPEDAGÓGIAI KÖZPONTBAN Dr.Hassan Elsayed,hassan.elsayed@tmpk.uni-obuda.hu Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ, Óbudai Egyetem

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m. 1 ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám:

Részletesebben

Készítette: Dr. Kacsándi László intézményvezetı GYÓGYÍTÓ- MEGELİZİ INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA 2012. ÉVI SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL

Készítette: Dr. Kacsándi László intézményvezetı GYÓGYÍTÓ- MEGELİZİ INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA 2012. ÉVI SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL Készítette: Dr. Kacsándi László intézményvezetı GYÓGYÍTÓ- MEGELİZİ INTÉZMÉNY BESZÁMOLÓJA 2012. ÉVI SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL A mindenkinek folyamatosan magas színvonalon, ingyenesen biztosított egészségügyi ellátás

Részletesebben

Készítette: AGROSZINT BT. 2012. ÁPRILIS MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT

Készítette: AGROSZINT BT. 2012. ÁPRILIS MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT JÁNOSHALMA VÁROS KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Készítette: AGROSZINT BT. 2012. ÁPRILIS MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 5 A települési környezetvédelmi program készítésének célja és feladatai...

Részletesebben

A SOOVARI CSIPKE A SOÓVARI CSIPKE.

A SOOVARI CSIPKE A SOÓVARI CSIPKE. A SOOVARI CSIPKE A SOÓVARI CSIPKE. ifjc^sxa VOLNA KRÓNIKÁSUNK,

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P091A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. május 28., csütörtök / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

32 761 01 Nevelőszülő

32 761 01 Nevelőszülő EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Minősítés szintje: KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ" Érvényességi idő: 2014.09.03. a vizsgakezdés szerint Minősítő neve, beosztása: Nyitrai Imre s.k. EMMI helyettes államtitkár

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 95451-1-11/2013. Tárgy: Lakitelek Népf iskola Alapítvány Ügyintéz : dr. Joó Anikó / R.P. el zetes vizsgálat Lovrityné

Részletesebben

ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem

Részletesebben

ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű

Részletesebben

Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. Pedagógiai program

Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. Pedagógiai program Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola Pedagógiai program 2015 TARTALOM 1. NEVELÉSI PROGRAM... 5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai,

Részletesebben

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok.

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok. Az SZMSZ 1. melléklete A Képviselő-testület tagjai: Név Lakcím E-mail-cím Fogadóóra ideje, helye Alsónémedi Vincze József Kápolna u. 71. polgarmester@alsoneme Minden hónap első szerda polgármester di.hu

Részletesebben

Bartók Béla Zeneiskola PÁPA, Korona utca 27. Telefon: 89/313 116 Igazgató: 89/510-345 www.bartokzi-papa.hu e-mail: bartokzeneiskolapapa@gmail.

Bartók Béla Zeneiskola PÁPA, Korona utca 27. Telefon: 89/313 116 Igazgató: 89/510-345 www.bartokzi-papa.hu e-mail: bartokzeneiskolapapa@gmail. Bartók Béla Zeneiskola PÁPA, Korona utca 27. Telefon: 89/313 116 Igazgató: 89/510-345 www.bartokzi-papa.hu e-mail: bartokzeneiskolapapa@gmail.com BARTÓK BÉLA ZENEISKOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, II. Gyorskocsi u. 52. 21.M.496/2004/10. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (üi.: dr. Csányi Éva jogtanácsos,

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE02917/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE02917/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl A Kormány a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.

Részletesebben

ÁSZF Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

ÁSZF Általános Szerződési és Felhasználási feltételek ÁSZF Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Tartalom Üzemeltető adatai Általános tudnivalók Rendelési információk Szállítási feltételek Fizetési feltételek Szavatosság Elállási jog Adatkezelés

Részletesebben

Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő

Részletesebben

A Házirend hatálya kiterjed az intézményi ellátást igénybe vevő személyekre, az intézmény dolgozóira és az intézményben tartózkodó látogatókra.

