MEGÚJULT A SZÍNHÁZTEREM, 2011-BEN MEGNYITHATJA KAPUIT A FŐTÉRI KULTÚRPALOTA
|
|
- Judit Kisné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 > ADVENTI VÁSÁR 13. OLDAL B á c s k a i BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA napló 5. OLDAL december 6. II. évfolyam 23. szám MEGÚJULT A SZÍNHÁZTEREM, 2011-BEN MEGNYITHATJA KAPUIT A FŐTÉRI KULTÚRPALOTA KÖZÉP- PONT- BAN A kultúra barátai az elmúlt napokban több örömhírről értesültek. Befejeződött a városi színházterem felújításának első üteme. Továbbá kiderült, hogy Baja városa támogatást kap az ún. Norvég Alaptól a Szentháromság téri kultúrpalota (volt Bajai Áruház) kialakítására. Látványterven a kultúrpalota A városi színházterem felújításának végeztével tartott sajtóbemutatón Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy összefogás eredménye az épület korszerűsítése. A több mint négymilliós munkák árát a kft., az önkormányzat, a Bajai Fiatalok Színháza és saját keretéből dr. Révfy Zoltán polgármester finanszírozta. Megújultak az öltözők, lefestették a folyosókat, burkoltak, tapétáztak, felújították a lépcsőt. A munkákat a B-Opifex Kft. végezte el. Az emeleten Tumó György vállalkozó egy impozáns színházi büfét alakított ki. Bócsa Barnabás elmondta: a felújítás jövőre folytatódik, a fűtési rendszer korszerűsítése mellett megújul a színpad- és a fénytechnika. Dr. Révfy Zoltán polgármester az átadáson arról beszélt, hogy egy kulturált városban színháznak lennie kell. Az igazi élmények itt, s nem a tévé előtt ülve érinthetik meg az embereket. A polgármester az eseményen jelentette be, hogy a város nyert a kultúrpalota kialakítására beadott pályázatával, így nagyjából kétmillió euró értékben újul meg a jövőben a volt Bajai Áruház épülete. A felújítás alapos lökést adhat a város kulturális életének tette hozzá dr. Révfy Zoltán. A bajai önkormányzat 2007 szeptemberében nyújtott be pályázatot a Norvég Alaphoz. A projekt egy egyedülálló kulturális, művészeti és turisztikai központ létrehozására irányult a Szentháromság tér és Szabadság utca sarkán álló műemlék jellegű épületegyüttesben. A pályázat az első két hazai fordulón sikeresen szerepelt. Már csak egy forduló van hátra, mely során a projektet finanszírozó államok jóváhagyják a hazai döntést. A beruházás összértéke megközelíti az 593 millió forintot, melyből a norvég támogatás közel 504 millió forintot tesz ki, a fennmaradó 89 milliót saját erőként a bajai önkormányzat biztosítja. Az épület alkalmas lesz mozifilmek vetítésére, konferenciák, kiállítások, kamaraszínházi előadások rendezésére, művészeti, civil és közösségi eseményekre. Rendelkezni fog továbbá klubhelyiségekkel, kávézóval. Az épület hiánypótló lesz a térségben. A Felső-Bácskai Kulturális, Művészeti és Közösségi Központ 2011 májusában nyithatja meg kapuit. B. SZ. Színházi büfé
2 BAJA ÉS KÖRNYÉKE BÁCSKAI NAPLÓ Művészeti találkozó Most mutasd meg, mire vagy képes fogyatékkal élők adventi amatőr művészeti találkozójának programja Időpont: december 10. Helyszín: Közösségi Ház Baja, Széchenyi u A rendezvény fővédnöke: dr. Révfy Zoltán Baja város polgármestere Program: Gyülekező a Közösségi Ház nagytermében A rendezvényt megnyitja Zsigó Róbert országgyűlési képviselő, a részvevőket köszönti Dr. Zöld Lászlóné önkormányzati képviselő, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökhelyettese Kulturális csoportok seregszemléje A résztvevőknek oklevél és plakett átadása, melyeket Bán Béla, Baja Város Képviselő-testülete Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke ad át Ebéd Zenés táncház és adventi kézműves foglalkozás, résztvevők egymás közti ajándékozása. A rendezvény Baja Város Képviselő-testülete, az Egészséges Baja Városért Közalapítvány, Baja Marketing Kft., Nemzeti Kulturális Alap, támogatásával jött létre. Rendező: Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ Új tűzoltóautó érkezett Egy terepjáró képességgel is felruházott, országúti gyors-beavatkozásra képes Mercedes Sprinter típusú gépjárművel bővült a bajai tűzoltóság eszközparkja. A speciális autó beszerzése egy önkormányzati pályázatnak köszönhető, melyben a város vállalta a húsz százalékos saját erőt. A nyolcvan százalék állami forrásból, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon keresztül érkezett. Az új tűzoltóautó becsült ára megközelíti a 48 millió forintot. A jármű mindent tud, amit nagyobb társai. Meghajtásáról egy 148 lóerős motor gondoskodik, felszerelése közúti baleseteknél is használható, hiszen műszaki mentő, feszítő-vágó berendezésekkel is rendelkezik. Szükség esetén egy nagynyomású oltóközpont is működik benne, egy gépkocsitűz eloltásához 500 liter vizet tud biztosítani. Ossó János tűzoltóparancsnoktól megtudtuk: az új, európai színvonalú járművet december elsején már készenlétbe is állították, ezzel egy javakorabeli, 46 éves waiblingeni autót tudtak lecserélni. Ossó János hozzátette: a tűzoltójármű legfontosabb tulajdonsága, hogy egymagában is be tud avatkozni. B. SZ. A város fája Kicsit késésben vagyok Rudolf! De ezzel a módszerrel minden kisgyerek időben magkapja az ajándékát. Talán... KELEMEN ISTVÁN KARIKATÚRÁJA Gyönyörű ezüstfenyő díszíti a Szentháromság teret az ünnepek alatt. A fát Bezdán Ferenc ajánlotta fel a városnak. Az elszállítást és feldíszítést a Városüzemeltetési Iroda munkatársai szervezték és felügyelték. A kivágásban és beállításban a kommunális kht., a daruzásban és szállításban a Nyisztor-Daru Kft., a feldíszítésben Huber Pál villanyszerelő mester, a munkák és a szállítás biztosításában pedig a Bajai Rendőrkapitányság és a közterület-felügyelet segédkezett. BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA. Megjelenik kéthetente példányban. Főszerkesztő: Bócsa Barnabás Lapszerkesztő: Banga Szabolcs Felelős kiadó: a Baja Marketing Kft. ügyvezetője Szerkesztőség: 6500 Baja, Szentháromság tér 11. Telefon: 79/ , 20/ Fax: 79/ bacskainaplo@bajavaros.hu Hirdetésfelvétel: Nagy Előd 20/ Nyomdai munkálatok: Arculat Nyomda Kft., Baja ISSN X
3 BÁCSKAI NAPLÓ BAJA ÉS KÖRNYÉKE Felújítási munkák a Polgármesteri Hivatalban Az idei évben régóta esedékes felújítási munkálatokat végeztek a Polgármesteri Hivatal Szentháromság téri és Arad utcai épületében. A Szentháromság téren található, Grassalkovics kastély néven ismert, több mint 200 éves épület külső burkolatát, valamint belső udvarát az utóbbi években nagyon szépen felújították ban az épület mindkét belső lépcsőjének és a földszinten található irodák egy részének felújítását tervezték. Először a balesetveszélyesen elkopott, több helyen megrepedt lépcsők, a fő lépcső és a hátsó lépcső rendbehozatala kezdődött meg, amelyeket tavasszal adtak át. Így a Hivatalba látogató ügyfelek biztonságos, a műemlék épület stílusának megfelelő és a történelmi múlthoz méltó lépcsőn közlekedhetnek. Az irodák rendbehozatalához dr. Révfy Zoltán polgármester úr és dr. Sas Gábor jegyző kezdeményezésére, a képviselő-testület támogatásával, augusztusban láttak hozzá. Idén a földszinten található irodák közül a Városüzemeltetési-, az Adóügyi-, a Városfejlesztési-, az Igazgatási és az Iktató Irodák helyiségeit újították FOTÓ: BARÁTI GYÖRGY Az irattár is megújult fel. Az Arad utcai épületben szeptembertől a Gyámhivatal, illetve a Szociális Iroda helyiségeinek rendbetétele kezdődött meg. Elmondható, hogy a fent nevezett irodák helyiségeiben már több éve pénz hiányában nem költöttek felújításra, festésre, a padló rendbehozatalára, az irodai bútorok cseréjére, így 2008-ra azok már nem feleltek meg a kulturált és ügyfélbarát munkakövetelményeknek. A felújítási munkálatok nem kis szervező munkával jártak, hiszen azokból a helyiségekből, ahol éppen a munkálatok folytak ideiglenesen ki kellett költöztetni a dolgozókat egy átmeneti irodába. A cél elérésének érdekében minden kolléga vállalta a többszöri költözéssel járó kellemetlenségeket. A mindennapi munkájukban nem történt fennakadás, az ügyfelek megértően alkalmazkodtak az átmeneti nehézségekhez. Az Arad utcai épületben korábban gondot okozott, hogy nem áll rendelkezésre elég helyiség az ügyfelek fogadására, akik így nem tudták a várakozóktól elkülönülten, csak az ügyintéző jelenlétében előadni ügyeiket. Novemberben sikerült sokat javítani ezen a problémán, a Gyámhivatal egy emelettel bővült, a Szociális Iroda ügyfélfogadó helyisége pedig december 8-tól leköltözött a földszintre. Az ügyfelek itt a korábbinál méltóbb körülmények között várakozhatnak és intézhetik ügyeiket. A munkálatok decemberben befejeződnek mindkét épületben, amelynek köszönhetően több mint 60 dolgozó munkakörülményei változtak meg, ezzel is elősegítve az ügyfélbarát ügyintézés követelményeinek teljesülését. A jövőben további munkálatokat terveznek, korszerűbbé teszik az Okmányiroda fogadóhelyiségeit, illetve a mozgásukban korlátozottak számára liftet alakítanak ki, amely lehetővé teszi számukra a személyes ügyintézést. A távolabbi jövőben szeretnék rendbe tenni a Szentháromság téri épület belső folyosójának burkolatát, továbbá folytatódik a felújítás a nyílászárók cseréjével. Dr. Sas Gábor jegyző számít a további testületi támogatásra a program folytatásához, a polgároknak pedig köszöni a türelmet és a megértést. A. FOTÓ: B. SZ. Városi egészségnap Jóízű és egészséges ételek kóstolója Több százan vettek részt a november 29-én, immár hagyományosan megrendezett városi egészségnapon az Árpád tér 1. szám alatt. Az Egészséges Baja Városért Közalapítvány rendezvényén újdonságként komputeres szemvizsgálaton, de akár az emberek lelki világát feltérképező horoszkóp-felmérésen is részt vehettek az érdeklődők. Természetesen a hagyományos szűrővizsgálatokat, például a testzsír, a testtömeg, a vércukor, a vérnyomás, a koleszterinszint-mérést is igénybe lehetett venni tájékoztatott dr. Zöld Lászlóné önkormányzati képviselő, főszervező. Az egészségnapon a téli szezonra jellemző ételeket is megkóstolhattunk, voltak például sütőtökből, különféle salátákból készített finomságok. Csupa olyan egészséges, ízes étel, amelyeket saját konyhánkban is elkészíthetünk. Az egészségnapon a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. a környezet-egészségügy témakörében mutatkozott be, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívták fel a figyelmet. A cég munkatársa, Zöld Levente elmondta: nagyon kedvező tapasztalataik vannak az ősszel próbajelleggel beindított szelektív műanyaghulladék-begyűjtési akciójuknak, a lakosság folyamatosan csatlakozott a kezdeményezéshez, nőtt a beszállított hulladék mennyisége. A kft ben rendszeressé kívánja tenni a házhoz menő műanyaggyűjtést, sőt a papírhulladékot is elszállítják majd ily módon. B. SZ. Masnis ház December 6-án délelőtt nyílik a Masnis ház a Szentháromság téren. A Baptista Szeretetszolgálat és a Gyermekjóléti Szolgálat ebben az évben is meghirdeti a cipősdoboz akciót, amelynek keretében nehéz sorsú gyermekeket szeretnénk megörvendeztetni ajándékokkal. Kedves bajaiak! Gyerekek! Felnőttek! Töltsenek meg cipősdobozokat olyan dolgokkal, amelyeknek minden gyermek örül plüssjátékokkal, babákkal, kisautókkal, mesekönyvekkel, ceruzákkal, édességekkel A cipősdobozokat december 18-ig a Masnis házban gyűjtjük, hétköznap 14-től 18 óráig, szombaton délig. Találkozunk a Masnis házban! Legyenek részesei Önök is az akciónak, mely akció a gondoskodás, szeretet, és együttérzés jelképe! BOUSSOUSSOU ÁGOTA, A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT SZAKMAI VEZETŐJE
