Vasútfejlesztés. Budapest Belgrád vasútvonal: elkészült a menetrend

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vasútfejlesztés. Budapest Belgrád vasútvonal: elkészült a menetrend"

Átírás

1 Átszervezés Vasútfejlesztés Startvonalon Hét regionális cégben működnek tovább a Volánok 3 Budapest Belgrád vasútvonal: elkészült a menetrend 5 Az M2-es metró és H8-as HÉV összekötésének tervei január 28. XXIII. évfolyam, 2. szám Tiszteletbeli főszerkesztő: Kiss Pál Távozott az MKFE elnöke Szakmai körökben bombaként robbant a hír: január 9-én lemondott a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, Vereczkey Zoltán. Feladatait az utód megválasztásáig elnöki jogkörrel Áchim Mihály Miklós eddigi társelnök vette át. Vereczkey Zoltán 2010 nyarától állt az egyik legnagyobb hazai fuvarozói szakmai szervezet élén, s a küldöttek tavaly májusban meggyőző fölénnyel erősítették meg pozíciójában. Az MKFE újraválasztott elnökeként vett részt az egyesület tavaly december 18-i sajtótájékoztatóján, hogy aztán három héttel később, a január 9-ei elnökségi ülés napirendi pontjainak tárgyalását megelőzően bejelentse: munkahelyi szakmai feladatainak sokasága és ebből adódó elfoglaltságai miatt lemond MKFE-elnöki tisztségéről. Az egyesület elnöksége, megköszönve Vereczkey Zoltán négy és fél éves elnöki munkáját, a lemondást egyhangúlag elfogadta. Az új elnök megválasztásáig melyre a május 16-ai országos küldöttközgyűlésen kerül sor az elnöki jogkört Áchim Mihály Miklós gyakorolja. Egy érdek-képviseleti vezető távozása soha nem jön jókor, hát még most, amikor a szakma számos feladat, kihívás előtt áll. Elég, ha csupán az útdíjváltozásokra, az EKÁERre vagy a legutóbbi meglepetésre, a magyar fuvarozókat is hátrányosan érintő németországi minimálbér bevezetésére gondolunk. Van tehát munka bőséggel, a magyar közúti közlekedési alágazat érdeke ezért (is) egy erős MKFE nagy felhatalmazással rendelkező, erős elnökkel Dékány Zsolt Sopron és Békéscsaba gyorsabban lesz elérhető Nemzeti költségvetésből finanszírozott útépítések Hosszú évek után újra jelentős közúti infrastruktúra-fejlesztéseket képes fi nanszírozni a központi költségvetés. Igaz, a 750 milliárd forintos összköltségből 11, 13, 13 milliárd forint jut a évekre, vagyis tervezésre, előkészítésre, kisajátításra, és csak ban folyna az érdemi kivitelezés (273, 350, illetve 90 milliárd forint értékben), párhuzamosan az IKOP és a CEF forrásokból zajló nagyberuházásokkal. A nemzeti költségvetés azért kénytelen beszállni az útépítések teljes körű fi nanszírozásába, mert e célra a kohéziós alapokból az eddiginél (és az ország szükségleteinél) kevesebb pénz fordítható. Nem mondható, hogy kizárólag lobbi érdekek mentén választották ki azt a nyolc projektcélt, amit a magyar állam 2020 végéig meg akar valósítani. Ezek egy része olyan beruházás, melyek kapcsolódnak már elkészült vagy kivitelezés alatt álló, netán az IKOP listán is szereplő útépítésekhez. Az M85-ös autóút Csorna és Sopron országhatár közötti, nagyjából 60 km-es kiépítésével Budapesttől Sopronig végig gyorsforgalmi úton, legalább 2+2 forgalmi sávon bonyolódna a közlekedés, jelentősen csökkenne a balesetek száma és az eljutási idő, és elkerülné többek között Kapuvár belső részeit a városon áthaladó forgalom. Az M4-es autópálya a távlati tervek szerint sem érné el Budapestet, annak Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszát jelenleg is építik, 2016 végére készülhet el. Az ehhez kapcsolódóan az Újhartyán (M5-ös autópálya kiágazás) és Albertirsa közötti (jelenlegi 405. számú) kb. 15 kilométer hoszszú út, valamint a 4-es út Albertirsa és Abony közötti szakasza (kb. 40 kilométer) autópályává, illetve autóúttá fejlesztését nemzeti büdzséből valósítanák meg. Régi politikai ígéret Békéscsaba gyorsforgalmi úttal való elérése Budapest felől. Ez két nyomvonalon történhet meg: Törökszentmiklóstól a számú főutak mentén (ez nagyjából 77 kilométer), vagy Kecskeméttől a 44-esen (ami 112 kilométer), a kettő között Budapesttől nézve alig hat-hét kilométer a különbség, a 44-es út javára. A kormány a 44-es M44-es gyorsforgalmi úttá fejlesztése mellett tette le a voksát, várhatóan számos elkerülő szakasz megépítésével (Kondoros, Szarvas, Békésszentandrás, Öcsöd, Cserkeszölö), ami azonban így sem készül(het) el (teljesen) a 2018-as választásokig, csak egy-két évvel később. Ennek a projektnek része M8 néven a Kecskemét és Nagykörös közötti útépítés (kb. 15 kilométer). A Kecskemét és Cegléd közötti 441- es út fejlesztését az (is) indokolhatja, hogy Nagykörös átkérte magát Pest megyéből Bács-Kiskunba, így felértékelődött a kapcsolata a megyeszékhellyel (és persze az M5-ös kapcsolat is fontos, amin a város legkönnyebben megközelíthető Budapest felől). Érdekes kakukktojás a listán a 23. és 25. számú főutak fejlesztése. A Bátonyterenye és Ózd közötti út mentén Magyarország többszörösen hátrányos helyzetű, egyik legfejletlenebb, legnehezebben megközelíthető térsége található, melynek főútja sem túl jó állapotú. A Pétervásárán átvezető, 50 kilométeres útszakasz felújítása, szakaszos bővítése, fejlesztése mindenképp üdvözlendő. A Debrecen és Mátészalka közötti 471. számú út 30 kilométeres, Hajdú-Bihar megyei szakaszát is fejlesztenék közpénzből, e fázisban Nyíradony és Hajdúsámson Az újabb teher: német minimálbér Rossz idők járnak a fuvarozókra Kihívás kihívás hátán a közúti fuvarozásban: a szektor hazai szereplőinek az utóbbi hetekben három olyan intézkedéssel Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer, szinte az összes gyorsforgalmi útszakasz díjasítása, német minimálbér kellett megbarátkozniuk, amelyek külön-külön is komoly terhet jelentenek számukra hát még így, egy csomagban Még nem volt ideje feldolgozni a hazai logisztikai szakma köztük a fuvarozás képviselőinek a január elsején indult Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer és a szintén ez év első lesz európai színvonalon elérhető Budapestről. A győri keleti elkerülő (813. számú út) II. és III. üteme is megvalósul a kormányzati szándék szerint. A legnagyobb (társadalmi) vitát a 102-es számúnak átkeresztelt főút megépítése válthatja ki, mely 20 kilométer hosszan köti össze az M1-es autópályát (Herceghalom) a 10-es úttal (Pilisjászfalu), miközben több település közepén is áthalad: Tinynye, Perbál, Tök és Zsámbék. A jövőben jelentős teherforgalmat is lebonyolító (ma e célra csak külön engedélyekkel igénybe vehető) út a hiányzó M0-s egyik, sőt, szinte egyetlen alternatívája, így igen fontos, hogy a 102-es (új) nyomvonala ne érintsen lakott részeket. Andó Gergely napjától módosított útdíjrendszer jelentette sokkot, máris itt az újabb komoly fejtörésre okot adó intézkedés. Ezúttal külföldről érkezett a feladvány, melynek megoldása minden bizonnyal fuvarozót próbáló feladat lesz. Németországban január elsején életbe lépett a minimálbérre vonatkozó új szabályozás. (Folytatás a 2. oldalon)

