2016 májusi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2016 májusi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!"

Átírás

1 2016 májusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

2 Kedves Fodrász Kollégák! Hansági-Bozsó Orsolya vagyok, fodrász és háromgyermekes édesanya. Nem saját akaratomból lettem cégvezető, az élet mérte rám ezt a feladatot. A legtöbben emlékeztek a Hair- Line kft. alapítójára, Hansági Gyulára, akivel 20 évig voltunk társak, akivel közösen választottuk ki az Alfaparf márkát. Gyula több mint 3 éve nincs köztünk. Így már több mint 3 éve, hogy döntenem kellett nem csak saját magam, de sok család sorsáról. Megtehettem volna akkor, hogy eladom a Hair-Line Kft-t, és csak gyermekeimre koncentrálok, akik nagyon korán veszítették el rajongásig szeretett édesapjukat. Én akkor és most is úgy gondolom, hogy a Hair-Line Kft. egy nagy család, és nem tehettem meg azokkal a kollégákkal, akik párom betegsége alatt is hihetetlen odaadással végezték munkájukat, hogy a cég eladásával bizonytalan helyzetbe sodrom őket. És nem utolsó sorban a Hair-Line Kft. Gyula hagyatéka, amit kötelességem legjobb tudásom szerint továbbvinni. Mivel fodrászként csöppentem bele a cégvezetésbe, természetes volt számomra, hogy azokra a kollégákra hagyatkozom, akik Gyula életében is oszlopos tagjai voltak cégünknek. Bíztam bennük. Nem számítottam arra, hogy néhányan közülük azon munkálkodnak, hogy saját vállalkozásuk indítását az emberek megtévesztésére, a Hair-Line Kft. több évtizedes jó hírnevének besározására, az itt megszerzett üzleti, beszállítói, munkatársi kapcsolatok lenyúlására alapozzák. Egy munkahelyről lehet tisztességesen is távozni és másképp is. Mindenki saját erkölcsi értékrendje alapján ítélje meg, ő hogyan viszonyul egy ilyen dologhoz. Az alábbiakban válaszolok azokra a hamis hírekre, melyeket volt kollégáink terjesztenek. Igaz, hogy a Hair-Line Kft. kettészakad? A rövid válaszom erre a kérdésre, nem, nem igaz. A Hair- Line Kft. egyszemélyes többségi tulajdonosa és egyben az ügyvezető igazgatója én vagyok, Hansági-Bozsó Orsolya. Így egyértelműen kijelenthetem, nincs szó semmiféle kettészakadásról. A Hair-Line Kft. portfóliója változik csupán annyiban, hogy július végétől a forgalom kis hányadát kitevő Kemon termékek nem lesznek tovább elérhetőek. A megfelelő lépéseket a cég megtette már ezzel kapcsolatban, és célunk továbbra is változatlan, fodrászpartnereink igényeinek maximális kiszolgálása. Igaz-e, hogy szándékomban áll eladni a Hair-Line Kft.-t? Ahogy azt korábban már említettem, sem a múltban nem állt, sem a jelenben nem áll szándékomban eladni a Hair-Line Kft.-t. A cég az elmúlt években végig stabilan növekedett, gazdaságilag megingathatatlan lábakon áll. Mindemellett több 10 éves üzleti kapcsolatainak köszönhetően, olyan minőségileg és gazdaságilag is sikeres nagy partnercégek támogatását is élvezi, mint az Alfaparf vagy az Ilcsi. Igaz-e, hogy az Alfaparf-ot el fogják adni? A válasz ismételten egy egyszerű nem, nem igaz. Az Alfaparf többségi tulajdonosa Roberto Franchina napi szinten részt vesz a cég irányításában, és a másik tulajdonos, Attilio Brambilla is ugyanezt teszi. Ők ketten már a kezdetektől építik és fejlesztik a céget, ennek köszönhető, hogy az Alfaparf gazdaságilag is egyre erősebb. Igaz-e, hogy az Alfaparf-ot bankok tartják életben? Andrea Tomasoni export igazgató beszámolt két új gyár megnyitásáról és két új leányvállalat alapításáról (Venezuela, Costa Rica), mely fejlesztéseket bankok bevonásával finanszírozták. Ilyen volumenű piaci manővereknél ez teljesen hétköznapi együttműködésnek számít a cégek és bankok között. Az Alfaparf pénzügyi helyzete teljesen stabil, másképpen nem is vághatna bele ilyen szintű fejlesztésekbe. Ezen kívül a beszámolójában Andrea Tomasoni utalt a cég olaszországi piacon történt jelentős erősödésére, és a rengeteg innovációra, melyek eredményeivel Ti is folyamatosan találkoztok. Igaz-e, hogy az Alfaparf meg akarja vásárolni a Hair-Line Kft.-t? Engedjétek meg, hogy Andrea Tomasoni, az Alfaparf export igazgatójának kijelentésével válaszoljam meg ezt a minden szempontból abszurd felvetést: Magyarországon az Alfaparf már 23 éve egyenlő a Hair-Line Kft.-vel, és ez így lesz a jövőben is, ez nem kérdés. Volt kollégáim munkálkodásának következményeként a Hair- Line Kft. július 31. után nem forgalmazza a Kemon termékeket. Természetesen az Alfaparf termékek magyarországi forgalmazója továbbra is mi vagyunk, ahogy az Ilcsi kozmetikumoké is. Hiszek benne, hogy élvezzük bizalmatokat és segítségetekkel mind az ALFAPARF mind az ILCSI továbbra is a legkedveltebb márkák között lesznek Magyarországon! Elkötelezett munkatársi csapatunkkal pedig azon dolgozunk, hogy termékeinkkel és szolgáltatásainkkal segítsük a Ti vállalkozásotokat. Hansági-Bozsó Orsolya 2. 3.

3 AKCIÓ 1 Vásárolja meg az általunk kiválasztott 10 db 90 ml-es Pigments-et 10% kedvezménnyel és mi még megajándékozzuk egy Pigments ápoló csomaggal! Pigments: 2 db Red / 2 db Violet Ash / 2 db Copper / 2 db Golden Mahogany / 1 db Ash Gold / 1 db Gold Az ajándék ápoló csomag tartalma: HYDRATING maszk HYDRATING sampon NUTRITIVE maszk NUTRITIVE sampon REPARATIVE maszk REPARATIVE sampon 4. Érvényes május 2-tól május 29-ig, illetve a készlet erejéig! 5.

4 # l o v e m y p i g m e n t s Egy kis ízelítő a Pigments szemináriumon készült frizurákból Hajvágás: Molnár Joli, Dröszler László Szín: Viola Dóra Viola Dóra ajánlásával Pigments: Tiszta pigmentek az Evolution of the Color Cube sorozat 6 legkedveltebb árnyalatából, melyek minden körülmények között, savas és lúgos közegben egyaránt jól működnek. Így használhatók minden szolgáltatáshoz: festés, színezés, színfelfrissítés natúr hajon, Lisse Design keratinos kezelés, dauerolás, samponos hajmosás, balzsamos öblítés, hajpakolás, hajfixáló hab használatánál, finish termékekbe keverve, de akár vízzel is. Az általános keverési arány: 30:1, 20:1, 10:1. Minél sötétebb egy haj, annál több Pigmentset bír el. A sötét hajszínek elnyelik az árnyalatokat, így több Pigments keverhető a kiválasztott anyagba. Direkt pigmentek, így nem kell a működésükhöz hidrogénperoxid. Egy pumpa Pigments = 0,5 gramm. Tartóssága: Hajfestésnél, formaváltoztatásnál 12 hajmosásig is megőrzi az árnyalatot, vagyis festéstől festésig kitart az új szín. Samponba, maszkba keverve 4-6 hajmosásig tartja meg a haj a színét, de ha a vendégnek eladjuk az otthoni kiszerelésű Pigments-et - akár saját samponjába vagy balzsamjába keverve - és ezt a keveréket használja, akkor folyamatosan megújíthatja mosásonként a ragyogó hajszínt. Ha csak egy alkalomra szeretnénk megváltoztatni a hajszínt, tegyük styling termékbe, így egy hajmosással már el is tüntethetjük a hajból. Egy biztos, bármelyik módot választjuk, a haj hihetetlenül ragyogó lesz. Hatóidő: Hajfestékbe, formaváltoztató termékbe keverve az anyag hatóidejében használjuk. Minden más közegben (sampon, balzsam) 5-20 perc hatóidővel számolhatunk. Kövessetek minket a facebook-on, a Pigments - Alfaparf Hungary csoportban és töltsétek fel a saját munkáitokat is! 6. 7.