A Házirend hatálya kiterjed az intézményi ellátást igénybe vevő személyekre, az intézmény dolgozóira és az intézményben tartózkodó látogatókra. KISTÉRSÉGI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDOK ÁTMENETI OTTHONA HÁZIRENDJE 1. Házirend célja: hogy, az ellátás zavartalan biztosítása érdekében közös erőfeszítéssel elősegítsük az otthonban a nyugodt, harmonikus

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2014. szeptember 30-án, a Városháza Nagytermében (Békés, Petőfi u. 2. sz.) megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Izsó Gábor

Részletesebben

MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA

MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. Kalcium-klorid oldat és granulátum beszerzése 2011-2012. tárgyban kiírt nyílt közbeszerzési eljáráshoz Módosításokkal egységes szerkezetben A módosítások vastag betűvel és aláhúzással,

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

MUNKAHELYI FOGLALKOZTATÁSI VISZONYOK KUTATÁS KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS E

MUNKAHELYI FOGLALKOZTATÁSI VISZONYOK KUTATÁS KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS E SORSZÁM BLOKKSZÁM 0 1 1 2 3 4 5 6 7 IPSOS ZRT. 1096 BUDAPEST, THALY KÁLMÁN U. 39. MINTA: Nyilvántartási azonosító: 378-0001 8 MUNKAHELYI FOGLALKOZTATÁSI VISZONYOK KUTATÁS KÖZALKALMAZOTTI TANÁCS E HELYSÉG:

Részletesebben

A HELIKON KASTÉLYMÚZEUM NONPROFIT KFT EGYFORDULÓS NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A HELIKON KASTÉLYMÚZEUM NONPROFIT KFT EGYFORDULÓS NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A HELIKON KASTÉLYMÚZEUM NONPROFIT KFT EGYFORDULÓS NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Építési koncesszió keretében a Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. vagyonkezelésében lévő Amazon Látogatóközpontban

Részletesebben

További információért látogassa meg a www.viziturizmus.hu weboldalt. 28-29 o. ldal

További információért látogassa meg a www.viziturizmus.hu weboldalt. 28-29 o. ldal Előszó Kevés olyan érintetlen táj maradt mára Európában, mint a Dráva-folyó medencéje. A folyó javarészt szabályozatlanul, természetes medrében kanyarog, élővilága rendkívül gazdag. A Dráva mentén eddig

Részletesebben

Országos Idegennyelvű Könyvtár. által kezdeményezett

Országos Idegennyelvű Könyvtár. által kezdeményezett Országos Idegennyelvű Könyvtár által kezdeményezett Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 1056 Budapest, Molnár utca 11. épületen belüli pincei padlószint süllyesztés körüli falak jetgroutingos alapmegerősítése

Részletesebben

ú ü Ü Ö ü ő ő ő Ú Ú Ö Ú

ú ü Ü Ö ü ő ő ő Ú Ú Ö Ú Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö ő Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö ő Ö Ö ú ü Ü Ö ü ő ő ő Ú Ú Ö Ú Ű ú ő ő Ó ő Ó Ő ú Ü Ü ő ű ű Ö ű ű ú Ú ű ő ű ő Ö ő Ö Ü ü ő ü ő ü ü ű ú ü ű ú Ö Ó ű ú ű ű ú ű Ö ő ő ő ő ű Ó ü ű Ö Ö Ö Ö ü Ú ú ő ü ő

Részletesebben

A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK 9/2014. SZÁMÚ SZABÁLYZATA BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATBAN. I. Általános rendelkezések

A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK 9/2014. SZÁMÚ SZABÁLYZATA BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATBAN. I. Általános rendelkezések A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK 9/2014. SZÁMÚ SZABÁLYZATA BÍRÓSÁGI KÖZVETÍTŐI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATBAN I. Általános rendelkezések 1. Jelen szabályzat célja, hogy meghatározza a Balassagyarmati Törvényszéken

Részletesebben

Nagykanizsa, Zrínyi u. 35. Telefon Fax E-mail: Számlaszám

Nagykanizsa, Zrínyi u. 35. Telefon Fax E-mail: Számlaszám dátum szám ügyintéző tárgy 2014. 03. 10 Gáspár András üzleti terv Nagykanizsa, Zrínyi u. 35. Telefon Fax E-mail: Számlaszám Adószám 8800 Pf. 386 +36 93 537 650 +36 93 310 273 via@nagykanizsa.hu OTP BANK

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Ö Ü Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű Ú

Ö Ü Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű Ú Ö ű ű Ö ű Ó Ó Ö Ü Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű Ú ű Ó ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ó Ó ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű Ü ű ű Ü ű Ö ű Ú Ü Ú ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű ű ű Ó ű Ö Ö Ü ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű

Részletesebben

ő ú ö ű ő ö ő ö ö ö ű ö ö ű

ő ú ö ű ő ö ő ö ö ö ű ö ö ű ő ú ő ö ő ő ü ö ő ú ú ú ő ú ő ö ő ö ő ö ö ő ő ö ö ö ö ö ő ö ú ö ő ő ő ö ö ö ű ő ő ő ö ö ö ö ö ö ú ő ö ö ő ö ő ő ü ő ő ő ö ő ú ő ő ö ő ö ő ő ő ö ő ő ö ö ö ö ő ú ö ö ő ő ö ü ő ú ö ű ő ö ő ö ö ö ű ö ö ű Ő

Részletesebben

Látta: Mészáros Miklós Feikusné Horváth Erzsébet polgármester

Látta: Mészáros Miklós Feikusné Horváth Erzsébet polgármester Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 74-66/2011. Sorszám: 1. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. augusztus

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

AutósTárs jogvédelmi. kiegészítő biztosítás különös feltételei (GJBK) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16437

AutósTárs jogvédelmi. kiegészítő biztosítás különös feltételei (GJBK) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16437 AutósTárs jogvédelmi kiegészítő biztosítás különös feltételei (GJBK) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16437 Tartalomjegyzék AutósTárs jogvédelmi kiegészítő biztosítás különös feltételei (GJBK)... 3 I.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ SZENTGOTTHÁRDI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ SZENTGOTTHÁRDI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ A SZENTGOTTHÁRDI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1 A Szentgotthárdon működő gyermekjóléti szolgáltatást a 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Jegyz könyv. Az ülés helye: M vel dési Ház, K vágóörs, Jókai u. 49. Jelen vannak:

Jegyz könyv. Az ülés helye: M vel dési Ház, K vágóörs, Jókai u. 49. Jelen vannak: Jegyz könyv Készült: K vágóörs Község Önkormányzata, Kékkút Község Önkormányzata, Mindszentkálla Község Önkormányzata Képvisel -testületeinek 2012. február 22-én 17:00 órakor megtartott együttes ülésér

Részletesebben

1. számú ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ

1. számú ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ 1. számú ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ Kiadja: ZÁHONY-PORT Értékesítési Osztály Záhony, 2011. január 19. Korengedményes nyugdíjazás a ZÁHONY-PORT-nál Társaságunk 2010. október 21-én 30 fı csoportos létszámleépítését

Részletesebben

Sváb disznóvágási szokások Gyönkön

Sváb disznóvágási szokások Gyönkön Sváb disznóvágási szokások Gyönkön Az egyes településeken a disznóvágási szokások zöme azonos, ám mégis vannak kisebb különbözőségek is. Ezért is fontos a helyi hagyományok feltárása és számbavétele. A

Részletesebben

Seregélyes Nagyközség Környezetvédelmi Programja

Seregélyes Nagyközség Környezetvédelmi Programja Seregélyes Nagyközség Környezetvédelmi Programja 2016. A Környezetvédelmi Programot Seregélyes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete számú 31/2016.(IV.4.) határozatával hagyta jóvá. Horváth Károly

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

A tájékoztató tartalomjegyzéke:

A tájékoztató tartalomjegyzéke: A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM MUNKAFELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK 2016. FEBRUÁRBAN AKTUALIZÁLT TÁJÉKOZTATÓJA az építőgép-kezelő munkakörök képesítéshez kötéséről és az építőgép-kezelők képzéséről szóló 6/1980.

Részletesebben

ü ő Á Á ü ő Ö Á Á Á Á ü Á Á ő ő Á Á Á Ó Á Á Á Á Á Á Á ü ő Á Á Ö ü ü ő ő ü ü Á

ü ő Á Á ü ő Ö Á Á Á Á ü Á Á ő ő Á Á Á Ó Á Á Á Á Á Á Á ü ő Á Á Ö ü ü ő ő ü ü Á ü ü ő Á Á ü ő Ö Á Á Á Á ü Á Á ő ő Á Á Á Ó Á Á Á Á Á Á Á ü ő Á Á Ö ü ü ő ő ü ü Á Á Ó ü ü ű ü ü ő ő ő ő ü ő ő ü ő ű ő ü ő ű ő ő ű ü Ö Á ő ő ü ő ü ő ü ü ő ő ü ő ü Í ü ű ü ü ű ü ü ő ő ü ő ő ő ő ü Í ü ő ü

Részletesebben