2 2 MAGYAR KÖZLEKEDÉS január 28. E-matricák mobilfizetéssel A Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren (NMFR) keresztül a felhasználók akár előzetes regisztráció nélkül, mobilapplikációval, illetve a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nél (NMF) regisztrált ügyfelek az interneten keresztül és SMS küldésével is megvásárolhatják az új, január 1-től érvényes e-matricákat, köztük az éves megyei matricákat is. Az Android operációs rendszeren és az ios-en is futó mobilapplikációval azokat a vásárlókat is ki tudják szolgálni, akik nem regisztrált felhasználói a társaságnak, így lehetőséget kapnak azok az autósok is, akik ad hoc módon, bankkártyával csak egyszer-egyszer kívánják igénybe venni a szolgáltatást. Az NMF szerint az összes viszonteladó csatlakozni tud a rendszerhez, ezzel minden szolgáltatónál elérhetővé válnak az új autópálya-matricák. Szintén a társasággal kapcsolatos hír, hogy az NMF szakembereinek várakozásához képest többen fizették ki mobillal közterületi parkolási díjukat az országosan egységes mobilfizetési rendszer elindulása óta. Az NMFR kínálta mobilparkolási szolgáltatást második fél évében 7,8 millió alkalommal vették igénybe az autósok, miközben 642 ezer autópálya-matrica és HU-GO viszonylatijegyvásárlási tranzakciót is lebonyolított a rendszer. Fuvarpiaci barométer Ismét csökkent a fuvarkínálat a legutóbbi adatközlésünkhöz képest, akkor 51 százalékon állt a barométer mutatója, most 46 százalékon. A magyar relációkban a cseh, német, francia és olasz export növekedett, utóbbi a kétszeresére, míg a spanyol és a román zsugorodott. Importban az osztrák, a francia és különösen a holland relációban (másfélszeres) volt komoly növekedés, a román és az olasz azonban visszaesett, utóbbi elég jelentősen. Adatok: Népszerű, de finanszírozható? Ingyenesen vonatozhatnak a diákok és nyugdíjasok Szlovákiában Október 22-én jelentette be a baloldali szlovák kormány, hogy november 17-től a gyerekek, a 16 és 26 év közötti diákok, a 62 év felettiek, illetve a rokkantak, özvegyek, hadiárvák, rendőrök, tűzoltók és korkedvezményes nyugdíjasok ingyenesen utazhatnak minden állami támogatásból közlekedő személyszállító vonat másodosztályán. A kedvezményezett kör 2,5 milliós, a szlovák lakosság 46 százalékára terjed ki, illetve az Európai Unió valamennyi lakosára, mert azt eddig nem kötötték szlovákiai lakhatáshoz. Az ingyenes utazásnak van adminisztrációs feltétele: ki kell váltani egy utazási igazolványt az erre felhatalmazott vasúti jegypénztárakban, ezen túlmenően pedig valamennyi utazáshoz regisztrációs jegyet is kell kérni (ingyen), ami nem átruházható, a távolsági forgalomban ráadásul vonathoz kötött. Az állami ZSSK vasúttársaság mellett a RegioJet Pozsony Dunaszerdahely Komárom (Komárno) személyvonatai is a kedvezményezett körbe kerültek. A szlovák közlekedési minisztérium úgy számol, hogy az intézkedés 13 millió eurójába (négymilliárd forintba) kerül az adófizetőknek évente, mely összegbe már a teljes árú bérletek árának 20 százalékkal való csökkentését is beleértették. A szlovák állam 2014-ben 205 millió euróval (80 milliárd forinttal) egészítette ki a szlovák államvasút személyszállítási bevételeit, ez az összeg 2015-ben 218 millió euró lesz. Az utasforgalom megugrása miatti zsúfoltság kezelésére december 14-től 79 regionális és 24 távolsági vonattal (7,3 százalékkal) több közlekedik, mint addig, 1,5 millió vonatkilométerrel (4,9 százalékkal) növelve a menetrendi kínálatot, amibe több vonat addigi útvonalának meghosszabbítása is Az újabb teher: német minimálbér Rossz idők járnak a fuvarozókra (Folytatás az 1. oldalról) belefért. Különösen a Pozsony Zsolna Kassa, illetve Pozsony Zólyom relációban nőtt a gyorsvonatok száma, illetve a pozsonyi és kassai elővárosi járatokat sűrítették, sok vonat férőhely-kapacitását pedig növelték. Ez jelentős fordulat a szlovák vasútpolitikában, melyben az elmúlt 10 évben a racionalizálás, a kínálat térbeli (vonalbezárás) és időbeli (napközben és késő este sok helyen alig járt személyvonat) szűkítése volt a jellemző. Az ingyenes vonatozást Szlovákiában sokan kritizálták, különösen a populizmust emlegető ellenzék, valamint az utasok 85 százalékát addig szállító busztársaságok, de a 65 év felettiek hazai ingyenes utazásának ügyéből tudható, hogy ebből politikailag nagyon nehéz lesz (ha egyáltalán lehetséges) később visszavenni. A busztársaságok mindenesetre szintén kompenzációt kértek a kormányzattól, a vasútra átpártolt utasaik miatti bevételkiesés ellentételezésére (miközben a regionális közszolgáltatások és azok finanszírozása máskülönben re gionális helyhatósági kompetencia). A buszosok most azzal számolnak, hogy nyolc százalékkal, mintegy 15 millió utassal szállítanak majd Az új német szabályozás hátterében az európai teherfuvarozási piac es gazdasági válságot követő átalakulása áll. A krízis nyomán ugyanis a németországi (és más nyugat-európai) megrendelők a költséghatékonyság szem előtt tartásával egyre többször fuvaroztattak keleti, jóval alacsonyabb költségszinten dolgozó vállalkozásokkal, amit a kabotázs rendelkezések liberalizációja is segített. Ezek a cégek, köztük sok magyar, elkezdték kiszorítani a nyugati versenytársakat, és egyre nagyobb szeleteket hasítottak ki az európai fuvarpiaci tortából. Például a magyar fuvarozók teljesítménye 2004-ben még csak 1,9 százalék volt az EU-ban, 2013-ban viszont már 4,4 százalék. De ennél is figyelemreméltóbb a lengyel térhódítás az uniós fuvarpiacon: 2013-ban már minden negyedik (!) szállítmányt lengyel gépkocsi mozgatott. Ennek a jelentős piacvesztési folyamatnak kívánt most véget vetni a német állam a megemelt minimálbér bevezetésével, nyilván a megbízásoktól az utóbbi hat-hét évben egyre gyakrabban eleső hazai fuvarozók, valamint érdekképviseleteik ösztökélésére is. De ami a németországi gazdálkodóknak jó, az a kelet-európai cégeknek korántsem az, ugyanis a január elsejétől hatályos törvény kevesebbet, mely 15,8 millió euró bevételkiesést jelent (utasonként alig egy eurót). Az első héten 230 ezren készíttették el ingyenes utazásra jogosító igazolványukat, 71 százalékuk volt diák. Az új vonatok közlekedéséhez a szlovák vasút öt dízelmozdonyt és 40 személykocsit bérel a cseh államvasúttól. A teljes árú utasok kényelmének növelése érdekében a távolsági vonatokra 10 eurónál drágábban jegyet váltók (nagyjából 200 km-nél messzebbre utazók) ingyenes helyjegyet kapnak. A vasúttársaság azt is tervezi, hogy a frekventáltabb (távolsági) járatoknál maximalizálja a kiadható ingyenes jegyek számát. Az EuroCity járatokra már kezdettől kötelező volt az ingyeneseknek egy euróért helyjegyet venniük. A Pozsony Kassa tengelyen piaci áron, közszolgáltatáson kívül is közlekednek vonatok, a ZSSK három InterCity járata mellé a RegioJet épp december 14-én lépett be e relációra, szintén napi három vonatpárral. Utóbbi vezetője máris hevesen kritizálta az ingyenes jegyek piactorzító hatását, mondván, azzal az állam tiltott szubvenciót ad az egyik piaci szereplőnek mások rovására (ezzel érvelnek a buszosok is). Így szerinte a RegioJet-nek is joga lenne ingyen vinni az utasok egy részét, és ezért ellentételezést kapni, noha a ZSSK InterCity járatain sem lehet ingyenesen utazni. Tekintettel arra, hogy az ingyenes utazás nincs szlovákiai állandó (vagy ideiglenes) lakhelyhez kötve, így az minden, a kritériumnak értelmében nemcsak a német munkáltatók kötelesek kifizetni alkalmazottaiknak az óránként bruttó 8,50 eurós minimálbért dolgozzanak bármelyik ágazatban, hanem a külföldiek is. Így például a magyar fuvarozó vállalkozások gépkocsivezetőinek is jár a 2800 forint körüli minimum órabér (ez a hazainak a duplája) a Németországban végzett munka után, akkor is, ha német lerakóhelyre szállít, és akkor is, ha csak áthalad az ország területén. Mindez jelentős költségnövekedést eredményezhet a cégeknél, főleg, ha a sofőrnek egy fuvarfeladat elvégzéséhez több órát kell a német utakon vezetnie. Ebben a helyzetben megfelelő EU-s polgárnak jár. A kedvezményre jogosultság igazolására azonban csak a nemzeti dokumentum hiteles, szlovák nyelvű fordítását fogadják el, kivéve, ha az eredetileg cseh nyelvű, vagy a jogosultság életkorhoz kötött (15 év alatt és 62 év felett); utóbbi esetben a jogosultság személyi igazolványból és útlevélből is megállapítható. A szlovákhoz hasonló ingyenesség aligha terjed el az Európai Unióban, miközben szinte mindenütt jelentős kedvezményt vagy akár ingyenességet kap néhány utaskategória. A vasutak többsége inkább az olyan lojalitási kártyákat preferálja, melyek kiváltásával fél-egy évig kedvezményes jegy váltható, vagy épp korlátozottan vagy korlátlanul ingyenes vele az utazás. Az persze belátható, hogy a közoktatásban tanulók (18 év és az alattiak) ingyenessége aligha rengetné meg a magyar költségvetést, különösen a gyorsvonati pótjegyrendszer fenntartása mellett, hiszen ők eddig is 90 százalékos kedvezményű bérlettel utazhattak a helyközi forgalomban. Más a helyzet a felsőoktatásban tanulókkal, ők a legmobilisabb utascsoportként biztos kihasználnák az ingyenességet, péntek és vasárnap délutánonként kezelhetetlen mértékű utazási igényt generálva. A 65 éves ingyenességi határ érvényes nyugdíjkorhatárra történő leszállítása szintén nem okozna kezelhetetlen mértékű bevételkiesést, miközben talán többletkapacitások beállítását sem igényelné. Andó Gergely a vállalkozóknak elemi érdekük (lenne), hogy a megemelkedett kiadásaik egy részét áthárítsák a német megrendelőikre fuvarozó legyen azonban a talpán, aki a hatalmas árverseny miatt ezt el tudja érni a partnereinél. Az új szabályozás szerint mielőtt a fuvarozó útnak indítja kamionját Németországba, a német vámhatóság honlapjáról le kell töltenie egy kétoldalas űrlapot, majd kitöltve átfaxolnia a kölni központi hatóságnak, megadva a sofőr adatait is, továbbá vállalnia kell, hogy megfizeti a minimum 8,50 eurós órabért. Az előírások betartását a német hatóságok komolyan ellenőrzik sajtóhírek szerint kétezer vámos munkatárs lepte el az utakat, és súlyos büntetéseket vetnek ki a szabályokat kijátszani igyekvőkkel szemben; ők akár több ezer eurós bírságra is számíthatnak. Dékány Zsolt Főszerkesztő: Andó Gergely Lapszerkesztő: Dékány Zsolt Kiadja a Fórum Média Kiadó Kft. Felelős kiadó: Győrfi Nóra ügyvezető igazgató Lapigazgató: Bándy Zsolt Cím: H-1139 Budapest, Váci út 91. Telefon: ; ; Fax: mk@magyarkozlekedes.hu Stúdió: Sprint Kft. Nyomdai előállítás: Gelbert ECO print Kft. Felelős vezető: Gellér Róbert ügyvezető igazgató Előfi zetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzletág Előfi zethető közvetlen a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, Budapesten a Hírlap Ügyfélszolgálati Irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál (Budapest, VIII. kerület, Orczy tér 1., Postacím: Budapest 1900, Telefon: ) További információ 06 (80) ; hirlap elofi zetes@posta.hu Előfi zetési díj: egy évre Ft Kiadói előfi zetés: Index: HU ISSN A Magyar Közlekedés MTI-felhasználó Sajtófi gyelőnk: 756. szám Ár: 520 Ft A Magyar Közlekedés bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva, felhasználása csak a kiadó engedélyével lehetséges. Értesüléseket, cikkeket átvenni csak a Magyar Közlekedésre hivatkozva lehet.