5 # l o v e m y p i g m e n t s Zsemlye Ildikó Natúr festetlen haj. Recept: 2 g Ash Gold (.13) Pigments samponba keverve. PIGMENTS receptek kövess minket a FAcebookon is! Pigments-Alfaparf Hungary Kezdd el Te is, ismerd meg a PIGMENTS egyedülálló világát! Reméljük, sikerül ötleteket adnunk, kedvet csinálnunk! HAJRÁ! Tánczos Eszter We Pigments Recept: 6.43-as festékbe 1g Red (.6) +2g Copper (.4) Pigments. Otthoni hajápolásra Red Pigments-et adtam pakolásba keverve. Imádják Martonné Nagy Csilla Recept: A lenövésre 0.5 g Copper (.4) Pigments 8.4- es Yellow festékbe 6%-os krém-hidrogénnel A hajvégre Color Wear %-os aktivátorral és 1g Copper (.4) Pigments Novák Bea Mától a repülő kutya is Pigments lázban ég! Első próba nap-koptatta 9.43 felfrissítése. Recept: samponhoz 1 csepp Copper (.4) Pigments. Az eredmény magáért beszél! Köszönöm!!!! Novák Bea Recept: 7.4-es festék, 3%-os krémhidrogén, 1 g Copper (.4) Pigments. Végére pakolásba szintén Copper (.4) Pigments. Páncél Andrea Recept: Evolution 7 NB + 1 gramm Golden Mahogany (.35) Pigments Zsemlye Ildikó Megérkezett a Pigments csomag és már el is kezdtem próbálgatni! Recept: es festék és egy pici Red (.6) Pigments. Martonné Nagy Csilla Az Én Bencém is igazi Pigments boszorkány! Imádja keverni-kavarni a sampont és balzsamot! A vendégek külön kérik, hogy Ő csinálja, mert olyan élvezettel dolgozik. Én meg elmondom közben, hogy minden hajmosás után csillogó és színpompás lesz a haj! Ez a csapatmunka, játszva dolgozunk. Piszker Alexandra Recept: Evolution 4.66i + 3%-os krémhidrogén+ 2 gramm Red (.6) Pigments Martonné Nagy Csilla Recept: Yellow 7-es festék 6 %-os krémhidrogénnel és 1.5 g Ash Gold (.13) Pigments

6 AKCIÓ 2 Vásároljon egyszerre akár vegyesen 12 db Evolution of the Color / Thermal SPA /Color WEAR / Express 10 hajfestéket, és további 6 darabot adunk ajándékba! 4 Vásároljon 1 db Equipment Super Meches High Lift 400 g-os szőkítőport és ajándékba adunk 2 liter Oxi do krémhidrogént. Az ajándék értéke Ft. 1 db hajfesték így Ft helyett Ft -ba kerül! 2 termék így Ft helyett Ft -ba kerül! 3 Vásároljon egyszerre akár vegyesen 8 db Evolution of the Color / Thermal SPA / Color WEAR / Express 10 hajfestéket, és ajándékba adunk további 3 darabot, valamint 1 liter Oxido krémhidrogént! 5 Vásároljon 2 db Equipment Super Meches High Lift 400 g-os szőkítőport Ft helyett Ft-ért! 10. Érvényes május 2-tól május 29-ig, illetve a készlet erejéig! Érvényes május 2-tól május 29-ig, illetve a készlet erejéig! 11.

7 AKCIÓ Az 5 termék ára együtt csak Ft! 6 Vásároljon egyszerre 2 db Semi di Lino Cristallil liquidi 50 ml-es hajvégápoló olajat és adunk további 2 darabot ajándékba! 1 termék így Ft helyett Ft -ba kerül! 7 Vásárolja meg az 5 db Semi di Lino terméket mindössze Ft-ért! Termékek: - Sculpting hajtőemelő spray 250 ml - 2 db - Cristalli Liquidi olaj 50 ml - 1 db - Color fix pumpás hajlakk 250 ml - 1 db - Illuminating olajesszencia ml - 1 db Amennyiben két csomagot vásárol, további Ft kedvezményt adunk csomagonként! 12. Érvényes május 2-tól május 29-ig, illetve a készlet erejéig! Érvényes május 2-tól május 29-ig, illetve a készlet erejéig! 13.

8 AKCIÓK 1 db y hajfesték íg tt 990 Ft helye 769 Ft -ba kerül! 1 V ásároljon 10 db Yellow Color hajfestéket és további 3 darabbal ajándékozzuk meg! 1 db hajlakk így lyett Ft he Ft -ba kerül! 14. KEMON TERMÉKEK 45% KEDVEZMÉNNYEL A KÉSZLET EREJÉIG! Vásároljon 3 db Yellow 500 ml-es hajlakkot és további 2 db-ot adunk ajándékba! Érvényes május 2-tól május 29-ig, illetve a készlet erejéig! Érvényes május 2-tól május 29-ig, illetve a készlet erejéig! 15.

9 Natúr deo akció ILCSI NYÁRI TESTÁPOLÓ CSOMAG A csomag tartalma: 1 db Paradicsomos arc- és testápoló krém, 100 ml 1 db Napozás után testápoló gél, 100 ml 1 db Nyugtató szérum irritált bőrre, 35 ml 1 db UV óra 1 db Praktikus tasak májusi bevezető akciónkban a Natúr deo-t kedvezményesen, Ft helyett Ft-ért vásárolhatod meg! Nyári testápoló csomagunk már májustól elérhető, kedvezményes áron! A csomag Ft helyett 25% kedvezménnyel, azaz Ft-ért megvásárolható. Az organikus mandarin és citromfűolaj, valamint az aloe antibakteriális és természetes fertőtlenítő tulajdonságával semlegesíti a nem kívánt testszagot. Védelmet nyújt a pórusaink elzárása nélkül, szem előtt tartva a test természetes méregtelenítő folyamatait. Így az izzadsággal együtt a méreganyagok is távozhatnak, miközben gondoskodik a kellemetlen szagokat okozó baktériumok elpusztításáról. Eddig valószínűleg izzadsággátlót használtál, amivel megakadályoztad a szervezeted természetes méregtelenítési folyamatát. Az izzadás azonban fontos, a mérgező anyagoknak valahol távozniuk kell. Amennyiben elzárjuk a méreganyagok útját, azok a hónalj alatt található nyirokmirigyekbe szorulnak, melyek nagymértékben okolhatók a mellrák kialakulásáért. Az első pár napban előfordulhat, hogy jobban fogsz izzadni, és ennek szaga csak rövid időre tűnik fel, hiszen a nyirokcsatornák elkezdenek kitisztulni. Egy hét múlva a hatóanyagok hatására ez normalizálódik, sőt még csökkenni is fog. Ajánljuk, hogy ezen idő alatt, 2-4 óránként érezni fogod, hogy neked hogyan van rá szükséged ismételd meg a folyamatot, és dezodorálj újra. Bőrtípus: Gyógynövények erejével gondoskodik az üdeség fenntartásáról egész nap. Férfiak és nők részére is ajánljuk! Hatása: Elfedi a kellemetlen szagokat. Növényi hatóanyagai: Mandarinolaj, citromfűolaj, orvosi szappanfű, aloe. Használata Otthon: vigyük fel a megtisztított, száraz bőrfelületre. Csak külső használatra! PARADICSOMOS ARC- ÉS TESTÁPOLÓ KRÉM, 100 ml HASZNÁLATA OTTHON: Kitűnő nyári bőrápoló. Nedves kézzel, egyenletesen vigyük fel az arc akár a test bőrére. Napozáskor használjunk bőrünknek megfelelő fényvédőkrémet. A paradicsom rendkívül egészséges, tápanyagokban és az antioxidáns hatású likopinban gazdag növény. A benne levő béta karotin, mint minden antioxidáns, védi a sejteket a károsodástól, ráadásul egy természetes pigment, amely aktivizálhatja a rák megelőzésében fontos enzimeket. Mindezek a hatások együtt kiválóan előkészítik a bőrt a nyári napozáshoz és egyben hozzájárulnak ahhoz, hogy tartosítani tudjunk nyári bőrszínünket. NAPOZÁS UTÁNI TESTÁPOLÓ GÉL, 100 ml NYUGTATÓ SZÉRUM IRRITÁLT BŐRRE, 35 ml A TESTÁPOLÓ GÉL HASZNÁLATA OTTHON: Napozás, szoláriumozás után használd a nyugtató gélt, mely azonnal enyhíti a kellemetlen napégette bőr érzetét. A SZÉRUM HASZNÁLATA OTTHON: A napozástól, szoláriumtól kialakuló bőr irritáció kezelésére, napjában akár többször is vékonyan használható. Rovarcsípésre és a háztartásban előforduló enyhébb égési sérülések enyhítésére, a kellemetlen érzés csillapítására. A szérum nyugtató, gyulladáscsökkentő regeneráló hatása mellett viszketéscsillapító tulajdonságú, minden bőrtípusra alkalmazható. A különleges, napozás utáni testápoló gél csupa olyan biogazdálkodásból származó növényi alapanyagot tartalmaz, melyeknek köztudottan erős a nyugtató hatásuk, emellett hidratálja, hűsíti, nyugtatja és regenerálja a bőrt. Könnyű, géles állagának köszönhetően azonnal felszívódik a bőrbe, nem hagy nyomot még a legnagyobb nyári melegben sem. Hidratáló és regeneráló képességének köszönhetően akár a napozás utáni kisebb leégésre is enyhülést hoz. 16. Érvényes május 2-től május 29-ig, illetve a készlet erejéig! Az akciós szórólapban feltüntetett árak a kozmetikusok számára kialakított bruttó kiskereskedelmi árak! Érvényes május 2-től május 29-ig, illetve a készlet erejéig! Az akciós szórólapban feltüntetett árak a kozmetikusok számára kialakított bruttó kiskereskedelmi árak! 17.

