Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 6. szám, június
|
|
- Viktória Magyar
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 6. szám, június
2 A HÓNAP ESEMÉNYE II. GASZTRONÓMIAI FESZTIVÁL FELHÍVÁS (Veresegyház várossá nyilvánításának évfordulóján) június 29. VÁROSÜNNEP június 29-én a Váci Mihály Művelődési Ház meghirdeti a szabadtűzön készült ételek főzőversenyét a város főterén. BOGRÁCSBAN, VAGY SZABADTŰZÖN KÉSZÜLTTÁJJELEGŰ ÉTELEK FŐZÉSE: o minimum 10 adag, de az ajánlott mennyiség inkább 20 adag (hadd kóstolják mások is). o Az ételek készítéséhez szükséges alapanyagokról, főzőedényekről, kellékekről minden csapat maga gondoskodik. o Tűzifát, 1 db. asztalt a szervezők biztosítanak. A szervezők várják: o a veresegyházi településrészeken élők benevezését egymással való nemes vetélkedés céljából. o a kistérség településeinek, önkormányzatainak képviseletét és csapatait. o civil szervezetek, intézmények, kiscsoportok, gazdasági egységek, munkahelyek jelentkezését. o közel és távol élő szabadtüzű főzést, bográcsolást, szerető csapatokat, családokat június Főzőverseny Veresegyház, június. 29. VÁROSÜNNEP GASZTRONÓMIAI FESZTIVÁL Egyéni jelentkező: Jelentkezési lap Csapat jelentkezése esetén csapat neve: Mely településről, vagy településrészről érkeznek: Veresegyház Az intézmény, vagy szervezet neve: Készíteni kívánt étel neve: A csapat képviselője: Név: Cím: Telefon/fax: Jelentkezési határidő: június 20. A főző verseny menete: o 15 órától regisztráció, előkészületek o óráig főzés o 20 órakor ételminta leadása zsűrizésre o eredményhirdetés Nevezési díj: 3 000,- Ft csapatonként Benke Laci bácsi a zsűrielnök (2012) Várunk minden érdeklődőt Veresegyház fő utcáján zajló rendezvényre. A gasztronómiai élményeken túl kulturális programok, előadások szórakoztatják a benevező csapatokat, a város rendezvényére érkezőket. 2 Részvételi szándékát kérjük a következő címen jelezze június 20-ig: Kelemenné Boross Zsuzsa, vmmuvhaz@invitel.hu A Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezet főzőcsapata egy másik rendezvényen (2013) szám június
3 2013. június A HÓNAP ESEMÉNYE Francesco Nitti, olasz miniszterelnök véleménye (1924. szeptemberében) Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek. A Nemzeti Összefogás Napján Trianonra gondoltunk Az idén a FIDESZ és a KDNP veresegyházi szervezet hívta az embereket a szégyenletes trianoni diktátum aláírásának évfordulójára, hogy kifejezzük véleményünket erről az igazságtalan ország- és nemzetcsonkításról. Akik fölsétáltak ezen a délután az amúgy is csodálatos szépségű Margitára, az emlékműhöz, azok egy méltó, ünnepélyes és az alkalomhoz illő szertartáson vehettek részt, jelen volt Harrach Péter körzetünk országgyűlési képviselője is. A rendezvényen történteket egyik kedves olvasónk az alábbiakban foglalta össze: Sajgószívű emlékezet Veresegyházon a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szombaton, június.-án, délután 17 órai kezdéssel emlékeztünk meg az országunkat ért jogtalan és igazságtalan tragédiáról, fent a Margitán, a trianoni emlékműnél. A történelmi zászlók behozatala A trianoni ún. békeszerződés átrajzolta a határokat, Magyarországot feldarabolták. A magyar társadalom egyetlen része sem volt képes feldolgozni az országot ért hatalmas katasztrófát. Ez a béke elcsatolta a korábbi ország területének közel kétharmadát, tekintet nélkül az etnikai hovatartozásra, a gazdasági régiókra, természeti erőforrásokra, bármi egyébre. Az új országok mind nemzetállamokká akartak válni, ezért erőszakos módon kezdtek hozzá a nemzetiségek beolvasztásához, a békeszerződésben előírt kisebbségi jogokat nem hajtották végre. Ezek a sebek nem gyógyultak be az elmúlt évtizedek alatt sem, s az országot mai napig érő igaztalan támadások, jogtalan követelések csak újra meg újra feltépik ezeket a sebeket. A Nemzeti Összetartozás napján úgy gondolom - minden hazáját szerető, magyar érzelmű, népünk jövőjéért tenni akaró embernek együtt kellett volna megemlékeznie az országunkat ért katasztrófáról (mert az volt), de az összetartozás helyett csak a pártoskodást, széthúzást lehet tapasztalni. Kétségtelen, hogy a nem túl kedvező időjárás is közrejátszott abban, hogy többen nem jöttek el, de hozzájárult az is ami Veresen nem ritkaság, hogy ugyanakkor, ugyanazon időpontban 2-3 esemény is zajlik a városban. Most pl. egy időben tartották meg a Pedagógus Napot, pedig biztosan tudom, számos pedagógus, szülő, akár a gyermekekkel is, szívesen feljött volna a hegyre erre a megemlékezésre. Vendégeink, előadóink és a rendezvény védnökei A történelmi zászlók bevonulása után meghallgattuk Wittner Mária köszöntő mondatait, Koltay Gábor emlékező beszédét, Varga Miklós dalait hihetetlen szuggesztív előadásban, a Cantemus kórus énekszámait, majd megtörtént a trianoni emlékmű megkoszorúzása. Nyitásként közösen elénekeltük a székely Himnuszt, befejezésül a magyar Himnuszt. Igaz, hogy az országnak csak egy szeletkéjéből, csak egy kis csoport voltunk, de lelkes hívei a magyar hazának. Az is igaz, hogy az előadás közepén egy kis nyári zápor is elkapott bennünket, de mindenki türelemmel ült az esernyője alatt és a rendezvény végére, mintegy jelezve a remélt derűs jövőt, még a nap is kisütött! Örülök, hogy ott lehettem. Sóti Elli A Cantemus kórus folyóirataink Veresegyház Város Önkormányzata megbízásából kiadja a Windhager Kft. Decens Kiadója. Kiadó: 2120 Dunakeszi, Vörösmarty u. 2. Szerkesztőség: 2111 Szada, Dózsa György út 166. I. em 6. iroda (VIDAutó autószervíz emeletén) Telefon: Fax: windhager@decens.eu Főszerkesztő: Windhager Károly Fotó: Lethenyei László Nyomdai előkészítés: Szedlacsek Enikő Nyomda: Berei és Tsa. Kft. 3
4 ÖNKORMÁNYZAT 4 51/2013. (IV.30.) Kt. sz. határozat: 1.) Veresegyház Város Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a kedvezőtlen pénzügyi folyamatok megállítására, a pénzügyi egyensúlyi helyzet gyors stabilizálására készített reorganizációs programot elfogadja. (Intézkedési terv. I/1.d.) 2.) Veresegyház Város Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a reorganizációs program mellékletét képező, de az intézkedési terv külön pontjaiban meghatározott részfeladatok teljesítését egyenként is az alábbiakban részletezettek szerint elfogadja: - 1. sz. melléklet: I./1.aa a bevételszerző lehetőségek feltárását, a bevételek növelésére tett intézkedéseket - 2. sz. melléklet: I./1.ab a kiadáscsökkentő lehetőségek feltárását, a kiadások csökkentésére tett intézkedéseket - 3. sz. melléklet: I/1.ac a követelések, kintlévőségek hatékonyabb rendezésére tett intézkedéseket - 4. sz. melléklet: I/b. az önként vállalt feladatok finanszírozhatóságának áttekintését, a kötelező feladatellátás elsődlegességének biztosítására bemutatott megoldási lehetőségeket - 5. sz. melléklet: I/h. a tervezett beruházások és azok fenntartásának jövőbeni pénzügyi kihatásairól készült felülvizsgálatot, a megvalósítással kapcsolatban tett javaslatokat, amelyek figyelembe veszik az Önkormányzat pénzügyi lehetőségeit, és a kötelező feladatellátás elsődlegességét. 52/2013. (IV.30.) Kt. sz. határozat: 1.) Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szakmai szövetséghez (MKSZ) a VSK által benyújtandó - a Mézesvölgyi Általános iskola melletti, 24/1, 23/3, 3542/6, 23/5, (stb.) helyrajzi számú önkormányzati tulajdonú telkek egyesítéséből kialakuló területen tervezett, 2020 m2-es, többfunkciós kézilabda csarnok létesítését tartalmazó pályázatot jóváhagyja és támogatja. 2.) A beruházás megvalósulásához szükséges saját erő összege előreláthatóan, 213 millió Ft, azaz kettőszáztizenhárom millió forint, amelyet Veresegyház Város Önkormányzata egyrészt a beruházásnak helyet adó telek és infrastruktúra apportálásával (190 millió Ft),valamint 23 millió Ft önkormányzati támogatással ( a évi költségvetés tartalék keretéből az elutasított Védőnői épület-orvosi rendelőkidősek otthona, energetikai pályázat - ra önerőként betervezett Ft terhére ) biztosít. 3.) Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy a pályázat benyújtásához szükséges iratokat, szerződéseket aláírja. 4.) A Pénzügyi Bizottság szorgalmazza, hogy a TAO fejlesztésre befutott keretek felosztásánál a sportcsarnok élvezzen prioritást. 5.) Az egyesületek járuljanak hozzá a csarnok felépítéséhez a saját tevékenységük veszélyeztetése nélkül. 53/2013. (IV.30.) Kt. sz. határozat: 1.) Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testületi határozatok április május hónap Képviselő-testülete hozzájárul a Veresegyház belterület, 24/2 hrsz-ú, (természetben: Veresegyház, Újiskola utca 29.) kivett lakóház és udvar megnevezésű, 794 m2 alapterületű ingatlan ½ - ½ tulajdonrészének megvásárlásához Rudolf Attila és Rudolf Attiláné tulajdonosoktól összesen ,- Ft, azaz Huszonhatmillió forintos vételáron. 2.) Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az ingatlan adásvételi szerződés aláírására, egyben felhívja a jegyzőt, hogy a fenti ingatlanvételből keletkezett változást a vagyon-nyilvántartásban és a földhivatali ingatlan-nyilvántartásban vezettesse át. 54/2013. (IV.30.) Kt. sz. határozat: Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot kíván benyújtani az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 8 /2013. (III.29.) BM rendelet 2. b) pontjában megfogalmazott óvodai nevelést szolgáló fejlesztés, felújítás célterületre, az alábbiak szerint: 1. A projekt megnevezése: A veresegyházi Kéz a Kézben Óvoda három feladat-ellátási helyén felújítási, illetve korszerűsítési munkálatok elvégzése 2. A pályázat megvalósítási helyszínének pontos címei: 2112 Veresegyház, Széchényi tér 2. (2.sz. tagóvoda) 2112 Veresegyház, Béke u. 30. (3.sz. tagóvoda) 2112 Veresegyház, Lévai u. 11. (5.sz tagóvoda) 3. A pályázat megvalósítási helyszínének helyrajzi számai: Veresegyház belterület 5638/2 hrsz. (2.sz. tagóvoda) Veresegyház belterület 1636 hrsz. (3.sz. tagóvoda) Veresegyház belterület 9633 hrsz. (5.sz tagóvoda) 4. A pályázati konstrukció: egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás 5. A tervezett beruházás teljes beruházási költsége: Ft 6. A tervezett beruházásnak a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költsége: Ft 7. Az önkormányzati saját erő számszerű összege és forrása: az önerő Ft, amely összeget Veresegyház Város Önkormányzata évi költségvetése terhére biztosít. 8. A BM forrásból származó támogatás igényelt összege: Ft 9. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt, hogy a pályázati dokumentációt aláírják és azt határidőn belül nyújtsák be a Magyar Államkincstáron keresztül a támogató felé. 55/2013. (IV.30.) Kt. sz. határozat: 1. Veresegyház Város Önkormányzata a szakmai szövetséghez (MLSZ) benyújtott és megnyert, a 627-es hrsz.-ú telken található, az öltözőépület mellett lévő labdarúgó nagypálya június műfűvel való borítását, és megvilágítását, valamint a labdafogó hálókat tartalmazó pályázat műszaki tartalmának kiegészítését jóváhagyja és támogatja az alábbiak szerint: Vb. lépcső kialakítása a rézsű tetejéig, + lámpaoszlop és lámpák az egyik futball kapu mögé (a másik mögött van), Zsaluköves támfal építése az öltözőépület és a kézilabda pálya oldalán, Viacolor járda a pálya körül, Korlát készítése a rézsű tetején, Az eredeti mészkő zúzalék helyett, bazalt zúzalék beépítése a pálya alatti szűrő rétegekben, Pótlólagos földmunka és rézsűképzés, vízelvezetés, A megvalósuláshoz szükséges további bruttó Ft többletforrást a évi költségvetés tartalék keretéből az elutasított Védőnői épület-orvosi rendelők-idősek otthona, energetikai pályázat - ra önerőként betervezett Ft terhére) biztosítja. 2. Amennyiben a pályázat kedvező elbírálásban részesül, kerüljön a Pénzügyi Bizottság elé megtárgyalásra. 56/2013. (IV.30.) Kt. sz. határozat: 1.Veresegyház Város Önkormányzata az MLSZ által saját hatáskörben 2. fordulóban kiírt pályázaton beadásra került, 5 db műfüves labdarúgó kispálya megépítését tartalmazó pályázat önerejének Ft tal való kiegészítését jóváhagyja és támogatja. 2. A többletforrást a évi költségvetés tartalék keretéből az elutasított Védőnői épület-orvosi rendelők-idősek otthona, energetikai pályázat -ra önerőként betervezett Ft terhére) biztosítja. 3. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szükséges iratokat, szerződéseket aláírja. 57/2013. (IV.30.) Kt. sz. határozat: Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert A veresegyházi Fenyves utca építése tárgyú közbeszerzési eljárás megindítására és lefolytatására, és kijelöli a Közbeszerzési Bírálóbizottság tagjait: A Közbeszerzési Bírálóbizottság szavazati jogú tagjai: Garai Tamás jegyző Cserháti Ferenc PBVO osztályvezető Székely János PBVO beruházási és környezetvédelmi szakreferens A Közbeszerzési Bírálóbizottság tanácskozási jogú tagjai: Nagy István, Pénzügyi Bizottság elnöke Tóth Sándor, Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke Szalontai Boldizsár képviselő A Közbeszerzési Bírálóbizottság jegyzőkönyvezetője: Dr. Andriska Szilvia közbeszerzési referens 58/2013. (IV.30.) Kt. sz. határozat: 1.) Veresegyház Város Önkormányzat Képviselőtestülete a május 26-i városi gyermeknap szám június
5 2013. június ÖNKORMÁNYZAT megrendezőjének (ÉVÖGY Kiemelten Közhasznú Egyesület, 2112 Veresegyház, Arany J. u. 10.) 500 ezer Ft-ot, azaz Ötszázezer forintot biztosít az ünnepség lebonyolításának költségeire, ahol a gyermekek számára e napon minden játék, szolgáltatás ingyenesen vehető igénybe. 2.) Az 1.) pontban megjelölt összeg kifizetése az önkormányzat évi költségvetésének Egyéb egyesületek támogatása előirányzat terhére történik. 59/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: 1.) Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Veresegyházi Városfejlesztő Kft évi beszámolóját elfogadja. 2.) Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Veresegyházi Városfejlesztő Kft évi üzleti tervét elfogadja 60/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekvédelem helyzetéről, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok évi ellátásáról szóló beszámolót elfogadja. 61/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Veresegyház Kistérség Esély Szociális Alapellátási Központ évi szakmai munkájáról szóló beszámolót elfogadja. 62/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: A képviselő-testület Veresegyház Város Önkormányzatának március 31-ei szállítói állományáról szóló tájékoztatást elfogadja. 63/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Gödöllői Járási Hivatal és Veresegyház Város önkormányzata között létrejött rezsi-megállapodásokat. 64/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: 1.) Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az előterjesztés 2. sz. mellékletében felsorolt egyes Önkormányzati ingatlan-vagyonelemek melléklet szerinti vagyonkezelésbe adását. Felkéri a Jegyzőt a vagyonkezelői szerződések elkészítésére. 2.) Veresegyház Város Önkormányzat Képviselőtestülete felhatalmazza a polgármestert, hogy az érintett intézményekkel a vagyonkezelői szerződést július 1-jei hatállyal az önkormányzat nevében megkösse. 3.) A vagyonkezelői szerződések megkötését követő 30 napon belül intézkedni kell a földhivatali nyilvántartásban a vagyonkezelői jog bejegyzéséről és az ingatlanvagyonkataszterben a változás átvezetéséről. 65/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: 1. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Kincsek Portája (Veresegyház, Fő út 116.) számára a ban még hátralévő munkák anyagköltségére Ft, azaz kilencszázezer forint összeget biztosít. 2. Fenti összeg elszámolásáról a munkák befejeztével kötelesek a porta gazdái gondoskodni. folyóirataink 3. Az 1. pontban meghatározott összeget az önkormányzat évi költségvetésének felhalmozási kiadásai terhére kell elszámolni. 66/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: 1. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselőtestülete nem hoz létre a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló évi XXX. törvény által meghatározott Települési Értéktár Bizottságot. 2. A képviselő-testület felhívja a jegyzőt, hogy az 1. pontban leírt döntéséről értesítse a megyei közgyűlés elnökét. 67/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: 1.) Veresegyház Város Képviselő-testülete az orvosi körzetek kialakításáról szóló 8/2002. (VIII.07.) Önkormányzati rendeletben elfogadott orvosi körzetek kialakítása után az 1. és 3. számú fogorvosi körzet ellátása mellett megbízza a DUO-DENT Kft-t a 4. sz. újonnan kialakított fogorvosi körzethez tartozó lakosság fogorvosi ellátásával és felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírásával. 2.) Veresegyház Város Képviselő-testülete megbízza a polgármestert, hogy az I. és VI. sz. valamint a IV. és VII. sz. felnőtt háziorvosi körzetben dolgozó dr. Baranyai Tamással, dr. Veres Ágnessel, dr. Marik Györggyel és dr. Kósa Tündével az önkormányzat nevében önálló feladatátvállalási szerződést kössön. 3.) Veresegyház Város Képviselő-testülete megbízza a polgármestert, hogy a korábban megkötött háziorvosi (felnőtt-, gyermekés fogorvosi) szerződéseket vizsgálja felül és a jogszabályokban meghatározott adattartalommal, az utóbbi évben megkötött, a testület által korábban elfogadott szerződéstípusnak megfelelően, kösse újra. 68/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: 1. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő- testülete felhatalmazza a polgármestert a A veresegyházi termálfürdő engedélyes tervének elkészítése tárgyú közbeszerzési eljárás megindítására és lefolytatására, és kijelöli a Közbeszerzési Bírálóbizottság tagjait: A Közbeszerzési Bírálóbizottság szavazati jogú tagjai: Garai Tamás jegyző Cserháti Ferenc, PBVO osztályvezető Csikós István Városfejlesztő Kft. A Közbeszerzési Bírálóbizottság tanácskozási jogú tagjai: Nagy István, Pénzügyi Bizottság elnöke Tóth Sándor, Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke Szalontai Boldizsár, képviselő A Közbeszerzési Bírálóbizottság jegyzőkönyvezetője: Dr. Andriska Szilvia, közbeszerzési referens 69/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: 1.) Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a Keszeg utca (2904, 3008 hrsz.) útalap építési munkálatainak megindításához. A munkálatok tervezett költsége nettó Ft, melynek fedezetét a évi költségvetés tartalékából tervezi biztosítani. 2.) Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a Harcsa utca (2880, 2977 hrsz.) útalap építési munkálatainak megindításához. A munkálatok tervezett költsége nettó Ft, melynek fedezetét a évi költségvetés tartalékából tervezi biztosítani. 3.) Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Keszeg utca és Harcsa utca útalap építési munkáival kapcsolatos megrendelések, vállalkozási szerződések aláírására. 70/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: Veresegyház Város Önkormányzat Képviselőtestület elfogadja a nyári szabadidős programokról szóló tájékoztatót. 71/2013. (V.22.) Kt. sz. határozat: Veresegyház Város Önkormányzat Képviselőtestülete elfogadja a két ülés közt eltelt időszak eseményeiről szóló tájékoztatót. 72/2013.(V.27.) Kt. határozat: 1.) Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15 MFt kamatmentes kölcsönt biztosít Erdőkertes Község Önkormányzata részére. 2.) A kölcsön visszafizetésének határideje szeptember 30. napja. 3.) A kölcsön kifizetése a évi tartalék keret terhére történik. 4.) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a kölcsönszerződés aláírására. 73/2013.(V.27.) Kt. határozat: 1.) Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a tulajdonát képező Veresegyház belterület, 3120/30 hrsz-ú, (természetben: Veresegyház, Tél utca 30.) kivett lakóház és udvar megnevezésű, 327 m2 alapterületű ingatlan értékesítéséhez dr. Tarjányi Márta jelenlegi Bérlő részére összesen ,-Ft, azaz Nyolcmillió forintos irányáron azzal, hogy egyösszegű fizetés esetén a tényleges vételár nem lehet kevesebb 7,5 MFt-nál. 2.) Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az ingatlan adásvételi szerződés aláírására, egyben felhívja a jegyzőt, hogy a fenti ingatlanvételből keletkezett változást a vagyonnyilvántartásban és a földhivatali ingatlannyilvántartásban vezettesse át. 74/2013.(V.29.) Kt. határozat: Veresegyház Város Önkormányzatának Képviselő testülete a A veresegyházi Árpádházi Szent Erzsébet római katolikus templom belső felújításának kivitelezése tárgyú hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban: 1. A Lengyel Építéstechnika Kft. benyújtott ajánlatát érvényesnek, a Schilling & Társa Kft. ajánlatát pedig érvénytelennek minősíti, a lefolytatott közbeszerzési eljárást eredményesnek nyilvánítja. 2. Az eljárás nyertesének a Lengyel Építéstechnika Kft. ajánlatát hirdeti ki nettó ,-Ft + 27% Áfa ajánlati árral. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a nyertes ajánlattevővel az eredményhirdetést követően a jogszabályban meghatározott határidők betartásával kösse meg a szerződést. 5
6 ÖNKORMÁNYZAT június T Á J É K O Z T A T Ó a talajterhelési díjra vonatkozó kedvezményekről Mint ismeretes, az Országgyűlés még 2011-ben szavazta meg a talajterhelési díj tízszeresére történő emelését, mely az új jogszabály értelmében február 1-i hatállyal 120,- Ft/m3-ről 1.200,- Ft/m3 összegre emelkedett. Mivel az önkormányzatnál több olyan ingatlantulajdonos jelentkezett, akinek a megemelkedett összeg megfizetése nehézséget okoz, és/ vagy az ingatlanon belüli hálózat kiépítését anyagi helyzetük miatt nem tudják megvalósítani, ezért a képviselő-testület a 19/2013. (V.23.) számú rendeletében kedvezményeket állapít meg. E szerint díjkedvezményben részesülhet az a magánszemély: - akinél a közös háztartásban együtt élő családtagok egy főre jutó nettó jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj 200 %-át, azaz ,- Ft-ot, - aki egyedülálló, és a nettó jövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj 250 %-át, azaz ,- Ft-ot, - a városi önkormányzat által aktív korúak ellátásában részesül, - a városi önkormányzat által rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül. Fenti feltételeken túl az a kérelmező is részesülhet kedvezményben, aki vállalja, hogy ingatlanára a kérelem benyújtásától számított egy éven belül a csatorna közművet beköti. A díjfizetési kötelezettség a csatornahálózatra történő rákötés szándéknyilatkozatának benyújtásától számítva kerül felfüggesztésre, és a kedvezmény ténylegesen a rákötéssel egyidejűleg érvényesíthető. A kedvezményt kérelem alapján lehet igényelni, amelyhez csatolni kell a kedvezmény alapjául szolgáló dokumentumot (jövedelem igazolás, nyugdíjszelvény, gyes, gyed, munkanélküli státusz igazolása stb.) A kérelmet a helyi adóhatósághoz kell benyújtani. (Polgármesteri Hivatal, Adóügyi iroda, Veresegyház, Fő út 35.) Érdeklődni a (28) es számon lehet Marsovszky Gabriellánál. A kedvezmény mértéke legfeljebb a teljes díj 50%-a lehet. A kedvezményekről a helyi adóhatóság (jegyző) dönt. Az önkormányzat célja az, hogy ösztönözze a csatornahálózatra történő rákötést, ezzel is elősegítve a környezetvédelem ügyét, egyben enyhítve a tízszeres díjból adódó többlet terheket. Javasoljuk, hogy azok az ingatlan-tulajdonosok, akik a szennyvízcsatornára még nem kötöttek rá, haladéktalanul kezdeményezzék azt, hiszen ehhez komoly anyagi érdekük fűződik. Veresegyház, május 27. Garai Tamás sk. jegyző POLGÁRI VÉDELMI GYAKORLAT A Veresegyházi Polgármesteri Hivatalban polgári védelmi törzsvezetési gyakorlatra került sor május 29-én, Veresegyház Város Polgári Védelmi Parancsnoki Törzs és a Gödöllő Katasztrófavédelmi Kirendeltség Polgári Védelmi Felügyelőség szervezésében. Az elméleti felkészítést és gyakorlatot tartalmazó eseményen a Kirendeltség részéről Fábián István tű. alezredes kirendeltség-vezető, Bodrogi Ágnes tű. hadnagy polgári védelmi felügyelő, Molnár Mihály tű. főhadnagy a tűzoltóság helyettes parancsnoka és Tóth Tamás tű. százados hatósági osztályvezető vett részt. A képzésre meghívták a katasztrófahelyzetekben feladatot végző, ún. együttműködő erők képviselőit, valamint a város közbiztonságáért tevékenykedők vezetőit. A Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézetét dr. Varga Ágnes tisztiorvos és Baranyi Lászlóné közegészségügyi felügyelő képviselte, akik tájékoztatást adtak a szakterületüket érintő tevékenységről. Részt vett a gyakorlaton Szőke Zoltán r. alezredes, a városi Rendőrőrs parancsnoka, valamint Pethő Attila, a Polgárőrség parancsnoka. Az eseményen a települési Polgári Védelmi Szervezet Parancsnoki Törzs tagjainak, valamint a befogadóhelyek parancsnokainak képzését végezték, akik valamennyien részt vettek a felkészítésen. A gyakorlat célja az volt, hogy a résztvevők ismerjék meg a kitelepítés, befogadás során jelentkező feladatokat, a végrehajtásukhoz szükséges vezetési munkafolyamatokat. A gyakorlatba ténylegesen bevont települési polgári védelmi szervezeti tagok ismerjék meg a kitelepítés-befogadás eseményhez kapcsolódó, és a beosztásukból adódó kötelmeiket. A gyakorlatban részt vevő személyi állomány fejlessze vezetői és helyzetfelismerő készségeit. Gyakorolják a gyors helyzetértékelő, döntés előkészítő tevékenységet, és szerezzenek tapasztalatokat, ismereteket a törzsmunka koordináltságának, együttműködésének folyamatairól. A polgári védelmi gyakorlat Bodrogi Ágnes tű. hadnagy polgári védelmi felügyelő által tartott elméleti felkészítéssel kezdődött, majd a jelenlévők Garai Tamás jegyző, polgári védelmi helyettes parancsnok vezetésével egy elképzelt, szimulált helyzetbeállítást követően a kitelepítés, illetve befogadás feladatait gyakorolták. Az elméleti felkészítést és gyakorlatot az új katasztrófavédelmi jogszabályok előírásai alapján, annak érdekében szervezték, hogy tényleges veszélyhelyzet esetén valamennyi felelős beosztásban lévő szakember, a városban lévő erők mozgósításával, az esetleges problémák gyors és hatékony megoldásával, felkészülten végezze a tevékenységét. A gyakorlatot a felkészítés vezetői eredményesnek értékelték, azt kívánva, hogy a valós életben ne legyen szükség a megszerzett ismeretekre. Garai Tamás jegyző, polgári védelmi helyettes parancsnok 6 Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy, Veresegyház Város Polgármesteri Hivatalában igazgatási szünet lesz: július 8-12-ig. A Hivatal ez idő alatt ügyeletet tart. Tisztelettel: Garai Tamás jegyző szám június