3 2015. január 28. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 3 A közösségi személyszállítás átszervezése már fújnak a piacnyitás szelei Hét regionális cégben működnek tovább a Volánok Tavaly év végén lezárult a Volán társaságok regionális összeolvadása. Az integráció célja a 2016-os piacnyitásra való felkészülés jegyében a gazdaságosabb működés, az állami források hatékonyabb felhasználása, a közösségi közlekedés személyszállításon belüli százalékos részarányának megőrzése és nem utolsósorban a színvonalasabb utaskiszolgálás a járatok menetrendjének, útvonalának, csatlakozásainak jobb megszervezésével. Összeállításunkban a hét régiós társaságra vonatkozó fontos adatokat gyűjtöttük össze. A 24 állami tulajdonban lévő Volán társaság egy kivétellel január elsejétől hat regionális központban működik: ÉMKK Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Miskolc), DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Békéscsaba), DDKK Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Kaposvár), ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Szombathely), KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.(székhely: Tatabánya), KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Szolnok). A kakukktojás a VO- LÁNBUSZ Zrt., amely továbbra is önállóan tevékenykedik. A kormány várakozásai szerint az új régiós társasági működési formában a közlekedési központok versenyszempontból felkészültebb vállalatok lesznek, és évente négyöt milliárd forint megtakarítást érhetnek el a korábbiakhoz képest, amit a szolgáltatások színvonalának emelésére fordíthatnak. Az átalakulás és a névváltozás az utazóközönséget semmilyen formában nem érinti, a közforgalmú menetrend szerinti és egyéb személyszállítási szolgáltatásokat mind a 24 Volán eddigi működési területén változatlan feltételekkel, tarifákkal és menetrenddel veheti igénybe. VOLÁNBUSZ Zrt. Dévényi Gergely A Dévényi Gergely vezérigazgató által irányított VOLÁNBUSZ Zrt. jegyzett tőkéje 10,9 milliárd forint, az idei értékesítési nettó árbevétel várhatóan 30 milliárd forint lesz, de a társaság kommunikációs irodájától kapott tájékoztatás szerint ez még nem pontos adat, mert tervezési szakaszban van. A VO- LÁNBUSZ 2015 januárjában 2665 aktív munkavállalót foglalkoztat, 582 szóló (ebből 34 jármű 14 méternél hosszabb) és 240 csuklós autóbuszt üzemeltet. Nemzetközi viszonylatban 15 országba közlekedtet járatokat, mintegy 100 várost érintve, belföldön 18 megyében, 774 településre kiterjedően biztosítja a távolsági közlekedést. A helyközi forgalomban a társaság működési területe Pest megye (6393 négyzetkilométer, 184 település, lakos), valamint Budapest és az agglomeráció (525 négyzetkilométer, lakos). A belföldi vonalhálózat hoszsza 4170 kilométer, ahol összesen 4278 megállóhely található. Pest megyében 11, Budapesten 6 autóbusz-állomást tart fenn a VOLÁN- BUSZ. KMKK Zrt. Uti Csaba Mihály ni Volán korábbi vezérigazgatója vezetésével. A 7,4 milliárd forint jegyzett tőkével rendelkező és 24 milliárd forint idei árbevételt tervező KMKK Zrt. működési területe négyzetkilométer. A társaság körülbelül 914 ezer lakos közszolgáltatását látja el, 327 települést amelyből 33 város, köztük három megyei jogú város (Szolnok, Eger, Salgótarján) szolgál ki. A tervezett alkalmazotti létszám 2140 fő (ebből a fizikai állomány aránya 73 százalék), míg a régióban a KMKK forgalmi feladatait 827 autóbusszal végzi. A Zrt. működési területén összesen 6091 kilométer helyközi vonalhálózat üzemel 3358 megállóval, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyében 12, Nógrád megyében 3, Heves megyében pedig 5 autóbusz-állomást működtet. ÉNYKK Zrt. Az északnyugat-magyarországi régió négy megyéjében hat Volán társaság szállította az utasokat: a Bakony, a Balaton, a Kisalföld, a Somló, a Vasi és a Zala Volán. A cégek január 1-jétől beolvadtak a Vasi Volán volt vezérigazgatója, Papp László által vezetett Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-be, amely a Volánok többségi tulajdonosaként jelenleg 1418 autóbusz és 30 autóbusz-állomás (Győr-Moson- Sopron megye: 5, Vas megye: 8, Veszprém megye: 10, Zala megye: 7) üzemeltetését, valamint 4289 munkavállaló foglalkoztatását koordinálja. Az országosan legtöbb Volánt integráló társaság jegyzett tőkéje 10 milliárd forint; az idei Papp László A KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. megalapításával közös irányítás alatt működik az Agria, a Hatvani, a Jászkun, a Mátra és a Nógrád Volán Uti Csaba Mihály, a Hatvaévre még nincs elfogadott üzleti tervük, a nettó árbevétel várhatóan 36 milliárd forint körül alakul. A Zrt négyzetkilométer működési területen lakos közszolgáltatását látja el, 872 településen. A helyközi vonalhálózat hossza kilométer, a megállók száma DAKK Zrt. A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. égisze alatt közös irányítás alatt működnek ez év elejétől Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye helyközi és helyi közösségi közlekedési szolgáltatói. A DAKK Zrt. vezérigazgatója Fekete Antal, aki korábban egy szállítmányozási cég ügyvezetője volt. Fekete Antal A 9,6 milliárd forint jegyzett tőkéjű, idénre 18 milliárd forint feletti árbevétellel számoló részvénytársaság által irányított Bács, Körös, Kunság és Tisza Volán társaságok összesen több mint 900 autóbuszt üzemeltetnek 2700 munkavállalóval. A Zrt négyzetkilométeres működési területén (254 település, lakos) 6470 kilométernyi helyközi vonalhálózat üzemel, 5815 megállóhellyel. Bács-Kiskun megyében 7, Csongrád megyében 8, Békés megyében 6 autóbusz-állomást működtet a társaság. ÉMKK Zrt. A Borsod, Hajdú és Szabolcs Volánt integráló ÉMKK Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. megalapításával közös irányítás alatt működnek Borsod- Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye helyközi közösségi közlekedési szolgáltatói. A részvénytársaság élén a Borsod Volán volt vezérigazgatója, Sárközi György Tibor áll. Sárközi György Tibor A három leányvállalat összesen 1089 autóbuszt üzemeltet, 3227 munkavállalóval, köztük 1760 autóbuszvezetővel, helyközi közlekedésben munkanapokon átlagosan 8500 autóbuszjárat indításával. A társaság jegyzett tőkéje 11,2 milliárd forint, az üzleti terv készítése folyamatban van. Kérdésünkre arról tájékoztatták lapunkat, hogy az ÉMKK Zrt.-be olvadt leánytársaságok évi január-szeptember havi tényadatai alapján számolt nettó értékesítési árbevétel a teljes tavalyi évre vonatkozóan 20,036 milliárd forint. A Zrt. működési területe négyzetkilométer, összesen lakos közszolgáltatását látja el 664 településen. A helyközi vonalhálózat hossza 5440 kilométer, a megállóhelyek száma A társaság Borsod-Abaúj- Zemplénben 11, Hajdú-Biharban 3, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 6 autóbusz-állomást működtet. KNYKK Zrt. Az Alba és a Vértes Volán jogutódjaként a korábban a Vértes Volánt irányító Németh Tamás ve- Németh Tamás zérigazgató által vezetett KNYKK Közép-nyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. végzi az autóbuszos közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásokat Fejér megyében és Komárom-Esztergom megyében. A részvénytársaság munkavállalóinak létszáma mintegy 1600, az autóbuszpark körülbelül 540 járműből áll. A 4,4 milliárd forint jegyzett tőkével rendelkező társaság ebben az évben 13,5 milliárd forint árbevételt tervez. A Zrt. működési területe 6623 négyzetkilométer, 184 település lakosának közszolgáltatásáról gondoskodik. A két megyében összesen 1715 kilométer helyközi vonalhálózat üzemeltetését látja el, 2924 megállóval. Komárom-Esztergom megyében 5, Fejér megyében 3 autóbusz-állomást működtet. DDKK Zrt. Baranya, Somogy és Tolna megyében a DDKK Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. mint a Kapos, Gemenc és Pannon Volán jogutódja végzi az autóbuszos közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásokat a Kapos Volán volt vezérigazgatója, Bebics János vezetésével. Bebics János A 2042 főt (2013. év végi adat) foglalkoztató társaság jegyzett tőkéje 10,4 milliárd forint, az előzetes tervvariáció szerint a évi bevétel 13,5 milliárd forint. A DDKK Zrt. működési területe négyzetkilométer, lakos közszolgáltatását látja el, öszszesen 656 településen. Somogy megyében 7, Tolna és Baranya megyében 6-6 autóbusz-állomást üzemeltetnek. Az üzemben tartott 787 autóbusz 8052 kilométernyi helyközi vonalhálózaton közlekedik, az utasok 2608 megállóhelyen szállhatnak fel vagy le. Dékány Zsolt

4 4 MAGYAR KÖZLEKEDÉS január 28. Széll Kálmán tér: teljes felújítás Január 12-én megkezdődött a Széll Kálmán tér felújítása. A teljes rekonstrukció 2016 tavaszára fejeződhet be, amelynek eredményeképpen a mai elhanyagolt csomópont helyén egy új, modern arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, rendezett, akadálymentes és zöld közösségi tér jön létre, Buda közlekedése pedig a budai fonódó villamoshálózat kiépítésével összehangolt munkáknak köszönhetően megújul. A tér felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és fővárosi forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére. A 2016 tavaszáig tartó rekonstrukció több építési ütemben, esetenként kényelmetlenségekkel járó forgalomkorlátozásokkal zajlik, amelyek miatt a teret érintő vagy keresztező busz- és villamosjáratok közlekedése is több alkalommal változik majd. A tér két oldalán ideiglenes villamos-végállomásokat építettek: az egyiket az Attila út és a Krisztina körút kereszteződésénél, a Széll Kálmán tér oldalában, a másikat a Szilágyi Erzsébet fasor és a Káplár utca kereszteződésénél. Az ideiglenes villamos-végállomásoktól a Széll Kálmán térre gyalogosan lehet eljutni: mindkettő mintegy 500 méteres távolságra van a tértől, illetve a metróállomástól. A BKK már több új jelzőlámpaprogramot is tesztelt, hogy enyhítse a felújítással járó forgalmi torlódásokat. A dinamikus közlekedés érdekében többek között a korábbinál mintegy 30 százalékkal hoszszabb szabadjelzést biztosítanak, illetve a jelzőlámpákat igyekeznek még inkább egymáshoz hangolni. Aktuális információk a szellkalmanter weboldalon. Terheléspróba után indul az 1-es Az 1-es villamos új, meghoszszabbított vonalszakaszának építése a tervezett ütem szerint halad. Az építkezés kivitelezési határideje január 28., mely időpont a kivitelezési szerződés szerint a pálya műszaki átadás-átvételét jelenti. Ezt követi az utasforgalmi próbaüzemet megelőző hatósági folyamat: a Rákóczi híd próbaterhelése és a híd vizsgálata. A Nemzeti Közlekedési Hatóság december 8-ai végzésében kiegészítéseket, pontosításokat kért. A Budapesti Közlekedési Központ a feladatok megoldásába haladéktalanul bevonta a vállalkozót, a szerződött mérnököt, valamint rajtuk keresztül egy külső szakértőt ők a közlekedési hatósággal is folyamatosan egyeztetnek. A kiegészítő vizsgálatok és a számítások már javában tartanak, a próbaterheléseket pedig várhatóan február egyik hétvégéjén végzik a Rákóczi híd teljes lezárásával. Először a 7-es vonalán közlekedik Forgalomba állt az első hibridbusz Budapesten Január közepén forgalomba állt az első vadonatúj Volvo, az Euro 6-os kibocsátási normának megfelelő, dízel-elektromos hajtású hibrid csuklós autóbusz. A beszerzett összesen 28 új autóbusz közül az első jármű a 7-es busz vonalán közlekedik, majd márciusra fokozatosan az 5-ös, a 9-es és a 107-es járat vonalán is hasonló járművekkel találkozhat az utazóközönség. Az autóbusz üzemdíja a VEKE szerint közelít az ezer forinthoz kilométerenként, ami valamivel magasabb a forintos áron jelenleg is közlekedő korszerű kocsikhoz képest. Az új autóbuszok, a Volvo 7900A hibrid változatai a Budapesten is jól ismert Volvo 7700A utódtípusai, melyek 2012-es bemutatásuk óta nagy sikerrel szerepelnek az európai autóbuszpiacon, főként a skandináv régiókban. A Volvo 7900A típus hagyományos dízelmotoros változataiból 53 jelenleg is közlekedik a budapesti agglomerációs vonalakon a Volánbusz Zrt. üzemeltetésében. Az új hibridbuszok EURO 6 környezetvédelmi besorolásúak, hibrid meghajtásuk miatt százalékkal kedvezőbb fogyasztási értékekkel rendelkeznek, mint például a normál Euro 6 dízel járművek. Valamennyi busz akadálymentesített, így lehetőség lesz a kerekesszékek elhelyezésére is, légkondicionálóval ellátott, illetve a FUTÁR kijelzőivel is felszerelik őket. Az utasok biztonságáról 11 fedélzeti kamera gondoskodik. A fővárosi közszolgáltatásban 2014 végétől részt vevő autóbuszok üzemeltetésére a Budapesti Közlekedési Központ közbeszerzési eljárást írt ki, amelynek nyertese a T&J Busz Projekt Kft. lett. Ez azt jelenti, hogy a járműveket és a járművezetőket is a T&J biztosítja, amiért a BKK a havonta megtett kilométerek alapján szolgáltatási díjat fizet. Az erről szóló közszolgáltatási szerződést április 8-án írták alá a felek nyolcéves időtartamra + kétéves opcióra. Fotó: BKK/Nyírő Simon A hibrid autóbusz elektromos és dízelmotor-meghajtású. A jármű 0 és 5 20 kilométer/órás sebesség között kizárólag elektromos meghajtással közlekedik, melynek köszönhetően a megállókból történő indulás zajtalan és füstmentes. A dízelmotor csak gyorsulás után kapcsol be, hogy segítsen a jármű hajtásában. Megállóba álláskor, illetve várakozáskor a dízelmotor leáll, ekkor minden kiegészítő berendezés a megtermelt, illetve fékezéskor visszatermelt elektromossággal működik tovább. A 28-ból naponta 25 autóbusz áll majd forgalomba, ennek köszönhetően tavasztól a magyar fővárosban fog üzemelni Európában az egyik legnagyobb hibridbusz-flotta. Budapesti Szabadkikötő Több száz új munkahelyet teremtenek A Budapesti Szabadkikötő területén megvalósuló beruházások több száz új munkahelyet teremtenek az idén jelentette be Marján Miklós, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL) vezérigazgató-helyettese. Trimodális logisztikai üzemeltetésre alkalmas raktárak épülnek, és jelentős infrastrukturális beruházások is folyamatban vannak. A fejlesztések eredményeként a Szabadkikötő Közép-Európa egyik legkorszerűbb közforgalmú kikötőjévé és Budapest city-logisztikai bázisává válik, miközben csökkenti a főváros XXI. kerületének áruforgalmi terhelését. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a munkálatok zavartalanságát a Csepeli Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás is segíti. A kerület ugyanis hosszú egyeztetések ered- Január végéig útszűkület, sebesség- és forgalomkorlátozás várható Bővítik az M0 déli szektorát Az M0, M7 M1 közötti 2,7 km hosszú szakaszán a meglévő 2x2 sávos autóút forgalmának folyamatos fenntartása mellett, a bal pálya kiépítésével 2x3 sávot és egy leállósávot alakítanak ki. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában zajló bővítés 2015 őszére fejeződik be. A fejlesztés eredményeképpen az M3-as és Győr irányába is három forgalmi sávot plusz leállósávot használhatnak majd az autósok. A kivitelezési munkálatok miatt január végéig útszűkület és 60 km/ órás sebességkorlátozás szakaszosan, mindennap várható. A forgalomterelés és a sávszűkítés 150 m-es szakaszokban a munkálatok előrehaladásával folyamatosan változik. A vállalkozó a terelőfalat ményeként elfogadta azt a szabályozási tervet, amelynek alapján megvalósíthatók a kikötő hosszú távú fejlesztései. Új hajóállások létesülnek, a kikötő területén vasúti vágányrendszerek, rakodók és parkolók jönnek létre, korszerűsödik a meglévő vasúti és közúti infrastruktúra. Elkerülő utak épülnek, amelyek a Szabadkikötőbe irányuló teherforgalom egy részét belső úthálózatra terelik, csökkentve a csepeli közutak terhelését. Az új raktárakat a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével tervezik, üzemeltetésükhöz megújuló energiát használnak majd. A fejlesztések összértéke meghaladja a 4,3 milliárd forintot. Marján Miklós közölte, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt ben csúcsra járatta kapacitásait, amelyeket az európai gazdasági válság kezdete óta először tavaly tudott 100 százalékosan kihasználni. Az elmúlt évben a részvénytársaság árbevétele kétmilliárd forint volt, a kikötőben 1000 hajó fordult meg, a kikötői rakodási teljesítmény pedig elérte az egymillió árutonnát. A több mint 150 hektár területen működő BSZL az elmúlt években több mint 10 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket. Ezek eredményeként jelenleg már 100 ezer négyzetméteren áll rendelkezésre korszerű konténeres árukezelésre alkalmas tároló terület. Az elkészült bér-raktárcsarnokok kapacitásai teljesen ki vannak használva. A kikötőben Ro-Ro terminál működik, és egyszerre 18 hajó tud kikötni, illetve rakodni. A vízi és vasúti forgalom kiszolgálását a Szabadkikötő vasúti és hajózási üzeme biztosítja. A részvénytársaság további fejlesztései a létesítmény kivételesen kedvező földrajzi helyzetének kiaknázásával, Budapest kiskereskedelmi ellátását biztosító citylogisztikai központ kialakítására irányulnak. és az elválasztó sávba a víznyelő aknát építi, valamint a portálszerkezetek alapozását végzi. Az M0 déli szektorának bővítése az elmúlt évek legnagyobb horderejű közúti beruházása. Ez a szakasz Magyarország legnagyobb igénybevételnek kitett gyorsforgalmi útja, a régió második legforgalmasabb autóútján forgalmi sávonként mintegy 25 ezer jármű halad át naponta. Áteresztőképességének növelése a rendszeres torlódások, gyakori balesetek miatt régóta időszerű volt. A bővítés célja, hogy gyorsabbá, biztonságosabbá váljon a közlekedés, és a forgalmi akadályok vagy balesetek miatt kialakuló torlódások megelőzhetők legyenek. Az M7 M1 közötti fejlesztés 85 százalék uniós és 15 százalék hazai forrás felhasználásával valósul meg, a BETONÚTÉPÍTŐ Zrt. kivitelezésében, nettó hatmilliárd forint értékben.

