180/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "180/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete"

Átírás

1 180/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete 1/6 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött: a) egyrészről: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (székhelye: 1173 Budapest, Pesti út 165. KSH szám: , adószám: , törzskönyvi azonosító szám: , bankszámlaszám: , képviseli: Riz Levente polgármester) a továbbiakban: Önkormányzat b) másrészről: Tóth Imre Péter (Anyja neve: Slezák Mária, Születet: Rákoscsaba, április 11., Állandó lakcím: 1171 Budapest, Oszkár u. 4.; adóazonosító jele: ) a továbbiakban: Beruházó együttes említésük esetén a továbbiakban: Beruházók, a továbbiakban külön-külön említve: Fél, együttesen a Szerződő Felek vagy Felek között az alulírott napon és helyen, a következőkben megállapított feltételek szerint: 1. ELŐZMÉNYEK 1.1. A Budapesti 2. számú Körzeti Földhivatal által vezetett ingatlan-nyilvántartásban a /5 hrsz alatt felvett, természetben az 1171 Budapest, Sisakos sáska utca 1. szám alatt található ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) kizárólagos tulajdonosa Rákosmente Önkormányzata Az Ingatlan megnevezése "kivett oktatási központ és üzlet és kereskedelmi egység", területe m². Övezeti besorolása I-XVII/2, azaz intézményi terület Az ingatlanon három az 1990-es években magánszemély építtető által épített felépítmény található. A Kucorgó térrel összefüggő új szabályozás kapcsán az Önkormányzat tárgyalásokat folytatott a terület értékesítésével illetve a két kisebb épület (a továbbiakban: Felépítmények) esetében az épület "tulajdonjogának" kivásárlásával kapcsolatosan. Az Önkormányzat Képviselő-testülete a 178/2012. (V. 31.) Kt. valamint a 224/2012. (VI. 28.) Kt. határozataiban döntött a tárgyi ingatlanon lévő m2 területű üzlet Felépítmények megvásárlásáról. A megvásárolt Felépítmények üresen állnak, Önkormányzat azokat hasznosítani nem tudta. Budapest, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata képv.: Riz Levente polgármester Önkormányzat Tóth Imre Péter Beruházó, Kötelezettségvállaló

2 180/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete 2/6 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS 1.4. A Felépítmények ideiglenes építési és használatba vételi engedéllyel rendelkeznek, területük a szomszédos /11 hrsz-ú közterületi ingatlanra átnyúlik. A hasznosíthatóság lehetőségeit egyértelműen hátrányosan befolyásolja, hogy a tárgyi Felépítmények mind a hatályos Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 11/2002.(III. 22.) sz. rendelete a Budapest, XVII. kerület Kucorgó tér és környéke Helyi Építési Szabályzatáról mind az új, készítés alatt álló szabályozási tervben bontandóként vannak megjelölve. A Kucorgó tér északi részének fejlesztése során a terület rendezése szükséges, így megállapítható, hogy a felépítmények elbontása önkormányzati érdek, végső soron pedig önkormányzati kötelezettség is Érintett ingatlan: A Budapesti 2. számú Körzeti Földhivatal ingatlan-nyilvántartásában a /5 hrsz alatt felvett, természetben az 1171 Budapest, Sisakos sáska utca 1. szám alatt található ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) 1.6. Felek egyezően rögzítik, hogy az Ingatlan az Önkormányzat 1/1 arányú kizárólagos tulajdonát képezik Beruházás: Beruházó az Ingatlanon bontási, tereprendezési, parkoló kialakítási valamint vízelvezetési munkálatokat kíván végezni, a mindenkor hatályos jogszabályok és (esteleges) építésügyi engedélyek alapján és feltételei szerint Településrendezési eszközök: Felek rögzítik, hogy a Beruházói Ingatlanok övezeti besorolását, a beépítés feltételeit és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvényben (Étv.) rögzített további településrendezési célokat, feltételeket az Ingatlan tekintetében Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a Budapest, XVII. kerület Kucorgó tér és környéke Helyi Építési Szabályzatáról szóló 11/2002.(III. 22.) sz. rendelete ( Meglévő KVSZ ) állapítja meg, amelyet a Beruházó megismert Az Önkormányzat tájékoztatja a Beruházót, hogy az Ingatlan vonatkozásában új KSZT készítése van folyamatban, azonban ennek paraméterei illetve elfogadása tekintetében az Önkormányzat semmilyen felelősséget nem vállal, annak készítéséért egyébként sem felelős A Felek rögzítik, hogy az Ingatlanon álló Felépítmények bontása az Önkormányzat számára városrendezési szempontból, a Beruházó számára pedig saját felépítmény ingatlana valamint a birtokában lévő Ingatlan zavartalan használata érdekében szükséges, ily módon a bontás elvégzése a Felek közös érdekének tekinthető. Budapest, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata képv.: Riz Levente polgármester Önkormányzat Tóth Imre Péter Beruházó, Kötelezettségvállaló

3 180/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete 3/6 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS 2. A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS CÉLJA ÉS TÁRGYA Felek kijelentik, hogy jelen szerződéssel elérni kívánt céljuk az Önkormányzat hatályos valamint a készítés alatt álló KSZT útján elérni kívánt településrendezési céljainak valamint a Beruházónak az Ingatlan fejlesztésével kapcsolatos céljainak összehangolása, kölcsönös elősegítése, valamint a Beruházó ezzel összefüggő kötelezettségvállalásainak rendezése. 3. A BERUHÁZÓ KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSA, NYILATKOZATAI: 3.1. A Beruházó vállalja, hogy hogy jelen Szerződés hatályba lépését követő 90 napon belül saját költségén elbontja az Ingatlanon álló, a hatályos szabályozás alapján bontásra rendelt fentebb meghatározott Felépítményeket. A Beruházó vállalja, hogy hogy a Bontást teljes körűen, szakszerűen, saját költségén és az ahhoz (esetlegesen szükséges) engedélyek, hatósági hozzájárulások birtokában, a jogszabályoknak megfelelően elvégzi A Beruházó vállalja, hogy a bontással összefüggésben keletkező hulladékot, a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő módon, saját költségén elszállíttatja A Beruházó vállalja, hogy a bontást követően az ingatlanon szükséges tereprendezési munkálatokat elvégzi A beruházó kifejezetten nyilatkozza, hogy a Felépítmények Bontása az érdekében áll, felajánlását erre tekintettel teszi. 4. AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSAI, NYILATKOZATAI 4.1. Az Önkormányzat kifejezetten hozzájárul, hogy a kizárólagos tulajdonában álló Felépítményeket a Beruházó - a 3. pontban foglalt minden egyéb feltétel teljesítése mellett saját költségén elbontsa Az Önkormányzat úgy nyilatkozik, hogy a bontási munkálatok a terület rendezésének érdekit szolgálják, az Önkormányzat érdekeivel nem ellentétesek Az Önkormányzat kifejezetten hozzájárul, hogy a kizárólagos tulajdonát képező, de jelenleg Területbérleti szerződés alapján a Beruházó birtokában lévő Ingatlanon, a Beruházó a jogszabályi feltételeknek megfelelő Budapest, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata képv.: Riz Levente polgármester Önkormányzat Tóth Imre Péter Beruházó, Kötelezettségvállaló

4 180/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete 4/6 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS parkolókat alakítson ki, a terület szakszerű vízelevezetését megvalósítsa, valamint szilárd burkolatot létesítsen Az Önkormányzat fenntartja magának a jogot, hogy a beruházás konkrét terveiről valamint a kivitelezés folyamatáról folyamatos tájékoztatást kapjon, és amennyiben azok Önkormányzati vagy egyéb közérdeket sértenek, vagy bármely okból jogszabályellenes állapot megvalósítására vezetnének, megtagadhassa a hozzájárulását. 5. A BERUHÁZÓ KÖZÉRDEKŰ KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSA 5.1. A Beruházó, mint Kötelezettségvállaló kijelenti, tisztában van azzal, hogy a Kötelezettségvállalás (3.1. pont; 5.4. pont) a Kötelezettségvállalót (mint szerződéses nyilatkozat) köti, annak alapján az Önkormányzat a benne foglalt teljesítést követelheti A Beruházó, mint Kötelezettségvállaló tisztában van azzal, hogy Kötelezettségvállalását kizárólag abban az esetben (és kizárólag a teljesítést megelőzően) vonhatja vissza, ha körülményeiben olyan lényeges változás áll be, hogy a teljesítés tőle többé el nem várható A Beruházó, mint Kötelezettségvállaló rögzíti, hogy a Kucorgó tér és környezetének rendezése, egységes városképi megjelenése, kiemelt szempont számára, amely összhangban van az Önkormányzat városfejlesztési célkitűzéseivel A Fentiekre tekintettel az Önkormányzatnak a Kucorgó tér és környékét érintő városfejlesztési távlati terveinek előmozdítása érdekében Beruházó az alábbi Kötelezettségvállalást teszi: Budapest, A Beruházó, mint Kötelezettségvállaló visszavonhatatlan kötelezettséget vállal arra, hogy bruttó ,-Ft összeget felajánl az Önkormányzat számára az Önkormányzatnak a Kucorgó teret érintő területfejlesztési, városfejlesztési célkitűzései támogatására A Beruházó mint Kötelezettségvállaló kijelenti, hogy kötelezettségvállalása jeléül az pontban meghatározott összeget jelen Kötelezettségvállalás kiadását (azaz jelen szerződés hatályba lépését) követő 5 napon belül Ügyvédi letétbe helyezi, és az Ingatlanon álló Felépítmények maradéktalan Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata képv.: Riz Levente polgármester Önkormányzat Tóth Imre Péter Beruházó, Kötelezettségvállaló

5 180/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete 5/6 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS bontását követően haladéktalanul az ügyvédi letétből történő felszabadítás útján - az Önkormányzat rendelkezésére bocsátja. 6. A FELEK KÖZÖS NYILATKOZATA 6.1. Felek egybehangzóan rögzítik, hogy a jelen fejezetben szabályozott kötelezettség nem jelenti semmilyen Önkormányzat általi cselekmény, magatartás, szolgáltatás vagy nem tevés ellentételezését, semmilyen ellenszolgáltatást, és erre tekintettel vagy ezzel összefüggésben az Önkormányzat semmilyen szolgáltatást, előnyt nem nyújt vagy nem biztosít a Beruházó részére. A felajánlások kizárólag a jelen szerződésben rögzített közérdekű célok elősegítését szolgálják bármilyen előny vagy ellenszolgáltatás vagy ezekre törekvés nélkül. 7. VEGYES RENDELKEZÉSEK 7.1. Felek jelen szerződés teljesítése során kötelesek egymás érdekeire figyelemmel, jóhiszeműen együttműködni Felek megállapodnak abban, hogy a vitás kérdéseiket békés úton kísérlik meg rendezni. Ennek során a felek korlátlanul és bármely jogukról történő lemondás vagy a későbbi jogérvényesítés korlátozása nélkül jogosultak szakértők, közvetítők bevonásával, költségeiket maguk viselve bármely közvetítőt vagy hatóság egyeztető-közvetítő tárgyalását kezdeményezni és azon részt venni azzal, hogy ezek ténye és az ott előadottak a Felek későbbi jogvitájában semmilyen módon nem használhatóak fel, és különösen ítélet vagy határozat alapjául nem szolgálhatnak, tényállásként nem vehetőek fel Jelen szerződés annak mind két fél által történő aláírásával lép hatályba. Jelen szerződés kizárólag írásban módosítható és egészíthető ki Jelen szerződés alkalmazásában minden értesítés, nyilatkozat írásban, személyesen, futár útján, ajánlott-tértivevényes küldeményként teendő meg a Felek jelen szerződésben írt címére. Az értesítés, nyilatkozat személyesen vagy futár útján történő elküldése esetén a címzett általi átvétel napján, ajánlott-tértivevényes úton történt elküldés esetén a tértivevényen feltüntetett kézbesítési időpontban, vagy amennyiben a tértivevény a fenti címről (írásbeli bejelentése esetén a bejelentett új címről) címváltozás ismeretlen, nem kereste, elköltözött, címzett ismeretlen vagy Budapest, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata képv.: Riz Levente polgármester Önkormányzat Tóth Imre Péter Beruházó, Kötelezettségvállaló