4 4 HIRDETÉSEK BÁCSKAI NAPLÓ Reál Húsdiszkont Kocsonyahús kapható! sertés láb sertés fül sertés farok sertés bőr sertés nyelv Sózott és műbelek nagy választékban kaphatók! CÍM: Baja, Kölcsey u. 41/a, Tel.: 0630/ NYITVA TARTÁS: hétfő-péntek: 7:00-16:00 szombat: 7:00-12:00, vasárnap: zárva
5 BÁCSKAI NAPLÓ BAJA ÉS KÖRNYÉKE5 Egészségház Baján! Baján, a Mártonszállási út 26. szám alatt két hónapja nyílt meg a Harmónia Egészségház, mely az ősi tudományokon alapuló természetes gyógymódokat ötvözi a modern eszközökkel. A Harmónia Ház megálmodója, Cziráki Marietta természetgyógyász tanfolyamot végzett, gyógynövényismeretét a drogériai kereskedő képzés keretében sajátította el, valamint örökmozgó természetének és érdeklődésének megfelelően a Fitness Akadémián sportedző képesítést szerzett ahol tovább bővíthette anatómiai tudását. Jelenleg reflexológiát tanul, hamarosan pedig mindezek mellett a kínai gyógyászat ismereteit, a nyelv- és füldiagnosztika, valamint az akupresszúra tudományát igyekszik elsajátítani. Érdeklődése a természetes gyógymódok iránt mindig megvolt, ezzel kapcsolatos tanulmányait pedig első gyógynövényüzlete megnyitásakor kezdte el. A forgalmas pesti boltban nagyon kevés idő jutott a vevőkre, így alakult ki lassan az igénye arra, hogy többet foglalkozhasson egy-egy emberrel, komplex módon életmódjuk, érzelmi hátterük figyelembevételével közelítse meg betegségeiket, problémáikat. Az új vállalkozás és a vidéki élet ötletéért leendő férje, Molnár Kristóf is lelkesedett, tulajdonképpen a biorezonancián alapuló kezelési lehetőséggel is ő ismertette meg. A készülékek elektromágneses jelek segítségével harmonizálják, és helyes működésre késztetik szerveinket, illetve szervezetünk öngyógyító folyamatait aktiválják. Egy állapotfelmérés közel 3 óráig tart, mely magában foglalja a fitoterápiás-, illetve életviteli tanácsadást is, és szükség esetén konzulens orvos segít a problémák gyökerének feltárásában. Foglalkoznak többek között allergiás panaszokkal, asztmás tünetekkel, immunrendszer erősítéssel, súlyproblémával, anyagcsere-zavarokkal, méregtelenítéssel, migrén, és fejfájás kezelésével, frontérzékenységgel, szédüléssel, hangulatzavarokkal, gyomor-, máj-, epe-, és bélrendszeri betegségekkel, nőgyógyászati gondokkal, depresszióval, alvászavarral, potencia-, prosztataproblémákkal, klimax-szal, bőrkiütések, ekcémás tünetek, hajproblémák kezelésével, dohányzásról való leszokás elősegítésével, mozgásszervi fájdalmak enyhítésével. Bővebb tájékoztatást a 06-70/ es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők, csütörtök délutánonként pedig ingyenes konzultációra is lehetőségük nyílik. Nyugdíjasok és gyermekek számára állandó kedvezményt biztosítanak, karácsonyra pedig remek ajándék lehet az Egészségház szolgáltatásainak igénybevételére jogosító utalvány. Egy legenda újjászületik FM 89.8 Bajai Rádió A Bajai Rádió új stábbal, új műsorstruktúrával indul december 15-től. Egy-két újítás, a teljesség igénye nélkül. Játékok nyereményekkel, kívánságműsor, aktuális helyi információk, önkormányzati hírek, kulturális ajánló, nemzetiségi percek, mindez jó zenével fűszerezve ig reggeli magazin, ig tabu témák, érdekességek élőben. Mindkét műsorba várjuk a hallgatók hozzászólásait, észrevételeit. December 16-tól keddenként től vitaműsor indul Párbaj címmel. Az első részben a szocialista és a FIDESZ-KDNP frakció képviselői vitáznak politikáról politikus szemmel. A keddi műsor szerdán és hétvégén ismétlésre kerül. SZENTHÁROMSÁG TÉRI VIRÁGÜZLET Készülődjön velünk a közelgő karácsonyra. Gazdag karácsonyi áruválasztékkal, kedvező árakkal várjuk kedves vásárlóinkat. : ة ف ف ى خ ١٣-٧ : فق» ١٨-٧ ف»ر جو.هىة د ١٢-٨ ف ة ف ٢٠/٤٩٣-٥٥-٠٠ ٧٩/٣٢٢-٨٢١ : نم مش
6 BAJA ÉS KÖRNYÉKE Tájékoztató Adventi áhítat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi eredményéről Baja város vonatkozásában A pályázati felhívásra 341 fő bajai, állandó lakóhellyel rendelkező, valamilyen felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkező, ill. 4. évfolyamos érettségi előtt álló tanuló nyújtott be pályázatot. A beadványok típusonkénti megoszlása: A típusú pályázó: 316 fő, B típusú pályázó:25 fő. A város költségvetésében 10 M Ftot biztosított a pályázók támogatására. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság döntése értelmében 282 fő A típusú pályázó és 21 fő B típusú pályázó részesülhet önkormányzati támogatásban. A szociális alapon működő pályázaton a családban az egy főre jutó jövedelem felső határa Ft volt. 38 fő nem részesült támogatásban mivel vonatkozásukban az egy főre jutó jövedelem magasabb volt az előzőekben említett összegnél. A támogatások nagyságrendje 2.500,- Ft/hó/fő és 4.000,- Ft/hó/fő között változik. DR. GERGELY LÁSZLÓ, A BIZOTTSÁG ELNÖKE Egész napos adventi áhítat lesz a karácsonyi készülődés jegyében a Barátok Plébániáján december 20-án, szombaton. A lelkigyakorlatos nap reggel 7 és 8 órakor szentmisével kezdődik, majd az egész nap lehetőség lesz a karácsonyi szentgyónás elvégzésére is. Délután 5 órakor koncelebrációs ünnepi szentmise lesz, melyen a Szent László ÁMK felnőtt kórusa énekel, majd este 6 órakor az egész napos adventi készülődés egy zenés áhítattal zárul. Fellépnek: az Ad Libitum Kórus és Kosóczki Tamás orgonaművész. Ügyfélfogadás az ünnepek idején Tájékoztató Baja Város Polgármesteri Hivatalának ügyfélfogadási rendjéről az ünnepi időszakban. A év végén, a karácsonyi, illetve az újévi időszakban a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje a következőképpen alakul: December 19-én (pénteken) óráig, December 20-án (szombaton) óráig, December 22-én (hétfőn) a rendes ügyfélfogadási idő szerint óráig, December 23-án (kedden) a rendes ügyfélfogadási idő szerint óráig tart nyitva a hivatal. Telefonszám december elsejétől a Bajai Rendőrkapitányság központi telefonszáma megváltozott. Az eddigi 79/ ös szám helyett a BÁCSKAI NAPLÓ December 24-én (szerdán), 25-én (csütörtökön) és 26-án (pénteken) a Hivatal zárva lesz. December 29-én (hétfőn) a rendes ügyfélfogadási idő szerint óráig, December 30-án (kedden) a rendes ügyfélfogadási idő szerint tart nyitva a hivatal. December 31-én (szerdán) óráig lesz ügyfélfogadás. Január 1-jén (csütörtökön) és 2-án (pénteken) zárva lesz a hivatal. Január 5-én (hétfőn) a rendes ügyfélfogadási idő szerint várjuk ügyfeleinket. SAS GÁBOR JEGYZŐ 79/ as számon érhető el a kapitányság. Az eredeti telefonszámokon december elseje után egy automata hangbemondó tájékoztatja az ügyfeleket az új elérhetőségről. P. F O G A D Ó Ó R A Dr. Révfy Zoltán polgármester, az V. számú választókerület önkormányzati képviselője a hónap első péntekjén 11 órától fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Türr István Termében. Zsigó Róbert országgyűlési képviselő irodájának címe: Baja, Vörösmarty utca 14., nyitva tartás: hétfő, kedd, szerda, péntek: 9-12 óráig, csütörtök: óráig. Telefon/fax: 79/ iroda@jobbbaja.hu Márfai Péter országgyűlési és önkormányzati képviselő választókerületi irodájának nyitva tartása: kedd, szerda, csütörtök 9-12 óráig. Helye: Baja, Vörösmarty u. 14. Telefon: 79/ Gorondy István, az I. számú vk. önkormányzati képviselője minden hónap első szerdáján 17 órakor tart fogadóórát a Szentistváni ÁMK (Dózsa György út ) B épület földszint 1. osztálytermében. Búcsú Lajos alpolgármester, a II. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első hétfőjén 17 órától fogadóórát tart a Bajavíz ebédlőjében, a Mártonszállási úton. Fercsák Róbert alpolgármester, a III. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-től 18 óráig fogadóórát tart a BKMÖ Speciális Iskolájában (Szivárvány utca). Rausch Sándor, a IV. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-től 18 óráig fogadóórát tart a kiscsávolyi iskolában. Király József, a VI. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén óráig fogadóórát tart a Bereczki Máté SZKI-ben. Ezen kívül telefonon (30/ ) előre egyeztetett időpontban is elérhető. Vancsura Gábor Imre, a VIII. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első hétfőjén óráig fogadóórát tart a Vöröskereszt tér 1. sz. alatt. Dr. Zöld Lászlóné, a IX. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első szerdáján óráig tart fogadóórát az Alsóvárosi ÁMK Szent Antal u. 60. szám alatti épületében. Bán Béla, a X. számú választókerület önkormányzati képviselője december 11-én, csütörtökön óráig a III. Béla Gimnáziumban tart fogadóórát. Nemes Gábor, a XI. számú választókerület önkormányzati képviselője december 15-én, hétfőn 17 órától tart fogadóórát az Újvárosi ÁMK könyvtárában (Oltványi u. 14.) Vizin Tamás, a XII. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17 órától tart fogadóórát az MNÁMK Gimnáziumban. Dr. Barna Hedvig, a XIII. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén óráig fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK Felsővárosi Intézményegységében (Flórián utca). Ágfalvi György, a XIV. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén óráig fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK Felsővárosi Intézményegységében (Flórián utca). Hajdú Miklós önkormányzati képviselő a 70/ os telefonszámon, előzetesen egyeztetett színhelyen és időben tart fogadóórát. Kajtár József önkormányzati képviselő a 70/ es telefonszámon, előzetesen egyeztetett színhelyen és időben tart fogadóórát. Várhalmi Antal Miklós önkormányzati képviselő minden hónap első hétfőjén óráig fogadóórát tart a városházán, az emeleti 2-es szobában, a képviselői irodában. A Bajai Horvát Kisebbségi Önkormányzat minden hónap első péntekjén óra között fogadóórát tart a városháza I. emeletén, a képviselői irodában.