5 2015. január 28. MAGYAR KÖZLEKEDÉS kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani Budapest Belgrád vasútvonal: elkészült a menetrend A majdnem hárommilliárd dolláros beruházásról 2013-ban a bukaresti Kelet-Közép-Európa Kína csúcstalálkozón tárgyalt a magyar, a szerb és a kínai fél először. A vasútvonal korszerűsítéséről szóló megállapodást tavaly decemberben írták alá Belgrádban, idén január közepén pedig már a felújítás pontos menetére vonatkozó együttműködési tervre is rákerült a szignó. Az események felgyorsulását jelzi, hogy a magyar kormány február 28-ig adott határidőt a nemzeti fejlesztési miniszternek és a magyar kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztosnak, hogy elkészítsék a Budapest Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújításáról szóló előzetes megvalósíthatósági tanulmányt. A menetrend szerint a magyar és a szerb fővárost összekötő gyorsvasút kiépítésével kapcsolatban 2015-ben megkezdődik a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, a kormányközi megállapodás előkészítése, amely a nemzetközi Komplex szolgáltatások, nagy fejlődési potenciál Megalakult a MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. A MÁV Zrt. új leányvállalataként november elsején megkezdte működését a MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft., melynek ügyvezető igazgatója, Korsós Boglárka új megbízatása mellett továbbra is a MÁV Zrt. vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatója marad. A szakember szerint a jövőben folyamatosan kell alakítaniuk a vállalati struktúrát, hogy a 21. századi elvárásoknak megfelelően működhessenek és szolgáltathassanak. A MÁV Zrt. új leányvállalata a MÁV Ingatlankezelő Kft.-nek, a MÁV Vagyonkezelő Zrt.-nek és a MÁV Vasútőr Kft.-nek a MÁV Kert Kft.-be történő beolvadásából jött létre. A vállalat négy igazgatóságból épül fel: a Biztonságszervezési Igazgatóságot Jobb Sándor, az Ingatlangazdálkodási Igazgatóságot Makkai Zsuzsanna vezeti, az Ingatlankezelési Igazgatóság élén Kertész Péter áll, a Gazdasági Igazgatóság munkáját pedig Szabó Norbert felügyeli. A humán területért Tóth László, a jogi kérdésekért Horváth Ágnes felel, a belső ellenőrzés vezetője Kovács László. A 2200 dolgozót foglalkoztató MÁV Létesítményüzemeltető és Vasútőr Kft. fő profilja vasúti ingatlanokhoz kapcsolódó, komplex ingatlanüzemeltetési szolgáltatás nyújtása, ennek keretében a MÁVcsoport ingatlanjainak szakszerű üzemeltetését és hasznosítását látja el. A szabad kapacitások kihasználása érdekében a MÁV-csoporton kívül is nyújtanak szolgáltatásokat vasútvállalatoknak, állami cégeknek. A jövőben az objektumvédelmi és üzemeltetési igényekkel fellépő cégek, szervezetek, állami intézmények és önkormányzatok felé is nyitni szeretnének. A társaság komplex módon fogja kielégíteni a MÁV-csoport igényeit. Feladatai az ingatlankezelés teljes spektrumát érintik a vasútállomásoktól a P+R és B+R parkolókon, lakásokon, ipari területeken át az intermodális közlekedési csomópontokig, sőt a vagyon- és Hatékonyabb forgalomszervezés a személy- és a teherszállításban is Központi forgalomirányítási rendszer a GYSEV-nél Csaknem hétmilliárd forintos beruházással kétszintű, integrált központi forgalomirányítási rendszer valósul meg a GYSEV Zrt. vasútvonalain. A beruházás elvégzése után a Szombathelyen, valamint Csornán kialakított központi forgalomirányító központ látja majd el a vasúttársaság 35 távvezérelt állomásának irányítását. A távvezérlés kiépítésének és központosításának előnye, hogy a vasútvonalak átbocsátó képessége növekszik. Emellett egyszerűsödik a forgalomirányítás, így csökken a késések, valamint a vasúti közlekedés zavartatásának kockázata. A fejlesztésnek köszönhetően a Sopron Szombathely Szentgotthárd, illetve a Győr Sopron szakasz jog szerint is rendezi a beruházás alapjait, valamint a finanszírozási modell kidolgozása. Január végéig a három kivitelező cég memorandumot ír alá, amelyben a megvalósíthatósági tanulmányokra vonatkozó elképzeléseiket összegzik. Hszü Hszian-ping, Zorana Mihajlovic és Szijjártó Péter mellett központi forgalomirányítás lesz a Szombathely Csorna Rajka, valamint a Szombathely Zalaszentiván vonalakon is. A projekt keretében összesen 30 darab vizuális utastájékoztató kijelzőt telepítenek a szakemberek a GYSEV vasútállomásaira, ezáltal tovább javul a vasúttársaság által nyújtott személyszállítási Ezt követően a magyar és a szerb fél elkészíti saját elő-megvalósíthatósági tanulmányát, amelyet a kínai félnek továbbít, aki ezt öszszehangolja és véglegesíti. A végleges tanulmányok június végére készülhetnek el, míg maguknak a munkálatoknak a megkezdése az év végére várható. Mindezt közös sajtótájékoztatón jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Zorana Mihajlovic szerb infrastruktúraügyi miniszter és Hszü Hszian-ping, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) alelnöke. A magyar tárcavezető kiemelte: ez a beruházás tud a lehető leghamarabb közlekedésbiztonsággal kapcsolatos teendőik is akadnak. A MÁV Zrt. struktúrájához alkalmazkodva hat területi központot hoztak létre, Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Pécsett, Szombathelyen és Debrecenben, így teljesül a területi jelenlét, továbbá profitálhatnak a központi és a helyi szaktudás szinergiájából. Korsós Boglárka nagy fejlődési potenciált lát a cégben. Szerinte a szolgáltatás minősége. Szintén a beruházás része a Sopronban kialakítandó központi forgalom-ellenőrző központ, melynek feladata a vonalhálózat felső szintű üzemirányítása lesz. Ennek eredményeként a GYSEV Zrt. teljes hálózatán hatékonyabbá válik a forgalomszervezés mind a személy-, mind pedig a teherszállításnál. A központi forgalomirányító, illetve a forgalom-ellenőrző központok kiépítése nem olyan látványos fejlesztés, mint egy új FLIRT motorvonat beszerzése. megvalósulni a kínai és közép-európai finanszírozási és technológiai együttműködésben, és azzal, hogy Szerbia és Magyarország is része ennek a beruházásnak, elérjük azt, hogy a világkereskedelem egyik fontos útvonala Magyarországon és Szerbián vezessen keresztül. Jelenleg Kínából a görög kikötőkön át érkezik az áru Európába, azonban Belgrádnak és Budapestnek is az az érdeke, hogy a jövőben a megújult vasútvonalon jusson ez az áru Nyugat-Európába. A kínai fél a beruházás 85 százalékának finanszírozására ad ajánlatot, a következő hónapokban ezért megállapodásra kell jutni a hitel feltételeit illetően. A Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át. Az óránként akár 200 kilométeres maximális sebességet lehetővé tevő vasúti pályán a vonatok menetideje több mint a felére csökkenhet. A majdnem 400 kilométeres távot a vonatok jelenleg nyolc óra alatt teszik meg, a vasút felújítását követően pedig várhatóan 2 óra 40 percre csökkenhet a menetidő. jövőben folyamatosan kell alakítaniuk a vállalati struktúrát, hogy a 21. századi elvárásoknak megfelelően működhessenek és szolgáltathassanak. Az ügyvezető igazgató úgy látja, akkor válnak majd meghatározóvá a MÁV-csoporton belül, ha az alapító MÁV Zrt. minden igényének tökéletesen eleget tesznek, és ha a szabad kapacitásaik piaci értékesítésével jelentős árbevételt generálnak. Személyi változások a MÁV-csoportban A MÁV Zrt. beszerzési és logisztikai igazgatói pozícióját november 3-tól Szalai Zsolt tölti be. Szalai Zsolt 1991-ben a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán végzett gépjármű-üzemeltető üzemmérnökként és 2010 között a járműiparban dolgozott, 2010-től a Magyar Villamos Művek Zrt. beszerzési és létesítménygazdálkodási osztályvezetője lett. A MÁV FKG Kft. ügyvezető igazgatói feladatait november elsejétől Kiss Ádám látja el. A közgazdász szakember korábban a MÁV Zrt. elnöki kabinetjében tanácsadóként dolgozott, majd 2013 márciusától a MÁV Kert Kft.-t vezette. Ugyanakkor a forgalomszervezés szempontjából rendkívül komoly előrelépést jelent vasúttársaságunknak, melynek előnyeit az utasok is érezni fogják jelentette ki Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója. A projekt kivitelezése tavaly év végén kezdődött és a tervek szerint 2016 márciusáig tart, a munkálatokat a Prolan-Savaria Konzorcium végzi, melynek tagjai a Prolan Irányítástechnikai Zrt., valamint a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. Szervezeti változás a HUNGRAIL-ben A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület szervezeti rendjét átalakították azt követően, hogy elnökük, Mosóczi László a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vasúti projektigazgatója lett. Társadalmi munkában Mosóczi László továbbra is a HUNGRAIL elnöke maradt, Hódosi Lajos stratégiai igazgatót pedig ügyvezető igazgatónak nevezték ki. Ezzel a HUNGRAIL is hasonló szervezeti rendben működik, mint több szakmai szervezet, ahol az elnök nem főállásban végzi feladatát, de munkaköréből fakadóan is hatékonyan tudja segíteni és képviselni jelen esetben a magyar vasút érdekeit, miközben az érdekképviseleti napi szakmai munkát szakértői csapat végzi. Utastájékoztatás Körmenden Az autóbuszos és a vasúti közlekedésre egyaránt feljogosító kombinált bérletek tavalyi bevezetése után a GYSEV Zrt. és a Vasi Volán Zrt. ismét közösen dobott egy nagyot. A két közlekedési társaság utazási információit egyidejűleg megjelenítő utastájékoztató kijelzőket telepítettek a körmendi vasútállomáson, a térségi önkormányzatokkal együttműködésben megvalósult, összesen 200 millió forint összköltségű projekt keretében. Az öt új monitor közül három a vasúti és az autóbuszos utazási információkat, kettő pedig kizárólag a vonatokra vonatkozó adatokat jelzi az utazóközönségnek. A projekt további elemeként már tavaly átadták a körmendi állomást teljes hosszában átívelő gyalogos felüljárót, valamint Körmenden és kilenc további településen (Csákánydoroszló, Daraboshegy, Döröske, Egyházashollós, Halogy, Magyarnádalja, Nádasd, Pinkamindszent és Szentpéterfa) új autóbuszváró helyiségeket alakítottak ki, emellett több utasvárót teljesen felújítottak. Újabb fecskék a MÁV-START-nál A vasúttársaság idén is folytatja a személyszállító járműpark korszerűsítését. A budapesti elővárosi közlekedésben részt vevő személykocsik 2012-ben megkezdett felújítása révén 2014 végére összesen 341 kocsi vált komfortosabbá, esztétikusabbá. Ezek közül 150- nél új, fecske motívumokkal díszített belső teret alakított ki a vasúttársaság. Ebben az évben további 106 jármű kap hasonló megjelenést. A gyorsvonati, távolsági vonatok személykocsijai közül idén 25 régi jármű újul meg és válik alkalmassá kerékpárszállításra is. Emellett az első fecske arculatú mozdony is forgalomba állt, amelyet újabbak követnek. A járműfelújítási program célja, hogy egyszerre jelentsen biztonságosabb és kellemesebb körülményeket az utasok számára. Az átalakítások az elavult, de még évekig használható kocsikat érintik az elővárosi, a távolsági és a regionális forgalomban.