7 2013. június ÖNKORMÁNYZAT Milyen fejlesztő, városszépítő munkák zajlanak Veresegyházon? Jártunkban keltünkben sokfelé láthatunk munkálatokat, vagy éppen megszépült, megújult környezetet. Amint arról korábban már beszámoltunk róla jól halad a Meseliget Bölcsőde új részlegének az építése. Magasodik az új szárny, kezdődnek a belső munkálatok, hogy ősztől már 130 kisgyermek bölcsődei ellátását tudják majd vállalni, s a későbbiekben is elmondhassák, hogy minden veresegyházi idényt ki tudnak elégíteni. Hasonló tervek vannak felújításra, bővítésre az óvodai épületekre is. Elkezdődött a sportolási lehetőségek bővítése, ahogy azt Pásztor Béla polgármester úr a közmeghallgatáson bejelentette. A Sportkör épülete mellett már jól látszik hol, s mekkora lesz a műfüves pálya, s folyamatosan készül majd még további öt, igaz ennél kisebb méretű műfüves pálya. Őszre lehet tervezni grundfoci bajnokságot is a kerületek között. Fokozatosan eltűntek a kátyúk az utakról, sőt javában zajlik a betervezett utak további rendbetétele, aszfaltozása. Simán gödülhetünk már az egykori gödrök helyén például a Ráday utcában. Többen reménykednek, hogy a Vácrátóton több szakaszon elkezdődött útépítés, új burkolat készítés, már a Vác Gödöllő fő út teljes felújításának a része, de ha így lenne, akkor is még sok türelemre van szükségünk, amíg a Közútkezelő munkásai elérik Veresegyházat. Szépülnek a tereink, közterületeink is. Látványosan szép lett a református templom és iskola előtti parkosítás. Örvendetes, hogy volt foganatja a Virágos, Tiszta Porta mozgalom beindításának. Egy szépen virágosított utcafrontot is bemutatunk olvasóinknak. folyóirataink 7
8 ÖNKORMÁNYZAT június szám június
9 2013. június ÖNKORMÁNYZAT folyóirataink 9
10 TÁJÉKOZTATÁS június szám június
11 2013. június TÁJÉKOZTATÁS Lakossági tájékoztató Veresegyházon Rezsicsökkentés megújuló energiával A megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések számos megoldást kínálnak azok számára, akik költségtakarékosan, környezettudatosan és egészséges környezetben kívánnak élni. A dunakeszi székhelyű Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezetője, Beleznai Nándor lakossági tájékoztatón mutatja be, miként csökkenthetőek a háztartások rezsiköltségei megújuló energiaforrások hasznosításával. A napkollektor, napelem, hőszivattyú és pelletkazán működését és előnyeit bemutató ingyenes előadás végén az érdeklődők kérdéseikre is választ kapnak. A rendezvény ideje: június 27. (csütörtök) 18:00 óra Helyszín: Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum, Veresegyház, Fő út ), 2. emelet 309. terem. Minden érdeklődőt várunk, a belépés díjtalan. A somlói galuska is Fóthoz köthető? Tudta-e, hogy a hungaricumnak számító desszertünknek, a somlói galuskának is köze van Fóthoz? Sőt, a 2012-es év kedvenc süteményének választott édesség egy elírásnak köszönheti a mai nevét! Nézzük, mi is az igaz története ennek a sokak által kedvelt finomságnak! A somlói galuska igaz története Az 1950-es évek végén a Gundel étterem legendás főpincére, Gollerits Károly találta ki a somlói galuskát, a megvalósítás azonban Szőcs József Béla cukrászmester érdeme volt. Az új desszert az 1958-as brüsszeli világkiállításon nagy sikert aratott. A nevet a cukrászmester adta a süteménynek, méghozzá a fóti Somlyóról, amelynek lábánál évtizedek óta élt. A név hogyan lett somlyóiból somlói? Szőcs József Béla elmondása szerint a brüsszeli világkiállításon a sajtó elírta a desszert nevét, így somlóiként vonult be a köztudatba ez a mára hungaricumnak számító büszkeségünk. Hogyan őrzi Fót a somlyói galuska hagyományát? A hagyományokat tisztelő Fáy Présház Étterem a fóti Somlyó dombon terül el. Bíróné Imre Zsuzsanna üzletvezető elmondta, hogy a történelmi előzmények előtt tisztelegve az étterem a somlyói galuskát az eredeti recept alapján készíti! folyóirataink Érdemes ellátogatni a fóti Somlyó domb tetejére, és eredeti ízeiben megkóstolni ezt a több, mint 50 éve töretlen sikernek örvendő finomságot! Bővebb információ és asztalfoglalás: (27) , info@faypreshaz.hu,
12 NEVELÉS - OKTATÁS június Pedagógusnap Gyerekek műsora Az idei évben az iskolák és ezzel együtt a pedagógusok is a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tankerületei felügyelete alá kerültek. Veresegyház iskolái a Gödöllői Tankerület alá tartoznak, amelynek a vezetője Pánczél János. Az idei, június 1-jén megtartott veresegyházi pedagógusnapon ő is a vendégünk volt. A Fabriczius József Általános Iskola igazgatónője, Szalainé Gulyás Ágnes, a vele folytatott interjú során elmondta, hogy két munkatársát jelölhette kitüntetésre. Az igazgatónő a helyetteseit: Csordás Évát és Zimmerné Sándor Ibolyát választotta. Mindketten bekeretezett emléklapot vehettek át munkájuk elismeréseként. Nevelői kar Az átállás miatt nagyon sok feladat hárult az igazgatónőre és helyetteseire, az ügyintézések elhúzódtak. Ennek ellenére Szalainé Gulyás Ágnes nagyon előnyösnek tartja a tankerületek létrejöttét, mivel a dolgozók így megfelelő szakmai segítséget kapnak, ami leginkább a pályakezdőknek fontos. Az igazgatónő az alsó tagozatos helyetteseit terjesztette fel elismerésre. Zimmerné Sándor Ibolya 38 éve, Szilvási Sándor pedig 28 éve tanít Veresegyházon. Mindketten emléklapot vehettek át munkájuk elismeréseként. Az átállás miatt nagyon sok feladat hárult az igazgatókra. Az új ügyintézési rend, a megsokszorozódott adminisztráció és a rövid határidők feszített tempót diktáltak a tanév második félévében. Ennek ellenére a pedagógusok bizakodnak abban, hogy a tankerületek létrejöttével szakmai munkájukat fokozottan segítik majd. Annak ellenére, hogy az iskolák már a tankerületek alá tartoznak, Pásztor Béla polgármester úr továbbra is szívén viseli a sorsukat, s szokás szerint ez alkalommal is jelen volt, hogy megköszönje az iskola nevelőinek a veresegyházi gyerekekért kifejtett odaadó munkáját. Tankerületi elismerésben részesült még az Esti Gimnáziumból Istvánffy Marianna, a Zeneiskolából Dalmadi Zoltán és a Pedagógiai Szakszolgálattól Kiss Zoltánné Katica néni. Mindannyiuknak szeretettel gratulálunk. Mivel pedagógus nem lehet gyermekek nélkül, ezért ezen a kellemes hangulatú rendezvényen is gyerekek adta műsor csalt mosolyt tanítók, tanárok arcára. Forró Klára Kisné Takács Ildikó megnyitja a rendezvényt, középen Pánczél János Így írunk mi 2013 eredményhirdetése Az Alkotók, Művészek és Művészetpártolók Egyesülete (Szigethalom) Csapó Lajos festőművész és költő vezetésével évente versíró pályázatot hirdet határon belül és kívül minden korosztálynak. Az iskolai vers-, meseés novellaíró pályázatra beérkezett valamennyi verset alkalmasnak találtuk arra, hogy ezen a versenyen részt vegyen. Az idén 245 gyerek és felnőtt pályázott 120 településről, több mint 700 verssel. A felső tagozatos korosztályban 66 versenyző volt. A műveket szakmai zsűri bírálta el: pedagógusok és költők, akik legföljebb 10 pontot adhattak a versekre. Így született meg a nagyon szoros végeredmény: 2. helyezés: Garai Dániel 7.a (9,89pont) 7. helyezés: Palágyi Attila 6.d, Németh Kinga 5.d és Dobozi Helga 5.f (9,33 pont) 15. helyezés : Oláh Nóra 6.a, Csányi Orsolya 6.a, Krajnyák Mirtill 7.a (8-8 pont) Gratulálunk! 12 Európai Ifjúsági Hét Veresegyházon a Fő úton a két rendőrlámpa közötti kandelábereken különös műalkotások jelentek meg. Az érdekes képeket fiatalokból álló csoportok készítették az Európai Ifjúsági Hét eseménysorozatának keretében. Már hatodik alkalommal, az idén május 26. és június 2-a között rendezték meg ezt a fiataloknak szóló rendezvényt. Ez 33 országban több száz eseményt jelent, több millió fiatal részvételével. Veresegyház is csatlakozott a kezdeményezéshez, az Úton On the road Streetart eseményt a Köz-Pont Ifjúsági Ház támogatásával hozták létre a hét nyitó rendezvényeként. A város kellős közepén sok különös alkotás között egy érdekes üzenő tábla várta a gyerekeket. A rendezvény célja, hogy felhívja a fiatalok és a fiatalokkal foglalkozó szakemberek figyelmét az Európai Unió által biztosított lehetőségekre és az európai értékekre. Az idei esemény középpontjában egyebek mellett a polgárok európai éve, a fiatalok társadalmi részvétele, valamint a jövő évi EP-választások állnak. Ezeken a rendezvényeken is szó lesz a fiatalok részvételéről az EP-választásokon és szerepvállalásukról a közéletben. (Forrás: VVTV) szám június