10 a Fitoösztrogének Fitoösztrogénes kezelési sorok A fitovegyületek a növényekben természetesen előforduló molekulák. A legtöbb kutatás a fitovegyületek forrásaként főként a gyümölcsöket és zöldségeket vizsgálta, de kimutatták más kultúr-, és gyógynövényekben is. Ezeket a vegyületeket négy csoportra oszthatjuk kémiai szerkezetük alapján: izoflavonoidok (a következő növényekben találhatóak: szója, komló) stilbének (kékszőlő, földimogyoró) lignánok (lenmag, földieper, áfonya és zöld tea) kumesztánok (szójacsíra, hüvelyes zöldségek) A fitovegyületek bőrre gyakorolt hatása: Fokozhatja a kollagén és elasztin rostok rugalmasságát, feszességét, hidratáltságát Az epidermiszben lévő sejtosztódásra jó hatású erősíti a bőr immunfolyamatait erősítheti az irha érhálózatát, megelőzheti a hajszálértágulatok kialakulását Növelheti a hám és az irha sejtjeinek energiáját az ATP szintézisének fokozásával. A hámban és az irhában zajló enzimatikus folyamatokra is jó hatású szabályozza a bőrben zajló lipid folyamatokat, a faggyú- és a szaruzsír mennyiségét Ahhoz azonban, hogy bőrünkön is érezzük a fitoösztrogének jótékony hatását nem elég csak az étkezésünkön változtatni. A bőr számára a legideálisabb és leghatékonyabb eredményt a fitoösztrogén tartalmú kozmetikumokkal nyújthatunk. Vásárold meg a felsorolt termékeket májusi akciónk keretében, 20%-os kedvezménnyel! Fitoösztrogénes szőlőmag masszázsolaj: Ft helyett Ft Fitoösztrogénes pakolás: Ft helyett Ft Fitoösztrogénes szérum: Ft helyett Ft Fitoösztrogénes hidratáló krém: Ft helyett Ft Fitoösztrogénes intenzív tápláló krém: Ft helyett Ft Fitoösztrogénes kezelési sor fiatalabb, 40 év feletti mélyrétegi vízhiányos bőrökre Letisztítás: Rózsaszirom arctej, Rózsaszirom tonik A rózsa gazdag pektinben és kiváló vízmegkötő tulajdonságokkal rendelkezik. Az Ilcsi biokertjében termesztett, illatos vörös rózsából készült termékek megőrzik a virág csodálatos frissítő, rugalmasságot adó anyagait és hatásait. Peeling: Zsurlós spenótos zöld radír Növényi hatóanyagai: zsurló, spenót, kukoricacsíra-olaj, borsmentaolaj. A zsurló legfontosabb hatóanyaga a flavonoidok mellett a szilíciumot tartalmazó kovasav, amely biztosítja a bőr rugalmasságát, fiatalos megjelenését, egyúttal a korai öregedést is gátolja. A zsurló és spenót magas flavonoid tartalma antioxidáns hatású, javítja a kapillárisok áteresztőképességét és a vérkeringést, segíti a bőr tápanyagokkal, vitaminokkal és oxigénnel történő ellátását. Elektromos kezelés: Rádiófrekvenciás készülék A rádiófrekvencia visszaadja a kollagén- és elasztikus rostok rugalmasságát, feszesíti a bőrt; hatékony a ránckezelések során; önálló kezelésekhez vagy kúra jellegű alkalmazáshoz. Elektromos kezelés: Fitoösztrogénes pakolás + Ultra Bőrfeszesítő készülék Növényi hatóanyagai: vöröshere, komló, lenmag, jukka, erős paprika. A nagy mennyiségben növényi hormonokat és vitaminokat tartalmazó pakolás enyhe vérbőséget okoz, így eredményesen alkalmazható a mélyrétegi vízhiányos, érett bőr felfrissítésére, rugalmasabbá tételére. Hatása azonnal szembetűnik: a bőr rózsásan kipirul, érezhetően rugalmas és fiatalosan feszes lesz. Fokozhatjuk a kezelés hatását az ultrahang és az interferencia áram segítségével. Masszázs: Lenmagos karotinos masszázskrém Növényi hatóanyagai: lenmag, körömvirág, kukoricacsíra-olaj, lenmagolaj, ricinusolaj, levendulaolaj. A lenmag nyákanyaga kiváló a szabadgyökök ellen, feszesítő, rugalmasító, hidratáló hatású. Emellett a masszázskrém értékes növényi olajok keveréke, melyek táplálják, regenerálják, bársonyossá teszik a bőrt, és megerősítik természetes védekező képességét. Befejezés: Fitoösztrogénes hidratáló krém Növényi hatóanyagai: szőlő, ricinusolaj, körömvirág, kukoricacsíra-olaj, lenmag, komló, vöröshere, karitévaj, jukka, levendulaolaj. A növényi ösztrogének alkalmazásával, mellékhatások nélkül ellensúlyozhatjuk a bőr androgén túltengését. A sok fitoösztrogént tartalmazó jukka, lenmag, vöröshere, komló és szőlőmag felhasználásával készülő krém az idősödő, illetve a laza, igénybe vett bőr hidratálására, puhítására, rugalmassá tételére alkalmas. Szemkörnyékre: Görögszénás ráncfeltöltő gél Növényi hatóanyagai: görögszéna, lenmag, aloé arborescens, burgonya, levendulaolaj, rozmaringolaj. A szem körüli szarkalábakra, laza arcbőrre, tokára, ráncosodó nyakra és a mély dekoltázsráncok kezelésére készül, görögszéna, lenmag, aloé, levendulaolaj, rozmaringolaj és E-vitamin felhasználásával. Feltölti a laza szemhéjbőrt, regeneráló, tápláló, mélyrétegi nedvszaporító hatású. A nagyon betört ráncoknál simítsunk rá Görögszénás szemránckrémet. Fitoösztrogénes kezelési sor érett bőrre Letisztítás: Szőlő őssejtes bőrmegújító arctej, Szőlő őssejtes bőrmegújító tonik A Szőlő őssejtes bőrmegújító arctej nem csak hatékonyan eltávolítja a sminket és a szennyeződéseket az arcbőrről, de szőlő őssejt tartalmának köszönhetően regenerálja a bőrt. Ez a különleges arctej nélkülözhetetlen a felszíni- és mélyrétegi vízhiányos, ráncosodó bőr mindennapi ápolásához. Peeling: Zsurlós spenótos zöld radír Növényi hatóanyagai: zsurló, spenót, kukoricacsíra-olaj, borsmentaolaj. A zsurló legfontosabb hatóanyaga a flavonoidok mellett a szilíciumot tartalmazó kovasav, amely biztosítja a bőr rugalmasságát, fiatalos megjelenését, egyúttal a korai öregedést is gátolja. A zsurló és spenót magas flavonoid tartalma antioxidáns hatású, javítja a kapillárisok áteresztőképességét és a vérkeringést, segíti a bőr tápanyagokkal, vitaminokkal és oxigénnel történő ellátását. Elektromos kezelés: Rádiófrekvenciás készülék A rádiófrekvencia visszaadja a kollagén- és elasztikus rostok rugalmasságát, feszesíti a bőrt; hatékony a ránckezelések során; önálló kezelésekhez vagy kúra jellegű alkalmazáshoz. Elektromos kezelés: Arc- és testformáló köpölyöző + Fitoösztrogénes szőlőmag masszázsolaj Növényi hatóanyagai: szőlőmag, mandarinolaj, jázminolaj. A szőlőmag fantasztikus hatóanyagai (OligomerichProantoCianid) újjáépítik a kollagén rostokat, ennek köszönhetően bőrfiatalító, tápláló, feszesítő, ráncoldó hatásúak. Az olaj helyreállítja a bőr lipidköpenyét, normalizálja egyes mirigyek működését és nedvességgel tölti fel a bőrt. Koleszterinoldó tulajdonsággal rendelkezik, így a kemény, meszesedő erekre is megújító hatással van. Ajánljuk mindazoknak, akiknek bőre száraz érzésű vagy már veszített rugalmasságából, feszességéből. Masszázs: Paprikás pezsdítő masszázskrém Növényi hatóanyagai: erős paprika, körömvirág, kukoricacsíra-olaj, ricinusolaj, karitévaj, narancsolaj, rozmaringolaj. A bőrfiatalító, mélyen tápláló masszázskrém rendkívül gazdag C-, E- és F-vitaminokban, emellett keringésfokozó és antioxidáns hatású. Az erős paprika karotinjai és flavonoidjai a bőrt gyönyörű színűvé varázsolják és erősítik biofizikai működését. Kapszaicin tartalma serkenti a vérkeringést, így tisztítja a belső lerakódásokat, meszesedéseket a szövetekből és elősegíti a salaktalanítást, regenerálást. Befejezés: Fitoösztrogénes intenzív tápláló krém Növényi hatóanyagai: szőlőmag, körömvirág, ricinusolaj, kukoricacsíra-olaj, lenmag, komló, vöröshere, jukka, levendulaolaj, karitévaj. A tokoferollal, kukoricacsíra-, szőlőmag-, lenmag és ricinusolajjal dúsított Fitoösztrogénes intenzív tápláló krémet elsősorban az érett, fáradt, zsír- és vízhiányos bőr mélyrétegi, illetve felszíni hidratálására, feltöltésére ajánljuk. Szemkörnyékre: Görögszénás szemránckrém Növényi hatóanyagai: görögszéna, szőlőmag, lenmag, ricinusolaj, kukoricacsíra-olaj, karitévaj, rozmaringolaj, levendulaolaj. Az egyiptomiak és a kínaiak évezredek óta külsőleg, belsőleg egyaránt használják a görögszénát: ételnek, gyógyszernek, szépítőszernek. A bőrmegújító, ráncfeltöltő, tápláló és duzzanatcsökkentő tulajdonságú krém kiváló a zsír- és vízhiányos bőr, a ráncosodó szemkörnyék, a hámló, laza bőrszerkezetű, petyhüdt arc, nyak, illetve dekoltázs kezelésére. Ne feledkezzünk meg a házi ápolásról! Ajánljunk a vendégnek otthonra termékeket: Fitoösztrogénes hidratáló krém, Fitoösztogénes szérum, Görögszénás szemránckrém. Ne feledkezzünk meg a házi ápolásról! Ajánljunk a vendégnek otthonra termékeket: Fitoosztrogénes intenzív tápláló krém, Görögszénás szemránckrém. 18. Érvényes május 2-től május 29-ig, illetve a készlet erejéig! Az akciós szórólapban feltüntetett árak a kozmetikusok számára kialakított bruttó kiskereskedelmi árak! 17.