6 6 MAGYAR KÖZLEKEDÉS január 28. Çelebi Ground Handling Két új várót nyitottak a Liszt Ferenc Repülőtéren A Çelebi Ground Handling két új üzleti várót nyitott VIP és prémium törzsutasok számára a budapesti repülőtér nem-schengeni 2B Terminálján, illetve a kisgépes (GAT) terminál épületében. A 2B Terminál legfelső szintjén található Celebi Platinum váróból az összes induló járat könnyen és gyorsan elérhető, miközben a létesítményből lenyűgöző látvány nyílik a forgalmi előtérre. A Çelebi Ground Handling nyílt napot tartott a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hogy bemutassa a 2B Terminálon található, teljes körűen felújított Celebi Platinum várót, és meg- ünnepelje annak megnyitását. A munkák befejeztével a Çelebi összes, a 2A, a 2B és a kisgépes terminálon található VIP létesítménye egységes, magas színvonalú belső kialakítást kapott, és kész a legmagasabb szintű kényelmi szolgáltatások nyújtására. A Çelebi Ground Handling csak a Platinum váró felújítása során 250 ezer eurót költött arra, hogy világszínvonalú kényelmi szolgáltatásokat nyújtson a VIP és a prémium törzsutasoknak. A Çelebi Ground Handling tavaly ötéves bérleti szerződést kötött a Budapest Airporttal a GAT Terminálon lévő váró üzemeltetésére és földi kiszolgálási szolgáltatások nyújtására. Ennek értelmében a repülőtér teljeskörűen felújította a kisgépes terminál épületét, illetve az ahhoz tartozó forgalmi és üzemi területeket (pl. biztonsági ellenőrzés, határellenőrzés és vámvizsgálat). A Çelebi a maga részéről a váró áttervezését és kialakítását vállalta. A Több mint 9 millió utast szolgált ki tavaly a repülőtér Budapest Airport: utasforgalmi rekord A Budapest Airport 2014-ben minden korábbi utasforgalmi rekordot felülmúlt: a reptér utast szolgált ki, ami tekintélyes, 7,5 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest. A forgalom az egész év folyamán dinamikusan nőtt; nem kevesebb, mint hét hónap statisztikája (február, március, április, május, június, november és december) hozott abszolút rekordot a repülőtér történetében. A nem-schengeni forgalom aránya 36 százalékra nőtt, ami egészségesnek mondható, és csökkenő mértékű függőséget jelent az Európán belüli forgalomtól. A légitársaságok átlagos kihasználtsági mutatója (az ún. load factor) szintén rekord szintre, 79 százalékra emelkedett, ami jól mutatja a turisták és az üzleti utazók folyamatosan fokozódó érdeklődését Magyarország, illetve Budapest iránt. Ez a kiváló adat igen vonzóvá teszi Budapestet a légi járatok üzemeltetői számára, és jó alapot szolgáltat a további bővítésekhez. A Budapest Airport légiközlekedési szakembereinek előrejelzései 2015-re további növekedésről szólnak, akár 9,6 millió utast is meghaladó szintre. A folyamatosan növekvő forgalom mellett a repülőtérnek sikerült tovább javítania az utazási élmény színvonalát, amit a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) által koordinált, anonim utaselégedettségi felmérések minden korábbinál jobb eredményei is megerősítenek. Rendkívül büszkék vagyunk a 2014-ben elért rekordokra; úgy véljük, ez az elmúlt három év kemény munkájának az eredménye. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy új légitársaságokat és új járatokat hozzunk Budapestre. Ugyanakkor ez a turisztikai iparág szereplőinek a közös sikere; a légitársaságoktól kezdve az utazási irodákon és a szállodákon át egészen stratégiai partnerünkig, a Magyar Turizmus Zrt.-ig mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: Ez a dinamikus növekedés lehetővé teszi, hogy folytassuk repülőtér-fejlesztési és modernizációs programunkat, amelynek keretében csak az idén több mint ötmilliárd forintot (kb. 15 millió eurót) fordítunk beruházásokra. A Wizz Air számára új repülőgép-karbantartó hangárt építünk a repülőtéren, és a műszeres leszállító rendszerünket (ILS) is felújítjuk. Az utasforgalom dinamikus növekedésének köszönhetően a budapesti repülőtér, illetve a hozzá kapcsolódó számtalan vállalat együttesen a dél-pesti régió legnagyobb munkaadója marad. A Budapest Airport már tavaly bejelentette, hogy 2015 nyarán ismét lesz hosszú távú, transzatlanti járata a kanadai Air Transat légitársaság révén, illetve a Wizz Air ugyanekkor már a kilencedik gépét GAT épület az üzleti és exkluzív magánrepülőgépek utasainak igényeit hivatott kiszolgálni. Az ügyfelek között világhírű filmcsillagok, magas rangú diplomaták és üzletemberek, illetve Forma 1-es pilóták is megtalálhatók. A közelmúltban például egy budapesti forgatás során Angelina Jolie és Brad Pitt, illetve a magyar nagydíj idején a Forma 1-es pilóták közül többek között Jenson Button és Kimi Raikönnen is élvezte a létesítmény nyújtotta szolgáltatásokat és kényelmet. A Çelebi repülőtéri nyílt napján Sakir Fakili budapesti török nagykövet, Çan Çelebioglu, a Çelebi elnöke és részvényese, Onno Boots, a Çelebi Aviation Holding vezérigazgatója, Atilla Korkmazoğlu, a földi kiszolgálási és cargo üzletág vezetője, illetve több más, Magyarországon működő török nagyvállalat képviselője is részt vett. Az új várókban végrehajtott beruházás megerősíti a Çelebi hosszú távú elkötelezettségét a budapesti repülőtér mellett. Mindez kiválóan szemlélteti a Çelebi hagyományain alapuló, a minőséget mindenek fölé helyező felfogásunkat, a szolgáltatási színvonal folyamatos fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseinket hangsúlyozta Onno Boots vezérigazgató a nyitóünnepségen. Nagy öröm számunkra, hogy az egyik legnagyobb repülőtéri partnerünk, a Çelebi Ground Handling két felújított, ultramodern várót is nyitott a repülőtéren mondta René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója. Hozzátette: Mi magunk is osztjuk a Çelebi üz leti filozófiáját, hogy az utaskiszolgálás terén csak a legjobb az elfogadható. Célunk, hogy minden ügyfelünknek kiváló utazási élményt nyújtsunk, a diszkont légitársaságok utasaitól kezdve egészen a magángépekkel közlekedő üzletemberekig. A Budapest Airport sok sikert kíván a Çelebinek az új GAT és a Platinum váró üzemeltetéséhez. fogja a repülőtérre telepíteni. További új járatok is indulnak, például Spanyolországba az Iberia üzemeltetésében, illetve egy másik spanyol légitársaság, a Vueling Barcelonába és Rómába repül majd. Év Vállalkozója díjat kapott a vezérigazgató Jost Lammers is magas szintű elismerést kapott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől. A Budapest Airport vezérigazgatója Demján Sándor ügyvezető elnök javaslatára a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen vehette át az Év Vállalkozója díjat Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől. A Budapest Airport az elmúlt években nemcsak hogy átvészelte a bázis légitársaság elvesztését, a súlyos pénzügyi válság ellenére is megvalósította mintegy 330 millió eurós beruházási programját, hanem megfelelően stabilizálta pénzügyi helyzetét, és tavaly rekordforgalmú évet zárt. Jost Lammers a díj átvételekor hangsúlyozta: Úgy gondolom, hogy a díj nem elsősorban a személyemnek, hanem a Budapest Airport valamennyi munkatársának, légitársasági és földi partnercégeinknek szól, hiszen az eredményeket is közösen értük el ben sikerült tovább erősítenünk Magyarország pozícióit a nemzetközi idegenforgalomban, hozzájárulhattunk a magyar gazdaság fejlődéséhez. Továbbra is az a célunk, hogy Budapest a régió legdinamikusabban fejlődő repülőtere legyen, korszerű, valódi utazási élményt jelentő szolgáltatásokkal. Sólyom Airways Három engedélyből kettőt már beszerzett a társaság Nagy volt a csend az elmúlt időszakban a Sólyom Airways körül, de a cég nem tűnt el a süllyesztőben, hanem a légitársasággá váláshoz szükséges engedélyek megszerzésén dolgozott. Az első, utasokkal történő felszálláshoz még rengeteg munka és még több pénz szükséges, de a CAMO jogosítást és a Légijármű Üzembentartási engedélyt, azaz a nagygépes AOC-t tavaly októberben már megszerezte a társaság adta hírül az airportal.hu. A legnagyobb késedelmet az okozta az engedélyezési eljárás során, hogy a korábban Ferihegyen is bemutatózó HA-SHA lajstromjelű Boeing as Customized FCOM kézikönyvének beszerzése a Boeing-tól amely feltétele az AOC kiadásának mintegy hét hónapig tartott. A Sólyom az AOC mellett már korábban megszerezte a CAMO jogosítást is. A CAMO szervezet fontos része minden légitársaságnak, és feladata az üzemeltetett repülőgépek légialkalmasságának fenntartása. A CAMO mozaik szó a Continuing AirWorthiness Management Organisation, azaz a Folyamatos Légialkalmasság Fenntartó Szervezet megnevezésének rövidítése. A harmadik és egyben talán a legfontosabb hatósági engedély egy légitársaság indításához az Operating License (OL). Ahogy a légitársasági működéshez szükséges összes engedély kiadásának feltételeit, az OL kiadását is alapvetően uniós és az ehhez kapcsolódó magyar jogszabályok pontosan szabályozzák. Ehhez az engedélyhez már nem elegendőek a színvonalasan kidolgozott műszaki kézikönyvek, szabályzatok és folyamatleírások. Az OL alapvetően a pénzről és az üzletről szól. A Sólyom Hungarian Airways Kft. az AOC kiadását követően is folyamatosan teljesíti a Hatóság által előírt kötelezettségeket. A Hatóság által szeptemberben elrendelt hiánypótlási felhívásában foglalt, az OL kiadásához szükséges dokumentumot december 31-ig benyújtotta a Hatósághoz, az ún. nullás adóigazoláson kívül. Az OL megszerzéséhez szükséges egyik feltétellel, a nullás NAV-igazolás beszerzésével kapcsolatban azonban aggályok fogalmazhatók meg, mivel a Kft. végrehajtási eljárás alatt áll, melyet a NAV Dél-budapesti Adóigazgatósága indított, az interneten is elérhető, publikus cégnyilvántartás szerint. Az airportal megkereste a Sólyom Airways ügyvezetőjét, Lucsik Jánost, aki elmondta: A Kft.-vel szemben nincs folyamatban semmilyen jogi eljárás, felszámolás, csődeljárás vagy munkaügyi per. A gazdasági társaság a évi számviteli jogszabályok szerinti beszámolási kötelezettségének is eleget tett. A NAV-val, a korábbi beszállítókkal és dolgozókkal szemben fennálló tartozását a cég keve sebb, mint a felére csökkentette.