6 180/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete 6/6 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS nem vette át jelzéssel érkezik vissza, a második sikertelen kézbesítést követő 5. munkanapon tekintendő közöltnek Az Önkormányzat nevében eljáró és jelen szerződést aláíró Riz Levente polgármester kijelenti, hogy Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének Kt. határozatában foglalt felhatalmazása alapján jogosult jelen szerződést aláírni. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés aláírásához, létrejöttéhez és az abban foglalt kötelezettségek vállalásához további felhatalmazásra, jóváhagyásra nincs szükség, így a jelen szerződés és a Felek képviselőinek szerződéses nyilatkozata érvényes a szerződés hatályba lépésével kikényszeríthető kötelezettségvállalást keletkeztet a részükre Beruházó kijelenti, hogy jogképes és cselekvőképes magyar állampolgár, akinek szerződéskötési képessége semmilyen módon nem korlátozott Felek rögzítik, hogy jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény és a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak Jelen szerződés bármely rendelkezésének érvénytelensége a szerződés többi, érvénytelenséggel nem érintett rendelkezésének érvényességét nem érinti, kivéve, ha a Felek a jelen szerződést az érvénytelen rendelkezés nélkül nem kötötték volna meg. Felek jelen szerződést, amely oldalból és pontból áll, átolvasását és értelmezését követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá, és magukra nézve kötelezőnek fogadták el. Budapest, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata képv.: Riz Levente polgármester Budapest, Önkormányzat Tóth Imre Péter Beruházó, Kötelezettségvállaló Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata képv.: Riz Levente polgármester Önkormányzat Tóth Imre Péter Beruházó, Kötelezettségvállaló

7 180/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete 181/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete

8 185/2014. (VI. 19.) Kt. határozat melléklete

9

10

11

12

13

14

15 2014.évi Szakmai Programja Intézmény neve: Címe: 1173 Bp. Kaszáló u. 50. Telefon, Fax: A programért felelős neve: Polgáriné Posta Ildikó Címe: 1173 Bp. Kaszáló u. 50. Telefon, Fax: Érvényességi terület: Budapest XVII. kerülete Csinálj bármit. Ami nyitogatja szemét és eszét, szaporítja tapasztalatait. Ő azt hiszi, csak játszik. De mi már tudjuk, mire megy a játék. Arra, hogy e világban otthonosan mozgó, eleven eszű és tevékeny ember Váljon belőle. (Varga Domokos)

16 Tartalomjegyzék 1. A szakmai program elkészítésének törvényi háttere 2. Az intézmény filozófiája 3. Az intézmény bemutatása 4. A bölcsődei gondozás-nevelés alapprogram 5. Az intézmény minőségpolitikája 6. Szivárvány Játszócsoport működése, az első év tapasztalatai Mellékletek 1. Házirend (bölcsődei) 2. Házirend (játszócsoport) év munkaterve 4. Együttműködés színterei a szülőkkel 5. Ellenőrzés, értékelés 6. Fogadóóra 7. Megállapodás (bölcsődei) 8. Megállapodás (játszócsoport) 9. Összefoglalás a szülői elégedettségi vizsgálatról év 10. Összefoglalás a szülői elégedettségi vizsgálatról kisgyermeknevelőket illetően év 11. Szakmai megbeszélések 12. Munkatársi értekezlet

17 1. A szakmai program elkészítésének törvényi háttere: évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról - 15/1998. (IV.30) NM. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről - A bölcsődei nevelés-gondozás szakmai szabályai - Módszertani levél (Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet 2012.) - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a személyes gondoskodás keretében szociális alapellátást illetve gyermekjóléti alapellátást biztosító intézmények térítési díjainak megállapításáról szóló 48/2010. (XII.20.) rendelete módosításáról. 2. Az intézmény filozófiája A bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás része, a családban nevelkedő 20 hetes 3 éves korú gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését végző intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, a bölcsődei gondozási nevelési év végéig maradhat a bölcsődében. Amennyiben még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. életévének betöltését követő augusztus 31-ig tovább gondozható a bölcsődében. A bölcsőde az alapellátáson túli szolgáltatásként, játszócsoporttal segíti a családokat. Az intézmény küldetése, missziója: Bölcsődébe felvehető minden olyan kisgyermek, akinek szülei valamilyen ok miatt nem tudják biztosítani a napközbeni gondozását. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény kiemeli olyan kisgyermek szociális vagy egyéb ok miatt felvételi lehetőségét, akinek egészséges fejlődése érdekében szükséges a bölcsődei gondozás, nevelés. A gyermek bölcsődébe történő felvételét a szülő hozzájárulásával - körzeti védőnő - háziorvos, házi gyermekorvos - szakértő és rehabilitációs bizottság - szociális, ill. családgondozó - gyermekjóléti szolgálat - gyámhatóság is kezdeményezheti.

18 3. Az intézmény bemutatása Az intézmény fenntartója a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, munkáltatója a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ. A a kerület legsűrűbben lakott, gazdasági, közigazgatási központjában, lakótelepi, zöldövezetes környezetben helyezkedik el. Az intézmény 1987-ben épült, kezdetektől bölcsődeként funkcionál. Az összközműves bölcsőde épület és a hozzátartozó játszó és pihenőudvar rendelkezik a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel. Akadálymentes parkoló, bejárat, WC segíti a mozgásukban, látásukban, hallásukban korlátozott embereket. A bölcsőde egy helyrajzi számú területen fekszik, és közös fallal kapcsolódik a Csicsergő Óvoda épületéhez, azonban a két funkció elkülönülten, közös használatú helyiségek nélkül működik, önálló, kerítéssel elválasztott telekrészeket használva. A bölcsőde 72 férőhelyes, mely az év folyamán 100 férőhelyesre bővült, sikeres Európai Unió által támogatott pályázatnak köszönhetően. A bölcsődében négy gondozási egység működik, nyolc csoportszobával, melyek a következők: Csecsemő csoport: - Micimackó, - Bambi, Tipegő csoport: - Nyuszi, Nagy csoport: - Pillangó, - Katica, - Süni, illetve, a két új csoportszoba, mely a Méhecske, illetve Mókus nevet kapta, ahol szintén nagy csoportosok lesznek elhelyezve. A gondozási egységek a keleti kert felőli oldalon a közös folyosóról nyílnak. Minden egység öltöző-átadóval, fürdőszobával, 2 gyermekszobával rendelkezik, melynek közvetlen teraszkapcsolata van. A bővítés során az egész udvar felújításra került. Különböző mozgásfejlesztő játékokkal, (mint például csúszda, roticom, mászóka, rugós játékok) bővült a kert, melyek megfelelnek az EU-s előírásoknak, illetve minősítő tanúsítvánnyal rendelkeznek. Felújításra kerültek a homokozók, illetve a vízpermetezők is. A zöld felület megtartása érdekében a meglévő fák mellé facsemetéket, bokrokat telepítettek. A csoportszobák a gyermekek életkorának megfelelően vannak berendezve, illetve felszerelve. A szobák nem zsúfoltak, a színek harmonizálnak egymással, kellemes esztétikai hatást nyújtanak. Kialakításuknál fontos szempont, hogy a különböző játéktevékenységekhez egyaránt lehetőséget biztosítson a gyermekek számára. A csoportszobákban a gyerekek életkori igényeit figyelembe véve, funkciónként vannak a játékok elhelyezve. A kisgyermek nevelők az évszaknak megfelelő, esztétikus díszítéssel teszik otthonosabbá a csoportszobákat a gyermekek számára. A bölcsőde saját főzőkonyhával rendelkezik, ahol a HACCP előírásoknak megfelelően készítik a változatos, egészséges, ételeket. A korszerű, egészséges táplálkozás megvalósítását dietetikus, szakképzett szakácsnő és élelmezésvezető segíti. Diétás étkezést biztosítunk az ételallergiás gyermekek számára.

19 2013 januárjától a Szociális célú város rehabilitáció Rákosmentén című európai uniós pályázat keretében bölcsődénk a Szivárvány Játszócsoport szolgáltatásával bővült, mely igen nagy népszerűségre tett szert az elmúlt év folyamán. A Játszócsoport 10 fő befogadására képes, előzetes bejelentkezés alapján. Célunk: az otthon nevelkedő kisgyermekek számára igényes környezetben felhőtlen játéklehetőség biztosítása, illetve a szülők segítése, megerősítése a gyerekek gondozás-nevelése kapcsán felmerülő kérdésekben. Intézményünkben április elsejétől került bevezetésre a gondozási díj, melynek mértékét önkormányzati rendelet határozza meg, mely szerint a térítési díj összege nem haladhatja meg a családban az egy főre jutó havi jövedelem 10%-át. Nem kell gondozási díjat fizetni, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek, a tartósan beteg-, illetve a 3 vagy több gyermeket nevelő családoknak. A rendelet lehetőséget biztosít a gondozási díj maximum 40 %-kal való csökkentésére, melyet a gondozási díj mérséklésére létrehozott munkacsoporthoz benyújtott kérelmek alapján bírálnak el. Szolgáltatást nyújtó dolgozóink: 1 fő mb. bölcsődevezető csecsemő és kisgyermeknevelő BA képesítéssel 1 fő bölcsődevezető helyettes 17 fő szakképzett kisgyermeknevelő 1 fő szakképzetlen kisgyermeknevelő (folyamatban vannak a tanulmányai) 1 fő élelmezésvezető 1 fő szakácsnő 3 fő konyhalány 4 fő technikai dolgozó 1 fő mosó-vasalónő 1 fő gondnok Szakmai munkát segítő egyéb szakemberek: 1 fő bölcsődeorvos, aki heti 2x látogatja bölcsődénket 1 fő pszichológus 1 fő zenepedagógus 1 fő dietetikus 4. A bölcsődei gondozás-nevelés alapprogram A bölcsődei gondozás nevelés alapprogramja: A bölcsődei nevelés alapprogramja meghatározza a bölcsődénkben folyó pedagógiai munka alapelveit, melyek a 0-3 éves korosztály életkori sajátosságait veszi figyelembe. Az alapprogram elkészítése egyben elismerése a bölcsődénkben folyó nevelésnek, mely a 3 év alatti gyermekek egészséges érzelmi-értelmi fejlődését biztosítja. A helyi nevelési programunk készítése a gondozó-nevelő munkát tudatosabbá teszi, a bölcsődénkkel kapcsolatba kerülő intézmények (óvoda, védőnői hálózat, gyermekjóléti szolgálat) és a szülők számára jobban megismerhetővé válik a bölcsődei ellátás.