7 BÁCSKAI NAPLÓ Beszélgetés Fercsák Róbert alpolgármesterrel Alpolgármester úr, az utóbbi időben a Bajai Tükör című helyi újságban különböző írások jelentek meg a bajai távfűtési árakkal kapcsolatban. Kérem, fűzzön magyarázatot az említett lapban megjelentekhez energetikusként és városvezetőként is! A jobb sorsra is érdemes Bajai Tükör mostanában egyértelműen pártlapként működik. Várhalmi Miklós független, vagy MSZP-s képviselő (Ki tudja?) gyakran minden valóságalapot nélkülöző, ömlengő és semmitmondó írásaiból, és az MSZP-frakció tagjai által jegyzett Béketér című mellékletből áll, tele csúsztatásokkal és vádaskodásokkal. A kérdésére válaszolva. Az újvárosi távhőszolgáltatóval kapcsolatban leírt egyes állítások a tőről metszett hazugság kategóriájába tartoznak. A szakmához semmi közük, mérgezik a bajai közéletet és félretájékoztatják az újvárosi lakókat. Ez így elég erősen hangzik. Konkrétan mire gondol? A Bajai Tükör egyik novemberi számában Heves Hajnalka tollából megjelent, hogy a bajai távhőszolgáltató nem érvényesíti a lakosság felé a szociális gázártámogatást. A cikk azt állította, hogy amit az állam ad az embereknek, azt a bajai távhőszolgáltató lenyeli. Erre a nevetséges állításra Várhalmi Miklós lecsapott és ezen a színvonalon maradva egy kérdést intézett hozzám az ügyben a képviselő-testület ülésén. Ha valakinek, akkor neki igazán tudnia kellene, hogy a szociális állami támogatások igen szigorú felügyelet alá esnek. A távfűtési szolgáltató a felhasználók felé már a szociális alapú támogatást figyelembe véve állítja ki a távfűtési számlát. A Magyar Államkincstár négy tizedes pontosságig ellenőrzi a támogatás elszámolását. A szociális alapú támogatások érvényesítését, elszámolását, nyilvántartását, törvényességét a Magyar Államkincstár a kötelező havi jelentéseken túl félévi rendszerességgel hatóságilag ellenőrzi. A bajai BAJA ÉS KÖRNYÉKE Ki fűt be az újvárosiaknak? távfűtési szolgáltató ez irányú működésével kapcsolatosan a Magyar Államkincstár az általa felvett jegyzőkönyvek szerint hibát nem talált. Várhalmi úrnak már csak több éves képviselői múltja miatt is illene tudni, hogy mielőtt állítunk valamit, nem árt tájékozódni. Az utóbbi években többször változott a gázártámogatások módja. Most mi az éppen aktuális rendszer? január elsejéig a gázártámogatás szociális helyzettől függetlenül, mindenkinek alanyi jogon járt. A képviselő-testületnek a támogatott gázárból kiindulva kellett megállapítania a távhős egységárakat január elsejétől a hivatalos gázárból kiindulva kell kialakítani az egységárat és a lakóknak saját maguknak kell kérni és igazolni, hogy támogatásra jogosultak. Az egyszerű bajai lakótelepi polgár viszont azt olvassa a Bajai Tükörben, hogy a jelenlegi városvezetés 127%-os és teljességgel indokolatlan áremelést hajtatott végre a szolgáltatóval. Mire alapozzák kijelentéseiket Várhalmi Miklós és szocialista barátai? Ahogy említettem, január elseje fordulópont volt a gázár-támogatási rendszerben. Onnantól kezdve a szolgáltatóknak a hivatalos gázár alapján kellett megállapítaniuk a hődíjat. Ez okozta az egységárban a számszerűleg nagyarányú változást. Mivel már nem alanyi jogon jár mindenkinek a gázártámogatás, a fogyasztók egymástól eltérő árakon fizetik számláikat. Attól függően, hogy szociális alapon melyik támogatotti körbe tartoznak és saját kérvényük alapján, milyen mértékben támogatja őket az állam. Akiről a kormány úgy ítéli meg, hogy támogatásra jogosult, természetesen kisebb összegű sárga csekket kap, mint a kedvezményt igénybe nem vehető társa. Akikről a jelenlegi országvezetők úgy ítélik meg, hogy nem rászorultak, azok bizony nagymértékű emeléssel szembesültek a rezsikiadásaik tekintetében. Hogy Várhalmi képviselő úr és szocialista társai ezek ismeretében miért tesznek ilyen hazug kijelentéseket? Jól felfogott politikai érdekből. Fájó lenne bevallani, hogy ezt a helyzetet az ő vezetőik idézték elő. Erre térjünk vissza egy kicsit később! Az egyszerű embereket csak az érdekli, hogy miért olyan a fűtésszámlája, amilyen. Nem ismerik ki magukat ebben a bonyolult elszámolási mechanizmusban. Véleményem szerint a rendszer megalkotóinak pontosan ez volt az egyik célja: ne látszódjon, hogy milyen óriási mértékben csökkent a támogatottak köre. A másik irány pedig egyértelműen a szolgáltatók befeketítése volt. Ahogyan az egészségügyben összeugrasztották a betegeket az orvosokkal, ugyanúgy fordították szembe a fogyasztókat a szolgáltatókkal ebben a szektorban. Haragudjanak rájuk az emberek, ne az igazi felelősökre. Arról olvashattunk, mintha a bajai távhőszolgáltató lenne a legdrágább az országban. Mi erről a véleménye? Országos szinten a középmezőnyben vagyunk. Az árváltoztatások során ki kell kérnünk a fogyasztóvédelem és a szakminisztérium állásfoglalását, amit minden esetben meg is teszünk. Az egységárak kialakításának nincs országosan elfogadott képlete. Az újvárosiak úgy tudják összehasonlítani költségeiket más városok lakóinak hasonló kiadásaival, ha egy egész év fűtés- és melegvíz számláit veszik alapul. Azonos nagyságú, elhelyezkedésű és körülményekkel rendelkező lakás éves díját kell összehasonlítani egymással. Minden egyéb módszer irreális eredményt hoz. A mindenkori gázárat a kormány határozza meg. Ő emel. Mit tud tenni a bajai városvezetés ebben a helyzetben az újvárosiak pénztárcájának kímélése érdekében? Kezdjük talán ott, hogy az energiafogyasztás és a fűtésszámlák egyik csökkentési lehetősége jelenleg a lakótelepi lakások megépítésének rossz minőségéből eredő pazarlások megszűntetése, a panelprogram. Erre legutoljára 200 millió forintot szavazott meg a képviselőtestület. Szerintem ez egy igen jelentős összeg. Másik módszer a szolgáltató működési hatékonyságának növelése. Ezt az új városvezetés megtette, melynek eredményeként 2008-ban összesen négy alkalommal megemelt gázárat csak kétszer kellett áthárítani a lakókra. Egyébként érdemes a Bajai Tükör mellett más újságból is tájékozódni. A Petőfi Népe november 10-i számának 6. oldalán egy táblázatot közölt, amelyből jól látszik, hogyan alakult a lakossági gázár 2004 és 2008 között januárjában 58,3 forintba került a gáz köbméterenként. Ez az összeg októbere óta 132,26 forint/köbméter plusz ÁFA, ami azt hiszem önmagáért beszél. Tisztelettel arra kérek minden kedves újvárosi olvasót, vesse össze ezeket az adatokat a Bajai Tükörben megjelent sületlenségekkel! Korábban érintettünk már bizonyos politikai mozgatórugókat. Ön szerint mi az oka annak, hogy a szocialista képviselők és velük együtt Várhalmi Miklós is ennyire tájékozatlanok? Véleményem szerint szó sincs tájékozatlanságról. Ez az egész egy tudatos zavarkeltés, a városvezetés lejáratására irányuló, hazugságoktól hemzsegő hadjárat. Megkeseríti az egyébként is nehéz helyzetben lévő lakótelepi polgárok életét. Politikai töltete a napnál is világosabb. Akik ezeket a cikkeket írták, nagyon jól tudják, hogy Újvárosban lakik Baja lakosságának 20%-a, vagyis a lakótelep egy igen komoly szavazóbázis. Nincs tehát más feladat, mint elérni, hogy ezek az emberek ne szavazzanak a jelenlegi városvezetésre. Konkrétan kikre gondol, Alpolgármester úr? Azokra a városatyákra, akik hosszú évek óta ültek-ülnek a városházi padokban, komolyabb képviselői sikerek nélkül. Az MSZP mostani, súlyos népszerűtlensége miatt nem marad más szavazatszerzési lehetőségük, mint az ellenfél besározása hazugságokkal, csúsztatásokkal, tényszerű adatok elhallgatásával. Nagyon sajnálom, hogy csak ennyire futja erejükből, mert városi szinten össze kellene fognunk a választóink érdekében! F. A.
