Tisztelt étterem Tulajdonos!
|
|
- Nikolett Jónásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tisztelt étterem Tulajdonos! Húsz éves informatikai és tizennyolc éves étterem tulajdonosi tapasztalattal a hátam mögött vágtam bele a NordGastro éttermi program tervezésébe. Hogy mi volt ennek az oka? Étterem tulajdonosként 2008 után nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a nehéz gazdasági helyzetben egy jó éttermi program nélkül nem tudnunk versenyképes árakon dolgozni és talpon maradni. A versenyképes árakhoz pedig elengedhetetlen az éttermemben zajló összes tevékenység és az alkalmazottak folyamatos ellenőrzése. Ezért az elmúlt években a piacon kapható éttermi programok használata során megismertem nagyon sok szoftvert, de ezek egyike sem nyújtotta az összes szolgáltatást, amelyeket étterem tulajdonosként informatikai vénával elvártam volna. Ezért a Nord Informatikai Kft. fejlesztő csapatával nekiláttunk, hogy elkészítsünk egy a vendéglátás minden tevékenységére kiterjedő, felhasználóbarát, a tulajdonos által bárhonnan használható, a piacon kapható éttermi szoftverek hiányosságait kiküszöbölő és az eddigi tulajdonosi tapasztalatokra épülő programot. Győződjön meg Ön is egy kötetlen, interaktív bemutató keretében, hogy ezt sikerült megvalósítanunk! Üdvözlettel: Boda Károly Nord Kft. ügyvezető ig
2 NordGastro vendéglátóipar szoftver ismertetése Üzemmódok, üzemelési sajátosságok - Érintőképernyős és a hagyományos üzemmód kiválasztása - Online üzemmód interneten keresztül (tulajdonosok bárhol a világban ellenőrizhetik az üzletmenetet) - Saját, zárt hálózati üzemmód - Lokális, egy gépes üzemmód - Felhasználói jogosultságok személyre szabhatósága (tökéletes adatvédelem) Személyenként meghatározható: o ki, mikor, milyen programrészbe léphet o adott programrészben megjelenő adatok közül ki, mit láthat o adott programrészben ki, mit csinálhat - Érintőkártyás dolgozói és törzsvendég azonosítás - Testre szabható adattáblák - Minden adatbevitel naplózva van (ki, mikor, mit vitt be) Helyi rendelések felvétele és kezelése - Rendelés felvétel asztalra és székre - Gyors keresés termék névre vagy termékkódra - Felszolgálási ütem meghatározása vendég kívánsága szerint - Rendelések szétválogatott nyomtatatása konyhában és a pultban - Nyitott rendelések megtekintése: o asztalra o székre o helyiségre o üzletre - Összes tárgynapi rendelés megtekintése - 2 -
3 - Fizetés, számlakészítés: o külön felvett rendelések összevonása és fizettetése o asztalrendelés szétbontás és a szétbontott rendelésből számlakészítés o bármilyen valutanemben történő fizetés o szervízdíj kezelése o törzsvendégkezelés o ÁFA - s számlakészítés o vendég által javasolt összegek rögzítése (elszámolás ellenőrzés céljából) o fizetés nyugtázás - Asztalcsere egyetlen gombnyomással - Asztalfoglalás: o automatikus figyelmeztetés a foglalási időpont előtt - RENDEL ÉS FIZET : pultnál történő kiszolgálás esetén egyszerűsített gyors fizetési mód - Térképszerkesztés: o új helyiség asztaltérképének elkészítése, meglévő térképek módosítása o előre elkészített helyiségtérképek tetszőleges változtatása Házhozszállítási megrendelések kezelése - Telefonos rendelés felvétel: o vevő azonosítás telefonszám vagy vevőkód alapján o call center-es adatbeviteli lehetőség (rendelésfelvétel helyileg bárhol történhet) o rendelés felvételnél az adott szállítási címre vonatkozó minimum rendelési határ figyelése és szállítási díj kiszámítása o futár, indítás és elszámoltatás - Weben keresztüli rendelés felvétel: o rendelés visszaigazolás ben o a webes megrendelési adatok automatikusan kerülnek be a teljesítendő megrendelések közé o előrendelések kezelése: az előrendeléseket nem kell figyelemmel követni, mivel a program a felhasználó által meghatározott időpontban, a konyhai nyomtatón kinyomtatja a rendelést. o rendelés felvételnél az adott szállítási címre vonatkozó minimum rendelési határ figyelése, és szállítási díj kiszámítása - Megrendelések nyomon követése: o ki rendelt? (mikor rendelt utoljára, mennyi az eddigi rendelése) o mikor rendelt? o mikorra rendelt? o mit rendelt? o mikor indult a futár? o mikor számolt el a futár? - 3 -