20 Az első 3 év idegrendszeri fejlődése meghatározó a későbbi évek során is, ezért nagy jelentősége van annak, hogy bölcsődénk hogyan biztosítja a tanulás feltételeit. A kisgyermekkori tanulás folyamatos színterei a természetes élethelyzetek: a gondozás, a játék, a felnőttekkel való együttes tevékenység és kommunikáció. A tanulás formái: utánzás, spontán játékos tapasztalatszerzés, gondozónő-gyermek interakcióra épülő ismeretszerzés, szokáskialakítás. A fejlődés, a tanulás folyamatos, időkorlátok nélküli, egyéni ütemnek megfelelő. Nem a végeredmény gyors elérése a cél, hanem az, hogy minden gyermek örömteli tevékenységek során jusson előbbre. A tanulás legfontosabb irányítója a személyes kíváncsiság, az érdeklődés. A bölcsődei gondozás-nevelés alapelvei: - A családi nevelés elsődlegességének tisztelete: A gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége. A bölcsőde a családi nevelés értékeit tiszteletben tartva, részt vesz a gyermekek gondozásban, nevelésében, miközben lehetővé teszi a szülők számára, hogy bekapcsolódhassanak a bölcsőde életébe. - Gyermeki személyiség tiszteletének elve: A gyermeket különleges védelem illeti meg. A bölcsődei gondozás-nevelés értékközvetítő és értékteremtő folyamat, mely a gyermeki személyiség kibontakoztatására, szociális kompetenciák fejlődésének segítésére irányul. - Az egyéni bánásmód elve: A gyermek fejlődéséhez alapvető feltétel a felnőtt őszinte érdeklődése, figyelme, a pozitív megnyilvánulások támogatása. A gondozónő meleg, szeretetteljes odafordulással, a gyermek életkori és egyéni sajátosságait, fejlettségét, pillanatnyi fizikai és pszichés állapotát, hangulatát figyelembe véve segíti a gyermek fejlődését. Az egészséges fejlődés nyomon követése mellett, észre kell venni az egészséges fejlődéstől eltérő fejlődés meneteket is, melyek egyéni bánásmódot igényelnek. - A biztonság és stabilitás elve: A gyermek személyi és tárgyi környezetének állandósága növeli az érzelmi biztonságot. Az ismétlődés, tájékozódási lehetőséget, stabilitást, kiszámíthatóságot eredményez a napi események során, növeli a gyermek biztonságérzetét. Fontos feladat, a napirend jó megszervezése, illetve lehetőség szerint biztosítani kell, hogy a bölcsődébe való kerülés kezdetétől, a bölcsődei nevelés végéig ugyanazokkal a gondozónőkkel történjen a nevelés, és a csoportszoba sem változzon. - A gondozás és nevelés egységének elve: A gondozás és nevelés elválaszthatatlan egységet alkot. A nevelés tágabb, a gondozás szűkebb fogalom: a gondozás minden helyzetében nevelés folyik, a nevelés helyzetei, lehetőségei azonban nem korlátozódnak a gondozási helyzetekre. Feladatunk a gyermek bevonása, hogy aktív részesévé válhasson a gondozás folyamatának.

21 - Az aktivitás, az önállósulás segítésének elve: A biztonságos és tevékenységre motiváló környezet megteremtése, a próbálkozásokhoz elegendő idő biztosítása, a gyermek ösztönzése, megnyilvánulásainak elismerő, támogató, az igényekhez igazodó segítése, a gyermek felé irányuló szeretet, az elfogadás és empátia fokozzák az aktivitást és az önállóság iránti vágyat. Feladat, olyam környezet kialakítása, mely segíti mindezek megvalósulását, az egyéni kompetenciák fejlődését. - Az egységes nevelő hatások elve: A gyermekkel foglalkozó felnőttek a közöttük levő személyiségbeli különbözőségek tiszteletben tartásával a gyermek elfogadásában, öntevékenységének biztosításában egyetértenek, az alapvető erkölcsi normákat egyeztetik, nézeteiket, nevelői gyakorlatukat egymáshoz közelítik. A gyermek elsődleges nevelése a családban történik, ezért fontos, a családi nevelés megismerése, illetve a bölcsődei neveléssel való összhangba való tétele. A bölcsődei gondozás-nevelés feladatai: A bölcsődei gondozás-nevelés feladata a gyermek testi-és pszichés szükségleteinek kielégítése, a fejlődés elősegítése. Egészségvédelem, az egészséges életmód megalapozása: - A fejlődéshez szükséges egészséges és biztonságos környezet megteremtése. - A primer szükségletek egyéni igények szerinti kielégítése. - Egészségvédelem, egészségnevelés, a környezethez való alkalmazkodás és az alapvető kultúrhigiénés szokások segítése. Az érzelmi fejlődés és a szocializáció segítése: - Derűs légkör biztosítása, a bölcsődei adaptációval járó nehézségek csökkentése. - A gondozónő-gyermek között szeretetteljes, érzelmi biztonságot jelentő kapcsolat kialakulásának segítése. - Egyéni szükségletek kielégítése a csoportban élés helyzetben, az én tudat egészséges fejlődésének segítése. - A társas kapcsolatok alakulásának, az együttélés szabályai elfogadásának, a másik iránti nyitottság, empátia és tolerancia fejlődésének segítése. - Megteremteni a lehetőségét a gondozónővel és vagy társakkal közös élmények szerzésére.

22 - A nehezen szocializálható, lassabban fejlődő gyermekek gondozása-nevelése speciális többlet-törődéssel, szükség esetén más szakemberek bevonásával. A megismerési folyamatok fejlődésének segítése: - A gyermek életkorának, érdeklődésének megfelelő tevékenységek lehetőségének biztosítása - Az önálló aktivitás és a kreativitás támogatása - Ismeretnyújtás - A gyermek tevékenységének támogató-bátorító odafigyeléssel kisérése, megerősítése - Gyermek igényeihez igazodó közös tevékenység során élmények, viselkedési és helyzetmegoldási minták nyújtása A bölcsődei élet megszervezésének elvei: Kapcsolattartás a szülőkkel A szülők és a bölcsőde folyamatosan, kölcsönösen tájékoztatják egymást a gyermek fejlődéséről, ez alapvető fontosságú a személyre szóló bölcsődei gondozás-nevelés kialakításában, és a családokat is segíti a gyermek nevelésében. A tájékoztatás mindig őszinte, hiteles, személyes hangvételű (de nem bizalmaskodó), etikai szempontból megfelelő, az érintettek személyiségi jogait tiszteletben tartó. Bölcsődénkben a kapcsolattartásnak, tájékoztatásnak több formája van: - beszélgetések érkezéskor, hazamenetelkor - szülői értekezletek: hagyományos értekezletek - szülőcsoportos beszélgetések: tematikus beszélgetések a kisgyermeknevelők irányításával, a szülőket foglalkoztató nevelési témáról - hirdetőtábla - szervezett programok: a családok igényeihez igazodva, segítik a család és a bölcsőde közötti jó kapcsolat kialakulását, közös élmények szerzésének lehetőségét - üzenő füzet - írásos tájékoztatás, napló - nyílt napok - időpont egyeztetés után egyéni beszélgetés - családlátogatás

23 - beszoktatás Családlátogatás Célja: a családdal való kapcsolatfelvétel, a gyermeknek otthoni környezetben való megismerése. A családlátogatásra a beszoktatás megkezdése előtt kerül sor. A kisgyermeknevelő: - ismerje a családlátogatás jelentőségét, - a családlátogatáson hivatásának megfelelően viselkedjen, - a szülők felé hitelesen képviselje azt, hogy a családlátogatás,előnyös a gyermek szempontjából. Beszoktatás szülővel történő fokozatos beszoktatás A szülővel történő fokozatos beszoktatás módszerének bevezetése, a bölcsődei gondozó nevelőmunka egyik fontos feladatát, a családdal való együttműködést helyezi előtérbe. Az anya vagy apa jelenléte biztonságot ad a kisgyermeknek, és megkönnyíti az új környezethez való alkalmazkodását. A kisgyermek és a gondozónő között fokozatosan kialakuló érzelmi kötődés segíti a gyermeket új környezetének elfogadásában, jelentősen megkönnyíti a beilleszkedést a bölcsődei közösségbe, csökkenti az adaptáció során fellépő negatív tüneteket / pl. étvágytalanság, súlyesés, nyugtalanság, sírás, tiltakozás, alvászavar, stb. / A szülővel történő fokozatos beszoktatás módszerének feltételei: - a bölcsődevezető és a kisgyermeknevelő korrekt tájékoztatással teremtse meg az együttműködés feltételeit, - a szülő részéről a módszer elfogadása és együttműködő részvétele, - a beszoktatás időtartama a gyermek alkalmazkodásának segítése érdekében legalább 2 hét legyen, - a beszoktatás első hetében az anyával / szülővel / együtt, a második héten már az anya / szülő / állandó jelenléte nélkül, de rövidebb és fokozatosan emelt idővel történjen, - a beszoktatás első hetében úgy kell a beszoktatási időt alakítani, hogy az anya gyermekével valamennyi gondozási műveletet elvégezhesse és a gondozónő, ezeket megfigyelhesse, - a gyermek együttműködésétől függően a kisgyermeknevelő az első napokban is kísérletet tehet egy egy gondozási művelet elvégzésére az anya jelenlétében / kínálás, orrtörlés /, - a harmadik negyedik naptól a gondozónő fokozatosan veszi át az anyától a gondozási műveleteket, - a gyermek ébrenléti ideje alatt az anya rövidebb hosszabb ideig távozhat a csoport szobából,