8 8 HIRDETÉSEK BÁCSKAI NAPLÓ Készüljön fel a télre! Olcsó tűzifa, igény szerint méretre vágva, egész évben kapható. Érdeklődni: 20/ Ízelítő kimért szaloncukor kínálatunkból: Zselés ét, kókuszos ét, tejkaramella csokizatlan 890 Ft/kg Gumicukros csokizatlan 890 Ft/kg Marcipánkrémes tej, kókuszos tej raffaellókrémes 1490 Ft/kg Likőrösök: tojáslikőrős tej, bélisz likőrös ét, kapuccsinó likőrös tej, meggylikőrös 1490 Ft/kg Hagyományos konzum csokis/csokizatlan 1190 Ft/kg Szamos marcipán ét 4290 Ft/kg Vadász: konyakmegygyes, vadászkrémes 2150 Ft/kg Díszdobozos kínálat: Milka, Disney, Nosztalgia, Szamos Marcipános. Karácsonyra tortarendelést felveszünk! Kínálatunk a készlet erejéig érvényes! DEMKO FEDER MINTABOLT Gyapjú termékekre 20-30% Matracokra 10-20% Törölközőkre (50x100 cm) 10% kedvezmény Fajátékok, fejlesztő- és logikai játékok, bábok kedvező áron. Köntösök, ajándéktárgyak nagy választékban. Nálunk mindenkinek talál ajándékot! BAJA, EÖTVÖS U. 7. TELEFON: 79/ Pipák, vízipipák, szivarok a világ minden részéről. Tűzijátékok a legolcsóbban Baján Baja, Szentháromság tér 4. Tel.: 20/ Nyitva tartás: H-P.: , Szo.:
9 BÁCSKAI NAPLÓ BAJA ÉS KÖRNYÉKE 9 Országos referenciának számít a bajai térfigyelő rendszer Átadták a bajai térfigyelő rendszer kibővített változatát, második ütemét. Immár tizenkilenc kamera pásztázza a közterületeket. A tapasztalatok kedvezőek, számottevően csökkent a bűncselekmények száma. A bajai önkormányzat és a rendőrség összefogásának, közös elhatározásának köszönhetően épült ki a város térfigyelő rendszere mondta András István, bajai rendőrkapitány. Hozzátette: a fejlesztés az itt élő emberek biztonságát szolgálja. A kamerákat oda helyezték ki, ahol a legtöbb bűncselekmény történt az előző években ben még csak öt kamera működött, mára számuk tizenkilencre növekedett. A város különböző pontjairól érkező képeket a rendőrségen lévő diszpécserszobában folyamatosan figyelik, így egy jogsértő cselekmény észlelése után a járőrök gyorsan és eredményesen tudnak intézkedni. A térfigyelő rendszer működése óta visszaszorult az ismertté vált bűncselekmények száma közölte András István. Baja város rendőrkapitánya szerint az lenne a legideálisabb, ha városi szinten teljesen kiépülne a rendszer, ehhez összesen negyven kamerára lenne szükség. András István szorgalmazta, hogy rövid időn belül a kistérségben és a kapitányság illetékességi területén is működjenek térfigyelő kamerák. Baja városa (adott év hónapban) A rendszer nem csak mennyiségében, de minőségében, szolgáltatásai tekintetében is továbbfejleszthető. Akár sebességmérő vagy rendszámfelismerő programmal is felvértezhetik a jövőben. Az átadáson András István megköszönte az önkormányzat anyagi támogatását, hiszen e nélkül nem valósulhatott volna meg a fejlesztés Bűncselekmények száma Közterületen elkövetett bűncselekmények száma: Baja városa (adott év hónapban) Bűncselekmények száma ig terjedő időszakban Összes esemény Helyszíni bírság A térfigyelő tendszer által rögzített események ig terjedő időszakban Összes Helyszíni Figyelmeztetélentés Felje- Egyéb esemény bírság Figyelmeztetés Feljelentés Egyéb Forrás: Bajai Rendőrkapitányság Nagy Norbert, a rendszert szállító WBS Rendszerház Kft. ügyvezetője elmondta: a digitális, vezeték nélküli kamerahálózat országos hírnévre tett szert. Ma Baja rendelkezik a megye legnagyobb és legfejlettebb térfigyelő rendszerével. Sőt, városunk országos minta lett. Dr. Révfy Zoltán polgármester a térfigyelő rendszert nagyon hasznosnak, az önkormányzat és a rendőrség együttműködését pedig példaértékűnek nevezte. A kamerahálózat bővítése a tízmillió forintos önkormányzati támogatásból és a polgármesteri keretből elkülönített 800 ezer forintból valósult meg tette hozzá. Dr. Révfy Zoltán elmondta: a fejlesztést az önkormányzati kötvénykibocsátásból finanszíroztuk, nélküle ez a beruházás sem valósulhatott volna meg. Baja polgármestere rámutatott: a térfigyelő rendszer jó a városnak, hiszen javul a közbiztonság, előnyös a rendőrségnek, mert javul a felderítés. Dr. Révfy Zoltán a kameráktól leginkább azt várja, hogy kevesebb vandál cselekmény történik majd. B. SZ. A Szívzűr Klub éves zárórendezvénye december 17-én órakor a Duna Szálló éttermében lesz. K arát ékszer Kossuth u. 11/a (a volt parfüméria helyén) Megnyitottuk EZÜSTÉKSZER DISZKONTUNKAT! Várjuk kedves vásárlóinkat arany acél muránói Swarovski ékszerekkel is. Nézzen be hozzánk! Ezt látni kell!
10 INFORMÁCIÓK Bácskai Civil Szervezetek Szövetségének évi Közhasznúsági jelentése A szervezet Pk /200/4. sz. alatt került bejegyzésre, május 29-én, a Kecskeméti Megyei Bíróságon. Nyilvántartási száma: 1880/egyesület. A szövetség elnöke: Hajdú Miklós. A szövetség adószáma: Bankszámlaszám: KSH szám: Könyvelés módja: kettős könyvviteli naplófőkönyv. Adózás: tárgyi adómentes. 1. Számviteli beszámoló A szervezet évben 2455 e Ft saját tőkével rendelkezett, mely 1 e Ft-tal magasabb az előző évinél. A szervezet évi bevétele 1874 e Ft volt, melyből 390 e Ft a foglalkoztatott munkatársak bérének támogatásából származott Önkormányzati támogatás 90 e Ft (Civilek VII. Határ Menti Találkozójára) NCA pályázaton 1000 e Ft-ot nyert (működésre) 82 e Ft tagdíjbefizetésekből származik 312 e Ft egyéb címen jelentkező támogatásokból jelentkezik. A költségek közül Az anyagi jellegű ráfordítások 95 e Ft-tal csökkentek Személyi jellegű költségek 648 e Ft-tal mérséklődtek Az értékcsökkenési leírás 6 e Ft-os csökkenést mutat. 2. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról Támogatást nyújtó szerv megnevezése: Nemzeti Civil Alapprogram (NCA-DA-07-P tám. sz.). A rendelkezésre bocsátott támogatás összege: 1000 e Ft. A támogatás célja: működési. A rendelkezésre bocsátott támogatás időpontja: két részletben és én. A felhasználás ütemezése: Az elszámolás határideje: Kimutatás a vagyon felhasználásáról (Lásd: táblázat!)) 4. Kimutatás a célszerinti juttatásokról Nemleges. 5. Kimutatás a költségvetés alrendszerétől kapott támogatásokról Nemleges. 6. Kimutatás a közhasznú szerződés keretében kapott fejlesztési támogatás felhasználásáról Nemleges. 7. A vezető tisztségviselőnek nyújtott támogatás Nemleges. 8. Közhasznú tevékenységről szóló tartalmi beszámoló A Közösségi Szolgáltató Iroda (KÖSZI Iroda) folyamatosan működött. 1 fő munkatárssal a szakmai tanácsadás és információszolgáltatás, alapítással, működéssel, gazdálkodással, pályázatok írásával kapcsolatban folyamatos volt. Bírósági ügyintézés. Pályázatokhoz szakmai partnerajánlás. Szponzorkeresés. Rendezvényekhez terem biztosítása. Ingyenes számítógép, Internet és fénymásoló használat. Az iroda szolgáltatását minden civil szervezet ingyenesen vehette igénybe. Új szövetségi honlap elkészítésére került sor, melynek tartalmi feltöltése még folyamatban van. A határon túli kapcsolatok keretében részt vettünk a Zomborban rendezett március 15-i és október 23-i rendezvényeken. Ezen kívül részt vettünk a Doroszlón megrendezett szavalóversenyen és Bezdánban egy történelmi vetélkedőn. A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület műsorát szerveztük meg decemberben Baján. A partnerépítés Jánoshalma, Bácsalmás és Kalocsa irányában továbbfejlődött. Hálózatépítési programot dolgoztunk ki, melynek célja az Észak-Bácskai civil kohézió erősítése. Szövetségünk részvételével megalakult a Bajai Közművelődési Tanács. A Tanács célja Baja Város kulturális életének alakításában való részvétellel a város sajátos kultúrájának védelme, hagyományainak őrzése, időtálló értékek megóvása. Működése folyamatos, ügyvitelét a szövetségünk látja el. Előrelépés történt a Civil Ház magvalósítása ügyében. Tárgyalások kezdődtek a civilek és az önkormányzat között. E párbeszédben szövetségünk egyfajta képviseleti szerepet vállalt. HAJDÚ MIKLÓS ELNÖK Megnevezés Előző év Tárgyév Változás Ft Változás % Saját tőke Induló tőke ,2 Tőkeváltozás ,2 Tárgyévi eredmény ,0 növelésre ható tényezők csökkenésre ható tényezők , ,0 BÁCSKAI NAPLÓ Hozd a formád! Shape up, vagyis hozd a formád! Ezek a bíztató szavak egy olyan európai projekt nevét takarják, melynek célja, hogy az egészséges életmódra szoktassa az iskolásokat és óvodásokat. Az egészséges életmódra nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni. Ez különösen a manapság egyre gyakoribb gyermekkori elhízás elleni küzdelem miatt fontos. A Shape up! egy ben indult európai iskolai közösségi program, melynek keretében már Baján is felvették a harcot a problémával, életmódváltozásra biztatva a fiatal korosztályt. Valódi eredménynek persze az számít, ha a fiatalok maguktól követik a helyes étkezés szabályait és a rendszeres mozgás mindennapjaik részévé válik. Ezt tűzte ki célul, s ennek érdekében próbál segítséget nyújtani az Egészséges Baja Városért Közalapítvány szervezésében, dr. Zöld Lászlóné vezetésével több szakember (testnevelő, pedagógus, gyógytornász, gyógytestnevelő, dietetikus, túravezető ) Városunkban a Szent László ÁMK-ban indult el a program, melyet a bajai önkormányzat, a Vöröskereszt, valamint szakemberek biztosításával a Bajai Kórház is támogat. A tanév során közös tornákkal, túrákkal, biciklizéssel, szánkózással, főzőiskolával színesítjük a programot, melynek első találkozójára a múlt hét végén került sor a Türr István Sportcsarnokban egy közös családi sportvetélkedő keretében, mely nagy sikert aratott mind a szülők, mind a gyerekek körében. Kórházi jubileumok Dr. Tóth Gábor főigazgató-főorvos novemberben is köszöntötte a Bajai Kórház jubileumot elért dolgozóit. Az előző hónap kitüntetettjei: 30 éves jubileum: Dr. Somos Éva főorvos (Krónikus belgyógyászat), Gyuricza Imréné (szülészet), Kasza Imréné (ideggyógyászat) 25 éves jubileum: Dr. Molnár Magdolna főorvos (KAIBO), Schaffer Gyula (központi műtő), Dr. Kovács István főorvos (szülészet-nőgyógyászat), Dr. Tinusz Katalin főorvos (fül-orr-gégészet) Köszönetnyilvánítás A Frankel Alapítvány kuratóriuma köszönetet mond mindazon állampolgároknak, akik 2007-ben a SZJA 1 %-ával támogatták alapítványunkat. A felajánlott öszszeg ,- Ft, melyet az alapító okiratban meghatározott célokra használtunk fel: az intézményi diákok kiváló sport és tanulmányi eredményeik, valamint kiemelkedő közösségi munkájuk jutalmazására. Köszönettel fogadjuk a jövőben is támogatásaikat. Adószámunk: AZ ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA Nyugdíjasoknak! A Dunatáj Nyugdíjas Klub vacsorával egybekötött Mikulást, karácsonyt váró rendezvénye, december 10-én szerdán lesz. BÉRINÉ KLUBVEZETŐ Az Idősügyi Tanács következő fogadóóráját december 30-án óráig a Civil Házban (Széchenyi u. 2-4.) tartja.