4 Készletgazdálkodás - Raktári készletek: o raktárankénti készletek (konyha, pult, rezsi stb.) o összesített raktári készletek o készlet adatok összesítve és raktáranként: utolsó be- és ki-mozgás felhasználható és foglalt készletek mihez van lefoglalva a készlet elszámolási egységár és készletérték rendelési küszöb o adatok széleskörű szűrései lehetősége o beszerzési lista készítése készletek raktáranként o Anyagkarton, amelynek segítségével követni lehet (HCCP szabványnak megfelelően): adott anyagból mikor, honnan, milyen áron, mennyi lett beszerezve mikor, mire lett felhasználva ki vételezte be és ki használta fel - Anyagmozgások bizonylatai: o anyag bevételezés számla alapján egy beszállítói számla adatainak bevitelével létrejön: a beszállítói számla tartalma a raktári mozgások bizonylata minden termék az elsődleges raktárnak definiált tárolási helyre kerül, amely szükség esetén tételenként változtatható a bevitt szállítói bizonylattól függően tetszőlegesen lehet nettó vagy bruttó beszerzési árat megadni beszerzések automatikusan kezelik, a termékek nyilvántartott átlagárát (súlyozott átlagárszámítás) mozgási bizonylat nyomtatása o selejtezés (raktári készlet tetszőleges célú selejtezésére) o anyag kiadás (rezsi anyagok raktárról történő kiadására) o cégen belül, raktárak közötti anyagmozgás úton lévő raktár kezelése o javító bizonylatok (bármely az előzőekben felsorolt bizonylat javítása) a javítás naplózása (ki, mikor, mit, mire javított?) - Anyagmozgások lekérdezése o mozgási bizonylatok szerint széleskörű szűréi lehetőség (raktár, mozgás ideje, mozgás típusa, beszállító, bevételező dolgozó, termék, stb.) o anyag felhasználási statisztikák készítése - 4 -
5 Számlák - Kimenő (vevői) számlák: o kiállított ÁFA-s számlák megtekintése o szűrés lehetősége partner, kiállítás dátuma, fizetés módja, számla típusa, stb. - Bejövő (szállítói) számlák: o szűrés lehetősége partner, kiállítás dátuma, fizetési határidő, kiegyenlítés dátuma, fizetés módja, számla típusa stb. Standkészítés és ellenőrzés - Gyors és egyszerű vak standkészítés raktáranként: o a munkafolyamatot számos újdonságnak számító megoldás segíti - Áttekinthető, mindenre kiterjedő, könnyen kezelhető stand ellenőrzés: o az ellenőrzés akár otthonról is elvégezhető o az ellenőrzéshez sokkal több információ áll rendelkezésére, mint amit eddig megszokott, így gyorsan és könnyen lehet ellenőrizni a különböző raktárak standjait o a stand eredmények tetszőleges időtartamig visszakereshetők. o az ellenőrzés során talált tényleges eltéréseket egy gombnyomással dokumentáltan rendezni lehet a raktári készletekben (készletnövelés, készletcsökkentés), így a következő műszak rendezett készletekkel kezdheti a munkáját Konyha - Készre jelentés: o elkészített termékek (ételek) ráktárra vételezése o a bevételezett termék összetevőinek automatikus készlet csökkentése receptúra alapján o figyelmeztetés a nem elégséges raktári készletű anyagokról - Selejtezés: o a konyhában, mint raktárban nem megfelelő minőségű anyagok selejtezése - Receptúra szerkesztés: o termékek (receptúrák) o termék alapanyagok - Anyagszükséglet számítás: o Az előre összeállított menüsorok, vagy rendezvények anyagszükségletének kiszámítása. - Konyha forgalom: o tárgynapi, konyha által teljesített rendelések listája - 5 -
6 Főnök - Étlap karbantartás: o gyors áttekintéshez többféle rendezési és szűrési feltétel megadása o termékenkénti árváltozás nyomon követése o egyedi árváltoztatás o globális árváltoztatás o széleskörű paraméterezési lehetőség: egy adott étel vagy ital hol fogyasztható (helyben, weben rendelve kiszállítva) mi legyen látható a web-es étlapon legyen-e készletvizsgálat rendeléskor o alapanyagár és eladási ár pillanatnyi aránya % -ban - Engedmények: o automatikus kedvezménykezelési rendszer (a beállított kedvezményt a személyzet nem tudja megkerülni) o tetszőleges időpontra, előre programozható kedvezmények o személyre szabott törzsvásárlói kedvezmények o széleskörű paraméterezési lehetőség a kedvezmények meghatározásánál: dátum: tól-ig időszakon belül a hét valamely napja o napon belül tetszőleges idő intervallum o kiszállításra és/vagy helyben fogyasztott termékekre o fix egységes és/vagy % -os kedvezmények o kedvezményes termékek, termékcsoportok vagy az összes termék kijelölése - Kimutatások: o termékforgalmi kimutatások, mindenre kiterjedő szűrési lehetőséggel o pénzforgalmi kimutatások, mindenre kiterjedő szűrési lehetőséggel o lezárt megrendelések lekérdezése, mindenre kiterjedő szűrési lehetőséggel - 6 -
Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek. Raktárforgalom kezelése. Bevét napló adattartalma. Kivét napló adattartalma.
Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek Raktárforgalom kezelése 2 Bevét napló adattartalma Bevételezés Beszerzési egységár Fogadó raktár kódja A tevékenységért felelős kódja A bevételezési
új verziójának bemutatása
BIBLION könyvesbolti szoftver új verziójának bemutatása Hotel Holiday Inn 2011. június 22. Schwarczenberger Istvánné dr. Ügyvezető igazgató A tervezett program: 10:00 10:15 Köszöntő Schwarczenberger Istvánné
Program verzió:
Program verzió: 7.12 2013.03.27. A HostWare ARU Áruforgalom rendszer alapvető funkciója a vendéglátóiparban előforduló ételnyersanyagok és italok készletnyilvántartása, a készletgazdálkodás támogatása,
TKR-Vendéglátó Standard TKR W.T.K.R. M.B.N. M.V.K. V6.21. Mini Vendéglátóipari és Kereskedelmi Rendszer. VISZK Bt. Székesfehérvár - 6 / 1 -
TKR-Vendéglátó Standard TKR W.T.K.R. M.B.N. M.V.K. V6.21. Mini Vendéglátóipari és Kereskedelmi Rendszer VISZK Bt. Székesfehérvár - 6 / 1 - Kinek? Minden vállalkozásnak ( de kimondottan olyan vendéglátós
Kulcs Számla frissítés
Kulcs Számla frissítés Megjelenés dátuma: 2010. március 29. Elszámolási időszakos számlák Környezetvédelmi Termékdíj változás Szerződésekből bizonylat kiállítás Automatikus adatmentési lehetőség Készpénzfizetési
ROOL Bázis - élelmiszeripar
ROOL Bázis - élelmiszeripar ROOL Informatika Kft. www.rool.hu 4026 Debrecen, Péterfia u. 4. Tel.: 20/510-7853 ROOL Bázis célok Ágazatspecifikus megoldás az élelmiszeripar és beszállítói kör számára Operatív
Új Windows Értékesítési Modulok!!! QB-Pharma II. QB-Host QB-Élelem OB-Osztály QB-Értékesítés QB-Menü QB-A la carte QB-Büfé QB-FoodCar
Új Windows Értékesítési Modulok!!! QB-Pharma II. QB-Host QB-Élelem OB-Osztály QB-Értékesítés QB-Menü QB-A la carte QB-Büfé QB-FoodCar 89-ben 4 személy által alapított Kft. 2003-től régi tulajdonosokkal
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV BEJELENTKEZÉS A www.velostar.hu/webshop címet írjuk be a böngésző címsorába. A bejelentkezéshez adjuk meg a partnerkódot és a jelszót. Uugyanaz, mint a régi webshopnál. Nyomjuk meg
BOLTI FOLYAMATOK e-tabak 03 00
BOLTI FOLYAMATOK e-tabak 03 00 Dátum: 2013.06.07 Oldalszám: 1 / 17 MÓDOSÍTÁSI NYILVÁNTARTÓ LAP Sorszám Dátum Érintett fejezett, pont A módosítás módja 1 2012.06.20 Teljes I. kiadás 2 2013.06.07 Teljes
W_Vaskereskedés felhasználói dokumentáció. Felhasználói dokumentáció W_Vaskereskedés számlázóprogram NAV adatszolgáltatás
Felhasználói dokumentáció W_Vaskereskedés számlázóprogram NAV adatszolgáltatás 1 Jelen felhasználói dokumentáció alapfokú számítógép felhasználói ismeretekkel rendelkezők részére készült. Ezért nem tér
Vevővel kapcsolatos informatikai folyamatok
Vevő Szállító VAM Számla C&K SZAM Sz.fszla V.fszla Vevővel kapcsolatos informatikai folyamatok Új vevő felvitele Mikor veszünk fel vevőt Minimális adatkör Duplikáció és elkerülési módszerei Hibák kiszűrése
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Vendéglátásszervező-vendéglős szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 11 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:
Gyári alkatrészek raktári betárolása modul
Gyári alkatrészek raktári betárolása modul 1. Bevezetés... 2 2. Új betárolás felvitele... 3 2.1. Megrendelés alapján történő betárolás... 4 2.2. Belső betárolás típusú betárolás... 8 2.3. Raktárközi mozgás
Nem gyári alkatrészek raktári betárolása modul
Nem gyári alkatrészek raktári betárolása modul 1. Új betárolás felvitele... 3 2.1. Megrendelés alapján történő betárolás... 4 2.2. Belső betárolás típusú betárolás... 7 2.3. Raktárközi mozgás típusú betárolás...