13 2013. június NEVELÉS - OKTATÁS Tanévzáró műsort láttunk Gyermekliget Általános Iskola kertjében Juniálisoztunk! A Hangvár Alapítványi Óvoda és a Gyermekliget Általános Iskola közös ünnepi műsorral búcsúztatta az idei tanévet június 2-án a suli újonnan füvesített kertjében. Bár jégesővel és szélviharral riasztgattak még a rendezvény előtti héten az időjósok, annál szebb napra ébredtek a résztvevők vasárnap. Az immár hagyományosnak mondható juniálison a két intézmény ovisai és tanulói, óvónők, tanárok és szülők, no meg persze jó néhány lelkes érdeklődő vett részt, mintegy fő. A Mesék Birodalmának kapuja délelőtt 10 órakor nyílt ki: előbb az ovisok adtak műsort, majd az iskolások feldolgozásában láthattuk az Egyszer volt Budán kutyavásár című népmesét. Később bemutatkozott a suli énekkara és a sportos matek tanárnő vezetésével törptornázhattak is a résztvevők. Mielőtt elkezdődött volna a budapesti Apolló Színház Lúdas Matyi című műsora, a tanári kar adott elő egy meglepetés színdarabot, mely sok mosolyt, sőt hangos kacajt csalt elő a közönségből. Volt még itt aszfalt rajzverseny, játékos sportversenyek, kívánságfal, kézzel készített csuprok, edények és okos játékok vására, de az udvari népre is gondoltak a házigazdák: terülj-terülj asztalkám várta a kisebb és nagyobb éhes szájakat, a Mátyás király asztalára hozott finomságokból. Kiállítás is nyílt az ovisok és az iskola tanulóinak munkájából: ez már a jövő évben induló képzőművészeti tehetséggondozás előképe, hiszen a különböző természetes anyagokkal való tevékenykedést már érdemes egészen fiatal korban, az óvodában megismertetni a gyerekekkel. Ha így nő fel egy kisgyerek, akkor még jobban kötődik majd a természethez és értékeinkhez, nem beszélve arról, hogy kézügyessége, finom mozgása is fejlődik a megmunkálások során. A képek pedig magukért beszélnek: mindenki jól érezte magát, aki eljött. A nap zárásaként Pásztor Béla polgármester úr jókívánságaival eresztettük szélnek a kívánság lufikat, így végződött a Juniális a Gyermekliget suliban. Jövő ilyenkor ugyanitt! ViMer Az intézmények elérhetőségei: info@hangvar-ovoda.hu gyermekliget.veres@gmail.com Telefon: (30) Facebook: Gyermekliget Általános Iskola Veresegyház Az iskola három területen indít tehetséggondozást a 2013/14-es tanévben: énekkar szerveződik, néptánc és népi játékok program indul (ezt már az oviban is bevezetik), valamint az előbb már említett képzőművészeti terület kap kiemelt szerepet ősztől. folyóirataink 13
14 NYÁRI TÁBOROK június Nyári Tábori lehetőségek Botorka hagyományismereti tábor Veresegyházon Az idén is megszervezi a veresegyházi művelődési ház és a Bokréta Néptáncegyüttes a Botorka napközis tábort, melyben a hagyományoké lesz a főszerep. A tábor ideje alatt izgalmas programokkal várjuk a gyermekeket 6 éves kortól. A tábor helyszíne a Váci Mihály Művelődési Ház Veresegyházon. Sokat táncolunk, és mellette kenyeret dagasztunk, beöltözünk régi ruhákba, agyagozunk, szövünk, fonunk, hímzünk saját monogrammos kendőt, fűzünk kalárist, a fiúkkal ostort fonunk, lovagolunk, íjászkodunk, majd strandolunk, túrázunk és közben sok-sok játékkal élvezzük a nyári szünetet. A táborok időpontjai: július 8-12-ig augusztus 5-9-ig A tábor részvételi díja: Ft/fő/5 nap/anyagköltség/ 4x-i étkezés Testvérkedvezménnyel Ft/fő További információ: Bokréta Néptáncegyüttes Almási Bernadett , Fülöp Vilmos veresibokreta@citromail.hu 14 Néptánc tábor: Július ig Július22-26-ig Vezeti: Almási Bernadett pedagógus-néptánctanár Részvételi díj: ,- Ft/fő Jelentkezés: Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum A recepció: ; -ben: vmmuvhaz@veresegyhaz.hu; Almási Bernadett: Kreatív gyakorlatok június ig Vezeti: Mizser Pál festőművész Részvételi díj: ,- Ft/ fő Jelentkezés: Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum A recepció: ; -ben: vmmuvhaz@veresegyhaz.hu; illetve: Csősz Gabriella pedagógus: ; Kerámia tábor június július 29-től augusztus 2-ig Vezeti: Nagy Csilla népművelő, keramikus Részvételi díj/: ,-Ft/ fő Jelentkezés: Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum A recepció: ; -ben: vmmuvhaz@veresegyhaz.hu; illetve: ; július 8-12-ig, július ig SZÍNJÁTSZÓTÁBOR Gyerekközpontú foglalkozások, sok nevetés, sikerélmény, magabiztos fellépés előmozdítása, kommunikációs készség, humor, kreativitás, beszédtechnika, mozgáskészség és kifejezőképesség fejlesztése. Információ: Éli Nóra színművész, Részvételi díj a táborokba: Ft/öt nap (testvérkedvezmény van) A részvételi díj napi háromszori étkezést tartalmaz Jelentkezés: Innovációs Centrum, Veresegyház, Fő út A recepció, Információ: , Városi rendezvények június hónapban Június KALAPOS KONCERT TÉRZENE a fúvószenekarral Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum tere Június Tanévzáró buli Miénk itt a fő tér! Csoportok évzárói és a Matematica Zenekar koncertje, ezt követően DJ SPIGIBOY & Spy The Ghost - diszkó, Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum Június KALAPOS KONCERT TÉRZENE a fúvószenekarral Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum tere Június Nyári Horgász Kupa az Ivacsi tónál Június 24-július 12. ESÉLY nyári tábor a Ligetekben szám június
15 2013. június HAGYOMÁNYŐRZÉS Bokrétás vallomások /5. rész/ Bencze Mátyás: 2010-ben kezdtünk el dolgozni a Bokréta Néptáncegyüttessel. Az itt kialakult barátság és rendszeres kapcsolat máig a zenekar életének meghatározó pontja. Nemcsak egy hely ahová járunk, hanem mintha hazaérkeznénk! Városünnep 2011, itt találkoztam először a Tarsoly Zenekarral, éppen a Bokrétásoknak húzták a talpalávalót. Még ebben az évben megjelent első lemezük, Szombaton este címmel. A CD felvétel anyagát élőben is meg kellett hallgatni, így kerültem az Eötvösbe, egy színvonalas lemezbemutató koncert helyszínére. Történetük akár mindennapos is lehetne, ha nem Bencze Mátyásról és zenekaráról szólna! Hogyan lehetséges, hogy a év közötti fiatalokból álló banda ilyen sikeres? A tanulás /középiskola és egyetem/ mellet hogyan van idejük számos fellépésre és megmérettetésre? 2013 elején megkerestem a Tarsolyosok vezetőjét, aki készséggel mesélt az életéről, és a zenekar mindennapjairól: 1992-ben Budapesten születtem. A zeneszeretetem talán abból a gyökerekből fakad amit gyermekkoromban a szüleimtől tanulhattam. Ők sokat hallgattak népzenét, fiatalabb korukban néptáncoltak. Meg kell vallanom, akkor még kisiskolás fejjel nem értettem igazán a körülöttem zajló pezsgést, amit a zene és a táncritmusa ébresztett fel - később - bennem is. Rónai Zoltán és Unger Balázs kezei alatt 2002-ben kezdtem el hegedülni. A gyakorlatban az Emse zenekarban ismerkedtem meg a muzsika, a hegedű hangjával. Az évek során Szénási Tibor, Danó Ferenc, Pál István Szalonna és Boda Gellért voltak azok a mestereim akiktől sokat tanulhattam ben felvételt nyertem a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolába, itt Salamon Beáta és Blaskó Csaba voltak a tanáraim. Az érettségit követően 2012-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója lettem ben sikeresen bejutottam a Táncház-Népzene CD pályázatára és 2012-ben a Lajtha László országos népzenei versenyeken harmadik helyezést értem el ben a II. Potta Géza Prímásverseny első díját tudhattam a magaménak. Egy fiatalember életének meghatározó állomásai ezek: a szülők, ahol gyökeret ereszt a muzsika hangja. Általános iskola, alig tízévesen ismerkedés a hegedülés tudományával. Zenei középiskola, innen kiváló tanárok útravalójával megrakodva, tovább egyenesen az egyetem falai közé. Megszülettek a kitartó munkát fémjelző kimagasló eredmények, és díjjak. Mi is történt itt valójában? Bencze Mátyás szavaival: Zenekarunk 2010-ben, több éves ismeretség és együtt zenélés után alakult meg. A banda tagjai a középiskola voltés akkori hallgatóiból kerül ki. Tűzkeresztségünk, 2010 januárjában a Galga menti Népzenészek Újévi Koncertjének napjára esett. Fellelkesedve a koncert sikerén, elhatároztuk, hogy innentől kezdve heti rendszerességgel tartunk közös próbákat. Az iskola tanáraitól fejlődésünk érdekében minden lehetséges segítséget megkaptunk, melynek eredményeként számos rendezvényen és koncerten szerepelhettünk. Még ezen a nyáron kijutottunk Németországba és Olaszországba, ahol muzsikánkkal képviselhettük hazánkat. Első igazi nagy munkáinkat a Csepel Táncegyüttes, majd ezt követően folyóirataink a csömöri néptánccsoportok kísérete jelentette ben különdíjat kaptunk a tápiószentmártoni, továbbá Nívó-díjat a Bonyhádon megtartott népzenei versenyeken ben a Folkbeats tehetségkutató versenyén autentikus népzene kategóriában negyedik helyezést értük el. Ha kicsike vagyok is cím alatt működnek gyermek programjaink. Koncertjeink, a 2011-ben kiadott lemezünk anyagára épülnek ben részt vettünk a Felszállott a Páva televíziós vetélkedőn. Egy évig dolgoztunk együtt a Avalon Waterways csapatával, amely új, tanulságos élmény volt az együttes tagjainak. Rendszeresen tartunk táncházas esteket Veresegyházon és Budapesten. A Bokréta Néptáncegyüttessel a kapcsolatunk rendszeres, és mondhatom azt, hogy baráti. A zenekar életének 2011-ben kiemelkedő állomása volt a Csillagösvény című történelmi táncjáték ősbemutatóján való zenei közreműködésünk. A táncjáték, az eltelt idő alatt többször is színpadra került, legutóbb, március 16- án Erdőkertesen. Bencze Mátyás, a beszélgetésünket a következő szavakkal zárta: Fő elfoglaltságom a hegedülés, azon belül is a zenekarommal való muzsikálás! Ez a mondat is válasz volt mindarra a kérdésre ami korábban felmerült bennem. Valóban a siker titka a tehetség, az egyéni kitartás és szorgalom!? A magyar kultúra, hagyományaink és embertársaink tisztelete és szeretete? A Tarsoly Zenekar esetében: Igen! Veréb József 15