11 Fekete szappan akció Válaszd a Hungarikumot, az Ilcsi márkát, a piacvezető Fekete szappant! Az Ilcsi Fekete szappan már több évtizede szépíti a kozmetikusok és vendégeik bőrét, hatékonyságának és különleges natúr összetételének köszönhetően. Ez a saját főzésű, bőrnyugtató hatású ichtiollal és növényi olajokkal gazdagított folyékony szappan nem véletlenül az Ilcsi legnépszerűbb terméke. Mindennapos használatával a bőr életteli és friss lesz. Használatát minden bőrtípusra ajánljuk, általános tisztálkodáshoz, arctisztításhoz. Az ichtiol és a különleges növényi hatóanyagoknak köszönhetően nyugtató, gyulladáscsökkentő és antiszeptikus hatású, jótékony hatással vannak az aknés, gyulladt bőrre vagy akár a szőrtüszőgyulladásra. Most igazán érdemes Fekete szappant vásárolni, hiszen egész hónapban 20% kedvezéményt nyújtunk mindkét kiszerelés árából! Ilcsi Fekete szappan, az eredeti, a valódi érték! 125 ml Ft helyett Ft 35 ml Ft helyett Ft 20% kedvezmény! Érvényes május 2-től május 29-ig, illetve a készlet erejéig! Az akciós szórólapban feltüntetett árak a kozmetikusok számára kialakított bruttó kiskereskedelmi árak! 20.

2016 Júniusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

2016 Júniusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! 2016 Júniusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! ILCSI NYÁRI TESTÁPOLÓ CSOMAG Fekete szappan akció A csomag tartalma: 1 db Paradicsomos arc- és testápoló

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2011-2012

TERMÉKKATALÓGUS 2011-2012 TERMÉKKATALÓGUS 2011-2012 www.heliadprofessional.hu A Helia-D egyformán jelent szépséget és minőséget minden nő számára. Bevezető 3 Kedves Kozmetikusok! A 80-as évek elején a magyar nézők egy tévéinterjúban,

Részletesebben

Paula Seling, énekesnő. Gerovital Plant A krémek királynője HAVASI GYOPÁR, ÖKO-TANÚSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ KIVONAT

Paula Seling, énekesnő. Gerovital Plant A krémek királynője HAVASI GYOPÁR, ÖKO-TANÚSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ KIVONAT Paula Seling, énekesnő Gerovital Plant A krémek királynője HAVASI GYOPÁR, ÖKO-TANÚSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ KIVONAT Original www.farmec.ro Gerovital by Gerovital Plant Új, tartósítószer-mentes formula! A Gerovital

Részletesebben

2015 szeptemberi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

2015 szeptemberi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! 2015 szeptemberi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! MEDITERraN HAJTaPLaLo MENu MINDEN NoNEK FESTETT HAJRA GoNDoR es HULLaMOS HAJRA HOSSZu es EGYENES

Részletesebben

2015 áprilisi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

2015 áprilisi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! 2015 áprilisi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! AKCIÓ YE LISS A legerősebb növényi olajok (avokádó, kókusz, napraforgó, makadámdió, argán, lenmagolaj

Részletesebben

A GYÉMÁNTOK ABSZOLÚT RAGYOGÁSA

A GYÉMÁNTOK ABSZOLÚT RAGYOGÁSA A GYÉMÁNTOK ABSZOLÚT RAGYOGÁSA A ragyogás új dimenziója A lenmagkivonat és a gyémántok csillogásának exkluzív kombinációja... Fedje fel a szépség minden titkát a Semi di Lino Diamante termékekkel A ragyogás

Részletesebben

Szabóné Schmidt Mária +36203866434 maria.fittlady@gmai.com. www.vipgroup.net. MILLENIUM Gél. Gyengéd Gondoskodás

Szabóné Schmidt Mária +36203866434 maria.fittlady@gmai.com. www.vipgroup.net. MILLENIUM Gél. Gyengéd Gondoskodás www.vipgroup.net Szabóné Schmidt Mária +36203866434 maria.fittlady@gmai.com MILLENIUM Gél Gyengéd Gondoskodás Segít a bőrnek a szabad gyökök elleni küzdelemben Mélyen hidratál külsőleg és belsőleg Javítja

Részletesebben

ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR

ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR 1. HYALURONSAVAS SZEMKÖRNYÉKÁPOLÓ KEZELÉS 2. GÖRGŐS SZEMKÖRNYÉKÁPOLÓ 3. SZÍNEZETT KAMILLA PASZTA 4. SPECIÁLIS FÉNYVÉDŐ ARCRA ÉS TESTRE, SPF20

Részletesebben

Fedezd fel újra a fiatalságod!

Fedezd fel újra a fiatalságod! Fedezd fel újra a fiatalságod! SOD Öregedést gátló szuperenzim www.gerovital.hu A felfedezéseiről nemzetközileg híres Dr. Ana Aslan professzorasszony, a neves geriáter és gerontológus fejlesztette ki az

Részletesebben

KOZMETIKUS. I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatai. II. A szakképesítés munkaterülete

KOZMETIKUS. I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatai. II. A szakképesítés munkaterülete KOZMETIKUS I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatai 1. Szakképesítés azonosító száma: 51 7812 01 2. Szakképesítés megnevezése: Kozmetikus II. A szakképesítés munkaterülete 1. A szakképesítéssel

Részletesebben

LISSE DESIGN. Keratin Therapy. Tökéletes simaság - Teljes biztonságban

LISSE DESIGN. Keratin Therapy. Tökéletes simaság - Teljes biztonságban LISSE DESIGN Keratin Therapy Tökéletes simaság - Teljes biztonságban LISSE DESIGN Keratin Therapy Tökéletes simaság - Teljes biztonságban* FORMALDEHID MENTES MADE IN ITALY A piacon egyedülálló szolgáltatás

Részletesebben

GYÖNYÖRÛ B Õ R KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL

GYÖNYÖRÛ B Õ R KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL GYÖNYÖRÛ B Õ R KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL TÖRTÉNET Az egyik legismertebb magyar kozmetikai márka története a 80-as években indult: a nézők egy tévéinterjúban megismerhettek egy idős hölgyet, aki a kora ellenére