HONDA K2D webmodulok. Használati útmutató
HONDA K2D webmodulok Használati útmutató Tartalomjegyzék 1. ALKATRÉSZKERESKEDELEM, SZERVIZ... 3 1.1. ALKATRÉSZ WEBSHOP... 3 1.1.1. Bejelentkezés... 3 1.1.2. Keresés... 4 1.1.3. Rendelés... 6 1.1.4. Korábbi
MozaiX Húsipari Értékesítési és Raktározási Rendszer bemutatása
MozaiX Húsipari Értékesítési és Raktározási Rendszer bemutatása Az informatikai rendszer elsősorban húsipari cégek értékesítési folyamataira nyújt teljes körű megoldást, a megrendelések feldolgozásától,
1/5 oldal. Valutapénztár
1/5 oldal Valutapénztár Pénzügy menüben, illetve az ilyen elnevezésű nyomógombon található a FuvarSys lentebb ismeretet modulja. A programrész funkciói közé tartozik: házipénztár kezelése valutanemenként
Készlet nyilvántartó
Készlet nyilvántartó Szécsy Számítáatechnika 4080 Hajdúnánás, Ady krt. 21. 06 30 34 54 101 06 52 381 163 info@szecsy.hu www.szecsy.hu Belépés A lista lenyítása. A lenyíló listából az adatrögzítést végző
Tisztelt Ügyfelünk! Főkönyv modult érintő változások
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Főkönyv, Pénzügy, Univerzális számlázó, Készlet, Kommunális számlázó modulokat érintő változásokról
Kalumet Számlázó. Termék leírás
Kalumet Számlázó Termék leírás Rendszerünk potenciális felhasználói Olyan vállalkozások, akiknél fontos cél, szempont, ügyfeleik kiemelt szintű kiszolgálása. Akik szeretnék, hogy a tevékenységeik, ügyfél
VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI ÜGYVITELI PROGRAMRENDSZER. Váradi László OKTATÁSI SEGÉDANYAG. 2012/13. tanév 2. szemeszter 8. foglalkozás
Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar SAP Business One 8.82 VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI ÜGYVITELI PROGRAMRENDSZER Váradi László Komplex feladat 05 OKTATÁSI SEGÉDANYAG 2012/13. tanév 2. szemeszter 8. foglalkozás
Ismertető. Kapcsolattartó: Gáll Kálmán NetSoft Informatika Kft
Ismertető Kapcsolattartó: Gáll Kálmán + 36 20 548 6112 Kedves Ügyfelünk! Először is szeretnénk megköszönni érdeklődését termékünk iránt. Cégünk közel 20 éve alakult egyedi szoftverek gyártása és forgalmazása
IV/5. sz. melléklet: Beszerzési, logisztikai funkcionális specifikáció
IV/5. sz. melléklet: Beszerzési, logisztikai funkcionális specifikáció 1. A követelménylista céljáról Jelen követelménylista (mint a GOP 2.2. 1 / KMOP 1.2.5 pályázati útmutató melléklete) meghatározza
Éttermi Segéd Rendszer verzió változásai
Éttermi Segéd Rendszer verzió változásai Verzió 2.42a Dátuma: 2009.04.27 Vendég ablakon törzsvendég információk megjelenítése Új lekérdezés: Törzsvendég fogyasztásai Verzió 2.42 Dátuma: 2009.03.30 Archivumból
Élelmezésvezetők XII. Országos Fóruma. QB-Élelem OB-Osztály QB-Központ QB-Menü QB-A la carte QB-Büfé QB-FoodCar. Új Windows Értékesítési Modulok!!!
Élelmezésvezetők XII. Országos Fóruma Előadó: Siposné Bodon Viktória Új Windows Értékesítési Modulok!!! QB-Élelem OB-Osztály QB-Központ QB-Menü QB-A la carte QB-Büfé QB-FoodCar 89-ben 4 személy által alapított
Számlakészítés TÁJÉKOZTATÓ A CCN V VERZIÓHOZ. Változások a V verzió kiadása után
Számlakészítés Funkcióbővülés: Alap számlaformátumon a tételekhez tartozó értékesítési rendelés bizonylatszám és az ügyfél által adott beszerzési szám megjelenítése bekapcsolható az Admin programban az
Nem gyári alkatrészek rendelése modul
Nem gyári alkatrészek rendelése modul 1. Bevezetés... 2 2. Menüpontok... 3 2.1. Törölhető tételek... 3 2.2. Szűrések... 4 3. Új megrendelés felvitele... 5 3.1. Rendelés készletfoglalásból... 6 3.2. Készletfeltöltő
Gyári alkatrészek rendelése modul
Gyári alkatrészek rendelése modul 1. Bevezetés... 2 2. Menüpontok... 3 2.1. Törölhető tételek... 3 2.2. Szűrések... 4 3. Új megrendelés felvitele... 5 3.1. Rendelés készletfoglalásból... 6 3.2. Készletfeltöltő
A jelen fejlesztéssel párhuzamosan bővült az Adatbázis kapcsolat ablak információtartalma.
TÁJÉKOZTATÓ A CCN V2015.6 VERZIÓHOZ Változások a V2015.5 verzió kiadása után Általános információk, alapadatok 1. SQL adatbázis adatainak kijelzése SQL server Express edition esetén, ha az adatbázis által
A szállítólevél. A szállítólevél a szállítmány hivatalos kísérő okmánya, mely az áru átvételének igazolására. A szállítólevél adattartalma:
A szállítólevél A szállítólevél a szállítmány hivatalos kísérő okmánya, mely az áru átvételének igazolására szolgál. bizonylat nem elegendő az ellenérték kifizetésére ezt kizárólag a számla alapján fizetjük
Az Intrastat modul használata
Az Intrastat modul használata Beállítások A Beállítások / Rendszer beállítások Általános fülön a Szerződés alapján történő áru kezelése és működése választóval tudjuk meghatározni, hogy az intrastat adatlekérést
DOAS ig változások, összefoglaló
DOAS 3.549.0 3.550.1-ig változások, összefoglaló 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 1/8 Tartalomjegyzék 1. Szerviz modul... 3 1.1. Szerviz modul javítások...
Comp-Sys Fo ko nyv-sza mla za s Program Felhaszna lo i leı ra s a 2013.01.01.-to l e rve nyes programmo dosı ta sokhoz
Comp-Sys Fo ko nyv-sza mla za s Program Felhaszna lo i leı ra s a 2013.01.01.-to l e rve nyes programmo dosı ta sokhoz Tartalom 1 Pénzforgalmi ÁFA... 2 1.1 Pénzforgalmi ÁFA választásának beállítása...