24 - az alvás jelenti a beszoktatás alatt a legnagyobb nehézséget, ezért az anya még a második hét végéig is tartózkodjon a bölcsődében az elaltatás ideje alatt, illetve az ébredés várható időpontjában, - egy kisgyermeknevelőhöz egy időben csak egy gyermek kerüljön beszoktatásra, hogy az adott gyermekekkel tudjon foglalkozni, - a gyermek bölcsődei életének kialakításánál, a szakmai elvek, megszabta kereteken belül figyelembe kell venni az otthoni szokásokat - a beszoktatás során a kisgyermeknevelőnek az egész családot, nem csak a gyermeket kell segítenie. A saját gondozónő - rendszer A saját gondozónő-rendszer a személyi állandóság elvén nyugszik a bölcsődei csoportban. A csoport gyermekeinek egy része /5-7 gyermek / tartozik egy gondozónőhöz. A gondozásnevelés mellett Ő kíséri figyelemmel a gyermek fejlődését, vezeti a feljegyzéseket, törzslapját, naplóját, ő tartja számon az újabb fejlődési állomásokat. A kisgyermeknevelő az ún. ölelkezési időben az, az időszak, amikor mindkét gondozónő jelen van idejét elsősorban a saját gyermekei gondozására, nevelésére fordítja. A saját gondozónő szoktatja be a gyermeket a bölcsődébe és a bölcsődébe járás egész időtartama alatt ő a kisgyermeknevelője / felmenőrendszer /. A saját gondozónő -rendszerben több figyelem jut minden gyermekre, számon lehet tartani a gyermekek egyéni igényeit, problémáit, szokásait, elsősorban a saját gondozónő segíti őket a bölcsődei élet során adódó nehézségekben. A gyermek csoportok megszervezése A bölcsődei gyermekcsoport létszáma nagycsoport 14 fő, 2 év alatti gyermekeknél 12 fő, csecsemő csoportnál 12 fő. A magasabb létszám szakmailag nem fogadható el. Nem csupán ellátási problémát jelent a gondozónőnek, hanem nagyobb zaj a csoportban, valószínűsíthetően több a konfliktus, megterhelőbb az alkalmazkodás a gyerekek számára, kevesebb a lehetőség az egyéni bánásmódra. Egy gondozónő legfeljebb 7 saját gyereket lát el. A gyermek a bölcsődébe járás teljes időtartama alatt ugyanabba a gyermekcsoportba jár. Szakmailag támogathatóbb az életkor szerinti homogén csoport, mert a vegyes korcsoport előnyei a bölcsődés korban kevésbé érvényesülnek. Napirend A jól szervezett, folyamatos és rugalmas napirend a gyerekek igényeinek, szükségleteinek kielégítését, a nyugodt és folyamatos gondozás feltételeit, annak megvalósítását kívánja biztosítani, megteremtve a biztonságérzetet, a kiszámíthatóságot, az aktivitás és az önállósodás lehetőségét. A napirenden belül az egyes gyermek igényeit, úgy kell kielégíteni, hogy közben a csoport életében is áttekinthető rendszer legyen, a gyermekek

25 tájékozódhassanak a várható eseményekről, kiiktatódjon a várakozási idő. Ez egyben a csoport belső nyugalmát is biztosítja. A folyamatos gondozáson belül az egymást követő események / tisztálkodás, étkezés, alvás / a gyermek biztonságérzetét, jó közérzetét teremtik meg, egyben kiiktatják a felesleges várakozási időt. A napirend függ a gyermekcsoport életkori összetételétől, fejlettségétől, szükségleteitől, de befolyásolják azt az évszakok, az időjárás, a csoportlétszám és egyéb tényezők / pl. bölcsőde nyitása, zárása, stb./ is. Kialakításának további feltételei a személyi állandóság / saját gondozó-rendszer/, a tárgyi feltételek, a jó munkaszervezés, a kisegítő személyzet összehangolt munkája, a gyermekek otthoni életének, életritmusának lehetőség szerinti figyelembe vétele. A gondozónők napirendje a gyermekek napirendjének alapján készül el. Kapcsolattartás az intézményen belül és más intézményekkel: Folyamatos a kapcsolattartás a bölcsődében a kollégákkal, napi szinten megbeszélésre kerülnek az aktuális események. Megfigyeléseket, ellenőrzéseket tartunk, melyekről szóbeli és írásbeli feljegyzéseket készítünk. Házi továbbképzéseken igyekszünk szakmai tudásunkat frissíteni, bővíteni. A Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ vezetőjével folyamatos kapcsolatot tartunk, részt veszünk havonta a vezetői értekezleteken. A társintézmények közül folyamatos a kapcsolattartás a Védőnői Szolgálattal, a Gyermekjóléti Szolgálattal, Gyámhivatallal. Részt veszünk a Gyermekjóléti Központ által szervezett konferenciákon. Törekszünk a szomszédos Csicsergő óvodával a szoros, jól működő kapcsolat kiépítésére. A bölcsődei gondozás-nevelés főbb helyzetei A gondozás /öltözködés, tisztába tevés, illetve WC-használat, kézmosás, étkezés/ és a játék a bölcsődei élet egyenrangúan fontos helyzetei, melyekben lényeges a gyermek szabad aktivitás iránti igényének és kompetencia érzésének erősítése. Gondozás Bensőséges interakciós helyzet gondozónő és gyermek között, melynek elsődleges célja a gyermek testi szükségleteinek kielégítése.

26 A szociális kompetencia kialakulásának egyik feltétele, hogy a gyermek csecsemőkortól kezdve aktívan vehessen részt a gondozási helyzetekben, lehetősége legyen úgy próbálkozni, hogy közben érzi a gondozónő figyelmét, biztatását, támogató segítését. Sikeres próbálkozásait a felnőtt megerősítéssel, dicsérettel jutalmazza /ez növeli az együttműködési kedvet/, a sikertelenségért viszont nem kap elmarasztalást. Lényeges az elegendő idő biztosítása, mivel az egyes mozzanatok megtanulása hosszú gyakorlást igényel. A felnőttel való kommunikáció érzelmi töltése, a gondozónőnek a gyermekről adott jelzései kihatnak az önelfogadásra, a személyiség egészséges alakulására. Játék A gyermekkor legfontosabb tevékenysége, amely segíti a világ megismerésében és befogadásában, elősegíti a testi, az értelmi, az érzelmi és a szociális fejlődést. A kisgyermeknevelő a játék feltételeinek biztosításával és nevelői magatartásával támogatja az elmélyült, nyugodt játéktevékenységet, a kreativitást. A gyermek igényeitől és a helyzettől függően kezdeményez, szerepet vállal a játékban, annak tartalmát ötleteivel, javaslataival színesíti. A játék ad elsősorban lehetőséget a társas kapcsolatok fejlődésére is. A többi gyerekekkel való együttlét örömforrás a kisgyermek számára, a társak viselkedése mintát nyújt, segítve a szociális képességek fejlődését. A motivációs terv elkészítésével tudatosabban figyelhetünk a különböző tevékenységek gyakorlására, mely a gyermek önkéntes választásán alapszik. Anyanyelvi nevelés: A mondókákat, énekeket, verseket, meséket a gyermekek életkorához igazodva kell kiválasztani, úgy hogy pozitív élményeket adva, örömet szerezzenek a kisgyermek számára, emellett jó hangulatot teremtve segítik az anyanyelvi nevelést. Alkotó tevékenység: Az örömforrás ebben a korban maga a tevékenység, nem az eredmény. Feladat a feltételek megteremtése, a gyermek alkotókedvének fenntartása, alkotásinak elismerése, megőrzése. Mozgás: A mozgás a kisgyermek alapvető tevékenysége, ezért fontos feladat a szabad mozgás lehetőségének megteremtése, mozgásfejlesztő eszközök használatának biztosítása. Tanulás: A bölcsődei gondozás-nevelés területén minden tapasztalatszerzés tanulásként értelmezhető, melynek fontos irányítója a kíváncsiság, érdeklődés. Színterei, a gondozás, játék, felnőttekkel való együttlét. Az ismeretszerzés spontán, önkéntes módon történik. A fejlődés jellemzői bölcsődés kor végére:

27 - önállóan vagy kis segítséggel étkezik, öltözködik - szívesen játszik kortársaival - jól tájékozódik környezetében, ismeri a csoportban kialakult szokásokat, szabályokat, ezekhez képes alkalmazkodni - verbálisan érthetően kommunikál, szókincse gazdag - megbízhatóan szobatiszta 5. Az intézmény minőségpolitikája Bölcsődénk saját gondozási-nevelési program szerint dolgozik, mely összhangban áll A bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogram -jával. Célkitűzésünk: Magas színvonalú ellátással, szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozókkal kívánjuk megvalósítani a 3 éves kor alatti gyermekek gondozását, nevelését. Minőségcéljaink megvalósítása és folyamatos fejlesztése érdekében nélkülözhetetlen valamennyi munkatársunk elkötelezettsége, részvétele. Célunk elérése érdekében: A gyermekek gondozását-nevelését szakképzett, felsőfokú szakirányú képzettséggel rendelkező kisgyermeknevelők végzik, akik rendszeres továbbképzésen vesznek részt, elsajátítva a legkorszerűbb tudást. Kisgyermeknevelőink gyermekcentrikusak és az egyénre szabott személyes gondoskodást valósítják meg. Évente kérdőív alapján szülői elégedettségi vizsgálatot végzünk, melynek eredményét beépítjük a további céljainkba. Nagy gondot fordítanak nevelőink a gyermekek egészségének megőrzésére, nevelésre, gondozásra. mozgásfejlődésükre, valamint a testi-lelki fejlesztésre. A gyermekek alkotásai a szülők számára elérhetőek. Fontos számunkra a szülőkkel való jó kapcsolat kialakítása. Az egészséges fejlődést a nevelőkön kívül a bölcsőde orvosa kíséri figyelemmel. Főzőkonyhánk a HACCP elvárása szerint működik, a gyermekek életkorának megfelelő egészséges táplálkozást biztosítunk. Beszállítóink csak minősített árut szállíthatnak. Naponta friss nyersanyagokból készült, házias étel, és saját készítésű sütemények kerülnek a gyermekek asztalára. Szakképzett dietetikus, szakácsnő és élelmezésvezető felügyelete mellett biztosítjuk az életkornak megfelelő tápanyagmennyiséget és minőséget.

28 Szükség szerint, és az orvos által előírt megfelelő diétával segítjük a különböző ételallergiás gyermekek gyógyulását. Kiemelt szakmai céljaink: Szakmai céljaink meghatározásánál, a kisgyermeknevelők által összeállított Szakmai program tervezetekben foglaltakat is figyelembe vettem. A szakmai program tervezetek között szerepel az évszakoknak megfelelő ismeretek nyújtása a gyermekek számára, a motivációs tevékenységek naponkénti gyakorlása, melyek a gyermekek sokoldalú fejlődését segítik elő, az ünnepek megrendezése, mellyel színesebbé válik a gyermekek bölcsődei élete. - Egészségnevelés, prevenció: Az előző évekhez hasonlóan, idén is nagy hangsúlyt fektetünk a bölcsődébe járó gyerekek egészségének védelmére, egészségük megtartásának elősegítésére, egészségnevelésükre. Ennek érdekében biztosítjuk a rendszeres szabadlevegőn tartózkodást, aktív mozgást, az egészséges, korszerű táplálkozást, a személyi higiéne korosztályhoz illő begyakorlását, elsajátítását, jó szokássá válásának elősegítését. A prevenciót segíti a sószoba rendszeres használata, melyet heti kétszeri alkalommal vehetnek igénybe a gyerekek. A bővítéssel a sószoba is átalakult, már nagyobb területen biztosítja a gyermekek számára a felhőtlen játéklehetőséget, hang és fénytechnika teszi élvezhetőbbé az ott tartózkodást. - Munkatársi kapcsolatok fejlesztése, új dolgozók beilleszkedésének, szakmai munkájának segítése: Ahhoz, hogy az intézményben jó munkát végezhessenek a kollégák, jól működő munkahelyi közösségre van szükség. Ennek elérése érdekében szükséges, hogy megismerjék, elismerjék egymás munkáját, szakmai kérdésekben azonos állásponton legyenek. Megértőek, elfogadóak, empatikusak legyenek kollégáikkal, bizalommal forduljanak vezetőjük felé. Nagy figyelmet szeretnék fordítani az újonnan érkező kollégák szakmai munkájának segítésére, elméleti és gyakorlati ismereteik elmélyítésére, bővítésére. Továbbra is nagy figyelmet fordítunk a gyakornokok szakmai munkájának segítésére, folyamatos nyomon követjük a szakmai vezető irányításával. Új csapatszellem, jó munkahelyi légkör kialakítására törekszünk. - A szülőkkel való együttműködés, jó kapcsolattartás: fontos feladat a szülők igényeinek figyelembe vétele, az együttműködés lehetőségének biztosítása, a közös programok szervezése, mely lehetőséget biztosít a szülők számára, a bölcsődében folyó munka alaposabb megismerésére. - Új gondozási egység: a csoportszobák berendezésénél szem előtt tartottuk a szakmai előírásokat, hogy a gyermekek ellátása megfeleljen a szakmai protokoll szabályainak. - A Játszócsoport működtetése: az elért népszerűség megtartása, új családok bevonása, a kihasználtság emelése. Délutáni programok szervezésével igyekszünk még ismertebbé tenni a Játszócsoportot. Terveink között szerepel kézműves szakkör elindítása, táplálkozási tanácsadás, ünnepek szervezése, ajándékkészítés.