11 BÁCSKAI NAPLÓ BAJA ÉS KÖRNYÉKE Polgármesteri fellépés a pojácapolitizálás ellen (Dr. Révfy Zoltán polgármesternek a képviselő-testület november 27-i ülésén elmondott napirend előtti felszólalásának szerkesztett változata) Napirend előtti hozzászólásomban azokra az ellenzéki hazugságokra szeretnék reagálni, amelyek az egyik újság hasábjain és a tv képernyőjén, sőt gyakorta itt az ülésteremben is elhangzanak az utóbbi időben. Felszólalásomnak pedig az a célja, hogy a város polgármestereként fellépjek a lakosság megfelelő tájékoztatása érdekében. És még mielőtt bárki indulattal és elfogultsággal vádolna szeretném egyértelművé tenni, hogy az ellenzéki véleményeket ha azok olyanok tisztelem és fontosnak tartom, a demokratikus várospolitikában a játékszabályok betartásához szükség van FELELŐS ellenzékre. Demokratikus (vagy ahogy elcsépelt szóval hívják: konstruktív), a város érdekében tenni akaró ellenzékre. Ez Baján, 2008-ban azonban sajnos másképpen, sajátosan alakul. Az itt ülő ellenzék egyik része, az MSZP először megsértődött, hogy elvesztette a választásokat, majd vagdalkozni kezdett és személyeskedő, rágalmakkal és hazugságokkal teli, a város érdekeit semmibevevő szórólapokat terjesztett (névleg a Fiatal Baloldal), csak és kizárólag pártpolitikai szempontok alapján. Az egyetlen cél pedig az én és munkatársaim lejáratása volt. Több per megindítása kellett ahhoz, hogy felhagyjanak ezzel a briganti módszerrel. Sajnos azonban stílust csak anynyiban váltottak, hogy a jogi következmények miatt óvatosabbak lettek és immáron a Bajai Tükörnek nevezett, Várhalmi Miklóshoz köthető lapban terjesztik a valótlanságokat. (A korábbi frakciótag és gazdasági bizottsági elnök Várhalmi a Bajai Tükör hasábjain (is) újra egymásra talált az övéivel ) Kedves szocialista ellenzék! Önök most átléptek egy másik pályára. Ez sem tisztességes, de ezt Önöktől sajnos kezdjük megszokni. A hazugság ugyanis nem tisztességes, Önök pedig rendre valótlanságokat állítanak. Vagy ha éppen nem állítanak valótlant direktben, akkor a valóságot hamis színben tüntetik fel nem másért, mint a saját (párt)politikai érdekeik szerint. Eladósodásról a kötvénykibocsátással kapcsolatban (elhallgatva, hogy az Önök által a korábbi ciklusban felvett több, mint egymilliárdos hitelt vissza kellett fizetnünk és kétmilliárd forintot tart a város a bankszámláján), szociális gázár támogatás elvételéről (minden alap nélkül) stb. Van egy másik sajátos jelensége a bajai hazug közéleti tájékoztatásnak, őt úgy hívják: Várhalmi Miklós. Ő pedig arról lesz híres, hogy megteremtette a pojácapolitizálást Baja városában. Vekkerórával, sportos, országos érdeklődésre számot tartó cicanadrágos reklámfilmmel, komolytalan felszólalásokkal, a polgármester meghívása (és mindenféle felhatalmazás) nélkül megrendezett Bajai Csúccsal, rosszindulatú cikkekkel és feljelentősdivel. Úgy tudom, már nem hisz neki senki, legfeljebb az a 33 szavazó, aki a bizalmát belé helyezte, de az is kérdéses, hogy kit képvisel ő igazán. Listán jutott be (éppen hogy), mint tudjuk, egy olyan szervezet képviseletében, amely nem létezik, nem működik. Ha létezne, polgármesterként bizonyára találkoztam volna ennek a szervezetnek a működésével, véleményével az elmúlt két esztendőben. Ha csak nem az volt e szervezet egyetlen célja, hogy Várhalmi Miklós, mint listavezető bejusson a testületbe Várhalmi Miklós talán ő maga sem tudja eldönteni, hogy amit csinál, azt saját maga komolyan gondolja-e. Ellenzéki magatartásával ugyanaz a baj, mint a szocialistákkal: saját egyéni érdekei mentén állít valótlanságokat és egyetlen célja a lejáratás. Itt, a város nyilvánossága előtt felkérem az Urakat, hogy hagyjanak fel a hazug, megosztó és valótlan nyilatkozatok terjesztésével, próbáljanak meg a város érdekében együttműködni a többséggel. Megfelelő módon, józan érvekkel vitázni, hogy érdemben hallgathassunk Önökre. Ahogy azt egy demokratikus ellenzéktől várjuk! Én optimista ember vagyok, nem adom fel a reményt, és szeretném hinni, hogy a jövőben talán bekövetkezhet az is, hogy valamennyien együtt tudunk örülni az eredményeknek, amiből van bőven az elmúlt két esztendőben. És akkor városunk dinamikus fejlődése tényleg közös sikerünk lehet! Köszönöm, hogy meghallgattak! HEVES VITA A TESTÜLETI ÜLÉSEN Nagy vihart kavart a novemberi testületi ülésen az a döntés, mely szerint a város a továbbiakban nem tudja finanszírozni annak a magán televíziónak a működését, amely Baja TV néven sugározza kalocsai, jánoshalmi és egyéb térségekről szerkesztett műsorait. Hajdú Miklós és Várhalmi Miklós képviselők azt sérelmezték, hogy a városvezetés azért akarja megvonni támogatását a jelenlegi TV-től, mert az utóbbi időben ők gyakran szereplői voltak a TV által sugárzott műsoroknak. Ennek ellenére a szocialista képviselők FIDESZ-es TV-nek sejtették a vaskúti cég által működtetett televíziót a bajai városvezetők szereplési aránya miatt. Michna Ottó, a cég vezetője az ülésen egyebek mellett a következőket mondta: Ki kellett terjesztenünk az adás területet, mert az a támogatás, amely a várostól érkezett, az semmiféleképp nem elegendő, hogy egy ilyen televíziót eltartson. (Szeptemberig évben Ft-t utalt át a városi cég a vaskúti KFT-nek.) A városvezetés részéről Fercsák Róbert alpolgármester elmondta, hogy nem a TV műsorával és az ott dolgozókkal van gond. Városi közpénzből nem támogatható pl. kalocsai műsor gyártása. Külön érdekessége volt a vitának, hogy Hajdú Miklós MSZP-s frakcióvezető, és Várhalmi Miklós képviselő a FIDESZ megyei és országos vezetőire is hivatkozva védte a vaskúti cég ügyvezetőjének álláspontját. Korábbi gyakorlatnak megfelelően ez a televízió vasárnap délutánonként a testületi ülések vitáit vágatlanul, teljes terjedelemben leadta. Az ülést követő hétvégén csak egy vágott, sűrű szerkesztői kommentárokat tartalmazó tudósítás jelent meg. Városházi hírek szerint Baja város vezetése az egyoldalú tájékoztatás miatt az ORTT-hez fordul. L. SZ. Karácsonyi hangversenyek December 24. szerda 23 órakor a Belvárosi Templomban az éjféli szentmise előtt zenés áhítat népszerű karácsonyi zeneművekkel. Közreműködnek: Bán Annamária, Bán Máté fuvola, Kosóczkiné Dr. Jendrék Ágnes gordonka, dr. Petz Gábor ének, Kosóczki Tamás orgonaművész. December 27. szombat 19 órakor a Belvárosi Templomban lesz a BELVÁROSI ORGONAESTÉK hangversenysorozat XI. évfolyamának karácsonyi hangversenye. Közreműködnek: Dergez Zoltán orgonaművész (Pécs) és Csajághy Miklós (klarinét). Műsoron: Bach, Mozart Liszt és Dupré művek. A belépés mindkét hangversenyre díjtalan!