Program verzió:
Program verzió: 7.12 2013.03.27. A HostWare ANY Anyagnyilvántartó rendszer alapvető funkciója a vendéglátó- és szállodaiparban előforduló anyagok, kéziszerszámok, munkaruhák és a szigorú számadású bizonylatok
ERP rendszer a gyakorlatban az Anda Present Kft-nél
ERP rendszer a gyakorlatban az Anda Present Kft-nél Cégünkről Piacvezető üzleti- és reklámajándék tárgy nagykereskedelem 20 éve a piacon Központi iroda és raktár (6.000m 2 ) Budapesten Front office irodák
SZÁMLA ADATSZOLGÁLTATÁS
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer ONLINE SZÁMLA ADATSZOLGÁLTATÁST, Főkönyv, Készlet, Univerzális számlázó modult érintő változásokról
Polár lekérdezés segédletek
Cikktörzs lekérdezések 1. kiadás Tartalomjegyzék 1. Készletérték lekérdezése főcsoportra rendezve...3 1.1. Tételes lekérdezés....3 1.2. Összegfokos lekérdezés....4 1.3. Nemzeti Dohányboltok esetén....4
Automatikus feladatok modul
Automatikus feladatok modul 1. Bevezetés... 2 2. Kijelölt feladat módosítása... 2 2.1. Adott feladathoz tartozó felhasználó(k) kiválasztása... 3 o Feladatkör esetén... 3 o Munkatárs esetén... 4 3. Feladat
CobraConto.Net v0.44. verzió. Pénzügy modul
CobraConto.Net v0.44. verzió Pénzügy modul Pénzügy / listák / Számlaegyenleg listák: vevő / szállító lejáró számlák Viszonyítási dátumhoz képest, X napon belül lejáró vevő / szállító számlák listájának
Bátori Tamás Képviselet Vezető
Bátori Tamás Képviselet Vezető A társaság vagyonának számba vétele A mérleg valódiságának alátámasztása Anyagi felelősök elszámoltatása A leltározás maga a munkafolyamat A leltár pedig ennek az eredménye
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Pincér szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése
W_Pénzügy felhasználói dokumentáció. Felhasználói dokumentáció W_Pénzügy
Felhasználói dokumentáció W_Pénzügy 1 Jelen felhasználói dokumentáció alapfokú számítógép felhasználói ismeretekkel rendelkezők részére készült. Ezért nem tér ki az a Windows operációs rendszer használatának
Telepközi alkatrész átadás több telephelyes DOAS rendszerben
Telepközi alkatrész átadás több telephelyes DOAS rendszerben 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 1/11 Tartalomjegyzék 1. Telepközi mozgások áttekintés...3 2. Telepközi
Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek
Navision modulok Szállítók és beszerzés Informatikai rendszerek Vállalati információs rendszerek Szendrői Etelka szendroi@witch.pmmf.hu Ez a rész a beszerzési folyamatokat támogatja. Szállítókról tárolt
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Készletérték feladás modul
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Készletérték feladás modul Szükséges beállítások Első lépés a Készletérték feladás modul aktiválása, melyet a kapott termékszámmal a Karbantartás/Termékszámok menüpont alatt végezhet
Főkönyvi elhatárolások
Főkönyvi elhatárolások MGS-Cégadat Törzsadatok / Számlatükör karbantartó A számlatükörben jelölhető, ha a főkönyvi szám elhatárolás típusú. Az aktív és passzív külön elkülöníthető, de működés szempontjából
Webes felületi lehetoség. Ügyfélkapu. Beépített CRM
Webes felületi lehetoség Ne engedje hogy teendői helyhez kössék! Szoftverünk táblagépen is fut, így üzletkötői akár a helyszínen, elektronikusan vehetnek fel új partnert vagy új rendelést, amellyel nem
Forrás-SQL integrált gazdálkodási rendszer Eszköz, Beszerzési moduljainak paraméterezése, bevezetése, oktatása
Forrás-SQL integrált gazdálkodási rendszer Eszköz, Beszerzési moduljainak paraméterezése, bevezetése, oktatása Közbeszerzési Értesítő száma: 2008/32 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés
CobraConto.Net v0.42 verzió Pénzügy modul
CobraConto.Net v0.42 verzió Pénzügy modul Megváltozott az ÁFA típushoz kapcsolható ABEV összerendelés lehetősége. A megelőző verziókban nem lehetett külön megadni a fizetendő/igényelhető irányt az összerndelés
LogiStock - WebStock - RFStock
RÉGENS LOGISTICS RAKTÁRMEGOLDÁSOK LogiStock - WebStock - RFStock JELLEMZŐK A Régens Zrt. a piaci igényeket figyelembe véve alakította ki raktárlogisztikai rendszerét, amely rugalmas megoldást kínál a gyorsan
HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK 1. PÉNZÜGY KÖNYVELÉS... 2 1.1. ÁFA bevallás... 2 1.2. Átutalási csomag karbantartó... 3 1.3. Általános kimenő számlázás... 4 1.4. Folyószámlakezelés... 5 1.5.