Részletesebben

ÚJDONSÁGOK 2015 NYÁR ÉS SZ

ÚJDONSÁGOK 2015 NYÁR ÉS SZ ÚJDONSÁGOK 2015 NYÁR ÉS SZ ULTIMATE COLOR REPAIR SOROZAT FESTETT HAJRA 1. TÖKÉLETES SZÍNVÉD SAMPON, FESTETT HAJRA, 250ml és 1000ml 2. TÖKÉLETES SZÍNVÉD KONDICIONÁLÓ, FESTETT HAJRA, 200ml és 1000ml 3. TÖKÉLETES

Részletesebben

A SAV-BÁZIS EGYENSÚLY HELYREÁLLÍTÁSA - LÚGOSÍTÁS

A SAV-BÁZIS EGYENSÚLY HELYREÁLLÍTÁSA - LÚGOSÍTÁS HRI GREEN BASE Lúgosító kapszula TESTÜNK ERŐINEK VALAMENNYI ÖSSZETÉTELE KÖZÜL A SAVAK HATÁSA A LEGKÁROSABB /Hippokratész/ Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani szervezetünk elsavasodásáról. Dr. Robert

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGZDSÁGI MINISZTÉRIUM 6288- Kozmetikai alapműveletek 6288-/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 5 perc /07. (V. 2.) SZMM rendelet 23.. bekezdésében foglaltak alapján a

Részletesebben

Értékes tápanyagokkal tölti fel hajunk, bőrünk és körmünk szöveteit.

Értékes tápanyagokkal tölti fel hajunk, bőrünk és körmünk szöveteit. trnd Projektmenetrend Biovanne plus+ szépségvitamin: Értékes tápanyagokkal tölti fel hajunk, bőrünk és körmünk szöveteit. Projektblog: www.trnd.hu/biovanne trnd kapcsolattartód: tiana@trnd.hu Ismertebbé

Részletesebben

AMINTAmed KEZELÉS ZSÍROS, PROBLÉMÁS BŐRRE (seborrea oleosa és acne)

AMINTAmed KEZELÉS ZSÍROS, PROBLÉMÁS BŐRRE (seborrea oleosa és acne) AMINTAmed KEZELÉS ZSÍROS, PROBLÉMÁS BŐRRE (seborrea oleosa és acne) A kezelési idő: 90 perc Lépések: 1 Make-up eltávolítása 2 Letisztítás 3 Tonizálás 4 Peeling 5 Tonizálás 6 Vérbőség fokozás 7 Tonizálás

Részletesebben

a festék színmélységét jelöli a festék másodlagos színárnyalatát jelenti:

a festék színmélységét jelöli a festék másodlagos színárnyalatát jelenti: EVOLUTION1 Corvin köz Oktatási Központ 1082. Budapest, Kisfaludy u. 19. Tel: 786-3952 www.corvinkoz.hu Minden jog fenntartva. EVOLUTION színskála értelmezése Az Európában forgalomban lévő festékek 90%-ának

Részletesebben

EQuIpMENt. A szôkítés egy erôteljes kozmetikai eljárás. A haj természetes. és mesterséges pigmentjeinek színtelenítését végzi.

EQuIpMENt. A szôkítés egy erôteljes kozmetikai eljárás. A haj természetes. és mesterséges pigmentjeinek színtelenítését végzi. EQuIpMENt A szôkítés egy erôteljes kozmetikai eljárás. A haj természetes és mesterséges pigmentjeinek színtelenítését végzi. Abban az esetben használjuk, amikor egy vagy több árnyalatot szeretnénk világosítani

Részletesebben

TERMÉKISMERTETŐ KIZÁRÓLAG ORVOSOK ÉS GYÓGYSZERÉSZEK RÉSZÉRE

TERMÉKISMERTETŐ KIZÁRÓLAG ORVOSOK ÉS GYÓGYSZERÉSZEK RÉSZÉRE TERMÉKISMERTETŐ KIZÁRÓLAG ORVOSOK ÉS GYÓGYSZERÉSZEK RÉSZÉRE Inkontinencia vizelettartási zavar Az inkontinencia probléma Magyarországon közel egymillió embert érint, a női lakosság 0%-át és a férfi lakosság

Részletesebben

KEZELÉSEK 2013. A természet szépségtitkai Organic Secrets

KEZELÉSEK 2013. A természet szépségtitkai Organic Secrets A FitoFruit márka története 1996-ban kezdődött. Petre László úr a Rosa Graf Németországban élő, de magyar származású vegyésze, a Heitland & Petre Int. GmbH. tulajdonosa vetette fel, hogy szívesen alkotna

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 815 02 Gyakorló kozmetikus Értékelési skála: 81 100 pont 5 (jeles) 71 80 pont

Részletesebben

FÉNYVÉDELEM 2013 MARKETING ANYAG

FÉNYVÉDELEM 2013 MARKETING ANYAG FÉNYVÉDELEM 2013 MARKETING ANYAG A KOCKÁZATOS NAPSUGARAK UVA: ÖREGÍT Az UVA sugarak hosszabb hullámhosszal behatolnak a bőr irharétegébe és felelősek az érett bőr öregedéséért és a ráncokért. UVB: ÉGET

Részletesebben

TÖRTÉNETÜNK itocare 1996 fitocare

TÖRTÉNETÜNK itocare 1996 fitocare fitocare TERMÉKISMERTETŐ 2016 TÖRTÉNETÜNK A fitocare márka története 1996-ban kezdődött. Petre László úr, a német ROSA GRAF kozmetikai márka európai hírű, magyar származású de Németországban élő kozmetikai

Részletesebben

Feszesítö Lifting Krém 777 Gazdag Feszesítö Lifting krém MARKETING PREZENTÁCIÓ. Elérhető: 2013 Szeptember

Feszesítö Lifting Krém 777 Gazdag Feszesítö Lifting krém MARKETING PREZENTÁCIÓ. Elérhető: 2013 Szeptember Feszesítö Lifting Krém 777 Gazdag Feszesítö Lifting krém MARKETING PREZENTÁCIÓ Elérhető: 2013 Szeptember Bőr feszesség Feszesség hiánya a vendég szemszögéböl A bőr elveszíti tónusosságát Barázdák és ráncok

Részletesebben

VITALITÉ MINÉRALE. Test és lélek frissítők (SPA sorozat otthonra):

VITALITÉ MINÉRALE. Test és lélek frissítők (SPA sorozat otthonra): VITALITÉ MINÉRALE (SPA sorozat otthonra): A TERMÉKCSALÁD CÉLJA: - SPA kezelés otthon - Kiegészítő ápolás - Kellemes közérzet, relaxáció és vitalítás - Mindennapi használatra A sorozat termékei: NAPI ÁPOLÁS

Részletesebben

Kérdések és válaszok az influenzáról

Kérdések és válaszok az influenzáról Kérdések és válaszok az influenzáról Forrás: Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapja http://www.ecdc.europa.eu/en/healthtopics/seasonal_influenza/basic_facts/pages/qa_seasonal_influenza.aspx

Részletesebben

Fedezzük fel az arcbőr fiatalítás új módját.

Fedezzük fel az arcbőr fiatalítás új módját. trnd Projektmenetrend NIVEA Cellular Anti-Age Bőrfiatalítók: Fedezzük fel az arcbőr fiatalítás új módját. trnd Projekt Projektblog: www.trnd.hu/nivea-cellular trnd kapcsolattartód: lunna@trnd.hu Tegyük

Részletesebben

A színek kiválósága Tökéletes haj

A színek kiválósága Tökéletes haj A színek kiválósága Tökéletes haj EGY EXKLUZÍV MEGOLDÁS A SZÉPSÉGÁPOLÁS SZAKEMBEREINEK CUBE COLOR SERVICE Úttörô teljesítmény a professzionális hajfestés szolgáltatásában: Tökéletes 3D hatás hajszín és

Részletesebben

2016 januári AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

2016 januári AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! 2016 januári AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! AKCIÓK 1 Vásároljon egyszerre 12 db Evolution of the Color hajfestéket, és megajándékozzuk 1 Alfaparf

Részletesebben

KÉNYEZTESSE TESTÉT ÉS TÁPLÁLJA A BÔRÉT!

KÉNYEZTESSE TESTÉT ÉS TÁPLÁLJA A BÔRÉT! KÉNYEZTESSE TESTÉT ÉS TÁPLÁLJA A BÔRÉT! AZ ORIFLAME piperecikkek széles skálájával áll rendelkezésére. Finom illatú szappanokat, szépítô testápolókat, a hajat ragyogóvá varázsoló samponokat és a lábat

Részletesebben

8 egészségügyi probléma, ami ellen hatékony a krumpli

8 egészségügyi probléma, ami ellen hatékony a krumpli A gyógyító burgonya 1975 Futónaptár.hu A burgonya nemcsak tápláló, hanem gyógyító tulajdonságai is vannak állapították meg szovjet kutatók. Valószínőleg része volt a burgonyának a skorbut megszüntetésében

Részletesebben

Fontos tudnivalók a sikeres befőzéshez

Fontos tudnivalók a sikeres befőzéshez Fontos tudnivalók a sikeres befőzéshez Kedves Vásárlónk, kedves Háziasszonyok! A Befőző géppel új értelmet nyer a lekvárkészítés, egyszerűbb és egészségesebb lesz, mint hinnék! A Weck befőző géppel való

Részletesebben

Projektmenetrend. Szabaduljunk meg együtt a korpától! Korpamentesség egy életen át*? Világszerte több millióan** tesztelték.