29 - Kapcsolattartás a társintézményekkel - Működési, személyi, tárgyi feltételek biztosítása - A rendelkezésre álló pénzügyi keret gazdaságos felhasználása 6. Szivárvány Játszócsoport működése, az első év tapasztalatai A játék korántsem játék, nem puszta szórakozás, időtöltés, hanem fontos ismeretek szerzésének és kifejezésének módja, valamint a kínzó belső feszültség csillapításának, az öngyógyításnak is eszköze Ranschburg Jenő: Szülő leszek Szivárvány Játszócsoport Küldetés

30 Lakótelepen, családi házas övezetben, lakóparkokban élő családok szocio-kulturális helyzete, életvezetési stílusa nagyon eltérő. Tapasztaljuk, hogy sok anyuka elszigetelten él, neveli gyed, gyes mellett gyermekét, gyermekeit. Nagyszülők távol, barátok, társak nincsenek. Problémáit nem tudja megosztani senkivel, gyermeknevelési gondokkal küzd, nincs modell körülötte, akitől tanulhatna, nincs segítség, akire gyermekét rábízhatná. Szükségük van a családoknak, de legfőbbképpen az anyáknak egy helyre, ahol jól képzett mosolygós, barátságos szakemberek segítségét tudják igénybe venni. Egy helyre, ami esztétikusan kialakított, igényesen berendezett, gyermekeik számára biztonságos játékokkal, bútorokkal felszerelt, közösséget formáló, családbarát szolgáltatást nyújt. Játszócsoportunk felszereltsége teljesen kielégíti a 0-4 éves korosztály igényét. Ennek az igénynek a kielégítésére a Játszócsoport minden tekintetben megfelelő. Célunk: a jó légkör, megteremtése, segítségnyújtás, mintaadás. A bölcsőde szakmai programját meghatározó jogszabályok, irányelvek évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról - 15/1998. (IV.30.) NM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 44. (1) lehetővé teszi játszócsoport működtetését. - A bölcsődei nevelés-gondozás szakmai szabályai- Módszertani levél (Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet 2012.) A szolgáltatások személyi és tárgyi feltételeinek kialakításánál a kisgyermek nevelésgondozás elveit és gyakorlatát követjük. A bölcsődei élet megszervezésének elveiben kiemelt szerepet kap a szülőkkel való kapcsolattartás, a családi, és bölcsődei nevelés-gondozás egymásra épülése, a családok segítése, a szülői viselkedésrepertoár és kompetencia erősítése. Rugalmas szolgáltatásunkat a szülő által igényelt alkalommal és időtartamban maximum 4 órában határozzuk meg. Szolgáltatásaink: - Játszócsoport - Sóbarlang használat - Zenebölcsődei foglalkozás

31 Játszócsoport: Személyi feltételek: 2 fő kisgyermeknevelő gondoskodik a szülőkről és gyermekeikről. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 8-17 óra között Felvétel rendje: Bejelentkezés alapján legalább 1 nappal az igénybevétel előtt, időpont egyeztetéssel. Csak egészséges gyermek veheti igénybe a játszócsoport szolgáltatást. A szülővel megállapodást köt az intézmény vezetője. A gyermekről nyilvántartást vezet az intézmény vezetője, a csoport kisgyermeknevelője. A Játszócsoportban vezetett dokumentumok: - Felvételi adatlap - IX. sz. adatlap - Jelenléti ív - Csoportnapló - Étkező nyilvántartás - Étkezési nyilvántartás - Térítési díjnyilvántartás Szolgáltatásokért fizetett térítési díjak: Étkezés igény esetén: - Reggeli igénybe vétele: 120 Ft/nap. (27% Áfa-tartalom) - Tízórai igénybe vétele: 40 Ft/nap. (27% Áfa-tartalom) - Ebéd igénybe vétele: 190 Ft/nap. (27% Áfa-tartalom) - Uzsonna igénybe vétele: 120 Ft/nap. (27% Áfa-tartalom) - Játszócsoport: 500 Ft/óra (Áfa mentes tev.) szülő gyermekével - Játszócsoport: 500 Ft/óra (Áfa mentes tev.) szülő nélkül A sóbarlang használata ingyenesen biztosított a gyermekek számára.

32 A csoport tevékenységi köre: A bölcsődei szolgáltatásokkal kapcsolatosan információt nyújt a kisgyermekek ellátásával összefüggésben, együttműködik a gyermekjóléti alapellátással, tájékoztatást nyújt a bölcsődei felvételről, megfelelő szakemberekhez, intézményhez irányítja az érdeklődőket. Pl. telefonos tájékoztatás, üzenetek formájában, tájékoztat továbbá szórólapok, tájékoztató füzetek segítségével, egyéb igény iránt segítséget nyújt, tájékoztat. Játszócsoport: 50,91m 2, 10 gyermek befogadására képes, 30,53m 2 foglalkoztató, 4m 2 előtér, 5,17m 2 vizesblokk 2 WC, 2 mosdóval, 11,21m 2 öltöző alkotják. 2 fő E kategóriás kisgyermekgondozó-nevelő várja a gyermekeket 4 éves korig. Célunk: hogy az otthonnevelkedő kisgyermekeknek esztétikus, inger gazdag környezetben tudjuk a felhőtlen gondtalan játék lehetőségét biztosítani.

33 Az otthon levő (gyed, gyes) vagy részmunkaidőben dolgozó szülőknek szeretnénk gyermekük ellátásában segítséget nyújtani 8-17 óra között. A kisgyermekeket a szülőkkel együtt várjuk közös programokkal, játékkal. Ötleteket, tanácsokat kaphatnak a szülők gondozásról, nevelésről. Igény esetén étkezést is biztosítanánk a gyermekek számára. A gyermekek együttjátszhatnak kortársaikkal, a szülők beszélgethetnek, tapasztalatot cserélhetnek egymással, megismerhetik a bölcsődei nevelési elveket, módszereket. Játékos mondókák, énekek, kézműves foglalkozások keretein belül új ismereteket sajátíthatnak el. A szolgáltatásokat a gyermekek orvosi igazolás nélkül vehetik igénybe. A szülő nyilatkozatot ír alá, hogy gyermeke egészséges, és bemutatja a kötelező védőoltásokról szóló igazolást, ill. a Gyermek egészségügyi kiskönyvet. A játszócsoportban eltölthető maximum idő 4 óra. Szülő nélkül is várjuk a gyermekeket a játszócsoportba. A szülő elfoglaltságának idejére biztosít gyermeke számára játék, foglalkozás, étkezés, és alvási lehetőséget 8-17 óra között. Előzetes bejelentkezés alapján, legalább 1 nappal az igénybevétel előtt, időpont egyeztetéssel tudjuk térítés ellenében biztosítani a szolgáltatást. A gyermek szülővel együtt előzetesen ismerkedik a leendő új környezettel, és a kisgyermeknevelővel. Csak abban az esetben tudjuk szülő nélkül a gyermek felügyeletét biztosítani, ha a gyermek elfogadja a kisgyermeknevelő közeledését. Szülő nélkül a gyermekek maximum 4 órát tölthetnek el a játszócsoportban. A kisgyermeknevelő feladatai: - a családok fogadása, aktív segítése, - korrekt informálás a szülők és a bölcsődevezető felé, - napi pontos adminisztrálás, - szülőkről, gyermekeikről titoktartási kötelezettséget vállal, - odafigyelő és támogató magatartás, - jó hangulatú játék biztosítása, - napi programok előkészítése, szervezése, - a szülők egymással való beszélgetésének támogatása, indirekt irányítása, - a kiemelt problémával küzdő családok segítése, - kulturált, egészséges étkeztetés, - szülő nélküli felügyeletes gyermek gondozása-nevelése, étkeztetés, altatás. Játszócsoport berendezése, játékparkja minőségi tanúsítvánnyal rendelkezik. Különböző korosztály igényeihez igazodik. Ingergazdag, kellemes, ösztönző környezettel várja a családokat.

34 Külön játszó sarkokat alakítottunk ki a szerep és konstruáló, alkotó játékok számára, de oda figyeltünk a pihenő, intimitást elősegítő helyek létrehozására is. Mit nyújtunk: - testi-lelki, egészségnevelési és családsegítő szolgáltatást, - a családok nevelési, gondozási kérdésekben megerősítést kapnak, - segítségnyújtás az étkezésben pl. evési kudarc feldolgozása, - másság elfogadásának segítése (fogyatékos gyermek, felnőtt), - a szülők vágynak olyan társaságra, ahol azonos korú gyermekek, azonos helyzetben levő szülők találkozhatnak egymással, - az anya magányosságának, a gyermekkel való bezártság oldásának segítése is lehetséges a játszócsoportban való közös együttműködés eredményeként, - tanácsadás gondozási-nevelési, étkezési témákban kisgyermeknevelőtől, bölcsődeorvostól, - sóbarlang használata, hétfőtől-péntekig, valamint óra között, - zenebölcsődei foglalkozás, zenepedagógus vezetésével. Az első év tapasztalatai: Egyre több szülő felé eljutott a játszócsoport híre, ezeket általában a játszócsoportba járó szülők továbbították a többi szülő felé, mert nagyon elégedettek a szolgáltatással, és jó szívvel ajánlották másoknak is. Nagyon jól érzik magukat a családok, anya, apa, nagypapa látogatta rendszeresen a csoportot gyermekével, unokájával. Rendszeresen visszatérő családjaink vannak, de szinte naponta megkeresnek bennünket új családok is. Aki egyszer bejött hozzánk, azok visszajöttek máskor is. Tetszik a családoknak a játszócsoport kialakítása, berendezése, tárgyi felszereltsége a sokfajta jó minőségű játék. Nagyon elégedettek Rózsa Istvánné kisgyermeknevelő korrekt tájékoztatásával, mosolygós, barátságos természetével. Szakmailag is megbízhatónak, segítőkésznek találják őt. Bizalommal fordulnak a családok felé, és bátran kérnek felügyeletet is gyermekeik részére 1, 2, 3, 4 órában. Bizalmat keltő magatartásával Ica behozza a családokat a csoportba Reggel 8 órától fogadja a családokat, és felügyeli, gondozza az anya nélkül, felügyeletet kérő gyermekeket. Anyával érkező gyermekek 9-10 óra körül érkeztek, és ebéd után mennek haza. Inkább, a délelőtt (14 óráig) van kihasználva, de már a délutánra is volt érdeklődő. Játszócsoportunkat a bölcsőde segítő szakemberei (bölcsődeorvos, zenepedagógus) is látogatják.