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Pincér szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése
1. JELENTKEZŐ ADATBÁZIS MODUL
A toborzást-kiválasztást támogató humáninformatikai megoldásunk, a nexonjob, rugalmasan a vállalati egyedi igények alapján testre szabható. A rendszer webes felületén keresztül jelentkezhetnek a pályázók
LogControl Raktármenedzsment
LogControl Raktármenedzsment A rendszer kialakítása korszerű rendszertervezési módszertanok alkalmazása a hibalehetőségek minimálissá tétele (a lehető legtöbb helyen vonalkódok használata tárolóhely, cikk,
Változások a V SP1 verzió kiadása után
TÁJÉKOZTATÓ A CCN V2016.9 VERZIÓHOZ Változások a V2016.8 SP1 verzió kiadása után Alapadatok, törzsadatok, általános információk 1. Bővült a Törzsadatok/Cég/ÁFA kulcsok menü hatására megnyíló ablak adatbeviteli
Webáruház felhasználói útmutató
Webáruház felhasználói útmutató 1. Bejelentkezés Bejelentkezni a rendszerbe egyféleképpen, regisztrált vevőként lehetséges. A webáruházból rendelést kizárólag a rendszerben szereplő, felhasználónévvel
Alkatrészböngésző modul
Alkatrészböngésző modul 1. Bevezetés... 2 2. Képernyő elemei... 2 2.1. Gyári cikktörzs és Nem gyári cikktörzs... 2 2.2. Készletek... 2 2.3. Árak... 3 2.4. Adatok... 3 2.5. Cikkszámkövetési lánc... 4 2.6.
ÁRAJÁNLAT TELEPRE RENDELÉS VEVŐI RENDELÉS KÉSZLET BEVÉTEL OBJEKT ÁRUKIADÁS SZÁLLÍTÓLEVÉL SZÁMLA B G E D 4 5 I 6 7
1 2 3 A C ÁRAJÁNLAT VEVŐI RENDELÉS TELEPRE RENDELÉS H B G E D 4 5 OBJEKT F KÉSZLET BEVÉTEL K I 6 7 ÁRUKIADÁS SZÁLLÍTÓLEVÉL J SZÁMLA 1 NEXTSTEP EXTRA Kereskedelmi rendszer áruforgalmi folyamatának rövid
Rezsimegtakarítás modul a Társasház-Érték 2009 rendszerben
Rezsimegtakarítás modul a Társasház-Érték 2009 rendszerben Tartalomjegyzék Vonatkozó jogszabályok... 2 Rezsimegtakarítás modul... 3 Bejövő számla iktatása... 3 Rezsicsökkentésről szóló havi hirdetmény...
Hogyan rögzítsünk bejövő számlát?
Hogyan rögzítsünk bejövő számlát? Bejövő számla rögzítéséhez válasszuk a főmenüben a Beszerzés, azon belül pedig a bejövő számla menüpontot. 1. lépés a szállító kiválasztása A szállító kiválasztásához
OTP SZÉP kártya. Három cafeteria-elem egyetlen e-kártyán, számos új szolgáltatással. Tájékoztató. OTP Pénztárszolgáltató Zrt. 2012.
OTP SZÉP kártya Három cafeteria-elem egyetlen e-kártyán, számos új szolgáltatással Tájékoztató 2012. Tartalom A SZÉP kártya Az OTP SZÉP kártya eredmények Elfogadási technikák Klasszikusok (POS terminál,
Bankkivonatok feldolgozása modul
Bankkivonatok feldolgozása modul 1 1. Bevezetés... 3 2. A Banki kivonatok karbantartása ablak menüpontjai... 3 2.1. Riportok... 3 o Túlfizetett számlák... 3 o Nyitott számlák... 4 o Rendezett számlák...
SEC Software Technology & Studio H-1025 Budapest, Muraközi u. 2./D. Tel:(06-1) 335-6970 Fax: (06-1) 335-6971
Tájékoztató Leírás A WYWorg 3.4 for Windows változat a gondozási és alapellátási központok munkájában segít, leegyszerűsíti az adminisztrációt, egyszerűbbé teszi a dolgozók napi feladatait. A programban
4, Anyagkészlet könyvelése FIFO módszerrel Egy vállalkozás készletgazdálkodásáról az alábbi információkkal rendelkezünk:
1, Vásárolt készlet beszerzési áron Könyveljük le a következő gazdasági eseményeket 1, 2 000 kg anyag vásárlása későbbi fizetési határidővel, vételár 950 Ft/kg+áfa. 2, A vételárból utólag 10 % engedményt
GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszer
GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszer Könnyű kezelhetőség, átláthatóság jellemzi a GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszert. Nem igényel különös képzettséget a számla elkészítéséhez.
MARSO Webáruház ismertető
MARSO Webáruház ismertető Tartalom Bejelentkezés... 2 Új jelszó generálása... 3 Kezdőoldal... 4 Abroncs, felni keresés, rendelés összeállítása... 6 Kosár áttekintése képernyő... 9 Nyitott rendelések áttekintése...
Comp-Sys DOS Fo ko nyv-folyo sza mla program Felhaszna lo i leı ra s a 2013. e vi jogszaba lyva ltoza sokkal kapcsolatos mo dosı ta sokhoz
Comp-Sys DOS Fo ko nyv-folyo sza mla program Felhaszna lo i leı ra s a 2013. e vi jogszaba lyva ltoza sokkal kapcsolatos mo dosı ta sokhoz A 2013. évi jogszabályi változások illetve az ügyfél kérdőívek
TESZT GÉPJÁRMŰVEK KEZELÉSE A K2D RENDSZERBEN TARTALOMJEGYZÉK
TESZT GÉPJÁRMŰVEK KEZELÉSE A K2D RENDSZERBEN TARTALOMJEGYZÉK 1. Új gépjármű teszt gépjárművé minősítése, majd a teszt gépjármű értékesítése... 2 1.1. Új gépjármű teszt gépjárművé minősítése... 2 1.1.1.