16 KÖZÉLET június Tavaszköszöntője a Nádasliget Pihenőparkban Ivacson, a Nádasliget Pihenőpark mindig bővelkedik valami meglepetéssel. A park környezete, sajátos ligetes hangulata szinte mágnesként vonzza az érdeklődőket. A szabadidő kellemes eltöltésére számtalan lehetőség adódik. Kortól, nemtől függetlenül bárki megtalálhatja itt számításait. Születésnapi összejövetelek, legénybúcsúk, nyugdíjas találkozók, estébe nyúló bográcsozások, baráti beszélgetések,. tarkítják az eseményeket. A park legmeghittebb pillanatai közé tartozik az, amikor a Folyás-patak túloldalán lévő romantikus Szerelmespad -on békakuruttyolások háttérzenéjében szerelmespárok súgnak-búgnak egymás fülébe szépet, s jót. Ezek a hétköznapok történései. Május 18-án azonban történt valami más is! Az önkormányzati óvodák óvodás csoportjaival már hónapokkal ezelőtt egyeztettünk az Óvodások tavaszköszöntő műsora lebonyolításáról. A rendezvény többnyire ügyességi feladatokból állt, melyet az óvónők Harcos Györgyné óvodavezetővel az élen szorgosan menedzseltek, sőt még a felnőtteket is bevonták a játékba. Vankó István műsorvezető elkápráztató tehetségével és szeretetével először egy mókás, összkomfortos zenekar képében jelent meg, majd a nagy mesemondó szerepében. A kismalac és a farkasok című mesét annyira élethűen adta elő, hogy - mint kismalac ijedtében fára mászott a farkasok elől.. A rendezvénynek számos támogatója is akadt. Az utcaközösséget mindig elsőként említem, hiszen nemcsak e kulturált környezet létrehozásáért tett sokat, hanem gyakran a vendéglátásban is kiveszi részét. A Szarvas család például már reggel 6 órától pogácsagyártással foglalatoskodott, Keresztfalvi Szilvia kókuszgolyókat gyúrt, Héder Józsefné Évi pedig 2 nagy luftballoncsokorral kedveskedett. A támogatók sorában önkormányzati oldalról a Művelődési, Ifjúsági, Informatikai és Sport Bizottsága segítségére mindig számíthatunk, ugyanígy Bobál Imréné képviselőnkre is. Végül, de nem utolsó sorban kiemelt figyelmet érdemel a DÉZI Kávéház, mely üdítőitallal rendszeresen kiegészíti a hasonló jellegű összejövetelek fogyasztási igényeit. 16 A késő délutáni órákban aztán hirtelen műsorváltozás történt, bográcsban rotyogott az a kakaspörkölt, melyet Bata Oszkár zenei szolgáltatása mellett, éjszakába nyúló beszélgetés közben jóízűen fogyasztott el az utca megfáradt közössége. Ivacs, május 19. b.p szám június
17 2013. június KÖZÉLET Április elejétől új nyugdíjas klubbal gyarapodott a Veresegyházon működő klubok száma. Az újonnan alakult társaság a Remény Nyugdíjas Klub nevet viseli. Remény Nyugdíjas Klub Az új klub vezetőjét, Őriné Erzsikét szólítottuk meg, hogy fejtse ki elképzeléseit a klub életével kapcsolatban. Klubunk élete, rendezvényeink a megszokottól kicsit eltérőek, ugyanis minden hónap első szombatján, a Váci Mihály Művelődési Házban táncestet tartunk. Erre az alkalomra nemcsak klubtagokat várunk, mindenki jöhet, aki szereti a tánczenét és szeret táncolni. Ezekre az alkalmakra vendég előadókat hívunk. Volt már nálunk hastánc bemutató, szalon táncbemutató, legközelebb a Bokréta Táncegyüttes felnőtt és gyermek csoportja ad majd előadást. A belépődíj alkalmanként 500 forint, enni inni valót hozhat magával mindenki, de a rendezvény ideje alatt büfé is üzemel. Minden hónap harmadik hetében kirándulni megyünk. Mivel kis létszámú csoport vagyunk, ezért vonattal utazunk. Az első alkalommal palóc ország fővárosában, Balassagyarmaton voltunk, ahol megnéztük a Palóc múzeumot. Azért is volt ez a kirándulás számunkra érdekes, mert Veresegyház palóc ország szélén helyezkedik el, mi is a palóc nyelvjáráshoz tartozunk. A következő célpontunk a Szemlő-hegyi cseppkőbarlang, de tervezünk hajókirándulást is. A hónap második és a negyedik hetében, kedden délután 14 órától 17 óráig klubnapot tarunk, a Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrumban. Tanmeséket, idézeteket, közmondásokat, verseket olvasunk fel, szellemi játékokat játszunk. Szabad kötetlen beszélgetésekre is van lehetőség. A foglalkozások közben laza tornával frissítjük fel magunkat, majd befejezésként népdalokat éneklünk. Úgy érzem, aki eljön közénk, biztosan talál kedvére való elfoglaltságot. Azokat a személyeket is szívesen fogadjuk, akik nem kívánnak klubtagok lenni, de szeretnek kirándulni vagy énekelni, és ezeken az alkalmakon szívesen tartanak velünk. A klubnak vannak érdekes alapszabályai, melyek ezek? Megállapodtunk, hogy betegségről, politikáról nem beszélünk. Pénzt nem gyűjtünk és tagdíjat sem szedünk. Születés és névnapokat nem ünnepelünk, ha valakinek névnapja van, mindössze egy kedves nótával köszöntjük. A klubfoglalkozásokon nem nassolunk, nem viszünk magunkkal semmi féle ennivalót. Szeretettel várunk mindenkit, aki elképzeléseinket szimpatikusnak találják, remélve, hogy jól fogják érezni magukat köztünk. Németh Ildikó Legyen a klubtagunk! A Baranyai János Vasútbarát és Modellező Klub Felvételt hirdet 16 éves kortól Klubnapok 2 hetente, évente 3-4 alkalommal kiállítások Állandó kiállításunk Veresegyházon a Mézesvölgyi Általános Iskolában Versenyeken való részvétel a klub színeiben s egyénileg is. Elérhetőségeink baranyaimodell@citromail.hu baranyaimodell@indamail.hu Klubvezető Gombos István folyóirataink 17
18 KÖZÉLET június Templom felújítás Nagy örömmel vettük a hírt, hogy Veresegyház Város Önkormányzata döntést hozott a római katolikus templom belső felújításának támogatásáról, így májusban megkezdődhettek a munkálatok. Először az üvegablakokat emelték ki és szállították el felújításra. Most az oltárt és az oltárképet újítják fel. A templom mindaddig használható lesz, amíg a falak és a burkolat felújítása el nem kezdődik. Ennek várható időpontja június második fele. Addig még tudjuk használni a templomot, ezért a szentmisék még itt lesznek. Amikor teljes egészében elkezdődnek a belső munkálatok, attól az időtől kezdve a következő rendben és helyszíneken lesznek a vasárnapi szentmisék: 8.00 Veresegyház református templom 9.30 Erdőkertes római katolikus templom Őrszentmiklós római katolikus templom A hétköznapi szentmisék időpontja nem változik, csak a helye, így: hétfő és szerda hirdetés szerint, kedd, csütörtök és péntek 18.30, szombat A hétköznapi szentmisék a Szent Pio Otthonban lesznek. Katonai hagyományőrzők Gazdag tavaszi eseménysorozaton van túl az Egyesület, kérem soroljuk föl hol, milyen csatákban vettek részt? kérdeztük Vastag Andrástól, az Egyesület vezetőjétől. Részt vettünk a tavaszi hadjárat valamennyi csatájában: (Boldog, Tápióbicske, Isaszeg), április 7-én, itthon fogadtuk a hadjárat résztvevőit. 8-én délelőtt a Dunakeszi Viadalon, délután a váci csatában harcoltunk. Később részt vettünk a felvidéki hadjáratban is 17 fővel. Végig osztrák egyenruhában voltunk. Kifogás is érte az egyenruhánkat, mert sajnos nincs annyi ruhánk és felszerelésünk, amennyi kellene ahhoz, hogy teljesen egységes megjelenésünk legyen. Egy katona szabályos felszerelése Ft-ba kerül. Az utazáshoz kaptunk támogatást a várostól, a GAMESZ buszával tudtunk utazni. Ezt követően jártunk még a csehországi Valtice-ben kiképzésen, majd Toszkána hegyei közt folytatunk le három csatát a napóleoni háborúkból. Idehaza pedig a Ludovika udvarán és Abonyban tartottunk fegyverbemutatót. Még küzdünk majd a kozákok ellen a felvidéki Görgey emléktúrán, s legnagyobb rendezvény a Lipcsei csata lesz ősszel, de megyünk Pákozdra is. Református testvéreink lehetővé tették, hogy a templomfelújítás idején a vasárnap reggeli szentmiséket a református templomban tartsuk. Ezúton is szeretnénk kifejezni, hogy hálásak vagyunk a segítségükért, és azért, hogy ezzel a gesztussal is sikerül kifejezésre juttatni a Krisztusban hívők összetartozását. Az új miserend bevezetésének pontos időpontjáról a római katolikus egyházközség honlapjáról tájékozódhatnak: vaciegyhazmegye.hu Molnár Zsolt plébános Katonai tábor gyerekeknek Nyárra katonai tábort szervezünk a Bokréta dűlőbe. Apród-képzőbe 6-10 éves korig, a Levente-képzőbe éves korú gyerekeket várunk. Nagy élmény lesz a gyereknek, de a katonai fegyelmet is megköveteljük majd. Lovas táboroztatás június ig, Katonai táborozás július ig tartunk. Jelentkezés a táborba: Vastag András 06-30/ A Magyar Kincsek Portája egyre látogatottabb. Tartottak nálunk honismereti órát iskolásoknak, s jönnek látogatóba az óvodások is. A nyáron ismét fejlesztünk, amihez támogatást is megszavazott a képviselő-testület. Következik a baromfiudvar és a szabályos illemhelyek kiépítése. Ősztől, havonta három-három hétvégén lesz rendezvényünk, műsoros hagyományőrző tevékenységekkel, befőzéssel, kenyérsütéssel, vendég együttesek műsorával. Gyűjtjük a régi használati tárgyakat, eszközöket. Kérjük, ne dobják ki, ha ilyenek valahonnét előkerülnek. Mi szívesen átvesszük, kiállítjuk, ha szükséges rendbe tesszük szám június