Projektmenetrend. Szabaduljunk meg együtt a korpától! Korpamentesség egy életen át*? Világszerte több millióan** tesztelték. Márkaguruk Klubja Projektmenetrend Szabaduljunk meg együtt a korpától! Korpamentesség egy életen át*? Világszerte több millióan** tesztelték. ÜDVÖZÖLJÜK A PROJEKTBEN! Üdvözöljük a Head & Shoulders Márkaguru-projektünkben!

Részletesebben

A színek kiválósága Tökéletes haj

A színek kiválósága Tökéletes haj A színek kiválósága Tökéletes haj 2 Evolution of the Color CUBE egy megújult festék, egy új festék A CUBE-bal egy új idôszámítás kezdôdik az Evolution of the Color történetében. A kutatásoknak és fejlesztéseknek

Részletesebben

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Iskolagyümölcs - program Oktatási segédanyag 2013/2014. tanév 1. félév/2. A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Az egészség megőrzésben nagy fontossággal bírnak

Részletesebben

ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR

ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR 1. HYALURONSAVAS SZEMKÖRNYÉKÁPOLÓ KIT (15 KEZELÉS) 2. GÖRGŐS SZEMKÖRNYÉKÁPOLÓ 3. SZÍNEZETT KAMILLA PASZTA 4. SPECIÁLIS FÉNYVÉDŐ ARCRA ÉS TESTRE,

Részletesebben

A másodlagos biogén elemek a szerves vegyületekben kb. 1-2 %-ban jelen lévő elemek. Mint pl.: P, S, Fe, Mg, Na, K, Ca, Cl.

A másodlagos biogén elemek a szerves vegyületekben kb. 1-2 %-ban jelen lévő elemek. Mint pl.: P, S, Fe, Mg, Na, K, Ca, Cl. A sejtek kémiai felépítése Szerkesztette: Vizkievicz András A biogén elemek Biogén elemeknek az élő szervezeteket felépítő kémiai elemeket nevezzük. A természetben található 90 elemből ez mindössze kb.

Részletesebben

Kedves Partnerünk, kedves Érdeklődő!

Kedves Partnerünk, kedves Érdeklődő! AKCIÓS KUPONFÜZET Kedves Partnerünk, kedves Érdeklődő! Akciós kuponfüzetünkben, minden általunk forgalmazott termékkörben extra ajánlatokat kínálunk számodra. Kérjük, figyelj a kuponok érvényességére,

Részletesebben

KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KOZMETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 815 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kozmetikus

Részletesebben

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Siófok: Szénsavas ásványvíz 2011/S 183-300075

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Siófok: Szénsavas ásványvíz 2011/S 183-300075 1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:300075-2011:text:hu:html HU-Siófok: Szénsavas ásványvíz 2011/S 183-300075 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban Árubeszerzés

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 24.3.2009 EP-PE_TC1-COD(2008)0035 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 24.3.2009 EP-PE_TC1-COD(2008)0035 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 24.3.2009 EP-PE_TC1-COD(2008)0035 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely elsı olvasatban 2009. március 24-én került

Részletesebben

Engedje meg, hogy megismertessem Önnel a Winalite cég Love Moon anionos termékcsaládját, és a most induló MLM rendszerben rejlő üzleti lehetőségeket!

Engedje meg, hogy megismertessem Önnel a Winalite cég Love Moon anionos termékcsaládját, és a most induló MLM rendszerben rejlő üzleti lehetőségeket! Engedje meg, hogy megismertessem Önnel a Winalite cég Love Moon anionos termékcsaládját, és a most induló MLM rendszerben rejlő üzleti lehetőségeket! Sok év kutatás után, a Winalite technology munkatársainak

Részletesebben

LES CONCENTRES PROFESSIONELS

LES CONCENTRES PROFESSIONELS LES CONCENTRES PROFESSIONELS A TERMÉKCSALÁD CÉLJA: A bőrállapotnak megfelelő koncentrátum alkalmazása a masszázskrém alatt. Bőrállapot: stresszes, fáradt CONCENTRE REVITALISANT REVITALIZÁLÓ SZÉRUM Stimulálás,

Részletesebben

6 osszetevo 100% termeszetesseg

6 osszetevo 100% termeszetesseg A vilaghiru olasz konyhabol erkeznek a legkivalobb alkotoelemek, amelyek 100%-osan termeszetesek es apoljak a hajat. Alfaparf Milano bemutatja italian hair menu 6 osszetevo 100% termeszetesseg MEDITERraN

Részletesebben

2016 júniusi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

2016 júniusi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! 2016 júniusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! KERÜLJ FEL TE IS A PIGMENTS TÉRKÉPRE! Kedves Fodrászok! Amennyiben vásároltál az elmúlt két hónapban

Részletesebben

STYLING. a tökéletes frizuráért

STYLING. a tökéletes frizuráért STYLING a tökéletes frizuráért A LEGUTÓBBI TRENDEK EXKLUZÍV KIADÁSA szexisen kócos frizura matt hatással csodálatos glamour hullámok tökéletes hajformázás és hajminőség ámulatba ejtő, hamisítatlan, vizes

Részletesebben

A játékok biztonságáról szóló 2009/48/EK irányelv

A játékok biztonságáról szóló 2009/48/EK irányelv EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI ÉS IPARI FŐIGAZGATÓSÁG Egységes árupiac A belső piac és nemzetközi dimenziója A játékok biztonságáról szóló 2009/48/EK irányelv Magyarázó útmutató Rev 1.7 Dátum:

Részletesebben

52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus Kozmetikus

52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus Kozmetikus A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

POW462 HU 1 BERENDEZÉS... 2 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 2 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 4 JELZÉSEK... 3 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK...

POW462 HU 1 BERENDEZÉS... 2 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 2 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 4 JELZÉSEK... 3 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 1 BERENDEZÉS... 2 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 2 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 2 4 JELZÉSEK... 3 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 3 5.1 Munkakörnyezet... 3 5.2 Elektromos biztonság... 3 5.3 Személyi biztonság...

Részletesebben

Nyaralási idény a bőr fokozott igénybe vételének időszaka

Nyaralási idény a bőr fokozott igénybe vételének időszaka Nyaralási idény a bőr fokozott igénybe vételének időszaka A bőr nyári ellenségei a por, a szél, az UV-sugárzás, a magas hőmérséklet. A bőr átalakulása a nyári igénybe vétel hatására: a zsírosodásra hajlamos

Részletesebben

Herbal Collection. Szépség és egészség a természetből

Herbal Collection. Szépség és egészség a természetből Herbal Collection Szépség és egészség a természetből Herbal Collection Szépség és egészség a természetből Kedves ügyfeleink, nagy örömünkre szolgál, hogy kifejezték az érdeklődésüket a társágunk iránt,

Részletesebben

hu Használati utmutató

hu Használati utmutató hu Használati utmutató Robert Bosch Hausgeräte GmbH Carl-Wery-Straße 34 81739 München Cod. 9000668852 B www.bosch-home.com Tartalomjegyzék Biztonsági előírások................. 5 A készülék.........................

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 815 02 Gyakorló kozmetikus

Részletesebben

Süssük 220 C-on 25 percig.