Főbb változások. Áfa gyűjtő bevezetés
2012.07.06 Főbb változások - Áfa gyűjtő bevezetése - Fordított áfa automatikus könyvelési lehetőség - Fordítottan adózó mezőgazdasági termékek - Termék import áfa kezelés kibővítése Áfa gyűjtő bevezetés
Webáruház felhasználói útmutató
Webáruház felhasználói útmutató 1. Bejelentkezés Bejelentkezni a rendszerbe egyféleképpen, regisztrált vevőként lehetséges. A webáruházból rendelést kizárólag a rendszerben szereplő, felhasználónévvel
Leolvasói rendszer kialakításának koncepciója ipari mobil eszközökkel (ipari PDA-val)
Leolvasói rendszer kialakításának koncepciója ipari mobil eszközökkel (ipari PDA-val) A leolvasási feladat AS Szerver DB Számlázási, ügyfélszolgálati adatbázis Adatgyűjtő szerver Mobil adatgyűjtő AS szerver
HÍRLEVÉL június. Tisztelt Ügyfelünk!
HÍRLEVÉL 2012. június Tisztelt Ügyfelünk! Örömmel tájékoztatjuk a 2012 júniusában elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentum első felében megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg
Komplett üzleti megoldás a kis- és közepes méretű termelő vállalatok számára
Komplett üzleti megoldás a kis- és közepes méretű termelő vállalatok számára JÖVŐBIZTONSÁG A szoftver gyártója Invesztíció az elmúlt évben 1.700 új dolgozó 600 új fejlesztő 5.293 új programfunkció A harmadik
12. tétel A logisztikai vezető a prezentációs folyamatok egy részét delegálta az alatta lévő vezetőnek. Az irányítása során a delegált részéről az
12. tétel A logisztikai vezető a prezentációs folyamatok egy részét delegálta az alatta lévő vezetőnek. Az irányítása során a delegált részéről az alábbi gondolatok kidolgozását tartotta szükségesnek:
E-Kataszteri rendszer ismertető
E-Kataszteri rendszer ismertető Az E-Szoftverfejlesztő Kft. által fejlesztett KATAwin kataszteri és eszköznyilvántartó rendszert 2,700 db önkormányzat alkalmazza évek óta. Teljeskörű Certop minősítéssel
b) Állapítsa meg a raktár leltáreredményét a következő adatok alapján, értékelje a kapott eredményt!
1464-06 ELŐKÉSZÍTÉS 1464-06/1 GAZDÁLKODÁSI SZÁMÍTÁSOK, VESZTESÉGSZÁMÍTÁS, KAPACITÁSSZÁMÍTÁS 1. a) Ön egy vendéglő vezetője. Kérem, mutassa be, hogy üzletében az árubeszerzéskor milyen források állnak rendelkezésére,
WEBrendelés modul Felhasználói kézikönyv
CaIS integrált alkalmazáscsomag [M] rendszerekre WEBrendelés modul Felhasználói kézikönyv MV1 NoSQL multidimensional database and application Runtime System Project : WEB-CaIS ver 1.5 Cserpes Sajtműhely
OPENERP-GYAKORLATOK ÖSSZEFOGLALÓJA 2012/2013. TAVASZI FÉLÉV. Pető István, SZIE GTK TKI
OPENERP-GYAKORLATOK ÖSSZEFOGLALÓJA 2012/2013. TAVASZI FÉLÉV Pető István, SZIE GTK TKI 1. gyakorlat Modulok Elérés: Beállítások > Modulok > Alkalmazások Modulnézetek: összes, telepített, frissítendő Ikon-,
HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink!
HÍRLEVÉL Tisztelt Ügyfeleink! Örömmel tájékoztatjuk a 2008 decemberében elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentumban megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg a hozzá tartozó használati
Program verzió:
Program verzió: 7.12 2013.03.26. A HostWare VEN éttermi számlázó és nyilvántartó rendszer alkalmas mind a hagyományos, mind a gyorséttermek igényeinek kielégítésére. A rendszer kimondottan internetes használatra
HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK 1. PÉNZÜGY KÖNYVELÉS... 2 1.1. Tárgyi eszköz... 2 1.2. Főkönyv... 3 2. SZERVIZ... 8 2.1. Munkalap... 8 3. ALKATRÉSZKERESKEDELEM... 10 3.1. Vevői alkatrész rendelés/alkatrész
Tisztelt Ügyfelünk! 1) A Főkönyvi adatok felvitele képernyőt, amennyiben mentés nélkül szeretnénk bezárni, figyelmeztet a program.
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Főkönyv,, Eszköz, Készlet, Vizes számlázó modulokat érintő változásokról és fejlesztésekről.
Tisztelt Ügyfelünk! Főkönyv modult érintő változások
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Főkönyv, Pénzügy, Pénztár, Eszköz, Készlet, Vizes számlázó, Kommunális számlázó, Menetlevél
HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK 1. PÉNZÜGY KÖNYVELÉS... 2 1.1. Bejövő számla rögzítés... 2 1.2. Főkönyv... 3 1.3. Kontírozás... 4 2. SZERVIZ... 5 2.1. Munkalap... 5 3. ALKATRÉSZKERESKEDELEM...