7 2015. január 28. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 7 Csökkenhet a menetidő Gödöllő és a Déli pályaudvar között Az M2-es metró és H8-as HÉV összekötésének tervei A Budapesti Közlekedési Központ évekkel ezelőtt megkezdte a felkészülést a közötti európai uniós pénzügyi ciklusra, hogy amint a közlekedésfejlesztési források elérhetővé válnak, megalapozott, részletesen kidolgozott tervekkel pályázhasson, és megkezdhesse a beruházásokat. Azaz a tervezett és előkészített projektek már a startvonalon várják, hogy elindulhassanak. Ezek közül most az M2-es metró és H8-as HÉV összekötésével kapcsolatos terveket ismertetjük. A projekt lényege összefüggésben a fővárosi önkormányzatnak a közösségi közlekedés versenyképesség-növelését célzó elképzeléseivel az M2-es metró és H8-as HÉV összekapcsolása az Örs vezér terénél, illetve ehhez kapcsolódva egy új, a Rákosfalva Rákoskeresztúr központ közötti szárnyvonal kialakítása. A beruházást egyebek mellett az indokolja, hogy az érintett agglomerációs települések (Gödöllő, Csömör, Kerepes, Kistarcsa, Mogyoród és Nagytarcsa) lakosainak száma az elmúlt 15 évben 150 százalékkal, a települések lakóinak tulajdonában lévő gépjárművek száma 2000 óta pedig 68 százalékkal nőtt. Ez az autós forgalom a főváros számá- Rákosfalva peron ra egyre nagyobb környezeti terhet jelent. A fejlesztési terület az északkelet-budapesti közlekedési folyosóban helyezkedik el, amely Budapest második legforgalmasabb elővárosi tengelye. Az összes napi utazás száma egy irányban körülbelül 73 ezer, ami a fővárosban megjelenő teljes agglomerációs forgalom 12 százaléka. Az érintett területen 130 ezren élnek, közülük naponta mintegy 40 ezer utas számára eredményezi majd a fejlesztés az érezhető menetidőcsökkenést és a szolgáltatási színvonal látványos emelkedését. A H8-as HÉV nyomvonala nagyon kedvező, számos települést és külső kerületet (X., XIV. és XVI.) ér el. A benne rejlő lehetőség azonban a jelenlegi alacsony szolgáltatási szint miatt kihasználatlan. Az infrastruktúra rossz állapota és az elöregedett járműállomány miatt a szerelvények alacsony átlagsebességgel közlekednek, a vonal Kistarcsa lat jön létre az agglomeráció és a budapesti kerületek, illetve a belváros között. A szolgáltatás színvonalának emelése érdekében fejlesztik az utastájékoztatást, P+R és B+R parkolókat, akadálymentes, fedett utasváróval ellátott megállókat építenek. A megállók elhelyezkedése gyakran a múltbéli utasigényeknek felel meg (ilyen például Nagyicce, Sashalom és Mátyásföld, repülőtér), amelyek pedig az elmúlt időszakban jelentősen megváltoztak. Annak érdekében, hogy az utasok minél kedvezőbben érjék el a vonalat, szükséges a budapesti megállóhelyek újraosztása és ezzel párhuzamosan a felszíni ráhordó autóbuszés trolibuszhálózat átszervezése. A vasúti pályát és az azzal kapcsolatos létesítményeket teljesen át kell építeni. Ugyancsak komoly korszerűsítésre szorulnak a H8-as vonalon jelenleg közlekedő, több nagy részén sebességkorlátozást vezettek be. Nincsenek akadálymentesített megállóhelyek, P+R és B+R parkolók, nem megfelelő az utastájékoztatás, kedvezőtlen az átszállási kapcsolat az Örs vezér terén, és jelentős a vonal területelvágó hatása. A fejlesztés célja a XXI. század elvárásainak és műszaki színvonalának megfelelő városi-elővárosi közlekedési rendszer létesítése, az agglomerációs települések és a budapesti munkahelyek, iskolák, közintézmények jobb megközelíthetőségének biztosítása. A tervek szerint a beruházás nyomán az autós közlekedéssel szemben is versenyképes menetidővel rendelkező, átszállásmentes kapcsomint negyvenéves, műszakilag elavult, kiszolgált HÉV-szerelvények, melyek nem alkalmasak arra, hogy az M2-es metróvonal alagútjában járjanak. Az új járművek műszaki kialakítása egyszerre illeszkedik az elővárosi vasút utasforgalmi igényeihez (több ülőhely), illetve a metróval utazók utazási szokásaihoz (gyors utascsere), és fontos elvárás velük szemben, hogy a metró és a mai HÉV vonalán is tudjanak haladni. A gazdaságos üzemeltetés szempontjaira figyelemmel a szerelvények egyterűek, 2x60 méteresek, 20 méterrel hosszabbak, mint a jelenlegi ALSTOM szerelvények, és Örs vezér tere peron a zsúfoltság elkerülése érdekében 20 százalékkal több férőhellyel rendelkeznek. Nyáron hűthetők, télen fűthetők, kerékpárosoknak, babakocsival és kerekesszékkel közlekedőknek külön helyet alakítanak ki bennük. Az M2-es metró és a H8-as HÉV vonala az Örs vezér terén találkozik. A vasúti pálya a Pillangó utca állomásnál süllyed a föld alá, majd Körvasút megállóhelynél bukkan a felszínre. A tervezett új Örs vezér tere állomást a Kerepesi út közepén, a jelenlegi gyalogos aluljáró alatt alakítják ki, a -2. szinten. Az új állomásról előreláthatólag lehetőség lesz közvetlen gyalogos kapcsolat kialakítására a két nagy bevásárlóközpont, illetve a Kerepesi út/gyakorló köz lakótelepei felé. Az állomást mozgólépcsőn és lifttel is meg lehet majd közelíteni. A metró a közeljövőben is az Örs vezér teréig közlekedik bár a projekt készítői szerint a távolabbi jövőben elképzelhető, hogy egészen Mátyásföldig járjon, míg a jelenlegi HÉV-szakaszon megmarad a felsővezetékes rendszerű üzem. A fejlesztés révén a főváros keleti részén is érezhetővé válnak a kötöttpályás közlekedés kínálta előnyök. Így többek között átszállás nélkül juthatnak el az itt lakók Budapest számos városrészébe, és gyorsabban is, hiszen a HÉVszerelvények gyakrabban közlekednek majd. A sűrűbb HÉVközlekedés okán napirenden van a közúti-vasúti átjárók fejlesztése is: a szintbeli átjárók különszintű átjárókká alakítása, a különszintű aluljárók szélesítése. Az Örs vezér terén az átszállást is számítva 15 perc menetidő-megtakarítás várható, Gödöllő és a Déli pályaudvar között a menetidő jellemzően mintegy 30 százalékkal csökken. A HÉV vonalán megszűnik a bal Mogyoród oldali közlekedés, ezzel Budapesten megteremthetők az egységes jobb oldali közlekedés feltételei. Lehetőség nyílik az Örs vezér terének rendezésére, a közösségi és zöldfelületek európai színvonalú kialakítására. Az új közlekedési rendszer létrehozásával várhatóan csökkennek a dugók, valamint mérséklődik a környezetterhelés. S hogyan kapcsolódik mindehhez a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakítása? Ennek terve azért merült fel, mert a fővárosi kerületek közül a XVII. fekszik legtávolabb a belvárostól, ahonnan a városrész területének mindössze 25 százaléka közelíthető meg 45 percen belül, míg a metrószárnyvonal kiépítésével ez az arány 45 százalékra változna. A kerület közösségi közlekedését jelenleg túlnyomó részben autóbuszok bonyolítják le, a vasút elkerüli a sűrűn lakott területeket és a kerületközpontot. Az elképzelés szerint a rákoskeresztúri szárnyvonal Rákosfalvánál, a Körvasútnál ágazna ki az akkorra már összekötött M2-es metró és a H8-as HÉV nyomvonalából. A kiágazás innen többnyire a felszínen vezetne Akadémia-újtelepig, majd a föld alatt futna tovább. A XVII. kerületben négy állomás megépítése indokolt. Rákoskeresztúr városközponttól a menetidő a belváros felé a jelenlegi 35 percről 23 percre csökkenne. A H8-as HÉV-vonal rekonstrukciójának tervei úgy készültek el, hogy a megújult pálya lehetővé tegye a rákoskeresztúri szárnyvonal későbbi megépítését is.

8 8 MAGYAR KÖZLEKEDÉS január 28.

A GYSEV ZRT. ÉS AZ ÉNYKK ZRT. EGYÜTTMÜKŐDÉSÉBEN AZ ALÁGAZATOK KÖZÖTTI KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK ÖSSZEHANGOLÁSA ÉS FEJLESZTÉSE

A GYSEV ZRT. ÉS AZ ÉNYKK ZRT. EGYÜTTMÜKŐDÉSÉBEN AZ ALÁGAZATOK KÖZÖTTI KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK ÖSSZEHANGOLÁSA ÉS FEJLESZTÉSE A GYSEV ZRT. ÉS AZ ÉNYKK ZRT. EGYÜTTMÜKŐDÉSÉBEN AZ ALÁGAZATOK KÖZÖTTI KÖZLEKEDÉSI RENDSZEREK ÖSSZEHANGOLÁSA ÉS FEJLESZTÉSE KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI KONFERENCIA GYŐR, 2015. MÁRCIUS 2627. Derdák Miklós, üzemeltetési

Részletesebben

Az ÉNYKK Zrt. infrastrukturális fejlesztései, intermodális kapcsolatai

Az ÉNYKK Zrt. infrastrukturális fejlesztései, intermodális kapcsolatai Az ÉNYKK Zrt. infrastrukturális fejlesztései, intermodális kapcsolatai XVI. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia Bükfürdő, 2015. április 15-17. Papp László vezérigazgató ÉNYKK Zrt. ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

Háttéranyag. Közlekedésfejlesztési célok az Új Magyarország Fejlesztési Tervben

Háttéranyag. Közlekedésfejlesztési célok az Új Magyarország Fejlesztési Tervben MINISZTERELNÖKI HIVATAL KORMÁNYSZÓVIVŐI IRODA 2007. augusztus 07. Háttéranyag Közlekedésfejlesztési célok az Új Magyarország Fejlesztési Tervben A Kormány holnap több mint 1000 milliárd forint út és közlekedésfejlesztésről

Részletesebben

Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 3527 Miskolc, József Attila út 70.

Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 3527 Miskolc, József Attila út 70. Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. 3527 Miskolc, József Attila út 70. Beszámoló az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Hajdúszoboszló város helyi közforgalmú autóbusz-közlekedésével

Részletesebben

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2016

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2016 E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2016 A HU-GO ELEKTRONIKUS ÚTDÍJSZEDÉSI RENDSZER A HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerben a díjfizetési kötelezettség minden 3,5 tonna megengedett legnagyobb

Részletesebben

Szolgáltatásfejlesztés a vasút jövője

Szolgáltatásfejlesztés a vasút jövője Szolgáltatásfejlesztés a vasút jövője Dr. Kormányos László marketing és fejlesztési vezető ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN JELEN - JÖVŐ - MOBILITÁS Előadó: Kozák Tamás Harkány, 2015. november 12.

Részletesebben

Várható fejlesztések a közlekedésben Magyarországon. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár

Várható fejlesztések a közlekedésben Magyarországon. Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár Várható fejlesztések a közlekedésben Magyarországon Tasó László Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkár 2014-2020-as közlekedésfejlesztések finanszírozása EU-tól érkező forrás (Mrd Ft) Magyar költség-vetési

Részletesebben

Előterjesztés Kapuvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére. Tájékoztató a GYSEV Zrt. tevékenységéről

Előterjesztés Kapuvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére. Tájékoztató a GYSEV Zrt. tevékenységéről Előterjesztés Kapuvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete részére Tájékoztató a GYSEV Zrt. tevékenységéről 1 Tulajdonosi összetétel A GYSEV Zrt. magyar-osztrák tulajdonú vasúttársaság. A jelenlegi

Részletesebben

Közlekedéstan. Gaál Bertalan. Közlekedéspolitika és szabályozás

Közlekedéstan. Gaál Bertalan. Közlekedéspolitika és szabályozás Közlekedéstan Gaál Bertalan Közlekedéspolitika és szabályozás 1 Gazdaságpolitika Gazdaságpolitika: Az állami akaraton keresztül megvalósuló, szakmailag-tudományosan megalapozott, a társadalmi és politikai

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Légiközlekedés Környezettudatosság: a Lufthansa Csoport az év Eco-légitársasága

Légiközlekedés Környezettudatosság: a Lufthansa Csoport az év Eco-légitársasága Vasúti árufuvarozás A bővülő belföldi forgalom élénkítette az áruszállítást a MÁV hálózatán 5 Légiközlekedés Környezettudatosság: a Lufthansa Csoport az év Eco-légitársasága 6 Közösségi közlekedés A fővárosi

Részletesebben

Ózd, 2016. március 30. B E S Z Á M O L Ó

Ózd, 2016. március 30. B E S Z Á M O L Ó B E S Z Á M O L Ó az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Ózd város helyi közforgalmú autóbusz-közlekedésével összefüggő közszolgáltatási feladatainak 2015. évi ellátásáról Előterjesztő: Alpolgármester

Részletesebben

Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve

Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve 2015. október Készítette: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve 2015. október Tervszám:

Részletesebben

ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Utasítások. 6. szám 122. évfolyam 2007. február 9. TARTALOM.

ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Utasítások. 6. szám 122. évfolyam 2007. február 9. TARTALOM. 6. szám 122. évfolyam 2007. február 9. ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TARTALOM Utasítások 4/2007. (II. 9. MÁV. Ért. 6.) HVH. sz. humánpolitikai vezérigazgató-helyettesi

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben Előadó: dr. Bódis Cecília Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult a hivatalomhoz, mert indokolatlannak tartja a gyorsvonati

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény

Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Informatikai képzése vállalkozási szerződés keretében - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa:

Részletesebben

MENETRENDI TÁJÉKOZTATÓ

MENETRENDI TÁJÉKOZTATÓ 1 AV-6/2009. MENETRENDI TÁJÉKOZTATÓ Az AGRIA VOLÁN Zrt.által közlekedtetett menetrendszerinti autóbuszjáratainak 2009. karácsonyi és 2010. újévi ünnepek körüli forgalmi rendje. (Hivatalos Autóbusz Menetrend

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet. A 2010.07.01. óta hatályos szöveg

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet. A 2010.07.01. óta hatályos szöveg Opten Törvénytár Opten Kft. I. 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet 48/2007. (IV. 26.) GKM rendelet a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás és helyközi (távolsági) autóbusz-közlekedés,

Részletesebben

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend 2014. június 20. péntek, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 19. kedd, 11.46 Siófok, 2014. június 20. Szombattól nyári menetrend

Részletesebben

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett Megvalósíthatósági tanulmány 2010. augusztus Megbízó: Pécs Megyei

Részletesebben

IV. Magyar Fuvarozói Fórum Közúti fuvarozási körkép konszolidáció után A közúti fuvarozói szakma konszolidációja

IV. Magyar Fuvarozói Fórum Közúti fuvarozási körkép konszolidáció után A közúti fuvarozói szakma konszolidációja FUVAROZÁS Közlekedésfejlesztési lehetőségek 3 VASÚT Szolgálatba álltak a FLIRT motorvonat-flotta új járművei 5 LÉGIKÖZLEKEDÉS Interjú Hangyál Gyulával 6 2014. október 22. XXII. évfolyam, 21. szám Tiszteletbeli

Részletesebben

I I. É v f o l y a m, 1. s z á m, 2 0 0 9

I I. É v f o l y a m, 1. s z á m, 2 0 0 9 I I. É v f o l y a m, 1. s z á m, 2 0 0 9 Tartalom 04 Interjú Milliárdos Bajnai Gordonnal12 21 fejlesztések a közlekedésben Regio Star 06 Legfontosabb a munkahelyek megôrzése 08 14 Beruházások 21 az egészséges

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól

Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE RÉSZÉRE ÖSSZEÁLLÍTÁS a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól Budapest, 2008. augusztus

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011-2012.

Részletesebben

A foglalkoztatottak munkába járási, ingázási sajátosságai

A foglalkoztatottak munkába járási, ingázási sajátosságai 2009/2 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 2. szám 2009. január 09. A foglalkoztatottak munkába járási, ingázási sajátosságai A tartalomból 1 Főbb megállapítások 2 A

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM 19. SZÁM 2008. OKTÓBER 1. ÁRA: 1365 Ft AZ ÖNKORMÁNYZATI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM JOGSZABÁLYOK 1057/2008. (IX. 9.) Korm. határozat a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány alapító

Részletesebben

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára

MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára MLSZ országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívás és útmutató sportszervezetek számára 2012. október III. ütem TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. A pályázat keretében megvalósítandó

Részletesebben

hírlevél 2014 9 szeptember SZERVEZETI HÍREK A KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET HAVI TÁJÉKOZTATÓJA

hírlevél 2014 9 szeptember SZERVEZETI HÍREK A KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET HAVI TÁJÉKOZTATÓJA 2014 9 szeptember hírlevél A KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET HAVI TÁJÉKOZTATÓJA SZERVEZETI HÍREK... 1 ELKEZDŐDÖTT A 2014-2015 ÉVI EGYESÜLETI VÁLASZTÁSI IDŐSZAK... 2 ARKB IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNE... 2 NET SAROK...

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 144. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 144. szám MAGYAR KÖZLÖNY 144. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. szeptember 3., kedd Tartalomjegyzék 327/2013. (IX. 3.) Korm. rendelet Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. pályázati koordinátor

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. pályázati koordinátor Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Kazincbarcika város helyi közforgalmú autóbusz közlekedésével

Részletesebben

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai

Részletesebben

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2013. évi működéséről és az ellenőrzések tapasztalatairól

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2013. évi működéséről és az ellenőrzések tapasztalatairól Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2013. évi működéséről és az ellenőrzések tapasztalatairól A szakfelügyelői kar a tárgyévben tizenegy fővel (8 közlevéltári és 2 nyilvános magánlevéltári szakfelügyelő,

Részletesebben

Közösségi közlekedés A Volánbusz üzemelteti a budapesti agglomerációs buszjáratokat

Közösségi közlekedés A Volánbusz üzemelteti a budapesti agglomerációs buszjáratokat GYSEV Interjú Kövesdi Szilárd vezérigazgatóval az elmúlt év eredményeiről 3 Közösségi közlekedés A Volánbusz üzemelteti a budapesti agglomerációs buszjáratokat 4 Közlekedésbiztonság Az intelligens közlekedési

Részletesebben

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1

Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Telefonszámok 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 Abádszalók Jászkun Volán Zrt. autóbusz-állomás, Deák F. u. 20. (59) 355-780 Ajka Somló Volán Zrt. autóbusz-állomás (88) 312-222 információs szolgálat (88) 311-183

Részletesebben

A termékenység területi különbségei

A termékenység területi különbségei 2009/159 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 159. szám 2009. november 19. A termékenység területi különbségei A tartalomból 1 A termékenység szintjének területi változása

Részletesebben

Informatika a közlekedésben Közlekedéstudományi Konferencia

Informatika a közlekedésben Közlekedéstudományi Konferencia Informatika a közlekedésben Közlekedéstudományi Konferencia Győr, 2013. március 21-22. Vitézy Dávid vezérigazgató Budapesti Közlekedési Központ A BKK feladatai A közlekedési intézményrendszer átalakítása

Részletesebben

Somodi László Vezérigazgató-helyettes Budapesti Közlekedési Központ 2015. február 26.

Somodi László Vezérigazgató-helyettes Budapesti Közlekedési Központ 2015. február 26. Budapest főváros és az agglomeráció közlekedésének helyzete, az EU-s és egyéb forrásokból tervezett közlekedésfejlesztési elképzelések, a BKK ezekkel kapcsolatos feladatai Somodi László Vezérigazgató-helyettes

Részletesebben

TARTALOM HIRDETMÉNYEK. Ajánlati felhívás

TARTALOM HIRDETMÉNYEK. Ajánlati felhívás TARTALOM HIRDETMÉNYEK Ajánlati felhívás DARFÜ Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. (Hirdetésszervezési és kapcsolódó feladatok ellátása - K. É. - 13281/2008) Dr. Kenessey Albert Kórház Rendelőintézet

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020. A FMFKB által 2013. május 29-én elfogadott koncepció 2015. évi felülvizsgálata

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020. A FMFKB által 2013. május 29-én elfogadott koncepció 2015. évi felülvizsgálata Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 A FMFKB által 2013. május 29-én elfogadott koncepció 2015. évi felülvizsgálata Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2015. november 10.

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2013. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 5 2. Módszertan... 9 3.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004 BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 ISBN 963 215 929 2 Készült:

Részletesebben

1. sz. malléklet. A fővárosi autóbuszpark valamint a BKV Zrt. jelenlegi járműállományának a bemutatása. 1. A fővárosi autóbusz-járműpark megújítása

1. sz. malléklet. A fővárosi autóbuszpark valamint a BKV Zrt. jelenlegi járműállományának a bemutatása. 1. A fővárosi autóbusz-járműpark megújítása 1. sz. malléklet A fővárosi autóbuszpark valamint a BKV Zrt. jelenlegi járműállományának a bemutatása 1. A fővárosi autóbusz-járműpark megújítása 201 0-re a budapesti buszpark Európában egyedülállóan rossz

Részletesebben

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: 1 db Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről Összeállította:

Részletesebben

Vital Pro Kft. 1082 Budapest, Üllői út 66a. Tel.: 210-0827 Fax: 785-5176 www.vitalpro.hu

Vital Pro Kft. 1082 Budapest, Üllői út 66a. Tel.: 210-0827 Fax: 785-5176 www.vitalpro.hu BUDAPEST, III. KER. ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA II. KÖTET - STRATÉGIA, ANTISZEGREGÁCIÓS TERV DÓM ÉPÍTÉSZMŰTEREM KFT. 1052 Budapest, Régiposta u. 5. V/2. Tel.: 235-0814 Fax: 235-0815

Részletesebben

Hasznos hírek. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Ne sértõdjenek meg, kedves önkormányzatok, Reflektor: Közlekedésfejlesztés

Hasznos hírek. Tartalomjegyzék. Tartalom Jegyzet. Ne sértõdjenek meg, kedves önkormányzatok, Reflektor: Közlekedésfejlesztés Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektor: Közlekedésfejlesztés Brüsszelbõl jelentjük Esélyegyenlõségi szakértõk Iskolabezárások Közbeszerzési tanácsok Alternatív energia Hírhiány a honlapokon Antikorrupciós

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK HÍROLDAL ÉRDEKVÉDELEM

TARTALOMJEGYZÉK HÍROLDAL ÉRDEKVÉDELEM TARTALOMJEGYZÉK ÉRDEKVÉDELEM Valódi áttörés az érdekérvényesítésben Végre elértük! 4 A NiT Hungary érdekérvényesítõ tevékenysége az autóbuszos vállalkozásokért 10 HÍROLDAL A Shell üzemeltetheti tovább

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. jövőképe, beruházásai, fejlesztései

A MÁV-START Zrt. jövőképe, beruházásai, fejlesztései A MÁV-START Zrt. jövőképe, beruházásai, fejlesztései Csépke András üzemeltetési vezérigazgató-helyettes 2015. február 26. Kápolnásnyék A MÁV Csoport alaptevékenysége VASÚTI PÁLYAMŰKÖDTETÉS VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS

Részletesebben

ISBN: 978-963-235-348-7 9 789632 353487 Elôzetes adatok KSH_kiadvanysorozat_kotet_1_borito_vonalkoddal.indd 1 2012.03.21. 9:57

ISBN: 978-963-235-348-7 9 789632 353487 Elôzetes adatok KSH_kiadvanysorozat_kotet_1_borito_vonalkoddal.indd 1 2012.03.21. 9:57 Elôzetes adatok Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 1. Előzetes adatok Budapest, 2012 Központi Statisztikai Hivatal, 2012 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-348-7 Készült a Központi

Részletesebben

Gyakran Ismételt Kérdések. 1. Mi az online vitarendezési platform és hogyan működik?