Süssük 220 C-on 25 percig. 4. TÉSZTA Pizzatészta (350 gr.) 200 ml víz 3 evőkanál olívaolaj 350 gr "0" minőségű fehér liszt 1 tasak szárított (*) vagy 25 g friss Vegye ki a gépből és gyúrja át újra. Tekerje föl és hagyja pihenni

Részletesebben

Vivamax fotonterápiás bırápoló készülék

Vivamax fotonterápiás bırápoló készülék Vivamax fotonterápiás bırápoló készülék Termékkód: GYVS6 Használati utasítás Üzembe helyezés elıtt figyelmesen olvassa el a használati útmutatót! - 2 - Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...3 Mőszaki adatok...3

Részletesebben

Arckezelések. Arc és dekoltázskezelések

Arckezelések. Arc és dekoltázskezelések Arckezelések Arc és dekoltázskezelések Bőrdiagnosztizálás után következik a bőr megfelelő letisztítása és tonizálása. Pílingezéssel eltávolítjuk az elhalt hámsejteket, előkészítjük a bőrt a hatóanyagos

Részletesebben

Angelico Szépségszalon Árlista (az árak az Áfa-t tartalmazzák) Érvényes: 2014. szeptember 13-tól, visszavonásig

Angelico Szépségszalon Árlista (az árak az Áfa-t tartalmazzák) Érvényes: 2014. szeptember 13-tól, visszavonásig Angelico Szépségszalon Árlista (az árak az Áfa-t tartalmazzák) Érvényes: 2014. szeptember 13-tól, visszavonásig FODRÁSZAT Szolgáltatások Rövid haj Félhosszú haj Hosszú haj Extra hosszú haj Női Hajszárítás

Részletesebben

Wessling technológiai továbbképzés

Wessling technológiai továbbképzés Wessling technológiai továbbképzés Gabonaipar II. rész Werli József Sütőipari technológia Elhangzott 2014. szeptember 3-án A gyártástechnológia legfontosabb műveletei. nyersanyagok előkészítése tésztakészítés,

Részletesebben

THALASSO TERÁPIA. Kezelések

THALASSO TERÁPIA. Kezelések THALASSO TERÁPIA Kezelések A THALASSO A Thalasso szó görög eredetû jelentése: Jó közérzet tengeri növények és ásványi anyagok által. A tengerbôl származó természetesen gazdag összetételû anyagok kiválóan

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az Európai Uniós pályázatok vizsgálata A vizsgálatot végezte: Az ellenőrzött szervezeti egység: Fővárosi Bíróság Belső Ellenőrzési Osztály Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala Hivatkozási

Részletesebben

LES PURIFIANTES. Bőrműködést szabályozó, fertőtlenítő sorozat zsíros és vegyes bőrre:

LES PURIFIANTES. Bőrműködést szabályozó, fertőtlenítő sorozat zsíros és vegyes bőrre: LES PURIFIANTES Bőrműködést szabályozó, fertőtlenítő sorozat zsíros és vegyes bőrre: A TERMÉKCSALÁD CÉLJA: - Az epidermisz tisztítása. - A problémás bőr állapotának javítása. - A túlzott faggyúműködés

Részletesebben

3M Munka- és környezetvédelmi üzletág Légzésvédelmi termékek katalógusa

3M Munka- és környezetvédelmi üzletág Légzésvédelmi termékek katalógusa 3M Munka- és környezetvédelmi üzletág Légzésvédelmi termékek katalógusa Légzésvédelem Kimagasló védelem az élet minden területén A világ egyik vezető egyéni védőeszköz gyártójaként az a célunk, hogy szakmai

Részletesebben

Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) SPAKARE Szépségápolás kender olajjal

Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) SPAKARE Szépségápolás kender olajjal Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK) SPAKARE Szépségápolás kender olajjal 1. Mi a kender olaj? A kender olajat a Cannabis sativa nevű növény magjából nyerik ki. 2. Mitől jobb a kender olaj a többi, a kozmetikai

Részletesebben

2015 decemberi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

2015 decemberi AKCIÓK. Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! 2015 decemberi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! ALFAPARF MILANO that s it news BREAKING NEWS! BREAKING NEWS! BREAKING NEWS! BREAKING NEWS! Kezdődik

Részletesebben

Munkaforma. plénum, csoportmunka. /4 fő/ munka. /4 fő/ egyéni. pármunka

Munkaforma. plénum, csoportmunka. /4 fő/ munka. /4 fő/ egyéni. pármunka Készült: Baranyi Hajnalka pályamunkája alapján Kerettantervi modul / témakör: Egészséges táplálkozás Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, A tanóra témája: Az egészséges táplálkozás

Részletesebben

hu Használati utmutató

hu Használati utmutató hu Használati utmutató Robert Bosch Hausgeräte GmbH Carl-Wery-Straße 34 81739 München Cod. 9000419785 H www.bosch-home.com Tartalomjegyzék Biztonsági el írások................. 5 A készülék.........................

Részletesebben

Nino, Franco és Paolo Pellegrini

Nino, Franco és Paolo Pellegrini 1949 ÓTA OLASZ TERMÉK A Luxina termékcsalád 1949-ben jött létre, és vált Olaszország egyik ismert és kedvelt márkájává. Kezdetben kizárólag hajfénykrémet gyártottak, ami nagy sikert és hírnevet hozott

Részletesebben

Energiafelhasználás. Ház energiagazdálkodása

Energiafelhasználás. Ház energiagazdálkodása Mit tehetünk? Energiafelhasználás Ház energiagazdálkodása A mi éghajlati adottságaink mellett a háztartási energiafelhasználás döntő hányadát a téli fűtés teszi ki. Költségek befolyásoló tényezői: - Kinti

Részletesebben

Nap UVA UVB. Hogyan hat a napsugár? A bőr megfelelő védelméhez jó tudni, hogy hogyan hatnak a napsugarak.

Nap UVA UVB. Hogyan hat a napsugár? A bőr megfelelő védelméhez jó tudni, hogy hogyan hatnak a napsugarak. Nap - jótékony vagy káros A nap nélkülözhetetlen az élethez! Jobb a hangulatunk a napsütéses napokon. Ennek az az oka, hogy a napsugarak hatására a szerotonin szintje megemelkedik - ez a hormon felelős

Részletesebben

KRESZ módosítás 2010

KRESZ módosítás 2010 KRESZ módosítás 2010 A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1)

Részletesebben

SZÉPSÉGÁPOLÁSI CÉL: NYUGTATÁS/PUHÍTÁS

SZÉPSÉGÁPOLÁSI CÉL: NYUGTATÁS/PUHÍTÁS MARKETING ANYAG MARKETING FILE ÚJ! Börnyugtató Maszk, 50ml SZÉPSÉGÁPOLÁSI CÉL: NYUGTATÁS/PUHÍTÁS Elérhető: 2011 július 1 Nyugtató és Védő kezelés az Érzékeny bőr számára 2 Az érzékeny bőr jellemzői Az

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 9. osztály 2016. február 20.

BIOLÓGIA VERSENY 9. osztály 2016. február 20. BIOLÓGIA VERSENY 9. osztály 2016. február 20. Elérhető pontszám 100 Elért pontszám Kód I. Definíció (2 pont) A közös funkciót ellátó szervek.. alkotnak. II. Egyszerű választás (10 pont) 1. Melyik állítás

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. 1 ml tartalma: 54 mg dinotefurán, 4,84 mg piriproxifen és 397 mg permetrin.

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. 1 ml tartalma: 54 mg dinotefurán, 4,84 mg piriproxifen és 397 mg permetrin. HASZNÁLATI UTASÍTÁS Vectra 3D rácsepegtető oldat 1,5-4 kg-os kutyáknak Vectra 3D rácsepegtető oldat 4-10 kg-os kutyáknak Vectra 3D rácsepegtető oldat 10-25 kg-os kutyáknak Vectra 3D rácsepegtető oldat

Részletesebben

Hűtővitrin. Üzembe helyezés előtti tudnivalók

Hűtővitrin. Üzembe helyezés előtti tudnivalók Hűtővitrin HU Kedves Vásárló! Megköszönjük az Ön bizalmát, amit a mi termékünk megvásárlása iránt tanúsított. Sok örömet kívánunk Önnek a használat során. A hűtővitrin háztartási alkalmazásra, italok 0

Részletesebben

Ha a kiválasztott illóolaj részletes tájékoztatója más alkalmazási mennyiséget tartalmaz, akkor az abban szereplő mennyiséget vegye figyelembe!

Ha a kiválasztott illóolaj részletes tájékoztatója más alkalmazási mennyiséget tartalmaz, akkor az abban szereplő mennyiséget vegye figyelembe! A NATURLAND illóolajok 100 %-os tisztaságú, természetes eredetű, koncentrált hatóanyagok, ezért alkalmazásuk során pontosan tartsa be a felhasználási módokhoz javasolt cseppmennyiségeket! Általános felhasználási

Részletesebben

NAPHARCOS Magazin 2016 január, III. évf. 1. szám

NAPHARCOS Magazin 2016 január, III. évf. 1. szám Biológiai sejtjavító és megújító specialista A Napharcos sejtbiológiai megoldása NAPHARCOS Magazin 2016 január, III. évf. 1. szám Az ideális testi állapot elérése megtartása Az ideális testi állapot elérése,

Részletesebben

A PAUL MITCHELL 2011 ŐSZ-TÉL ÚJDONSÁGAI. Created with novapdf Printer (www.novapdf.com). Please register to remove this message.