Webleltár rendszer. Készítette: ABACOM Kft. 2013 november. Abacom Kft.
Webleltár rendszer Készítette: ABACOM Kft. 2013 november 1 Webleltár Leírás On-Line leltározás Wifit vagy mobil internetet használó eszközökkel. A Leltározó Program lehetővé teszi, hogy az intézménybe,
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV AZ NHKV ÁTMENETI BÉRSZÁMLÁZÓ KÖZSZOLGÁLTATÓI FELÜLETHEZ 1 / 10 TARTALOMJEGYZÉK 1 Dokumentum célja... 3 2 A program célja... 3 3 Belépés... 3 4 Kezdőképernyő... 4 5 Partner táblázat...
Számítógépes könyvelés és analitika készítése
54 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző Számítógépes könyvelés és analitika készítése FONTOS: - Az útmutató áttekintése (vállalkozási tev., számlatükör, számviteli politika, program követelmények) - Az
HÍRLEVÉL. Tisztelt Ügyfeleink!
HÍRLEVÉL Tisztelt Ügyfeleink! Örömmel tájékoztatjuk a 2009 januárjában elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentumban megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg a hozzá tartozó használati
Bizonylatok felvitele mindig a gazdasági eseménnyel kezdődik, majd ezután attól függően jelennek meg dinamikusan a további adatmezők.
Bizonylatok felvitele Bizonylatok felvitele mindig a gazdasági eseménnyel kezdődik, majd ezután attól függően jelennek meg dinamikusan a további adatmezők. Fej Gazdasági esemény Kezdjük el begépelni a
a logisztikai informatikai rendszerekben
Az m-kereskedelem m alkalmazásai a logisztikai informatikai rendszerekben Logisztikai informatika 2005. 11. 21. Fodor Júlia A mobil kereskedelemben alkalmazható eszközök! Mobiltelefonok szolgáltatásai;
RÉGENS LOGISTICS NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁS
RÉGENS LOGISTICS NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁS Track JELLEMZŐK A Régens Track a nemzetközi vagy belföldi komplett- (FTL) és részrakományok (LTL) szállítmányozási feladatainak végrehajtását támogatja. Programunk
Felhasználói útmutató
Felhasználói útmutató EUREST KFT. TESTNEVELÉSI EGYETEM GYAKORLÓ SPORTISKOLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM WEB ALAPÚ MENÜRENDSZERÉNEK HASZNÁLATÁHOZ Tartalom Általános felhasználói ismeretek... 2 Regisztráció...
Euro-eBank Ügyfélprogram (ÜP) Felhasználói Leírás v. 3.00
Euro-eBank Ügyfélprogram (ÜP) Felhasználói Leírás v. 3.00 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Program indítása:... 3 3. A program üzemmódjai:... 4 4. Számlaegyenleg lekérdezése:... 4 5. Számlakivonatok
GroupBy. by RÉGENS RÉGENS LOGISTICS GYŰJTŐ DARABÁRU SZÁLLÍTMÁNYOZÁS
GroupBy by RÉGENS RÉGENS LOGISTICS GYŰJTŐ DARABÁRU SZÁLLÍTMÁNYOZÁS GroupBy JELLEMZŐK A GroupBy program a gyűjtőpontok közötti szállítási feladatok kezelésére optimalizált, annak minden járulékos adminisztrációs
Általános Integrált Rendszer
Kiskereskedelmi számlázó rendszer (AIR_KISKER_SZLA) segédlet Számlázó program azonosítója: 3.0 Dokumentum verzió száma: 3.0 Készült: 2016.09.06 Tartalomjegyzék: Tartalomjegyzék:... 2 1 Bevezetés... 3 2
Beszerzési és elosztási logisztika. Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV
Beszerzési és elosztási logisztika Előadó: Telek Péter egy. adj. 2008/09. tanév I. félév GT5SZV 3. Előadás A beszerzési logisztikai folyamat Design tervezés Szükséglet meghatározás Termelés tervezés Beszerzés
SAP Business One. Pénzügy, számvitel. Mosaic Business System Kft.; Support: +36 1 253-0526
Pénzügy, számvitel Mosaic Business System Kft.; Support: +36 1 253-0526 Kimutatások Ellenırzés - Egyeztetés Egyeztetési felületek ellenırzéshez Automatikus könyvelés a háttérben Gazdasági események bizonylatainak
NightHawk AccessControl
NightHawk AccessControl Poker Edition Version: 2.0 2012. január 1 Tartalomjegyzék Rendszer elemei... 3 Felhasználói felület... 3 Nap nyitása, zárása... 4 Új játékos felvitele... 4 Ki és beléptetés... 5
ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM
ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM E-szolgáltatások, E-ügyintézés 1 ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM Mindazon eszközök és eljárások összességét, amelyekkel megvalósítható az áruk, termékek, szolgáltatások és ellenértékük
Beléptetô és munkaidônyilvántartó
Beléptetô és munkaidônyilvántartó szoftver A nexontime szoftver funkciói: a beléptető rendszer által használt kódkártyák kezelése: kártyák kiadása, visszavonása és nyilvántartása, a blokkolási események