19 2013. június EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD Egészséges életmód Győri Rita Vígh Mercédesz és Győri Rita rovata Divatos, de nem biztos, hogy egészséges! Pár szó a flip-flop papucsokról A májusi újságban megjelent a Káros-e a magassarkú cipő hordása? cikkünk nyomán többen megkérdeztek bennünket, hogy mi a helyzet a manapság oly divatos és mutatós, minden színben és formában pompázó lapos papucsokkal? A flip-flop (lábujjpántos) papucsok nagyon népszerűek. Könnyű felvenni és hordani őket, öltöztetnek, azonban huzamosabb ideig viselve nagyon komoly diszfunkcionális változásokat eredményezhetnek, miközben láb-, derék-, nyak- és fejfájást, valamint rossz tartást is okozhatnak. Bizonyos országokban nem is lehet gépjárművet vezetni ezekben a papucsokban. A lábujjak megmarkolják a papucs alját, hogy tartsa a lábunkat, plusz reflexből tartjuk a papucsot. Azáltal, hogy csak egy vékony gumi, vagy rosszabb esetben műanyag a flip-flop papucs talpa, nem nyeli el a kemény felület okozta becsapódást. A bokára, a sarokra és a talp külső részére nagy terhelést ad. Mivel ezeknek a papucsoknak többnyire a belső talpkiképzésük is teljesen lapos, nincs, ami tartsa a lábboltozatot. Az alátámasztás hiánya kihat a járásunkra, mivel a bokánkat nem támasztja semmi, így próbálja kiegyensúlyozni a lépéseinket és folyamatos mozgással stabilizálni a láb egészét. Ez negatívan befolyásolhatja az ízületeket, és hamar Achilles-ín, boka és térd panaszokat okozhat. A bőrkeményedés is a láb egy védekezési mechanizmusa. A láb kipárnázza a folyamatosan súrlódásnak kitett felületet. Megvastagodhat a bőrfelület és berepedezhet, ami nagy fájdalommal járhat, és valljuk be: nem is túl esztétikus látvány! Mikor ne hordjuk a flip-flop papucsot? Túlsúly, lúdtalp, hát-, és derékbántalmak esetén, valamint kismamáknak sem ajánlott. Ha mégis felhúzzuk, csak rövid időre tegyük: hosszú gyaloglásra és sportolásra egyáltalán ne használjuk! Milyen papucsot ajánlanak a szakemberek? Léteznek olyan papucsok, melyek talprész összetevői a talpizmokat folyamatos működésre késztetik. Ezen mezítlábas technológiával készített cipők segítségével néhány hónapnyi viselet után megerősödhet a talpizomzatunk. Lábizom erősítő tornával lehet helyreállítani a láb egészségét. Remekül erősíti például a láb izmait, ha a szőnyegen papírdarabokat vagy apró köveket, ceruzákat szedegetünk fel a lábujjainkkal. Jó móka a papírzsebkendő lábujjakkal való széttépése is, valamint a kukac gyakorlat (lábujjainkat behajlítva előre és vissza mászunk. Ha pedig éppen a tengerparton nyaralunk, kaparjuk a lábujjakkal a talpunk alá a homokot. Ezen kívül minden nap figyeljünk a helyes testtartásra és járásra. Ha módunk van rá, naponta cserélgessük a lábbelinket, papucs után kissé magasabb sarkú cipő, utána szandál, majd megint papucs következzen. A flip-flop papucsról írtak vonatkoznak a férfiakra és gyerekekre is. Ügyeljünk szeretteink egészségére. Ne feledjük: minden alkalomnak megvan a megfelelő lábbeli viselete. A cikket írta, és a gyakorlatokat kipróbálta: Győri Rita személyi edző,trx trainer rita@fittenveresen.hu, wwwfittenveresen.hu folyóirataink 19
20 SPORT június Bajnok lett a veresegyházi ifjúsági kézilabda csapat! Álló sor (balról jobbra): Katona Zoltán, Menyhárt Renátó, Menyhárt Dávid, Osváth Péter, Magyar Gábor, Halász Bence, Kiss Péter (edző) Guggoló sor (balról jobbra): Osváth Endre, Mátéka Gergő, Kirchhofer Ádám, Bombolya Dávid, Bombolya Zsolt Fekvő sor (balról jobbra): Ziai Arien, Nagy Zoltán A négy játékos, aki kirándulás miatt nem szerepel a fotón: Bazsik Bence, Helembai Márk, Orosz András, Ruttkay Márk Bajnok lett a veresegyházi junior kézilabda csapat, a győzelmet a szülők közös bográcsozással ünnepelték. A csapat edzője, Kiss Péter szerint, a játékosok érdeklődésének fenntartása érdekében minden meccsen kisebb célokat tűztek ki maguk elé, mint például: minimum bevitt gólok száma, maximum kapott gólok száma. Ebben az idényben a betegségek és a sérülések elkerülték a csapatot. A meccseiket Vácrátóton játsszák, ahová a szülők fuvarozzák a játékosokat, és a szurkolótábor is a közeli hozzátartozókból áll. Két hónapos pihenés után, a felkészülés augusztusban újra kezdődik. A következő idényben a csapat célja a címvédés. A játékosok ugyan azok maradnak. Mivel egy baráti társaságról van szó, nem kell attól tartani, hogy a játékosok más csapathoz igazolnak. Jövőre ugyan hárman kiöregszenek, de a 2011-es korosztályból lesz utánpótlás. A csapat heti három edzésen vesz részt, ebből kettő teremben zajlik, egy pedig szabadtéri pályán. Ez az edzés fakultatív és az állóképesség javításán dolgoznak. Az edző szerint, a es korosztályból vannak inkább új jelentkezők, az idősebbek ritkábban keresik meg őt. Természetesen van lemorzsolódás is, de az arány jó, öt jelentkezőből hárman maradnak. A kézilabdázni vágyók a következőképpen léphetnek kapcsolatba Kiss Péter edzővel: Telefon: 06/ kisspeter @gmail.com Honlap: szám június
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 4. szám, 2013. április
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 4. szám, 2013. április Az átadásra került bővített szennyvíztisztító telep olyan tiszta vizet bocsájt ki, mellyel még koccintani is lehet! Képünkön
2013. á p r i l i s 29.
Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2013. á p r i l i s 29. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2013.04.29-én
Kutya hideg volt, de jól éreztük magunkat a Jégkarneválon. Lásd még a 2. és 12. oldalon
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VI. évfolyam 3. szám, 2012. március Kutya hideg volt, de jól éreztük magunkat a Jégkarneválon Lásd még a 2. és 12. oldalon Veresi Krónika 2012. március A hónap
Krónika. Veresi. Veresegyház 15 éve város!
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VIII. évfolyam 7. szám, 2014. július Veresi Krónika Veresegyház 15 éve város! Az évforduló alkalmából rendezett Városünnepet június utolsó hétvégéjén tartottuk.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/113/44/2012. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. november 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 24. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 1. szám, 2013. január M E G H Í V Ó Műsor:
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 1. szám, Ezzel az oldott és derűs veresegyházi kisgyermekeket ábrázoló képpel kívánunk minden Kedves Olvasónknak boldog, nyugodt és eredményes új
Elvárunk mindenkit a szüreti felvonulásra és mulatságra, melyet szeptember 30-án tartunk, 13 órai kezdettel.
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VI. évfolyam 9. szám, 2012. szeptember Elvárunk mindenkit a szüreti felvonulásra és mulatságra, melyet szeptember 30-án tartunk, 13 órai kezdettel. A menet a Búcsú-térről
Hosszú, forró nyár... Ráckevén
XXIV. évfolyam 7. szám 2012. július Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Hosszú, forró nyár... Ráckevén Fotó: Darabont Mária Fotó: Körmendiné
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 11. szám, 2013. november. Városunk ünnepi műsorát a Bokréta Néptáncegyüttes színesítette
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 11. szám, 2013. november Városunk ünnepi műsorát a Bokréta Néptáncegyüttes színesítette A HÓNAP ESEMÉNYE 2013. november Városi megemlékezés az 1956-os
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 3. szám, 2013. március. Veresegyházon megbecsülik a nőket!
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 3. szám, 2013. március Veresegyházon megbecsülik a nőket! A HÓNAP ESEMÉNYE Nők Napja 2013. március Veresegyházon tiszteljük a nőket! Március 10-én
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VIII. évfolyam 01. szám, 2014. január. Sikerekben gazdag új esztendőt kíván Veresegyház Város Önkormányzata
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VIII. évfolyam 01. szám, 2014. január Sikerekben gazdag új esztendőt kíván Veresegyház Város Önkormányzata a hónap eseménye A hónap eseménye Részletek a december
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 2-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. Kiss Vince polgármester kiveszi az esküt Renk Csaba külsős bizottsági tagtól, aki az eskütételről aláírta az esküokmányt.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. november 6. napján, csütörtökön az Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (9224 Rajka, Szabadság tér 1.) 19:00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésről. Jelen vannak: a mellékelt
M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 1-jén (szerda) 8 órára
BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: 307-9 /2011
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: 307-9 /2011 JEGYZİKÖNYV a Képviselı-testület 2011. március 28-án tartott rendes ülésérıl 9.