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015.

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék Ellátandó célcsoport és ellátandó terület jellemzői... 6 A BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS CÉLJA, FELADATAI...

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzata. Kerekegyerdő Bölcsőde Szakmai Programja 2011.

Kerekegyháza Város Önkormányzata. Kerekegyerdő Bölcsőde Szakmai Programja 2011. Kerekegyháza Város Önkormányzata Kerekegyerdő Bölcsőde Szakmai Programja 2011. Készítette: Csorbáné Takács Erika Bölcsődevezető A bölcsőde alapadatai Intézmény neve: Rövidített neve: Kerekegyerdő Bölcsőde

Részletesebben

Kerekegyerdő Bölcsőde Szakmai Programja

Kerekegyerdő Bölcsőde Szakmai Programja Kerekegyháza Város Önkormányzata Kerekegyerdő Bölcsőde Szakmai Programja 2013. Készítette: Csorbáné Takács Erika bölcsődevezető A bölcsőde alapadatai Intézmény neve: Rövidített neve: Kerekegyerdő Bölcsőde

Részletesebben

SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK SZAKMAI PROGRAMJA

SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK SZAKMAI PROGRAMJA SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK SZAKMAI PROGRAMJA Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága a Sopron Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődék Szakmai Programját

Részletesebben

Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde. Pedagógiai Programja

Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde. Pedagógiai Programja 2013 Pomáz, Jókai u. 2. 06-26-325-325 postmaster@hetszinvilag. t-online. hu OM azonosító: 032889 Új OM azonosító: 202822 Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde Pedagógiai Programja Készítette: Szalontai Katalin

Részletesebben

F ü z e s g y a r m a t i B ö l c s ő d e 5525 Füzesgyarmat, Mátyás utca 29. Tel. : (66) 491-182 e-mail: fgybolcsode@fuzestv.hu

F ü z e s g y a r m a t i B ö l c s ő d e 5525 Füzesgyarmat, Mátyás utca 29. Tel. : (66) 491-182 e-mail: fgybolcsode@fuzestv.hu F ü z e s g y a r m a t i B ö l c s ő d e 5525 Füzesgyarmat, Mátyás utca 29. Tel. : (66) 491-182 e-mail: fgybolcsode@fuzestv.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. április 28- án tartandó ülésére

Részletesebben

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység Szakmai program I. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék általános Szakmai programja II. A Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék tagintézményeinek

Részletesebben

Balatonfüred VÁROSI BÖLCSİDE SZAKMAI PROGRAM

Balatonfüred VÁROSI BÖLCSİDE SZAKMAI PROGRAM Balatonfüred VÁROSI BÖLCSİDE SZAKMAI PROGRAM 1 Tartalomjegyzék I.Az intézmény bemutatása... 4 I.1.Gondozási egységei... 4 I.2.Kiszolgáló helységek:... 4 I.3.Egyéb tervezett szakmai szolgáltatások helységei:...

Részletesebben

NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PEDAGÓGIAI ÉS MŰVELŐDÉSI PROGRAM

NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PEDAGÓGIAI ÉS MŰVELŐDÉSI PROGRAM NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PEDAGÓGIAI ÉS MŰVELŐDÉSI PROGRAM 2013. 1 I. Pedagógiai és művelődési program A Nagymágocsi Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Szakmailag önálló intézményegységei

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉS 1/7 amely létrejött: a) egyrészről: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (székhelye: 1173 Budapest, Pesti út 165. KSH szám: 15735801-8411-321-01, adószám: 15735801-2-42, törzskönyvi

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMJA 2010.

SZAKMAI PROGRAMJA 2010. A MARTFŰI JÁTÉKVÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE BÖLCSŐDE INTÉZMÉNYÉNEK SZAKMAI PROGRAMJA 2010. Fenntartó: Martfű Város Önkormányzata Cím: Martfű, Szent István tér 1. Az intézmény neve: Játékvár Óvoda és Bölcsőde

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMJA 2005-2010

SZAKMAI PROGRAMJA 2005-2010 Csanádpalota Nagyközség Önkormányzatának Napsugár Óvoda és Bölcsőde Csanádpalotai Bölcsőde Tagintézménye SZAKMAI PROGRAMJA 2005-2010 Készítette: Kovács Jánosné Tagintézmény vezető 1 Szakmai program 2005-2010-ig

Részletesebben

BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM ZSOMBÓI BÓBITA BÖLCSŐDE

BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM ZSOMBÓI BÓBITA BÖLCSŐDE BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM ZSOMBÓI BÓBITA BÖLCSŐDE 2014-2019 A TÜNDÉR Bóbita, Bóbita táncol, Körben az angyalok ülnek, Béka-hadak fuvoláznak, Sáska-hadak hegedülnek. /Weöres Sándor/ Intézmény neve: Zsombói

Részletesebben

Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bölcsődei egység SZAKMAI PROGRAM

Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bölcsődei egység SZAKMAI PROGRAM Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bölcsődei egység. SZAKMAI PROGRAM Tartalomjegyzék: I. Az intézmény adatai: 3.o. II. A bölcsőde szakmai programját meghatározó jogszabályok, irányelvek 4.o. III. Az intézmény

Részletesebben

HERENDI HÉTSZÍNVILÁG BÖLCSŐDE SZAKMAI PROGRAMJA

HERENDI HÉTSZÍNVILÁG BÖLCSŐDE SZAKMAI PROGRAMJA HERENDI HÉTSZÍNVILÁG BÖLCSŐDE SZAKMAI PROGRAMJA Készítette: Vajai Lászlóné Bölcsődevezető Módosítva: 2016. március 20. 2012. március 29. 1 Tartalomjegyzék I. Alapadatok II. Általános rész 1. Bölcsőde definíciója,

Részletesebben

DOB ÓVODA 1077 BUDAPEST, DOB U. 95. HÁZIREND HÁZIREND

DOB ÓVODA 1077 BUDAPEST, DOB U. 95. HÁZIREND HÁZIREND HÁZIREND DOB ÓVODA 1077 Budapest, Dob u. 95. Telefon/fax: 06-1-342-5133 Honlap: www.dobovoda.hu E-mail: dobovoda@gmail.com Az intézmény OM azonosítója: 034358 Határozatszámon elfogadta: 50 /2015. (X.26.)

Részletesebben

Mender Andrea Mária intézményvezető Legitimációs eljárás Az érvényességet igazoló aláírások: Véleménynyilvánító: Véleménynyilvánító: fenntartó

Mender Andrea Mária intézményvezető Legitimációs eljárás Az érvényességet igazoló aláírások: Véleménynyilvánító: Véleménynyilvánító: fenntartó MUNKATERV 2015/2016 Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde 3170. Szécsény, Magyar út 13. Intézmény OM azonosítója: 202343 Készítette:.. Mender Andrea Mária intézményvezető Legitimációs eljárás Az érvényességet

Részletesebben

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja Budapest, 2015. augusztus 3. Buc-Horváth Gabriella óvodavezető 1 I. BEVEZETŐ 216/2011.(V.19.) ÖK. számú határozat alapján a 2011/2012. nevelési

Részletesebben

PÁLYÁZAT OM 034501. A KIMBI ÓVODA (1121 Bp. Tállya u. 22.) ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA. Készítette: Gallina Ilona

PÁLYÁZAT OM 034501. A KIMBI ÓVODA (1121 Bp. Tállya u. 22.) ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA. Készítette: Gallina Ilona OM 034501 PÁLYÁZAT A KIMBI ÓVODA (1121 Bp. Tállya u. 22.) ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA Készítette: Gallina Ilona 1 2014. Alkossa meg a gyermek a tudást, ne készen kapja! A kész tudás szükségtelenné teszi, hogy

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek!

PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek! PEDAGÓGIAI PROGRAM DÉL-KELENFÖLDI ÓVODA 1119 Budapest, Lecke u. 15-19. Mozgolódó Lurkók, vígan Cseperednek! Az intézmény OM azonosítója: 034454 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma: 1 / 2016. ( 03.01.)

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓSI KONDUKTÍV ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

SZIGETSZENTMIKLÓSI KONDUKTÍV ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT SZIGETSZENTMIKLÓSI TANKERÜLET SZIGETSZENTMIKLÓSI KONDUKTÍV ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Somogyi Sándorné Szigetszentmiklós, 2013. augusztus 22. Egymás tisztelete

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat SIÓFOK VÁROS ÓVODÁJA ÉS BÖLCSŐDÉJE Szervezeti és Működési Szabályzat Összeállította: Jogszabályi, szakmai megfelelőséget vizsgálta, jóváhagyta: Kálócziné Juhász Ilona Simkó Dorottya Kolumbán Ilona Somogyi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzata. Szakmai Program 2016. Készítette: Csorbáné Takács Erika bölcsődevezető

Kerekegyháza Város Önkormányzata. Szakmai Program 2016. Készítette: Csorbáné Takács Erika bölcsődevezető Kerekegyháza Város Önkormányzata Szakmai Program 2016. Készítette: Csorbáné Takács Erika bölcsődevezető A bölcsőde alapadatai Intézmény neve: Kerekegyerdő Bölcsőde Rövidített neve: Bölcsőde Székhelye:

Részletesebben

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Napközi Otthonos Óvoda Pedagógiai program Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája HÁZIREND

Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája HÁZIREND Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodája 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 HÁZIREND Intézmény OM - azonosítója: 034394 Készítette: Plézerné Tósoki Anikó m.b.vezető Legitimációs eljárás - Az érvényességet

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata VÁROSMAJORI ÓVODÁK Szervezeti és Működési Szabályzata Városmajori Óvodák 1122.Budapest, Városmajor út 59/b. OM: 034487 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető... 5 II. A közoktatási intézmény adatai... 7 1. A költségvetési

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. GYERMEKKÉP... 3. 2. INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 3. 2.1.Ellátandó célcsoport jellemzői... 4. 3. SZERVEZETI FELTÉTELEK... 4.

TARTALOMJEGYZÉK 1. GYERMEKKÉP... 3. 2. INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 3. 2.1.Ellátandó célcsoport jellemzői... 4. 3. SZERVEZETI FELTÉTELEK... 4. TARTALOMJEGYZÉK 1. GYERMEKKÉP... 3. 2. INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 3. 2.1.Ellátandó célcsoport jellemzői... 4. 3. SZERVEZETI FELTÉTELEK... 4. 3.1. Az intézmény alapvető feladata...4. 3.2. Bölcsőde működési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A bölcsőde működésével összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS A bölcsőde működésével összefüggő kérdésekről Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyző@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A bölcsőde működésével összefüggő

Részletesebben

A gyermek szeme a jövő tükre, jaj annak, aki elhomályosítja. ( Juhász Gyula: Holmi )

A gyermek szeme a jövő tükre, jaj annak, aki elhomályosítja. ( Juhász Gyula: Holmi ) Madarasi Szivárvány Óvoda EZERSZÍN HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAM MADARASI SZIVÁRVÁNY ÓVODA 2013 A gyermek szeme a jövő tükre, jaj annak, aki elhomályosítja. ( Juhász Gyula: Holmi ) 2 Tartalomjegyzék BEVEZETŐ...5

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje Szervezeti és Működési Szabályzat OM azonosító: 027488 Készítette: Katus Györgyné Kalocsa, 2014. augusztus 04. TARTALOM Tartalomjegyzék BEVEZETŐ...3 1.Az SZMSZ hatálya,

Részletesebben

Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje 2015/2016. nevelési év Munkaterv

Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje 2015/2016. nevelési év Munkaterv Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje 2015/2016. nevelési év Munkaterv OM azonosító: 027488 Készítette: Katus Györgyné Kalocsa, 2015. október Iktatószám: 463/O/2015. Tartalom ÉVES ÓVODAI MUNKATERV 2015/2016...