A PAUL MITCHELL 2011 ŐSZ-TÉL ÚJDONSÁGAI. Created with novapdf Printer (www.novapdf.com). Please register to remove this message. A PAUL MITCHELL 2011 ŐSZ-TÉL ÚJDONSÁGAI TEA TREE SOROZAT TEA TREE BODY BAR TEAFAOLAJOS SZAPPAN, 150g Tisztálkodáshoz és borotválkozáshoz. A legjobb ébresztés a fáradt bőr számára, minden bőrtípusra. Kényeztesd

Részletesebben

J Í / f/ fíc / c Y / Á m e Á / C A 'o c / á / a l o.s ', * r/^es,ésy Aarácsomy/ ÁmámmÁy/ - 2 -

J Í / f/ fíc / c Y / Á m e Á / C A 'o c / á / a l o.s ', * r/^es,ésy Aarácsomy/ ÁmámmÁy/ - 2 - gyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akit úgy hívtak Rex Maughan. Rexnek volt egy álma, hogy egy olyan vállalatot hozzon létre, amelynek nincs párja. a. világon. ^ ff ; A vállalat azért jött

Részletesebben

Kozmetika. A természetbôl az embernek

Kozmetika. A természetbôl az embernek Kozmetika A természetbôl az embernek Egy kozmetika a saját útját járja... Tartalomjegyzék h o g y a n k e z d ô d ö t t d r. h a u s c h k a k o z m e t i k a A Dr.Hauschka kozmetika egyedülálló minôsége

Részletesebben

A PROFESSZIONÁLIS HAJÁPOLÁS ÚJ DIMENZIÓJA

A PROFESSZIONÁLIS HAJÁPOLÁS ÚJ DIMENZIÓJA A PROFESSZIONÁLIS HAJÁPOLÁS ÚJ DIMENZIÓJA Pro-Fiber_products leaflet_2016-hu.indd 1 16.2.2016 17:15:20 Pro-Fiber_products leaflet_2016-hu.indd 2 16.2.2016 17:15:22 HAJÁPOLÁS, mely tovább tart, mint eddig

Részletesebben

ANYAGBIZTONSÁGI ADATLAP

ANYAGBIZTONSÁGI ADATLAP ANYAGBIZTONSÁGI ADATLAP 1. A TERMÉK ÉS A CÉG NEVE Kereskedelmi név Universal Outdoor Accessories kétütemű olaj Cikkszám 5310248-07 (0,1 L), 5310248-02 (1 L) Alkalmazás Kétütemű olaj Szállító Husqvarna

Részletesebben

Szépség a szalonkezelések élvonalából!

Szépség a szalonkezelések élvonalából! HYDRADERMIE Élvezet és hatékonyság a szépségápolásban A Hydradermie egy kivételes, egyedülálló kezelés: hatására rövid idő alatt a bõr ismét hidratált, friss és ragyogó lesz. A kezelés sajátossága, hogy

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosítot vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosítot vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosítot vizsgakövetelménye alapján. t) szakmai és Szakképesítésráépülés, azonosító száma és megnevezése 55 815 02 Kozmetikus Értékelési

Részletesebben

Biztonságtechnikai adatlap

Biztonságtechnikai adatlap Biztonságtechnikai adatlap 1. A termék és a gyártó megnevezése Termék neve: Rear Window Defogger Repair Kit, Part B Fűtésszál javító kitt, B komponens Ez a termék a következő raktári számon szerepel: 90130

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2010. 6.3.5. sz. Egyetemi szabályzat MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Szenátusának 339/2010.. sz. határozata.

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-209/2007/34. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa - a Crystal Institute Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest), I. rendő, - a Flavinárium Elsı Magyar Flavonoid és Antioxidáns

Részletesebben

Tisztítási - és Karbantartási útmutató

Tisztítási - és Karbantartási útmutató Tisztítási - és Karbantartási útmutató A GREEN DECK wpc teraszburkolat, a könnyebb élhetőség céljából lett tervezve, éppen ezen okból kifolyólag különbözik a fától, vagyis a GREEN DECK egy koextrudált

Részletesebben

Próbáljuk ki az akár 100%-os szivárgás elleni védelmet, gyengéd fedőréteggel!

Próbáljuk ki az akár 100%-os szivárgás elleni védelmet, gyengéd fedőréteggel! trnd Projektmenetrend Always Ultra: Próbáljuk ki az akár 100%-os szivárgás elleni védelmet, gyengéd fedőréteggel! trnd Projekt Projektblog: www.trnd.hu/always-ultra trnd kapcsolattartód: tiana@trnd.hu

Részletesebben

Összetétele: 2. oldal

Összetétele: 2. oldal Gynex Bioinformációs, komplex gyógynövény-koncentrátum 15-féle gyógynövényből. Kiemelt hatásterületei: hormonrendszer, nőgyógyászati panaszok, lelki instabilitás, alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez.

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP Készült az 453/2010/EU rendelete szerint. Felülvizsgálat: 2015.06.01. Kiállítás dátuma: 1999.05.18. Verzió: 9 Oldal: 1/10

BIZTONSÁGI ADATLAP Készült az 453/2010/EU rendelete szerint. Felülvizsgálat: 2015.06.01. Kiállítás dátuma: 1999.05.18. Verzió: 9 Oldal: 1/10 Kiállítás dátuma: 1999.05.18. Verzió: 9 Oldal: 1/10 SZAKASZ: Az anyag / keverék és a vállalat / vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító Kereskedelmi elnevezés: EXPRESSZ VÍZKİOLDÓ 1.2. Az anyag vagy

Részletesebben

Használati és üzembehelyezési utasítás 3IFT-22 3IFT-40

Használati és üzembehelyezési utasítás 3IFT-22 3IFT-40 Használati és üzembehelyezési utasítás 3IFT-22 3IFT-40 Tartalomjegyzék Általános leírás...3 Használat...6 Hogyan kapcsoljuk be a f z zónákat?... 6 Kiegészít zóna (az üvegkerámiás f zési zónánál)... 6 Hogyan

Részletesebben

ageloc edition Egy lenyűgöző előrelépés

ageloc edition Egy lenyűgöző előrelépés ageloc edition NU SKIN GALVANIC SPA SYSTEM II Egy lenyűgöző előrelépés Köszöntse otthonában a fiatalító kozmetikai kezelések luxus élményét az ageloc Edition Nu Skin Galvanic Spa System II-vel! A speciális

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3770/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3770/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3770/2013. számú ügyben Előadó: dr. Varga Éva Csilla Az eljárás megindulása A panaszost 2012. október 18-án előállították a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányságra,

Részletesebben

I.7.1.2. Az intézkedések szakaszai... 21 I.7.1.3. Az intézkedés megkezdésének és lefolytatásának taktikája... 21 I.7.1.4. Az intézkedő állás,

I.7.1.2. Az intézkedések szakaszai... 21 I.7.1.3. Az intézkedés megkezdésének és lefolytatásának taktikája... 21 I.7.1.4. Az intézkedő állás, 1 Tartalomjegyzék I. Fejezet: Szakmai ismeretek... 5 I.1. A tevékenységet maghatározó főbb jogszabályok... 5 I.1.1. A 2012. évi CXX. törvény hatálya, a rendészeti feladatokat ellátó személyek köre... 5

Részletesebben

3 az 1-ben kavitációs ultrahang készülék HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. kavitációs ultrahang. infravörös terápia. elektromos izom stimuláció. BeautyRelax BR-720

3 az 1-ben kavitációs ultrahang készülék HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. kavitációs ultrahang. infravörös terápia. elektromos izom stimuláció. BeautyRelax BR-720 BeautyRelax BR-720 3 az 1-ben kavitációs ultrahang készülék HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ kavitációs ultrahang infravörös terápia elektromos izom stimuláció BeautyRelax BR-720 3 az 1-ben kavitációs ultrahang készülék

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP 1. A KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA

BIZTONSÁGI ADATLAP 1. A KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1/7. oldal BIZTONSÁGI ADATLAP A magyar változat kiállításának kelte: 2007. 02. 12. Aktualizálás kelte: 2010. 04. 26. 1. A KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA A készítmény neve: ORANGE SOLVENT

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP A 1907/2006 számú EK rendelet szerint

BIZTONSÁGI ADATLAP A 1907/2006 számú EK rendelet szerint SZAKASZ 1: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1 Termékazonosító Termék neve : Termék kódja : 104367E Az anyag/keverék felhasználása : Orvosi műszer-fertőtlenítőszer Az anyag típusa

Részletesebben

Magyar termék megjelölés miatt indított GVH fellépések ismertsége a lakosság körében

Magyar termék megjelölés miatt indított GVH fellépések ismertsége a lakosság körében Magyar termék megjelölés miatt indított GVH fellépések ismertsége a lakosság körében Telefonos kvantitatív kutatás eredményei 2012. május Oldal: 2 / 49 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. BEVEZETÉS

Részletesebben

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl

Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl Téli vitaminkosár zöldségekbõl, gyümölcsökbõl A téli hónapokban sem kell lemondanunk az egészséges zöldségekrõl és gyümölcsökrõl. Számos fajtájuk télen is bõvelkedik vitaminokban, gyakori fogyasztásukkal

Részletesebben