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 211/2013. (VIII.28.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 211/2013. (VIII.28.) önkormányzati határozata Napirend megállapítása 1. ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSA 1/1.)A közterület eltérő használatáról
Jegyzőkönyv. Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről. Mutató:
Jegyzőkönyv 1 Jegyzőkönyv Veresegyház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-én, 10,00 órakor megtartott üléséről Mutató: Rendelet: 2/2011.(II.15.) ÖR. sz. rendelet: Veresegyház Város
POLGÁRMESTER J A V A S L A T
1 BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T a Csete Balázs Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola helyiségeinek ingyenes használatba adására vonatkozó nyilvános versenytárgyalás
Jegyzõi Iroda. lakóival a PR-tender gyõztesének tervei alapján, amely a program sikere érdekében. A Ceglédi Kaszinóban
C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XV. évfolyam 10. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2004. október 14. A Képviselõ-testület 2004. október 7-ei ülésnapján Sós János úr
B a r l a h i d a. Pálfi László alpolgármester Péteri Zsolt Péter települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző Antal Jenőné jegyzőkönyvvezető
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t : Az ülés helye: Jelen vannak: Barlahida Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 18-án 17,30 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati Hivatal
XII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2015. OKTÓBER 01. 1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK:
1 SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTŐJE SZÁM T A R T A L O M OLDAL ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK: 22/2015. (X. 01.) Önkormányzati rendelet 3. a helyi adókról. 23/2015. (X. 01.) Önkormányzati rendelet
Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv
1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 9737 Bük, Széchenyi u. 44. szám alatti Büki Közös Önkormányzati Hivatal Tárgyalójában
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 71-4/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 90,
SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám
SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz, József
be/sfp-08412/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Törökbálinti Focisuli Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TFSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1275 A kérelmező jogállása
2015. március 16-án (hétfő) du. 15.00 órára
H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. 2. Magdolna Negyed Program I. / 2008. I. féléves beszámoló (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Csécsei Béla polgármester
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. december 11-én 12.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott
március 15-én az 1848 49-es forradalomra és szabadságharcra
XXII. évfolyam 3. szám 2010. március Ára: 200 Ft VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM Emlékezzünk együtt március 15-én az 1848 49-es forradalomra
JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről
ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 14/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Az
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 848-1/2016.
1/2016.(II.02.) KT Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 66/2014.(III.25.) 56/2015.(III.24.), 120/2015.(VIII.12.), 121/2015.(VIII.12.),246/2014.(XII.16.), 252/2014.(XII.16.), 52/2015.(III.24.),199/2015.(XII.15.),
Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 23-án (szerdán)16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2014. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 23-án (szerdán)16,00 órakor megtartott képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Szécsényi Tamás termében, 2014. szeptember 9-én tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 5 települési képviselő:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal, VI. emeleti nagyterme
Ügyszám: 1/9-28/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. augusztus 8-án 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. 63/510 384 Fax: 63/510 332
Szentes Város Önkormányzata i Hivatal Jegyzőjétől 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. 63/510 384 Fax: 63/510 332 Ikt. sz.:u-17564-2/2012 Tárgy: A határozatainak végrehajtásáról készült beszámoló Mell:
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 4/2016. K-t. Jegyzőkönyv
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 4/2016. K-t. Jegyzőkönyv A 2016. március 24-én megtartott képviselő-testületi ülésről. (32-40/2016. sz. önkormányzati határozat) (-/2016. sz. önkormányzati rendelet)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat
Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011. (VI.29.) önkormányzati r e n d e l e t e (egységes szerkezetbe foglalva a 22/2011.(VIII.31.), a 30/2011. (XII.01.), a 7/2013. (V.10.), a 25/2013.
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 5-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.
Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 3-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. év február 21.-ei ülésére Tárgy: Állami ingatlanok önkormányzatok részére történő ingyenes tulajdonba adása. Előadó: Horváth
K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete Kihagyva a kihagyandókat! K I V O N A T Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből
Napirend: Előadó: Napirend után: Polgármesteri tájékoztató. Napirend előtt:
JEGYZŐKÖNYV készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 18-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/9/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2002. március 28-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola aulájában. Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
K I V O N A T. 294/2012. (VII.27.) Tata Kt. határozata A TÁMOP-3.1.4-12/2 innovatív iskolák fejlesztése pályázat benyújtásáról
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2012.(VIII.1.) önkormányzati
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. november 5-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. november 5-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 119/2015.(XI.05.) Kt. Hat. A napirendi pontra tett javaslatról 120/2015.(XI.05.)
1/25 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
1/25 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/7/2009. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.
Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd
LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:
Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester
I-1/3-9/2009.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 25-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. március 29-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Bubori Károly, Oltványi
Áldott, békés karácsonyt és eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk Veresegyház minden lakosának!
Veresegyház Város Önkormányzatának lapja VII. évfolyam 12. szám, 2013. december Áldott, békés karácsonyt és eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk Veresegyház minden lakosának! Veresegyház Város
Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. február 13.-ai ülése
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/320-230, Tel.:95/ 523-100 M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. március 31-én /csütörtök/ 16.00 órai
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1996. február 15-én tartott ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 1996. február 15-én tartott ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Közgyűlési határozatok végrehajtásáról tájékoztató - A közgyűlés 18 igen szavazattal az
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. szeptember 25. napján, Sajóbábony Város Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Tárgy: Sajóbábony Város Önkormányzat Képviselő-testület rendes ülése. Az ülést vezeti:
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-7/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az Eplény, Veszprémi
NAPIREND. 1. A Település Rendezési Tervének módosítása, településfejlesztési koncepció
J e g y z ő k ö n y v Szám: 4/2009. Készült: 2009. február 26-án Faluház nagytermében megtartott Közmeghallgatáson. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter Károly alpolgármester Gáspár István
be/sfp-10271/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nyírmeggyes Sportklub A kérelmező szervezet rövidített neve Nyírmeggyes SK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1568 A kérelmező jogállása
2009. évi határozatok
2009. évi határozatok 1/2009. (I.27.) Kt. sz. határozat Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. január 27-ei ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: Nyílt ülés: 1. Tájékoztató
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2000. december 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2000. december 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: 2001. januári közgyűlés előkészítése A közgyűlés 23 igen, 1 nem szavazattal,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes testületi ülésén, 2009. szeptember 14-én a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes
Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Szám: 80.470-11/2014/IHO
Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 80.470-11/2014/IHO Jegyzőkönyv Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 22-én, a Szerencsi Polgármesteri Hivatal II. emeleti
Városházi. Tököli Tükör melléklete 15-16. szám
Városházi hírmondó Tököli Tükör melléklete 15-16. szám Tököl Város Képviselő-testülete a helyi önszerveződő közösségek 2012. évi támogatására az alábbi pályázatot teszi közzé: PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tököl Város
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
J e g y z ő k ö n y v
Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-án, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.
Tisztelt Jászkisériek!
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA XV. évfolyam 2. szám Tisztelt Jászkisériek! Az év vége felé közeledve, az adventi idõszakban járva engedjék meg, hogy polgármesterükként én is számot adjak néhány
M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám: 301/ 20-33 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 65/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
be/sfphpm01-10300/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve 2000 Celldömölk Utánpótlás Futball Club Közhasznú Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve 2000 C.U.F.C.K.E. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa
Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2015. június 30-án a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatalban megtartott üléséről
TABDI KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2015. sz. ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2015. június 30-án a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatalban megtartott üléséről Jelen vannak:
JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes
INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2013. 11. 27. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 684-53/2013. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 317/2007. (XI.28.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 317/2007. (XI.28.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A Jelentés a 2007. október 31-ig lejárt határidejű képviselő-testületi döntések végrehajtásáról 1.) A Képviselő-testület
244/2013. /X.24./ számú képviselő-testületi határozat. /:dr. Szijártó Valéria:/
244/2013. /X.24./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Sárvár Város Polgárőr Egyesülete 2013. évi működéséről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Egyúttal
L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 225. MELLÉKLET: 1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének./2015. (.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről, elidegenítésük szabályairól
be/sfphpm01-10392/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bőnyi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bőny SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 713 A kérelmező jogállása Amatőr
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án megtartott soros ülésén.
17/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről.
Szám: 483-5/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 22.-én megtartott nyilvános testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív szerint. Kiss László
Veresegyház Város Polgármestere. 2112 Veresegyház, Fő út 35. tel: 28 588-600; fax: 28 588-646 ELŐTERJESZTÉS
Veresegyház Város Polgármestere 2112 Veresegyház, Fő út 35. tel: 28 588-600; fax: 28 588-646 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014-11- 18-i rendes/rendkívüli ülésére Tárgy: Önkormányzati tulajdonú ingatlan
be/sfp-08146/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Újpesti Torna Eglyet A kérelmező szervezet rövidített neve UTE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2474 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 13-án megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv. Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Előterjesztés az Eszterlánc Óvoda Nevelési Programjának 107/2011. (IX.15.) 249.
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között történt
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. április 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. április 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: Beszámoló a 2015. évi költségvetés teljesítéséről
be/sfphp01-09115/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Eötvös Loránd Tudományegyetem Sport és Szabadidő Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve ELTE SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 160-13/2014. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2
1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 6. szám 2005. június. Ballagó nyolcadikosaink
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 6. szám 2005. június Ballagó nyolcadikosaink 2 PÁTYI KURÍR 2005. június PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 24. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza,
JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadja el:
Bak község Önkormányzati Képviselő-testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05. napján az Önkormányzat Hivatal épületében (8945
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. szeptember 02. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám Megnevezése 154/2015.(IX.02.) Napirendi pont
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 1. szám 2005. augusztus Festmény az 1924. évi viharforgatag pátyi pusztításáról. (Lásd cikkünket a 15. oldalon!) Erdei iskola Visegrádon. (Lásd