12 12 PROGRAMAJÁNLÓ BÁCSKAI NAPLÓ Drakula December 8-án, hétfőn, 17 és 20 órakor: Bram Stoker regénye nyomán Mészáros László és Szemenyei János zenéjével: DRAKULA musical, a budapesti Sziget Színház előadása Szereplők: Drakula PIN- TÉR TIBOR, Jonathan NAGY BALÁZS, Van Helsing MÉSZÁROS LÁSZLÓ, Mina VÖRÖS EDIT, Arthur MEZŐ ZOLTÁN, Lucy GALLUSZ NIKOLETT/ BORDÁS BARBARA, Lelkész GESZTESI KÁROLY/ MAKRAI PÁL Artisjus-díjas, Quincey MISKOVICS RÓBERT/ BENCZE SÁNDOR, Ördöghegedűs EDVIN MARTON/ PÁL ISTVÁN, valamint Tánckar JEGYÁRAK: 2.250, , , ,- Ft Jegyek megrendelése telefonon: 79/ vagy 79/ Jegyek válthatók: a Baja Marketing Kft. irodájában Baja, Szentháromság tér 11. szám alatt. Az előadások helyszíne: Színházterem, Baja, Oroszlán u. 3. A műsorváltozás jogát fenntartjuk! SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES KÖZÖNSÉGÜNKET!
13 BÁCSKAI NAPLÓ PROGRAMAJÁNLÓ A Karácsonyi Vásár programjai 13 December. 6. szombat Mikulás napi gyerekkoncert, ajándékosztás a Budapest Bank Rt., a Délinfó, Lili és Mili Játszóház, és a Baja Marketing Kft. támogatásával A Fashion Dance meglepetés műsora December. 7. Bronzvasárnap Advent második vasárnapja A Magic Dance versenycsapatának bemutatója Az Iringó Népdalkör műsora A hétvégi programok támogatója Délinfó, Budapest Bank Nyrt., Lili és Mili Játszóház, Baja Marketing Kft. December 12. péntek Központi Alsóvárosi ÁMK ünnepi műsora Ének-Zenei Iskola karácsonyi műsora Központi ÁMK. Petőfi Sándor utcai óvodájának műsora Betlehemes életkép a Jelky ÁMK közreműködésével December 13. szombat MNÁMK növendékeinek karácsonyi műsora Templom és Bernhart Sándor utcai óvodák karácsonyi műsorai EJF Gyakorló Általános Iskola kiskórusának műsora December 14. Ezüstvasárnap Advent harmadik vasárnapja A Magic Dance versenycsapatának bemutatója MNÁMK növendékeinek karácsonyi műsora A hétvégi programok támogatója Volksbank Magyarország Zrt. December 19. péntek Szent László ÁMK karácsonyi műsora Modern karácsonyi dalok Witnes csapatával Betlehemes életkép a Jelky ÁMK közreműködésével December 20. szombat Karácsonyt várva Frederico és Bonifác műsora Karácsonyi hangulat Witnes csapatával December 21. Aranyvasárnap Advent negyedik vasárnapja A Magic Dance bemutatója Amerikai karácsonyi dalok a Téren A hétvégi programok támogatója Pick Szeged Zrt. Karácsonyi vásár a Szentháromság téren! Kínálatunk: Kézműves termékek, kerámiák, kosarak, fonott áruk, fafaragások, könyvek, ajándéktárgyak, dekorációk, órák, féldrágakövek, díszgyertyák, ezüstékszerek, mézeskalács, szaloncukor, édesség, büfé, forró italok, bor, pálinka, gesztenye, kürtűskalács FOTÓ: Z. L. Adventi forgatag November 28-tól ismét karácsonyi vásár hívogatja az ünnepre készülődőket a bajai Szentháromság téren. A kis házikókban a tavalyinál is gazdagabb a kínálat. A hivatalos megnyitót november 28-án kora este tartották, a Starlight Művészeti Közösség énekeseinek műsora után az Ad Libitum Kórus adott rövid ünnepi koncertet. 18 órakor dr. Révfy Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket. A polgármester a karácsony igazi titkára, a szeretetre hívta fel a figyelmet. Azt kívánta, hogy az ünnepek alatt mindenki fel tudja fedezni ezt a titkot. A karácsonyi vásárban nem csak a fa alá kerülő ajándékokat lehet beszerezni, Szentestéig minden hétvégén színes ünnepi programok is várják az érdeklődőket. B. SZ. A Starlight énekesei A rajzverseny eredményhirdetése Az októberben meghirdetett karácsonyi rajzversenyre közel 200 alkotást készítettek és juttattak el hozzánk a gyerekek, illetve szüleik és pedagógusaik. A többféle technikával elkészített műveket egy zsűri értékelte. A nyereményeket az Attila Könyvesbolt, a Jumbo Játékbolt, a Hi-Fi Club, a Sári Sportbolt, a Malom Étterem- és Szórakoztató Centrum, valamint a Baja Marketing Kft. ajánlották fel. Az eredmények az alábbiak: Óvodás korcsoport (4-6 éves korig) 1. Barabás Boróka 6 éves a Szent László ÁMK óvodása 2. Hornyák Réka 6,5 éves a Szent László ÁMK óvodása 3. Iván Rebeka 6,5 éves a Szent László ÁMK óvodása Általános iskola alsó tagozat korcsoport (7-10 éves korig) 1. Mészáros Ildikó Anna 8 éves a Szent László ÁMK iskolása 2. Repáruk Balázs 7 éves Központi-Alsóvárosi ÁMK diákja 3. Lackner Róbert 9 éves a Szentistváni ÁMK tanulója Általános iskola felső tagozatos korcsoport (11-14 éves korig) 1. Patocskai Erika 13 éves BKMÖ Speciális Iskola tanulója 2. Zsíros Boglárka 12 éves 3. Mészáros Roland Imre 13 éves a Szent László ÁMK diákja
14 November közepén Brüsszelben, az Európai Parlament épületében tartott előadást Nemes Gábor, a bajai SZDSZ-frakció vezetője. A politikus Szentiványi István EP-képviselő meghívására járt az unió központjában, ugyanis az Európai Parlament liberális frakciója szemináriumot kezdeményezett Bulgária, Románia és Szerbia határ menti kapcsolatainak, regionális fejlesztési lehetőségeinek bemutatására. Ezen a rendezvényen szólalt fel Nemes Gábor, aki elsősorban a bajai kistérség és Vajdaság kapcsolatrendszeréről, jövőbeli projektjeiről beszélt. BAJA ÉS KÖRNYÉKE Szeminárium az Európai Parlamentben Előadásomban röviden bemutattam Baja városát, a térség jellemzőit, majd kitértem az előcsatlakozási, az interregionális pályázatokra. A kistérségben eddig négy tükörprojekt kapott támogatást. Szóba hoztam a határ menti hulladékgazdálkodási programot is, mely egy magyar-szerb regionális rendszer kialakítására irányul. Véleményem szerint különösen fontos lenne a Ferenc-tápcsatorna jövőbeni fejlesztése, rehabilitációja, a vízi turizmus feltételeinek megteremtése. Kértem, hogy ez a projekt kerüljön be az EU ún. fehér könyvébe, s a jövő évben egy szakbizottsági ülésen legyen lehetőségünk megismertetni a döntéshozókkal terveink részleteit. Négy régió találkozási pontjánál helyezkedik el Baja városa, itt érintkezik a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl, Horvátország és Szerbia. A térség fejlődése szempontjából kiemelten fontos a megfelelő színvonalú vasúti kapcsolat, ezért kezdeményeztük már korábban a Fiume és Temesvár közötti pálya 1946-ban megszüntetett Bácsalmás-Szabadka szakaszának helyreállítását. Az Arad-Szeged-Szabadka-Baja transzverzális vasúti korridor előzetes megvalósíthatósági tanulmánya elkészült, uniós forrásból több szakasz tervezése megkezdődhet. Az eddig preferált ún. sugaras vonalak mellett nagyobb figyelmet érdemelnének a keresztirányú közlekedési korridorok is hívta fel a konferencia résztvevőinek figyelmét Nemes Gábor. A liberális politikus előadásában kitért a Bajai Országos Közforgalmú Kikötő jelentőségére, melynek forgalma a vízi közlekedés fellendülésével tovább nőhet. Kiemelte továbbá a Magyar és a Szerb Borakadémiák közötti együttműködést, mely egyebek mellett az őshonos szőlőfajták újratelepítésére (kadarka, kövidinka stb.) irányul. Nemes Gábor a brüsszeli rendezvényen városunkat, a térségünket több helyi kiadvány terjesztésével is igyekezett népszerűsíteni. Az unió költségvetésének 2,5 százalékát fordítják határ menti együttműködésre, ezeket a forrásokat a bajai térségnek is meg kell ragadnia. Célzottan tudunk pénzekre pályázni, ebből a szempontból felértékelődik határmentiségünk mondta Nemes Gábor. A liberális politikus fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a felmérések szerint a magyar polgárok pesszimisták az EU-val kapcsolatban, 2003-ban még 68 százalékos, ma viszont már csak 43 százalékos az Európai Unió hazai támogatottsága. Az a gond, hogy a magyar emberek többsége vagy fejőstehénnek vagy bűnbaknak tekinti az uniót. Közben kevés szó esik a mindennapjainkat meghatározó közösségi politikákról, az agrárium, a fogyasztóvédelem ügyeiről, az infrastruktúra-fejlesztésről, a régiók felzárkóztatásáról. Pedig ezekről kellene több szót váltanunk zárta beszámolóját Nemes Gábor. B. SZ. Idősek karácsonyi ajándékműsora BÁCSKAI NAPLÓ Az Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, a Baja Marketing Kft. és a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete tisztelettel és szeretettel meghívja Önt december 12-én, péntek 15 órára a Városi Színházterembe (Baja, Oroszlán u.3.). Program: Karácsonyi koncert az Operaházy Borlovagok együttessel. Műsor: opera és operett részletek, népdalok, magyar nóták, bordalok és mulatóénekek, örökzöldek. Művészeti vezető: Laczó András. Ünnepi köszöntőt mond: Dr. Révfy Zoltán, Baja város polgármestere. A belépés díjtalan! Minden időskorút szeretettel várunk! A rendezvény támogatói: Baja Város Önkormányzata, Bajáért Közalapítvány Felhívás ifjúsági civil szervezetek adatbázisában való megjelenésre A Bajai Ifjúsági Szolgáltató Iroda (Baja, Széchenyi u. 6.) honlapján, a oldalon ifjúsági civil szervezetek adatbázisának kiépítésére kerül sor. Várjuk azon társadalmi szervezetek (kivéve pártok és szakszervezetek), ifjúsági célú alapítványok (kivéve közalapítványok) jelentkezését, amelyek az adatbázisában szerepelni szeretnének és az alábbi feltételeknek megfelelnek: alapító okirattal rendelkeznek, tevékenységüket Baján és térségében fejtik ki, gyermek és ifjúsági közösségeket fognak össze, vagy a gyermek és ifjúsági közösségek számára szolgáltatásokat biztosítanak, vagy létesítő okiratukban felvállalták a gyermek és ifjúsági korosztályok érdekeinek képviseletét. Kérjük a szervezetek képviselőit, hogy jelentkezési szándékukat a szervezet pontos nevével, címével, elérhetőségével valamint az elmúlt két évben megvalósított programjaikkal az info@biszibaja.hu e- mailre szíveskedjenek jelezni december 31-ig. A jelentkezés csak az általunk megküldött, aláírt és visszaküldött adatlap után válik érvényessé. B. SZABÓ ORSOLYA, A BAJAI IFJÚSÁGI SZOLGÁL- TATÓ IRODA VEZETŐJE FUVAROZÁS 30/ Közlemény A Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. értesíti tisztelt lakossági és külsős beszállítóit, hogy december hónaptól hétvégenként a téli nyitva tartás szerint fogadja partnereit a vaskúti regionális lerakón. Eszerint szombaton reggel 8 órától délután 16 óráig tart nyitva a telep. Hétköznap a nyitva tartás változatlan marad. Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy december án, valamint december 31-én és január 1-jén a hulladéklerakó zárva tart. Meghívó A Baja Művészetéért Kulturális Egyesület meghívja Önt Antik enteriőr című kiállítására december 13-án 16 órára a Bajai Belvárosi Bemutatóterembe. A kiállítás megtekinthető naponta ig, ig, szombaton ig. Babgulyást osztanak Gőzőlgő babgulyás várja a rászorultakat december 19-én, pénteken 14 órától a bajai Szentháromság téren. A jótékonysági akciót a Magyar Vöröskereszt és a Bajai Polgárőr Egyesület szervezi. A kondérokban kb. négyszáz főnek elegendő adagot készítenek majd tudtuk meg a rendezőktől.