Részletesebben

Őzikés Óvoda Pedagógiai programja

Őzikés Óvoda Pedagógiai programja Őzikés Óvoda Pedagógiai programja Mosonmagyaróvár 2013 A gyermekszem A gyermekszem : virág, csillag oltalom Csupa játék, csupa mosoly, izgalom. A gyermekszem : tág világ és kikelet Ha rád néz, földeríti

Részletesebben

TEVÉKENYSÉGKÖZPONTÚ PEDAGÓGIAI PROGRAM

TEVÉKENYSÉGKÖZPONTÚ PEDAGÓGIAI PROGRAM TEVÉKENYSÉGKÖZPONTÚ PEDAGÓGIAI PROGRAM HÉTSZÍNVIRÁG NAPKÖZI-OTTHONOS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE ÉS VILONYAI TAGÓVODÁJA 2015 1 ADATLAP Az óvoda megnevezése: Címe: Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde

Részletesebben

Tartalomjegyzék I. Bevezetés... 3

Tartalomjegyzék I. Bevezetés... 3 ha úgy érezzük, hogy valaki őszintén elfogad olyannak, amilyen vagyok, akkor máris hajlandó vagyok elmozdulni: elgondolkozni, hogyan szeretnék megváltozni, fejlődni, mássá válni, még inkább azzá, amivé

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Tájékoztató

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Tájékoztató Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt. szám: 15166/2016. Tájékoztató Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2015. i ellátásáról Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK

Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 1.oldal Küldetésnyilatkozat 2. oldal Óvodánk bemutatása... 3-4. oldal Gyermekkép, óvodakép 5-6. oldal Óvodánk irányítási és szervezeti felépítése 6-7.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. szeptember 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2014. szeptember 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK B e v e z e t ő I. A házirend célja... 2 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága...

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM GYAKORLÓ ÓVODÁJA OM: 030862 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014.

DEBRECENI EGYETEM GYAKORLÓ ÓVODÁJA OM: 030862 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. DEBRECENI EGYETEM GYAKORLÓ ÓVODÁJA OM: 030862 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. TARTALOMJEGYZÉK A PEDAGÓGIAI PROGRAM JOGSZABÁLYI HÁTTERE:... 3 A GYAKORLÓ ÓVODA ADATAI... 4 I. BEVEZETŐ... 7 II. GYERMEKKÉP... 8 1.

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A. Tel:96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A. Tel:96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online. KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A. Tel:96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu SZAKMAI PROGRAM BÖLCSŐDE 2012-2017 Intézményvezető: Bölcsőde szakmai

Részletesebben

SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA

SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA I. Az intézmény célja és szakmai feladatai A szakmai program célja bemutatni, hogy a gyermekjóléti szolgálat a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Attila út 13/A., a továbbiakban: BFVK Zrt.) mint ajánlatkérő a Budapest Főváros Önkormányzata

Részletesebben

TARTALOM 1. Tájékoztató adatok 2. Óvodai élettel kapcsolatos rendelkezések

TARTALOM 1. Tájékoztató adatok 2. Óvodai élettel kapcsolatos rendelkezések - 1 - TARTALOM 1. Tájékoztató adatok...3 1.1 Az óvoda alapítója és fenntartója:...3 1.2. Az óvoda neve, címe telefonszáma:...3 1.3. Az óvoda tagintézményei:...3 2. Óvodai élettel kapcsolatos rendelkezések...4

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Ikt. szám: 23469/2012. Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Tájékoztató Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2011. évi ellátásáról Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze

Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze SZOLNOK 2013. A helyi nevelési programot benyújtó intézmény: SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK GÉZENGÚZ

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 29-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Napfény Óvoda Szervezeti és Működési

Részletesebben

XXII. KERÜLETI EGYESÍTETT ÓVODA 1224 BUDAPEST, VII. UTCA 15. OM azonosító: 034772. Ikt. sz.: 52/520/2015. HÁZIREND

XXII. KERÜLETI EGYESÍTETT ÓVODA 1224 BUDAPEST, VII. UTCA 15. OM azonosító: 034772. Ikt. sz.: 52/520/2015. HÁZIREND XXII. KERÜLETI EGYESÍTETT ÓVODA 1224 BUDAPEST, VII. UTCA 15. Ikt. sz.: 52/520/2015. HÁZIREND Kedves Szülők! Az óvoda nyugodt, derűs, szeretetteljes légkörben folytatott munkájával, a családdal együtt szolgálja

Részletesebben

SZIHALMI EGYSÉGES ÓVODA BÖLCSŐDE, ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

SZIHALMI EGYSÉGES ÓVODA BÖLCSŐDE, ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA SZIHALMI EGYSÉGES ÓVODA BÖLCSŐDE, ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. TARTALOM JEGYZÉK INTÉZMÉNY ADATAI...5 TÖRVÉNYI MEGFELELTETÉS...6 ELŐSZÓ...7 I. BEVEZETÉS...7 1. Az intézményünk bemutatása...7 2. Nevelőmunkánk

Részletesebben

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 TARTALOM Bevezető 1. Az óvoda működését meghatározó és a szakmai dokumentumok 1.1. Az óvoda működését meghatározó jogszabályok 1.2. Szakmai dokumentumok

Részletesebben

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja

Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja Alsóvárosi Óvoda OM 032742 * 2600. Vác, Vám u. 11. ( /Fax: 06-27/317-092 E-mail: ovoda.alsovarosi@gmail.com Az Alsóvárosi Óvoda Pedagógiai Programja I. BEVEZETŐ Az óvodai nevelés országos alapprogramja

Részletesebben

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján, a 29391 hrsz-ú, VI. ker. Hegedű

Részletesebben

KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55.

KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55. KROK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS ÉS OKTATÓKÖZPONT Közhasznú Nonprofit Kft. 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 55. Kapocs EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT KORAI FEJLESZTŐ és GONDOZÓ KÖZPONT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Részletesebben

Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény

Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény Belvárosi Óvoda HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA 2010. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az óvoda adatai 4 Bevezető 5 1.1.Az óvoda bemutatása 6 Gyermekkép

Részletesebben

ÓVODAI NEVELÉS A M VÉSZETEK ESZKÖZEIVEL

ÓVODAI NEVELÉS A M VÉSZETEK ESZKÖZEIVEL ÓVODAI NEVELÉS A M VÉSZETEK ESZKÖZEIVEL HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM azonosító: 036785 Jóváhagyta: Hujber Jánosné óvodavezet 2013. augusztus 27. T ARTALOMJEGYZÉK BEVEZET... 2 ADATLAP... 3 HELYZETELEMZÉS...

Részletesebben

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 LEHEL UTCAI TAGÓVODA... 7 I. BEVEZETÉS... 8 II. GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP... 9 III. AZ ÓVODAI NEVELÉS FELADATAI... 10 IV. AZ ÓVODAI

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZABADKÍGYÓS. 2015. november

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZABADKÍGYÓS. 2015. november SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZABADKÍGYÓS 2015. november 1 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 1. A szervezeti és működési szabályzat célja 2. Alapelvek 3. Az intézmény

Részletesebben

SZENT ERZSÉBET KATOLIKUS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2014.

SZENT ERZSÉBET KATOLIKUS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2014. SZENT ERZSÉBET KATOLIKUS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2014. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 Az intézmény általános jellemzői... 3 A bélyegzők felirata és lenyomata... 4 I. MŰKÖDÉS... 6

Részletesebben

Többsincs Óvoda és Bölcsőde

Többsincs Óvoda és Bölcsőde Többsincs Óvoda és Bölcsőde 2194. Tura, Dózsa György utca 2. Telefon: 06 28 580 495 E-mail: tobbsincsovi@tura.hu OM azonosító: 201261 A T Ö B B S I N C S Ó V O D A É S B Ö L C S Ő D E Ó V O D A I P E D

Részletesebben

a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program

a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program Intézmény fenntartója: Semmelweis Egyetem Székhely: 1085 Budapest, Üllői út 26. Pedagógiai

Részletesebben

Szombathelyi Szivárvány Óvoda

Szombathelyi Szivárvány Óvoda Szombathelyi Szivárvány Óvoda OM: 036462 Epochális rendszerű pedagógiai programja TARTALOMJEGYZÉK BEKÖSZÖNTŐ 1. KÜLDETÉSNYILATKOZATUNK... 1. oldal 2. ÓVODÁNK BEMUTATÁSA... 2. oldal 2.1. Óvodánk személyi

Részletesebben

Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND. Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01.

Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND. Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01. Orbánhegyi Óvodák HÁZIREND Készítette: Imrikné Krébecz Anita Érvényes: 2015.09.01. Az Orbánhegyi Óvodák házirendje az alábbi törvényeknek megfelelően készült: 2011.évi CXC köznevelési törvény továbbiakban:

Részletesebben

NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA 2746 Jászkarajenő Fő u. 30. Tel. Fax: 53/366-023 OM azonosító: 032800. Pedagógiai Program

NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA 2746 Jászkarajenő Fő u. 30. Tel. Fax: 53/366-023 OM azonosító: 032800. Pedagógiai Program NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA 2746 Jászkarajenő Fő u. 30. Tel. Fax: 53/366-023 OM azonosító: 032800 Pedagógiai Program Készítette: Az óvoda nevelőtestülete Jászkarajenő, 2014. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...

Részletesebben

Pedagógiai Program Apáczai Óvoda és Általános Művelődési Központ Óvoda Pécs

Pedagógiai Program Apáczai Óvoda és Általános Művelődési Központ Óvoda Pécs Pedagógiai Program Apáczai Óvoda és Általános Művelődési Központ Óvoda Pécs Az óvoda hivatalos elnevezése: Rövidített név: Apáczai Óvoda és Általános Művelődési Központ Apáczai Óvoda és ÁMK Az óvoda pontos

Részletesebben

A VASVÁRI FICÁNKOLÓ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A VASVÁRI FICÁNKOLÓ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A VASVÁRI FICÁNKOLÓ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések... 4 1. A költségvetési szerv neve, székhelye, telephelye, alapítása... 4 2. A költségvetési

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 4334 Hodász, Széchenyi u. 1-3. sz. 44/350 377 44/550-062 INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2010. Készítette: Tóthné Darabánt Anikó Kiegészítésre került: 2010.