Gyakran Ismételt Kérdések. 1. Mi az online vitarendezési platform és hogyan működik? Gyakran Ismételt Kérdések 1. Mi az online vitarendezési platform és hogyan működik? Az Európai Bizottság létrehozott egy honlapot, amelybe a fogyasztók beregisztrálhatnak, így ezen keresztül lehetőségük

Részletesebben

1372 Miskolc Polgár Debrecen Hajdúszoboszló

1372 Miskolc Polgár Debrecen Hajdúszoboszló 1372 Miskolc Polgár Debrecen Hajdúszoboszló Km BORSOD VOLÁN Zrt. 321 1371 311 1373 103 113 203 243 213 133 223 0,0 0,0 Miskolc,aut.áll. k 5 30 5 50 6 00 6 20 7 00 M 8 00 14 8 20 8 45 D 9 00 9 30 X10 20

Részletesebben

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05,

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05, ti1.us Hivatela Baráth Zsolt országgyűlési képviselő 4ar,,v-sr< r ~ : 1 / ( 7f -3 É,rkez it : 2013 L05, Írásbeli kérdés Dr. Kövér László úrnak, az Országgy űlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN GYŐR 2006. május KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN ISBN 963 215 974 8 ISBN

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2013. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...3 1. Bevezető...7 2. Módszertan...9 3. Fejér

Részletesebben

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról A tanácskozásra 2004. szeptember 7-én került sor a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban a Levegő

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában

Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek VI.évf. 2009 2 89-107 Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában A válság turizmusra gyakorolt hatásairól számos, elemzés,

Részletesebben

Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata ÖSSZEFOGLALÓ

Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata ÖSSZEFOGLALÓ Békés megye hosszú távú közúthálózat-fejlesztési tervének felülvizsgálata ÖSSZEFOGLALÓ Készítette: BME Út és Vasútépítési Tanszék Megbízó: Magyar Közút Kht. Békés Megyei Területi Igazgatósága BÉKÉS MEGYE

Részletesebben

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Miskolc városi villamosvasút fejlesztése. Összeállította: Építési, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Főosztály. Egyeztetve: Főosztály

Miskolc városi villamosvasút fejlesztése. Összeállította: Építési, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Főosztály. Egyeztetve: Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE VB.:81.421 /2008. Melléklet: - Pályázati adatlap, - Megvalósíthatósági tanulmány, - Környezeti hatásösszefoglaló, - Támogatási kérelem, - Konzorciumi megáll. pályázatra

Részletesebben

Beszámoló jelentés. az 1330/2011. (X.12.) Korm. határozattal elfogadott

Beszámoló jelentés. az 1330/2011. (X.12.) Korm. határozattal elfogadott Beszámoló jelentés az 1330/2011. (X.12.) Korm. határozattal elfogadott Kisméretű Szálló Por (PM 10 részecske) Csökkentés Ágazatközi Intézkedési Programjáról 2015. Bevezetés A levegőtisztaság-védelem területén

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 9/12. Dátum: 2012. május ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PRO URBE MÉRNÖKI ÉS VÁROSRENDEZÉSI KFT.

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 9/12. Dátum: 2012. május ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PRO URBE MÉRNÖKI ÉS VÁROSRENDEZÉSI KFT. ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÚTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 9/12. Dátum: 2012. május Megbízó: ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Tervező: PRO URBE MÉRNÖKI ÉS VÁROSRENDEZÉSI KFT. Ügyvezető igazgató: Felelős tervező:

Részletesebben

Mielőbbi válaszát várva, üdvözlettel: Lukács András elnök

Mielőbbi válaszát várva, üdvözlettel: Lukács András elnök Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest Budapest, 2006. szeptember 14. Tisztelt Miniszter Úr! Ismételten szeretnénk felhívni a figyelmét egy olyan

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6

Részletesebben

Szombathely 2014. december 31.

Szombathely 2014. december 31. Beruházásösztönző program a Sopron Ebenfurth vasútvonal kétvágányúsítása esetében, valamint a várható környezeti és gazdasági hatások bemutatása (különös kitekintéssel a Sopron Győr vasútvonal kétvágányúsítására

Részletesebben

Napirendi pontok tárgyalása:

Napirendi pontok tárgyalása: Rábakecöl Községi Képviselő-testülete 11/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 26-án (hétfőn) 18,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

HUNGRAIL Interjú Mosóczi Lászlóval, a HUNGRAIL ügyvezető elnökével

HUNGRAIL Interjú Mosóczi Lászlóval, a HUNGRAIL ügyvezető elnökével Légi közlekedés 12 hónap alatt 15 millió utas választotta a Wizz Airt 2 HUNGRAIL Interjú Mosóczi Lászlóval, a HUNGRAIL ügyvezető elnökével 3 Városi közlekedés Jól vizsgázott a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014.

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 10 2. Módszertan...

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 17.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 17.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról. 1 Tömörd Község Önkormányzat 16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 10-én 17.30 órakor megtartott közmeghallgatásáról. Az ülés helye: Faluház

Részletesebben

Ózd_SH/3/13. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/63

Ózd_SH/3/13. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/63 Ózd_SH/3/13. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/63 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás

Részletesebben

A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG

A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK EREDMÉNYEI ÖSSZEÁLLÍTOTTA: ROP IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG Jelmagyarázat gazdaságfejlesztés városrehabilitáció humán infrastruktúra fejlesztés környezetfejlesztés közlekedésfejlesztés

Részletesebben

Eszköztelen célok, céltalan eszközök? A felelős köz(lekedés)politika kihívásai 2010-ben

Eszköztelen célok, céltalan eszközök? A felelős köz(lekedés)politika kihívásai 2010-ben Eszköztelen célok, céltalan eszközök? A felelős köz(lekedés)politika kihívásai 2010-ben Dr. Dabóczi Kálmán vezető Közlekedési Szolgáltatások BKIK Konferencia Budapest, 2010. szeptember 14. Közlekedéspolitika

Részletesebben

HU-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2013/S 039-062778. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

HU-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2013/S 039-062778. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:62778-2013:text:hu:html HU-Budapest: Gépjármű és hozzá tartozó berendezések javítása és karbantartása 2013/S 039-062778 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

BIATORBÁGY FORGALOMTECHNIKAI TERVE

BIATORBÁGY FORGALOMTECHNIKAI TERVE BIATORBÁGY FORGALOMTECHNIKAI TERVE BIATORBÁGY FORGALOMTECHNIKAI TERVE KÉSZÍTETTE: Mezey András okl. mérnök Saár Szabolcs okl. közlekedésmérnök 2005. DECEMBER MEZEY MÉRNÖKIRODA CSOMÓPONT MÉRNÖKI IRODA 2100

Részletesebben

Megyeszékhely: Győr. Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyormegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls

Megyeszékhely: Győr. Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyormegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls Győr-Moson Moson-Sopron összesen Megyeszékhely: Győr Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyor.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls Honlap: http://www.hiszi-map.hu/catalog/displayimage.php?pid=1530&fullsize=1

Részletesebben

A budapesti közlekedésfejlesztés aktuális kérdései

A budapesti közlekedésfejlesztés aktuális kérdései A budapesti közlekedésfejlesztés aktuális kérdései Somodi László közlekedésszervezési és fejlesztési vezérigazgató-helyettes Budapesti Közlekedési Központ 2014. május 14. Tartalom Új modell a fővárosi

Részletesebben

A stratégia kapcsolódása a SWOT elemzéshez:

A stratégia kapcsolódása a SWOT elemzéshez: A FIZIKAI ELÉRHETŐSÉG ÉS VIRTUÁLIS HOZZÁFÉRÉS JAVÍTÁSA A fizikai elérhetőség javítása A stratégiai cél indoklása, leírása A települések, létesítmények fizikai elérhetőségét a közlekedési infrastruktúra

Részletesebben

Dél-dunántúli régió térségi közszolgáltatások stratégiai fejlesztési program

Dél-dunántúli régió térségi közszolgáltatások stratégiai fejlesztési program Dél-dunántúli régió térségi közszolgáltatások stratégiai fejlesztési program KÖZLEKEDÉS /2. kötet/ Megbízó: DDRFÜ Kht. Készítette: Fmterv Rt. KTI Kht. 2006. július 24. 1 Tartalomjegyzék I. Vezeti összefoglaló...

Részletesebben

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy AKTUALIZÁLÓ KIEGÉSZÍTÉS A TERÜLETI FOLYAMATOK ALAKULÁSÁRÓL ÉS A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA ÉRVÉNYESÜLÉSÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉSHEZ 323 BEVEZETŐ Az első Jelentés a 2000. évben készült el és az Országgyűlés

Részletesebben

A települések infrastrukturális ellátottsága, 2010

A települések infrastrukturális ellátottsága, 2010 2011/75 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu V. évfolyam 75. szám 2011. november 14. A települések infrastrukturális ellátottsága, 2010 A tartalomból 1 Összefoglaló 1 Energiaellátás

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL TÁJÉKOZTATÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÁLLAMI KÖZÚTHÁLÓZATÁNAK ÁLLAPOTÁRÓL ÉS FELÚJÍTÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL Szolnok, 2015. október hó TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS... 4 II. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ORSZÁGOS

Részletesebben

A GYSEV Zrt. fejlesztései, intermodalitás, közösségi közlekedés

A GYSEV Zrt. fejlesztései, intermodalitás, közösségi közlekedés XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia A GYSEV Zrt. fejlesztései, intermodalitás, közösségi közlekedés Ikker Tibor Pályavasúti üzletágvezető Bükfürdő 2014.03.18-20 Utas középpontú fejlesztés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Helyi menetrend szerinti autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatásra

Részletesebben

Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok

Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok A A közlekedk zlekedés s helyzete, jövője j je ma Magyarországon gon Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok Balatonföldvár, 2008. május 14. Thoroczkay

Részletesebben

ISMERTETŐ FÉLÉVES KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ

ISMERTETŐ FÉLÉVES KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ ISMERTETŐ FÉLÉVES KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ AZ ALÁBBI ISMERTETŐ A KIBOCSÁTÓ MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÜLT, ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY A KIBOCSÁTÓ TÁJÉKOZTASSA A BEFEKTETŐKET A FORGALOMBA HOZATAL ÉS

Részletesebben

"Hegesztőgépek karbantartása, felülvizsgálata/2015" tárgyú eljárás ajánlati felhívása

Hegesztőgépek karbantartása, felülvizsgálata/2015 tárgyú eljárás ajánlati felhívása "Hegesztőgépek karbantartása, felülvizsgálata/2015" tárgyú eljárás ajánlati felhívása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program (felülvizsgált, egységes szerkezetű) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata. Készült: 2015.

Helyi Esélyegyenlőségi Program (felülvizsgált, egységes szerkezetű) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata. Készült: 2015. Helyi Esélyegyenlőségi Program (felülvizsgált, egységes szerkezetű) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Készült: 2015. június 2013-2018 1 Tartalom Tartalom... 2 1. Bevezetés... 4 A

Részletesebben

ISMERTETŐ KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ

ISMERTETŐ KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ ISMERTETŐ KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY NYILVÁNOS FORGALOMBA HOZATALÁHOZ AZ ALÁBBI ISMERTETŐ A KIBOCSÁTÓ MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÜLT, ABBÓL A CÉLBÓL, HOGY A KIBOCSÁTÓ TÁJÉKOZTASSA A BEFEKTETŐKET A FORGALOMBA HOZATAL

Részletesebben

Ezüst fokozatú támogatóink:

Ezüst fokozatú támogatóink: Szerelőverseny 2007 2007. október 3-án és 4-én Társaságunk adott otthont a víziközmű ágazat egyik legjelentősebb szakmai rendezvényének, a VII. Országos Vízkiközmű Szerelőversenynek. A Magyar Víziközmű

Részletesebben

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ DÖNTÉSEINEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ DÖNTÉSEINEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 143. J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ DÖNTÉSEINEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Előadó: Dr. Kovács Zoltán polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester I-1/3-9/2009.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 25-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen

Részletesebben

Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások

Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások 11. fejezet Nemzetközi vándorlás Gödri Irén Főbb megállapítások» Napjaink magyarországi bevándorlását a 24-es EU-csatlakozás és a 211-től bevezetett új állampolgársági törvény hatásai alakítják. A külföldi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel. 24 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

12285/2015/START A j á n l a t i f e l h í v á s

12285/2015/START A j á n l a t i f e l h í v á s 12285/2015/START A j á n l a t i f e l h í v á s a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Székhelye: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt.

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és

Részletesebben

MÁV Csoport Fejlesztésekről, beruházásokról a VIII. Vasúti Tréningen

MÁV Csoport Fejlesztésekről, beruházásokról a VIII. Vasúti Tréningen Közút Waberer s-szemerey Logisztika: szakember-utánpótlást építenek 2 MÁV Csoport Fejlesztésekről, beruházásokról a VIII. Vasúti Tréningen 3 Közösségi közlekedés Kiadónk újabb nagyszabású szakmai konferenciára

Részletesebben

Tájékoztató Hajdú-Bihar megye közúthálózatáról és a 2007-2015 között elvégzett felújításokról.

Tájékoztató Hajdú-Bihar megye közúthálózatáról és a 2007-2015 között elvégzett felújításokról. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye közúthálózatáról és a 2007-2015 között elvégzett felújításokról. Készült: 2015. október Készítette : Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága 1. HAJDÚ-BIHAR

Részletesebben

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai

LIGA SZAKSZERVEZETEK - 2011. november 04-i félpályás útlezárások helyszínei és a demonstráció koordinátorai Baranya 1 2 Pécs Komlói út (66-os út) a Hannebeck Frigyes utca és az Auróra utca között 6. sz. út, Pécstől Barcs irányába a pellérdi bekötőútig, a 203+389 kmszelvénytől a 205 km-szelvényig helszínén. Hegedüs

Részletesebben