15 BÁCSKAI NAPLÓ INFORMÁCIÓK Pályázati felhívás Központi - Alsóvárosi Általános Művelődési Központ A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. Törvény 20/A -a alapján óvodapedagógus munkakör betöltésére pályázatot ír ki. A munkavégzés szervezeti egysége: Központi- Alsóvárosi Általános Művelődési Központ, Kinizsi utcai óvoda. A munkavégzés helye: 6500 Baja Kinizsi utca 1/b. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű (GYES idejére). A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény előírásai alapján. Pályázat feltétele: óvodapedagógusi végzettség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: részletes fényképes szakmai önéletrajz iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány. A munkakör betöltésének időpontja: január 1. A pályázat benyújtásának határideje: az Oktatási Közlönyben történő megjelenésétől számított 15. nap. A pályázat benyújtásának módja: személyesen, vagy levélben a Központi-Alsóvárosi Művelődési Központ, 6500 Baja, Szent Antal utca 60. A pályázat elbírálásának határideje: december 15. 1% A Bajai Művelődési és Szabadidő Egyesület ezúton szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik a év folyamán adójuk 1%-ával támogatták szervezetünket! A felajánlások összege a évre Ft, melyet pályázati díjként használunk fel. Köszönettel: HÉHN GIZELLA ELNÖK A Bajai Éremtani Egyesület tisztelettel köszöni mindazoknak, akik adójuk 1%-át támogatásukra felajánlották. Az Ft-ot az egyesület működésére fordítja. Családsegítő Szolgálat fogadóideje megváltozott A Családsegítő Szolgálat Baja, Pokorny u szám alatt található, a kórház diagnosztikai épületével szemben. Működési területe Baja város, valamint nyolc község: Szeremle, Dunafalva, Dávod, Hercegszántó, Csávoly, Rém, Felsőszentiván, Bácsbokod települések, ahol a többcélú kistérségi társulás keretein belül végezzük a tevékenységünket. A Családsegítő Szolgálat a megadott időpontban várja azokat, akik problémájukat egyedül nem tudják megoldani. A Családsegítő Szolgálat fogadó ideje megváltozott, hétfőtől szerdáig 9-15-óra, csütörtökön 9-17-ig, pénteken nincs fogadónap. Segíteni azoknak tudunk, akik önként kérik tőlünk ezt. Intézményünket felkereshetik személyesen, telefonon a 79/ telefonszámon, levélben, vagy bárki más által üzenve. Szolgáltatásaink igénybevétele térítésmentes. A hozzánk fordulók adatait, és az esettel kapcsolatban minden, amiről tudomást szerzünk, a vonatkozó törvények szerint titoktartási kötelezettség mellett kezeljük. Béreljen autót km-korlátozás nélkül! Tel.: 06-70/ NON-STOP! A Családsegítő Szolgálat az általános segítő szolgáltatás során az egyének és családok életvezetési képességeinek megőrzése, valamint az adódó problémák megszüntetése érdekében tájékoztatást ad a szociális, családtámogatási, társadalombiztosítási és egyéb ellátások formáiról, az ellátáshoz való hozzájutás módjáról. Intézményünkkel aktív korú nem foglalkoztatott rendszeres szociális segélyezetteknek együttműködési kötelezettsége van. A szolgálat szociális, életvezetési, mentálhigiénés, jogi és pszichológiai tanácsadást ad, segítséget nyújt a szociális ügyek vitelében. Elősegíti a családban jelentkező működési zavarok, ill. konfliktusok megoldását. Intézményünk a családtámogatási ellátásokhoz való juttatások közvetítésével is foglalkozik. A szolgáltatásunk fő célja, hogy a hozzánk forduló családok problémamentesebb és boldogabb életet élhessenek. SCHILLING ZSUZSANNA, A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT VEZETŐJE Véradás Tisztelettel várjuk a régi és új véradókat december án, pénteken 8-14 óráig, szombaton 8-12 óráig a Bajai Kórház Vérellátójában. (Diagnosztikai épület, 2. emelet) Köszönet az 1%-ért Az Szentistváni Szülők a Diákokért Egyesület történetében először, a tavalyi évben, december 12- én tisztújítás történt. Az elnökség új képviseletét: Markóné Keszthelyi Boglárka (egyesületi elnök), Nádainé Andriska Krisztina (elnökhelyettes) és Taskovicsné Buk Rita (titkár) látják el. A Szentistváni Szülők a Diákokért Egyesület köszönetet mond mindazoknak, akik a 2007-es évi személyi jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával támogatták egyesületünket. Számlánkra összesen ,- Ft folyt be. Ebben az évben ezt az összeget az alábbi célokra fordítottuk: 76480,- Ft Fényképezőgép vásárlása az iskolának 58827,- Ft Nyári táborozás 7000,- Ft Sportverseny utaztatási költsége Sziráczki István nyomozó és Merk Zsuzsa múzeumigazgató Kádár Béla alkotásával Megkerült 2002-ben hat festményt lopták el a Türr István Múzeumból. Közülük két alkotás a korábbi években már visszakerült a gyűjteménybe. Most egy újabb műtárgyat kapott vissza a jogos tulajdonosa. November 11-én Kádár Béla: Akt házakkal című képét adták át a rendőrség képviselői Merk Zsuzsának, a múzeum igazgatójának. Szabó Ferenc, a Bajai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a lopás elkövetőjét már elítélték, de a képek fele még nem került elő. A szóban forgó Kádár Béla-alkotást egy fővárosi aukciós házban fedezték fel. A rendőrség ugyanakkor még keresi az orgazdát. Becslések szerint a kép ára több millió forintra tehető. Merk Zsuzsa múzeumigazgatótól megtudtuk, hogy az érdeklődők az alkotást a Nagy István Képtárban november 21-én megnyílt egyébként a veránkai alkotótelepen készült műveket felvonultató kiállításhoz kapcsolódva tekinthetik meg. B. SZ ,- Ft Országos versenyek nevezési díja (Környezetvédelmi, TITOK, Zrínyi Ilona) 4500,- Ft Fenyőfa kupa nevezési díja 16280,- Ft Könyvek vásárlása Össz.: ,- Ft Az egyesület támogatására az adó 1%-ának felajánlásával továbbra is lehetőség van. Adószámunk: Az egyesület vezetősége nevében: MARKÓNÉ KESZTHELYI BOGLÁRKA ELNÖK
16 16 BÁCSKAI NAPLÓ 6500 Baja, Bartók Béla u. 4. Tel.: 79/ , 30/ Minden, ami a téli sportokhoz kell! kabát sapka, sál, kesztyű szabadidőruhák sínadrág korcsolya síléc síbakancs téli cipők Karácsony a Tourinform Irodában Az ünnepek közeledtével lepje meg ismerőseit bajai ajándéktárgyakkal! Dr. Szilárd Illés Baja város labdarúgása c. könyve 2.990,- Ft. 6 db Baja címeres pohár díszdobozos borral 3.900,- Ft Külley Lea lengve int búcsút a kert ill. Babits Mihály Baján c. könyve 1.500,- Ft Bánáti Tibor Mesélő házak Baja c. könyve 2.100,- Ft Baja 2009 naptár és Gemenc 2009 naptárak kedvezményes áron kaphatók! Minden Kedves Ügyfelünknek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk! BAJAI HAJÓMALOM EGYESÜLET a bajai turizmus fellendítéséért.
Áldott, békés karácsonyt és boldog új évet kívánunk!
> BAJA A FEJLŐDÉS ÚTJÁN POLGÁRMESTERI INTERJÚ A 8-9. OLDALAKON B á napló c s k a i BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA www.baja.hu 16. OLDAL ÚJÉVI KONCERT JANUÁR 3-ÁN A SZÍNHÁZ- TEREMBEN 2008. december
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak
Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.
Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata
TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének
Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere.../2010.(V.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat gyermekjóléti
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ 1848 hôsei példát mutattak: érdemes összefogni a közös célokért
VONATKERTI BUSZÁLLOMÁS Várhatóan májustól fogadja az utasokat az új létesítmény (6-7. oldal) MEGÚJULT A BAKA-KÚT Vize a gyomorbántalmakban szenvedôknek kiváló (15. oldal) A bajai önkormányzat lapja XII.
HÍREK, KÖZÉLET I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM - 2007. OKTÓBER 11. CSÜTÖRTÖK
I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER 11. Fotóminőségű nyomtatás (2400x1200 dpi) papírfélékre, fóliára, textíliára, stb., óriásplakát méretben vagy akár 25 méter hosszan. Időjárásálló nyomtatás kültérre is.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Esemény Időpont Helyszín
2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
ÖNKORMÁNYZATI. Az európai integráció és a kisebbségek. A bajai önkormányzat lapja. X. évfolyam 22. szám 2005. november 12.
A bajai önkormányzat lapja X. évfolyam 22. szám 2005. november 12. ÖNKORMÁNYZATI CÉLBA ÉRT A SEGÍTSÉG TÁJÉKOZTATÓ A hét elején az erdélyi Felsõboldogfalván kiosztották a bajaiak adományait az árvíz sújtotta
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 71-4/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 90,
Jegyzőkönyv. Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről
Jegyzőkönyv Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos u. 9. sz. Jelen voltak: Ambrus Zoltán, Asztalos Dezsőné,
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. december 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet
I/A kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. december 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Tárgy: Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás...