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

A TATÁRSZENTGYÖRGYI HÉTSZÍNVIRÁG NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA ÉS KONYHA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A TATÁRSZENTGYÖRGYI HÉTSZÍNVIRÁG NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA ÉS KONYHA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A TATÁRSZENTGYÖRGYI HÉTSZÍNVIRÁG NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA ÉS KONYHA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2 Tartalomjegyzék I.ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 I.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, jogi

Részletesebben

Helyi Nevelési Programja

Helyi Nevelési Programja Miskolci Diósgyőri Óvoda, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Bulgárföldi Tagóvodája, a Miskolci Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodája valamint a Miskolci Diósgyőri Óvoda Lorántffy Zsuzsanna Tagóvodája Helyi

Részletesebben

Egységes óvoda és bölcsőde szervezeti és működési szabályzata

Egységes óvoda és bölcsőde szervezeti és működési szabályzata Egységes óvoda és bölcsőde szervezeti és működési szabályzata Tarnaörsi Óvoda és Közművelődési Intézmény OM azonosító:201922 2013. Készítette: Antal Ágnes óvodavezető Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2. Az

Részletesebben

GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 AZ ÓVODA ADATAI Név: GYOMAENDRŐD-CSÁRDASZÁLLÁS-HUNYA KISTÉRSÉGI ÓVODA OM-azonosító: Székhelye: Százszorszép Óvoda

Részletesebben

A KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA OM - azonosító: 201062 A KECSKEMÉTI REFORMÁTUS PÁLMÁCSKA ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 3. Jogszabályi háttér 4. 1. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 5. 1.1 AZ INTÉZMÉNY

Részletesebben

NORMAFA ÓVODA. OM szám: 034483. Hatályba lépés idıpontja: 2010. január 1. Hatályos: határozatlan ideig

NORMAFA ÓVODA. OM szám: 034483. Hatályba lépés idıpontja: 2010. január 1. Hatályos: határozatlan ideig NORMAFA ÓVODA OM szám: 034483 SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályba lépés idıpontja: 2010. január 1. Hatályos: határozatlan ideig -1- I. BEVEZETİ A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40.

Részletesebben

3170/2014. Mottó: mi teremtünk szép, okos lányt. és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt. József Attila. B u d a p e s t 2014.

3170/2014. Mottó: mi teremtünk szép, okos lányt. és bátor, értelmes fiút, ki őriz belőlünk egy foszlányt. József Attila. B u d a p e s t 2014. 3170/2014. A T á n c s i c s M i h á l y T e h e t s é g g o n d o z ó K o l l é g i u m S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i S z a b á l y z a t a Mottó: mi teremtünk szép, okos lányt és bátor, értelmes

Részletesebben

BÓBITA ÓVODA Pedagógiai Programja Környezeti nevelés a fenntarthatóság jegyében

BÓBITA ÓVODA Pedagógiai Programja Környezeti nevelés a fenntarthatóság jegyében BÓBITA ÓVODA Pedagógiai Programja Környezeti nevelés a fenntarthatóság jegyében 1072 Budapest, Akácfa utca 32. Telefon/fax: 06 1 321-3675 Honlap: www.bobitaovoda.hu E-mail: bobitaovi@mail.datanet.hu Az

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/458/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A gyermekjóléti

Részletesebben

MUNKATERV 2015-2016 GYURKOVICS TIBOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

MUNKATERV 2015-2016 GYURKOVICS TIBOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY MUNKATERV 2015-2016 GYURKOVICS TIBOR ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY 1 2 ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA Bevezetés A 2015-2016. tanév munkaterve

Részletesebben

2.1. Minőségcélok 20 2.2. Jövőkép.21 2.3. Intézményünk szabályozott folyamatai 22

2.1. Minőségcélok 20 2.2. Jövőkép.21 2.3. Intézményünk szabályozott folyamatai 22 TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az intézmény bemutatása.. 6 1.2. Az intézmény minőségfejlesztési múltjának bemutatása... 8 1.3. A minőségügyi rendszer dokumentumainak felépítés. 10 1.4. A MIP-hez

Részletesebben

Tatabányai Egyesített Bölcsődék. Szakmai Programja

Tatabányai Egyesített Bölcsődék. Szakmai Programja Tatabányai Egyesített Bölcsődék 2800 Tatabánya, Mártírok útja 27. Tatabányai Egyesített Bölcsődék Szakmai Programja A nevelésben a kisgyermekkor sokkal fontosabb a következő éveknél. Amit ez a kor elront,

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 35/2013. (XII.13.) sz. önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszerérıl

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 35/2013. (XII.13.) sz. önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszerérıl PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 35/2013. (XII.13.) sz. önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszerérıl Hatályba lépés napja: 2014. január 01. Ezen önkormányzati rendelet a

Részletesebben

1. Általános rendelkezések Az SZMSZ jogszabályi alapja A Szervezeti és Működési Szabályzat célja:

1. Általános rendelkezések Az SZMSZ jogszabályi alapja A Szervezeti és Működési Szabályzat célja: 1 1. Általános rendelkezések Az SZMSZ jogszabályi alapja A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról (Kt.) 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet a közoktatásról

Részletesebben

Intézmény OM azonosítója: 030269

Intézmény OM azonosítója: 030269 KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Intézmény OM azonosítója: 030269 Intézményvezető: Nevelőtestületi

Részletesebben

A RÓZSA MAGÁNÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM: 201404. Kelt: Budapesten, 2013. augusztus 27. Változatszám: 1.2

A RÓZSA MAGÁNÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA OM: 201404. Kelt: Budapesten, 2013. augusztus 27. Változatszám: 1.2 A RÓZSA MAGÁNÓVODA OM: 201404 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Kelt: Budapesten, 2013. augusztus 27. Változatszám: 1.2 TARTALOMJEGYZÉK A Rózsa Magánóvoda adatai 4 A pedagógiai program alapjául szolgáló jogszabályok,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

2015. évi 28. szám 2015. december 18. TARTALOMJEGYZÉK

2015. évi 28. szám 2015. december 18. TARTALOMJEGYZÉK 2015. évi 28. szám 2015. december 18. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 41/2015. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület, valamint szervei szervezeti és

Részletesebben

Keveháza Utcai Óvoda 034453 Pedagógiai Program 2013 19./2013.(08.30.)

Keveháza Utcai Óvoda 034453 Pedagógiai Program 2013 19./2013.(08.30.) Pedagógiai Program Keveháza Utcai Óvoda 1119 Budapest, Keveháza u. 4. Az intézmény OM azonosítója: Intézményvezető: 034453 Tóth Ildikó Legitimációs eljárás Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma: 19./2013.(08.30.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén.

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Tartalomjegyzék I. rész... 4 A Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Jogszabályi háttér:

Tartalomjegyzék. Jogszabályi háttér: Tartalomjegyzék 1. Célok, funkció 2. Célcsoport, megvalósulási kritériumok 3. Alapelvek 4. Garanciális elemek - jogok és kötelezettségek 5. Szervezeti felépítés 6. Személyi feltételek, munkarend 7. A szolgáltatás

Részletesebben

Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde CIRÓKA BÖLCSŐDÉJE SZAKMAI PROGRAM

Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde CIRÓKA BÖLCSŐDÉJE SZAKMAI PROGRAM Kiskunmajsa Városi Óvoda és Bölcsőde CIRÓKA BÖLCSŐDÉJE SZAKMAI PROGRAM Érvényes a DAOP-4.1.3/B-09-2009-0009 című pályázat indikátortáblázatban meghatározott időtartamra 2011.08.31-től 2016.08.31-ig Nevelési-gondozási

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskola a 2013 Tartalom 1. Általános rendelkezések... 4 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 4 1.2. Az SZMSZ célja és

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28.

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. MÁRCIUS 28. Tartalomjegyzék A. Nevelési program...2 1 A nevelő-oktató munka alapelvei, területei...6

Részletesebben

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete Magyarország Kormányának összefoglaló tájékoztatója a Keretstratégia megvalósítását szolgáló

Részletesebben

A Bölcsődénk funkciója... 3 Ellátási területe... 4

A Bölcsődénk funkciója... 3 Ellátási területe... 4 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS (ALAPELVEK) NEVELÉS CÉLJA, FELADATA, TEVÉKENYSÉGEK FUNKCIÓJA... 3 A Bölcsődénk funkciója... 3 Ellátási területe... 4 2. A bölcsődei alapelvek legfőbb jellemzői... 4 A gondozás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. február 24-i ülésére

Részletesebben

Eötvös József Gimnázium és Kollégium. 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Eötvös József Gimnázium és Kollégium. 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja

Részletesebben

Az óvoda neve: Pákai Öveges József Óvoda Az óvoda OM azonosítószáma: 202296. 2015/2016. nevelési év. 2 fő szakirányú végzettséggel

Az óvoda neve: Pákai Öveges József Óvoda Az óvoda OM azonosítószáma: 202296. 2015/2016. nevelési év. 2 fő szakirányú végzettséggel Közzétételi lista Az óvoda neve: Pákai Öveges József Óvoda Az óvoda OM azonosítószáma: 202296 2015/2016. nevelési év Székhelyintézmény címe: 8956 Páka Ifjúság utca 11. 1. Óvodapedagógusok száma: 2 fő Óvodapedagógusok

Részletesebben

HÁZIREND. Székhelye: 9072 Nagyszentjános, József Attila út 6. Telefonszáma: 96/544-041 Fax: 96/544-030

HÁZIREND. Székhelye: 9072 Nagyszentjános, József Attila út 6. Telefonszáma: 96/544-041 Fax: 96/544-030 HÁZIREND Kedves Szülők! Kérjük, szíveskedjenek az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen végigolvasni, és a gyermekek érdekében törekedjenek a benne foglaltak betartására. Ezen házirend: a Közoktatásról

Részletesebben

S Ü N I Ó V O D Á K. 1126 Budapest XII. Németvölgyi út 29. 1126 Budapest XII. Orbánhegyi út 18. Tel/fax: 355-4994 OM: 034481

S Ü N I Ó V O D Á K. 1126 Budapest XII. Németvölgyi út 29. 1126 Budapest XII. Orbánhegyi út 18. Tel/fax: 355-4994 OM: 034481 S Ü N I Ó V O D Á K 1126 Budapest XII. Németvölgyi út 29. 1126 Budapest XII. Orbánhegyi út 18. Tel/fax: 355-4994 OM: 034481 SÜNI ÓVODÁK NEVELÉSI PROGRAM MONTESSORI ELEMEKKEL 2010 1 TARTALOMJEGYZÉK AJÁNLÁS

Részletesebben

A Bárányka Keresztyén Óvoda Szervezeti és működési szabályzata

A Bárányka Keresztyén Óvoda Szervezeti és működési szabályzata Bárányka Keresztyén Óvoda 6000 Kecskemét, Szent-Györgyi Albert utca 23. OM azonosító: 201155 Telefon: +36 20/562-60-52 email: baranyka.ovi@kbgy.hu honlap: http://www.baranykaovi.hu/ A Bárányka Keresztyén

Részletesebben

József Attila Középiskolai Kollégium 1146 Budapest, Cházár András utca 6. Szervezeti és Működési Szabályzata

József Attila Középiskolai Kollégium 1146 Budapest, Cházár András utca 6. Szervezeti és Működési Szabályzata 1146 Budapest, Cházár András utca 6. Szervezeti és Működési Szabályzata 2014 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés 1. Az SZMSZ célja, tartalma.4 2. Jogszabályi háttér..4 3. Az SZMSZ hatálya 5 II. Intézményi Alapadatok.5

Részletesebben