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 18/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
Vackor Óvoda 9061.Vámosszabadi Szabadi út 53. OM:030410 SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Kukorelli Eszter óvodavezető 2013. Általános rendelkezések A szervezeti és működési szabályzat célja,
NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028
NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 1 Ebben a fordulóbban a szennyvízcsatornázás megvalósításához szükséges dokumentáció (vízjogi létesítési engedély megszerzése, szükséges tanulmányok elkészítése,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. szeptember 19-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás
JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.
11/2007. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi
T Á R G Y S O R O Z A T. 3./ Beszámoló az önkormányzat 2007. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről
Bököny Község Képviselő-testülete 2007. szeptember 13-án tartott ülésének 8-37/2007. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (87-94/2007;18/2007. R) T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Polgármester
Berceli Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata. I. A Közös Önkormányzati Hivatal azonosító adatai, jogállása
Berceli Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata 7. számú függelék A Közös Önkormányzati Hivatal saját hatáskörében figyelembe véve a költségvetési szervek Szervezeti és Működési
J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA
XVII. Iktatószám: 4-12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2014. november 26-án megtartott, n y i l t s o r
Szakmai program. Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata
Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálata 6 0 7 0 Izsák, Szabadság tér 1. Tel. : 76 / 568 079 Jóváhagyva Izsák Város Képviselő-testületének /2016.(01.26.)számú határozatával. A tartalma I.
Igazgatási Osztályvezető megjelent. Meghívott: Dr. Nagy Szabina Somogy Megyei Kormányhivatal Fonyódi Járási Hivatal Hivatalvezető
JEGYZŐKÖNYV Készült Ordacsehi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. november 25-én, 17 órakor kezdődő, az Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott nyilvános üléséről. A Képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Takácsné Rompos Bernadett képviselő
UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8321 Uzsa, Lázhegy u.21. Szám: 1/200-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Uzsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én 17.00 órai
391 Jelentés a helyi önkormányzatok 1996. évi normatív állami hozzájárulása igénybevételének és elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól
391 Jelentés a helyi önkormányzatok 1996. évi normatív állami hozzájárulása igénybevételének és elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések,
A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele
A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.
C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv
Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól
Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától
3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás
?GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u.8. Szám: 584-7/2009. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.
BÖKÖNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2009. (X.01.) számú r e n d e l e t - t e r v e z e t e. a mezei őrszolgálatról
BÖKÖNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2009. (X.01.) számú r e n d e l e t - t e r v e z e t e a mezei őrszolgálatról Bököny község képviselő-testülete a fegyveres biztonsági őrzésről, a
H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.
H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó
Esemény Időpont Helyszín
2015. január 9. 2015/1. szám (2. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00
Békés Város Képviselő-testülete 2016. május 26-i ülésére
Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2015. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,
Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
Szám: 235-4/2015. B A K O N Y J Á K Ó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Bakonyjákó Község Önkormányzat
Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.
Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs polgármester, Antal Erzsébet
(3) A Képviselő-testület gyakorolja mindazon bérbeadói és elidegenítési jogokat, amelyet e rendelet másként nem szabályoz. II.
A lakások bérletéről szóló 12/2001. (III. 29.) ÖKT rendeletének módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról Módosította: 15/2002. (III. 28.) ÖKT. rendelet, 33/2005. (XII.1.) a 11/2006. (II. 24.),
ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ
KÉPZELT RIPORT Bajai fiatalok musicalbemutatója márciusban (16. oldal) KÓRHÁZI FÕGYÓGYSZERÉSZ Buchholcz Gyula 2006 márciusa óta dolgozik a Bajai Kórházban (9. oldal) A bajai önkormányzat lapja XII. évfolyam
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E. 2014. november 14-én. megtartott. ülésének JEGYZŐKÖNYVE
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2014. november 14-én megtartott ülésének JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: 9/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete A szociális célú tüzelőanyag támogatás
2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ
Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com
2016. évi munka és rendezvényterve.
Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ - Művelődési Központ és Könyvtár - 2016. évi munka és rendezvényterve. Készítette: Csenger, 2015. október 21. szakmai vezető Az intézményünk
6/2013.(IX.26.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember hó 26. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve.
6/2013.(IX.26.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember hó 26. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve. N a p i r e n d: 1./ Beszámoló a két ülés közötti döntésekről,
J e g y z ő k ö n y v
Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5641 Tarhos, Petőfi u. 2. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 8-án megtartott soron következő,
Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről
Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János, Boda István,
373 Jelentés a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről
373 Jelentés a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. ÖSSZEGZŐ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK II. RÉSZLETES MEGÁLLAPÍTÁSOK
5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen
Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Szám: 80.470-11/2014/IHO
Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 80.470-11/2014/IHO Jegyzőkönyv Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 22-én, a Szerencsi Polgármesteri Hivatal II. emeleti
elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.
XXVI. ÉVFOLYAM 3. SZÁM, 2016. MÁRCIUS MEGHÍVÓ Szeretettel meghívok minden helyi lakost a TAVASZI HADJÁRAT elnevezésű rendezvénysorozat részeként 2016. április 5-én kedd, településünkön tartandó ünnepségre.
tovább örökítő város legyen!
K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről
Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 12- én (csütörtökön)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Érsekvadkert Községi Önkormányzat Képviselő-testület 2010. december 7-én, 18,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal
1. A rendelet hatálya
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a szociális gondoskodás helyi szabályairól egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
NYÍREGHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 337/2004. (XII.15.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 337/2004. (XII.15.) számú h a t á r o z a t a az INNOHÍD Debrecen-Nyíregyháza Innovációs Részvénytársaság Alapító Okiratának jóváhagyásáról A Közgyűlés a helyi
KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE TÁRSULT ÓVODÁJA, BÖLCSŐDÉJE Zrínyi telephelyén működő bölcsőde házirendje
KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE TÁRSULT ÓVODÁJA, BÖLCSŐDÉJE Zrínyi telephelyén működő bölcsőde házirendje Hatályos: 2010 12.01-től visszavonásig. Készítette: Katus Györgyné Kelt: 2010. 12. 01. Intézményvezető 1. A
Radó Tibor polgármester A kiküldött napirendi pontokat olvastátok. Aki elfogadja a napirendi pontokat, kérem, szavazzon.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. szeptember hó 30. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Pitvaros Községi Önkormányzat házasságkötő
JELENTÉS. a Kormány részére. a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény eddigi hatásairól
JELENTÉS a Kormány részére a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény eddigi hatásairól Budapest, 2016. április 1. JELENLEGI SZABÁLYOZÁS A kiskereskedelmi
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 10-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/ 521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
JELENTÉS. Kunszentmiklós Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1241 2012. április
JELENTÉS Kunszentmiklós Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1241 2012. április Állami Számvevőszék Iktatószám: V-3072-024/2012. Témaszám: 1015 Vizsgálat-azonosító szám: V0560103
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. március 31-i rendes ülésére
7989-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. március 31-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2008-2009. évi munkájáról és a Hivatal pályázatokkal
Szervezeti és Működési Szabályzat
Összeállította: Lovász Beatrix igazgató Kisújszállás, 2013. március Módosítva: Kisújszállás, 2015. augusztus 24. Hatályos: 2015. szeptember 1. Tartalom Bevezetés... 4 I. Általános rendelkezések... 5 1.
A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés
Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96. (6) bekezdése
Hirdetés leadás módja
KÉPÚJSÁG EGERSZALÓK Hirdetés leadás módja Hirdetések leadási határideje hétfő és csütörtök. Ahatáridő után leadott hirdetések garantáltan csak a soron következő frissítéskor kerülnek feldolgozásra. Technikai
Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu
Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.
Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről
Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,
J e g y z ő k ö n y v
F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu Szám: 2-12/2012. J
...~~c... Já~~~~nyhért alpolgármester. Jegyzői Kabinet vezetője ~ ... :~~.~~...~:... Faragóné Széles Andrea
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza. Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-510 Fax: (42) 524-501 E-maiI: alpolgarmester@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám: 75086/2011.05 Ügyintéző:
9806 Jelentés a Magyar Rádió Közalapítvány és - kapcsolódó ellenőrzésként - a Magyar Rádió Részvénytársaság gazdálkodásának ellenőrzéséről
9806 Jelentés a Magyar Rádió Közalapítvány és - kapcsolódó ellenőrzésként - a Magyar Rádió Részvénytársaság gazdálkodásának ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések, javaslatok
SZIGLIGETI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
SZIGLIGETI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szervezeti és működési szabályzat I. Általános rendelkezések 1. A Szigligeti Közös Fenntartású Napközi Otthonos Óvoda
ELŐTERJESZTÉS Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. május 28-ai ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
Nyirád Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság utca 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Szőc Ügyiratszám: 87-60/2015.
RENDELETEK NYÍRMÁRTONFALVA 2012.
RENDELETEK NYÍRMÁRTONFALVA 2012. ÖR. száma Tárgya Módosítás Hatályon kívül helyezve 1/2012. (II. 20.) 2012. évi költségvetési rendelet 2/2012. (III. 08.) 2/2012. (III. 08.) 2012. évi költségvetési rendelet
Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője
1. számú melléklet Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 2012 Az alább felsorolt és röviden ismertetett fesztiválok kívánják alkotni annak a városi programportfóliónak az alapját, amely
VÁLTOZÁSOK A HELYI BUSZMENETRENDBEN
HÉTFŐN VÁROSSZEMLE 8. OLDAL > B á c s k a i BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA napló 9. OLDAL ELSŐ BAJAI ÚJBOR FESZTIVÁL www.baja.hu 2008. október 11. II. évfolyam 19. szám VÁLTOZÁSOK A HELYI BUSZMENETRENDBEN
Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a
Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község
J e g y z ő k ö n y v. Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 2-i nyilvános üléséről. J e l e n v a n n a k
1 Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 2-i nyilvános üléséről. Az ülés helye: Közösségi Ház Díszterme
Államfői látogatás Bogyiszlón
VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám
Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17
Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu
Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Beszámoló az átruházott gyermekvédelmi és szociális jogkörök 2013. III. negyedévi gyakorlásáról.
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
Piskolczi Géza sk. Polgármester
Bököny Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én tartott rendkívüli ülésének 7-27/2008. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (116-123/2008.) T Á R G Y S O R O Z A T 1) Az oktatási-nevelési
JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
Szám: V/100-12/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én 14,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
T A R T A L O M M U T A T Ó
TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet
Tisztelt Képviselő-testület!
Makó Város Egyesített Népjóléti Intézmény Makó Városi Gyámhivatal J e g y z ő j é t ő l vezetőjétől vezetőjétől I. 2-213/2006. T á j é k o z t a t ó az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
Magyar Tudományos Akadémia Főtitkára Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról Budapest, 2007. május T a r t a l o m j e g y z é k I. Az Akadémia rendelkezésére
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 50-16/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Jelen
Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Mány Község Önkormányzata hivatalának (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében, 2014. május 28-án,